Az Épület

előzmény
Chancery kérésére elrakom a sütimet a menümbe, most egyébként is túl izgatott vagyok, hogy akármit is enni tudnék. Végül is, csak egy kevés választ el attól, hogy olyan kiegészítőm legyen, amit a céhvezérem csinált nekem. És én büszkén hordani is fogom.
-Most már mehetünk?
Kérdem mikor kifizette a számlát, majd a helyeslés után, rohanok is kifele.
A kérdésemre már jött a válasz is.
-Szóval az első szint.
Jegyzem meg, csak úgy magamnak. Ráadásul a Kezdetek Városában. Legalább nehezebben fogok eltévedni odafele menet.
Követem Chancery-t egészen a teleportkapuig, majd utána tovább a céhházig, és útközben folyamatosan azt hajtogatom, hogy:
-Lesz csini vadmacska fülem. Lesz csini vadmacska fülem.
Hadd tudja meg az egész világ, mennyire boldog vagyok már most. Na jó, nem az egész világ, hanem csak azok, akik mellett elhaladunk, de számomra ez azzal egyenértékű, hogy megtudja az egész világ.
Amikor meglátom a hatalmas fákat megtorpanok, és a kántálást is abbahagyom egy pillanatra. Most kivételesen nem azért, mert nem tudok valamit, hanem mert az erdő gondolata nem éppen kellemes gondolatokat ébreszt fel bennem.
Chancery felé fordulok:
-Ugye nem hagyod, hogy eltévedjek?
Kérdezem először egy kicsit aggódva, majd hirtelen hatalmas mosolyt varázsolok az arcomra, hisz biztos nem hagyná. Megfordulok és elindulok az épület felé.
Benyitok a hatalmas ajtón, és hangosan köszöntök mindenkit.
-Hello mindenki, megjöttünk, és lesz csini macskafülem.
De úgy néz ki senki sincs itthon, vagy nem foglalkozik velünk, mert nem kapok választ.
-A többiek nem szoktak itt lenni?
Kérdezem ismét Chancery felé fordulva.

A válasz után szinte minden aggodalmam megszűnt, és ezt a tényt hagosan is közlöm Chanceryvel.
-Akkor teljesen megnyugodtam, de én akkor is nagyon könnyen el tudok tévedni.
Mégse olyan üres a céh, mint amilyennek első pillanatra tűnt. Mivel egy vörös hajú lány azért mégis csak előjött üdvözölni. És arra is megkért, hogy mutassam majd meg neki a cuki vadmacska füleimet. Nagyon nagy mosollyal az arcomon, válaszolok ennek a lánynak is.
-Persze, mindenképp meg fogom mutatni. Egyébként az merre van?
És mutogatni fogom mindenki másnak is, akivel csak találkozom. Olyan büszkén fogom viselni, amilyen büszkén csak lehet, hisz a céhvezérem csinálta nekem.
-Ezek szerint nektek tényleg van egy könyvtáratok? És mesekönyvek is vannak?
Kérdezem kitörő lelkesedéssel Chanceryt. Már nagyon régóta nem olvastam semmilyen könyvet, pedig még az iskolában is sokat olvastam a tanulás helyett. Talán ezért is hiányos a tudásom néhány dologgal kapcsolatban.
Követem Chanceryt a lépcsőn keresztül az első emeletre. Egészen a következő ajtóig. Majd miután megkapom a beinvitálást a céhvezér szobájába, én is bemegyek, persze csak Álomkelő és Chancery után.
Most már tényleg csak pár perc és végre lesz cuki világoskék vadmacska fülem.
-Rendben. Akkor megvárlak idekint.
Odasétálok az egyik kanapéhoz, leülök és várakozás közben alaposan körbe szeretnék nézni a szobában, csak hogy ne unatkozzak.
Végül inkább úgy döntök ezt a pár percet azzal töltöm, hogy kipihenem ennek a napnak az izgalmait. Végigdőlök a kanapén, lehunyom a szemem és pár másodperc alatt el is szunyókálok. Chancery majd csak felébreszt mikor készen van a munkájával. Az én, cuki, világoskék, vadmacska, fülem, elkészítésével.....

