[Küldetés] A Pók Kazamata

Azt hiszem mostanra többé-kevésbé sikerült túlesnem a sokkon, amit Kayaba bejelentése okozott. Még mindig paráztam kicsit a játéktól, de egyre többször mertem kimerészkedni a városból, hogy próbálgassam kicsit a képességeimet, főleg ha nem egyedül voltam. Növekedett az önbizalmam, ahogy szépen lassan rájöttem, hogy semmi különbség nincs a béta és az éles játék között, legalábbis egyelőre, és ezen az sem változtatott, hogy befutottak az első halálhírek is. Tisztában voltam vele, hogy nem az olyan kaliberű játékosok lelték az állítólagos halálukat, mint jómagam, szóval tulajdonképpen nem volt mitől tartanom, de azért mégis volt bennem egy kis félsz. A napokban főleg a közeli, pókokkal teli barlang szolgáltatta a pletykát és a nyugtalanságot a játékosok között, többen is eltűntek egy-egy támadás következtében. Eleve nem volt egy okos ötlet azt a kazamatát megközelíteni egyedül, talán az 1. szint egyik leghúzósabb helye volt, de olyanra nem emlékeztem, hogy ennyire elszabadultak volna az ottani szörnyek @.@
Kotarou megkeresése tulajdonképpen viszont nem ért váratlanul. Valahogy sejtettem, hogy a barlang megtisztítása vonzani fogja, és arra is számítottam, hogy ha csapatot verbuvál, abban én benne leszek. Kicsit hezitáltam, mert nem voltam benne biztos, hogy egy kis bossra fel vagyok-e már lelkileg készülve, azonban úgy éreztem, hogy mellette biztonságban leszek. Abból kiindulva, ahogy akkor a fogadóban viselkedett velem szemben... nos, joggal feltételeztem, hogy nem akarja, hogy bajom essen Ám mikor végül egy bizonytalan bólintással reagáltam a felkérésére, ő meg a tömeg közepén elkiáltotta magát, hogy most megyünk és megtisztítjuk a kazamatát... Nos, az NPC-k és bátortalan játékostársak kitörő örömujjongása közepette kidagadt pár ér a homlokomon >.>
- Baka, mi a francot csinálsz? -.-" Szerinted ketten elegen leszünk ahhoz a barlanghoz? >.> Elment az a maradék kevés józan eszed is?! -.- Még legalább két-három embert össze kellett volna lasszóznunk! Mouuuu.... baka!! - rúgtam egyet dühömben a bokájába. Most nem mondhattuk azt, hogy heló, kell még pár ember, mert mindenki úgy nézett kettőnkre, mint a messiásra! Tutira nem tudnám beadni, hogy ketten gyengék leszünk hozzá, miután egy ilyet szólt >.> 'csába már, idióta -.- Heveny fészpalmolás és morgás közepette követtem a fiút, akit nem nagyon hatott meg a pattogásom. Oltári nagy mákja van, hogy miután odaértünk a barlanghoz, előbukkant még két játékos. Egyikük sem volt ismerős, de a pasi határozottan szimpibbnek tűnt, mint a csuklyás-köpenyes csaj. Ha nem lettek volna akkora cicijei, hogy még ebből az öltözetből is kitűnjenek, akkor még azt sem tudnám, hogy melyik nemhez tartozik. Százas, hogy nem azért rejti el a külsejét, mert csajszi, annyira nyilvánvaló volt.
Fáradt, lemondó sóhajjal léptem be a menübe, hogy amíg Kotarou beszél, addig a másik két játékost is hozzáadjam a kis csapatunkhoz. Hebi és Kazuma, a rendszer tanulsága szerint így hívták őket, és előbbi esetében azzal társítva, amit a fiú mondott, felettébb találónak ítéltem meg a nevét. Azért egy bájos, barátságos mosolyt megeresztettem feléje, meg a srác felé is.
