[Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

by **Kirigaya Suguha** Szomb. Nov. 01 2014, 19:23

Résztvevők: Raven, Silver
Határidő: nincs - kivéve, ha sokat késtek, mer akkor először csak szólok, aztán megint szólok, aztán.. egyszer csak zárok. Remélem érthető voltam.

Úgy döntöttetek, nagy fába vágjátok a fejszéteket, vagy kardotokat, vagy ki mivel rendelkezik. De tényleg. Szó szerint. Ki akarjátok próbálni, hogy ki lehet-e vágni egy fát. Hogy ez melyikőtök ötlete volt, arról nekem fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogyan is futottatok össze ezen a szép kora őszi, fagyos, ködös reggelen, amikor a lehelet is gomolyog. És hogy miért pont itt, egy hatalmas erdő közepén, mobozás közben találtatok egymásra ezzel a különös ötlettel. Vagyis valaki megálmodta, a másik pedig segít neki a kivitelezésben. Esetleg közösen találtátok ki?
Hümm, talán szép volt a fa, olyan nagy, terebélyes. Talán valamiféle láthatatlan varázsaura is körbevette. Nekem ugyan erről fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy történetem mesélésének kezdetén így találtam rátok, két szép főhősöm.

Szóval csapjunk is bele.. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lovag. Daliás, szőke hajjal, ragyogó, vagy éppen fekete páncéllal, fehér ló hiányában.. És volt egy gyönyörűséges hercegnő. Kissé híján a női idomoknak, kissé rövidke hajjal, csúnyácskán.. A napra lehet nézni, de rá... nem ajánlott. És sokkal lovagiasabban viselkedett, mint a lovagunk.
- Hé emberek...! Álljunk meg egy szóra! Mégis milyen mese kerekedik ebből, ha a hercegnőnket egy fiú játssza? Méghozzá nőnek ronda. Persze, értem én, hogy fiúnak egészen helyes, de ez csöppet sem érdekel, amikor hercegnőt kell játszania! Mi? Hogy ember hiányában vagyunk? Hát nem vár rengeteg szép hercegnő a jelentkezőben? >.> Nem érdekel, hogy őket most nem vehettük fel! Ez aljasság! - *a forgatókönyvet ledobja a földre dühében, és még rá is tapos.* - Ez..ez.. Nyaaa.. Az én szép mesém sem lesz így jó. - *a fejét fogja.*

Na húhaa... Most valljam be, hogy az első kört nem ilyenre terveztem? Razz

xDD Csak elragadott az első mondat.

Szóval:
1. szín: Az örök erdő
Silver (hercegnő) és Raven (lovag) fát vág. Ősz, hideg, köd, hajnal.
Kar: ..... (*csend*)

by **Phobos** Vas. Nov. 02 2014, 20:58

Vagy különösebb ok híján követte a kardforgatót, vagy egyszerűen csak élvezetesnek gondolta a mobírtást, jelenlegi állapotában. A sosem tapasztalt változás nem ijesztette meg, csupán meglepőnek vélte - meglepőnek és szokatlannak, de semmiképpen sem rossznak. Hetek óta talán most először érezte úgy, hogy talált valami örömforrást, amit rendesen ki tud aknázni. Amennyi mobbal végezni tudott, arcán örömittas mosolyt jelent meg. A fáradtság sem vett akkora erőt rajta, léptei sem bizonyultak nehézkesnek. Milyen különös, hogy a kegyetlenkedésben enyhítette sebeit. Nem sokat szólt Silverhez, csak ha szükségesnek tartotta. Rostélyát csak néha-néha emelte meg, hogy fél szemével szemügyre vehesse környezetét. A sötétség egyre jobban elmélyült, és a fiú nem mindig bízott meg látás jártasságában. Biztosra akart menni, nehogy egy mob mögé kerüljön. Ha nem tudott volna arról, hogy az Örök erdő környékén az éji homály állandó jelenség, egy sötétebbnél sötétebb esteként könyvelné el a vadászat idejét - ennek ellenére pont pirkadott. A kedvezőtlen homályhoz maró hideg, látási viszonyokat rontó köd társult. A baljós helyzet ellenére a lovag tántoríthatatlan maradt. Egy számára is ismeretlen lelkesség, ambíció mozgatta. Tanult - s míg tanult, egyre könnyebbnek érezte a vadakkal való viaskodást is. Kevesebb szánalmat és több indulatot vitt mozdulataiba, mintha azok a szörnyek Raven valódi célpontjai lettek volna - azok, akiket igazán holtan szerett volna látni.
Egy hosszabb pillanatra megállt, s körbe nézett. Nem látott potenciális veszélyforrást a közelben. Izzadtságtól nedves hajtincsei elfújta szeméből, majd vállait körözve még több erőt vitt tagjaiba. Nem állt szándékában megállni, de kitartás pontjai nem engedték tovább... meg valami más, szokatlan tényező sem. Különös érzés kerítette hatalmába, ami nem engedte egykönnyedén. Rostélyát levetvén, hóna alá csapta azt, miközben átszellemülten bámulta a legközelebbi... fát. Tényleg volt benne valami vad, egzotikus szépség, mely a fiúnak is szembetűnőnek bizonyult. Nagy, felfelé törekvő, ráadásul karácsonyfának sem volt utolsó. Csak azt tudta, hogy neki kell ez a fa... lényegtelen, ha nem tudja hol elhelyezni, de szüksége volt rá! Kezét szája elé rakva sejtelmesen hümmögött, lábával türelmetlenül topogott.
- Nincs nálad véletlenül egy mérőszalag? Le kéne mérni, mielőtt hazavinném. Suspect

