Re: Az Épület

by **Seishin** Vas. Okt. 08 2017, 14:21

Nem mosolyogtam, de egy szem szememben látszott örülök, hogy ő is igy gondolja. Igaz oda kint nem voltam túl sokat a természetben, mert folyton be zárkóztam. Amikor kimerészkedtem vagy ép kirángatak néha szó szerint értendő. Akkor élveztem az erdei sétákat vagy a parkban kóborlást.
- Tehát szeretsz szívni értem én, én magam még sose próbáltam se kint se bent. Majd egyszer talán annak is eljön az ideje. Oh, mond, van fahéjas ízű is amit szívni lehet?
Másnak mellékes kérdés talán, de nekem lényeges, és mint mindig most is a fahéj a lényeg. A fahéj a minden ő maga a menyei manna számomra.
A ki értesítés hallatán meg nyugodtam majd a válaszát halva mi szerint zuhanyzót emlegetett fel vontam a szemöldököm és fel pillantottam rá. Halkan köhintettem és elfordultam, mert néha igen csak vizuális tudok lenni.
- A zu...khm.. nem bocsánat, de biztos akad más jó hely is. Amúgy is a zuhanyzóban énekelni jó csak.
Na na na várjunk csak akkor ezek szerint Danee szokott énekelni a zuhany alatt vagy zenét hallgatni. Még egy apró dolog, amit meg tudtam valakiröl akinek a céh társa leszek egyszer.
Macskás válaszára viszont fel kaptam a fejem és az egy szem szememből rosszallás sugárzott. A kijelentése elég volt ahhoz a pozitív képet, ami ki alakult magamban róla enyhén szólva is alaposan meg rongálja. Persze lehet ő csak viccből mondta, ha az volt nekem nem igen jött átt először. Aztán mikor le eset legalább is én úgy hittem, hogy ugratni akart el kerekedett a szemem.
- Fuu teee!
Vállon bokszoltam és elfordultam durcásan.
- A cicák és a sünik nem étel ők csak is kizárólag simogatva, ölelgetve jok.
Még mindig tettettem a nagy durcáskodást legalább is igyekeztem annak látszani. Mindig is elég béna voltam benne, meg úgy egyáltalán az ilyesmiben. Még szinte csak most tanulom kifejezni érzelmeim mimikával. Néha volt két féle érzelmet próbáltam kifejezni. Szemeim mosolyogtak és vidámságot tükröztek, arcomon a durcás kifejezés és a mosoly harcolt egymással. Olyan cuki macska ölelgető lányos kifejezés.
- Rendben, már kíváncsian várom milyen a kilátás odabentről.
Már léptem is következő szint felé.

by **Danee** Kedd Okt. 17 2017, 12:03

- Jaaa… , de csak vízipipa dohányt. Csak úgy simán szívni: nem. Nem vagyok mazochista. Még ha esetleg annak is tűnhettem eddig valamiért. És cigit sem szívok, vagy szivart.
Bár néha már elég idegesítő tud lenni a helyzet, vagy bizonyos emberek, hogy legszívesebben inkább hagynám az egészet a fenébe, és rágyújtanék.
- Viszont fahéjas dohányt még sose próbáltam, pedig, tudom, hogy van. Látni, láttam már.
- De miért épp a fahéjas? Az a kedvenc ízed? Mint a cukros-fahéjas palacsinta, vagy a tejberizsen?
Látszott rajta, hogy felkapja a fejét a zuhanyzó említésén, kicsit mintha meg is botránkozott volna? A zuhanyzón?
- Lehet, van még más jó hely is, de szerintem a zuhanyzó a legeslegjobb. És lehet ott zenét hallgatni is, azt is szoktam. Vagy énekelem a szöveget hozzá.
Remélem, nem akarja, hogy énekelgessek neki, mert azzal egyikünk se járna túl jól…
Amikor feldobta a macskás témát, már tudtam mire megy ki a játék. De mondjuk ezzel csak én szoktam nyomulni többnyire. Amúgy meg túl egyhangú lett volna azt mondani, hogy ja, oda vagyok a kis dögökért.
Pont úgy fújt, mint egy kiscica. Az a felháborodott, de mégis mosolygós arc!
Aztán vállon bokszolódtam, meg majdnem előre is tántorodtam.
- Nem? – kérdeztem meglepődve
- Ész a kut’ák? Vagy cak a cilke? – hunyorítottam a szememmel
- Amúgy van egy fekete doromboló szőrgombóc a szobámban, Lily álnéven fut
Aztán felértünk a padlásra. Randa, sötét egy helység, ahová a padlás ablak-ajtajai szivárogtattak némi fény-pászmát itt-ott. Volt pár kijárat.
Kitártam az egyik kétszárnyú, ember-magas ablakot, majd félrehúzódtam, előre engedve a hölgyet.
Odakint kicsike kiálló, apró erkély-rács vigyázott a tapasztalatlan kíváncsiskodókra, nehogy első mozdulattal kizuhanjanak a mélybe

by **Seishin** Kedd Jan. 23 2018, 18:13

- Egyébként mi a jó benne már, mint a pipában?
Néztem fel kíváncsian idegen vezetőmre. Sosem próbáltam a dolgot ez nyilván való, de érdekelt milyen is lehet. Persze láttam már ilyen izét, mit is vízipipát, de én nem is arra voltam kíváncsi hogyan néz ki. Mikor említi a palacsintát és a tejberizst felcsillan a szemem, na, végre valaki kezdi érteni.
- Tulajdon képen, bármin jó, amihez illik, keksz sütemény vagy csak úgy magában. Igen a kedvenc ízem, amivel meg lehet vesztegetni.
Haladunk tovább és már lassan a padláson járunk. A lépcsők az épület teljesen elvarázsolt. Nem is emlékszem voltam e ekkora építményben mióta bekerültem ebbe a világba. Persze nem csak a szépsége, nagysága varázsolt el. Láttam az apró zugok be állok nyújtotta lehetőséget. Ahol találkoztunk például biztos nagyon jó akusztikával rendelkezik.
Zuhanyzós témát inkább hanyagolom, nem akarok belebonyolódni olyasmibe, amivel csak zavarba, hoznám magam még jobban. Meg nyah amúgy és még a végén félre érti Danee.
- Ku'ta ugatni Ku'ta lenni még nyels. Légi kínai konyhai közmandasz.
Direkt beszéltem így közben mosolyogva néztem felfelé nálam magasabb férfira.
Így van nem kedvelem a kutyákat, félek tőlük persze farkas mobok azok más témák, mint házi állat. Az össze hajam égnek állna és elájulnék biztos, ha most kiugrana elém egy, milyen szerencse erre kicsi az esély.
Cica hallatán szemem fel csillan, íme, nyitót könyv vagyok nagybetűkel rám írva macska bolond!
- Remélem, egyszer bemutatsz majd neki, szeretnék találkozni a hercegnővel.
Igen mert minden cica lány egy hercegnő és a fiúk, meg nos hercegek. Fel érve és kint állva az erkélyen mosolyogva kapaszkodok meg a korlátban és hajolok ki a mélység fölé. Hagyom, hogy a lágy szél hajamba kapjon így élvezve a kilátást.
- Még csak most jöttem, de imádok itt lenni. Remélem, csatlakozhatok a céhetekhez.

