[Játékos küldetés] Leverru

Aki rátekint véletlen a térképére, az különös dolgot vehet észre az 1. szint Nagy Síkságán. Egy új, eddig ismeretlen várost jelez ki. Aki mégsem vette észre a térképen, az is hallhatott a különös szellemvárosról, ahova eddig még senki sem merte betenni a lábát. Nemsokára minden játékos kap egy üzenetet, mely meginvitálja Leverru városába.

Rengeteg játékos (köztük ti is) nagyon kíváncsiak az új, eddig még ismeretlen városra és el indulnak, hogy fel fedezzék azt. Ám valahányszor egy játékos eléri a város határát, megjelenik neki egy ablak a következő üzenettel:

V írta:

A küldetés szokatlan. Részletek később. Biztos folytatod?

Amennyiben folytatjátok ismét megjelenik egy ablak a következő felirattal:

Üdvözlünk Levrru városában!

Azonban, ha el utasítjátok a felkérést, akkor a város eltűnik és nem tudtok már belépni.

Egyenlőre ennyi, valaminek kell maradnia többi körre is.

Résztvevők: Chancery, Cearso, Ichihara Eiichi, Asuka, Nio, Hayashi Yuichi, Judy Noxia, Drake Haru

Szólimit: 250 szó

Határidő egy hét, de természetesen pótlásra is van/lesz lehetőség.

Szinte hallom a zenét felcsendülni a fejemben, mikor valaki szellemvárost emleget a közelben, ez pedig mostanság igen megszaporodott. Nem csoda, elvégre az a titokzatos akármi, ami megjelent az első szinten, nem kis kíváncsiságra ad okot nem csak számomra, de mások számára is. Ha pedig szellemváros... akkor nekem ott a helyem :]
Most ez meglepő lehet, mert senki se annak a fajtának ismer, aki be merne lépni egy ilyen területre, pedig ez nem igaz. Silent Hill egy olyan képzeletbeli hely, ami megfertőzte a szívem, és egyike azon városoknak, amikben még lakni is szívesen mennék. A csend, a nyugalom, az atmoszféra valami pazar, és még a szörnyek-rémálmok világa sem rettentene vissza.
Leverru sem lesz kivétel. Főleg, miután levelet is kaptam tőle. Mosolyogva csuktam le. Csak még pár perc. Egy céhről kell gondoskodnom, van előtte pár dolgom. Várj türelemmel, ott leszek a randevún.
Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kamaszlány, aki már alig várja az eljövendő estét a szerelmével. Jay is észrevehette ezt, de mikor rákérdezett, csak közelebb hajoltam hozzá ravaszkás mosollyal és ennyit mondtam:
-Hi-mi-tsu ^w^
Miután beállítottam mindent és tudattam Jay-el, hogy egy ideig helyettesítenie kell (és ha segítségre van szüksége, nyugodtan kopogjon be Shuhoz), elindultam talán álmaim városa felé. Legyen akármilyen is a neve, én hiszem, hogy talán maga Silent Hill jött el hozzánk, hogy meglátogathassam. Talán Kayaba csapdája, de állok elébe.
Dust és Álomkelő természetesen elkísért.
-Szerbusz, jövőbeli énem, / Ha elfelejted, mi a mosoly, / Itt vagyok, elmesélem, / emlékezz rá vissza olykor. / Tíz éve, múltbéli éned, / boldogságodért imádkozott, / kérlek, ne veszítsd reményed.*
Halkan énekelek, ahogy haladunk a cél felé, felkészülten, fegyverrel és páncéllal, suhogó fekete ruhában. Lassan kezd lehűlni a levegő, jelezve, hogy elérkezett a sokadik ősz Aincrad kastélyába, ideje felkészülni a következő karácsonyi időszakra. Nolám, már több, mint egy éve lennék Young Justice tag...? Senki se gondolná, hogy csak ennyi idő telt el, mióta Peterrel Normot kerestük a város utcáin.
Mikor odaérek, automatikusan rányomok a küldetés elfogadására, mindezt mosolyogva és a kezeimet dörgölve. Gyere elém, Leverru. Mutasd magad, ki vagy, mi vagy. Álmaim városa lennél? Merem remélni... :]

