Re: Kert

by **Shukaku** Szer. Dec. 09 2015, 09:29

Timidus minden izma megfeszül, készen arra, hogy megvédje Shut és a többieket is az esetleges támadástól. Védett területen vannak, de Jun a céhvezér, és belőle kinézi, hogy átállítgatott valamit a Limenben annak érdekében, hogy mégis izgalmassá tegye az ünnepi szórakozásukat. A sárkány tudta, hogy ha egyszer valaha képes lesz megérteni ennek a lánynak a cselekedeteit, onnantól kezdve már az összes emberen úgy fog átlátni, mint a legtisztább vizű tavon, amikor a halakat lesi. Shu persze továbbra is teljesen nyugodt. Nem, nem Junban bízik, róla tudja jól, hogy a végtelen szeretete mellett teljesen megbízhatatlan, de Timi és Kayaba jelenléte már bőven elég ahhoz, hogy sehol se tudjon aggódni, és ezt igyekszik ráragasztani másokra is, köztük Kiwire.
-Nyugi, semmi gond. A pontjaidat pedig akkor majd mutizd meg Timinek a party után, és segít elosztani.
Azonban nincs idő cseverészésre, a lakatok kattannak, és minden romba dől. Shu mellett elhúz egy róka, felborítva az asztalt, és Kiwi egyik teafilterére egy kancsó tejecske löttyen, az pedig Shu ölébe. Ez persze egyáltalán nem zavarja kis hősünket, az azonban igen, hogy hirtelen minden nagyobb lett, a következő pillanatban pedig Timidus alakja magasodik fölé, ő pedig a sárkány mancsi között találja magát.
-Héé! Tegyél le!
-Nem.
Csak ekkor pislant körbe, és veszi észre saját új alakját...
-Eeeeep! Ne tegyél le! @.@
A sárkány pedig egy mozdulattal süllyeszti a nyeregtáskába a kis társát. Mindketten látják a szemük sarkában a visszaszámlálást, meg a feliratot, hogy ez a varázstea hatása, így Timi nem aggódik, és inkább az egyik kacsa után röppen. Ennél biztonságosabb helyen úgy sem volt még soha az idomár.

by **Kiwi** Kedd Dec. 15 2015, 23:03

Jun a céhvezér akiről meg voltam győződve hogy köze van az előző céhvezér eltűnéséhez… Most minden efféle „reményemet” darabokra törte… Hogy lehetne… gonosz egy olyan mint ő?... Első pillanatára hiába aggódtam a dolgoktól, mégis szimpatikusnak tűnik. Viszont nem akarok engedni ennek a csábításnak. ><” Utána akarok járni a dolognak, és ha van lehetőség rá visszahozni az előző céhvezért, vagy legalább megnyugtatni Ceart hogy minden rendben… Ugyanakkor… mégis ott ficánkol bennem a gondolat hogy ilyenekhez nem lenne jogom… Főleg nem nekem, egy kisember vagyok itt közöttük… nem is tudom hogy képzelhetném magam nyomozónak vagy bármi hasonlónak… A történet viszont aggasztott. Meg sem tudtam szólalni a lány hirtelen szavaira, még egy köszönöm is csak akkor csúszott ki a torkomon, amikor már távozni kívánt volna, miután vállon veregetett. Kedves gesztus volt tőle, mégis meglepett. Olyan közvetlen és nyitott. Valahogy mindig is ilyen szerettem volna lenni mint ő. Vagyis ilyen típusú ember. Nekik minden olyan könnyűnek, és egyszerűnek látszik. Majd köszöntött még egyszer. oO Hasonló szavakkal… Amire én csak még inkább megszeppentem. Látszik rajta hogy fáradt, lehet talán későbbre kellett volna tenni ezt az eseményt, de nem hozhatok el efféle ötleteket, főleg hogy már elvileg mindenki itt is van. Majd amint Jun leleplezi a meglepetést, úgy fordul minden fenekestül a feje tetejére. Előtte még elhangzik tőlem egy közkérdés, annak aki válaszol rá. Először azt hittem Cear fog, de Shu hamarabb megtette… Amire csak bólintottam, bár okkal nem osztottam még el, érthető okkal… Amit majd később elmagyarázok ha nem ismernék már az indítékaimat a bizonytalanságra. Viszont tényleg nem volt sok idő sem a csevejre… sem másra, hisz Jun sorra nyitotta ki az ajtókat, majd az állatok… megvadulva ugrottak ki rajta,feldöntve mindent… és mindenkit. Amit a jobbomon Shu esetével láttam, sem épp volt biztató… ><” Viszont úgy pattantam fel hogy még a széket is felborítottam, és kissé hátrébb vonultam az asztaltól. Állva a kezeimet a mellkasomra szorítva, megszeppenve. Ki lett adva ugyan a feladat… de megvadult éhes állatokat megfogni, és visszatuszkolni… oda ahonnan örömmel szöktek meg. És láthatóan éhesek és szomjasak voltak… Nem túl állatbarát. Ceart kerestem a pillantásommal, majd az új Shut és Timidust, akik máris nekiálltak a vadászatnak… Majd az új személyeket… Nem akartam beszállni a vadászatba, egyrészt nem akartam visszatuszkolni őket… másrészt… féltem hogy megharapnak, vagy ilyenek… .___. Persze mindeközben nem akartam ünneprombolónak sem tűnni… Ez így olyan rossz…

by **Cearso** Kedd Dec. 22 2015, 12:28

Nem szeretem a névtáblákat. Soha nem is szeretem, és nem is hiszem, hogy most szükségem lenne rá. Hisz azok, akik itt vannak azok mind tudják a nevemet, de Shu kedvéért azért fel is tüzöm a kiérdemelt helyére.
Félve nézem, ahogy Jun leleplezi a dolgokat. Nem szeretem az ilyen dolgokat, és örülök, ahogy szanaszét futkorásznak. Azért megpróbálok az egyik után nyúlni.
Végül egy kisállatot sem tudtam elfogni. Végül is nem probléma, úgysem szerettem volna, ha vissza lettek volna zárva a ketrecbe.

by **Jun** Hétf. Jan. 04 2016, 20:25

Az éhes állatok megrohamozták az asztalt, és egykettőre a csodálatos teapartim a feje tetejére állt. Ha jól sejtem ezzel nem sikerült jó benyomást keltenem Kiwi-ben, de ez még nem jelenti azt, hogy a helyzet javíthatatlan. Kissé szédelegve, lassan botorkálva lépdeltem az asztal felé, ahol zajlik a háború. Egy róka keresztülszánkázik egy tál aprósüteményen, felborigatja az italokat, néhány tányér és pohár a földön végzi, hangos csörömpölést hallatva maguk után új alakot öltenek. Valami feketét látok a szemem sarkából de egy pislogás után eltűnik. Mintha ott sem lett volna...
A lényeg a lényeg, továbbra is haladok a célom felé, közben halkan motyogok magam elé.
- Ne aggódjatok, nem bántanak. Csak játszani akarnak. Nézzétek, milyen kis édesek. - ekkor kiemelek egy gyanútlanul falatozó mókuskát egy minitorta romjaiból, megtörlöm a maszatos kis arcát. - Látjátok? Minden a legnagyobb rendben lesz! - Haladok tovább és a következő célpontom egy róka lenne azonban annak sikerül eliszkolnia.
- Tegyük vissza őket ezekbe, egyelőre. - bökök a ketrecekre, és az egyikbe vissza is költöztetem egykori lakóját. Felsóhajtok, és megigazítom a hajam, várok egy picit majd ismét mély levegőt veszek ééés kifúj. - Én.. - a többiek felé fordulok, valami szorongatja a torkom, valami fáj. A romokra pillantok, mintha egy igazi háború zajlott volna le a céh udvarában. - Én annyira sajnálom. Nem.. Nem így akartam..! - összerogyok és a kezeimbe temetem az arcom.

by **Shukaku** Kedd Jan. 05 2016, 08:37

Timidus ezúttal nem követi a céhvezér parancsát, és az elfogott állatokat sorra visszaengedi a szafari területére. Ezalatt már szerencsére a fura tea hatása is elmúlik, és amikor Shu látja, hogy jelzi neki ezt a rendszer, szól Timinek, így szerencsére a nyeregtáska is megmarad. Ekkor vevődik észre Jun, aki úgy látszik megfeledkezett arról, hogy móka van, vagy éppen leejtett valamit, és most azt keresi a földön. Lényeg a lényeg, hogy éhesnek látszik, az asztal romjai között pedig még rengeteg torta leledzik, így hát az idomár felkap egyet, majd egy nagy szökkenéssel, ahogy Timitől látta, leteríti áldozatát, és az arcába nyomja a krémest, majd széles vigyorral bámulja Jun reakcióját.