- Okké, először is hahó :3 - integettem végül az újdonsült társak felé, mihelyst Kotarou lenyomta a maga kis szokásos monológját, amit már volt alkalmam tapasztalni ^^" - Mivel Kotarou már elmondta, hogyan lenne érdemes összedolgoznunk, én csak annyit tennék hozzá, hogy ha nem akarunk kellemetlen pillanatokat, akkor összpontosítsatok. Sok lesz a mob, ha nem figyelünk oda, könnyen bekeríthetnek minket. A számbeli fölényük... végzetes lehet. Ha pedig véletlenül összefutnánk a bossal, és nem leszünk elég erősek hozzá, akkor senki se hősködjön, mert személyesen rúgom seggbe az illetőt! Induljunk! - bár egy pillanatra elbizonytalanodtam beszéd közben, ahogy rájöttem, mire is vállalkozik a csapatunk, egy gyors fejrázás visszahozta a magabiztosságom. Nem gondolhattam semmire, csak az előttünk álló szörnyek legyőzésére. És míg a bejáratot fedő deszkákat a többiek eltávolították, igyekeztem magam felspanolni, íjamat pedig készenlétbe helyeztem, hátha gyorsan szükség is lesz rá.

Én megpróbáltam, de tényleg. Kotarou figyelmeztető szavai és az óvatosságra intő öltözködés ellenére is igyekeztem barátságosan és pozitívan hozzáállni ehhez a másik csajhoz, de ahogy rávetette magát a fiúra és dögönyözni kezdte, vonásaim egyik pillanatról a másikra fagyossá váltak. Szúrós szemmel néztem a cuki párost, minden kétséget kizáróan remekül összeillettek, mintha csak egymásnak teremtették volna őket >.> Kezem ökölbe szorítottam, aztán egy sértődött mozdulattal fordítottam el a fejemet a jelenetről, csakhogy ez a perszóna nem hagyta, hogy kimaradjak a buliból. Érintésére ösztönösen megrezzentem és összehúztam magam, tiszta libabőrös lettem tőle. Remek, még egy komplett idióta Kota mellé, nem tudom mit akart elérni, de azt összehozta, hogy úgy nézzek rá, mint a véres rongyra.
- M-mi a franc történt kettőtök között?! >///> - húztam le társamat a felsőruházata nyakánál fogva az én magasságomba, hangom egyszerre remegett a dühtől és a zavartól az iménti események miatt, szemeim pedig villámokat szórtak a fiúra. Agresszív mozdulattal löktem el magamtól, hogy aztán szembesüljek az újabb retardált akcióval, amit megint csak Kota állított le.
- Itt mindenkinek elmentek otthonról, baszki? Milyen degenerált társaságba kerültem én? >.> Mattaku ^^" - mérgelődtem jól hallhatóan, nem érdekelt, hogy ezzel mit váltok ki a partiból. Ők a hülyék, nem én, viseljék a következményét... Remélem ha harcról van szó, ott megállják a helyüket, különben mind itt pu... hagyjuk, ilyenre nem is gondolok inkább. Kétségtelen, hogy a két számomra még ismeretlen alak kiválóan beillett fegyverválasztásuk alapján frontharcosnak, mi ketten pedig Kotával remekül tudjuk támogatni őket, szóval a setup optimális. Ha az egyéni képességek rendben lesznek, nem lehet gondunk... elvileg, legalábbis a minibossig semmiképp.
- Kösz, nem most látok először sötét, csontvázakkal teli barlangot - feleltem a fiú érdeklődésére ridegen. A setting kellően hátborzongató volt, de ha valaki megkajálja, hogy ezek igazi csontvázak, azt csak sajnálni tudom. A játék csak nemrég kezdődött, ennyi idő alatt egyetlen holttest sem rohad le eddig, nem hogy ennyi. Egy kiállítóteremtől meg nem fogok megijedni, köszi ^^"
Éberen figyeltem, hogy merről fog érkezni az első hullám, és azért bíztam benne, hogy a játék nem olyan szemétláda, hogy mögénk generálja az első mobokat. Azért figyeltem hátra is, mint kiderült, szükségtelenül, mert az első ellenségnek számító pókocskák bizony előttünk tűntek fel. Már illesztettem is be a nyílvesszőt a helyére és emeltem az íjamat arra készülve, hogy egy jól időzített lövéssel kiterítsem az egyiket, ám nem kis meglepetésemre simán áthatoltak a frontvonalon és felém meg Kota felé indultak el.
