Re: Erdőség

by **Shukaku** Hétf. Feb. 23 2015, 20:28

Hát Arata nagyon elrontotta. Nagyon, de nagyon. Nem azzal, hogy nem akarta bántani az állatokat. Azt Shu könnyedén elhitte volna, hogy nem csak ő szereti őket ennyire. Még az is teljesen hihető volt, hogy Aratának nincs ideje meg kedve, hiszen még akkor is fárasztó volt a vadászat, ha csak beültünk a mobok respawnoló helyére, és sorra kaszaboltuk őket. Ezek a helyek persze rejtve voltak, hogy ne lehessen kihasználni a helyzetet, és még Shunak is sok időbe, és jó pár karcolásba tellett, mire felkutatott párat. Szóval még ez is hihető volt. Na de ott egy picit elgondolkodott, amikor Arata azt mondta, hogy nem érné meg. Ez egyértelmű lódítás volt, és a kislányban felsejlett, hogy ez a nagyon kedves íjász véletlenségből nem pont azt mondja-e, amit ő hallani akar. Ez persze csak egy sejtés volt, de olyat azért nem mondhatott Arata, hogy ne érné meg szafarizni. Mindenki tudta, hogy nagyon megéri szafarizni, hiszen majdhogynem ingyen Exp volt, ráadásul a jelvények rengeteg mindenre jók voltak, nem is beszélve az utolsó teljesítményekért járó több tízezer aranyról. Shu nem volt ugyan egy számító alak, hiszen ő már akkor bőszen szafarizott, amikor semmire nem lehetett beváltani a jelvényeket, és még híre sem volt nemhogy a Megalodonnak, de még az Északi rész vadjain és halain kívül semminek… de még ő is tudta, hogy igenis megéri.
-Itt a szafarin nem nagyon van olyan mob, akitől félned kellene. A legtöbbjüknél gyorsabb vagy szerintem, szóval el is szaladhatsz előlük, nem kell harcolni. Az elején még én is így csináltam. Most pedig már… jujj, ezt meg szerettem volna mutatni…
Még inkább lopózósra fogta, majd egy kis erdősávhoz érve félrehajtott pár ágat. A bokrok mögött egy rókavár volt, és egy anyaróka éppen a kölykeivel játszott.
-Látod? Na most képzeld el… nem adnak sokat a prémükért a faluban, egy-két aranyat… de ha valaki megtalálná őket, akkor újra és újra megölné a kölyköket, mert egy nap alatt összegyűjthet… nem is tudom mennyit. Szóval nem… nem fogom odaadni senkinek sem a térképeimet…
Majdnem hozzátette, hogy Junon kívül, de még szerencsére időben elharapta a mondatot. Ő is látta, hogy Arata belassult, ám csak intett neki.
-Ne aggódj, csak egy gazella. A patájának a dobogásából hallod. Csak fülelni kell, és akkor még hallgatózás nélkül is megy. Az egyik szökell, a másik galoppol… és az üteme is teljesen más. Tüdümm-tüdümm… hallod?
A sárkány ugyan felvett egy ugrópózt, ám Shu egy intéssel jelzett neki, hogy felesleges.
-Van elég vadhús otthon Timi, és gazella egyetlen jelvényhez sem kell.
Ekkor Aratára pillantott, hátha neki viszont kellene… bár egy mosolyt itt is megengedett magának.
-Az a baj, hogy mindannyian rögtön pénzt nyomtok szegény kezébe. Komolyan, mint valami…
Itt egy kicsit elhúzta a száját. Nem szokott ő csúnyán beszélni, főleg nem Timi előtt, de azért az emberek ilyen nemű modortalansága már neki is sok volt.
-Mi csak elhívtuk egy teára, és jót beszélgettünk. Szerintem olyan sok infót tudtunk meg, mint rajtunk kívül senki más. Bizti rosszul eshet szegénynek, hogy csak akkor keresik, amikor kell valami…

(dobtam)

by **Benedict Arata** Kedd Feb. 24 2015, 02:16

Shu-chan

Shu-chan kicsit elgondolkodott, de nem hibáztatom, hisz az értékes térképeiről van szó. Őszintén szólva arra számítottam, ha nem adja önként és dalolva, akkor majd megszerzem más módszerrel, de ez a várt érzés elmaradt. Valamiért nem volt meg a kényszer, hogy mindenképp megszerezzem, pedig én úgy gondoltam, hogy nekem kell, márpedig akkor én megszerzem. Most azonban még is az kerülgetett, hogy nem baj, majd talán máskor. Furcsa… Némán bólogattam, nem tudtam mit kezdeni ezzel az abszurd helyzettel. Nem sokkal később azonban elterelte a figyelmem. Kíváncsian néztem, vajon mit szeretne mutatni.
-Ez nem az, amit épp titkolni akartál?
Kérdezek rá, nem is tudom miért pont arra, amit gondoltam. Leguggolok, majd egy pár pillanatig csak nézem, s ez után indul csak el a kezem feléjük, ám félúton megakad. Egy rövid gondolkodás után azonban visszahúzom.
-Talán még sem kellene agyon simogatni őket, szépek így magukban is…
Azért egy fotókristályt¹ elhasználok, kár lenne nem megörökíteni. Talán még később pénzt is kérhetek érte, ha valakinek jobban megtetszik. A kis magyarázatára már kezdtem megérteni, hogy miért is mutatja. A kis aranyos, hogy próbál törődni mások lelki világával, a végén még tényleg sikerül valami kis lelkiismeret halvány foszlányszerűséget villantani bennem. Mondjuk lelkiismeretes vagyok, azt hiszem, csak a gondolkodásmódom egyedi…
-Pont ezt mondtam. Semmi értelme halomra vadászni az állatokat. Egyrészt fárasztó és sok meló, másrészt unalmas, és nem származik belőle érdemi haszon sem. Sokkal jobban el lehet tölteni az időt másokkal való szórakozással, meg tényleges haszonszerzéssel.
Nem sokkal később Shu-chan megmutatott nekem egy Gazellát, pontosabban felhívta a figyelmem rá, mivel látni még nem láttam meg a vadat. Ami meg az informátorra vonatkozik, akaratlanul is eltátom picit a számat.
-Még nem nagyon volt vele dolgom, de sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen ember, majd lehet megpróbálok vele én is így beszélni.
Azonban nem a gazellára figyeltem fel, az meglepetésként érhetett volna, ha Shu-chan nem figyelmeztet rá. Kicsit közelebb húzódtam egy bokorhoz, vesszőt helyeztem az idegre, felhúztam, majd óvatosan széthúztam a leveleket. Egy Bölény-t pillantottam meg. Röpke tétovázás után lazítottam a húron, majd visszaléptem Shu-chanhoz, és lehangoltam közöltem a lényt.
-Bölény…Ad itt valamilyen teljesítményt? Esetleg a gazella? Még egy kérdés. A gazella húsa étkezésre milyen? Nem szeretek unalmasan kajálni, és bölényből meg már van étel…Tévedtem, van még egy. Meg tudnád majd csinálni a végén nekem? Egyáltalán nem értek a főzéshez, és általában mást szoktam megkérni rá, de nem akarok túl akadékoskodó lenni, biztos találok valakit, ha nem szeretnéd megcsinálni, bár leszedni sem muszáj…
Félig magamnak félig Shu-channak mondom a dolgokat. Őszintén csalódtam, hogy megint bölény, ugyan Shu-chan remélhetőleg nem tudja, hogy nekem már csinált bölényből ételt. Azonban könnyen kivágom magam, ez nem terhelő bizonyíték. Viszont akkor is jó lenne beszerezni még pár kaját, tuti jól fog jönni. Viszont a „vendégszeretetével” sem akarok visszaélni. A vadász szeretetével meg még kevésbé.
Természetesen a megbeszélés után vagy leszedem a Gazellát, vagy nem. A bölényt csak akkor bántom, ha adna jelvényt.