by **Kiwi** Kedd Jan. 05 2016, 20:09

Elszomorodtam amikor láttam Junt hogy úgy megtört. Biztos tényleg sokat fáradozhatott vele, én meg nem tudtam miként reagáljak erre a sok dologra egyszerre. Ugyanakkor nem csak Timidus volt az egyetlen aki kiengedte, én sem fogtam meg egyet sem, és a petet látva felbátorodtam hogy megtehetem amit szerettem volna. Eddig csupán annyival járultam hozzá saját akaratomhoz hogy nem tettem vissza az állatkákat, de így azért teljesebb. Nem vagyok túlzottan pacifista, vagyis nem annyira mint közülünk valaki, de voltak amiben egyet érthettünk. Viszont az is tetszett ahogy Shukaku megpróbálta felvidítani a lányt. Nem vagyok egy bátor személy, legalábbis ennyi idegen előtt nehezemre esik azt tenni ami lejátszódik pici fantáziaszigetemen. Viszont ha már kajacsataaa. :3 Akkor abból én sem maradok ám ki. Nos ketten egy ellen igencsak unfer lenne, így én egy másik ismert személyt veszek célba, egy csikis maffinnal a kezemben. Ha már annyira szépen ki öltözött a kedvünkért, akkor illik azt összekenni, ha már milyen nagyszerű alkalmunk van rá. Én nem az arcába nyomom, hanem egy picit kellemetlenebb helyre, vicces lesz majd ahogy táncikálva szedi ki onnan. Nem aggódtam hisz a fiúnak jó kedve volt, legalábbis nagyon mosolygósan állta a próbákat. Igen, számomra próbák voltak. :3 Így én hátulról megfogom a grabancát, ha nem épp a felfordulást figyeli, és pipiskedve engedem el a sütit, az inge alá.
- Ne haragudj rám!... Nagyon. - Majd a nagy kerek megszeppent szemek, vékonyka hang. Önvédelmi mechanizmus bekapcsolva. Viszont láthatta rajtam a huncutságot, csak még nem mertem neki megmutatni. Még nem tudtam vele sem teljesen feloldódni. Talán idővel. Persze először csak kíváncsian figyelem hogy mi legyen a következő lépésem. A bocsánat, vagy egy széles vigyor. Ez csupán a fiú reakciójától fog függeni, viszont én íves távolságba kerülök tőle, hogy nehezítsem ha esetleg bosszút tervez. Ez csupán egy személy. Ha Shukaku is a közelembe kerül ilyen-olyan indokkal akkor... akkor.. nem csinálok semmit. ><" Nem merem. ><" Még nem ismerem őket annyira, pedig olyan jó volna közvetlennek lenni. Így viszont ha csak Cear kap a mókából, akkor olyan dolgokra fognak gondolni, amiknek nincs alapjuk. ˇ^ˇ Vagyis van, de nincs.. nem úgy nah... >.> Körbe pillantottam mivel tudnék mókát csinálni. :3

by **Cearso** Kedd Jan. 05 2016, 21:13

Úgy néz ki senki se osztotta Jun véleményét azzal kapcsolatban, hogy vissza kéne zárnunk az állatokat a ketrecbe. Én is inkább azokat pártolom, akik inkább szabadon engedik az állatokat, mintsem újra a börtönüket túszkálnák, és ezt a véleményemet meg is osztom a céhvezérrel.
-Szerintem csak nem tetszett nekik, hogy olyan kis helyre vannak bekénysz...
És itt abba kellett hagynom a mondandómat, ugyanis egy olyan tárgy került a ruhám alá, aminek semmi keresnivalója nem akadt ott. Az eltávolítása meg még rosszabb procedúrákhoz vezethetne. Öt lány elött azért mégse vehetem le a ruhámat. (Hat, ha Timidust is beleszámoljuk.)
Azért gyorsan megfordulok, hogy beazonosíthassam a "támadómat", habár a bocsánatkérése is bőven elegendő erre.
-Ezt még vissza fogod kapni.
Sziszegem az orrom alatt, inkább mókásan, mint fenyegetően.
Majd ismét Junhoz fordulok:
-Megbocsájtasz? Egy pillanatig azt hiszem bemennék az épületbe átöltözni.
Vagyis csak kiszedni a csokit a ruhámból, ami eléggé irritál, de biztos mindenki látta, és nem kell ennyit magyarázkodnom.

by **Kiwi** Hétf. Jan. 11 2016, 13:41

Elkapott a móka láz, vagyis egyáltalán nem akartam kilógni a sorból, így amint Shukaku megkezdte az akcióját, felbátorodva én is belevágtam magam, remélve hogy nem sértsek, bántok meg vele senkit. Cearso volt az akivel eddig a legtöbbet találkoztam, így rá esett a választásom hogy megtréfálom picit, majd persze gyorsan bocsánatot is kértem, önvédelem céljából. :3 De nem lett belőle harag, sőt. Örültem hogy kitapasztalhattam azt hogy lehet vele ökörködni, már úgy hiányzott valaki, és ha ez az eset nincs, akkor nem is tudom tudtam volna-e alkalmat keríteni hasonlóra, elég bátorsággal. Szóval miközben a bosszút sziszegte a fogai között, az arcomról nem letehet levakarni egyfajta boldog, elégedett mosolyt. És meg akartam tetézni ezt az egészet, egy kis provokációval.
- Úgy sem fogod, ti fiúk lusták vagyok az ilyen dolgokhoz. ˇ^ˇ és bántanál egy ártatlan lánykát? :3 - Egy gyermekdeden megjátszott angyali mosolyom, még a kezeim is keresztbe kulcsoltam, egyenesen leszorítva a jobb combom mellé, miközben kihúzva magam kissé féloldalasan felé fordultam. De végül nem itt táncikált hogy kirázza az inge alól, vagy hogy levegye azt. Embarassed

Bár, ez meg sem fordult a fejemben, de tényleg, én azt hittem majd a kezével akarja kiszedni onnan, esetleg büntetésképp megkér engem hogy szedjem ki ha már odaraktam. Embarassed

Na jó, azért az is zavarba ejtő lett volna... És persze hogy nem lusták, hisz a domináns szerep az övéké, így ezt meg is kell védeniük, ami egy tök jó dolog, amíg nem viszik túlzásba, de Cearból nem néznék ki ilyesmit, és az hogy most ezt is megcirógattam a szavaimmal, mondhatom hogy keresem a fiú határait, meddig mehetek el. És ha vissza is adja, örömmel fogadom. Szeretek incselkedni, és szeretem ha meg is kapom érte a jutalmamat, ez olyan élővé tesz, elevenné. De ha Cearso elment átöltözni, akkor ismét magamra maradtam. Shukaku és Jun egymással játszottak, a többieket nem ismerem annyira, pedig.... olyan jó lenne. Például Kanami-channal is játszani egy picit.

by **Saya** Kedd Jan. 12 2016, 19:18

Én izgatottan nézem ám végig az eseményeket, mármint persze, én is alig várom, hogy lássam, hogy mi van azok alatt a lassan amúgy lüktető paplanok alatt, vagyis úgy értve lassan lüktető, hogy még nem alakultak át teljesen, csak már kezd, és ez ugyan zavar, de vajon mik lehetnek alattuk?
És hát a Jun hamar fel is rántja, és akkor valaki sikolt, meg az állatok szerteszét szaladnak, amúgy az a jó, hogy őket még viszonylag jól látom, hogy aranyosak meg szőrösek és ilyesmi, aztán a Shu is talán sikkant, és végül hiába nézek, a Shu az nincs sehol. Az állatok elmenekülnek, egy nyuszi el is szalad mellettem, mert hát a kis buta nem a szabadba szaladt hanem be a házba, el is lépek előle, hogy nyugodtan tudjon szaladni, aztán majd idővel kitalál.
~Perfekt.~ -kotyog bele a Hugi. ~Végre egy kis káosz meg komolyság. Na, Jun mester, te nagy békepárti, ebből hogy húzod ki magad?~

És akkor a Hugi ilyen eszelős vigyorral nézi végig a dolgokat a fejemből, én meg továbbra is az ajtókeretnek lapulva maradok, egészen addig, amíg a Cearso el nem indul errefelé. Addig végignézek mindent, főleg a Kiwi-t, meg a Shu sincs még meg, de mikor a Cearso erre indul, akkor gyorsan elfordulok, és felszaladok a lépcsőn át egészen a szobámig, és a kis foltokon lépdelve, ami miatt hülyén nézek ki, de most nem látja senki, visszamászok az ágyba. Talán kimentem volna, talán nem, nem tudom, az állatok mókásak voltak...
~Én mindenesetre most megtanultam: Junban ne bízzunk. Neki ne mondjunk el semmit. Túl komolytalan ahhoz. Shu tud rólam, a problémádról meg senki, és ez így van jól.~
-Igen, Hugi... így van jól...

