[Kalandozás] Az elveszett Pillangó

by **Vani** Hétf. Aug. 05 2024, 15:38

Az elveszett Pillangó
feat. Vani és Daiki

-Biztos nem lesz semmi bajod?
-Nem leeesz, ne aggódj.
-De, aggódom. Megesküszöl, hogy nem kalandozol el messzire? Ígygörbülj?
-Íííígy görbülök, le is megyek hídba a kedvedért, ha akarod.
-Arra nem lesz szükség. Jól van, legyen. Viszont tényleg mennem kell. Ne maradj bent túl sokáig, rendben?
-Igenis, kapitány!
Szalutált a leányzó, Afton pedig fájdalmasan felsóhajtott. Elköszönt és a Kilépés gombját megnyomva távozott a játékból, hogy elindulhasson dolgozni. Vani még sosem maradt bent a férfi nélkül, igaz, ez csak a második eset, hogy együtt logoltak be, de az elsőt is nagyon-nagyon élvezte. Az a karnevál, meg minden, ami ott történt, huhúú, nagyon megmozgatták a fantáziáját. Most viszont egy újabb izgalmas nap ígérkezik, elvégre, most végre egyedül van. Szereti Aftont, de a férfi mintha túlságosan is féltené, amit igazán nem tud hova rakni, hisz, már semmi baj nem történhet, nem igaz?
Nosza, leányunk fel is kerekedik, át az erdőn, mezőn, követve a sárga köves utat - ami igazából sima földút, de lényegtelen -, míg el nem ér egy izgalmasnak ígérkező kis városkába. Figyelmét ugyanis rögvest felkelti a város túlfelén túl magasodó épület, ami olyan, akár ha Drakula kastélyát emelték volna ki egy könyv lapjai közül. Legalábbis, talán, mert ha van valami, amit Vani nem szokott művelni, az az olvasás. Túlságosan összezavarodik, összeolvadnak és felcserélődnek a betűk a szeme előtt, így nem igazán szokott foglalkozni a könyvekkel.
Itt még kevesebb a játékos, mint a fővárosban, az NPC-k pedig többnyire egykedvűen járják örök körforgásukat, mintha valami szomorú átok részei lennének. Vani kezeit hátul összekulcsolva, dúdolva lépdel lendületesen az utcákon, majd szeme megakad a városka főterének hirdetőtábláján.
-Oooh, ilyenek vannak abban a szörnyvadászos játékban is! Nézzük, van-e valami jó kis küldetés vagy ilyesmi. Vagy vannak itt is ilyen vicces kis kiírások, amik után aztán kincset lehet találni random helyeken? Jelzi ezeket valami kérdőjel vagy ilyesmi? Áh... vagy csak nem ismerek ilyet, aztán azért nem mutatja... -fintorodik el, ahogy a térképét megnézve nem lát semmilyen kérdőjelet vagy más jelzést, ami elrejtett kincsre utalhatna. -Nézzük csak... "Kérek ezt, kérek azt", azt se tudom, mit kérsz, bátyja, ezeket majd később. "Vállalom testőrség..." oké, ez megint más. Jéé, ez cukkancs.
Bök rá az egyik papírra, hogy jobban előjöjjön a kiírás.

Kalandorok és nyomozók figyelmébe!

Oumu gróf híres és terjedelmes gyűjteményéből eltűnt egy értékes darab, egy Pillangó. Bárki, ki kézre keríti a tettest és elhozza a Pillangót, busás jutalomban részesül. A tárgy birtoklásával gond nélkül bebocsátást nyernek a kastélyba. Keressék a komornyikot további információkért.

A lányzó hunyorogva, némi nehézségek árán olvassa végig, majd elfüttyenti magát a terjedelmes aranyszám láttán, ami a jutalom fül alatt fogadja.
-Az gyönyörű, apukám! Van mit a tejbe aprítani, úgy látom.

by **Daiki** Hétf. Aug. 05 2024, 21:39

Daiki gondolataiba merülve sétált az ösvényen Tolbana felé. Noha újra és újra ledöbbentette az itteni világ valósághű ábrázolása, nem felejtette el, hogy ő egyáltalán nem mókázni van itt. Bosszantotta, hogy nehezebb elkezdeni, mint gondolta és titkon az is, hogy lehet teljesen feleslegesen tesz erőfeszítéseket, hiszen többezer játékos élt itt tíz évet és azalatt biztosan felhalmoztak olyan ritka tárgyakat, amikre a feketepiacon már most biztos nagyobb a kereslet, mint bármire, amit ő kezdőként elérhet. Akkor pedig kénytelen lesz elköszönni ettől a játéktól. ... Amit, végülis, miért is bánna ennyire?
Megállt egy pillanatra és megrázta a fejét.
Koheivel az első belépése után megbeszélték, hogy két hónapot adnak maguknak arra, hogy eldöntsék, anyagilag mi éri meg jobban: eladni a játékot és a konzolt, vagy megtartani azt és általa szert tenni valamiféle állandóbb bevételre, mint amit az ad hoc a yami-baitok adni tudnak. Kohei a héten dupla műszakos volt, így még nem tudott belépni, de Daikinek volt annyi ideje, hogy ezúttal be tudjon vállalni valami hosszabb - és reményei szerint jövedelmező - küldetést. Mivel a Kezdetek Városa és annak környéke tele volt hozzá hasonló újoncokkal, inkább Tolbanát kereste fel, annál is inkább, mert úgy olvasta a helyszín leírásában, hogy a városközeli erdők-mezők rejthetnek ritka lényeket. A város maga egyébként nem igazán keltette fel az érdeklődését, noha meg kellett hagyni, hogy abba a nagy kastélyba szívesen beosont volna. Ehelyett azonban a főtér felé vette az útját és megnézte az oda kiakasztott, az ő szintjének megfelelő questeket. Nem is elsősorban a feladatot nézte - inkább a jutalmat. Igen, éppen emiatt esett a választása a rejtélyes pillangó megkeresésére, elfogadás után pedig úgy döntött, nem sieti el: leült egy félreeső, a térről alig látható padra, újraolvasta a leírást és igyekezett minden információt elraktározni, amit a kiegészített szöveg számára biztosítani volt képes. A küldetés megadta az irányt, amerre a pillangó - valószínűleg - eltűnt, így észszerű volt a kastélytól kezdeni a kutatást.
Daiki felállt, hogy így is tegyen.
Ekkor csippant a menüje, hogy új társa érkezett a questhez.
Milyen társa? - kapta fel a fejét és ekkor vette észre, hogy a hirdetőtáblánál egy lányka álldogál. Feltételezte, hogy a másik játékos is megkapta a jelzést, hogy ketten vannak, így odasétált hozzá és enyhén meghajolva szólította meg:
- Jónapot - egyenesedett fel - Úgy hiszem ugyanazt a küldetést vettük fel. Egy pillangót kell megkeresni - kockáztatta meg és csak azután folytatta, hogy a másik biztosította felőle, hogy ő az a másik személy - Dai vagyok, örvendek a szerencsének - mutatkozott be. Ketten talán egyszerűbb lesz teljesíteni a feladatot és ki tudja, ha egyszer bejutnak, talán még a kastély is okozhat számára pozitív meglepetéseket.

