Erdőség #1

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 10 2013, 20:11

Itt lehet vadászni.

by **Anatole Saito** Kedd Szept. 17 2013, 19:29

Anatole Saito írta:
Üdv Alex!
Örömmel venném, ha csatlakoznál hozzám ma délután 3-kor a 10. szint erdejében egy kis vadászatra.
Koordinátákat csatolom.

Anat

Nos, én a megadott helyen vagyok, egy fatörzsnek vetve hátamat várakozok egy fűszálat rágcsálva. Időben érkeztem. Sőt, ami azt illeti, már negyed órával korábban ideteleportáltam, hiszen szerettem volna kicsit körülszaglászni. Egyelőre még nem tudom mire lenne érdemesebb vadászni, nyilván egy ritka vad elejtése menőbb lenne, de elsősorban nem a vadászat miatt hívtam ide Alexet. Van mit megbeszélnünk. Az mondjuk jó előjel, hogy elfogadta az íjat és a hívásomra csatlakozott is a boss küzdelemhez. De hogy hogyan tovább, az még rejtély előttem is. Szeretném, ha megismerné a többieket, mielőtt véglegesíteném a tagságát. Eddig talán rosszul csináltam a tagfelvételeket. Ezután törekedni fogok arra, hogy mindannyian megismerhessük a jelölteket, s csak aztán véglegesítsük a tagságot. Elvesztettük Luvot, Tiffanyt, és talán Rent is, bár azután a kaotikus céküldetés után nem is csodálom, hogy elhagyják a csapatunkat. Lehet én is így tettem volna. Az utóbbi időkben nem érzem úgy, hogy jó céhvezér lennék. Talán soha nem is voltam az. Annak tartottam-e magam egyáltalán? Peter egyszer azt mondta, hogy mások szerint csak a jólét miatt vannak a céhemben az emberek. Hinni szeretném, hogy ez nem igaz, csak rosszindulatú pletyka. Azonban azt én is érzem, hogy nincs minden rendjén és nem akarom, hogy a közösségünk a Voice sorsára jusson. Sikeresek vagyunk, ez tagadhatatlan, de barátok is? Feltétel nélkül megbízunk egymásban? Jó az összmunka? Járunk küldire együtt? Csinálunk bármit is együtt, vagy csak egymás mellett élünk a Limenben...? Megannyi kérdés, amire a válasz jelenleg a nem. Ezen kell dolgozni!
S ennek talán ez a szőke fiú lehet a kulcsa. Éjszakákon át gondolkoztam azokon a dolgokon, amit egymás fejéhez vágtunk az utóbbi fél év során. A toborzón elhangzottak, a KT-nk alatti szópárbajok, a közös küldetésünk és a Sweet Dreames meetingünkön elhangzottak folyamatosan alakították a viszonyunkat, ugyanakkor azok a dolgok, amikben szögesen ellentétesen gondolkoztunk, éppen azok voltak rám hatással. Rengeteg minden történt az ominózus toborzó óta és ami azt illeti, mára változott az akkori véleményem. Pierrel való találkozásunk napja mindent megváltoztatott, s azóta csengnek a fülemben Alex szavai. Vajon én is ilyen mély nyomot hagytam az íjászban? Talán ma kiderül...

by **Halász Alex** Kedd Szept. 17 2013, 22:18

Sokáig aludt aznap. Még az ágyban találta az Anattól érkezett üzenet is. Már meg se lepődött a dolgon. Őszintén szólva még várta is egy kicsit. Megkönnyebbülés volt, hogy nem neki kellett ráírnia a kovácsra. Meg kellett beszélniük egy s mást, és a negyedik bosspróbálkozásuk utáni kis idő pont illet is ide. Szóval csak feküdt és élvezte a még napsütéses időt, amit ugyan csak a nyitott ablakon át érezhetett, de kimenni még nem akaródzott. Jó idő volt, nem fázott, és nem tervezett aznapra semmit. Az Anatoleal való találkozást is még csak fontolgatta, egyelőre nme jutott el az elhatározásig. Úgy néz ki, a céhvezér gyorsabban döntött ez ügyben. Elolvasva a levelet mosolyt csalt az arcára.
- Lol, ez a szöveg rá vall. Semmi olyasmi, hogy "beszélnünk kell". Meghív vadászni.
Mint valami francia nemes. Smile

Ilyenkor, mint most is, sok kósza gondolat fut át az agyán, kezdve az olyanokkal, hogy mások biztos, csak egy meghívásnak vélnék, és nem néznék a mögöttes szándékot. Azt, hogy nekik fontos elintézni valójuk van. :roll:Aztán az, hogy megint mások rájönnének erre, de ezzel együtt gyanakodnának a levél feladójára, mint hátsó szándék vezérelt illetőre, és óvatosan állnának az ügyhöz. Kételkednének Anat jószándékában, akik táborát, ha nem is szándékosan, de egy ideig ő is gyarapította.
- Ehh, micsoda paranoid alak voltam.
De mostanra eldöntötte, hogy felhagy ezzel a viselkedéssel, és megpróbálja könnyebben élni az életét. Fölösleges túlkomplikálások nélkül. Habár azt nem akadályozhatta meg, hogy mindezen gondolatok ne suhanjanak át az agyán. Volt még itt olyan is, amit most szándékszik elsajátítani. Azaz az olyanok, akik ugyan látják, hogy ez lehet akár valóban hátsó szándék is, de mindig figyelembe veszik az illetőt magát, aki írt, illetve a helyzetet, amiben épp vannak, és végül, de nem utolsó sorban azt, hogy nem kell semmit se túl gondolni. Az árthat. :roll:Kevesebb reakció időt hagy a cselekvésre, akármilyen helyzetbe is kerüljön az illető.
felpakolászta hát a cókmókjait, és elindult a megjelölt helyre.
Pontban háromra érkezett. Intet Anatnak, már messziről, hogy jól felismerhető legyen. Ugyan az állt a levélben, hogy vadászat, még nem volt rajta a tegze, vagy a kezében az íj. Úgy gondolta, hogy úgy sem fognak egyből neki kezdeni, és ha még is, hát nem telik semmibe felszerelnie.
- Konnichiva.
Egy sao világbeli, mondhatni elég extrém fantasys ruhát hordott. Zöld fölső keresztbe gombolva,és hasonló színű nadrág, meg valami kabátféle, amit a boltban "íjászkiegnek" írtak. o.O Tudja a fene, de ha már itt él, úgy döntött, hogy kipróbálja az ilyen fene fantasys cuccokat. Razz

Az ég felé emelte zöld szemeit.
- Jó időt kapunk, ha minden igaz. ^^
Fordult végül újra Anat felé, miközben beérte teljesen.

by **Anatole Saito** Szer. Szept. 18 2013, 23:30

- Örülök, hogy jöttél - intek a fiúnak kezet közöntésképpen szende mosollyal. - Huppanj le egy kicsit, még ki kell találnunk a vadászat módját és alanyát. - Ami azt illeti most legkevésbé a vadászatról akarok beszélni, de valami ürügyet kell találnom arra, hogy letegye a hátsóját és szóba elegyedjünk. Mégsem támadhatom le szerencsétlent, aztán vágná a WTF fejeket :roll:Más oldalról kell megközelíteni a dolgokat. Jó nagy kanyarral.
- Nem tudom képben vagy-e, de ez a terület a szafari. Vadak elejtésére és halak kifogására alkalmas elsősorban, és még fejlődhetünk is vele. Meg persze nem utolsó sorban jó kikapcsolódás a férfiembernek. Zseniális! - Ahogy megnyílt ez a terület, a guide book is frissült és elég érdekes adalékanyagok derültek ki. A levadászható vadak és a kihalászható halak listája igen tetszetős volt, még ha akadt is köztük pár kakukktojás. Bakancsot például volt szerencsém korábban is foni, még a Kezdetek Városa déli negyedében lévő halastóban Yurihime kisasszony társaságában, de sosem gondoltam volna, hogy ez valóban egy jutalmat érő darab is lehetett volna. Én meg kidobtam facepalm

A bakancshoz viszont illene egy ritka zombi - ez is már mekkora LOL - vadak közül pedig egy hiúzra is igencsak fáj a fogam :F
- Szívem szerint rögtön valami ritka mobra vadásznék, de vehetjük lazábbra is dolgot. Megvan még a céleszközöd hozzá igaz? Hogy szuperál a rubint íj? - Nem köszönetet meg hálálkodást várok el tőle a fegyverért, ugyan már. Csupán a nyulat akarom kiugrasztani a bokorból. Talán magától is hajlandó lesz elővezetni a témát. Bizonyára vannak kérdései és most itt a kínálkozó alkalom, hogy feltegye őket...

