Re: [Játékos küldetés] Leverru

by **Nio** Vas. Okt. 12 2014, 18:52

Mikor beléptem a templomba semmi szokatlan nem fogadott. Elhagyatott volt és néptelen. Valami ilyesmire számítottam, bár ami azt illeti szellemváros lévén valami ijesztőbb is belefért volna, de ez így jobb. El is raktam lándzsám és beljebb is mentem a templomba, mely egyik pillanatról a másikra megváltozott. Pontosabban néptelenből zsúfolttá vált...
Egyik pillanatban óvatosan lépkedek be és kémlelem a falakat. A másikba meg megszólalnak a harangok és hirtelen tömeg lesz körülöttem. Ha ez a valóságban történik meg velem, akkor egy enyhébb szívrohamot éltem volna át abban biztos vagyok.
Néhány pillanatig az út közepén álltam, azt sem tudtam hirtelen mit kellene csinálnom. Továbbra is fürkésztem a környezetem, melyben most sok ember tolongott, bár ami azt illeti mindenki éppen helyet keresett a padok között. És nekem is ezt kellett volna tennem a jelek szerint. Mivel egy idős ember halkan rám szólt, hogy üljek le, mert mindjárt kezdődik. Mi kezdődik? Mise?
Nem sokáig morfondíroztam, hogy mi lesz itt most, inkább gyorsan becsúsztam az öreg mellé a padra és figyeltem. Pár pillanaton belül meg is kezdődött. Díszes menet ballagott el ott, ahol nemrégen én álltam, bár volt ott egy olyan alak, aki beleillett a képbe ugyan, de valahogy mégse... nem tudom pontosan, de valami nem stimmelt az egyikkel. Kendő volt a szája előtt ugyan, de valami nagy ember lehetett, mert Ő kezdett el beszélni, amikor a menet megállt. Bár nem éppen valami bibliai szöveget kezdett el szónokolni...
Nem is jutott tovább egy mondatnál, mert hirtelen belecsapott a templomba egy villám, pontosan oda ahol a kendős fazon állt. De ha ez még nem lett volna elég, akkor egy kéz, melyhez nem tartozott egyéb testrész elragadta. A döbbenet ült ki arcomra... Mária Templom... Mária Templom... Mi is volt a leírás? Fordultam volna a mellettem ülő öreg felé, viszont neki se híre se hamva nem volt. Sőt! Senkinek se volt. Mindenki eltűnt és megint üres lett a templom.
Mi volt a leírás? Kezdtem megint törni a fejem. Viszont sikertelen. Nem olvastam át jobban, csak átfutottam röviden. Pattantam fel és mentem arra a helyre ahova belecsapott a villám. Bár nem vagyok abban biztos, hogy bármit is fogok azon a helyen találni. Elvégre nem ma volt ez az ünnepség, mert ez egy szellemváros.
E gondolat miatt a hideg futkosott hátamon, melyen a talpam kopogása sem segített, amely visszhangot vert a templomban.

by **Cearso** Vas. Okt. 12 2014, 19:00

Alaposabban szemügyre veszem, a leesett alakot, az arca teljesen tele volt sérülésekkel, a legtöbbet a rágcsálók okozhatták, de mintha sok kis vágások is lenne a harapásnyomok között. És az egyik karja is hiányzik. Vajon azt is levágta az a valami, ami az arcát intézte el? Vicces hobbi lehet. Levágott kezeket gyűjtögetni.
A kinézetéből ítélve egy ember lehet, de ha meghalt, akkor mért nem esett pixelekre? A következő pillanatban meg is kapom a választ a kérdésemre. Olyan hirtelen ugrik fel, és teszi fel a kérését, hogy megijedni se marad időm.
-Mégis mit kéne eltüntetnem?
Tenném fel a kérdést, de mire befejezném, az alak pixelekre esik szét.
Legalább megtudtam valamit. Akik a sikátorban a kötélen lógnak, azok még nem haltak meg, tehát élnek, és valami különös ok folytán omlásnak indultak.
Lehet hogy még meg lehet menteni valakit, aki több adattal szolgálna arról, amit meg kéne szüntetnem, de ha nem, akkor is csak jobban járhatnak a mostani helyzetüknél. Senki sem szeret lassú kínost halált halni.
~Csak ne ily halált adj.~
Annál már a gyors halál is sokkal humánusabb.
Újra feltöltöm a fegyverem, és a következő kötelet veszem célba. Majd a következőt.
Ez így nagyon lassan fog menni, de addig nem hagyom el ezt a helyet, amíg mindenkit le nem szedek a kötélről.
Körbenézek, hogy nincs-e véletlenül a közelben egy másik játékos, akitől segítséget kérhetnék, vagy esetleg megláthatna. Ha senki sincs a környéken, akkor maximális fokozatra állítom a képességemet, és egyszerre őt nyilat kilőve leötödölöm a nagytakarításhoz szükséges időt, de még így is el fog tartani egy darabig.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Okt. 17 2014, 13:45

Örömmel fogadtam, hogy Judy aggódik Nioért és Chan is ezt célozza meg elsődleges nézőpontnak. Azonban az elmúlt pillanatok információ mennyisége, komor hallgatásba taszítottak. Sorozat? Lila fények? Piros indikátor? Nem is tudom melyik, mit vált ki igazán belőlem, talán a piros indikátor Asuka avatárja, feje fölött. Eszembe jut az a kedves és bolondos lány, erre meg életét mentette, vagy direkt ölt. Bármelyik is, a kardom máris világít. Mégis csak igaz. Az igazság rúnája nem hazudik, egy gyilkos van a közelemben, és egy olyan ember, akinek nem kéne annak lennie.
Lila fény.. üstökösként száguld valamerre a városban és eltűnik.. nem értem. Szótlan megindulok Chan és Judy meg Asuka után. Fontos, hogy most leghátul legyek, talán ez a legrosszabb pozíció, de nem tehetek mást, először is megfigyelés aztán cselekvés, ha kell. Kardom markolatával játszok, amit ezúttal bal felől övre kötöttem, bal kezem ujjai zongoraként játszanak az apró díszítéseken. Szabdaló, vele szemben életre halálra nem akarlak használni, de fényedet még innen a tokból is látom.
És végül sorozat. Tehát nekik van megoldásuk a szellem városra, mind Channak és Judynak. Azonban, hátra tekintettem. Vannak ott páran akik kevésbé örültek ennek, ők már nem örülhetnek semminek az életben. Meghaltak, már csak a kérdés, Asuka te örülsz-e ennek, vagy sajnálod, hogy nem te vetted el az életük, vagy sajnálod őket, akár egy pillanatra is az elvesztett életükért. Az idő erre megoldás lesz.

Egyet tehetek, Nio ügyes légy, bármerre is vagy, jövünk. A gondolatra lejjebb tudtam engedni komorrá vált vonásaimból, de a játékosok halála súlyos teher lesz mindig is. Kalandvágy és vereség ellenem, egy a nullához eddig.

