A Kert

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 15:59

A céhház melletti kertrészt az erdő felől magas tujasövény keretezi, ami kellemes átvezetést nyújt a kertből a lombos fák közé. Néhány cserjefolttal töri meg a sövény szabályosságát, de maga a sövény sem túl magas. Az ablakok alatt kis ágyás és kertecske húzódik, melyben színes virágok, és néhány egyszerű fűszernövény terem… egyelőre. Az út mellett szabályos, a kert felől hullámos bukszuságy szegélyezi a területet.

A kert és az épület közé a kert szívébe egy kerti terasz, kerti pavilon, sütőhely van kialakítva. A kert „forrópontja” mellé került a kerti tó, amiben színes halacskák úszkálnak, és néha egy béka is... meg egyéb petek, tavirózsák nyílnak, partján nádast, füzest lenget a szél.. A tavacskába egy móló vezet, a vízből kiemelkedik egy vízköpő szobor. A kertet uraló tó körül ligetesebb és nyitottabb részek vannak, árnyas padokkal.

Az épület felé közelítve a sövények szabályosabbak, még a tujasövény is. A kertbe épített köves út összeköti a kert fontosabb pontjait, az konyhakertet, kerti tavat…

(Az egyébb beruházásokat majd megbeszéljük. :3 )

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 16:23

Mostanság már nem járnak el olyan messze a céhépülettől. Nem kell elvonulni az erdőbe, nem akarják magukat annyira nagyon egyedül érezni, és már Timidus is elég magabiztosnak tudta magát ahhoz, hogy ne akarja titokban tartani a gyakorlásait. Amikor ideérkeztek, akkor még néha-néha volt olyan eset, hogy elszámolt egy-egy kanyart a repülésnél, és a végén valamelyik bokor lombjai között kötött ki, de most már jó ideje nem történt ilyen. Egyrészt azért, mert sokkal ügyesebb volt, másrészt pedig azért, mert ha bele is ütközött a bokorba, akkor termete miatt már inkább letarolta azt, nem pedig fennakadt benne. És természetesen ha éppen hogy kicentizve sikerült csak elkerülnie egy-egy objektumot, azt ő éppen pontosan úgy akarta. A céhházban szerencsére eddig semmi kár nem esett, a sárkány pedig még a virágágyásokra is nagyon ügyelt, hiszen abban egyre több munkája volt a kislánynak is, aki a horgászás és a szafari mellett igyekezett ezt a jártasságát is gyakorolgatni. A főzés jártasságát már felemelte olyan magasra, aminél már csak egyel volt magasabb, így elkezdett azon kísérletezni, hogy a petek ételeit próbálja feltúrbózni, az ő szájízükre alkosson valamit. A céhben szerencsére elég jelölt is akadt ahhoz, hogy reprezentatív felméréseket végezzen. Most ugyan éppen egy nőszirmot próbált elültetni, de szerencsére már a vége felé járt így amikor a szeme sarkából meglátta Álomkelőt, csak le kellett porolnia a kezeit, hogy beszélgetésbe elegyedhessen.
-Szia ÁK! Készítettem neked valami finomat. Van kedved megkóstolni? Csirke és pulykahúsos pástétom, hal-, és borágo olajjal, ízesítésnek pedig egy kis körömvirág és rozmaring. Elvileg pont a cicáknak való. Mármint… a macskáknak… a felnőtt macskáknak.
Igazából elég régóta vadászott ÁK-ra, így nála volt az étel, csak letámadni nem akarta úgy hirtelen, ezért várta meg, amíg „véletlenül” összefut a pettel. Szépen azon melegében, tányérral együtt előkapta az ételt az inventoryjából, és le is helyezte a kövesútra. Timidus ezalatt a levegőben kőrözve figyelt.
-És… ha ízlik akkor esetleg idehívhatod Chant is, és elmondom neki a receptet…
És ez volt a terv második része. Az idomárral is régóta beszélni szeretett volna, csak őt még kevésbé merte letámadni mint a macskát. Természetesen az egészet Timidus ötlötte ki.

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 16:46

Újra el kéne kezdenem rajzolni. Legalábbis ez motivált legfőképp, mikor ihlet után kutattam a folyosókat.
A Terembe csak egyszer mentem be, hogy ránézzek az ottani képre. Nem maradtam sokáig. Túlzottan is összeszorult a szívem, és az jutott eszembe, minek is csinálom ezt az egészet. Értelme nulla, ha nem gyökkettő...
Így most is csak az inventoriban pihent a vázlatfüzet meg a toll-ceruza páros.
Már jókora ideje, ha lehet ezt mondani, már nem is a céhházat látom magam előtt, hanem rozsdát és rácsokat. Az álmaim mit sem változtak: egyedül bolyongok a ködben, és ha találok is valakit, az illető már az örök vadászmezőkön kóborol. Rettenetesen félek, hogy ezek az álmok előre jeleznek valamit, olyasmit, amit nem szeretnék megélni. Ezt pedig Álomkelő is érezheti... az utóbbi időkben eltávolodott tőlem, pont úgy, ahogy Norm tette azelőtt.
A végén tényleg én leszek a "pettelen idomár".
Befordulok a sarkon, arra a folyosóra, ami a kertre néz, ahol a frissen vágott fű és a virágok illata megcsapja az orrom. Mi lehet ihletadóbb, ha nem ez...? Szinte csak egy nyugtató, kellemes zene hiányzik ahhoz, hogy végre mosolyoghassak, de a szürke bunda látványa végül ezt is elfeledteti velem.
Miért ijedek meg a saját petem látványától?

Álomkelő a szürke kőpárkányon ült két oszlop között, és lusta szemekkel figyelte a kislányt és a sárkányt. Néha meglibbentette farkát, de egyéb reakciót nem tanúsított az iránt, hogy érdekelné bármi is. Láthatóan elmélyült valamiben, amit csak ő láthatott maga előtt, háromszög alakú arcocskája előtt pedig olykor egy-egy fekete pihetoll materializálódott a levegőben.
Addig, amíg Shukaku nem közeledett felé. Akkor a tollakról elvette figyelmét és szigorú, sárga szemei a lányra szegeződtek. Minden mozdulatát figyelte, ahogy közeledik, türelmesen végighallgatva a szavak áradatát. Farkát végül maga köré tekerte, mint a fajtiszta, úri perzsák, és lassan pislogott a lányra olykor-olykor, mert kedvelte.
~Nem vagyok nyúl, de azért megkóstolom.~ -utal a fűszernövények neveire, majd leugrott a párkányról, hogy fogadja a kis tálkát.
Mindezt a sötétből, a sarok felől bújdokolva néztem végig, mint valami tolvaj, és a szívemet elöntötte a harag és a bánat.
Már a macskámat is ő eteti.
Jay lesz a következő, akit elragad tőlem...
Visszahúzódom a fal mögé, hátamat a hideg kőnek vetve. Mikre gondolok? Shu nem az ellenségem. Mi ütött belém?
Álomkelő megszagolgatta a tálban csillogó, még emberi szemmel is gusztusos ételt, majd óvatosan a fogai közé kapott egy falatot és rágni kezdett, olyan macskásan. Végül egy újabbat, majd még egyet, egész addig, amíg el nem fogyott az aprócska adag, ami szerencsére elég is volt számára, tekintve, hogy nem is olyan rég tőlem is kapott pár halat. Száját szélesre tátva nyalogatta a maradékot.
~Nem is rossz. De azért legközelebb a flancos nevű növénykék nélkül is megkóstolnám.~ -jegyezte meg talán csak azért, hogy mindenképp mondhasson valamilyen kritikát, akármilyet. Sosem szerette beismerni, ha valaki jobb nála, még akkor se, ha ő maga nem rendelkezett az adott képességgel.
~Nagyon nem kell hívni. Itt van.~ -jegyzi meg mellékesen, mire összerázkódom a fal mögött. Miért kell elárulni? Nem akarok itt lenni. Nem kéne itt lennem. Ha most kimegyek, rohamom lesz. Félek, hogy olyat mondok, amit nem kéne. Mégsem tudok mozdulni. Képtelen vagyok arra, hogy egyszerűen elforduljak és elmenjek, messzire. A testem, a lábaim nem engedelmeskednek, valami azt súgja, maradnom kell.

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 17:16

A lányka mosolyogva figyeli a cicát, ahogy ül, ahogy figyel, ahogy hallgat. Álomkelő tipikus macska volt, a maga minden csodálatos jellemvonásával. Természetesen Shu ismerte a cicákat, tudta, hogy mit hogyan kell csinálni. Tartotta a tisztes távolságot, nem elé tette le a tálat, hanem csak az útra, hogy ÁK dönthesse el, hogy odamegy-e érte, elfogadja-e a felajánlást. A macska első és egyben legfontosabb jellemzője a függetlenség. A macskát nem szelídítették meg az emberek, ő egyszerűen átgondolta, milyen előnyei származhatnak az emberekkel való közösködésből, és úgy döntött, hogy mellettük marad. Egy macska egyénisége, akarata olyan erős, hogy csak akkor működőképes a kapcsolat, ha minimum egyenrangú társként kezeljük, de inkább előnyösebb, ha elismerjük a felsőbbrendűségüket. Ebben a tekintetben valahol Timidus is inkább macska volt, ezért is találta meg olyan jól a közös hangot ÁK-val. Shu természetesen ahogy lehelyezte a tányért, már el is lépett hátra kettőt, hogy elegendő szabad helyet biztosítson a cicának, arról azonban nem mondott le, hogy nézze miközben eszik. Az egyértelmű jelzései után, amit Shu ismert, és tudta, hogy a petnek kifejezetten ízlett amit készített, már mondhatott akármit, a lány biztos volt abban, hogy jó úton halad. Biztos volt abban is, hogy ha nem említi meg a cicának a fűszereket, akkor másba kötött volna bele, de ő nem akart vitázni a macskával, csak örült, hogy a cica elégedett. Ezek a növények jó hatással voltak az emésztésére, így fontos volt, hogy benne legyen a táplálékban. Shu nagyon ügyelt a petek helyes táplálkozására is.
-Örülök, hogy ízlik. Akkor legközelebb majd megkóstolhatod úgy is, vagy megpróbálom valami mással.
~A növényi rostokra is szükséged van. Keresek valami íztelenebbet mint a rozmaring.~
-Hogy… itt van?
Körbekémlelt, még meg is pördült maga körül. Nem illett az idősebb idomárra az, hogy bújócskát játsszon vele, sem az, hogy lesből akarja meglepni valami miatt…
-Chan? Szia! Ki elől bujkálsz?
Szól abba az irányba, amerre a lányt sejti, de nem kéri arra, hogy bújjon elő. Nem tudja, hogy miért bujkál, így nem is kérheti meg ilyesmire. Timidus továbbra is a magasból figyel.

