Kert

by **Peter Worker** Kedd Szept. 17 2013, 22:55

Sárkányeregetés

A macskaköves járda kimagasló részeibe kapaszkodott és úgy húzta magát előrébb és előrébb. Látványosan szenvedett, de nem segítettem neki, hisz én a másikat akartam választani. Fogai közt tartotta, így szerencsére nem tudott szavakkal panaszkodni, csupán csak a nyüszítését és hangos zihálását lehetett hallani, mikkel persze nem törődtem. Igazi Apa – lánya kapcsolatnak lehettek tanúi, kik elsétáltak mellettünk, de jelen helyzetben nem igazán érdekeltek mások és az ő véleményeik. Én csupán csak időben akartam odaérni, ám persze késésben voltunk egyes pikkelyesek miatt…

Anat meghívta nem rég a céhünket a híres Artes Limen kertjébe, miről eddig csak regéket hallottam. Az üzenetét persze nyomban továbbítottam a céh minden tagjának, de csupán csak Chanban voltam biztos, hogy el is jön hozzájuk velem együtt. Ezt azért tudtam, mert részben majd mindig lelkes volt, majd minden iránt és másrészt mondta nekem…

Kellemes idő, enyhe napsütés, gyenge délről érkező szellő, a házak falai között visszhangoztak a lépteink. Nagyon szép környéken volt a ház, talán valamelyest még irigykedtem is rá, de szépet szerencsére sok helyen lehetett találni ebben a világban.
- Mht khtmt ékte ááá?
- Nem sokára, de ne panaszkodj, te akartál nekik ilyen nagy ajándékot.
- Lkjgr, rgre…
- Nincs de… - szakítottam félbe – és ne beszélj teli szájjal.
- Mhpp… - forgatta a szemeit úgy ő, ahogy én is.
Már kora délután az idegeimen táncolt a sárkány, oly lelkes volt a találkozó miatt és sajnos azóta se változott a viselkedése. Egy kanyar és vált láthatóvá a cél.
- Nézd. – mutattam és észrevéve az ajtót Hisame új erőre kapott. Kiköpte a szájából a zsákot, visszaterelte a szájába a csorgó nyálát, majd két lábra állva, a batyut a vállára dobva törtetett előre.
- Végre. – és kopogásával törte be szinte az ajtót.

by **Meredith White** Kedd Szept. 17 2013, 23:37

A nemes vezérünk, Anat programot szervezett nekünk délutánra, estére, ám, hogy lelkesedtem volna érte, azt nem teljesen mondtam volna ki őszintén.
Segédkeztem az előkészületekben, hisz a helyszín a ház volt, azon belül is a kert. Jó pincérlány módjára cipekedtem, gyümölcsöket, italokat, poharakat, hogy kint is lehessen ezeket fogyasztani, ám az utolsó ilyen kanyarnál egy apróbb baleset történt, mi miatt persze más volt a hibás, nem én! Megijesztettek. Mintha egy óriás érkezett volna, mintha megremegtek volna egy pillanatra a falak, úgy dörömböltek az ajtón. A kezemben levő tálca persze poharastul borult a fölre, ám szerencsére a széttört üvegek a pixeleikre hulltak és váltak semmivé hamar. Egy volt csupán, mi érintetlen maradt, de abba én rúgtam bele, hogy ne árválkodjon egyedül.
A ruhám ujjait felhúztam, a frufrumat is félrefújtam, majd irányban állva indult meg a menetelésem a bejárat felé. Szép külső kellett, mosoly, hisz most mi voltunk a vendéglátók. Nyitottam az ajtót.
- Késtetek. – a hangom borús volt, de a szép mosoly megmaradt. Peter a sárkányra mutatott mentségként, ő pedig vissza. Mintha két óvodás állt volna előttem. Nagyot sóhajtottam – Nem változtatok semmit sem... Gyertek. – és ragadtam meg a gallérjánál a fiút, gyűrtem a vasalt ingét.
Nem volt célom a körbevezetés, egyszerű egyenes út vezetett a kert felé.
- Anat! Anat! – üvöltöttem menet közben, majd meglepődve fordultam, miként Hisame is segített nekem ezt illetően. A fiú csak a fejét rázta a sárkányát hallva – Megérkeztek ketten! Gyere üdvözölni őket! – majd állítottam a hangerőn – A kertben leszünk, még szerencsére jó idő van és ott szebb is. Az évszaknak köszönhetően változtak a virágok színei.

by **Chancery** Szer. Szept. 18 2013, 00:08

-Aaahztaaa...
Bár az is átfut az agyamon, hogy leszokhatnék a céhházak elképedt bambulásával, ha meglátok egyet. Hisz mindegyik impozáns, amit látok, nem igaz? Még a mienk is \o/
Álomkelő a szokásos türelmes unottságával várja, hogy megmoccanjak végre, ami mondjuk beletelik még pár másodpercbe, amíg felfogom, hol is vagyok pontosan.
Az Artesről ezidáig nem sokat hallottam, de mindig is érdekelt, mivel Ren-sama és drága kis boltocskám törzsvásárlója is tagja, sőt, azt hiszem, ő a vezér. Hmm, megint láthatom az imádnivaló főnixet *.*

Végül nagy levegőt veszek és elindulok az úton felfelé, a bejárati kapuhoz. Minden megtett lépés egyre inkább növeli bennem a feszültséget és az izgatottságot, aminek következtében az érzelmeim úgy kezdenek hullámzani, mint a tenger.
Jó lesz, jól fogjuk érezni magunkat.
De mi van, ha nem is?
Mi van, ha azt kívánják, én meg se jelenjek inkább?
És ha egyszerűen el fogom rontani a hangulatot valahogy?
Mint mindig...
Jobb lesz, ha most megfordulok és hazamegyek...
Megperdülök a tengelyem körül és inkább visszafelé sétálok, de egy dühödt kismacska-nyávogás megállásra késztet. Álomkelő olyan szemekkel néz rám, amitől a hideg végigfut a hátamon. Ember nem is gondolná, mennyi mindent ki tud fejezni egy macska tekintete. Most például szigorú szemeiből szinte süt a kérdés, hogy "te meg mi a Jóistent csinálsz?"
-Csak nem akarom őket zavarni...
Meglegyinti a farkát, megfordul és tovább megy a bejárat felé. Utánaszólok, hogy jöjjön inkább velem haza, de nem hallgat rám. Sóhajtok egyet és utána indulok, hisz valahogy vissza kell őt hozzam.
A bejárati ajtónál érem utol, miután már futólépésre is váltottam, de rendre kiugrik a kezeim közül fenyegető nyávogás közepette. Így ugrálunk keresztül a nyitott ajtón is, de mire ezt felfogom, már meg is hallom a kiáltozást bentről: Anat, Anat! És egy ismerősebb morgást, egyértelműen sárkányét. Hisame. Tehát Peter már megérkezett.
-ÁK, tényleg menjünk inkább haza. Úgyis csak elrontanám a szórakozásukat... mint mindenki másét.
-Chan! -dörren a fejemben a különös hang, amit eddig mindig Richard Parkerhez kötöttem, de már tudom, hogy ki ő valójában. Az a szürke kismacska, aki épp farkát csóválva néz rám azzal a fenyegető szemeivel. -Verd már ki ezt a baromságot a fejedből, komolyan! Majd akkor gondolj ilyesmire, ha azok mondják ezt neked, akik SZERETNEK, világos?!
Szégyenlősen lesütöm a szemem. Egy kiscica pirít le egy hatalmas céhház kapujában. Igaz, hogy az ő monológját nem hallotta senki más (azt hiszem), de akkor is, ez azért elég.. fura egy szituáció.
Bólintok és végül tovább lépdelek a köveken, a hangok irányába, miközben bennem még mindig ég a szégyen tüze és a félelem, hogy biztos én leszek az pont, aki el fogja rontani a parti jó hangulatát.
-Hello. -köszönök, bár elég halkan, mikor meglátom Petert, Hisamet, Anatole-t és egy vörös hajú lányt. Vajon csak négyen-hatan leszünk, vagy jönnek még? Remélem, igen, és akkor elterelődik a figyelem rólam.
Vagy talán tényleg jól fogom magam érezni anélkül, hogy bármit is elrontanék, hisz arra is volt már példa, azt hiszem. Majd meglátjuk.