by **Halász Alex** Csüt. Szept. 19 2013, 11:56

- Ühüm... - Bólintott jókedvűen a fiúnak, s Anattal együtt ült le a napsütötte fűre. Száraz volt, és az időjárás is a legkedvezőbb. Ez a vénasszonyok nyara, ahogy mondanák otthon Magyarban. Kissé hátradőlt ültében, míg a fiú beszélt hozzá, a kezeit maga mögé támasztva, így tartva meg magát. Örült, hogy mégis kimozdult ezen a napon, és főleg, hogy erre a területre tévedt. Ismerni ismerte hallomásból a safarit. Nem rég nyílt meg a játékosok számára, valaki valahogyan, valami küldetés alkalmával bukkanhatott rá. Azóta látogatható hely, és ahogy hallja Anattól, nem is elhanyagolható. Összekötni a kellemest a hasznossal. Az íjra tett célzásnál majdhogynem elővette, ezért előre is hajolt, de aztán meg gondolta magát. Csak szóban közölte a választ.
- Igen. Habár eddig csak a bosson használtam, de kétség kívül jobb az előzőnél. Mond, miért nem Esu chan kapta?
Ez foglalkoztatta leginkább. Mielőtt belefogna a nagy témába, szeretné megtudni, hogy miért rá esett a céhvezér választása, és nem a logikusabbra. Arra aki már így is a céh tagja. Eldöntötte, hogy nem idegesíti magát, és elfogadja azt amit hallani fog a céhvezértől, úgy ahogy mondta. Minden szavát úgy fogja venni, mint ha könyvből olvasná, és nem kezdi el megkérdőjelezni. Azonban nem hagyja majd elterelni a témát. Elsősorban ezért van itt.

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 20 2013, 22:44

- Nem véletlenül kaptad a sorsfordító boss harc előtt, de erre nyilván te is rájöttél magadtól. - kuncogtam, miközben a napsütésben fürdőztettem az arcom kissé az ég felé fordulva - A kérdésed pedig helyén való, Alex. Eustel megörökölt egy kiváló fegyvert Ranmarutól, amit úgy vélek, hogy nem igen szeretne mostanában lecserélni. Viszont neked is a szintedhez méltó felszereléssel és fegyverrel illik megjelenned a fronton, így nem hagyhattam, hogy egy Tier egyes íjjal vonulj harcba. Örülök hogy elfogadtad, ez azt mutatja, hogy helyén van az eszed. Használd egészséggel, megérdemled.
Egy félmosolyt intézek a fiú felé, majd lehívom a menümet. Tartok tőle, hogy szabadkozni fog, sőt az sem lepne, meg, ha most kezdene el visszakozni a fegyvert illetőleg. Igazán rá vallana. Ám bízom benne, hogy valóban nem tévedek és Alex már nem az a habókos alak, akit fél évvel ezelőtt megismertem. Úgy hiszem sokat ért az utóbbi hónapokban, s végre elfogadta mindannyiunk sorsát, melyet nem feledhetünk: be vagyunk zárva ide, s egymás segítve juthatunk ki szeretteinkhez és a normális életünkhöz. Nem tagadom, időnként komolyan elgondolkozom azon, hogy ki akarok-e még jutni a valóságba, de minden egyes alkalommal arra jutok, hogy nem menekülhetek az igazi életem nehézségei elől egy virtuális világba, ráadásul az itteni élet közel sem felhőtlen, pláne nem könnyebb, mint a kinti.
Aztán egy éles váltással témát váltok. A feszültség egyre inkább fokozódik bennem, így jobbnak látom, ha addig hozakodok elő a mondandómmal, amíg meg tudom őrizni a higgadtságom. - Alex, szeretném ha a Limenbe költöznél, az Artes céhházba... - Kis szünetet tartok, ezzel is nagyobb hangsúlyt adva a kérésem komolyságának. - Azt szeretném, ha megismernéd a többieket, kapcsolatot építenél ki velük, otthonosan berendezkednél, tanulmányoznád a szabályzatunkat és a szokásainkat. Ha beleszoknál a mi életrendünkbe és társaságunkba, akkor könnyebben elfogadnának a többiek, mindemellett neked is könnyebb döntés lenne mérlegelned, hogy magadon viseld-e céhem jelvényét. Mindemellett örömmel venném az építő jellegű kritikákat és ha megosztanád velem az észrevételeidet, hogy mivel nem értesz egyet, min és miképpen változtatnál.

by **Halász Alex** Szomb. Szept. 21 2013, 09:24

Valami olyasmit kapott válaszként a kovácstól, mint amire számított is. A Ranmarutól megörökölt fegyver, ami jobb, mint egy Tier 2-es. Nem kellett sok hozzá, hogy összeálljon a kép. Esu chané a legi, tehát az a különleges íj, amit a bosson látott, az az. Látta már azt a Libus kisasszony küldijénél Rannál, de nem tudta, hogy az e a legendás. Most már biztos. Még mindig kissé hátradőlve, ő is a napsütést élvezte, és csak félig meddig fordult Anat felé. Elmosolyodott a szavai hallatán.
~ Úgy viselkedik, mint egy mecénás, én meg a pártfogoltja. ~
Aztán a céhvezér komolyabb hangnemre váltott, s ami felkeltette a figyelmét. Még mindig a "megérdemled" szó visszhangzott a fejében, mikor Anat belefogott a másik témába, és mondta, és mondta, és mikor befejezte Alex csak ült ott, mint aki lefagyott közben, és nem csinált semmit. Kellett az a három másodperces szünet, amíg újragondolja, hogy mi is történt az előbb.
- Öhmmm Neutral

....
El akarta ütni viccel a témát, de Anatot nézve, nem vitte rá a lélek. Elfogadta, hogy a nehezebb utat kell választania annak érdekében, hogy a mai nap úgy záródjon le, ahogy annak kell. Vett egy mély levegőt, és mielőtt beszédbe fogott volna, az égre tekintett, és csak azután Anatra.
- Nem tudom, hogy észrevetted e, de már harmadszor próbálsz bevenni a céhedbe. Nem mondom, egész jól esik, és azt hiszem, többé már nem is próbálok magyarázatot keresni rá. Ha rólad, vagy a céhedről illetve annak tagjairól van szó, sejtelmem sincs mi fog történni.
Chotto kowaii...
Valóban "kissé ijesztőnek" látta ezt. Hogy ez a fiú mindig olyan furcsa a számára, és szinte megfejthetetlen. A céhe pedig maga a rejtély, és ez a fiú most azt akarja, hogy beköltözzön a céhházba, hogy megismerje a többieket, és még arra is felszólította kvázi, hogy adjon építő jellegű kritikákat. Vett még egy mély levegőt, de mosta földet bámulta meg jobban, mielőtt Anat szemébe nézne.
- Elfogadom. ^^
Egész eddig te segítettél nekem a legtöbbet, még ha nem is tudom megfejteni az okát. Nincs okom bizalmatlanságra. ^^
~ Elfogadom, még ha minden porcikám ellene tiltakozik is. Olyan másnak érzem magam ebben a játékban. Egyedül vagyok a világ ellen...és már elegem van belőle. De miért vagyok ilyen visszahúzódó, ilyen bizalmatlan mindenkivel? Talán azért, mert kint volt mögöttem egy biztos háttér. A családomra mindig számíthattam, és az erős háttér miatt bátran vághattam bele akármibe, mindig volt hova visszamenni. Itt pedig egyedül harcolok... nasake nai.~
Majd gondolt egyet és teljesen felült. Rendesen felült előre hajolva, hogy ne kelljen megtartania magát hátulról. Fél kezével levette a nyakláncot, az Artes medálos nyakláncot. Rájött, hogy kétféle képen lehet használni, és titokban tartva, de mégis felvette. Úgy, hogy más ne lássa.
Egy darabig a kezében nézegette a kék medált, majd kissé Anat felé fordította.
- Jelent valamit?