*Akira Yamaoka, Mary Elizabeth McGlynn - Letter to my future self

A város feltűnésekor mikor kitekintek az ablakon, borongósabbra fordult időt generált a világ. Talán van jelentése, talán nincs. Céhen belül, egyedül Yurihime-t kérdeztem meg és ő is megkapta a tájékoztatót Leverru elérhetőségéről. Tehát igaz a tájékoztató, ez azonban nem tántorít vissza, hogy elmenjek hozzá, főleg az időjárás nem. Sétám alatt, még egy rövid ideig zuhogott is az eső, amitől ugyan eláztam, de ez nem fog sokáig vizesen hagyni, elfog tűnni, ahogy mindig is teszi. Megálltam a fogadó előtt, ahol megszáll, és megvártam míg elkészül és kilép Nio.
Amint ott volt, átöleltem és megcsókoltam. Örülök, hogy újra láthatom és még annak is szószátyárságom, valahogy meg tudtam állítani egy pillanatig. Errő a Leverruról is beszélnék még neki, valamint az elmúlt napok eseményeiről, és arról is, hogy eldöntöttem, megyek a bossra, valamint beszélgettem Channal. Ugyan alig telt el kis idő, de már most élmények sorával találkoztam, amit szeretnék vele megosztani. Azonban egy dolog még mindig rendezetlen.. addig még valahogy gátat kell szabjak magamnak, néhol.
- Szia, megjöttem - súgtam neki. Közben kezét megfogtam és kiléptem az ölelésből - Te is megkaptad azt a felhívást? - kérdeztem tőle érdeklődve - úgy hangzik, mintha egy esemény lenne, vagy egy küldetés. Anomália, de legalább nem démonok - folytattam tovább.
Érdekel, mit gondol erről a dologról, és hogy szívesen menne-e. Engem hajt a kalandvágy, ami ki is ült az arcomra. Egy újabb esély, hogy feltérképezzek, valami ismeretlent, és ezt legszívesebben vele tenném.
Majd felhoztam egy egészen mást. - Tudod, azonban előtte szeretnék mutatni valamit.*
Ha beleegyezett a kis kitérőbe Nio, utána kéz a kézben elindulhattunk Leverru felé. Út közben megosztottam vele stat pontjaim, meg megmutattam neki az ajándék kardot, ami csak annyit mond, "angárd". Vicces hallani, minden egyes alkalommal. Valamint egyre kértem még meg, amit csak biztonsági okból mondtam.
- Nio, ha beérünk, elfogom engedni a kezed, de ezt csak azért, hogy bárki aki ott van, ne tudjon nekünk ártani. Melletted maradok és vigyázok rád, kérlek te is vigyázz rám - néztem szemébe. És igen ez az egyetlen félelmem van, hogy valaki előnyt akar magának kovácsolni abból amit iránta érzek. Tudom, hogy erős Ő és megfelelő pillanatban elképesztő dolgokra képes. Biztonságban lehetünk, amíg kicsit óvatosak vagyunk. Elmosolyodtam - tudod veszély helyzetben elég automata reflexeim vannak, és akkor nem fogom tudni elrejteni, hogy meg akarlak védeni - a mondatom végére szinte már lábunkat néztem és elpirulva fejeztem be a beszédet. Viszont ameddig csak képes leszek a "szellemvárosban" uralkodni magamon nem lesz gond biztosan.

Amint elértük az első automata üzenetet, ránéztem és egy biztató mosollyal rányomtam az elfogadás gombra. Majd azonnal felpattant az üzenet, miszerint megérkeztünk. Most fog kiderülni, hova jutottunk. Előkészítettem a hazatérés kristályt, amit megmutattam Nionak, remélem ő is így cselekszik. Szeretnék biztosra menni, majd elengedtem a kezét, még közel hajoltam hozzá és megcsókoltam, tudom egy ideig nem adhatok neki ilyet és nem is kaphatok, hacsak nem tiszta a terem. Nehéz volt magam rávenni, hogy abbahagyjam, e talán kellett is. Felhők között szárnyalva éreztem magam, bármilyen legyen a terep.

//*ez később kerülne kijátszásra

Miután beléptek a városba az első dolog ami szembe tűnhet nektek, az a város fölé magasodó templom, illetve a Leverruban található szépen kidolgozott épületek tömkelege. Maga a város még teljesen kihalt, eddig még nem sok játékosnak sikerült bejutni. Ahhoz képest, hogy a házak milyen jó állapotban vannak és, hogy a környék is barátságos hangulatot kelt az emberben, ahogy egyre jobban és jobban haladunk beljebb a város központjába egyre inkább érezhetjük, hogy miért is nevezik ezt szellemvárosnak. Az épületek beljebb haladva sokkal kísértetiesebb hangulatot keltenek és egyre sötétebb lesz a város. A házak falán gyakran elsuhan egy-egy árny és a sötét utcákból sikítások illetve, olykor gyermeksírás hallatszik.
Egy kis idő elteltével ismét előugrik nektek egy ablak amin négy nevezetes helyet sorolnak fel nektek Leverruban:
















Amennyiben van ezek között olyan hely ami megtetszett nektek és rányomtok a nevére akkor automatikusan oda teleportálódtok arra a helyre. Ha elolvastátok az ismertetőket, de egy hely sem nyerte el a tetszéseteket akkor nyugodtan barangolhattok tovább a városban.
Akárhogy is döntöttetek hamarosan egy olyan jelenség következik be amit mindenki egy formán érzékelhet, akárhol is legyen. A semmiből egyszer csak egy hatalmas földrengés rázza meg Leverru városát, majd a távolban egy nagy csattanás zárja és szokatlanul sok halálesetet bejelentő üzenet érkezik … ráadásul az összes elesett játékos Leverru határánál vesztette életét.

