[Játékos Küldetés] Hide-And-Seek

Semmi gyanús. Minden olyan normálisnak tűnt, ahogy a falucskát bejárta, s bár gondolt rá, hogy kérdésekkel árasztja el a helybélieket, valahogy  nem vágyott most az egész tortúrára. Egy kényelmes ágy után áhítoztott, csendre és pihenésre. Pedig talán ki lehet sajtolni valamit az itteniekből is.

A kendót meglátva elöntötték az emlékek, ahogy az suli órák utáni klubfoglalkozásként ő is hagyományőrző sportot gyakorolt majd minden hétköznap. Bár nem kendót, azt néhány osztálytársa művelte, elsőben, év elején azért látta, hogy küzdenek meg bambuszkardjaikkal a felsősök. Ő inkább a Kyudot választotta, s hiányzott is neki füves pálya végén felállított céltáblák sora.
- Nem, nem köszönöm, egy kicsit fáradtnak érzem most magam ehhez, talán majd holnap. Holnap majd szívesen kipróbálom, ha lehet még! - mentette ki magát a dojóban.
A "városnézés" után röviddel már a saját szobájában hevert az ágyon. Múlhatatlan fáradtság rágta tagjait, de a szemei sehogy sem akartak csukva maradni. Talán túl sok volt a tea a reggelikor...
- Kokoro... - egyre csak ez a név járt az eszében, ahogy újra és újra felötlött benne a temető fura mód jó állapotú sírja.
Ismerősen csengett a név. Talán csak félrehallotta, de az egyik lány, még az onsenben, tegnap valami ilyesmi névvel mutatkozott be annak a másiknak. A másik nevében sem volt biztos, valami Jan, vagy Jon, esetleg Jun lehetett, de amire tisztán emlékezett, hogy az Artesből volt, ahogy a Kokoro-szerű nevet viselő lány mintha a másik nagy hírű céhet említette volna sajátjaként. Az Angelic Voicet.
Végül az álom elnyomta a töprengés közben, ahogy a szoba virtuális valósága lassan feloldódott álmai bizarr kavalkádjában. Nem sokat aludt végül. A nap magasan járt az égen, mikor a szoba ablakát kitárva kilesett az égre. Volt még ideje estig, s most már biztos volt benne, hogy a furcsa egybeesést meg szeretné beszélni azzal a Junnal.
Szerte-széjjel bejárta a falut, bár úgy volt vele, hogy este talán, ha nem is biztosan, de találkozhat a többiekkel a posványos onsen partján, nem akart addig várni, és türelme se lett volna hozzá.

A kendo klub dojójába kissé kelletlenül lépett be, hiszen csak másnapra ígért látogatást, azonban nem bánta meg, mert az isteneknek hála, a sok fel-alá járkálás után végre ráakadt:
- Jun? - lépett a lány mellé, hogy a gyakorlókat ne zavarja meg, s kissé határozatlanul ejtette ki a nevet, nem igazán volt benne biztos, hogy jól ejti-e ki
- Ugye Junnak hívnak? Shizuka vagyok a Justice Leagueből, láttalak tegnap az onsenben! - név ide vagy oda, ő volt az kétség sem férhet hozzá
- Képzeld találtam valami furcsát a temetőben! - állt elé eltökélten - Azt hiszem az egyik újszerű sírkövön egy olyan név szerepel, mint ami hasonlít annak a tegnap meghalt lányéra, akivel te érkeztél a medencébe. De nem vagyok biztos benne, mert nem igazán figyeltem ki miről beszél. Kokoronak hívták?

//interakció: Jun

Belibbentem a fogadóba és első lépésként azonnal megközelítettem a pult túloldalán támaszkodó hölgyet, gondosan kifaggattam, persze csak óvatosan még mielőtt  felfigyel arra, hogy valami nem stimmel, így az egész beszélgetést inkább álcáztam egy jól kivitelezett kis érdeklődésnek. Meg hát amúgy is úgy tértem be ebbe a kis falucskába, hogy nyaraljak, szóval még csak füllentenem sem kellett nagyot. Figyelmesen hallgatom a nő szavait, bólogatok rá, néha kérdezek, helyeselgetek. Majd elégedetten lépek be az onsenbe, azzal a tudattal, hogy ez nem volt hiábavaló. A bánya, az az öreg ház, a folyópart, egyre több olyan helyszín amit mindenképp ellenőrizni kell. Van egyáltalán erre időm?

