[Küldetés] Futárszolgálat

Visszhangzik. Megdorgálnak. Nem ezt vártuk tőled. Csak ennyi? Nálunk ez másmilyen. Nálunk van ostor. Ritkán kerül elő, de van. És nem dorgálást kapunk. Hanem büntetést, sokfélét.
Nem akarok hazamenni. Oda akarok menni, ahol Atoru lakik. Oda, abba az iskolába. Nem akarok több büntetést. Dorgálás... az elég. Én abból is megértem a hibáimat.
Jackal nyüszít. Kérdőn néz rám. Norm szintén, de ő csipog. Észhez kapok, így mondják. Felocsúdok, és elengedem a karját. Nem akartam megszorítani. Teljesen önkéntelen volt. Azt jelenti, hogy nem volt szándékos. Halkan kérek bocsánatot. Én magam is alig hallom. De nem merek hangosabban beszélni.
Ato végül megszólal, hangosan. A Mirika felé. A nevemre felkapom a fejem. Nem hozzám beszél, hanem rólam. Mi történt? Elkalandoztam? Elbóbiskoltam? Elmerengtem? A gyerekek zsivaja közel hallatszik. Megismerem. Nálunk viszont nem volt soha ilyen zsivaj. Pedig gyerekek is voltunk.
Kihajolok. Itt vannak körülöttünk, ugrálnak, Tűzrózsát nézegetik. Végül kiszállok a kocsiból. Hisz ha ott utaznak, akkor ott a helyük. Jackal és Norm is kiugrik. A gyerekek, egyikük, észreveszi. Odaszaladnak, ketten is. Jackal nagyon örül nekik, csóválja a farkát. A gyerekek hangosak.
-Hííí, ez meg miiiii? Kutyaaaa?
-Sakál...
-Tessék? O.o
-Ő egy sakál. Jackal a neve.
-És mi az a fején? Kalap? owo
-Ó-óriáspók. Norm.
Húú-znak, simogatják. Még Normot is. Egyik gyerek azt mondja rá, hogy fúúj. Leguggolok közéjük, mosolygok. Kisgyerekek.
-Ne mond ezt. Add csak a kezed. -nyújtom az enyémet felé. Végül megfogja. Lassan Normhoz húzom.
-Nem fog bántani, látod. A pókok kedvesek és hasznosak.
-Jaj, azt tudom, mert megeszi a szúnyogot! o/
Atoru mond valamit. Mosolyogva bólogatok neki. Végül felállok, a szoknyám susog hangosan tőle. Jackal is tipeg-topog négy mancsával.
-Gyertek szépen. Szálljatok fel, és megyünk tovább. Meglátjátok, izgalmas dolog ilyenben utazni. Akarjátok, hogy mellétek üljek?
Jackal nyelvét nyújtva néz rám. Nem szoktam ennyit beszélni. Nem szoktam ilyen bátran beszélni. De ők gyerekek. Ők még... ők még...

//Remélem, nem baj, ha kicsit interaktoltam velük.//

Hogy mikor aludtam el nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy Mirika nem pártolta az ötletem majd mégis inkább a hosszabbik utat választottuk. Bár nem mondom, szerintem ez nem demokratikus döntés volt, de ez van. Ő a főnök.
A lényeg, hogy visszacsücsültem a helyemre és elindultunk. Aztán elfogott az álmosság, eldőltem, hogy kinyújtózzak a tetőn. Igazán jól esett, csak nem állt szándékomban elaludni...
Zajra ébredtem:

-Igen! Ami tüzet húz maga után, és piros, az mindig gyors!
-Mennyire vagy gyors póni? Tud beszélni a póni? És te tudsz beszélni? Te igazi vagy, vagy csak kocsihajtó NPC?
-Hajthatom én a kocsit, ha te csak lépésben tudod hajtani?
-Igen! Ő sokkal jobban tudja...

