Erdőség

-Nyan nyan nyan nyan niihao nyan goojasu derishasu dekaruchaa
Éneklem vagy is nyöszörgőm inkább. Ének hangom nem valami szuper szerintem. Bár ki tudja senkinek nem énekeltem még, nővéremen kívül nem sok embernek zenéltem. Rajta kívül nem is kedvelek túl sok embert, de talán ez később változhat. Egy kicsit azóta mintha más lennék, talán csak talán tudok mással is normálisan beszélni a jövőben.
Fák közt kóborolva a föld szintet vagy is azt talajtól pár centire vagyok és sétálok négy lábbal. Egy fekete szőrös kis testben egyik szemem letakarva. Néha fel ugrok egy sziklára vagy kidőlt fatörzsre és meg piheve nézek körbe. Egy nap sütötte fatörzset ki is szemelek pihengetésre. Milyen mázli az még igy is használható a menü. Napozás közben ehetem a csemegém, amit az útra hoztam magammal. Igy történt fahéjas sütemény elfogyasztása után egy kidőlt fatörzsön szundítottam pár percet.
Mivel ebben az erdőben nem jártam még a felfedezés vágya hajtott. Vajon itt is vannak sünök vagy más apró játékszínesítő állatok?
Egy bokor alól mászok ki, éppen amikor a szívem majd nem megáll az ijedtségtől. Egy farkas vagy kutya, vagy mi az, ami velem szembe néz. Igazából jó pár méterre volt, de nekem olyan volt mintha mellettem ált volna. Túl nagy testű állat volt a számomra. Meg ijeszt bármi, ami ne macska más élőlényekben nehezen tudok bízni. Nagy visítás közepette szinte leborotválom, a legközelebbi fa törzsét annyira igyekszem felmászni.
- Francba.....francba....
Fa egyik ágán ülve nézem, azt a fenevadat amilyen balfék vagyok, megbotlok és már csak a mellső mancsokkal vagy is kezeimmel kapaszkodom. Lassan csúszom lefelé, nem sokára le fogok esni egyenesen a félelmetes fenevad elé.

Árnyék hamarabb vette észre a közeledő alakot, mint én, és úgy néz ki ő is hamarabb vette észre a farkast, mint engem. Persze nem csodálom, hogy megijedt, hisz ezen a környéken nem sűrűn lát vadállatokat az ember.  Még akkor sem biztos, hogy látna, ha idomárok mászkálnának a környéken. Viszont Árnyéknak ez tökéletes hely volt, hisz egy kicsit hasonlít az eredeti lakóhelyére, és nekem is nagyon jól jött, hogy a szafari területén kivül is találtam ilyen helyet. Egy darabig gondolkoztam a Kezdetek erdején, viszont azt túlzsúfoltnak találtam, és gondolom Árnyéknak sem tesz jót, ha túl sok ember veszi körbe. Az itteni néhány embertől, aki megfordul nem volt akkora aggódalmam, hisz a szafariban is többen vannak általában.

Az első, amire felfigyeltem, akárhányszor egy ember közeledett Árnyék próbált elbújni a fák árnyékában. Viszont mikor megállt, és kiváncsian felfigyelt valamire, akkor látszott, hogy most más  a helyzet. Érdeklödve követtem a farkas tekintetét, és még épp elcsíptem, ahogy a macska felmászik a fára, és próbál elmenekülni a farkas elől. Vagyis gondolom, hogy a farkas elől, hisz nem látok a környéken más veszélyforrást. Ráadásul nem is csinálja túl ügyesen, hiszen még a fára mászás sem sikeredett a legjobban a számára.

Intek egyet Árnyéknak, hogy most talán jobb lenne, ha elbújna, legalább arra az időre, míg megpróbálom tisztázni a helyzetet. Árnyék megérti mit akarok tőle, és elég hamar eltűnt a lombok között. Biztos vagyok benne azért, hogy a megfelelő távolságból, azért figyeli, mi is történik.

Odamegyek a csimpaszkodó macskához, és megpróbálom leszedni a fáról.
-Gyere le nyugodtan, nem foglak bántani.
Nem foglalkozom az esetleges karcolásokkal, és a földön ismét elengedem, hadd fusson el szabadon.