- Látom! De rohadt nagy dögök vagytok! - reagáltam társamra, és azonnal távolabb is ugrottam a felülről érkező szörnyike elől, hogy teremtsek egy kis difit köztünk. Undorítóak, de mivel ilyen szép nagyok, nem okozott gondot a célzás, csak a helyes mozdulatot kellett eltalálnom a megfelelő sebzéshez. Ezek a dungeon első ellenfelei, majdnem biztos voltam benne, hogy egy nyílból le tudom szedni, ha meg nem, majd Kota kisegít. Lövésem azonban a falba fúródott, a nyíl pedig szét is robbant digitális darabjaira.
- Bakayaro! - rivalltam rá mérgesen Kazumára, aki ahelyett, hogy a dolgát tette volna, simán leszambázta a célpontomat a falról meg a nyilam elől. Egy pillantás elég volt, hogy lássam, máris felbomlott a formációnk Kazuma és Kotarou helycseréjével. Fogaimat csikorgatva húztam elő a következő vesszőt, és míg a lovag visszatartotta a pókocskát, csak leszedtem azt az átkozott szart. Kifakadásomban megelőzött a társam, miután a helyzet lecsillapodott, így amíg az ő szentségelését hallgattam, volt alkalmam kicsit lenyugodni, és az adrenalin is távozott a szervezetemből. Azért a megjegyzésemet nem felejtettem el közölni.
- Kazuma, egy falon csüngő pók szerinted merre tud mozogni? És egy, ami a földön van? Gondold át, hogy melyik az előnyösebb szitu, ha csak fel meg le tud táncikálni, vagy ha bármerre? Mattaku ^^" - sóhajtottam, majd feszültséget sugalló testhelyzetemet megváltoztattam, ellazultam - Ne vedd magadra. Sejtem mi járt a fejedben, de ha védelemre szorulok, azt majd Kotarou megoldja. Meg tudsz bízni bennem, vagy kezdőként akarsz kezelni? - tettem hozzá, majd megcsóváltam kicsit a fejem és intettem, hogy mehetünk tovább. Inkább most legyenek bajok, mint a keményebb moboknál. Most még belefér, de később nem fog.

Eleinte ugyan Kazuma reakciója vontam magamra a figyelmemet, és annak a nevetésnek az értelmét szemöldököm felemelésével próbáltam kisilabizálni, de mivel abszolúte nem ment, és közben Hebi is megint Kota nyakán lógott szó szerint, hamar arra fordult az összpontosításom, hogy szúrós tekintetemmel tekerjem ki a nyakát ennek a mocskos ribancnak >.> Tuti, hogy szánt szándékkal csinálja, viszont ahhoz, hogy idegesíthessen minket, kellett valaminek történnie, és az hétszentség, hogy addig fogok ugrálni a srác lábán, amíg be nem vallja -.- Homlokomon kidagadt érrel sasoltam a páros működését, emiatt viszont Kazuma csak egy szimpla bólintást kapott válaszként úgy, hogy rá se néztem, azt is csak azért, mert valahogy felfogtam, hogy hozzám beszélt Kotarou pillantására durcásan elfordítottam a fejem, és inkább indultam is tovább, magam előtt lökdösve Kazumát, hogy legalább a formáció fennmaradjon többé-kevésbé amíg a két jómadár fel nem zárkózik.
A járatokban egyre sötétebb lett, egy idő után már csak a fáklya szolgáltatta a fényt. Kicsit le is lassultunk és nehezebb volt az alakzatot is tartani, legalábbis hogy, hogy nem, de Hebi mögött találtam magam, és ha már ott voltam, teljesen véletlenül le is tapostam párszor a sarkacskáját, hátha leesik a cipellője a lábacskájáról Persze nem győztem bocsánatot kérni meg a sötétre hivatkozni ^.^ Mindenesetre elég szűkössé vált a barlang hamarosan, ami nem igazán volt az ínyemre. Nekem kellett a hely a mozgáshoz és a manőverezéshez még azon az áron is, hogy kicsit több mob tud ránk támadni egyszerre. Igazából furcsálltam nem mellesleg, hogy ennyi ideje sehol senki, bár apró pókcsapatok szaladgáltak időnként a falon. Ők viszont nem támadtak.
