[Küldetés] Futárszolgálat

Éppen Álom Ország tengerpartján éldegéltem vígan, mikor egyszer csak szörnyű zajra leszek figyelmes. Nagy kivételek egyike, mikro végre céhházban töltöm időmet. Yuichi sajnos nem ért rá, fogadóba lusta voltam elmenni, így maradt a céhház, melyben várt apró kis szobám. Nagyon nosztalgikus volt a szoba, mert mindent a szobában a gaz, pontosabban a páfrány, meg a kisebb bokrok, fák. Persze én művem az egész, de akkor is nagyon jól esik, ilyen környezetben pihenni, anélkül, hogy tartanom kéne a bogarak idegesítő csípéseitől. Ismét felhangzott a kopogás. Nem tudom ki töltötte itt bent az idejét, de azt tudom, hogy a céhben jelenleg én vagyok a rangidős úgyszólván. Mirit leszámítva én vagyok az egyetlen tag, aki szinte a kezdetektől tagja a Voicenak. Amúgy mi ez a kór a céhben? Miért hullanak a céhünk tagjai? Vajon valaki vadászik a Vioce embereire, vagy csak felelőtlenek a tagjaink? Nem hiszem szerintem csak mindenki peches, mint az állat, én is több ízben kerültem el a jó öreg kaszást… mindenesetre annak örülök, hogy Miri nem akar kihajítani a céhből, pedig nem mindig hozok rá megfelelő dicsfényt.. .sőt szerintem néha eléggé le is járatom, bár nem szándékosan. Mindenesetre kivánszorogtam az ajtóba, kinyitottam, és kb majd összeesve hallgattam végig a mondandóját annak a különös alaknak. Olyannyira lefagytam, hogy fel sem tűnt, amikor aláírta, a papírt, és a fickó elindult. Hoppá… azt hiszem ezt elrontottam. Mindegy már később megoldom. Most egyelőre küldtem egy céhkörlevelet, miszerint mindenki jöjjön fél hatra a céhházba sürgős feladat miatt, annyit azért elárultam, hogy küldetésre kérték fel a céhünk tagjait.

Álmatlanul forgolódtam az ágyban, hol a fából készült mennyezetet, hol pedig az ablakot bámultam. Még nem kelt fel a nap, egész Aincrad aludt. Felültem az ágyamban. Az asztali lámpa egyből aktiválódott, felkapcsolódott. Egyből becsuktam a szemem, a hirtelen fény hatására.  Szerencsére az asztal közel volt az ágyhoz, így a kényelmes zugomból sem kellett kikászálódnom ahhoz, hogy megint sötétség legyen a szobában.  Sóhajtottam egyet. Ez a fogadó nem volt rossz.  Az ételek minősége megegyezett az árukkal, és a szoba sem volt rossz. De mégis hiányzott valami. Az otthon érzése. Ezt hiányoltam egyedül,  egészen eddig. Pedig már több, mint két hónapja vagyok az Angelic Voice tagja, és mégsem költöztem be még a céh épületébe. Pedig a Phoenix Brotherhood-ban más volt a helyzet. Ott amint csak tudtam, már mentem is a céhházba, hogy berendezzem a szobámat. Most viszont valahogy más a helyzet. Nem is tudom... Mintha a tudatom nem akarná, hogy nagyon megkedveljem a többieket. Mintha attól tartana, hogy előbb-utóbb vége lesz ennek az egésznek,  és az fájdalommal jár. Elviselhetetlennel. De mégis ennyi visszatartana? Ezek szerint igen. Pedig egy jó közösség megéri, még akkor is, hogyha később elválnak útjaink, nem igaz? Akkor pedig ideje lenne jobban belevetnem magam a céh életébe. Jobban megismerni mindenkit, és segíteni a fejlődésben is. Mert igaz, hogy mindössze öten vagyunk, de még mindig van egy tag, akivel nem is találkoztam. Ha jól láttam a taglistát, Kokoro-nak hívják.  Mondjuk lehet,  hogy már találkoztunk volna, hogyha több időt töltök a céhházban. De ez most majd megváltozik, hiszen be fogok költözni. Nem tudom, hogy mikor, de be fogok.