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 18:13

Álomkelő abba az irányba néz, amerre lapulok, a céhház felé, az oszlopokon túl. Azon túl, ahol még az imént ült. Orromba tódul az óceán émelyítő illata, a só és a szárazság, amire most semmiképp nem vágyom. Csak meg akar nyugtatni, mint mindig, csak segíteni akar azzal, hogy a csónakba ráncigál, én viszont nem vágyom erre. Ha szenvedek, akkor okkal teszem, még ha nem is tudom, mi is a forrása. Ha szenvedek, akkor valamit elrontottam, még ha nem is tudom, micsodát. Ha szenvedek, az az én dolgom, és senki másé.
Az óceán illata visszavonul. A macska ismét a lány felé fordul, majd az égre pislant és rosszallóan csapja hátra a fülét.
~Szépen szárnyalsz már.~ -hangzik a hangja mindannyiunk fejében, ámbár egyértelmű, kihez szól. Többet nem is fűz a dologhoz; egy kis dicséret, a tollak gyors egymásutánjában való megjelenés, s a kép, ahogy egy Timidushoz hasonló, fénylő szénszín tollakból összeállított sárkány röppen az ég felé. Ahogy figyelem, kukucskálva a sarok mögül, kedvem támad lerajzolni a jelenetet, ahogy a macska így akar részese lenni kicsit a szárnyalásnak, gondolati úton, ha fizikailag nem teheti meg.
A fekete tollsárkány Timidus alatt marad és ott tesz vele ellentétes köröket, elhasználódott tollakat hullajtva maga körül, hogy azok helyét újak vegyék át.
Maradnék így, de Shukaku szólít. És tekintve, hogy felettem áll már a rangsorban, kötelességemnek érzem előbújni. Szinte érzem a fejemben, hogy ezt a gondolatot a macska különös rosszindulattal fogadja, és füleit hátracsapva farkát idegesebben lengeti, mint kéne. Annak érdekében végül, hogy Shukaku ezt ne vegye észre, jobbnak látom, ha valóban engedelmeskedem. Egy rövid időre. Nincs most sok kedvem a fénybe lépni.
-S... -dadogok. Dadogok, mint mindig, ha nagyon ideges vagyok. -S-senki elől. Sz-szia...
Alig láthatóan, de remegek, karba viszont gyűlölöm tenni a kezem társaságban, így a köztes megoldásnál döntök; egyszerűen egymásra rakom őket a mellkasomnál, mintha átölelném magam, ezzel semleges teret képezve köztem és a kislány között. Feszült vagyok, ideges, és menekülni szeretnék, de a macska nem hagyja, ez a hűtlen dög, aki már más tányérjából is lelkiismeretfurdalás nélkül eszik.
Álomkelő, úgy téve, mint akinek gőze sincs a bennem dúló háborúról, a mancsát és vele a fejét kezdi tisztogatni, miközben koncentrál a tollsárkány fenntartására is. Nem szól semmit, pedig máskor ilyenkor szinte patakzanak a szavai a fejembe, hogy mit tegyek vagy mit érezzek. Most viszont semmi.
Csak a tenger sós illata.
Azt akarja, hogy én oldjam meg. Egyedül, segítség nélkül. Hogy én másszak ki a gödörből, ne neki vagy másnak kelljen kihúznia. És szégyellem, de igaza van. A gondolat el is pirít kissé, még ha én magam ennek nem is vagyok tudatában, és egyik lábamról a másikra állva végül megköszörülöm a torkom. Lépést kell tennem.
-Hogy... Hogy vagy...?
Oké... eddig rendben. A roham a küszöbön várakozik, vicsorog, mint egy bestia. Nekem csak az a dolgom, hogy legyőzzem, úgy, hogy azt Shukaku ne vehesse észre rajtam.
Igen, ez lesz a cél. Le kell győznöm a bestiát. A gondolat kicsit megmosolyogtat.

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 18:50

Timidus nem lepődik meg a másik tollas sárkányon… illetve inkább tollsárkányon. A dicséreten azonban annál inkább meglepődik, de nagyon jól esik neki. Egy ideig szárnyal a képződmény mellett, majd inkább úgy dönt, hogy nem akarja fitogtatni tovább a tudását, mert még véletlenül kérkedőnek tűnne a végén, így inkább leereszkedik a macska mellé.
-Szia! Köszi! Van kedved repülni? Téged könnyen ebírlak és van már nyeregtáskám is. Shukakutól kaptam.
Odahajol az oldalához, és szájával könnyedén felnyitja a csatot. Ez persze rengeteg gyakorlást igényelt, amit ÁK azonban nem láthatott, csak azt, hogy Timidusnak ez is olyan könnyedén megy, akárcsak az ajtónyitás. A sárkány szerette ha valaki büszke rá. Főleg ha az a valaki Shu vagy Álomkelő. Ezalatt azonban a másik idomár is előbújik, és valamiért rettenetesen ideges. Ezt még Timidus is látja, nem is kell hozzá megérzés, pedig ő alapból eléggé nehezen dekódolja az emberek fura jeleit. Nincsen se fülük, se farkuk, aminek az állásából lehetne következtetni a hangulatukra, de ez a lány most még a sárkány számára is egyértelműen ideges. Rápislant a macskára, és halkan megkérdezi.
-Menjünk?
Az idegesség okát Shukaku sem érti, de pont emiatt akarta megkeresni, illetve hát szebben mondva összefutni vele. Valahogy úgy érezte, hogy Chan kerüli őt, és fogalma sem volt arról, hogy ezt miért teszi. Próbált már mindenre gondolni onnan kezdve, hogy zavarja amiért friss céhtagként sokszor majdnem beérték már a szintjét, vagy az zavarja, hogy át kellett adnia az egyes szintű kristályírás dolgokat. Erre akkor is gondolt a lány, de mivel ő maga ajánlotta fel, ráadásul úgy látszott, hogy örül is annak, hogy tier kettőbe lépett, ezért elfogadta. Azóta persze sokszor gondolkodott azon, hogy nem kellett volna, mert így talán lenézik őt, hogy ő nem dolgozott meg a receptekért, vagy Chan irigy lehet rá, amiért ő nem dolgozott meg a receptekért, hanem az ő receptjein és munkásságán élősködve tesz szert haszonra. Ami persze nagyon kevés volt, ugyan, de mégis csak haszon volt. Már azon is gondolkodott, hogy mivel vezette a bevételt, így az eddig megszerzett kettőszáz nyolc arany felét esetleg odaadná köszönetképpen. De azt meg valószínűleg sértésnek venné… így jelenleg fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen kiengesztelésképpen, és arról sem, hogy egyáltalán mi miatt kerüli őt a lány.
-Szia! Csak… azért kereslek, mert gyakorlom a főzés jártasságot, és tudom, hogy te nagyon ügyes vagy ebben. Én… a peteknek szeretnék különböző dolgokat készíteni. Azt hiszem Álomkelőnek is ízlett amit most csináltam… remélem nem baj… nem tudom, hogy mennyire kötitek időhöz az étkezéseket…
Ebbe valóban bele sem gondolt amikor kedveskedni szeretett volna a cicának. Talán emiatt morcos most Chan.
-Izé… sajnálom… meg kellett volna kérdeznem… de biztosan szólt volna, ha most nem szabad enni a… legközelebb majd megkérdezlek erről… ígérem… és… gondoltam odaadom a receptet, ha szeretnéd… és segíthetsz is, ha van valami tipped… te régebb óta csinálod, mint én...

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 19:51

~De ne túl messzire~
Persze eltelt pár másodperc Timidus kérdése és Álomkelő válasza között, furcsa módon mégis mintha túl hamar érkezett volna. A macska nem szereti az ilyen ingoványos magaslatokat, jobban preferálja, ha a mancsai alatt szilárd a talaj, nem kell olyan erősen kapaszkodnia. Én nem hallottam a válaszát ugyan, de éreztem a döntését, és az utólag felébredt félelmét, mint amikor az ember ráébred, "Úristen, mit tettem?". Sárga szemei is árulkodhatnak némi félelemről, többek közt ezért sem néz végül a sárkányra, inkább az említett táskát szemléli, tervez, miként ként utaznia. Végül a legbiztonságosabb megoldást választja, és belebújik a táskába, abban megfordul, és fejét kidugva a nyíláson szemlélődik, főleg, ha még el is indulnak...
A tollsárkány mindeközben szertefoszlik a levegőben, s pár másodperc után nyoma sem marad, hogy létezett volna valaha is.
Én mindeközben a bestiával küzdök, mi végül felettébb gyengének bizonyul ezúttal. Hallgatom a kislányt, kissé fintorogva a főzés jártasságának említésére, s csak magamban morgom, hogy "tudom jól, ne aggódj". Meg vagyok sértődve, villan be a felismerés, és az icipici grimaszból icipici szégyenlős félrepillantás lesz. A bestia egyik karma letörve, legalábbis már tudom, hogy kell letörni, és szégyellem, rettenetesen, hogy egyáltalán rendelkezik vele. Gyerekes és bugyuta érzés ez, olyan viselkedés, amit már hat éves koromban le kellett volna vetkeznem, mint minden normális ember. Elvégre, bárki fejlesztheti Főzőtudását a játékban... nem sajátíthatom ki magamnak csak azért, mert a céhben nekem jutott először eszembe.
Másrészt, Shukaku csak a petekre gondolt, nem az emberekre...
-D-Dehogy baj. -mosolyodom el. A bestia karmát letörtem és most igyekszem megszabadulni tőle, erre pedig a mosoly a legjobb megoldás. Olyan hormonokat termel, amik jól esnek a szervezetnek. -É-És néha megengedhető egy ilyen kis... nasi...
A kislány folytatja, furcsán, megakadva. Összehúzódik, és egy pillanatra mintha tükörbe néznék. Szokás mondani, hogy a kedv ragadós, és előbb-utóbb mindenki úgy érzi magát, mint a másik. Elönti arcomat a forróság, hogy ismét hibáztam, és tulajdonképpen nem vagyok több egy szánalmas bolondnál, akinek valóban semmi keresnivalója semmilyen társaságban. Energiavámpír, jut eszembe a szó, amit milliószor hallottam egy embertől még odakint. Viszont én nem akarok az lenni, akár vagyok, akár nem. Kicsikét kihúzom magam, hogy ne legyek ennyire görnyedt, és az arcomon lassan születő mosolyt is próbálom kedvesre formálni. Olyanra, amilyen általában. Remélhetőleg sikerül, s utána már csak a szemeim tükreit kell jobb belátásra bírnom, hogy ne áruljanak el semmit. Hogy ne árulják el, minek gondolom magam.
-Nyugi, tényleg. Nincs semmi baj ^^ -emelem fel a kezeimet, majd az egyikkel meg is simítom a vállát. -Ha ízlett neki, akkor egészségére. Segíteni pedig tudod, hogy segítek szívesen ^^
Hisz mit bánom én, hogy már fölöttem jársz? Igaz is. Miért bánkódom miatta? Hisz mindig is ilyen voltam, lehagytak, mert sosem szerettem igazából első lenni. Jó érzés volt, de utólag mindig rossz szájízt hagy maga után, hogy átérzem, mit éreznek azok, akik mögöttem vannak... és akkor már inkább én legyek valaki más mögött, nem igaz? Shukaku pedig megérdemli. Hogy nem vettem én ezt észre előbb?