by **Jun** Hétf. Jan. 25 2016, 18:12

Minden összeomlott, elfeketedett a világ egy pillanatra, nedvesek lettek a szemeim és akkor placcs! Értetlenül pislogok a lila lánykára miután letöröltem az arcomról egy maréknyi tejszínhabot, és megnyalintom a kezem.
- Franciakrémes?! - háborodom fel - Pont a legcsodálatosabb franciakrémest?! Igen?! Igen?! Jól van... - morgolódva az asztalhoz suhantam akár egy ninja, átcsúszok az abrosz alatt, majd a túloldalán előbújok és magamhoz veszek három szépséges habos aprótortácskát és megcélzok vele mindent ami él és mozog. Néhány további fincsiséget is utánuk küldök, majd rövidesen észhez térek és mint akit kicseréltek kibújok a rejtekemből torkot köszörülök, lesöpröm a vállamról azt ami nem odavaló.
- Figyelem! Izé... Köszönöm, hogy eljöttetek a teapartimra, és igazából nem így szerettem volna, de nagyon boldoggá tettetek vele, és remélem jól éreztétek magatokat, de tényleg! Külön köszönöm, hogy Kiwi is itt volt, és remélem, hogy.. nem ijedt meg amiért egy kicsit szórakozottabbak voltunk ma a kelleténél.

Köszöntem a részvételt :3

by **Shukaku** Kedd Jan. 26 2016, 06:29

Még Timidus is kap a tortából, amit ezúttal Jun indít útjára. Kitérhetne, de inkább hagyja magát, hogy sikerélményt biztosítson, hiszen még ő is észrevette a céhvezér fancsali képét. Ez a kép azonban gyorsan tovaszáll, és helyét ismét a Juntól megszokott arcvonások veszik át. A sárkány persze kap egy hatalmas puszit hálából... illetve nyalintást, hogy Shu segítsen letörölni róla a sütit, majd amikor Kiwi külön szóba kerül, az idomár azért mellé lopakodik, hogy suttogva megnyugtassa.
-Ne higgy neki! Mindig ilyen szórakozottak vagyunk.Ez egy vidám csapat, és már te is a tagja vagy.
Ezután mindenki sorra kerül egy búcsúölelésre, hiszen valószínűleg most mindenki eltűnik, ha romokat kell takarítani. Jun marad az utolsó, akit az idomár emlékeztet arra, hogy küldje meg a céhtagságos meghívót Kiwinek. A lány majd akkor fogadja el, amikor akarja.

by **Kiwi** Kedd Jan. 26 2016, 08:42

Az események kicsit bedurvultak, elfajultak... vagy hogy is fogalmazzam. Ráadásul Cearso is eltűnt. Nem akartam kapni a sütikből, vagyis nem így. De egy kósza darab végül engem is eltalált, aminek következtében fedezékbe vonultam és onnan vártam ki a végét. Hogy Cear visszatérjen, hogy a későnk megérkezzen. Bár... ha ezt meglátta lehet már elszaladt. Rolling Eyes

Vagy hogy történjen valami. Végül ahogy jött, úgy maradt abba, Jun egy pillanat alatt felpattant végül hozzánk szólt, amire én is előmerészkedtem, és felegyenesedtem. Utána Shu is oldalba bökött egy kedveskedő mondattal, és egy kis figyelmeztetéssel a céh-kisasszony felé. Igazság szerint egyáltalán nem erre számítottam, még ha gondoltam is némi bohóckodásra, attól még reméltem hogy fogunk tudni beszélni a részletekről. De mint mondta Jun sem így tervezte... Szóval az hogy most így hirtelen ér véget... csupán az állatok és általunk okozta káosznak köszönhető be, hisz alig töltöttünk itt pár percet.
- Izé, én szeretnék segíteni, rendet rakni. - Jeleztem a két lánynak főként. És már neki is láttam, a maradék feltakarításának, csoportosításának, egyben maradt étkezőeszközök összeszedésének, az asztalterítő összehajtásának, a székek egymásra rakására, majd az asztal szétszedésének ha kellett. Persze volt ami már a kezeim között pixeleződött el, hisz menthetetlen állapotba került. Időközben talán Cear is leért. Vicces lenne, ha megkésve érne ide mire mi már sehol se volnánk... Bár kicsit szomorú hogy ilyen hamar ért véget... Végül míg pakolásztam maradt időm gondolkodni.
- Van, valami fészer, vagy raktáratok ezeknek? - Kérdeztem rá, hova is pakoljam a székeket, vagy ha láttam hogy valaki merre viszi a többit, akkor követtem. Viszont volt valami furcsa, Shukaku nagyon állítja hogy ez egy bolondos csapat, mire Jun egy pillanat alatt elbőgte volna magát ha Shu nem kap észbe, akkor Kanami... meg sem szólalt szinte egész idő alatt, Saya el sem jött... A fotós fiú, nos... ő csak egy fényképet küldött, meg hogy majd legközelebb. A vidámság helyett... inkább keservesen törtető, kemény munkát és próbálkozást láttam. Hiába az események mást mondtak, és az apró jelek mást sugallottak... Talán még mindig hiányolják a vezérüket?... Hisz... Cearso is miatt a lépet ki. Legalábbis ezt mondta. Minden olyan furcsa, picit nyomasztó, mégis ahogy látom hogy küzdenek és akarnak, úgy éreztem hogy egy halovány száll ideköt. Segíteni akartam nekik, az újrakezdésben hogy mint főnik ők is felébredhessenek a poraikból. De... képes volnék én erre? Sőt, miféle porról agyalok én, nem haltak meg... nincs miért feltámadniuk. Ez egy stádium, amit túl kell vészelniük. Úgy vélem a vérfrissítést is ezért akarják. Így azt várhatják tőlem hogy eltereljem a figyelmüket a múlt nehézségeiről, nem pedig hogy kotnyeleskedjek... De a kíváncsiság... És ne nézzenek teljesen hülyének, de jobb ha még egy picit adom a butuskát aki nem vesz észre semmit... Majd személyesen külön-külön beszélgetek velük. Azt hiszem így lenne a legjobb. És ha Jun elküldte a meghívót, természetesen elfogadtam. Kellemetlen volna, nem megtenni amikor ennyien itt vannak, és figyelnek, látják... Utána ha mégis csatlakozni szeretnék, hogy várjam hogy elfogadjanak?... De félek hogy megbánom. Az új dolgok ijesztőek, és elkötelezni magam úgy hogy nem is tudom mihez pontosan... szintén ijesztő. Nem vagyok egy tökös csaj, pedig úgy szeretnék, olyan igazi belevaló lenni, tudjátok. Aki nem fél, és minden helyzetben állja a sarat, akinek mindig van egy frappáns válasza és aki mindig megkapja amit akar... De nálam a probléma ott kezdődik, hogy nem mindig tudom mit is akarok igazán... Végül ha elhordtunk mindent a többiek felé fordultam.
- Köszönöm a meghívást, jól éreztem magam. Jun téged kereslek a későbbiekben a részleteket illetően, Shu téged, vagyis Timi téged meg a pontozást illetően. Nekem amúgy is ideje indulnom. -. Néztem körbe, a fiút keresve, hisz hozzá is lett volna egy kis mondandóm... de ha itt is volt, csak rápillantottam, de nem mondtam semmit. Hülye vagyok mint mindig. ><" A gondolataimat magamban tartottam, pedig... pedig megbeszéltünk egy szafarit. Remélem nem felejtette el, mert én nem. De ha most felhívnám rá a figyelmét, az amolyan erőltetés volna nem?... Vagy hogy nem bízok benne. De magamat sem akarom rákényszeríteni. ><" Nehéz eset vagyok.... .____.

by **Shukaku** Pént. Jan. 06 2017, 07:49

Karácsony

A munkálatok este kezdődtek, a lehető legnagyobb rendszer, és a lehető legnagyobb csönd kíséretében. A kis csapat már jó pár nappal előtte megbeszélte az egyik favágóval az erdőből, aki külön az ünnep tiszteletére adott fabeszerzős miniquestet, hogy nekik a két legszebb, de ne a legnagyobb fát találja meg. Ezután mindenfajta fura szerkezetek kezdtek felhalmozódni a kert melletti kis szerszámos házikóban, ahova Shu eddig a kerti eszközöket pakolgatta, mintha valaki egy bányát készülne beindítani az udvaron. A helyzet azonban nem ez, mindössze a kis csapatnak rengeteg előkészületre volt szüksége ahhoz, hogy a (nem) hatalmas fát felállítsa. Két fenyőt szállítottak, az egyiket az angyalkáknak, cserébe az angyalkák pedig segítettek hazahúzni a kocsit a céhházba. Ez egy kis összekacsintás volt Shu és a tanárnő részéről, hiszen amíg az idomár lefoglalta a gyerekeket, addig kikerülhettek az ajándékok náluk. Ezután jó pár csigasorral, és közös erővel felállítódott a fa, lehetőleg nem felkeltve a céhtagokat, így reggelre már lehetett is mit díszíteni. Az ajándékát senki nem a fa alatt találta meg, hanem karácsonykor az ajtójának a kilincsére akasztva. Fellógatható dísz, finom illatos növényekkel, nemezelt nyuszival és tolldísszel. A nemezhez és a tolldíszhez való alapanyagokat tekinthetitek Timi és Yena ajándékának is.

by **Rogan Hartnett** Pént. Jan. 06 2017, 10:05

Karácsony Rogan Version.