- szólalt meg aztán tanácstalanságában, miközben oldalkardját keze ügyében tartotta, gondolván, az utóbbival könnyedén kivághatja a tetszetős fenyőt... ha nem, akkor minden áron kerítenie kell egy hód mobot! ><

by **Silver** Vas. Nov. 09 2014, 16:17

Once upon a time... Így is kezdődhetne történetünk, de ez nem mese habbal, hanem a kőkemény valóság... izé... virtuális valóság. Mesés kincsek és legkisebb királykisasszony helyett csak a szürke és monoton grindelés maradt némi tapasztalatpontért, pár aranyérméért és egy-két mesebelinek tűnő hozzávalóért, ami legfeljebb a boszorkány üstjébe való, ráadásul még furcsa nevük is van. Ugyanakkor itt, ha az ember fia vagy lánya erős akart lenni, akkor ez volt a leghatékonyabb megoldás rá. Márpedig ki ne akarna erős lenni, és elnyerni a méltó jutalmát az erőfeszítéseiért cserébe? Különösen, ha az a jutalom a szabadság. Vagy esetleg egy cseppet sem nemesi vagy arisztokrata származású, de kisasszony. Nos, ezek közül jelenleg csak az előbbi motiválta tetteimet, hiszen társaságomul csupán egy szűkszavú lovag szegődött, ki talpig páncélban rótta az utat velem, olyan lényekre kutatva, kik utunkat állhatták. Túl voltunk már egy s máson, nagyobb csapattal indultunk, de csupán ennyien maradtunk. Kettecskén. A többiek talán beleuntak a kétségkívül unalmas tevékenységbe. Hiszen ha össze is futottunk valamivel, csupán annyi dolgunk volt, hogy néhány jól begyakorlott mozdulattal porrá, vagy hát jelen esetben pixelekké zúzzuk őket. A kisablak minduntalan felugrott, és közölte velünk a jutalmunkat, majd folytathattuk a vadászatot.
Tartott ez mindaddig, amíg lemaradást nem érzékeltem társam részéről. Megállni már csak azért sem szerettem volna, mert hideg volt, és a mozgás jó melegen tartott engem. Sok ruha nem volt rajtam, hiszen akadályozott volna a mozgásban az olyan funkciójú szövet, mint mondjuk a kabát. Visszafordultam, és eltettem a kardom, majd miután leheltem néhány az elgémberedett ujjaimra, előszedtem a kis szütyőmet.
- Elfáradtál? Tessék! - szóltam hozzá, Mr. Ravenhez, és azzal a lendülettel feléje hajítottam egy kulacsot, tele frissítő és sajnos hideg vízzel. Talán nem fejbe találom vele, mindenesetre úgy dobtam, hogy könnyen el tudja kapni. Lassan, ívesen szelte át a teret kettőnk között.
- Haza? Mit? - kérdeztem vissza, követve a tekintetét, hogy mit is méreget - A fát? - tettem hozzá megerősítésképpen, majd léptem hátra kettőt, hogy teljes egészében fel tudjam mérni a Fát. Így, nagybetűvel. Nézegettem még egy darabig, és ujjamat is segítségül hívtam - Négy-öt méter magas talán...? Vagy az átmérőjére van szükséged? - kérdeztem, miközben újfent közelebb kerültem a Fához, így nagybetűvel. Utóbbihoz tényleg kéne a mérőszalag, de az nemigen volt nálam. A szemmértékem mindig is kiváló volt, after all.

