[Küldetés] Futárszolgálat

Mirin nem úgy tűnr, hogy nagyon noszogatni kelljen, hogy ne igazítsa hozzám a tempóját. Előretört, és szaladt is. Én meg csak lihegve követtem A lovagékkal menet közben találkoztunk, de pár szóváltás után, már le is lett tudva minden, és folytatódott a hajsza.. Pedig örültem, hogy kicsit szusszanhatok. Végül megindulunk. Amint viszont megpillantom, a szekeret felsóhajtok, és meg is állok, mikot megpillantom tetején Kokorot. Az ég felé nézek, és némán hálát adok az Úrnak. Biztos a földön lenne most a hangulatom, ha valami baj történt volna szegénnyel. Atot nem féltettem bőven elérte már azt a szintet, hogy megőrizze az életét. Aidor bár eléggé be volt parázva, azért bíztam benne, hogy összeszedi magát, Kokoro kedvéért. Fújok egyet, majd tovább lihegve beérem a lovagot, aki Mirit egyedül hagyva megállt. Megállok, és szúrós pillantásokat követve közeledek felé, majd meg sem állva megyek tovább mellette, ám kezemmel elkapom a karját, és nekiállom húzni a kazamata felé. Ha ellent próbál állni, megállok, és szemébe nézek hideg, nyugodt tekintettel. Végül megszólalok kérdő, és cseppet sem nyugodt hangszínnel.
- Jön önként, vagy Tűzrózsa rugdalja be centinként?
Tűzrózsa tekintete szinte lyukat éget a hátába, és már hallani is lehet, ahogy lángja fel-felcsapnak. Jobb mellső patájának a hegyével a földön kopogtat, és ha nagyon elhúzódik, a szünet felemeli a lábát rúgásra készen. Elmosolyodok előtte.
- Rendszeresen járom a frontot, és a nagy céhek egyikének a tagja vagyok. Mit gondol, maga szerint mennyire visel meg, ha be kéne sárgulnom. Szóval jöjjön csak.
És ismét elkapom a kezét, ha esetleg kitépte volna a szorításomból, és kezdem húzni szépen befele. Ha meg ismét akadékoskodik, Tűzrózsa megrúgja a lábát, és fejével pedig a felső testét löki meg. Ha sikerült eldöntenie keres magának gyorsan egy puhább felületet, és megharapva, hátrálni kezd, húzva magával a lovagot.

Szinte már azon voltam, hogy belerúgok a lovagba. Tényleg nem adta magát könnyen, és még a fenyegetésem sem izgatta, legalábbis nem úgy tűnt, hogy nagyon meghallotta volna egyáltalán, amit mondok neki. Összehúzott szemmel, karba font karral, és dühös fújással lépek párat, majd ujjaimmal masszírozom fejemet.
- Jól van Tűzrózsa, akkor te jössz. – mondom, ám csönd fogad – Tűzrózsa. – körbenézek, ám sehol se találom petemet, ám hiába füttyentek párat, még mindig nem leltem meg.
Kissé eltanácstalanodtam, hogy őszinte legyek. Pedig mintha az előbb itt lett volna a kincsem. Egyem a máját, hát nem elszökött… Eh… jókor tud kalandozni, menni. Kicsit megszorongatom a homlokomat, majd végül a menümet. A lovagról most teljesen megfeledkeztem. Most nem ő érdekel, hanem hogy hova a francba mehetett a fránya petem. Mindig a legrosszabb pillanatot sikerül elkapnia a kószáláshoz. Lehívom a menüm, és rábökök a kistérképre. Elvileg kellene jeleznie petemet, ha nem vagyok semlegesítő területen. Elvileg ha meghalt volna kellett volna valami információt kapnom róla,így ettől az eshetőségtől, most nem félek. Persze ha nincs a térképen sem, akkor sem adom fel. Füttyentve párat, majd nevét kiabálva indulok meg visszafele, de azért lehívom a menümet, hogy írjak Kokoróéknak.