by **Vani** Kedd Aug. 13 2024, 10:24

-He? -pislog nagyokat, ahogy a küldetés elfogadása után egy másik ablak is felvillan, és ez olyan váratlanul éri, hogy kétszer kell elolvasnia, mire egyszer felfogja, főleg, hogy elsőre pár betű mintha fel is cserélődne. Mérgelődve elfogadja, de persze az orra alatt csak sustorog.
-Afton nem mondta, hogy ennyi sokat kell majd olvasni ebben a játékban. Na majd meghúzom a fülét ezért, úgy éljek! -fordul meg, és ebben a pillanatban szembe is találja magát az ezek szerint másik játékossal. Meglepődve torpan egyet, majd a következő pillanatban fülig ér a szája és ahogy beszívja a levegőt, feltételezhetőleg pont a kitörni készülő energia kiadására való felkészülés céljából, éles hangot ad ki, mint egy izgatott madár. Legalább Daikinak pont lehet ideje ezáltal befejezni a mondandóját, mert oh jaj, szegény, ezek után...
-Oh my God, szia-szia, én is nagyon örülök, jesszum, mondták már, hogy jóképű vagy? Nagyon-nagyon örülök, én Vani vagyok, még újonc. -ragadja meg két kézzel a fiú egyik kezét, kicsit megrázza, majd el is engedi és hátrál kettőt, vagyis, jobban mondva, inkább odébb ugrik, mint egy nyuszi.
-Fúúú te, láttad a jutalmat érte? Gondolom abból már olyan kastélyt is lehetne venni, mint az ott! Tényleg, ha már Oumu gróf, én nem ismerem itt a sztorit, de akkor ezek szerint ő a helyi nagyágyú meg ilyesmi? Játékos, vagy csak NPC? Áh, mindegy, ha más nem, majd meglátjuk. Azt mondják, menni kell a komornyikhoz, hogy elmondja a maradékot, gyere! Nem értem mondjuk, hogy miért nem lehetett leírni, na mindegy, mondjuk én csak örülök neki. Remélem, hogy az NPC beszélgetés itt nem olyan, hogy csak lebeg valami szövegbuborék felettük, mert akkor kitépem minden szál hajam, komolyan mondom.
Persze ahogy beszél, megindul a kastély irányába. Daiki pedig talán elgondolkodhat, hogy most még hivatkozhat bekapcsolt sütőre vagy bedugva hagyott vasalóra...

Ha viszont kockáztat, hogy maradnak még ép agysejtjei a kaland végére és követi az energiabombát, hamar eljutnak legalább a kastélyig. Bár a kapun belülre nem jutnak, de ahogy odaérnek, egy jól öltözött pingvin... vagyis az a tipikus, sorozatokból jól ismert, magas, vékony, kissé öregedő férfi közelít feléjük, egyenes tartással, egyik kezét mindig a háta mögött tartva, ahogy azt az illem megköveteli. Meghajol, mikor elég közel ér, majd mintha felmérné a két delikvenst.
-Ha jól sejtem, a Pillangó ügyében jöttek.
-Oh, hála az égnek, beszél! Igen-igen, és...
-Ez esetben köszönjük szépen a segítséget, és rögvest a lényegre térnék. -vág Vani szavába a komornyik, mire a leányzó durcásan felfújja az arcát pár másodpercre. -A Pillangó nem sokkal a játék újraindulása után tűnt el. A feltételezett tolvajok az erdőben vertek tanyát, egyesek szerint egy barlang környékén. Mivel úgy hírlik, a barlangban egy irtózatos fenevad rejlik, nem sokan vállalták, hogy elmennek addig. A banditák talán sikeresen a maguk oldalára állították, erről nincs információ, csupán szóbeszéd. Megadom a koordinátákat, és sok szerencsét kívánok.

by **Daiki** Vas. Aug. 18 2024, 18:54

Megtorpant, ahogy új társából furcsa hangok jöttek ki: nem tudta, mi következik, de a lány nem tűnt veszélyesnek, így egy félmosoly kíséretében Daiki végül befejezte, amit elkezdett. Persze afelől voltak kétségei, hogy a lány hallotta-e a szavait és ha igen, megfelelően értelmezte-e, mivel nem igazán telt el fél másodperc sem, és máris reagált rá. Ennyi idő alatt képtelenség felmérni egy embert, akivel még sosem találkoztál. Nem mintha a lányka az az analizáló típus lett volna.
A dicséret persze jólesett neki és enyhén meghajolt rá.
- Köszö... - kezdte volna szavakba önteni a választ, de későn: Vani már folytatta is, és egy olyan monológot vágott le, hogy Dai őszintén meglepődött rajta. A keze is a levegőben maradt a kéz~~fogás~~rázás után és több másodpercbe is beletelt, mire rájött, hogy eközben máris lemaradt. Vani ugyanis nem húzta az időt. A férfiú pislogott párat, azután elindult a lány után. Úgy gondolta, hogy túlságosan is hosszadalmas lenne minden kérdésre megfelelő választ vagy ötletet adni, valamint feltételezte, hogy a lány amúgysem kíváncsi rá - így csupán egy bólintással nyugtázta az elhangzottakat (igen, így utólag) és azt, hogy bizony elmennek a kastélyba. Hiszen ez a logikus lépés, Dai pedig örült, hogy ebben egyetértenek.
Őt is vonzotta a jutalom.
Nos, főleg a jutalom.
A kastély előtt álló úr nem okozott csalódást: klasszikus prototípusa volt az ilyen helyeken előforduló NPC-knek és ahogy Daiki remélte, az információi is megfelelőek voltak. Túlságosan is.
- Honnan olyan biztosak benne, hogy a küldetés tárgya ott tartózkodik? Pontosan milyen információk alapján jutottak erre a következtetésre? - tette fel nyugodtan az első kérdését, de közben azért lementette a küldetés által megadott koordinátákat. Fél szemmel a mellette tébláboló lányra nézett. Ha a játékban továbbra is valóságosan meg lehetne halni, most gondban lennének.
- Sajnálom, uram, de a programom ennyit enged megosztani önökkel - hangzott a felelet, mire Daiki sóhajtott és megvonta a vállát: hát legyen. Meghajolt, majd sarkon fordult és útját az erdő felé vette, oldalán a bőbeszédű lánykával.
- Mondd csak, rendelkezel itemekkel az ilyen helyzetekre? - kérdezte - Illetve harcoltál már? - tette hozzá és ezúttal már előre felkészült arra a szóáradatra, ami most következni fog. Ő maga egyszerűen csak elővette az íját és a tegez nyilat is a hátára erősítette. Fogalma sem volt, hogy elég erősek lesznek-e egy ilyen kalandhoz, de nem tartott tőle, hogy ő bármilyen kárt (értsd: anyagi kárt) is el fog szenvedni: távolsági harcosként és figyelembe véve társa energiáit, ő csak Vani után válik majd célponttá, így ha a helyzet rosszul alakul, egyszerűen csak elteleportál majd. Elhanyagolható kockázat, nagy haszon.

