Pillangó Kert

Ez egy szép, nagy területi, virágokkal tarkított kert, amiben viszont nem a virágok a fontosak (amiket bővíteni szeretne a céhvezér, hogy tényleg olyan legyen, mint egy kert), hanem a pillangók, akik ide szoktak jönni, mellesleg pár pillangóház is van, hogy télen el tudjanak bújni a hideg elől. Akármilyen színű pillangót lehet találni, ha elég éles szemű az itt tartózkodó. Van külön kiülő is, ha pihenni vágynak a céh tagjai.

*to Zana

- Sajnálom, ami odafent történt...
Égre emelt kezével a napkorongot próbálta a fiú a kezei közé venni. Bár a napba nézett, nem kellett hunyorognia. A nyári nap sugarait a kert végében lévő fasor lengedező lombja fogta föl, s szelíden óvta meg szemeit. Az árny, mit az öreg tölgy vetett feléjük, nem volt nagy, a lábait kellemesen melengette az égi vándor fénye.

Tücskök ciripeltek a fűben, és madarak csicseregtek a fák lombjain. Hűs szellő lengette a leveleket, és a puha, dús pázsit fölött pompázó vadvirágokat. Méhek és darazsak dongták a tarka színben pompázó virághadat, de számuk semmi sem volt az egész kertet színpompássá varázsoló pillangók sokaságához.

Egy merész kék ruhás, billegetve lehelet finom szárnyacskáit, landolt Danee nap felé kitárt tenyerén.
- Ó, nézd csak! - fordul fektében a mellette pihenő lányhoz - Azt hiszem kedvel engem! - eresztette le a kezét a lány arca felé, hogy ő is jobban lássa a kis kék pillangót.
- Olyan merész mint én voltam odafent! - folytatta, de aztán lebiggyesztett ajkakkal és lesütött szemmel mondta tovább - sajnálom, ha zavarba hoztalak... tudod odakint... odakint talán sosem tettem volna ilyet... kint sokkal félénkebb és visszahúzódóbb vagyok, mint amilyennek most mutattam magam

A kis kék ruhás hölgy megunta tétlenséget, és a fiú kezéről a levegőbe libbent játékos könnyedséggel. Danee az ajkához emelte a kezét, amivel nem is olyan rég még a mellette lévő lányét illette.
- Igazából egy kicsit meglepett, hogy még soha azelőtt senki sem csókolt meg! Egy ilyen szép lányt... deee... - s rámosolygott Zanára
- annál finomabb volt! - s egy pajkos kacsintással bátorította a leányt
- Tudod... minden első csók amit egy új embernek adsz... hüüm... nehéz megfogalmazni az érzést
- Egy bizsergés az ajkon mielőtt megtörténne, egy vágyakozással teli borzongás, olyan hevesen ver a szíved, hogy szinte kétségbe esel
- Vajon elutasít-e? Vajon várja-e? E között a kettő közt csatázik szív és ész oly vadul, hogy megremeg bele a kezed, mégis...
- Mégis, mikor a szemekben igenre találsz, s az ajkatok összeér... eljön a mennyország, a tökéletes pillanat, ami bár kérész életű, elkísér egy életen át
- A szívedbe írj magát, és valahányszor felidézed bizseregni kezd az ajkad, vágyva az újbóli átélésre
A fiú ismét az ég felé emelte tekintetét, a tölgy ágai közt ugrándozó, csivitelő madárkákra pillantva
- Az első kézfogás, az első mosoly, az első puszi, és az első csók, azt jelenti tetszel, mind jobban és jobban szeretnék veled lenni, és mindinkább egyé válni veled.
- Mond csak volt már udvarlód odakint? - könyökölt fel a pázsiton, szelíden mosolyogva Zana-chan felé fordult

Ilyesmi:

Danee

A nap aranyosan sütött az égbolt tetején, bearanyozva a zsenge zöld színű fűben fekvő két fiatalt. Körülöttük ezerszínű és illatú virág pompázott, és kápáztatta el a nézelődők szemét. S akárcsak egy színes forgatag, repdestek körben különlegesebbnél különlegesebb pillangók.
Az egyik fiatal neve Danee, a másik pedig Zana. Messziről, keletről édes szél halk, lágy melódiát fújdogált magával.