by **Anatole Saito** Kedd Szept. 24 2013, 10:33

Az első mondandójára inkább nem válaszolok. Előbb mindenféle érzelem fut át az arcomon, s hiába próbálok uralkodni magamon, némi bosszúsággal vegyes értetlenkedés keveredik össze kételkedéssel, ugyanakkor reménnyel, s mint egy étlapról a menüket, úgy lehet ezeket az érzéseket leolvasni az én ábrázatomról is. Aztán széles vigyorra húzódik szám, s ismét a nap felé fordítom arcomat, hogy lehunyt szemmel fürdőzhessem a napsütésben. Megtörtem. Végre most először el tudja engedni magát a társaságomban. Nincs WTF fej, nincs értetlenkedés, egyszerűen beletörődik abba, hogy nem tudhatunk mindent előre és olykor kockázatot kell vállalnunk. S ahogy szokták mondani, aki mer az nyer. Én legalább is magabiztos vagyok azt illetőleg, hogy az Artessel csak nyerni lehet. Továbbra is elégedetten mosolygok, s amikor végül azt hallom, hogy Alex elfogadja az invitálásom és hajlandó beköltözni a Limenben, akkor egyszeriben pattanok talpra. Ez könnyen ment, sőt, már-már gyanúsan könnyen. De mégis miért keressek hátsó szándékot, vagy bármi más zavaró tényezőt. Egyszerűen el kell fogadnom nekem is, hogy ennek a kezdetektől fogva így kellett volna lennie, csak volt egy kis intermezzo. Egy pár hónapos közjáték :roll:De talán pont ez kellett ahhoz, hogy jobban értékeljük a köztünk kialakuló kapcsolatot. Ennek a komolytalan fiúnak ugyanúgy meg kellett érnie, mint ahogyan nekem is céhvezérként. Ez még csak az út eleje, de nagy lépést tettünk ma előre. És nem azért, mert úgy tűnik, hogy elfogadja a fiú a céhtagságot... Nem, teljesen másról van szó. A kommunikációról. Hogy két annyira különböző ember, mint mi, akik között eddig csak konfliktushelyzet volt, meg félbe maradt szavak, gondolatok, most könnyedén tudunk egymással kommunikálni. Úgy tűnik tényleg csak bátorságot kellett erőltetnem magamra és kertelés nélkül előállni a dolgokkal, minden mellébeszélés nélkül, szembenézni az esetleges konfliktusokkal is. A siker mámorító. Átléptem a saját korlátaimat!
Az pedig külön jól esett, hogy a fiú felhagy az eddig irántam táplált bizalmatlansággal. Persze ez nem megy csettintésre, de legalább az elhatározás megszületett benne. Az okokra pedig magától is rá fog jönni, ha beköltözik a Limenbe. Miután felállok, kezemet nyújtom Alexnek is, hogy egy egy lendületes rántással talpra szökkenthessem és megveregethessem a vállát. - Örülök, hogy végül így döntöttél. Ami pedig a kitűzőt illeti... nos, hogy a többieknek mit jelent, azt tőlük kell megkérdezni. Nekem nagyon sokat... Nem csak egy esztétikus csecsebecse és céhjelvény. Számomra az összetartozást jelképezi. A bajtársiasságot és az önzetlen barátságot. Akinek ilyen jelvényt adok, annak mindenből a legjobbat akarom nyújtani és mellette szeretnék állni a legjobb és a legrosszabb pillanatokban is.

by **Halász Alex** Kedd Szept. 24 2013, 16:35

Anatole a kezét nyújtja, ő pedig minden teketória nélkül belecsap, hogy felsegíthesse a céhvezér. Most már mindketten állnak. Ő elmondta mit érez, a másik pedig, úgy tűnik elfogadta, így kölcsönösen lezártnak tekinthetik az eddigi szakaszt. Persze nem fog egy csapásra minden átalakulni, de megtették az első (?) lépést. ^^ És most már Alex sem viszolyog sem attól, hogy közösséget vállaljon Anatékkal, vagy inkább, hogy bárkivel, sem pedig magától a játéktól. Eddig ezt tévesztette szem elöl, hogy nem csupán egy elvégzendő feladat Aincrad, hanem jelenlegi, és remélhetőleg ideiglenes életterük. Az, ahol most élnek. Mostanra sikerült túl jutnia ezen, bár nehezen. Egyedül sok minden nehéz, főleg a lelki dolgok.
Anatolenak a medál kapcsán eszményi dolgok jutottak eszébe, mint összetartás, és "barátság", és nem bánta íjászunk. Ő is szeret így gondolkozni, habár van, mikor nem megy. Vissza tette a nyakláncot a helyére, oda ahol nem látni.
- Ühmm, értem. Ez esetben büszkén fogom viselni.
Valóban, kissé meghökkentő is volt a tény, hogy annak ellenére, vagy éppen azért, mert így vélekedik a medálról a kovács fiú, elküldte neki. Ez egyfajta megtiszteltetés a részéről, és ha valóban úgy van, ahogy mondja, akkor egy megelőlegezett bizalom is. Habár az egy pillanatra se jutott eszébe, hogy csak részben is feljebb valójaként tekintsen a "franciára", azzal teljesen tisztában volt, hogy ha csatlakozik egy céhhez, meg lesz a saját és a többiek területe, ahol épp, hogy esik, döntő lesz a szavuk. Főleg az előtte állónak, a céhvezérnek. Mégse érezte magát ilyen formán veszélyben, mivel úgy ítélte meg, hogy meg van a fiúnak a magához való esze, és nem arra találta ki a céhet, hogy ő legyen a "király".
De becsülte a másik fiút az elért eredményi miatt, és főleg, hogy képes volt egyben tartani egy céhet. Nem is akármilyen céhet, hanem egy erős céhet. Megérdemli, hogy a céhe jelvényét ő is büszkén vegye fel, mert van miért.

by **Anatole Saito** Csüt. Szept. 26 2013, 22:26

Eredményesnek érzem eddig a mai napot: jó idő van, Alexel is végre tudunk normálisan kommunikálni, gond nélkül elfogadta az invitálásomat, már csak egy dolog hiányzik a mai nap beteljesüléséhez... jobban mondva kettő! Egyrészt a vad elejtése, másrészt a megfőzése :F Óh és persze azért a lakmározásról sem kellene megfeledkezni. Kételkedem benne, hogy a srác evett-e már saját maga által elejtett vadat is, bár nem kellene alábecsülnöm, elvégre íjászként némileg könnyebb dolga van nemcsak a becserkészéssel, hanem az elejtéssel is. Nem véletlenül hívtam pont vadászatra. Egészen egyszerűen abból indulok ki, hogy én magam is nemrégiben kaptam rá a vadászatra, mint időtöltésre, s bármennyire is barbár módszernek tűnik, már ami az élelem beszerzését illeti, tulajdonképpen egészen úri sportnak bizonyul. Francia nemes felmenőim is bizonyára gyakran hódoltak ennek az időtöltésnek Pireneusok erdejeiben. Ha már Japánban nincs ilyesmire lehetőségem, miért ne használjam ki idebent?
Egy újabb mosoly kíséretében bólintok Alex szavaira, majd lehívom a pallosomat. Szüntelenül vérző pengéje nem tudom eddig mennyire szúrt szemet az íjásznak, de én kezdek megbarátkozni vele. Már nem machinálok az eperlével és egyéb kamu szövegekkel, hisz tisztába vagyok vele, hogy nincs mit szégyellnem és Falánkfiú nem egy gonosz pallos. Egyetlen fegyvert sem nevezhetünk gonosznak, hisz a használója kezében válik a jó vagy a rossz szolgájává. Tulajdonképpen arról is vitatkozhatnánk hosszasan, hogy mi a jó és mi a rossz. De ennek most nincs itt a helye! Nyúlcipőm, mint mindig, már a lábamon, egyéb vértezetet és sisakot nem öltök magamra. Nem csatába vonulok, hanem csak vadászni a Szafari legkevésbé veszélyes részébe. nem fogom leszólni Alexet érte, ha ő mégis a páncél mellett döntene, de rá elsősorban mint távolsági harcosként számítok. Csupán annyi lesz a dolga, hogy megsebezze, legyengítse a vadat, ha tudja terítse is le, ha viszont osztozik velem a dicsőségben, akkor nincs más dolgom, mint megadni a kegyelemdöfést az áldozat számára. Lássuk hát, milyen izgalmakat tartogat számunkra a szafari!

by **Kusumi Ayani** Csüt. Dec. 19 2013, 23:53

[Yuichi]