A kastély területét elhagyva egy rövid mezőség után beértek az erdőbe. A növényzet egyre sűrűbb lett; látszott, hogy a szint népszerűsége és elérhetősége ellenére elég kevesen választották pont ezt a környéket. Vagy csak a programozók járatják a bolondját velük?
- Ott - mutatta Daiki. Egy pillangó szállt el előttük, közönséges dekoráció, mégcsak indikátora sem volt. Ellenben - hacsak véletlenül is, de - segített nekik rátalálni egy ösvényre végre, ahol könnyebben haladhattak. Az íjász elraktározta magában az információt, de szavakat nem fűzött hozzá. A koordináták alapján bőven ráértek még a szavakhoz.

by **Vani** Kedd Aug. 27 2024, 13:47

A lányka szája egy néma O-ra tágul, mikor meghallja Daiki kérdését, és a komornyik arra adott választá. Nahát, hogy ez mennyire okos! Neki eszébe se jutott volna ilyesmit kérdezni, kételkedni bármiben is, vagy hasonlók. Ezek után, mikor a fiú elindul, szinte már büszkén követi, hogy lám, milyen jó kis társa akadt, és dúdolászva, jókedvűen szökdécselve néha megelőzi, de nem kell sok, hogy ezúttal hozzá intéződjön egy kérdés, mire hümmögve, a fák lombkoronáit nézve elgondolkodik.
-Nem. -jön végül a válasz, majd a lány lenyitja a menüjét. -Tulajdonképpen azon kívül, amit kaptam, másom nincs, mármint, elmentem a boltba azzal a kuponnal, de a rendszer nem igazán segített, hogy mi az a "középstat", amit meg akartam, azt meg rendre nem hagyta elvenni, mondván, hogy arra nem jó a kupon, szóval hagytam az egészet, végül is, ez az egész csak nem lehet annyira nehéz. Mármint, eltűnt egy pillangó, meg ez az első szint, az ilyesmi általában az ilyen játékokban csak tutorial mindenféle kockázat nélkül. Vagy szerinted ez nem az lesz? Jesszus, most belém raktad az ideget. -húzza össze magát és ezúttal félve pillant körbe a sűrű erdőben, ám a pillangó láttán ez a félelem egyből el is száll és jókedvűen pattog, hogy elkaphassa a rovart.
Ez persze lehetetlen, a programozott látványelem gond nélkül suhan el előtte, ő pedig csalódottan lebiggyesztett szájjal követi inkább Daikit tovább az ösvényen. Az út egyszemélyesen, kissé kanyargósan vezet beljebb az erdőbe, majd amikor már eléggé bent járnak, az ösvény mintha szabályosan körbejárna egy termetesebb, vastagabb törzsű fát, még mielőtt megfordulna és visszaolvadna saját magába, kivezetve az erdőből. Vani félredöntött fejjel nézi a fát. Öregnek tűnik, talán az erdő egyik legidősebb példánya, lombkoronája magasan az ég felé nyúlik, terebélyes, akár egy sátor, törzsében pedig több odú is fészkel.
A koordináták viszont nagyjából pont ide vezetnek. A lány körbejárja a fát, bepillant pár odúba.
-Hallod? Szerintem valahol akkor itt lesz. -azzal benyúl az egyik odúba, de szisszenve visszahúzza a kezét - ráadásul egyet az életereje is sebződött. A pókból különös, sziszegésre hasonlító hang hallatszódik, majd egy pár másodpercre kidugja onnan fejét egy közönséges Pók, majd vissza is bújik.
-Nemá', ez megcsípett! Na adok majd én neked csipkedést, te! -fenyegetőzik a lány.

Vani: 9/10 HP
Daiki: 15/15 HP

by **Daiki** Csüt. Aug. 29 2024, 14:20

Tehát mindketten első szintűek. Daiki könnyedén bólintott a lányka feleletére és végig is hallgatta őt, ámbár nem tudott sok megnyugtató érvet felsorolni amellett, hogy ez tényleg csak egy könnyű, tutorial küldetés. Sőt, ami azt illeti, leginkább ellenérvei voltak: a quest felvételének helyszíne Tolbanában volt, nem a Kezdetek Városában, ahol a legtöbb kezdő gyűlt, illetve a jutalom is túl magas volt ahhoz, hogy ez egy bárki által végigvihető próba legyen. Egyedül abban bízott, hogy a sikerhez nem statpontok, hanem ész fog kelleni, illetve valamennyi bátorság - és szerencsés módon Vani és ő pont mindkettőt birtokolták, ha nem is egyszerre.
- Ha gond lesz, majd elteleportálunk - felelte az íjász. Értelemszerűen esze ágában sem volt aggályait a lánnyal is közölni, ezt a pár szót is megnyugtatásul szánta, habár nem biztos, hogy elérte vele a célját. Szerencsére azonban a pillangó megoldotta a sötét helyzetet, Daiki pedig félmosollyal az arcán figyelte a kardforgatót, ahogy ugrálva próbálja elkapni az rovart. Könnyen el lehet terelni Vani figyelmét, de ez most nem feltétlen volt rossz. Ő a részéről maradt az ösvényen és a környezetet kémlelte nyomok vagy jelek után, egy idő múlva pedig csak odaértek, ahova a térkép akarta, hogy érjenek. Barlang persze sehol sem volt, csak egy fa. Egy elég nagy fa.
- Talán - értett egyet a lánnyal, ő azonban egyelőre sehova sem nyúlt be anélkül, hogy előbb bele ne nézett volna, hogy ki vagy mi várja odabent. Így aztán - Vanival ellentétben - őt az arcán csípte meg egy pók, nem a kezén. Daiki félhangosan szitkozódott és elhátrált a fa közeléből. Felpillantott az életcsíkjukra, de attól függetlenül is, hogy a mob csak 1-et sebzett, úgy ítélte meg, hogy egy ilyen kaland elején nem engedhetnek meg maguknak több sebzést. Más megoldás kellett.
- Tessék, ezzel nyúlj be - vett fel két random faágat a földről és adta oda az egyiket a lánynak - Ezt támadhatja az a bujkáló nyolclábú nyugodtan - ejtett meg egy ravaszkás félmosolyt, odalépett a harmadik odúhoz és a faággal belepiszkált a mélyére. Szisszenés, pók. Daiki idejében hátraugrott és a társa felé fordult - Most előjött. Üsd meg, akkor elpixeleződik - ajánlotta Vaninak, lévén ő kardforgató volt, tehát közelharcra is tudott sebezni - Nekem hátrébb kéne mennem - tette hozzá, ha a másik esetleg magyarázatra várt volna.
Aztán így vagy úgy, de megszabadultak ettől a póktól, meg még pár másiktól is, akik az odúk mélyén rejtőztek. Volt azonban egy odú, kicsit korhadtabb belső résszel, mint a többi, amiből nem jött elő pók, többszöri piszkálásra sem. Daiki így aztán egy nagy levegővétellel benyúlt, mob helyett azonban valami mást érzett meg a markában. Elővette és megmutatta Vaninak is.
Olyasmi volt, mint egy fémből készült amulett. Az egyik oldalára egy Dai számára ismeretlen jelet karcoltak, de nem túl szépen. A tárgy másik oldalán egy vésett kép volt egy nagyon jellegzetesen nőtt fáról, alatta pedig egy jobbra mutató nyíl és egy 3-as szám-, valamint egy felfelé mutató nyíl és egy 5-ös szám. Daiki bólintott: megkapták tehát az első (vagy már a második?) megoldandó feladatukat.