Nem elég az, hogy mindjárt le esek a fenevad tátott szályába egyenesen. Aztán virtuális fogaival alaposan szét cincáljon. Virtuális nyállal borítsa tépett testem, ez nem elég még egy idegen is meg jelenik. Persze tudom nincs fájdalom érzet, de akkor sincs kedvem a földön landolni akkor, ha az a szörny itt van.
Ez persze csak a nagy illedelem, ha nem lennék, betojva ennyire bizony fel aprítanám a bolhást és bundájából valami praktikus dolgot készíttetnék.
Na, nézd, már mindjárt le tapiz micsoda egy perverz alak került elő a bokrokból, csak nem a félszemű macskákra gerjedsz te?
- Menyen le az, akinek hat anya van. Ott az a fene vaíííííííííííí....
Csuklott el a hangom miközben nagyot puffantam a bokorban. Fél úton az item ideje lejárt igy már ember alakban koppantam. Némi élet pontot is vesztettem, talán csak egyet esetleg kettőt. A maszkom azonban pixelekre hullva semmisült meg. Az arcomon pedig piros csík ahol össze találkoztam a bokor egy agácskájával.
Nyakam be húzva behunyt szemekkel feküdtem és vártam a rettenetes pillanatot, amikor az a fenevad szétmarcangol és össze nyálaz.
Már szinte éreztem is, ahogy lassan elfogynak az élet pontjaim, miközben nyálban fürdetve darabokra szaggat. Fújjj még a gondolat is félelmetes. Mikor rá jöttem talán van még pár pillanatom az életből kezemmel takarni kezdtem az arcom. Rá parancsoltam az idegenre, persze remegő hanggal nem túl hatásos az ilyesmi.
- Ne nézz ide!

Már hozzászoktam ennek a világnak a legnagyobb furcsaságaihoz, a beszélő állat ráadásul eléggé hétköznapinak számított, vegyük csak Timidus, vagy Álomkelő esetét. Rendben, Álomkelő nem szó szerint beszél, de azért érthető, amit mond.
-Az a fenevad se fog bántani, míg okot nem adsz rá. Az pedig, hogy macska vagy, Aincradban még nem elég ok. Főleg ha még beszélni is tudsz.
Oké, hogy hozzá vagyok szokva a furcsaságokhoz, viszont az, hogy egy macska emberré változik az még számomra is új volt. Megdöbbentem egy két pillanatra, de gyorsan vissza is tértem a döbbenetből. Aincradban rengeteg dolog lehetséges, így ezt sem zárhatom ki a lehetőségek közül.
-Így jár, aki önző, ha engedted volna, hogy segítsek, akkor egyetlen karcolás nélkül lejöhettél volna arról a fáról, és a szemellenződet se veszítetted volna el....
Hajtott a kiváncsiság, hogy megnézem, mért is hordott szemkötőt, de a kérése, és az hogy takarta az arcát, megállította ezt a kiváncsiságomat. Ennyit csak megtehetek egy bajba jutott lány kedvéért.
-Rendben, nem nézek oda, de azt megengeded, hogy felsegítselek? Nem lehet valami kényelmes abban a bokorban fetrengeni.
Elfordítom a fejem, és kinyújtom a kezem a lány felé, hogy bele tudjon kapaszkodni, miközben az arcát akarja takargatni. Miutól már megtanultam, hogy az emberek a legkisebb szépséghibájukat is takargatják, mert félnek, mit szólnak hozzá más emberek. Nekem is elég csak a szemembe nézni, és látszik, hogy nem átlagos szemszínem van, de ez annyira nem izgat, hogy már rég megfeledkeztem a dologról.
A szemeimmel a farkast kerestem, Árnyèk viszont abban a pillanatban eltűnt a látómezőmből, hogy kiderült; a macska nem macska, hanem ember.