Halkan dudorászok, miközben készülődök. Először a csizmák, majd a vértem, majd a sisak, és a kesztyűm. Szépen felszereltem a felszerelésemet az inventoryból. Mosolyogva visszafekszek az ágyra, és átölelem Yuit. Lassan több mint egy hete még az erdőm közelébe sem jártam. Bár igaz, ami igaz hiányzott ágam, de Yuichi társaságát már olyannyira keresem, hogy lassacskán mindenhova el szeretném kísérni. Még akkor is vele lennék szívesen, mikor a privát céhes megbeszélések lennének. Sőt még a Wc-re s elkísérném, ha ebben a világban kéne az embereknek pisilniük. Homlokomat nekidöntöm a fiúénak, és úgy nézem a fiú arcát. Ujjamat lágyan végighúzom haján, és arcának szélét is végig. Ha ébren van csókot nyomok szájára, ha még alszik, hát várok. Mindenesetre megvárom, míg teljesen felébred, és csak utána szólok hozzá.
- Kicsim… Úgy gondoltam… elmehetnénk vadászni a 10. szinten lévő Szafarira… Közben kicsit meg is ismerhetnénk jobban egymást. Ismerjük már a másikat kívülről, és egykét részemet te belülről is, de alig tudok valamit a múltadról, meg a hobbiaidról. Játszhatnánk Kérdezz-Feleleket. – hangom esdeklő volt.
Nagyon vágytam rá, hogy megtudjak pár dolgot Yuiról, és ezt nem titkolom. Bár már megismertük egymást nagyon közelről… mégis olyan kevés információm van. Nem tudom a kedvenc színét, a kedvenc ételét, még az életkorát is saccolni tudom… hát igen… a szerelem tüze megvakított, és nem figyeltem emiatt a részletekre. Ha Yuichi benne van a kis kiruccanásban egy forró csókkal köszönöm meg neki, és nyugodtan várom, hogy elkészülhessen. Ha reggelizni is szeretne, csinálok valami finomat (Főtt tojás, szalonnával, petrezselymes krumplival). De amint kilépünk az ajtón és a Szafari felé vesszük, az iránt kérdezek, amint Tűzrózsa beért minket.
- Áruld el kicsim te melyik ételt szereted a legjobban? – kérdezem tőle.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 28 2014, 13:09

Ayani

Nagyon jól aludtam és amikor felpattant szemem, egy ragyogó szempár fogadott, közvetlen közel és kéneztetés minden foka. Csókjára ébredni, úgy hogy még álmomban is ezt láttam és éreztem. Bár ott valami padon voltunk..
Azonban nem maradt ok időm ezen gondolkozni, se perc alatt a valóság talajára rántott vissza kérdése. Rátettem ajkaira ujjhegyem, amint kiejtette az utolsó szót és nem tűnt úgy, hogy maradt még egy lélegzetvételéből.
- Szerelmem, megyünk Szafarizni - jelentettem ki könnyedén, ezt a meghívást akkor sem tudnám elutasítani, ha elakarnám Rolling Eyes

Kezemmel végig simítottam oldalán és megcsókoltam. – Na, most már te is ismersz kicsit belülről - ízlelgettem csókját - úgy láttam rajtad repetát kérsz belőle, mert elfelejtetted, hogy ismersz így is.
Vissza is csókolt hosszasan, igazából nem akartam elengedni a pillanatot, de van időnk rengeteg és amúgy is vár ránk egy szafaris kaland. Önkéntelen, állandó mosolyra ugrott arcizmom és miközben kikászálódtam az ágyból, valahogy már megszoktam, hogy nem szégyenlősködöm előtte. Felé fordultam, csak utána vettem fel ruháim. Menümből felöltöztem pár gombnyomással és már készen is voltam.
Elheveredve az ágyon várakozott türelmesen, reggelire való meghívását fejrázással utasítottam el. – Menjünk, bár azt a játékot elmondhatnád, hogyan működik. Tudtam merre kell majd menni, de hagytam, hogy belém kapaszkodjon. Ahogy kisétáltunk máris kérdezett.
- A kedvenc ételem.. a rizsgolyó! Halász városból származom, de nem szeretek sok halat enni, túl sok van ott abból – most vajon nekem kellene kérdeznem? Latolgattam, de helyette inkább csak kezemmel végig simítottam oldalán és néztem két szép szemét. És egy kérdés lengett fejemben. „Ki vagy te?”

by **Enheriel** Szer. Júl. 16 2014, 19:10

Dretan

Villámlásnak annyira megtetszett végül a Szafari, hogy végül elvittem egy Erdőségbe, hogy ott kedvére játszadozzon, s vadásszon persze. Az Erdőség egyik részét választottam végül, mert ott sok az állat, s persze az árnyék, mert be akartam fejezni az új regényemet egy fa árnyékában, amíg Villámlás elvan. Ismét hoztam a lepedőt, hogy azon ülve várjam Villámlást, miközben olvasom, mivel nem igen akartam én vadászni a szegény állatokra, hanem inkább pihenni és lazulni. Szóltam is Villámlásnak, hogy próbálja meg nem megölni szegényeket, ha lehetne, hadd fogja majd el később a többi is, ha nem megölni szeretnék. Villámlást még ez sem keserítette meg, hiszen a Szafariban szabadon repülhet, futhat, játszadozhat kedvére, s itt lényegesebben kevesebb ember van, s nem kell attól félni, hogy agresszív mobok ugranak a nyakunkra. Óh, ott egy nagy fa!^^ Tökéletes!^^ oda is terítettem le a lepedőt, hogy ott pihenhessek, miközben Villámlás élénken repkedhetett a fák között a madarakkal, ha talált egy nagy fűcsomót, abba belelandolt hemperegni. Heh, tényleg szeret a szafariban lenni.^^ Végre egy hely, ahol levezetheti az energiáját, s a feszültséget.^^ Elővettem a regényt, hogy végre végigolvassam. Ez éppen egy Krimi, amiben embereket élve tömnek ki, s eddig egy sikertelen állatpreparátor volt a gyanúsított. Most tartok annál a résznél, hogy megtalálják a fickó kitömött testét kiállítva egy elhagyott múzeumban. Mikor először elolvastam ezt, teljesen meglepett, mert esküdni mertem rá, hogy az állatpreparátor lesz a gyilkos. De most legalább el tudom olvasni nyugodtan, mert senki és semmi nem fog megzavarni, amíg Villámlás nem hoz valamit, amit mutatni fog, hogy azt kapta el.

by **Ayse** Kedd Júl. 29 2014, 18:38

~ Chan

- Látlak! – Kiáltottam fel és vetettem is magam rögtön a vad nyomába. Tudtam hogy meredek egy futás lesz, erődeben egy őzt elkapni ami kecsesen vágtat utánnam engem meg feltartanak a gajjak, a növényzet, a cserje, a kövek és az óriási kardom a hátamon, de nincs az az isten hogy levegyem. >< Így mindent megtépve, szembeszéllel szaladok az őz után, mely egyre nagyobb és nagyobb távot hagy köztünk. A víz kiver, és csalódok hogy még így sem tudom utolérni, pedig sokat edzettem, a pontjaimat igyekeztem kiegyensúlyozva osztani, de még ez sem elég… Hallottam hogy a szafarizás jó dolog, sok érmet és jutalmat lehet vele szerezni, persze csak megfeszített tempóval. Ami nekem pont ideális. Azt mondják közösen egyszerűbb, bár nem látom mégis miért lenne az. Nem tartom magam antiszocnak de az ilyet sosem értettem. Gondolkodtam rajta hogy a főtéren hívok el valakit, de úgy voltam vele megpróbálkozok egyedül is vele, majd ha végkép nem megy, csatlakozok valakihez…

Lassítok, a kitartásom villog, ismét elfáradok. Gáz, de ez van. Még sokat kell fejlődnöm. Nagyon sokat… Körbe pillantok, igencsak bajban lennék ha a térképem nem mutatná az irányt, a tartózkodási helyem, és minden kis részletet amiből oly sokat tudok kiolvasni. Bár hasznos lenne ha másokat is mutatna, de mivel nem vagyok partyban így nem. Kicsit körbenézek, majd egy tisztás felé veszem az irányt… Messziről két alakot fedezek fel, de nem ismerősek…
- Hali. – Köszönök, a nekofüles játékosnak, aki egy szép nagy macskával tartózkodik itt… Tehát idomár… vicces hogy mindig velük hoz össze a sors… De ez van.
- Van kedvetek csatlakozni hozzám egy szafari erejéig?- Kérdezem őket lényegretörően.
- Ayse… - Mutatkozok be a lánynak.