by **Vani** Szer. Szept. 04 2024, 10:14

Illetlenség vagy sem, Vani azért kuncog egyet, mikor Daikit az arcán kapja el egy pók. Egyik kezét a szája elé teszi, hogy visszább fogja a hangot, és elfordul, de hamar igyekszik nyugalmat erőltetni magára, hogy mire ismét rá terelődjön a figyelem, már ebből semmi se látszódjon.
-Oké-zsoké! -veszi el a botot, majd egy "hííjáá" felkiáltással bele is szúrja azt az egyik üregbe, ahonnan bár nem jön ki semmi. Dai tudja kiszedni az első pókot, és a lányka elsőre pislog kettőt érdeklődve, hogy miért neki kéne leütnie, de végül magasba emeli a botot és lesújt vele, egyenesen a pók hátára. Dai végül is jól gondolkodik, ezek a mobok még nem erősek, könnyedén leterítik őket még fegyver nélkül is, Vani legalábbis. Az elsők elpixelezése után elégedett sóhajjal úgy tesz, mintha izzadságot törölne le a homlokáról és büszke mosollyal fordul a fiú felé.
-Akkor jól rémlik, hogy te íjász vagy? Tényleg, az íjászoknak így véges muníciójuk van, vagy annyit lövöldöztök, amennyit csak akartok? -dönti félre kicsit a fejét, miközben a fiú a fában keresgélve rálel a medálra, és kábé a részéről egyelőre a téma ennyi is volt, mert akadt érdekesebb. Dai mellé lép, kezeit hátul összefonja és kissé előre hajolva szemléli, amit találtak. Elsőre arra gondol, elég fura pillangó, de akkor ezek szerint ez még nem az.
-Ah, az ilyesmiben Afton sokkal jobb, mert okosabb. Bár ilyesmit láttam már más játékokban. Figyelj, a térkép az itt hogy működik? Ilyen kockás, vagy milyen? Mert ha kockás, akkor lehet, az, hogy ennyi kocka erre, annyi kocka meg arra. Vagy méter. Fú, akkor tényleg meg vagyok lőve. Mondták már nekem, hogy tipikus lány vagyok, mert a méretekkel engem simán be lehet csapni, semmi méretérzékem nincs. -neveti el magát és körbefordul. -Mondjuk egyáltalán mihez viszonyítva jobbra? Ilyen, észak-dél ilyesmi? Akkor észak az... arra. -áll meg végül egy irányba, miután a minitérképe iránytűje segít neki, majd elfordul 90 fokban jobbra. -Akkor induljunk meg erre?

by **Daiki** Pént. Szept. 06 2024, 16:41

A pók-eliminálás egészen jól működött ezekkel a botokkal és Vani végtelennek tűnő energiáival: ahogyan a faággal előkerültek a szörnyek, a lány lecsapott és el is pixelezte őket.
- Igen, íjász vagyok - bólintott a fiú, a második kérdésre viszont arcára kissé keserédes mosoly ült ki - Véges is meg nem is. Nem töltődik újra, de potom áron kb végtelen mennyiségű nyilat lehet bepakolni az inventoryba - felelte. A bosszankodásának oka természetesen a plusz pénz (mégha kevés is) és a plusz bonyodalom volt, ettől függetlenül azonban már átgondolta ezt párszor és nem választott volna más kasztot. Őneki az íjász tökéletesen megfelelt.
Nemsokára rá is akadtak a medálra, ami a következő feladat kulcsa volt. Dai nézegette és közben hallgatta Vani cseverészését és ötleteit: a lány nagyjából azokat mondta, amikre ő is gondolt első körben.
- Nem tudom, milyen a térkép. Mindjárt megnézem - nyitotta le a menüt, de sajnos ezzel nem lettek okosabbak: semmilyen kocka vagy egyéb támpont nem szerepelt rajta - Próbáljuk meg akkor a métert. A lépés valóban szubjektív lenne - bólintott, azután körbenézett - Ami pedig a kiindulópontot illeti... végülis nem sietünk - mosolyodott el és beállt a kardforgató mögé, jelezve, hogy részéről indulhatnak. Próbálta amennyire tőle telik lemérni a távolságokat, de hiába lépték le a kellő távot erre is, meg arra is, semmi sem történt. Vajon rosszul számoltak? Nem lett volna olyan elképzelhetetlen. Daiki újra megnézte a medált és a környéket, és figyelmes lett egy közeli fára, amelyik pont úgy nőtt, ahogyan az a tárgyba bele volt vésve.
- Induljunk talán onnan - ajánlotta és rámutatott a furcsa növényre. Tényleg eléggé kilógott a környezetéből, de rendesen körbe kellett sétálni ahhoz, hogy az odvas fától indulva egyáltalán látható legyen. Daiki beállt a fa elé úgy, hogy pont abból a szögből lássa, mint ami a véseten van, azután szépen lassan, számolva a métereket elindultak újra. Jobbra három méter, azután lefelé öt méter. Semmi.
- Ez így nem jó - kezdett volna el bosszankodni a férfiú, amikor hirtelen megrepedt és beszakadt alattuk a talaj: a mélyedés, ami megnyílt a lábuk alatt erősen lejtett, így ami Daikit illeti, nem túl elegáns módon, a hátsóján csúszott le egészen az aljáig, hatalmas port kavarva maga körül. Köhögött párat, de még idejében eszébe jutott, hogy hol lehetnek, így gyorsan becsukta a száját és Vanit is csendre intette:
- Szerintem megvan a barlang. Innentől legyünk óvatosak - suttogta és mint egy rendes hős férfihoz illik - előreengedte a lányt, hogy menjen és fedezzen fel inkább ő először.

