[Küldetés] Tiltott terület

by **Strea** Csüt. Szept. 24 2020, 20:23

Tiltott terület

Résztvevő: Leo

A sötétített ablaküvegű taxi pontosan a megbeszélt időpont előtt két perccel állt meg a ház előtt. Hátsó ülésén egy meglehetősen ideges, szemüveges japán húzta össze a kabátját és morgott valamit az itteni hidegről. Egyik kezében egy mappa volt, amit a kocsiba beülő fiúnak nyújtott azonnal, a másikban pedig egy üveg vodka utazott kényelmesen és félig üresen. Egy jó nagy üveg vodka.
- Ne kérdezz semmit - szólt azért oda útitársának, ahogy az autó kikanyarodott az útra. Ezúttal nem a reptérre mentek. A taxi egy szálloda elé parkolt le, onnan szálltak át egy jellegtelen színű Volga Siberbe, ami elvitte őket Moszka külvárosába. Végül egy többemeletes ház alagsorában kötöttek ki; a terem a legújabb japán technikával berendezett, közepén kettő darab hátradönthető szék és két AmuSphere foglalt helyet. A szemüveges nagyot sóhajtott, amikor meglátta, de - ahogy egész úton - most sem szólt egy szót sem.
Egy szigorúbb, fehér köpenyes japán lépett be és intett a fiúnak, hogy foglaljon helyet.
- Üdvözlöm. A feladatát már elolvashatta útközben. Annyit tennék hozzá, hogy minderre pontosan tíz óra áll rendelkezésére, egyetlen perccel sem több; illetve ha ezalatt a tíz óra alatt bárki bármilyen módon a leírtaktól eltérő teendőkre utasítaná - legyen az a mi emberünk vagy más -, kérem, tekintse azt az utasítást semmisnek. Csupán a megadott feladatát teljesítse és ahogy azt bizonyára olvashatta, annak az egy embernek sem mondhat vagy írhat le semmit a megengedetteken kívül. A rendszer bukását kockáztatná vele - közölte, majd a terem teljes bal oldalát elfoglaló üveg felé fordult. A játék bekapcsolt, a hűtőberendezés felzúgott, a sisakon elkezdett világítani a LED.
- Sok szerencsét - hallhatta még a srác a kimért, bátorító szavakat, majd az itteni világ elsötétült, hogy átvegye helyét egy új.

A mappa legfelső lapjának tartalma:

Feladata egy Aincrad területén kívül eső területbe való bejutás. Koordinátái: (...). Kérem jól jegyezze meg őket és a játékprogramon belül semmiképpen se írja le vagy mondja ki. A területhez legközelebb eső, játékosok által lakott helyszínt bejelöltük a térképén, onnan ajánlott kiindulni. A feladatához egyetlen egy, játékban lévő személyt vigyen magával az első csatolmányban szereplő listáról. Ajánlott olyan személyt választani, aki ismeri önt és együtt tudnak dolgozni, amennyiben szükséges. A személyt csupán ittlétéről és egy "fontos küldetés" meglétéről tájékoztathatja, annak pontos részleteiről nem.
Kettejükön kívül senki más nem tudhat sem az ön jelenlétéről, sem a feladatról.
Köszönjük az együttműködését.

Ugye kitaláltad, kiről van szó? A srác a Kezdetek Városának főterén materializálódik és látótere sarkában azonnal elindul a visszaszámláló, 10:00:00-ről, ahogy azt a férfi elmondta. De hogy merre indul, kit is keres fel és hogyan? Írd le!

Ez az első kör kissé rendhagyó lesz, ugyanis azt kérem tőled, hogy a találkozás előtti történéseket Ilja szemszögéből, a találkozás utániakat pedig már Leo szemszögéből írd meg. Mivel két karakterrel írsz, ezért ennek az első körnek 500 szavas szóminimuma van és a küldetés végén dupla körjutalom jár érte.

by **Leonard** Csüt. Szept. 24 2020, 21:45

Tekintete az asztal sarkában helyet kapó digitális órára tévedt. Mélyet sóhajtott. Már csak öt perce maradt az indulásig. Levette a szemüvegét, megdörgölte az orrnyergét és hatalmasat harapott az órákkal ezelőtt odakészített és már rég kihűlt pirogba. A morzsákat hanyag mozdulattal pöckölte le ingéről, miután a maradékot is betömte. Kettő perc maradt. Mindegy, úgyis késnek. A moszkvai járművek mindig késnek, hacsak nem magát a Vezért szállítják.
Ránézett a készülő művére, elégedetten mentette el és hajtotta le laptopja fedelét. Digitális ceruzáját gondosan a tartójába helyezte. Újabb sóhaj hagyta el a száját. Miért éppen akkor, amikor minden ilyen jól megy? Soha nem haladt annyit még a munkájával, mint ezen a napon. Kora délelőtt óta rajzolt - és még csak nem is felsőbb utasításra, mivel a határidők még jóval odébb voltak. Valami belülről fűtötte, zsigereiben érezte, hogy most kell megragadnia az alkalmat, különben tovaszáll. Azonban ahogy közeledett az este tudata legmélyén nyomasztani kezdte a megbeszélt találka. Észre sem vette és félbehagyta az utópisztikus szórakozóhely kidolgozását, hogy helyette egy gonosz, baljóslatú teremről firkálgasson, benne korukat meghaladó eszközökkel. Az árnyékok megnyúltak a rajzon, a színek összemosódtak és belevesztek a sötétségbe. Olyan volt, mint egy titkos laboratórium egy katonai székhelyen. A rajzot - bár végül elmentette - gondosan elrejtette egy félreeső mappába. Szonyának nem kell tudnia róla, még a végén kérdezősködne. Nem mintha lett volna mit magyaráznia rajta, hiszen éppen egy lengyel játékfejlesztő jövőben játszódó cyborg tematikájú játékán dolgozott. Ő volt az egyik hátterekért felelős grafikus a nagy nevű csapatban és roppant büszke volt az állására. Egy pillanatra megborsódzott a háta, ahogy eszébe jutott, hogy talán nem is az esetleges kérdések miatt temette el azt a képet olyan mélyre...
Kilesett a teraszon, egy autó várakozott a belvároshoz közeli ház előtt.
- Fene abba az idióta formátokba. Ilyenkor bezzeg a taxisok is tudnak pontosak lenni, mi? - csattant fel a férfi és felkapta a cigarettás dobozt az asztalról. Zsebébe gyömöszölte egy öngyújtóval, a tárcájával és a lakáskulccsal együtt, majd felkapta kabátját az akasztóról. A folyosón egy pillanatra megállt, belesett a résnyire nyitva hagyott ajtón. Nasztaszja békésen pihent a kiságyban, tőle nem messze Szonyecska nyúlt el kimerülten a kanapén. Szemei alatt karikák húzódtak, gyönyörű, hosszú haja kócosan, megtépázottan keretezte fáradt arcát. Ilja a legszebb nőnek látta a feleségét. Mielőtt távozott, gyengéden betakarta és bűntudatos csókot lehelt a homlokára.

A lépcsőház kongva visszhangozta lépéseit. Nem örült neki, hogy el kellett mennie otthonról. Nasztaszja még alig töltötte be a három hónapos kort, rengeteg figyelemre és gondoskodásra volt szüksége. Szonya pedig láthatóan kimerült volt - és habár sosem panaszkodott - nem győzte egyedül a rengeteg feladatot. Ilja bánta, hogy egy teljes hónapot távol kellett maradnia Varsóban a munkája miatt, most pedig megint elszólította a kötelesség, még ha a levélben az is állt, hogy ez alkalommal nem lesz olyan hosszú idő...
A földszinten aztán rágyújtott, hogy bosszantsa a japán fószert és hogy tovább húzza-halassza a távozást. Már így is késésben voltak. Gúnyosan meredt a férfira, gondolataiban fel-felötlött a japánok precizitása és pontossága.
Mégsem képesek megfejteni egy nyolc évvel ezelőtt kifejlesztett játék programozását a mai napig.
Mikor végre bevágódott a taxiba dohányfüsttől bűzlött.
- Remélem most nem lesz sok idő. A feleségem már így is aggodalmaskodik - közölte köszönés helyett, majd - meglátván az üveget - a vodkáért nyúlt. Úgy érezte szüksége lesz egy kis szíverősítőre, ha megint be kell lépnie abba az elátkozott játékba.

Az út csendesen, szavak nélkül, eseménytelenül telt. Nem mintha sokat tudtak volna csevegni, hiszen komoly nyelvi korlátok húzódtak közöttük, bár ha nagy szükség volt rá az angol mindig kéznél volt. A játékban meg ugye a fordító program mindent megold.
A város fényei lassan elsuhantak mellettük, majd kopár vidék következett. Szürke gyárvárosok, füstöt eregető hatalmas ipari létesítmények, raktárépületek. Az út döcögőssé, egyenetlenné vált. Már meg sem lepődött, amikor egy régi, elfeledettnek tűnő építménynél ért véget az útjuk, ahogy azon sem, hogy azon belül mégis korszerű, mi több, korukat meghaladó berendezést pillantott meg. Átfutott az agyán, vajon az orosz kormány tisztában van-e ezzel a létesítménnyel. Aztán az is, mennyivel szebb lenne a világ, ha az ilyen berendezéseket a kórházakban hasznosítanák, nem pedig a titkos hadműveletekben. Mélyet sóhajtott, aztán gondolkodás nélkül belogolt. Minél előbb kezd bele, annál hamarabb ér vissza a kislányához.
Miközben elkezdett a világ előtte pixeleiben materializálódni újra elfogta a bűntudat, amiért Nasztaszja jár a fejében, miközben végre újra találkozhat annyi idő után a legjobb barátjával - mert azon egy percig sem gondolkodott, kit fog felkeresni a listán szereplő nevekből. Igazából rá sem pillantott a papírlapra. Mikor végre összeállt előtte Aincrad főtere felsóhajtott. Ügyetlen mozdulatokkal, hosszasan babrálva a levegőben nyitotta le a menüjét és írt egy rövid üzenetet legjobb barátjának. Legszívesebben órákig gépelt volna, annyi mindent el akart mesélni, és olyan sok dologban kért volna tanácsot. Az idő azonban szorította őket, neki pedig feladata volt. Rányomott a küldés gombra és leheveredett az egyik közeli padra. A lényeget majd ráérnek megbeszélni személyesen.

by **Leonard** Pént. Szept. 25 2020, 00:18

"Főtér. Most. Segítened kell egy küldetésben."