by **Asuka** Kedd Okt. 28 2014, 11:16

Nem ismerem azt a könyvet, amiről beszélnek, de nem vagyok egy irodalmár. Nem bölcsésznek mentem végül is, hanem fizikusnak. azt egy sokkal-sokkal hasznosabb dolognak tartom. Persze, biztosan jó az irodalom meg a nyelvészet is, angolul, s egy kicsit oroszul én is tudok, lévén a legnagyobb űrállomások itt találhatóak, Moszkvában pedig gyakornok is lehettem kicsit, amit nagyon élveztem. *.*
A villogó fény ennek örömére úgy virít fel hirtelen, mint egy csillag az égen. Vajon mi lehet a fény forrása, okozója? Hirtelen nem is tudom, mi lehet az oka. A dallam egészen andalító, holott tudom jól, most nincs idő ilyesmi pihenésre. A fény legalább lila... a kedvenc színeim egyike! *.* Mondjuk én minden színt szeretek... hiszen nincs is igazi különbség közöttük. Amit viszont furcsának vélek, hogy egyáltalán nem tudom megállapítani, hogy mi a fény forrása. Fogalmam sincs, mi generálja ezt a látványt, bármennyire is kuksolok, hogy megtaláljam azt. A város néhány percig fényárban úszik, egészen más hangulatot kölcsönözve a kisvárosnak. Hmm... de vajon eddig miért nem találtuk a térképen? Talán a búra, igen. Valószínű, hogy ez fátyolozza el előlünk.
- Azt hiszem, a búra miatt nem láttuk eddig a térképen. Vagyis ez azt jelenti, hogy akik odakint vannak, azok sem látják, hogy mi a térképen lehetünk. - elég egyértelmű számomra, de lehet, mégis sikerül valami újat mondanom. Vagy nem. Az majd kiderül. Egy kutatócsoport viszont akkor effektív, ha kölcsönösen meg tudnak osztani egymással információkat. Legyen az lényeges, vagy sem. S mivel a térképen sem látnak, ezért a külvilágnak mi jelenleg nem létezünk. Ezért nem tudunk üzenni a búrán túlra.
- De vajon mi lehet a zene? Mire is jó ez a fény? - nem hiszem, hogy oktalanul lebegett felettünk a lassacskán elhalványuló csoda. Biztosan van valamilyen funkciója. Csak még azt nem tudom, hogy mi.
- Yuichi, küldök neked valamit. Megnézném, működik-e. ^.^ - megpróbálom megnyitni a panelem, s egy üzenetet küldeni a kardforgatónak. Az egy elég fontos információ, hogy a búrán belül tudunk-e egymásnak üzenetet adni, vagy pedig itt sem sikerül. Ha ez sikerül, egy (▰˘◡˘▰) smileyt küldök neki. Persze, ha a rendszer engedi, hogy a búrán belül tartózkodók üzenjenek egymásnak. Majd követem Chanékat, ahova menni szeretnének. ^^

by **Drake Haru** Csüt. Nov. 06 2014, 15:53

Így hát aztán fogtam magam, és nagy, széles mosollyal, zsebre dugott kézzel, fütyörészve sétálgattam az elhagyatott utcákon. Igazán tetszett a hely, csendes volt, nyugodt, zegzugos, kihalt. Amolyan nekem való volt. Habár egy idő után biztosan megunnám, ha itt kellene laknom, mert nem sok lehetséges áldozat kószálhat egy ilyen helyen. Persze lehetnék én akár a város mumusa is. Minden idetévedt játékos életének megrontója, vagy inkább kioltója.
Ahogy így gondolataimba merülve koslatok az utcán, egyszer csak észreveszem a helyet, melyet célállomásomként jelöltem ki magamnak gondolatban. Hat tényleg van itt is cukrászda! Mesés. Akkor már csak találkoznom kell a helyi szellemecskékkel.
Fejem fölött valamilyen fény villant, és sütött bele a szemembe, de nem is foglalkoztam igazán vele. Elég, ha a többi játékostársam megteszi. Én egyszerűen csak beszökdécseltem a sütemények és talán az információk tárházába, és... Lehervadt arcomról a mosoly. Hát nem éppen erre számítottam.O.o Habár egészen aranyos a berendezés.
- Egy túrós csuszát! - mosolygok rá nagy vidáman az eladó csontvázra, és még meg is paskolom csupasz fejét. Aztán végignézegetem a sok penészes, rohadt ételt, megpöckölök pár pókot a sarokban.. Mindeközben csak az járt a fejemben, hogy milyen képtelenség ez az egész. Hisz egyértelmű, hogy az ijesztgetés a díszlettervező szándéka. Csak azt felejtette el, hogy ez a SAO világában egészen átlátszó. Itt, ahol a meghaltak elpixeleződnek, ahogy a megromlott ételek szintúgy. De egészen tetszetős volt azért..
Végig sétálgattam a helyen, benéztem a fiókokba, felemeltem a poros villákat, késeket. Még az egyik pókhálóval benőtt székecskére is leültem egy rövid pillanatig. Aztán felkeltem helyemről, és jót szórakoztam a csontvázon, miközben felkértem táncolni, és kézen is ragadtam, hogy körbevigyem a termen. Vidámkodtam. Játszottam. Parádéztam, ha úgy tetszik.

by **Justin Taylor** Szomb. Nov. 08 2014, 21:03

A csipet-csapat Very Happy

(Chancery, Yuichi, Asuka): /Channak sajnos nem sikerül bekapcsolni a nyomkövetést és Asuka sem tud üzenetet küldeni./ Baljós felhők jelennek meg felettetek az égen, mennydörgés kíséretében. A felhők kavarogni kezdenek és sötétség be borítják a fellegeket, csak a felhő tölcsér közepében található nyíláson lehet látni még az eget. Ebben a nyílásban egyszer csak megjelenik egy kéz, ami ökölbe szorítja a markát. Ez a kéz egyre jobban ereszkedni kezd, majd mikor a földhöz ért megáll előttetek és kinyitja a markát. Niot hozta nektek eszméletlenül. A kéz leteszi Niot a földre, majd visszatér a nyílásba ahonnan jött és eltűnik a felhőkkel együtt.

Drake Haru: A csontvázzal való keringőd közepett megbotlasz egy kiálló padló darabban és a csontvázzal együtt az ajtón át kiesel az utcára. Amikor kint vagy érdekes hangokra leszel figyelmes az egyik sikátorból, amelyik közvetlenül a cukrászda mellett helyezkedik el. Mikor oda pillantasz, hogy megnézzed mi az akkor a sikátor végében valami lógó tárgyakat láthatsz és egy játékost (Cearso) aki azokat lövi az íjával, illetve még egy pixel felhőt is észre veszel a sikátor végében. Ha közelebb mész akkor eléd is az a „csodálatos” látvány fog tárulni mint Cearso elé. Vagy is olyan emberek akiket fel akasztottak és a húsuk már bomlásnak indult, valamit kis patkányok akik a hullákról lerohadt húst majszolgatják a földön. Ha úgy döntesz, hogy ez téged nem érdekel és inkább másfelé mennél akkor egy üzenetet kapsz a következő szöveggel:

V írta:
Társakkal könnyebb az élet! Most alkalmad nyílt arra, hogy te is találhass magadnak egyet. Élj hát a lehetőséggel!

Cearso: Akárhányszor a földre hullik egy újabb szerencsétlenül járt ember mindig csak ugyanazt mondja, mint amit az első mondott. Csak egy fiatal lány akinek talán még több ereje maradt mint a többieknek tudod bővebb választ adni neked:
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 2r6yve9

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 2r6yve9

- Tüntesd el kérlek! Mentsd meg a többieket. Találd meg azt aki … aki a kulcs őrző... - Ennyit tudott mondani csupán majd kilehelte a lelkét és pixelekre bomlott.
Ha a sikátor végébe pillantasz akkor az egyik épület előtt láthatsz egy másik játékost aki szintén bent ragadt akárcsak te.

Nio: Amikor közelebb mész, hogy megvizsgálhasd azt a helyet ahova a villám becsapott akkor ismételten megjelenik a kér, ami ezúttal feléd mutat. Ha megpróbálnál el menekülni előle akkor abban az esetben a templom ajtó bezárul és nem tudsz kijutni, illetve ha rátámadnál akkor meg ragadja fegyveredet és eldobja tőled. A kéz ezúttal téged markol meg majd magával húz a fellegekbe. Aztán minden elsötétül. Egy ideig nem látsz semmit, maximum csak a körülötted lévő zajokat hallhatod … mennydörgést, suhogást kicsivel később pedig más játékosok hangját is. Amikor felébredsz egy mezőségen találod magad a város mellett Yuichi, Chancery és Asuka társaságában.