Rogan ugyan még nem lakik a többiekkel a céhházban, azonban rendszeres látogatója. Mindig elszórakozik a gondolattal, hogy majd egyszer neki is lesz saját szobája, viszont hamar elhessegeti a gondolatot. Van benne valami megalázó, valami gyermekes, valami proli. Olyan lenne mintha szomszédai lennének, és ki nem állhatja, ha kevés a tér. Persze ezt a céh lakóinak soha sem árulta el, de titkon mégis örülne annak, a szobának.. Miközben a folyosókon barangolt, hamar észrevette, a hirdetőtáblán "ékeskedő" hatalmas pergament, rajta a karácsonyi feladatok listával. Főzni ugyan nem tudott, a szeretet nyújtása pedig értelmezhetetlen volt számára, hogy mit is takar valójában, azonban magas volt, és erős, így az étkező és folyosók díszítése mellé odafirkált egy "R & N"-t utalva ezzel magára és Nachumra. Az, hogy a sárkányt mennyire foglalkoztatja a díszítés gondolata nem érdekelte, de látszólag a mogorva pet nem is igazán törődött vele. Szokásos csendben haladtak végig a folyosókon, és másnap elsőként érkezett aprócska gömbdíszekkel, boákkal, amiket egy közeli turkálóban szerzett be, mint "leértékelt" termékek. Egy darabig várta, hátha valaki érkezik és felügyeli a munkálatokat, azonban ha senki sem csatlakozik egyedül fog hozzá a papiroson kiszabott részek feldíszítéséhez Nachum segítségével..
Ajándékot nem hozott, a díszeket tökéletesen elégnek érezte. A karácsonyi vacsorán viszont örömmel részt vesznek, végigpoénkodva, csipkelődve a többiekkel, alkalmanként talán kicsit még szelet is csap a lánykáknak, de csak semmi komoly.

by **Kiwi** Pént. Jan. 06 2017, 23:03

Karácsony

A faliújság egy szuper dolog, és a rózsaszín az Jun védjegye. Nagyon rá van fanulva az a lány arra a színre, így ha már ezzel azonos színű fecnit látok meg, tudom, hogy ki lesz a feladója. Megálltam előtte és elolvastam. Koránnak, ugyan nem mondanám a készülődést, hisz a szobám már közel egy hónapja a karácsony színeivel, és díszeivel pompázik, így én már javában végeztem a saját kis készülődésemmel. Sőt megsúgom, egy alig negyven centis műfenyőt is beszereztem már, magamnak. Csakis a szobámba. Az ünnepeket annyira nem szerettem, a készülődést viszont annál inkább, a kraftolásról nem is beszélve. Viszont már feltűnt, hogy mire végig olvastam a listát, két név is oda volt firkantva… Idő kellett, mire kapcsoltam, hogy az R&N monogram kit is takarhat… viszont leesett hogy, egyre sűrűbben láttam a kis mitugrászt a céhházban, valamint a monogram is helyre billenti a rejtélyt. Fogalmam sincs, hova kéne őt tennem fejben, hogy mi értelmeset kéne gondolnom róla, hisz… azt sokat ugye nem mutatott, de ha nem is mondtam neki, vagy másnak, én tudtam. Valójában csípem, legyen bármilyen idegesítő… főleg, ha Frilinával kerül össze…
A második név… ami oda volt biggyesztve… az Frilina volt, méghozzá a szeretet adáshoz, és az ebédfőzés, ebédeléshez…. és szinte… mindenhova. Még Cearhoz is. Nem is értettem… de úgy gondoltam ennyire egomán,vagy… csak szereti láttatni a nevét… nem tudom. Nem sok hely maradt, ami nem lett volna, így vagy úgy lefoglalva, szignózva, vagy bármi. A fabeszerzés volt még az egyik… de, valahogy nem füllött hozzá a fogam. Az utóbbi időben többszörösen megkaptam hogy… fiús vagyok és a magasságom… sem segít, mármint… az addig oké, hogy van súlyemelésem… de… valahogy annyira, egy óriásnak érezném magam, ha én cipelném a fát… és, az a filmekben is mindig a fiúk dolga… Majd valamelyik nagyfiú bevállalja… A díszítés, viszont mindig is ínyemre volt. Valamit alkotni, valamit létrehozni… ami másoknak is tetszhet. Sok dolgot ki akartam próbálni, bár bátorságom nem sok volt hozzá, hogy mennyire lehetne egyedi… de, ki akartam venni a részem.

Odafirkantottam magam, a díszítéshez, viszont a főzéshez nem mertem… Az italkészítéssel talán valamit próbálkozhatok… de, majd meglátom még mi fog kisülni belőle.