Ezeket hallottam. A nap a szemembe sütött a kocsi tetején feküdtem, de a háttérben nem madár csicsergést hallottam hanem kiabálást. Nem is akármilyet. Gyerek zsivajt!
Felültem, körülnéztem.
-Hol vagyok? Kérdeztem.
Aztán megállapítottam, hogy még mindig a kocsin vagyok és mit csináltam? Aludtam és ezt nem tudom eléggé kihangsúlyozni. Elaludtam! Én, egy küldetés kellős közepén. A kocsit pedig megszállták a törpék és megették Ayanit!!! Ja nem... csak takarják... megnyugodtam. Viszont nem úgy tűnik mintha boldogulna velük, de ha már itt tartunk, hogy kerültek ide? Behunytam a szemem...
Nem... nem lepődünk meg... ez teljesen természetes... nincs ebben semmi furcsa... nyugi... számítottál erre... csak nem jutott időben eszedbe...
-Ö… jó reggelt Ayani! Látom elfoglalt vagy… Mondtam ahogy figyeltem, hogy próbálják meg a gyerkőcök kivenni a kezéből a gyeplőt. Talán nem ez lenne a legalkalmasabb pillanat arra, hogy megkérdezzem mi folyik itt és, hogy miről maradtam le, de ami késik nem múlik még arra is sort kerítek. A tetőn üldögélve figyeltem a jelenetet és mivel nekem reggel van még nem éreztem úgy, hogy bármit is tennem kéne. Lágy szellő cirógatta az arcom. Tökéletes az idő egy kis kocsikázáshoz, de végül mégsem tudtam megállni a tudatlanságot. A szemmel Mirikát kerestem és meg is találtam ugyanott volt ahol "hagytam". Kicsit hátradőltem és a karomon támaszkodva tettem fel a kérdésem.
-Miről maradtam le?

Hallgatom a tőlem nem messze levő kis vitatkozás zaját. Miri szokás szerint csökönyös, de jogosan, a másik fél meg mindenképp kutakodni akar… gyerekekkel… a törékeny dolgok között… Unottan nézem már őket, de azért mégis megnyugodok, mikor végre elrakja azt a hülye kardját a csávó. Nem szívesen lett volna kedvem a csetepatéhoz, persze ha kitörne, csatlakoznék az én oldalamon harcolókhoz, de azért jó helyem van itt úgy érzem. Végül kifakad a barátunk, és én a mondat végére, már csak a fejemet fogom. Ekkora marha, faragatlan tuskót még nem látott a világ, legalábbis én nem láttam. Mindesetre csodálkoztam, hogy Miri így lazán, visszaszólás nélkül elengedte a füle mellett a rágalmat. Vagy lehet, csak foglalkozik a gyerekekkel is, és nem akar előttük mondani valami cifrát…. igen ez lesz az. Viszont a furcsa az, hogy a feszült levegő, szinte teljesen eltörlődik egy pillanat alatt…. mivel a gyerekek kitörésekor létrejövő káoszba örültem, ha a fejemet megtaláltam. Szerencse, hogy miután elrakta a fegyverét a pasas, visszamásztam a szekérre, mert tuti nem lett volna már helyem a hintó tetején, és az is biztos, hogyha a gyerekeken múlt volna, már a szekért is megindították volna, ki tudja merre. Túzrózsát még majdnem szétszedték. egy „Hé” és „Nyugi” figyelmeztetéssel sikerült csak elérnem, hogy ne agresszívóskodjon. Bár megértem az érzéseit… Én se örülnék neki, ha össze-vissza tapogatnának, és nézegetnék van-e valami a lábam között. Bár ha jól belegondolok, az én nememet egyszerűbben is meg tudják állapítani… amit sajnos jó páran meg szoktak tenni… Nagy nehezen petem is megszabadul a támadástól, és visszasorakozik a fogat elé. Én meg azon vagyok, hogy nehogy kikapják a kantárt a kezemből. Nem nagyon figyeltem a környezetemre, de nagyon reméltem, hogy valaki rohadt gyorsan kitalál valamit, míg én itt fönt veszekszem a gyerekekkel. Ha lenne súlyemelésem, csak megkapnám a grabancuknál fogva őket, és letenném a szekér mellé őket… de sajnos nincs ilyen jártasságom… néha azért bánom, hogy nem szereztem be, de mindegy is. Közben hallom, hogy valami mozgolódik mögüllem, és nemsokára meghallom Aidor hangját is a tömeg ricsajából. Ezek szerint felébredt a kis szendécske. Pont jókor, talán fog tudni segíteni lejjebb venni a kedélyeket. Vagy nem és ugyanolyan lesz a helyzet, mint előtte. De legalább egy érettebb gondolkodású személlyel több volt ébren. Az volt a baj, hogy míg a gyerek gondot nem zárjuk le, addig nem sokat közeledünk a célunk felé. Egyszerűbb lett volna tényleg, hogyha hagyjuk is a fenébe a dolgokat. Még észbe kapok, hogy elfelejtettem Mirinek szólni a kérdésére.
- Szerintem kicsit megterhelné őket a bónusz súly, de fogalmam sincs… a játékbeli lovaknak is vannak erősebb és gyengébb fajtái. Ezeket nem én válogattam, szóval nem tudom.
Végül Kokoro is előállt egy ötlettel, és Miri még rá is bólintott.
- Kokoro a biztonság kedvéért petek kommunikáljanak a lovakkal, ha nem akarnak rád hallgatni. Ha esetleg nem tudtok, mégse bánni velük úgyis a közelben leszek, és Tűzrózsával megpróbálunk majd segíteni. – majd miután Kokoro felmászik mellém, és átveszi a kantárt, leugrok, felpattanok petem hátára, és mogorva arckifejezéséről mit sem tudomást véve megindítom, és hátra kiáltok – Aki utolér, minket felülhet a pacira, persze csak egyesével. Támadni tilos.