by **Vani** Pént. Szept. 27 2024, 10:50

-Pff... -köpi ki a szájába került földdarabokat és megrázza a fejét. -De, szerintem így pont jó, de egy kicsit zökkenőmentesebb landolásnak jobban örültem volna. -neveti el magát, majd körbenéz, hogy hova is kerültek pontosan.
Még az a mázli, hogy csak egy út vezet innen kifele, hisz ahol lecsúsztak, ott elég nehezen lehetne visszafele menni. Különös, gondolja, de természetesen nem töpreng vagy aggódik sokat a miérteken és hogyanokon. Mind inkább az esik most nehezére, hogy tényleg csöndben kell lennie, ahogy azt Daiki jelezte, és tudja ezt jól, de az ilyesmi mindig is erősen megviselte. Lassan halad előre és igyekszik összpontosítani, felkészülni rá, hogy bármikor rájuk ugorhat valami vagy akad egy jel, ami tovább vezeti őket, de a gondolatai nem hagynak neki nyugtot. Akár ha a barlang sötétje kelne életre, szép lassan különös suttogások lengik körbe, amiket újra és újra próbál elhessegetni. Igyekszik kapaszkodni valamibe gondolatba, ami segíthet neki, próbál magában beszélgetni, és végül rájön, mi az, ami átmenetileg a hasznára lehet. Elképzeli, hogy Afton ott van mellette és gondolatban vele beszélget mindenféléről.
Épp ezért olyan érdekes, mikor az elképzelt férfi előbb torpan meg, mintha a lány és mutat előre, Vani pedig követi a mozdulatot és mélyen beszívja a levegőt.
Előre szalad, majd felemeli a földről, amit találnak. Egy toll, de a mintázata megegyezik a világ egyik leghíresebb pillangójának mintázatával: a pompás királylepkéével. A narancs és a fekete élesen elüt a barlang félhomályától, és ahogy előre néznek, ha nem is sokat, de néhány tollat még felfedezhetnek, ahogy haladnak előre.
Vani nyitja a száját, hogy megszólaljon, de még időben becsukja, mert nem akar zajt csapni. Ellenben valami más előttük megteszi helyette; egy különös, szinte hátborzongató kuncogás.
-Nocsak, nocsak. Hát kiket fújt ide a szelecske?
Hang alapján öregember lehet, és egy árnyék kezd imbolyogni a falon, ahogy valaki közelít feléjük. Kisvártatva tényleg megjelenik valaki; apró, görnyedt hátú öregúr, szakálla a földet veri, fogai csálén állnak ki folyton vigyorgó szájából. Mikor meglátja őket, arca szinte felderül, de talán nem épp a legjobb értelemben. Ismét kuncog, majd minden köszönés nélkül int, hogy kövessék, és elindul visszafelé görbe botjára támaszkodva. Mivel más út nincs, Vani elkezdi követni, de alig a kanyaron túl már látni is az öreg tanyáját; fából összetákolt kis menedéket, alig pislákoló tábortüzet és egy ütött-kopott bográcsot. A kis menedék mellett van még egy asztalka, egy lezárt faláda és némi üres virágcserép, a földön pedig 4 lenyúzott állatbunda, az öreg ezek egyikére ül le nagy nyögdécselés közepette.
-Nocsak, nocsak, és mi szelecske fújt ide titeket, kedveseim?

by **Daiki** Szomb. Szept. 28 2024, 17:02

Hát szóval itt voltak lent. Vani megjegyzésén elmosolyodott, de az óvatossága nem engedte meg, hogy ő is elnevesse magát. Feltápászkodott és csöndesen haladt előre a kardforgató lány nyomában, megfigyelve minden részletet és apróságot az útjuk során, amit csak tudott. Őt nem zavarta a csend. Hozzátartozott a lényéhez és bár a szituáció feszültséggel volt tele, mégis meg tudta találni benne a saját egyensúlyát.
Vani előreszaladt, Dai pedig érdeklődőn emelte fel a szemöldökét a tollakat látva. Valami furcsa lény ejthette el ezeket, ami egyszerre volt madár és lepke? A srác nem teljesen értette a dolgot; persze Aincradban bármi előfordulhatott, meg annak az ellenkezője is. Ami viszont gondolatai közben teljesen váratlanul érte, az a felcsendülő hang volt. Megborzongott a kuncogást hallva. Rögtön előkapta az íját és mire előkerült a falon lévő árnyék tulajdonosa, már a nyilat is odaillesztette a húrra, lövésre készen. De még nem lőtt. Első dolga volt megnézni magának az öreg indikátorát, és mivel innen úgy látta, hogy NPC, egy kicsit fellélegzett: úgy olvasta, hogy ezek általában nem veszélyesek.
Leengedte az íjat, de el nem rakta azt.
Szívesen visszaszólt volna, hogy max egy hurrikán tudna egy embert felemelni és idefújni; egy sima szél, vagy szelecske nem, de úgy döntött, hogy visszanyeli a szavakat: ki tudja, mi okból volt itt ez a gépi karakter és ha volt esély rá, hogy segít nekik, Dai nem akarta elszalasztani a lehetőséget. Inkább - Vanihoz hasonlóan - követte ő is az öregembert és nemsokára meg is érkeztek annak tanyájára vagy mire. Daiki elcsodálkozott rajta, hogy ebben a játékban mennyire élethű minden, még ez a barlangbéli kis házikó is.
- Kutatók vagyunk - vágta rá Dai azonnal a hazugságot - Üdvözletem - tette hozzá márcsak az illedelmesség kedvéért is. Azután kivette a zsebéből a tollat, amit korábban szedett össze és az öreg felé tartotta - Tudna nekünk segíteni, hogy ez miféle lénytől származhat? - kérdezte.
- Áh igen, Cho-chant keresitek, igaz?
Daiki értetlenül bámult rá.
- A Pillangót. Oumu gróf becses kincsét - fogalmazta át a mondatot az NPC, Dai viszont még mindig nem értette: ők határozottan egy tárgyat kerestek; így volt megfogalmazva a küldetésben is. Megkereste Vani pillantását, hogy ő vajon tudja-e, hogy most mitévők legyenek, közben pedig a tollat forgatta a kezében, ami egyértelműen élőlénytől származott. Hacsaknem valami kitömött dologtól, és akkor lehet tárgyként kezelni, de akkor miért hívja az öreg Cho-channak? Az egész rettentő furcsa és logikátlan volt.
Mielőtt azonban szavakba formálhatta volna kételyeit és feltételezéseit, a menedék ajtaja nyikorogva, résnyire kinyílt, és a két játékos egy csodaszép, fiatal szempárral találta szemben magát.