Aznap mikor az ablakon kinézem máris kint díszelgett a (két?) karácsonyfa. Bár még nem voltak kidíszítve. Viszont biztos voltam benne, hogy közös program lesz. Vagyis reméltem. De úgy is lett. Az egész napot együtt töltöttük. Már reggel a tervezgetéssel, és a véglegesítések megbeszélésével kezdtük. Majd mindenki nekilátott a feladatának. Jun volt a díszítési parancsnok. Igyekezett a fiúkat a leglehetetlenebb helyzeteke keríteni, sőt, egyszer én is megszólaltam, Charitonnak, hogy a csillárról le tudna-e lógatni pár üvegből kiöntött kristályszerű jégcsapot. Csakhogy előtte se semmi, és a létráról is vicces felérni, amit ráadásul akkor pont Rogan foglalhatott. Hiába cingár, azért mindenhova ő sem jut fel, még Junci parancsára sem. Míg Rogan vélhetőleg a leértékelt holmiaival mindenféle színt összevarázsolt volna… Megkíséreltem rábeszélni egy kis harmóniára, a kreativitása mellett, amit amúgy értékeltem, de kevés nekem kevés volt. És persze, csakis akk beszéltem vele, ha nem épp Frilinával foglalkozott, vagy bárki mással. Shu és Frili volt az étel felelős. Picit zavar, hogy ennyivel jobbak mint én, bár sok receptet nem ismerek… Sütni mindig is szerettem, és nem számolja külön a pontokat, mindkettő gyakorolni kellett, hogy haladjak… és marha lassan haladtam, bármivel is. Ritsut kértem meg arra hogy, ellenőrízgessen le minket, hogy elég szimetrikusan raktuk-e egymástól a díszeket, és ha valamit korrigálni kellett, akkor követtem az utasításait, hisz mi akik díszítünk, nem látjuk annyira át, mint egy kívülálló. Bár Rogan incselkedett, vélhetőleg velem is, ha volt ilyen… akkor bizony kapott egy szúrós boát a nyakába. Ha Cear is megjelent, Ő kapott tőlem egy forró csokit, hisz a hidegből beérve, biztos fázhatott, úgy voltam hogy majd felmelegítem. Shukakuék nagyon serénykedtek odabent, és volt is munka rendesen, ennyiünkre. Ha láttam, megfogtam a „csicska” munkákat, tehát mosogattam, kidobtam a szemetet, a kezük alá dolgoztam… de, nem lebzseltem közöttük, nem akartam őket zavarni. És főleg keveset láttak, miután Frilina „elkapott” mindenki előtt, elkezdett csiklandozni… egészen addig ameddig a földre nem kerültem. Nagyon kínos volt… Nem tudtam miként kezeljem, zavarba jöttem, főleg hogy ténylegesen a földön feküdtem, ráadásul… hirtelen ért… azt sem tudtam mit akar, vagy hogy miért csinálja… és akkor nem is akartam tudni. Amint abba hagyta, kevesebbet jártam be közéjük, bár érezhetően nem kerültem őket. Inkább csak a szőkeséget. Valójában jól esett… a húzása… csak nem tudtam hova tenni. Sem a mértet… sem úgy az egészet, vagy hogy nekem vissza kellett volna most csiklandoznom, vagy valami mással „bosszút” állnom?... Miért vagyok ilyen elcseszett az emberekkel?! De amint kiszabadultam, lefoglaltam magam mással, még ha egy ideig fejben ott is voltam. Végül láttam, ahogy másokkal is „kikezd” a lányka. Ebből gondoltam, hogy csak nem akarta hogy kimaradjak a sorból… és most, hogy ez jó-e vagy sem… fogalmam sincs, mindegy is. Ritsut rendszerint, ahol érte kapott egy kobaksimogatást Frilinától. Egyszer, csak úgy váratlanul… belepuszilt Shukaku fülébe, amolyan jó hangos… cuppanósat. Rogannal éppenséggel úgy szórakozott, hogy kihívóan hivatalos viselkedésben fogadta. Szépen megformált, teátrálisan előadott mondatokat, távolságtartást produkált, méghozzá úgy… hogy, ott volt a szemében az a huncut, játékos csillogás. Charitonnal kifejezetten barátságos volt, és… kapaszkodjatok meg: teljesen „normális”. Nem játszotta meg magát, nem próbált feszültséget oldani, közvetlen volt és törődő. Kicsit irigy is voltam, nem értettem… én miért nem kaphatom ezt… Juncival viszont hülyeségben is tudott egy követ fújni. Valamint… legalább egy órát csakis azzal töltött el, hogy a poharakra… masnit kössön. Ne kérdezzétek… De… különböző színű szalagokat kaptunk, narancstól a liláig megtalálható volt minden. Sayaekat is próbáltam bevonni, a díszítgetésbe, kikértem a véleményüket és hasonlók.Amikor volt egy kis szabadidőm, és Yena is oda talált hozzám, akkor nem tudtam elmenni mellette úgy, hogy ne simogattam őt, ameddig csak lehet. Ha tudtam megtaláltam az ő csikis pontját is. Igen, Yena kapta vissza az én csikizésemet, majd a boával is megpróbáltam szórakoztatni, akár egy macskát, vagy kiskutyát. Reménykedtem benne, hogy tetszik majd neki mert színes, csillogó, (szöszös?.. izé, tudjátok mire gondolok… ><”) és még mozog is, ha mozgatom a másik végéről. Szóval, megpróbálkoztam, aztán lett ami lett. Az ebédet is együtt töltöttük, ha volt hús… csak nagyon-nagyon keveset vettem belőle, viszont a köretet nem sajnáltam magamtól. Levest is ettem egy jó adagot, persze csak ha nem volt csípős. A nappali és előtér kidíszítése után, a fa következett. Abból kihagytam, csupán pár díszt készítettem oda a fiúknak. Viszont, voltak felaggatható édességek, habkarika, szaloncukor utánzat, és hasonlók. Ha… rá tudtam beszélni őket, akkor csak a fa, alá raktuk ki, de nem akasztottuk fel, ha nem, akkor bizony azok is a fán landoltak végül. Végül az ajándékok én a fa alá tettem őket, a szokásokhoz híven. Chariton kapott, egy kard ápoló és fényesítő olajat, Ritsu egy bőrszíjas nyakláncot, amin egy fémből készült két kard alakú medál van. Cear kapott egy véső, vágó faragó készletet. Ha jól emlékszem szafarin említette, de az tuti hogy van ilyen saját kése. Saya kapott egy filctol készletet, amivel három dimenzióba tud rajzolni. És Ruby kapott egy vörös sálat. Shukaku kapott egy farmerből készített oldal táskát, amibe filceket, ceruzákat és egyéb rajz eszközöket tehet. Voltam a szobájába, láttam pár rajzát. Yena, egy akkora csontot kapott, ami majdnem akkora mint ő maga, és kifejezetten ízesítve is van, valamint persze játék, és nem állati vagy szörnyi eredetű kaja. Timidus egy medált kapott. Egy ellipszis alakú, csiszolt fehér gyémánt fényű követ, amelyet ha kellő képen fordít, belül mintha kis apró habokkal lenne kiírva a következő. "Köszönöm." Rogan, egy Robin Hood-szerű kalapot kapott, aminek köki színe volt. Frilina ajándéka is napvilágot látott, a masnik nem véletlen kerültek a poharakra. Ugyanis ha azokat lefele fordítottátok, akkor havazni kezdett benne lágyan, valamint halványan világított a masni színével megegyezően.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 07 2017, 08:34

Kis kiegészítés ehhez a gyönyörű részletességhez, ami Kiwi:

Timidus örömmel segít abban, hogy a fa magasabb pontjaira is felkerüljenek a díszek, bár az egész karácsonyfa nem egy hatalmas dolog, legalább is méretben nem, így erre egyébként szükség nincs igazán, de a muri kedvéért segít. Shu, miután meglátja, hogy Frilina mindenhova odafirkantotta magát, még jobban kedvet kap a feladathoz, igyekszik kis barátnője körül sündörögni, és segíteni neki, legalább abban, hogy Yena jelenléte és az, hogy mindent nagyon meg szeretne nézni és kóstolni, ne rontson a helyzeten. A főzés alatt persze folyamatosan eteti, így egy idő után a hiéna elégedetten dől ki a konyha egyik sarkában, tömött pulyka méretűre dagadva. Komoly dilemmát okoz Kiwi serénykedése, hiszen örülnek ugyan, hogy segít, ám azt is gyorsan meglátják, hogy direkt a piszkos munkát keresi, mintha büntetni szeretné önmagát. Talán ez vezetett Frilina ötletéhez, és talán emiatt nem is lépett közbe sem az idomár, sem a sárkány. Kiwinél nehéz tudni, hogy éppen mikor mi a kellemes a számára. Ez azonban legalább adott egy ötletet arra, hogy miként reagáljon a fülcsengető puszira. Rávetette magát a lányra, és ezúttal Frilina kapta meg a csiklandozás adagját. Ettől függetlenül, amikor Shu végre kiszabadulhatott a konyhából. Timi figyelmes tekintetének nagy örömére, úgy szaladgált a céhtagok között, mint a mérgezett egér, és le sem lehetett törölni a vigyort az arcáról. Kiwi sajnos rossz időpontban kapta el Yenát, a sütés után, így a szegény hiéna ugyan legalább látszatintézkedéseket foganatosított a játékkal kapcsolatban, és néha-néha álmosan felemelte a mancsait, vagy kinyitotta a száját, ám igazán csak a vakargatást élvezte, de azt nagyon. Elégedett vigyorral és morgással, na meg persze a hátára fordulással adta tudtára a lánynak, hogy nem kell abbahagynia a dolgot. Az ajándékaikat ugye ők már kiosztották, rendhagyó módon, nem a fa alá. Majd észreveszi mindenki. Ő azonban serényen bontogatta a sajátját, sőt, Timi még meg is várta, hogy az övét is kibonthassa, persze a meglepetést a sárkány már magának tartotta meg. Az oldaltáska osztatlan sikert aratott, és amint be lehetett jönni a hidegből, rögtön fel is próbálta, hiszen a nagy overallra nem fért volna rá, majd körbe is kérdezett mindenkit, hogy milyennek találják. Timi pár másodpercig figyelte, forgatta a követ a mancsában, majd végigfuttatta a tekintetét a céhtagokon, és köszönetképpen meghajolt az irányukba. Az ajándékozás miértje, és a rituális hálakifejezés még mindig nem tartozott az erősségei közé, főleg, ha nem használati tárgyat kapott, ugyanis a dísz, és a használhatóság két külön halmazt alkotott a fejében. A jelentés azonban számára is fontos, hiszen a céhben valaki, vagy valakik hálásak neki, tehát jót tesz a csapatért, tehát jót tesz Shuval. Ennek elismerése talán a legnagyobb ajándékok egyike, amit egy pet kaphat. Yena pedig... nos ő még annyira sem értette az ajándék lényegét, mint Timi. Örült már magának a felhajtásnak is, miután ismét meg tudott mozdulni a szieszta után, ám mivel Shu elhalmozta mindennel, azt nem igazán tudta, hogy ennek most jobban kellene örülnie. Ugyanúgy végtelenül boldog volt az ételnek tűnő tárgy látványától, illatától, ízétől, mint akármikor máskor. Frilina pedig... nos ő az egyedüli, aki az ajtódíszen kívül is kap majd ajándékot, legalább is a kikövetelt koccintást (már ha nem lenne hagyomány) követő puszi mellé is.