by **Anatole Saito** Szomb. Szept. 21 2013, 01:20

Meredith fel fog pofozni. Szinte már érzem az arcomon csattanó tenyerét. Édes öröm lesz számára, ha kioszthat, de meg is érdemlem. Hiszen nem lehet úgy vendégeket várni, hogy nem tudnak leülni sehova. Gondoskodtam mindenről: van terülj terülj asztalkám kis uzsonnával, frissítővel, gyümölccsel, rendet tettem a kertben, hogy semmilyen szétszórt holmi ne legyen kint, ami láb alatt lehet és akadályozza a peteket a szabad mozgásban, kikészítettem a papírsárkányokat és más játékokat is, sőt még az onsent is kitakarítottam, hogy ha kedvünk szottyan, akkor oda is bemehessünk ejtőzni. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy valahova majd leülnének vagy ledőlnének pihenni, esetleg enni. A kajálás még csak-csak működik amolyan "állófogadásként", de rögtönzött megoldásképpen kirohanok a gyűléstermünkből egy nagy halom párnával és azokat szórom szét egy nagy diófa árnyékában. Bízom benne, hogy ez is megteszi. Amíg ezen ügyködöm, Meredith már az ajtóhoz siet beengedni a vendégeket. Fújtatok kettőt, megköszörülöm a torkomat, megigazítom a nyakkendőm, majd széles mosolyt varázsolok az arcomra. Elvégre barátok érkeznek, ilyenkor mosolyogni szokás. S nem is kell erőltetni a dolgot, jön az magától is, lényegesen kevesebb feszengéssel, amikor már meglátom Hisamet, ahogy jellegzetes mozgásával riszálja a fenekét. Úgy gondolom felesleges lenne a vendégeket körbevezetni a házban, mivel egyrészt nem akarom, hogy úgy tűnjék hencegek, másrészt a lakrészek mégiscsak a tagok privát szférái. A kert így is kellőképpen tágas mindannyiunk számára és érdemes kihasználni ezt az enyhén szeles, napsütéses kora őszi jó időt.
Már messziről hallom Merry kiabálását, s mire beljebb kerülnek, kiegészül a YJ küldöttség még egy taggal, kedvenc kristályárus hölgyeményemmel. Príma, még úgy sem volt alkalmam kötetlenül beszélgetni Channal, ezidáig mindig csak az üzleti kapcsolatainkat ápoltuk. Éppen ideje ezen változtatni. Szívélyes üdvözléshez elébük lépek és őszinte örömmel az arcomon rázok kezet Peterrel.
- Örülök barátom, hogy eljöttetek. Érezzétek magatokat otthon! - Chan engedelmével, kézcsókkal köszönteném a kis hölgyet, majd a petekhez fordulok. - Te jó ég Hisame, ez mégis micsoda? - pillantom meg kerekedő szemekkel a méretes csomagot.

Aldo
Nem értem mire fel ez az egész felhajtás. Az emberek teljesen zakkantak. Ekkora ügyet csinálni az evésből. Persze én is megadom a módját a finom falatok elfogyasztásának, na de párnák a kertben. Látványosan forgatom a szemem és akkorákat ásítozok, hogy fél Aincradot képes lennék bekapni. Uncsi ez az egész, történhetne végre valami. Hmm, elcsenhetnék pár jó falatot arról a méretes tányérkáról. Affene, hát nem most jöttek meg... storno az egész.
Továbbra is Anatole erkélyére leheveredve szemlélem az eseményeket. Az a majom megint játsza az agyát, nyakkendő meg kézcsók... öregem... A hangsúly úgyis a kaján van, felesleges puccolni. Nolám! Nézzenek oda, egy ismerős! Az oviban találkoztam azzal a selymes bundikájú cicalánnyal. Elég magának való teremtés volt, de ha több alkalmam lett volna a spanolásra, már biztos körbedorombolna. Wehh, mi ez a fertelmes nagy gyík? Sáh...sárkáány? Sááárkány itt? Anatole! Én szanaszét karmolom a képedet! Bakaaa! Sárkányt hozni az almomba!? Meg vagy te húzatva? Én aztán biztos le nem megyek! Pincér! Tálcán kérném az uzsonnámat, de izibe!

by **Peter Worker** Vas. Okt. 06 2013, 11:38

Meredith köszöntött minket és invitált beljebb, majd szinte az ajtó se záródott be mögöttünk, úgy érkezett meg Chan is hozzánk. Örültem neki, örültem, hogy nem csak egyedül jöttünk. Anat is érkezett, majd üdvözöltük egymást.
- Én is örülök, kedves volt a meghívás. – mosolyogtam a kézrázás közben, majd figyeltem, hogy miként üdvözli a lányt is – Nem hiszem, hogy tőlünk jönnek többen, de remélem, hogy azért ez nem okoz problémát. – nem is tudtam, hogy miért okozhatott volna.
- Ez? – állt a csomag mögé nevetve a sárkány – Egy ajándék tőlünk nektek, hisz vendégségbe jöttünk. – a mondata végén az emlékek jutottak eszembe, miként elmagyaráztam neki, hogy ilyenkor mi a szokás a másik világban és az emlékek az ajándék választását illetően.
- Igen, egy ajándék nektek, ez egy szobor… Hisaméről? – felvont szemöldökkel figyeltem, miként lekerült a zsák róla – Hé, nem ezt választottuk!
- Tudom, de ez szebb. – és lehetett látni a csillogó vigyorát, mit most legszívesebben bevertem volna, hisz csupán csak pár órányi vitatkozás ment kárba korábbról.
- Hé, ez most komoly?
- Ühüm. – és bólogatott hevesen, én pedig csak a fejem csóváltam.
- De mikor? Mikor cserélted ki?
- Mikor annak a lánynak a fenekét nézted. Hehe.
- Ilyen nem is volt. – volt igazából, jól emlékeztem rá, de az is csupán csak pár pillanatig tartott. Valamit titkolt előlem, ám nem itt kellett arra rájönnöm – Bocsánat, - fordultam a többiek felé – szóval ez egy ajándék a csodás és tiszteletreméltó, na meg nagyra becsült Hisaméről. – irónia, nem voltam lelkes miként ezt mondtam, de a sárkánynak ez nem tűnt fel és büszkén düllesztette a mellkasát, húzta ki magát.

by **Meredith White** Vas. Okt. 06 2013, 12:49

Mint egy sör hasú, kopasz férfi, ki épp örömében paskolja meg a barátja hátát, úgy vertem bele én is Peter hátába egyet a nevetésem közepette. Hisame ajándéka csodás volt és úgy tűnt, hogy meglepetéssel szolgált nem csak a mi, hanem a fiú számára is.
- Ez jó. – nevettem – Nagyon szép ajándék Hisame, de az eredetitől nem szebb. – kacsintottam felé és ördögien növeltem tovább az így is eget verdeső önbizalmát, hogy Peter számára még több örömöt okozzak. Csillapodott a nevetésem, miként megláttam az érkező lány macskáját. Anat négylábúját jutatta az eszembe, ám rá nem aggattak nem rá illő nyakkendőt szerencsére. Sosem értettem, hogy a fiú miért csinálta ezt a szerencsétlen Aldoval.
- Nézd, Anat. Ő nem csúfítja el az állatkáját, mint te. – mutattam le a cicusra és nyújtottam a nyelvem a vezéremnek – Szép állat. – mosolyogtam a füles lánynak és dicsértem meg, hogy jól bánt vele.
Minthogy Anatole jelen volt már, így a vezető szerep rólam, ő rá hárult. Karjaimat összefontam a kebleim alatt és vártam a továbbiakat. A nevetéstől összegubancolódott hajamat magam mögé vetettem és fújtam a frufrumat, hogy az ne zavarjon a szokásához híven engem.
Azt hittem többen leszünk, azonban úgy tűnt, hogy a többiek más fele kóboroltak. Esküszöm, rosszabbak voltak, mint az imént említett Aldo. A macskáról legalább tudni lehetett, hogy mindig ment valamerre, de tőlük valamiért nem ezt vártam. Botorság volt felróni ezt nekik, hisz nem voltam se Anyjuk, se vezérük, azonban igencsak családias hangulat volt kialakulóban a sok előkészület ellenére. Ó, ha nem én segítettem volna cipekedni.