by **Asato** Vas. Szept. 28 2014, 22:13

Megbeszéltük a találkozót, mely hétvégén lesz. Saito és egy céhtársa elmennek növényeket vásárolni az új céhházhoz. Ekkor megismerhetek egy újabb mindenképpen érdekes személyt. Annyira jó érzés belegondolni, hogy ha megnyitom a barát listámat, akkor már látok ott egy nevet, amihez szép emlékek kötnek. Minél több ilyet akarok. Igen! Pont ezért vagyok most itt. Teljesen logikus, hogy egy erdőben sétálva akarok barátot szerezni. Na jó egyáltalán nem tűnik annak, ha kívülről nézem. Mindenesetre igazából egy átgondolt terv miatt vagyok itt. Megnyitom a jegyzettömbömet és máris látom a három feladatot, melyet végre kell hajtanom ebben az erdőben:

1. Kiismerni az új pontjaim jelentette előnyöket és ezáltal megtanulni rendesen mob ellen harcolni.
2. Megismerni a környező növényeket és fejleszteni az érzékelésemet, hogy kapásból minél több eszembe jusson, amikor szükség lesz rá. (Le kell nyűgöznöm őket! Miért? Nem tudom, de úgy érzem muszáj…)
3. Nyersanyagokat gyűjteni, hogy ne a kezdő felszerelésemben mutatkozhassak csak. Valamint pénz is kell, hogy további lehetőségeket érhessek el.

Kár, hogy jelenleg itt bolyongok, és nem tudom, hogy miként lássak hozzá. Viszont a virágnézegetés már hatékonyan megy. Egész sokat felismerek. Összegyűjtöttem egy listát – jellemzőkkel együtt – a játékban lévő növényekről, amik ezen a szinten megtalálhatóak szóval most már csak felismernem kellene őket. Közben újabb vers jutott eszembe, be le is írom egy papírra. Körülményesebb, mint a jegyzetek közé, de így stílusosabb és szebb is. Tisztelni kell a betűket, nem lehet mindig gépelt karaktereket használni…

Most épp egy csendes erdőben jártam,
Kezdem érezni, hogy mássá váltam
Eddigi káoszos kutatásom,
Volt az egyetlen utazásom

Most pedig céltudatosan keresek,
Találtam dolgokat, amik becsesek
Egy új életfelfogást is látok,
Kalandozó leszek, amit nem bánok!

Ezért vagyok most itt téged lesve te virág,
Ügye ettől még nem változik a világ?
Csak azért mert hirtelen bátrabb lettem,
Nem lehet ez a furcsa erdő a vesztem…

A hosszú szürke hajú fiú az erdő közepén egy szép sárga virággal szemben ír, oly bőszen, akárcsak ha az élete múlna rajta. Szemeiben az alkotás elszánt tüzének fénye lobog, míg guggolása közben egy kicsit sem inog...

by **Shukaku** Vas. Szept. 28 2014, 22:50

És ki más lelné meg ezt a szürke hajú fiút, mint a szőke hajú fiúk legnagyobb kedvelője. És, hogy miért is nem tűnt fel Shunak ez a kis gubanc? Talán azért, mert egyrészt a gyermeki szerelemtől azt látott oda, akit oda látni akart, másrészt pedig a fák lombjai között megcsillanó napsugarak csalfa fényjátékot űztek Asato fürtjein. Shu már messziről kiszúrta az idegent, hiszen az állatok kutatására kihegyezett jártasságai most is mind be voltak kapcsolva. A hiba azonban ott leledzett, mint azt már mondottam, hogy a lányka nem Asatot várta, hanem az ő egyetlen Justinját, akit szintén arany fürtökkel áldott meg az ég, és hátulról igen nehezen megkülönböztethetőek voltak egymástól. Annyira megörült, hogy eszébe sem jutott, hogy esetleg a minimappon is leellenőrizze, hogy valóban a kis barátját vetette-e elé Kayaba bácsi. Halkan, lopakodva, persze csak jártasság nélkül indult el a fiú felé, hogy egy öleléssel lepje meg. Amikor már elég közel volt, akkor neki is feltűnt ez a bibi, és már azonnal azon agyalt, hogy hogyan is fog bocsánatot kérni a fiútól, amiért így rátört a magányára… már ha a fiú egyáltalán észreveszi, hogy rátörtek. Amikor azonban a kislány szeme megakadt a papírlapon, illetve hát pontosabban az íráson, minden eddigi gondolata tovaszállt, és tudta, meg akarja ismerni ezt a valakit. Shu még soha senkinek nem mutatta meg a saját irományait, mindössze Timidusnak, aki azonban nem nagyon tudta értékelni az ilyesmit. Bár nem akart belelesni a készülő műbe, de már nem tehetett mást, hiszen meglátta, és szemei vadul falták a sorokat, ajka pedig már rebegte is a hálát Kayaba bácsinak, hogy egy művészlelket is kerített számára. Mostanában mintha felragyogott volna a kislány szerencsecsillagja. Köszönteni már késő lett volna a fiút, hiszen talán meg is ijedne a háta mögött hirtelen felhangzó üdvözléstől, akkor is, ha a hang egy gyerekhez tartozik, valamint, ami ennél borzasztóbb, kibillentené a vers ritmusából, és Shu tudta, hogy milyen rossz is az. Ehelyett valami sokkal jobbat talált ki. Halk, vidám, csilingelő hangján szólalt meg.

De ha meg is támadna egy vadkan vagy farkas,
barátot mindig találsz, ki majd kisegít,
egy bölcs sárkány szavára nyugodtan hallgass,
hidd el, jámbor ő, nem harap, nagyon szelíd.

Ám egy dolog van csak, mire nagyon ügyelj
ha verselsz, ragrímeket a versedbe ne tégy,
kerülje azt pennád, rímre ne íly módon lelj!
És az sem mindegy, hogy a szótagszám huszonnégy

vagy huszonöt, hisz nagyon számít a ritmus,
a költészet anélkül csak vandalizmus.

És amennyiben a fiú megfordult, valóban ott állt mögötte a sárkány, és Shu is, aki csillogó szemekkel figyelte hol őt, hol a virágot, na meg persze kipirult arccal, hogy mit fog szólni a fiú a kis improvizációhoz.

by **Asato** Hétf. Szept. 29 2014, 00:04

Elmélyülten nézegettem az újonnan rögtönzött versemet, majd mikor hirtelen egy árnyék vetült a papírra egy pillanat alatt megfeszültem. Azt hittem, hogy most egy szörny fog hátba támadni és már néztem, hogy merre fele vetődjek, mikor sokkal nagyobb meglepetésemre egy szépséges gyermeki hangot hallottam meg. Akárcsak a hirtelen jött madárcsicsergés úgy szólalt meg mögöttem. Vidáman, rendkívüli boldogságot sugárzó hangon folytatta versemet, kissé más stílusban keresztrímeket vetve. Lassan óvatosan álltam fel, mintha félnék, hogy elszáll az énekes madár, majd halkan, de magabiztosan feleltem a kihívó oktatásra:

Tudtommal nem hallom még a sárkányt
Nem veszem be könnyen ezt az ármányt!
Csupán egy szépséges dallam szólt hozzám
Majd szétfoszlott ez a beszéd foszlány…

Szavaim teljesen elhalkultak a végére, miközben egy könnyed, de hirtelen fordulattal néztem szembe a jövevénnyel. Egy pillanatra kitágultak a szemeim, mikor a gyermeki hang tulajdonosát megláttam, majd mellette feltűnt a különös élőlény is. Nem tudtam eldönteni, hogy melyikük énekelt, de a megérzéseimben bízva továbbra is a lány felé folytattam válaszom, szándékosan kissé élesebben:

Nem mindegy, hogy a versedet szavalod,
Vagy inkább szépséges hangodon dalolod
Mindkét esetben más a hang hordozása,
Ezért nem számít a szótagok gondozása!

Miközben hirtelen jött költeményem szavalom, szinte el is felejtem a zavarom, így őszintén mosolyogva, szinte már incselkedve, ujjamat figyelmeztetőként feltartom.