Ichihara Eiichi: Miután fel keltél a földről ismét gyermek sírást hallasz abból az utcából amelyikben te vagy. Ez azonban más mint az eddigi sírások … sokkal keservesebb és élet hűbb mint a többi. A következő pillanatban egy kislány kezd el feléd közelíteni lassú léptekkel a sötét utcából. A fej le van hajtva és két kis kezével a szemeiről törli le a könnyeket. Mikor odaér hozzád megáll előtted majd térdre rogyva a földre esik. A fejét továbbra is le szegezve tartja és a kezeivel is még mindig a könnyeit törölgeti a szeméből. Egyideig csak így gubbaszt lent a földön nem mond semmit csak sír. Aztán egyszer csak felnéz rád megragadja a ruhádat és azt mondja:
- Te! Te vagy a megmentő!
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 W18opv

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 W18opv

Határidő november 20. Jó posztolást mindenkinek! Wink

by **Ichihara Eiichi** Vas. Nov. 09 2014, 16:00

Nos, ez fura volt, de még ettől a játéktól is. Kezdtem magam úgy érezni, mintha nem egy vadonatúj (két éves Very Happy

) játékban ragadtam volna, hanem egy 2009-es, feltört Steam programban. Az előbbi sort csak az okleveles kontroller törők értették, a többiek pedig vakarják a fejüket. Megvan a kulcs, most mi lesz?Mit csináljak vele? Legalább kaptam valami üzenetet arról, hogy mire való eme tárgy, vagy egyáltalán mit kezdjek vele. Kezdtem nagyon lefáradni agyilag. Néhány percig még a földön feküdtem, és a világos szürke égboltot néztem. Gondolkodtam. Mi a halál is történt ma? Először is, megérkeztem. Jött a furcsa üzenet, és megkezdődött a küldetés. Majd a földrengés, és az a rengeteg halott. És mindennek a középpontjában V áll. Mi van emberek??? Aztán, mikor az utca macskakövei már nagyon nyomták a hátam, felkeltem. Megmozgattam tagjaim, egy helyben futottam egy kicsit. Miután éreztem, hogy készen állok tovább állni, felvettem a kapucnim, és magam elé mondtam.
- Most komolyan, mit csináljak?
Nem nagyon kellett sokáig várnom. Gyereksírást hallottam. De nem a SAO-ban megszokott béna kópiáját az eredeti sírásnak, hanem olyan klasszikusokból volt ez, mint az Amnesia. Ez keserves volt, és ami a legrosszabb...élethű. Elkezdtem nézelődni, ki a hangok gazdája. Egy kislány volt. Lassú léptekkel közeledett felém, fejét lefelé tartva, könnyeit törölgetve. Elfogott engem a szorongás. No, persze nem azért, mert attól féltem, hogy a szoftver rendőrség rám töri az ajtót, hogy ennyi kopizást láttam öt percen belül. Egyáltalán nem ez volt az oka. Hanem az, hogy olyan gyorsan történt ez az egész, hogy nem tudtam feldolgozni. A kislány oda ért elém, és összeesett a földön. Már mozdultam is, hogy megnézzem, jól van e. Teljesen jól volt, csak sírt tovább. Aztán felnézett rám. Tekintette nagyon megijesztett. Már nyúltam a kardomért, mikor megragadta a ruhám, és azt mondta, én vagyok a megmentő.
- Nem, nem, nem vagyok megmentő. Legalább is nem tudom, hogy miről beszélsz. Lehet, hogy úgy nézek ki, de nem vagyok az! - mondtam, mosolyra kényszerítve a szám, pedig nem kicsit ijedtem meg.

by **Nio** Vas. Nov. 09 2014, 16:23

Az emelvényen nem találtam semmi jelet. Ami némiképpen érthető, elvégre ahogy a jelek mutatják nem most történt az eset, hanem a küldetés szerint valamikor a múltban történt. Még egyszer azért körbenéztem, de semmi változás. Egyet leszámítva! Mikor visszafordultam ismét lejátszódott az az esemény amit nem is olyan régen láttam.
Egy nagy kéz jelent meg, mely felém közeledett. Ledermedtem. Azt se tudtam mi lesz velem most, vagy hogy mit akar. Bántani, vagy se? De ha az utóbbi, akkor mégis mit akarhat.
Mikor már egészen közel ért hozzám megmarkolt és felemelt. Nem tudtam mi lesz velem eztán. Gondolataimban egyre csak az zakatolt, hogy meg fogok halni, hogy itt van vége mindennek. Soha többé nem jutok haza, és Yuichit sem fogom megismerni a valóságban. Soha többé nem látom, és Ő se fog engem... Vajon hiányozni fogok, Neki?
Rémes gondolataim, közben azonban valami enyhítette a fájdalmat, mely szívembe költözött. Még egyszer utoljára legalább érezhetem a szelet arcomon, és hallhatom süvítését. Bár ez csak az igazinak egy árnyalata, mégis valamennyire hasonlít arra az érzésre.
Aztán egyszer csak megszűntek ezek a hangok, zajok érzések. A sötétség egy pár pillanatra elhallgattatott mindent. Valahova lerakott az a kéz. Nem pixelezödtem el? Miért? Hogyan? Vagy meghaltam és egy pillanatra ismét a valóságba kerültem? Akármi is történt nem volt erőm kinyitni szememet, egy ideig csukva tartottam, hátha soha nem kell szembe néznem azzal a ténnyel, hogy vége.
Viszont mint kiderül az a kéz, csak elvitt máshova és nem ölt meg. Erre akkor döbbentem rá amikor közelgő lépteket és ismerős, és kedves hangokat hallottam közeledni felém...

by **Chancery** Hétf. Nov. 10 2014, 15:07

Fél szemmel lesem Yuichi reakcióját; hisz jól tudom, milyen a kapcsolata a piros indikátorral úgy általában. Örülök, hogy nem sápad el és kerülgeti az ájulás veszélye Asuka felbukkanásakor, sőt, ahogy villan a szeme, talán még ismeri is a hölgyet. Hisz meglepődött... de többet a dolognak inkább nem is tulajdonítok. Nem tudnék hogy.
-Ez a zene egy ősrégi komputerjáték egyik fő dallama. -válaszolok a lánynak, mikor találgatni kezd. -Maga a játék egyébként egy japán túlélőhorror, szóval szerintem készüljünk mi is ilyesmire.
Mivel a Nyomkövetés bekapcsolás nem járt sikerrel, közlöm a többiekkel, hogy jártasság-deaktiváló területen vagyunk, és megindulok a város felé. Nio mindenképp ott van valahol, csak keresni kell és remélni, hogy gyorsabbak vagyunk nála, egyszer csak-csak ráakadunk. Álomkelő egy ponton viszont megtorpan és közelebb húzódik a lábaimhoz.
~Utálom az ilyet.~ -néz felfelé az égre, a kavargó és egyre sötétedő felhőkre. Príma, ha még a zuhé is leesik, én agyonvágom magam, hogy a francnak jöttem ide O.o;
Zuhé helyett mondjuk sokkal meglepőbb dolog érkezik, mégpedig egy kéz. Mikor egyértelművé válik, hogy felénk tart, előveszem a pálcám, Álomkelő pedig a fogait mutogatva fújtat felé, még ha ezzel nem is igazán tudná elrémiszteni. Megidézhető fekete tollai már kavarognak is körülötte, hogy azt, akit a kéz megtámad, megvédhesse a képességével, de erre nem kerül sor, hisz az emlegetett szamár, Nio lágyan kigördül tenyeréből, majd a kéz ismét felemelkedik és eltűnik. Nekem csak annyi marad a fejemben az egészből, hogy wtf was that? O.o
-Hu, ez érdekes módja a tömegközlekedésnek. -jegyzem meg még az ég felé nézve, majd leguggolok Niohoz, hogy ellenőrizzem, minden rendben-e vele. -Nio. Nio drága, hallasz? Jól vagy? Surprised