Cseppet sem nyugtatott meg, hogy az onsenbe érve csak egy lánnyal futottam össze, a társaság nagyja még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy életjelet adjon magáról.
- Aahhjj.. - keltem ki az ágyból és szedelőzködni kezdtem még mielőtt besötétedne. Sorra vettem a helyeket, nézegettem a térképet, és így frissebb fejjel úgy tűnik, hogy hülyeség lenne visszatérni abba a házba. A bányáról pedig inkább nem szólok senkinek, később kell ellenőriznem, mi is lapul arrafelé. Azonban ami mind közül a legfurcsább, az a hangrögzítő kristály. Nem fér a fejembe, hogy mi lehetett ott akkor. Morgolódva, gondolataimba feledkezve hagytam el a szobát, baktattam le a lépcsőn, majd köszönés nélkül surrantam ki a fogadóból. Talán óvatosabbnak kellene lenni. Van esély rá, hogy a városlakók egy összeesküvés részei, és ők eszelték ki ezt az egész őrültséget. A maszkot valaki csak úgy a kezünkbe nyomta amíg bámészkodtunk. A karcolások, és a fura szövegek pedig már eredetileg benne voltak, csak valamivel betömködték, és az onsen meleg levegője olvasztotta le onnan... Igen biztosan így van... Viszont a döntésem, egészen addig tartott amíg be nem léptem a klubba. Mindenhol edző fiatalok, az ismerős csattogó, hang pedig kellemes régi emlékeket ébresztett fel. Kicsit körbenézelődtem a helyiségben, majd amikor már kevésbé foglalkoztak velem, bátorkodtam több termet is átböngészni, nem riadtam vissza attól ha valahova be kellene nyúlni, kúszni mászni. Alapos ellenőrzés. Viszont időről időre visszatértem a gyakorlóterembe. Épp egy ilyen visszatérésemkor szólított le egy lány. Szerencsére pont valaki az onsenből. Integettem neki, majd helyeslően bólintok, a nevemre.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - gyenge mosolyt villantok. Ennél természetesebbre már nem telik. A hangulat, sem pedig a tudat, hogy bármikor elárulhat, és ledöfhet ott van. Viszont mindent a legtermészetesebben csinálok, nem mutatom ki felé a kételyeimet.
- Valami furcsát? - kérdeztem vissza, közben a lány már mesélte is a fura felfedezését, minek hallatán először elsápadtam majd, hevesen felcsattantam - Igen így hívták. Most azonnal látni akarom! - Ez nem lehet. Nem történhetett meg. Meghalt? Ténylegesen..
- Egyébként. A temetőben nem vettél észre valami furát? Mondjuk valakit, hogy figyel téged messziről? Esetleg követ? - kérdeztem teljes komolysággal. Majd válaszát megvárva indultam el a temető irányába, vele, vagy nélküle.

- Úgy lesz. - válaszoltam a lánynak és már léptem is ki az onsenből. Kétes érzések kavarogtak bennem, de igaza van. Ha vakon megbízunk mindenkiben akkor nagyobb az esélye, hogy valaki öncélúan felhasználja a kapott információkat és ellenünk használja fel. Esetleg csapdába csalhat, és úgy járnánk mint a hangfelvétel szereplői. Már a puszta gondolata megborzongat. Viszont jó érzéssel töltött el az ahogyan biztatott. Talán látszik az arcomon az, hogy nem tudom kiverni a fejemből a lánykát, és mardos a lelkiismeret is amiért hagytam, hogy csak úgy odaadja a gyanús maszkot neki. Talán nem vagyok felelős a történtekért, ahogyan a lány sem aki eltörte, de ettől eltekintve mégis csak előttünk történt a dolog, ezért felelősséggel tartozunk érte.