„üdv. Ha látnátok Tűzrózsát küldjétek vissza légyszives a kazamatába elcsászkált nagy valószínűséggel. Ha más nem megkérnéd a társadat, hogy szaglássza körbe? Az állatoknak jobb a szaglása az embereknél… elvben a sakáloknál is így van.”

Végül amint jelezte, hogy az üzenet elment, már be is zártam az ablakot, majd morgolódva megfordulok, és visszafele indulok Miri fele… ám pár lépés után megállok… majd elgondolkozok kicsit, és ismét lehívom a menümet. És most Atonak küldök egy levelet.

„Nem azért mondom, mert nem bízok bennük, de ha valamelyikük a gyerekek közül, vagy valaki más rátok támadna, küldj egy üzenetet nekem. Elég egy üres üzenet, nem kell lennie tartalmának.”

Egyszer csak végül patadobogást hallok, és odakapva a tekintetemet. Tűzrózsa léptet oda, én meg elhúzom a számat, de azért boldogan fogadom.
- Ejj te nagylány ne hozd rám a frászt azzal, hogy eltűnsz.
De azért mosolyogva lépek a lovag mellé… azután, már viszont kicsit pipa voltam, ha még mindig fetreng. Ha magától nem megy, akkor felszenvedem Tűzrózsa hátára, majd úgy megyünk tovább. Persze azért Kokornak még írok egy gyors sort.

„Meglett szerencsére, csak elkószált, bocsi hogy zavartalak”


// azt hittem először az én pacim tűnt el, de aztán rájöttem végül de már lusta voltam átírni xD //

Most ugye nem azt csinálták, amire én gondok, hogy csinálták? Mert ha valóban arról van szó,  akkor baj lesz, ezt még én is tudom. De vajon mikor juthattak hozzá egy csomaghoz? Hiszen nem volt...
És akkor jutott eszembe,  hogy igenis volt. Még bent a Bossteremben, amíg mi a mobok hadával voltunk elfoglalva. Ők is nyugodtan hátra lopakodhattak Aya után és kivehettek egyet. Csak akkor azt nem értem, hogy miért nem követ minket egy mob sem.
Ekkor jött Kokoro kérdése. Szívesen hazudtam volna nekk, hogy semmi gond,  de ezt nem állíthattam biztosan.
- Talán. Ez attól függ, hogy mit kukkantottak meg a gyerekek. - válaszoltam a kislánynak. Ha az áruból vettek ki egy csomagot, lehet, hogy néhány közeli mobot ide fognak vonzani. És akkor lehet, hogy majd egyedül kell szembenéznem velük. De jobb nem falra festeni az ördögöt. Előbb azt kéne megtudni, hogy mit is kukkantottak meg.
És ekkor ért az a hír, ami sokkolt.
Nekem nem mondják.
Spiclinek néznek.
Ez azért... Nagyon fájt. QQ Én nem vagyok besúgó! Sosem voltam. Aljas rágalom! Főleg, mert ez most komoly dolog, két okból is.
Az első és legfontosabb a megbízó. Ha megtudja, hogy felbontottuk az egyik csomagját. Már el is képzeltem a szituációt.
" - Miért bontották fel az egyik csomagot?
- Nem mi tettük, hanem egy csapat kisgyerek.
- És hogyan tudtak hozzájutni? "
Erre nem találtam eléggé jó választ. Ez így gond lesz, nagy gond. Miri is mérges lesz, hogy kevesebb a bevétel, mint kéne, és lehet, hogy ezt a gyerekek fogják megsínyleni.
A másik ok a biztonságunk. Ha ennek a doboznak is olyan hatása van a szörnyekre, mint a belső kettőnek, akkor rövid időn belül társaságra számíthatunk.
- Nézzetek gyerekek, nem biztos, hogy elmondom. De ha komoly dologról van szó,  akkor szólni kell, még mielőtt valami baj történne. Hiszen láttátok odabent a mobokat, hogy milyen nagy erővel meg akarták kaparintani a dobozokat. És ha egy ilyen csomagot nyitottatok ki, akkor lehet, hogy bajban leszünk, és nem a vezérünk miatt.- mondtam a gyerekeknek. Persze lehet, hogy ezt nem Kokoro támogató és pozitív hozzáállása után kellett volna mondanom. Most teljesen úgy éreztem magam, mint egy bűnügyi filmben, ahol Kokoro a jó zsaru, én pedig a rossz. És ez így eléggé fura. Én sosem voltam gonosztevő. Valahogy távol állt tőlem. Persze nem mondom, az animékben volt olyan, amikor inkább a gonoszoknak drukkoltam, mert untam, hogy mindig a jók nyernek. Aztán történt a balesetem, ahol a kamionsofőr volt a rosszfiú, és mégis megúszta, a mai kisgyerekek szeleburdiságára és a hosszú munkaidőre hivatkozva. Akkor jöttem rá,  hogy hogy nem mindig a jók nyernek, így újból megtetszett ez az oldal.
De ennyi múlt most elég is, a jelen a mostani helyzetben sokkal fontosabb.
Ezért aztán elkezdtem fürkészni a környéket, hogy nem látok-e egy erre közeledő mob hordát, amint éppen felénk tart rohamozva. De ilyet úgysem láthatok.
Igaz?

