Céh épület mögötti kert utáni terület

Hinari válaszából látszott, hogy még mindig nem érti, hogy működik Aincrad, de már van némi sejtése. Ölsz, vagy meghalsz. Néha egyszerűen nincs középút és nem is éri meg keresni. Makacsul ragaszkodott az igazához, Szophie pedig olyan határozottan kelt a védelmemre, hogy gyakorlatilag szóhoz sem jutottam mellette. Hálás voltam, de valami mégsem volt rendben. Volt időm gondolkozni míg egymással folytattak szópárbajt. Dühített Hinari, de el kellett ismernem, hogy valahol mégis egy ponton állunk. Ráadásul Anatole is tudni fogja, mi történt itt ami nem biztos, hogy jót tenne az üzletünknek. Nem tudom pontosan mennyire szoros a kapcsolatuk, de azt tudom, hogy nem állnak messze egymástól Hinarival. Ha ez így folytatódik, ennek a napnak csak vesztesei lesznek. Szophie már biztonságban lesz és Chiaki visszaadja ami az enyém. Ha ennél tovább megyünk, annak beláthatatlan következményei lesznek, de vajon Szophie meddig menne el? Hinarinak sok erős barátja van, ahogy Szophienak is. Még Chiaki élete sem ér meg ekkora kockázatot. Egyelőre legalábbis semmiképp. Nehezemre esett, de tudtam mit kell tennem. Fogcsikorgatva kaptam el Szophie kezét abban a pillanatban, ahogy befejezte a mondandóját és Chiaki felcsattant. Dühösen villant a tekintetem a harcművész felé. Határozottan fogtam Szophie kezét, hogyha megpróbálna Chiaki felé indulni, rögtön megállíthassam. Szinte kiolvastam Hinari szeméből mi fog történni. Ha Szophie most megindul, akkor nem lesz megállás. Akkor meg kell ölnünk mindhármukat és ha sikerül is, végül rosszabb helyzetbe kerülünk. Szophie kezét szorítva némán követtem Chiaki mozdulatait, ahogy lassan megindult felénk. Kivártam, ahogy megállt Ayatoval csevegni és akkor sem tettem semmit, mikor Hinarihoz beszélt, de amikor hozzánk lépett erősebben szorítottam Szophie kezét és nem csak azért mert nem akartam, hogy megtámadja. Láttam rajta, hogy tervez valamit, de vajon mi az? Miután Ayatoval beszélt egy árnyalatnyival megváltozott az arckifejezése ami nem tetszett. Amikor viszont felemelte a kezét rájöttem, hogy jobban nem is nagyon dönthetett volna. Néztem a tovaszálló pixeleket. Az idomár és a harcművész köddé vált. Hinarira szegeztem a tekintetem megpróbálva kiolvasni a gondolatait.
– Amíg nem kerülnek a szemem elé, élni fognak. - jelentettem ki hűvösen. - Mást nem ígérhetek. - igazából még én magam sem voltam benne biztos, hogy ezt komolyan gondoltam-e. Chiaki így vagy úgy, de meg fog halni. Talán mindenki számára az lenne a legjobb, ha szép csendben meghalna egy kazamata mélyén.
– Szophie. - fordultam a lány felé komolyan, még mindig a kezét fogva és amint felém fordult, egy sokat mondó pillantást küldtem felé, majd elengedtem a kezét és már a kezemben is volt a kristály.
– Taft! - mondtam ki és eltűnt a céhház képe, hogy átadja a helyét a kis város házainak. Megálltam a teleportkapu közelében és csak vártam.

– Elég legyen! - csattantam fel. Minél tovább hallgattam őket, annál inkább elegem lett az egészből. Talán mindenkinek jobb lett volna, ha aznap este én tűnök el és sohasem találkozom Hinarival. Ha most miattam még többen halnak meg... Nem. Túl sokan haltak már meg azért, hogy én tovább élhessek. Rajtam a sor. Talán véget ér mindez, ha én halok meg. Egy futó pillantást vetettem Hinarira mielőtt a maszk nyílásába néztem.
– Veletek megyek, ha Ayatonak nem esik bántódása. Senkinek sem kell meghalnia... - rajtam kívül. Tettem hozzá már csak gondolatban és közben lenyomtam pár gombot a menümben, ahogy ígértem. - Itt van minden. - mondtam és elküldtem Kazumának a felszerelését majd előre lépve az előttem őrt álló Ayato vállára tettem a kezem. Kifejezéstelen arccal nézett rám és nem ellenkezett mikor gyengéden, de határozottan eltoltam az utamból, mire a közeledő pet is megtorpant. Azonban ahogy tovább mentem volna, Ayato keze fonódott a karomra és határozottan fordított maga felé. kérdőn néztem határozott szemekbe.
– Ezzel már elkéstél. - jelentette ki. - A haláloddal már senkit nem mentesz meg. Ha még akarsz valami hasznosat tenni az életedben, hallgass rám, de a döntés a te kezedben van.  - mondta és egy kristályt adott a kezembe, úgy hogy senki se láthassa. Zsebre tettem a kezem a kristállyal együtt és ismét Szophie és Kazuma felé fordultam. Határozott léptekkel indultam feléjük. Az életem számomra már egy ideje fabatkát sem ért. Valamit azonban még mondanom kellett.
– Hinari. Kérlek, bármit is teszel, ne értem tedd, ez csakis az én döntésem. - mondtam határozottan. Ayatonak igaza van. Elkéstem már ezzel, de talán mégis tehetek valamit, hogy kicsit helyrehozzam a hibáimat. Ugyan visszaadtam neki a felszereléseit, de a tőröm még az enyém. Megtorpantam egy-két lépésre Kazuma előtt.
– Hiba volt, hogy Szophie életével fenyegettelek. Senkit nem akarok bántani. Kihívlak egy tisztességes párbajra és ott döntjük majd el. - és alig fejeztem be a mondatot, már a kezemben volt a teleport kristály.
– Nyster. - aktiválódott a kristály. Nem maradtam a teleportkapunál. Rögtön elindultam a város utcái felé és akkor sem álltam meg, mikor Ayato megérkezett. Szerencsére nem látta merre megyek.