Szavai nem nyugtatnak meg, ideges vagyok, mert az még a közelben lehet. Viszont jó jelnek veszem, hogy nincs a látóteremben. Nem válaszolok először, hiszen le foglal az arcom elrejtése. Nem akarom, hogy meglássa, milyen torz mutáns vagyok. Azt a szőröst egyből rám eresztené, hogy nyálazon és marcangoljon. Volt valaki, aki nem értette miért rejtegetem, mert szerinte nincs okom rá. Igaz ő a fogadott nővérem igy teljesen más véleményen van, mint egy idegen. Azt negatív jelzővel illet nem bírtam megállni szó nélkül.
- Nem szeretem, ha meg éri...
A mondatot elharaptam, mert meg lepett, amit mondott. Leszúrt, azért mert önzőnek hitt, de igazából nem tudom elviselni, ha idegenek vagy egyáltalán meg érint valaki. Igazából a felszín alatt vágyok az érintésre, a kedveségre és a többire. Eddig amióta itt vagyok csak hat ember volt, aki a felszín mögé tudott pillantani.
A meglepettségem oka az volt, hogy segíteni akart ne esek nagyot, pedig tudja nincs fájdalom érzet idebent. Ez egy jó pont vagy is rossz pont vagy már én magam se tudom, hogy értelmezem. Régebben biztos rá ripakodtam volna egy ilyen helyzetben is húzzál innen. Már készültem is rá, hogy valami csípös beszolásal jutalmazzam. Testem magától mozdult meg fogtam a kezet mi felém nyúlt segítségül és kimásztam a bokorból.
- Izé....
Mi után sikerült a hajammal eltakarni valamennyire arcom eddig rejtegetett oldalát fél szemmel néztem az idegenre.
- Most már ide nézhetsz, ha akarsz.... és szóval.....köszönöm.
Majd mi után a bokorra pillantottam zöld szememmel és az idegenre meg szolaltam újra.
- Miért akartál segíteni? Az nem válasz, hogy a szőrös fenevadad miatt ijedtem meg és azért. Mert mások csak nevetek volna és itt hagytak volna jobb esetben is.
Az kétszer is segíteni akart nem tetszett. Egyrészről azért mert nem ismertem és nem tudtam milyen ember. Másrészről lelkem egyik fele nem kedvelte a dolog miatt. A lelkem másik felének tetszett a gesztus.

Segítetettem a lánynak kikászálodni a bokorból, és türelmesen megvártam, míg elrendezi magát, és megengedi, hogy odanézek.
-Tudod, volt egy lány...
Kezdtem volna bele az anekdotába Miu-val kapcsolatban, majd feltette a kérdést, amire az alábbi módon válaszoltam.
-Egy: Árnyék nem fenevad, kettő; amint megtudta, hogy ember vagy, nagyon gyorsan elbújt az erdőben. Valamiért nem szereti az embereket, engem is hosszú hónapok után szokott csak meg, rádásul egy kis segítség is kellett hozzá, tehát nem hiszem, hogy félned kéne tőle, és három; ő nem az enyém, csak vigyázunk egymásra... Ez egy hosszú sztori...
Eddig tartott a szidás. Most már válaszolok a kérdésére is:
-Azok, akik kinevetik mások balszerencséjét, csak gonosz emberek lehetnek. Szomorú életed lehetett eddig, ha nem ismered az önzetlen segítségnyújtás fogalmát. Abban igazad van, hogy egy kicsit komikus, ami veled történt, de ez még nem hatalmaz fel engem arra, hogy nevessek rajtad, és elmeséljem másoknak, milyen peches voltál. Mit is érnék el vele? Onnantól kezdve egyik ismerősöm sem bízna meg bennem, és ha elég ideje élsz már Aincradban, tudhatod, hogy a csapatod bizalma egy hatalmas kincs, amit nehéz megszerezni, főleg ha egyszer már elvesztetted azt. Mások balszerencséjén könnyű ugyan előbbre jutni, de ez nem egy könnyen megismételhető folyamat.
-De akkor nézzük meg a másik szempontból is a kérdést:
-Mit nyertem azzal, hogy segíteni próbáltam? Most valószínűleg semmit. Viszont egyrészt nekem sokkal könnyebb lesz a lelkiismeretem, másrészt neked sem az lesz a következő reakciód, hogy elújságolod mindenkinek, hogy milyen egy bunkó emberrel találkoztál az erdőben.. Ráadásul megtanultam, hogy nem szereted, ha hozzád érnek, de elfogadod a segítséget, ha úgy látod jónak. Így ha legközelebb találkozunk, esetleg egy küldetésen, vagy csak úgy bárhol máshol, ezen információk birtokában tudok majd viszonyulni hozzád.
-Szóval egy ilyen segítségnyújtás mögül is rengeteg információt nyerhetünk, ha jól teszük fel a kérdést. Persze mindezekre nem gondoltam, mikor segíteni jöttem. Az igazi indko az volt, hogy szegény, biztos jól jönne neki a segítség. Aztán csináltam, amit csináltam.
Aztán bemutatkoztam. Persze ismét nem a saját nevemet használtam, mint már egy ideje, hanem az első szót, ami eszembe jutott a találkozásunk kapcsán:
-Béke vagyok.