/nem lett meg az ötszáz szó,  a maradékot a következőben pótolnám, ha lehet ^^"/

Elhúzom a számat, és „ez most komoly…”-t sugalló tekintettel nézek a lovagra. Lenyomok egy gyors facepalmot…. vagyis… megfogom a fejemet, és inkább egy-két ki-be légzést követve próbálom nyugtatni magamat. Persze azért nem bírom ki, hogy számon kérő hanggal oda ne forduljak hozzá.
. Óh szóval ehhez van energiája drága lovagunk? – majd elmosolyodok, és mintha valamibe rosszban sántikálnék, azért még folytatom – Remélem, jól kapaszkodik. Tűzrózsa nem szereti a férfiakat, és háta se nyereg, se sörény, amibe kapaszkodhat… hisz Tűzrózsa lángjait csak az érintheti meg, akivel jóban van. – mondom csak egy kicsit élvezve a helyzetet.
Mielőtt még meggondolhatná magát, a leszállásról, jelzek tűzrózsának, aki egy hirtelen mozdulattal megindult. Az emberekben megvan az a reflex, hogy ilyenkor fogódzkodót keressenek, remélem ebben a bunkóban is megvan. Szégyen gyalázat azért, hogy ennyi idő után nem bírta kipihinni magát. Bossokan nekünk csak tizedmásodpercnyi szusszanásunk van, ha pechünk van. Azért sokan azzal panaszkodnak, hogy jaj de jó nekünk frontosaknak, hogy miylen nagy biztonságban vagyunk mi a burkainkkal… Timidus… de abba senki sem törődik, hogy mennyit törjük magunkat egy harc alatt. Aki csak minibossokra jár, az nem érzi át azt az energiát, amit egy-egy bossra pocsékolunk. Ezért gyűlölöm azokat, akiknek csak a szájuk nagy, de hogy kipróbálják a dolgokat, miközben megvan a szükséges feltételek, ahhoz hogy részt vehessen, és még mellé még bosszantja is a boss terme előtt a többieket, már tényleg elég zavaró… hú… azért dúrva mennyire is megvetem néha Timidust… most tűnt csak fel. Bár szerintem nem vagyok vele egyedül, nem is értem Anat miért vette be őt a céhébe. Én tuti nem lennék vele meg jól, ha ugyanezt Miri tenné meg… csak rontana a Voicen >.> Végül megpillantom Mirit, és intek neki némán. Közben a dobozok körül ülő mobokat lesem.
- Itt meg démonidézés folyik vagy mi fene?