~Meg legalább zuhé sem lesz Suspect

~

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 11 2014, 14:47

Már épp válaszolnék a kérdésre, és Chan megválaszolja, míg a nyelvemen ott marad a nem tudom. Hálás vagyok érte, és ez meg is magyaráz pár dolgot, viszont az, hogy felderítsünk egy helyet, miért követel ennyi életet? Ha teljes mértékig igaz Chan felvetése, úgy ez a lehető legrosszabb küldetés, ahova elindulhattunk.
- Ne.. - suttogtam magam elé. Asuka piros játékos. És alig ismerem, korábban beszéltünk, ott kedvesnek tűnt, most is annak tűnik. De lealacsonyodott egy mob szintjére. Nio, meg a városban van valahol, eltévedtem és nem találtam meg. Judy meg felszívódott és Chan nyomkövetése sem engedi magát, ahogy Asu sem tud levelet küldeni. Nem halljuk a kintieket. Ez vajon olyan lesz, mint a túlélők viadala volt? Elég volt látni a küzdelmeket és azt, is ahogy Hinari meghal és kiesik a játékból. Képes volt céhvezérként bemenni egy olyan helyre, miért?
Talán pont ezért. Másnak álcázták, mint ezt. Jobb lett volna egy kazamatát kivinni Nioval együtt, mint ide tévedni. Viszont, tekintettem fel Chanra. Szeretett hugi fel van villanyozva a helytől, ez egészen jó, és Asu sem akar támadni, még..
Ahogy megindulunk, nem sokkal hallom Álomkelő hangját a fejemben, mire Chan és macskája tekintetét követve az égre pillantok. A látvány nem indult jól, nagyon nem. Az örvénylő felhőzet, majd ahogy sötétbe vált fölöttünk. Csak tornádót ne! Azonban a kupola alatt a felhőzet egészen más tartogatott. A lyukból egy kéz nyúlt ki, ami markát ökölbe szorítva közeledett. Markából viszont, nem a halál várt ránk, miközben megpróbál apróra préselni, hanem egy testet rejtett. Villámcsapásként suhant végig rajtam az érzés, ahogy megláttam Niot a földön. Még a kéz a közelében volt, de azzal kicsit sem törődve, szinte két ugrással mellette teremtem és mire fejem is felfogta, már öleltem Niot. Két vállát átkarolva emeltem meg kissé a földről és hangom is megcsuklott az örömtől. Lélegzik, és életerő pontja is rendben (?).
- Nio, köszönöm! - fordultam a tölcsér felé, ami jelenleg nem a végzetet hozta el, hanem a reményt. Homlokomat homlokához nyomtam és vártam míg teljesen kinyitja szemeit. - Jól vagy, ugye? Nem találtalak, utánad mentem, de valahol eltévedtem. Mikor.. - befejeztem a magyarázat, nyavalygásom kiindulását és hosszas taglalását, egyszerűen rendkívül örülök, hogy biztonságban van. Biztonságosabb helyen. Chan hangját is mintha hallottam volna és Ő is itt van mellette. Megfeledkeztem a külvilágról, ingerként jött, hogy nézzek hátra Asuka mit csinálhat a háttérben, de bármennyire is ezt kellene tennem a lábam meg sem moccan, ahogy a fejem se. Meg kell bíznom benne, valahogy. Ha az a személy is, mint korábban volt, ha nem.
- Szer.. - kezdtem bele halk suttogásba Nionak, de ezt sem fejeztem be. Örömömben mondanám, és talán a többiek kényelmetlenül vennék.

by **Asuka** Kedd Nov. 18 2014, 13:44

Hát az üzimüzi úgy néz ki, nem működik. T.T De legalább ezzel is okosabbak vagyunk. Ez nagyon röviden és tömören azt jelenti, hogy a búra alatt egymással sem tudunk kommunikálni, legalábbis, alternatív módokon.
Amit viszont ezután tapasztalunk, hát az minden elesdés látomást felülmúl. Mintha egy Isten nyúlna le egy hatalmas kézzel a felhők közül. Zeusz pedig kegyes lesz, ugyanis lerak elénk valamit. Egészen pontosan valakit. Az ájultnak tűnő lánnyal ezúttal nem is foglalkozok. Jobban érdekel az, hogy mi is lehet ez a kéz. Miért segít nekünk? Mert elnézve a többiek reakcióját, akik minden bizonnyal ismerik ezt a lányt, úgy hiszem, hogy ez a kéz afféle jó szándékkal volt itt. De ki küldhette, és hogyan?
Úgy hiszem, a többiek meglesznek nélkülem. ^^ Ahogy végignézek Yuichin, legalább meg tudom állapítani, hogy az élet folyamatosan halad tovább. Vagy velem, vagy nélkülem. Senki sem pótolhatatlan. Ez a tény pedig, groteszk és morbid módon, de elégedettséggel tölt el. Senki sem értékes. Senki sem számít. Nem számít, ki éli túl, s ki hal meg.
- A túlélő horrorok elég primitívek... Mindenesetre vigyázzatok magatokra. ^^ A lány remélem, jól van. - mosolygok rájuk, majd úgy döntök, tovább állok. Én ugyan nem voltam sok segítség, hiszen nem részesülök afféle kultúrális ismeretekben, amiben Chan igen, sosem volt időm ilyeneket olvasni meg játszani, de egy valamiben jó vagyok. A túlélő horrorban. Csak túl kell élni. Az érzelmeket pedig elzárni. Nekem pedig nincs mit elzárnom.
Úgy döntök tehát, hogy magukra hagyom a triót. Nincs szükségük rám, s én is effektívebb vagyok egy ilyesfajta játékban egyedül. Nem kell lepleznem magam. Elindulok arra, amerre a templomot sejtem. Talán még innen is láthatom az épület csúcsait. Biztosan találok ott valami érdekeset. Például a megoldást arra, hogy ki is ez a nagy segítőnk, aki lenyúl az égből.

by **Cearso** Szer. Nov. 19 2014, 18:15

Nyilazgatom szép sorban az emberkéket, de folyton csak ugyanaz a jelenet játszódik le újra és újra és újra.. És már lassan már meg is unnám, mikor az egyik félig hulla hirtelen egy kicsit többet kezd beszélni, mielőtt véglegesen eltűnne. Valószínűleg ennél többet már egyik haldoklóból sem tudnék kiszedni. Mondjuk ez is olyan információ volt, amit nem tudtam hova tenni.
De még mindig nem tudom, hogy mit kéne eltüntetnem, vagy azt hogy hogyan. Illetve most már azon is kellene gondolkoznom, hogy hogyan találok meg valakit, aki a kulcsot őrzi.
Akárhogy is próbálkozok, nem hinném, hogy a többi itt logó 'játékos'-t megtudnám menteni. Tehát lemondok erről a tervemről.
Ehelyett talán jobb lenne keresnem valakit, aki tudja hogy ki az, aki a kulcsot őrzi. Lehet hogy csak valami metaforikus kulcsról van szó? Akkor azt még nehezebb lenne megtalálni.
Majd körbenéztem és a sikátor végében mintha látnék valakit. Nem különösen zavar, de ha véletlenül közelebb jönne, ismét elkezdeném egyesével leszedni a köteleket a halottak nyakáról.

by **Justin Taylor** Hétf. Dec. 01 2014, 21:06

A nap szépen lassan kezdett leereszkedni az égen átadva a helyét a holdnak. E váltást pedig ismét egy dallam kísérte ami talán most sokkal hátborzongatóbb, mint az előző. Valamint egy üzenetet is kaptok:

V írta:
Az éj leple alatt Leverrut el lepik a természet feletti lények. Csak egy helyen a város szélén lévő játékos menedékben lehetsz biztonságban a szörnyek elől. De szerencsére van rá mód, hogy el kerüld őket. Oda kívánsz menni?

Ha az igen opciót választjátok akkor a következő üzit kapjátok:

Jól döntöttél! Jó éjszakát!

Ha a nem opciót választjátok akkor a következő üzit kapjátok:

Tényleg? Hát te tudod, most már nincs esélyed bejutni a játékos menedékbe! Jó éjszakát és szerencsés túl élést neked!

Asuka: Egyik pillanatról a másikra a Mező teljesen üres lesz körülötted. Már sehol nem lehet látni a Búrán kívüli embereket és Chanéket sem. Egy idő után egy teljesen ismeretlen és furcsa alak tűnik fel a távolban. A fejét mindig oldalra dönti és a járása olyan mit egy zombinak, pedig maga az alak nem zombi. Mikor oda ér hozzád rád néz és ezt mondja:
- Hah … te lennél a kitaszított? Asuka?
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 X5cj6s

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 X5cj6s

Ichihara Eiichi: A kislány el engedi a nyakadat és ezt mondja:
- Ne félj tőlem kérlek! Én nem akarlak bántani téged! És igenis te vagy az hidd el … a Nagy Mester biztos nem küldött rossz helyre. Vagy nem te lennél Eiichi?
Mikor az üzenetet olvasod a kislány a hátadra ugrik és ő s el olvassa azt.
- Szerintem jobban jársz, ha elmész a menedékbe.