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 20:21

Timidus már meg is rogyasztja a hátsólábait, hogy szokásához híven nagy elrugaszkodással kezdje meg a repülést, azután még is úgy dönt, hogy inkább csak gyengéden elemelkedik a földtől. Talán elsőre nagy megrázkódtatás lenne a cicának egy ilyen hirtelen ugrás.
-Ne aggódj, nem megyünk magasra, csak ameddig szeretnéd. Hova parancsolod a fuvart?
Alacsonyan kezd körözni és folyamatosan figyeli Álomkelőt, valamint azt is, hogy elég nagy kanyarokat írjon le ahhoz, hogy egy picit se kelljen megdöntenie a testét. Tudja, hogy a macsek nehezen tudna kiesni a nyeregtáskából, de azért nem akarja megijeszteni. Már az is bőven elég neki, hogy úgy reptethet valakit, hogy az nem túl nehéz, ráadásul még nem is vinnyog folyamatosan, hogy tegye le.
-Örülök, hogy megértetted, hogy el akarlak hívni. Köszönöm. Sokat gondolkodtam azon, amit Chanról mondtál. Az öngyilkolós részről… de nem értem, hogy az emberek miért vinnék le direkt az életcsíkjukat nullára. Ennek semmi értelme nincs. Azt mondtad, hogy te jobban értesz az emberekhez, szóval inkább téged kérdeztelek meg, mint Shut. Gondoltam ez titok.
Ezalatt Shu kicsit megnyugszik a lány szavaira, de az még mindig dadogott kissé, és az is látszott rajta, hogy még mindig ideges… bár úgy tűnt, hogy valamitől megkönnyebbült. De Shukakunak sajnos fogalma sem volt arról, hogy mi okozta ezt a javulást. Ő még semmit nem mondott. Egy ideig csak a cipője orrát nézegette, majd ő is viszonozta a mosolygást, bár ugyanolyan halványan, akárcsak a beszélgetőpartnere.
-Hát… igazából csak remélem, hogy segítesz. Olyan mintha… kerülnél. Vagy nem tudom. Tudod… veled beszéltem az itteni dolgokról… és arról senki másnak nem beszéltem. Mert… még Utával szeretnék… de még nem… és ő nem is olyan felnőtt mint te… és azóta mondjuk sikerült… mármint Justin. A vakrandin. Még… még nem tudom, hogy mi lesz.
A hangjából kihallhattad az izgatottságot és a boldogságot, de a határozatlanságot is.
-És Timidussal is sokat beszéltem. És… te mondtad azt, hogy nem akarsz kijutni. És azóta még sokan mások is mondták ezt. És… ez nekem fura. Azt hittem… legalább is a téren mindenki hangosan káromkodott… szerencsére azt még Timidus nem értette… és most meg alig találkozom olyanokkal, akik ki akarnak kerülni. És én ezt nem értem. Mármint… azt tudom, hogy én miért nem… de akkor másoknak is olyan rossz kint, mint nekem?
Ebbe bele sem akart eddig gondolni, de valamikor meg kellett lépnie. Sokszor mesélték neki, hogy sokaknak mennyire jó, és azelőtt a szörnyű nap előtt neki is nagyon jó volt. De… talán az csak a gyerekkor miatt volt. Talán egyik felnőttnek sem jó kint. Talán Timidusnak van igaza, és mindenki idemenekült az ő szörnyű másik világukból. Persze… Timidus azt is mondta, hogy ők csak álmodták azt a kinti világot, és igazából itt van minden és ez az igazi. Shu sokkal jobban érezte volna magát, ha ez lett volna az igazság.

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 21:47

Álomkelő megbánta a döntését, és továbbra sem tudja, honnan jött a hirtelen késztetés, hogy repülésre szánja el magát. Talán túlzottan is máshova figyelt, és nem gondolta át alaposan a repülés adta következményeket. Timidus pedig csap a szárnyaival és a levegőbe emelkedik, de ÁK hősiesen csupán a saját fejében visít, mint a sakál, akit nyúznak éppen.
A sárkányt és vele a macskát, talán a stressz hatására, fekete tollak ölelik körbe, nem sűrűn, igazából nem is zavarnak, csak feltűnő lehet a jelenlétük. Mikor a sárkány eléri a repülési magasságot, és viszonylag nyugodt tempóban köröz a kert, sőt, szinte az egész céhház felett, a macska is lenyugszik, sőt, ki is dugja a fejét a táskából és csodálkozva néz a madártávlatból látható térre.
~Ez... be kell valljam, ez nem semmi. Meseszép.~
Fejben hangzó hangjából szinte csöpög, hogy komolyan gondolja, valóban tetszik, sőt, elvarázsolja a látvány. Csupán ellenőrzi, elég közel vannak-e még Chanékhoz annyira, hogy érezze az idomárt, majd figyelme ismét főleg a sárkány felé fordul. Channak egyedül kell most küzdenie.
Nem válaszol azonnal, viszont végig a tájat figyeli. Mikor belekezd a mondandójába, kicsit mintha szomorkás lenne, Timidus pedig érezheti azt, amit általában a gazda; a tenger sós illatát.
~Én is csak feltételezek. Az emberek világa gonosz hely, legalábbis az olyanoknak, mint Csan. Furák, mert ahelyett, hogy normálisan viselkednének, egyes emberek, legalábbis a többségük, ahogy kivettem a szavaiból, szereti bántani a társait. Élvezik nézni, ahogy a másik szenved. Mintha... mintha boldogsággal töltene el, ha kitéphetnéd mondjuk Hisame, vagy egy másik sárkány szárnyait, szarvát, akármilyét. Csak az emberek szavakkal bántják egymást elsősorban.~
Kis rövid szünet, míg összeszedi a szavakat, majd folytatja. ~Néha pedig az emberek már nem bírják elviselni tovább a szenvedést, amit a társaik mérnek rájuk. Ezért lesznek öngyilkosok. Nem látnak más menekülési útvonalat, hogy megszabaduljanak. Hogy ne fájjon többé nekik semmi. Olyankor mindenről képesek lemondani annak érdekében, hogy boldogok legyenek.~

Úgy veszem el a kezem, mintha a lány megégetett volna, mikor azt mondta, 'kerülöm'; ami igaz is. Kerültem, amikor csak megláttam valahol, kerültem, mert nem akartam beszélni vele. Önző módon nem akartam látni, ahogy egyre jobban boldogul, és emiatt most legszívesebben agyonpofoznám magam. Miért van az, hogy minden bennem keringő érzés igazi nevét csak utólag fogom fel? Akkor, amikor szembe állok mindazok forrásával?
Shukaku pedig beszél, sokat. Valóban rengeteget fejlődött; mikor utoljára beszéltünk, úgy igaziból, még a szobában, nem volt ennyire szókimondó. Alig lehetett hallani a hangját, és akkor is főleg csak kérdezett, majd hallgatta a választ. És míg mindez eddig haraggal töltött el, mert bebeszéltem magamnak, hogy rossz, most mégis a jó érzések veszik át a hatalmat. Örülök. A bestia pedig morogva visszavonul.
Már nem vagyok roham közeli állapotban, de nem is vagyok teljesen nyugodt. Ahogy tépem ki a bestia karmait, úgy nő bennem mindinkább a szégyen, és a félelem helyett már ettől remegek annyira. Furcsa szerzet vagyok, annyi szent; ami hónapokon át haraggal töltött el, egyik pillanatról a másikra képes megnyugtatni. Ezek után valóban kétlem, hogy lenne akárki is hozzám hasonló. Rolling Eyes

-Hát... -követi a szó a szót, majd körbenézek a kertben. -Először is, sz-szerintem üljünk le.
Időt kell nyernem. Hát ha akkor elmúlik kicsit a dadogás. Elmúlik az izgalom, ezek a fokozott idegállapotok. Shukaku pedig szintén izgatott lett, számomra ismeretlen okból. Talán valójában csak színjátszik, és most, hogy megjelentem, levedlette a magabiztos énjét, hogy a törékeny kislányt lássam?
...
És ha így van? Mit érdekel engem?
Kicsit lehunyom a szemem és mély levegőt veszek. Igen, ez már jobban hasonlít rám. Ezek a gondolatok már a sajátjaim. Megcélzom a legközelebbi ülőhelyet, legyen pad vagy akármi, majd amikor már odaértünk és helyet foglaltunk, nekiállok összeszedni mindazt, amit Shu mondott.
Persze olyan rendben, hogy meg is nyugodjak.
-Nos... I-Ilyen játékokkal főleg... főleg olyanok játszanak, mint mi. A-akiknek problémáik vannak. Nincsenek barátaik, vagy túl szigorúak a szüleik és nem engedik ki otthonról. Az ilyen játékok... szabadságot és lehetőségeket adnak. Sokan vannak, akik emiatt itt szeretnének maradni, mert itt jobban tudnak érvényesülni, jobban megértik őket, több barátjuk van, vagy csak szeretik a szabadságot.
Én például a szabadság miatt szeretek itt lenni. A szociális helyzetem itt sem jobb, mint kint... illetve talán kicsit mégis prímább, de tökéletes sem itt, sem a Valóságban nem lesz soha. Ahhoz túl labilis és érzékeny vagyok. Szomorú mosollyal fogadom ezt el és döntöm el ismét, hogy ezen változtatok, de tudom jól, hogy sosem leszek rá képes.
-Hát... -jön a neheze. Elmondani, hogy miért kerültem idáig. Nem tudom, mit mondhatnék, és a bestia is gonosz vigyorra húzza a száját; felismerte, hogy itt a agy lehetősége támadni. Haloványan érzem a tenger illatát.
-Sok dolgot félreértettem... -mosolyodom el végül, de nem nézek Shukakura, helyette a virágokat vizsgálgatom. -É-és... nem vagyok én felnőtt. Nem vagyok ahhoz elég erős.
Te erősebb vagy nálam.
-És ki az a Justin...? :3
Ez az. Ez az a hang, az én hangom, a kíváncsiskodó, a humoros, a magabiztos. Kezeim még remegnek, a hangom se magabiztos, és a bestia sem vonult vissza, tévedtem.