Gillbert Nightray és még 25 társa életét vesztette ekkor 14:34. Helyszín: Leverru határa.

Az üzenetet még, ha nem is ismertétek a játékosokat akkor is megkapjátok, illetve pár perc elteltével egy újabb üzenet érkezik nektek:

V írta:
„Indulj a város határához! Derítsd ki a jelenségek okát!”

Határidő: Vasárnap (2014.09.21)
Cearso, Asuka, Judy Noxia még 500 szóval pótolhatnak.

-Köszönöm az ebédet, nagyon finom volt, de azt hiszem most mennem kell.- Köszönök el az idomár lánytól és a sárkánytól.
-Viszlát Shu.- még mindig nem jut eszembe a teljes neve, de eddig nem említette, hogy zavarná.
Leguggolok a sárkányhoz.
-Neked is viszlát, Timidus.- majd egy rövidebb öncivódás után megborzolom a sárkinca buksiját.
Felállok.
-Remélem emlékezni fogok rátok, mikor legközelebb találkozunk.- Ezzel a mondattal sarkon fordulok és elindulok a Főtér irányába.
Ismét egyedül vagyok a gondolataimmal.
Szegény kislány, nagyon rossz sora lehetett, ha ennyire itt akar maradni. Talán.. nekem is le kéne mondanom a kijutásról a kedvéért.
Erre ne is gondolj, nem tudsz olyan döntést hozni, aminek mindenki örülne.
Itt járok a gondolkodásban, amikor az alábbi beszélgetésfoszlány üti meg a fülem:
-A szellemvárosba? Nincs olyan épeszű ember, aki el merészkedne oda egyedül, ráadásul teljesen önszántából.
Szellemváros? Na ez felkelti az érdeklődésemet. Gyorsan meg is nézem a térképet.
Ott is van , ráadásul még messze sincs.
Úgy néz ki én a nem épeszű emberek táborát ékesítem.
Szépen bepötyögöm a koordinátákat, és követem a térképet. 
Elmélyedek a gondolataimban, miközben fél szemmel az utat figyelem, nehogy nekimenjek valaminek. Vagy valakinek.
Vajon milyen lehet egy szellemvárosban élni?
A lelki szemei előtt meg is jelenik a reklám, ami a költözésre invitál.
Nyugodt környezetre vágyik? Elege van a hangos szomszédokból? Költözzön a szellemvárosba. Zajszint az átlagosnál jóval alacsonyabb...
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben. Észre se veszem, mikor hagyom el a védett területet, csak az zökkent ki a gondolataimból, amikor megérkezik a figyelmeztető üzenet.
Szokatlan küldetés? Még azt sem tudom, milyen egy szokásos, de az az érzésem támad, most pont valami ilyesmire van szükségem.
-Biztos, hogy folytatom- ezzel bemegyek a városba, és kíváncsian várom, hogy mi fog történni.
---
Belépek a városba. Gyönyörű látvány tárul elém. Nem értem, hogyan hívhatnak egy ilyen szép helyet szellemvárosnak. Elindulok szétnézni a városban, ahogy egyre beljebb kerülök kezd az egész szürkébb árnyalatot felvenni.
-Ez meg mi ez? Hagyjál békén az ilyenekkel, majd magam felfedezem a várost.- Ezzel be is zárom az információs ablakot.
És el is indulok, így barangolok egy darabig a városban. Azon gondolkozom, vajon mit szólna Szonja a helyhez, amikor megmozdul alattam a föld.
-Mi van, ma semmit se ittam.- persze elvből nem iszok sohase. Nem csak nekem mozog a föld, ahogy nézem földrengés van, és egy hatalmas csattanással ér véget. Majd még egy bejelentő üzenet érkezik.
-Mondtam már, hogy nem izgat- de amikor bezárnám az ablakot észreveszem, hogy ez nem egyenlő az előző üzenettel. Ez egy lista az áldozatokról. Gyorsan végig olvasom szerencsére egyik név sem ismerős. Megkönyebbülten zárom be az ablakot.
Még egy üzenet, lassan elegem van ezekből.- Na hol is lehet kikapcsolni az üzenetek fogadását?
Ez most egy küldi levél, ami arra kér futkározzak helyette. EZ lenne egy szokatlan küldetés? Mit kell ezen kideríteni, leomlott a városfal és sokan tartózkodtak alatta a földrengés ideje alatt.
Egy pillanat.
Nem tudom ki lehet ez a V, de az már az előbb is feltűnt, hogy nem igazán tud helyesen gépelni. De csak véletlen elírásra gyanakodtam. 
És ha szándékosan csinálja?
Előveszek egy pakli francia kártyát.- milyen jó, hogy bűvészkedni tanulok, bár a tarott kézenfekvőbb lenne egy ilyen feladatra.
Kiterítem a paklit a földre. Elsétálok pár métere, majd rálövök a kártyákra.
Na, amelyik kártyán áthalad a nyíl az lesz a jelenségek oka.

