Erdőség

/Kincaid/

Az erdő lány ölén. Ah, midő gyönyörű és fenséges zöld terület telis tele csodálatos növényekkel és szemrevalóan bájos állatokkal, kik békésen élik maguk dzsungeltörvényű életét bokrok és fák között. Dicsőséges mennyei napfény töri át diadalmasan a fák ágait, melyek lassan készültek a kora tavaszi viseletüket felhúzni, ahogy a zord tél lassan búcsút intett a tájnak a vízkereszt beköszöntével. Az állatok, melyek átaludták a telet, lassan-lassan ébredezni kezdtek, hogy megnézzék, látják-e az árnyékukat.
Mily csodás a természet! Tele van titkokkal, főleg csodálatos növényekkel és állatokkal...
Ámde... nem mindenhol van ez így. Egy dolog, hogy túl sok erre fele a fa, de még jobban idegesített annak lakói.
Majmok. Az ember legközelebbi rokona... néha szégyen bevallani, hogy némelyik fajtával mi "közeli rokonságban" állunk. Sajnos rögtön kaptam társaságot a személyükben, mikor úgy döntöttem, hogy elmegyek vadászni a tizenötödik szintre. Ők meg csapatostul egész végig követtek. Az még nem is lenne baj, csak legalább ne csapnának ekkora zajt, miközben vadászom! A legtöbb nagytestű, szerencsére nem majmok családjába tartozó lény hála nekik felfedeztek, és azonnal menekülőre fogták. Talán sikerült elkapnom egy-két példányt, de nem zárhattam nagy eredménnyel. A majmok kárörvendően makogtak és ugráltak a fán.
- Viccesek vagytok, igazán - tettem a szarkasztikus megjegyzést.
Ha nem vigyáznak, még a végén ők lesznek a célpontok. Hmm, úgy érzem, egyre jobban megkívánom a majomhúst. Vajon milyen íze lehet? Biztos ugyanolyan finom, mint a szarvasé.
Aztán eszembe jutott, hogy inkább nem teszek velük ilyet, de egy jót rájuk is ijeszthetek. Cseppkövemet dobásra készen tartottam a kis emberszabású szőrmókok felé, mire azoknak leesett, hogy megannyi sikertelen vadászat után ők lesznek a következő trófea-jelöltek. Nocsak, most viszont bölcsen döntöttek, és eltakarodtak. Most már békésen folytathatom a vadászatot.
Illetve csak folytathatnám, mert megint társaságot kaptam. Mintha már láttam volna valahol ezt az arcot, amit éppen méregetek.