by **Chancery** Vas. Okt. 06 2013, 19:56

Kézcsók, amitől kicsit megilletődöm, de nem sokáig. Köszönések, az öröm kifejezései, üres körbejárások az illem felé. Hisame csomagját látva a szégyenérzet csak még nagyobb hullámokban tőr rám, hisz én semmivel sem készültem, nem mondták, hogy kell-e vagy sem... Oh, Istenem, jobb lett volna, ha visszafordulok a kapuban.
Jobb ötlet híján, hogy a figyelem minél előbb elterelődjön rólam, a diófa alá tett párnák felé kezdek osonni. Na nem szó szerint, de ahogy én néha képes vagyok járni a Valóságban, az nevezhető akár annak is, legalábbis az emberek szerint. Kicsit kár, hogy a digitalizálás ugyanezt nem adja meg nekem, de majd később talán teszek ellene. Törökülésbe huppanok le az egyikre és tettetett mosollyal figyelem a többiek jókedvű nevetgéléseit odaát, miután Hisame kibontotta az ajándékot.
Bevallom, a kis esemény engem is őszinte mosolyra fakaszt, egy pillanatra. Valójában legbelül most szívem szerint sírnék, könnyeznék, szomorkodnék egy sort, míg épelméjű énem toporzékol, hogy miért pont most kellett rám törnie a melankóliának.
Álomkelő ezzel szemben beleveti magát a dolgokba. Láthatólag felismeri Aldot, mert egy apró fújtatással és égnek meredő farokkal adja a világ tudtára, hogy nem szeretne közösködni vele, ehelyett Hisame mellé tipeg, és mikor felröppen a fátyol, kíváncsian a szoborhoz tipeg és megszagolgatja. Mint egy igazi macska.
Mégis felkelek a párnákról és egyik hajtincsemet csavargatva közelebb lépek a társasághoz. Nincs témám, nem tudok mihez hozzászólni, de úgy döntök, igyekezni fogok, hogy jól is érezzem magam, de nem is rontsam el a hangulatot.
A vörös hajú Meredith talán meg is érezte elhatározásom, hisz rám mosolyogva szavak hagyják el a száját, szavak, amik engem címeznek. Mosolyom őszintévé válik, és kinyitom a szám. -Köszönöm.

by **Anatole Saito** Vas. Okt. 13 2013, 02:23

- Semmi gond, örülök, hogy ti itt vagytok. Elméletileg még becsatlakozik 1-2 emberke, gyakorlatilag meg nem tudom mikor érkeznek pontosan. - Közben beljebb invitáljuk Meredithel a vendégeket és hellyel meg frissítővel kínáljuk őket. Előbb azonban fény derül a nagy titokra, mégpedig a zsák tartalmára, melyet Hisame eddig állhatatosan vonszolt magával. A szavam is elakad, mikor megpillantom a sárkányleány képmását szoborba öntve, igazán nem számítottam ilyesmire. Egyáltalán ajándékra sem számítottam, nemhogy ekkorába. Titkon mindig is rajongtam Hisaméért, most pedig lesz egy sajátunk is. Vétek lenne azonban bevonszolni a házba, itt a szabad ég alatt, a kert egyik ékeként, kiváló helye lesz majd. A kis civakodásokat látva és hallva felkuncogok, számra tapasztom mutatóujjamat, nehogy illetlenül felnevessek. - Nos, igazán köszönjük szépen a csodás és tiszteletreméltó, na meg nagyra becsült Hisaménak ezt a páratlan ajándékot! - Meghajlok őméltósága előtt, s a bókok hadát én sem sajnálom tőle.
- Wehh, mi? >.> - kapom a fejem Meredith irányába, mikor nyelvet ölt nekem. - Még hogy elcsúfítani! Az elcsúfítás az lenne, hogy ha összefognám itt, meg itt, meg itt így ni a haját és jól összeborzolnám íííígy - közben olyan hajkreációt csinálok a pimasz lányka hajából, hogy azt még Picasso is megfestette volna. Chan macsekja viszont valóban szép állatka volt, szép kis cicamenyasszonya lehetne Aldokának. Juteszembe, hol a csudában lehet az a bolhazsák?
- Aldo! Aldo merre csatangolsz? Tessék szépen lejönni köszönteni a vendégeinket! - kürtölöm tele a kertet, de egyelőre nyoma sincs. Ideje azonban végre leültetni az érkezőket és megkínálni őket némi harapnivalóval. Rögvest egy-egy tálcát kanyarítok a kezeimbe és a rajtuk lévő szendvicsekkel és gyümölccsel kínálom a többieket. Egy valami azonban nem kerüli el a figyelmemet, mégpedig Chan kedvetlensége. Nem tudom, hogy ennyire meg van-e illetődve, vagy van valami gond vele, de úgy hiszem nagyobb figyelmet igényelne részemről. Odalépek hát mellé és megpróbálok szóba elegyedni vele, bízva abban, hogy ha nem kellene, vagy rosszul csinálok majd valamit, akkor Peter időben leállít vagy segít a beszélgetés továbbgördítésében. - Na és Chan, mesélj, hogy megy a kristályírás? Kísérletezgettek Yuichival? - Abban biztos voltam, hogy egy műhelyben dolgoznak, hiszen mindkettőjüket gyakran látogatom árubeszerzés céljából, a potifőző Paca urasággal meg amúgy is jó kapcsolatot ápolok, de azt nem tudom, hogy nekik kettejüknek mennyire szoros a kapcsolatuk. Lehet a lányka be sem lett avatva eddig még az alkimista kísérletekbe. Pedig elég vicces kis történet a mi párbajunk Yuichival, ha nagyon behal a beszélgetés, legfeljebb próbálom feldobni, oldani a hangulatot annak elmesélésével. Majdcsak túllendülünk a kezdeti lagymatag hangulaton.