¹: Elhasználok egy fotókristályt, az adatlapomon átírva.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 07:01

Shu szája szegletében egy halovány huncut mosoly jelent meg.
-Igen is, meg nem is. Tudtad, hogy a rókák nem a saját maguk ásta várakban laknak? Legtöbbször borzoknak a búvóhelyét foglalják el, és oda költöznek be. Lusta egy jószág…
Kuncogott halkan, és figyelte, ahogy Arata közelíti feléjük a kezét. Nem avatkozott közbe, hiszen a valóságtól eltérően itt nem marad rajta a szaguk a kölykökön, és nem kell attól félni, hogy az anya elhagyná emiatt. Ettől függetlenül örült, amikor az íjász visszahúzta a kezét. Szebbek voltak így, háborítatlanul. Ezután folytatta a mondatot.
-A borzok odúinak pedig rengeteg kijárata van, és hatalmas területűek. Ez csak az egyik, és nem is közvetlenül a hálófülkéhez vezet, ezen csak ritkán jönnek ki. Ezért mutattam ezt. Meg néha szoktak költözni is… talán Kayaba ezzel védi őket…
Na ez persze már kis füllentés volt, hiszen a rókák eléggé helyhez kötött állatok, és nem szívesen költözködnek, de ne higgye azt Arata, hogy egy kincsesbányára bukkant. Mondjuk azt még Shu sem tudta biztosra megállapítani, hogy a szaporodásuk hogyan működik Aincradban. Látott már kölyköket, de ahhoz még nem volt szerencséje, hogy a fejlődésük közben pillantsa meg őket, így nem tudta, hogy a kölykök nőnek-e egyáltalán, vagy mindig kölyökként respawnolódnak valahol, az idősebb állatok pedig idősebbekként… ez még egy felfedetlen rejtély volt.
-Kinek mi a haszon, Arata. Láttam már valakit órákig mobolni… tudod, hogy hány percig tart egy párbaj? Tudod, hogy a párbajból mennyivel több Exp-t lehet szerezni mint a mobolásból? Valaki pedig csak szereti ölni őket, mert rajtuk éli ki a dühét… vagy nem tudom… vannak hülye emberek…
Újabb vállvonás következett, majd egy szemöldökfelhúzás. Na tessék, máris sikerült ráuszítania valakit szegény Gregantra. Mindegy… nagy fiú már, el tudja intézni a kéretlen udvarlókat. Az azonban már meglepte, amikor Arata felhagyott a vadászattal, pedig ott állt előtte a célpont. Ennyire sikerült volna hatnia a lelkére, hogy már lőni sem mer? Fura ez a fiú… de rendkívül aranyos is…
-Ha ötöt összegyűjtesz, akkor kapsz belőlük egy jelvényt. Ez a ritka állatokon kívül mindegyikkel így van. És… nagyon finomat lehet belőle főzni. Rendes vadhús, mint a disznó… pörinek is jó, meg ragunak…
Egy kis kuncogás, majd ő maga is közreműködött abban, hogy a fiú keze felemelődjön.
-Arata. Az, hogy szereted az állatokat nem azt jelenti, hogy nem vadászol, meg ezentúl vegetáriánus leszel. Ha élelmet gyűjtesz, és szükséged is van rá, nem csak elpixeleződik a tárolóban, akkor nyugodtan lőj, nem fogok miatta megharagudni. És ne beszélj butaságokat se. Miért ne szeretném neked megcsinálni? Amúgy sem bíznám másra a gazellát vagy a bölényt, mert ahhoz magas szintű jártasság kell, meg ritka fűszerek. Kóstoltad már a karisszát? Afrikai fűszer, nagyon jól illik a vadhúshoz… olyan, mint az áfonyamártás.
Itt persze kicsendült a kis büszkeség a hangjából, és egy biztató mosollyal nógatva a fiút, hátrébb lépett, hogy helyet hagyjon neki.

by **Benedict Arata** Kedd Feb. 24 2015, 11:52

Shu-chan

Hallgattam Shu-chan mesélését, ám ezúttal nem tudott annyira lekötni, mint az imént. Valahogy elvesztettem az érdeklődésem, kezdett nem annyira szórakoztató lenni. Nem akartam bunkó lenni, és lelőni a kiselőadást. Egy-két része azért még megmosolyogtatott, vagy épp elgondolkodtatott. Kayaba, aki védelmez mi? Elég abszurd. A következő azonban már kicsit interaktívabb monológ.
-Nem szoktam párbajozni, nem az én stílusom, bár egyszer-egyszer engedek a kísértésnek, hogy szórakozzak egy picit. Ami meg ezt az órákig tartó mobozást illeti, mindig is utáltam a grindelést. Unalmas, és nem éri meg a belefektetett energiát. A dühöt is csak az tudja rajtuk kiélni, akinek nincs konkrét célja amire dühös, az meg úgy milyen már, teljesen logikátlan, és értelmetlen, vagy a tehetetlen, de az meg tegyen ellene. Az ostobák meg javíthatatlanok, és még csak szórakozni sem lehet velük, leginkább kerülöm azt a fajtát.
Szinte rögtön ez után dilemma elé állít. Most akkor melyiket szedjem le? A gazellát, vagy a másikat… Amíg ezen mélázok Shu-chan hangot is ad a félreértésének. Elkuncogom magam. Aranyosan naiv tud lenni. Azt hiszem ennyivel megdolgozott azért, hogy válaszoljak neki.
-Shu-chan. Igaz, hogy szeretem az állatokat, de azért ennyire nem vagyok állatvédő, csak azon tűnődöm, hogy akkor most melyiket szedjem le? A főzést meg igazán köszönöm akkor. Ha ilyen magas szintű húsok ezek, akkor biztos remek szakács is vagy. Azt a szószt is megkóstolnám, még nem találkoztam olyannal, aki ilyeneket rakott volna össze. De… Akkor legyen mind a kettő.
Jelentem ki a végén lelkesen merész ötletemet. Feldobok a levegőbe egy vesszőt, majd egy másikat helyezek a húrra, és halk sercegő hangon meg is feszítem az ideget. Ahogy a vessző a az íjon végigszáguldott fel is keltette annyira a bölény figyelmét, hogy megálljon fülelni. Ekkor már felé tartott a vessző, s eredményt meg nem várva vettem egy kis fordulatot a gazella felé. A nyílvesszőt ugyan sikerült elkapnom, de nem volt elég ügyes hozzá, hogy gyorsabb legyen a művelet, mintha a tegezből húztam volna elő. Mire indítottam, addigra a másik célba talált. Ellentétben ezzel, ugyanis a gazella az utolsó pillanatban megugrott, és elszaladt. Elhúzom a számat, de nem sokáig búslakodok. A megjelenő menüben elfogadom a húst és az inventorymba helyezem, majd odafordulok Shu-chanhoz.
-Tényleg, mit is keresünk? Illetve, öhm messze vagyunk még?
Hangomnak nincs türelmetlenkedés, egyszerűen érdeklődöm a hogyan állunk-felől.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 12:14

Shu szeme egy kicsit felcsillant. nem tűnt úgy, mintha Arata nagyon kerülné őt, szóval nem tartja sem ostobának sem javíthatatlannak. Bár arra igazán kíváncsi lett volna, hogy mit akarna rajta javítani a férfi, de erre persze csak úgy nem lehet rákérdezni. Inkább mást kezdett el ecsetelni.
-Hát… nagyon szívesen… a húsok pedig nem magas szintűek, ezek ugye északi vadak, de ha igazán finomak akarsz belőlük főzni vagy sütni, akkor érdemes magas szintű jártassággal csinálni. Egy vaddisznót is fel lehet szúrni nyársra és a tűz fölé tartani, de azért csak finomabb szarvasgombával és áfonyával. És… igen… ki van maxolva a főzésem…
A mutatványra először csak furcsálló tekintettel figyelt, majd amikor Arata elvétette a lövést, újabb kuncogást kapott válaszul, és még kicsit oldalba is bökte az íjászt, majd egy füttyjelet adott le a sárkánynak, aki előre szökkent, egyenesen a tovaröppenő nyíl után, majd kihúzta a földből, és pár pillanat múlva már hozzá is vágta a gazellához, és a panel újra megjelent az íjász előtt, hiszen végül is az ő nyila talált be. Amíg pedig visszatért, Shu el is mondta a derültségének az okát.
-Nem tudom, hogy nekem vagy Timidusnak tartasz bemutatót, de nekem már van udvarlóm, neki pedig nem ezzel tudsz felvágni. Nyugodtan használd rendesen az íjat, és akkor nem véted el legközelebb.
Ezután viszont a bozótos felé fordult, és felemelte az ujját.
-Csirkét. Csirkét keresünk Arata a tizenegyes szintű szafarijelvényért. Vagyis… én azt keresek. Tudod a csirke, meg úgy általában az ilyen háziállatok megtalálása a legnehezebb, mert nekik nincsenek útvonalaik meg csapásaik, hanem random időnként kiszökdösnek a faluból valamelyik baromfiudvarról, és akkor úgy elkószálnak a szafari területére. Tudod milyen nehéz volt megcsinálni a csirke nyolcast? Ha nem lelek rá arra a miniquestre, ahol a néninek kellett összefogdosni őket, akkor máig nem lenne kész. De… de ha unatkozol, akkor nyugodtan… vagyis ne is menj haza, mert ugye azt ígértem, hogy főzök neked… de akkor főzök, és max majd megcsinálom egyedül… vagy nem tudom… tudom, hogy nem lehetek valami jó társaság egy fölnőttek… most viszont kérek egy percet… maradjatok itt…
És egy ugrással bevetette magát a bokrok közé. Hogy miért? Nem volt semmi dolga, csak magukra akarta őket hagyni kettesben. kíváncsi volt. Ellenben Timidus kíváncsiságát nem keltette fel ennyire Arata. Ő már megkérdezte amit tudni akart, a kémekről, meg ezekről a dolgokról, de a fiú nem válaszolt... ő meg nem fog könyörögni.