(Itt már E/1-ben írom)

Vidán vittem körbe a tekintetem. Majd a szememet becsukva hallgattam Danee-t, s közben próbáltam összeszedni kusza gondolataimat. Milyen sok minden történ! S mennyi sokszor végig gondoltam már. Nemrég még reszketve mentem be a Kezdetek Erdejébe, megrettenve minden apró ágreccsenéstől és fuvallattól. Felsikkantottam, ha a távolban farkasvonyítást hallottam. Találkoztam a fiúval, aki most itt van mellettem. Azóta már nem félek ettől a világtól. Legalábbis megpróbálom nem kimutatni, de még így is megesik, hogy hosszú éjszakába nyúlóan könnyezek, majd sírom álomba magam.
Szörnyű látni, ahogy ismerősök és ismeretlenek halnak meg körülöttünk, és ezt tehetetlenül kell végignézni.
- Ó, nézd csak! Azt hiszem kedvel engem! - szólalt meg Danee, mire felnyitottam a szemem. És valóban. Egy gyönyörű kék pillangó volt az új barátja.
- Kék a kedvenc színem! - mosolyodtam el. Láttam rajta, hogy erősen töri a fejét odabent. Mit mondhatnék? Mindenesetre megpróbálkozom valamivel.
- Öhm. - köszörültem meg a torkom és tekintetemmel erősen koncentráltam a tőlem nem messze nyíló rózsára. Imádom a rózsákat, meg a liliomokat... De most nem szabad erre gondolnom! Koncentrálj! - Én... nem haragszom se.. semmiért. - vörösödtem el, majd erőt véve magamon, mélyen Danee szemében néztem. - Ez nem hiba, csupán... érzelem, ilyesmiért nem szabad haragudni senkire. Természetes.- mik nem jutnak az eszembe, majd hogy zavaromat csillapítsam újra behunytam a szemem, miközben mosolyogva hallgattam ahogy a mellettem fekvő fiú beszél.
- Mond csak volt már udvarlód odakint? -tette fel hirtelen a kérdést. és egyenesen felém nézett. Zavartan kerestem egy pontot amit nézhetek.
- Izé.. még.. még soha. - mondtam újonnan elvörösödve. Vajon mit gondolhat most... ?

- "Izé.. még.. még soha"
- Hehe... - mosolyogtam vidáman Zana-chanra - akkor én lehetek az első aki próbálkozhat nálad! - s a nyelvem hegyét kinyújtva vettem el a mondandóm élét, egy kis cserfességgel
Átfordultam a hasamra, egészen a leányzó mellé könyökölve, letéptem egy karnyújtásnyira lévő, zöldellő cigánybúza kalászt, és a száránál fogva megcsiklandoztam vele Zana orrocskáját egy kicsit.
- Egész nap itt tudnék lenni... - s a pixeleződő növényt magam mögé hajítva visszahasaltam
- Veled!
- Nézném a napsütésben vonuló felhőket, az eső utáni szivárványt
- Csillagokat számolnék veled a telihold varázsában fekve
- Hullócsillagra vadásznánk a nyári éjszakai égbolton, kívánságokért remélve
- Mi lennénk az elsők akik a napot köszöntenék a hajnal első fényeinél
- Az utolsók, akik a lemenő napkorong előtt úszó felhők színeiben gyönyörködünk
- És akik felfedezik a magányos csillagot, a Vénuszt, aki elsőként jelenik meg a csillagok közt, s utolsóként adja át a helyét a napfényes reggelnek
- Háááá ..... - sóhajtottam fel elmerengve
Újra a lányra pillantottam: tűnődve néztem: némán gyönyörködtem a vonásaiban, a szemeiben, az ajkaiban, a finom kis orrocskáján
- Zana ... - fordultam ismét hozzá, a kezemet az arca fölé emelve takartam el a napot a szemei elől egy pillanatig, míg a frufrujához nem értek ujjaim. Finoman oldalra simítottam a haját, ujjaim átsiklottak a halántékán, tenyerem pedig keretbe foglalva simogattam meg a vörösödő arcocskát
Ismét a nevén szólítottam ugyan, de nem akartam semmit se mondani, legalábbis nem szavakkal, megérinteni szerettem volna, egy kis szeretetet sugározni, megosztani vele mindazt a felhőtlen örömöt, ami most éreztem...


Az ihletet adta ez a dallam