/komolyan, azon csúsztam, hogy színeztem a szöveget/

Szellemváros? Ezt meg kell néznem magamnak. Rendben van, megnézem én magamnak ezt az úgynevezett szellemvárost, és hátha találkozom valamelyik barátommal, vagy megismerek ott egy új arcot, vagy pedig belekeveredem valaki kalamajkába. Jó ideje nem voltam már benne valami adrenalin-szint emelő esemény tagja. Nem baj, ha gyerekes lesz, vagy valami igazán borzalmas dolog... a lényeg, hogy csinálok végre valami olyat, amit már amúgy is kéne.
Emellett annyi mindent rendbe kéne még hoznom. Nagyjából minden megvan, de vannak még részletek, amik arra várnak, hogy oldjam meg. Nehezen fog menni, de végig kell csinálnom. Például itt ez a levél Norikától, amit előbb vagy utóbb át kell adnom Yuichinak. Habár azóta még nem is találkoztam vele. Ha találkozom, az első az lesz, hogy a kezébe nyomom a levelet. A másik küldetés pedig új tagok toborzása, bár ma egyáltalán nem ezzel szeretnék foglalkozni, főleg nem egy küldetésen. Harmadik pedig egy kibékülési szándék Ayanival. Ideje lenne elásni a csatabárdot és a sérelmeket, hiszen azelőtt céhtársakként mégis egymás mellett harcoltunk, főleg a bossokon. Az Éhezők Viadalát nem is számítom bele, mert ott nem mi, csak a klónjaink játszottak, de még ott is kiderült néhány játékosról egy és más dolog...
Ahogy közeledtem ehhez az új városhoz, legalábbis a határához, jött egy üzenet, hogy biztos folytatni akarom-e, mert furcsa lesz a küldetés. Az se lenne baj, ha fürdőruhában kell caplatnom az utcán, akkor is folytatom.
Megyek tovább és tovább, és pont közben megjelent a következő üzenet, hogy üdvözöl Leverru városban. Oké, köszi, majd később még a részletek...
Nocsak, ahogy érkezem, megpillantom a távolban Niot és Yuichit, amint kéz a kézben mennek és belépnek előttem, majd egyszer csak elengedik a kezüket egy csókkal. Teljesen megdöbbentem azon, amit láttam, és azután, hogy a látszólag békés, szép város egy időre elvonta a figyelmemet, még így is ők ketten voltak elsők a sorban. És pont pár méterre mögöttük állok...
Emlékszem, mikor Nio-nak nevetve megjegyeztem, hogy talán egyszer majd ők ketten összejöhetnek... de egyáltalán nem hittem volna, hogy ez tényleg valóra válik egyszer!
És mi van Ayanival, akiért meg engem hagyott el ez a tökfej azelőtt?! Legalább beszélt vele, vagy valami, és nem játszotta el ugyanazt a bunkó játékot, mint azelőtt velem?! Azt hiszem, elbeszélgetek egy kicsit ezzel az ifiúrral. Úgyis kell vele beszélnem Norikáról. De majd később Inkább.
Azzal, ahogy elindultam egy irányba. Ahogy egyre beljebb mentem, a város már inkább nem volt olyan békés, barátságos hely, mint aminek látszott elsőre. Ahogy egyre beljebb mentem egyedül, egyre darkosabbra fordult a hangulat. Néha-néha elcsíptem egy pillanatra tekintetettem árnyékokat, melyek elhúztak a sikátorok és az utcák árnyékain. Ezt követően a sikolyok és gyereksírások effektje már elég okot adott arra, hogy ezt a hely tényleg szellemváros legyen.
Egyszer csak előugrott előttem egy ablak. A menüben négy nevezetes helyet írt le. A négy hely közül engem legjobban a Mária Temploma érdekelt. Persze, nem nyomtam rá egyből anélkül, hogy elolvastam volna a leírását. Hát igen.... vajon ki lehetett az alapító, jó kérdés volt... na mindegy, majd talán kiderül valami egy kis puhatolással.
Rányomva a hely nevére, ott is találtam magam. És valóban zárva volt, ahogy leírta. Valahogy be kell jutnom, hátha ott bent találok valami, amivel megfejthetném a templom rejtélyét.
Azonban nem tudtam elkezdeni a templomos nyomozásomat, mert egyszer csak földrengés rázza meg Leverru-t, és  egy hangos csattanást követően rengeteg halálesetről érkezett hír.
~ Mi a fene?! Halálesetek Leverru határán?! ~
Na meg ez az üzenet is, hogy menjek el a határhoz és derítsem ki halálozások okát. A templom rejtélye még ráér. Azonnal odarohantam a határhoz, ahogy engedte a gyorsaságom. Persze nem léptem ki a határon túlra, hiszen ha kilépek, azzal lemondanék a küldetésről, és a város is talán eltűnne az orrom előtt, ahogy más MMORPG-kben szokás.
Nyomkövetés jártasság hiánya ellenére kutakodni kezdem a földön valami lehetséges nyom után, és bekapcsoltam az észlelés és a keresés jártasságomat is, hátha a földön vagy az égen találok valami kézzel foghat, vagy szemmel látható nyomot.

