[Játékos Küldetés] Airborne

Megnyílt egy újabb lehetőség. Gratulálunk a 10 szint kiviteléhez, ezzel újabb questek nyíltak meg a további kellemes fejlődéshez.
Legyen szép napja.
Koordináták a legközelebbi ponthoz.
Fejlődjön tovább, cél a századik szint.

Furcsa. Ilyet ezelőtt még sose kaptam PM-ben. Egyszer volt olyan, hogy nyulaktól kaptam egy szánalmas, beszédhibás üzenetet, amire egyszerűen csak egy "facepalm" szituációt lehetett elképzelni, semmi mást. Kayaba Akihikoról már nem tudom eldönteni, milyen alak is igazából. Az ő aljas húzása miatt több ezren haltak meg ebben a játékban, mégsem tartom őt olyan pszichopata, szadista őrültnek. Aki képes volt ilyen élethű játékrendszert és mechanikát kialakítani, az fél lábbal áll ahhoz a paradicsomhoz, amit egyszerűen Tudásnak hívunk. A Tudás... mint Tudás fája, amiről Ádám és Éva evett. Vajon mi lett volna a legenda szerint, ha az Élet Fájáról ették volna a gyümöclcsöt? Ez már túl bonyolult filozófiai kérdés. De annyit azért elmondok Nektek, hogy végül is a kígyó a Tudás fáján tekergett. Az, hogy az ember kutat és tud, az elv- és hitellentéteket váltott ki, mely a háborúhoz vezetett. Az élet viszont egy szép, hosszú, nyugalmas békéhez. Nem csoda, hogy a kígyó a Tudás Fájához csábította Ádámot és Évát. Ennyi dióhéjban.
Azért érdemes megnézni ezt a koordinátát, hátha tényleg igaz ez az egész rendszerüzenetesdi. A helyszín ötödik szinten a Kerek Erdő. Oda kell mennem, hogy saját szememmel lássam az igazat. Ha nem is, legalább megbizonyosodtam erről: szeretem a kihívásokat, de nem nagyon ismertem el senkinek sem.
Teleportálással megérkeztem az ötödik szint városába, ahonnan elindultam az erdőszélre. Hamar meg is érkeztem, ám egyelőre semmit és senkit se láttam.
Vártam egy kicsit, hátha jön valaki, de senki se jött. Ebből meg mertem volna állapítani, hogy ez a rendszerüzenet mégsem volt igaz. Hát kár, de legalább egy kicsit mászkálgathattam, gondoltam. Rögtön vissza is akartam vordulni, mikor egy női énekhang ütötte meg a fülemet. Merész és nagyszerű, de nem az én ízlésemhez tartozik. Jobban szeretem a lágy, lassúbb dalokat.
Tehát mégis igaz a rendszerüzenet? Utána kell járni.
Követtem a dalt, mely elvezetett egészen a forrásig, mely a Kerek Erdő felett kimagasló, vörös-mészköves hegyoldalon volt.
A dallamot egy barnahajú, barnaszemű lány énekelte. Meglátva a zöld indikátorát rögtön levágtam, hogy ennek az egésznek ezúttal egy játékos lesz a megbízója, vagy a vezetője. Múltkor Tenebra-ügyben jártam úgy, hogy nem NJK kért tőlünk segítséget, hanem a néhai Jack, aki Tenebra ellen folytatott küzdelmekben halt meg.
Nem szóltam semmit, még csak fel se akartam venni magamra a figyelmet. Ami a lányt illette, ő is jobban szeretné előbb befejezni az éneklést. Hát vártam.
Hamarosan befutott a másik három játékos is. Az íjászlányt csak egyszer-kétszer láttam, de nem is ismerem igazán. Ritát barátságosan köszöntöttem egy kedves mosollyal és egy "sziával". A negyedik, a céhtársam. Rint, mint előtte a céhgyűlésen, meg néha a céhen belül csak gyanúsan méregettem továbbra is. Még mindig nem tudom hová tenni, hogy honnan ilyen ismerős nekem a kislányka. Máskülönben sem bírom a viselkedését és beszédét, de nem hinném, hogy elviselhetetlenebb társ lenne Narikonál.
A lány végül befejezte a dalolást, majd ránk nézett. Tömören szólt hozzánk, mindenesetre így is mosolygott a négytagú csapatunkra. Az íjász lány rögtön, agresszív megelőzéssel érdeklődött, noha én más kérdést tettem fel utána. Udvarias kedvességgel, bemutatkozással megelőzve.
- Szervusz, Judy Noxia vagyok. Mit tudsz erről az egész ügyről? Konkrétan mit kellene nekünk itt csinálnunk?