by **Shukaku** Csüt. Május 01 2014, 22:47

Timidus felfigyel a körülöttük keringő tollakra, és amennyiben ez lehetséges, igyekszik még inkább lassabban, óvatosabban, finomabban szállni, szárnycsapásokat is csak olyankor végez, amikor már tényleg odáig jutnak, hogy veszítenek a magasságból, egyébként pedig csak vitorlázik. Abban biztos, hogy Álomkelő fél, és abban is biztos, hogy tudja, hogy ő ezt tudja, de nem fogja a tudtára adni. Ellenben jól elraktározza magának ezt az információt egy esetleges új párbaj alkalmára. Persze jól meg fogja gondolni, hogy valaha is felhasználja-e ezt az előnyt, hiszen jelenleg boldog amiért röptetheti a cicát. Elégedettséggel tölti el, hogy lenyűgözheti.
-Tudom, hogy szép. Talán ha egyszer Shut is fel tudnám ide hozni, akkor ő sem félne többé. De… nem akarom erőltetni…
A pet beszámolóit egyrészt hitetlenkedve, mégis fura beletörődéssel és egyetértéssel hallgatja végig. Shu igyekezett neki minél kevesebbet elmondani a kinti világról, de amikor mesélt, és nem az állatokról vagy a természetről mesélt, hanem a sajátjairól, akkor mindig csak borzasztó dolgokat mondott. Persze erre nagyon ritkán került sor, és Timidus csak onnan csípte el a dolgokat, amikor az idomár álmában dünnyögött valamit. Az árvaságot is innen tudta meg. Számos beszélgetésük alkalmával megállapíthatta már, hogy az emberek furák, gonoszak, kegyetlenek és idióták. Ő maga is élvezi ugyan, amikor harcolhat, amikor végezhet egy vadkannal, és erről is sokat beszélgettek már a lánnyal, de arra jutottak, hogy Timidus nem kegyetlen. Sohasem kínozta meg a mobokat, nem játszadozott velük ami előtt megölte volna őket. Bár… az emberekkel például szívesen játszadozott a harc közben, de őket meg nem ölte meg, csak tanítgatta. Shu egyszer azt mondta, hogy szereti fitogtatni azt, ha erősebb, de ez sem volt igaz. Ő csak megmutatta, hogy erősebb, hogy az ellenfél fel tudja mérni a helyzetét, és ne csináljon hülyeséget, ne keverje saját magát bajba. Teljesen logikus lépés volt. Egy sokkal gyengébb ellenfél jobban tette, ha feladta, mert ha felveszi a harcot, akkor akár Timidus hibáján kívül is megsérülhetett, amit a pet nem akart.
-Az emberek idióták. És gonoszak és kegyetlenek. Ráadásul képesek ok nélkül ölni. Shu azt mondta, hogy az ő világukban nem kapnak pontokat a zsákmányért, és valaki még az aranyat sem viszi el. Mint itt az olyan pirosak, akik csak kedvtelésből ölnek. Igen… kedvtelésből. Ezt mondta Shu.
Kicsit elgondolkodott, majd kibökte azt, amiért egyáltalán ezt az egészet eltervezte.
-De… az emberek miért nem látják, hogy ez butaság? Shu azt mondta, hogy a halál olyan, mint ami előtt kikeltünk a tojásból. És… az előttről én nem emlékszem semmire. Szóval biztos nem jó. Honnan lehet tudni, hogy valaki ilyenen gondolkodik? Mármint… anélkül, hogy tudnál olvasni a gondolataikban. És… hogyan lehet megakadályozni?
Ezalatt Shu alant egy bólintással jelezte egyetértését, majd követte a lányt, és helyet foglalt ő is. Nem egészen Chan mellett, de megfelelő távolságba a beszélgetéshez. Hallgatta a lányt, és nem nagyon tudott mit hozzáfűzni, mert ő csak megerősítette abban, amit ő is gondolt, vagy tudni vélt.
-Igen. Azt hiszem igazad van. Én is emiatt… vagyok itt.
Felnézett az égen köröző barátjára, és egy pillanatra lehunyta a szemét, elmosolyodott.
-Csak… nem tudom, hogy ez jó-e. Eddig akinek elmondtam, az megértette. De például Alex nem értené meg. És… sokan mások sem. Nem akarom, hogy haragudjanak rám. Mindenki mást mond… Peter és Kincaid ott van a frontharcosok között, és a kijutásért küzdenek. Alex butának gondol, és szerintem Ilsette is. Peter és RenAi meg kisgyereknek, akire vigyázni kell…de Anatole is, de ő meg nem hiszi, hogy buta vagyok. Te pedig… azt nem tudom, hogy te mit gondolsz rólam.
Leszegte a fejét, és egy ideig ő is a virágokat nézte. A virágokat, amiben rengeteg munkája volt. Kint nem ültethetett volna virágokat, és ha meg is tehette volna, a többiek azonnal széttaposták volna a növényeket. Újra felnézett az égre. Kint nem lehetett volna vele Timidus. Sehogyan sem. Kint nem lephette volna meg Álomkelőt finom falatokkal. És kint nem ért volna semmit a tudása, amit itt állatidomárként szerzett. Kint nem lett volna lassan tizenhatos szintű, ami a céhtagok közül a harmadik legnagyobb szint. Kint semmit nem ért el. Kint senki volt.
-Nem tudom, hogy ki számít felnőttnek, vagy azt, hogy mitől. Még a céhvezérek sem viselkednek mindig felnőttesen. Nem tudom, hogy kitől kellene tanácsot kérnem. És…
~Ahhoz nem elég erős. Nem felnőtt. Mire akar utalni ezzel? Biztosan… biztosan nem akarja az én problémáimat. Ahhoz nem elég erős. Mint… mint ahogy én sem szeretném Timidust terhelni a kinti dolgokkal. De… de akkor miért mondta, hogy segít nekem? Miért nem őszinte velem?~
-És… azt szeretném, ha végre igaziból megmondaná valaki, hogy mit gondol rólam. Erről az egészről. Amit csinálok. Hogy… jó-e így, vagy azt, hogy mit kéne csinálnom… például Justinnal. Azt mondta, hogy a barátom... mármint… úgy, hogy járunk. De… én nem tudom, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Pedig én szeretnék vele... vagyis… igen. Biztosan. Nem kapott pofont mint Danee… tehát biztosan kedvelem.
Idegesen nevetgélni kezdett, és inkább újra a virágokat kezdte bámulni. Túl sokat beszélt, és fogalma sem volt, hogy mit akar mondani. Csak el akarta valakinek mondani, és lehetőleg egy lánynak… és Chan eddig segítőkész volt… ijesztő és fura, és távolságtartó… és Shu sokszor gondolta úgy, hogy fél tőle… de talán tényleg segíteni akart…

by **Chancery** Csüt. Május 01 2014, 23:56

~Én csak Csan gondolatait tudom olvasni.~ -a macska kissé lehunyja a szemeit, úgy elemzi a süvítő szél érzését. Még sosem volt része ezelőtt ilyesmiben, és bár továbbra is félelmetesnek gondolja és legszívesebben leszállna, valami miatt kicsit meg is nyugtatja. Timidus úgyse fog lezuhanni, és haloványan érzi, hogy a sárkány figyel rá, vigyáz rá. Ezen kívül, legyen akármilyen félelmetes, repülni csudajó dolog, és bár kétli, hogy sűrűn megismételné a dolgot a jövőben, hirtelen származó repkedést pedig mereven elutasít, azért nem is gondolja ezt olyan rossz dolognak.
~Egyébként, nem igazán tudom. Csan szerint, ha valaki meg akarja magát ölni, és komolyan is gondolja, annak nincs előjele. Egyszerűen csak megteszi. Viszont vannak, akik figyelmeztetnek előtte. A kevésbé veszélyes az, ha csak kimondja, hogy megteszi. Komolyan kell venni azt is, de általában ők a gyávábbak, és nem fogják megtenni. A másik pedig az, mikor úgy kísérlik meg a halált, hogy legyen esélyük túlélni, hogy legyen elég idő arra, hogy rátaláljanak és megmentsék.~
Majd kicsit elgondolkodik, élvezi a szél simogatását a fejecskéjén, végül folytatja. ~Illetve... biztos vannak még apró jelek, legalábbis mesélt még ilyet... de nem jut eszembe pontosabban, mik is voltak azok... A megakadályozása pedig az, hogy figyelsz arra az emberre és kimutatod neki, mennyire szereted. Meg el kell érni nála, hogy érezze, szükség van rá, hogy ő is fontos ember. Meg ilyesmi. Könnyűnek hangzik, de Csan szerint nem az.~
Ismét lenéz, a zöldellő kertre, a tetőre, az épületre, majd felemeli fejét és figyeli a horizontot. Eddig el se tudta képzelni, mekkora terület is valójában ez az első szint, s mekkorák lehetnek a feljebb levők. Fölöslegesnek is tartotta, hogy valaha is ezen gondolkodjon, de most, hogy látja a saját szemével, elbűvöli.
~Ne is erőltesd...~ -jegyzi meg végül, visszakanyarodva kicsit Timidus első témájához. ~Azt nem szabad. Az emberek rendkívül érzékenyek. Várd meg, amíg dönt, vagy elhatározza magát.~

A két pet különleges kapcsolata még engem is megdöbbent kissé. Álomkelőről sose hittem volna, hogy akár csak érdekli is a repülés, most mégis tudom, hogy ott szárnyal fent a sárkány társaságában. Nem aggódom érte, hisz tudom, hogy Timidus előbb rágná le a saját szárnyát, mint hogy veszélybe sodorja egy céhtársát, és kettejük között már eddig is különleges volt a kapcsolat. Álomkelő részéről legalábbis biztosan, hisz eddig Timidus az egyedüli pet, akiről nem gondolja azt, hogy hülye. Bár nem ismerünk túl sok petet eddigi ittlétünk során, ezt mégis haladásnak vélem.
A másik, aki kiérdemelte nála ezt a tisztséget, furcsa módon a Justice fehér farkasa, Vezér, de számomra továbbra is rejtély, miért... >.>
Hallgatom inkább Shukakut, s rádöbbenek, tulajdonképpen most azt teszem, amihez a legjobban értek; meghallgatom mások problémáit, gondolatait, bánatát. Talán emiatt nyugszom meg szépen lassan, talán ez hiányzott eddig, hogy valaki beszéljen nekem. Hogy hallgathassak másokat, vagy hogy én is beszéljek az illetőhöz, olyanhoz, akit már régebb óta ismerek. S a gondolat, hogy a frusztráltságom pont ezen a kislányon akartam kitölteni... kissé dühít. És van egy olyan érzésem, hogy ha visszatérek a szobámba, nagyon dühös leszek még magamra emiatt.
Shukaku pedig beszél, más emberekről, hogy mit gondolnak róla. Érdekes, hisz nekem fogalmam sincs, mások rólam mit gondolhatnak. Valahogy ezzel sosem törődtem annyira, hogy ténylegesen utána járjak, ezen kívül mikor eszembe is jut, akkor is meg vagyok róla győződve, hogy csupa rosszat. Kissé megszorítom a kezeimet, az ujjaim megfehérednek, majd a döbbenettől így is maradok.
-Hát...
Nem tudom, mit mondjak hirtelen, a szavak kavarognak a fejembe. A kislányra nézek, aki a virágokat nézi elködösült szemekkel. Mit mondjak? Mit gondolok róla valójában? Egyáltalán milyen hosszan beszéljek erről...?
Végül összeszorítom a szám, amíg összeszedem magam.
-Én sem hiszem, hogy buta vagy. Vigyázni pedig mindenkire kell ebben a játékban. Még Peterre vagy Anatolera is.
Ahogy hallgatom őt, eszembe jut még valami: ez a lány fejlődött. Már képes kimondani azt, ami a szíve vágya, és ami bántja. Erre viszonylag kevesen képesek manapság, többek közt én is híján vagyok ennek a tudásnak. És hiába van szó komoly dologról, mikor meghallom a szót, hogy "járunk", elmosolyodom, szélesen és sugárzón, meg persze alig bírom megállni, hogy ne kuncogjam el magam; kicsit talán még grimaszolnom is kell úgy egy-két másodpercig, mire elég önuralmam lesz ahhoz, hogy ne csattanjak fel és kezdjem el ölelgetni, hogy "milyen kis édes".
Miért gondoltam csupa rosszat róla? Hát bearanyozza a napomat *.*
-Minden jó, amit csinálsz. Ha pedig mégsem, arról majd szólunk. -vonok végül vállat, ismét a virágokat figyelve. -A járás pedig komoly dolog, és nem szabad elsietni. És még mindig nem meséltél erről a Justinról :3