by **Danee** Szer. Jan. 24 2018, 21:03

- Hát, a srácoknak többnyire bejön, ha érted mire gondolok. Ami a lányokat illeti, nos... van aki kifejezetten szereti, van akinek hányingert okoz a gondolata is és persze vannak, akik már megbarátkoztak az ízével - meséltem teljesen nyugodt arcal és hangon
- De gondolom, te a vízipipát kérded - álltam csak meg, hogy megbizonyosodjak. A tekintetébe mélyesztettem a szemem
- Nos, ez olyan társas dolog, nagy baráti körben körbeadjuk, és mindenki beleszív, az íze változatos ugye, de a füst és gőz mégiscsak füst és gőz, és nem úgy születünk a világra, hogy füstöt szívunk magunkba, ezzzzz - tartottam szünetet a szót elhúzva
- Teljesen természetellenes. De összemosolyogni, és érezni a zsibbadást, füstkarikákat fújni, maga, a füst beszívása, az édesített dohány íze, mind ad hozzá egy kicsit. Na persze csak jeles alkalmakkor. Ez nem cigaretta, hogy napi egy dobozzal elszívjunk belőle

A fahéj iránti szenvedélyét értetlenül fogadtam. Nagyon szerettem én is, de csak módjával
- Ez egy nagyon erős fűszer - néztem rá, valamiféle magyarázatot várva
- Egyszer láttam a neten, még mielőtt a SAO bevonzott volna egy videót, amin a megpróbáltak egy kanálnyi - néztem egészen a szembe - egy egész kanálnyi fahéjt lenyelni. Önmagába. Bele is halhatott volna
Nem tudom miért jött ez nekem, nem akartam lelombozni, mégis valami fura cinikus hangulat fogott el
- De gondolom, te is csak módjával fűszerezel vele

A kínais visszavágás frappáns volt, nem is nagyon jutott eszembe rá semmi, csak mosolyogtam a szellemességén
- Ha szeretnél, a körút után szívesen bemutatlak titeket egymásnak. Mondjuk Lily nem beszél. Legalábbis velem biztosan nem. De dorombolni, meg dörgölőzni, nyávogni azt készségesen

Hagytam, hogy kigyönyörködje magát, én meg mögüle lestem az eget, meg ami még látványként elém tárult ...
- Szerintem nem lesz akadálya. Én is nagyon szeretek itt lenni. Az első céhben, ahol voltam, nagyon nem voltunk jóban az egyik céhtársammal, és a céhvezérrel is csak épphogy. Aztán alapítottam egy sajátot. Nem könnyű a céhvezetés, mármint a tagok kedvében járni, elintézni, hogy jól érezzék magukat és részt vegyenek a közös programokon. Hogy ne adják fel félúton, és ne csábuljanak el más felé.
Emlékek tolultak a szemeim elé, kacagás, mosolyok, aztán a sötét fellegek, a hiány, értetlenség és a kelletlen vég
- Chancery kedves lány, ő nem is igazán vezér alkat, de a személye maga köré vonzza a megfáradt és szeretetre éhes lelkeket
- Én legalább is eléggé ki voltam égve, mielőtt ide értem. Talán még most is valamennyire. De itt béke van és megértés
Megvártam, míg visszalép a picinyke erkélyről:
- Mit szeretnél még látni?

by **Seishin** Pént. Jan. 26 2018, 23:43

Mi közben én már szinte kint ülök, a korlát szélén figyelmesen hallgatom szavait. Érdekes, amit mond, van, aki szereti és van, aki nem, pont, mint az alkoholt. Van, aki utálja, van, aki hány tőle és van aki már megbarátkozott az izével. Akkor ez is valami hasonló lenne? Mikor kérdez, bólogatok, jelezvén igen pontosan arra a vízire gondoltam.
- Igen, azt értem van, aki szereti, van, aki nem míg mások behánynak tőle. Így van ez az alkohollal is.
Aztán meg jön végül is a válasz arra, amit kérdeztem, hálásan rá mosolygok. Le ugrok a korlátról társam mellé.
- Pontosan, mint a pia. Abból is van amit csak bizonyos esemény, alkalmakor jó inni. A rossz ócskát persze semmikor, ahogy a vízipipából is gondolom.
Fahéjra terelődött a szó és én fel pillantottam.
- Tudom, de én akkor is szeretem. Néha süti, nyalóka, kakaó formában. Meg esik az is fahéj rudacskát rágcsálok.
Szavaira egyszerűen válaszolok, talán kicsit nem törődőm macskásra sikerült túlságosan.
- Nyaah bolondok, fahéj az fahéj legjobb dolgok is túlzásba véve pocsékká válnak. Mint egy finom bór vagy nem tudom, mindenki mást szeret nyah.
Igen a fahéj már már szent dolog, és akik így viselkednek meg szennyezték a fahéjat. Bolondok voltak, az bajuk eshetett volna, nem izgat, az már úgy is régen volt és legalább tanultak a butaságukból.
- Danee minden tud beszélni, a fák a madarak a cicák és még a kutyák is.
A kutyáknál meg borzongtak, mert nem egy aranyos jutót eszembe, aki simogatni való. Inkább egy habzó szájú fenevad, aki az én húsomra pályázik.
- Cicák inkább cselekedetekkel kommunikálnak. Ha nyalogat, akár hol akkor családtagnak tekint, de ha rád morog, akkor azt akarja, hagyd békén és akár oda is karmol. Van, aki azt mondja csak kaja miatt, és mert akarnak, valamit dorombolnak és követik gazdájuk. Szerintem inkább szeretet miatt ülnek és várnak az ajtóban vagy rohannak elénk.
Még ha akarnám, se tudnám letagadni a macskák és a fahéj ez a kettő nekem nagyon sokat jelent. Hisz imádom a szőrmókokat és azt az ízt is.
- Igen szeretném, ha majd bemutatnál neki. Remélem nyoooo barátok leszünk vele és veled is.
Ismét csak figyelmesen hallgatom, amit mond, bár emlékek miatt, amit szavai felidéznek, bennem arcom most nem vidám a szemem nem csillog. Inkább valami más veszi át a helyét talán a bánat?
- Tudod nekem ez az első céhem. Sokáig nem is akartam egybe sem belépni nem volt egyik se olyan, amit találtam vagy hívtak. Fura még nővéremnek céhében Vigoban se volt meg az a kimondhatatlan dolog, ami hiányzik. Azt hiszem, úgy érzem itt meg van. Persze régebben volt egy csapatunk, csak csapat voltunk még is mintha céh lettünk volna.
Nagyot sóhajtok és próbálok elmosolyodni amin, látszik most erőltetett egy kicsit.
- Mindent, de ha van jobb dolgod, eljövök, máskor nem akarok kellemetlenkedni és problémát okozni.

by **Danee** Kedd Jan. 30 2018, 14:13

- Igen... az alkohollal is - ismételtem utána kissé furcsállva és némiképp zavarodottan
Bár én valami egészen másra gondoltam. Ennyire nem jött volna át, amire utalni akartam, vagy csak ilyen jól sikerült nagy általánosságban beszélni róla, körülírni, anélkül, hogy konkrétan megemlíteném, mire is gondolok valójában.
- Bár nem egészen erre gondoltam, de az analógia kiváló - helyeselve bólogattam, hogy oldjam zavarom
A fahéj témában már csak figyelmesen hallgattam, hiszen nem igazán volt mit hozzátenni az elhangzottakhoz. Ezek szerint ha nagyon szereti is ezt a fűszert, mégsem egy elvakult fannal állok szemben
- Hát, szerintem a beszéd, kicsit túlzás lenne a részükről, de kommunikációban megegyezhetünk. A fák és más növények részéről ugyan még ezt is nehezen tudom elképzelni, de mivel képesek reagálni a környezetükre, ezért elfogadom.
- De a macskák legjobb tudomásom szerint nyávogva kommunikálnak, meg persze, amiket említettél, és leszámítva azt a néhány játékon belül megtalálható egyedet, mint amilyen Chancery Álomkelője, beszélni szerintem csak az emberek tudnak.
Lehet, hogy túlságosan pragmatikusan adtam elő magam, talán elég lett volna ráhangolódni arra, amit közölni szeretett volna, de így sikerült.
- Akkor menjünk át az én lakrészembe, bár most kissé talán rendetlenség lesz, de majd gyorsan összekapom a cuccokat
A való életben sem voltam egy túlontúl pedáns ember, ezt a "jó" szokásomat pedig itt sem sikerült elhagyni...
- A másodikon van, mutatom az utat - azzal indultam is lefelé
Aztán a Vigo név megütötte a fülemet:
- Megkérdezhetem, hogy ki a nővéred?

