Re: A Kert

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 12:31

-Titok. Shu azt mondta, hogy titok, tehát kettesben akarnak beszélgetni. Tehát magukra hagyjuk őket. Semmi különös.
Magyarázta teljesen nyugodtan a sárkány, és újra beállt a megfelelő magasságba, ahol körbe-körbe vitorlázhatott. Ezalatt Shu fülét-farkát behúzva hallgatta Chan dühkitörését, és egyáltalán nem értette, hogy hogyan érthette ennyire félre a lány a gondolatait. Persze nem várta el, hogy megértse, ezt senkitől nem várta el, hiszen régóta köztudott volt már, hogy ő őrült, és másképpen gondolkodik mint a többiek, és emiatt nem fogják megérteni. Ezt már nagyon régen megmondták neki. Halkan, félve szólalt meg amikor a lány befejezte.
-Én… én semmi ilyet nem mondtam. Azt mondtam el, hogy én mit nem fogok csinálni. Nem dönthetem el helyetted, hogy te mit csinálj. Csak… félek. Nem akarok visszamenni, és ha végigviszitek a játékot, akkor talán vissza kell. Én nem fogok ebben segíteni.
Nyelt egy hatalmasat, majd igyekezett nyugodt maradni, és úgy magyarázni.
-Akik a fronton vannak… azok… ők döntöttek úgy, hogy odamennek. Nem kényszeríti őket senki. De… miért Timidus halljon meg… miért én szenvedjek azért, mert ők ki akarnak jutni? Nem vagyok önző akkor sem, ha azt hiszed! Nem mondom, hogy ne akarjanak kijutni, csak ne kérd, hogy én is segítsek! És… senkinek sem akarom a halálát. Biztosan… biztosan meg lehetne oldani úgy, hogy tisztességes legyen a küzdelem, és mégse haljon meg senki. Mint a küzdőtérnél. Talán… talán Kayaba már ezt is kitalálta. Talán előre meg fogja mondani a boss, hogy nem fognak működni a burkok, és aki akar, az kisétálhat az ajtón. Vagy… vagy működne a burok, de csak egyszer, és utána aki ott meghalt, az már nem mehetne többé bossozni. Timidus pedig…
Itt kihúzta magát amennyire görcsben lévő gyomra engedte.
-Timidus pedig igenis sokkal jobb mint némelyik ember. És Álomkelő is sokkal jobb. És ezt te is tudod. Peter pedig… Peter azért harcol, hogy kijusson. Megértem, ha valaki ki szeretne jutni. A bossoktól pedig… soha senki nem kérdezi meg, hogy mit szeretnének. Mert így működik a természet.
Most azonban először tényleg észrevehető volt a megvetés és a lenézés a hangjában, de azt is egyértelmű volt, hogy nem Chan felé irányul, hanem úgy általánosan az emberek irányába.
-Az emberek bemennek az állatok területeire, kiirtják őket, mert ők új területet akarnak. És sohasem kérdezik meg az állatoktól, hogy ők esetleg vissza akarnak-e menni. Csak az ember működik így, nem a természet. A természetben az elefántok eltapossák a rájuk támadó oroszlánokat. Itt csak az emberek mennek oda a bossokhoz, hogy megöljék őket. Hányszor jött ide egy mob, hogy bántson téged?
Az utolsó mondatodra viszont már a szeme is villant. Tudta jól, hogy semmi sem tart örökké. Tapasztalta is. Bár… itt olykor-olykor elgondolkodott azon, hogy ha Kayaba úgy döntene, hogy néhányuknak megadja a lehetőséget arra, hogy ebben a világban maradjon, akkor akár külön is választhatná őket a kinti világtól és a testüktől, és akkor ugyanúgy halhatatlanná válnának, akárcsak a petek és a mobok. Az csodálatos lenne.
-Tudom, hogy egyszer minden véget ér. Nem vagyok… de… akkor sem fogom siettetni.
Csalódott volt. Ez a lány, aki talán ugyanúgy gyűlölte a kinti világot, mint ő, igazán közel is állhatott volna hozzá, és reménykedett abban is, hogy talán megérti őt. De természetesen megint csak rosszul gondolta. Chan nem akarta őt megérteni, és iszonyú dolgokat gondolt a lányról. Ráadásul Shukakunak fogalma sem volt arról, hogy mivel érdemelte ezt ki... de valahol persze tudta. Mindössze azzal, hogy ő önmaga. A természete nem összeegyeztethető az emberekével, mert ő különc és a különcöket mindenki utálja. Várható volt, hogy egyszer ez itt is kiütközik.

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 13:25

~Van egy olyan előérzetem, hogy ez rossz döntés volt. Az előérzetem pedig ritkán hazudik.~
A macska szomorkásan és aggódón néz lefelé, ilyen érzelmeket részéről Timidus pedig talán most először és utoljára fog érezni a csatornán keresztül. A tenger sós illata eléri a sárkányt, de engem már nem, Álom pedig hiába próbálkozik elérni engem, nem sikerül neki. Egy vörös téglafalba ütközik, egy olyan falba, amire én magam már hosszú évek óta még csak nem is gondoltam.
Nekem nagy erőfeszítésembe kerül, hogy némán, összeszorított fogakkal hallgassam végig a lánykát, ismét, aki ezúttal már valamiképp védeni próbálja magát. Megpróbálja élét venni a késnek, amit az imént nem csak belém, de a tudtuk nélkül beleszúrt az összes iderekedt emberbe, akik közül tudom, hogy nem mindenki ártatlan, de akik mégis, azokat nem kéne bántani. Amikre elengedhetetlennek tartom a választ, azokat mindenképp megjegyzem, és olykor magamban, gyorsan elismételve életben is tartom. S mikor eljön az ideje, reagálok... kicsit kisebb hangnemben. Hisz mégsem érdemli meg a dühöm teljes hullámát, akármennyire is úgy gondolom.
-Minden ember önző, kivétel nélkül! Hazudik, aki azt mondja, hogy nem. Szeretnéd, ha örökre a játékban maradhatnál Timidussal, kimondtad, és ezzel gond nincs is. Nem baj, ha az ember önző, amíg elviselhető mértékig az. Én is...
Sóhajtok.
-Jó itt bent élni, de nem lehet örökké. Vannak dolgok, amik itt lehetetlenek.
Lehajtom a fejem; Shu még kislány. Vajon érti, miről beszélek?
-Az lenne a legjobb, ha megmaradna a játék, de ki is lehetne lépni. Én is szeretnék itt maradni, Aincradban, de vannak dolgok odakint, amik várnak rám, és célok, amiket szeretnék elérni. Olyan célok, amiktől KayaBá és a digitális világ megfosztott minket.
-Egy boss pedig nem fogja elárulni, működik-e a burok vagy sem. Ha nem működik, az ott helyben, az utolsó pillanatban fog kiderülni. Vannak helyzetek például, mikor a Hazatérés Kristály nem működik, de élet-halál helyzetbe kerül az ember. Mondjuk a víz alá, és fulladozik...
Mint Kurokoto, bár arról mai napig nem tudom, álom volt-e vagy valóság.
Végül visszaülök a padra. Eredetileg azt terveztem, hogy elviharzok messzire, de az lenne a legrosszabb döntés. Ez a kislány ugyanis, mint minden másik ember, általánosít... és ha van valami, ami engem nagyon idegesít, akkor az az általánosítás.
-Félreérted. A gonosz emberekről egy szót se szóltam. -fintorodom el. -Amit most meséltem neked példa, abban az eltévedt játékos akkor az oroszlán, a boss pedig az elefánt. Az oroszlánok pedig, hogy elkerüljék az újabb taposást, persze, hogy csoportosan rátámadnak az elefántra. Az emberek is ugyanolyanok lennének, mint az állatok, ha nem lenne ennyire szapora, meg nem találta volna fel azt a sok pusztító gépezetet. Az ember is ugyanúgy a természet része, de az nem az én vagy a mi kettőnk hibája, hogy túlzásokba esik. A mobok kérdése pedig ismét más, hisz ők nem igazi, élő állatok. A fauna nem változik meg attól, hogy egy vaddisznó elpixeleződik, de odakint ha meghal egy ugyanolyan vaddisznó utód nélkül, az már tragédia.
Előre dőlök, könyökömmel a combjaimra támaszkodva figyelem az ujjaimat. Azokat az ujjakat, amik valójában nem a testem részei, csak digitális másolatok, sok 0 és 1 halmaza. Csak a tudatom a sajátom, és nagy bánatomra az sem változott. A kislány magyarázkodása végül megtört abban, hogy úgy érezzem, valaha is igazam lehetne; nekem soha. Soha nem lehet igazam, soha nem lehet önálló tudatom, soha nem tehetem azt, amit szeretnék vagy amit célnak kitűztem magam elé.
Akkor mi a fenének élek még egyáltalán? Azon kívül, hogy valamikor régen egy férfi és egy nő összefeküdt és nem bírt a vérével... ezen kívül mi lehet a cél velem? Ha van Isten, vagy bármi hasonló lény, aki irányít minket, annak mi lehet a célja velem? Ez, hogy itt veszekszem egy pici lánnyal, aki vagy többet, vagy kevesebbet tapasztalt már nálam...? Melyikünk az okosabb? Melyikünknek van igaza?
KayaBá mit tervez? Véget ér a játék, vagy aki akar, maradhat a végén?
Előbb utóbb ez úgyis kiderül. Most mit számít, hogy karba tett kézzel ülök és várok, vagy én is részt veszek-e benne?
-Az ember egy elcseszett faj, de azért miért én szenvedjek? Vagy miért te? Vagy miért Peter, Timidus, akárki?