by **Benedict Arata** Kedd Feb. 24 2015, 22:27

Shu-chan

A sárkány mutatványára elhúzom a számat. Ez azért csúnya volt, simán levadászhatta volna. Shu-chan reagálására meg kicsit elgondolkodom. Pajkosan rámosolygok, majd vidám hangon válaszolok neki.
-Igazából időt akartam vele nyerni, de lehet előtte a zsonglőrködést kellene kihúznom. Az, hogy udvaroljak neked… Még nem jutott eszembe, de most hogy mondod, tényleg kedvellek... Rendben eldöntöttem, mostantól így tekintek rád, hisz amennyi mindent megéltél már jóval érettebb vagy a kortársaidnál, ez teljesen érthető. Aztán kezdhetjük ezzel, mert kedves és aranyos vagy, meg ki is érdemelted már…
Hajolok oda hozzá, s egy gyors puszit adok a homlokára. Mosolygok a reakcióján, mert hát olyan reakcióra várok, ami megmosolyogtatja az embert. A magyarázatát végighallgatom, majd azért nem hagyom szó nélkül.
-Biztos nehéz volt, én azzal meg sem próbálkoztam. Valamint ne gondold azt, hogy unatkozom, nagyon is jól elszórakozom, és a társaságodat is élvezem. Az meg hogy van köztünk egy kis korkülönbség… Gyanítom nem is olyan nagy az, nem vagyok én öreg, van ahol még felnőttnek sem számítanék. Jól van, aztán siess vissza.
Mosolygok megint rá, majd integetek. A tollas gyíkkal szembe ülök, és úgy kezdem el pörgetni a lényegtelenebb részeit a menümnek. Azért próbálok figyelni, hátha hallgatózással be tudom mérni merre is vagy mit csinál Shu-chan. A sárkányt inkább csak szemmel tartom, nem sok mondanivalóm van a számára. Meg is találtam, mivel ütöm el az időt, amíg Shu-chan visszajön. Előhívtam az egyik recept képet, és egy ággal a földbe kezdtem el belekarcolni újra és újra amolyan gyakorlás szempontjából. A legkevésbé sem gyanús, és még hasznos időtöltés is. Amikor visszaér felkelek, leporolom magam, már csak megszokásból is, majd elvigyorodom, és megkérdem merre tovább.

by **Shukaku** Szer. Feb. 25 2015, 06:54

~Oké, oké, nyugalom… csak azért csinálta, mert én is cukkoltam őt… semmi Daneeság nincs ebben, és nem kell megharagudni érte… tényleg nem… biztosan nem… és még Akira-san sem fog haragudni… biztosan nem… ezer százalék, hogy nem… és ez csak egy puszi… ráadásul a homlokomra… ilyet már Anat is csinált… és Jun szerint…~
Ezek így gondolatoknak jók is, meg önbíztatásnak, de sajnos a pír még emellett is árulkodó jelként virított a lány arcocskáján. Most persze az jött volna, hogy ő nyer magának időt, de a szótlanság már biztosan felkeltette Arata figyelmét, és le sem tagadhatta volna, hogy zavarban van… de azért valamit csak mondania kellett… és… és akkor is egy felnőtt… akármit mond… de… de akkor most a gyerekessége tetszik meg az összes felnőttnek, vagy tényleg már ő is annyira felnőtt, hogy… és akkor Junnak… akkor Junnak igaza van, és talán van is valamicske esélye Akira-sannál… hú de már hogyan van értelmezve egy puszi, ha az ember lánya szerelmes. @.@

-Izé… igen… de… de az nem zsonglőrködés, hanem bűvészkedés… és…
~Nem Shu, ne okoskodj, az nem jó! Azt nem szeretik!~
-És… és… és… köszönöm! És… ugye?! Mindig azt hiszik, hogy… de már nem vagyok gyerek! Tizenöt vagyok, ami majdnem tizenhat, és a tizenhat pedig… az Jun szerint… az már majdnem… nem is… az már teljesen gimnázium, és nem is alsó-középiskola… és… és láttam, hogy a gimisek már… és…
Na itt döntött úgy, hogy akkor neki most balra el, és bevágódott a bokorba. Ez most már nem csak arra volt jó, hogy tesztelje a férfit, hanem arra is, hogy picit megnyugodjon. Na jó, nagyon meg kellett nyugodnia. Persze ebben sokat segített, hogy az az állatka, amiről nem gondolta volna, hogy a bozótosban botlik bele, történetesen a Gallus gallus domesticus egy szép kövér példánya ott kapirgált mellette. Gondolkodás nélkül ragadta meg a csirkét, és már rohant is vissza a többiekhez, majd egy kicsit megakadt, amikor látta, hogy azok ketten csak némán ülnek egymással szemben. Egy kérdő pillantást vetett a társára, aki nemet intett a fejével, majd újra a csirkére pillantott, és rájött, hogy minek örült annyira.
-Húúúú! Képzeld Arata! Képzeld! Ez már a századik teljesítményem! És… és már csak két teljesítmény és a századik jelvény is meglesz! Azta! Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettél! Olyan nagyon finomat fogok neked főzni, amilyet még soha!
És ha nem lett volna egy csirke a kezében, talán hálából a nyakába is ugrik a férfinak.