by **Jun** Csüt. Nov. 21 2013, 17:23

- Elkések, elkések...ELKÉSEK! - rohantam végig a Kezdetek városának főutcáján, félig a térképet bámulva, félig pedig a megtakarított pénzem számolgattam fejben. Előttem egy jókora tömeg alakult ki, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy időt vesztegessek azzal, hogy átverekedjem magam rajtuk. Túl sokan vannak, és semmi kedvem sincs összetapostatni magam. Visszafordultam, és egy mellékutcában folytattam tovább a rohanást. Szerencsére a térképet elnézve, még egy ilyen kis kitérővel sem lesz hosszabb az utam mint azt eredetileg terveztem. Még néhány forduló, egy két háztömb, és jó néhány járókelőt kerültem ki mire végül megérkeztem a kedvenc szálláshelyemre. Sietve rohantam be az ajtón, nem álltam meg meghajolni, a tulajnak, csupán köszöntem neki és pattogtam fel a lépcsőn, majd a folyosó végén az utolsó ajtón be is jutottam a szobába, amit már több mint fél éve kibéreltem és azóta is használom...vagyis most már nem sokáig. Büszkén felkaptam az íróasztalon felejtett tálcát, ami egy szép csipkés terítővel volt letakarva.
- Már nem meleg. - állapítottam meg, majd felhajtottam picit, jó néhány muffin sorakozott a lepel alatt. - Yosh! Most már csak egyben le kell szállítani őket. - ragadtam meg a tálcát. Nem raktam el a menümbe, korábban még nem tettem el egyetlen tárgyat sem úgy, hogy további dolgokat pakoltam rá, kitudja milyen következményekkel járna. Lehet össze vissza raktározná el... ráztam meg a fejem, jó alaposan megmarkolva a két fogantyút. Óvatosan baktattam le a lépcsőkön, majd keresztül az utcán, a nagyobb tömeget kerülve inkább csak kitérő utakon közlekedve. Időnként megállva, leellenőrizni, hogy egyben vannak e még. Nem is tudom, hogy voltam olyan szerencsétlen, hogy elkéssek egy ilyen fontos találkozóról. Anatole-senpai biztos azt gondolja, hogy már meg sem érkezek... Lassan minimális eltévedéssel, sikerült eljutnom a híres neves Limenbe. Egy picit időztem, hogy bemenjek kérdés nélkül, vagy várjam meg amíg valaki beinvitál, végül abba maradtam, hogy beengedem magam. Ha nyitva találtam az ajtót, kényelmesen bementem rajta, ha viszont nem, áttettem a kerítés túloldalára egy botot, vagy ami éppen kézhez került, és cseréltem vele, és izgatottan lépkedtem Anatékat keresve.
- Elnézést - halkan szólaltam meg, és óvatosan lépdeltem. Ennyire elkéstem volna?

by **Saya** Csüt. Dec. 19 2013, 13:58

Vúúúúú *.* Ez a céhház hatalmas. Nem nagy, hanem tényleg olyan hatalmas. Az Anat azt mondta, hogy nyugodtan menjek körbenézni, én meg megyek is, mert kíváncsi vagyok, vannak-e még ilyen angyal- vagy múzsaszobrok máshol is *.*
Ja, tényleg, meg akartam őt kérdezni, hogy mi az a múzsa... scratch

Namindegy.
Azt azt hiszem, megtaláltam a lakrészeket, vagy legalábbis egy részüket, az egyik ajtóra például ilyen furi tábla volt kiragasztva, amivel aztán nem is nagyon törődtem, úgyse értettem. Belestem egy másik ajtón, aztán egy harmadikon, ott egy kígyó is rám sziszegett, mire eszembe jutott a Kobura, de ez biztos nem ő, mert nincsenek gyűrűk a farkán, és gyorsan el is iszkoltam, mielőtt észrevett volna más is.
Az egyik ajtó mögött végül nem találtam semmit, csak egy szép nagy szobát meg még több ajtót. Ide már be mertem jönni, mert nem is tudom, olyan volt tényleg, hogy itt senki nincs, meg ilyesmi. Az ablakhoz szaladtam, de még tőle távolabb megálltam és ránéztem a tükörképemre.
-Na, tetszik, Hugi? -mosolyogtam. A tükörképem nem tette.
~Elmegy.~
-Ugye azt mondta, hogy választhatunk szobát? Már nem rémlik O.o
~Igen, mondta.~ -néz körbe a Hugi egy kicsit. ~És hogy őszinte legyek... nem is rossz.~
-Tudom ám, hogy mire gondolsz ><
Arra gondol, hogy innen majd tökéletesen kivégezheti a többieket.
~Nem érdekel. Viszont nézz csak le.~
Kicsit közelebb lépek az ablakhoz, a fintorgó Hugihoz, és átnézek rajta, kicsit összehúzva a szemem. A kert kezd megtelni, legalábbis látom már a Hisamét meg a Petert, hogy épp beszélgetnek az Anatóllal, meg ott a Chan is, aki csak áll és néz, az Alado is elvan, mint a befőtt (egyébként miért mondják azt, hogy ellenni, mint a befőtt? Honnan tudják, hogy elvan magában a befőtt? Vagy mi?), egy vörös hajú lány is sürög-forog, aztán kirohan a céhházból egy másik fekete hajú. Ahaaaa, kezdődik az a sárkányeregetés, amiről az Anatole mesélt, és ahol majd megröptetjük a Hisamet is Very Happy

-Majd mit énekeljünk, Hugi?
~Elválik.~
-Ki? O.o
~Mondom, majd elválik. Kiderül. Még az is lehet, hogy nem kell énekelned.~
-De én akarok.
~Akkor felőlem énekelj, de tojok rá, hogy mit.~
Kicsit hátrébb lépek és dühösen nézek a Hugira. -Verd ki a fejedből, hogy pirosra színezed velük az indiánomat!
~Indikátor, te hülye.~ -majd olyan félelmetesen elvigyorodik. ~És majd meglátjuk. Kifejezetten örülök, hogy csatlakoztál ide. Móka és kacagás vár.~
Egy kicsit még nevet, aztán eltűnik, visszavonul, és már nem hallom a hangját, csak érzem őt, ahogy lesben áll. Magamban jóóól megpofozom gondolatban, hátha meggondolja magát, aztán elmosolyodom és leszaladok a lépcsőn a kertkapuhoz.
Előtte megállok, veszek egy naaaagy levegőt, és kiszaladok a napsütésbe ^^
-Sziiiiasztok \o/ -köszönök mindenkinek, majd észbe kapok, megtorpanok, megigazítom a ruhim és meghajolok. -Vagyis, jó napot, mindenkinek. -Asszem Japánban így szokták, ugye? Teljesen elfelejtettem ><

by **Peter Worker** Hétf. Jan. 13 2014, 10:57

Majd egy hónap... bocsánat.

Mosolyt csalt az arcomra Anat hálálkodása és hogy örültek az ajándéknak, úgy már fölöslegesnek is éreztem bánkódni miatta, hogy nem azt sikerült adni, mit hittem, hogy adni fogunk. Azt hiszem, hogy csak a formám hoztam, mi a leszerepelést illette, de nem zavart itt ez senkit sem és jó volt ez így. Nevettem Anat alkotásán, mi Meredith frizuráját illette, majd nevettem azon is, ahogy a lány az összeborzolt hajából kevésbé összeborzoltat varázsolt.
A kínált ételek közül egy egész narancsot vettem el, nem kívántam egyelőre többet, majd konstatáltam, hogy Chant a fiú vette kezelésbe. Kuncogtam. Így járt, ha már bánatosan érkezett.
Közben újabb lányok is érkeztek. Meglepődtem, hogy itt láttam a kicsi Sayát, de örültem is egyben, hogy az Arteshez került, viszont, hogy a másik lány idegen volt a számomra, úgy lelkesen pattanva fel az imént leültetett helyemről nyújtottam a jobbom neki kézfogás céljával.
- Peter vagyok. Peter Worker. – szóltam egy cikk naranccsal a fogaim között, majd húztam olyan szélesre a számat amennyire csak tudtam így.
Hisame eközben Sayát üdvözölte. Örült, hogy újra láthatta a korábbi társunk, de valami furcsa volt a sietségében és állt hamar tovább is tőle. Anaték felé ügetett és lógott ki valami a szájából.
- Az hogy került hozzád? – lepődtem meg, hogy hogyan is csempészhette azt ki a farzsebemből, majd siettem is váratlanul utána. Megrajzoltam, mit meg akartam, de kérdéses volt, hogy azt valóban meg akartam e mutatni Anatnak. Inkább csak olyan saját ábrándozásnak képzeltem el mindig is, de úgy tűnt, hogy Hisame tett azért, hogy ez nem maradjon így. Chan mellé pofátlankodott és adott is rögtön hangot magának.
- Tudsz iet csináni? – a száját nem tudta kinyitni, minthogy úgy kiesett volna a szájából a rajz, melyen a nyereg volt.