Cearso: Mögötted a sikátor másik végében talpak csattogását lehet hallani a nedves macskakövön. A hang egyre hangosabb és hangosabb lesz míg nem végül a tulajdonosa befordul a sikátorba. A hangok egy lánytól jöttek…
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 O71w92

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 O71w92

- Vér! – Kiált fel örömében. – Vér! Vérszagot éreztem … éhes vagyok! – A sikátorba érve rémülten látja, hogy az élelem források már elpixeleződtek. – Héh … már mind eltűnt?! Remek … akkor még éhezek egy darabig.
A lány rád néz és ezt mondja:
- Héha … hiszen te vagy az akit keresek … a bátor.

Drake Haru: Valaki a hátad mögé oson és megijeszt téged:
- Búúú! – Mikor megfordulsz, hogy megnézd ki az akkor egy rózsaszín hajú és szemű lány fogad téged akinek a hajából két kis szarv áll ki…
- *Nevet.* Látnod kellett volna az arcodat különc. Nagyon vicces volt. – Abba hagyja a nevetést és a kezét nyújtja. – Egyébként szia! A nevem Nyu! ^^
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 15n8t9h

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 15n8t9h

Csipet-csapat: (Nio, Hayashi Yuichi, Chancery)
Nio kinyitja a szemét és megpillantja kedves ismerőseit. A nagy öröm közepett egy fehér hajú, fiatal, jól öltözött egyén jelenik meg felettetek és ezt mondja:
- Hála Istennek a lány jól! Mondjuk ez nem is csoda … hiszen a Mester mindig jó munkát végez. – Megemeli a kalapját. – A nevem Xerxes Break! Örvendek a szerencsének kicsi verebek.
[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 2ekrbyq

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 2ekrbyq

Határidő: December 20.

Drake Haru még 500 szóval pótolhat.

by **Asuka** Hétf. Dec. 01 2014, 22:27

Úgy döntök, elindulok a templom felé. Nekem nincs helyem ezek között. Én egyedül dolgozok. Kénytelen vagyok. Bár ezt annyira nem is bánom... De egyszerűen feszülten és kényelmetlenül éreztem magam Yuichiék előtt. Nem léptem még ki a komfort zónámból. Nem győztem le az árnyakat magam körül. Nem, nem bűntudatról van szó, félreértés ne essék. Csupán arról, hogy nem érzem magam közéjük valónak. Felvállaltam különlegességem, ez pedig talán azzal jár, hogy sosem fogok tudni az ilyenekkel együtt nevetni. Nem nekem való ez a dolog. Jobb lesz, ha a továbbiakban elkerülöm őket. Hiszen ők nem az én világom.
Éppen csak eltűnök az egyik sarkon, amikor egy új üzenetet kapok, amiben mindenféle természetfeletti lényekkel riogatnak. De kis cuki! *.* Komolyan azt hiszi, hogy a játékszabályok szerint fogok játszani... Nem, köszönöm, ez nem az én utam. Én egy Újító vagyok, így aztán új ösvényeket fogok kitaposni magamnak. Ahogyan teszem azt most is. A személyes biztonságom a legkevésbé érdekel. Persze, maga a túlélés igen, de nem az a típus vagyok, akit néhány sustorgó szellemmel riogatni lehet. Így aztán kevés gondolkodás után nyomok rá a nemre, hogy nem élek ezzel a kihagyhatatlan lehetőséggel. A legtöbben úgyis az igent választanák. De én nem tartozom a többiekhez. Nem vagyok képes velük nevetni, tehát nem tehetem azt, amit a tömeg is tenne.
- Köszönöm, igazán kedves. ^.^ - nem küldöm el üzenetben, csupán félhangosan ejtem meg a választ. Biztos, ami biztos alapon előrángatom a Hentest, hogy felkészüljek a lehetetlenre. Bármi is fog történni, kíváncsian várom azt.
Egy pillanat múlva már teljesen egyedül leszek a mezőn. Yuichiék bőven látótávolságon kívül. Azonban felfigyelek egy ismeretlen hangra, s szembesülök az álmatag, üres tekintettel, mely rám mered. Nehézkes járása és semmitmondó arckifejezése szánalmassá teszi egész lényét. Legjobb lenne most végezni vele, hiszen nem életrevaló. Lelki szemeim előtt már látom, ahogyan pixelekre oszlik egész lénye, s vele együtt minden keserűsége. Azonban nem teszek semmit. Hiába van nálam fegyverem, nem teszek semmi olyan mozdulatot, ami esetleg fenyegetőleg hatna.
- A kitaszított csúnya szó... - morfondírozok egy kicsit a dolgon. Hümmögök egy keveset, míg elgondolkozom, az alak felé fordulva.
- Hümm, hümm... renegát... az sokkal szebb. ^^ - tényleg szebb szó. Az ember egoját pedig igenis, érdekli, hogy hívják.
- Renegát vagyok. Pontosabban egy remete. Önként vállaltam. Hiszen senki sem tudja megtapasztalni azt, amit én. ^^ - okítom kicsit a szánalmas teremtményt. Tényleg szánalmas... Ha lenne szívem, talán meg is sajnálnám. Így azonban jobbat tudok. Tettetni a sajnálatot iránta. Ez pedig jobb fegyver annál is, melyet a kezemben tartok.
- És te? Mi mindent tapasztaltál meg, szegényem, hogy épp belém botlottál bele? - mimikáim tökéletesen uralom. Ahogyan mindig is. Mély empátiával és megértéssel fordulok felé, s kérdezek rá az ő sorsára. Ő láthatóan sokat tud rólam, azonban én semmit sem róla. Ez pedig baj. Nagyon nagy baj. Nem szeretem, ha az emberek kiismernek.

by **Cearso** Csüt. Dec. 04 2014, 12:57

Szépen lassan sikerül megtisztítanom a sikátort, de továbbra se szerzek semmilyen használható információt. Miután végighallgattam az utolsó "Tüntesd el … kérlek!"-et is. Hirtelen trappolva közelít felém valaki. Miután megérkezett, az első reakcióm az volt, hogy most vagy én szúrtam el valamit nagyon, vagy ez a lány egy kicsit bekattant.
-Elnézést kérek, azt kérték tőlem, hogy tüntessem el. Nem tudtam, hogy ezt a borzalmat valaki meg is akarja enni.
Felhúzom az egyik szemöldökömet.
-Engem ugye nem akarsz megenni?
Ha az itt logó emberek valódi játékosok voltak, akkor előfordulhat, hogy azokra is ez a sors vár, akik most szabadon mászkálnak a városban.
-Jöhettél volna egy kicsit hamarabb is, és akkor maradt volna.
Azért a biztonság kedvéért egy kicsit távolabb állok tőle, nehogy én legyek számára a főfogás.
-Bátor? Kicsoda?
Körbenézek hátha megtalálom azt, akiről a lány az imént beszélt, de kettőnkön kívül senki sincs a környéken. Saját magát pedig csak ritkán keresi az ember. Én kizárásos alapon egy megoldás maradt.
-Még hogy én? Az egy dolog, hogy nem félek a veszélyes dolgoktól, de szerintem ez nem egyenlő a bátorsággal.
Ekkor egy új üzenet jelenik meg, aminek az elolvasása után csak az alábbiakat jegyzem meg.
-Tudtam, hogy a Leverru-ban két e is van. De ennek a v-nek még meg kéne tanulnia az igekötők használatát. Talán valamilyen kisgyerek csinálta ezt a küldit?
Az talán a dolgok többségét megmagyarázná. Vagy mégsem, hiszen a kisgyerekek nem ilyen módszerrel szokták ijesztgetni a többieket.
Miután ezeket végigfutottam magamban, úgy döntöttem, hogy szerintem ez az egész menedékes dolog csak valami csapdaszerűség, amivel egy helye akarnak irányítani mindenkit. Na engem csak ne irányítgasson senki se. Ezzel rányomok a nem opcióra, és elégedetten veszem tudomásul, hogy a döntésemet nem tudom megmódosítani. Nem mintha akartam volna

