Erdőség #1

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 10 2013, 20:13

Itt lehet vadászni.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 13 2013, 13:46

Harmadik órája vadászom a nemes vadat, azonban bárhogy közelebb kerülök, mindig elrohan, nem láttam eddig igaz alakját, csak az árnyékot suhanni. Olyan közel egyszerűen nem tudtam merészkedni, hogy egy kardcsapással véget vessek életének, vagy csak elkapjam. Tucatnyi próbálkozáson vagyok túl mind sikertelen. Egy tisztásra értem ki, nem is, ez egy egész mező volt. Jobbra elnéztem és akkor suhant be újra az erdőbe. Valószínűleg a nyomát is elvesztettem így. Pedig már alig voltam tőle csak harminc-negyven méterre. Valahogy növelnem kellene az esélyeim, hogy elkapjam. Töprengtem hamar, hogyan tudnám elkapni.. egy parittya, vagy egy íj biztosan segítségemre lenne, vagy valaki, aki ügyes és gyors. A felismerés se perc alatt átfutott rajtam, mesterem, ő talán. Persze, ha akar vadászni. Nyomban el is kezdtem pötyögni az üzenetem, és közben felnéztem a vad újra beugrott a rengetegbe, ez most szívózik? Tűnődtem az eseményen. Ahogy beírtam az üzenetet hátat fordítottam a teremtménynek és leültem. Megadtam a pontos koordinátát Ritának, ha jön biztosan idetalál. Várok rá egy keveset, ha nem jön, akkor folytatom a hajtóvadászatot. Addig viszont napozok Cool

Üzenet írta:
Szia Rita!

A tanítványod épp egy vadat cserkészik be, azonban sokkal fürgébb, mint elsőre hittem. Ha van időd és kedved levadászni egy nemes vadat, akkor a Szafari:Déli-rész:324:765-ös koordinátán megtalálsz. Zsákmányon osztozunk Az idő remek (kánikula)

Yuichi

Vártam rá és közben a céhgyűlésen elhangzottakon gondolkoztam. Hős, mit is jelenthet hősnek lenni, a gyengék segítése támogatása a cél, elűzni a gonoszt, és jelen esetben kiszabadítani mindenkit a játékból a szintharcok győzelmével. Ellenben én magam még egy ilyen szörnyet sem láttam, igaz a Darázskirálynőre is azt mondták, hogy boss, de neki inkább rengeteg segítője volt. Lewis halála, Szophie távozása a gyűlésről és..vajon milyen nehézségek jönnek még? Remélem eljössz Rita és ha alkalmas tudunk pár szót váltani erről. A céh tagjainak a védelme.. igen velük fogok tartani, ahová csak tudok, ők a családom már. Rita új hajszíne meg stílusa, dögös egészen dögös. Ő a mesterem, nem gondolhatok ilyenekre.
Hátra fordultam és újra visszaugrott a teremtmény. Már szinte biztos, szórakozik velem...

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 13 2013, 14:51

A szobámban Ücsörögve, egy nagy adag forró citromos teát szürcsölgetve elmélkedtem az elmúlt nap eseményein. Igaz ebben a nagy hőségben inkább hideg italt szokás inni én mégis inkább a forró teánál maradtam. Állítólag a meleg ital sokkal egészségesebb ilyenkor, na nem mint ha ez motivált volna. Amikor elmélyedem valamiben mindig ezt iszom és most márpedig a gondolataim messze máshol jártak mint, hogy az időjárás viszontagságait elemezzem. Az elmúlt napokban a céh válság helyzetbe került, ha fogalmazhattam így. A céhvezérünk halott ami mély nyomot és szinte mindenkiben hatalmas űrt maga után. A JL talán a széthullás küszöbére került. Féltem attól, hogy Szophie és esetleg más is valóban úgy tűnt kiválik a céhből és a maga útját járta. Bíztam benne, hogy ha a szavaim nem is másították meg a döntését de elgondolkodtatja őt. Hinari lett a céh vezér. Roppant kíváncsi voltam benne is megvan e az a vezetői készség ami mint Lewisben és, hogy vajon milyen irányba tereli majd a céhet. Tovább viszi Lewis hagyatékát vagy talán teljesen új, saját ösvényre tereli majd a céhet. Fel tud egyáltalán nőni a feladathoz? Bíztam a lány sikerében hiszen megvan benne az ami kell, kérdés, hogy ő maga tisztába van-e ezzel. Aggasztott az egész támadás, mi van ha nem csak random választottak célpontot. Ha valakik tényleg a JL akarja elpusztítani. Ez esetben Hinari és mindenki veszélyben van. Kérdések tömkelege fordult meg a fejemben amelyekre egyenlőre még nem tudtam a választ, csupán abban voltam biztos, hogy ébernek kell lennem. Nem engedem meg, hogy ilyesmi újból megtörténjen. Körkörösen kezdtem el mozgatni a csészét, hogy az alján összegyűlt cukor megolvadjon, ekkor egy halk pityegés jelezte, hogy üzenetem érkezett. Nem vártam senkitől levelet, így kíváncsian nyitottam meg. Yuichi vadászatra invitál? Nem kellet sok gondolkodási idő, hogy eldöntsem, részt veszek vele egy kis hajtóvadászaton. Szerettem volna vele is átbeszélni a történteket. Magamra kaptam a páncélom és a fegyvereimet felcsatolva indultam el a megadott koordináták felé közben pedig már pötyögtem a választ,

„úton vagyok.”