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 13:52

A sárkányon egyáltalán nem láthatja ÁK az aggódás semmi jelét. Timidus nyugodt, és nyugodtan is válaszol.
-Lehet. Lényegtelen. Így egyeztünk meg, tehát ehhez fogom tartani magam egészen addig, amíg nem kér meg, hogy visszamenjek, vagy nem látom úgy, hogy veszélyben lenne. Még sohasem volt ebből baj.
Shu megnyugszik, amíg a lány beszél, hiszen az talán már nem haragszik rá annyira. Talán már nem olyan dühös. Talán sikerült megértetnie vele azt, hogy mire gondol. Jó lenne.
-Tudom. Én… az lenne a legjobb, ha aki akarna az elmehetne, viszont aki akarna az maradhatna. Csak… félek, hogy kényszerítenének. Nem hagynák, hogy itt maradjak, mert azt hiszik, hogy ők jobban tudják, hogy nekem mi a jó. Mint… mindig azt hiszik. Ugyanúgy, ahogy a párbajra rá lehet kényszeríteni az alvó játékost, ha lehetséges lenne a kilépés, ezt is megtehetnék. Nem akarom. És…
Kicsit elhallgat, és újra felnéz a barátjára, hogy onnan merítsen erőt.
-Sokszor gondolkodtam már azon, amit mondtál. Végiggondoltam. Tudom… hogy itt sok minden nem lehetséges… de annál több minden meg igen. És… nekem itt jobb. Sokkal jobb. Célok… nekem is lehetnének céljaim kint… de nem engednék, hogy megpróbáljam elérni őket. Itt engedik. Itt ügyes lehetek. Itt tudhatok dolgokat, és nem bántanak érte.
Leszegi a fejét, majd kissé megcsóválja.
-Nem hiszem, hogy Kayaba nem szólna, ha ilyet tervezne. Tudod… a legelső küldetésemen, amin voltam, Hisame véletlenül megölt valakit. És… azt te is láttad, hogy Timidus is ugyanígy tett. Kayaba pedig megvédte a játékosokat, mert tudta, hogy nem akarták megölni a másikat. A kinti világban senki nem véd meg attól, hogy ok nélkül meghalj. És… Timidussal ezért igyekszünk mindig biztonságos helyeken maradni. A teleportkristály eddig mindig működött, de ha nem működött volna, talán akkor sem lett volna semmi baj. És… azért egy boss termébe nem annyira könnyű betévedni. Azok a játékosok, akik eljuthatnak oda, azok tudják, hogy hogyan néz ki egy olyan terem. Persze… olyan lehet, hogy hősködni akartak, és azt hitték, hogy le tudják győzni… de azért nem hibáztathatod a bosst.
Sóhajtott egyet, és kényszeredetten elmosolyodott. Tetszett neki a kifejezés amit használt a lány, és most kivételesen közel érezte önmagához.
-Az ember egy elcseszett faj. És rosszabbak mint az állatok. Az állatok nem ölnek kedvtelésből és nem hazudnak azért, hogy becsapják a másikat…

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 14:10

"De nem engednék, hogy megpróbáljam elérni őket."
Álomkelő a falat látja. Érzem a téglákat, ahogy lassan épülnek ismét a szívem köré, megállíthatatlanul. Napok óta, csak nem akartam tudomást szerezni róluk. Tudtam, sejtettem, hogy ismét be leszek zárva a saját világomba, de ez a mondat megállította az építő kezeket. Talán egy időre, talán örökre.
Szégyen. Mintha az öntudatom nyüszítő kutyaként vonulna vissza az agyam legmélyére, hogy ott elkezdje büntetésből harapni magát. Fél szemmel sandítok a lánykára, azon gondolkodva, vajon nem csak a lelkiismeretemre akar-e hatni... hisz a gyerekekből bármit kinéznék.
De... akár komolyan gondolja, akár nem, én hinni akarok neki.
Viszont egy kicsit én is önző vagyok. Ha csak itt érhet el dolgokat, ha csak itt érheti el, hogy megbecsüljék a létét, akkor szégyellem, amiket gondoltam róla... ez viszont nem menti fel dühöm azon kis szeglete alól, hogy a kis dicsőségből számomra is hagyhatott volna egy picike szeletet. Nem sokat, csak annyit, hogy ne érezzem magam ennyire megalázottnak, ennyire semmirekellőnek. Hogy én is érezzem legalább egy picikét, hogy érek valamit.
Én is végül lehajtom a fejem.
-Az egyik első küldetésemen végignéztem egy ember halálát. Egy kötélről lógott le a kastély lépcsője felett. Vörös haja volt és szemüvege, idomár. A petje egy tigris volt, aki azonnal megvadult és kiugrott az ablakon. Luv De... de la... Delacruxnak hívták, azt hiszem, nem is tudom...
Az ő neve ki van húzva a táblán bent, a Fekete Acél Kastélyban.
-Őt nem védte meg Kayaba....
Kurokoto-t és Judyt nem vetem fel példának, hisz ők valamilyen módon túlélték az incidenst. Ők megmaradtak régi életükben, és talán csak emlékeznek az eseményekre... de újabb névként ott van Kyuushiro, aki a tanárom volt, és azt sem tudom, mibe halt bele... csak az áthúzott nevét ismerem.
-Ne általánosíts...
Mondom végül, és az építő folytatja a munkát. Az elhatározásom nem inog; elmegyek a boss termébe. Már nincs rá időm, de ha nem használódik el magától, a következő előtt eladom a burkomat. Ha Shukaku úgy gondolja, csalás az életemet félteni, akkor nem fogom, bár az utóbbi napokban ismét úgy érzem, nincs is értelme. Ha egy boss lecsap, az csakis a Sors döntése lehet. És KayaBá majd eldönti, engem is megkímél-e vagy sem.

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 17:05

Chan valamiért csöndben marad. Hosszú ideig tartó csöndben. Shu boldog. A lány talán elgondolkodik azon, amit mondott, ami azt jelentheti, hogy nem tartja butaságnak, ha el kell rajta gondolkodnia. Ez jó, mert azt jelenti, hogy talán igazat ad neki. Shu tisztelte a lányt, becsülte az eszéért és a segítőkészségéért, és nagyon örült annak, hogy pont Chancery nem tartja hülyeségnek a gondolatait. Bár nem tudatosan csinálta ugyan, de egyáltalán nem volt kedve versengeni a lánnyal. Valahogy érezte, hogy az nem tenne jót neki. A kristályírást választotta, mert azt javasolták neki, de elhatározta, hogy megmarad az egyes tiernél, hogy a kis szintű játékosokat segítse, és ez jó volt, mert így Chan nem tudta a kettejük munkáját összevetni, nem volt versenyhelyzet, sem konfliktus. Shu elkezdett főzni, de attól függetlenül, hogy néha-néha készített valamit önmaguknak, vagy éppen mint a legutóbb Channak, a főzőcskézést meghagyta a lánynak, és a petek ételeivel kezdett el foglalkozni. Az meg fel sem merült, hogy a bosson is összemérjék a tudásukat.
-Egy kötélről? Felakasztva… Nem tudom, hogy egy mob vagy egy NJK képes-e ilyesmire. Felakasztani valakit… felakasztani valakit az nem egy hirtelen cselekvés. Ha egy másik játékos volt, akkor az előre kitervelte ezt, és Kayaba egymástól nem védhet meg minket, ha meg akarjuk ölni a másikat. Se Hisame, se Timidus nem akart ölni, és őket megvédte. Vagy… az is lehet, hogy az az idomár saját magát akasztotta fel… önmagunktól pedig még inkább nem védhet meg Kayaba. Nem tudom, hogy mit vársz tőle…
Egy ideig csak hallgatott, ás újra elborzasztotta az emberi gonoszság. Felakasztani valakit… ennek semmi köze nincs a zsákmányszerhez, nincs köze az önvédelemhez… és még a kijutáshoz sincs köze. A lány utolsó kijelentése viszont meglepte, és kissé el is vörösödött.
~Én… de az előbb pont te mondtad! Csak azt ismételtem el, amit mondtál!~
-Én… igyekszem. Itt minden nagyon más, mint kint. Kedvesek az emberek. Te is kedves vagy és Peter is... és még rengeteg mindenki. Pedig… nem is érdemeltem meg. Kint soha senki nem volt ilyen önzetlen. Én… rengeteget tanultam tőled. Például a főzésben. Persze te még mindig sokkal ügyesebb vagy… de azért szerettem volna megmutatni… vagy megköszönni, hogy segítettél. Remélem ízlett… és azt is, hogy tudtál mit kezdeni a hallal. Biztos tudtál. Te elég ügyes vagy ahhoz is.
Utalt az ajándékul küldött dashira és a gömbhalra.
-Miattad jutott eszembe, hogy a peteknek kezdjek el főzni. A városokban csak kevésféle pet eledelt lehet kapni, és mivel a céhnek már van szakácsa, így én majd a peteket lepem meg finomságokkal, ahogy te minket. Majd… ha megengeded, akkor Álomkelőt még meghívnám párszor, hogy zsűrizze a főztömet.
Elpirult, és újra a fent repkedő peteket kezdte figyelni, mosolyogva. Örült, hogy segíthetett, hogy hasznosnak érezhette magát.

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 17:38

A kép régebben szinte a retinámba égett. Ahogy az az álnok kígyó, a Csuklyás, hagyta, hogy percekig élvezzük a látványt. Hagyta, hogy végignézzük, ahogy elfogy az életcsíkja. És hagyta, hogy végignézzük, ahogy elpixeleződik.
Mintha az előtte átélt látvány számomra ne lett volna elég.
Látom magam előtt a képet, ahogy Kurokoto az üvegnek nyomja az arcát. Ahogy fuldoklik, ahogy az életcsíkja egyre kisebb és kisebb lesz. Ahogy Danee kardja, mikor menteni akarta a menthetőt, az íjászba fúródik. Ahogy a kék különböző árnyalataiban díszelgő pixelek szétrobbannak, majd lassan eltűnnek a szivárgó vízben.
Elsápadok, ahogy ezek az emlékek ismét megrohannak, főleg, mikor a kislány még el is kezd kételkedni. A hajamba túrok, ki akarom tépni a helyéről, az aranyszín cicafüles pánt a földre koppan, majd eltűnik. A rendszer eltünteti a szemem elől.
-Nem magát akasztotta fel. Láttuk a szemén, ahogy könyörgött, az a rohadék Csuklyás meg végignézette velünk. Mond csak, mi van akkor, ha az a Csuklyás, aki ott volt, aki megölte, és aki megkínzott minket, maga Kayaba volt? Ugyanúgy nézett ki, mint az, aki a játék elején közölte velünk, mi a tétje a dolognak.
A hajam egy torzonborz kupac lett, mire kihúztam belőle a kezeimet. Reszketek, mint a nyárfalevél... Ideges vagyok. Rohadtul ideges.
-Te nem voltál ott, hála az Istennek.
Viszont mindaz, amit ezek után mond, őrült mosolyra fakaszt. Azt hiszem, nekem kezd elmenni az eszem, már ha maradt belőle egyáltalán valami.
-Én? Kedves? -nevetek fel végül. -Meg ügyesebb nálad? Neeem, Shu. Te már régen megelőztél engem mindenben. Ügyesebb vagy nálam és kedvesebb, szeretnivalóbb. Te...
És mégsem tudok őszintén haragudni. Düh van bennem, de azt mégis képtelen vagyok ellene irányítani. Shukaku ösztönösen tudja, mit kell mondani, ha nem akarja, hogy ordítsak vele, bár kétlem, hogy a legnagyobb mérgemben is képes lennék-e rá. Bár fogalmam sincs, milyen küldött halról beszél, de mégis mosolygok. Kicsit őrülten, mint egy pszichopata, talán hasonlíthatok Jokerre, csak smink nélkül...
...
-Megérdemled. -a mosoly lankad. Felveszi a szomorú, de őszinte képet. -És talán igazad van, bár ezt úgyis majd a végén látjuk meg.
Én is felnézek a két petre, bár csak Timidust látom, Álomkelő elbújt a táskában; vagy néz minket a magasból, de méreténél fogva innen nem látom.