Lenyitotta az üzenetet. Újra és újra. Mégsem a tartalma volt érdekes a számára, hanem a fölötte ülő szürke, mégis jól ismert név. Egyszerre öntötte el boldogság és markolta fájdalom a szívét, ahogy viszontlátta. Valami mégis sokkal erősebb volt, mint ez a kettő; a harag.
Tapsi most a szoba egy félreeső sarkában kuporgott, onnan szemlélte érdeklődve - és kissé félősen - gazdája érzelemkirohanásait. Leo fel-alá járkált, miközben sorra szívta el a cigarettákat, néha feldöntött egy-egy tárgyat nagy robajjal és azon gondolkodott, mit fog mondani a volt legjobb barátjának, ha újra találkoznak. Ezer meg egy opció futott át az agyán, de valahogy egyik sem tűnt igazinak. Végül miután több percnyi indulatos rohangászás után megtett vagy egy kilométert a pár négyzetméteres kis szobájában, útnak indult, mert az ugye egy percig sem volt kérdés, hogy bizony elmegy arra a találkozóra. Akármi is lesz a vége.
A folyosón aztán megtorpant, ahogy megpillantotta Mirika lakásának ajtaját. Szürke felhő suhant át az arcán miközben azon morfondírozott, belerúgjon-e. A szoba, mint ilyentájt általában, üres volt. Sokadik alkalommal jutott eszébe a gondolat, hogy vajon mit csinálhat épp most a lány. Talán a barátaival szórakozik. Vagy a családjával vacsorázik. Esetleg egy jóképű japán sráccal...
Ha Mirika nem lenne most Iljára sem haragudnék. Ha nem tudnám, hogy van rá lehetőség, hogy az ember alkalomadtán visszacsatlakozzon...
Megvalósította szándékát, nagyot rúgott az ajtófélfába. Természetesen lila falba ütközött. Többek között ezért utálta néha nagyon ezt az átkozott rendszert, az ember még a dühét sem tudta normálisan kiadni magából.

Aincrad időjárása kellemesen hűvös volt ezen az éjszakán. Leo egy pólóban és farmerban lépett ki a céhház udvarára és érezte, ahogy rögtön megborzong a hideg levegő érintésétől. Hátravetette a fejét és a csillagokat bámulta, úgy lépdelt végig az ismerős macskaköveken. Ilja... Vajon van rá bármilyen joga, hogy számon kérje őt?
Ahogy megérkezett a Fő térre megtorpant. Látás jártasságának segítségével már idő előtt észrevette az egyik padon lustán elterpeszkedő alakot. Úgy nézett ki, mint akinek nagyon hiányzik valami - pontosabban egy cigaretta a szájából. Leo elnevette magát. Kezét a zsebébe süllyesztette és elővette a sajátját. Még jó ugye, hogy visszaszokott. Lustán rágyújtott, közben tovább sétált, egyre csak az ismerős arcot fixírozva. Ilja megváltozott. Arca most borostás volt, haját másképp nyíratta. Fel is szedett pár kilót, mióta nem látták egymást. A régi, ruganyos és fiatalos test megkeményedett, mozgása fáradtabb, darabosabb lett. Az élet ráncokat vágott Ilja homlokába és őszhajszálakat ültetett egyre csupaszodó homloka fölé. Még nem ritkult a haja látványosan, de annak, aki évek óta nem látta, egészen feltűnő volt. Mélybarna tekintete azonban, amely végre megtalálta barátját, a szokott jókedvvel csillogott.
- Csak nem sörhasat növesztettél? - köszöntötte őt váratlanul megtalált jókedvvel Leo és ölelésre tárta súlyos mancsait.
- Ne bántsd az apuka pocakomat! Neked is lesz majd! - vigyorgott rá a másik és viszonozta az ölelést. Leo alighogy kibontakozott belőle, máris egy cigarettát dugott barátja orra alá.
- Láttam ám, hogy ezt hiányolod - vigyorgott szélesen.
- Egy isten vagy - kapta el hirtelen fürgeséggel és sóvárgással a dohányt Ilja, amit nemsokára egy öngyújtó is követett.
- Pfuj, hogy tudjátok ezt az ocsmány utánzatot szívni - köpött ki alig fél pillanattal később undorodva, de a szálat azért csak tovább szorongatta a mancsában.
- Hozzászoksz, ha nincs más - vont vállat Leo és nagyot pöfékelt sajátjából. - Egy idő után nem olyan rossz. A lényeg úgyis a füstben van.
- Ja, hogyne. Azért majd a szádba dugok a kórházi ágyon egy jó marlborot, ha az orvosok nem látnak.
- Azt megköszönném.
- Ugyan tesó, figyelek az igényeidre.
- Remélem, a farkamat azért nem szoktad kiverni. Már az igényeim miatt.
- Arra ott vannak a fiatal nővérkék - kacsintott a srác.
- Érdekes, mekkorát változott a világ. Az én időmben még száz kilós, testes és mogorva asszonyok forgattak az ágyon. Ha ezt előbb mondod talán még ki is lépek, hadd gondoskodjanak rólam.
- Ezzel ne viccelj - komorodott el hirtelen legjobb barátja. A levegő egy pillanat alatt megfagyott közöttük. Félretéve a viccelődést Leo újra érezte a mellkasát szorító dühöt és fájdalmat. Annyi mindent el akart mesélni, annyi mindent meg kellett volna beszélniük... Mégsem jöttek szájára a szavak.

by **Strea** Pént. Szept. 25 2020, 12:10

Ha Ilja megnézi a minimapját, rögtön szembetűnik, hogy bizony elég messze kell sétálni: a csapat által betáplált marker Tolbanát jelzi, annak is a legtávolabbi csücskét, az idő pedig fogy. Talán ésszerű lenne elteleportálni odáig, igaz? Nos, a gond csak az, hogy... Iljának nincs mit elővennie. Inventoryja olyan üresen tátong, mint elhagyatott barlangszáj a kipusztult hegyen, és igaz a piacon lehetne venni személyre szabott teleportkristályt az erre szakosodott npc-ktől, de... mondtam már, hogy éjszaka van?
Nos, ez pech. Így bizony gyalogolnotok kell. Hosszan. Nagyon hosszan.
Persze elképzelhető, hogy a feszült csend köztetek marad, de ennyi időt csak nem lehet eltölteni komor mélabúban, vagy igen? Mindenesetre... úgy nagyjából az út felénél elrepül felettetek egy Momóhoz igencsak hasonlító sárkány. Nem, ha jobban megnézed, Leo, nem ő az, de talán eszedbe jut róla valaki... ha nem ő jár a fejedben amúgyis, végig az út alatt :3

Feladat: érkezzetek meg a térképen jelölt ponthoz

by **Leonard** Szer. Szept. 30 2020, 21:20

Lustán szívták a cigarettát, csak a papír sercegése törte meg a fiúk közé feszülő csendet, ahogy lassan parázzsá vált és pixeleire bomlott. Nem néztek egymásra és nem szóltak hosszú ideig, mégis szép lassan feloldódni látszottak egymás társaságában, a megszokott és régről oly ismerős mozdulatokban. Barátságuk valaha stabil köteleibe apró repedéseket szőtt az idő és a távolság, de el nem szakadt.
- Nos - köszörülte meg végül elsőként Ilja a torkát, miután utolsót slukkolt az apróra égett cigarettacsonkból és elhajította azt. - Ideje lenne indulni. Tíz órát kaptam a küldetésre - állt fel és igazította meg magán ingét. Leo szótlanul bólintott és követte a férfit. Egyszerre nyitották le a menüjüket, hogy előbányásszák belőle a teleportkristályt, csakhogy míg a szőke fiúnak ez alig telt két pillanatba, barátja még jó néhány perc múltán is csak kutatott az üres oldalak között.
- Mutasd, hadd segítsek - lépett mellé elnéző mosollyal Leo, de ahogy együtt átnéztek mindent rá kellett jönniük, hogy Ilja panelja bizony menthetetlenül üres.
- Francba már!
- Azok a suttyó japán szerencsétlenek!
- Még ennyi sem lehet rájuk bízni!
- És így teljesítse az ember a rá bízott feladatot!
- És ezek nevezik magukat szakértőknek.
- Épp olyanok, mint az orosz állam - káromkodtak szinkronban, mielőtt végleg túltették volna magukat a veszteségen. Akkor aztán Leo tért előbb észhez.
- Hívj meg csapatba és oszd meg velem a koordinátákat. Reméljük, ezen a szinten lesz és akkor gyalog is elmehetünk.
Teóriája be is bizonyosodott, azonban a cél így messzinek, túlságosan messzinek tűnt. Mély sóhaj hagyta el ajkait, ahogy végigvezette tekintetét az előttük álló útvonalon.
- Nem lesz sétagalopp - mérte fel Ilja is a helyzetet homlokát ráncolva.
- Ha mobok támadnak ránk, majd fedezlek. Jobb, ha mielőbb indulunk.