by **Shukaku** Pént. Május 02 2014, 07:25

~Csak. Hát nekem bőven elég lenne ha csak Shu gondolatait tudnám olvasni. Néha fogalmam sincs, hogy mire gondolhatnak az emberek, de ez főleg nála zavar. Jó lenne tudni, hogy mi jár a fejében.~
A válasz azonban sajnos nem sokat segített Timidusnak, legalább is abban nem, hogy tervet tudjon készíteni, de legalább megértette, hogy mik ennek az egésznek az alapjai, és újra elkönyvelte magában, hogy az emberek idióták.
-Akkor… azt hiszem nem kell féljek. Az emberek legtöbbször határozatlanok. Nem tudnak terveket készíteni és betartani. Vagy elalszanak vadászat közben. Vagy éppen teljesen más fura dolgok jutnak eszükbe.
Gondolt vissza egy pillanatra a Kincaiddal való vadászatra, vagy éppenséggel RenAi esetére.
-De most ez jó. Nem tudom, hogy Shu gyáva-e. Nem szeret harcolni, de láttam már nagyon bátran is viselkedni. Persze… akkor is rossz bátor volt, mert csak az indulatai miatt mert bátor lenni, nem elhatározásból. De… például Utahiménél bátrabb, mert ő még a pillangóktól is fél.
Ezután elvigyorodott, és igyekezett nagyon koncentrálni arra, hogy örömében semmi olyan mozdulatot ne tegyen repülés közben, amit egyébként tett volna kissé felfokozott hangulatban.
-Az biztos, hogy Shukakura szükség van. Ha neki nem is szeretted volna elmondani… azért én tudom, hogy az az étel amit készített pont tökéletes volt. Jó vele beszélgetni, de igyekszem úgy csinálni, hogy az emberekkel is beszélgessen. Alex azt mondta, hogy így kéne lennie. Amikor idejöttünk, akkor pár hétre bezárkózott a szobájába. Azt mondta, hogy az emberek mind hazudnak, és én pedig őszinte vagyok vele. Remélem Chan nem hazudik neki…
Picit elgondolkodott azon, amit Shu a hallgatózásról mesélt neki, majd meglibbentette a farkát. Most az ő szabályai voltak érvényesek.
-Te hallod, hogy most miről beszélnek?
Shu hiába kérdezett annyi mindent, úgy érezte, hogy a lány nem nagyon akaródzik neki válaszolni. Ő ne lett volna felnőtt? Már hogyne lett volna felnőtt? Tipikus felnőtt viselkedést mutatott. A felnőtteknek két nagyon rossz példánya létezett a tanításban. Az egyik az volt, aki mindent túlszabályozott, nem engedett semmiből, nem engedte, hogy a lány esetleg magától tanuljon meg dolgokat, mert úgy tudta, hogy mindig csak neki lehet igaza. Pedig nem is. A másik felnőtt típus pedig Chan volt. Nem mondott semmit, de azt hangoztatta, hogy végig figyeli a lány minden egyes mozdulatát, és ha majd elront valamit, akkor majd jönnek ők, a felnőttek, akik utólag mindig nagyon okosak tudnak lenni, és megmondják, hogy azt nem úgy kellett volna csinálni. De persze addig meg mindent ráhagynak, minden jó amit csinál… ami persze butaság, mert ha valaki mindent jól csinál, az hogyan juthat el egyszer csak oda, hogy azután hirtelen mégsem. Chan egyértelműen felnőtt volt. Shu csak megcsóválta a fejét, és sóhajtott egyet.
-Ezt mondta Timidus is. Hogy mindenkire vigyázni kell. Főleg az emberekre. Szerinte minket önmagunktól a legnehezebb megvédeni. Szerintem pedig igaza van. Sokszor megijeszt az, ahogyan gondolkodik… de legtöbbször igaza van.
Nem. Semmi tanácsot nem fog kiszedni Chanból. Talán mégis csak egy fiúnál kellene próbálkoznia, mert úgy látszik a lány ráakaszkodott a Justin témára, amiben Shu még egyáltalán nem tudott mit mondani, és inkább arról kérdezgeti, mint arról, amit ő igazán szeretne tudni. De… rendben. Akkor legyen Justin. Talán abban tényleg tud valami javaslatot és fogódzót nyújtani.
-Hát… Justin…
~Mit tudok Justinról? Amit elmondott nekem, azok legfőképpen titkok. Azokat nem adhatom tovább. Az általános dolgokról… de még azt sem tudom, hogy hány éves. Végig attól féltem, hogy sokkal idősebb mint én, és nem is értettem ezt az egészet, de azt nem kérdeztem meg, hogy hány éves. Még, hogy mindent jól csinálok! Most… most mit mondjak?~
-Justin… olyan… megértő. Azt hiszem. Elmondtam neki… dolgokat. És ő úgy mondta, hogy nem baj. Azt hiszem neki elhiszem.
Talán Timidus után Justin volt az, akinek még elhitte, hogy valóban nem zavarják a dolgai. Hiszen a fiú elvileg most akkor közel van hozzá, és elég fura lenne, ha úgy akarna közel maradni mellette,hogy közben ezek zavarják. Azzal önmagát kínozná. És persze ami a legfontosabb volt, Shu nagyon jól tudta, hogy a fiúnak is körülbelül annyi fogalma van arról, hogy mi lesz ebből az egészből, mint neki magának. Éppen csak egy picivel volt magabiztosabb mint Shu, és ez pont elég volt. Justinnak ez volt a legfontosabb tulajdonsága. Lehetett volna áradozni a kedvességéről, a zöld szeméről és a hajáról, arról, ahogyan ügyetlenkedve megtartották a randit, ami visszagondolva felettébb muris volt, ahogyan minden percben kedveskedni próbált valamivel, és ő is végig félt… de Shukakunak fogalma sem volt arról, hogy Chan igazából mire kíváncsi, és arról sem, hogy mit mondhat el.

by **Chancery** Pént. Május 02 2014, 12:16

Álom nem tud erre mit felelni; Timidus egy sárkány, és ahogy azt én meséltem neki, a mesék sárkányai tudnak beszélni, ezért neki nem volt szüksége, hogy hozzá hasonló módszert dolgozzon ki. Egy macska viszont általában nem beszél - hülye Regi, az a hógombóc is csak egy buta kivétel. Talán ezért működik ez nála így, ilyen különlegesen; mert emberi nyelven sosem fog tudni megszólalni. Még az is eszébe jutott, hogy a dolognak köze van a könyvekhez, hisz mindig, mikor csak nyugtatni akar, én a tenger illatát érzem, pedig Álomnak azelőtt fogalma sem volt róla, ki az a Richard Parker és hogy néz ki.
A vadászat hallatán, hogy az emberek képtelen rá, kuncog, arra pedig, hogy Shu néha mégis kikel magából, hümmög. Jól emlékszik arra, ami történt, amikor egyszer akként látta a lányt, amilyennek Timidus most leírta, de a dologhoz végül nem fűz hozzá semmit. Shukaku ugyanolyan, mint én, ő legalábbis ezt könyvelte el magában. Kedves, de ha minden elszakad, ami ezt a kedvességet tartja, akkor minden a visszájára fordul. Engem is látott már dühösnek.
~Azért a növények annyira nem kellenek...~ jegyzi meg halkacskán magában dünnyögve, de azért a sárkány, ha nem beszél épp, gond nélkül értheti. ~De jah. Finom volt. Csan pedig általában nem hazudik, de nem mindig mond el mindent.~
Fülei radarként fordulnak felénk, a föld felé, s hallgatózik.
~Shut nem hallom.~ -valójában csak nem akarja megzavarni a kislányt, hogy érdeklődik. ~Csanról pedig...~
A macska dühösen kezdi el mozgatni a farkát a szűk táskában.

A hallgatással egyébként csupán egy gond van; könnyen visszaterelődnek a gondolataim, ennyit a bearanyozott napról. A nyugalom csak lassan áraszt el, és halovány mosoly költözik az arcomra, de ez a mosoly inkább olyan, mintha egy lassan múló drog hatása alatt állnék. Jobb, ha nem is nézek szegény kislányra, csak megrémiszteném azzal, hogy idővel arra a pontra jutok, megint el akarom sírni magam. A tekintetét, mikor egyszer örömömben eredtek meg a könnyeim, sosem fogom elfelejteni, a tekintetet, hogy megrémült tőlem, és igazából hazudik azzal, mikor azt mondja, én kerülöm őt. Mert ő is kerül engem. Hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, hogy ez a céh már nem elég nagy kettőnknek...
El sem merem képzelni, milyen arcot vágna, ha a roham támadása alatt kezdenék szabad utat engedni az érzelmeimnek. Nem szabad. Vissza kell valamiképp fognom magam addig, amíg el nem szabadulok innen, amíg vissza nem vonulhatok.
Aztán beszélek Peterrel.
Erről a titokzatos fiúról pedig, talán későn is fogom fel, hogy nem akar beszélni. Nem mesél róla, talán ha két szót, az pedig nem elég ahhoz, hogy felmérjem, valóban őszinték-e az említett érzelmek felé, vagy sem. Viszont ha nem akar róla beszélni, akkor nem szabad erőltetnem. Nem is kellett volna rákérdeznem már elsőnek se, egyszerűen csak félek... félek, hogy nehogy ez a kislány olyat találjon magának, aki csak becsapja, kihasználja és majd ott hagyja a legnagyobb bajban és bánatban, mint a legtöbb férfi manapság.
Bár pont én beszélek? Pont én, akinek most burkoltan el lett mondva, hogy nem vagyok megértő? Hogy ez az ismeretlen Justin ezerszer jobb nálam? A gondolat ahelyett, hogy elszomorítana, megmosolyogtat; csak épp kínomban mosolygok már. Valóban nem vagyok ide való.
-Timidusnak igaza van.
Mondom ki végül. Nem találok szavakat, nem tudom, mit mondhatnék, hisz kérdezhetek akármit, a lány nem fog válaszolni. Még arra az egyszerűségre se adott egyenes választ, hogy "hogy vagy". Akkor miért várnám el, hogy őszinte legyen velem? A jelek szerint nem szolgáltam rá. Az elején még jó voltam, mikor felszerelésekről volt szó, Álom pedig örökké jobb lesz nálam, ha tanítani kell. Én viszont nem érek semmit, senkinek.
Ezzel a kínmosollyal nézem a színes virágokat. Gyönyörűek. Beszélhetünk vajon a kertészetről? Hisz én elkezdtem gyakorolni... de csak kicsit, nem eléggé. Gondoltam, a megtermett gyümölcsökből, zöldségekből majd finom falatokat főzök, Álomkelő pedig vadászik, ha már kiharcolta magának... de a jelek szerint ezt sem fogom tudni elérni.
Nem, a kertészet sem jó téma.
-Örülök.
Kicsit lehunyom a szemem, hogy a bestiát féken tartsam.
-Megleptél. De örülök a sikereidnek.

by **Shukaku** Pént. Május 02 2014, 14:10

-Shu szerint kellenek a növények… és néhány fűszerizé tényleg finom. De Shu azt is mondta, hogy meg kell sütni a halat teljesen, és nem jó nyersen, vagy félig nyersen.
Megnyalja a száját a sok finom falat gondolatára.
-Mi azt beszéltük meg, hogy nem hazudunk egymásnak. Én és Shu. De ő sem mond el nekem mindent. Talán ez is olyan emberi dolog. Nem hiszem, hogy Channak elmondaná. Azt hiszem én sem mondhatom el neked. És azt sem tudom, hogy neked kellene-e elmondanom. Talán egy másik embernek kellene elmondani, és akkor ő értené. Miért nekünk kell megoldani az ő problémáikat is?
Shu nem nagyon érti, hogy hirtelen megint mi baj történhetett. Olyan hirtelenséggel váltja Chan a hangulatait, mintha csak ruhákat kapdosna magáról le-föl. Lehetetlenség kiismerni, de talán még csak a kedvében járni is. Ez volt az az ok, amiért az idomár vonakodott egyáltalán felkeresni, mert fogalma sem volt arról, hogy éppen kivel fog találkozni. Peter Peter volt, a maga vicces komolyságával, de a céhvezér legalább mindig tudta, hogy mikor kellett viccelni, és mikor kellett komolynak lenni. Utahime is hol szeleburdi volt és játékos, hol halk szavú és félénk, de ezeket is rá lehetett fogni a történésekre, lehetett tudni, hogy mikor mi várható, szót lehetett vele érteni. Chan viszont teljesen más volt, és Shukakunak fogalma sem volt arról, hogy mi járhat a fejében. Ő igazán akart kérdezni Justinról, meg a járásról, de eddig csak a legnagyobb titkukat mondták el egymásnak, keringtek egymás körül, biztatva a másikat, majd virág és palacsinta meg egy puszi. Hihetetlenül kacifántos volt ez az egész történet, és a kislány nem tudta, hogy hol is kéne megragadnia ahhoz, hogy elmagyarázhassa.
-Tudom. Timidusnak általában igaza van. És… sikerek?
Belepirult a szóba. Soha nem hitte volna, hogy valaki is elismer majd bármit is a munkájából. Chan szebben tudott rajzolni, többet is tudott nála, magasabb szinten is volt, mégis őt nevezte sikeresnek. Nagyon jól esett neki.
-Köszönöm szépen.
Egy ideig gondolkodott, majd azután Justin mellett döntött. Láthatóan ez a téma érdekelte jobban Chant. A pír természetesen továbbra sem tűnt el az arcáról.
-Ti… már régóta együtt vagytok Jayel? Őt nagyon ritkán látom… ritkábban mint téged. Mit szoktatok csinálni… izé… mondjuk… egy második randin?