Aludtam, talán álmodtam is egy keveset. A kinti világról. Apuról, anyuról és a bátyusról. Mármint a kinti bátyusról, akivel mindig is nagyon szerettem játszani, mikor a szüleim valamiért nem tudtak rám vigyázni.
Valószínűleg ezért is lepődök meg, mikor a szemeimet kinyitva egy különös ismeretlen szempárt látok meg először. Majd megnézem a szempárhoz tartozó testet is. Egy pici madárhoz hasonlító állat az. Végül körbenézek a szobában, ahol sikerült elaludnom, de az agyamig még nem jutottak el az információk.
-Hol is vagyok?
Kérdezem, miközben a szemeimet dörzsölgetve felkelek a kanapéról.
Még ezután is kell pár másodperc, mire eszembe jutnak a nap eseményei, és az hol is vagyok. Pontosabban vagyunk, mivel amikor már tudatosult bennem, amit látok, felismertem a cseresznyés lányt, akivel Urbusban találkoztam. Pár pillanatig még gondolkozok, de mikor végre eszembe jut a neve, és az hogy nem is olyan régóta ő a céhvezérem, hatalmas mosoly terül szét az arcomon.
-Nagyon sokat aludtam? Zavartalak?
Kérdeztem a Chancery-től bizonytalanul, de odakint világos van, tehát biztos nem aludtam olyan sokat. Vagy átaludtam az egész éjszakát. Ugye nem?
Amikor meglátom az asztalon a hajpántot, amit Chancery készített nekem, akkor a mosolyom még szélesebbre húzódik.
Odasétálok az asztalhoz, és a világoskék hajpántra mutatok.
-Ez az, amit nekem csináltál? Nagyon jó lett. Pont amilyennek elképzeltem.
De még nem veszem el, lehet hogy tévedek, és mégsem az, vagy még nincsen teljesen kész.
-Nagyon szépen köszönöm.
Köszönöm meg biztos, ami biztos alapon.
-Mi jót olvasol?
Kérdezem, mikor meglátom előtte a könyvet. Biztos ezzel ütötte el az időt, miközben arra várt, hogy felébredjek.

Két fa közt állok meg, vastag fekete köpenyem körbe ölel. Egy szem szemem körbe tekint és meg álapítom, hogy végre meg érkeztem. Nem volt túl nehéz dolgom, amikor a céhet kerestem. A városban szinte elég volt csak pár kérdés márt tudtam is az irányt. Most pedig itt ülök az egyik fa tövében és le hajtott fejel, gondolkodom. Vajon tényleg jól teszem, ha belépek a céhbe? Nagyon sokáig egyedül voltam, aztán persze jött a Nővérem és még sokan mások már nem is voltam annyira egyedül. Még is hiányzott valami, de kicsit féltem a dologtól újra meg tapasztaljam a jó és a rossz oldalát is. Meg dörzsöltem egy picit le fedett szemem és hajam is vissza igazítottam, takarja arcom egy részét. Majd méj levegőt véve feláltam és az ajtóhoz léptem. A céh két tagját már ismerem, legalább is látásból. Channal kezdődik a neve, és egy nagy macskája van. Nem voltak olyan rossz arc a lány és a cica is elég rendesnek tünt. Igazat meg valva ha nem lenne az szememben, akkor is rendes lenne, mert macska bolond vagyok. Egy mozdulat egy pislantás és a kezem már az ajtón volt, hogy be nyissak és belépjek.