A szint kihalt volt és csendes. Manapság az emberek többsége nem fáradt olyasmivel, hogy az éjszakáját farmolással töltse; aki mégis, az inkább a magasabb szinteket választotta erre a célra. A hideg lassan telepedett meg az őszi tájon, dér lepte el a völgyeket, szél zörgette a mellettük elterülő erdő aranysárga faleveleit. A levegő csípős fagyillatába égő tűzifa keveredett. Hátuk mögött Aincrad kéményei hívogatóan ontották magukból a füstöt, ablakai barátságosan világítottak, ők mégis egyre csak távolodtak tőlük, mígnem alakjuk beleveszett a holdvilágba.
Az éjszaka ragyogó csillagait hirtelen egy sárkány alakja takarta el, sötét folt az éjszakában. Leo megtorpant, tekintetét várakozóan végigfuttatta a környező tájakon. Ha Ilja itt van... talán őt is megkérték, hogy segítsen. Mirika alakja azonban nem tűnt fel, és ahogy a sárkány egyre csak távolodott, alakja hirtelen eltorzult, megváltozott és immár egyáltalán nem is volt annyira Momószerű, mint azelőtt. Hosszú, fáradt sóhaj hagyta el a fiú ajkait és ez - hasonlóan az előző pillanatokhoz - feltűnt legjobb barátjának.
- Valami történt - jelentette ki, s tekintetét fürkészően emelte Leora.
- Mindig történik - tért ki vállát megvonva a válaszadás elől a másik és fürgén rágyújtott egy cigarettára.
- Mindig - bólintott beleegyezően Ilja és kivett egy szálat a felkínált dobozból. - Bárcsak ott lennél... - jegyezte meg óvatosan, miközben a tűzgyújtással szórakozott.
- Tudod, nem értem, miért vagy ilyen makacs - folytatta tétován. - Réges-rég otthon lehetnél. Azóta már...
- És te miért nem jöttél? - fojtotta belé a szót Leo hirtelen támadt dühvel. - Ismerek egy személyt, aki ki-be lépked a játékba, mintha csak az eredeti módon funkcionálna. Mondd csak, Ilja, te tudtál erről a lehetőségről?
- Hogy mi? - pislogott elképedve a megszólított és meglepetésében kiesett kezéből a cigaretta. - Ez mégis hogy lehetséges? Mintha csak játszana? - érzései őszinték voltak. Megállt és felháborodottan széttárta kezeit. - Képesek - lóbálta meg őket indulatosan - ezek képesek megjavítani az egészet és még csak nem is szóltak róla?! Képesek elrángatni a családom mellől hosszú órákra, napokra és hetekre, amikor kényelmesen, akár a szobámból is beléphetnék? - hosszan káromkodott és a földre köpött. - Basszátok meg! - rúgott egy hatalmasat az egyik bokorba. - Haver, ki kell lépned! - fordult meg hirtelen és indulatosan megragadta a barátja vállait. - Nem tűrheted, hogy játszadozzanak veled!
- Nem lehet, Ilja, tudod, hogy nem lehet!
- Már hogyne lehetne! A lábad miatt? Mondd, szerinted ki a faszomat érdekel egy hülye tolószék? Ráadásul az orvosok is megmondták, van még esély!
- Nem, ez... Nem ilyen egyszerű - túrt a hajába a megnevezett gondterhelten. Most, hogy látta Ilja arcán az őszinte megdöbbenést már nem volt képes többé haragudni rá.
- Nem, ez valóban nem ilyen egyszerű - komorodott el most a barna hajú férfi is. - Amikor kiléptem a játékból nekem is meg kellet tanulnom újra járni. Közel egy évig tartott a küzdelmem, mire a szervezetem újra használható lett a sok ágyban fekvés után. Mit gondolsz, mégis mennyi ideig fogja kibírni a tested a kórházakat? Te nem tudod, de én látom minden egyes alkalommal, amikor meglátogatlak, hogy haldoklasz! Szerinted van kedvem és erőm végignézni ezt? Szonya... Szonya azt mondta, felejtselek el inkább.
- Jesszusom, mégis kit érdekel az a szerencsétlen ribanc?
- Ő a feleségem, Leonyid. És ha tudni akarod, van egy közös lányunk is, Nasztaszja.
Most a szőkén volt az elképedés sora. Megtorpant és úgy bámult legjobb barátjára, mintha most először látná őt. Egy hosszúnak tűnő pillanatig megszólalni sem volt képes, aztán arcára szomorkás mosoly ült. - Ezt nem hiszem el. - ölelte át Ilját hirtelen. - Gratulálok! Te jó ég, mennyi mindenről lemaradtam.
- Bizony - költözött félénk mosoly a barna hajú srác arcára is. - De tudod, nem tartottunk rendes esküvőt. Nélküled nem tudtam volna... És a lányunk is elég hirtelen jött, egyáltalán nem terveztük. Most volt még csak három hónapos. Nem mondanám, hogy készen állok rá. Ráadásul kaptam egy jó állást is, egy életben egyszer van ilyesmire lehetősége az embernek, de a munkám így folyton Varsóba szólít. Nem tudok elég időt a családomra szánni és hiába van jó fizetésem, adok meg nekik mindent és költöztünk be a belvárosba jó környékre, attól tartok, Szonyecska boldogtalan.
- Téged aztán jól bedobtak a mély vízbe - veregette meg barátja vállát együtt érzően a szőke.
- Ennyi idősen ebben nincs semmi meglepő - vont vállat a fiú. - A legtöbb volt osztálytársunk és barátaink mind hasonlóan állnak. Csak téged hiányolunk úgy az esküvőkről. Tánya rengeteget emleget...
- Az anyámat ne keverjük bele - komorodott el újra egy csapásra a fiú. Semmi kedve nem volt hozzá, hogy arról a nőről ejtsenek szót.
- Márpedig igenis fontos volna. Az édesanyád egyre kétségbeesettebb, úgy veszem észre, lassan összeroppan. Főleg amióta az édesapád is kórházba került...
- Áhh, így már mindent értek. Gondolom az örökség zavarja. Apám végrendelete egy szót sem szól róla.
- Lehetséges - vont vállat Ilja. - De sokszor jár át hozzánk. Hozott ajándékokat Nasztaszjának. Szerintem megváltozott...
- Lehet - dobta el a csikkének maradékát Leo és továbbindult. - Úgy tűnik, odakint minden változik.

Némán baktattak egy ideig. A tájra is csend borult, akárha a gondterheltség átragadt volna a környezetre is. A levelek kókadtan, mozdulatlanul csüngtek le az ágról. Nem röppent éjszakai madár az égen, nem matatott róka vagy nyest az avarban, nem ciripeltek a tücskök a mezőn. Minden mozdulatlan volt és kihalt.
- Tudod - szólalt meg rövid töprengés után Leo. - Igazán örülök neked. Végül mindent elértél...
- Dehogy! - horkantott felháborodottan Ilja. - Nélküled semmi sem lehet jó.
- Pedig hozzá kell szoknod. Én nem mehetek haza - csóválta meg a fejét, majd mutatóujját felemelve elhallgattatta társát. - Ne, kérlek. Hallgass meg! Nem csak a lábam miatt. Egyszerűen nem tudok szembenézni a kinti életemmel. Egy senki vagyok, nincs munkám, nincs jövőm. Mégis mi a francra számítsak így az életben?
- Te teljesen hülye vagy? - vágta tarkón legjobb barátját Ilja. - Mégis mi az, hogy nincsen semmid? Apád jóvoltából máris ott csücsül a számládon egy kisebb vagyon, nem beszélve róla ha megörökölsz mindent. Ebből aztán akkor is jól eléldegélsz majd, ha soha többé nem dolgozol. És szerinted az ő kapcsolataival nem kapnál állást valami hivatalban pikk-pakk?
- Na de a jegyeim.. Hiszen tudod, hogy úgy kellett átrugdalni mindenen. Ráadásul mit keresnél én egy hivatalban? - horkantott nagyot a fiú a képtelen elképzelésre.
- Akkor tudom is én, csinálsz amit akarsz. Ha ennyire szereted ezt a hülye játékot, elmehetsz fejlesztőnek. Csomó új állás alakult az elmúlt években a virtuális játékok köré, ráadásul rengeteg a kiberbűnöző is, szóval még a rendőrségnek is hasznára lehetsz.
Leoból kibukott a jóízű kacaj.
- Ne nevess, ez nagyon komoly - fonta össze karjait sértődötten legjobb barátja. - Én is éppen egy játékon dolgozom. A háttereket rajzolom. Talán beajánlhatnálak...
- Nagyon király! - mosolygott Leo vidáman. - Tudtam, hogy hatalmas karrier áll előtted a te tehetségeddel.
Ilja szégyellősen elpirult és az egyik bokrot kezdte el bámulni maguk mellett.
- Azért annyira még nem vagyok jó...

- Van egy nő - váltott aztán témát hirtelen a kardforgató. A furcsa hanghordozásra Ilja rögtön felkapta a fejét. Leo teljesen zavarba jött, ahogy a szavakat kereste.
- Mirikának hívják. Vagyis... Igazából azt sem tudom, mi az igazi neve, te jó ég!
Elhallgatott. A barna hajú fiú fürkészőn pillantott barátja arcába, zavaros íriszeibe, félszeg félmosolyára.
- Na neeeee - nyújtotta el hosszan a szót és szélesen vigyorgott. - Nem mondod, hogy Leonyid Ivanovics szerelmes? Csípjetek meg, álmodom.
- Nem, nem, nem - tiltakozott rögtön hevesen a fiú fejét rázva. - Egyáltalán nem!
- Persze-persze, az arcodra van írva! Na és mióta tart? Hogy ismerkedtetek meg? Hogy néz ki? - zúdította rá izgatott kérdéseit.
- Ilja, idefigyelnél egy pillanatra? Most mondom, hogy nincs semmi és nem is akarok! Éppen próbálom elfelejteni őt, egyszerűen csak olyan ez, mintha már azelőtt szakítottunk volna, mielőtt bármi is elkezdődött. Rohadt szar érzés...
- Na álljunk meg egy pillanatra - ragadta meg legjobb barátja vállait a barna hajú srác. - Te most szívatsz engem, ugye? Mégis mi a francról hablatyolsz itt? Már miért akarod elfelejteni? És most ne jöjj nekem valami olyasmivel, hogy van valaki más, akitől képtelen vagy elszeretni, mert menten rosszul leszek.
- Mégis miért tennék olyat? - kapta fel a fejét Leo felháborodottan. - Ha lenne valaki, meg se próbálnám.
- Láttunk már tőled ilyet.
- Jó de az teeeeljesen más volt - nyújtotta el a szót nyafogósan a fiú és újat sóhajtott. - Ő egyszerűen csak jobbat érdemel. Se jövőm, se lábaim. Ráadásul odakint él a családjával és csak szórakozásból járkál be a játékba.
- Még egy ok, hogy kilépj, látod. Ezt a hülyeséget meg a jövőddel meg a lábaiddal most azonnal felejtsd el.
- De Ilja, te ezt nem érted! Ő Japánban él, ráadásul én nem tudok japánul, ő meg biztosan nem tud oroszul. Én csak egy szerencsétlen vagyok a világ másik felén, akivel csak a játékban tud összefutni. Csak jobban jár egy szimpatikus japán fiatalemberrel, akit be tud mutatni a barátainak meg a családjának...
- Nem hiszem, hogy bárki is jobban jár egy japánnal - fintorgott Ilja, miközben a tudós fickóra gondolt. - Viszont jól értelmezem, hogy te a jövőn aggódsz? Haver, attól tartok, közölnöm kell veled a rossz hírt, hogy kezdesz felnőni.
- Kapd be.
- Nem-nem, ezt vedd dicséretnek. Úgy hangzik, mint aki komolyan belezúgott egy lányba.
- Ettől tartok én is - sóhajtott mélyet Leo és gondterhelten beletúrt a hajába. - Félelmetes.
Ilja hangosan felnevetett és jóindulatúan rámosolygott barátjára.
- Tudod haver, ha annak idején nem volt gond egy barátnőt tartani Miamiban, szerintem Tokióban sem lehet vészesebb. Talán még a repülőút sem tart olyan hosszú ideig. Ráadásul angolul mindenki tud - húzott el maga elől egy lelógó ágat vigyorogva, majd a térképére meredt. Határozottan megérkeztek a megadott koordinátákra.