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 18:12

Shu megijed, ahogy látja a lány arcából kifutni a vért, a szavai pedig csak még jobban elszomorítják. Szemével követi ahogy a fejpánt a földre zuhan, de már későn mozdul, nem tudja elkapni. Egy halk, ijedt kis sikkantás hagyja el az ajkát, és földereng benne az a szörnyű hang, amikor az első napon sok-sok ember kezéből kiesett a Kayabától kapott ajándéktükör… ahogyan széttörtek a kövön. Nem akarja, hogy Chan gyönyörű ékszere is eltörjön, de szerencsére a tárgy nem válik pixelekké, mindössze eltűnik. Úgy látszik a rendszer még a tárgyakat is megvédi. Pár pillanat kell neki, amíg felocsúdik, majd megrázza a fejét.
-Nem hiszem, hogy Kayaba lett volna. Annak nem lenne semmi értelme. Talán… talán itt van valahol tényleg, és figyel, de nem hiszem, hogy közbeavatkozna. Szerintem Kayaba bácsi picit olyan, mint én. Szereti megfigyelni a dolgokat, és tudja, hogy ha beleavatkozik, akkor már nem ugyanazt látja, ami a természetes lenne. És… gyilkosok itt is vannak… de itt legalább látjuk a vörös indikátort. Itt van védett terület, ahol még ők sem bánthatnak, csak ha kirángatnak onnan.
Ez még mindig jobb, mint a kinti világ. Ha Kayaba mindentől megvédené a játékosokat, akkor talán azért tiltakoznátok, hogy nem dönthettek szabadon. Azok az emberek, akik szándékosan gyilkolnak, azok nem Kayaba miatt teszik, nem miatta váltak gyilkosokká, a játék mindössze egy lehetőséget biztosított nekik, hogy ezt büntetlenül megtehetik. Persze az is a játékosok hibája, hogy nem kezdték még el felkutatni ezeket a vörös játékosokat. Nem lehet mindent Kayabára fogni. Shu ismételten csak megrázza a fejét.
-De. Ott voltam. Miért ne lettem volna ott? Mindenkit odateleportáltak a főtérre.
Nem érti, hogy miért lenne hála istennek, vagy miért merült fel Chanban, hogy őt kihagyhatta Kayaba a produkciójából, de most inkább a szöveg másik fele érdekli.
-Megelőzni? Miben? Nem is versenyeztünk soha. Nem is ugyanazt csináljuk, akkor hogyan lehetnék ügyesebb? Miben vagyok ügyesebb? Egyvalami van, amit mindketten csinálunk, és az a rajzolás, márpedig abban te vagy az ügyesebb. Kedvesebb… meg szeretni való… az előbb dühítettelek fel… szerintem ebben nem lehet versenyezni. Meg nem is kell. A versenyzést hagyjuk rájuk… de... még ők is döntetlenre állnak.
Mosolyodik el, és újra felpillant a két petre. Nekik bezzeg nem olyan nehéz megérteni a másikat…

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 19:46

-A kastélyra gondoltam. Hogy ott nem voltál. -dörgölöm meg a szemem, hogy némi életet leheljek magamba. Shukaku a jelek szerint még semmilyen lélekölő kalandban nem vett részt a gyűrűsön kívül, ami jó. Jobban belegondolva, ő tényleg csak egy vaksi, ártatlan kislány, és őszintén kívánom, hogy maradjon is az. Remélem, soha nem fogja látni, hogy egy ember úgy pixeleződik szét, hogy tudja, soha többé nem fog már találkozni vele. Hogy Kayaba nem véd meg mindenkit, hogy itt is ugyanúgy történnek balesetek, mint odakint.
Értetlensége viszont egyszerre dühít is meg nem is. Valószínűleg túlzottan is elfáradtam mára, és nem vágyok semmire, csak hogy lefeküdhessek aludni, ahhoz viszont előbb helyet is kéne keresnem. Mert a szobába... na, oda nem megyek vissza.
-Emberségben. -folytatom végül vállat vonva, mintha csak semmiség lenne. -Te sokkal... emberségesebb vagy nálam. Sokkal többen szeretnek téged. Engem sokszor még csak meg se jegyeznek... észre se vesznek... és egyszer téged is megrémisztettelek már, ami miatt azóta is utálom magam.
Kicsit ennyit a mosolyról, kényes fintorral nézek magam elé, a virágokra, a zöld fűre. Nincs még kész ez a kert, de nem is kell már rajta sokat dolgozni. Oda kéne mondjuk egy orgonabokor... Utahime szereti az orgonát. Tulipán már sok van... abba a sarokba pedig egy babarózsa-bokor... vagy tündérrózsa? Nem, a tündérrózsa az a vízi... azt hiszem. Már el is felejtettem, mi a neve annak a rózsának, ami nagymamám kertjében nő...
A fal mellé meg kövirózsák. Abból elég egyet szerezni, és ha Kayaba jól digitalizálta, akkor rövid időn belül elszaporodik. És fülgyulladásra kitűnő...
... Mit kezdtem én el kertet tervezni? Elég fáradt vagyok.
Vagy csak nem akarom beismerni, hogy a kislánynak igaza van.
-Igazad van. -nah, nem is volt ez olyan nehéz... -Tartozom egy bocsánatkéréssel.
Különleges. Ennyit tudok mondani. Eddigi elhatározásaim ingadozni látszanak, mint a tőzsde, mert ennek a kislánynak igaza van. A Csuklyás nem lehetett Kayaba, ennyire biztos nem gonosz... de akkor micsoda? Miért zárt ide be minket, elvágva a külvilágtól? Én akkor nem nevezném gonosznak, ha legalább a családtagjainkkal beszélgethetnénk olykor... mint a börtönök lakóinak... de így nem tudom, mit gondoljak róla pontosan. Hisz ez a bezártság csak stresszt okoz, nem többet.

by **Shukaku** Kedd Május 06 2014, 20:18

-Oh…
Lesüti a szemét, és reméli, hogy nem lesz semmi baj ebből a csúnya félreértésből. Persze az agyában már azonnal elindultak a kerekek arra vonatkozóan, azon gondolkodva, hogy Chan miért gondolta úgy, hogy ő nem volt akkor a téren. Arra gondolt, hogy talán azt hiszi, hogy emiatt ilyen naiv, mert nem látta azokat a dolgokat, amik olyan sok embert megrémítettek akkor. De igenis látta. Látta, és örült neki. Nevetett. Boldog volt. Látta, csak éppen nem úgy reagált rá, mint ahogy az átlagos emberek reagáltak volna. Mert ő különc volt. És ez az állítás persze úgy is érvényes maradt, hogy a másik lány nem is a főtérre, hanem a kastélyra gondolt.
-Nem. Ott tényleg nem voltam. Sajnálom, hogy te igen.
Emberség. A lány most ugyanúgy gondolkodott el a szó jelentésén, mint ahogy a sárkány szokott, amikor valami ismeretlen kifejezést hall. A különbség csak az volt, hogy Shu ismerte a kifejezést, csak nem tudta, hogy a másik lány vajon mire érti ezt az egészet. Az előbb vágta hozzá, hogy jobban kedveli, nagyobbra tartja a peteket és az állatokat az embereknél, most pedig humanistának nevezi. Ennek nem volt semmi értelme. Chan kiszámíthatatlan volt, és a kislányt a végtelenségig lefárasztotta az, hogy egyszer kiabál vele, úgy néz rá, mintha valami gyilkos lenne, majd a következő pillanatban pedig belsőséges beszélgetést folytat és bocsánatot kér. Mintha ezzel az egésszel csak az lenne a célja, hogy összezavarja őt, ami sikerült is. Fogalma sem volt, hogy mit gondoljon a lányról, hogy bízhat-e benne, és arról sem, hogy ő most mit érez iránta, mit gondol róla. Nem értette, hogy mit miért tesz, hogy miért viselkedik így vele.
-Nem tudom, hogy kik szeretnek engem. Alig ismerek valakit… és ők sem ismernek engem. Nem nagyon van okuk engem szeretni. Engem pedig észrevesznek… mert különc vagyok. Furcsának tartanak. És…
Itt elhallgatott, mert nem tudta, hogy mit mondjon. Chan nem egyszer rémisztette meg, hanem folyamatosan a szélkakas szerű hangulatváltakozásaival. Maga a lány volt ijesztő, mert ismeretlen volt, és kiismerhetetlen. Úgy tett, mintha közel engedné magához a kislányt, például amikor olyan bensőségesnek tűnő dolgokat mondott el neki, és egyszer rengeteget segített, majd a következő pillanatban lekiabálta a fejét, és talán csak azért nem ütötte meg, mert védett területen nem lett volna semmi értelme. Vagy… mert Chan nem volt verekedős típus…
-Felesleges utálnod magad. Tudod… Timidussal van egy szabályunk. Egy törvény. Az, hogy mindig igazat mondunk egymásnak. Olyan jó lenne, ha az emberek sem tudnának hazudni. Most is azért kértem meg, hogy menjen el, mert nem akarok neki hazudni. Neki nem kell tudnia ezekről a dolgokról, amikről mi beszélgetünk. Én sem akarok ezekről tudni. Jó lenne elfelejteni a kinti világot…
Elmosolyodott és belenézett a lány szemébe, ha az engedte.
-Köszönöm… de… nem tartozol bocsánatkéréssel.