Most, hogy letudtam ezeket az átkozott majmokat, végre nyugodtabban is vadászhattam kiszemelt prédáimra. Még így is alig láttam pár példányt errefelé. No sebaj, trófea az trófea, a kaja az kaja. Legalább egy napi adagot összeszedjek az élelmiszerraktáramhoz. Nos, végül is nem jártam rosszul, bár egy prédánál többet nem is tudtam volna a mai nap folyamán vadászni, csak úgy rohannak orrba-szájba ezek az istenverte mobok. És azt se felejtsük el, hogy az itt élő majomsereg folyamatosan zavarja ennek a környéknek a nyugalmát a majomkodásaikkal.
Ez volt az egyik oka, hogy nem tudtam egynél több zsákmányt szerezni. A másik ok, meg hogy összefutottam valakivel. Egy nálam talán jóval magasabb szintű játékos, az indikátora zöld /az adatlapodon ez van, de ha igazából más a színe, akkor szólj pls /. Volt egy olyan érzésem, hogy láttam már valahol ezt az alakot, de annyi minden összejött már nekem eleve az események során és annyi minden összejött, hogy erre az ismerősnek tűnő idegen arcra már nem is emlékeztem igazán. Talán egy küldetésen voltunk? Párbajoztunk volna? Üzleti ügyek? Talán az egyik besúgóm? Áh, nem... a besúgóimat én már nagyon jól ismerem. A dolgok azért lehetnek éppen olyan megtévesztőek, mint Jun, akiről kiderűlt, hogy igazából fiú. Azon úgy meglepődtem, hogy még egy hét után is ezen csodálkoztam.
Várjunk csak. Jun. Éhezők Viadala. Zsaroló... hiszen ez az a fiú, akinek a klónja a játékban megfenyegette Junét, hogy elteszi láb alól, ha nem adja át neki azokat a holmikat, amiket beszerzett. A mi klónjaink meg a védelmére keltek.
Vajon a valóságban is képes lenne ilyesmire ez az alak itt? Ha azért jött, hogy megpróbáljon kirabolni, akkor nem fogom magam hagyni annyival. Akkor sem, ha ő erősebb is lenne nálam, de hát vannak szerencsék, és én mindig szerencsével megúsztam a legnagyobb bajokat is. De hová gondolok? Az se biztos, hogy tényleg ilyen lenne-e. Még néha én is meglepődtem az én klónomon, főleg, mikor ott produkálta magát természetvédős baromsággal. Én sose játszanám úgy az eszemet, hanem inkább kiosztottam volna őket, hogy mégis miként gondolták ezt az egész idióta játékot annak ellenére, hogy még most is a túlélésért küzdünk egy játékba összezárva megannyi olyan alak között, akik gyilkolásszák a többi játékost. Pont az ilyenek ellen alakult meg a Phoenix Brotherhood.
Visszatérve erre a srácra... óvatosnak kell lennem, de nem hinném, hogy nagyon kekeckedni akarna, hiszen úgy köszönt nekem, mintha csak futólagos ismerősök lennénk. Jó lenne tudni, mi járatban errefelé. A késeimet még kézben tartottam, de csak lógtak a kezemben. Végül is bármikor bekövetkezhet bármi, és kéznél kell, hogy legyenek.
- Szia! - köszöntem neki olyan barátsággal, ahogy az idegeneket szoktam fogadni. - Mi járatban errefelé, ha szabad kérdeznem? Te is errefelé vadászol?