Az amit mond a fiú attól megkönnyebbülök, örülök az nincs a közelben. Még ha bátornak, erősnek és vagánynak is mutatom magam. Hát majd bepisilek, ha egy ekkora kutya vagy farkas jön a közelembe. Persze a szörnyekkel más a helyzet, de az ilyen mobokban ahogy kint itt bent sem bízok. Amikor egy lányról mesélt, de félbe szakította, kicsit fel vontam szemöldököm. Vártam a folytatást, de nem jött és én pedig nem fogok rá kérdezni. Majd ki nyögi, ha akarja, ha meg nem hét nekem úgy is jó.
- Mi van?!
Nyögőm ki amikor meg szid immár másodszor. Alig hiszek a fülemnek, ilyet merészel. Egy kicsit tetszik és nem is a dolog, legalább őszinte azzal kapcsolatban, amit gondol, amit arról a szőrösről mondtam.
- Érdekes egy kicsit hasonlítunk, én sem kedvelem túlságosan az embereket általában.
Most már az indoklás jön vagy is a válasz kérdésemre, végig hallgatom mi közben az inventorim túrom átt egy aprócska tárgy után. A válasza, nos ha komolyan is gondolja, tetszik vagy is utálom, amit válaszol. Persze az előbbi az igaz, még mindig viaskodok magamban ezzel a dologgal. Vannak olyan szokások, amiken nehéz változtatni. Amikor csapatot említi, szemem elkomorodik és pillanatra leállok a kutatással.
- Igen, igaz hatalmas kincs sokaknak fogalma sincs mekkora. Ahogyan azt se tudják mit is jelent, tartozni valahova, valakihez.
Mondom, szomorúan majd folytatom a kutatást és meg lelem azt, amit kerestem. Szó nélkül fordítok hátat a fiúnak és egy fehér szem kötővel kezdek el bajlódni. A felhelyezés igazából egy pillanat volt. Csak nem akartam láson pár dolgot az idegen. Szívemről mintha egy hatalmas szikla eset volna le amint felkerült a ruhadarab. Igaz csak szemem takarta sajnos és az arcom nem. Legalább már jobban éreztem magam ettől az apróságtól is.
- Azzal segítettél, valóban semmit sem nyertél. Az ilyesmi engem hidegen hagy, rengetegszer láttam már jobb kézzel segített ballal pedig hátba döfte. Azzal elmondtad mit is gondoltál, és hogyan is vélekedsz pár dologról és annak fényében segítettél. Már ha igaz minden Szavad, az, amikor kértem te elfordultál. Ezek az apróságokkal már talán nyertél valamit.
Mikor be mutatkozott, nem agyaltam sokat a nevén, furcsa az Békének hívatja, magát bár az igaz vannak egészen vicces nevek is itt ebben a világban. Máskor meg teljesen ledöbbentő vagy az egyénhez csak kicsit passzoló. Vajon az én nevem menyire illik hozzám? Lehet egy idegenek pont furcsán, vagy viccesen csengene?
- Sok néven ismernek bizonyos körökben. Hívj csak nyugodtan Seishinek ha akarsz.
Persze az első mondatom nem igazán volt igaz, csak egy kicsit fényezni akartam magam. Valami nagy vagány, híres vagy hírhedt alaknak tűnjek.