//Suzu//

A dojóba érve, kis kutakodásom közben összetalálkoztam egy ismerős arccal. A lány is ott volt akkor a fürdőházban, ö is részese volt a fura eseményeknek, és hozzánk hasonlóan egy maszk tulajdonosa. Viszont az a hír amit hozott egyszerre volt meghökkentő, és kísérteties. Végigfutott a hátamon a hideg, ahogy kimondta a nevet, és azt, hogy a sírkő új volt.
- Biztos vagy benne, hogy ez a név volt? - kérdeztem rá ismét. Nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg lehetséges. Valaki meggyalázza a lánykát. Ökölbe szorítom a kezem, szorosan magam mellé húzva. Legszívesebben összetörnék valamit, hogy levezessem a napokban felgyülemlett feszültséget. Komolyan az ember nyaralni jön ilyen helyekre nem pedig szétidegeskedni magát. Sorban történnek furábbnál furább események. A lány halála, a mocskos fürdő, fura látomások, és követő árnyak. Ez a hely nem okés. Gyanakodva a lány után kérdeztem, meg akartam győződni róla, hogy az árny arrafelé is felbukkant e. Viszont a meglepettségéből fakadóan már biztos lehetek abban, hogy engem talált csak be.
- Mindenképp meg akarok győződni a saját szememmel arról, hogy az a sírkő igazi-e. Ha szükséges még ki is ásom. Hmm igen ez egy jó ötlet. Ha már sírkövet állítottak neki talán van is ott valami... Nem lehet véletlen a dolog. - Igen. Nem halt meg. Ha meghalna sem kapna egy sírkövet csak úgy. Valamit elástak oda, és ezzel szeretnék felkelteni a figyelmünket. Mintha csak úgy sugározna belőle az, hogy "nyiss fel. Akarok mutatni valamit". Miközben lépdeltünk a temető felé, kissé a gondolataimba temetkeztem, ebből az állapotból a lány zökkentett ki egy újabb kérdéssel.
- Semmi baj. Nem ismertem, csak ott akkor találkoztam vele először, és beszélgetni kezdtünk. Aranyos, kíváncsi lány. Biztos rengeteg mindent szeretett volna még megtenni. Egyik barátom céhtársa, ezért eldöntöttem, hogy vigyázni fogok rá. De... Azt hiszem elbuktam... - közben az út alatt egy kósza ásó után kutattam a szemeimmel, legszívesebben talán sírni tudtam volna, de nem tettem. Eldöntöttem, és amit tenni fogok azt akár puszta kézzel is megteszem, csak azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy igazam van-e. Jobb ötlet híján majd a metamorphot alakítom át valami olyanná amivel képes leszek kiásni.

//Shizu//

Egy picit rápörögtem a dologra, de ez természetes, hiszen a semmiből tűnt fel egy állítólagos sírkő annak a lánynak a nevével aki nem is olyan régen tűnt el. A pixeljeiből arra következtettünk ugyan, hogy nem halt meg, de mégis valaki gúnyt űz belőle. Vagy talán nem is gúny hanem egy jel arra, hogy valami van ott amit nekünk látnunk kell, én pedig mindenképpen ki fogom szedni abból a koporsóból azt a dolgot ami ott lapul. A tervem minden aggodalom nélkül közöltem is a lánnyal aki kissé minta meglepődött volna a dolgon.
- Persze, ha nem nyissuk fel sosem tudjuk meg mi lehet ott. Talán még nyomra is bukkanunk, vagy esetleg Kokoro-chanra. - mondom ki olyan hangsúllyal mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélnék. Azt hiszem kezdek bedilizni a történtek miatt.
- Ne aggódj. A hullára ne is gondolj. Tudom, hogy még él. Azt feltételezem, hogy valaki képességet használt rajta, és most fogva tartják. Talán éppen az a lány tette aki eltörte a maszkot. - súgom oda neki, a mondat második felét, mert ez nem egy olyan dolog amit csak úgy ordítozni kellene. - Vagy nem. - vonok vállat. - Viszont erre nem látok sok esélyt. Ö is épp úgy meglepődött mint mi. Szerintem hagyjuk az ujjal mutogatást. - sóhajtok. Ha nem vigyázok a számra pillanatok alatt egymásnak ugrasztom az embereket. Nem szeretnék úgy járni mint a felvétel szereplői, ezért inkább nem is beszélek többet arról az estéről az onsenben.
- Ez egy nagyszerű ötlet! Én visszarohanok a kovácshoz, te addig menj a sírhoz. Ott találkozunk. Ha valami gyanúsat látsz azonnal írj üzenetet. Sietek! - néha meglepően jó ötleteket kapok. Ha valahol akkor ott biztosan fogok olyan szerszámot találni ami alkalmas lesz az ásásra. Vállon veregetem a lányt és egy mosollyal jelzem felé, hogy minden rendben lesz. Biztosan nagyon meg van ijedve, én pedig mindenféle dologgal rémisztgettem ezidáig. Néhány lépést hátrálok tőle, töretlen mosollyal az arcomon. Persze inkább erőltetett mint természetes. Nem akarom, hogy rosszat feltételezzen rólam, de azt pedig még inkább, hogy velem jöjjön egy olyan üzletbe ami dugig van fegyverekkel amikkel könnyedén leszúrhat. Intek neki, én pedig rohanok a kovács műhelye felé, ahol ha fogadnak azonnal egy ásót próbálok vásárolni. Ha nem szolgálnak ki akkor másképp jutok hozzá. Ügyesen elemelem. Egy kaviccsal cserélem ki az említett eszközt. Illetve ha egyáltalán nincs látótávolságban ásó, és nem is szolgálnak ki akkor természetesen üres kézzel ballagok vissza a lányhoz.