Mikor odaértünk, ismeretlen, de mégis ismerős jelenet tárult a szemem elé. Judy a városon belül, sok játékos a városon kívül, akiknek hangja már nem ért el hozzánk annak ellenére, hogy a távolság ezt nem akadályozhatta volna. Megtorpanok, a láthatatlan faltól nem messze és döbbenten nézek a jelenségre, majd megszólalok...
-A búra alatt...
Álomkelő kérdőn néz vissza rám, mire megköszörülöm a torkom.
-Stephen King egyik regénye. Arról szól, hogy egy várost különös oknál fogva egy láthatatlan búra borít be, ahonnan nem tudnak kijutni.
~De csak sikerült nekik...~
-Igen, úgy emlékszem.
Többeket is látok a város szélén, akik ismerősek, de akiken főleg megakad a szemem, azok ismét Judy és Yuichi, bár külön-külön. Yuichi időközben elhagyta társát, én pedig kíváncsi vagyok, vajon miért... de egyenlőre nem tudom, odamenjek-e. Judy sem tűnik nagyon magabiztosnak, és szeretném elkerülni a pánikot, főleg, ha barátokról van szó. Végül közelebb lépek a Búrához - ha már hasonlít rá, magamban el is nevezem ennek - és elkiáltom magam.
-Judy! Yui! Gyertek!
Ha jönnek, annak csak örülni tudok. Tisztában vagyok azzal, hogy a két ember között nem lehet épp minden rendben, de amennyire tudom, Judynak is van párja, Yuichi pedig remélem, hogy megtalálta már. Egyébként is, ebben a helyzetben most félre kell tenni az ilyen dolgokat. Dust és Álomkelő egymás mellett állva kísérik szintén figyelemmel a történteket.
-Maradjunk együtt, ha lehet, mert azt hiszem, én már tudom a megoldást. Ez a küldi nagyon hajaz egy könyvre, amit már olvastam. Ha lehet, ne érintsétek meg a Búrát, lehet, ez is ugyanúgy áramütést generál, mint az eredeti. -figyelmeztetem őket. -Meg kell keresnünk az energiát, ami táplálja. Segítetek nekem?

//Interakciók: Judy Noxia, Hayashi Yuichi//

Ez nem volt valami elmés megoldás, de ki tudja? Mindent ki kell próbálni. Úgy néz ki a levélíró mégse rejtett semmit az üzenetben, egyszerűen csak nem tanult meg helyesen írni.
És akkor most merre? Egy biztos: a városhatárt nagy ívben el fogom kerülni. Ha van ott valami fontos, azt a többieknek már meg kellett találniuk. Apropó, kik is vannak a városban? Megnyitom a térképemet, és a jó ismerős semmi fogad vissza.
Már csak ez hiányzott. Még mindig nem tudom mi lehet ebben annyira szokatlan, ha három küldetésből kettőben nem lehet térképet használni.
Na szóval, el vagyok vágva a külvilágtól, már megint. Lassan kezdek hozzászokni. Egyébként se szoktam nagyon mások segítségére támaszkodni.
Véletlenszerűen kiválasztok egy útirányt, vagyis elindulok egyenest előre.
Ugyanolyan sikátor fogad, mint eddig a többi. Mi veszteni valóm van ha bemegyek? Még mindig jobb, mint egy írástudatlan betű értelmetlen utasításait követni.
Amint mondottam volt a sikátor ugyanolyan, mint a többi, még a hangok is teljesen ugyanazok. Fogadjunk, hogy valaki egy csomó hangkristályra felvette ugyanannak a nőnek a sikolyát, a többire pedig egy gyerek sírását, és most azokat játsszák le nekünk, hogy elmenjen a kedvünk a várostól.
Kérdés: miért blokkolják a menünket ha azt akarják, hogy elmenjünk?
Ezen gondolkozom, mikor észreveszek néhány logó dolgot a sikátor végében.
Mondtam én, hogy nem a megadott irányba kell menni.
Dehogy mondtad, csak nem akartad követni az utasításokat.
Közelebb megyek, és amikor rájövök, hogy mit is látok, majdnem sikítok egy nagyot, de visszafogom magam.
Látjátok, ti meg elmentettek a város határába keresni a holtakat.
Holtak? Meghaltak? Akkor miért nem pixelezödtek el?
Undoromat legyőzi a kíváncsiság. Fogok egy nyílvesszőt, majd a legközelebbi testet tartó kötélre lövök.
Ha leesik, akkor alaposabban szemügyre veszem mi is lehet valójában.
Mert nem halott játékosokról van szó az szinte biztos.
Add uram, hogy egy eddig fel nem fedezett mob legyen.
Azt inkább mégse, jobban örülnék, ha nem kelne fel és támadna rám, de valami nyom biztos van nála. Vagy rajta..