Egyszer csak villogást láttam. Egy üzenet? De ki írhat nekem ilyenkor? Megnyitottam. Ayani volt az, és a céhházhoz rendelt, egy bizonyos küldetés miatt. Tehát a céhünk kapott egy küldetést? Ez érdekesen hangzik. Mennyi lehetett? Öt óra, vagy még annyi sem, amikor elindultam? Igaz, hogy a nyolcas szinten voltam Fribenben, de a teleportkristállyal az első szint távolságoa sem több, mintha ugranék egyet. Az első szinten már kicsit lassabbra vettem a lépéseimet. Élveztem ezt a csendet, ami körbe ölelte a várost. A kirakatok még zárva voltak, csak néhány fontosabb NPC volt az utcán. De ez az álomvilág sem tart soká, hiszen nem kell eltelnie egy órának, és felbolydul a város. Ezért szeretem Friben-t. Ott minden békés és csendes, ami nekem megfelel.
A távolban már látszódott az Angelic Tower. Ez az épület mindig lenyűgözött,  akárhányszor is jártam ott. És nem sokára ott fogok lakni. Közelebb érve megláttam még valamit, nem messze a bejárattól. Egy lovaskocsi? Ilyet se látni gyakran, kint is legtöbbször a nyugati filmekben láttam. Ez talán a küldetés része? Majd kiderül.  Beérve megláttam Ayanit, akit szívélyesen üdvözöltem is.
- Jó reggelt, Aya! Látom, nem csak én keltem korán. - mondtam a lánynak. Hiszen lehet, hogy már öt óra múlt, de a levél már az indulás előtt megérkezett. Ezután észrevettem egy másik lányt is, akinek életcsíkja mellett ott virított a céh emblémája, az angyal szárnyak. Feléje fordultam.
- Hozzád eddig még nem volt szerencsém. Atoru vagyok, örülök,  hogy megismerhettelek. - mosolygok a kislányra. Amikor pedig jobban szemügyre veszem, két állatka is van körülötte. Egy pókocska, és egy sakál is. Tehát egy idomár lenne, mint Aya? És két petje is van! Biztos nem unalmasak a hétköznapjai. Ezután jobban körbe néztem, és észrevettem, hogy még nincs itt mindenki. Viszont még fél hat sem volt, így nem volt más hátra, mint a várakozás.

ZzzzZ....ZzzzZ....ZzzzZ....Zzzz... *pity* Hallottam a hangot, felébredtem rá. Kábán kinyitottam a szemem. A szobában még sötét volt, bal oldalt egy kis ikon villogott. Üzenetem érkezett. Ránéztem az órára. Korán van, nagyon korán... Ki gondolja magát olyan fontos személynek, hogy hajnalok hajnalán zaklatni merjen? Kérdeztem magamtól és egy ügyetlen mozdulattal megnyitottam a levelet.
-Ayani... Gondolhattam volna, ki más lenne? Na mutasd Aya, mit akarsz.
Gyülekező, ilyenkor? Korán van még ehhez... Rányomtam a válasz gombra és beütöttem:

Ezt aztán elküldtem Ayaninak, ezzel jelezve azt, hogy megkaptam és azt, hogy nagyon álmos vagyok. Két dolgot egyszerre. Majd behunytam a szemem ismét.
-Szóval fel kéne kelni... de csak kéne. Mondtam. Az iskolában sem épp a pontosság volt az erősségem, most miért változtassak ezen? Tettem fel eme költői kérdést, de azért még felkeltem pár perc elteltével. Végeztem néhány nyújtó gyakorlatot és miután biztosan meg tudtam állapítani, hogy nem lettem kipihentebb néhány gombnyomással felöltöttem a vértem és a többi felszerelésem és immáron álmosan, de harcra készen ballagtam Solvik utcáin a központban lévő teleporthoz. Közben végig gondoltam a napi programom amin megállapítottam, hogy olyan lapos mint a sandwitch a Zöld Almában. Remélem nem valami ostobaság lesz.