by **Vani** Szer. Okt. 16 2024, 08:49

Teljesen ledöbben azon, hogy Dai mennyire könnyen hazudik. Neki előbb bukkant volna ki szájából az igazság, mint bármiféle hazugság, hisz időt se hagyott volna magának kigondolni valamit, így viszont csak nagy elánnal és egyetértően bólogat a fiú szavaira, karjait keresztbe fonva maga előtt és komoly képet vágva, egyszóval róla nagyon lerí, hogy nem igazán mond igazat. Majd kicsit elgondolkodik: végülis, technikailag, tényleg kutatók, hisz kutatják, hogy hova tűnt a gróf kincse. Vagyis Dai mégsem hazudott.
-Cho-chan? Tiszta úgy hangzik, mint valami vonat neve. -dönti félre a fejét kérdőn pillantva előbb Dai felé, majd az öreg irányába fordulva. A vénség csak épp hogy rásimítja kezét a lezárt faládikára, sunyi mosollyal, mintha abban lenne valami, ami kapcsolódik a dologhoz, de mielőtt megszólalhatna, nyílik egy ajtó és valami villan a mögötte felbukkanó sötétségben. Az öreg botját fogva rögtön szinte felpattan, legalábbis a maga öreges módján és másik kezét dühösen rázza a "betolakodó" felé.
-Mit művelsz, te! Hogy sikerült kinyitnod! Még túl korai, nocsak nocsak!
Apró, csiripelő morgás hangzik fel, mintha a sötétben álló sajnálná, amit tett, majd szinte kígyóként siklik ki a szempár gazdája. Nem csak a tekintete volt csodaszép, de egész megjelenése is. Nem nagy, talán még kölyök, illetőleg inkább fióka, Daiki és Vani derekáig ér csak fel magasságban. Nyúlánk fej, hosszú nyak, tompa karmok és vibráló színek jellemzik. Testét, főleg fejét és farkát azok a tollak díszítik, amiket ők is találtak a padlón idefelé jövet. Tollas szárnyait szorosan a testéhez húzza és igyekszik kikerülni az öregembert, persze sikerrel, lévén amaz nem tud olyan szépen mozogni, mint a sárkányfióka.
Vani előrébb lép és hagyja, hogy a lény mögé bújhasson, majd az öregember felé fordul és enyhén meghajol derékben, mert nem biztos benne, hogy a játék maga mennyire japán, mennyire kéne eleget tennie az illemnek.
-Köszönjük szépen, nem tudom, hogy őt kerestük-e tényleg, de végülis... -fordul Daiki felé. -Elég pillangó-kinézete van, értékesnek is tűnik, meg nagyon cukkermuncsi, te mit gondolsz?
Az öregember felsóhajt és a szemét forgatja, inkább csak magában zsörtölődik.
-Mai fiatalok, türelmetlenek, nem bírják kivárni a rejtvényeket. Nocsak nocsak, úgy tűnik, nincs más választásom. -legyint csupán és visszaül az állatbőrre, ahonnan felkelt. A fiatal mob kíváncsian kukkant ki a szőkeség mögül, felmérve Dait is, de úgy tűnik, benne is megbízik.

by **Daiki** Szer. Okt. 16 2024, 09:39

Dai elmosolyodott, ahogyan elképzelte ezt a pillangós-tollas dolgot úgy, mint egy vonat. A kép már ígyis bizarr volt, ezzel az adalékkal pedig valami olyasmivé formálódott a fejében, amit odakint az utca végi éjjel-nappali előtt fetrengő, beszívott suhancok szoktak kitalálni. A lány kérdő pillantására ő csak megvonta a vállát, végtére is fogalma sem volt az egészről - de bármi is legyen a küldetés tárgya (vagy élőlénye vagy esetleg vonata), ők egészen biztosan meg fogják szerezni. Daikinak kellett a pénz, amit a komornyik felajánlott éshát a kastélyban is szívesen szétnézett volna.
Mondjuk arra, ami végülis előbukkant a házikóból, egyáltalán nem számított.
A lény... csodaszép volt. A srác ezt józan pillanatában is kérdés nélkül elismerte volna, de jelenleg csak tátott szájjal bámulta a jelenést és közben egészen megfeledkezett a jutalomról. Amaz kölyök volt még, valami mobféle talán, és nagyon úgy tűnt, hogy az öreg elengedi őt velük. Legalábbis nem támadta meg őket meg ilyesmi, a sárkányfióka pedig Vani mögé bújt és onnan lesett kifele.
- Igen, szerintem is ő lesz az - felelt végül a lány kérdésére jópár másodperc késéssel, majd odalépett a lényhez, leguggolt mellé és kinyújtotta a kezét, engedve, hogy a Pillangó megszagolgathassa. Teljesen furcsa, eufórikus érzés kerítette hatalmába és hirtelen megértette, hogy miért is szeretik ezt a játékot annyian. Miért töltik itt a szabadidejüket, holott más, értelmesebb dolgokat is csinálhatnának.
Ő alig logolt be pár órára, és máris olyan élményekben lehet része, amilyenben a magafajtának aligha.
- Köszönjük - állt végül fel és fordult az öreg felé enyhe meghajlással - Vigyázni fogunk rá visszafele menet - tette hozzá, ám ekkor eszébe jutott, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, merre is van az a visszafele. Teleportálni a mobbal nem tudtak, ahol lejutottak, az pedig felfele járhatatlan volt - Tudna nekünk segíteni benne, hogyan jutunk fel? - kérdezte, de az öreg csak sokatmondóan mosolygott rá.
- Csak akkor mássz fel egy fára, ha azt is tudod, hogyan juss le - hangzott a válasz. Ami, nos, az adott szituációban nem sokat segített. Daiki elhúzta a száját, de végülis nem mondott semmit, csak meghajolt és elköszönt: innentől magukra vannak utalva, ami végülis érthető, hiszen a faládikóban biztosan valamiféle újabb rejtvény volt, és mivel Cho-chan kíváncsisága miatt azt a lépést kihagyták, cserébe ezzel a feladattal kell megbirkózniuk. Csak nem lesz olyan nehéz, nemdebár?