\o/ CSIRKE \o/

by **Benedict Arata** Szer. Feb. 25 2015, 14:52

Shu-chan

Alig bírtam magammal, amikor Shu-chan zavarba jött. Igazából többféle dolog cikázott a fejemben. Tényleg aranyos volt, ha belegondolunk annyira már nem is fiatal, ráadásul kedves. Akár tényleg megpróbálhatnám felszedni, meg aztán ott van az is, hogy most zavarba hoztam, még jobban zavarba akarom hozni, és jól szórakozni közben. Megnyalom a szám szélét. Azonban van pár dolog, amit figyelembe kell vennem sajnos. Első és talán legfontosabb, hogy bár már nem gyerek, még fiatal, így annyira gyors tempóban biztos nem tudná megemészteni a dolgokat, más felől meg ott van a sárkánya, aki tuti beleütné az orrát mindenbe lépten-nyomon, erre is találni kellene megoldást, amihez nincs kedvem most. Sőt, már a gondolata is megölte részben a fantáziámat. Aztán végül ott van az udvarlója, bár kisebb probléma, és nem kizáró tényező.
Jun… A nevet elismétlem magamban még kétszer, hogy biztos megjegyezzem, majd később, amikor lehetőségem lesz rá felírom. Utána kell majd néznem, talán még hasznomra is lehet. Amikor látom, hogy kezd a végére érni a mondandójának, és már indulna el, akkor rákacsintok kedvesen.
-Ez így van, a 15 már egyáltalán nem gyerek, és a 16 már kész hölgyemény! Én is alig múltam 18.
Amíg tova volt nem nagyon történt sok dolog, ám a visszaérkezésekor rögtön el is raktam, ami nálam volt, és mentem gratulálni.
-Igazán gratulálok! Szép teljesítmény, ezt meg kell ünnepelni! Mit szólnál hozzá, ha az egyik ételt közösen megvacsoráznánk? Illetve, ezt meg kell örökíteni!
Le is fotózom Shu-chant a csirkéjével.¹ Ekkor láttam meg a háta mögött egy másik csirkét beszaladni a bokorba. Szinte gondolkodás nélkül vetettem magam utána, arra nem gondolva, hogy mi várhat ott. Hangos esések, zörgő-mozgó bokrok, majd egy perccel később megjelenek én is a kezemben az állattal. Vidáman mutatom neki, majd ügyesen megfogtam egy kézzel, és a másikkal rámutattam. Az előugró kis ablakon pedig kiválasztottam, hogy a menübe tegyem. Még jól jöhet a húsa, biztos alacsony szintű. Ezt követően gyors mozdulatokkal rendezkedtem a menümben, majd ennek végeztével újra rámosolyogtam.
-Ez tök jó! Nekem is lett két teljesítményem most, és ezzel már van kilenc. –Nem tudom neked akad-e még hasznos dolog az én általam járható területeken, de szívesen vadásznék veled máskor is. Most viszont, mehetünk a városba igaz? Merre megyünk? Hozzám, hozzád? Bár, azt hiszem nálam nincs megfelelő felszerelés egy profi szakácsnak, az is lehet, hogy csak dísz, amim van, még nem használtam csak italkészítéshez.
Nyugtázom amit Shu-chan javasol, majd megyek vele, pontosabban szorosan mellette.

¹:Újabb tényleges képet készítek.

by **Shukaku** Szer. Feb. 25 2015, 15:32

Szerencsére Shu nem vette észre azt, hogy Arata a száját nyaldossa, mert lehet, hogy akkor egy jó ideig sárga indikátorral kellett volna a kis idomárunknak mászkálnia Aincrad utcáin. Lett volna elég akrobatika jártassága arra, hogy egy szökkenéssel elérje a férfi arcát, és úgy képen tenyerelje mind az öt erőpontjával, hogy azt megjegyezze egy időre. Nya, de mint mondtam, Arata szerencséjére ez elkerülte a figyelmét. A szavak azonban nem. Azok sajnos nem. Illetve… na jó, egy pillanatra átfutott az agyán, hogy majd féltékennyé teszi Akira-sant azzal, hogy kézen fogva sétál a fiúval, hiszen mást úgysem akarna, meg engedne, és Arata is csak cukkolja, hiszen látszik rajta, meg ő sem akarhat egy ilyen pici lánytól semmit, mert annál jóval kedvesebb és… hát normális volt, na! De az idomárt teljesen más fogta meg. Arata kora. Ő ugyan soha nem látta Kayabát az álmain kívül, de páran már leírták neki, és mindig olyan… hát úgy huszonöt és harminc köré tippelte. De ha Arata lehet tizennyolc éves, akkor Kayaba Akihiko is lehet sokkal de sokkal fiatalabb, és akkor már nem is annyira reménytelen, mint ahogyan először hitte. Ezért a jó hírért cserébe már nem is haragudott a fiúra, egy picit sem, csak elmélázó mosollyal mérte végig. Az újabb előkerülés után talán még őt is meglepte az az ünneplés, amit az íjász levágott. Az egy dolog, hogy ő örült, de Arata miért dicsérte meg ennyire? Ennek még akkor sem lett értelme, amikor ő is fogott egy csirkét. És most lefotózta… és most meg… most komolyan elhívta vacsorázni? Kellett egy pár másodperc, mire ezt feldolgozta.
-Hát… hát… izé… ha gondolod, az Artes konyhája eléggé felszerelt… szóval… de oda Anat engedélye kell, hogy beengedjelek… de… de van egy kis házikóm Morishiben... ott is van felszerelt konyha… és a konyhadolgokat meg a jártassággal együtt kapod, szóval valószínűleg tényleg csak dísz ami neked van… szóval… de… most… most akkor…

by **Benedict Arata** Szer. Feb. 25 2015, 16:05

Shu-chan

Igazán szórakoztató volt Shu-chan zavarát látni, és valamiért a hangulatomat nem csak azért emelte, mert játszadozhattam. Annak meg külön örültem, hogy Timidus nyugton maradt, és nem kotnyeleskedett bele. Első nekifutással Anat került fel, és nem igazán akaródzott kellemes lenni az elgondolás, hogy én neki legyek hálás. Ráadásul a céh-ben sokan mások is lehetnek, akikkel még vagy már nem kellene találkoznom Shu-channal az oldalamon. Aztán kissé lassan, de biztosan előhozakodik egy remek ötlettel.
-Morishi? Remek egy hely, nyugodt csendes, és igazán szép. Időről időre megfordulok ott, szerintem pompás ötlet. Amúgy is szívesen látnám…
Ezt a mondatot nem fejezem be, gondoljon oda olyant, amit szeretne. A várost, a konyhát, azt, hogy hol lakik, vagy ilyesmi. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy első-második találkozásra ilyen jóba leszek vele. Igazán remek lehetőség, hogy egy magas szintű játékost tegyek a barátommá, egy remek információkkal rendelkező egyént, aki szívesen kisegít másokat, egy lányhoz, aki ugyan fiatal, de már nem gyerek, és elég közel enged magához már most, hogy zavarba tudjam hozni anélkül, hogy faképnél hagyna, vagy vérig sérteném. Amennyiben még nem indultunk el, akkor megfogom a kezét egyelőre barátian, és egy „Irány a teleportpláza igaz?”-al próbálom kirántani a keletkező zavarból, hogy kicsit természetesebbnek, inkább nyugtatónak, semmint zavarba ejtőnek hasson az, hogy a kezét fogom. Kicsit, hogy megtörjem a csendet semlegesebb témára kérdezek rá.
-Már alig várom a Karissza szószt! Kell valamit beszereznünk az ételhez, meg a szószhoz?
Amennyiben igennel válaszol akkor a boltoknál ahol megállunk én fizetem ki a hozzávalókat, ha fennakadna a dolgon, akkor egy kacsintással, és a nyelvem hegyével válaszolok rá, majd hozzáteszem: „Ugyan, had vegyem ki férfiként a részemet.”

by **Shukaku** Szer. Feb. 25 2015, 16:43

Miért is csinált volna bármit is Timidus? A sárkány a kezdetekkor még csak akkor volt harapós, ha a lány életpontjait veszélyeztette valami. Na jó, a páncélpontjait is védte. Azóta persze sokat tanult, és most már a lelki békéjéért is felelt, ám annyira még nem értette az emberi érzelmeket, hogy ő maga kihámozza azt, hogy most ez a szituáció Shunak kellemetlen vagy nem kellemetlen… hiszen maga az idomár sem tudta, hogy mit érezzen. Ha Shu arcán jól látható félelem, harag, düh vagy ilyesmi negatívum tükröződött, akkor közbelépett, most azonban csak pírt lehetett felfedezni. Szóval amíg Shu nem jött rá, hogy Arata csak játszadozik vele, és nem kottyintja el magát a sárkány előtt sem, addig nem kell Timidustól tartania. De mivel Arata úgy tűnik nagyon is jól tudta, hogy mit kell mondania, így ilyesmitől egyelőre nem kellett félnie.
-Ugye?! Ugye, hogy mennyire gyönyörű?! Közel a természethez, és nincsenek nagy épületek, meg zsúfolt utcák, és olyan csendes, meg nyugodt, meg… akkor nem csak én gondolom úgy, hogy jól választottam!
A látnám félbehagyását már direkt elengedte a füle mellett. Arata biztosan nem a szobájára gondolt, hiszen még Cear sem mert bemerészkedni Shu szobájába. Nem mintha amúgy megmutatta volna. Az ő és Timidus territóriuma, Kayaba Akihikon kívül, aki amúgy is mindent és mindenkit lát, senkinek semmi keresnivalója nincs ott. Nyo, a post elején ugye Timidusról ejtettem pár szót. A sárkány arra, hogy a férfi csak úgy karon ragadta kicsiny védencét, már igenis reagált, ám Shu időben jelzett neki egy csipogással, hogy semmi baj nincsen… bár ebben ő maga sem volt biztos, de most már inkább Aratát féltette.
-Izé… nem lesz baj abból… hogy… tudod az emberek… nem akarom, hogy csúnyákat gondoljanak rólad… tudod mindenfélét… képesek mindenfélét összegondolni…
És nem mellesleg Shu is képes volt mindenfélét összegondolni, hiszen nagy lány volt már… és éppen ezért kerülte is a férfi tekintetét.
-Igen! Igen, a Teleport Pláza… és… és már otthon minden megvan…
A kezét nem húzta el, de azért az érezhető volt, hogy ő nem viszonozza a fogást… inkább csak elszenvedi. Razz