Nem gyakran esik meg velem, hogy a céhház halljában mulatóm az időt. Nem is nagyon szoktam a többi terembe se járni, leginkább elvagyok az erkélyes szobámban.
Most azonban leragadtam a ropogó kandalló előtt az egyik kényelmes kanapén, és a könyvtárból elcsent könyvek egyikét lapozgattam.
Nem volt túl jó hallásom, de ehhez nem is kellett olyan kitűnő, hogy meghalljam, valami motoszkál a bejáratnál.
Vajon Álomkelő csámborgott el, és visszafelé nem talált nyitott ablakot, amin beugorhatott volna?
Vagy én rendeltem pizzát, csak megint elfelejtkeztem róla?
Sebtiben lecseréltem a köntöst és a mamuszt rendesebb viseletre: laza fehér ing, bálnabőr nadrág, könnyű bakancs. Igazítás végett hátranyaltam a rövid fehér hajam, aztán sietősen megindultam az kapu felé
- Álomkelő, te vagy az? - kérdeztem nagy hangon, már mielőtt az ajtóhoz értem volna
Aztán csak csodálkoztam szótlanul, amikor egy idegenre nyitottam ajtót. Pizzásdobozt, vagy más csomagot nem láttam a kezében
- Öm, elnézést, kihez van szerencsém, a céhtől valakihez jött netán látogatóba ?

Álomkelő? Mi ért ismerős a név annyira, nem sikerül rá jönnöm. Igazából időm sincs rajta gondolkodni. Alig hogy kopogtam az ajtón ki is nyitotta valaki. Ejha, ez aztán a mi csoda is? Nem tudom, az hogy kiszolgálás nem jó szó, mert nem szolgált ki. Igen talán a figyelmeség az újak felé jobb szó!
Egy férfi nyitott ajtót nekem végig is mértem azonnal lopva egy szem kék szememmel. Érzem, ahogy végig mér engem, bár lehet, rosszul érzem. Inkább csak képzelem, hiszen általában az idegeneket végig mérik. Kisé kezdek ideges lenni és lábaim nem is minden apró mozdulatom olyannak tűnik, mintha ólomból lennék. A csukjam hátra lökőm és a férfi láthatja az arcom egy részét, azt a részét, amit nem takar a fekete hosszú hajam és a szem kötő. Most már nyíltan is végig mérem a férfit, de arcomon nem igen látszik érdeklődés vagy más érzelem. A szemem teljesen mást enged látni, lappang benne némi remény és félelem. Csipetnyi vágy és kíváncsiság sem hiányzik, amikor a férfi mögé pillantok.
Aztán rá nézzek újra és nagyot nyelek, össze szedem a bátorságom és ki mondom, amiért ide jöttem.

- Seishin vagyok, és nem látogatóba jöttem. Szeretnék belépni a céhbe, ha az lehetséges a számomra.

Ki mondtam végül is közben nem is remegett a hangom. Lett volna egy fadarab a kezemben biztos össze roppantottam volna. Kezem ökölbe szorítottam, nem voltam feszült inkább én magam voltam a feszültség. Az is lehet, én képem mutogatják a szinonima szótárban a fogalom mellett.
Tekintetem most kérdő, mi a válasza az idegenek, be enged? Vagy netán elzavarja a kóbor macskát?
Nem tudom, nem merek egyik eshetőségre sem gondolni, de nem lepődnek meg azon, ha nem engedne be. Hiszen csak úgy be állítottam ide a semmiből, fordított helyzetben lennénk, lehet, nem engednék be egy ilyen alakot, mint én.

Most hogy így jobban megnézem, valami nem stimmel az arcával.
Először azt hittem, csak a haja lóg a szemébe, de hamar feltűnt, hogy valami még kikandikál alóla: félmaszk. Amolyan farsangi kellék. Mondjuk nekem is volt egy időben alkony maszkom... nincs ezen semmi igazán meglepő
Az apró rezdülések, félénk testtartás sokat elárul nekem: nagyon izgul. Ilyen hatással is tudok lenni idegen lányokra?
- Oh, értem, ez esetben: üdvözöllek Seishin, én pedig Danee vagyok, a Unity céh egyik tagja, kérlek fáradj beljebb, szándékod szerint - léptem hátrébb, hogy utat engedjek neki befelé, szélesre tárva az ajtót előtt.
Az érkezőket tágas terem fogadja, s a durva egyhangúságot faliszőnyegek dobják fel némiképp, középütt kis dohányzó asztal adja a központi elemet, köré rendezve fotel és kanapé, bár a látszólagos szimmetriát megbontja egy kandalló elé elrángatott darab az utóbbiból, amin most néhány könyv hever nyitva, minden rendezettséget sutba dobva. Máskülönben a szemközti falon, a kandallóban ropogó tűz nyomán, vígan járják táncukat az odavetülő árnyékok
- Elnézést a rendetlenségért, momentán, nem számítottam vendégre, de kérlek ne mond el Chancerynek, hogy így fogadtalak
Azzal a renitens könyveket gyorsan összekapkodva egy kupacba, már toltam is vissza a kanapét a helyére.
- Ami a céhbe lépést illeti, nem dönthetek és nem is szeretnék a céhvezérünk tudta nélkül, viszont, ha kíváncsi vagy ránk, vagy akár az épületre, szívesen válaszolok a kérdésidre, ha tudok, és akár körbe is vezethetlek, ha úgy kívánod