- Tulajdonképpen nem pihentem - feleltem a kérdésre. - De most, hogy mondod, valóban meg kéne pihennem egy kicsit. Igencsak fárasztóak tudnak ellni ezek az ostoba majmok a környéken. De most már nem fognak sok vizet kavarni, mert attól félnek, hogy őket is levadászom a húsukért.
Leültem egy fa tövébe szemben attól a szikától tisztességes távolságban, ahová a a számomra már régi jó ismerős, de egyelőre név nélküli srác lehuppant. Hogy oltsam a szomjamat, elővettem az inventorymból egy friss, üdítő és hideg vízzel teli kulacsot, amiből ittam valamennyit. A fiú meg akart kínálni a potijából, de udvariasan, mosolyogva visszautasítottam.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves tőled, de nem kérem. Még szükséged lehet rá, vagy valamelyik barátodnak.
Visszatettem a kulacsomat, aztán egy falatot ettem a szendvicsemből. Pont akkor kérdezte meg tőlem a srác, hogy ez a szint a céhem területe-e. Némi meglepettséggel megrágcsáltam a falatot, majd lenyeltem.
- Nem, de nem is akarnánk saját területet, hiszen szabad világ ez, ahol mindenki akkor fejlődhet. Ha esetleg tudnék róla, hogy valakik kisajátítana magának egy területet és ezzel elveszi más fejlődő embertől a lehetőséget, ahhoz velem kell számolnia, mint rendfenntartóval. Azért vagyunk, hogy segítsük a kicsiket és megvédjünk mindenkit, aki számít, még vörösöket is, ha azokról tudjuk, hogy nem önszántukból lettek azok, vagy csak ki akarnak szabadulni abból az alvilágból, ahová belekeveredtek.
Eszembe jutott Darkness azzal az alattomos kis sunyi vigyorával. Mostanra körözött személy miáltalunk, még így is elfog az igazságszolgáltatóhoz illő bosszúvágy és egyben csalódottság is, akárhányszor a Körözési Falra akasztott képére kellett néznem a rendházban. Talán azért, mert jelenleg ő volt az az első és egyetlen ember, akit jelenleg üldözünk gyilkossági kísérletekért. De ami azt illeti, én, Atoru és Joey nem lennénk rossz csapat, de nem ártana, ha beszervezhetnénk még újabb embereket. Például jól jönne akár egy másik frontharcos is. De hát az ilyen embereket nehéz beszervezni, főleg hogy ott van a Justice League, Young Justice és az Artes Limen, a három legjobb céh. Bár ők inkább csak frontoznak, míg Az Angelic Voice csak üzleti alapon áll... hogy áll, az még csodára méltat, hiszen annyian hagytuk ott a benne lévő dolgok miatt. Én másrészt Ayani miatt is otthagytam, mert nem voltam hajlandó olyaskivel egy céhben maradni, aki lecsapta a kezemről a csapodár exemet. White Rose-ról meg nem tudok mit mondani, ők még nem nagyon jelentették ki magukról, hogy milyen céh is lennének egyáltalán, de abban biztos vagyok, hogy ők az egyetlen olyan céh, ahol tényleg van családi hangulat és összefogás... bár úgy hallottam, volt elég zűr amiatt, hogy Danee lelépett tőlük, és állítólag azért is, mert nincsen jóban Enhi párjával. És a Liberators? Csupa pszichopata van benne, akik azt hiszik, hogy gyilkolással felszabadítanak bárkit a fogságból. Ami meg ezt a titokzatos Crazy Cementery-t illeti, ők már igazi vörös céh, és a tagjaival lesz még elég gondunk. Azoknak az átkozottaknak klubtagja most Darkness.
Army az meg egy ál-rendfenntartó céh, ők csak azokkal játszanak rablópandúrost, akik képe nem tetszik nekik. Szerencse, hogy közéjük senki se lépett be az én ismeretségeimből közéjük. Velük is lesznek még gondjaink.
Így mi vagyunk az egyetlen olyan céh, akik tényleg mások békés fejlődéséért dolgozik. Én, Joey, Atoru és tiszteletbeli tag Mogorva. Angi nem számít, mert miután kiderült, hogy igazából csak lógott és teljesen háta mögé dobta mindazt, amire felesküdött a PB-nek, úgy kirúgtam azt az ostoba, lusta különködő csitrit, hogy a lába se érte a földet. Na jó, ez túlzás volt... nem így történt, csak kiosztottam őt arról, hogy mi lesz, ha cserbenhagyja céhét önző okokból. Erről nagyon még nem tud Joey és Atoru, de az első céhgyűlésen majd tájékoztatom őket járulékos veszteségeinkről. Hm, ami azt illeti, nem volt túl nagy kár ezért a kislányért, hiszen egyáltalán nem vette ki egyszer sem a részét a testvériségben, semmit sem tett az asztalra, még csak arra se méltatott senkit se közülünk, hogy legalább beszélgessünk vele, vagy segítsünk neki a fejlődésben. Ehelyett inkább a maga kis játékait űzte Aincradban, amit egy hozzá hasonló kicsi imádnivaló, de idegesítő kislányka szokott, hogy mindenki őt szeresse... jajj, nehogy visszasüllyedjek a régi megvető személyiségemre! De hát mégis ez volt az igazság Angiról, hogy semmibe vette a testvériséget a maga kis "jobb dolgai" miatt. Én meg egyfolytában aggódtam érte, hogy hol a fenében van. Semmi üzenet vagy más hír nem volt róla sokáig. Néha minden este úgy kellett lefeküdnöm aludni, hogy félve készültem fel a legrosszabbra; esetleg elrabolták, meggyilkolták, vagy valami... az ilyen viselkedéseket senkitől sem fogadok el. Jó, az még belefér az etikába, hogy bosszút álljon a rendfenntartás határain belül, de hogy így átverje az embereket, akik bizalmat adtak neki, az már nem csak engem sért meg, hanem az egész céhemet is.
- Attól féltél, hogy elzavarnálak innen? Vagy esetleg ismersz egy helyet, ahol valakik átvették volna a hatalmat? - kérdeztem érdeklődve még a területes témán lógva.