A teleportálás után óriásléptekkel folytattam utam a többi épület felé magasodó torony felé.
Mikor megérkeztem egyből megakadt a szemem a bejárat előtt parkoló szekéren. Ez most vagy
Mirika új divathóbortja vagy a küldetéshez kapcsolódik, azt meg valószínűtlennek tartom, hogy pont most csak úgy egy NPC ide parkolt volna. Ha eddig egy sem tette.
Nemsokára megpillantottam a többieket. Immáron kimerültségtől mentesen vagy legalábbis egy jóval enyhébb fajtájával sétáltam a gyülekezők közé.
-Kellemes jó reggelt! Köszöntem.
-Szóval feltudna valaki világosítani arról, hogy mi folyik itt?

Nagyokat ásítva bólintok elégedetten, mikor láttam, hogy elmentek az üzenetek a címzetteknek. Egyet nyújtózok, majd azon voltam, hogy visszafekszek kicsit pihenni a bejárat közelében lévő kanapén, ám hirtelen megszólítottak. Komolyan mondom, ha ki lehetne ugrani a bőrünkből, ahogy a mondás tartja, én valahol a mennyezeten terülnék széjjel. Hangosra sikerült kiállítással pördülök meg, és egy fiatal kislánnyal szemezek. Miután összekapartam magamat, szívre tett kézzel kissé illetve szólok hozzá enyhén tompán.
- Jaj ne lopakodj így mögém... Amúgy te vagy Kokoro igaz? A nevedet csak eddig taglistán... - ásítok, majd folytatom -... láttam. Örülök, hogy megismerhetlek. Amúgy ne siess ennyire... Van időnk.... még egy... kicsit... pihenni.
Fejezem be majd kimerülten rázuhanva a kanapéra el nyomott az álom.Bármennyire is fáradt voltam hagytam annyi helyet, hogyha Kokoro le akarna dőlni mellém, hogy ne kelljen állnia vagy visszamásznia a lépcsőn a szobáját, akkor ő is elférjen. Természetesen nem fogok éppenséggel kényelmesen aludni. Se Ato, se Aidor, se Miri nem hagy aludni... jó én mondtam ilyen korai időt, de akkor is! Végül amikor mindannyian idértek nagy nehezen felkelek, majd a többiek felé fordítom arcomat... sajna szemem nem akar engedelmeskedni és zárva maradt.
- El kell szállítanunk egy bizonyos árut 2. emeletre... a részletek ebben vannak bent. - emelem fel a borítótok, majd megpróbálom kinyitni a szemem, ami nagy nehezen sikerül, majd átadom a borítékot Mirinek - Ezt rád bízom, ha nem gond.
Mondom, majd felmászok Tűzrózsa hátára, és szundítok tovább picit, de azért még figyelek. Remélem nem veszi magára Miri, hogy csak így simán rádobom a feladat oroszlánterhét, de csak megszokta már ennyi idő után.