-Biztos vagyok benne, hogy tisztán hallottad, amit mondtam. Nem fogom ismételgetni magam.
Nem igazán lepett meg a mondata, azután hogyan is viselkedett, mikor megpróbáltam neki segíteni lejönni a magas fáról.
Vele ellentétben én nem ilyen vagyom.
-Én viszont kifejezetten kedvelem, mind az állatok, mind az emberek társaságát.
Körbenézek a farkas után kutatva, biztos vagyok benne, hogy hallja amit mondok, de a biztonság kedvéért a következő mondatot hangosabban mondom.
-És ha továbbra is velem akarsz maradni, hozzá kellene már szoknod ehhez végre.
Utána egyből vissza is veszem a hangerőt.
-Így biztos, hogy Árnyék is meghallotta. Arról viszont fogalmam sincs, hogy meg is értette-e.
Élsétálok a lány közeléből, majd visszamegyek a padhoz, ahonnan észrevettem a szerencsétlen macskát a faágon, majd visszaülök oda, ahol eddig is ültem.
-Ezek szerint te is az a magányos farkas... akarom mondani magányos macska alkat vagy.
Elgondolkozva hallgatom az okfejtését, miközben a fák között továbbra is Árnyék nyomát kutatom. Bár sajnos, úgy néz ki nekem nincs szerencsém.
-Csak a sors a megmondhatója, hogy mit nyertem, esetleg mit veszítettem a segìtségemmel.
Meg persze az emberi természet, és van egy olyan érzésem, hogy a lány igazat mond az apróságok kapcsán.
-Bizonyos körökben. Ez úgy hangzik, hogy mégsem vagy az a magányos fajta.
Visszanézek a lányra, és észreveszem, hogy közben új szemkötőt vett fel. Erről viszont ismét eszembe jut Miu, és ahogy az előbb nem fejeztem be a mondandómat, azèrt mert rosszul érintett, amit a lány Árnyékról mondott.
-Néhány perccel ezelőtt eszembe jutott egy lány, akit ismertem régebben. Ugyanúgy szemkötőt hordott akkor, mikor megismertük egymást.

A fiú után megyek, de nem ülök mellé a padra. Nem ismerem, és nem bízok, benne annyira ilyet tegyek. Viszont vele szemben le ülök a fűbe és figyelem, amit mond. Egy apróságot meg oszt magáról, aminek örülök. Tudom, igazat beszél, miután arról a farkasról úgy beszélt mintha a barátja lenne.
- Valahogy úgy, nem kedvelem az emberek társaságát. Az állatokét sem nagyon, ami nagyobb egy kistermetű kutyától. A mobok akikre vadászni lehet az más persze.
Igen, más akkor, ha harcról van szó és nem valakinek a társáról. Vagy valaminek a gazdájáról, ilyen esetben félek és nem tudok bízni az ilyen lényekben.- Szerintem nem vesztettél semmit, bár ez az én véleményem. Tudod, amióta itt bent vagyok nem igazán engedtem senkit se közel magamhoz. Kivéve egy maroknyi embert leszámítva.
Partneremre pillantok, aki Béke néven mutatta be nekem magát.
- Tudod, régebben egy ilyen helyzetben lehet azonnal neked estem volna. Szidtalak volna, vagy esetleg meg próbáltalak volna meg verni. Sok apróságra is nagyon sokszor agresszívan reagáltam, nyersen vagy bunkó módon.
Kacsintottam mosolyogva és hátam mögé néztem lopva. Mintha neszt hallottam volna pillanatra meg ijedten a farkasa mögöttem van.
- Oh szabad meg kérdeznem, hogy ő is beteg volt? Vagy miért hordót, szemőköt?
Érdekelt a dolog, mert ha az ok az, amire gondoltam akkor bizony némi meglepetésre ad okot. Nem vagyok bent itt egyedül ilyen külsővel.