Micsoda "műsor" volt, amikor megjelent a céhtársam. Ha egy kicsit bevarrta volna a száját, akkor nyugodtabban is végighallgattam volna az éneklést. A kislány azt hiszi, hogy mivel céhtagok vagyunk, ugyanolyan lelkesedéssel üdvözlöm őt puszival és ölelgetésekkel, mint Mirika szokása. Tőlem nem kap mindenki ilyet, mert orrba-szájba minden második embernek nem, amíg nem a legközelebb hozzám állók. Másrészt meg amúgy sem vagyok az a típus, aki a mások nyakára ugrik örömében. A válaszom Sakamoto felé egy megvető pillantás, és visszafordultam az éneklő lányhoz, ahogy az befejezte előadását.
Hát igen, sajnos csak ennyien vagyunk és az éneklő lány, GwenTing szerint még egy valaki hiányzik. Kérdésünkre a válasz, hogy nem ő küldte az üzeneteket, de jó hírrel szolgál: mivel mi vagyunk a második hullám, "ők" megosztják velünk tapasztalataikat.
- Milyen hullámról beszélsz, ha szabad megkérdeznem? - kérdeztem udvarias érdeklődéssel.
Az utasítására elindultam Gwen után egy úton, amit eddig nem is vettem észre. Gyors léptekkel mentem, hogy követni tudjam a lányt az ösvényen át.
Alaposan megnéztem a céhlogóját. Csak nem? Csak de. A Knights of Bllod céhének jelvényére és egyenruhájára ismertem fel. Az első, elit céh, akik a legnépszerűbbek egész Aincradban, és minden szintet kitisztítottak. Nem hinném, hogy a céhükbe bevennének bárkit is. Úgy tudom, közéjük a legjobb játékosok kerülhetnek. Tehát a a top tíz sem számít ennyire jónak, hogy a Knights of Blood őket is beszervezze. Már többször is szöget ütött a fejembe, hogy Ren, Hinari és a többi nyolc miért nincs benne a céhek legnemesebbikében.
Útközben nem szóltam semmit sem. Sakamotoval minek is beszélgessek? Az íjászlány szerintem meg az én példámat követheti, hogy ő se szól senkihez semmit, mert nem bízik meg bennünk látszólag. Ez a leghelyesebb cselekedett, amit eddig láttam rajtam kívül, de a kérdés, hogy milyen intellektuális módon látja a világot, mennyire taktikál és milyen jó a harcban. Magamat látnám benne. Egyrészt ezért, másrészt meg azért, mivel én is íjász voltam hajdanán.
Megérkeztünk egy nagyobb térre, ahol már egy jó pár KoB is tartózkodott, kik néhány állványt körbeültek vagy álltak. Azt hiszem, Gwen az egyik állványhoz megy. Se szó se beszéd követtem őt addig, amíg megy, és ha majd végre megáll, én is megállok, hogy valami szilárd oszlopszerűségnek, vagy fának támaszkodjak ölbe tett kézzel, és hallgassam a további mondanivalókat.