by **Seishin** Szomb. Feb. 03 2018, 18:24

- Vagy csak lehet én gondolom igy Danee, inni elég sokat ittam már. Volt egy idő szak amikor elég sokat.
Fel néztem fél szemel a társamra majd elmosolyodtam.
- Talán egyszer kiprobálom a pipát is, biztos nem lehet rossz ha ilyen szépen beszéltél rolla. Valóban egy nagy társasági esemény akkor meg pláne ki kell probálnom egyszer.
Kicsit eltér véleményünk abban, hogy csak kommunikálnak. Vagy csak én vagyok túl elfogult és már szinte fanatikus macskákal? Gondolatban meg vonom a vállaim, nem vagyunk egy formák és ez igy is van jól.
- Oh nem baj, én sem vagyok az a rendszeretö. Igazábol csak egy ideje van hol laknom ezért az ilyesmi nem igaán izgatott eddig. Oda kint persze más volt, volt egy sarok amiben volt nagy és kis párna is. Egy jó nagy kupac puha párna, nagyon kényelmes volt.
Követem és elindulunk a már emlitett második szint felé. magamban közben elkönyvelem, tehát a második szint azért magán mert ott lenének a tagok szobáinak többsége. Remélem majd én egy erkélyeset kapok, hogy ha eljön az ideje. Már szinte magam elött is láttam az egészet. Biztosan lesz egy nagy kupac párnám majd egyik sarokban mert az olyan jó. Szinte majd nem ki csordult a nályam anyira rá izgultam a jövendöbeli szobámra.
- Persze, nem titok Chakna a neve. Bár nem tudom lehet mások más néven ismerik.
Kicsit elgondolkodtam a mondaton, de ki és hogy más hogy hivja nem érdekelt különösebben. Azt tudom én hogy hivom és nekem enyi elég.

by **Chancery** Vas. Jan. 09 2022, 09:13

Eiki

A szívem ki akart ugrani a helyéről.
Úgy osontam át a Kezdetek Városán, mint egy besurranó tolvaj. Nem tudom én magam sem, hogy miért; a legkézzelfoghatóbb indokom talán az volt, aminek én magam sem voltam teljesen tudatában. Sok-sok emberrel akartam találkozni és megmondani nekik, hogy minden rendben, jól vagyok, ám előtte, mindenki előtt, egy bizonyos valakit akartam felkeresni.
Tisztában voltam azzal, hogy valószínűleg nem úgy fog fogadni, ahogy egyébként várnám. Ismerem őt, mint a rossz pénzt, valahol mégis örülök neki, hogy ő olyan, amilyen. Sokkal rosszabb lenne, ha hagyná a sötét mélységbe zuhanni önmagát, így még remélem is, hogy élte tovább az életét pont úgy, ahogy előtte. Csak és kizárólag az én hibám, hogy azon órák után, amiket együtt töltöttünk, úgy érzek iránta, ahogy. Nincs rá mentségem, és nem lenne jogom arra se, hogy kisajátítsam. Én csak szeretném látni, köszönteni, tudni, hogy jól van és boldog. Visszatérni a céh berkeibe, majd felkerekednék és megnézném a többieket is. Visszatérnék a játék világába. Ismét fejlődni, lehetőleg minél gyorsabban, hogy ismét a front hasznára válhassak. Annyi, de annyi minden vár rám itt...
Mikor a céhház elé értem, rövid ideig csak álltam az utca másik oldalán és felnéztem az épületre. Az évek alatt semmit nem változott, a kisugárzása viszont örömteli volt. Talán megnőtt, talán sikere lett, vagy csak én érzem úgy, talán csak az én boldogságom tükröződik vissza a saját lelki szemeimben az épületről, hogy ismét itt lehetek. Lenyitom a menüm, és először abból a kevés itemből, amim megmaradt, kiválasztom az aranyszín cicafüleket. A feketét és a barnát elvesztettem, de ezek megmaradtak - talán azért, mert egyfajta relikviák, amit még Peter-től kaptam annak idején. Örültem volna, mondjuk, ha az Alfeim után kivételesen igazi cicafülek birtokosa lehetnék, de gondolom, az eltérő karakternév után ez nem volt lehetséges, vagy talán meg sem engedték volna. Sebaj... mert én örülök már annak is, amim van.
Kifújom a levegőt, mintha egy maraton lefutására készülnék, majd lenyitom a menüt és megkeresem azt, akit látni szeretnék. Tekintetem újra és újra az ablaka felé vetül - vagy legalábbis arra az ablakra, ami az övé volt, mikor elszenvedtem a balesetet.

Chancery írta:
Szia!
A céhházban vagy? Akkor nézz ki az ablakon, légyszi

Majd lecsuktam a menüt, kifújtam a levegőt - észre se vettem, hogy eddig bent tartottam, majd összekulcsoltam magam előtt a kezeimet és felnéztem az ablakra, várva, hogy felbukkan-e mögötte a szőke hajú, vágott szemű férfi.
Az egész lelkem lüktetett a feszült várakozástól. Istenem... csak annyit adj, hogy örüljön nekem, de ennyi. Nem akarok a nyakára akaszkodni, tudom jól, hogy rajtam kívül még sok másik vasat is tart a tűzben. Csak kérlek... legalább a barátja had maradjak.
Eiki
Eiki, az Isten verjen már meg, nézz már ki azon a nyüves ablakon, mert úgy érzem, mindjárt elájulok a feszültségtől.