Úgy tűnik mindenki megérkezett. Ayani, Atorou, Kokoro és Mirika. Még nem is láttam így együtt a bagázst, azt hiszem ez is egyike lesz azon ritka alkalmaknak mikor mindenki együtt van. Úgy tűnik Kokoro is megismert mindenkit. Szóval rendben lesz. Sőt mintha hallottam volna valami olyasmit, hogy ma a céhházban alszik. Ritka egy kiváltság. Nem egészen erre van, de Miri mindent megold ha kedve van hozzá. Ez viszont azt jelenti, hogy ő már itt volt mikor a szekér jött és elvileg senki más. Akkor viszont, hogy-hogy Ayani küldte az üzenetet? Mondanám, hogy Kokoro nem tudta mit csináljon ezért felkereste Ayanit, de találkoztak már egyáltalán valaha? Ezt később meg kell kérdeznem, de most nem ezt érzem a megfelelő alkalomnak. Mirika elolvasta a megbízó levelet én meg a válla, fölött átkukucskálva kíváncsiságtól vezérelve bele pillantottam. Egyből megakadt a szemem az összegen. Huszonötezer??? 25K? Mi a manó van ebben ami annyit ér? Ha nekem lenne annyim... hát nem lenne rossz. Bár jobban belegondolva nevetségesen gyorsan ellehet költeni egy ilyen összeget ahhoz képest, hogy milyen nehéz összegyűjteni. 100 arany az előleg. Ez volt idő mikor soknak gondoltam. Ma már aprópénz. Vajon mennyi pénzre számíthatunk a végén? Ezt persze nem írják. A lényeges részeket mindig kihagyják és hova kell vinni? Urbus. Urbusba... - Ez a küldetés úgy bűzlik ahogy van. Egyszerűen túl könnyű. Csak elkel vinnünk a főtéri portálhoz és onnan már csak a térképet kell követnünk. Bár nagy a város, de ha ismered az utat hamar eljuthatsz bárhova. Ez az egész küldetés... nem kell a végrehajtásához egy óra sem és mindezt úgy, hogy else kell hagynunk a biztonságos zónát. EZ TÚL KÖNNYŰ!!! és ekkor jöttem rá, hogy hangosan gondolkodtam.
-Lehetséges... hogy... hallottátok? Kérdeztem.
Na mindegy...
-Hé emberek, itt akarunk állni egész nap, vagy tesszük a dolgunk? Let's go! És magasra emeltem a kezem. Elindultam a szekér felé Atoru után, de mivel megállt előttem kénytelen voltam magam előtt tolni a szekérig. Mikor oda értem felmásztam a tetejére. Ahol törökülésben helyet foglaltam az utastér felett. Arra várva, hogy a többiek is hasonlóképpen járjanak el. Közben azon gondolkodtam, hogy bár csábító az a 25 K valószínűleg ez az érték jelképes és számunkra, játékosok számára értéktelen bármit is szállítsunk. Így fölösleges azon agyalni, hogy érdemes-e a csomagot nem kézbesíteni. Mert ha egyáltalán magunkhoz vennék az árut számunkra semmi értéke sem lenne. Bár az még mindig zavar, hogy ez túl könnyű. Igazából így csak az a veszély fenyegeti a rakományt, hogy elszublimál. Mert a rendszer minden más lehetőséget kizár. Igazából ez a küldetés egy tipikus 1. szintűre hasonlít. Bár tekintettel arra, hogy az első szinten vagyunk ez nem is olyan meglepő. Sőt most jobban belegondolva minden általam ismert céh és játékos bolt unalmasan az első szinten van. Legmegdöbbentőbb módon még azok a boltok is melyek túl erős felszereléseket árulnak ahhoz, hogy 10. szint alatti játékos használja. Én a helyükben már feljebb költöztem volna. Kevés ember szeret ilyen messzire vissza jönni csak azért, hogy vegyen valamit. Talán a keresletük is nagyobb lenne ha közelebb költöznének a fronthoz. Ide lent már amúgy sincsenek elég magas szintű játékosok az áruikhoz. Persze az is igaz, hogy egy új bolt bizony elég költséges, de valamennyit vissza hozna az árából a régi eladása és újra bútorozni se kéne csak áthordani a régi cuccokat. Így viszont már nem is olyan vészes ráadásul akik többnyire olyan magas szintű boltokat üzemeltetnek azok se kis Miskák összességében nem tudom mi tartja vissza őket attól, hogy feljebb költözzenek nekik is kényelmesebb lenne ha nem kéne annyit mászkálniuk a vadászterületük és az üzletük között. Az üzlet amúgy is sok időt vesz el abból amit fejlődéssel tölthetnének. Minek fokozzák még ezt? Sosem értem meg mi tartja őket vissza ettől. Talán tetszik nekik a környezet? Persze... de minden nagy kereskedőnek? Ez azért elég valószínűtlen. Talán jobb ha ejtem is a témát. Többek között azért is mivel gyakorlatilag ez a céh összes kereskedőére igaz. Ami kevesebb mint amennyinek hangzik. A Céh 2/5 rész jelenleg ami 5-ből 2 ember jelent. Erre jut jó esetben még 2 látó. Nem ismerem ennyire a többiek képességeit, de kétlem, hogy Kokoronak már ilyenjei lennének. Atot meg nem tudom, látó-e vagy sem. Talán még ő sem választott irányzatot. Bár kereskedő helyett pontosabb ha azt mondom kovács mert nem teljesen ugyanaz a kettő. Nem minden kereskedő kovács, de minden kovács kereskedő. Kb így írhatnám le a dolgot. De ez nem változtat a tényeken. Ezenfelül van még a céh alap nyersanyag ellátása az NPC-ktől. Ami azért nem rossz, de mégsem elég. Sajnos látónak lenni annyi mint: ha mázlid van mindenki boldog, ha nem akkor hiány gazdaság lép érvénybe. Kegyetlen ez a világ...