-Mégis itt maradtál. Én nem akadályozlak meg abban, hogy elmenj, és Árnyék is biztosan visszajön, mikor azt látja, hogy kettesben beszélgetünk, és egyáltalán nem vagy veszélyes.
Megengedek magamnak egy kis mosolyt, miközben a saját múltjáról beszél, és mikor ijedten hátrafordul, nagy eséllyel Árnyékot keresve. Lassan már tényleg itt lenne az ideje, hogy visszatérjen.
-Hogy beteg lett volna? Én nem nevezném betegségnek. Csak félt, mert régebben gúnyolták a szeme miatt. Abban az időben elég kíváncsi voltam, és megpróbáltam rávenni, hogy vegye le a szeméről a szemfedőt. Sose venném rá magam, hogy bárkit is erőszakkal vegyek rá bármire. Nem volt nehéz dolgom, mivel már rájött, vagy legalább kezdte sejteni, hogy idelent az emberek sokkal könnyebben elfogadják a másikat. Mikor levette a szemkötőt megmutatta azt, amit egészen addig rejtegetett. A letakart szemének arany volt a színe a másik, vörös színű szeme mellett. Aztán arról beszélgettünk, hogy máshogy is el lehetne takarni ezt a "különleges" adottságot. Például egy egyszerű mozdulattal simán át tudta volna állítani a szeme színét, de ő azt mondta, hogy akkor az már nem lenne a valódi önmaga. Akkor egyet is értettem vele, hisz én sem váltam meg soha a vörös szemeimtől. Azóta volt időm gondolkozni. Az emberek többsége szinte soha nem is figyelt fel arra a tényre, hogy vörös a szemem, vagy ha mégis, valamiért csak nagyon ritkán említik meg. Vajon az ő színeit hány ember vette volna észre. Vajon nem csak azért hordott szemkötőt, hogy az emberek figyelmét akaratlanul is a szemére irányítsa. Mennyire inkább saját maga azzal a szemkötővel, mint az átállított szemszínnel? Hisz mindkettővel meghazudja a saját létezését. Vajon nem csak azért választotta inkább a szemkötőt, hogy emlékeztesse magát, kicsoda is ő valójában? Rengeteg kérdés, és már van egy olyan érzésem, hogy ezekre már nem fogok választ kapni. A közeljövőben biztosan nem.
-Sajnálom, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim...

Figyelmesen hallgattam, amit mondott, bizony nagyon sokat beszélt. Sokat is mondott. Azért mondom ezt igy mert van, aki beszél, de keveset mond.
Volt, amin meg lepődtem, elgondolkodtam. Először is azon nem vagyok, voltam egyedül. Az a lány is olyan, mint amilyen én, csak neki más színe volt.
- Én észre vettem, de azt hittem direkt ilyenre állítottad.
Szólalok, meg közben tovább hallgatom." Az már nem ön maga lenne" Oh kicsit nem nagyon is egyet tudok érteni azzal a lánnyal. A fel sorolt kérdések, amit mondót, szívemet, lelkemet meg érintették. Egyűt tudok érezni az ismeretlen idegennel.
- Talán kezdetben félt, hiszen a múltja fogva tartja. Azok a szavak jobban tudnak fájni még évekkel később is mintha meg ütnének.
Meg érintettem a szem kötőm, folytattam kedves hangon.
- Nem akarta ugyan azokat a szavakat hallani, nem akart azt a tekintetet látni. Ugyan akkor ha átt színezi szerintem úgy érezte volna, valami a valódi világból eltűnne. Mintha egy darabot el vesztene magából és igy lassan a kinti élete csak egy álommá válna.
Hangomban némi szomorúság csendül és ki oldom, a szem kötöm, fel tudjam billenteni meg mutatni szemem egy pillanatra. Béke láthatja egy pillanatra másik szemem kék és nem zöld. Vissza is rögzítem, rendesen a szem kötöm.
- Nagyon rossz érzés ez a kettősség, nekem el híheted. Egyébként nem beszéltél sokat. Köszönöm, hogy meséltél nekem arról a lányról sokat jelent nekem.
Kicsit közelebb húzódtam a fiúhoz és kérve rá pillantottam.
- Ha vissza jönne, léci szólj, neki ne dörgölje magát hozzám. Igy is elég nehéz úgy, hogy tudom, itt leselkedik valahol.
Nem volt ellenemre az, ha vissza jön a szőrös. Mert félek, tőle nem szeretném, ha hozzám érne.