by **Chancery** Kedd Május 06 2014, 20:51

-Ha te furcsa vagy, akkor én meg férfi... -mormogom, és karba tett kézzel ülök tovább, próbálva megálljt parancsolni magamnak. Tipikusan, mint mindig, kezdek lecsillapodni, rövid időre legalábbis. Tudtam én, hogy nem kéne előbújnom, és beszédbe elegyednem olyasvalakivel, akiről tudom, hogy úgyis csak lenéz. Az egész Álomkelő hibája, hogy elárulta az ittlétem.
Az egésznek meg persze a szokásos végeredménye kerekedett: a kislány már még jobban utál, én meg ismét a gonosz boszorka vagyok, aki mindenkit eltaszít maga mellől.
Égjen a férgese. Égjen a boszorka. Talán az, hogy eddigi minden képességem alapja a tűz, is ezt bizonyítja; hogy egy égetnivaló boszorkány vagyok. Megdörzsölöm a homlokom, miközben hallgatok egy olyan dolgot, amit én magam is követek, és nekem bezzeg soha nem hisz senki emberfia. Mintha olyan hazudós típus lennék...
-Becsülendő. És látod, ez is téged igazol. Én sem hazudtam még soha senkinek, mégis az vagyok sokak szerint. Csak mert én nem tudok fogalmazni... -forgatom a szemem magamban és ismét az égen szárnyaló sárkányra nézek. Jó lenne velük repülni, és kicsit elfeledni mindent, ami bajt okoz, az idegességet, vagy hogy mások mit gondolnak rólam. Keserű mosollyal veszem tudomásul, hogy "felesleges utálnom magam", mintha ezt képes lenne csak úgy irányítani két szavával.
Ha nem lennék utálatra méltó, akkor most nem itt tartanék. Talán a SAO-ba se lennék bezárva... de azért vagyok itt, mert odakint csak elenyésző számú ember vett engem is emberszámba. A többi csak egy szolgának tartott, akinek parancsolgathatott, mert ellent mondani úgyse mertem. És milyen életem van itt, a SAO-ban? Elég csekély számú ember vesz engem is embernek, a többség a szolgát látja bennem. Vagy a szörnygyilkost.
-Nem hinném, hogy azért vesznek észre, mert különc lennél. -ráncolom végül a homlokom gondolkodón. -Az igazi különc én vagyok. Elvégre, még valami normális személyiségem sincs. Te csak zöld vagy... természetvédő, még ha kicsit túlzásba is viszed.

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 07:59

A lány természetétől teljesen idegen volt, hogy azon kezdjen el vitatkozni a másikkal, hogy most melyikük a nagyobb különc, így inkább nem mondott semmit. Tudta jól, amit tudott, tudta, hogy Chan is a különcsége és a másként gondolkodása miatt haragudott rá az előbb, és Alex is azért haragudott rá, és mindenki aki valaha haragudott rá, az vagy ezért haragudott, vagy nem is haragudott, csak piszkálni akarta emiatt, mert könnyű célpontot jelentett. A kinti világban nemhogy Timidus nem lett volna neki, de semmilyen állatot nem tarthatott. Egyszer látták meg a többiek, hogy megetet egy kóbor kutyát, és másnap már kővel dobálták meg a szegény állatot, őt pedig még be is árulták a nevelőknél, hogy mindenféle betegséget akar behozni az épületbe. Azzal azonban még ha vitatkozós fajta lett volna sem ment volna szembe, hogy Chan is furcsa. Ebben igaza volt a lánynak, és valóban nem hazudott.
-Szerintem… szerintem nem hazudsz, csak nem mondasz el mindent. Senkinek sem mondasz el mindent. Én sem teszem. És… akkor nem is fognak érteni…
Felállt az ültéből, és a közeli tavacskát kezdte bámulni, a benne lévő kis szökőkuttal. A víz csobogása megnyugtató volt. Ha Chan tudta volna, hogy a lány fejében ugyanazok a gondolatok futkosnak mint az övében, akkor talán könnyebben megértették volna egymást, és szívesebben is beszéltek volna egymással. Kevesebb feszültséggel, kevesebb titokkal. A kislány sem volt odakint senki. És nem is lett volna soha. Abban sem volt biztos, hogy kibírta volna ezt a két évet, ha nem itt lenne, ebben a csodálatos világban.
-Én… nem tudom, hogy milyen az a normális személyiség. És… azt sem tudom, hogy mit viszek túlzásba. Csak… szeretném tudni, hogy miért haragszol rám… mert valamiért haragszol… és ha megmondanád, akkor tudnék rajta változtatni, és bocsánatot tudnék kérni…
Igen. Ez volt az egész beszélgetésnek a lényege. Ez volt az ok, amiért kereste a lányt. Tudni akarta, hogy miért kerüli őt, hogy miért tartanak egymástól. Mert ez a dolog kölcsönös volt, és csak egymást szította. Shu tenni akart ellene valamit, mert ez így egyikőjüknek sem volt jó.

by **Chancery** Szer. Május 07 2014, 15:19

Keserű mosoly és megvető prüszkölés, mintha valami ló lennék. A szívem mégis összeszorul, hisz mintha zongoraszót hallanék fentről. Talán Utahime kért bebocsátást, hogy kicsit játszhasson, de lehet, hogy csak a képzeletem teszi ugyanezt; az agyam azt akarja, hogy megőrüljek. Anyukám jut eszembe, aki csak legyintett, mikor elmeséltem neki, ismét bántottak az iskolában, ő pedig annyit felelt, ne figyeljek rájuk. De hogy ne figyeljek a gyomromat markolászó fájdalomra, mikor belerúgnak? Anyukámnak sosem mondtam el, hogy a bántás fizikai, ő pedig valószínűleg azt hitte, csak szóbeli, hogy csak csúnyaságokat kiabálnak rám. Viszont tudom, hogy ha elárultam volna mindent, ő bement volna... tenni akart volna valamit ellene... de annak csak rosszabb következményei lettek volna.
Mert a gyerekek gonoszak.
-Sokszor, ha mindent elmond az ember, abból csak még nagyobb bajok kerekednek. -felelem végül, de nem elég határozottan. Mindig is féltem elmondani mindent, mert tudtam, hogy abból baj van. Ha mindent elmondok, nem hisznek nekem. Mert nekem túl nagy a fantáziám, megmondta nekik a pszichológus. De rég is volt az... de arra a pingvines játékra emlékszem. Egy ingatag műanyag jéghegy, és pingvinfigurákat kellett rápakolni, úgy, hogy ne essenek le. -Hallgatni néha arany. És a szeretteimet sem akarom megbántani folyton-folyvást. Te is ezért nem mondasz el mindent, igaz?
Igazság, a fájó igazság, amitől mosolyogni támad kedve az embernek. Lassan meg fogok őrülni, mint más játékosok, azok, akiket néha látni az utcán, hogy bolond dolgokat kiabálnak.
A kislány végül egy olyan kérdést tesz fel, amire nem akarok válaszolni. Egyszer már kérdezte, még az elején, kitérő választ adtam. Nem akarom elmondani neki, mert tudom, hogy bolondság, csak a szétbomló elmém első jelei. Képzelt gyűlölet, üldözési mánia. Kuncogok, mosolyogva és idegesen. A kislányra pillantok, akinek a szemei szinte követelik a választ, nekem pedig összeszorul a szívem. Életemben először kénytelen leszek kinyitni a pofám és őszintén válaszolni. De mi az őszinte válasz igazából?
Hogy azért haragszom, mert főztél ÁK-nak? Hogy azért, mert mindenhol ott vagy? Hogy nem tudok úgy az utcán beszélgetni valakivel, hogy te ne kerülj szóba? Hogy azért, mert irigyellek? Mert még Jay is jobban kedvel téged nálam? Csak mert létezel? Nem, az utolsóért biztos nem.
És a többiről is inkább Timidus tehet. Hisz ő lökdösi hátulról a kislányt, ő önt belé annyi önbizalmat, hogy mindezt végigvihesse. Az önbizalom pedig sosem árt, amíg nem csordul túl.
-Mert te képes vagy lépni. Fejlődni, változni. Nem veszed észre, de sokkal többet értél el két év alatt, mint én 22 alatt. -felelem végül, a szavak szinte maguktól folynak ki a számból. -Nem haragszom rád, inkább magamra. És ne változz meg. Ha ezen változtatni merészelsz, meg foglak büntetni. És ne is kérj bocsánatot.
És most ismét itt a pillanat, hogy biztos megbántottam ezzel. Vagy zavarba ejtettem, esetleg nem érti. Meg kell magyarázzam.... oh, talán meg is van.
-Öhm... beszéltünk valamikor arról, hogy mikor lesz egy ember felnőtt. Igazából, nem mondtam el akkor mindent. Az, hogy valaki felnőtt, nem csak a kor kérdése, hanem azé, ami itt van. -mutatok a fejemre. -Az ember akkor válik felnőtté, ha képes lesz megérteni a körülötte levő világot, és önmagát, képes parancsolni az érzelmeinek. Sok dolog és tulajdonság jellemzi, hogy mi is pontosan a felnőtt, és a kor köztük a legkevésbé jellemző. Én még mindig gyerek vagyok, mert képtelen vagyok uralkodni magamon... Korban és tudásban talán felnőttem, de érzelmileg nem. Te pedig fordítva. Korban és tudásban egy okos gyerek vagy...
Tartok egy picike szünetet... valami csak most kezd számomra gyanússá válni. De még nem akarok belebonyolódni.