by **Strea** Szomb. Okt. 03 2020, 12:09

Éppenhogy kint vagytok a védett övezetből. Az egyik oldalt Tolbana városának határa egy fogadóval, a másik oldalt az első szint hegyvonulata látszik - sötét ormok az éjjeli égbolt alatt. Talán véletlen, talán nem, de a koordináták pontosan a hegyre felfelé vezető ösvény kezdőpontjára mutatnak.
A "Szürkeség"-hez címzett fogadó táblája megnyikordul a felerősödő szélben.
Ha odapillantotok, a kihalt, kétszintes épület szokatlan csöndbe burkolódzik, ablakai (egy kivétellel) színtelenül és bezárva bámulnak rátok. Csupán az első emeleten ég villany, a kitárt ablak mögül Hallgatózás híján azonban nem hallotok semmit sem. A szürke-fehérre meszelt falat egy ismerős alak támasztja, kezében üveg.
- Na végre - sóhajt és megnyújtóztatja tagjait - Már jéggé fagytam - közli, majd elmosolyodik és meghúzza az üveget.
- Üdvözletem - biccent Leo felé is - Nos, ahogy azt már bizonyára tudhatják, én fogom közölni a feladatukat - ejti ki a szavakat gondterhelten és motyog valamit maga elé, számotokra érthetetlenül. Odasétál hozzátok, majd felnéz a mögétek kerülő hegyvonulatra.
- Tudomásunkra jutott, hogy Aincrad egy játékosok által megközelíthető területének kódolásába több hiba is csúszott. Az említett terület éppen ezért nem egykönnyen észrevehető, de pontos instrukciókkal oda lehet jutni. A feladatuk csupán annyi, hogy belépjenek a területre, amint pedig ez megtörtént, a kollégák megkísérlik a hibás kódolást kihasználva kilogoltatni önöket. Ha ez sikerül, bárkit ki lehet juttatni ebből az eszement játékból, aki csak belép oda... - húzza el a száját és néz körbe; láthatóan nincs lenyűgözve a játék egyetlen elemétől sem.
- Alapvetően csatlakoznom kellene önökhöz, de maradok a fogadónál. Ott meleg van és... - szorítja meg az üveget és inkább nem fejezi be a mondatot, csak megköszörüli a torkát - Kövessétek az ösvényt az első csúcsig és nem tovább - néz Iljára komolyan, szemében pedig valami villan - Ott térjetek le a jobb kézre eső barlangba és haladjatok a barlangrendszer legmélyére. Egy kiszélesedő teremben lévő tó a célállomás - mondja, majd biccent és hátat fordítva nektek indul el a fogadó bárja felé.

Hát... a feladat adott, ugye? Vagy mégsem? Ilja, ugye emlékszel még, mit mondott neked kint az alak? És arra is, hogy Leo miről tudhat és miről nem? Nos tehát, induljatok el valamerre...

by **Leonard** Hétf. Okt. 05 2020, 11:55

Ilja megtorpant, megállt a mozdulatban. Megpróbált visszahúzódni a bokor árnyékának takarásába, de már késő volt. Leo érdeklődve megtolta hátulról és kilesett a válla felett.
- Hol vagyunk? Ide jöttünk? - és már caplatott is tovább, ki a világosságba, a ház fala mellett békésen ácsorgó alakhoz, aki azóta mindkettejüket észrevette.
Ilja megdörgölte a halántékát és már most tudta, hogy ez a küldetés halálra van ítélve. Mégis pontosan mit jelent az, hogy senki se tudjon a jelenlétéről? Ebbe vajon a gyanútlanul felbukkanó játékosok is beletartoznak?
Végül aztán követte barátját és még épp elkapta a szemüveges csóka sóhaját. Ja, hogy csak ő az? Akkor semmi probléma!
Vagy mégis?
Ilja a zsebébe süllyesztette kezeit és gondterhelten ráncolta a homlokát. Ahogy a férfi beszélt, tekintete szép lassan egyre csak komorabbá vált, de szólni nem szólt és nem is cselekedett. Nem hívhatta fel magára a figyelmet, így is már egyel többen tudnak a jelenlétéről, mint kellene. Már ha a japán faszi számít.
Már azóta számított hasonló fordulatra, hogy a kocsiban elolvasta a küldetés leírását. Nem a semmiért emelték ki, hogy még a saját embereik parancsára se hallgasson. Ez minden bizonnyal valamiféle elterelés lehet - sajnos a rosszabbik fajtából.

Leo mindeközben viszonylagos jókedvvel fogadta a japán fickót, hiszen neki köszönheti az indikátorát és a céhbelépését. Nagyjából minden jót, amit az elmúlt években kapott a játéktól. Furcsa volt belegondolni, hogy ezt pont az a kinti banda intézte el, akiknek Ilja és Mirika is dolgoztak - és ki tudja még, hányan rajtuk kívül.
Ahogy viszont hallgatta őt, egyre csak ráncolta a homlokát és keresztbe fonta karjait maga előtt. Kérdőn pislogott Iljára, mert nem, egyáltalán nem feltételezte, hogy a legjobb barátja direkt ki akarná logoltatni őt. Ilja csak a fejét csóválta és ábrázatáról sütött, hogy itt valami nagyon nincs rendben, de nem szólt egy szót sem. Végül, amikor a faszi a végére ért csak bólintott.
- Rendben - ragadta meg legjobb barátja kezét és maga után húzta. Amikor pár méterre eltávolodtak a csókától, lenyitotta a menüjét és valamit nagyon nézegetett a térképen, miközben tovább caplatott.
- Tudok egy másik utat - jelentette ki végül és cinkosan a kardforgatóra pillantott. Leo nem nagyon értette, de nem tudta leküzdeni ellenszenvét a küldetés céljával kapcsolatban.
- Ugye nem...? - tette fel a kérdést lassan, halkan.
- Nem hiszem. Ha lesz is egy tó, csak én megyek. Attól még, hogy van egy küldetésünk, szabad emberek vagyunk, azt teszünk, amit csak akarunk. Ha nem akarod, nem jössz. És én pedig szabadon... eldönthetem, hogy merre akarok menni.
Leo kicsit sem értette Ilja viselkedését, a szüneteket a szavai között, a töprengve ráncolt szemöldököt, de végül nem fordult meg vagy maradt le legjobb barátjától. Végül is igaza van; elég lesz csak akkor megfordulni, ha meglátják azt a bizonyos tavat, addig pedig kiélvezheti rég nem látott barátja társaságát.

by **Strea** Szer. Okt. 07 2020, 18:30

Ilja egészen ügyesen megoldotta a dolgot: a japán férfi is csak biccent és már hátat is fordít nektek. Útját a fogadó felé veszi, amíg ti elindultok az ösvényen, de talán feltűnik nektek, hogy nem hallotok ajtónyitódást vagy csukódást. De persze az is lehet, hogy csak egymásra figyeltek, illetve a környezetre, ami egyre barátságtalanabbul vesz körbe titeket. A szél felerősödik, az őszi hideg behatol a kabát alá, de persze... titeket oroszokat ez nem biztos, hogy zavar. A kőtrollok mondjuk annál inkább: egy egész csapatba botlotok, és ugyan gyengék, de sokan vannak - ideje hát elővenni a kardot és a csodás páncélt, végigszántani közöttük, hogy a pixelfelhő egész a völgyből látszódjon. Vagy ez nem túl jó ötlet?
Akárhogy is, mire elértek ahhoz az emlegetett elágazáshoz, eltelik újabb fél óra, a moboktól eltekintve eseménytelenül. Beszélgettek tovább, ugye? És ott merre fordultok? Maradtok az ösvényen, holott a fickó egyértelműen megmondta, merre kell menni, vagy követitek az utasítást? Apropó, fickó; Leo hármas Észlelése játékost jelez alattatok: valószínű az ösvényt követi ő is, csak jópár kanyarral le van maradva ezen a szűk, sziklás úton fel a hegygerincre. Érdekes, nemdebár? :3

by **Leonard** Szomb. Okt. 10 2020, 18:56

Ilja megborzongott a hirtelen feltámadt széltől. Ha nem lenne üres az inventoryja, talán fel is vett volna egy pulcsit az ing fölé. Ehelyett csak bámulva figyelte testének reakcióit, majd a fákon finoman susogó leveleket, az őszies színeket és részletes kidolgozást. Szakértő szemmel vizslatta az élethű, nyolc évvel ezelőtt készült játékhoz képest túlságosan zseniálisan készült grafikát. Annyi évvel és annyi elkészült és nagyot szólt játékkal később a sao még mindig nem hatott elavultnak, s habár jóval egyszerűbb volt a maga középkori világával, mint az a játék, amin Ilja is dolgozott, így is varázslatosnak hatott a részletessége és kidolgozottsága.
- Lehetnénk akár odakint is - motyogta maga elé, ám ennyi bőven elég volt, hogy legjobb barátja meghallja a megjegyzést.
- Na ne szórakozz. Odakint nyár van, vagy mi?
Ilja elmosolyodott, sután vállat vont.
- Moszkvában mindig egy kicsit melegebb van. Talán mert az a város él.
- Várj, várj - torpant meg egy pillanatra Leo, szemöldökét ráncolva. - Azt mondod, Moszkva?
- Mégis hol a francban voltál, amikor arról pofáztam, hogy beköltöztünk a belvárosba, Leonyicska?
- Ne hívj így, mert biz' Isten itt hagylak, Iljusa - nyomta meg a szó végét gúnyosan.
- Jól van, nyertél - emelte fel kezeit Ilja megadóan. - Bármit megismétlek, csak ne hívj még egyszer úgy, mint anyám. Libabőrös lettem tőle, nézd - tartotta fel a karját.
Leo elégedett mosolyt villantott, majd tovább baktatott az úton.
- Szóval moszkvai lakás? Felvitte a sorsodat az ég, mi? Örülök.
- Hát mondtam, hogy jó állást szereztem. Valami azonban még mindig nem klappol. Szinte hiányzik Lobnya meg a régi panelunk.
Leo megértően hümmögött. Ő is jobban szerette a Moszkva külvárosán túl elterülő nagyra nőtt panelvárost, mint azt a környéket, ahol felnőtt.
- És odahaza fagyott már?
- Havazott is. Korábban, mint vártuk. Valamelyik hétvégén Szonya panaszkodott is, hogy ilyen időben nem tud kimenni a szülei dácsájára, pedig nagyon várta már, hogy kimozduljon.
- Nehéz lehet egy kisbabával, mi? - sóhajtott Leo együttérzően.
- Majd megtudod - bökte oldalba legjobb barátja játékosan.
- Nem hiszem - ellenkezett összevont szemöldökkel a kardforgató.
- Nocsak. Édesapád vajon örül majd, ha megtudja, hogy veled szakad meg a Szergeszkij vérvonal?
- Vigye el az ördög az apámat. De ha követem is a családi hagyományt, van még tíz évem ilyen szarságokon gondolkodni. Legalább.
- És te is húsz évvel fiatalabb feleséget veszel majd? - Ilja arcán komisz vigyor játszott.
- Naná - bólintott határozottan a szőke srác, beszállva a játékba. - Majd irigykedhetsz, amikor a te drága Szonyecskád mellei löttyedtek lesznek és megereszkedettek a sok szoptatástól, az enyémé pedig... - mutatta a kezeivel vigyorogva.
- Hát haver, remélem, követve a családi hagyományokat, valami hit... akarom mondani, párthű orosz dáma lesz a nejed. Balett táncos vagy ilyesmi.
- Mindenképpen - bólintott Leo. - Remélem, évi ötször lelép majd amerikába. Addig legalább...
- Leléphetsz te is Japánba - vágott közbe Ilja.
- Japánba?
- Ja. A titokzatos Mirikához, akinek nem is tudod az igazi nevét.
Leonak az arcára fagyott a mosoly, megmerevedett és válaszul csak hümmögött. Nem volt egyszerű kitalálni, ez mit is takar, de azért Iljának volt egy sejtése.
Már épp nyitotta volna a száját, hogy folytassa a párbeszédet, amikor is hirtelen egy csapat mob került eléjük.
- Semmi gond, elintézem - lépett előre Leo és már húzta is a kardját. A barna hajú srácnak épp csak az utolsó pillanatban sikerül elkapni a kezét, mielőtt elszalasztotta volna.
- Mégis mennyit osztottál gyorsaságra? - hökkent meg egy pillanatra, de aztán a mobok figyelő tekintetében gyorsan eszébe jutott, mit akart eredetileg mondani. - Nem kéne túl... feltűnőnek lenni. Szerintem csak kerüljük el őket.
Leo összevont szemöldökkel méregette legjobb barátját, de nem ellenkezett.
- Akkor fussunk el előlük?
- A te pontjaiddal talán. Na de az enyémek?
- Van teherbírásom, de... - pillantott Leo kétkedően legjobb barátjára. Az rögtön elsápadt és tiltakozni kezdett.
- Fujj, mint a királylányokat? Biztosan nem fogsz a karjaidban cipelni, azt nézheted!
Azonban a mobcsorda időközben észrevette őket. Leo - bár maga sem találta kevésbé komikusnak és rémesnek a helyzetet - felkapta legjobb barátját, aztán uccu neki, el innen. Ebben motiválta észlelés jártasságának jelzése is, ami egy közeledő alakról tájékoztatta.
- Asszem a japán csóka meggondolta magát és mégis utánunk jön - tájékoztatta Ilját is a felfedezésről.
- Felőlem aztán jöhet, mert mi teszünk egy kitérőt itt az ösvényen tovább. Ott... talán kevesebb a mob.
- Ő is erre tart.
- Ott egye a rosseb, fuss gyorsabban - gyűrte le ellenszenvét végül a harcos és belekapaszkodott legjobb barátja nyakába, miközben mind a ketten azon imádkoztak; csak most ne lássa meg őket senki.