by **Chancery** Pént. Május 02 2014, 14:38

~Csan mesélt olyasmiről, hogy sushi...~ -kezdi Álom, karmait a táskába mélyesztve. ~Készített is, de én nem kértem belőle. Valami algába tekert rizs és nyers hal egyébként. Ő nagyon szereti, sokat eszik belőle ilyen barna lével leöntve. Én csak a halat kérem belőle. Jó az nyersen is.~
S tán a sárkánnyal egy időben ő is megnyalta a szája szélét, gondolva, hogy mindezek után, ha elég boldog leszek, biztos fogok ismét sushit készíteni, és majd ő is kap pár falatot.
~Tudod, néha úgy gondolom, az emberek túlbonyolították a saját életüket.~ -feleli Álom némi gondolkodás után. ~És össze vannak zavarodva. Mi nem estünk ugyanebbe a hibába. Csan egyszer ezt olvasta az egyik könyvben: Az állatok nem stresszelnek, nem idegeskednek, nem örülnek meg. Csak az ember tévedt el valahol. Vagyis, nem tudom, hogy szó szerint így volt-e, nem figyeltem.~

Shukaku is csak ember, ugyanolyan, mint a többi. Abban a minutumban, hogy végül kimondtam a pozitív érzelmeimet iránta, a hangja megváltozott. Nem volt már annyira tartózkodó, olyan volt, mint egy kíváncsi gyerek, aki nem tudja, mit csinálhat a bácsi a kalappal és a nyúllal a színpadon. Vagy, talán ez a jobb hasonlat, egy gyerek, aki nem érti, a sok bántás után miért dicsérik meg. Talán én is ilyen lehettem, mikor egyszer, még nagyon régen, hasonló helyzetbe kerültem. Oh, de rég is volt már az... azóta meg csak rosszabb lettem.
Kicsit szélesebben mosolygok erre, pedig nem igazán értem, Shukaku miért is nem érti. Nincs tisztába azzal, amiket eddig elért volna? Vagy egész egyszerűen csak tetteti, és csak szeretné más szájából is hallani. Pedig nagyon nem tudom, hogy is fogalmazhatnám meg... kitárom a kezeimet, mintha át akarnám ölelni az egész kertet.
-Először is, ez. Láttam, mennyit dolgoztál rajta, és gyönyörű lett. -kezdem. -Aztán még sorolhatnám. Mindenki, akit ismerek eddig, az tisztel téged; Anatole, Peter... És bárki, akikkel találkoztam, és megtudta, hogy hova tartozom, rögtön rólad érdeklődött. És... és még sok...
Nem szokásom hazudni. Valójában sem Peterrel, sem Anatole-val még nem beszélgettem Shuról, de ahogy néznek rá, ahogy viszonyulnak hozzá, számomra elég bizonyíték arra, hogy ez a kislány ezerszer többet ér, mint amennyit én valaha is fogok. Miből lesz a cserebogár...
Kicsit mégis megnyugszom, mikor kérdez. Igaz, hogy olyasmit, amire még gondolkodás nélkül is tudnék válaszolni... aztán mégis megérint egy kicsit és összerázkódom.
Második randi.
Volt nekünk egyáltalán randink?
... Egyszer, arra is három évet kellett válnunk. Arra a bizonyos első randevúra, egy igazira. Második... biztos volt, de olyan régen lehetett, hogy nem emlékszem már rá. Hallgatagaton nézem a kezeimet és próbálok töprengeni, mikor lehetett... Végül homlokomat ráncolva, fél szemem becsukva próbálok vicces grimaszt vágni.
-Foggalmam sincs. Hamarosan leszünk hét évesek, de... tudod, mi... egy bolond környezetben éltünk eddig. Egymásba szerettünk...
Újabb hazugság. Én ugyanis eleinte észre se vettem szegénykét...
-...de csak az iskolában találkozhattunk, és nekem is mindig időben haza kellett menjek. Mire nekünk voltak randijaink, addigra már nagyon jól ismertük egymást...
Ujjaimat morzsolgatva próbálom gondolkodásra késztetni az agyam és eljátszani magamban a "mi lett volna, ha..." kezdetű forgatókönyvet. Mi lett volna, ha mi is randikkal kezdünk? Mi lett volna a másodikon, ha nem évek múltával kell átélnünk, hanem mondjuk csak hetekkel a megismerkedésünk után? A gond csak az, hogy fogalmam sincs... Azon lányok randibeszámolóit pedig inkább meg se említem, amiket általában ismerek.

by **Shukaku** Pént. Május 02 2014, 15:11

-Sushi? Ezt már Shu is mondta, amikor ettem a nyers halat. Hogy biztosan szeretném. De ő még nem csinált, csak egyszer hozott valamelyik boltból. Tényleg finom volt. Nekem nincs bajom a növényekkel sem, Shu szerint mindenevő vagyok. Szerintem is. Amikor először találkoztunk Hisamével, akkor például kiderült, hogy ő meg húsevő. Fura…
Meghallgatta a macska szavait, és hosszú percekig gondolkodott.
-Nem tudom, hogy ez titok-e… de az egyik első napon, amikor mindannyian a térre kerültünk, akkor valaki azt mondta Shukakunak, hogy őrült. Amiért nevetett. Talán azért nevet azóta kevesebbet. Nem emlékszem sok mindenre, de arra igen, hogy megkérdezte tőlem, hogy őrült-e, én pedig megráztam a fejem, hogy nem. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy mi az az őrült… mondjuk most sem értem teljesen. Nekem csak annyit mondott Shu, hogy mi nem hazudunk és nem gyilkolunk kedvtelésből. És tényleg nem. Shu az ilyenekben nagyon okos.
Egy picit ereszkedni kezdett, hogy jobban szemügyre vehesse a barátját, de hallgatózni nem akart. Álomkelő sem akarta megmondani, hogy miről beszélnek, és a sárkány biztos volt abban, hogy ezzel arra akar utalni, hogy illetlenség lenne kihallgatni őket. Persze azért jó lett volna tudni…
Ezalatt Shu csak még inkább elpirult, és hitetlenkedve hallgatta a lány szavait. Nem mintha azt hitte volna, hogy hazudik, csak azért a kert nem egyedül az ő érdeme volt. Biztosan a többieknek is volt kertészkedés jártassága, hiszen ő is észrevette, hogy valaki vagy valakik néha-néha ültettek virágokat rajta kívül is.
-Én… köszönöm szépen… de nem csak az én érdemem. És… kiket ismersz eddig? Kikkel találkoztál akik olyan… sok jót mondtak rólam? Mert… Peter és Anat… ők talán tényleg. De sokan annyira nem. Elysion, Danee, Kurokoto vagy Bacchus. Nem hiszem, hogy kedvelnének. Bár… ők mind férfiak… velük nehéz kijönni… de szerintem Ilsette sem kedvel. Alex pedig… nem tudom… egyikőjük sem hajlandó elmondani, hogy igazából mit gondol...
Talán megérezte, hogy a sárkány őt vizslatja, talán csak véletlenül, de éppen akkor tekintett fel az égre, amikor Timidus őt figyelte, így hát ha már így alakult, integettek is egymásnak, jelezve, hogy minden rendben megy. Legalább is mindketten nagyon remélték, hogy minden rendben megy.
-Hét év… az nagyon sok…
Sóhajtott, és bárgyú mosollyal figyelte a sárkány röptét. Fogalma sem volt arról, hogy mi lesz vele hét év múlva.

by **Chancery** Pént. Május 02 2014, 15:33

~Őrült?~ -Álom hitetlenkedve hallgatja Timidus beszámolóját az első napról, bár ő arra nem emlékszik. Akkor még a rendszerben egy félreeső helyen volt, maga sem tudja, pontosan hol. Akkor még nem petként funkcionált, hanem közönséges mobként, s csak később, az egyik kétlábú hatására lett az, ami most. A pók vezette hozzám, és neki az volt az igazi első nap, annak ellenére, hogy tudta, az nem az volt. Az viszont, hogy Shukaku őrült lenne... bolondos egy kislány, furcsa, de egyáltalán nem nevezné őrültnek. Megrázza a fejét és ezt végül ki is mondja. ~Nem hiszem. Inkább az volt őrült, aki ezt mondta rá.~
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Timidus közelebb merészkedik, de nem szól erre egy szót sem. A sárkány szíve-joga, hogy mennyire száll alacsonyra, és persze eszébe is jut, hogy lassan jó lenne a szilárd talaj a mancsai alatt... de azért jó így ülni és élvezni a szelet is.

Én magam is felnézek a közeledő párosra, és kicsit mosolygok. Nem érzem Álomkelőn, hogy tombolna vagy pánikolna, máskülönben megkérném Timidust, hogy inkább jöjjenek vissza. Közben hallgatom Shukakut... és eldöntöm, hogy a névfelsorolásában szereplő harmadikat inkább meg se hallottam, vagy csak rosszul...
Aztán elkerekedett szemekkel nézek rá. -Te... ismered Kurokoto-t...?
Szinte öntudatlanul nézek végig a kislányon, hogy nem látom-e sérülés nyomait; pedig ez bolondság, hisz ha meg is lett sebesítve, az már rég eltűnt. Azt sem hiszem, hogy leitatta volna, mint ahogy "velem tette", abba viszont nem merek belegondolni...
Nem. Tévedek. Kurokoto... biztos kedves volt vele. Mert még kislány. Talán emlékeztette a halott lányára, és megenyhült tőle. Nem úgy, mint tőlem, akit k*rvának titulált, és ki tudja... talán az is vagyok. Inkább félrenézek, vissza a virágokra...
-Hát... amúgy... ott volt Kincaid... ez a Danee, Utahime... talán Desdemona... sokan, de az én memóriám nem arról híres, hogy meg tudom jegyezni a neveket elsőre ^^;
Híres vagy, Shukaku. Fogadd el. Valami ilyesmi tekintettel nézhetek rá, mosolyogva, mikor ismét felé fordulok. Miért is fordulok el? Szembe kell néznem a ténnyel, hogy egy ilyen kislány is képes arra, amire én sosem. Képes arra, hogy kitörjön a korlátok közül, amiket az élet felállít neki. Példát kéne inkább vennem róla, de ahhoz túlságosan is félek. Minden alkalommal, ha lépni akartam, csak ég rosszabb és fájdalmasabb büntetések vártak, ezek közül pedig azt gyűlölöm legjobban, mikor majdnem elveszítettem Jay-t egy balesetben. Így inkább nem is próbálkoztam soha többé, amíg nem jött a SAO.
Itt egy kicsit szabadabb lehetek, de a jelek szerint már-már öntudatlanul is korlátok közé szorítottam magam, amik közül most nem merek kitörni, mert félek. Félek, hogy az álmaimban látott holttestek megelevenednek, és tényleg elveszítek mindenkit. Mintha a Sors akarna figyelmeztetni.
-A megfelelő emberek körében hét év hamar elszáll. -vonok vállat, és bár jókedvű, a hangom a végén picikét elcsuklik. -Én... én például többnek érzem.