- Ha ezt a helyet kijelöltem volna céhem területeként, akkor se akarnálak elzavarni - mondtam kicsit meglepetten, mikor a srác kijelentette, hogy nem hinném, hogy el tudnám őt zavarni. - De miért is tennék ilyet? Nem tűnsz olyan embernek, aki okot adna rá.
Ha azok ott a viadalon tényleg mi lettünk volna és nem a klónjaink, akkor se állt volna szándékomban a srácot elüldözni egy olyan területről, ami mindenkié. Ha valóban így tennék, nem lennék különb a vöröseknél, másfelől nemcsak a morálomat kockáztatnám meg vele, hanem akár az életemet is teljesen feleslegesen, felesleges dologért.
Nem lepődtem meg azon, hogy a srác nem ismer semmit, senkit. Sok ilyen emberrel találkoztam már, és néhányuk esetében még értheti is, hogy miért. Éppen hasonló okok lehetnek a háttérben, hogy a kérdésemre negatív választ adott, azt jelezvén, hogy sajnos nem számíthatok ebben az esetben a segítségére.
- Azért kérdezem, mert nem szeretjük azokat sem, akik jogtalanul veszik el másoktól a területeket, ezzel keresztbe téve azoknak, akik fejlődni szeretnének mobok leölésével, küldetésezéssel és edzésekkel. Tehát a céhem azon is fog munkálkodni, hogy minél több területet felszabadítson az ilyen alakok rémuralma alól. A céhház és azt körülvevő még egységes, igazságosan kiosztott terület az teljesen más tészta, az eleve oda tartozik.
Ekkor tértek vissza ezek az átkozott majmok. Bizonyára megtudták valahogy, hogy éppen kivettem egy kis pihenőt, így szép lassan visszamerészkedtek a közelünkbe, majd abban a pillanatban olyan hangosan üvöltöztek a fán, hogy akár a fociszurkolók is megirigyelnék őket. A hangzavar lehetősen zavart. Nemcsak a pihenésben zavarnak, de megint nem fognak békén hagyni vadászat közben. Csak tudnám, hogy bátorodtak most fel hirtelen. Talán rájöttek, hogy amikor megfenyegettem őket, akkor csak hazudtam. Vagy azt hiszik, hogy letettem a szándékomról, hogy őket is levadászom.
De ha már itt vannak és folytatják azt, amit eddig félbehagytak, akkor az a hamis fenyegetés valóssággá fog válni. De persze meg nem enném a húsukat. Egyrészt rossz ízük lehet, másrészt egy majmot enni olyan, mintha embert ennél meg. Ez a kannibalizmus-elv.
- Úgy tűnik, a terület igazi birtokosai sose adják fel, ha mások idegeléséről van szó! - próbáltam túlharsogni a majmokat. - Azt hiszem, tényleg be kell váltanom azt, amit megígértem nekik, ha megint errefelé majomkodnak! Gyakorlásképpen benne vagy egy csapat Darwin üldözésébe?