by **Strea** Hétf. Okt. 12 2020, 15:25

A mobok egy ideig még kajtatnak utánatok, aztán egy ponton abbahagyják az üldözést és visszafordulnak: talán csak kiértetek a területükről, de az is lehet, hogy az előttetek lévő akadályok már nem igazán tetszenek nekik. ... Vagy lehet rendszer parancsolta, hogy innentől hagyjanak titeket békén? Ki tudja - mindenesetre mostmár lehet érdemes lenne abbahagyni a királylány-játékot, mert az egyre szűkebb, köves ösvény, amin továbbfuttok, ráadásul Leo gyorsaságával igencsak hamar torkollik szakadékba: egy félkanyar és ha a szőke nem tud időben lefékezni, vagy esetleg barátja testétől nem látja... akkor bizony igencsak hosszadalmas zuhanás és elpixeleződés vár rátok a hegy alján, ugyanis az utat mintha elvágták volna. De jó is lenne egy társ, akinek van repülő petje, ugye?
Kis nézelődés után azért felfedezhettek egy keskeny peremet balra, amin tovább lehet haladni felfelé és azon egyensúlyozva a meredek sziklafal és az alattatok tátongó mélység között juthattok fel végül egy szélesebb kiszögellésre. A szél itt már szinte elsodor titeket, annyira erős, de ha Ilja megnézi, még mindig nem vagytok a célnál. Nem sok van ugyan hátra, a sziklacsúcs másik végéből kell még haladni úgy ötven métert előre és ha arrafelé néztek, láttok is egy a tietekhez hasonló sziklacsúcsot abból az irányból a felhők közé ékelve, csakhogy... hogyan is kéne átjutni oda? Alulról nem, mert szinte merőleges az összes fala és talán nem véletlen az sem, hogy ezt az ösvényt kellett követnetek, nem egy másikat - marad tehát az oldalról és ha egészen a kiszögellésetek széléig merészkedtek és lenéztek, bizony indul is egy kötélhíd oda. A jelenlegi helyzeteteknél vagy öt méterrel lejjebbről, ahova le is tudtok mászni... feltéve, ha akartok: a hidat a szél ide-oda csavarja-pörgeti, szóval nem tűnik túl stabilnak. Néhány fagerenda hiányzik is itt-ott és igaz egyikteknek sem kell félnie a haláltól, de Leo talán nem akar kilogolni még, vagy igen? Meghát a többszáz méteres zuhanás utáni becsapódás sem lehet valami jó érzés.
Visszafordultok, vagy megpróbáljátok a dolgot? Esetleg Leo tarsolyában vagy a céhének bankjában van bármi item, ami jó lenne ide? Mondjuk minek is akarna odamenni, hiszen a küldetés a barlanghoz szól, nemdebár? És azt mostmár Leo is tisztán láthatja, hogy ez nagyon nem a barlang és a tó, ahova mennetek kellene.

Az Észlelés egyébként elhal útközben, szóval úgy tűnik, a férfi mégsem jött utánatok, vagy esetleg elfordult - de az is lehet, hogy a mobok pixelezték őt el, amiket ti úgy hagytatok életben, hogy feltételeztétek, hogy a gyenge japán jön utánatok. Biztos, hogy hagyni kellett volna őt a mobokra? Egyáltalán foglalkoztok-e vele, amikor ennyi megpróbáltatás van előttetek, vagy eszetekbe sem jut? Visszanéztek azért, vagy haladtok előre?

by **Leonard** Pént. Okt. 23 2020, 00:49

Leo megtorpant, ahogy szétnyíltak előtte a fák. Lépett egyet előre, nagy bátran lenézett a szakadékba, majd elsápadt. Hátrált három lépést. Ilja megkapaszkodott egy fa ágában, biztos ami biztos, mielőtt leszédül ebből a magasságból.
A fiúk már régóta haladtak sétálva, gyalogszerrel. Egy pillanatig sem maradtak tovább abban a ciki pozícióban, mint az feltétlen muszáj volt - az őket követő pasasról pedig, egy időben az észlelés jelzésének megszűnésével, teljesen megfeledkeztek.
Pár pillanatig csak meredtek a távoli, kietlen semmibe. Ilja szorosan, kifehéredő ujjakkal markolta a faágat. Soha az életében nem volt ilyen magasan, főleg nem korlát nélkül. Ráadásul fázott is, de kabátot még mindig nem jutott eszébe kérni.
- Ha lehet választani, én inkább a tóban végezném be. Mit mondott a pasas, merre is van? Jó felé jöttünk? - szólalt meg végül Leo elsőnek. Ilja - egyik kezét lefejtve a fáról - a helyes irányba mutatott.
- Arra kell továbbmenni - magyarázta, elfelejtve megemlíteni, hogy arra nem a tó lesz. Vagyis de, nagyon erősen remélte, hogy az lesz ott meg egy barlang, méghozzá rövid időn belül. Mielőtt leszédül a magasból. Miután a kilencedik emeleten nőtt fel, nem hitte volna soha, hogy létezik magasság, ami megrémítheti, arról viszont elfelejtett gondolkodni, hogy igazi hegytetőn még sohasem járt. A filmek ezt valahogy nem adták vissza kellőképpen reálisan. Moszkvában pedig - szerencsére - nem voltak hegyek, maximum felhőkarcolók, de neki azokba nem volt bejárása.
- Arra? - lépett hátra még kettőt Leo elfehéredve, miközben tekintetét végigfuttatta a csapáson, amely még magasabbra vezetett. - Meg vagy te veszve?
- Igen - bólintott a férfi. - Valószínűleg.
- Te mész előre, csak mondom. Neked nincs vesztenivalód.
- Hülye vagy?! Tudod te, milyen érzés lehet oda leesni? Meglepően valóságos, csak mondom!
A fiúk újra összenéztek kétségbeesetten és további egy-két percig ácsorogtak még, mielőtt cselekvésre szánták el magukat. Hajaj, pedig akkor még nem is tudták, hogy mi vár rájuk azután!

A szél egyre hevesebben fújt, miközben haladtak. Leo az akrobatikáját, Ilja a termetét hívta segítségül, hogy megmaradjon a vékonyka csapáson. Talpuk alól kavicsok gurultak végig a hegyoldalon, le a felhők alá bújtatott semmibe. Csúszós tenyerükkel igyekeztek meg-megkapaszkodni a kiálló sziklákban és növényekben, nem foglalkozva vele, hogy esetleg sárosak vagy piszkosak lesznek. Egy idő után - mikor szinte már hozzászoktak a magassághoz és kezdték biztonságban érezni magukat a vékonyka úton - a csapás hirtelen véget ért egy szirtszerű kiszögellésben. Ahogy Leo kilépett a legutolsó szikla takarásából, rögtön magán érezhette a dühös szelet. Kabátját szaggatta, haját az arcába fújta. Ajkai addigra cserepesek, ujjai kékek és bőre száraz volt a hidegtől, orcája kipirult. Tenyerét nyújtotta barátjának, hogy segítsen neki is felmászni.
- Azt hiszem, most örülnék a japán fószer jelenlétének - vacogott Ilja nagyokat pislogva. A széllökés törmeléket fújt a szemébe és az most szúrt, ráadásul könnyezett a hidegtől.
- Szerinted lenne valamiféle tanácsa, hogyan találunk egy barlangot a hegytetőn? - ráncolta a szemöldökét kételkedve Leo, aki valamivel jobban bírta a hideget, de a magassággal továbbra sem tudott igazán megbarátkozni.
- Dehogy. Viszont volt nála vodka.
- Most mondanám, hogy nálam is, de... - tárta szét a kezeit tanácstalanul.
- Jesszus, Leo, és még te nevezed magad tisztességes orosznak?
- Miért, nálad van?
- Igen! Otthon, a konyhában.
- Sokra megyünk vele... Amúgy megmondanád, merre tovább? Látsz itt egy lyukat a földben, vagy valami, ami egy barlangba visz?
Ilja felnézett a térképére, aztán a távolba meredt. Láthatóan észrevett valamit, amitől újra megborzongott és - ha lehet - még fehérebb lett az arca, mint korábban. Csupán orcái égtek ott, ahol a szél megcsípte.
- Attól tartok, még nem itt kell keresni - csóválta meg a fejét lemondóan. - A koordináták oda vezetnek - emelte fel a kezét, a hangja - ahogy a karja is - megremegett.
- Te most szórakozol velem. Biztos jó felé jöttünk? Jók a koordináták, Ilja? - pillantott a mutatott irányba Leo és tehetetlenségében kezdett nagyon dühös lenni.
- Igen - igen, ez száz százalék! Higgy nekem, nem rontok el egy ilyen dolgot! Apuka vagyok!
- És ez mire garancia? - kételkedett morgósan.
- Csak bízz bennem, haver. Tényleg oda kell eljutnunk.
- És megmondanád, hogy a bánatban kellene ezt kivitelezni?
- Hát.. gondolom azon az izén - mutatott le a barna hajú férfi az apró, szélben ide-oda lengedező kötélre bizonytalanul. Egymásra néztek és tüntetőleg elfordultak a másik irányba.
- Neked ezért mennyit fizetnek?
- Nem eleget...
- Figyi, én többet adok, csak hagyj békén, jó?
- Mintha ez így működne.
- Cigit?
- Cigit.