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 16:13

Chan okos. Okosakat mondd, és talán ugyanazt érzi amit Shu. Ez jó. Ennek lehet örülni. Shu örül is neki. Mosolyog.
-Igazad van. Abból néha tényleg csak nagyobb bajok lesznek.
Egy picit elgondolkodik, majd megrázza a fejét.
-Nem. Illetve igen. Csak nem teljesen. Baj lenne, ha megtudnátok dolgokat, de nem csak nekem, hanem nektek is. És… itt azok a dolgok szerencsére nem számítanak.
Lassan, fáradtan ül vissza a padra és úgy tűnik, mintha picit magába roskadna. Látszik rajta, hogy visszaemlékezik, de szomorúságot nem lehet felfedezni az arcán. Sajnálja a történteket, és szeretné visszacsinálni, ha tehetné, de nem teheti. Viszont van egy komoly különbség aközött, hogy itt van, és a kinti világ között. Megváltoztatni a múltat itt sem tudja, de legalább tenni tud azért, hogy jobb legyen neki.
-Mit értem el? Peter hozott ide… azt nem én értem el. A kristályírásos dolgokat miattad tudom… azt te érted el, nem én. A küldetésekben, amikért a szinteket kapom, ott Timidus volt az ügyes, nem én.
Határozottan rázza meg a fejét, de még mindig nem szomorú vagy csalódott.
-Semmit nem értem el azok közül a dolgok közül, amiket mások el akarnak érni. Én csak… figyelem az állatokat és ételt készítek nekik, meg igyekszem megismerni a peteket, mert nagyon kedvesek és érdekesek. De… ez meg amúgy sem tetszik senkinek, mert ugye miért törődök én az adathalmazokkal, meg többre tartom őket mint az embereket, meg úgyis kijutunk majd innen, meg meghalunk meg… nem is tudom, hogy miket vágtak még a fejemhez.
Felnéz az égre, és merengő mosoly terül szét az arcán.
-Az előbb még azért kiabáltál velem, mert így gondolkodom, most meg meg akarsz büntetni, ha megváltozom.
Nem is néz a lányra, de a szavaira figyel. Koraérett. Ezt akarja mondani. Shu tudja. Azt azonban nem, hogy miért gondolja Chan ezt annyira nagy előnynek. A lány sokkal inkább szeretne gyerek lenni. Nem jó az, ami most. Nem úgy gondolkodik, mint a kortársai. Inkább kimarad az értelmetlen dolgokból… de legszívesebben ott lenne… ott akar lenni… de nem lehet. Nem tudja megértetni magát a többiekkel, a felnőttekkel viszont, akikkel beszélgethetne… tőlük fél… ha velük beszélne, csak még messzebb kerülne a többiektől. Chan segíthetne neki… de ő nem akar. Valamiért nem akar. Vagy talán nem tud. Utahime… ő talán nem annyival idősebb. Ő talán még gyerek valahol, és nem úgy, mint Chan.
-…de érzelmileg…
Kezdi el befejezni a lány mondatát, majd megrázza a fejét.
-Nem. Fogalmam sincs, hogy mit kellene éreznem…

by **Chancery** Szer. Május 07 2014, 17:22

Az égre nézek, a lassan, sasként köröző sárkányra. Vajon mikor jönnek vissza? Mikor ér véget ez az egész. Valahogy szeretnék már elvonulni, de egyben maradni is jó lenne. Egész addig, amíg az egész meg nem lesz beszélve; ez viszont lehetetlen. Mert ismét elrontottam. Mert egy hisztérika vagyok, egy lány, akit félreneveltek. Nem a szülők, mindinkább a többiek és ő maga azzal, hogy nem mondott el soha mindent... vagy gyakran semmit.
-A céhbe kerülés a Sors volt. -mosolyodom el, tekintetem nem véve le a petről. -A kristályokat megtanultad kezelnik. Egyébként se feledd, hogy az én receptjeim is mind-mind Taidanától vannak, Isten nyugosztalja. És a küldetések, ismerkedések, akármik kapcsán sem Timidus nevét jegyzik meg, hanem a tiédet, mert te is ugyanannyit adsz hozzá. Te neveled őt, társak vagytok, és nélküled ő sem létezne.
Majd megrázom a fejem. Magam sem értem, miket beszélek pontosan, hisz ha úgy vesszük, neki is igaza lehet. Nem akarok beleszólni, de mégis megteszem. Amit viszont ezek után mond, az ismét fellobbantja benne a lángot, és a hajamba túrok, ezúttal csak fél kézzel. Nem tépkedem, de azért jó lenne.
-Félreértettél, szokás szerint. Nem az a baj, hogy törődsz velük. Az a baj, hogy rettentő túlzásba viszed. Ha a kinti állatokkal viselkednél így, ennyire védelmezőn, az még mindig kevésbé lenne furcsa, mint itt. És én sem akadtam volna ki rajta, hanem egyetértenék. De itt fölösleges. A petekkel nincs baj, hogy így törődsz, mert ők egyediek, nekik van értékük. És a változást sem erre értettem, az egy másik téma volt...
Ha kérdezel valamit, legalább rendesen értékeld a választ...
Mármint, ez most kicsit ismét felidegesített. Volt két különálló témánk, erre meg fogja magát nekem és egybegyúrja őket. Szívesen felpattannék és elviharoznék, mondván, hogy ő is csak egy kis hülye, aki direkt arra pályázik, hogy szétrobbanjanak az idegeim, de képtelen vagyok rá. Maradni akarok. Önuralomért.
A kezem végül elengedi a hajam és ismét az ölembe hull. Lehunyom a szemem, édes sötétségbe temetve magam és úgy hallgatok tovább, amíg el nem jön az újabb válaszadás ideje.
-Nem is kell tudnod. Az a lényeg, hogy képes vagy-e uralni őket. Hogy képes vagy-e akkor is nyugodt maradni, ha a lelkedben forr a düh, és csak a kellő pillanatban szabadjára engedni... mint azon a harcon, a gyűrűkért. Ha képes vagy akkor is boldognak látszani, ha legbelül sírsz, ha a boldogság könnyeit is képes vagy visszafogni, ha azoknak épp nincs ott a helye. Rólam meg... hihi... tudod, hogy ez nekem nem megy.
Szomorú kuncogás, tele megbánással.

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 19:20

-Sors…
Motyogja halkan maga elé, és megrázza a fejét ismét. Sokszor mondták már ezt is neki. Sors, véletlen, az istenek akarata, így kellett történnie… badarság volt az összes. Az emberek döntöttek így. Azok döntöttek így. Peter döntött úgy, hogy éppen arra fog sétálni aznap, Hisame döntött úgy, hogy megszólítja, és újra csak a fiú volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a céhbe invitálja, majd ott is tartsa. Ennek semmi köze nem volt a sorshoz.
-Persze, hogy megtanultam kezelni. Gyakoroltam sokat, és fejlődött a jártasságom. Mint ahogy rajzolni is gyakorlok, és majd az is fejlődni fog. Igen… akkor az talán az én érdemem, hogy időt szakítottam erre… de szeretem csinálni… miért ne szakítanék időt arra, amit szeretek? Ez nem nagy dolog… Az lenne a nagy dolog, ha mondjuk bossokra járnék, meg a húsokat az ételhez állandóan vadászatból szerezném meg, amikor nem szeretek úgy vadászni... nem nehéz olyat csinálni, amit szeretek. És… szerintem Timidus nevét jegyzik meg… vagy legalább is biztos, hogy az övét is megjegyzik… de nem hiszem, hogy ahhoz ugyanannyit adnék hozzá. Valamiben én vagyok az ügyesebb, valamiben meg ő. Együtt oldjuk meg a feladatokat. A nevelés pedig…
Elmosolyodik, és még egy picit kuncog is.
-Timidus is megtanított engem rengeteg mindenre. Ő is nevel engem, és…
Picit elhallgat, de ha már elkezdte, akkor kimondja.
-…és nélküle én sem léteznék. Szóval ez sem az én érdemem, hanem közös. És…
Szomorúan keresi Chan tekintetét.
-Honnan tudod, hogy minek van értéke? Ki dönti ezt el? Szerintem nem fölösleges. Szerintem igenis fontos. És… egyediek…
Elhúzta a száját, amikor eszébe jutott a rengeteg tömegember, az egymást utánzó nagyobb gyerekek, akik csak azért rugdosták őt, mert menő volt őt rugdosni… igen… az emberek annyira nagyon egyediek… őket persze nem fölösleges megvédeni… akármit is csinálnak… A kislány érzi, hogy lassan újra eluralkodik rajta az a megvetés, amit sokszor szokott érezni. Nincs düh, nincs harag, csak egyszerű szánalomérzet. Nem szereti ezt érezni.
-Ha a gyűrűs részre gondolsz… ott is Timidus uralkodott magán, nem én… én csak figyeltem rá… biztosan Álomkelő is szokott téged csitítgatni… ők rengeteget segítenek, ha meghallgatjuk őket. Sokszor sokkal okosabbak, mint mi.
Lassan kezdi lóbálni a lábát, és figyelni, ahogyan elő-előtűnik a pad alól.

by **Chancery** Szer. Május 07 2014, 20:10

Teljesen ellentétesen beszél. Az imént még azt mondta, bossokra járni, harcolni ellenük rossz dolog és nálam gonoszabb teremtmény nincs a földön. Most pedig azt mondja, nagy dolog, nagyobb, mint amit ő ért el eddig. Furcsa, és szívesen a tudtára adnám, hogy pálfordulást követett el ugyanúgy, ahogy én is az imént, de inkább nem teszem. Csendben maradok, és hallgatok, elvégre, ehhez értek a legjobban. vagy csak ehhez értek.
Mikor viszont ismét kérdez, felemelem a kezeimet, mintha egy rendőr kiáltott volna rám és megrázom a fejem.
-Na, azért nem pontosan. A petekből csak egy van, ha ők elpusztulnak, akkor vége, még egyet az életben nem találsz belőle. Egy vaddisznó viszont teljesen ugyanaz, mint a többi ezer és millió! Ha egy elpusztul közülük, eltelik két perc és materializálódik a másik, aki teljesen ugyanolyan, teljesen ugyanúgy érez irántad, ugyanúgy neked ront, ha közel mész hozzá és ha még egy béna első szintű is vagy, ugyanúgy megöl, mint a többi ezer és millió. A kinti világban élő disznóknak, azoknak van értéke. Ezeknek itt bent, ezeknek nincs. Ők olyanok, mint egy végtelen kód, egy ismétlődő szkript.
Kicsit gondolkodok, majd folytatom.
-Ha meg lehetne őket szelídíteni és úgy magadhoz vennél egy vaddisznót, na az már ismét egyedi lenne. Megváltozna a kódja, és csak egy válna belőle, aki ha elpusztul, elveszik örökre. Shu, ez csak egy digitális világ, és van róla némi fogalmam, mi egyedi benne és mi nem. Vagy legalábbis bízom benne, hogy nem hiába végeztem informatikus iskolát ennek érdekében. Rolling Eyes

Kayaba zsenialitásába sose fogok bele látni, de az ilyen apró alapokat talán tudom magamtól is.
Azok a mocskos disznók az erdő tisztásán, a disznók, akik kis híján megölték Yuichit, mikor a harcot tanultuk. Már nem is emlékszem pontosan, mi történt, csak arra, ahogy a srác elesik és képtelen védekezni a varacskos ellen. Az volt a szerencsénk, hogy nem egyedül vagy kettesben vágtunk neki, hanem volt velünk egy akkori, azóta már ex-frontharcos, aki segített és tanított minket. Ha egyedül vágtunk volna a dologba, Yuichi már halott lenne.
Lassan kezd nem is érdekelni, hogy mit gondol rólam a kislány. Miért is foglalkozom én ezzel? Olyan, mintha egy hívő keresztény és egy ateista beszélgetne, az ilyen beszélgetésekből pedig sosem sül ki jó. Ha legalább csak a véleményét fejtette volna ki, abban nincs gond... de konkrétan kérdezett, mintha arra kéne választ adnom, hogy mit képzelek magamról. Hát ezt.
A második részletre szinte nem is reagálok. Figyelem a lábát, és egy régi, digitális tevenevelő oldalra gondolok.