Ki a szavakat szándékosan szabályozza,
Az a szabadság elvét nyomban feláldozza
Így inkább írom hirtelen szívből a sorokat,
Mint megfontolt fejjel keresem az okokat!

Majd, mint aki kötelességének eleget tett, elteszem az elkezdett verset majd udvariasan biccentek az ifjú jövevény és útitársa felé.
- Szia! Engem Asatonak hívnak – kezemet kinyújtom felé, várva hogy kezet akar-e rázni velem. Vajon ez a kislány milyen céllal jött ide? És tényleg egy sárkány van mellette? Mindenestre, ha már így hozzám szólt, akkor illene valamilyen módon elkezdenem a társalgást. Legalábbis remélem.
- Ha tényleg a sárkányod bölcs szavait hallhattam, akkor gratulálok, hogy ilyen pompás társra találtatok egymásban. Csodás kis versikével leptetek meg… - dicsérem az aranyos leánykát és mögötte álló sárkányát...

by **Shukaku** Hétf. Szept. 29 2014, 06:46

Shu látta, ahogy a fiú izmai megfeszülnek, és hangja bár nem csuklott el, de már akkor úgy érezte, hogy valamit elrontott, hogy rossz ötlet volt a háta mögé settenkednie, vagy ami még rosszabb, illetlenség. Még Timidus is felkészült arra, hogy elhárítsa a feléjük érkező akármilyen támadást. Nem nagyon értette, hogy miért is kell olyasvalakinek a hátába kerülni, akit nem akarnak megtámadni, hiszen ha valami vagy valaki veszélytelen, és akarunk is tőle valamit, akkor ehhez nem árt, ha az illető észre is veszi a jöttüket, de hát Timidus már megszokta, hogy sok dolgot nem ért az emberek világából, és a fiút elnézve nem látta úgy, hogy veszélyt jelentene rájuk, ezért engedte az idomár ténykedését. Szegény sárkány ugyanígy nem tudta megérteni a versek jelentőségét sem. A rövid, frappáns mondásokat kedvelte ugyan, de számára a beszéd a közlés eszköze volt, és ez a felesleges csűrés-csavarás mindössze értelmetlen bonyodalmakat állított a megértés útjába. De hát ha ettől Shu jól érezte magát, akkor csinálja, ártani nem árt neki. A kislány pedig jól érezte magát. Az első strófára nem is válaszolt, hiszen az idegennek csak meg kellett fordulnia ahhoz, hogy szembesülhessen Timidussal, és ezt meg is tette. Ami ez után következett, az sem lepte meg különösebben. Megszokta már, hogy a segítségnyújtási szándékait legtöbbször kioktatásnak veszik, és most is ugyanez zajlott le, ám mivel a másik hangjából nem hallott ki sértettséget, pár másodpercre rá már dalolta is a viszontválaszt.

A szabályokat ne úgy fogd fel, mint falat, mely körbe zár!
Lásd úgy, mint egy táblát, mely mutatja a helyes utat!
Mondd, hogy juthat el gyorsabban A-ból B-be a futár,
ha a szíve szerint, vagy ha a jó irányba halad?

Sohasem szerette a szabad verseket, melyek nagyjából csak tördelt prózák voltak. Persze a fiú alkotása nem ilyen volt, de ahogy a kedves magántanár felhívta a lány figyelmét anno, amikor megmutatta neki a verseit arra, hogy ragokat és toldalékokat különböző szavak végére biggyeszteni bárki tud, már nagyon igyekezett elkerülni az ilyesmit. Mindketten meghajoltak Asato felé, Shu hagyományosan, Timidus pedig mellsőit megrogyasztva, azonban a bemutatkozás helyett a lány azzal kezdte, amit most fontosabbnak gondolt.
-Ne haragudj rám, nem kioktatni szerettelek volna, csak segíteni. Én sem vagyok ügyesebb, mert az időmérték nekem sem megy, pedig úgy lenne a legszebb.
Elpirult, majd megejtett egy újabb meghajlást, ezúttal azonban amolyan bocsánatkérő szándékkal.
-Shukaku vagyok, ő pedig…
-Timidus. És nem, nem én találtam ki ezeket.
-Igen… ő másban ügyes... és…. a te versed is nagyon szép volt... és köszönöm szépen... örülök, hogy tetszett...
Újabb kis meghajlás, ezúttal már a köszönetnyilvánítás szerepét betöltve.

by **Asato** Kedd Szept. 30 2014, 18:35

Miután felegyenesedtem, ott állt előttem a különös páros. Egy kicsiny leányka a maga kékségével és sárkánya a különös szépségével. Mielőtt újabb rögtönzött feleletére kigondolhattam volna valamit hirtelen meghajoltak előttem, majd elnézést kért tőlem. Lehet túl nyers volt az eddigi feleletem? Pedig egyáltalán nem ez volt a célom, sosem beszéltem még mással rímelve.

„Időmérték”? Már az éneke közben is felfigyeltem, hogy más a stílusa, merőben más. Gyakorlottan rakta össze a verseit, figyelt a részletekre és megfelelő szólamban énekelt közben. Bizonyára külön tanulta is ezeket a dolgokat. Ezzel szemben én otthon unalomból alkottam, szórakozásként, miután sok más hobbi lehetőséggel felsültem.
Szóval Shukaku és Timidus. Különleges nevek, de illenek hozzájuk. A sárkány bemutatkozása csupán azért nem lepett meg, mert már láttam a SAO-ban néhány idomárt a Kezdők Városában. Az egyik egy macskával veszekedett hosszú időn át, míg végül a macska nyert. Ez a páros sokkal nyugodtabban és tiszteletteljesebbnek mutatkozik, legalábbis a külvilág számára mindenképpen…

Hasonlóan a lányhoz én is furcsa sorrendben kezdtem a dolgokat – Egyáltalán nem haragszom, csupán nem hagyhattam, hogy olyan könnyen elismerjem az igazad – feleltem bocsánatkérésére, egy boldogan csillogó szemekkel, majd viszonozva a meghajlást én is bemutatkoztam – Örvendek, Shukaku és Timidus, én Asato vagyok, ha nem bánod, még azért elmondom az utolsó versszakot, hogy befejezett legyen az a fajta párbeszédünk:

Ha táblákat kell követned, nem számít az ösztön,
Akkor pedig csak a kijelölt út marad: a börtön
Szerencsére nem mindig az eredmény a lényeg,
De szerintem megértelek téged teljesen, tényleg...

Miután lágy – férfiasnak alig mondható – hangomon elszavaltam az utolsó sorokat, egy hatalmas mosollyal néztem a kislány és sárkánya felé. Szemeim tisztán ragyogtak és hűen tükrözték a napfény sugarait. A lány tekintetét kerestem, s mikor belenéztem a kék szemekbe különös érzés lett úrrá rajtam. Fiatal, vidám, energikus kislány, aki ártatlanul megszólított egy veszélytelen embert az erdőben, majd boldogan együtt verseltek. Szemei is vidáman fénylettek, de egyáltalán nem kislányosan. Olyan volt, akárha egy fátyolon keresztül kellene nézni. A szeleburdi, aranyos kislány álcája mögött valami nagyon más is rejtőzött. Nem csak művelt és jól tanított. Hasonlítottak kicsit Saito szemeire. Ezek azon játékosok szemei, akik már sokat tapasztaltak. Talán túl sokat is…

Hamarosan megfeledkezek magamról, és ha ő nem szakítja meg, akkor hosszú percekig is elnézegetem a szemeit. Úgy néz ki, hogy ez az egyik szokásom. Mások szemeibe bámulva keresni, hogy kik is lehetnek valójában. Mit is gondolhatnak. Miként érezhetnek. Nem azért érdekel, mert fel akarom használni. Nem is olyanokért, hogy kiismerjem. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok. Ahogy az apró sárga virágot, úgy az emberi lelket is szeretném megcsodálni. Remélhetőleg ez nem annyira furcsa, mint ahogyan egyesek reagálnak rá. Hajlamos vagyok elveszni mások pillantásában, legalábbis Saito és most ez a lány, Shukaku, egyaránt erre terelnek.