by **The Gleam Eyes** Vas. Jan. 09 2022, 10:29

Tsujimoto Eiki

A szokványos búskomorság a mai nap se került el. Mostanság nem találtam meg a magam örömét a játékba. Mintha az örömöm Channal együtt végleg elhagyott volna. Nem farmoltam, nem járkáltam a városba, még az embereket is kerültem mostanság. Ha ki is ruccantam, azt éjszaka, magányosan tettem, mindenféle ok nélkül, csak hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Magányos voltam. És ezen egyetlen személy se segíthetett, kik a játékban maradtak. Talán csak egy valaki, aki felé még mindig éreztem valamiféle vonzalmat, de tudtam, hogy az a vonzalom sohase fog viszonzásra találni. Így hát, behúzott függönyökkel, még a fényes nap ellenére is, az ágyamon feküdve bámultam magam elé, vagy épp hunytam le a szemem pihenés gyanánt. Ekkor szólalt meg a rendszer üzenet értesítője, mely nyomán lassan kinyitom a szemem és sóhajtok egyet. Mióta én lettem a céhvezér, egyre gyakrabbak ezek az értesítések. De én vállaltam. Chanért. Chanért elvállaltam. Nem hagyhattam szétesni a céhet. És mint így, kötelességem is van. Így végül ismételten sóhajtok majd megnyitom a levelező fiókom. És ekkor ütött meg elsőként a sokk. Eleinte csak látatlanba meg akartam nézni miről szól az üzenet, de az agyam azonnal felismerte az ismerős nevet. Szívem mintha azonnal megszűnt volna dobolni. A szám kiszáradt, a levegőt nehézkesen vettem. Majd megnyitottam az üzenetet. Remegve olvasom végig és érzem, hogy egy könnycsepp gördül ki a szememből. Majd félre söpröm a panelt, a takarót és mindent, és teljes sebességgel rohanni kezdek. Nem mentem az ablak elé. Nem mentem, mert féltem, hogyha kinézek raja, csak illúziót látnék. Helyette szinte kitéptem az ajtómat a helyéről és teljes erővel szaladni kezdek a folyosón, a kanyarokba gyakorlatilag majdnem felborultam, ahogy faltól-falig csúszva kicsit se lassítva minden erőmből szaladtam.
~ Itt van… Itt van… itt van! Chan… visszatért! – ezek voltak a gondolatok, mik a fejembe gyűltek és akaratlanul is elkiáltom magam, ahogy a főbejárati ajtókat gyakorlatilag kivágom – CHAAAAN!
Azonnal kiszúrtam őt. Nem kellettek a macskafülek. Nem kellett hozzá semmi. Biztos voltam benne, ha tömeg közepén áll, akkor is azonnal észrevettem volna. Odaszaladva hozzá egyszerűen karjaimba ragadom, kis híján ledöntve mindkettőnket a lábáról. És mielőtt bármit is átgondoltam volna, a hónapok óta elfolytott vágy és a magány okozta kín felszínre tört és mire kettőt pisloghatna, ajkaim forró csókra tapadtak a szájára, ismét érezve azt a mámoros, kábító ízt, mi annyira magával ragadt azokon a tiltott éjszakákon. Nehezen fogtam vissza magam. A testem elfolytott érzelmei utat találtak és éreztem, hogy vágyok Chan érintésére, a testének közelségére. Magam alá akartam gyűrni, hogy kielégítsem a testemben rejtőző forró vágyat, mit a lány hiánya okozott. De nem tehettem meg. Itt nem. Érezheti rajtam a testem remegését, ahogy végül ajkaimmal elválok tőle. Finoman lihegve, vágyaimat visszafogva, tudom, hogy nem sokáig fogom kibírni, így, végül ölembe vettem a lányt, majd öles léptekkel megindultam a céhház felé. Menet közben, ha esetleg megszólalna, csitítgatva elhalkítom.
- Tudni akarom, mi történt. Tudni szeretném, mi volt veled. Hogy hol voltál, hogy miért tértél vissza… hogy boldog voltál-e. De… ezt majd később Chan. Annyira hiányoztál. Azt hittem megőrülök nélküled. Több hónapnyi magányt kell visszafizetned, kamatostul. – mondom, de vádaskodás helyett hangom lágy és vicceskedő volt és hosszú idők óta olyan meleg mosolyt engedtem meg magamnak, amelyre már nagyon hosszú idő óta nem volt példa.
Végül, miután elértük a szobát és nem kéredzgetett le a kezemből, finoman becsukom magunk mögött az ajtót, gyengéden lefektetem az ágyra, és fölé mászva egy darabig még nézve fél homályba a lány csodás szemeit, végül megszólalok.
- Szeretlek, te bolond. Maradj velem… egy életen át. – suttogtam elhalt hangon, majd ajkaim csókra nyíltak.

by **Chancery** Vas. Jan. 09 2022, 13:16

A régi énem teljesen másképp viselkedett volna. Talán el sem jött volna ide, csak megbújt volna valahol, hogy senki ne vegye észre, mert meg lett volna róla győződve, hogy senkinek se hiányzik és senkinek sincs rá szüksége. A régi énem halovány hangjai még kísértettek, de odakint, a kis szürke szobában, amiben töltöttem életem körülbelül másfél évét, a lelkem elérte, hogy már ne legyen rá hatással. Szinte érzem, ahogy az a kislány boldogan mosolyodik el erre, tudva, hogy legalább a jövőben érettebben kezelem a sebeimet és nem hagyom, hogy hatással legyenek az életemre.
Mély levegőt vettem, és vártam, de Eiki arca nem bukkant elő az ablakból. Már-már elterveztem, hogy ha öt perc múlva sincs változás, megfordulok és megyek tovább. Nem kellett viszont ennyi idő; a céhkapu szinte kivágódott, és nem kellett oda nézzek, hogy tudjam, miért.
Eiki, esetleg Simeon látott meg, vagy Pinku, vagy akárki más még a régiek közül.
Viszont Eiki volt az. A hangja, ahogy a nevemen szólított, megrezzentett valamit a lelkemben. Ahogy szinte üvöltött... mosolyra késztetett. Nem volt benne düh vagy méreg, hogy takarodjak, hanem pont ellenkezőleg. Öröm és megkönnyebbülés.
Karjaimat széttárva fogadnám, de valljuk be, a fiú valóban szinte elsodor. Elnevetem magam, ahogy egymásnak ütközünk, karjaimmal szorosan átölelem a vállát, belekapaszkodom, nehogy elessek. Ez csak digitális, de mégis, a világ egyik legjobb érzése, ami csak érhet. Orromat a vállába fúrom, magamba szívom az illatát, és csak most döbbenek rá, mennyire hiányzott valójában. Nem tehetem ámbár ezt sokáig, mert hátrál kicsit, majd minden szavamat belém fojtja. Meglepetten felnyögök; na de Ei... csak így, a nyílt utcán, mindenki szeme láttára?
Valami megváltozott. Nem szokott ennyire heves lenni, pedig valljuk be, ő pont erről volt híres. Egész testében reszket, és úgy néz rá, mikor elenged, mintha nem hinne a szemének. Én pedig nem bírom elvenni a tekintetem az övéről és szélesen elmosolyodom. Ismét sírok a boldogságtól, ez a második alkalom, ám nevetek, mikor felemel és a karjaiba vesz. Átkulcsolom a nyakát, hogy biztosan tartsam magam, bár nem sok bajom esne a városon belül.
-Jesszus. Mi ütött beléd?
Nevetek fel, majd puszit nyomok a homlokára, ahol érem. Hiányzott, éreztem, hogy hiányzott, de nem hittem volna, hogy ennyire. Oh persze...
-Jaj, a nagy sietségemben elfelejtettem a bort meg a sütit...
Döbbenek rá. Az volt az eredeti tervem, hogy hozok sütit és bort, pont úgy, ahogy ő is hozott az első alkalommal, mikor végül elvarázsolt. Ám a belépést követően annyira siettem ide, hogy el is feledkeztem róla. A vadmacska a lábaimnál a kapun túl még követett minket, majd eltűnt; valószínűleg elment megkeresni valaki mást, vagy csak ismerkedni, mi változhatott a céhházban.
-Remélem, ezt a kérdést nem gondoltad komolyan. -emelem meg kicsit a szemöldököm, mikor kiejtette a száján, hogy boldog voltam-e. Közelebb húzom a füléhez az arcom, és csak halkan suttogom, de tudom, hogy hallja. -Nélküled a legbánatosabb ember voltam a világon.
Hagyom, had vigyen, ahova csak akar. A világ végére is elmennék vele, ha kell, itt és most. Elfog a gondolat, hogy nem akarok soha többet kilépni a játékból, de muszáj lesz néha, és ki kell találjak valamit, mivel magyarázom majd ideiglenes eltűnéseimet. Pedig Eiki pont az az ember, aki előtt nem akarok titkolózni, de muszáj lesz. Köt a szavam, és nem szeghetem meg; mondjuk ezt talán ő is megértené, ha elmondanám neki. Viszont nem most van itt az ideje ezen filózni, vagy akármennyire is törődni vele.
Mikor fölém hajol már az ágyban, ismerős emlékek tőrnek rám, és bizony én sem feltétlenül mentesülök az alól, ahogy a lelkem és a testem - még ha digitális is - reagál a rég várt viszontlátásra. Kezeimmel felnyúlok, végig simítom az arcán, mintha így akarnék megbizonyosodni róla, hogy itt van előttem és nem csak álmodom, ahogy annyiszor a kis szobában. Elnevetem magam, mikor megszólal, mert valahogy ez a szó az ő szájából az utolsó, amire számítottam volna.
-Na, és hanyadik vagyok a sorban, te vadászok gyöngye? -kacagok, ahogy karjaimmal átölelem a nyakát és közelebb húzom, de még nem adom meg neki a csók édességét. Láthatja a csillanást a szememben, ami egyszerre tükrözi a döbbenetem és a hitetlenségem. Hisz burkolt... de mégis egyértelmű volt ez a kérdés. Zavartan elkuncogom magam, lesütöm a szemeimet, egy pár másodpercre sötétségbe borítva saját magam elől a világot, mielőtt újra ránéznék.
-Ezt most nem tudom, hogy jól hallottam-e, vagy csak félreértettem, vagy ilyesmi. Ei, drágám, egyelekmeg. Hát tényleg ennyire hiányoztam, hogy ilyen meggondolatlan dolgokat mondasz?