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 20:42

Shu őszintén felkacag. Örül annak amit hall, mert Chan végre kimondja a gondolatait. Kimondja amit gondol és kimutatja a foga fehérjét. Ki gondolta volna, hogy pont a vaddisznókkal fog előhozakodni? Az érvelése természetesen nagyon gyenge lábakon áll.
-Nem tudhatod. Nem tudhatod, hogy az a mob, aki respawnol, az ugyanaz a mob-e, mint akit az előbb levágtál. Semmi bizonyítékod nincs erre. Persze nekem sincs arra, hogy így van, úgyhogy nem tudjuk eldönteni. Ha pedig…
Kicsit elgondolkodik, és egy pici, csintalan mosoly jelenik meg az arcán. A lány rávezette egy olyan dologra, ami eddig eszébe sem jutott. Egy olyan érvelésre, amiről eddig nem gondolkodott.
-A mobokat ugye meg lehet szelídíteni. És ha megszelídítesz egy mobot, akkor egyedivé válik. Egyéniséggé. Személyisége lesz. Akkor is, ha te úgy gondolod, hogy annak a mobnak addig nem volt. Tehát… ha megölsz egy mobot, akkor elveszed tőle a lehetőséget arra, hogy valaki megszelídítse, és igazivá váljon. Olvastad a kis herceget?
Igen. A könyvek. A szelídítés. Az idomárság. A könyvek remek példák, és rengeteg okosságot leírnak. Ha Shu egy picit nagyobb lett volna, akkor talán nem a mesekönyvvel von párhuzamot, hanem eljut egészen az abortusz kérdéséig, hogy még jobban alátámassza a gondolatait… de Shu akkor ezen még nem gondolkodott.
-Nem döntheted el, hogy ki számít, és ki nem. Egyszerűen… csak nem teheted. Hiába egy digitális világ, most mi is a részei vagyunk… ezt mondtam Alexnak is, és neked is ezt mondom. És Peter is ezt mondta. Nem én találtam ki. Ez nem a mi világunk, hanem Timidusék világa. És Hisame és Álomkelő világa. Én szeretnék ide tartozni, tehát be fogom tartani a szabályaikat. Márpedig most én is, meg te is ugyanolyan kódsor vagy, mint itt mindenki más…
Mosolyogva gondolt arra, hogy milyen jó lenne, ha tényleg ugyanolyan lehetne, mint Timidus. Halkan, szinte kérlelve, könyörgőn lehelte maga elé a szavakat, hátha akkor Chan megérti.
-Nincs okod magad föléjük helyezni.

by **Chancery** Szer. Május 07 2014, 21:40

Gondolatban csupán legyintek. Hallgatom a kislányt, de igazából már nem is vagyok itt. Csak hallgatom a szavait, amik közül sok késsé változik. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy élettelek kódsorozatokat élettel tölsön meg. Valóban, mint egy igazi keresztény. A gondom ezzel csak egy; olyan embert juttat az eszembe, akit nem kéne. Azt, aki szintén makacsul ragaszkodott dolgokhoz. Olyan dolgokhoz, amiket bebeszélt magának, amik nem léteztek, de ő létezőnek gondolta volna őket. És mikor próbálta rávilágítani nála, hogy téved, egy szikével közeledett felém, villámló szemekkel, és véleményem szerint csak a lelke mélyén megmaradt realitás állította meg abban, hogy ne támadjon rám.
Fél szemmel figyelem a lányt, és olyan érzésem van, mintha az életcsíkom lenne egyre kurtább. Hagyom, had fejezze be. Csak utána szólalok meg.
-Olvastam a kis herceget. De az is egy igazi rókáról szól. Nem az informatika egy teremtményéről. Ezeket az állatokat kódok alkotják. Nincsenek érzéseik. A peteknek vannak, mert azokba Kayaba lelket öntött. És nekünk is lelkünk van. De ha valóban így gondolod...
Felállok a padról és leporolom a ruhám.
-Nem állítottam magam soha föléjük. Én csak azt mondom, hogy a disznóknak és a társainak nincs lelkük. Addig nincs, amíg nem adsz nekik. És mivel végtelen mennyiségben élnek, senkit se fosztok meg semmitől. Velük mindenki nyer. De ahogy szeretnéd.
Felemelem a fejem, a céhház felé nézek, tekintetem végigsiklik a falakon. Hiba volt régen elindítanom ezt a játékot. Itt ugyanúgy nincs talpalatnyi helyem sem, mint odakint. De mivel arra jogosnak nem érzem magam, hogy én döntsek, végül kezeimet a hátam mögött összekulcsolva, de a lánynak hátat fordítva kérdezem.
-Tehát egy kódsor vagyok? Egy algoritmus, ami előre meghatározott parancsok szerint cselekszik? Szerinted most mit kéne tennem?
Majd várom a válaszát. Kíváncsi vagyok, mit felel. A véleményét tiszteletben fogok tartani, de ez még nem jelenti azt, hogy hajlandó is vagyok újra meg újra végighallgatni. Hisz szerintem abszurdum. A mobok csak programok. A petek különleges, élő programok, amiket csak a legjobb elme képes megírni; olyanok, mint Pinokkió, fabábuk, akikbe Kayaba lelket öntött. Vagyunk mi, az emberek, a betolakodók. A bossokról még mindig nem tudok pontos képet kialakítani, de erről majd később talán kutatást is végzek.

by **Shukaku** Szer. Május 07 2014, 22:56

-A rókát is meg kellett szelídíteni… megszelídítetted, és a barátoddá fogadott. És felelősséggel tartozol érte. Amikor Timidus még csak a tojásban volt, akkor nem tudhattam, hogy Timidus lesz belőle, mégis vigyáztam rá. Nem tudhatod, hogy két vaddisznót megszelídítve ugyanazt a személyiséget kapod-e meg. Nem tudhatod, hogy mit pusztítasz el, ha már elpusztítottad.
Mikor a lány háttal áll neki, ő is feláll a padról. Chan nem akar ránézni. Haragszik rá. Vagy csak nem mer ránézni, mert tudja, hogy igaza van. Az jó. A felnőttek nagyon ritkán látják be, ha a gyerekeknek igaza van. Chan különleges lehet, ha képes erre… akkor is, ha nem vallja be.
-Ha magadnak adsz lelket, nekik meg nem, akkor föléjük helyezed magadat. Mint amikor az emberek azt hiszik, hogy az állatok azért vannak, hogy megegyük őket.
Shu megvonja a vállát, de Chan ezt már nem láthatja. Elképzelni sem tudja, hogy ő hányszor szerette volna erre kérni a többieket. Ez a felnőttek dolga lett volna. Az ő feladatuk lenne utat mutatni, és segíteni őket, hogy megtalálják a helyes válaszokat. Vagy… egyszerűen el is mondhatnák. Itt ezt egyik felnőtt sem teszi meg. Ráhagynak mindent. Ő mindent jól csinál… de akkor miért kiabálnak vele? Timidus bezzeg megmondja, ha valamit elront. Ő nem hazudik. A sárkány őszinte. A petek jobbak, mint az emberek.
-Nem tudom, hogy mit kellene tenned. Én… nem te vagyok. Ezt is te mondtad, még az elején. Azt tudom, hogy én mit csinálok. Örülök, hogy itt lehetek, és megpróbálom elfelejteni a rossz dolgokat… a kinti dolgokat. És hallgatok Timidusra. Ha… ha tényleg azt akarod, hogy valaki megmondja, hogy mit tegyél, akkor kérdezd meg Álomkelőt. Ő sokkal jobban ismer téged mint én.
Egy éles füttyentéssel jelez a sárkánynak, aki pár pillanat alatt le is ér mellé, és tekintettel lévén a macskára, óvatosan landol.
-Vége?
-Azt hiszem igen.
-És sikerült?
-Nem tudom. Chan… köszönöm, hogy segítettél nekem. Nagyon sokat tanultam tőled… ma is. Köszönöm szépen.
A sárkány persze érzi a feszültséget. Tudja jól, hogy semmi sincs rendben. Semmi nem oldódott meg. Lehasal a földre, hogy a macska könnyebben kiugorhasson. Mikor elhalad mellette, csak egyetlen szót szól.
-Vigyázz rá!
Majd mindkettejüktől elköszönnek, és elindulnak a szobájuk felé. Shu a lépcsőig képes visszatartani a sírást. Nem tudja, hogy önmagát sajnálja-e jobban, vagy a másik lányt. Valahogy… túlságosan közel érzi magához, mégis annyira messze. És képtelen segíteni neki, ami azt jelenti, hogy neki sem fognak tudni segíteni…