//Köszönöm //

Nekik nem. Nekem igen. Ígérjem meg. Nem ígérhetem. Mit tegyek? Mit mondjak?
Gyerekek. Csupán gyerekek. Nem értik még a dolgokat teljesen. Én sem értem őket teljesen. Van, amikről nem is tudok, míg mások igen. Kicsit én is gyerek vagyok. Atoru-ra nézek. Elképedt, döbbent az arca. Neki fájt ezt hallania. Legörbül a szám. Sajnálom őt. A karjára teszem a kezem, nyugtatom. Nyugtatni próbálom. Elmosolyodom.
-Bízd csak rám.
Suttogás, susmogás. Halk, bátorító hangok. Kicsit közelebb hajolok hozzá. Az illata, a melege, a közelsége. Valami mozdul a mellkasomban, szétárad bennem. Hátrébb hajolok, mosolyom szélesebb. Szemeim csillognak, önbizalom. Ennyi kell. Most én vagyok a felnőtt, mint otthon. Magyaráznom kell. Megtettem már olykor. Amit nem szabad, azt nem szabad. Ha megtették, mérlegelni kell. Néha jobb elárulni, és akkor kevés a büntetés. Valahol azt hallottam, akkor nincs is. A gyerekek felé fordulok. Mély levegő.
-Nyugalom. Tudjátok, ezt sajnos én sem ígérhetem meg. Viszont meg tudlak nyugtatni titeket. Ha nem nagy baj, nem fogok egy szót sem szólni Mirikának, ha viszont több, sajnos meg kell tennem. Tudjátok, ha bevalljátok a hibáitokat, a büntetés kevesebb lesz, vagy egyáltalán semmi. Mert a felnőttek szeretik megdicsérni azt is, aki felismeri, hogy rosszat tett. Nincs félnivalótok, mert én biztos vagyok benne, hogy senki nem haragudna rátok.
Mosoly. Hosszú mondatok. Szavak, miket még sosem használtam. Vajon sikerül? Vajon hallgatnak rám? Én őszinte voltam. Ők is azok lesznek? Magamban izgatottan várom a választ. Szinte repesek tőle. Még Jack is csendben ül, nyelvét se nyújtja. Norm a plafonról néz le rájuk, talán már tudja, mit rejtegetnek. Bár elmondhatná. De nem képes rá. Ahhoz túl pici. És pók.

Fáradt, és egyben az a tipikus: „Most komolyan szórakozol velünk?” Tekintettel meredek a lovagra. Tűzrózsa szinte már bánta, hogy engedte, hogy ráüljön a lovag. Bár szerintem ő csak azért engedte, hogy aztán menet közben leboríthassa magáról.
- Szóval ehhez már van energiád mi? –mormogom összeszorított fogakkal, miközben a lovagot bámulom a szemem sarkából.
Ráadásul az az önelégült pofa… Fú, ha nem lehetne, rá szükség tuti azonnal leütném a taplót. Csak ne nézegessen rám így ilyen helyzetben. Nemsokára szerencsére elérjük Mirit, és én rá is kérdezek a mobok különös viselkedésére. Még mindig furcsáló arccal nézek a mobokra, de fél füllel Mirire figyelek.
- Bocs Miri. A lovag barátunk… - szinte már szitoknak hangzott úgy mondtam – lusta volt továbbindulni, míg fel nem ülhetett Tűzrózsára. De mint látod, már jobban érzi magát… körülbelül fél másodperccel a felülés után egész jól kipihente magát. – célzok a bunkó viselkedésére.
Majd végül ismét a mobokra irányul a terefere, és Miri fel is vázol egy statégiát. Nem rossz, de azért elkélt volna egy-két kés. Én nem fogom tudni megtartani a dobozt Tűzrózsán, és szerintem nem tudunk túl gyorsan haladni, ahhoz, hogy lesprinteljünk. De egy próbát végül is megér. Ekkor a férfi megszólal, és én azt hittem most rántom le a lovamról. Miri ajánlatára meg csak szúrósan nézek, és ha még ebben is panaszkodni támad kedve már tényleg kiburolok.
- Jó rendben megkapja az 10%-át…. viszont ebből majd lejön szépen egy-két dolog…. Mondjuk a késedelmi díj egyrészt, amit az alatt történt, miközben feltartott minket a megismerkedésnél. Aztán ott van a gyerekfelügyelet. Lefoglaltuk a gyerekeket egészen a kazamatáig, ami a Maga feladata lett volna. Meg persze a küldetésünk alatt a gyerekek fejlődhettek, itemeket, aranyat szerezhettek. Ha nem tévedek, ez nem tartozik abba a haszonba, amit a segítségükért fizettünk, és erre is csak azért volt lehetőségük, mert bele kellett mennünk, hogy elkísérjenek. És persze közvetlen ez ügyben még a saját életemet is kockáztattam azzal, hogy felügyeltem a gyerekek életét, és saját pontjaimból healeltem őket. Na meg persze most sem a saját paciján lovagol. És mielőtt bármit mondana! – mutatok rá szúrós szemmel – A gyermekeket nem jókedvünkből hoztuk magunkkal, hanem csak azért, mert MAGA akadékoskodott, és nem hagyott minket továbbmenni, mert maga mindenképpen bele akart nézni azokba a dolgokba, amiket a megbízó zárt körülmények között, sértetlenül akart megkapni. Szóval ezeket összenézve, hogyan is állunk? – csettintek egyet, mintha valami éppen eszembe jutna - Állásról jut eszembe. Most szépen szálljon le a pacimról, vagy kénytelen leszek megégetni magát.
Hangomból kivehető, hogy komolyan gondolom, és Tűzrózsa is egyre jobban kezd gyulladozni, ahogy ő is egyre ingerültebb lesz a férfi bunkó viselkedése miatt… meg nem szerette ha rajtam kívül valaki rajta ül.