by **Nio** Pént. Dec. 05 2014, 12:35

Szerencsésen földet értem és nem is ismeretlenek közé csöppentem. Viszont néhány pillanatig fel se fogtam teljesen hol és kik között vagyok. Leszámítva egyet, hogy Yuichi karjaiban tart, és aggódva tekint rám. Erre az egyre szinte gondolkozás nélkül reagáltam. Jelenleg az sem érdekelt, hogy nem vagyunk egyedül.
Hirtelen felindulásból és szinte lendületből, már amennyire sikerült szereznem, Yuichi nyakába ugrottam és átkaroltam. Több dolog is kikívánkozott, többek között az hogy hülye voltam, hogy elrohantam, viszont ez az ismeretlen V ismét üzent, aminek hála, el kellett napolnom szóáradatom.
Természetesen V által feltett kérdésre az igen volt a válaszom, elvégre elég volt mára a félelmekből. Ráadásul végre nem vagyok egyedül. Bár ami azt illeti, valami azt súgja, hogy ebben az említett menedékben se lesz nyugtunk.
-Sajnálom, hogy aggódnotok kellett...- kaptam észhez a kérdés után még mindig Yuichibe kapaszkodva, majd rá néztem kissé bűntudatosan- Nem lett volna szabad elrohannom... Úgy tűnik ez az a félelem, amit nem fogok tudni legyőzni- jelent meg egy halványka mosoly arcomon.
Jelenleg többet nem mondtam, mert nem voltunk egyedül, de szerintem már mindenki rájött, hogy van köztünk valami, amit nem mondunk ki hangosan. Remélem, ez nem befolyásol semmit, és emiatt nem következik be egyik dolog sem amitől tartok. Nekem nincs semmi vesztenivalóm, de attól tartok Yuichinek van.
Ami azt illeti ezen sem tudtam sokáig töprengeni, mert egy újabb szereplő került a színpadra. Feltehetőleg egy NJK, egy igencsak jó modorú NJK, aki itt „él” Xerxes Break névvel. Vajon Ő ellenség vagy barát? Tettem fel magamban a kérdést. Volt már ma részem elég ijedelemben, ami még nem távozott belőlem. Amit még Yuichi és a többiek közelsége sem tud kiűzni belőlem egy könnyen. És jobb is az óvatosság.

by **Chancery** Szer. Dec. 10 2014, 15:10

-Azért próbáld majd meg nem megismételni, amíg itt vagyunk. -mosolygok Nio-ra, utalva arra a bizonyos elrohanására, amit valószínűleg az időközben eltűnt Judy váltott ki. Mikor Asuka is elköszön, egy kedves "szia, és te is" hagyja el a számat, elvégre hiába vörös, tudom, hogy nem akként kezdte, másrészről nem tudom róla elképzelni, hogy szándékosan gyilkolna. Persze ettől még lehet, hogy félreismerem, de ezzel nem most akarok törődni.
Megugrok ijedtemben, mikor egy ismeretlen hang szólal meg mögöttem, Álomkelő pedig kígyóként sziszegve, felmeredt bundával fordul meg, fogait fenyegetően mutatva az idegen felé. Igaz, hogy amaz nem marad sokáig idegen, mivel bemutatkozik, méghozzá egy ismerős néven. Megnyugszom és megforgatom a szemem.
-Pandora Hearts, mi? -kezdem el csavargatni az egyik hajtincsem, amíg végigmérem a fickót. A név, a ruházat, a kinézet mind-mind stimmel, max a beszédstílusa nem teljesen egyezik. Ej, pedig annyira nem voltam oda ezért az animéért, az alapja tetszett meg Alice és Will of the Abyss kapcsolata, minden mást viszont szívesen kitöröltem volna belőle >.> Vagy csak el kéne olvasnom a mangát is.
Az üzenet elolvasása után viszont a többiekhez fordulok.
-Én maradok itt kint, ti viszont mehettek nyugodtan a menedékre, ahol biztonságos. Viszont ha itt maradtok ti is, akkor nincs futkorászás össze-vissza Razz

-kuncogok, majd Xerxes felé fordulok. -Te meg, ha már úgyis itt vagy, mit érdemes tudnunk?
Őszinte leszek, én kifejezetten örülök a helyzetemnek. Egy város, amit elborít a sötétség, hogy azt követően mindenféle szörnyek lepjék el? Csak ismételni tudom magam, hogy ez mire emlékeztet, és hogy ezek után, mi lesz az én agyamban a város neve inkább. A Leverru az én számnak amúgy is elég fura hangzású, mintha azt mondanám, hogy "Leverlek", az meg olyan hülyeség.

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Dec. 13 2014, 22:59

Nagy megnyugodásomra jött az üzenet. Kicsi, csilingelő hangja megnyugtatott. Mivel hát én és a kislány között csend lett, és így kellemesen hatott rám a felvillanó ablak. Kardom azonban még mindig nem akartam leereszteni, csak miután biztosított róla, hogy nem fog bántani (na ez elég hülyén hangzik, de ebben a játékban akár egy kisegér is játszhat a csontjaiddal). Az üzenet szerint nem fogom túlélni az éjszakát, csak ha elmegyek a menedékre. Naaaaagyon ismerős valahonnan! Volt egy játék, ahol volt ilyen... Jaaaaj, nem jut eszembe a címe... valami Csendes helyen játszódott. Kíváncsian várom már, hogy mikor fogja a svéd rendőrség letartóztatni a játék készítőit kalózkodás vádjával. A lényeg a lényeg, nem nagyon szeretnék meghalni egy ilyen ódon városban. A kislány még az üzenet előtt igen érdekeset mondott, melyre csak a következő választ tudtam adni.
- Drága, kicsi NPC kislány! Először is: jó lenne, ha elmondanád a neved, mert te már tudod az enyémet. Másodszor: valószínűleg ennek a hónapnak a végén az Ubisoft nevű cég perli a készítőd, mert kilopta a Nagy Mestert az Assasin's Creed című játéksorozatukból - mondtam a kislánynak, és megsimogattam a buksiját.
Látszott, okosabb, mint más társa, így egy kicsit megszeppent, majd az üzenet érkezésekor a hátamra ugrott, és azt tanácsolta, hogy menjek el arra a menedékre. Hát, ő itt a helybéli, már indultam is. Kb. negyed óra kóválygás után már csak egy sarok választott el a céltól. És ezen be is fordultam.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jan. 01 2015, 20:32

Ahogy kicsit oldalra pillantottam, és elolvastam az üzenetet, egyértelmű volt számomra is a válasz. Chanra félmosollyal néztem, de a szemében látottak, meggyőztek arról, hogy ő tényleg ezt az utat szeretné járni. Elfogadtam, a szűkszavú meghívást egy biztonságos területre. Attól, hogy kalandor vagyok, nem vagyok teljesen harcra termett, és nekem Nio mellett a helyem. Rámosolyodtam és csak aprókat csóváltam a fejemen.
- A félelem jó, mindig életben fog tartani - mondtam neki, mert megfeddni nem akarnám ezért, hisz ahogy látszik, nem csak Ő és mi vigyázunk rá, van itt még más is - minden más esetben, pedig számíthatsz ránk, ugye Álomkelő? - kacsintottam a macsekra, majd Niora.
Az, hogy lebeg a fickó az már kicsit sem lepett meg. Egy röpke intéssel jeleztem Xerxes felé, hogy figyelek és üdvözlöm, bár nekem a kalapom, nem ilyen praktikus, hisz egy maszk, de még nem kellett felöltenem. Miközben térdelésből felkeltünk, nem hagyhattam csak ennyiben. Bár, amit ezúttal Chan ismét kijelentett, én kevésbé voltam tájékozott. Azt hiszem túl sok időmet vesztettem el munkával és túl keveset szórakozással, olvasással odakint.
- Hali, a nevem Hayashi Yuichi. Mi bemegyünk Chan a menedékre, de ti azért vigyázzatok odakint - fordultam először Chan felé, majd vissza a lebegő alak felé - köszönjük a Mesterednek, és tartsa meg a jó szokását - bár ezt a szót nehezemre esett kimondani, mert mikor a kupolát bekapcsolta, több életet vett el, mint egy átlag piros játékos - ki a te mestered? - kérdeztem rá, nem hezitálva többet ezen. Válaszát, vagy a kérdés alól kitérésén átugorva elköszöntem tőlük és Nionak megfogtam kezét, indulhattunk is a menedékre. "Jó éjszakát" dúdolgattam magamban, míg elértük az ajtót, és ahogy kitártam előtte, udvariasságot félretéve ez alkalommal, beléptem előtte. Mégis, ha csapdába futunk, ne Ő legyen az első áldozat.

by **Kirigaya Suguha** Szer. Jan. 21 2015, 20:46

Nohh, akkor szűk összegzés:
Asu: nem
Cear: nem
Nio: igen
Chan: nem
Ichi: igen
Yui: igen

Mindenki:
Az NPC-k meghallgatnak titeket, majd mintha mi sem történt volna, mintha semmit sem mondtatok volna, egyszerűen otthagynak mindenkit, csendesen, vagyis majdnem csendesen szökdécselve, ugyanis különös dallamot fütyörésznek távozásuk alatt. Persze, akár a nyomukba is lehet eredni, nem futnak el, és nem tiltakoznak.