by **Meredith White** Hétf. Jan. 13 2014, 11:26

- Ne már! Eh. Anatole! – a nyavalyás.
Léptem el tőle, majd ráztam vissza a hajam az eredeti formájába. Fésű ritkán látta, a göndörség miatt nem gyakran akartam megtépni magam, azonban volt egy formája, mit most összetúrt az átkozott.
- Így mégis, hogy nézzek ki jól a vendégek előtt, te? – és öltöttem rá gyerekesen a nyelvem.
Megörültem, hogy megérkezett Jun és Saya is, mert félő volt, hogy Anat egyedül csak elüldözte volna a vendégeinket. Engem legalábbis biztos elüldözött volna. Néztem rá látványosan szúrós szemekkel jelezve, hogy nem volt elfeledve a borzolásos cselekedete, azonban a figyelmem terelte a sárkány és nem nézve magam elé léptem az őt követő Peter útjába, ki így borított és esett rám a teljes testével.
- Szép találat. – nevettem a földön a nem várt támadását illetően.
- Bocsánat, csak… - nézett aggódva Hisame után, majd állt fel és kérdés nélkül fogta meg a derekam és állított fel magával – Bocsánat. – és folytatta onnan, hol félbeszakítottam.
- Lehengerlő találkozás. Hehe. Szóvicc. – magamon kuncogtam és léptem a lányokhoz – Sziasztok. Kértek valamit? Ajánlom az asztal e végét. – mutattam a közelebbi felére – Mert hát azt ott Anat csinálta és inkább ne kockáztassunk. Oh, Muffin! – néztem, hogy mit cipelt magával a Jun és örültem meg a régen látott sütinek – Erre nem is gondoltam. – majd téptem is ki a kezéből a sütit és ültem le vele az egyik kikészített babzsák fotelra, hogy először én falatozzak belőle. Szerettem a muffint és nem hagyhattam, hogy az édesszájúak önző mód kisajátítsák maguknak. Az ölükbe vették volna és nem jutott volna másnak belőle.

by **Chancery** Hétf. Jan. 13 2014, 13:17

Telik az idő, én pedig még mindig úgy érzem, hogy inkább el kéne tűnnöm innen. Ha sokáig maradok, a hangulat csak még nyomottabb lesz miattam, pedig szeretném, ah legalább ők jól éreznék magukat, ha már ez a dics engem nem érhet sohasem. De hogy mehetnék el anélkül, hogy észrevennék, vagy rossz néven vennék? Hivatkozzak rosszullétre? Van itt olyasmi egyáltalán a játékban? Odakint néha átokként, néha áldásként ért az, hogy viszonylag ritkán lettem beteg, évente tán egyszer, de orvos sem látott túl gyakran, talán pár évente, meg mikor kötelezően el kellett menni. Ebből kifolyólag a játékban sem éreztem eddig rosszul magam, de talán víruson kívül nincs is semmi más, amit elkaphat az ember nyavalya gyanánt.
Hamarosan fel kéne keresnem Thundert. Aggódom érte.

Gondolataimból és suta tervszövögetéseimből Anat vigyora zökkent ki, ami úgy fordul felém, mint a nap. Meglepődöm, hogy csak úgy odajön beszélgetést kezdeményezni... vagy ezt így szokás? Sosem voltam partin az életemben, igazából nem is tudom... de ha már idejött, úgy illik, ha válaszolok is, nem igaz?
-Hát, megyeget... -vonok vállat és elengedek egy félmosolyt. -Kísérletezni meg nem szoktam. Szeretnék, de Yuichi olyankor bezárkózik és meg se hallja, ha kérek tőle valamit... Egyedül meg nem akarok belevágni.
A félmosoly eddig tartott, legalábbis egy picit. Próbálom bátorítóan felemelni a fejem és a régi önmagamat adni, de nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok rá ilyen idegállapotban. Nem tudok semmi másra gondolni, csak arra, hogy mennyire nem érek én itt semmit ezek között az emberek között, hogy mennyire le vagyok maradva hozzájuk képest csak azért, mert túlságosan féltem egy póktól.
Mielőtt túlságosan megérezném a késztetést rá, hogy elviharozzak, ismét érkezik két ember. Remmek, ilyen az én szerencsém. Ha még többen vagyunk, annál nehezebben fogok tudni kislisszolni, hisz ennél több szem tapad rám. Beletelik pár röpke másodpercbe, mire felfogom, hogy az egyik érkező maga Jun, akit már ismerek jól. Ez, hogy is mondjam,ad némi löketet. Nem nagyot, csak picikét.
-Szia...sztok. -mosolygok feléjük és intek a kezemmel. Többre még nem vagyok képes. Álomkelő felnéz, és amint meglátja a lányt, rögvest úgy dönt, hogy az egyik legközelebbi kerti fán neki sokkal jobb dolga lesz az elkövetkezendő időkben.
Hisame lelkesen üdvözölte őket, majd galoppolt felénk hasonló állapotban. Kicsit megijedtem, hogy mi lehet az, ám egyben a kíváncsiság szörnyetege is felemelte a fejét és fülelt, hogy mit akarhat tőlem a sárkány, már ha egyáltalán felém jön. A remény úgy csillanhatott meg a szememben, mint a szerelem, főleg, mikor a sárkány valóban mellém telepedett és mondott valamit. Nagyjából értettem... tudok-e ilyet csinálni?
-Hát, ha megbocsájtasz... -mosolyogtam és vettem ki a fogai közül óvatosan a rajzot. Ezt Peter csinálta? Kicsit megforgatom, de tény, kisvártatva bólintok egyet.
-Ha a rajzolásra gondolsz, azt tudok. Ha a nyeregre, azt nem hiszem. Szerintem egy kováccsal kell megbeszélnetek. -és ha már úgyis itt van egy, vetek egy pillantást Anatole felé és megmutatom neki a rajzot. -Szerinted?

by **Anatole Saito** Vas. Feb. 09 2014, 18:40

Meredith nyelvöltögetése láttán két dolog jut eszembe, amire biztosan nem számítana: egyrészt elkaphatnám az ujjaimmal, akkor kétszer is meggondolná, hogy nyelvet öltöget-e a vezérére, a másik már sokkal huncutabb megoldás lenne, miszerint elkapom a nyelvét, csak éppenséggel a számmal. Akkor aztán tuti meglepődne Razz

Persze ilyen galádságot nem tennék vele, főleg nem vendégek előtt. Így végül csak mosolygok ártatlanul és kicsit elfordulva, hogy a többiek ne lássák, én is nyelvet öltök rá játékosan.
- Ha legközelebb megyek Yuichihoz tesztelni egy újabb elixírt, majd megemlítem neki, hogy fordítson rád több figyelmet - kacsintok oda egy biztató mosollyal Channak. Közben befut egy újabb vendég is. Gyűlünk-gyűlünk, s minél többen leszünk, a boldogságom annál határtalanabb.
- Áhh, Jun, még éppen időben. Még csak most érkeztek a vendégek, csak semmi aggodalom. Ezt meg szépen átveszem, köszönjük szépen! - Azzal már meg is szabadítanám a lánykát a süteményes tálcától és már az asztalkára helyezném a többi ételhez és italhoz, hacsak Meredith ki nem tépné a kezéből az egészet. A teljes életnagyságú Hisame szobor közben kicsit útban lett, így aktiválom gyorsan a súlyemelésem, hogy a megfelelő helyre vihessem. - Hmm, el tudnám képzelni egy szökőkút közepén is, mit szólnál hozzá Hisame? - vakargatom meg a sárkány buksiját, majd újra csatlakozom a többiekhez. - Ó bocsánat, Jun, ők itt Peter és Chan, a vörös démonom pedig Meredith. A csendes ki páros a Young Justice céh oszlopos tagjai, Mer pedig az én társam. Ez a kajl.. khm... tünemény itt pedig Hisame. Hmm, Chan, hol van a macsekod? Bemutatnád nekünk? Őt még nem ismerem közelebbről. Az én macskám pedig úgy tűnik túlságosan megilletődött ahhoz, hogy idedugja a bajszát. No de mindenki, ő itt Jun, az új Artes céhtag várományosom, ügyes kezű kis békafogó bajnokom
Minden a legnagyobb rendben van, én mégis úgy érzem, hogy megfeledkeztem valamiről. Sőt, nem is valamiről, hanem valakiről! Szegény Saya, merre bolyonghat az a kicsi lány ebben a hatalmas házban? O.O Mire azonban gondterheltségem elhatalmasodna, máris hallom csilingelő hangját, ahogy megérkezik a házból kifelé jövet. - Sziaaaa Pinduri \o/ - S máris odaperdülök mellé, hogy egyik kezecskéjét elkapva megpördíthessem saját tengelye körül, majd bemutathassam őt is a többieknek. Ahogy megfordulok, Peter éppen akkor tápászkodik fel Meredithről... nos elég érdekes udvarlási formát talált az én csendes pajtásom Very Happy