Csak bólintok és belépek, hiszen ezt akartam és erre vártam. Ámbár még kérdéses mi lesz az egészből, vajon meg felelek és fel vesznek? Vagy nem férek be a keretbe? Akkor sincs, semmi különös haza térek és kész az üres szobába, és folytatom az életem ott ahol abba hagytam. Csak a nővérem meg ne tudja, mert kapok a fejemre akkor. Mikor beléptem és meg láttam a rendetlenséget egy szó jutott eszembe otthonos. Nem azért mert rendetlenségtől érzem jól magam, inkább azért mert látszót nem csak úgy oda van dobva. Okkal került oda a könyv és a kanapé meg bontva a rendet. Ugyan meg volt a hely maga szépsége a fali kárpitok, dohányzóasztal és a kanapé meg a fotelokkal együtt. Még is ettől a kis káosztól éreztem úgy otthona a hely valakinek.

- Én sem gondoltam volna, hogy végül be kopogok. Már legalább egy órája kint ültem az egyik fa alatt.

Próbálok el mosolyodni kicsit, ami elég bénára sikeredett. Látszik is, hogy nem igazán vagyok az ilyen helyzethez szokva. Most már értem, meg világosodtam miért volt olyan ismerős a nő neve céhel kapcsolatban. Mert ő is ennek a céhnek a tagja és a nagy cicus is, kicsit meg könnyebbültem. Van valaki itt, akit felületesen, de legalább ismerek. Már ha nevezhetem ismeretségnek azt, hogy volt egy kaland, amit elvállaltam és találkoztam vele.

- Ne aggódj, nem mondom el neki, mond ő haragszik az ilyen apróságok miatt?
Közben végig simítottam a kanapé háttámlájának tetején és egyenesen a tűzett bámultam. Egy kicsit meg babonázót a lángok tánca és szinte magam elött láttam, ahogy hűvös napokon a nagy cica itt lustálkodik.

- Érthető, bár nem tudom, menyire látna szívesen.- Mondom, miközben még mindig a tűzett bámulom.-a vezetésnek örülnék. Nem tudom, hogy mit kérdezek, vagy hol kezdjem.

Daneera pillantok, majd körbe nézek, szemügyre vége újra lehetséges új otthonom. majd a szemem végül a férfin állapodik meg.

- Mesélnél nekem a Chanceryröl egy kicsit és a céhről miközben körbe nézünk?