// mielőtt nekikezdtek a postnak felhívom a figyelmeteket, hogy Tűzrózsát csak más petek hallhatják, vagy akinek van olyan képessége, amivel megérti a pet nyelvet //

Sosem gondolkodtam azon, hogy tanuljak meg nyitott szemmel aludni, vagy éppen állva. Nem nagyon volt rá szükségem, de most elég ramatyul festhetek, ott szinte élőhalottként. Az biztos, hogy többiek előtt, nem feltétlen fogok bevágódni ezzel. Mirika nagyon jól ismer, és gondolom, nem lepi meg, hogy ismételten nem vagyok éppen a legfittebb formámban, de hát nem az én hibám! Ha nem vertek volna fel, nem lennék fáradt, és nem kéne azon erőlködnöm, hogy nehogy elaludjak. Tűzrózsa lángjai lágyan körbelengték arcomat, és sikerült nagyon ellazítaniuk, így jóformán fel sem tűnt, hogy petem már megint makacskodik. Már az elején forgatni kezdte a szemét, hogy már megint is lustálkodok. Kivéelesen helyettem si meghallgatta Miritől, hogy mi a feladatunk, bár ahogy hallgatta úgy vélte nem sok minden újat halott meg. Végül úgy döntött emgpróbál felrázni engem, így lassú galobbolásba kezdett, hisz jelen pillalantban még nem mentünk ki az ajtón, azonban ezzel csak azzal érte el, hogy az állandó együtemű ringatózás szinte még jobban elfárasztott.
~ Csipkerózsika ideje felkelni! – morogta Tűzrózsa.
Természetesen számomra ebből semmi nem jött le, egyrészt már sikerült kényelmesen elhelyezkednem, másrészt még mindig nem tanultam meg pet nyelven kommunikálni. Tűzrózsa elnyerít egy káromkodást az orra alatt, majd felágaskodva ledob a hátáról, melynek következményekébe, egy kissé nagyot sikoltva puffantam a földön. Ez a hirtelen adrenalin, ami a meglepettséget okozta bőven elegendő volt, hogy szemeim kinyíljanak, én meg még midnig földön fekve felemelem kezemet valahova a plafonra mutatva.
- Szóval a kocsira, vezetni a lovakat értem, máris ott leszek. – mondom kicsit kábán, de ekkor tűnt fel, hogy voltaképp… ez a helyzet kissé gáz… fejemet vakarva kissé zavart mosollyal az arcomon felkelek, és elindulok kocsi felé – Hehe… azt hiszem kicsit elkalandoztam.
Tűzrózsa a fejét csóválva lép oda a 2 új pethez.