Akik az igen gombra kattintanak, azok előtt már is megjelenik egy üzenet, szintén V-től, melyben egy ház koordinátáit adja meg. Ha ezeket követitek, eljuthattok egy kényelmesnek első ránézésre nem tűnő, de félelmetesnek sem ható épülethez. Belépve rajta visszafogott, ám barátságos sárgás világítás fogad titeket, kandallóban ropogó tűz, mely előtt egy macska nyúlik el a padlón, és egy megterített asztal. Odébb szobák is helyet kapnak, megvetett ágyakkal, hozzá tartozó fürdőszobával. Nos, ki-ki a maga álmára hajthatja a fejét, vagy akár huncutkodhat is, ha kedve tartja, de akár rettegve csücsülhet is az ablakpárkány alatt egész éjszaka, mindenesetre az biztos, hogy semmi, ismétlem, semmi nem zavar meg titeket, akármit is csináltok. Teljes béke, nyugalom, és komfort uralkodik a helyen. Az ételek sem mérgezőek, sőt, igen ízletesek. De hát honnan is tudhatná a ti gyanakvó karakteretek mindezt? Persze, ha van oly naiv valaki, hogy megkóstolja.. Rolling Eyes

akkor különösen jól dönt, és egy jót vacsorázik. Ha étkeztek, utánatok, mintha csak láthatatlan szobalányok lennének ott, eltűnik a szennyes edény.

Akik a nemre nyomtak, azok bizony nem élvezhetik mindezen kényelmeket, sajnálom. Persze, ők nagyrészt tudták is, mire vállalkoztak, és igen, ti vagytok az a réteg, akik imádják a szörnyecskéket a kis lábujjuktól a fejük búbjáig. Jó hír nektek: megkapjátok.
Jóóó... talán nem olyan formában, mint azt feltétlen elvárná az ember. Először is, hirtelen köd ereszkedik le a területre, amely megnehezíti a látást, főleg, hogy a sötétséggel keveredik. A város lassan eltűnik az orrotok elől, alig láttok el nagyjából öt méterre. Hirtelen minden kihalt lesz.. Gondolom, elkezdtek sétálni. Ha igen, akkor az egyik elágazásban egyszer csak egy különös, nagyjából két és fél méter magas lény árnyékát pillanthatjátok meg, majd mire még egyet pislogtok, eltűnik, mintha sosem lett volna ott. Ám a következő elágazásnál újra feltűnik egy, majd újra, és újra, egyre biztosabban, és minden alkalommal egyre közelebb. Így pedig már jól kivehető lesz széles válla, emberszerű felépítése, annyi különbséggel, hogy feje az nincs, szemei és fogakkal teletűzdelt szája nagyjából arányosan a két széles válla között helyezkedik el.
Nem mozdul, amikor ránéztek. Mintha csak egy szobor lenne. Nem teljesen húzza ki magát, félig görnyedve ácsorog, és figyel titeket. Kezei a földet verik.
Mindeközben valahonnan mintha farkasok vonyítása is felhangzana.
Akik egy helyben maradnak, vagy legalábbis nem veszik a fáradtságot, hogy a legközelebbi sarokig elsétáljanak, lassan bárányokat kezdenek látni maguk előtt. És nem azért, mert álmosak, bár lehet, ez is közrejátszik a dologban.. Rolling Eyes

Mindenesetre tényleg egy-egy bárányka ugrál el előttetek olykor-olykor.

[Játékos küldetés] Leverru - Page 2 Az98z

Ti is halljátok a farkasüvöltést.
Valahol a távolban pedig szörnyű, mély és éhes visítás hangzik fel, melybe megrázkódnak az épületek. Ezt mindenki hallja, aki a szabadtéren van. A többiek talán már alszanak a pihe-puha vackukban. ~

Határidő: 1 hét/kör.. próbálom én is tartani.><
Ha valakinek van valamilyen plussza, amit a küldetésben használ fel, kérem jelezze nekem. (bazáros dobások)

by **Chancery** Vas. Jan. 25 2015, 13:46

Yuichi és Nio inkább a Menedéket választották, persze érthető módon, Asuka már elment, a többiekről, hogy kik és merre járnak, nem tudok semmit. Mikor pedig Xerxes is - nagy örömömre - eltűnik a színről, immár egyedül maradtam a macskámmal és a kissé távolabb üldögélő főnixxel.
-Hát, akkor vágjunk bele a mókába. -csaptam össze a tenyerem, mire Álom megrázta a fejét.
~Nem mehetnénk inkább haza? Engem kiráz a hideg.~
Jobb megoldás híján elindultam a város felé, hogy felfedezhessem annak minden zegét-zugát, történetét és persze a rejtély talán megoldását, vagy legalábbis annak első nyomait. Mire elértem az első házakat, már a köd is leereszkedett, jóleső borzongást futtatva végig rajtam, és szinte már vártam, hogy kutyák vagy más, emberszerű, kar nélküli köpködő szörnyek jöjjenek elő. Dust elrúgta magát a házfaltól, ahol eddig lapult és óvatosan a vállamra telepedett, izzó tollaival nagyon kicsi fényt adva az éjszakában, hogy ennyivel is biztonságosabban érezzem magam.
És a szörny sem váratott sokat magára. Megláttam, majd eltűnt. Ismét találkoztam vele a sarkon, mire eloszlott a ködben. Minden alkalommal egyre jobban tudatosult bennem, hogy kicsit tényleg a híres városba kerültem, hisz ez a szörny a bizonyíték rá, még ha egyenlőre nem is bánt, és még csak meg se mozdul, mikor ránézek, annak ellenére, hogy Dust viszonylagos zseblámpa-funkciót tölt be.
~Viszont merre menjünk?~
-Első: keresni kell egy templomot. És annak a közelében maradni. -felelem kis mosollyal az arcomon, és megindulok afelé, amerre még a nap elején a templomot mutatta a titokzatos térkép.

by **Nio** Vas. Jan. 25 2015, 20:00

A mai nehézkes és kissé félelmetes nap után örültem, hogy ismét nem vagyok egyedül, főleg, hogy Yuichi is a közelben van. Mikor V vagy kicsoda megkérdezte egy panelen, hogy hova is akarok menni, gondolkodás nélkül a menedékre voksoltam. Mára ennyi elég a rémmeséből. Örültem, hogy Yuichi is ezt választotta, bár...
-A menedékben nem lesz semmi bajom...- feltehetőleg...- Bármennyire szeretném, hogy velem gyere, nem akarom, hogy csak miattam gyere a menedékbe- bármennyire féltelek is... Tettem szavaimhoz néhány szót gondolatba is, melyeket egyenlőre jobbnak láttam megtartani magamnak. Yuichi ötlete volt, hogy idejöjjünk, gondolom szeretne utána járni ennek annak. Nem akarom ebben gátolni vagy ilyesmi. Mivel úgy tűnik nálam nem ez a nap az a nap, amikor legyőzöm a horrort és a rémálmokat.
Bár ami azt illeti külön örültem, hogy velem lesz. Nem látom olyan sűrűn, mert egyenlőre nincsen erre lehetőség bizonyos okok miatt. De nem akarok olyan barátnő lenni, aki ráerőlteti az akaratát szíve választottjára.
El is indultam a megadott koordinátákra, ahol biztonságot reméltem. Megérkezvén egy kifejezetten otthonos helyiség fogadott, bár nem voltam semmiben sem biztos, hogy az e aminek látszok. Csak letelepedtem a kandalló elé és figyeltem a lángok játékát. Igazából fáradt se voltam, csak megkönnyebbült, hogy mára vége a rémálomnak. Ami holnap újra kezdetét veszi. Jó lenne kitalálni valamit, annak érdekébe, hogy kijussunk innen...