by **Chancery** Szer. Május 07 2014, 23:11

Az ajkamba kell harapjak, hogy uralkodni tudjak az arcomba toluló melegségen. Nem szabad, még nem szabad, majd később, ha már egyedül leszek. Uralkodnom kell, megragadnom a grabancánál fogva és ráparancsolni, hogy ne. Fejlődnöm kell, pont úgy, ahogy az imént mondtam a kislánynak. Fejlődnöm kell, kialakítani egy erős személyiséget, harcolni önmagammal, hogy ne legyek ennyire hullámzó. Hogy legyek valaki, aki ér is valamit, aki képes az asztalra rakni egy célt. Aki nem csak ül, hanem lép is előre, még akkor is, ha valaki ezzel nem ért egyet. Ám azt aláírom, hogy ha a Sors valami mást szán a számomra, akkor büszkén fogom viselni a döntését.
-Sajnálom, de ettől még nem fogok meghátrálni... -felelem végül, mikor úgy érzem, a hangom már nem remeg annyira, hogy elárulja, valójában a szakadék szélén táncolok már. Így, mereven a céhház felé nézve várom meg, hogy a sárkány leszálljon, Álomkelő pedig kiugorjon a táskából, és már érzem, ahogy tudata súrolja az enyémet. De csak a vörös téglafalba ütközik. A macska pedig pánikba esik.
Nem jut el hozzám a szava. Nem jut el az orromig a tenger sós illata. Álomkelő pedig pánikol, füleit hátracsapja, bundája az égnek mered, farka idegesen táncol, mint egy vadászó kígyó.
-Én is tőled. -hajtom le a fejem. -Köszönöm. Majd... majd kicsit később szerintem még írok neked.
Eredetileg csak el akarom neki mondani, hogy legyen kicsikét nyitottabb. Csak egy icipicit. Hogy ne hasonlítson ennyire ahhoz az emberhez, különben bajba fog kerülni. De nem most fogom neki ezt elmondani, hanem majd legközelebb. Most csak bolondnak tartana érte.
Elindulok én is, de nem a szoba felé. A sarkon túl ellenőrzöm, minden fontos dolog nálam van-e, majd elindulok. Álomkelő pár másodpercig egyedül álldogál ott, ahol kiugrott a táskából, majd futólépésben elindul utánam, mikor önmagától is kitalálja, hová tartok. És hogy miért sírok.

by **Jun** Kedd Május 13 2014, 16:01

Tea party ♪♫

Reggeli pakolászás, a lehető legtöbb haszontalan tárgy kipakolása a személyes eszköztáramból, mint például vértek, cipellők, potik és kristályok, csupán néhányukat hagytam bent, amik talán még hasznosak is lehetnek, de csak talán... köztük persze bananamorphot is. A majdnem, hogy üressé váló "hátizsákot" hamar meg is töltöttem, sokkal inkább alkalomhoz illőbb tárgyakkal, munkám végeztével pedig sietve átvettem a rendelt süteményeket, és tortákat a Sweet dreams-ből. Sosem lehet az ember elég felkészült, főleg nem ha vendégségbe megy. A képzeletbeli kis listámról egyesével húztam le a már meglévő dolgokat, mondhatni minden olyan megvolt, ami elengedhetetlen része egy kis tea partinak. Viszont ami még hibádzik az az, hogy a partnert még nem sikerült becserkészni. Már láttam is magam előtt ahogy felugrik egy küldetést jelző kis felkiáltójel, a következő felirattal "szerezz valami cukit, és fiatalt". Halomnyi tervet szőttem arra az esetre, hogy mi van ha nincs otthon, alszik, vagy éppenséggel nem szívesen látna, a drága young justice-os lányka, és még arra is, hogy melyik lesz a legtökéletesebb belépő arra, hogy elegáns, és kecses legyek egyszerre. Habár a tervek mit sem értek, úgy, hogy a korábbiakban még sosem láttam a céhházat, fogalmam sincs mekkora, hogyan néz ki, belülről, milyen szerkezete, vagy, hogy egyáltalán ott él e a drága kis nyuszikám. Vállat vonva, mit sem törődve, amolyan majd csak lesz valami alapon indultam el térkép böngészve az északi részekre, emlékeim szerint ugyanis, valahol arra van az említett épület.

- Eltévedtem! O_O - érkezett a felismerés, amikor is már sokadszorra sétálok el ugyanaz az ódon kidőlt fatörzs mellett. Igen, eltévedtem... néha nem a legjobb ötlet letérni a kijelölt útról még ha egy butuska tábla szerint ez egy parkosabb övezetnek is kellene lennie. Miért ilyen sűrű horrorisztikus ez az erdő? Miért nincs itt senki? Ami pedig még fontosabb, hogy...
-Va...va...valami mozgott abban aaaa... bokorban?!... Talán csak képzeltem... ? - szinte azon nyomban ismét megrezzent a bokor, ijedten az egyik közeli fának dőltem, szemezgettem a rám förmedő bokorral, majd váratlanul eszeveszett rohanásba kezdtem az egyik irányba, amit hangos sikoltás követett. Vakon rohantam, magam mögé sem nézve, egy idő után már a monoton sikongatás abbamaradt, és miután átpréseltem magam két talán kicsit túlságosan is egymáshoz túl közel ültetett tuja között, egy békésebb, megnyugtatóbb helyen lyukadtam ki. Egy pillanatig talán meg is rémültem, hogy hova a fenébe jutottam, de a térképre pillantva hamar megnyugodtam, nem pont így akartam megközelíteni a céhházat... de a kert több mint tökéletes. Nem kívántam még nagyobb feltűnést kelteni, ezért csak az egyik közeli fa tövében kezdtem kipakolni a kellékeim. Egy szép kékes fehéres mintázatú plédet terítettem le, arra egy halom plüssállatot, többek között fehér plüssmacsekokat, kisebb nagyobb játékokat, embernagyságú medvét, díszes teáskészletet, a frissen vásárolt süteményeket és tortákat, amiket szépen el is rendeztem.
- Okés, most pedig kidolgozunk egy tökéletes tervet, arra, hogyan csalogassuk ide a nyuszikát... - egy szusszanásnyi szünet, némi harc a ruha fodraival, végül pedig egy gyors üzenet küldés.

Jun írta:"Elkések, el fogok késni... oh már ennyi az idő? ...
A nagymama meg fog rám haragudni ha nem érkezek meg időben a tea partyra"

Helyszín: Kert

by **Shukaku** Kedd Május 13 2014, 17:08

Tea party ♪♫

Shu éppen fotókristályok készítésével volt elfoglalva. Ehhez a kristályhoz mindössze egyetlen növény, a tövisgyökér kellett, és vész esetére a lány pár alapanyagot még a szobájában tartott. Számított arra, hogy nem mindenkihez fog eljutni az üzenet, hogy közös boltot nyitottak Utahimével, így valaki akár még itt is felkeresheti kristályokért. Emellett persze saját felhasználásra is tartogatott magának darabokat, ezek nagyrészt vagy az előbb említett fotókristályhoz, vagy hangrögzítő kristályhoz kellettek. Egy gyakorlott természetjárónál mindig legyen fényképezőgép és diktafon. A térkép szerencsére alapfelszerelés volt.
Timidus ezalatt a tetőn napozott, és észre is vette a fák közül sikoltozva előrohanó lánykát. Először ugrani akart, hogy segítsen, de azután elgondolkodott és a tetőhöz lapult, rejtőzködött. A lánynak nem volt szüksége segítségre. Egyrészt már maga az erdőrész is, ami a városhoz tartozott védett terület volt, másrészt ha valaki ezt nem tudta, és ez a lány láthatóan nem tudta, akkor a céhház látványa már biztossá tehette ebben. A sárkánynak természetesen megint igaza volt. Az érkező megnyugodott, és valamit pakolászni kezdett. Timidus egy ideig figyelte, majd megrázta a fejét, majd tovább figyelt, majd lassan hátrálni kezdett, és csak akkor emelkedett fel, amikor már biztos takarásban volt. Pár másodperc múlva már Shu toronyszobájának ablakán kopogott.
-Engedj be!
-Kerüld meg! Mondtam, hogy ez nem ajtó, hanem ablak.
-Ne csináld már! Fontos!
Az idomár sóhajtott egyet, és kitárta az ablakot, majd ellépett mellőle, Timidus pedig beröppent, Shu pedig már zárta is. Nem szerette nyitva hagyni, azt pedig végképp nem szerette, amikor Timidus ezen járt ki-be.
-Te Shu… emlékszel amikor az őrültekről meséltél nekem?
-Ööö… nem?
-De igen. Emlékezz, mert meséltél.
-Oké…
A sárkány bedugta a fejét az ágy alá.
-Te… most egy őrült elől bujkálsz?
-Dehogy bujkálok! Keresek!
-Mit? Őrülteket keresel az ágy alatt?
-Dehogy! Az őrült az kint van. Én őt kerestem.
Vigyorgott Timidus, és előhúzta az ágy alól a plüss sárkányt, amit még fióka korában kapott a lánytól.
-Ahamm… és miért?
Ekkor érkezett meg az üzenet, és a lány csodálkozva bámulta, majd elolvasta még egyszer, és még egyszer.
-Jun vár minket a kertben, Timidus.
-Tényleg. Anat is ezt a nevet mondta.
-Ő lenne az őrült?
-Éppen süteményekkel és plüssállatokkal játszik a kertben.
-Igen… a levélben is azt írta…
-Nálatok ez normális?
-Hát… gyere, kérdezzük meg, hogy miért jött.
Együtt caplattak le a lépcsőn, majd ki a főbejáraton, de természetesen ezután már Timidus előreröppent, és gondosan lehelyezte a saját plüssét is az asztalka köré. Csak azután szólalt meg, hogy ezzel végzett.
-Szia! Nem tudom, hogy mit tervezel… de elhoztam őt is.
-Szia Jun! Shukaku vagyok, ő pedig Timidus. De… biztosan emlékszel ránk… ha már meghívtál minket… remélem nem késtünk el… te lennél a… hercegnő… vagy a fehér nyuszi?
A lánytól nagyon messze állt, hogy ilyen dolgokba belemenjen, de mivel látta, hogy Jun rengeteget készült, így úgy döntött, hogy nem rontja el a játékát… de nagyon remélte, hogy nem akar neki babazsúrt rendezni… ha már Lancer tizenöt évesnek gondolta, amikor még csak tizennégy… ráadásul tizenkettőnek néz ki… akkor nagyon remélte, hogy Jun is észre fogja venni, hogy ő már mennyire érett, nagy lány.