Semmi olyat nem találtam, ami nyomhoz vezetett volna, bár a Stephen King egyik könyvében, a Búra alatt történet egyik meglepett sztárjának képzeltem volna magam. A kint ragadt játékosok mind mondtak volna nekem valamit, de nem értettem őket a búra miatt, így meg nekem nem lett volna értelme felvennem velük a kapcsolatot. Aztán meg egyszer csak az egyik játékos, mint a bika, úgy kezdett felém szaladni... a szerencsétlen! Döbbenetemben hátraugrottam, mikor az illető nekiment úgy a buroknak, hogy az élete nullára esett, majd pixelekre bomlott...
- Ahhá, most már értem, miért ez a sok halott - jegyeztem meg hangosan magamnak, és úgy gondoltam, jobb egy időre eltávozni innét, amint lehet.
És csakugyan hamar szembetaláltam magam Yuichivel és Channal. A lány tehát olvasta szintén a könyvet, bár örültem volna neki, ha előbb megkérdezi, hogy olvastam-e, mert a helyzet és a váratlanul ért hármas találkozás miatt "tudom, ne ragozd tovább, kérlek" csüggedt nézéssel néztem rá.
- És azt hiszem, a készítők is olvasták Stephen King könyvét, és szerintem az összeset, hogy legyen mivel megszívatni minket - mondtam. - És persze, hogy segítek megkeresni a forrást, ha bár egy ilyen jellegű játékban érhetnek még meglepetések, és az is biztos, hogy nem valami energiaforrás van a hátterében, hanem egy illető, aki itt akar minket tartani, amíg bele nem őrülünk a végén... Yuichi, ne aggódj, Nio itt van a közelben, és már biztos téged keres, vagy minket - mondtam a srácnak, miközben rajtakaptam, hogy nagyon nézelődik. Persze tudom, hogy Nio ilyenkor rögtön a társaságot keresi, ha baj van. Legalábbis őt én megismertem őt erről az oldaláról, hiszen nem egyszer küldetéseztünk már együtt, és nem is beszélve arról a pompás, nagyszerű vadászos-halászos napról, amit együtt töltöttünk a lánnyal. Küldeni akartam egy üzenetet Nionak koordinátánkkal együtt, de csalódottan kellett megállapítanom, hogy a menü egyetlen opciója sem működik. Hát ez remek... akkor most hogy fogunk egyáltalán üzenni a másiknak?! És mi lesz Ozirisszel?? Ha nem tudok neki üzenni, akkor ő aggódni kezd, és ha ő valahogy idetalál, félő, hogy ha senki se figyelmezteti, még a végén úgy jár, mint az az őrült fickó, aki a saját szemem láttára pixeleződött el.
- Hát jó... ha üzenni nem tud egyikünk sem, maximum annyit tehetünk, hogy Niot megvárjuk, addig ne mozduljunk innét. Hiszen mindannyian megkaphattuk a legutolsó üzenetet, ő is biztos úton van már ide. Vagy akkor induljunk el és keressük meg.
Persze valahogy jobban vonzódtam az utóbbi javaslathoz. Nio társaság-keresése a bajban ide vagy oda, sajnos azt is kinézem belőle, hogy egyedül meggondolatlanságokat csinálhat, de a többieken múlik, hogy menjünk vagy maradjunk. Végül is jó lenne, ha össze tudnánk szedni a társaságot, akik még itt vannak bent. Először ez, majd aztán a rejtély megoldása.