- Hogy gondoltam? Úgy, ahogy egy oroszlán teszi, ahogy megzavarja őt egy idegen csapat.
Nos, a majmok. Nagyon az épségükkel játszanak. Ha ezt akarták elérni, akkor meg is tették. Nem komolyan gondoltam a fenyegetésemet, de most már nagyon komolyan fogom venni. Sokatmondó vadásztekintetemmel rájuk néztem, majd egyet léptem feléjük. A majmok ebből már levágták, hogy tényleg nem vicceltem. Hátrálni kezdtek.
Elővettem a Cseppkövet és a Vaskarmot. Ők meg még jobban hátráltak. Azért ők is készítették elő a kavicsokat és a majomkakikat önvédelemre készen.
- Nem veszélyes? - kérdezte a fiú.
- Nem, legalábbis nem hinném, hogy külön veszélyt jelentenek - suttogtam neki. - Ha segítesz, akkor csináljuk úgy, hogy én megkergetem egy kicsit a majmokat valahogyan arrafelé - mutattam egy irányba. - De időnyerésképpen kicsit körbe is hajszolom őket, hogy eljuss még oda, aztán lecsapj rájuk hirtelen a rejtekből. No, benne vagy egy majomvadászatban akkor?
Ha ezt meg is beszéltük, akkor hirtelen rohamot indítottam a majmucik ellen, akik sikítva menekülnek előlem, valamint dobálóznak. Az üldözéssel nincs is különösen semmi baj, és a kavicsok is alig egy karcolás, de sokkal kellemetlenebb inkább az a rossz szokása a majmok társadalmának, hogy még a saját kakijukat is dobálják azokat, akiket utálnak vagy megpróbálják távol tartani támadójukat maguktól. Kavicsosan és szarosan biztos nem fogok meghátrálni elhatározásomtól. Teszek róla, hogy végleg eltűnjenek a közelemből ezek a bosszantó virtuális lények.
Elkergettem őket jobbra, majd balra, aztán még dél felé, majd jött nyugat. Végül A srác felé kezdtem őket hajtani. Oda, ahol már várta érkezésünket, és elkapja a bandát, vagy legalábbis valamelyik tagjukat.
Ha nincs benne a vadászatban, akkor egyszerű módszert alkalmazok: fogom a Cseppkövet, hosszasan célzok, majd bedobom a majmok közé, akik sikítva menekültek. Egyiküket kivéve, akit eltaláltam. Pixelekké robbant, és... valóban ott volt a majom húsa. Most, hogy a majmok látták saját szemükkel, hogy mi történt, már biztos, hogy még egyszer nem jönnek ide bohóckodni és zavarni a vadászatban.
Elmentem a késemért, majd visszajöttem.
- Nem is tudom, milyen a majom húsa... te megkóstolnád? - nézegettem a zsákmányt az inventoryban. - Mert én tutira nem. Inkább odaadnám valakinek, aki biztos megenné.

Voltak majmucik, nincsenek majmucik. Most már nem fognak visszatérni majomkodni azután, ahogy el lett intézve az egyik társuk. Még a hús is ott volt az inventorymban, de ahogy mondtam a srácnak, ezt a húst én biztos nem eszem meg. csak azért nem dobtam ki az inventorymból, mert tudtam, hogy Mogorva (jól ismerve az ő nagy beles jellemét) nagy boldogan esz meg bármilyen egzotikus ételt. Na de nincs mit csodálkozni rajta, hiszen ő egy katona volt, és a katonák olykor kénytelenek/ezer örömmel esznek meg bármit, amit eléjük tolnak. Még azt is mind befalta akkor, amikor még elég szar volt a főzés szintem és még a kutya se mert enni belőle!
De legalább azt tehettem valaki társaságában, amiért eddig is itt voltam a tizenötödik szinten. És a majmok is eltűntek.
- Apropó! - szólaltam fel. - Bocsáss meg, kicsit udvariatlan voltam, pedig ha már ilyen módon összefutottunk... a nevem Judy Noxia. És benned kit tisztelhetek név szerint?
Igen, a bemutatkozás... kicsit elég faragatlan dolognak véltem a magam részéről, hogy itt vagyunk együtt ezzel a fiúval már egy jó ideje, és még csak a nevét se tudtuk egymásnak. Itt az idő, hogy ez meglegyen. És megadjam az esélyt annak, hogy az Éhezők Viadala múlton túltegyük magunkat. Habár nem vagyok biztos benne, hogy A srác emlékezne még rám. Elég sok minden volt az elmúlt idők folyamán és annyi emberrel ismerkedhettünk meg nyilvánvalóan, hogy az ilyen "apróságok" kiessenek a fejünkből. Én mindig is bántam a hibáimat, és mindig meg tudok bocsátani másoknak. Na jól van, azért vannak igen kivételes esetek.
Akkor hogyan tovább? Kerestem gyorsan a témát, és végül észrevettem, hogy a srác egyetlen céhhez sem tartozik. Nem láttam semmilyen céhlogót rajta.
- Ha nem veszed tolakodásnak, szabad megkérdeznem, hogy voltál-e valahol céhtag, vagy még egyáltalán nem léptél be senkihez sem? Vagy amolyan magányos farkas vagy? - kérdeztem udvariasan, de egyáltalán nem kíváncsiskodóan, csupán csak érdeklődtem afelől, hogy miért nincs céhben.