Ahogy átsétáltunk a hosszú előcsarnokon, a már említett kandallós teremben találtuk magunkat
- Oh, hát igazán bekopoghattál volna egyből. Meg nem fogunk enni. Legfeljebb az fordulhat elő, hogy nem találsz itthon senkit se, aki ajtót nyithatna.
Türelmesen vártam, hogy kicsit szétnézzen, szokja a környezetet.
- Igazából nem tudom, még sose volt rá példa, hogy széjjel hagytam volna a dolgaimat a közös helyiségekben
Nem mintha Chanceryt úgy ismerném, mint aki képes lenne leharapni apróságok miatt bárki fejét is, de mégiscsak ő volt itt az atyaúristen: nem akartam rossz pontokat szerezni, ha nem muszáj.
- De hálásan köszönöm, ha köztünk marad.
- Nem hinném, hogy különösebb akadálya lenne annak, hogy találkozzatok, hacsak nem valami rendkívüli esemény miatt szólítaná el a kötelesség
- Örömmel - feleltem az idegenvezetést illetően - az idelenti többi szoba és helyiség egyelőre teljesen zárva van, még előttem is, de a lényeg úgyis az első emeleten foglal helyet:  könyvtár, gyűlésterem, a céh raktárai, és a konyha. A másodikon a tagok privát szobái találhatóak. Ezen felül pedig még a tetőre is ki lehet települni nálunk, amennyiben nem félsz a magasságtól, és elég ügyesnek érzed magad ahhoz, hogy ne csússz le. Mit szeretnél elsőként látni? - mutattam a lépcsők irányába
Amikor Chanceryről és a céhről kérdezett kicsit elbizonytalanodtam. Nekem nyilvánvaló volt a dolog, és pont csak annyit tudtam, amennyire kíváncsi voltam, de biztos voltam benne, hogy a felületes ismereteim nem épp kielégítőek egy hiteles bemutatáshoz.
- Chancery egy rendkívül kedves, emberszerető lány, majd te is tapasztalni fogod, egy kissé talán zárkózott, de ha nem árulod el a bizalmát, akkor biztos vagyok benne, hogy meg fog nyílni. Kasztjára nézve idomár, és ... öm ... nem tudom, mennyire ildomos nekem személyes információkat kiadnom ránézve. Szerintem jobb ha majd őt kérdezed.
Egy pillanatra eltűnődtem: igyekeztem összeszedni a gondolataim, hogy hol is folytassam:
- Ami a céhet illeti, hümmm, jelenleg azt mondja, Chancery, a párja: Jay, valamint Eiki, Yachi, Simeon, Joey, Desdemona és jó magam vagyunk tagjai, de van aki már visszavonult, és nem jár ki fejlődni. Főként idomárok és lovagok, de van közöttünk harcos, kardforgató és íjász is.
- Megkérdezhetem, hogy mi a kasztod, és hányadik szinten vagy?
- És ha már kérdés, honnan értesültél a céhünkről?

Elhúztam picit a szám, nem tartok attól, amit mondót megenni engem ugyan már. Nem vagyok szint tekintetében fellegek közt, de attól még próbálkoztak ilyennel sokan és itt vagyok.
- Nem attól nem félek, hogy valaki megenne. Eddig sem ment senkinek és ezután sem fog.
Meg vártam amíg elpakol mindent és kis rendet tesz, engem nem zavart a dolog. Neki úgy látszik kényelmetlenséget okozott, azt értem miért érezte kényelmetlennek én is annak érezném hasonló helyzetben. Köszönetére csak kacsintok és nézelődőm tovább, jól meg figyelve magamnak minden egyet, pontot. Első sorban a remek apró búvó helyeket ahol lustálkodni lehet a sötétben.
- Előbb utóbb biztosan találkozunk a belépés miatt tuti. Meg amúgy is fülébe fog jutni más miatt nem akkor általad itt voltam.
Elgondolkodtam mi is lenne a jó, lentről felfelé vagy fentről lefelé. A tető és a kilátás biztos gyönyörű lehet, de vajon a könyvtárnak az akusztikája jó? Vagy a gyűlésteremé a jobb? Bár hogy is legyen, ha itt fogok élni úgy is kifogom deríteni.
- Szerintem kezdjünk fentről lefelé, tető után merre majd eldöntjük később.
Lépcső fele el is indultam lassan és idegen vezetőmre pillantottam, amikor újra meg szólalt. Igen valami hasonlót gondoltam én is róla, de egy közel álló személy véleményére is szükségem volt.
- Értem akkor ő olyan, mint amilyenek gondoltam. Kedves és aranyos, de erős nő.
Nem akartam még le lőni a poént, vagy is azt már egyszer találkoztunk. Amikor kiderül az legalább vicces vagy meglepő lesz legalább is remélem.
- Ez egy kicsit bizalmas információ Danee, de végül is, ha céhtársak leszünk úgy is tudni fogod. Harcos vagyok és nem sokára szintet lépek, jelenleg 16 vagyok jelenleg még solozom.
Rakteredet arra honnan is értesültem a céhről el kelet dönteném, most hazudjak vagy igazat mondjak. Jövőbeli kapcsolat miatt jobb, ha igazat mondok, igen az lesz a helyes döntés. Az nem kötelező mindent el mondjak arról hol is hallottam és láttam.
- Hát őőő tudod találkoztam valakivel, akinek a társa egy nagy cicus, nekem nagyon tetszett és a kocsmákban, meg más helyeken is hallani néha a céhekről pár szóbeszédet.