Nio:
Amikor a templom ajtajához érsz az mindenféle erőfeszítés nélkül egyszer csak kinyílik előtted. A templomba lépve először nem látsz senkit. Egyenlőre még teljesen üres, csak te vagy ott. A következő pillanatban azonban a templom harangja kongani kezd jelezve a délelőtti mise kezdetét és egyszer csak a semmiből rengeteg ember jelenik meg a templomban. Mind a padokban ültek, de senki nem szólt egy szót sem. Ha eddig még nem foglaltál helyet, akkor egy idős férfi a melletted lévő padsorból figyelmezted téged, hogy most már éppen itt lenne az ideje helyet foglalni.
Elkezdődik a mise. Felhangzik az orgona, mindenki feláll a padokból úgy várják, hogy a pap belépjen az ajtón. Pont úgy mint egy teljesen átlagos hétköznapi misén. Amikor a pap belép a templomba, akkor egy gyanús alak halad mellette. Akárcsak a többi ember ő is az alkalomhoz illő ruhát vett fel ám az arcát egy kendővel eltakarta. Amikor el hallgatnak a harangok mindenki visszaül a helyére, de továbbra sem mondanak semmit. Csupán a templom közepén álló kendős alak beszélt a sokasághoz:
-  Örömmel adom át önöknek a Mária templomot!
Ekkor azonban egy villámcsapott a templomba, pont oda ahol a kendős férfi állt. Aztán egyszer csak egy hatalmas kéz jelent meg az égen ami a férfira mutatatott, majd megragadta és magával vitte a fellegekbe … a templom pedig ismét teljesen üres lett és elhagyatott.

Cearso:
Miután elvágtad a kötelét a halott a földre esik, így alkalmad nyílik arra, hogy alaposabban megvizsgáld. A halottnak nem volt meg az egyik karja, az egész ruhája vérben ázott, az arcát pedig mindenütt vágások borították nem is beszélve a patkányok által ejtett harapás nyomokról. Ám egy kis idő elteltével a test egyszer csak fel ugrik megragadja a ruhádat és azt mondja:
- Tüntesd el … kérlek! – Ennyit tudott mondani csupán, majd kilehelte a lelkét és nem mozdult.
Ezután a test ismét a földre zuhan, de ez alkalommal el is pixeleződik.


Többieknek: A város felett egyszer csak megjelenik egy nagyon erős fényű … valami. Nem igazán lehet megállapítani, hogy mi köszönhetően annak a rendkívül erős lila fényének amit kibocsájt magából. Egy ideig még ez a fénylő dolog a város felett lebeg, majd szép lassan ereszkedni kezd. Ahogy ereszkedik egyszer csak felcsendül egy dallam, ami sokaknak ismerős lehet . A fénylő dolog egy idő után a magassággal együtt a fényéből is veszíteni kezd, azonban még most sem lehet pontosan megmondani, hogy mi lehet. Egy idő után azonban ez a fénylő dolog eltűnik a házak között és a dallam is elhallgat.  

Ichihara Eiichi:
Ha eddig nem tűnt fel neked a város fölött lebegő erős lila fényű valami … akkor most sajnos nem tudod figyelmen kívül hagyni. Ugyanis éppen feléd tart. Akárhogyan is próbálnád kikerülni ez a fénylő valami csak nem akar téged békén hagyni. Hiába próbálnál elbújni előle az továbbra is csak makacsul feléd tart. Amikor már majdnem elért téged a fénye majdhogynem teljesen letűnt így végre megnézheted, hogy mi is az. Egy nyaklánc rajta egy kulccsal, mely nem esik le a földre. Ott lebeg előtted egészen addig ameddig a kezedbe nem veszed.

Határ idő: október 21.

Ichihara Eiichi és Drake Haru még 500 szóval pótolhat.