Végül is… sikerült elérnem, amit akartam. A fickó nem ellenkezett, még fel sem vette, sőt elfogadta az ajánlatomat. Ezek szerint tényleg csak a potyapénzre megy. A szemem elé egyik hajtincset hátrafújva, kissé durcásan nézek a lovag után, ahogy nekiindult a dobozhoz, és felkapva tovább indult egymaga, és még a zombiskodó mobokat is sorra ütötte le. Azért tényleg elég nagy egoja lehet, főképp ezek után. Fújok egyet én is… (Mirivel lassan már telefújjuk az egész termet). De azért akaratlanul is elmosolyodok, ahogy Miri felém fordul, és szól. Hát igen. Sokkal jobb hangulatú vagyok, ha olyan mellett dolgozhatok, akit kedvelek, vagy tisztelek. Mirinél ez mindkettő megvan, bár mondjuk a kedvelésnél, szerencsére csak a baráti köreim tagja Miri. Szerencsére persze. Kedves meg minden Miri, de azért nem az esetem… nem csak azért, mert nem a lányokat szeretem… azt hiszem, megpusztulnék mellette, azért néhányszor igencsak sajnálom Anatot. Nehéz lehet neki, hogy kemény, erős férfinak mutatja magát, és közben az asszony hordja otthon a nadrágot. Heh, mindig is tudtam, hogy Mirit nem lehet csak úgy pórázra kötni, és megnevelni. Viszont a munkához visszatérve már készültem is, hogy induljak. Menet közben felpattantam Tűzrózsa hátára, és Miri mellé érve, már nyúltam is a ládáért, és nagyokat nyögve ölembe tettem, és maxos Lovaglásomat a teljességig kihasználva félig-meddig kapaszkodva, útnak indítottam Tűzrózsát. Megpróbáltam bátorító szavakkal unszolni a pacimat, hogy menjen egy kicsit gyorsabban. Nem hajszoltam túl, mindig csak annyira sürgettem, amennyire bírta. Tűzrózsa elvileg többet bír el, mint egy játékos, petként, ráadásul ló típusú állatként, de azért mégse akarom túlságosan megterhelni szegényt. Remélhetőleg minél hamarabb kiértünk, és ha ez megtörtént, és Miri még nem ért utol, akkor leszenvedve a dobozt visszaküldöm a pacimat a barlangba Miri után, persze ha még bírja szusszal, ha nem akkor engedek neki pihenőt, és miközben elfekszik mellé ülve finoman simogatni kezdem.