//lő futás a kovácshoz ásóért \o/ illetve vissza Shizu-hoz. //

Kétes gondolatok jártak a fejemben, a lányról is és a sírkőről is. Nem gondolom, hogy hazudna nekem, de valami mégis olyan fura. Valami nincs rendben. Sietve trappolok a Kovács irányába, hogy minél hamarabb sort keríthessek a sír feltárására. Persze időnk mint a tenger és az is megeshet, hogy a sírkő csak az esti városkában jelenik meg, nappal épp oly láthatatlan, mint a romok, a félig elpusztított onsen, vagy a szétvert ház felakasztott bábukkal. Megrázkódok, végigfut rajtam a hideg. Hamarosan azonban egy ismerős hang üti meg a fülem, azonnal a forrást kezdem kutatni, és a tekintetem abba az irányba fordítom ahonnan hallottam. Suzu az. Hozzá hasonlóan én is intettem neki, és felé kezdtem lépdelni.
- Nem vagyok benne biztos, hogy mi lehet az. De azt hiszem jó nyomon vagyok, hogy megtudjam mi történt azzal a lánnyal aki eltűnt a fürdőházban. Kokoro-chan. - mondom ki a nevét, hátha is ismerősebben cseng számára. Picit várok, majd folytatom, a mesélést arról amit megtudtam. - Összefutottam egy lánnyal, aki azt állítja, hogy talált valamit a temetőben, amin a lány neve szerepelt. Szóval úgy döntöttem kiásom a sírt. - osztom meg vele az információim teljesen kifejezéstelen arccal, és hagyok neki egy kis időt, hogy kérdezhessen, és csak ezután folytatom.
- Szerinted van esély arra, hogy a lány lesz benne? Én attól tartok, hogy valaki csak gúnyt űz belőle, és belőlünk is. - veszek mély levegőt, és egy picit benntartom majd kifújom, ezt a kis rituálét még párszor megismétlem, próbálom nyugtatni magam. - Félelmetes. Bármi lehet abban. Akár egy csapda is. Te mire jutottál? Valamire rábukkantál? - kíváncsiskodtam, és miközben hallgatom próbálom a kovács műhelyben lebizniszelni, vagy elemelni az említett ásót, feltéve ha van. Nehéz a sírásók élete, főleg ha nincs meg a kellő felszereltség hozzá. Minden másodperccel egyre jobban furdal a kíváncsiság, tudni akarom mi van ott, látnom kell.