by **Phobos** Pént. Nov. 14 2014, 12:09

- Köszönöm szépen. - fogadta őszinte hálával a frissítő folyadékot tartalmazó kulacsot, melyet könnyedén elkapott. Ahogyan lassan, de nagyokat kortyolt abból, a hűvös víz enyhítette a szárazságot, folytogató poros érzést a fiú torkában. Mintha nem is víz, hanem valami varázserejű csodaszer-lötty lett volna. Egyből erőt tudott venni a fáradtságán. Miután végzet a kortyolgatással, ugyanolyan lendülettel, kicsit magasabb ívben dobta vissza a kulacsot gazdájához. Máris jobban érezte magát.
Felfrissülten tudta méregetni a fát. Nem értette, mi volt benne olyan különleges, de valami belül motoszkált a fiú fejében. Kell. Ha nem túl jó karácsonyfának, tüzelőnek sem másodosztályú. Vagy bútorfaragáshoz. A lényeg, hogy nem hagyhatja idekint, a szabadban, más egyének tekintete előtt, mert mások is ugyanúgy lecsaphatnak rá. Ennyire csak önző volt, hogy megfossza a többi embert az örömtől. Szembesült a hibájával, habár ezt (kivételesen) pozitívan fogadta: nem csak neki kellett a fa. Valaki másnak is. A vérében is érezte, hogyha nem lép, akkor a nagy lehetőség kicsúszhat az ujjai közül. Vacilálva méregette a kardforgatóval a fát, fejét oldalra billentve nézett fel annak tetejére. Kíváncsi lett volna, mit láthat oda fentről egy lucfenyő toboz, de arra meg nem volt idő. A repülés nélkül is hitt Silver felbecslési képességében: egyetértően bólintott.
- Négy-öt méter... - ismételte lassan, szemlátomást nagyon elgondolkodva. - az még belefér. A törzsvastagság ideális. Szebb fát sem kívánhat az ember. - Orrán nagyokat szippantott. Érezni akarta, vajon az illata is olyan elragadó-e, mint ahogyan az kinéz. Tényleg nem tudta eldönteni, miért tartotta ennyire csodálatosnak. Talán varázslat? Butaság. A Sword Artban nem létezik mágia. Mondjuk ez elég furcsa. A lovag oldalkardjára pillantott, miközben azt maga elé tartotta. Ujját végighúzta a pengén, mely halvány pixelcsíkot hagyott bőrén, de nem sérült tőle, s néhány pillanat múlva ott sem volt. Fontolóra vette a karddal való hasogatást, bár ahogyan maga elé képzelte azt, ahogyan voltaképpen egy körömreszelő méretű fegyverrel akar egy monstrumot kivágni - legalábbis, a méretkülönbségeket tekintve a lovag így vélelkedett. - Nem hiszem, hogy egy piszikafával tudnék hasogatni, és szerintem a játékban nem találták fel a baltát. Megpróbálnád te, ha megkérhetlek? - A siker érdekében bármire képes volt... még a szívességek kérésre is.

by **Silver** Szomb. Nov. 29 2014, 15:29

A visszahajított kulacs röppályája nem volt ideális. Félrehordott, nem volt egyenes. Eltévedt a dobó kéz irányába. Így hát kénytelen voltam egy oldallépéssel a megfelelő irányba indulni, és a tengelye körül pörgő tárolóedény útjába helyezni, kinyújtani a kezem. Mintha lassított felvételt néztem volna, pedig a szemem nem is így működött. Csak én éreztem így. Már a dobás pillanatában tudtam, hová kell raknom a kezemet ahhoz, hogy keresztezze a kulacs útját. Megtettem, és tökéletes ütemben zártam össze az ujjaimat. Nem volt semmilyen zavaró tényező, ami kizökkenthetett volna a koncentrálásból, így a vizes flaska a tenyeremben landolt, én pedig megmarkoltam az edényt és lehúztam a levegőből.
- Nincs mit - feleltem, miközben újfent az oldalamra kötöttem az eszközt. Tekintetem körbejárt, a bokrok és a fák között kutattam hívatlan látogatók után. Azonban a mobok jelenleg békén hagytak minket. Összpontosíthattunk a fára, amelytől most nem láttuk az erdőt. Impozáns méretével délcegen magasodott előttünk, és azt hiszem én is kezdtem megérezni azt, hogy miért is torpantunk meg itt. Mindegyik fának volt valamilyen hibája a környéken, de ennek nem. Ennek semmi. Mintha a fák királyát látnánk magunk előtt, ami körül a többi alattvalóként hajlong. A szerepük ebben a történetben alárendelt volt. A Napra rá lehetett nézni, de erre az egy fára nem. Mármint, mert annyira ragyogó volt, és nem azért, mert csúnya lett volna.
- Karddal fát vágni... - motyogtam az orrom alá, miközben az államat simogattam. Végül a katanámra tévedt a tekintetem. Barbárságnak éreztem, ugyanakkor nem egy, nem két történetet láttam már, ahol egy kellően képzet kardforgató nem csak a bambuszköteget tudja hibátlanul és tisztán kettéhasítani, de a vastag törzsű fák is fogpiszkáló módjára viselkedtek pengéje előtt. Előhúztam hát a kardom. A kihívás motivált. Ki tudok-e vágni egy fát az egy szál, borotvaéles fegyveremmel? Egy csapással lett volna persze az ideális. Elképzeltem lelki szemeim előtt, ahogy egy hanyag mozdulattal suhintok egyet, a fa pedig a vágás mentén elcsúszik és a földre hull. Azonban én nem voltam hanyag. Fújtam egy nagyot, és megemeltem a kezemben tartott pengét. A vastag fát most bambuszkötegnek képzeltem, és úgy emeltem a fejem fölé, mindkét kezemmel szorongatva a markolatot. Megcsavartam a csuklóm, behajlítottam az egyik könyököm, és lecsaptam. Gyorsan, precízen. De vajon eredményesen-e?