- Oh, voltak próbálkozók? És ha nem szakmai titok, mégis hogyan próbáltak megenni?
Most már felcsigázta az érdeklődésem: amúgy sem volt csúnya lány, talán ha a haját kisöpörném az arcából és a maszkot levenné...
Kicsit elidőztem az arcát nézve, aztán lejjebb is vándorolt a tekintetem, de ha látom, hogy észreveszi, elkapom a fejem. Nem akarom zavarba hozni, meg bunkónak sem akarok látszani.
- Van ennek egy sokkal egyszerűbb módja: megüzenem neki, hogy látogatója van.
Le is kértem a menüm: üzenetek, új üzenet írása:

Danee írta:Szia Chancery, _

- Rendben, akkor irány a lépcsőház! - emeltem fel a fejem, s kedélyes mosollyal biztattam, no meg mutattam az irányt magunknak.
A lépcsőház a teremből nyílt közvetlenül, megmunkálásban, kialakításban és díszítésben a földszinti terem stílusát hordozta magán, bár egy vörös szőnyeg végigfutott a lépcsőkön még pluszban ezekhez képest.
- Igen, valami ilyesmi, ahogy mondod - bár az erős nő kifejezés talán nem volt a legpontosabb vele kapcsolatban, de az biztos, hogy a legelső találkozásunkhoz képest nagyon sokat fejlődött ezen a téren is. Mindenesetre nem akartam ellentmondani, vagy kijavítani, mert úgy éreztem, akkor csorba esne Chan megítélésében.

Danee írta:Szia Chancery, jött hozzánk egy vendég, _

Pötyögtem tovább az üzit, amíg haladtunk.
- Oh, harcos - csodálkoztam rá a kijelentésére, mert egyből beugrott, hogy: - Akkor lesz is rögtön egy mentorod, ha úgy kívánod: Eiki személyében. Ő szintén harcos, és szerencsédre elég aktívan hajszolja magát
Közben felértünk az első emeletre, széles, egyenes folyosó, sok-sok ajtóval, de a lépcső vitt feljebb is.

Danee írta:Szia Chancery, jött hozzánk egy vendég, be szeretne lépni a céhbe, _

- Nagy macska a társa? - nyilván idomárról van szó, legalább is ha petekkel látni játékosokat, az a legtöbb esetben erre utal.
Most így kapásból két embert tudtam magamban felidézni ilyen leírással: Snowcatet és Chanceryt
- Ugye az a valaki nem egy srác volt, hanem lány? Barna haj, rózsaszín csíkokkal?