//Elnézést, hogy nem írtam, csak sok dolgom volt, és még megüzenni sem tudtam//

Sikeresen megérkeztem a város határához. Majdnem. De még innen is láttam a pixeltengert, mely szált az egek felé, olyan játékosok lelkeit hordozva, akiket nem is ismertünk. Csendesen szemlélődtem. Kísérteties volt az egész. Megálltam, és elkezdtem gondolkodni. Semmi kétség, itt földrengés volt. De mitől? Lehet venni természeti jelenségnek, de most pont ez lett volna a legtávolabbi dolog. Biztos, hogy valami más áll a tömeggyilkosság (másképp nem lehet kifejezni) mögött. Egy pillanatra vissza fordultam. Játékosokat láttam. A levegőt ütötték, és kiabáltak (volna). Ám hang nem jutott el hozzám. Pedig annyira nem voltam messze. Be valami láthatatlan dolog tartotta fogva őket. Eszembe jutott egy játék, az Outlast. Egy elmegyógyintézetben játszódott, melyben az őrülteken kísérleteztek. Lehet, hogy az elkerített játékosokra is ez vár? Elképzelhető. Nem tudom, hogyan, de ha valamit tanultam a horrorjátékokból (azon kívül, hogy vigyázni kell velük, mert néhány nagyon lassan telepít), akkor az az, hogy semmit sem szabad figyelmen kívül hagyni, bármi segíthet a történet megértésében. Elindultam a város belseje felé, közben gondolkoztam. Össze szedtem, hogy milyen kérdések állnak előttem:
Ki lehet az a bizonyos V? Fontos kérdés. A középpontban (jelenleg) lévő személy kilétéről fogalmam sincs. Persze, ha meg is tudnám a nevét, akkor sem ismerném, de ennek a tudata boldogítana.
Mi idézte elő a földrengést? Biztos, hogy nem természeti jelenség volt. Csak úgy, egy véletlen szerűen elő tűnt városban, ilyen szintűleg? A valószínűsége egyenlő a nullával.
Egyáltalán, mi ez a hely? Mert, hogy nem egy átlagos város, arra ráteszek egy nagyobb összeget. Megkondult a templom harangja. Kezdődött a mise. Előakartam hívni a menüt, hogy megnézzem az időt. De az oly megszokott csilingelős hang helyett újra csak az ódon épület harangját hallottam. Fura.
Közben észre sem vettem a város fölé ereszkedő lilás fény pamacsot. Csak akkor, mikor már célba vett engem. Mikor észre vettem, fiú létemre majdnem a legmagasabb hangfokon sikítottam. Az isten csapása felém tartott! Csak éppen neki nincs túl sok köze hozzá, hiszen ebbe a játékba még a Teremtő keze sem ér el.
Elkezdtem futni. Rohantam, hogy ne találjon el. Sikátorról sikátorra, de amaz makacsul követett. Egy macskakőben viszont felbuktam, és hatalmasat taknyoltam. Megpróbáltam elkúszni, de már késő volt.
- Hát akkor gyere! - kiáltottam magamban. Becsuktam a szemem, és vártam. Ám nem haltam meg. Félig kinyitottam a szemem, és egy kulcsot láttam magam előtt. Ott lebegett előttem. Kinyújtottam a kezem, és elkaptam a kulcsot. Elraktam a kis tárgyat a zsebembe, és felálltam. És most mi lesz?

-Baj van?
Szíves elnézést kell kérnem, de nem tudtam nem észrevenni azt a szúrós pillantást. Talán nem szereti a szerzőt? hát, arról nem én tehetek, ne rám nézzem ilyen kanálban-megfojtalak típusú szemekkel, sajnálom. Végül csapódik hozzánk még valaki, akitől elsőre nem is titkolom, picit megijedek. A vörös indikátor sosem jelenthet jót, hiába ismerek ellentétes példákat már, mint Tachi vagy Hürrem. Jobban megnézve viszont maga a lány igen ismerős nekem, még ha változott is valamicskét az évek alatt.
-Akárhol lehet. Attól, hogy kör, még nem kell középen lennie. A sorozatban mozgatták a magját, de maga a Búra nem mozgott vele. -felelem végül, tovább szőve az elmélkedések sorozatát és kicsit eltérve a könyvtől. Hisz lehet, hogy nem az alapján készítették a küldetést, hanem a tévések alapján, ami rövid időn belül olyannyira elrugaszkodik az eredetitől, hogy nem is néztem tovább az első évadnál. Ez most picit hiba...
Judy javaslatára bólintok.
-Viszont nem biztos, hogy pont ide jön. Nagy ez a város, üzenni meg... nem tudunk ._. -próbálom én is ismét lenyitni a menüt, de továbbra sem sikerül. -Viszont...
Nem tudom, van-e Yuichi-nak Nyomkövetése, én viszont tudom, hogy az enyém már kettes szintre fejlesztett, hála némi aranytartaléknak. És egyszer már jó hasznát vettem egy kísérteties Vidámparkban, most sem biztos, hogy cserben hagyna. A szokott mozdulattal bekapcsolom és arra koncentrálok, hogy Nio nyomait láthassam a földön.
Ha ez sikerül, akkor intek a többieknek, hogy jöjjenek, tudom, merre van, és elindulok a nyomok mentén.
Akár így, akár úgy, mindenképp felpillantok, mikor felhangzik a zene és a fény. A szívem szinte kihagy egy üzemet és az arcomra ismét visszatér az a félig őrült vigyorgás és némi pír.
-Silent Hill...
Jobbnak látom, ha a botom is előhívom az eszköztárból. Talán nem csak a Búra Alatt fogad itt minket, hanem a köddel borított szellemváros is, ahol a saját vagy Alessa félelmeinek szörny formában történő megtestesüléseivel kel puzzlek tömkelegével kell harcra kelnünk.

//Tehát: Nyomkövetés, ha engedi a rendszer, bekapcs, és megkeressük vele Nio nyomait//