Összekuporodva, kezükkel a parazsat védelmezve, tanácstalanul guggoltak az egyik széltől védettebb - vagy annak hitt -, mohával benőtt szikla mellett. Leo a hátát, Ilja a vállát vetette neki fáradtan. Habár a szakadék a hátuk mögött volt, gondolataikat képtelenek voltak elkanyarítani az előttük álló feladatról.
- Na jó, én megyek - pattant fel végül Leo és elhajította a csikket a szakadékba. - Minél tovább várunk, annál nehezebb lesz.
- Nem! - ugrott fel Ilja is és megragadta barátja vállát. - Nem, igazad van, igazából ennyit nem ér meg. Hazamegyünk, megiszunk egy sört, aztán megmondom a csávónak, hogy nem sikerült. Biztos megértik...
- Mit mondtak neked, fontos ez a küldetés? - nézett a kardforgató barátja szemébe mélyen, nagyon komolyan. Ilja szégyellősen bólintott egyet.
- Akkor nem hagyhatjuk, hogy elbukjon rajtunk, igaz?
- Na de... Igazából az én feladatom.
- Közös érdekünk - vont vállat a férfi. - Rengeteg ember van a játékba ragadva, akinek sokkal jobb lenne odakint. Értük... Hisz még csak meg sem halunk.
- De te sokat veszíthetsz.
- Hát.. igazából van egy ötletem.
Lenyitotta a menüjét, valamit babrált vele. Rövid időn belül előhúzott egy kristályt belőle.
- Hinari biztos nem fog haragudni, ha ilyesmire használom - vigyorodott el szélesen, de aztán rögtön be is csukta a száját, mert a szél egy adag homokot sodort felé. Ilja kérdőn tekintett barátjára, magyarázatot várt.
- Falmászás kristály, haver. A segítségével megtapadsz bármilyen felületen.
A barna hajú férfi arca úgy derült fel, akár a reggeli napsütés. Tartott ez egészen két másodpercig, amíg Leo nem folytatta.
- Sajnos csak egy darab volt belőle a bankban.
- Szóval el kell döntenünk, ki használja?
- Nem éppen - vigyorodott el újra a fiú egy pillanatra és kinyitotta a másik tenyerét is, amiben egy Folyosó kristályt szorongatott. - Az a tervem, hogy én használom az előbbit és megpróbáljuk, hogy foglak, miközben haladunk. Ha minden jól megy, akkor ha leesnél elkaplak, nekem meg a talpam ragadni fog ahhoz a cucchoz, szóval nem lehet bajom. Ha pedig mégis leesnél, beállítjuk ezt a másikat, hogy ide teleportáljon téged és miközben zuhansz eltöröd. Sima ügy, nem lesz gond.
Ilja ebben annyira nem volt biztos, ahogy abban sem, hogy lenne elég lélekjelenléte eltörni azt az izét, miközben zuhan lefelé. Ráadásul mi a garancia rá, hogy az a másik rendesen működni fog? Leo magabiztos mosolya azonban nem engedte, hogy kétségeit hangosan is kimondja. Bizonytalanul bólintott rá az ötletre, aztán közösen - ahogy az életben korábban is mindig - nekiveselkedtek a félelmetes útnak.

/Elhasználva egy Falmászó és bekészítve egy Folyosó kristály. /

by **Strea** Szomb. Okt. 24 2020, 13:22

Nézzük csak, mire jutottatok. Az előttetek himbálódzó, kicsit sem bizalomgerjesztő kötélhíd egyelőre úgy tűnik ellenáll az egyre hevesebb szélnek, így érdemes addig elindulni és átkelni, amíg ez így is marad. A Falmászás Kristály jó ötlet és talán a Folyosó Kristályt is beállítottátok a kiszögellésre - Leo pedig erős kézzel fogja Ilját, ahogy ráléptek a gerendákra és megteszitek az első lépéseket a túloldalra. Lassan és óvatosan haladtok, vagy inkább végigrohantok, mielőtt a kristály hatása lejár?

Gerendák szánkáznak le az alattatok tátongó mélységbe. Az egyik pont Ilja alatt szakad le, ám hála Leo súlyemelésének és teherbírásának, meg tudja tartani barátját, amíg végül el nem éritek a híd utolsó harmadát is. Körülnéztek út közben? Ha igen, úgy egészen egyértelművé válik, hogy, nos... átléptétek Aincrad határát. Alattatok a szint szélén túli, végeláthatatlan szakadék fogad és egy pillanatra az avatarotok is megremeg, de ne aggódjatok, ezt nem követi pixeleződés - még. Ellenben a felhők mögül előtűnő szilárd sziklarész, ahova igyekeztek, ilyen közelségből azt is láttatni engedi, hogy nincs alja: a levegőben lebeg, csakúgy, mint Aincrad maga.
Talán még nem késő visszafordulnod, Leo, Iljával együtt, hisz egészen biztosan nem vezet ez az út semmilyen barlanghoz, ugye? A kristály adta tapadás ikonja pedig elkezd villogni a szemed sarkában, jelezve, hogy nemsokára megszűnik pozitív hatása. Továbbmész, bízva barátod szavában, vagy a józan eszedre hallgatva inkább visszafordulsz?

Feladat: érkezzetek meg a lebegő szigetre vagy rohanjatok vissza a kiszögellésre.

A férfi még elnézi az üres üveg pixeleinek csilingelését a barlang falán, majd összehúzza kabátját és továbbindul.
- Legalább szél nincs... - morogja, a következő forduló után viszont megtorpan: egy nálánál (mind magasságban, mind széltében) kétszer akkora, orkszerű lény állja útját, indikátora nincs, tehát npc. A japán szitkozódva hátrál és jut eszébe, miért nem készített be még pár üveggel az itt kapható, ramaty de feltétlen hatékony italból, sokáig azonban nem jut a gondolatmenetben: az npc rácsap a barlang falára, a plafonon pedig repedések jelennek meg.

by **Leonard** Csüt. Okt. 29 2020, 22:16

Óvatosan ráhelyezte a lábát a pallóra. A szél egy erős lökéssel magával rántotta az egész hidat, hintaként lebegett jobbra-balra, hatalmas kilengésekkel. A deszkák recsegtek, a kötél panaszosan nyüszített. A cipőjének talpa azonban tökéletesen tapadt hozzá még ebben a helyzetben is és akrobatikája segítségével egészen ügyesen egyensúlyozott rajta.
- Rendben, ez így jó lesz - vigyorodott el elégedetten és már a szél sem zavarta. Az adrenalin fűtötte belülről. - Siessünk, mielőtt lejár a kristály hatása - noszogatta meg barátját, akinek óvó kristály és jártasság nélkül már jóval kevesebb kedve volt elindulni. Ilja rögtön az első lépést is elvétette, cipője megcsúszott ő pedig az utolsó pillanatban kapaszkodott meg a kötélben. Leo addigra a karjánál fogva erősen tartotta, magabiztosan és bátorítóan mosolygott rá majd felsegítette vissza a szírt szélére.
Ilja arca vörös volt az ijedtségtől és most már neki sem volt problémája a hűvös levegővel. Majd kiugrott a szíve a helyéről.
- Csak tudnám, neked honnan van ennyi lélekjelenléted - motyogta fél pillanattal később, amikor végre meg tudott szólalni.
- Csak bízok a kristályban és a képességeimben - vont vállat a férfi, miközben ideges pillantásokat vetett a kötélhídra és a sziklára, amit el kellene érniük. - Sietnünk kell.
- Jól van, jól van, mindjárt - igyekezett összeszedni magát Ilja és újra rálépett a pallóra. Most egész ügyesen sikerült megmaradnia rajta, habár keze remegett, miközben a kötélbe kapaszkodva előre lépett. Hogy elterelje a figyelmét a helyzetről beszélni kezdett.
- Tudod, szerintem biztos van valami köze a kiképzésedhez. Mégiscsak ilyen hülyeségekre készítettek fel titeket, nem?
- Az már réges-régen volt és emlékeim szerint nem volt bejáratott módszer az ilyen öngyilkos húzásokra. Na, haladj végre - noszogatta meg legjobb barátját hátulról.
- Akkor a véred miatt. Az őseid harcoltak a háborúban.
- Igen és a németekhez ilyen kötélhidakon vezetett az út.
- Arrafelé sok a heeeeeeee....
Nos, valószínűleg azt akarta mondani, hogy hegy, de a szó egy kiáltásba veszett. Ilja lába alól eltűnt a deszka, Leo az utolsó pillanatban kapott utána. Egy darabig bizonytalanul lógtak a mozgástól hintázó hídon, mire végül sikerült Iljának visszamászni.
- Látod, az Isten büntet téged, amiért ekkora a szád.
- Úgy tudtam, nem vagy vallásos.
- Nem is, de melletted az leszek - morogta Leo türelmetlenül. - Gyerünk, menjünk át és ne rinyálj - noszogatta meg még egyszer, erélyesen legjobb barátját, annál is inkább, mert a kristály hatása is gyorsan fogyott. Nem maradt sok idejük tökölni.
- Átfutunk a maradékon, készülj.
- Mi?
- Három.
- Ne, Leo! Nem megy!
- Kettő.
- Le fogok esni!
- Egy!