- Csupa szem vagyok, Kotarou >.< - feleltem a számat húzva, kezdett zavarni a túlzott aggódása. Túl sokat foglalkozott velem, és ez a csapat szempontjából sem volt túl jó, nem csak engem idegesített. Ám nagyon kitérni erre nem volt idő, mivel pillanatokon belül ellepték a falakat ezek az apró kis bizbaszok, és mire felocsúdtam, tele volt velük a lábam o.O Felsikkantottam a meglepetéstől, aztán ahogy megéreztem az első csípéseket, a fájdalomtól is -.- Fura mód az életünket nem ölték a pókok, de attól még kicsúszott pár káromkodás a számon.
- Na megálljatok csak, kis nyomik, táncra fel >.> - üzentem nekik hadat, méghozzá elég alternatív módon, már amennyire oda tudtam rá figyelni, hogy mit csinálok. Bár nem vagyok egy nagy animés, egy olyan legendás retro darabot, mint a Lucky Star, azért ismerem, és egy mozgásbolond számára alap, hogy elsajátítsa annak a pompomos táncnak legalább egy részét. Lehet idétlenül nézett ki, de ahogy nekiálltam táncikálni, egyszerre tapostam el a kis vakarcsokat és ráztam le a kezemről és lábamról a dobáló mozdulatokkal őket. Az már csak bónusz a fiúk számára, hogy simán megcsináltam a magas lábemeléseket is, csak nem nagyon tudtak idefigyelni, muhaha Más kérdés, hogy a csípések baromira fájtak még így is >.>
- Védjük egymás hátát! - kiáltottam fel, mikor partnerem először lesöpörte a hátamról a pókocskákat. Fegyverekkel ezek ellen semmire nem mentünk, olyan aprók, hogy inkább érdemes volt kézzel-lábbal hadakozni ellenük. Kivétel talán Kazuma pajzsa volt, meg a másik csávó fáklyája. Tök triviális, hogy használd a tüzet, mégis azért valahol örültem neki, hogy nem teljesen debil a srác ._. A táncot sajnos nem bírtam sokáig, pedig tök poén volt így elbánni ezekkel az izékkel, ellenben mire elpusztítottuk az utolsót is, fájt mindenem és erősen lihegtem a megerőltetéstől is. Hebi mögé elbújva szedtem ki a ruhám alá jutott dögöket, szerencsére a sötét és az apró termetem segített, hogy ne nyújtsak ingyen showműsort a pasiknak
- Baszki @.@ A célja inkább az volt, hogy az erőnlétünk kikezdjék @.@ - mondtam kissé erőlködve és levegőért kapkodva. Az állóképességem irtó gagyi volt, és ez most is kiütközött rajtam. falnak nem igazán mertem nekidőlni, szóval jobb híján Kotában támaszkodtam meg, amíg kicsit összekaptam magam és egyenletessé vált a légzésem is.
- Figyu, nem tesz jót a csapatmunkának, ha ennyivel többet foglalkozol velem, mint a többiekkel. Kazuma már így is fúj rád - súgtam vissza a fiúnak, miután bólintottam a kérdésére. Mondjuk jó mondja, én meg Hebitől mászok a falra, de ha arról van szó, egy pillanatig sem hezitálnék, hogy kisegítsem. Egy partiban vagyunk, így felelünk egymás életéért is.