Már egy kicsit jobb, már tudok beszélni pár részletről vagy apróságról a multámból. Ezt javarészt egy embernek köszönhetem, aki kirángatott a mocsárból. Meg mutatta bízhatok másokban is, de ami ugyan ilyen jelentős nem vagyok egyedül.
- Volt pár vörös játékos, mobok, egy mini boss és egy vörös céh, amit barátaimmal és még páran jobb belátásra bírtunk.
A céh és barátok említésére a hangom komorabb lett szomorúbb és arcomon is meg látszott. Ki szúrtam, hogy figyelt, az arcom figyelte majd tekintette lejjebb vándorolt. Fejem gyorsan elfordítottam és elpirultam kissé, még mindig csak rejtegetem. Még mindig csak utálom magam miatta, pedig Liese és Nővérem is azt mondták nincs rajta szégyellni való.
- Az erő nem csak puszta szinteket jelenti. Erősnek lenni jelentheti azt is túlélni és élni akarni. Vagy erősnek maradni, hogy be tudj tartani egy ígéretet.
Ez volt a véleményem egy része az erőről és arról, hogy erősnek lenni. Le hajoltam és meg simítottam a szőnyeget, érezni akartam a tapintását. Már alig vártam, hogy le és fel rohangálhassak a lépcsőn. Vagy esetleg ki próbáljam az egyik fel fedezet kis sötét rejtekhelyet. Talán neki vagy nekik nem igazán bírt jelentőséggel és lehet bolondnak hisz miatta most a puha szőnyeget fogdosom egy kicsit.
Mondatát halva felnéztem rá mi közben guggoltam hajam kisé félre csúszott láthatta arcom azon felét takarja a maszk teljesen. A szem rész nincs szabadon, az is fedve van, mintha nem is lenne ott semmi, amit fedni kellene.
- Sosem volt mentorom és nem is éreztem kellene, hm de talán itt az ideje ezen is változtatni.
Amint mondott voltaképp egy tipp egy segítség volt, el is gondolkoztam az ajánlatán miközben feláltam. Majd hajam vissza kotortam a helyére kisé néhány gyors mozdulattal.
- Köszönöm a tippet, kitől kérhetek segítséget a kasztomat illetően.
Az első emeletre érve körbe pillantok és felmérem a jó hosszú folyosót az elrendezés és berendezés itt is hasonló, mint ami eddig fogadott nagyából. Semmi hányingert keltő túldíszítettség, csak az, ami tényleg kell, és ez tetszik.
- Igen Barna haj rózsaszín csikókkal és a macska.
Ilyen konkrétan rá kérdezett úgy sincs mit rejtegetni, kíváncsi voltam mit fog szólni, amikor találkozunk.

Azt hittem komolyan mondja az evést, mármint szó szerint, azért is csigázott fel annyira: egy ilyen szabályok és törvények nélküli világban gyakorlatilag bármi előfordulhat. A kannibálok is. De ezek szerint csak képletesen értette, ez annyira lehangoló...
Viszont, amit a vörösökkel kapcsolatban mondott!
- Akkor te sokkal tapasztaltabb vagy mint én: velem még sose fordult elő, hogy pk-sokkal kellett volna élet-halál harcot vívnom
Lehet, hogy kisebb szintű, de mégis olyan előnnyel rendelkezik, ami sokkal-sokkal fölém emelete túlélés tekintetében, mert a legveszélyesebb ragadozók Aincradban nem a szörnyek, hanem a vörösek. Az emberi elme sokkal kiszámíthatatlanabb, mint egy algoritmusé, legalábbis olyan fejlett mesterséges intelligenciával még nem volt dolgom idebent, ami ezt megcáfolhatta volna.
- Nem tudok jobban egyetérteni veled! A szintek valóban csak egyszerű statisztikai mérőszámok, de attól senki sem lesz önmagában életre-termettebb még, a számokban nem mérhető tapasztalatok sokkal többet érnek.
Mosolyogva néztem, ahogy végigsimít a szőnyegen, és szóvá is tettem:
- Háhá! Én is imádom néha megsimizni, különösen azt a hosszú szálú, puha fajtát
Ahogy felnézett, a haja végre teljesen láttatni engedte a maszkot: ami még furábbá tette, az, hogy a szeme helye előtt nem volt kialakítva semmilyen rés. Ez rögtön egy sor kérdést felvetett bennem. Jól lett volna rákérdezni, hogy mi véget hord maszkot, és mit takargat vele. Vajon, valamilyen deformáció, vagy égési sérülés? De már a kasztját és a szintjét is kissé vonakodva mondta meg, és mivel egyelőre nem voltam több mint a kalauza, úgy éreztem, még nem jött el az idő, hogy ez iránt érdeklődjek
- Néha jól jön. Mondjuk Eiki nevében nem tudok nyilatkozni, de nekem is volt tanítványom anno
Na igen, Miu, amikor még kardfogató voltam, meg egy másik céh tagjai... de azok az idők már elmúltak
Én már fordultam rá a másodikra vezető lépcsősorra, amikor Seishin még a folyosót tanulmányozta
- Még hátra van a második emelet is, meg a tető, de ha inkább szétnéznél itt, az elsőn, annak sincs semmi akadálya
Jut eszembe, még be sem fejeztem az üzenetem:

Danee írta:Szia Chancery, jött hozzánk egy vendég, be szeretne lépni a céhbe, ha jól értem, te is invitáltad, a neve Seishin, körbeviszem az épületben, de szeretném ha te beszélnéd meg vele a belépéssel kapcsolatos dolgokat. _

Aztán elküldtem.
- Akkor minden bizonnyal Chanceryhez és Álomkelőhöz volt szerencséd. Ő a Unity vezére, vele fogod tudni megbeszélni a belépésre vonatkozó dolgokat, ha most ráér veled találkozni, de addig is, természetesen megmutatok neked mindent, amit szabad és szeretnél látni.
- Nos, hova menjünk?

Észre vettem, hogy valami nem tetszett neki talán az, hogy vörösöket felhoztam. Talán az mellé képzelte öltem is igen de, csak mert muszáj volt és csak vöröst, persze akik azokban harcokban megadták maguk el mehetek természetesen a börtönbe.
- Szívesen lemondanék ez irányú tapasztalataimról, tudod elégé fájó emlékek is társulnak hozzá. Hiába ha egyszer ez segített eddig boldogulni...
Mosolyát látva az arcomon enyhe pír lett úrrá és elfordultam Daneetol én is mosolyogtam, de nem mutattam. Néha még a mosolyom is szégyellem, nem hogy mást.
- Én is szeretem, amikor mezítelen lábam hozzáér, meg a puha fű és az avar érintése az is nagyon jó.
Nem tudom, miért gondolja, azt néha jól jön, sose volt tanítom vagy tanítványom ezért nem is értem mondatának egy részét. Igy ilyen szépen és lelkesen mesél, róla biztos jó dolog lehet.
Meg rázom a fejem és elindulok a lépcsök felé, a tető és a kilátás, amire most kíváncsi vagyok első sorban.
- Ma még sem lenne ideje találkozni jobb, ha üzenetet küldesz vagy küld. Tudod, elég gyakran kóborolok a szintek közt.
Kicsit nehezen fogalmazom meg aztán a következő mondatom, mert nem tudom itt van-e ilyen hely.
- Mond meg tudod, majd mutatni melyik helységnek van legjobb akusztikája?
A következő kérdésem már egészen személyes volt és magam sem tudom mi ért kellett fel tennem.
- Danee szereted a macskákat? Ne haragudj, ha túl személyeset kérdeztem, nem muszáj válaszolni.

- A fű? Az nagyon hiányzik! Az érintése is talpam alatt, meg az ereje a vizipipából... ja, de a zavar az nem, abból van itt is bőven
Biccentéssel nyugtázom, hogy Sei-chan végre rászánta magát a további lépcsőmászás felettébb unalmas, és nem kevésbé fárasztó műveletére, de ha ennyivel is közelebb kerülhetünk a hőn vágyott célhoz: A Tetőhöz, akkor nem lehet egy rossz szavam se
- Oksa, majd kiértesítünk, hogy mi a helyzet, megnyugodhatsz! - kacsintottam rá, épp csak nem simiztem meg a buksiját
- Akusztikája? Hmmm... Fogalmam sincs, nem próbáltam mindet, de szerintem a zuhanyzóm a legjobb - bólogattam meggyőződésesen
- Hogy érted? Főzve, vagy sütve? - pislogtam rá
Aztán felértünk.
Na nem a tetőre, csak a másodikra. Szemben egy frissen felrakott tábla:

Drebin hadnagy írta:Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak kérem, oszoljanak!

- Csakugyan, igaza lehet az öregnek - mutattam a táblára - ezen a szinten minden helyiség magánterület, úgyhogy ugorjunk is a következőre!