Amint földet ért a lábuk, összerogytak a szikla peremén. Mélyeket lélegeztek és igyekeztek leküzdeni a torkukban dobogó szívüket.
- Ez meredek volt.
- Megcsináltuk, haver!
- Igen, meg - dőlt hátra Leo és most az egyszer jól esett neki, ahogy feje koppanva ért a kemény és hűvös sziklához. Hosszú percekbe telt, míg lenyugodott valamelyest a szervezetük az átélt kalandok hatására és újra a feladatra tudtak koncentrálni. Addigra már rég egyértelmű volt, hogy túljöttek Aincrad határán, ha ugyanis az üres semmi, ami körülvette őket, nem lett volna elég figyelmeztetés, még az avatarjuk is eltűnni látszott korábban egy pillanatra. Leo akkor megijedt, miközben felfogta a helyzetet, ahogy a helyzetjelzője is olyan területre vándorolt a térképén, ami voltaképp nem létezett, de abban a pillanatban nem volt alkalma ezen gondolkodni vagy pánikolni. Most azonban elérkezett az ideje.
- Szóval - kelt fel végül és porolta le a nadrágját. - Ez nem egy barlang.
- Hát nem az - tornázta magát Ilja is ülő helyzetbe és bocsánatkérően pislogott barátjára.
- Az már egy ideje egyértelmű volt, hogy nem követjük a pasas utasításait. Gondolom nem avathatsz be, hogy miért. Biztos jó helyen vagyunk?
- A koordináták szerint igen - bólintott a férfi bizonytalanul és újra ellenőrizte a térképét. - Elvileg más dolgunk nincs is, csak ide kellett találni.
- Remek. És van bármi ötleted, hogyan jutunk vissza?
- Te ezzel - forgatta meg kezében a folyosó kristályt Ilja. - Én... Gondolom kilépek.
- Kilépsz? - pillantott le kételkedve a mélységbe Leo. Iljának legutóbb - évekkel ezelőtt - sem sikerült rávennie magát, hogy leugorjon, épp ezért kérte meg végül a barátját, hogy segítsen neki. - Biztosan?
- Vagy megvárom, amíg kiléptetnek.
- Oké, akkor itt várok veled - bólintott nagyot a srác. - A kristállyal úgyis ráér. Legalább lesz egy csomó időnk beszélgetni.
- Mondjuk egy meleg szobának jobban örülnék. És bárcsak lenne vodkánk...
- Nézd a jó oldalát, legalább cigink van elég.

by **Strea** Szer. Nov. 11 2020, 11:45

Nos, a feladatot hiba nélkül teljesítettétek! A jutalom pedig... hát, remélhetőleg nem az elpixeleződés, ugyanis miközben fellélegeztek és elkezdtek beszélgetni, néha-néha megrezeg az avatarotok. Mintha hibás lenne, bár elnézve a koordinátáitokat, ez egyáltalán nem lehet meglepő.
A kis szigetet hamar bejárhatjátok, ha kedvetek tartja: a kezdeti sziklás részt Aincrad határától távolabb már egy egyszerű, sima platform váltja fel és sikerül találni egy szélcsendes helyet is, bár meleg továbbra sincs. A kilátás viszont meseszép! Az első szint hegyei és települései előttetek terülnek el, a kicsi, bizonytalan híddal, ami összeköt a túloldallal, illetve... összekötött: a hegy egy lentebbi pontjáról hirtelen robajt hallotok (mintha összeomlott volna egy része), ezután pedig felugrik előttetek egy panel egy háromszögbe zárt felkiáltójellel, szöveg nélkül és ezzel együtt elpixeleződik a híd is. Ugye, milyen jó, hogy már nem vagytok rajta?
Ilja idejéből még bő három óra hátravan. Az avatarotok továbbra is meg-meginog, viszont más egyelőre nem történik. Leo, megkockáztatod a maradást, vagy inkább lelépsz, mielőtt valami baj történne? Mit ér meg neked az együtt töltött idő és mit nem? Ilja, és neked vajon mi a fontosabb?

by **Leonard** Csüt. Nov. 19 2020, 23:51

- Ohh, hogy én mekkora egy barom vagyok! - csapott a homlokára kis idő múlva Leo, nagyjából éppen a második avatarremegés után. Cigarettája hanyagul lógott kifelé a szájából. Parázs szállt belőle, ahogy beszélt.
Ilja kérdőn, értetlenül emelte rá tekintetét.
- Mert?
- Egy szó, haver; teleportkristály. Mind a ketten visszajuthatunk, csak neked még le kell sétálni a hegyről. Vagy nekem fel hozzád, részletkérdés.
- És akkor nekem adod a folyosókristályt?
- Pontosan.
- Na és... honnan tudjam, hogy már valóban elvégeztem a küldetést? Erről nincs felugró ablak, vagy ilyesmi - csóválta meg a fejét a férfi gondterhelten. Habár az előző alkalommal már azt hitte, valami történni fog, sajnos a rendszer csak a híd összeomlásáról tájékoztatta - jobban mondva nem tájékoztatta - őket. Vagyis valószínűleg arról, hogy az egyetlen és utolsó közlekedési mód a helyre megszűnt létezni. Ilja fejében felvetődött a gondolat, hogy talán ez a híd sem a semmiért került ide és talán nem volt itt az idők kezdete óta, hiszen akkor nem lenne ennyire titkos. Épp ezért talán az sem véletlen, hogy összeomlott.
Ilyesmi járhatott Leo fejében is, annyi különbséggel, hogy számára aggasztó fejlemény volt - összevetve az avatarok megremegésével. Az első alkalom óta ott ültek az aggodalom ráncai homlokán.
- Na és mit szeretnél? Ott ülni és megvárni, amíg küldenek valamilyen égi jelet? Az volt a küldetés, hogy idetalálj és belépj. Ez kész van, most már húzzunk innen.
- Na de.. mi van, ha van még valami, csak nem akarták elmondani?
- Ő bajuk - csóválta meg a fejét a férfi. - Fogalmazzanak pontosabban. Na, gyere - pattant fel és fél pillanattal később már a kezében forgatta a teleport kristályát. - Visszajövök érted, várj meg itt a szirt szélénél. Nem lenne jó, ha a mobcsordába futnál.
- Nem is tudom, haver. Én szívesebben várok itt. Meg aztán annak sem örülnék, ha a véletlen lelökne egy mob, amíg nem jössz.
Leo pár másodpercig szigorúan barátjára meredt, aztán visszahuppant mellé a porba.
- Rendben, akkor maradok - jelentette ki és rágyújtott egy újabb cigire.
- Na de...
- Nem foglak egyedül hagyni. Így is olyan régóta nem láttalak.
- És az avatarod?
- Majd ha elkezd összeomlani alattunk ez a cucc, azon nyomban elteleportálok. És te is - nyomta barátja kezébe a folyosó kristályt. - Addig pedig felmelegítjük magunkat a témákkal. Jobb híján. Mesélj Szonyáról és Anasztaszjáról.
- Ohh, neeem.. a családom tök unalmas téma. Inkább azt mondd el, hogy fogod randira hívni Mirikát. - Ilja arcán a vigyor széles volt és tolakodó. Leo összébb húzta magán a dzsekijét és távolságtartóan pislogott rá.
- Sehogy.
- Ne máááár.. Nem így ismertelek.
- Ilja, nyolc éve nem kerültem bonyolultabb kapcsolatba egyetlen nővel sem. És nem a semmiért, te is tudod jól.
Ilja egy utolsót, hosszút slukkolt a cigarettából, mielőtt a sziklaperemen túlra hajította azt. Pár pillanatig hezitált, hogy kimondja-e, amire gondol, de aztán végül megszólalt. Hangja halk volt és bizonytalan.
- Talán segíthetne feldolgozni...
- Azt kéne még, hogy bárki is sajnáljon. Hogy Ő sajnáljon - morogta Leo felháborodottan és a semmibe bámult maguk körül.
- Azt ugye tudod, hogy úgysem azzal nyitsz? Hello, Ilja vagyok, egy örök vesztes, aki képtelen leszakadni az anyukája szoknyájáról és hetente látogatja a játékba ragadt legjobb barátja testét a kórházban. Ha szükséged van egy lelki roncsra a nyakadba, jelentkezz!
- Hülye - jelentette ki Leo továbbra is tartva magát a morgós hangulathoz, de szeme sarkában azért megjelentek a mosolyráncok.
- Érted, mit mondok? Randizni eddig is randiztál. Mi a különbség?
- Az érzelmek.
- Egy igazi szentimentális puhapöcs vagy. Aztán az első alkalommal kiderülne, hogy tök béna az ágyban.
Leo hümmögve beleszívott a cigarettába és esze ágában sem volt Iljára nézni. Az avatárja finoman megremegett, de szinte észre sem vette.
- És ha minden rendben megy? Ha eljön az ideje annak, hogy komolyabban beszéljünk?
- Nem tudom, haver, de a nők egyébként szeretik az ilyen dolgokat. Szerintem örülnek, ha gyengének látnak és seggbe rúghatnak. Ez a specialitásuk.
- Én nem tudnám elviselni, hogy gyengének gondoljon.
- Pedig az vagy.
- Az vagyok.

by **Strea** Szer. Dec. 09 2020, 13:15

Döntöttetek. Hogy jól-e, az majd úgyis kiderül, a több óra beszélgetés pedig talán mindkettőtöknek segít - még úgy is, hogy az avatarotok egész idő alatt nem állapodik meg; hol gyakrabban, hol ritkábban remeg be, de el nem pixeleződik. Egyébként a lebegő szikla is egyben marad, a túloldalt pedig csönd honol és csak néhányszor bukkan elő egy-egy mob, de nem figyel rátok, sőt talán észre sem vesz ebből a távolságból.

Amint pedig az Ilja látóterének sarkában lévő számláló nullára ér, a srác fejéről leveszik a sisakot, avatarja eltűnik. Leo, te egyedül maradsz a csillagos ég alatt. Ideje hát hazamenni, nemde?

Ilja szemei előtt újra a labor plafonja materializálódik. A mellette lévő szék üres; a japán fickó AmuSphereje csücsül csak rajta elhagyatottan. A sisakot rólad levevő asszisztens szó nélkül elhagyja a termet, belép viszont egy másik, aki 10 órával korábban az instrukciókat adta.
- Köszönjük az együttműködését - bólint feléd és ha nem is mond mást, arcán azért láthatod az elégedettség jeleit - Óhajt valami jutalmat a borítékban lévő összegen kívül? - kérdezi és ahogy így végignézel rajta, egészen jókedvében találod.
Na nem úgy, mint a japánt, aki hazakísér az úton: a fickó sűrűn emeli szájához a vodkásüveget az autó hátsó ülésén és végig a hidegről papol, meg... valami másról is. Kicsit már be lehet rúgva, ugyanis elcsíphetsz a motyogásból olyan szavakat, mint "noegea", "barlang" és "pixeleződés" - de hogy ebből mit raksz össze és mit nem, az csak rajtad áll, márha érdekel. Tényleg, érdekel? Vagy minden, amire vágysz jelenleg, az a saját házad és családod közelsége? Nemsokára megérkeztek, a jellegtelen, szürke volga pedig hamarosan eltűnik az utcasarkon, maga után hagyva a hajnal első fényeit.