- Azért ez így elég nehéz - állapította meg Daiki, amikor a házikó mögött induló út egy öt-hat perc séta után egy hármas elágazáshoz vezetett. Cho-chan azonnal elkezdett szaglászni és csiripelő hangján igyekezett valamit mondani nekik, ám az íjász egy szót sem értett belőle. A sárkánybébi végül elindult az egyik úton, Dai pedig csípőre tett kézzel nézett utána.
- Szerinted tudja, merre kell menni? Kövessük? - kérdezte Vanit és remélte, hogy a mob jól döntött, vagy ha nem, akkor a kardforgató lánynak lesz valami ötlete a kijutásra. Volt egy olyan sejtése, hogy éppen egy föld alatti labirintusba készülnek betérni, és kicsit sem volt ínyére a dolog. Ő már kint akart lenni a szabad levegőn és visszajutni a kastélyhoz, nameg a kincsekhez, amit az épület rejtegethetett.

by **Vani** Szer. Okt. 16 2024, 10:15

-De hát mi nem is felmásztunk, hanem lepottyantunk. Ilyenkor mi van? -kérdezi meglepetten, hol az öregre, hol Daikira nézve, de valljuk be, ez biztos olyasmi, amire senki sem tudna reagálni érdemlegesen, főleg nem a számára, így egy meghajlást követően ő is megfordul és követi az íjászt tovább.
Mennek egy (relatíve rövid) ideje, mikor kicsit közelebb hajol kalandortársához és fojtott hangon, suttogva megkérdezi.
-Még mindig legyünk inkább csendben?
Ugyanis Dai is végre többet hallatja a hangját, és Cho-chan is csiripelget néha, ő viszont szeretne biztosra menni, nehogy aztán miatta ugorjon rájuk valami nem várt meglepetés. A sárkányfióka magabiztosan indul el az egyik ösvényen, és Vani nem biztos benne, hogy lenne értelme visszahívni. A pillangó elvégre mégis csak otthon van, esetleg volt alkalma felfedezni a környéket, szóval...
-Szerintem kövessük. Gyerünk, Cho drága, mutasd az utat! -rikkantja azért el magát, majd szinte sasszézva követi a mobot, aki ezt érzékelve kicsit gyorsabbra is veszi lépteit. Néha egy újabb elágazásnál megáll, kicsit fülel, majd csippant és elindul egyik vagy másik úton. Úgy öt elágazáson jutnak keresztül, mikor az út lassan elkezd felfelé emelkedni, nehezebbé téve az előre haladást. Persze a sárkánynak ez semmibe nem kerül, tompa karmaival a földbe kapaszkodva szinte kígyóként siklik előre, de Vani és Dai kénytelen egy idő után a kezüket is használni, hogy kapaszkodni tudjanak felfelé. Egyszer csak Cho-chan tollas farka eltűnik egy kanyarban, Vani pedig némileg kifulladva próbálja követni, még mielőtt esetleg amaz túl messzire menne. A kanyar után viszont már fénypászmák kezdik apróbb résekből megvilágítani a teret, majd valami reccsen a lány keze alatt.
-He?
Majd törés hangja és Vani egy apró sikollyal kizuhan a szabadna, pofával előre.

Dai már könnyedén így ki tud mászni az alkotott résen, és némi körbenézés után hamar rájöhet, hol vannak. Ez a pókokkal teli fa, amit először találtak meg - és igen, még vannak pókok is, szóval érdemes hamarjában odébb menni, mielőtt a menekülő kis mobok meg találnák harapni újra. Cho-chan kicsit feljebb, az egyik ágon üldögél, szájában épp egy nyolclábút roppantva szét és kérdő tekintettel pillant le a játékosokra. Vani pedig kezét-lábát széttárva, arccal előre még pihen kicsit a földön, mielőtt kiköpné a földet és felpillantana.
-Ennyire azért nem vagyok kövér! Vagy igen? Jaj nekem, remélem nem. Hol vagyunk? -porolja le magát, és lassan feltápászkodik, hogy ő is körbenézhessen, majd ahogy felismeri a helyet, felfújja az arcát. -Na, most meg felfelé másztunk a fán, semmi értelme nem volt annak, amit a bácsi mondott. Vagy csak nem ismeri a fent és a lent szavak értelmét. Na, de akkor ezek szerint mehetünk vissza a kastélyhoz? Jajdejó. -vidul fel az arca és Dai felé néz csillogó szemekkel. -Húú, ez volt az első kalandom ebben a játékban, ez nagyon jó volt!

by **Daiki** Szer. Okt. 16 2024, 10:40

Úgy érezte, hogy erre a kérdésre most nem válaszol. Arcán ugyan átsuhant egy félmosoly, ám mivel közben el is fordult, ezt a kardforgató lány aligha láthatta. Érdekes páros voltak ők ketten, de talán pont ezért működött a csapatmunka - két teljesen ellentétes személyiség egy közös ügy érdekében. Dai emellett azt is észrevette magán, hogy a lány mellett önkéntelenül is csökken a benne dúló feszültség, és ez olyasmi volt, ami egyszerre lepte meg és töltötte el valamiféle jóérzéssel. Nem is tudott haragudni Vani szertelenségén, és ha most banditák támadnák meg őket a lány hangoskodása miatt, ő bosszankodás nélkül húzná fel az íját.
- Őszintén szólva nem tudom. De jobb óvatosnak lenni - felelt és maga is elgondolkodott rajta, hogy vajon a küldetés nehéz része itt ért-e véget, vagy még a kiút is tartogat számukra meglepetéseket. Hiába a szóbeszéd, eddig egyáltalán nem volt veszélyes ez a kaland - persze az is lehet, hogy a komornyik csak rájuk akart ijeszteni és ez is csak egyfajta próba volt, mint a fától lefelé vezető út megtalálása. De azért biztos ami biztos, kéznél tartotta a fegyverét. Az útelágazást aztán egy második, harmadik és sokadik követte, Dai pedig már éppen kezdett volna elbizonytalanodni, hogy a kis sárkány vajon tényleg tudja-e az utat, amikor végre elkezdtek felfele haladni. A mászás ugyan kicsit nehézkes volt, de végül ezt is megoldották, igaz Vani úgy járt a végén, ahogyan Dai elkezdte az utat: hason fekve a földön. Ez az esés legalább szép keretbe foglalta a küldetést, annál is inkább, mivel éppen annál a fánál kötöttek ki, ahol a medált megtalálták.
- A fánál, ahol elkezdtük - ugrott le Daiki is az egyik ágról Vani mellé és a kezét nyújtotta a lánynak, hogy felsegíthesse - Igen, úgy tűnik - bólintott aztán, bár azt nem fejtette ki, hogy a társának melyik mondatával ért egyet. Mindenesetre tényleg nem volt más hátra, mint elkalauzolni a sárkányt a kastélyhoz, Daiki tehát kedvesen kezdte el hívni, hátha ez elég hozzá, hogy a Pillangó lejöjjön és kövesse őket. Szerencsére Cho-chan hallgatott rájuk, nemsokára tehát már hárman sétáltak a hatalmas épület felé.
- Nekem is ez volt az első kalandom - fordult a lányhoz mosolyogva - Nem volt rossz. Kíváncsi vagyok, mi fogad bennünket odabent - bökött előre; a fák mögött már feltűntek a kastély tornyai.