by **The Gleam Eyes** Hétf. Jan. 10 2022, 13:09

Tsujimoto Eiki

16+

Már az az apró nyüsszenés is, mit csókom meglepetése okozott benne, elég volt, megmozgassa belső kerekeimet. Nem voltam képes várni. Ahhoz túl rég óta várok! Kérdésére nem is válaszolok, hanem csak hagyom, hogy belém kapaszkodjon, viszont akaratlanul is elmosolyodok a bor és süti említésére, mert igenis értettem az utalását.
Ahogy beszélt, ahogy lélegzett, a testének közelségének a hője, amaz illata, olyan mámorossá tette a hangulatomat, ha már az összes említett bort, egymagam húztam volna le. Szinte csak ittam a szavait és ahogy kérdésem nyomán a fülemhez hajol és bele suttogta válaszát, érzem, hogy átjár az a jól ismert kellemes bizsergés, és már alig bírtam kivárni, hogy kettesbe maradjunk. Végül az ajtó csukódott, az álmaim nője, pedig az ágyra került, és ahogy átkarolt, már hajoltam is volna, hogy megkapjam a várva várt csókjait. De elkerült játékos mosolyával. Játszik velem, míg nem kapja meg a válaszát. Így hát elmosolyodva, kissé eltávolodok tőle, hogy szemügyre vegyem őt. Jól láthatóan megváltozott, nem az a Chan, akit eddig láttunk, de talán még szexibb volt így, mint ezek előtt. Elégedetten elmosolyodva, ismét fölé hajolok és mivel csókot nem kapok egyelőre, így a nyakára lehelem, mit szájára nyomnék.
- Hányadik vagy? Jelenleg? Az első. Most és mindörökre.
Következő kérdésére viszont kifújom a levegőt, és zavartan felülve megvakarom a fejemet. Látszik rajtam, hogy bajlódok, de végül szemeimben elhatározás szeme villan, mikor visszafordulok. Kezem az arcára simul, ahogy gyönyörű szemeibe nézek.
- Nem tudod elhinni, mennyire hiányoztál. Csak rád gondoltam. Csak te jártál a fejemben. Most, mikor itt vagy előttem, még is nyuszi vagyok feltenni a kérdést. – vigyorgok rá, majd kezemet szépen lassan lejjebb húzom arcán, majd nyakán, majd tovább simítom testét lefelé – De úgy döntöttem, nem fogok tovább várni. 1,5 évig vártam rád, hogy ismét itt legyél velem. Nem fogom megkockáztatni, hogy esetleg újból eltűnj és megbánjam, hogy soha nem mondtam ki.
Ekkor tekintetem a kezemre vetül, mi a lány keblein simul végig, majd a hasán és megáll a csípőjénél. Ekkor tenyerem a plafon felé nézve mutató ujjammal finoman felfelé húzom az előbb bejárt utat, mely során lassan felgyűrőm felsőjét – Egy perverz vagyok. Ebben a pillanatban is, mikor a kérdés a fejemben van már, még mindig csak meztelen tested képe villan az agyamba. Annyira hiányoztál, hogy képtelen vagyok türtőztetni magam… - ujjaim nyomán előbukkan a lány csupasz hasa, de még mindig nem állok meg - …vágyok rád és reménykedem, hogy az érzés kölcsönös. Szörnyű alak vagyok, hisz sejtem, min mentél keresztül, én még is csak egyetlen kérdést tudok csak itt most feltenni.
Ahogy ujjam felfelé húzódott, a nő felsője keblei fölé gyűrődtek, felfedve melltartóját és kebleit. Melyek igézve húzták volna kezemet, hogy rámarkoljak. De ehelyett, a lányra emelem szememet és lágyan elmosolyodva olyan közel hajolok, hogy szinte magamon érzem, leheletének melegét.
- Chan. Megtisztelnéd ezt a szerencsétlen flótást… hogy igent mondasz neki? – kérdezem lágyan mosolyogva, majd homlokomat az övéjének nyomva felteszem a kérdést – Chancery… hozzám jössz feleségül? – mondtam ki azokat a szavakat, miket képtelen voltam magamban tartani.