Szegény Tűzrózsát annyira sajnálom néha. Mindig is vonzotta a kisgyerekeket… bár szerencse, hogy a kor számít, és nem a méret, mert akkor Mirika drága is odalenne szegény pici paciért. Mindenesetre, amint felültem Tűzrózsára, és megindultunk, a kölykök áradata. Na, most kellett nyakunkba venni a lábunkat, legalábbis Tűzrózsának. Felváltva gyorsultunk, és lassultunk, mindig csak annyira, hogy pont ne kaphassanak el minket, még véletlenül sem, és nem hagytuk le őket túlságosan. Ha a kesztyűm le is járt, pár pillanat múlva ismét aktiváltam. Bár számomra nem lett volna probléma ez, nem akartam, hogy Tűzrózsa egyik idegbajos percében megpirítsa szegényeket. Bár szerintem amilyen hiperaktív kölykökről van szó, lehet, hogy nem hátráltak volna meg, hiába esett volna akár narancs, vagy vörös zónába az életük… sajnos előfordul, hogy ilyen fiatalon az ember figyelmen kívül hagyja a szabályokat, és az eddig látottak alapján ez a banda nem éppen határozott, vagy éppen szabálybetartó. De hát mit van mit tenni… sajna nem tudok rájuk szólni.. főleg, hogy az után, hogy NPC-nek hisznek. Azért tuti én nem fogom törni magam, hogy elhiggyék, hogy JK vagyok. Végül szépen lassan elérkeztünk a lépcsőkhöz… szinte végtelennek tűnt ez az idő. Mikro végre megálltunk közelebb akartam menni Mirihez, de ahogy láttam ő személyesen akart beszélni a krapekkal. Szó mi szó Hallgatózhattam volna, de úgy vélem Miri épp elég fejlett, hogy képes legyen észrevenni ezt a kihallgatást.. és nagyon leszidna, ahogy jól ismerem. Legalábbis a szerencsémet. Ha végül dönt közelebb megyek, és csípőre tett kézzel, mosolyogva megkérdezem.
- Nos Miri drága? Hogy állunk? Megvan a terv, vagy ráhagyod a dolgot a nagyfiúra? – bökök fejemmel pimaszul a pasas fele.