by **Saya** Vas. Jan. 15 2017, 01:03

Ők nem voltak ilyen vidámak.
Saya napjai azzal teltek elsősorban, hogy leült a tükre elé és testvérével megbeszélték mindazt, ami eddig velük történt. Még egy kis füzetecskét is vett magának, gyönyörű pitypangvirág-mintával, amiben feljegyzetelte a fontosabb dolgokat, mint például hogy Hugi milyen vérszomjas és kannibál volt eleinte, ő pedig milyen vidám, nevető, optimista. Ezt a szót is most tanulta meg legjobban.
Majd ahogy teltek a lapok, lassan megjelentek a múlt sötét árnyai. Apró mondatfoszlányai az agy egy olyan zugának, aminek a létezéséről nem is igazán tudott. Hugi továbbra sem árult el semmit önszántából. Saya talál lassan magára. Apjának sziulettje egyre inkább kirajzolódik lelki szemei előtt, a tűz lángjai és melege mintha most is égetnék a bőrét. Azt még mindig nem tudja, mi történt azután, egész addig, amíg az öreg néninél nem találta magát az apartmanban, de azt már sejti, érzi, hogy abban az időben volt a legboldogabb, és hogy iszonyatos fájdalommal ért véget mindez.
A kislány és árnyéka is az ellentétévé vált annak, ahogy beléptek ebbe a játékba.
A Schizophrenia hatása állandósult. Nem teríti be a világot, de nem is kellemes a látvány, amihez már kénytelen volt hozzászokni. Rájött, hogy nem kell kerülgetnie a kis foltokat vagy megijednie, ha pont oda kell nyúlnia, ahol az ő szemében épp kinőtt valami gusztustalanság. Nem létezik, csak illúzió, káprázat. Nem kell félnie.

Magára vette kis fehér kabátját, egy vastag harisnya, aprócska csizmácska, és a bolyhos sapka. Tudta jól, hogy mi folyik odakint, és hogy ő bunkó módon nem volt hajlandó semmire sem felírnia magát. Nagyon rég nem érzi már azt itt, amit régen, nem érzi már magát a céh tagjának. Itt mindenki életvidám, mindenki békés, nevet és mosolyog egész nap, pattog, mint egy energikus nyuszika. Ő pedig csak áll, ereje vesztetten, és nézi őket szomorúan, mert hiába próbálja, hiába erőszakolja ki magából az érzelmeket, nem képes örülni semminek. Nem tud örülni már a nyíló virágainak sem tavasszal, nem tud örülni a szülinapoknak, nem tud örülni még a társai látványának sem. A szívét minden alkalommal megcsavarja a fájdalom marka, mikor figyeli őket az ablakból.
Maga sem érti igazán, mi veszi rá most őt arra, hogy mégis kimozduljon a kertbe akkor, mikor a többség is ott van. Shukaku épp Kiwit szenteli meg leginkább a figyelmével, és itt van Rogan is, a férfi, akit talán a legjobban gyűlöl ezen a világon pusztán azért, mert olyannyira hasonlít Anatole-ra, mégis annyira más. Talán csak a saját fájdalmát vetíti ki rá, egyébként kedvelné, maga sem tudja. Réges-régen, pár évvel ezelőtt, kedvelte volna... az teljesen biztos.
-Figyeljetek...
Szólal meg, ahogy kilép a kertbe, de a hangja olyan halk és erőtlen, hogy kételkedik benne, meghallotta-e egyáltalán valaki. A torka kiszáradt, az ajkai cserepesek, úgy érzi, egy szó sem jönne ki a torkán. Mire összeszedné magát, Kiwi már úgyis "letámadja", és két dolgot is a kezébe nyom, mire meglepetten pislog kettőt rájuk. Kettő... egy neki, egy pedig...?
Még Hugi is meglepetten nézett az ablakok üvegében tükröződve.
-Ez...? Dehát én... mi... nem is...
A hangja remeg, reszket, a kezei mintha kocsonyává válnának. Majdnem elejti új szerzeményeit. Végül leguggol és a sálba temetkezve keserves sírásra fakad.
-Hisz mi... nem is készültünk semmivel!
Pedig tudhatta volna. Legyen ő akármilyen zárkózott, ez a céh és a tagjai még sosem hagyták őt cserben. Ahogy ezt felismeri, meginog az elhatározása, nem csak neki, de még másik felének is, aki ajkába harapva, fejében gomolygó, zöld-kék ködként próbál nyugalmat hozni a kislánynak, aki úgy sír, mintha az összes bánata most szakadna ki belőle.

by **Kiwi** Vas. Jan. 15 2017, 16:27

/Saya/

Nem mondhatnám hogy ismertem Sayat. Valahogy sosem mertem úgy közeledni hozzá, és bár tudom a választ, a miértre... ami pontosan az, ami most történt. Félt tőle, félt hogy összetöri, akár egy átgondolatlan szóval, gesztussal, bármivel. A gyerekektől amúgy is féltem, méghozzá pontosan ezért. Túl törékenyen gondolkodnak, és ragaszkodnak, túl kiszolgáltatottak másoknak, szülőknek, a testvéreknek... az idősebbeknek, és vélhetően ez volt az, amiért Shukakuhoz sem tudtam úgy közeledni. Ahogy megláttam egyértelmű volt, hogy kihasználom az alkalmat, és átadom a neki szánt kis ajándékokat. A reakcióra viszont nem számítottam. Annyit éreztem csak hogy rosszat csináltam, bűntudatom lett, vagyis nem rosszat, csak... épp nem jól. Nem akartam megalázni, megbántani... ahogy, most ő érezheti magát. Hisz azt hittem... így érez. Vagyis, azt hiszem fordított esetben én is így éreznék. A kezei remegtek, és még melegek voltak, hisz nem rég csatlakozott hozzánk. Hamar elkapott a szipogás, ahogy összegörnyedt, és fogalmam sincs miért, vagy hogy... azt hittem le fogok bénulni, lemerevedni az események kapcsán. De azon kaptam magam, hogy megpróbálom megölelni, gyengéden magamhoz szorítani, de épp csak annyira, hogy érezze, hogy ölelem, de magamhoz szorítani nem mertem. Féltem hogy összetöröm. Sírt, sőt zokogott. Én pedig... hamar könny gyűlt a szemeimbe, és éreztem csupán egy pillanat kell, hogy én is rákezdjek, sőt... rá is kezdtem. Nesze... nekem. ><" Utálom, hogy nem tudom tartani magam. Az érzelmek embere vagyok.
- Ne légy buta... - Csupán ennyit tudtam kinyögni... Legelőször hülyét akartam mondani, de ő mégiscsak Saya, egy kislány, ráadásul egy nagyon is törékeny pillanatában. Először féltem, megrémültem attól ami történt, végül megnyugodtam... és átgondolva, úgy éreztem... talán még jót is tesz neki, a sírás.
- Semmi baj, add csak ki magadból. - Simogattam meg a hátát, persze csak ha hagyta és tartottam ölelve, ameddig ő szükségesnek érzi. Azt hiszem sikerült nekem is rendbe szednem magam, a pityergést abba hagytam, és azon tűnődtem mi lenne a jobb. Ha itt maradva próbálnám valamivel becsatlakoztatni, és semmisnek kezelni azt ami történt... vagy... ha, kicsit kiszakadnánk a társaságból. Féltem a második talán csak rést és kérdéseket hagyna, így inkább átgondolva egy ideig nem szóltam semmit. Azon tanakodtam, van-e citromfűteám, az talán segíthet.

by **Jun** Kedd Jan. 17 2017, 12:34

Saya:
Ahogyan telt az idő egyre jobban belejöttem a szerepembe. A helyiségek szépen alakultak hála a segítő kezeknek, és úgy tűnt, hogy nem én vagyok az egyetlen aki jól szórakozik. Néha ugyan láttam az arcokon a fáradtság jeleit, ilyenkor igyekeztem frissítőket varázsolni tálcákon a többiekhez. Jókat bohóckodtunk, és az udvaron még egy-két hógolyót is megengedtem magamnak elhajítani a gyanútlanul serénykedők irányába, majd mindezek után úgy tettem mintha nem én lettem volna.
A kert is gyönyörű volt, elégedett voltam, és igyekeztem még több díszt kivonszolni a raktárból, hogy a hatalmas szépséges fánk, valóban hatalmas és szépséges lehessen. Különféle gömbökat, boákat, papírdíszeket, lógó kis figurákat pakolásztam az alacsonyabb ágakra, amelyeket elértem létra segítsége nélkül is. Amikor Saya megjelent a fehér kis kabátjában, már messziről integettem neki, hogy jöjjön csak, köztünk neki mindig van hely. Örültem, hogy kimozdult a szobájából, és annak is, hogy velünk a családjával akarja tölteni az idejét, és nem csak a vacsorát.
Amikor elsírta magát örömében, rámosolyogtam, és már el is indultam hozzá. De Kiwi megelőzött. Annyira örülök, hogy ilyen jó emberekkel élhetek együtt!
- Saya, te magad egy ajándék vagy nekünk. - vigyorgok széles mosollyal az arcomon. Vicces, mert eredetileg idén én is ajándék akartam lenni, csak a fa alatt, és becsomagolva.. De féltem, hogy a csomagolóanyag-ruha túlságosan szakadékony, és valaki túl lelkesen bontogatná...
- Gyere, díszíts velünk fát. Van forrócsokink is valahol.. Nem tudom ki csinálta de valami Isteni lett! - invitálom magunkhoz, miután úgy tűnt kicsit megnyugodik a meghatódottságából.