by **Vani** Szer. Okt. 16 2024, 11:30

-Köszike. -fogadja el a segítő kezet, hogy álló helyzetbe húzhassa magát, és a jelek szerint elfogadta, hogy minden kérdésére kapott választ - vagy pedig talán nem is várta azokat.
-Gondolod, hogy bemehetünk utána? -csacsog ismét, ahogy visszafelé lépdelnek az ösvényen, kezeit a háta mögött összekulcsolva. Már nem igazán tart semmitől, ami megtámadhatná őket, ez talán hiba, talán nem, elvégre még védett övezeten kívül vannak, bár úgy tűnik, Vani ezt már veszi figyelembe. -Mondjuk én is kíváncsi lennék, mi van bent. Eleve olyan fura belegondolni, hogy érted, van, aki ilyen egyszobás kis lakásokban kell meghúznia magát, másoknak meg van eeeez! Olyan igazságtalan. -mutat fel a tornyok irányába, és kicsit elfintorodik. -A nagybátyám is kénytelen szűkölködni, aztán annyira sajnálom szegényt, mondjuk ő azt mondja, jó ez így neki, de lefogadom, hogy barátnője is ezért nincs, pedig elkéne már, de amúgy ez is olyan komoly, érted, ő egy értelmes, szeretnivaló, okos ember, hát doktor meg ilyesmi, aztán senkije nincs, az ilyen sehonnai rossz fiúk meg válogatnak az utánuk epekedő lányok közül. Jóó, mondjuk, a rosszfiúk nekem is bejönnek, csak eh... inkább így távolról. -emeli maga elé a kezeit, de legalább a csacsogás arra jó volt, hogy elérnek a kapuhoz. A komornyik csakhamar megjelenik, Vani pedig büszkén mutat rá két kézzel a hozott sárkányra. Az NPC megigazítja monokliját, és megszólal.
-Igazán szép példány, ő viszont nem az, amit keresünk.
-NeeeM? -döbben meg a lány. -De, hát, végülis, pillangó, meg ilyesmi!
Ismét felugrik a küldetést ismertető szöveg, és a komornyik színes betűkkel kiemel benne egy szót: "tárgy". Mivel Cho-chan egy mob, nem minősíthető tárgynak, tehát nem ez volt a keresett megoldás, mire Vani vállai összeesnek a csalódottságtól, a komornyik ellenben kitárja a kapukat előttük.
-Ám meg kell hagyni, valóban csodaszép ajándékkal érkeztek. Uram nevében kijelenthetem, hogy köszönjük szépen, felajánlásnak vesszük a gyűjteménybe... valamilyen formában. Cserébe kérem, fogadják el meghívásunkat a kertbe, ahol ízletes étellel és itallal szeretnénk megköszönni a fáradozásukat, és két meghívót is szeretnénk átadni, ami belépésre jogosítja fel Önöket a kastélyba a következő nyílt esemény alkalmával.
Dai és Vani mindketten kapnak egy-egy jegyet, amin az áll, hogy bármelyik következő eseményre, amin a Kastély kitárja kapuit a jeggyel rendelkező játékosok előtt, részt vehetnek. Hogy az mikor lesz, az egyelőre még nincs feltüntetve rajta.
-Hát, azért tényleg jó kis kaland volt. Még az is lehet, hogy ez direkt így van megírva, simán kinézem belőlük. -néz szúrósan a komornyikra, majd mosolyogva Dai felé fordul. -Na, beugrunk kajálni egy kicsit?

by **Daiki** Szer. Okt. 16 2024, 12:04

Vani csacsogása nem is terelhette volna Daiki számára terhesebb irányba a beszélgetést, mint a lakhatás és a szegénység kérdésköre. Halkan felnyögött, amint a lány szóba hozta a dolgot, de gondolatairól csak a vonallá préselt ajkai árulkodtak. Szólni egy szót sem szólt, hagyta, hogy a lány a nagybátyjáról csevegjen és bár nem túlzottan érdekelte egy idegen ember magánélete, de Vani hangja legalább elterelte a figyelmét a felhőkről, amik - átvitt értelemben - elkezdtek tornyosulni a feje felett.
- Valóban igazságtalan - húzta össze a szemét, majd sóhajtott egyet - Bár lehet, hogy pont azoknak van kastélyuk egy virtuális világban, akiknek az igaziban nem adatik meg - mondta. Szó mi szó, ő sem utasítana el egy kastélyt, ha hozzávágnák, de nem szabad elfeledkeznie róla, hogy mégiscsak a kinti világ a valós világ. Ezen azonban nem agyalhatott tovább, mivel közben odaértek a kapuhoz és a páros legnagyobb meglepettségére nagyon úgy tűnt, hogy elbukták a küldetést. Szóval ez a pillangó nem az a pillangó? Az íjászfiúban rögtön felmerült, hogy lehet a faládikó tartalmaz az igazi questitemet és az öreg jól a bolondját járatta velük. Már éppen felszólalt volna, hogy visszamennek érte (az aranyjutalom bőven megérte a pluszutat), amikor meghívást kaptak a kertbe.
Daiki rámosolygott Vanira és bólintott:
- Hát persze, hogy be! - jelentette ki tőle szokatlan vidámsággal és előreengedte a lányt, hogy azután ő is beléphessen a területre. Cho-chan eközben vidáman szaladgált körülöttük és ugyan Dai egy kicsit sajnálta, hogy ez a mob is csak egy darab lesz egy gazdag ember gyűjteményében, de ha cserébe megkapják a jogot a kastélyba való belépésre, ő kérdés nélkül beleegyezett a dologba. Leült a neki felkínált székbe és annyit evett és ivott, amennyit nem sajnált, és miközben hallgatta Vani csacsogását és a komornyik hozzáfűznivalóit, azon kapta magát, hogy igazából jól érzi magát idebent. Elmosolyodott és hátradőlt a székben: ez tényleg egy csodás út kezdete.

sidenote:

Köszi a játékot! ^^
Tűzköpő lv3-ról lv4-re fejlődik.

by **Keita** Szomb. Okt. 19 2024, 20:12

A játékot lezárom. Jutalmatok:

Daiki:

8 lv-up pont
[T1] Kapcsolat Gyűrű
[T1] Vas Íj
[T1] Fotó Kristály
[T1] Gyertya Kristály
Keresés 1: talál -> [T1] Könnyű Pallos
3 kártya: 47,93,41

Vani:

8 lv-up pont
[T1] Csigamintás Gyűrű
[T1] Vas Kés
[T1] Pajzs Kristály
[T1] Gyenge Frissítő Potion
3 kártya: 97,46,40

by Ajánlott tartalom

[Kalandozás] Az elveszett Pillangó

[Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó

Re: [Kalandozás] Az elveszett Pillangó