by **Chancery** Kedd Jan. 11 2022, 10:08

16+

Milyen különös. Másfél éve, mikor kikerültem a játékból, Eiki szavai még bizonyára kétkedő fülekre találtak volna. Legyintettem volna, hogy ugyen, csak szépíteni akar, elcsavarni a fejem, hogy átadjam magam neki, pedig már akkor sem kellett azért túl sokat küzdenie. Most viszont... bár valahol még mindig felcsendül egy kis harang, hogy talán csak valami hátsó szándék mondatja vele mindezt, a hangján érzem, hogy tévedek.
Nincs hátsó szándéka.
Ennyi sokat változtam volna a szürke szobában? Igyekszem félretenni a viszontlátás öröme okozta eufóriát is, hogy tisztán lássak, de erre viszont még én is képtelen vagyok. Merőben más, amit vártam és amit kaptam, ez pedig szabályosan megrészegít. Hisz csak reméltem, hogy Eiki örülni fog nekem, valahol számítottam rá, hogy egyből le is fog talán teperni, ha épp kedve van, de valami mégis megtölti a levegőt körülöttünk, valami olyasmi, ami azelőtt is itt volt, de akkor még nem voltam tudatában.
Ahogy hallgatom őt és a szemébe nézek, még az sem érdekel, hogy a tekintete néha elkalandozik a testemen. Igazából még meg is tudom őt érteni, ha én lennék az ő helyében, talán ugyanígy viselkednék; vagy legalábbis nagyon hasonlóképp.
Arcomra jókedvű mosoly terül, mikor nyíltan kimondja, milyen is valójában. Elkacagom magam, fejem kissé hátra vetem, miközben kezeim felnyúlnak, hogy ujjaim beletúrjanak az élénkszőke fürtökbe, majd ismét felé fordulok. Nem szólok még, hagyom, had mondja végig, amit szeretne, miközben én is visszafogom magam, hogy közelebb húzzam magamhoz az egész testét. Nem, nem számítottam ilyen heves viszontlátásra, de be kell valljam. Nekem sem lenne ellenemre némi szórakozás ennyi idő után.
Mikor közelebb hajol, lélegzetvisszafojtva várok. Mert tudni vélem, mit akar kérdezni, tekintetem nem veszem le az övéről, így bizonyára ismét látja, ahogy döbbenten megremegek, mikor már félreérthetetlenül teszi fel a kérdést. Régi énem hangjai felszólalnak; ő arab vérű, számára ez sokkal könnyebb, mint nekem, európainak, a szívem viszont úgy kalapál, mintha egyenesen az utolsókat rúgná.
Én megbízok benne. Ezzel együtt ismerem is, hogy milyen. Mégsem bánom. Tudom jól, hogy Eiki életében sosem csak én leszek az egyetlen, előbb vagy utóbb lesznek mások is. Mégsem bánom. Viszont házasság... bár, végülis, egy játékban vagyunk csupán jelen pillanatban.
Igaz, kicsit se bánnám, ha a valóságban is együtt lehetnénk. Csak épp ott már talán jobban ragaszkodnék a monogámiához, mint itt. Szám talán ravasz mosolyra is húzódik a gondolat hatására, majd orromat a fiúéhoz érintve, szemeimet félig lehunyva apró, de annál forróbb puszit nyomok a szájára, mielőtt megszólalnék.
-Ennyire azért nem szoktál a lényegre térni.
~De nem érdekel, hogy komolyan gondolod-e vagy sem.
-Kérnék még azért előbb egy kis időt gondolkodni. Mondjuk... előbb beszélgessünk egy kicsit, aztán majd visszatérünk rá. Estig megadom a választ.
Bár a szó inkább hangzik "baszélgessünk"-nek, miközben kezem lejjebb siklanak, ujjaim erősen belekarmolnak a felsőjébe és közelebb húzom magamhoz, hogy megcsókolhassam, mielőtt szólni tudna. Ismerem már őt, tudom, hogy előbb jobb kielégíteni a vágyait, és bizony aláírom, az én tüzem is szorul némi nyugtatásra, mielőtt tisztán tudnánk gondolkodni mind a ketten. Nem akarom, hogy ha most a szívemre hallgatok és kimondom, hogy "Igen", később megbánja, hogy egyáltalán feltette ezt a kérdést.
Majd hagyom végre, had kalandozzon kedvére. Had fedezzen fel újra és újra, ahányszor csak akar, én pedig megteszem ugyanezt. Nem kertelek már, hogy mit is szeretnék, ellentétben a régmúlttal, ami már olyan távolinak tűnik, akár a Végtelen Tenger túlpartja, de örömmel látom rajta, hogy kifejezetten tetszik neki ez a felállás. Oh, nem is kell sok, hogy olyan tűz lángjait érezzem meg, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam.
Nem ismerhetem az ő oldalát, csak a magamét, az pedig rég nem az együtt töltött forró órákról szól. Szeretem őt, mindennél jobban, és bármit megadnék neki, amit csak akar. Egészség, kényelem, szabadság, legyen az bármi.

Ragaszkodom ahhoz, hogy miután a lángok elcsitultak, az ágyban maradva szorosan hozzá bújhassak. Van még időm, bőven, de tudom, hogy egy pillanatra sem szeretnék elszakadni tőle soha többé. Mutatóujjam játékos köröket írnak le a mellkasán, fejem a válla gödrében pihen, földöntúli örömmel hallgatom minden lélegzetvételét.
-Úgy érzem magam, mintha nem is lenne ez valóság. És most nem a digitális világra gondolok. -kuncogok kicsit, tenyerem a hasára siklik. -Azt hiszem, túlságosan is beléd zúgtam, te szőke herceg, teh...
Nézek fel rá, keresem a tekintetét, majd karommal feltolom magam, hogy fölé hajolhassak. Most én érintem a homlokom az övéhez, ahogy pár órával ezelőtt ő tette ugyanezt és huncut kacagással suttogom, közel a szájához.
-Ha áll még a kérdésed, akkor legyen. Szívesen mondok igent neked. De ha valaha is szemet vetnél másik nőre, előbb majd mutasd meg őt nekem is. Rendben?

by **The Gleam Eyes** Pént. Jan. 14 2022, 07:53

Tsujimoto Eiki

16+

A lány jóleső kacagása jól érezhetően, jól esett számomra, hisz csilingelő hangjának, ezt a lágy csengését, már közel 1,5 éve nem hallhattam, így érzem, hogy belsőmben szétolvad a feszültség magjának minden utolsó megmaradt fagyos tüskéjének maradéka.
A puszi nyomán elmosolyodok és készülnék rátapasztani számat az övéjére, de ő megszólalt, és én még csak véletlenül se akartam megszakítani lágy, dallamos hangjának zengését. Mielőtt azonban hozzá tudnék szólni magához, húz, és én nem ellenkezek, hanem átkarolva őt erős kezekkel, viszonzom szerelmes csókját, ahogy csupasz keblei finoman a mellkasomnak nyomódnak.
Nem váltunk szét. Ha rajtam múlt nem. Így forró csókjainak kavalkádja alatt kezem mellkasára csúszott, hogy megtapasztaljam ismét forró bőrének érintését. Mozdulatom gyengéd volt és finom, de pont annyira határozott, mint amit Chan annyira szert. Szerettem őt. Mindennél jobban szerettem őt, és ez vágytól csillogó szememen tökéletesen látni vélhető volt. Végül szabad kezem megindult a lány lábai felé, hogy olyan beszélgetést rendezzünk, mely mindkettőnk számára kielégítő lesz.

Chan mellettem akart maradni, miután már a lihegésünk is elmúlt. Bár nem mintha nagyon követelőznie kellett volna. Bal karommal átnyúlva a nyaka alatt, hagytam, hogy a vállamra feküdjön, miközben én hanyatt fekve, meredtem a baldachinos ágy, függönyös tetejére arcomon világi békességgel. A jövőn gondolkoztam, a jövőnkön, melynek fénye, csak úgy beragyogta a kedvemet. És amit mindennél jobban vártam. Miközben ujja a mellkasomon járt, én a fejét simogattam felhúzott balommal, mellyel gyakorlatilag akaratlanul is közelebb húztam őt magamhoz. Szavai nyomán elmosolyodok és felé fordulva, finoman homlokon csókolom. Ahogy felém fordult, és feljebb kúszna, egyszerűen csak magamra húzom, így csupasz testének lágy melegsége teljesen átjárt. Elmosolyodva karolom át derekát, ahogy szerelmes pillantásait viszonzom. Szavaira elmosolyodok, és miközben már-már megcsókoljuk egymást, még válaszolok neki.
- Hogy is ne. Hogy aztán, elcsábítsad tőlem. – lehelem ajkaira, ahogy csókot váltunk - Akkor inkább, csak téged szeretlek egy életed át. Több már nekem úgy se kell. – kezeim ekkor lejjebb csúszva megmarkolták popsiját, ahogy lágyan rávigyorgok – Talán csak még egy kör. Drágám.
Ezzel magam alá fordítva, ismét fölé hajolok vigyorogva és a nyakát csókolgatva lágy ígéreteket lehelve a csókjára ismét fel tervezem ébreszteni benne a vágyat, egy sokkal érzelmesebb, sokkal érzékibb táncra, mint eddig bármikor.