~ Reménytelen eset ez a lány. Amilyen segítőkész, olyan makacs is… Már azt hittem sosem kel fül. Amúgy üdv a köreinkben. Tűzrózsa vagyok, mint gondolom észrevettétek egy lángparipa. – rázza meg büszkén lángoló sörényét, majd a sakálhoz fordul – Ha jól halottam te vagy Jackal igaz? Míg nem kapsz a lábam után, nem lépek rád. – mondja játékosan, utalva az állat ragadozó mivoltjára, majd a pók felé néz – és te lennél Norm igaz? Már ha jól értettem a gazdádat. Hm… ismerek egy idomárt, akire szívbajt hozhatnál. – mondja halvány mosollyal az arcán utalva Szophiera, miután visszaemlékezett mennyire megijedt a pókoktól a Túlélő Csarnokban – Na, mindegy sok szerencsét kívánok nektek ebben a vidám közösségben, azaz a Voiceban. A Gazda szerint nagyon jó szívű a vezérje, és én is így vélem… bár az bosszant, hogy nem a Gazda kap ölelést velem meg nem törődnek… ennyire félelmetes azért nem vagyok. – csóválja meg ismét a fejét, majd a szekér felé léptet.
- Tűzrózsa! – füttyentek petem felé, aki rám figyel – Te leszel a vezérló. Szóval csak ügyesen. – mosolygok rá, majd miután beállt a többi ló elé, felmászok a szekérre, és tapsoltam egy nagyot széels vigyorral az arcomon – Felszállás a Voice járatra úti célunk.. Urbus! – majd mikor mindenki felszállt, vagy éppen be, megrántom a kantárt és így kiáltok – Indulás!
~ Hallottátok, akkor utánam! – nyeríti Tűzrózsa is, és vezetve a lovakat a Kezdetek Városa felé indulunk.
Miközben arra felé megyünk, odakiáltok azért Mirika felé – Amm Miri.. és hogy teleportáljuk fel? Mert a teleportáló Kapuba tuti nem fér be… és tuti, hogy a rakományt is felviszi épségben?

Miután majdnem mindenki felszállt Ayani elindította a kocsit. A majdnem alatt pedig Kokorot értem aki futva jön utánunk. Biztos vagy benne, hogy lennének páran akik szélesen vigyorognának és élveznék a látványt. Én viszont inkább azon tűnődtem, hogy miért nem szállt fel? Lemaradt volna? Egek ez a lány... Megfordultam és megkopogtattam a kocsi fedelét, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
-Ayani, állj meg egy pillanatra! Azzal lecsúsztam Ayani mellé és onnan remélhetőleg már az álló szekérről leugrottam és oda mentem Kokorohoz.
-Valami baj van Kokoro-chan? Már elindultunk. Ne maradj le! Gyorsan szállj be a többiek mellé! Mondtam, abban a reményben, hogy így minden rendben lesz, de egek ez az Ayani is, hogy nem vette észre, hogy valaki hiányzik. Arról a kettőről az utastérben nem is beszélve.
Egek a te pályafutásod is jól indul a céhben, nem igaz? Kérdeztem a képzeletemben Kokorotol, de ezt csak egy pillanatnyi mosoly mutatta az arcomon.
Végignéztem a lányon. A fején lévő sisakból szarvak nőttek ki. Egy Minotaurusz sisak. Gondoltam, testét Bronzvért fedte, fegyvere egy... nos egy pálca, azt kell mondanom az idomár fegyverek terén elég hiányos a tudásom. Ujjain egy-egy Kapcsolat Gyűrű, hátán egy Hősi Köpeny, a lábán pedig egy Gyorstalpaló. Ez azért jelentős fejlődés a legutolsó találkozásunk óta. Valószínűleg Mirika szerelte fel. Nagyon jól tette, amit kapott az gyakorlatilag egy olyan set amivel legalább 10. szintig kényelmesen el lehet. Valószínűleg ő a SAO legjobban felszerelt kezdője. Bár nem tudom pontosan hanyas szintű, de nem hinném, hogy sokat fejlődött volna azóta. Na, de végül is mindegy.
Ha Ayani megállt akkor ajtót nyitok Kokoronak és egye fene, én oda már vissza nem mászok alapon én is beszállok. Ha Kokoronak kifogása van az ötlet ellen ott maradok és meghallgatom.