by **Shukaku** Kedd Jan. 17 2017, 14:26

Saya megérkezése őszintén meglepi mindannyiukat. Még Timit is. Természetesen csend áll be a részükről, amikor meglátják a pici lányt. Még Yena is elhallgat, és jó kutya módjára le is ül, füleit hegyezve. Mindenki megrohamozza az íjászt, és Shu sem akar kimaradni. Ő már átadta ugyan az ajándékát, de Junt oldalba bökve azért ő is odafurakszik.
-Hé! Ezt én akartam mondani!
Ajándék híján így hát a zsebkendőjét nyújtja át a lánynak, talán most annak veszi a legnagyobb hasznát. Ha pedig mindenki megnyugodott, Sayáék is bevonódhatnak a közös mulatságba.

by **Chakna** Pént. Márc. 03 2017, 23:15

Kiwi ismerkedős

Néhány nap már eltelt azóta, hogy Shu meghívott a Jumpy Vigorba. Eddig tartott lélekben felkészítenem magamat, hogy odamenjek. Lassan lépkedek az utcán, én minden letérőnél megállok szinte. Biztos jó ötlet? Hiszen nem számít rám senki… De minnél előbb szeretnék túlesni rajta… A meghívás óta megint a depresszió jeleit kezdem észrevenni magamon… A lehetőség, hogy ne legyek egyedül, előhozta megint a magányt… Magamban korholom magam ezért, és nem tudom miért, de még az is eszembe jut, hogy Tachi kiröhögne, ha látná milyen bizonytalan vagyok. Ez együttvéve végül valahogy elég lelkienergiát biztosít, hogy feljussak a 10. szintre.
Ott megint megtorpanok. Biztos, hogy jó ötlet? Nem kéne szólnom valakinek? És nem sietem el a dolgot? Ezúttal Shu jut eszembe. Meghívott abba a közösségbe, amit családjának tekint. Elszomorodna, ha tudná, hogy kétségeim vannak… Megyek tovább, szinte lassított felvételben. Végül ott állok a kapu előtt.
Szinte nem is emlékszem, hogy kerültem ide. Itt viszont a bizonytalanság már nem kérdések formájában tör rám. Ez rossz ötlet, menj vissza, és inkább beszéld meg valakivel, hogy mikor jössz. Nem állsz még készen… Ha már itt vagyok be kéne mennem. Shu ha itthon van jól meglepődne, és örülne, hogy eljöttem, Jun pedig egyenesen a nyakamba ugrana. De hiszen éppen ez az… Szeretem Junt, mint hugocskát, de nem hiányzik nekem, hogy meglepődjön, és valami meggondolatlanságot vegyen a fejébe? Chakna állj le! Na meg Chariton… Mit szólna, ha hirtelen megjelennék itt? Örülne? Chakna… Higgadj le! Na meg itt lehet Kiwi is… Vele még egyáltalán nem volt alkalmam rendesen beszélgetni, de olyannak tűnt, aki nem szereti, ha behatolnak a szemlyes terébe... A többieket pedig még nem is ismerem... Én megpróbáltam... De be kellene mennem, ha már idáig eljöttem…
Miközben ezek a gondolatok kergetik egymást a fejemben, aki észrevesz láthatja, hogy hol odalépek a kapuhoz, mint aki be akar menni, hol pedig sarkon fordulok, mint aki indulni készül.

by **Kiwi** Vas. Márc. 05 2017, 00:36

Napokig még csak az ablakból, vagy a kert kisebb zugaiban élveztem a jó időt. Az utóbbi időben felelevenítettem a régi hobbim, és elkezdtem megint rajzolni. Borzasztó hogy, pár év kihagyás mennyit volt képes rondítani, mennyit felejtett az alkotói énem. Szinte szégyelltem amit alkottam, vagyis inkább magam, hisz elérni egy szintet, majd abból erőteljesen visszazuhanni egy pontba, csúnya csalódást eredményez, az embernek önmagában. Eleinte aggódtam, hogy nem fogok újra felzárkózni, legalább magamhoz, de némi gyakorlás után javulást vettem észre magamon, de még… mindig nem volt elég. Sőt, mintha a ki nem fejlődött stílusom egy új irányba mozdult volna el. Mintha nem is az én rajzaim lennének, de elhatároztam magam. Igaz, utol akartam érni a frontot, de saját magamnak fontosabb vagyok. Fontos az, hogy érezzem, hogy legalább egy… szintet képes vagyok tartani, elérni, így döntöttem. Ismét gyakorolni fogok.

Hamar kifogytam a grafitból, valamint új dolgokat is szívesen kipróbáltam volna, így eldöntöttem, hogy a jó időnek engedve kimozdulok, és keresek valami kis hobbi bolt szerűséget, ahol azért választék is akad. Volt is ötletem merre nézzek körül, hisz anyagokat a varráshoz, valamint fonalakat, cérnákat és egyéb dekor cuccokat sikerült már beszereznem. Mint például már el is kezdtem húsvéti díszeket kreálni. Parafa dugókra kötöttem fehér és piros fonállal, hogy úgy nézzen ki mint egy gomba, valamint találtam tojás alakú könnyed parafaszerű anyagot, amire hasonlóan fehér fonálból kötöttem rá, majd középen kis színes masnival kötöttem be, szóval szerintem aranyosan néznek ki. Viszont kifele igyekezve, egy alak sziluettje rajzolódott ki a távolból, amit akkor még nem tudtam azonosítani, majd ahogy egyre közeledtem a kapuhoz, ismertem fel, a haját, az arcát, az alakját. Elmosolyodtam. De még nem szóltam hozzá, talán észre sem vett, hisz meglehetősen bizonytalannak tűnt. Vagy, mintha egy furcsa táncot gyakorolna a kerítés előtt. Mindegy, az első meglátásom, valósabbnak tűnt. Így picit szaporáztam a lábam, nehogy még legyen ideje meggondolnia magát, és elszaladni, ha már idáig elsétált.

Amint megláthatott, vagy felismerhetett, ügyeltem arra hogy, már messziről megejtsek felé egy mosolyt. Főként biztatásból, bár mivel jó napom volt, egyáltalán nem esett nehezemre. Rápillantottam, majd a kapuhoz érve megszólítottam.
- Szia, ne kint várj, gyere beljebb nyugodtan. – Nyitottam ki előtte a kaput, és beinvitáltam.
- Mi járatban erre? Vagy vársz valakire? – Releváns kérdések, szinte kötelező körök. Majd a választól függően, haladunk tovább.

by **Chakna** Vas. Márc. 05 2017, 20:48

Zaklatott lettem, és egyre inkább belemerültem a gondolati mókuskerékbe. Annyira, hogy hiába is szólok hozzá Rolling Eyes

Kiwit is csak akkor veszem észre igazából, amikor megszólított. Az első mondata kirángatott a mókuskerékből, de azért még látszódnak rajtam a bizonytalanság jelei.

– Szia – mosolygok vissza rá, de kicsit kényszeredettre sikerül. A kapu kinyílására megtorpantam a bejárat előtt, Kiwire néztem, a kapura, megint Kiwire, aztán megint a kapura… Végül úgy az ötödik vagy hatodik ilyen kör után bátrotalanul beléptem a kapun.

– Nem akarok zavarni – habogom bizonytalanul a Jumpy Vigor területére lépve. A nevelésemből adodó berögződések kerülnek a felszínre, amikor a tiszteletadás jeleként meghajlás után nézek csak körbe.
Szinte meg sem hallom Kiwi kérdéseit, mert leköt a látvány. egy szókapcsolat jut eszembe róla: A béke szigete. Végül mégiscsak eljut az agyamig, hogy kérdezett.