Azért ezek a rohadék apróságok rendesen kikészítettek, sokkal nagyobb szívás a milliónyi apróság ellen küzdeni, mint a nagyobb, könnyen eltalálható mobok ellen. Azokba belelövök egyet-kettőt és kipurcannak, ezek viszont? Nem ennyi mozgásra vagyok én kitalálva, a fenébe is @.@
- Nekem kell pár perc, hogy kifújjam magam - jelentettem ki Kotarou megszólalására kissé lihegve, és ezt követően igyekeztem egy légzéstechnikával, amit még atléta koromban tanultam, normalizálni a szapora levegővételeimet. Mindeközben azt próbáltam kibogozni, hogy a szavai milyen érzelmeket is keltettek bennem, ugyanis a lelkem egy része örült, hogy meg akar védeni, ugyanakkor egy másik meg morcos volt, hogy folyton a gyenge lányt látják bennem, holott, köszönhetően a játéknak, teljesen egyenlő volt a két nem ebből a szempontból. Szép is lenne, ha a lányok büntetést kapnának mondjuk Erőre csak azért, hogy reális legyen a game >.> Viszont ja, kezdett már picit unalmas lenni, hogy a fiúk nem tudnak megbízni az erőmben és a statjaimban, és rajtam akarják fitogtatni a fene nagy hősiességüket, mert én ott domborodom, ahol ők nem Jó, részben az én hibám is, ha apácaruhában lennék, nyilván nem lefelé orientálódna a vér a szervezetükben az agyuk helyett, bár elnézve Hebi köpenyes megjelenését, igazából ebben is kételkedtem már :/
Amint normálisan kaptam levegőt jeleztem, hogy mehetünk, íjamat pedig készenlétben tartottam arra az esetre, ha belefutnánk egy csapdába. Az SAO-t nem szemét játéknak ismertem meg, ami csak úgy mögénk generál néhány mobot, mikor csak egyetlen járat van az egész barlangban és mindent leirtunk magunk előtt, de biztos ami biztos, fel voltam készülve az ilyesmire. Arra viszont nem, hogy még tovább szűkült a járat, ahogy haladtunk előre. Rossz előérzetem támadt és egyre görcsösebben szorítottam a fegyverem markolatát. Egy idő már nem maradt hely manőverezésre sem és a formációnkat is fel kellett bontani, mert egyszerűen nem fértünk el ketten egymás mellett.
- Vigyázzatok a túloldalon, könnyen lehet hogy a pókok csak a szétszakadásunkra várnak - figyelmeztettem az elöl lévőket, mikor egy kifejezetten szűk átjáróhoz érkeztünk és Kazuma nekiállt szerencsétlenkedni a felszerelésével. Feszülten figyeltem, vagyis próbáltam, de Kotarou megjegyzését nem tudtam megállni nevetés nélkül. Mosolyogva nyújtottam a kezem a fiú felé, mikor rajtam volt a sor az átkelésen. El nem tudom képzelni a többiek hogy fértek át, mikor még az én pici termetemmel is oldalazva kellett haladnom... jó, mondjuk én így szélesebb vagyok, mint a fiúk, súroltam is a falat a hátammal
- Kösz-kösz :3 - bólintottam Kotának, miután áthúzott. A terem, ahol kilyukadtunk, hatalmas volt, tele pókokkal. Tátott szájjal néztem körbe, talán a számon is kicsúszott valami, fene tudja. Viszont némi meglepetésemre nem támadtak ránk ezek az undormányok, hanem rohangásztak valamerre. Nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek a hely ennek ellenére sem, a plafonról lógó gubók és a középen lévő óriási lyuk nos... nem tették szimpatikusabbá.
- Eöeee... nekem nagyon úgy tűnik, hogy ez egy fészek @.@ Biztosan nem bölcs ötlet maradni és ha megengeded, és nem is szívesen baszódnék meg ha előkerül a miniboss és a minionjai. Lehet vissza kéne jönnünk egy nagyobb társasággal ^^" - fejeztem ki aggályaimat, miközben közelebb húzódtam a fiúkhoz. Valahogy úgy éreztem, hogy ha azt mondanám, hogy lépjünk olajra, akkor hallgatnának rám, de volt abban valami, hogy tisztogatni jöttünk. Én mondjuk úgy gondoltam, hogy a járatban kicsit több ellenséggel futunk össze és nem az összeset egyszerre kéne legyakni a bossroomban. Érdekes, nem szoktam ilyen határozatlan lenni. Magam sem tudom miért, de inkább a fiúkra akartam bízni a döntést, szóval kezem ügyébe készítettem egy nyilat és készenlétben tartottam az íjamat is, ha valami történne.