// Alex engedélyével becsatlakozom, első kör pótolva 500+ szóval //

- Mirika! - lepődtem meg, mikor hirtelen az íjász lány mögül előugrott, majd integetett. - Nocsak! Hát te meg? Te is küldetésre?
Mirika váratlan megjelenése valóban meglepett. Nem az, hogy előugrott hirtelen, hanem az, hogy itt van. Ez csak egyet jelent. Mivel Mirika elég barátságos típus, igencsak hallani lehet majd azt a sok ömlengést, amit majd Sakamotoval fognak rendezni.
Kicsit feszült volt a levegő a gyűlésen, mert mindenki a másikat méregette, de ettől nem érezte magát zavarban Gwen, és elmondott mindent, amit el kellett mondania.
Azt hiszem, menet közben lemaradt Sakamoto, mert mikor körülnéztem, hogy megvan-e mindenki, őt nem találtam sehol. Hová a fenébe tűnhetett el? Nem értem, minek kell lemaradnia, mikor talán tudnia kell, hogy egy ilyen helyen el is tévedhet simán. Tessék, aki nem nevel korán a gyerekekbe némi felelősséget, akkor ez lesz az eredménye. Azért remélem, hogy gyorsan előkerül, mert nem szeretném egyrészt, hogy meghalna, másrészt meg azt sem szeretném, ha Mirika sírna utána és könyörögne, hogy keressük meg. Pedig most sokkal komolyabb dolgok zajlanak itt le, és amit Gwen mondott az erdőn való átjutásról és a minibosszról, az fontosabb. //OFF: ne tessék meglepődni, itt még Judy a régi jellemében szerepel XD //
A két lány, akit Gwen bemutatott unottan ácsorogtak ott, mintha már arra várnának, hogy mikor induljunk. Egy részben egyet kellett értenem gondolataikkal, ha éppen az járt a fejükben. És az, hogy Gwen szavai alapján nem sétával, hanem repüléssel vagy ugrálással kell átmennünk az erdőn, kicsit megdöbbentett. Igaz, már kettes szintű az akrobatikám, de félek, hogy itt talán többet is kellene csinálni ahhoz, hogy sikerüljön átszökkenni, meg minden.
Két állvány áll rendelkezésünkre, ami megfelelő skillek mellett "Airborne" kasztot fogjuk megkapni. A két lány be is mutatta, hogy működnek. Az íjászlány kétségbe is esett emiatt, és már-már a Mirikától kérte volna a segítséget, úgy nézett rá. Én csak sóhajtottam egyet kicsit zavartan, mikor a "segédek" megmutatták, hogy kell az állványokat használni. Miután a Dayui nevű lányt végignéztem tapasztalatszerzésből, hogy lóg, felvettem magamra a megkapott felszerelést, aztán odamentem az állványhoz lógni egyet. Tulajdonképpen nem is volt olyan rossz ez a szitu, mint hittem volna. Amíg ott lógtam, és Dayui intézkedett körülöttem, visszaemlékeztem azokra a régi szép időkre, amikor egy kislányként hintáztam a házunk hátsó udvarában és a játszótéren. Ez az állvány hasonlított arra a trambulinos akármire, amire ugyanúgy felszerelik az embert, aztán ugrálhatnak úgy rajta. Az én esetemben viszont nem ugrálás volt, hanem lógás. Mikor már készen vagyok, egy kicsit még hintázok is rajta, hogy magam is megállapodjak az állvány biztonságáról. Egész muris, mit ne mondjak. Az íjászlány ezalatt igen morcosan fogadta a lógást.

Megfeleltem minden elvárásnak és próbának, ami elé állítottak minket. Gwen szavai szerint aki megfelelt az "Airborne" kaszthoz, annak az inventoryjában már meg is jelent egy felszerelés, amit ugye magunkra kellett felszerelnünk. Először rosszul (fordítva, hogy a hátulja volt nekem az elején) vettem fel, majd azután segítséggel csak sikerült rendesen magamra aggatnom, miközben elmondott mindent a cuccról Gwen. No, rajtam van mrá a cucc. Jók ezek a kardok, bár, én árnyharcos vagyok, nem kardforgató... végül is nem állnak messze a késektől, ugyanúgy lehet őket használni, csak majd hozzá kell szoknom, hogy nagyobb fegyvereket használok ezúttal. Az egykedvű lány, aki átvette a szót Gwentől, elmagyarázta a szerkezet működését. Szóval ez a müytür itt a a kard nyelén kilő, értem... és akkor a kardok? Ja, hogy azok kapaszkodnak bele a falba, fába, meg mindenbe talán, ha nem harcra, hanem ugrálásra használjuk? Vagy nem? AKkor most mi van? Na mindegy, akkor inkább koncentráljunk arra, hogyan is kell majd használni. Vicces ez a dolog. Még viccesebb lesz az, hogy a lelkesebb lány szavait szó legszorosabb értelmében véve valóban úgy fogunk majd "repülni", mint a Pókember.
Nos, ezután jött a legnehezebbike a dolognak: gyakorolni a használatát ennek az izének. A többiek már eleinte több-kevesebb sikerrel már próbálgatják, igaz, hogy egymáson. Én eddig csak nézegettem a cuccot, aztán benyomtam a kilövő gombot. Kicsit elhamarkodott döntés volt, mert a löket eltaszított az oszlop falába, amibe éppenhogy az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom, méghozzá elég ügyetlenül.
- Jájj!
Az biztos, hogy mennyit kellett izegnem-mozognom, amíg végül úgy tudtam kapaszkodni az oszlop oldalán, mint a hegymászók. Nem vagyok egy tériszonyos ember, az a három méter mélység a lábam alatt csábítóan tátongott.
Na, most, hogy megtudtam saját káromon tanulva, hogy miként működik már ez az akármi, ezúttal óvatosabban használom. A szemben lévő következő oszlopot céloztam be, majd kilőttem a huzalt, és beindítottam a löketet. Most már gond nélkül át tudtam oda jutni.
És jött a következő target, amihez már magabiztosabban jutottam el a levegőben. Ezt követőnél már az íjászlány példáját követve élveztem a "légi kötél-táncot". Most már kezdtem igazán ráérezni az ízére, jól kezelni ezt az izét. Kár, hogy nincs eredetileg sem Airborne kaszt, mert ha lett volna (és ráadásul mindig is szerettem a valóságban repülőkön utazgatni), azt választottam volna regisztrációkor a néhai kasztom helyett. De sebaj, utólag talán majd jöhetnek főnixszárnyak, persze, ha lesz ilyen képim, de sose tudni, mit tartogat még nekem ez a játék. Egyszerűen annyira élveztem ezt a játékot, hogy úgy éreztem, ismét gyerek vagyok.
- Jeronimo! - kiáltottam én is lelkesen, miközben pózolgattam egyszerű tartásokban, és bemutattam néhány újabb egyedi attrakciót a levegőben az oszlopok közt. - Pókember, Pókember, itt van a csodálatos Pókember!
Rita az íjászlány felé tett javaslatát hallottam, és nem is akartam volna kihagyni a játékos versenyzés lehetőségét.
- Beszállok én is! Az utolsó fizeti a többieknek az italt! - Azzal kilőttem magam a pálya vége elé, és máris utolértem a lányt, akit oszlopról oszlopra "táncikálva".