- Örvendek Kincaid - omsolyodtam el. Most már egy újabb dologgal bővült a tudásom, hogy már tudom a fiú nevét. Nem tudom, hogy miért biggyesztette a neve után a frontharcos titulust, bár lehet, hogy csak megszokásból, vagy csak tudják mások is, kicsoda is ő valójában, mert ugye a frontharcosokat sokkal jobban méltatják tiszteletre, mint azokat, akik küldetéseznek és emellett a jártasságaikkal is fejlődnek. Sajnos ezek mindhiába, még a valós világban is mindig így volt: mindig a "hősöket" tisztelik jobban, mint a dolgozó embereket.
Úgy tűnt a kérdésem a céhvel kapcsolatban kissé zavarba hozhatta. Még soha nem volt egyetlen egy céhben sem, aztán azért persze, hogy kijavította magát, hogy úgy értette, nem magányos farkas, csak várja az igazit. Ez aztán igencsak kettős értelmű hangzás volt, de ebben mégis volt valami nagy igazság. Én anno beléptem az Angelic Voice-ba, aztán később rá is jöttem, hogy nekem nem az az igazi, hanem az, amit magamnak alapítottam meg. Újabb mosollyal viszonoztam az utóbbi pár szóra ejtett vigyort.
- Nos, igazából én nem is akarlak erőltetni semmire sem, minden a te döntésed. De azért tegyük fel, hogy ha egyszer úgy döntesz, hogy belépnél hozzánk, akkor vessük össze a kérdéseket. Csak kíváncsi vagyok rá, hogy az imént említett feltételezés esetén miket mondanál.

1. Mindenkit fogadunk indikátor színének függetlenül. A vörös indikátorosok esetében csak akkor, ha valóban jó útra akar-e térni, tisztára mosva nevét - Téged zavarna, ha esetleg lenne egy vörös vagy egy narancs indikátoros a csapatunkban? El tudnád őt fogadni testvérként?
2. Mindenki toborozhat új tagokat ismerkedős játék, vagy akár KT mellett, ám a céhvezérnek jóvá is kellene hagynia a csatlakozást. - Ugye mint mondtam talán, mi rendfenntartó csapat vagyunk. Te milyen embereket képzelnél el a PB-be?
3. Bármilyen jellegű bűn, amit elkövet a rend tagja (lopás, más játékos bántalmazása, ilyesmi), büntetést kap attól függően, milyen súlyos az. Lehet kártérítés vagy kizárás. - Ha elkövetnél ilyesmit, akkor nagyon nyomos indokok mellett tennéd? Ha netán az egyik céhtag tenne ilyesmit, büntetnéd?
4. A zsákmány azé, aki találja, de ha lehet, azért osszon meg valamit a céhhel is, hogy ezzel előre segítse a tagok fejlődését, vagy anyagi gondjait. - Képes lennél osztozkodni velünk?
5. Ha lehet, a testvériség támogassa a céhet némi arannyal, hogy fejlődhessünk! - Nem kötelező, mert tudom, hogy nincs mindenkinek rá felesleges aranya, de lehet számítani bármi másban is a segítségedre?
6. Fél vagy teljes életű KT-zások szóba jöhetnek, azonban kérném minden tagot, hogy tisztességes párbajokat vívjon ellenfelével, akármilyen is a viselkedése. Mutassunk jó példát mindenkinek. - Mennyire vagy becsületes a harcokban?
7. Nem ölünk! Nem barbárok vagyunk, hanem igazságosztók, akik a rend elvárásai szerint büntetnek. - Képes lennél fenntartani a rendet és megvédeni mindenkit nemtől, színtől, viselkedéstől, indikátortól függetlenül a rendbontóktól?
8. A bankból kivett felszereléseket, amikre utána már nem lesz szükséged, tedd kérlek vissza, hogy más tagok is fel tudhassák használni! - Ez sem kötelező, de erre inkább nem is kérdezek rá.