Akár elengedte útközben Arata, akár nem, kis idő múlva megérkeztek egy faházikóhoz, Shu pedig mielőtt még kinyitotta volna az ajtót… azért egy picit még toporgott… szívesen segít ő bárkinek… de miért nem a dojot ajánlotta fel? Miért a saját lakását? Talán… egy picit kérkedni akart vele, hogy neki ilyen is van?

by **Kazuma** Szomb. Május 30 2015, 01:19

Elégedett voltam a pixelfelhővel, amit magam mögött hagytam, és így nyugodtan foglaltam el újra a helyem a falon, de Miu észrevett valamit, és már rohant is a kapuhoz. Hamar kijutott, és rohant előre. Csak ekkor pillantottam meg, a magányosan menekülő koboldot. Nem volt nehéz rájönni, hogy ki lehet az.
– Óvatosan! Élve kell nekünk! - kiáltottam a lány után, bár nem tudom biztosan, hallotta-e. Harmadszor is leugrottam a falról és a nyomukba eredtem. Jókora előnyük volt hozzám képest, de mindkettejüknél sokkal gyorsabb voltam. A lány azonban előbb ért oda. Közel voltam már mikor csapásra emelte a kardját, és épp abban a pillanatban fékeztem le mellette, mikor lecsapott vele a gyáva bossra. Egy pillanatig elkerekedett szemekkel néztem az elszálló pixeleket, majd tajtékzó dühvel fordultam a lányhoz, és azzal a lendülettel pofoztam fel. Ha esetleg látta is jelét annak, hogy mi következik, akkor sem volt sok esélye kitérni a csapás elől, és ha elég szerencsétlenül éri, még az is megeshet, hogy a földre kerül tőle.
– Mi a fenét műveltél te agyalágyult!? - ordítottam a lány arcába. - Talán nem voltam elég világos, mikor azt mondtam, hogy csak az utasításaimat követitek!? Azt hiszed, hogy a levegőbe beszélek talán!? - meredtem rá fortyogva. Nem csak a magam szórakoztatására akartam elfogni az egyik vezérüket. Az információi akár még a háború menetét is a mi javunkra fordíthatták volna. Legszívesebben itt helyben kitéptem volna a lány torkát, az ostobaságáért. Nem sok tartotta vissza a bizsergő bal karomat, de valamiért mégis visszafogtam magam. Azonban egy rossz mozdulat, és itt helyben fogom kicsinálni a lányt.

//42 sebzés, ha Kazu ütése eltalál.//

by **Danee** Vas. Május 31 2015, 00:57

Bazi sok kobold volt. Csak lestem. Kazuma meg úgy cikázott köztük, mint valami villám, legalábbis, mire a koboldok eszmélhettek volna, már halottak voltak.
Mind.
Mosolyt csalt az arcomra, ahogy a erődítés tetejéről lógattam a lábamat és tökéletesen eleget tettem a maszkos mutáns kérésének.

Vagyis vártam és nem csináltam semmit.
Egyelőre. Vártam, Miuval az oldalamon valami nagyobb falatra, olyan boss félére.
Amúgy se kívánkozott nagyon lemennem a tenger sok aggro mob közé.
Ezek legázolnak és halálra szurkálnak még a pici életlen kardjaikkal is, annyian vannak.

De megpusztult mind
- Szép volt - fogadtam a visszatérő Kazut - Ez a hollós trükk valami új cucc? A bajnokságon nem láttam tőled effélét!

Az utolsó kobold is jajongva távozott az örök pixelmezőkre, amikor Miu kiszúrt valamit.
Legalábbis leugrott és futásnak eredet.
Aztán én is megláttam a menekülő alakot
- Csak óvatosan, várd meg míg odaérünk mi is, nehogy leüttesd magad! - kiáltottam utána, s már ugrottam is
Ahhoz képest, hogy csapda is lehetett volna, elég komótosra vettem a figurát, és már csak az tűnt fel, hogy a kobold, név szerint Bud, egy kis francos vágástól megmurdál
- Azta! Miu, te egy hit-eltél egy Minibosst, vagy mit! Mi volt ez, egy új skill? - ünnepeltem a kis védencemet, míg Kazu mellette nem termett.
Valami nem volt okés a sráccal.
Mármint az egész karját magába foglaló fegyveren, meg a maszkon és a vörös indikátoron kívül.
Dühösnek tűnt, bár nem értettem miért, és a pofont se amit leosztott Miunak ott hirtelenjében
- Héj! - ordítottam, és neki iramodtam, hogy beérjem őket.
A többit már csak futás közben hallottam
- Állj le! - fúrtam magam kettejük közé, és a vállainál fogva hátrább nyomtam Kazut. Nem akartam dulakodást, nem alkalmaztam nagyon erőt, csak szét kellett, hogy válasszam őket. Vagyis csak Kazut akartam távol tartani
- Nem az ő hibája, hogy egy ütésből kinyiffant! Nem hiszem, hogy bármelyikünk fejében megfordult volna, hogy az az izé csak ennyit bír! - kiabáltam az arcába
- Miu, jól vagy? - néztem magam mögé aggódva, az életcsíkjára is vetve egy pillantást

by **Miu** Vas. Május 31 2015, 22:49

Meg láttam a menekülő minibosst és utána is vetettem magam. Hallottam azt is ami utánam lett kiabálva és szerettem volna tartani is magam hozzá, hisz én is kíváncsi voltam arra, hogy mi is lehet ennek az egész cirkusznak kiváltó oka. Csak sajnos a dolgok nem egészen így sültek el. Ugyanis a menekülő kobold el is pixeleződött, amint hozzá ért a kardom hegye. Még csak be se tudtam fejezni, amit elkezdtem volna. Sőt igazából nem is támadtam még csak a gondolat született meg és már attól is pixelekre robbant a kobold.
-Ehh… o.o
Persze sok időm nem volt felfogni, hogy mi is történ, mert Kazuma már ott is volt mellettem és le is osztott nekem egy jókora pofont. Legalább is egy kicsit kiestem az egyensúlyomból tőle és a páncélom is kis híján eltűnt.
Hirtelen se köpni se nyelni nem tudtam. Hisz minden olyan gyorsan történ, hogy nem volt időm rendesen feltérképezni a dolgokat.
-Én nem… én nem akartam… - kezdtem neki megszeppenve a beszédnek, bár hirtelen azt se tudtam, hogy mit mondjak, csak hebegtem-habogtam – Nem tudtam… Igazából még nem is támadtam rá… vagy... nem tudom, nem láttam…. Bocsánat! Ne bánts! Q.Q
Teljesen kikapcsolt a beszédközpontom, szóval maradt a kiskutyatekintet, bár én nem igazán tudtam, hogy milyen arcot is vághatok épp. Túlságosan is össze voltam zavarodva ahhoz, hogy bármire is normálisan tudjak reagálni. Időközben Danee is becsatlakozott. Bár én még mindig le voltam maradva a jelenetekkel. Csak megszeppenve nézem, hogy mi is zajlik le körülöttem. Meg reménykedem abba, hogy senki se fog meghalni majd…

Dodekatheon

Hermes

Egy ismeretlen, furcsa öltözetű fiatalember repül keresztül a vidéken különös cipőjének segítségével....