by **Shukaku** Pént. Május 02 2014, 16:04

-Szerintem sem őrült. Bár… nem tudom, hogy mi az az őrült, még mindig, és a könyv sem segített.
Ezen a példán már Shu is rengeteget gondolkodott, és ő is elővette ugyanazt az értelmező szótárat, amit Timidus is használt. Ő persze többet értett belőle, mint a sárkány, akinek sokszor a magyarázat szavait is ki kellett keresnie, hiszen egyáltalán nem azokkal a kifejezésekkel operáltak, mint amiket ő használt, vagy amikhez ő hozzászokott. A könyv azt írta az őrültekről, hogy betegek, elveszítik a kapcsolatukat a valósággal, téveszméik és érzékcsalódásaik vannak. És… amikor a lány jobban belegondolt, akkor sokak szemében ő valóban őrült volt. Azzal, hogy a játékba lépett már el is veszítette a kapcsolatát a valósággal, de ez mindenki másra is igaz volt, aki Aincradban ragadt. Téveszmék… Alex sokszor hangoztatta neki azon a felfokozott hangulatú vitán, hogy nem is tudja, hogy mit beszél, és teljes tévképzetei vannak, mert összekeveri a valóságot Aincraddal. Pedig ez nem is volt igaz. Nem keverte össze. Tudta jól, hogy mi a különbség, és azt szerette volna, ha Aincrad lenne a valóságosabb.
Shu azonnal értette, hogy miért csodálkozik el ennyire Chan a Kurokoto néven, hiszen már tett róla említést a lány… amikor azonban felsorolta, ez nem jutott eszébe, most viszont már nem tudta visszaszívni, így valami okosat kellett mondania. Azt mondjuk megértette, hogy Chan miért nem kedvelte meg a férfit.
-Nem. Nem ismerem. Egyszer találkoztunk vele az erdőben, és annyira részeg volt, hogy nem is tudott volna egyedül kijutni. Mondott mindenféle butaságot rólam meg Timidusról.
Azt nem tette hozzá, hogy Chant is elhordta mindenfélének.
-Elkísértük ameddig már be tudott támolyogni a védett területre, utána otthagytuk. Nem akartam, hogy részegen megsebesítsen valakit…
Többet nem is tudott, és nem is akart mondani. Azóta nem látta a férfit, és azon kívül, hogy remélte neki a legjobbakat, nem is igazán érdekelte.
-Kincaid pedig… igen… ő kedves volt velem is és Timidussal is. De ő is fura, mert ő például végig követett az erdőben, és nem akarta elmondani, hogy miért tart érdekesnek. Danee pedig… hát ő elmondta… meg meg is mutatta…
Itt elsápadt egy pillanatra, majd elvörösödött, egyrészt a dühtől, másrészt a szégyenérzettől, és inkább tovább terelte a témát.
-Uta és Des pedig… ők idomárok… azt hiszem az idomárokkal jól ki tudok jönni…

by **Chancery** Vas. Május 04 2014, 11:39

Mindenféle butaság róla meg Timidusról... tehát mégsem viselkedett vele kedvesen. Legalábbis a hangból, ahogy Shukaku ezt mondta, csakis erre következtethetek. Lehet, hogy gonosz dolog, de ez kicsit megkönnyítette a dolgokat... Kurokoto nem kivételez senkivel, és a jelek szerint nem is fog soha. A virágokat nézve mindezek után az jut eszembe, most vajon merre járhat és mit csinálhat, azon kívül, hogy ártatlan és védtelen kislányokat szidalmaz az erdőben.
-Jól tettétek. -mosolyodom el és félig lehunyt szemmel iszom magamba a digitális színeket. Jól van ez így; nem maradtak vele sokáig, nem maradtak mellette elég ideig ahhoz, hogy teljesen széttörje a lelkét. Ez a lány különleges. Ő nem tört meg a részeg állat szidalmai alatt.
Irigylem.
Kincaidra nem tudok mit mondani, csak hümmögve bólogatok egyetértésem jeléül, miszerint valóban kedves lovag. Álomkelő csak az egyetlen, aki erre kicsit jobban hegyezi a fülét, majd megszólal, persze nem elég körültekintően, és mindannyian halljuk.
~Kinkéjd szimpatikus. Ügyes vadász, csak túl hangos.~
Kicsit kuncogva hallgatom, majd látva a kérdő tekintetet egy legyintéssel hozzáteszem: -A szafarin találkoztunk vele, és Álom eltökélte, hogy megtanítja vadászni.
~Dehogy tökéltem el, ő kért meg rá.~
Uta és Des említésére én magam is elvörösödök, majd inkább olyan érzés kerít hatalmába, hogy elsápadok. Szemeim előtt felvillan a lila lufi, meg a szanatórium képe, a szanatóriumé a vidámparkba, ahol bajba sodortam őket. Azóta a nap óta gyűlölöm magam még jobban, amiért ragaszkodtam a vörös jelzésű játékhoz, és amit végül én úsztam meg legjobban, ezen kívül eltökéltem, hogy a jövőben minden vidámparkot kerülni fogok.
Először Leptys, aztán a Szanatórium...
Ez a kettő bőven elég volt. Már Leptysnek elégnek kellett volna lennie, de nekem engednek kellett a csábításnak. Én bolond.

by **Shukaku** Vas. Május 04 2014, 12:52

A lány bólintott, de látszott rajta, hogy nem teljesen biztos abban, hogy valóban jól tették. Egy ideig gondolkodott, majd meg is osztotta Channal a dilemmáját.
-Nem tudom. Részeg volt… részegen biztosan sokan mondanak és csinálnak butaságokat. Eléggé undorítóan viselkedett, de azért nem tudok rá haragudni. Józanul lehet, hogy teljesen másmilyen. Mindenesetre addig vezettük, amíg már látható volt a város, ott pedig talán nem esett baja.
-Azóta még egy köszönőlevelet sem küldött, amiért megvédtük.
-Nem. Valóban nem. De azért én remélem, hogy nem lett baja…
-Bunkó részeges…
Többet egyikőjük sem fűzött hozzá, inkább szívesebben hallgatták a Kincaidról szóló beszámolókat, és mindketten meglepődtek azon, hogy mekkora hasonlóság volt a két történet között. Timidus pedig már kiszimatolta az összeesküvés elméletet is.
-Szerinted így tervezte?
-Ezt hogy érted?
-Álomkelő is a szafarin találkozott vele, és mi is. Ráadásul futott, de nem futott senki elől. Oké… te azt mondtad, hogy ez valami sport, de nekem sem növekednek a gyorsaságpontjaim vagy a kitartásom attól, mert állandóan repülök, szóval ez nem igaz. Ez csak kifogás volt.
-Futhat azért is… mert szeret futni…
-Végül is… ha már repülni nem tud… de szerintem akkor is eltervezte. Mindkettőnkbe belefutott, és téged is arra kért, hogy tanítsd meg vadászni. Vagy legalább is arra, hogy hadd kísérjen el minket a vadászlesre. Én már akkor is gyanakodtam, mert egy frontharcosnak azért valamicskét illik értenie a vadászathoz, ő pedig tőlünk kért segítséget. Amit persze meg is értek, Álom is és én is a legjobb vadászok vagyunk… és végül is ezt láthatta ránézésről is… de akkor is fura…
-Szerintem túl sokat látsz bele Timidus…
Legyintett Shu, majd Chan felé fordult, hogy meghallgassák az ő véleményüket is.

by **Chancery** Hétf. Május 05 2014, 20:19

"Én inkább remélem, hogy baja esett. Nem komoly, csak egy picike." - gondolom magamban, ahogy hallgatom a beszámolót, amire valljuk be, egyszerre vagyok kíváncsi is meg nem is. Igen, érdekel Kurokoto sorsa... de valahogy mégsem. Elég volt az, hogy engem megpróbál még a távollétében is tönkretenni a gondolata, és hiába éltem már át egyszer teljesen ugyanazt, ismét beleesek a csapdába.
Kicsit örülök is már, hogy a sárkány visszatért közénk és Shukakuval elkezdtem kettesben beszélgetni. Kicsit hallgatom, picikét, aztán szépen visszavonulok a szobába. Vagy nekiülök rajzolni... kéne már, sokat, lehetőleg minél többet. Elgondolkodva nézem a kertet; kár, hogy teret vagy látképeket nem tudok alkotni, csak figurákat, mert perpillanat szívesen megörökíteném ezt a helyet. Arra viszont nem vagyok hajlandó, hogy a rendszer besegítsen a kezemnek alkotáskor. Nem.
A kicsit beálló csend az, ami felkeltette az érdeklődésem, és csodálkozva vettem észre, hogy a kislány engem figyel. Kérdezett volna valamit? Oh, az Istenbe... nem figyeltem. Pár másodpercre elkalandoztak a gondolataim... frontharcost említettek, és tény, eddig fogalmam sem volt róla, hogy Kincaid az lenne, ez valahogy nem került szóba a szafarin... de ha frontharcos, akkor holnap... akkor holnap talán találkozom vele.
Ama bizonyos terem előtt.
~Én vagyok a legjobb vadász, ez vitathatatlan.~ -töri meg Álom a méla csendet és legyint egyet a farkával. ~Egy frontharcos meg nem tudhat mindent. Csan se tud vadászni, de frontharcos lesz belőle.~
Megmentett ezzel, hogy megszólalt, én ugyanis nem tudok mit hozzáfűzni a dologhoz. Nem értek a vadászathoz, se semmilyen sporthoz, és jelenleg nincs véleményem erről. Elmélázva nézem tovább a zöld füvet, vagy néha az ölembe ejtett kezeimet. Csak egy kis mosoly van a szám sarkán, miszerint várom, hogy Timidus mikor fog ugrani Álom első mondatára, avagy mikor fogja fel annak értelmét.
Ha van egyvalami ebben a céhben, ami talán képes felvidítani, akkor az a két pet olykori civakodása. Azt hiszem.

by **Shukaku** Hétf. Május 05 2014, 20:43

Timidus fel is billenti a fülét a cica kijelentésére, de ahelyett, hogy vitába kezdene, inkább a tényeket sorolja fel. Az érveket, a teljesítményeket, a hosszú munkaórákat amit a vadászattal töltöttek, és ami megalapozza a hírnevét.
-Hét teljesítmény, hat szafari jelvény, vadászatunk majdnem minden elérhető szinten, a legtöbb állatot már láttuk is, tizenegy fajtát pedig már el is kaptunk. Nagy előnyöm származik abból, hogy én a vízben is otthon érzem magam, így a horgászásban is tudok segédkezni, valamint a levegőből előbb észreveszem a csordákat is. Nem tudom, hogy valóban te vagy-e a legjobb vadász, de ha ez így van, akkor bizonyára én vagyok a második, és ezennel kihívlak egy vadászpárbajra, amellyel elnyerhetem a címedet. Válassz helyszínt és elérendő célt. Versenyezhetünk a befogott vadak számában, vagy akár kijelölhetjük valamelyik ritka mobot, és az nyer, aki előbb elkapja.
Így ugyan nem cáfolt rá a macska állítására, de azt elérte, hogy ha esetleg valami hihetetlen oknál fogva mégsem ő lenne az első a vadászok között, akkor így könnyűszerrel megszerezheti a címet. Természetesen az is trónfosztással jár, ha ÁK esetleg visszautasítja a kihívást, hiszen az azt jelenti, hogy nem mer kiállni Timidus ellen.
-A küzdőtéren nemes ellenfél vagy Álom, és kitűnő harcos. Rengeteget tanultam tőled. Örülnék ha ezt folytathatnánk a szafarin is.
Enged meg magának egy kis hízelgést is, de ettől függetlenül teljesen biztos a dolgában.
-Valóban nem tudhat mindent egy frontharcos sem. Igazad van. Ettől függetlenül nekem gyanús.
Ezután rávigyorog Chanra, és elismerően füttyent.
-De… miért? Nem úgy volt, hogy te sem akarsz kijutni?
Értetlenkedik a lány, és elképedve figyeli a céhtársát.
-Akkor… miért akarod segíteni a frontot?
Timidus is odafordítja a tekintetét, de ő inkább a másik pettől várja a választ, hiszen az ő kijelentése volt.