Zárókör következik ^^
Ha gondolod, ezt is megírhatod két szemszögből, 500 szóval, dupla körjutalomért, de nem kötelező.

by **Leonard** Pént. Dec. 18 2020, 15:04

- ... még mindig nehezen fogom fel, hogy bármi közöm van hozzá. Mármint érted, nekem csak volt egy remek éjszakám, de ennyi. Nehéz megérteni, hogy ebből alakult ki egy kisember. Amikor Szonya először a hasára rakta a kezemet, hogy figyeljem a mozgolódását, kirázott a hideg.
- Valószínűleg én is frászt kapnék, ha valami ott megmozdulna.
- Mint egy alien! Persze örültem is, hogyne örülnék. Egyszerűen csak nem volt senki, akivel megoszthatnám a kétségeimet.
- És a feleséged?
Ilja felsóhajtott.
- Egyik pillanatban hisztirohamot kapott, a következőben a sarokban sírt. Tudod, a hormonok.
- Sosem beszéltél vele?
- Dehogynem. Egyszerűen csak... Mit mondhatott volna? Ő is ugyanúgy félt. Könyvekből olvasott tanácsokkal igyekezett ellátni. Anyám meg... Anyám a fellegekben járt. Látnod kellene. Ha tehetné, hozzánk is költözne.
- Azon csodálkozom, hogy eddig távol tudtad tartani.
Egyszerre emelték fel a pillantásukat, hogy ellenőrizzék az időt. Még jó néhány óra hátra volt a küldetés végéig, a környék pedig békés volt és csendes. Nem zavarta meg őket semmi.
- Valahogy... Olyan ez, mintha egy másik világba katapultáltál volna. Mármint, eltekintve attól a ténytől, hogy jelenleg tényleg teljesen más világban élünk. Mégis... Család, munkahely, kiskölyök.
- Pedig nem változott semmi - vonta meg a vállát Ilja. - Az ég világon semmi. Még csak felnőttnek sem érzem magam.
- Pedig határozottan komolyodtál.
- Nehogy azt hidd, hogy te nem. Ha elmesélem az anyádnak, el sem fogja hinni.
- Meg ne próbálj az anyámmal beszélni - horkantott nagyot a fiú és távolságtartóan rámeredt barátjára.
- Már hogyne próbálnék. Elég sokszor összefutunk. És az apád is szokott kérdezősködni, tudok-e rólad valamit.
- Az hiányzik még nekem - fintorodott el Leo és újabb cigarettára gyújtott. Szomorúan vette észre, hogy már csak három szál árválkodott a dobozában.
- Mondhatsz akármit, de még mindig várnak haza.
- Ja, képzelem. Alig várom a könnyes újratalálkozást.
Ilja megcsóválta a fejét, de elengedte a témát. Nagyon is jól tudta, hogy ez az ellenszenv nem a kötődés teljes hiányából, inkább csak kamaszos dacból és megszokásból eredt. Persze Tánya és Iván csak maguknak köszönhették, hogy ilyenné nevelték egy szem gyermeküket. Ilja mindig is úgy gondolta, hogy Leo egy elkényeztetett, nyafogós pöcs. Terített asztalon tálalták neki az életet, ahol mindent megkapott, ameddig a számára kijelölt utat követte. Nagy kár, hogy neki esze ágában sem volt ennyivel megelégedni és még többet követelt; szabadságot és saját döntéseket. Iván pedig ezt az egyet képtelen volt megadni a fiának, ahogy nem volt választása a saját életében sem. Mély, több generációs berögződéssel tartotta magánál az irányítást, és ha már minden más eszköze elfogyott tekintélyének növelésében, az egyetlen dologhoz nyúlt, amit ismert: zsarolás és pénz.
Leo addigra már Tánya által függője volt az utazásnak és a világ felfedezésének, így jó ötletnek tűnt repjegyeket ajándékozni neki az év végi vizsgák után, M4-es bmw-t tizenhatodik születésnapra, egy éves beutazási engedélyt Amerikába, mert átment a felvételin, saját lakást a belvárosban a főiskolai tanulmányok megkezdéséhez, Audi A5-öst az első sikeres év végén. És ez a sor sosem ért véget. Mindig volt valami, amivel motiválni lehetett a fiút, hogy a kijelölt úton haladjon, ő pedig meg volt elégedve többé-kevésbé azzal a szabadsággal, amit ezért cserébe kapott. Mire igazán elgondolkodott volna rajta, hogy talán nem jó ez így, túl késő volt bármin is változtatni.
És akkor, a legrosszabb, tüskékkel tűzdelt időszakban jött a baleset, majd a játék. A problémákat pedig sohasem sikerült megbeszélni, így aztán feloldani sem.
- Nem mesélhetsz nekik róla.
- Hm?
- Miriről. Nem akarom, hogy... Hisz tudod.
- Gondolod, hogy képesek lennének megtalálni valakit, akinek csak a játékosnevét ismerik? Ennyire azért senki sem profi.
- Igazad van - mosolyodott el hirtelen támadt jókedvvel a fiú és messzire hajította a cigicsikket. - Akkor mondd meg nekik, hogy már feleségül is vettem.
- Na de Leo...
- Emésszék csak magukat, hogy vajon kiről lehet szó.
- Rendben, megmondom; egy feltétellel. - Ilja arcán a vigyor sunyi volt és számító. - Mire legközelebb találkozunk, igazzá kell tenned.

by **Leonard** Pént. Dec. 18 2020, 15:32

Szemeiben szomorúság, ajkán vigyor játszott. Egyrészt rohadt szar érzés volt megint elbúcsúzni, ki tudja, mennyi időre, másrészről viszont még mindig hatása alatt volt az elmúlt órák jókedvű baromkodásának. Felkacagott, ahogy eszébe jutott a macskafarok probléma. Ilja megpróbálta érzékeltetni, milyen újfajta kiegészítőket szoktak magukra aggatni a lányok az újabb típusú játékban, de Leo határozott véleménye volt, hogy egyik sem lehet olyan bizarr, mint egy bugyiból kikandikáló állatfarok. Pedig egy kiborgszem határozottan félelmetesebb tud lenni.
Az idióta japán épp ezt a pillanatot választotta rá, hogy belépjen. Pillantásuk találkozott, Ilja felfedezni vélte a meglepettséget a másik tekintetében, így gyorsan abbahagyta a kacagást és lekászálódott a székről.
Kellett egy pár pillanat, míg felfogta, hogy ez a férfi nem ugyanaz a férfi, aki az előbb volt vele. Olyan egyformák ezek, hogy elég nehéz különbséget tenni, talán csak az alkoholszag hiánya és a beszédstílus miatt jött rá.
- Ami azt illeti, volna miről beszélnünk - ráncolta össze a homlokát töprengve, majd növekvő indulattal a férfihoz fordult. - Igaz az, hogy van lehetőség saját használatra, biztonságosan sisakot szerezni? Franc fog ide-oda utazgatni, ha ilyen egyszerűen el lehet intézni a küldetéseket otthonról. Szeretnék egyet én is! - jelentette ki határozottan és karba fonta a kezét. Tisztában volt vele, hogy nincs abban a pozícióban, hogy alkudozzon, de itt most a legjobb barátjával eltöltött időről volt szó. Ez egyszerűen megért egy kis veszekedést, még ha nem is ebben a köntösben tálalta mondanivalóját. Egyszerűbb indoknak hangzik - főleg egy családos embertől - az időspórolás, mint hogy néhanapján beugrana meginni egy sört.
A hazafelé út csendesen telt. Ilja küzdött az álmossággal és a japán csókából áradó tömény alkoholszaggal is. Beszélgetni semmi kedve nem volt, ahogy korábban sem. Nem érdekelte, mi történt a másik útvonalon, a barlangban, mi volt a küldetés célja vagy milyen következményekkel jár, ha elrontja. Ő csak haza akart érni és az ágyába dőlni. Hosszú hét várt rá, holnap el kell menni Nasztajával a védőnőhöz, lassan be kell fejezni és elküldeni a következő projektet és még a kórházba is be kell ugrania Leohoz és Ivánhoz. Tánya biztos hálás lesz, ha hallhat egy keveset a fiáról.

by **Strea** Vas. Jan. 31 2021, 10:45

A japán csak az állát vakargatja Ilja kirohanására, majd megköszörüli a torkát és kimondja a gondosan megfogalmazott szavakat:
- Meglátjuk, mit tehetünk.
Többet pedig nem tesz hozzá és nem úgy tűnik, mintha nagyon felvenne bármit is, amit a morcos ifjú ezek után mondani óhajt. Megmutatja az utat a kijárathoz, megköszöni a segítséget, aztán sarkon fordul és távozik.

A küldetést lezárom; a jutalmak a következők:

Leonard

Alap jutalmak és jártasságok

360 exp, 370 arany

Érclátás: Tier 2, 140 -> 160
8 Fémkő 4 Vastag Bőr 3 Drágakő 1 Tömény Rubin 4 Acél
Növénylátás: Tier 1, 91 -> 100
4 Kis Tövisgyökér 5 Faeno Levél 5 Barna Gomba 3 Tövisgyökér 3 Vörös Pitypang

Céhbónuszok

A Justice League 370 aranyat kap a bankjába, a tagjai összesen 720 expet kapnak ( Fejlesztett Céhbónusz Dupla Exp Céhbazár Bónusz ) --> Hinari, Ozirisz, Silence, Mirika, Leonard, Makuda 120 exp.

Ilja

2031 tavaszán futár érkezik, kezében egy dobozzal és közli, hogy csakis Ilja Ivanovics veheti át a küldeményt. Az ügy komoly lehet, mert igazolványt is kér hozzá, egyébiránt a dobozon a címzetten kívül semmi sem szerepel. Ilja, azt hiszem nem árulok el meglepetést sem azzal, hogy mit találsz a dobozban, sem pedig a mellékelt levél tartalmával, amiben röviden az áll, hogy innentől gyakrabban számítanak majd a segítségedre.
Dehát megérte, nem? Vagy mégsem?

Folytatása (igény esetén) következik...

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Tiltott terület

[Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület

Re: [Küldetés] Tiltott terület