-=Amennyiben Chan másnap még Eikivel lenne=-
Másnap viszonylag korán keltem fel, de még csak meg se fordult a fejembe, hogy felkeltsem kedvesem. Kimerítő éjszakánk volt, és meg is lepett, hogy szinte csak pár órát aludtam, mégis frissnek érzem magam. De nem bántam, mert így legalább Chanhoz bújva érezhettem kedvesem közelségét. Hogy azt hittem, hogy csak álom volt a tegnapi? Egy pillanatig se. Ébredésem pillanatában tökéletesen tisztában voltam mindennel. Számomra ez a valóság volt. Mely nem volt számomra boldogabb. Ha végül Chan ébredezni kezd, lágy csókkal ébresztve, átkarolva hozzábújok.
- Pihenjél csak Aranyom. – becézgetem a karjaim közt fekvő nőt – Itt vagyok, nem sietünk sehová.
Megígértem neki, hogy beszélni fogunk. Beszélgetni, a múltról… a jelenről. És remélhetőleg a jövőről is. De ez még csak a jövő zenéje. Egyelőre ezen a kellemes, puha ágynál nincs számomra fontosabb hely, ahol a karjaim közt, a világ legszebb és legértékesebb kincsét ölelhetem.

by **Chancery** Szomb. Jan. 22 2022, 18:14

-Eh, a fenébe. Lebuktam. -biggyesztettem le kicsit az ajkam, mint egy sértődött kisgyermek, majd elnevettem magam. Játékosan ütögettem meg Eiki vállát, hisz persze, nem gondoltam komolyan. Valahol az agyam még fel sem fogja, hogy igent mondtam neki, időt pedig nem igazán akad rá, mert szívem választottja ismét felül kerekedik rajtam és nem hagyja, hogy túlságosan a gondolataimba mélyedjek vagy a vele való beszélgetésbe. Telhetetlen, de még ezt is imádom benne.
A vele való tánc pedig mindig olyan élvezetes a számomra, hogy rendre kapható vagyok rá. Messzire száll a szürke szoba és a doktorok, de még a mentorom emléke is. Most csak mi ketten vagyunk.

Szerencsém volt, hogy éjfélre mélyen elaludt már. Nem tudtam, mit csináltam volna, ha elnézem az időt és nem figyelek oda, de az agyam, miután már leszállt az éjszaka, könnyedén átkapcsolt veszélyt jelző üzemmódra. Utáltam még a gondolatát is, hogy hamarosan fel kell ébredjek egy kisebb időre, és miután biztos, ami biztos, írtam Eikinek egy üzenetet, miszerint ne aggódjon, sietek vissza, még mindig percekig ökölbe szorított kézzel álltam az asztal mellett és reméltem, hogy az előgenerált papírlap nem kerül elolvasásra.
Valahol az előttem álló út, hogy ismét felfejlődjek a frontszintre, most elgördíthetetlen akadályként tornyosul fölém. Rengeteg munkámba és időbe fog kerülni, pedig minél hamarabb szeretnék ismét Hinari mellé állni és segíteni őket. Szinte ellenállhatatlan késztetést érzek rá, hogy kérvényt nyújtsak be, érjék el valahogy, hogy ne kelljen kilépnem, vagy ritkábban, annak érdekében, hogy mindent elintézhessek, amit el szeretnék, de ismerem magam, ehhez már nem lenne merszem, legalábbis, jelen pillanatban. A valóság hideg fuvallatként csapott meg, kifújtam a levegőt, és elmentem anyám mellett. Minél hamarabb szerettem volna feltölteni magam és pihenni kicsit, hogy visszamehessek, még mielőtt Eiki felébred.
Persze ez nem feltétlenül sikerült. Mire felébredtem, már rég csicseregtek odakint a madarak, én pedig pár kába másodperc után egy gepárd gyorsaságával pattantam ki. Ha tehettem volna, a pirítóssal a számban már húztam volna fel a sisakot, de végül visszafogtam magam. Jobban átbeszéltem anyámmal, hogy mi legyen a rend; elvégre úgy kell összeegyeztetnem a két életem, hogy senki se gyanakodjon rám, ám mikor már kezemben tartottam a sisakot, kissé leeresztettem és elgondolkodva bámultam a falon lógó egyik ősrégi animés poszterre.
Nem fogok tudni örökké hazudni mindenkinek. Én főleg, aki pocsék vagyok benne.
Felsóhajtottam és inkább felvettem a ketyerét, hogy minél előbb visszamehessek, tudva, hogy ezúttal este kilenc körül mindenképp le kell lépjek legkésőbb. Ideje lesz elintézni a legfontosabb dolgokat.

Nem tudom, a rendszer vajon jelezte-e a szőke szívtiprónak, hogy a régi szobámban idegen alak tévedt be, így jobbnak láttam, ha gyorsan cselekszem. Álomkelő unott és továbbra is kissé sértődött, de valahol talán mégis jókedvű tekintete (ez a macska rosszabb, mint egy állapotos nő) fogadott. Ezúttal követett, mikor kiléptem a szoba ajtaján és megkerestem a... nem, valamiért most nem merem annak nevezni, amivé vált, inkább... maradok talán a... hogy is kéne őt hívjam? Barátom? Párom? Szívem csücske?
A kérdés ámbár feleslegessé vált, mikor megtaláltam. Megpróbáltam hátulról elkapni és átölelni, hogy csókot nyomhassak a háta közepére, majd hagytam, hogy megfordulhasson.
-Éhes vagy? Ha visszaveszel a céhbe, és használhatom a konyhát, összeütök valamit szívesen. A harmadlagosaim megmaradtak, szóval nem fogsz odaégett tojást kapni.
Nevettem el magam. Ismét megszállt a jókedv és az optimizmus.

by **The Gleam Eyes** Hétf. Jan. 24 2022, 03:10

Tsujimoto Eiki

Ahogy elvicceli a dolgot és játékosan csapkodni kezd, elmosolyodok, és finoman átkarolva magamhoz húzom, ahogy felé kerekedve, megcsókolva, félre taszítom a beszéd mindennemű időhúzását, hogy ismét együtt legyünk. Telhetetlen vagyok? Természetesen. Hisz nincs az a pillanat, amikor ne gondoltam volna arra, hogy ismét együtt legyünk. Még szép, hogy kihasználok minden egyes pillanatát.

Mikor Chan másnap reggel bejött a szobába, talán már meglepetten látja, hogy már ébren vagyok és felöltözve, elgondolkozva néztem ki az ablakon. Mivel azonban az épületen belül mindig kikapcsolom a jártasságaimat, nem is figyeltem arra, hogy az ajtóm nyílódik és Chan mögém lopódzik. Ahogy viszont átkarol és puszit nyom a hátamra, rögtön tudtam, hogy ő az, és mosolyogva megfordulva, viszonzom „reggeli” csókját, hogy aztán átkarolhassam őt. A szavai után azonban akaratlanul is, de felnevetek.
- Tíz óra van Chan. Értékelem a szándékot Picim, de a reggelihez, már késő van, de az ebédhez még korán van még. De szívesen megkóstollak addig, hogy elüthessük az időt. – mondom neki kacéran elmolyodva és sokat sejtetően megnyalom a számat, de rövid úton felnevetek – Nem, ezúttal nem. Megígértem, hogy beszélünk. Amúgy is gondolom, szeretnéd tudni, mi történt itt benn mostanság.
Ezzel, ha nem ellenkezik, akkor elvezetem a kanapéhoz, ahova leülve, az ölembe véve, átkarolom, hisz attól, még, hogy komolyabb beszélgetésünk lesz, nem kell kényelmetlenül éreznie magát. Ha végül úgy dönt, hogy kezdhetünk, bólintok és én kezdem a mesét, hisz számára talán fontos információkat is elmondhatok számára. Elmondtam neki a céh jelenlegi állását, aktív tagjainkat, hogy mi történt Jay-el miután Chan kiloggolt. Összefoglaltam a front jelenlegi állását, illetve, azok listáját, akik már nincsenek közöttünk, de ő is talán még ismerheti őket. Beszéltem neki arról is, hogy mennyi ideje vártam, hogy ismét itt legyen, még arról is, milyen magányos voltam nélküle és, hogy mennyire örülök, hogy ismét velem van. Mindeközben, míg magyaráztam, persze vissza is hívtam a céhbe, sőt a céhvezetői státuszt is visszaadtam neki, ha kérte, hisz számomra mindig ő lesz az Unity szíve és jogos tulajdonosa. Ahogy viszont kezdek kifogyni a témákból, úgy maradtam végül egyik pillanatról a másikra csöndbe. Végül, ha nem kezdett mesélni, akkor egyszerűen csak magamhoz öleltem, és a homlokát csókolgatva élveztem a közelségét. Nem kényszerítettem, hogy beszéljen. Számomra jó volt ez így is. Nem kértem indokokat, nem kértem azt, hogy mondja miért hagyott el minket, és most miért tért vissza. Egyszerűen csak örültem, hogy viszontláthatom. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a reggel folyamán kiloggolt. Már hajnalban felkeltem, mikor ő nem volt már itt, és az üzenet után, aggódva néztem meg hol lehet vajon, mikor is a barátok között szürke volt a neve. Ez pedig mindennél árulkodóbb volt. Persze nem mondtam neki, hogy tudom, mi van nagyjából a háttérben, de igazából fölöslegesnek is éreztem. Mit számítana? Semmit. Hisz itt van, nem? Visszatért. Akkor miért kéne indok tőle bármiért is?