Mondani akarok neki valamit, de nem tudok mit. Mikor mégis megpróbálok, érzem, hogy kiszáradt a torkom, így előveszem a flaskámat – Kissé elfáradtam, már egy ideje itt vagyok – belekortyolok az italomba, mely valamilyen gyümölcslé keverék, ami kellemes ízével élénkebbé tesz. Miközben lenyelem a második kortyot már a kislány felé tartom a frissítőt, majd ki is mondom a szándékom – tessék, ha kérsz, nyugodtan vedd el – majd átgondolva, hogy mennyire gyanús lehet, kissé zavartan folytatom – ne aggódj. Csupán szimpla gyümölcslé…

by **Shukaku** Kedd Szept. 30 2014, 19:09

-Nem hagyhattad?
Ez a kijelentés egy picit elbizonytalanította a lányt.
-Miért nem hagyhattad?
És valóban, egyáltalán nem értette, hogy mit is takar pontosan ez a kijelentés. Bár ő nem úgy működött, mint Timidus, aki szentül hitte, hogy minden kérdésre van logikus magyarázat, és egyetlen végső igazság, de az, hogy nem hagyni, hogy valakinek igaza legyen, nagyon furán hangzott a számára. Olyan… diktatórikusan. És főleg így kifejezve, hogy nem hagyhatta, hogy elismerje az igazát… tehát tudja, hogy igaza van, csak önmagának nem hagyhatta az elismerést. De miért nem? Mi baja származhat abból, ha elismeri, hogy neki van igaza? Hát persze… a fölnőtteket is zavarja, ha egy gyereknek igaza van velük szemben, és a fiúkat is, ha egy lánynak. Bizonyára ez a fiú már felnőtt férfinek tartja magát, és ezért viselkedik így… pedig annyira nagyon sokkal nem lehet idősebb, mint Shu. Vagy igen? Igen… biztosan igen… itt mindenki idősebb, mint kicsiny főhősünk. De ha ilyen érzéseket táplál felé, féltékenységet, irigységet, akkor miért mondja azt, hogy örvend? Talán hazudik, és nem akarja megbántani? Vagy még ennek ellenére is örvend a találkozásnak? A kislány minél többet agyalt ezen a problémán, csak annál jobban belekavarodott, és nem is akart ezen gondolkodni akkor, amikor a fiú ismét szavalt. Valahogy egyszerűen nem tudta kinézni Asatoból, hogy bármiféleképpen is rosszat akarna neki, így hát csak ő érthette félre megint, mert túl sokat gondolkodik. Az utolsó strófát hallgatva azonban eldöntötte, erre már nem fog rímekben válaszolni. Csak elmosolyodott, és bólintott.
-Én szeretem, ha valami pontos… ennek is vannak szabályai, és én szeretem betartani a jó szabályokat… de ennyi… nem akartalak megbántani… és az sem kell, hogy igazam legyen…
A felajánlásra, és az azt követő visszakozásra azonban már egy kis kuncogás is vegyült a hangjába.
-Nem hiszem, hogy megmérgeznél minket, de nem szoktam beleinni más italába. Van saját.
És ezzel már elő is hívta az eszköztárból a saját kulacsot, valamint Timidusnak egy tálkát, amibe szintén töltött egy kevés folyadékot.
-Sokszor jössz ki ide verset írni? Ha szeretnéd... tudok még pár szép helyet mutatni. Gyakran járkálunk a szabadban Timivel, sok mindent ismerünk...
És most igyekezett nagyon úgy mondani, hogy még akarattal se lehessen megvádolni a nagyképűséggel.

by **Asato** Pént. Okt. 10 2014, 16:19

/Bocsi a sok várakozásért, de eddig nem volt gépem és máséról csak a küldetést írtam /

– Erre a helyre most jöttem még csak először, s igazából eltévedtem… – tisztázom a helyzetet miközben kicsit zavartan vakarom a fejemet – aztán megláttam ezt a virágot és muszáj volt lejegyzetelnem az érzéseimet. Erre akartam utalni a „nem hagyhattam elfogadni egyből az igazadat” résszel. Ugyanis nem szabad hagynia az embernek, hogy a tiszta érzéseit szabályok zárják körbe – fejtem ki az alig 10 esztendősnek tűnő lánykának a dolgot. Totál idióta vagyok. Ráadásul mostanában nagyon világbéke hangulatú hippivé váltam. Annyira megbabonázott az, hogy nem monitor mögül vagy az ablakon kinézve látom a világot, hogy már néha el is felejtem, miként nőttem fel. Igazi bolondnak tarthatnak majd ezután, de mindegy is. Egy sóhajtásnyi levegővétel után folytattam beszédem – Legalábbis ezt az ideált szeretném követni ebben a világban…

– Azt mondod, hogy csak így kettesben járkáltok ebben az erdőben? – lepődök meg, mikor végre leesik, hogy mit ajánlott fel aranyosan ez a kislány – hiszen az roppan veszélyes! Nem elég a piros játékosok, itt még erős szörnyek is vannak! – a vége felé az aggodalomtól kissé megemelkedett a hangom, de pont ettől észhez is térek – oh, elnézést kérek. Bizonyára ismertek ép elég kerülőutat, hogy megoldjátok az ilyesfajta problémákat – megtörlöm a homlokomat ösztönösen, holott tudom, hogy ebben a világban nincs izzadság… Vajon hányas szintű lehet ez a lány? Most hogy belegondolok az idomár kaszt alapból az egyik legnehezebb, mert kétfelé kell figyelned. Mondanám, hogy biztos csak a cuki állat miatt választotta, de valahogy más a kisugárzása. Vagy megint csak túl sokat képzelek bele mindenbe? Lehet túl sok volt a kalandregény olvasás.

– Mindenesetre örömmel venném, ha elkísérnétek. Minél több csodás dolgot szeretnék látni – fogadom el végül a csodás felajánlást, miközben kissé félredöntve hajtottam a fejem – szóval téged Shukakunak hívnak, míg a társadat Timidusnak igaz? Érdekes nevek. A sárkányodat te nevezted el? Nem beszélgettem még sosem idomárokkal eddig és petjeikkel még annyit sem… - miután látom, hogy a sárkányka befejezte a tálkából való ivást a kezemet nyújtom mancsa felé – mancsot rázhatok veled Timidus? Ügye nem lenne baj? – kérdezem őt majd második kérdésem már gazdája felé fordulva teszem fel, kíváncsiságtól sugárzó szemekkel. Mint egy gyerek, aki találkozik a Mikulás egy rénszarvasával és muszáj megérintenie…

by **Shukaku** Pént. Okt. 10 2014, 17:02

-Oh! Hát… ha eltévedtél, akkor szívesen kivezetünk.
-De hogyan?
Tette fel a sárkányt az egyértelműnek tűnő kérdést, és Shu azonnal értette, hogy min értetlenkedik.
-Egyébként… ha nem veszed tolakodásnak… a menüdben van minimap, és jelöli azokat a részeket, ahol már jártál. Ha egyszerűen visszaköveted a felfedezett részeket, mint a mesében a morzsákat, akkor el sem tudsz tévedni. És… ott van még a teleportkristály is. Vagy…
Itt egy kicsit elmosolyodott, és már előre bocsánatkérően intett a sárkánynak, amiért olyan rész fog következni, amit ő nem érthet.
-Vagy ha szándékosan tévedtél el, és csak úgy járkálni szerettél volna… akkor is szívesen segítünk.
És bár Timidus valóban nem értette, hogy miképpen lehet és legfőképpen miért jó szándékosan eltévedni, de nem kérdezett rá. Már rég elkönyvelte magának, hogy az emberek dolgai sokszor érthetetlenek a számára, és nem is keresett benne logikát.
-És az érzéseket nem is kell… csak ha már versbe szeded… de mindegy, nem akarlak meggyőzni semmiről…
A fiú féltésén újra csak elmosolyodott, és még picit kuncogott is hozzá. Aranyos, hogy aggódik érte. Fura volt, hogy ha egy felnőtt mondaná ezt, akkor bizonyára megsértődne, mert megint gyereknek nézi, aki nem tud magára vigyázni… de valahogy Asato aggódása egyáltalán nem erről szólt, így nem vette sértésnek.
-Ne aggódj. Szörnyek nincsenek, maximum csak mobok, de ez a szafari, szóval itt még ők is ritkásabban. Itt inkább olyan állatok élnek, akiket megfigyelni lehet, és vadászni rájuk, de ők nem támadnak meg téged. A piros játékosok pedig…
-A vörösök inkább jobban teszik, ha elkerülnek minket.
Jelentette ki a sárkány, hangjában azonban cseppnyi hivalkodás sem volt, mindössze ténymegállapítás. Shu közben lenyitotta a menüjét, és úgy állt, hogy Asato is láthassa a számtalan általa készített térképet, ahol a mobok csapásait és respawnolási helyüket jelölte be.
-Sokat szafarizunk, és már mindent felfedeztünk. Órákig sétálgathatnék úgy, hogy egy darab mobocskát sem kellene megzavarnom. Szívesen elkísérünk téged is… csak mondd, hogy hova szeretnél menni…
A nevek visszamondására mindketten csak bólogattak, és az külön tetszett a lánynak, hogy végre valaki a társának hívta Timidust, amiképpen ő is szokta. Persze csak egy másodperce volt örülni, utána megint szajkózhatta a sokszor ismételt monológját, amit már szinte versszerűen mondott el az új ismerőseinek.
-Timidus nem a sárkányOM, hanem egy sárkány, aki a barátom...
Majd visszatért a szokásos beszédstílus, és egy kis mosoly, amivel talán érzékeltette, hogy az előbbi jelenet nem kioktatás volt, csak már tényleg unta ezt milliomodszorra elmondani.
...és igen, én választottam neki nevet, amikor még pici volt, és mivel neki is tetszett, így ezt használjuk. És azt sem tőlem kell megkérdezned, hogy mi baj neki, és mi nem, mert ő is el tudja dönteni. Nem irányítom… igazából már nem is tudnám irányítani. Nézd csak meg az indikátorát. Narancssárga. A peteknek általában sárga indikátoruk van, de mivel Timidust én nem erővel tartom magam mellett, hanem saját döntéséből van mellettem, ezért ő szabadabb, és Kayaba bácsi ezt az indikátorával is jelzi.
És bizonyítván szabad akaratát, a sárkány meg is ragadta karmos mancsával a felé nyújtott kezet.
-Mancsot rázhatsz velem, megengedem.