Kérdésemre Mirikától kaptam egy kurta választ, amihez nemigen tudtam érdemlegesen hozzászólni így csak egy "ahával" gyarapítottam a nap aranyköpéseinek számát majd ismét az alaphelyzetemben helyezkedtem el. (nem nem a fekvőbe ) Ayani szembe láthatólag kitalált egy módot arra, hogy miképpen kössük le a gyerkőcök figyelmét. Sajnáltam szegény tűzrózsát... mi lesz ha mégis utolérik? Égésznap gyerekeket hurcolhat a hátán és ha már itt tartunk Mirika azt mondta "testőröket" kaptunk, de ez a pereputty amit itt összeszedtünk jobban hasonlít egy haramia bandára... egy törpe haramiabandára. Miri meg a törzsfőnök.... Na meg itt van az a páncélos alak lóháton, aki szintén kitudja honnan került ide. Egek... mennyi minden történik amíg az ember alszik és mennyi minden nem amíg ébren van. Ayani helyét úgy tűnik Kokoro foglalta el.
-Hogy érzed magad Kokoro? Kérdeztem. Közben Miri beszámolt a haditervről tipikus "én megyek elől te pedig utánam" terv, bár úgy vélem most ez a legkézenfekvőbb, amit csak tehetünk. Valóban a kazamata a többségünkre semmi veszélyt sem jelent igazából akárki állhatna Miri helyén mivel valamenyiünknek van elég ereje ahhoz, hogy egy csapással véget vessen a mobok rohamának. Kivéve persze Kokorot… rá jobb lesz vigyázni. Miri meg gondolom jobban bízik magában vagy csak példamutató vezér akar lenni. Akárhogy is a mobok jobban teszik, ha ma nem reinkarnálódnak, mert itt csak a pusztulás vár rájuk. Ezen gondolatok hatására elképzeltem mirit ahogy démoni kacajokat hallatva őrült tekintettel belezi ki az ide tartó szörnyeket. Gyorsan elhessegettem a gondolatot mivel akármilyen hihetetlen is volt nem esett nehezemre elképzelni, hogy ilyen. Jobban belegondolva még sosem láttam a céhvezért harcolni. Azt tudom, hogy frontharcos és topjátékos, de szinte semmi többet.

Nagyon kíváncsi voltam, mégis mi folyhat a két bandavezér tereferéje közben, ám tűrtöztetem magat, és nem hallgatózok. Megbízok Miri előrelátásában, hisz eddig is sikerült jól megtervezni a bossos taktikákat. Végül a pasas szólal fel legelőször, ám hamar kiderül, hogy a gyerekekhez beszél. Ám nemsokára jön a mi eligazításunk is a vezérasszonytól. Arra számítottam, hogy engem küld hátra, hisz én vagyok a 2. legfejlettebb, de utólag belegondolva jobb is, hogy középen vagyok, hisz innen mindkét gyerkőcöt, és a többieket is szemmel tudtuk tartani. Végül ahogy a szekér megindul a lurkók után, Tűzrózsa oldalához léptem. Megpaskoltam a nyakát és biztatóan szóltam hozzá pár szót.
- Jólvan kislány, már csak egy kevés van hátra. Hallottad Mirit, a szekeret kell védeni. Én figyelek jobbról, tiéd a bal. Ha rosszul állsz élet ügyben, csak nyeríts hosszan. A gyerekekre meg mindketten figyeljünk.
Majd miután megértően prüszkölt egyet a többiek után futottunk. A kazamatába érve kezdett végül már izgalmas lenni a küldi. Akik még nem ébredtek fel még mindig, azok tuti már teljesen kijózanodtak. Bár kicsi volt a szintjei a moboknak, de gyorsan jöttek és sokan. Tűzrózsa eközben a képességét is aktiválta, aminek köszönhetően lángjának fénye beragyogta a kazamatát. Azok a balga lények, akik meg így megrohamozták, azoknak pápá. Nem is kellett támadnia, a képesség passív visszasebzése bőven elég volt, hogy megölje a Kobold Harcosokat is. Én nekem jóval több… kemény 2 ütésembe kerül itt minden mob. Itt még Iflangot is le tudnám solozni, ha nem a TCS-ben lopná a napot. Kokora pillantok, ám ekkor elszorul a szívem. Szegényke olyan bánatosan nézi petjét, ahogy harcol. Lágyan elmosolyodok, és felugrok mellé a szekérre. Átkarolom fél kézzel, és megfogom a kantárt.
- Menj csak. Szerintem a róka koma nem örülne neki, ha egyedül hagynád. A vezetést majd intézem. – mondom majd ha elengedte átveszem a kantárt, és én vezetem tovább a kocsit, míg ő átveszi a vadászhelyem, míg Tűzrózsa a másikon véd.