by **Kirigaya Suguha** Hétf. Dec. 01 2014, 16:00

Raven írta:

Nem értette, mi volt benne olyan különleges, de valami belül motoszkált a fiú fejében. Kell.
Szebb fát sem kívánhat az ember..
Érezni akarta, vajon az illata is olyan elragadó-e, mint ahogyan az kinéz. Tényleg nem tudta eldönteni, miért tartotta ennyire csodálatosnak. Talán varázslat? Butaság. A Sword Artban nem létezik mágia.

Ohh igen, a legcsodálatosabb fával volt dolgod, amit valaha is láttál. Kecses, mint egy nádszál, mégis erőteljes, hatalmat gyakorló. Komoly volt, s kemény, és te nem vágytál másra, csak hogy megolvaszd eme szépség jégbe fagyott lelkét, hogy lehántsd a kérget, és csak a tiéd legyen az, ami alatta van. Szerelem volt első látásra. Ha már a hercegnőnk nem volt alkalmas erre a feladatra. Suspect

Igazán tényleg varázslat ragadott el téged, Raven-kun, olyan, ami mindig, mindenhol létezik. Még ebben a gyötrelmes, érzelmeket mellőző világban is gyökeret vert, s most itt állt előtted. A szerelem édes fája.. És az illata is oly csodás..
Már csak egy a dolgod: a lovaghoz illő udvarlás!

És Silver közben lecsapott a bájos nőre.:O Micsoda harc A szépséges fa kisasszonyért! A fa kisasszonyért, így, nagybetűvel. Bár a mi volt hercegnőnk egészen más megfontolásból tette. Persze gondolhatnánk, hogy féltékenység szólt belőle, ami miatt a helyét elvették, de hisz még ő sem lehet féltékeny egy ilyen csodára.. Nem, az ő fejében semmi rosszindulat nem járt.^^ Csupán csak teljesítette a rá szabott feladatot. Raven-kun a kérésével sajnos maga alatt vágta a fát... Remélem, értitek a faviccet.:DDD
De jajj, lám, mi ugrott ki a törzsből sikítva. Egy manó! Ősz szakálla a térdét verdeste, tán még egy-két centivel annál is hosszabb volt. És félve meresztgette szemét a mi hős legkisebb hercegnőnkre. Ám úgy tűnik, Raven-kun szemét a szerelem teljesen elhomályosította, így ő észre sem veszi Az öreg manót, így, nagybetűvel, csupán csak az ő hőn szeretett fájával törődik. Meg néha Silver kirúgott hercegnővel, de vele sem többet a kelleténél.

by **Kayaba Akihiko** Kedd Jún. 02 2015, 21:55

A küldetést inaktivitás miatt lezárom. Amennyiben a mesélő még történetileg is be szeretné fejezni a küldetést, szóljon PÜ-ben és megnyitom a küldetést, hogy beírjon egy zárót. Plusz ha valaki küldetésre járó bónuszt használt fel itt, akkor utólag is szólhat még.

Jutalom: 10 exp 20 arany

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

[Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói

Re: [Küldetés] Az elveszett ereklyék fosztogatói