- Fiúk-lányok, ő itt Saya, legújabb felfedezettem, kivel a délelőtt folyamán találkoztam. Peteréket már ismered, ha jól emlékszem, ők pedig itt Jun és Meredith, akik szintén itt laknak. Legalább is Jun is itt fog lakni, igaz? Barátkozz össze bátran mindenkivel Picúr, mert remélhetőleg gyakran fogsz velük találkozni ezután is ^^ Na de most már együnk is, mert kezdek farkas éhes lenni! Óh, és készültem ám egy játékkal is! - Azzal mindenkit elkezdek szépen a párnák felé terelni, hogy egy kupacba leülhessünk. Közben Chanék valami papíros fölött tanakodnak és csakhamar kikérik az én véleményemet is róla. A pergamenen egy nyereg rajza látható, melyet pár pillanatig eltűnődve nézegetek államon lévő szakállamat dörzsölgetve. - Megoldható. Jó minőségű alapanyagokat be tudok szerezni, komolyabb díszítéssel viszont még nem próbálkoztam, de szívesen nekiveselkednék. Kinek készülne és mekkora méretben?

by **Jun** Hétf. Feb. 10 2014, 18:29

Még éppen, hogy megérkeztem a sokat emlegetett céhházhoz. Meglepődtem, hogy milyen egyszerűen betaláltam a kerthelyiségbe annak ellenére, hogy csak egyszer voltam itt és a tájékozóképességem nem a legtökéletesebb. Követtem a hangokat, majd a kertben lyukadtam ki. A torkomban dobogó szívvel és remegő kézzel álltam ott, egy pillanatig csupán, ugyanis hamar észrevettek, és máris megközelített két személy is.
- Sziasztok, hoztam egy kis süteményt. Nem vagyok benne biztos, hogy milyen lett, elég kicsi még a jártasságom de... - mielőtt még befejezhettem volna a vörös lány hamar ki is kapta a kezemből a süteményt, a korábbi tanácsain még mindig mosolygok mint a vadalma. Kezdem kicsit hülyén is érezni magam. A pillanatnyi izgalmam kiheverésére még csak esélyt sem kaptam Anat annyira belelkesült, hogy rögvest el is kezdte bemutatni az ittlévőket.
- Hali, én Jun vagyok - mutatkoztam be majd megráztam a fejem és bele is pirultam, főleg mert pont az imént mutatott be Anat. Hogy én mennyire szétszórt vagyok ma... - Örülök, hogy megismerhetlek Peter, Hisame. - mosolyogtam a férfire és a sárkányra, hasonlóan ahogy ö is üdvözölt engem, habár szerencsére az én fogaim közül biztosan nem lógott ki semmi sem. - A lányokkal már találkoztam, és többé kevésbé ismerem is őket. - pillantottam itt Chanra szememmel pedig a harcias macsekot kerestem, majd Meredith-re pillantottam - Téged pedig minél hamarabb meg akarlak ismerni. - nyúltam a haja irányába, hogy a rakoncátlan frufruját arrébb pakoljam, ha engedte. Már éppen úgy érzetem, hogy megnyugodhatok vége a bemutatkozósdinak és leülhetek bekapni pár falatot amikor egy kislány hangja ütötte meg a fülem, azonnal a hang forrása felé fordítottam a fejem. Anat elmondása szerint hozzám hasonlóan ö is friss tag, habár róla legkevésbé sem tudom elképzelni, hogy bossokat öl, vagy egyáltalán a vadonban mobokra vadászik. Sokkal inkább egy ártatlan cuki kislány, aki jobb szeret a házban játszani a babáival. Némi felelősség érzet is támadt bennem, hogy talán jobb lenne vigyázni rá és több időt eltölteni vele, játszani, és hasonlóak. Végül is egy gyermek életében a fiatal kora a legmeghatározóbb, ezért szüksége van társaságra. Hamarosan az asztal felé vettem az irányt, hogy most már tényleg megszabadíthassam némi ételtől, és megtömhessem a bendőm.

by **Saya** Vas. Feb. 16 2014, 13:54

YaY, itt a Peter meg a Hisame is *.* Meg a Chan is, a Jay barátnője, vagyis gondolom, hogy ő, mert Jay szerint ő egy cicafülű lány, és ennek is van cicafüle, tehát tuti ő \o/
~Fú, de fene biztos vagy te ezekben...~
Ne gúnyolódj ><
Majd később leszidlak ezért a hangnemért, mert az Anat meg is látott és vezet is a többiekhez, szóval nekem most kivételesen fontosabb dolgaim is akadnak nálad ˇ^ˇ

Próbálom megjegyzeni a nevet, deee... maradjunk annyiban, hogy próbálom. Abban mindenesetre igazam lett, hogy felismertem a Chant, bebeee :PPetert már ismertem, meg a Hisamet is, a Meredith neve nagyon szép, szóval azt biztos meg fogom jegyezni, meg majd igyekszem a Junt is \o/
-Játék *.* -csillan fel a szemem az említésére és követem az Anatot a párnákhoz. -És mit fogunk játszani? :3
Éhes még nem vagyok, főleg annyira nem, mint egy farkas (amúgy is, azok mennyire tudnak vajon éhesek lenni?), de azért egy fini almának nem tudok ellenállni és gyorsan kézbe kapom meg megharapom. Hmm, szeretem, mikor ropog meg lédús :3 Meg amúgy is mondták nekem egyszer, hogy az alma egészséges, napi egy alma az orvost távol tartja \o/
~Ja, főleg, ha jól célzol.~
Leülök az egyik párnára és várok, hogy most akkor mi van. Anatot picit elhívták félre valami papírlap fölé, én meg kíváncsian nyújtom a nyakam, hogy mi lehet az.
~Ráncos leszel.~
Mi? O.o
~Aki kíváncsi, hamar megöregszik.~
Jaj, hagyá' má' mattaku

Az még nekem sokára lesz, meg amúgy is, ez nem igaz. A macskák is kíváncsiak, mégsem öregszenek meg hamarabb.

by **Lizbet** Szer. Júl. 23 2014, 15:53

Egy vérrel írt üzenet, ismeretlen pecséttel hever a földön, melyet baljós, fekete aura leng körül...