-Ügyesen csinálod, csak így tovább. Mondtam Kokoronak, majd meghallottam Atorut és visszaköszöntem neki. Közben meg is történt az értekezlet. Miri jobbra, Lancelot balra. Miri elől mi utána, kb ez a terv lényege. Ezenfelül velünk tart egy csapat maroknyi lelkes testőr. Magyarul nekünk a gyerekek mellet kell maradni. Most ki, kinek a testőre valójában? Edit: Miri jobbra, Gyerekek mögötte, gyerekek mellet bébiszitterek, Lancelot balra istenhírivel. Szép felállás mondhatom, de semmi gond. Ami most sokkal inkább foglalkoztat az-az, hogy mi van Miri és Lancelot között? Ez irányú gondolataimat meg is kellet osztanom valakivel, szerencsére itt volt a jó öreg Ato akivel az ember minden elméletét és képzelgését megoszthatja. Menet közben odasúgtam neki:
-Szerinted Miri egy tsundere? Kérdeztem és vártam a választ, bár sajnos nem várhattam túl sokáig, ugyanis a mobok hirtelen nevetségesen megszaporodtak. Eleinte könnyen haladtunk, Miri mindenkit ledarált, de most már mindenhonnan jönnek, csak úgy özönlenek, még arról is amerről jöttünk, pedig ott már tisztának kéne lennie, de nem az... Mindenki csatlakozott a harchoz, kivéve Ayani aki ha jól láttam átvette Kokoro helyét, de ennél többet nem láttam, mivel éppen azzal voltam elfoglalva, hogy ketté szeljek egy újabb közel 20 fős sűrűsödést. Remélhetőleg vízszintesen...
Persze én megmondtam... megmondtam, hogy ez túl egyszerű... és tévedtem? Nem, de szerintem még nem is láttunk mindent, a java még csak most jön. Már azon se lepődnék meg ha maga Iflang cammogna ki a terméből csak azért, hogy üdvözöljön minket.

Kokoro szavaira megvakarom a kobakomat.
- Sakált még nem láttam, viszont ebben a világban minden előfordul. Például a lovak sem szoktak alapesetben lángolni. Igaz Tűzrózsa? – kiáltok oda petemhez.
Amaz csak kérdőn megáll, és rám pillant. Elfordítja furcsállva a fejét, hisz ő nem hallotta a beszélgetésünket, így fogalma sincs miről kéne döntenie. Én mosolyogva legyintek neki, hogy lényegtelen. Ő kicsit még furcsállódva megfordul, és indul neki. örült, hogy végre ő is harcolhatott. Bossokon a legtöbb esetben csak 1-2x tudott csak támadni, képességét meg alig-alig használhatta. Bár az itt levő mobok könnyű falatok számára, azért ez is több a semminél… főleg miután a boss meg sem érzi a támadásainkat kábé. Én számomra meg ugyanolyan volt, mint akármelyik másik. Itt is ugyanúgy kellett figyelnem az emberek életére, és közbelépni, ha szükséges, bár jóval ritkábban, mint a bossokon, szóval ez számomra is felüdülés volt. Ezért szeretek ilyen kis szinten játszadozni lazítás ügyében. Nem túl erős mobok, mégis akadnak még itt meglepetések... bár a mostani meglepi csomagot szívesen hagytam volna a fenébe… Elég brutál fogadó bizottság várt ránk. Folyamatos villódzás kíséri a mobok felől. Mindegyiküket ismertem nagyjából, de még így is akadt, amelyikkel nem találkoztam még. Eh, ez így nem jó. A respawnolódó valamiből úgy tűnik, nem szándékoznak könnyen átengedni. Miri felé fordulok, és halkan szólok hozzá.
- A 3. képességemmel el tudom vonni a figyelmüket. Hiába spawnolódnak vissza, elvben a kristályomat nem hagyhatják figyelmen kívül. Namármost 1-2 pillanatra szerintem el tudom húzni a figyelmüket vele. Elég látniuk a fényét, ahhoz hogy megtámadják, addig kéne áttörnünk. HA Tűzrózsát is bekötjük a fogat elé 3 ló erejével mehetünk. De utasíts, bármire követlek.
Mondom, és bármire is utasít, megteszem… már ha nem teljesen épelméjű parancs.