– Az úgy volt… - kezdeném meglehetősen messziről a történetet, aztán rájövök, hogy felesleges. Még mindig elég bizonytalanul csenghet a hangom – Szóval hogy Shu karácsonykor meghívott, hogy csatlakozzam a Vigorhoz…, és úgy gondoltam…, hogy… hogy eljövök megismerkedni azokkal, akiket nem ismerek… és… ha lehet… Ha megoldható egyben kérném is a felvételemet… Azt ugye Juntól kell? – foglalom össze röviden, hogy mit keresek itt, sok sok akadozással, kicsit mint aki valami rosszat tett, és éppen bevallja, közben pedig még azért sem felejt el bocsánatot kérni, hogy él…

Visszaterelődik közben a figyelmem a kertre, és jó-hogy nem tátott szájjal bámulok. Lenyűgöző látvány. Az otthonomra emlékeztet, ami ezúttal a honvágy rámtörése helyett melegséggel tölti el a szívemet, és meg is nyugtat kissé.

– Gyönyörű helyen laktok – jegyzem meg, talán már tőlem megszokottabb hangon. – mint egy szentély – teszem hozzá, bár nem tudom, hogy ez neki mond-e valamit.

by **Kiwi** Hétf. Márc. 06 2017, 19:34

Chakna szokatlan látványt nyújtott, főleg azért mert egy viszonylag visszafogott, ámde tudatos lánynak tűnt, most mégis itt keringőzött a kapu előtt. Mindenesetre félbeszakítottam az utam, és beinvitáltam őt. Nem akartam, illetlennek gondoljon, na meg biztos voltam abban is, hogy okkal jutott el idáig, főleg hogy legutóbb csak a Dojoig jutottunk. Visszaköszöntem neki, majd türelmesen megvártam miként dönt, épp valami módon meg akartam jegyezni, hogy nem muszáj ha nem akar, de sikeresen döntésre jutott. Az igazat megvallva, olyan tipikusan kislányosan aranyos volt az előbb, a bizonytalanságát kifejezve, de szerencsére nem kellett lökdösni, bár... kezdem érezni, mit érezhetett Shu amikor a japán illemet rajta „gyakoroltam”. Kicsit zavarba ejtő volt a hajlongás, de viszonoztam mert így illik.
- Dehogy zavarsz. - Tudtam be, ezt is az illemkörnek, és vettem fel a ritmust, valamint persze, egy fél szót sem hazudtam. Kicsit izgultam, mert úgy néz ki én leszek aki majd körbevezeti, de egyszer ezt velem is megtették, szóval a legjobb tudásomat kell csak nyújtanom, miként örököljük „dinasztiáról” dinasztiára, ezt a nemes hagyományt. Na jó, azért nem. De ez is erősítette a tagságomat, annak tudatát és értelmét. Szóval köszönöm Chakna. Releváns volt, hogy megtudakolom miféle céllal jár, erre és már azon voltam, hogy megismétlem a kérdést, mire végül választ kaptam. Hallott, épp csak lefoglalta a megilletődöttség, és meglepettség, valamint az, hogy felmérje a terepet. Természetes amit csinál, én is kíváncsi voltam, bár emlékszem, hogy én nem mertem ennyire nyíltan körbevizslatni, főleg hogy Cear engedett be, és minden figyelmemet ő, valamint a parti miatti izgulás vette el. Neki könnyebb dolga van, úgy éreztem.
- Ne légy már ilyen kis félős. - Jegyzem meg neki, a habogására, bár hátba nem veregetem, és ilyen biztató gesztusokat nem kap, csak ezt a mondatot és egy hozzá járó biztató mosolyt. Bár utólag rájöttem, hogy őszinte volt ugyan, annak aki épp szorong és feszült, nekik nem feltétlen ezek a mondatok segítenek, sőt lehet a halgatás többet lendít előre, ha úgy tesszük, hogy fel sem figyelünk az izgalmára, de ezen már késő agyalnom, legjobb ha elteszem legközelebbre magamnak, hogy mit ne tegyek, mondjak. Viszont volt alapom amihez hozzá tudtam szólni.
- Szóval te is hezitálós fajta vagy. - Jegyeztem meg.
- Nekem is nagyjából két hónap kellett, hogy elhatározzam magam. - És bár érdekelt, mennyire azonos vagy épp különböző okokból vártunk ennyit, de úgy gondoltam, erre később is ráérünk kitérni, még mielőtt akaratlan bizonytalanítanám el.
- Igen, Juntól kell, valamint, szívesen körbevezetlek ha gondolod. - Lelkesedtem fel én is.
- Köszönjük, hát nemsokára te is itt fogsz. - Biztattam, hisz láttam hogy, mennyire tetszik neki.
- Szeretnél elsőnek kint körbenézni, vagy menjünk be? - Majd a válaszához mérten haladtunk tovább. Lesz mit mutatni és mesélni neki.
- Amúgy, a hátsó kertből felfelé vezető ösvényen, egy húsz-harminc percnyi sétára van egy szentély, a szafari határában. - Jegyeztem meg neki, mit érdekesség, hisz úgy látszik érinti a téma az érdeklődési körét.

by **Chakna** Kedd Márc. 07 2017, 00:56

Na tessék… Most félősnek gondol… Kellett ez neked Chakna? Magadnak köszönheted … Azért a bíztató mosoly segít, hogy kicsit visszanyerjek a magabiztosságomból, amit valahol otthon hagyhattam a fiókban…Kösznöm Kiwi! Látod, értékes, ügyes ember vagy! Rám nem hallgatott, úgy magába fordult, te pedig néhány szóval kiráncigáltad a "kagylóhéjból". Köszönöm! Ha kell valami segítség vagy támogatás, csak szólj!
- Én nem… vagyis… - szólalok meg, még mindig habogva, aztán igyekszem egy torok-reszelés leple alatt rendbe szedni a gondolataimat – Nem félek, csak nem vagyok… voltam biztos benne, hogy betoppanhatok csak így, váratlanul… Meg hogy mit szólnának a csatlakozásomhoz azok, akiket még nem ismerek – nincs miért szépítsem az igazságot, és lehet ha kimondom, még segít is teljesen összeszedni magam. Ügyes lány vagy Chakna, csak így csináld tovább is.
– Épp ez az… - válaszolok arra, hogy hezitáló fajta lennék - Általában nem vagyok ilyen bizonytalan… Végiggondolom százszor, körbejárom a dolgokat minden irányból mielőtt döntök, de nem szoktam „nem dönteni”… - Arra a részre, hogy neki két hónapba telt elhatároznia magát, hálásan mosolygok rá, amiért megosztotta velem ezt az információt.
– Ezek szerint te is alaposan átgondolhattad, mielőtt döntöttél. – reagáltam, enyhe kérdő hangsúllyal, mert nem voltam biztos benne, hogy Kiwi hogy fogja fel a dolgot.
Közben lassan már értékelhetőnek mondható szinten magabiztossá válok, ami valószínűleg elkezd látszani a tartásomon is. Bólintok a kérdésemre kapott válaszra, és megilletődötten mosolygok a felajánlására
– Megköszönném, de csak akkor, ha nem tartalak fel vele – bólintok erre is. Nem csak a szavaiból, hanem a testbeszédéből is igyekszem kikövetkeztetni a választ a fel nem tett kérdésre: Szívesen teszed? Eléggé elpárolgott ugyanis a bizonytalanságom, hogy elkezdhessem szokásomhoz híven figyelni a rezdüléseit. Kezd felismerhetővé válni a „megszokott” Chakna. Nagyon helyes… Nem illik hozzád a bizonytalanság.
Ezúttal a megilletődés némít meg. Na nem a könnyezős féle, hanem csak a hálásan bámulós, nem találom a szavakat típus. Tehát neki nincs problémája vele, hogy én is ideköltözzem! Mondanom sem kell talán, hogy a kert látványa egy kisebb „Megvan!” élmény a pettel közös szálláshelyet illetően. Ráadásul az otthonomra is emlékeztet… Ezt a helyet valószínűleg nem fog nehezemre esni otthonomnak nevezni. Kiwi pedig ezekszerint „nem állít akadályt” elém, hogy valóban az otthonom legyen… Magamban ujjongok egy keveset emiatt, de még nem engedem ezt az érzést eluralkodni magamban.
- Órákig el tudnám nézni a kertet – feleltem nem válaszolva a felvetésre, hogy kint nézzünk előbb körül, vagy bemenjünk. A szentély említésére pedig a maradék bizonytalanságom utolsó cseppje költözik a hangomba
– M…Megnézhetjük először azt a szentélyt? – kérdezek rá, hiszen nem voltam biztos benne, hogy szívesen tölti-e ott az idejét

by Ajánlott tartalom