by **Jun** Kedd Május 13 2014, 19:20

Tea Party ♪♫
Egy pillanatig sem haboztam az üzenet elküldésével, egy gyors újraolvasás, főleg a helyesírási hibák, vagy elírások kiküszöbölése végett, majd rá is pöcköltem az elküld gombra, a menüm villámgyorsan be is zártam, sietve megigazítottam tökéletes beállítású hajkoronám, amivel meglehetősen sokat dolgoztam, a ruhaválasztáshoz pedig meglehetősen jól passzol, majd egy Görög Istennő pózt próbálkoztam magamra erőltetni. Kissé kényelmetlen, cseppet nehéz megtartani magam ebben a testhelyzetben, de legalább jól nézek ki. Magamban pedig végig azt mondogattam, hogy "mosolyoogj" és ehhez tartván magam, egy lehetőleg minél természetesebbnek tűnő mosolyt varázsoltam arcomra. Komoly kihívást jelentett, hogy mozdulatlanul pózoljak a kerthelyiség egyik eldugott szegletében, az pedig rátett egy lapáttal, hogy fogalmam sincs mekkora is ennek a céhnek az udvara, ha van olyan óriási mint az Artesnek, akkor komoly megpróbáltatás elé tettem a lánykát, főleg, hogy még csak koordináták, vagy pontos helymeghatározás nélkül, elég nehéz lesz rám találnia. Mire ez is az eszembe ötlött, és már pont felülésen gondolkodtam, jött egy hang is, majd egy másik. Feléjük fordítottam a fejem, és továbbra is büszkén pillantottam rájuk.
- Oh! Azt hittem mindig pontosan érkezel Nyuszikám, ahogy látom a Mezeit is hoztad magaddal... Tökéletes! Minden feltétele összeállt a Tea partinak! - pillantottam itt az imént felém csipogó sárkányféleségre, majd amint közelebb merészkedtek folytattam - Csak vicceltem :3 Természetesen nem késtetek el, éppen, hogy elkezdődött a tea party. Remélem nem bánod, hogy hoztam magammal egy kevéske dekorációt, hogy ne érezzük magunkat magányosan. - Mondatom befejezésével együtt, felültem, már kezdett nagyon kényelmetlenné válni ez a testtartás, sőt mi több zavaró is volt, hogy nem lehetek egy magasságban a lánykával.
- Miért nem ültök le? Van itt elég hely mindnyájunknak. - mutattam a vörös párnácskákra, amik éppenséggel a velem szemben heverő süteményes tálcák, túloldalára voltak ledobva.
- A plüss sárkánynak is biztosítsak egy párnát, vagy jobb szeretne inkább a terítő egy nyugodtabb szegletében helyet foglalni? Remélem nem zavartalak meg titeket. - Jobban belegondolva egészen szerencsés lehetek, hogy éppen itthon találom, és még olyan aranyos is volt, hogy kijött hozzám.
- Nem hercegnő vagyok, hanem Alice, Alice a Sword Art Online-ból. Mondd csak, hol hagytad az üvegcipellődet Piroska? - kérdés közben előre hajoltam, és a szép virágmintás teáscsésze felé nyúltam, majd öntöttem egy csésze gőzölgő teát a lánykának
- Cukor? Tej? Esetleg valami más? Oh és a kis barátod iszik teát?

by **Shukaku** Kedd Május 13 2014, 19:52

Természetesen nem tartott semeddig megtalálni a lányt, hiszen Timidus a tetőről könnyen meglátta, de ha még nem is vette volna észre, akkor is ugyanezt a módszert alkalmazva tett volna meg pár kört a levegőben, hogy tudja, hogy hova kell menniük. A repülés sokkal praktikusabb volt mint az össze-vissza járkálás, és hatásosabb is. A sárkány először Junra nézett, majd az idomárra, majd újra a vendégre, és újra a barátjára, majd hallatott egy kérdő csipogást, mire Shu megrázta a fejét. Ugyan a sárkány továbbra sem volt biztos abban, hogy a kialakult szituáció és maga a lány normális, de mivel veszélytelennek tűnt, és Shu is belement a játékba, így ő is ugyanígy tett. Ugyan Alice történetét ő nem ismerte, de azt látta, hogy Shu igen, így ezzel sem zavartatta magát. Persze azért a történet szorult egy kis magyarázatra.
-Nem késhettünk el, hiszen nem is volt időponthoz kötve semmi. Én sohasem kések el sehonnan.
-Timi… mondta, hogy csak viccelt. És… nem… egyáltalán nem bánjuk a dekorációt. Nagyon… csinos.
Shu eléggé feszélyezve érezte magát, hiszen fogalma sem volt, hogy mire megy ki ez az egész. Nem értette, de abban biztos volt, hogy Anatole semmit nem tud arról, amit ez a lány szervezett. Vagy… talán a céhvezér így akar neki barátokat szerezni? Ha Anatole szervezte volna ezt az egészet, akkor biztosan nem habos-babos dolgokkal lepte volna meg… vagy talán rábízta Junra a szervezést? Tényleg ennyire ovisnak néz ki? Még ha csak azt nézzük, hogy tizenkét éves… ilyet már tíz éveseknek sem… de… nem. Egyáltalán nem értette. Újra végignézett a terítéken, majd a lánnyal szemben lévő egyik párna mögé lépett, Timidus pedig a mellette lévő párna mögé, a plüssállatot pedig maga elé helyezte az asztalra, de még egyikük sem foglalt helyet.
-Azt hiszem Udzsigaminak teljesen megfelel az asztal is.
-Yap!
-És… nem… nem zavartál meg minket. Éppen elkészült a fotókristály amikor üzentél. És…
A lány itt már teljesen összezavarodott, és kellett neki pár pillanat, amíg tudta folytatni.
-Akkor… üdvözöllek a Mount Justice kertjében.
Meghajolt, majd Timidus is eképpen tett, megrogyasztva előtte mellsőit. Az ismerős mese hallatára azonban lelkesebb lett, mert ehhez már ő is hozzá tudott szólni.
-Kevered. Üvegcipellője Hamupipőkének volt, Piroska pedig… az a farkasos mese.
Shu már nem tudott mit tenni, idegesen nevetgélni kezdett, majd inkább leült, a sárkány pedig követte a példáját.
-Köszönöm szépen a teát. Tejjel kérem, cukor nélkül. Timidus pedig…
-Cukorral és tejjel. Tea nélkül.
-Hát… igen…
-Köszi!
-És… szóval… akkor teázni jöttél?

/Timidus jelenleg egy nagyobb testű kutya méreteivel rendelkezik, és a beszédét te is megérted. Ez az emberi beszéd, és ez a csipogás. ^^ /

by **Jun** Kedd Május 13 2014, 20:16

- Az időpont az oka a késedelmeknek, ha nem lennének nem késne el soha senki. - bólogattam mintha valami óriási bölcsességet osztottam volna meg a kis vendégeimmel... vagyis... házigazdáimmal... akiket vendégül látok a saját kertjükben... Kicsit zavaros, de azt hiszem most mindenki vendéglátó és vendég is egyben, ami egyet jelent azzal, hogy mindannyian kissé zavarban érezhetjük magunkat. Ami persze természetes, főleg ha az ember először van idegen helyen, még ha saját dolgai, vagy környezete veszi is körül. Figyelmesen megvártam amíg a kislány és sárkánya helyet foglalnak, majd azt követően a már elkészített teával kínáltam őket.
- Egy tea tejjel... - ismételtem el, amit a kislány is mondott, mintha egy pincérnő lennék, gondosan előkészítettem, egy díszes csészébe töltöttem neki, mellé egy ezüst kanalat, és egy az elmaradhatatlan csésze alátétet. - és egy tea... tejjel, és cukorral... de tea nélkül. - Szinte gépiesen öntöttem is a teát, hozzá a kért tejet, majd egy kis kanál cukrot. Értetlenül kaptam fejem, hogy tessék?! De, szinte azon nyomban bele is törődtem, és az imént készített példányt saját magamnak félre is raktam, és öntöttem egy csészébe tejet.
- Hány kanál cukrot kérsz hozzá? - kérdeztem vissza, majd amint megkaptam a választ és beletettem a kívánt mennyiséget nyújtottam is felé a tea mentes teát. Kissé úgy tűnik, mintha zavarban érezné magát a picinyke Nyuszika, annak ellenére, hogy a saját céhe kertjében van. Nem is vártam mást, aranyos, csendes, visszafogott, de egyszerűen olyan aranyos.
- Üdv csodaországban! - üdvözöltem szintén őket - Érezzétek otthon magatokat. Mivel mostanában nagyon ráérek, ezért úgy döntöttem ellátogatok a híres neves Young Justice céhházba, és ha már eljöttem nem akartam üres kézzel beállítani. Na meg persze múltkoriban találkoztunk az Artesben, és szerettelek volna kicsit jobban megismerni, és ha már akkor nem keríthettem sort rá ezért hát... miért ne kerítsünk rá most? - daráltam le egy komplett forgatókönyvet a lányra, talán kissé sokként érhette, hogy egy lélegzetvétellel mennyi információt rázúdítottam, de majd megszokja. Kényelmesen magam alá húztam a lábaim, majd nyúltam a teám felé, kecsesen, mondhatni hercegnőket megszégyenítő nőiességgel ragadtam meg, majd kortyoltam bele, az angolos teácskába.
- De ha Hamupipőkének volt üvegcipellője akkor a nyuszika mit viselt a lábán amikor a farkas meg akarta enni a boszorkány gúnyáját magára öltve? Ha a törpék nem jelennek meg időben, akkor az üvegcipellő, most piroskáé lenne... - osztottam meg a bölcsességem, csíntalan mosollyal az arcomon, kíváncsian várva, hogy Timidus mit reagál a kis agytornára. Úgy tűnik a lány elég sok mindent elmesélt neki, ezért elég tájékozott a témában. Majd a kislányra pillantottam.
- Szóval te is kristályíróskodsz Shu-chan? :3 Micsoda meglepetés, én is hasonló dolgokkal foglalkozok idebent.

//Akkor eredetileg jól gondoltam x3 Köszi, hogy szóltál :3 //

by Ajánlott tartalom