by **Chancery** Hétf. Május 05 2014, 21:28

Nem értem Timidus válaszát; Álomkelő annál inkább. Egykedvű ábrázattal hallgatja végig a csipogások sorozatát, szinte rá sem pillantva a sárkányra, csupán a fülét fordítva felé. Ahhoz, hogy mindent megértsen, ez is bőven elég, minek a nyakat is fárasztani a dologhoz. Farkának ideges ide-oda járása viszont elárulja, hogy azért csak-csak idegesíti valami; vagy az, hogy a sárkány sokkal jobb nála, vagy a sok beszéd.
~A teljesítmények semmit se jelentenek, se a jelvények.~ -bár azt sem tudja, azok micsodák. ~A felvetést pedig elfogadom. Repülés nélkül.~
-És víz.
~Ja, meg víz nélkül.~
Teszi hozzá utólag, és hálásan pislant egyet felém, hogy emlékeztettem erre a számára igencsak idegesítő dologra. Ha van valami,amit gyűlöl, akkor az a víz.
A füttyentést nem tudom hova tenni, bár sokat töprengeni nincs időm, a kislány elkerekedett szemekkel néz rám. Elfintorodom; na mi van? Inkább le is hajtom a fejem, hogy összeszedjem magam, de a kérdését nem igazán értem.
-És miért zárná ki egyik a másikat?
Most én vagyok az, aki értetlenkedik; vagyis, értetlenkedünk egymásra. Hát mégis van valami, amiben picit jobb vagyok a lánynál, én szembe merek szállni a szintek főnökeivel. Hisz úgyis tudom, hogy csupán a Csarnokba kerülnek, de bajuk nem esik, mi pedig teret nyerünk. De hogy ez miért lenne befolyással azzal, hogy kijutunk-e vagy sem, azt nem értem...
-Nem mondta senki, hogy kötelező lesz kilépni a 100. boss után. Addig pedig jó, ha eltölti valamivel magát az ember.
A célom, a közös célom Yuichival, aki már nincs, akit már időtlen idők óta nem láttam. Már csak miatta is oda fogok menni és legyőzni a következőt, majd az azutánit és az azutánit. Fejlődni fogok, önmagamért, és azokért a párakért, akikért érdemes. Hisz már csak ez maradt nekem, semmi más... Semmiben sem vagyok elég jó ahhoz, hogy jól érezzem magam benne, hogy elismerjenek.
És végül, amit úgyse mondok ki soha és remélhetőleg én magam sem gondolom komolyan...

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 07:14

A sárkány elégedetten bólint a macska válaszára.
-Elfogadom a feltételeket. Jelöld ki a helyszínt és az időpontot, és ott találkozunk.
Shu arcán azonban továbbra is a meglepődött értetlenkedés látható, majd Chan olyan dolgot láthat, amit nagyon ritkán tapasztalhat olyasvalaki is, aki gyakran tölti az idejét a két barát társaságában. Az idomár egy füttyentéssel szinte parancsot ad, utasítja a petet.
-Timi. Titok.
A sárkány ismételten csak bólint, majd felszökken a levegőbe, és újra kőrözésbe kezd. Ez is ugyanolyan jó előre megbeszélt szabály és jelszó kettejük között, amit együtt találtak ki és fogadtak el. Olyan, minthogy sohasem hazudnak egymásnak. Sőt… talán pont emiatt az első törvény miatt érvényes ez a második. Igaz ugyan, hogy sohasem hazudnak, de el sem mondanak mindent a másiknak. Shu tudja, a sárkány pedig elfogadta azt, hogy az embereknek lehetnek titkaik, így azokat a dolgokat, amiket a lány egyelőre nem akar elmondani neki, nem is firtatja. Ezt az egyezményt eddig amúgy is csak akkor használták, amikor valamiféle ajándékot készítettek a másiknak, és nem akarták, hogy az elkészülte előtt meglássa, így Timidusnak nincsenek is rossz emlékei ezzel kapcsolatban. Másrészről pedig, mivel kétkedve fogadja az emberek állítólagos kinti világukról szóló híreket, így az sem nagyon zavarja, ha Chan és Shu csak egymásnak akar beszélni a fura kis kitalált dolgaikról. Hadd tegyék, ha ez nekik örömet okoz. Miután Timidus már nincs hallótávolságban, Shu komoly tekintettel figyeli a másik lányt, de hangjában egyáltalán nem hallani magabiztosságot.
-Nem tudjuk, hogy mi fog történni akkor, ha valakinek sikerül elérnie a százas szintet. Azt sem mondta senki, hogy nem lesz kötelező kilépni. Az is lehet, hogy Kayaba úgy dönt, hogy ha már eljutott valaki odáig, akkor nincs értelme folytatnia, mert a játékot… végigvitték. Biztosan sokaknak a végső célja a kijutás… és senki sem tudhatja, hogy Kayaba bácsi hogyan gondolkodik erről. Nem fogok segíteni abban, hogy lerombolódjon ez a világ, nem fogok segíteni abban, hogy visszajussunk a kinti világba… és ha esetleg vége lesz a játéknak… ha valaki eljut oda… teljesen vége… akkor azt sem tudom, hogy Timidussal mi lesz. Nem fogok abban segíteni senkinek, hogy megöljék Timidust.
Idegesen, elcsukló hangon beszél, érezhető rajta, hogy a sírás kerülgeti.
-De… figyeljük a bossokat. Olvassuk azokat a dolgokat, amiket a frontról írnak. Nincs olyan sok frontharcos, és Timidus szerint a kis szintű játékosokkal képtelenség feltölteni a helyeket, mert ők nem fognak tudni jól harcolni, és csak gyengítik a csapatot. Persze ott van a pánikburok, ami miatt nincs is rizikó kihívni egy szintfőnököt… de remélem, hogy egy idő után majd nem fog működni. Timidus is azt mondta, hogy gyávaság és unfair küzdelem úgy kiállni valaki ellen, hogy ti bármennyiszer próbálkozhattok, míg ő sohasem próbálhatja meg visszaszerezni a pozícióját. És… Timidus azt is mondta, hogy senki sem fogja tudni soha legyőzni az összes bosst. A legutolsó harcban majdnem húszan álltak ki ellene, és a felük el is esett közben. És az még csak a tizenötös volt. Nemsokára nem lesz elég frontharcos ahhoz, hogy legyőzzétek őket. Timidus okos az ilyenekben… általában jól meg tudja becsülni az esélyeket. Én hiszek neki. És… ha igaza van, akkor semmi értelme harcolni velük, amikor fejlődhetek sokkal kevésbé harcolós módon is, mondjuk érdekes küldetésekkel… és azt hiszem… nem is nagyon lassít le azokhoz képest, akik elmennek a bossok termébe.

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 11:51

Sem én, sem a macska nem értjük, mi is történik pontosan. Mikor Timidus a levegőbe szökken ismét, Álomkelő ezúttal pánikba esik a hirtelen mozdulat hatására, és éppen-hogy sikerül a táskában maradnia, ugyanis reflexből ugrani szeretett volna; ehhez viszont a sárkány túl hamar repült túl magasra.
~Most meg mi van?~ -kérdezi felháborodottan, füleit hátracsapva, bundájának szőre az égnek mered. Persze a táskába mindez nem igazán látható, de idegessége jóformán tapintható a levegőben. Lefelé néz, a távolodó föld felé, és még akkor se nyugszik meg, mikor elérik a biztonságos, állandó magasságot.
Én is egyre idegesebb leszek, ahogy a macska távolodik tőlem. Nem marad velem semmi, csak a tenger illata, de ahogy érzem, milyen nagy dolog készül, úgy idegesít inkább ez is egyre jobban. És bizony nem igazán tévedtem.
Shukaku ugyanis nekiáll prédikálni.
Az a pici nyugalom, amit képes voltam magamra erőltetni, úgy törik szét bennem, mint az üveg. A kezeim ökölbe szorulnak és érzem, ahogy reszketek; lehajtom a fejem, a hajam mögé bújok inkább, és úgy hallgatom a kislányt. Igen, kislány, nem lenne jogom bírálni, de szívem szerint, ahogy egyre több szava ér el hozzám, felpattannék és olyan sallert lekevernék arra a nagyképű arcára, hogy tapéta lenne a falon.
Milyen jogon szól bele a döntéseimbe?
Lehunyom a szemem... hát persze. Mint Peter jobbkeze, neki joga van hozzá. Én pedig csak üljek, kussoljak, és tegyem, amit mondanak. Mikor lett ez a céh ennyire diktatórikus...?
Az utolsó szavainál járhat, legalábbis nagyon remélem, mikor felállok a padról, és próbálom megállni, hogy ne tegyem meg, amire az imént gondoltam. Dühös vagyok, rettentő dühös, pedig ez viszonylag ritkán esik meg velem, és csak az menti meg Shukakut a haragomtól, hogy mégis csak egy kislány.
-Nem is tudtam, hogy téged Chancery-nek hívnak. -mormogom végül az orrom alatt, és rögvest meg is bánom, ahogy meghallom a hangom. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, szinte méregtől csöpögő. -És milyen kis kedvesek vagytok.
Elvigyorodom, de nem nézek rá. Nem szabad, nem akarok rá nézni. Nem akarom, hogy még jobban megrémüljön, de már alig bírom visszafogni magam. Nem akarom... -Tehát Timidus ne dögöljön meg semmiképp, de akik a fronton vannak, azok igen? Komolyan így gondolkodsz? Neked többet ér egy digitális pet élete, mint az embereké? Hisz képzeld el, ha mondjuk senki nem győzte volna le például a tizest, aminek elég legendás az erőssége... és mondjuk egy kisebb játékos véletlenül odakeveredik. Eltévedt, és csak azt veszi észre, hogy bezárul mögötte az ajtó, és ott vicsorog rá Marcang, mögötte meg nemtomhanyadik Bunmei. Az a boss, akinek háromszor vagy négyszer is nekiugrottak, mire sikerült legyőzni! Melyik életét sajnálnád jobban: egy digitális adathalmazét, aki utána úgyis tovább fog élni a Csarnokban, vagy az emberét, aki nem tudja magát megvédeni?
Nem vagyok rá képes. Nem tudom visszafogni magam.
Még egy olyan apróság is, mint a burok, felidegesít. Én már megvettem erre a bossra a magamét, és tény, hogy még a beszélgetés előtt, úgy két napja meg is bántam. Teljesen felesleges. Ha a boss megöl, akkor meghalok, nem bánom... a Sors ellen nem küzdhetek, és lám, most Shu is kijelentette, hogy a frontharcosok gonoszak és meg kéne halniuk. Most, hogy csatlakozok közéjük, megjegyzem, Peter mellé, hogy őt is védhessem, Shu szemében én is halál fia kell, hogy legyek. Hát rendben, ahogy akarja.
Tényleg... ez érdekes...
-Peterről is ez a véleményed?
És végül ránézek.
-Nem kívánom Timidus halálát. Senkiét. De azt ugye tudod, hogy működik a természet? Ölsz, vagy megölnek. A bossok nem pusztulnak el, és egyikükről se tudom, hogy valaha is visszavágyott volna a helyére. Ezen kívül ne felejtsd el, hogy nem lehetnek örökké velünk. A játék vagy úgy ér véget, ahogy te azt képzeled, vagy úgy, hogy a fejlesztők megunják, esetleg a nyereség veszik el, és leállítják az egész szervert, törölnek minden adatot...
Lehajtom a fejem, a füvet kezdem bámulni. A harag lassan elemészik, ahogy visszaemlékszem azokra a régi típusú MMO-kra, amiket imádtam, amikben olyan petekre tehettem például szert, amik gyönyörűek és ritkák voltak.... és azok most hol vannak? Az emlékeim temetőjében, mert a játék már rég nem játszható. 404.

by Ajánlott tartalom

A Kert

A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert

Re: A Kert