by **Kokoro** Kedd Aug. 04 2015, 18:44

Én... nekem... erősebbnek kell lennem. Nekem... fejlődnöm kell. Igen, és akkor fejlődöm, ha teszek érte. Ha harcolok. Vagy ilyesmi. Nagyon sok mód van rá. De nekem harcolnom kell. Meg kell tanuljam. Erősen megmarkolom a fegyverem. Reszketek, mint a kocsonya. Megkerülöm a fatörzset, de mögötte sincs semmi. Jackal izgatottan tipeg körülöttem. Minden kis levelet megszagol. Ő nem harcias. Ő nem fél úgy, mint én. Ő erősnek gondolja magát. Rám néz. Talán tudja, hogy ő jár a fejemben. Kinyújtja a nyelvét és mosolyog. Norm jókedvűen csipog a feje tetején ülve.
Visszamosolygok rájuk.
-Megvédelek titeket. Ne aggódjatok.
Leguggolok és megsimogatom a fejüket. Jackal jókedvűen körbeugrál utána. Majd pattog tovább, mint egy kis labda. Én követem, le sem veszem a tekintetem róla. Róla és a környezetéről. Jackal még olyan picike. Még mindig olyan picike. Meg kell őt védenem.
Zaj!
Az ég felől érkezik. Felnézek, a maszk félrecsúszik a fejem oldalán. Valami árnyék közelít. Elsuhan két lombkorona között. Ellenfél? Erős? Jackalra fáj a foga? Minket akar vajon bántani?
Lejjebb ereszkedik, jobban látom már. Fiatal ember, talán mob, mint az elfek. Az elfekről már sokat olvastam. Róla még nem. Valami ismeretlen. A szám elé kapom a kezem. Valami új lenne? Biztosan? Közelebbről is meg kell néznem. Talán barátságos. Talán ő tudja, hogy válhatok még erősebbé. És akkor Atoru is örülni fog nekem Embarassed

Megindulok utána. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudok. Jack és Norm követnek, zizegnek a levelek a sakál tappancsai alatt. A szívem a torkombn dobog, a fülem cseng a dübörgésétől. Izgulok. Még jobban reszketek. Kipirulok az arcomon, érzem. A Kitartásom! Csak bírjam ki! Csak érjem utol! Kérlek, Angyalom... had érjem utol!

by **Silence** Pént. Szept. 15 2017, 23:06

Fuwa mondhatni sokszor látogat vissza Taftba. Többek között ma is. Ma is azzal a céllal, hogy feékeresi korábbi pártfogóit. És mint eddig mindig, most sem tudta rászánni magát, hogy meglátogassa Grimmet. Egyrészt attól tart, hogy leszidja őt korábbi pártfogója, amiért eltűnt, aztán attól, hogy nem engedik el megint, márpedig ő nagyon szeretne a saját lábára állni, és úgy érzi, hogy lassan sikerül is. Stabil munkát ugyan még nem talált, de egy-egy kisebb feladatot minden nap sikerül összeszednie, így meg tud élni úgy-ahogy. Ez pedig némi önbizalommal, és bizakodással tölti el.
Tehát ahelyett, hogy a városban mászkálna, az ismerős erdőben lófrál, és igyekszik valahogy mégiscsak összeszedni a bátorságát, hogy Grimm elé kerüljön, mert hiányzik neki a 7 férfi, akik gondját viselték, és tanítgaták.
Mármint… Igyekezne, ha nem vonná el a figyelmét az erdő. Hiába ismerős, lenyűgözi ahogy a nap átsüt a fák között, a ködön keresztül… Ahogy ebben az enyhe félhomályban a virágok, és levelek kinéznek… Talál olyat, amit még biztosan nem rajzolt le, úgyhogy hamar leül, és elkezd rajzolni egy bokrot, amin csodaszép, piros virágok nyílnak. Valószínűleg így látod először: belemerülve a rajzolásba. Annyira, hogy ameddig két lépésnél közelebb nem érsz, nem vesz észre. Figyelmeztetlek: Könnyen megijed a hirtelen megjelenő emberektől, úgyhogy ha lehet mielőtt közel mész, valahogy hívd fel magadra a figyelmét.
Ha kivárod inkább, ameddig befejezi, akkor elkészülve egy darabig nézegeti a rajzot, hasonlítgatja a látványhoz, és úgy néz ki nem egészen úgy sikerült a rajz, ahogy szerette volna…

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Szept. 18 2017, 17:52

Jól esett eltölteni a nyár utolsó foszlányait, így egy kis ejtőzéssel. Közelegnek a hidegek, melyek bár nem olyan veszélyesek, mint a 20-as szint felett, de kissé kellemetlen a tudat, hogy az összes szint kissé le fog hűlni. Legalábbis néhány kivételtől eltekintve. A 11. szint nem tartozik ez a kevéske szintbe, de nem is probléma. Annak ellenére, hogy a kánikulák már elmúltak, az erdőben mégis kellemes légkör uralkodik, mely se nem túlforró se nem túl hideg. Pont kellemes. Éppen ezért mentem egy kicsit lazítgatni az egyik fa ágáról el-elnézelődve. Nem kifejezetten terveztem szundítgatni, főleg azért, mert annyira nem népszerűtlen helyez az erőd, és nem örülnék neki, ha valaki kicsit „zajosabb” ébresztőt nyújtana nekem. Így amennyire tudtam egy-egy ásítgatás között próbáltam ébren maradni. Nehézkes volt, de nem lehetetlen. Viszont annak ellenére, hogy viszonylag csendes volt a környék, hamar találtam magamnak egy kis beszélgető partnert. Egy cuki lány formájában. Aranyos volt, pont a fogamra való, de mindezek ellenére se mozdult meg bennem semmi az ügyben, hogy megpróbáljak rámászni. Végtére is nem állat vagyok, nem próbálok ágyba vinni minden nőt, akivel találkozok… meg… kicsit hasonlít anyámra. Rég volt már, mikor utoljára láttam édesanyám. Nem most nem a mostohámra gondolok, aki bár mindörökké anyuztam, hanem a vérszerinti anyámra. Hm… de most tényleg… mintha csak fiatalabb verziója lett volna. Elmosolyodtam, ahogy ezen morfondírozok. Kicsi a világ. Úgy tűnt a lány nagyon el volt foglalva a rajzolgatással (innen is tisztán kivettem mit csinál, hála a látásomnak), így egyelőre úgy döntöttem nem piszkálom. Volt egy csöppet gyermeteges légköre a lánynak, mintha jóval fiatalabb lenne mentálisan, mint ahogy kinéz. Egészen addig még csak nem is szóltam, hozzá, míg látszólag el nem készült, majd mikor látszólag befejezte a munkát, lábamat lelógatva, előrehajolva szólítom meg.

- Szia Szépségem. ^^ Mond csak mit rajzoltál? – kérdezem tőle nyugodtan baráti hangon.

by **Silence** Szer. Szept. 20 2017, 00:29

Rajzolás közben Fuwa teljesen megnyugszik, az első néhány vonásnál ugyan még látszik rajta a feszültség, és a vívódás, de miközben belemerül a rajzba, az utolsó vonásokra már teljesen nyugodtan figyeli a kinézett bokrot, a virágokat, és minden vonalat megfontolva, alaposan kitalálva húz a papírra. Az eredmény ugyan nem olyan mint ő szerette volna, de senki sem mondaná, hogy rosszul sikerült a rajz. Talán aki ismeri azt a növényt, amit rajzolt, a rajza alapján felismerné, és megnevezné. De tankönyvbe azért nem illő ábra róla.
Mondanom sem kell, hogy ő nem vesz észre téged, ameddig meg nem szólítod. Akkor viszont kicsit megijed, és elkezdi keresni a szemével, hogy ki szólt hozzá. Kicsit tanácstalanná válik, amikor nem talál a földön semerre abban az irányban, amerről a hangodat hallani vélte. Aztán végül megteszi, ami talán sok embernek nem jutna eszébe: fölfele is elkezd nézelődni. Így már hamar kiszúr. Kicsit elpirulva lapoz egyet a füzetben, és írni kezd. Éles érzékeid lehetnek, ha érzed körülötte a gyermeki, ártatlan aurát, hiszen rajzolás közben, és még most is, hogy kicsit zavarban van nem nézném ki belőle, hogy rengeteg területen hiányos a tudása. Hamar mutatja feléd az írást. Egyszerű írásjelekkel, szépen, de eléggé iskolásan formálva a betűket írta le a választ neked, és mutat a bokorra, ami a "modell" volt a rajzhoz.