by **Joey Chrome** Hétf. Dec. 22 2014, 21:10

//Ayani//

Azt a nádvágó, kaporszakállas, oltáron bicikliző mindenségit Eiji-nek, meg a vadászmániájának, hogy a villamos szabjon rá rövidnadrágot! HAJNALI, ismétlem, HAJNALI 4-kor azzal ébreszt, hogy menjek vele megint vadászni, vagy kapok! Remélem nem az lesz, mint múltkor, hogy szétrombolta majdnem a fél erdőt mérgében. :/ Most jelenleg egy bokorban várom a csodát, meg a vadakat, hogy el kapjam őket, lehetőleg úgy, hogy nem vernek meg agyon közben. Eiji meg a bokrom melleti bokorban van, a miértje ismeretlen.
- Szólj ám, ha látsz valamit!
- Jó-jó. - azt reméltem, hogy tudok majd picit szundítani, csak sajna Eiji kapásból észrevenni, s lekeverne egy tarkóst a tarkómra. S csak vártunk, vártunk, vártunk... ám állat nem jött, csak a szél.
- Eiji, szerinted jó ötlet volt a határnál elbújni?
- Hát, most hogy mondod... - bizonytalanodott el. Na igen, a határnál nem sűrűn van állat ember! Csak nagyon ritkán, amit az a kígyó is bebizonyított, ami a lábara kúszott. Amint megláttam, tudjátok a reakciómat:
- ÁÁÁÁ, KÍGYÓ, SEGÍTSÉG, MEG AKAR ÖLNI ÉS MEGENNI MEGSÜTVE!! - azonnal kiugrottam a bokorból, s pánik szerűen menekültem kb 250 km/h-val, miközben Eiji lenyomott egy taktikai facepalm-ot.
- Édes istenem, hogy félhet valaki egy ilyen kis dögtől? - morgolódott, s elindult megkeresni, mert tudja, hogy eltévedek. S el is tévedtem. Az erdő közepéig meg sem álltam, s most alaposan nem tudom, hogy hol vagyok.
- Dikk, van térképem! Very Happy

– vigyorogtam, mint a tejben fürdőző tök, majd elkezdtem keresni a mapon, hogy is vagyok. Oops. Nem elég nagy, hogy lássam a határt, s azt se mutatja, honnan jöttem ._. Na jól van, nekiindulok valamerre, át egy bokron.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Dec. 22 2014, 21:46

Eléggé megkedveltem a vadászatot mostanság. Legalábbis nincs más oka annak, hogy mostanra már 3. alkalommal járom ezt a környéket. Jó pontosabban, másodszor mert először csak horgásztam. Bár nem szívesen emlékszem arra vissza… nem váltam el olyan kellemes hangulatban a horgászpartneremről. Szinte már a visszaemlékezés a napra is felidegel néha… Annyira makacs, és kotnyeleskedő sárkányt még életemben nem láttam. Na de ne gondoljunk erre. A lényeg az, hogy valami friss ételt kell szereznem hazára, hogy ne csak boltból kelljen vásárolgatnom. Azért viszont tényleg jó volna már nagyobb vadász jártassággal rendelkezni, mert amiket itt kapok el, néha nem olyan finom, mint amit feljebb lehetne elkapni… Ráadásul mostanában egy új legendás vad is felkerült az elfoghatók listájára… Ejj milyen finom ételt is lehetne belőle főzni… Hm.. szinte a számban érzem a mennyei ízét.. sőt még lehet ez is kevés ahhoz, amilyen valójában. Ejj… egyszer el kell kapjak olyat… majd… valamikor… talán még a SAO vége előtt sikerül majd… Fú fő az optimista hozzáállás mi? ._. Ekkor azonban bokorzörrenés üti meg a fülem. Tűzrózsa is felfülel erre. Szinte nem is kellett utasítanom, már vágtatott felé is, amennyire csak tudott halkan vágtatni persze… Végül beveti magát a bokorba. Utána szaladok, és én is bemászok a bokorba, majd át azon az ösvényen, amit kitaposott… megperzselt. És hirtelen a következő kép villan elém: Tűzrózsa és egy fiú egy kupacon… Megpróbálom lerángatni a pacimat a fiúról, majd a srác felé nyújtom a kezemet.
- Eh, bocs ne haragudj. Azt hittük egy kicsit kisebb szőrös lény bujkál a bokorban. – mondom bocsánatkérő mosollyal, majd ha megfogja a kezem talpra segítem.

by **Joey Chrome** Szer. Dec. 24 2014, 11:52

Éppen hogy átmentem, egy lángoló valami nekem ment, mint a matador-nak a bika!
- SEGÍTSÉG, A KÍGYÓ UTÁNAM KÜLDTE A SÜTŐJÉT!! D8 – kiabáltam ijedtemben, miközben a földre kerültem. Már azt hittem, hogy ott helyben lőttek nekem, mikor valaki lecibálta rólam a mint most látom, lángoló lovat. Na ebből tudtam, hogy idomáré. Még pedig egy lányé. Most komolyan, nincsen Grifin kívül más idomár? S még régen a most már visszavont elfről mondtam, hogy lányos.
- Én mióta vagyok szőrös? - kérdeztem viccelődve. - Maximum a fejemen lehetek az. Amúgy a nevem Joey, s téged hogy hívnak meg a lovadat? - amikor bemutatkozott, akkor jutott eszembe, hogy dikk, talán ő látta Eiji-t valamerre.
- Bocsi, hogy így neked ugrok, de nem láttál erre egy srácot? Kb 2 méter 1 centi, tiszta izom, fekete rövid haja van, szürke szeme van, harcos, jóóóóó naaaaagy pörölye van, jelleme pedig olyan, hogy ha mérges, akkor érdemes előle elfutni, hamar felkapja a vizet, pláne, ha átverésen kap rajta valakit. - kicsi kifújom magam, s közben várom a választ. Bár lesz olyan sejtésem, hogy nem igen látta, s ezek után nem is akarja majd látni. De legalább nem úgy jártam, mint amikor egy labirintusos küldetésben úgy eltévedtem, hogy három napig nem tudtam kijutni, s még azok is eltévedtek ott bent, akik engem kerestek, sőt, még azok is eltévedtek ott bent, akik engem és a keresőimet is keresték! Úgy durván rajtam kívül még 20 ember tévedt el, így gondolhatjátok, milyen idegesek lettek, mikor végül a KIJÁRATNÁL megtaláltak, amikor odaértek nagy nehezen. Még soha a büdös életben nem rohantam úgy az életemért, mint akkor!

by Ajánlott tartalom

Erdőség #1

Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1