The member 'Rita Hanami' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

Igyekeztem minél távolabbi pontokhoz kilőni a huzalt, és úgy beelőzni Ritát. Hol lengett a kötél, hol egyenesben volt, aztán néha egy lendülettel egy pillanatra minden segítség nélkül emelkedtem a levegőbe, majd egy újabb kilővéssel visszarántottam magamat az egyenes pályára. A növényzetek és az oszlopok halvány foltokként suhantak el mellettem, ahogy a tempót felgyorsítottam ebben a kis barátságos versenyben. Mint a filmekben és a mesékben, akárhányszor felemelkedtem a fák és az oszlopok fölé, isteni, festménybeillő látványban volt részem. Ahogy a nap rávilágított a virtuális vidékre, és ahogy a szél lustán meglobogtatja a lombkoronákat... valahogy eszembe jutott a reneszánsz kori művészetek és Leonardo Da Vinci alkotásai. Bár igaz, hogy Da Vinci soha nem festett tájképeket, még így is ő volt az egyik legnevesebb festő, aki olyan élethűen meg tudta festeni még a saját önarcképét is.
Aztán visszacsöppentem a valóságba (már ha a SAO-t annak lehetne hívni), és Pókember módjára lendültem tovább, majd folyamatosan igyekeztem tartani a tempót Ritával, miközben küzdöttem a gravitáció erejével.
A célállomást Isei jelezte jelenlétével, aki a legutolsó gerenda tetejére lőtte ki magát. Annak ellenére, hogy jó kis fej-fej melletti versenyben voltunk, végül Rita csak kenterbe tudott verni. Isei előtti gerendára értem egy kecses, forduló mozdulattal, és nyugalmi állapotba helyeztem a frissen kipróbált felszerelésemet. Második helyzetként értem be ebben a kis versenyben. Ha Esu is részt vett, hát ő volt az utolsó.
- Akkor te fizetsz nekünk egy kört - mondtam az íjász lánynak.
Ha nem volt mégsem benne versenyben, akkor meg vereségét büszkén elviselő jóleányként beígérek mindenkinek azt, amit megígértem, mint utolsó a két fős versenyben.
Ahhoz képest, hogy végignézte a rossz kedvű lány a "szárnybontogatásainkat", kissé ostoba kérdésnek tartottam azt, hogy tudjuk-e használni. Kiadta az ukázt az indulásra, mire a lelkesebb lány, Dayui már indult is. Vártam, hogy Gwen is induljon, de ő és néhány társa csak néztek utánunk, pillantásaikkal integettek utánunk. Egy kicsit kételkedni kezdtem a küldetést illetően. Ha valami komoly baj történik, akkor akár szükségünk is lehetne az ők segítségére is. Remélem, hogy csak nem fogunk valami ilyesmibe belemenni, illetve beleugrálni és repülni.
- Hát lányok... sok sikert mindannyiunknak, ha baj van, akkor szóljunk egymásnak, és próbáljunk együtt maradni, tartani ezekkel a tempót - javasoltam, bár lehet, hogy ezt feleslegesen mondtam, mégis fő a biztonság. Kilőttem a huzalt, és már mentem is a két lány után az erdőbe.

The member 'Judy Noxia' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :

The member 'Koshitsu Esutel' has done the following action : Kockadobás

'2 oldal halál/korona' :