Ezt a bokrot rajzoltam.

Közben kíváncsian méreget. Valahogy úgy, mintha épp lerajzolni készülne. De csak áll, és nézeget, néha-néha inkább egy-egy fát vagy madárkát nézve, rajtad sosem tartva néhány másodpercnél tovább a tekintetét.

by **Tsujimoto Eiki** Pént. Szept. 22 2017, 22:50

Volt valami különös ebben a lányban. Nem tudtam megmondani mi, de úgy éreztem, mintha valami más lenne benne, mint a többiekben. Egyrészt, mintha ismerném valahonnan, másrészt olyan furcsa… olyan nyugodt… kb olyan érzésem volt, miközben öt bámulom, mintha nem is egy életveszélyes, már több száz emberrel végző játékban lennénk. Ezt hívnák gyermeki varázsnak? Hm… nem tudom. De valahogy a „gyermeki tisztaság” jutott eszembe, ahogy egy kezdő játékosnak tűnő személlyel találkozok a 11-es szinten, ahova nagy eséllyel csak a kiképző miatt kerülhetett ide, ráadásul a mobrajtaütést teljesen figyelmen kívül hagyva, belemélyedve saját cuki kis világába, a lányka önfeledten rajzolgatja a ki képét. Hm… különös… de tényleg. Mikor megszólítom végül azért kiszakadt ebből a kis csöppnyi magányos fantázia birodalomból, majd miután visszatért a földre, hamar elkezdett utánam érdeklődni, legalábbis a hang után kutakodni, majd nemsokára meg is talált végül. Mosolyogva teszem fel a kérdést, melyre ő egészen furcsán reagál. Kicsit mintha lassú lenne. Vagy mintha visszamaradott. Esetleg szégyellős. Nem igazán nem tudom megállapítani miért, de ezen az írogatása se segít. Nem néztem furcsán a lányra, egyelőre nem akartam megosztani vele a vádjaimat, amik fejben elhangzottak, szimplán megtámaszkodva combomon, előrehajolva próbálok beszélgetést indítványozni.
- Értem … biztos nagyon érdekek lett ^^ Ahogy néztem, szeretsz rajzolgatni és ez így van jól, de legközelebb vigyázz a környezetedre is jó? – fedem meg játékos mosollyal – Amúgy Tjusimoto Eiki vagyok, de szólíts csak Eikinek, vagy Ei-nek… mindegy, ahogy szeretnél. – nézem fürkészve, bár nem túl feltűnően, majd ha ismét írásban próbál válaszolni azért rákérdezek – Mond csak miért írogatsz? Szégyenlős vagy?

by **Silence** Szomb. Szept. 23 2017, 20:29

Nézd el neki. Neked is kissé kifacsart lenne a veszélyérzeted, ha állandóan mindentől védtek volna. Ha akár egy mob is lett volna a közelben, amit észrevesz, már más lenne a helyzet, de így nem gondol bele, hogy egyébként ez az erdő veszélyes lehet. Ami pedig játékot illeti… Neki egy fantasztikus világ, ami nem különbözik a valóditól, csak annyiban, hogy itt látja milyen szépek a virágok, és hallja milyen szép a madarak éneke. Miért gondolná alapjaiban veszélyesnek?
Egyébként… tévedsz. Nem kiképzővel jutott a 11. szintre, sőt, felmehetne egészen a 18. szintig, ha nem lennének koboldok. Grimm mellett gyűjtött öt év alatt 18 szintnyi exp-t, ami azért egyáltalán nem túl nagy teljesítmény…
Hát… Nem hiszem hogy Fuwa úgy visszamaradott, ahogy te gondolod. De tény, hogy sokkal le van maradva a korabeli lányoktól. És a zavara miatt picikét lassú is.
Amikor azt mondod, biztos érdekes lett, akkor eki nem tűnik fel, hogy igazából annyira nem vagy kíváncsi a rajzára… Úgy veszi, szeretnéd látni, úgyhogy visszalapoz egyet a füzetében, és megmutatja neked, amit rajzolt. Közben bólogat, hogy igen, szeret rajzolgatni, és furcsán néz rád, meg körül, amikor arra kéred, legközelebb figyeljen a környezetére. Mi van itt, amire vigyázni kell? Semmiféle veszélyes mob, vagy novény nincs a közelben…
A bemutatkozásodra kezdené írni a nevét, de közbe kérdezel, úgyhogy a neve helyett a választ kezdi írni, közben kissé elpirulva megrázva a fejét, hogy nem szégyellős.

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen tudom megformálni a szavakat,

úgyhogy rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy megszólaljak

És akkor sem igazán szoktak megérteni… Egyszerűbb leírni amit szeretnék.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Okt. 02 2017, 23:35

Nem tudtam eldönteni, hogy a lány a lány ennyire nem érzékeli az emberi érzéseket, kifejezéseket, vagy tényleg ennyire másképp gondolkozik, mint én. Jó az is igaz, hogy többször mondták már, hogy nagyon nehéz olvasni a szavaimból, mert nagyon rosszul alkalmazom a szarkazmust, vagy a metaforát. De nem hittem volna, hogy ennyire. Mindenesetre mosolyogva fogadtam a rajzot, bár annyira nem tudott felizgatni, mint ahogy a lányt. Érdekes-érdekes, jobban rajzol, mint én ez tény (én leragadtam a pálcika emberkéknél meg a vonal állatoknál… heheh) de a társadalomnak ez a művészi rétegződése valahogy sose igazán mozgatott meg. Festészet… Szobrászat… Rajzászat (xd). Nem tudom. Lehet, bennem van a hiba, nem másban, de én valahogy sosem tudtam magam bemesélni azokat a dolgokat, amiket a nagy szakik belemagyaráznak a dolgokba. Mindenesetre nem akartam letörni a lelkesedését. Ha ehhez van kedve, had csinálja. Én nem rontom el a hangulatát. Az viszont más kérdés, hogy így elég nehéz lesz vele kommunikálni, hisz állandóan arra kell majd figyelnem, hogy mit írogat. Lehet, hagyom majd, had rajzolgasson és én majd arrébb megyek, piheni. El is nyomok egy tompa ásítást és le is ugrok az ágamról. Persze mivel közben újabb adag olvasnivalót adott három szakaszban is, azért ezt még gondoltam megvárom. Kicsit elgondolkodtam a dolgokon és úgy voltam vele, hogy vagy néma volt kint, vagy süket, esetleg lehet, csak simán nyelvészeti problémai vannak. Bármelyik is voltak a gondjai, azért kicsit sajnálom szegényt. Mindenesetre nem mutattam ki, tudom jól, hogy az emberek ritkán szeretik, ha sajnálgatják őket, néhány embernek igen kellemetlenné válik az állandó részvét, meg hasonló.
- Átérzem a fájdalmad. – szólok végül fel – Ha nagyon kényelmetlen a sok írás, majd szólj nyugodtan és elmegyek. A felszerelésedből ítélve még kezdőnek tűnsz, annak ellenére, hogy ez a 11. szint. Ha kell segítség, majd szólj nyugodtan ^^ Mrs… Öhm… - szólítanám meg, de igazából nem tudom, így inkább ennyiben hagyom a dolgokat, ha nem árulja el a nevét, akkor nem kényszerítem.

by **Silence** Kedd Okt. 03 2017, 00:02

Ennyire nem veszi észre. Öt év alatt senki nem tanulja meg a metakommunikációt… Fuwa sem. Kifejezetten sokat fejlődött ezen a téren, mióta Aincardban járkál, de még mindig csak a leggyakoribb, legalapvetőbb érzelmeket ismeri fel: öröm, harag, félelem, fájdalom. Ezek finomabb árnyalatait nem tudja megkülönböztetni.
Ő nagyon szeret rajzolni. Egyrészt, mert élvezi viszontlátni a papíron amit a szemével megfigyel, másrészt mert ettől úgy érzi, jobban megragad az emlékezetében amit szívesen látna újra.
Oh, már befejezte a rajzot, úgyhogy a jelenléted nem zavarja. És nem te vagy az első, aki szerint nehéz vele kommunikálni… Hidd el, neki nehezebb. Főleg egy nagyobb társaságban. De ne aggódj, ha kicsit hozzászoksz,m ár szinte észre sem veszed Smile

Az ásítást követően kérdőn néz rád. Álmos vagy? Ő nem akarja megzavarni a pihenésedet...
Jelen állapotában ne sajnáld. Rendkívül boldog, és nagyon izgalmasnak találja a sok újdonságot, ami körülveszi. Igen, lehetne jobb is, és kényelmesebb... De ő így is szereti az életét.
Furcsán néz egy pillanatig. Fájdalmát? Nem fáj neki semmije Smile

De azért bólint, hogy rendben, ha kényelmetlen lesz, szól. Egyébként hozzá van már szokva az irogatáshoz, úgyhogy nem könnyen válik neki kényelmetlenné a dolog.
Na igen… Grimmtől felszerelést nem kapott. Úgyhogy az egy szem kardját kivéve a kezdéskor kapott felszerelés van csak rajta. De nem javít ki, hogy ő már a 18. szinten van, mert lefoglalja, hogy leírja neked a nevét. Igen, megérti, hogy a nevét akarnád mondani, és azt is tudja, hogy még nem mondta el. Pár pillanat múlva fel is mutatja neked a füzetét

Otomura Fuwako vagyok. Aincardban Silence.