by **Chancery** Hétf. Jan. 24 2022, 15:08

Elhúzom a szám, komolytalanul, az időpont ismertetésének hallatán, mintha csak a főnöktől kaptam volna ki, amiért késve értem be a munkahelyemre, a következő pillanatban viszont felnevetek.
-Őszintén, szokatlan, hogy nem röpködnek a perverz poénjaid, mint az alacsonyan szálló csészealjak.
Olyan különös, hogy tényleg kényelmes az ölében ülni. Fejemet hol a vállára hajtom, hogy felemelem, hogy az arcát nézhessem beszéd közben, és hallgatom. Utólag visszagondolva, rövidnek tűnik ez az idő, amit távol töltöttem, de annál több minden történt közben benne. Örültem annak, hogy a front haladt tovább különösebb gondok nélkül, új tagokkal - köztük azzal a fickóval, aki velem volt a végzetes kazamatában, és aki ezek szerint megörökölte a dolgaimat a rendszernek hála, vagy épp annak hibája okán. Hagytam a csendet kicsit magunk között, mikor Eiki végzett, ujjam játékosan körözött a mellkasán, ahogy szemeimet lesütve gondolkodtam. Mindent el szerettem volna mondani neki, de tudtam, hogy nem tehetem...
-Iszonyúan hiányoztál. Jobban, mint bárki és bármi más...
Kezdtem végül, fejemet a vállára hajtva. Nem mondhatok el mindent. Ezt észben kell tartanom, de talán egy picit csak-csak mesélhetek.
-Örökre megtanultam, hogy ha egy kazamatában ismeretlen, feltérképezetlen utat találok, ne menjek többet arra. Nem tudom, mi volt az a szörny vagy miniboss ott lent, de nem az első szintre való, az teljesen biztos. Olyan volt, mint egy bika és egy szamuráj keveréke, és hatalmasakat sebzett.
Kicsit felpillantottam rá, az arcára, mintha le akarnám olvasni a reakcióját, pedig csak én akartam időt nyerni, hogy miként fogalmazhatnék. Végül úgy döntöttem, őszinte leszek és megpróbálok úgy megetetni egy kecskét, hogy megmarad a káposzta is.
-Nem mondhatok el semmit arról, ami történt, pedig szeretnék. Viszont még annak sincs teljesen vége, sőt, nem is lesz talán. Már mások a körülményeim, szóval, a saját érdekemben, oda kell figyeljek, mennyit vagyok itt. Mindig el fogok így tűnni pár órára, de ne ijedj meg. Mindig vissza fogok most már jönni, amint tehetem. Nem foglak magadra hagyni többé.
Kezem végig simított Eiki arcán, hogy kicsit közelebb húzhassam magamhoz és lophassak tőle egy kis csókot, majd kuncogva eltávolodtam tőle.
-Ah, köszönöm a mesedélutánt, édesem. Viszont, ha nem bánod, ma... -csaptam össze a tenyerem széles mosollyal. -... felkészíteném magam arra, hogy ismét felhúzzam a szintem. Szóval, elugrok a Bankba, nem kell semmi különleges, így T1-en elég lesz, ami akad, hamar elérem úgyis a nagyobb szintet. Viszont... lehet egy pofátlan kérésem?
Fél szememet lehunyva, kezeimet összetéve néztem fel rá. Ha mozgathatóak lennének a füleim, biztos azokat is hátra csapnám.
-Van most épp mentoráltad?

by **The Gleam Eyes** Hétf. Jan. 24 2022, 16:08

Tsujimoto Eiki

Chan közelsége és ahogy a vállamra hajolt, egyszerűen megnyugtatott.
- Hiába, a szerelem csodákra képes. – mondom széles vigyorral, majd játszott fellengzéssel még rá is játszok - Egy új ember lettem. Nem oly póriás, mint régen. Most már egy nő értékét, már nem a szoknyája alatt keresem. – majd elvigyorogva hozzáteszem – Hisz már megtaláltam az én grálomat, a kimeríthetetlen öröm forrásomat. – mondom pimaszul végig simítva combját kezemmel, majd felnevetve, kicsit megnyomorgatom Chant egy öleléssel.
Mintha minden feszültség elpárolgott volna belőlem. Jó érzéssel töltött el, főleg, hogy megannyi pillanatot még együtt tölthetünk, újabb és újabb élményeket átélve. Ahogy pedig végeztem a meséléssel, a beált csendbe, csak fejéhez érintem homlokom, ahogy átkarolva élvezem a helyzetet, ahogy finoman simogatom karját. Végül megszólalt, és én türelmesen hallgatom. Ő se vágott a szavaimba és én se vágtam az övéjébe. A teljes nyugalom járt át során, és egyetlen percre se rázott meg a meséje. Miért is rázott volna, hisz tudtam mi a vége. Túlélte, és itt van. És csak ez számít nem? Ha esetleg érzem, rajta, hogy a „titkolózása” miatt feszült lenne, csak homlokon csókolom.
- Nem kell aggódnod, szerintem sejtem mi folyik nálad. Legalábbis vannak tippjeim. – mondom neki megnyugtatóan – Viszont szeretném, ha megtennél nekem valamit. Jobban mondva megígérnél nekem valamit. Ha bármikor úgy érzed, valami túl nagy teher számodra, én mindig ott leszek neked, hogy könnyítsél magadon. Legyen bármilyen kegyetlen, vagy kemény az élet, én mindig kitartok melletted.
„Pimasz” kérésére viszont, elvigyorodva, lejjebb csúsznak a kezeim.
- Hm… most épp nem igazán mentorálok senkit, de csak nagyon keveseknek engedem, hogy tanítványaim legyenek. – mondom sokat sejtetően elvigyorodva – Én nem képzek akárkit, csak azok méltóak, akik elég jól bánnak a fegyverekkel. Ahhoz pedig jó kézügyesség kell. Mond csak. Neked milyen a kézügyességed? Megmutatnád? – mondom pimaszul vigyorogva, és már tudhatja, hogy egy ideig nem szabadul tőlem.

by Ajánlott tartalom