Amikor megosztottam a rend alapszabályait és feltettem a kérdéseket, érdeklődve vártam Kincaid válaszait, vagy esetleg azrt, hogy fog-e válaszolni ezekre a kérdésekre.

Shukaku

Sokkal jobb napra virradt, mint korábbiakban. Ezt többnyire neki köszönhettem, azonban, most mást keresnék fel, nem hagy egyszerűen nyugodni a dolog. Mint korábban megtudtam a lány neve Shukaku. A játékosok listáján kikerestem a nevét és egy rövid üzenet formájában, elhívtam egy kis beszélgetésre. A szint végül is mindegy volt, hisz ő is ott volt a tizennyolcas szint kazamatájában a boss terem előtt. Tettem pár szót, hogy érdekesnek találom megjegyzéseit. Talán ez úgy hangozhat, mintha piros játékos lennék, azonban céhem logója egyet jelent azzal, hogy nem vagyok piros. Ebben bízhatom, hogy ezért el fog jönni, még egy ilyen gyanús helyszínre is, mint a tizenötödik szint erdeje.
Elgondolkodtató, amit mondott és talán nem alaptalan is, de ezen kívül, hogy letagadta, és nem tudott erről.. ez hazugság. Mivel mindenkinek a szavát mondta vissza a sárkány, így a kislány is ott volt, hallott mindent. Ezen fokú kibújás a felelősség alól, nem helyes.
Megráztam fejem, nem rohanok azért előre. Tudom hol a szívem és miért ott ahol van. Mondhatni jelentéktelennek kellene lennem, de nem az vagyok. A piros indikátorba lépés, vagy kilépés gondolatát elvetettem, végleg. Nem csak miattad Nio, te csak megerősítetted, miért küzdök.

Egyet viszont tudok, aki hátráltatja, vagy szabotálja, az ő kijutását, azt nem hagyhatom annyiban. Remélem lehet beszélni a kislánnyal, hogy sárkányát ne lázításra irányítsa. És persze, remélem elég koros ahhoz is, hogy felmérje szavai következményeit.

Már csak annyit tehetek, hogy a megjelölt koordinátán várok és lehetőleg tisztává teszem a környéket. A helyi információk szerint négy mob újraéledő hely van a környéken. Halvány mosolyt elengedtem, és az Ő arcát idéztem fel. Nem lesz baj, csak egy kis szörnyvadászat. Hosszú léptekkel száguldottam az első pont felé, ami üres volt. Pár perc elteltével és majdnem sárgába zuhant életerővel tértem vissza a koordinátára. Ha közben már itt volt a kislány a sárkányával, úgy üdvözöltem őket, meghajolva előttük és bemutatkozva, ellenben egy fához támaszkodva vártam érkeztét.
- Hali, a nevem Hayashi Yuichi - mosolyogtam a csöpp teremtésre. Majd kicsit halványabb mosollyal a sárga indikátoros pet felé.
- Amiért elhívtalak téged és társad, mutattam a sárkányra, az a boss harc előtti beszédetek. Nem hagy nyugodni a dolog igazából - kezdtem bele. Azonban, apró neszek jelezhették egy újabb érkező hangját.
Sötét bőrszín, elhúzott szemek és meglepődés az arcán. Ha a sárkány reagált hamarabb úgy ő is könnyedén leteríthette a piros indikátoros szörnyeteget, ami név szerint egy sötét elf volt. Ellenben, szabdalóm négy suhintásával lemorzsoltam az egy szál ellenfelet. Bármelyikünk is végzett vele, egy időre megszabadultunk az újjáéledésektől.