Aztán néhány pillanat fáziskéséssel meg is hajol japánosan, ahogy bemutatkozáskor illik.

by K1 Hétf. Dec. 03 2018, 15:14

Ismerkedés
Már közel egy éve voltam már a játék úgynevezett foglya, annak ellenére, hogy önként vállalkoztam erre az egészre, ismerve a veszélyt. Jó pár kalandban és csetepatéban vettem részt, de közel sem annyiba, mint az ottani veteránok. Egészen addig úgy gondoltam bizonyos dolgoknak sosem fogom a hasznát venni és nem is törődtem velük. Néha napján viszont jól esett volna, hogy ha ezt vagy azt kipróbáltam volna, de úgy gondoltam addig is megvoltam nélkülük. Tudtam, hogy sokan csinálják, de engem egyáltalán nem érdekelt, vagy csak próbáltam elhitetni magammal. Ám egyszer a tizenegyedik szinten valami történt velem, talán megfordult a bogár a fejemben, vagy csak a reggeli feküdtem meg a hasamat. Oda mentem egy deres bajszú szakemberhez, aki látszólag pont ilyesmivel foglalkozott és mosolyogva üdvözölt engem.
- Jó napot kívánok. Mit tetszik, parancsol, egy csinos hölgyet vagy a fiúkat jobban kedveli.

Nem akartam hinni a fülemnek, ezrét meg is ráztam a fejemet, hátha még mindig alszom, de nem halottam többször. A félre értés elkerülése végett az illető lovakat adott bérbe olyan kalandoroknak, mint én. Felhívta a figyelmemet, hogy ehhez szükség lesz a megfelelő jártasságra, amit én ott helyben el is intéztem. Kifizettem neki egész napra a bérleti díjat és kaptam cserébe egy halvány barna színű lovat. Tévében már láttam ilyesmit, de élőben sosem öltem ilyen vagy ehhez hasonló állaton. Megfogtam a kantárját majd egy határozott mozdulattal felugrottam rá és ugyanazzal a lendülettel puffantam a túloldalon.
- Néha szükség van egy kis gyakorlásra. – mondta a férfi.
Én gyorsan körbe néztem, hogy látta-e valaki eme csúfos érkezésemet, de úgy tűnt minden rendben van. Megfogtam a kantárt és kivonultam a városból egy kis tisztás szerűséget keresve ahol nyugodtan tudok gyakorolni.

by **Joey Chrome** Hétf. Dec. 17 2018, 18:54

- Nem látoook!
- Vedd le a vödröt a fejedről!
- Nincs is rajtam!
- Akkor meg nyisd ki a szemed!
- Úgy se látoook!
- Akkor meg ne nyafogj! - Eiji ezzel meg is oldotta a bajomat. Mégis hogy gondolta, hogy ebben a ködös erdőben le tudunk bármit is vadászni, ha az orrunkig se látunk?! Mit akar itt megfogni egyáltalán, Voldemort kígyóját?! Júj, tényleg, remélem itt nincs egy szál se! Legyenek inkább pillangók! Azok senkit nem öltek még meg! Ugye? Mindegy, a lényeg, hogy mentünk a ködben, én viszonylag kóvályogva, néha azt kiabálva, hogy Marco, hogy Eiji visszaválaszoljon, hogy kuss, minden alkalom után egyre idegesebben. Egy ideig ez ment, viszont egyiknél Eiji nem válaszolt. Megálltam, s megijedten álltam egy helyben.
- Eiji? - semmi – EIJI?! - semmi. Úristen, megette valami a ködben, s lehet én leszek a következő! Fogtam hát magam, s elszaladtam egy irányba. S reméltem, nem botlok bele abba a valamibe. Nem akartam most semmivel találkozni Eiji-t leszámítva, főleg nem a suttogó árnyizéket, akik simán kicsinálnak engem, s kihalok, mint a dinoszaurusz. Valahogy valamiért egy tisztásnak látszó területre jutottam, s megpillantottam egy magas, négylábú valamit…
- ÁÁÁ, a fejetlen lovas!! - hirtelen ez jutott eszembe, s könyörögni kezdtem neki:
- Ne vidd el a fejemet, még én is elvesztem sokszor, s a többi lovas szerint gyári hibás is ráadásul!! - miért nem inkább pillangók vagy ragunyulak, azokból úgyis ragut lehet készíteni! Vagy nem azért ragunyúl a neve? O.o Meg lehet főzni egyáltalán? Na mindegy, könyörögtem tovább a lovasnak, bár nem is láttam, hogy nem kel a fejem neki, mert már van egy nála.

by K1 Hétf. Dec. 17 2018, 19:33

Úgy éreztem az a hely tökéletes lesz arra, hogy meg tanuljak végre lovagolni, hiszen hogyan néz ki egy lovag a hátas állata nélkül. Úgy kellett volna hívni engem, hogy lovatlan, mert minden hova gyalog mentem. Azt halottam, hogy a régi időben mikor nem volt mit ennie megették ezeket az állatokat. Állítólag mind a mai napig ínycsiklandozó csemegének számítanak, bár én magam sosem kóstoltam volna. Szent meggyőződésem, hogy bizonyos állatok arra születtek, hogy megegyék őket a többiek viszont nem. Néhány gazdaságban még mindig használták szántáskor vagy a szekér húzására, de már egyre ritkábban látni ilyesmit. Én is csak egy ismerősömtől halottam, aki erről beszélt egy szomszédjának a testvérének a nagybátyával.

Szóval ott voltam egy magamban és megpróbáltam megtanulni ezt a nyavalyás lovaglás nevű dolgot. Csak nem lehetett olyan nehéz a dolog, hisz jó pár embert láttam ilyen állaton lovagolni. A kezdetek elég biztatónak tűntek, ugyanis mikor odakint elültem rá nem zuhantam le, mint az első alkalommal. Megrántottam a kantárt, hogy induljunk el előre, ami meg is történt, ám amikor azt a parancsot adtam ki, hogy forduljunk be, ő balra ment én pedig előre repültem. A köd sem segítette a dolgomat, igaz nem is hátráltatta ugyanis érezni kellett a lábaim között lévő állatot nem pedig látni. Mikor sokadszorra próbálkoztam szinte a semmiből előbukkant egy a hangjából ítélve egy srác lehetett, viszont úgy vinnyogott, mint egy kislány és valakivel nagyon csúnyán összekevert. Azért könyörgött nekem, hogy ne vegyem el a fejét, mert így is van vele egy kis pity-puty. Elég szórakoztatónak tartottam ugyanis emlékeztetett arra az időszakra mikor abba a világba kerültem.
- Van sajátom. – mutattam a fejemre és addig ott tartottam, míg rám nem nézett.
Leugrottam a ló mellé hátha így kevésbé tűnők félelmetesnek abban a kísérteties ködben. Még senki sem gondolta, hogy egy szörnyeteg vagyok így ezt egyfajta bóknak vettem.
- Mit keresel itt?
Úgy álltam ott akár egy márványból faragott koszóbor, határozott ám, de kissé komor.

by Ajánlott tartalom