by **Hayashi Yuichi** Kedd Feb. 10 2015, 20:55

Ahogy beléptem az ajtón, nem pont az ellentéte fogadott, mint amire számítottam. Itt valahogy Aincradban néha előjött a küldetés író programozók azon szokása, hogy a fekete humornak élnek. Ezt a helyet szerencsére nem ezen programozók írták. Így bátran odébb is léptem, hogy helyet adjak Nionak. Bár előbbi szavaira még nem válaszoltam, előbb jobb szerettem volna mindkettőnket biztonságban tudni. Chan makacs és addig fogja hajtani, azt ami a fejében, van amíg meg nem találja. Én azonban más féle vagyok, jobban szeretem a biztonságot, minthogy kockára tegyem az életem. A frontharc tökéletesen elég ezen vágyak kiélésére, valamint pár városvédelem. Ahogy betért Nio, átöleltem mindenféle jelzés nélkül, hogy mire készülök. Megvártam, míg felém pillant szembogaraival.
- Kettőnk miatt vagyok itt - kezdtem mosolyogva - egy porcikám sem vágyik, hogy most odakint holmi szörnyekkel tanyázzak és várjam, hogy melyikünk nyer, hogy ezzel teszteljem, mennyire vakmerő és ostoba tudok lenni. Ennek is megvan a helye, de nem itt és most - pillanatnyi komor felhőként jött a gondolat, mi van az a kéz, kicsit elvéti és odébb teszi le, a fal határán, és ahogy megmozdul ő, máris.. - Mi történt, míg a városban voltál, találtál valamit? - kérdeztem tőle, hogy elhessegessem azon gondolatokat, ami szerencsére nem történt meg. És ebben nem csak szerencse van, Neko is erős a maga módján és kedves.
Megvártam míg letelepszik a kandalló elé és némi bogyót elővarázsolva felszerelésemből leültem mellé és térdeire tettem kezem. Kezébe csúsztattam pár falatnyi ételt. Nem voltam benne biztos, hogy ő is úgy fogja szeretni ezt, mint én, hisz hónapok óta csak ezen élek. Vele tapasztaltam meg újra más ételek finom ízét, ahogy a sütikét is. Ez hiányzott nagyon is, miután kiakartam ölni magamból mindent, hogy újra vakvágányra futottam. Mind belül, mind kívül. Adtam orcára egy csókot, majd beleveszett tekintetem a tűz lángnyelveinek játékába. Ha ő nem kezdett beszélni, én biztosan.

by **Cearso** Szomb. Feb. 14 2015, 18:22

Itt van az este. Nem mondanám, hogy egyik pillanatról a másikra ért volna ide, hisz az előbbi üzenet is arra utalt, hogy hamarosan elég sötét lesz ahhoz, hogy ezt a valamit estének lehessen nevezni. És eyik pillanatról a másikra, mintha az NPC is meggajdult volna, hirtelen átcsapott érdektelenbe. Vajon mi lehet a viselkedésének a megváltozásának az oka? Nem mintha nagyon izgatna, így legalább nem kell tovább félnem attól, hogy engem szemel ki az áldozatának. Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnik az egyik sarok mögött. Én pedig úgy döntöttem, hogy jobb a békesség ezért elindulok az ellenkező irányba, ahol remélhetőleg már nem fogok összefutni vele. És még ez a fránya köd is az utamban van. Minek ez ide. Miért pont a nehezebb utat választottam? Ha belegondolok, hogy most egy kényelmes szobában ücsöröghetnék, akkor is ezt választanám. Egyszerűen nem tudnám elképzelni, hogy kértek tőlem valami, én pedig azt választanám, hogy ülök tétlenül, és nem csinálok semmit.
Aztán mikor elérek a következő sarokhoz egy árnyék bukkan fel a semmiből, aztán már el is tűnik. Ez meg mi a csoda? Nem, nem fogsz megijeszteni, bármit is csinálsz, én arra fogok menni, és punktum. Nem fogsz megijeszteni, bárhogy is próbálkozol. Nem, nem és nem, csak azért is arra megyek. Szóval követem az árnyékot akárhol is bukkan fel.

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Feb. 16 2015, 18:10

Nohh, akkor újabb összegzés:
Asu: kilépett
Cear: írt
Nio: írt
Chan: írt
Ichi: nem válaszol
Yui: írt

Yosh, akkor a határidő 1 hét/ kör újra csak, bízom benne, hogy most már menni fog.^^

Chan és Cear:
Megfordulhat a fejetekben, mennyire is lehet gyors ez a szörny, hisz míg ti nyíl egyenesen teszitek meg az utat két utcácska között, addig nekik bizony sokat kell kerülniük, hogy a másik utcán ugyanonnan figyeljenek titeket, úgy, hogy közben mégsem mögöttetek haladnak
Aztán szöget üthet a fejetekbe a megoldás.. Lehet, hogy nem is ugyanaz a szörny? Az is lehet, hogy minden utcára jut egy? Ha tovább mentek, egy darabig még ugyanúgy minden egyes kis utcácskában áll egy, látszólag ugyanolyan mozdulatlan szoborként, ám mindig egyre közelebb. Végül mindketten kiértek egy-egy nyílt térre, egymással független helyen a városban. És csak akkor jön a felismerés: bizony ezek tudatosan cserkésztek be titeket, egyre csak terelgetve, vagy inkább egyre csak körbevéve.
Chan: Hátad mögött három, az egyik úgy húsz méter távolságra, a másik csupán tíz méternyire, veled majdnem párhuzamosan még kettő, szemben pedig még hat foglal állást. Ezek közül csak kettő közeledik, a többi mind áll, kört alkotva körülötted.
Cearso: Te mögötted csupán csak kettő áll, mindegyik nagyjából tizenöt méteres távolságra, veled majdnem párhuzamosan, szintén ekkora távolságra még kettő, és veled szemben is kettő. Ám irányodba rögtön négyen is megindulnak, egyelőre bizonytalan léptekkel.

Az éles visítás továbbra is fel-fel hallatszik, egyre csak közelebbről.

Yuichi, Nio:
Lassan elalszik a tűz a kandallóban, leoltódnak a lámpák, ti akár akarjátok mindezt, akár nem. Teljes sötétség vesz körbe titeket, habár Yuichi egyes szintű látása valamennyit javít a helyzeten. A macska nyávogva a sarokba húzódik, és fúj mindenkire, aki hozzá akar érni. Látszólag fél mindentől és mindenkitől. De ki is csodálkozna ezen egy ilyen városban?
Yuichi lassan zúgó, elektromos kisülésekhez hasonló hangot kezd hallani, először csak egészen halkan, hogy még észre sem veszi, majd fokozatosan erősödve, hogy aztán azt hiszi, cseng a füle, és mivel ez a csengés hosszasan elnyúlik, a feje is kezd zsongani, aztán tovább erősödik, hogy egészen kibírhatatlanná válik, és akármit is csinálsz, nem marad abba. A hang hatása miatt alig vagy képes mozogni, gondolataid meg majd teljesen leköti. A külső ingerek közül csak kevés jut el hozzád.

Nio:
Te sem nézheted végig kedvesed szenvedését nyugodtan, habár az elején, amikor még csupán a zsongó fejfájás van jelen nála, neked még egyáltalán semmi bajod. Majd hirtelen, és rettenetesen erősen tör rád egy fajta belső nyomás, mintha csak víz alatt lennél. Egyáltalán nem fáj, csak szorít, nyom, a földre passzíroz, mintha csak hirtelen megnövekedett volna a gravitáció.
Aztán hirtelen megszűnik az érzés, felkapcsolódik a villany, és te egyedül vagy a szobában, amelyből még a bútorok is teljesen eltűntek. Csak a kandalló van ugyanott, ugyanazon a helyen, ahol eddig, na meg a kismacska a sarokban, félve fújva feléd.
Ekkor kezded hallani hangot mindenhonnan, mintha csak maga a fal beszélne hozzád.
- Ha szeretnéd élve látni kedvesed, öld meg a macskát. - visszhangozza. - Öld meg.. a macskát.. öld meg.. A kedvesedért. - végül felrémlik a kép a földön fekvő, talán fülét fogó, talán jajgató kedvesedről.

MEGKÉRNÉM YUICHIT, HOGY NIO ELŐTT ÍRJON!!

by Ajánlott tartalom