//Suzu //

//Miután elmentem Suzu-tól vissza Shizu-hoz reag//

Nem számítottam rá, hogy összefutok valakivel a kovácsnál, de azért mégis kellemes meglepetés volt, hogy az a valaki pont Suzu volt. Az idős házaspár akik a kovácsműhelyt vezetik pedig picit meglepettnek tűntek a kései vásárlásom miatt. Pedig szerintem tök természetes dolog ha valaki éppen egy ásót vesz sötétedés előtt. Sok embernek vannak fura hobbijai, akkor miért ne lehetne az enyém a sötétedés előtti kerti szerszám vásárlás? Mindegy is, nem szándékoztam túl sokat maradni, és szerencsére nem is kellett lopáshoz folyamodnom mint amire először gondoltam. Talán nem is olyan szörnyű itt minden. Ha más nem is de a nappali lakók kedvesek, és odafigyelőek. Sajnálom amiért egy ilyen városban kell élniük a mindennapjaikat. Mindegy is ez már nem az én dolgom, és most a jelennel, a saját jelenemmel kell foglalkoznom. Sietve térek vissza a temetőhöz, kezeim között az ásót szorongatva, szemeimmel a lánykát kutatom, majd amint megtaláltam trappolok is felé, közben vadon kutatom a sírkövek feliratait, természetesen a régieken csak átfuttatom a szemem, az említett új állapotban lévő most a fontos, és az élvezi a prioritást is.
- Megjöttem, és hoztam az ásót. Jó ötlet volt a kovács, tényleg volt nálunk raktáron, és elég olcsó is volt. - mutatom az eszközt a lánynak, közben már be is sötétedett. - Szóval akkor azt hiszem ideje hozzálátni az ásásnak. Nem tudom milyen mélyen van a koporsó, feltéve ha egyáltalán van olyan, de legfeljebb majd váltjuk egymást, feltéve ha benne vagy az ásásban. - pillantok a lányra, közben ha bólint akkor hozzá is látok a feladatnak.
- Kezdem én, úgy érzem hosszú éjszakának nézünk elébe. - sóhajtok, és folytatom az ásást, persze elég gyorsan kell lennem, nem tudom milyen hamar fog a föld a helyére kerülni, feltéve ha egyáltalán ilyen elven működik itt is a dolog. A házban látott fura széttördelt díszlet és törött holmik láttán azonban nem vagyok teljesen biztos, hogy itt is így lesz. Azonban nem hagyhatom annyiban a dolgot. Ez egy jel. Valamit jelent, mi pedig meg fogjuk fejteni.

Így néz ki Rooko és valahogy így lebeg felette.

Nézzétek. Egyre sötétebb lesz. Először minden narancssárga. Majd szürkévé fakul. Végül fekete és kék. Teljes a csend. Szeretem az ilyet. Lehunyom a szemem. Leülök a földre. Koszos, de nem zavar. Már tudom, hogy itt nem számít. Hamar el fog tűnni, ha felállok. Olyan szép pixelekre esik, mint minden más. Mint a maszkom. Mint Kokoro.
Cajakal ásít egy nagyot. Édes hangot hallat közben. Magas és vékony, mivel még kölyök. Kicsit megnyalja a szája szélét. Összekuporodik a földön. Pár levél esik rá, takaróként. Aranyos látvány, mosolygok. Morn még fog is egy levelet, kicsit feljebb húzza. Magára, mintha valóban betakarná magát. Elalszanak.
A sírt nézem. Nem tudom levenni róla a szemem. Mindig rá gondolok. Ki lehetek? Ki lehetett ő? Melyikünk volt a vízben? Nem tudom, mire emlékszem. Jól esne egy pohár víz...
Valahol van is. Hallom a csobogását. Körbenézek, kutat keresve. Már tudom, azok hogy néznek ki. Láttam egy könyvben. Olyanok, mint egy furcsa kis elefánt. Meg kell mozgatni a tarkójánál, hogy jöjjön a víz. De nem látok ilyen kutat. Hallom a vizet, de nincs sehol. Én pedig szomjas vagyok. Nagyon szomjas vagyok.
Lehunyom a szemem. Nem akarok megmozdulni. Lustaság. Nem, csak nincs energiám. Képtelen vagyok rá. Próbálom, de a kezem nem reagál. Elmozdult a sisak? Hallottam ilyesmiről. Megtörténhet. De abba bele is halhatok. A nevelők. Biztos elmozdították. Látják, hogy itt lustálkodom. És mikor meg akarok mozdulni, megbüntetnek. Rosszul hittem, hogy menekülhetek előlük.
Végül nem próbálkozom tovább. Az csak... az csak...
Az csak nekik jó, ha ellenszegülök. Mert akkor még jobban büntethetnek. Még könyörtelenebben.
Lehunyt szemmel hallgatom az Élet vizének csobogását.
Ez szépen hangzik. Elmosolyodom. Megadom magam.

//Lájkoltam a mob-Rooko ötletét :3 //