Figyelem, hogyan reagál a szavaimra. Nem mintha fontos lenne, e azért elég jó érzés, ha tudja az ember, hogy követik azt, amit mond, és reagálnak, nem pedig bábként ülve hallgatják, mint akiknek fogalmuk sinccsen, mit hallottak két másodperccel előbb.
Mikor levette a kendőt a szeméről, még ha csak egy pillanatra is, egy együtt érző mosolyt küldtem a lány felé. Már a válaszaiból sejtettem, hogy mi is lapulhat a kendő mögött, ezért nem is gondoltam arra, hogy megkérjem, mutassa meg az arca rejtett oldalát.
Mikor Árnyék miatt kezdett el aggódni, én is ideges lettem egy kicsit, lassan már vissza kéne jönnie.
-Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan visszajön, és akkor te is megkérheted majd rá.
-Érdekes, hogy a múltját emlegetted. Valamit még nem mondtam el a lánnyal kapcsolatban...
Először azt akartam mondani, hogy a lánynak vörös indikátora volt, és még ez is megbélyegezte szegénynek a sorsát, de aztán arra jutottam, hogy egy ilyen részletet, lehet nem kéne elmondani olyan valakinek, akivel most találkozom először, ráadásul nem is kicsit ember- és állatkerülő. Ha eljut odáig a gondolatmenetben, hogy én vörös indikátoros lányokkal barátkozom, fogalmam sincs, hogy mit fog reagálni. Legrosszabb esetben azonnal itt fog hagyni. Végül is, ennyit csak megkockáztathatok.
-Az a lány nagyon kedves volt hozzám, már akkor is, mikor egyáltalán nem ismertük még egymást. Ráadásul az ő dolgát nehezítette még az is, hogy az emberek többsége már az első pillanatban szkeptikus módon közelítettek feléje. Főleg mivel vörös indikátora volt.
Elhallgattam egy pillanatra. Ez az a pont, mikor eldőlnek a dolgok. Meg majd mikor árnyék visszajön, ha egyáltalán itt marad még addig a lány.

Szavai csengenek a fülemben, és tettei, amit mond, amit cselekszik csillan szememben. Meg pendíti lelkem húrjait, nem szeretek bele ez nem azt jelenti. Csak annyit jelent tetszik, amiért nem szalad el sikítva. Amiért normális emberként kezel, ez rá mutat néhány dologra. Talán túl nagy feneket kerítek a dolognak, talán épp ideje volna már nem a múlttal foglalkozni. El kellene felednem azokat a dolgokat és meg próbálni máshogy tekinteni magamra. Ő igy kezel, Chakna is elfogadót akkor mind hazugság lenne, én szörny vagyok.
- Én, félek tölle...
Egy reccsenő ág egy kis bokor zizegés. Már elég is volt halk elfujtott nyögést produkáljak. Miközben össze rezzenve lemerevedek egy pillanatra. Félek a kutyáktól vagy is a farkasoktól. Ha kisebb lenne, mondjuk egy pudli vagy mi, vagy vannak azok a pici kopasz kutyák, vagy azok a mopszok. Akkora lenne, nem lenne bajom, de a mérete nekem már sokkoló.
Szavait figyelmesen hallgatom és a lányról néhány ujj részletet tudok meg. Nem szaladok el, vagy ugrok fel. Csak egy szem szabad szemem kisé össze szűkül. Látszik arcomon is, hogy gondolkodom.
- Értem....
Mondom, halkan mi közben magam mögé pillantok a farkasbarkast keresve.
- Nem szeretem a vörösöket, sokan csak élvezetből, mások kínzása, vagy épp anyagiak miatt ölnek. Aki azért tette, ezzel mást mentsen, azzal nem törődve ezáltal mivé válik. Tehát a jó cél érdekében, azt talán idővel eltudom fogadni. Van neki elég türelme irányomba és kedves.
Mondom Békére pillantva és szavaimat komolyan gondolom, ezt láthatja és érezheti is.