by **Anatole Saito** Kedd Aug. 26 2014, 19:10

Ami azt illeti, nem tartott sokáig a kis kiruccanásom. A levelezgetések nem tettek jót a magány utáni vágyakozásomnak. Ráadásul Aldo egy lusta kis dög és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Alex levele után tudtam, hogy nem maradhatok távol tovább. Egyszerűen nem válhatok kámforrá, mert attól a problémák még nem oldódnak meg. Sőt, ami azt illeti, halmozódtak... Rettentő zaklatottságom közepette próbálok erőt venni magamon és inkább lefoglalni magamat. Tudom, hogy vissza kell térnem és ismét a vállamra kell vennem a céh terheit, de nem egyenesen a 10. szintre indulok, hanem az elsőre. Mindenek előtt ellenőrzöm, hogy a boltban minden rendben folyik-e. Egy Suzume nevű, számomra teljesen ismeretlen nő egy komplett T3-mas felszerelésigényt adott le nyersanyaggal együtt, így serényen neki is látok a munkálatoknak. Amint érte jön, igencsak busás fizetséget fog itt hagyni, amiből telni fog a céhház újabb fejlesztésére is.
További utam még mindig nem az új Limenbe vezet. Éppen ellenkezőleg... a régibe. A Keleti negyed ezerszer végigkoptatott macskaköves utcáin már behunyt szemmel is végig tudnék menni, ösztönösen visz a lábam. Útközben azon morfondírozok, mennyire sajnálom, hogy a társaság felét ennyire megviselte a költözés. Ayatot gyakorlatilag hetek óta nem láttam, Esu és Raven teljesen elvonult, Mer pedig... az ő hiánya fáj a legjobban. Viszont sosem lenne nyugtunk, ha itt maradunk a régi, kevésbé biztonságos házban. Azzal vigasztalom magam, hogy a srácok amúgy is lemorzsolódtak volna, nem a költözés tehet igazán róla. A remény hal meg utoljára, s én csak bízni tudok abban, hogy egyszer majd hazatalálnak.
S hogy miért megyek a régi Limenbe? Hogy mindent magam ellenőrizhessek. A költözés végét már nélkülem bonyolították le, így nem volt alkalmam utoljára bejárni a kiürített házat. Végigjárva a folyosókat, nyomasztó hangulat telepszik rám. Álomképszerű látomások ragadnak magukkal. Az étkezőn keresztülrepül egy főnix, az épület sarkánál befordul egy vöröslő hajzuhatag gazdája, egykori kedvesem még gondtalan nevetése tölti be az emeletet, a teraszon állva pedig alant egy sárkányt látok, ki éppen saját szobrát vonszolja be egy méretes zsákban. Emlékképek, melyeket a képességem megidézése nélkül is láthatok. Ahogy elsétálok a lombok alatt, megállapodok Hisame szobra előtt. Úgy tűnik érdemes volt idejönnöm... nem vittek mindent magukkal. Talán nem véletlenül maradt ez itt. Talán itt is kellene maradnia. De attól, mert megszabadulunk ettől a szobortól, még nem szabadulhatunk meg a fájó emlékektől. Némi hezitálás után az inventorymba helyezem a sárkány képmását, majd továbbindulok. Kissé megszédülök, ezért jobbnak látom, ha lehuppanok pár percre a padra. Ahogy nézek magam elé, miközben próbálok nagyokat lélegezni, egy összetekercselt levélen állapodik meg a tekintetem. Vajon az a fehér hajú lány hagyta itt újabb üzenetét, mint legutóbb a kottát és a kristályt? A pecsét számomra nem árul el semmit, de a papirost a kezemben tartva kellemetlen érzés fog el. Ettől csak még serényebben igyekszem kinyitni, aztán úgy hajítom el mérgemben, mintha izzó faszénbe markoltam volna bele. Magamba roskadva ülök vissza a padra és haraggal vegyes kétségbeeséssel szemlélem tovább a levelet, mely a fű között gúnyosan kacsint vissza rám. Nem mutathatom meg a többieknek. Nem, nem, nem és nem!

by **Lizbet** Csüt. Szept. 25 2014, 20:17

4. nap

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 26 2014, 12:59

Szóval ott tartottam, hogy eldobtam a pergament a fenébe... Hát nem véletlenül. Egy dolog, hogy egy elég komoly flashbacket vizionáltam a hatására, de a levél pár szavas üzenete teljesen sokkol. Azt hittem egyszer s mindenkorra leszámoltunk azzal az átkozott szörnyszülöttel. Ami pedig csak még jobban felhúz, hogy még mindig nem tud leakadni arról, hogy az apjának nevezzen. Na de ez a flashback eléggé összezavart. Mintha egy templomban jártam volna. Egy elég sötét, rideg templomba, ahova egyetlen ablakon keresztül szüremlett be a holdfény. Mintha egy oltárt világított volna meg, amelyen a keresztre feszített férfi testén egy kígyó futott végig. Elég szoborszerű volt. Aztán elhaladtam egy kőszarkofág mellett, rajta megannyi égő gyertya. Vajon kinek a sírhelye lehetett? Lehet éppen Reynailé? Na de egy démonnak, egy programnak minek sírhely. Abban gyűjtögette volna ezidáig az erejét, mint egy vámpír? Mindenesetre így visszaemlékezve az iménti emlékképekre, borsódzik a hátam. Eskü még azt is érzem, hogy fázok, pedig annyira nincs még rossz idő, így kora ősszel. Aztán kinyílik előttem egy hatalmas kétszárnyú ajtó és kisétálok egy teraszra. Elég markáns épületek vesznek körül, az éj pedig olyan fekete, mintha Mordorban járnék. Alant pedig harcosok száza, talán ezrei sorakoznak fel. Páncélosok, felfegyverkezve. Mégis milyen csatára készülünk? Vagy... vagy ezek nem is az én harcosaim, hanem épp ellenkezőleg: ellenem vonultak föl? Hamar megkaptam a választ, ugyanis vörösen izzanik kezdett a kezem, végül az egész testem egy üstökösszerű izzó parázs és az azt követő füstcsóvává válik és ebben az alakban csapódok be az ellenséges hordába. Amikor ismét materializálódik a csatatér közepette emberi alakom, újból kinyúlik a lángcsóva a jobb kezemből, ezúttal azonban egy izzó ostor lesz belőle, amivel sorban aprítottam az ellent. Pillanatok alatt tudtam teleportálni és újra lecsapni. Mintha én magam lennék Viola, aki a Metamorphot hívja életre. Egy óriási monstrum tűnik fel a láthatáron. Mintha valami középkori robot tákolmány lenne. Elkapom egy harcos fejét, majd magam után vonszolom. Magam elé állítottam és a gépszörny előtt állva egyszerűen beleharaptam a harcos nyakába, akiből egyetlen szempillantás alatt kiszipolyoztam minden életet. Bakker, az a kőszarkofág tuti az enyém volt. Én voltam a vámpír! Én volt ezek szerint az emlékképben Reynail? Aztán valami démoni lény füstölgő alakját vettem fel az új erővel megtelve, s könnyedén pusztítottam el így már a gépszörnyet. Az egész csatát megnyertem egymagam. Minden elpusztult körülöttem. Mindenki. Kivéve egyetlen harcost. Egy ismeretlen férfit, akinek nem látom már az arcát, csak a hosszú fehér haját. Ki lehet ő? És miért mutatta meg nekem Reynail az utolsó ellenfelét? Az teljességgel ki van zárva, hogy segítséget akar tőlem kérni. Akkor miért? Miért kellett látnom ezt a csatát? S ha olyan erős, hogy egy egész sereggel és egy óriással egymaga leszámolt, akkor miért nem mutatta meg a végső összecsapását? Mi ez az egész egyáltalán? Áhh, ez egy tébolyda! El kell vinnem innen a levelet, nehogy más kezébe kerüljön. De hol lehet biztonságban? Nem hagyhatom itt, nehogy egy céhtárs rátaláljon és baja essék. El kell vinnem... mint Frodónak a gyűrűt Mordor legmélyebb bugyrába. De hol van itt Mordor? Megvan! El kell vinnem a levelet az első boss termébe... oda, ahova már úgysem teszi be senki sem a lábát. Ott kell elrejtenem, ott biztonságban lesz. Illetve a játékosok lesznek biztonságban tőle. El kell zárnom mások elől, de magamnál nem tarthatom. Igen, a boss terme jó lesz. De addig még el kell vinnem. Muszáj lesz... Kissé remegő kézzel nyúlok újra a levél felé, majd ha lehetséges, valóban elviszem a boss termébe, hogy ott rejthessem el Ilfang trónusa alatt.

by **Saya** Vas. Szept. 28 2014, 16:25

*Sutyorgás*
-Te... mit csinál? O.o
~Nosztalgiázik.~
-Az az, mikor az emberek visszaemlékeznek a múltra, ugye? De miért csinálja?
~Néha jól esik nekik.~
-Aha... néda, talált valamit! Mi az?
~Innen nézve egy papírlevél. Kinyitja.~
-Juj, de elsápad pale

Meg eldobja. Biztos rossz hírek.
~Vagy a rossznál is rosszabb.~
-Most meg járkál fel-alá. Töpreng. Megint odamegy, felveszi. Mit akarhat?
~Szerintem ebbe ne szóljunk bele.~
-De én segíteni akarok neki.
~Nem, te most meg akarsz fordulni és hazamenni az új Limenbe. Hócica már vár. Na sipirc.~
-Nem! Lemegyek!
És még mielőtt a Hugi tehetett volna bármit is, elképzeltem egy ládát, amibe bezárom, így nem tudott előjönni. Feljebb másztam a falon, majd lehuppantam a másik oldalon, így már a kertben teremtem, mint az almafa. Csak mondjuk mielőtt elérhettem volna az Anatot, ő már kilépett.
-Remek, most mászhatok vissza ._.
Meg is tettem, aztán követtem, bár csak a pöttyét, mert már nagyon elment messzire, mire átmásztam meg a kerítésen. Mert hát a kapun közlekedni túl egyszerű lett volna, meg hát én most szupertitkos követésben vagyok :]
Jaj, néha úgy mosolygok, mint a Hugi, bocsi. >,<
Szóval az Anat ment a kazamaták felé, de én nem féltem, mert tudtam, hogy már nagyjából üres, meg amik még megjelennek, azok csak egy ütést kérnek a fejükre az íjammal és kész. Mentünk, mendegéltünk, és végül eljutottunk a bossteremig, ott bement az Anat, én meg mentem utána, és már nem bujkáltam, hanem
-Húúúúú. De szééééép *.*
Mert tényleg gyönyörűek ezek az üvegek, meg a padló.
-Anaat. Amúgy miért jöttél ide? Baj van? O.o Mert látom ám rajtad ˇ^ˇ

Pillantok arra a levélre a kezében. Mi lehet az? Mert tutibiztos, hogy amiatt ilyen ideges meg feszült. El is felejtettem, hogy én tulajdonképpen lopakodva követtem, és nem is akartam tudni, hogy követem, de ez a bossterem megigézett *.* Olyan szép :3

by **Jun** Vas. Szept. 28 2014, 16:40

Nem szabad. Nem. Jun-chan itt marad, és most szépen hazamegy. Rossz dolog ám csak úgy követni embereket, mindenféle ok nélkül. De az a fránya kíváncsiság... csak nem lehet belőle baj, ha most szépen lassan, észrevétlenül követjük.. Apropó mért is vitatkozok saját magammal? Nem vagyok ilyen rossz lelkű egyén, hogy a kíváncsiságom előbbre helyezzem mint a kötelességeim. Ígértem finom sütiket vacsira, szóval ezekkel a drágaságokkal vissza kell mennem a céhbe, hogy elkápráztathassam Alexéket. Igen és most irány a teleportkapu... Fura mód hiába döntöttem el ezt mind egy pillanat alatt mégis pár méter távolságban de követtem a csöppséget, ahogyan szökell kifelé a városkából. Hova mehet? Mit akarhat arrafelé? Egyáltalán mit keresett a céhháznál? Talán ö is nosztalgiázni szeretett volna mint én, ezért ment vissza, picit szétnézni.
- Ahj! Mit fognak rólam gondolni az emberek! - kaptam a kezeim a fejemhez. Az utóbbi időben már szokássá vált ez a mondjuk ki hangosan amit gondolunk ha nem látnak az emberek dolog. De gyakorlatilag semmi haszna nincs. Ha képes lennék csak úgy lepöckölni a bal vállamról a kis szarvacskás egyént a piros feszülős ruciban, akkor ez a sok probléma nem történne meg, és kevesebbszer okoznék galibát. Mély levegőt vettem, és ahogy egyre csak távolodtunk a várostól, közelebb merészkedtem a lányhoz, de mégis jobbnak láttam ha észrevétlen maradok számára. Ki tudja mit reagálna, ha csak úgy felbukkannék mellette. Lehet megijedne és csúnya dolgokat vágna a fejemhez, mire én még egy épkézláb kifogást sem tudnék kitalálni. Rövidesen az első színt híres neves kazamatájához érkeztünk. Ö bement, én pedig követtem, csendben, lábujjhegyen lépdeltem mögötte, időnként el-el bújva valami nagyobb dolog mögött, hogy véletlenül se szúrjon ki ha, esetleg hátra pillant. Közben minden perc elteltével egyre inkább egy bűnözőhöz hasonlítottam saját magam. Majd felfigyeltem arra, hogy Saya-chan is követ valakit. Biztos a lányka cuki aurája fedte el eddig előttem az egyént aki most belép Illfang híres neves bosstermecskéjébe, a lány pedig követi. Hatalmasat nyeltem, és az ajtóhoz osontam, ahol először csak belestem rajta, majd be is léptem, és a lányra vetettem magam.
- Saayaa-chwan! - ölelem át hátulról, szorosan magamhoz a csöppséget, - Hogy kerülsz ide? - majd felpillantottam Anatra, akit ezek szerint szintén követtem. - Valamiről lemaradtam? owo7

by **Lizbet** Szomb. Okt. 11 2014, 13:45

Gond nélkül megfoghatod újra a tekercset, az egyetlen különbség az, hogy sötét, éjfekete aura füstszerűen áramlik belőle. Az invetorydba rakva ez természetesen nem látszik. Míg védett területen belül vagy, nem veszel észre semmit, ám mikor kiérsz a városból, felfigyelsz rá, hogy hp-d folyamatosan csökken. Nem vészes mennyiségről van szó, csupán egy hp-t veszítesz nem egész egy perc alatt. Emellett halk zúgásra is figyelmes leszel...
Akadálytalanul érkezel meg az első boss termébe, ellenségbe nem, vagy alig-alig botlottál, a folytonos élet veszteség sem jelenthetett túl nagy gondot. A sötét füst tovább árad az összetekert papírdarabból, azonban más nem történik egészen addig, míg a társaid meg nem érkeznek. Röviddel megjelenésük után a sötétség robbanásszerűen terjed szét az egész teremben, mindent és mindenkit ellepve. Mindez egy pillanat műve nem több, a olyan gyorsan húzódik vissza a tekercsbe, amilyen gyorsan csak előtört. A tekercs most a trónon pihen, mint egy egyszerű papír....

by **Shukaku** Szer. Dec. 24 2014, 18:12

Hát ha az összes erős súlyemeléses pasi lustálkodik, akkor majd Shu és Timidus felállítja a karácsonyfát Jun segítségével, Aldo nagy örömére. Természetesen ők az ajándékokról sem feledkeztek meg, és szerencsére a csomagolás védi még a kertben is az dobozokat a hótól, így nyugodtan tették be őket a fa alá. Névre szóló ajándékot csak azok kaptak, akiket Shu jól ismert a céhből, de süti jut mindenkinek. :3

Jun:

Anatole:

Alex:

Saya:

Boldog Karácsonyt!

by Ajánlott tartalom

Kert

Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert

Re: Kert