Yu-kun épp napozott fűben napozott.
- Így nagyon nehéz lesz bármit is elkapni! – Szólok rá szigorúan, bal kezemet a csípőmre téve és kicsit oldalra billentve a fejem, de mosolyogtam. – Örülök, hogy felkerestél. Már én is szerettem volna újra találkozni sok dolog van amit le akarok rendezni. – Jelentem ki és ha még nem kelt volna fel most a jobbomat oda nyújtva segítek neki. Egy pár pillanatra az égnek szemeztem a tekintetem. Szép időnk volt.
- Régóta nem gyakoroltunk együtt mióta továbbfejlesztetted a Nijit. Az hiszem bőven volt időd kitapasztalni a használatát de még van egy kis időd gyakorolni még mielőtt átültetnénk a tanultakat a gyakorlatba. – Kacsintok rá. – Nos merre kezdjünk neki? – Teszem fel a kérdést, mivel ő volt az aki meghívott hagyom, hogy ő irányítson, legalábbis most még.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 13 2013, 15:32

Ahogy elküldtem üzenetem, szinte azonnal válaszolt Rita, két röpke szóval. Máris nyugodtabb voltam, ketten biztosan levadásszuk azt a teremtményt. Egy fehér ing volt rajtam és ez alkalommal rövidnadrág, míg napoztam, kigomboltam ingem, de ahogy megszólított és ahogyan arra már egyből szedelőzködtem össze magam. Jobb kezét felém nyújtotta, amit fogadtam is és felkeltem a földről.
- Én is örülök, hogy látlak - mondtam mosolyogva. Fogadtam szavait és jól meg is jegyeztem, arra a gyakorlásra már várok egy ideje, de így már tudom nem marad el. Követtem mesterem szavait és kérdésének eleget téve válaszoltam is.
- Először is a mögöttem játszadozó szörnyikét üldözöm már egy ideje. Gyors, meg kell hagyni, Niji nélkül nem tudtam utolérni, pedig a lábbelim felcsatoltam és a szabdalót is felvettem - újra megjelent hátamon a kardom, ahogy kettőt kattintottam menümben. - De azt hagyhatjuk is, keressünk több vadat, egy ilyen kis valami kevés lenne kettőnknek. Nos - hagytam szusszanásnyi szüntet, ez a meleg levegő, vagyis egyenesen forróság, teljesen kiszív még így virtuálisan is - menjünk be az erdőbe, visszább megjelöltem térképemen pár pontot, ahol szarvas csorda van. Már, ha azokat elkapjuk, nagyon jók vagyunk, és este megvendégelem a céhet a Yuichi-féle szarvaspörkölttel. Mondtam komolyan és határozottan szemébe nézve.
- A gyakorlás meg nagyon jó ötlet, alig várom - mosolyogtam rá. Korábbi gondolataim nem felejtettem el, csak még nem tudtam, hogyan és miként kezdjek bele. Igaz az idősebb én volnék, de nem tudom őt mennyire kavarhatta fel Lewis halála, hisz ő mégis korábbról ismerte a hőst.
- Milyen dolgokra gondoltál? Amúgy nekem is volna valami, amit kérdeznék. De előbb te kérdezz Rita - néztem rá, majd vissza az előttem elterülő területre. Ha megindultunk eközben ez a terület az erdő volt és fürkésztem az avart. Teli lehet kisebb teremtményekkel is az erdő, amik nehezebben észrevehetők ezért figyelmesnek kell lennem. A tervem bekerítjük és levadásszuk, és ezt addig ismételjük, míg megfelelő számú vadat kézre nem kerítünk.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 13 2013, 16:51

Örömmel konstatáltam, sőt mondhatni büszkeséggel töltött el, ahogy pillanatok alatt rendbe szedte magát a jöttömre. A tisztelet tudás nagyon fontos amit mostanság egyre többen felejtenek el, bár Yu-kun sokkal idősebb nálam talán pont ezért és ez miatt kicsit zavarban is éreztem magam mindig ha vele voltam.
- Szőrnyikét? – Kérdezem vissza csodálkozva és oldalra billenve nézek Yuichi háta mögé ahol egy aranyos, vidáman szökdécselő őzike tűnik el a fák lombjai között. – Veszedelmes egy fenevad. – Kuncogok. – Rendben keressünk más vadakat is, ha már őz legyen kövér. – Bólintok egyet a javaslatra és követtem tanítványom. A gyakorlásra való lelkesedés most is mint mindig dicséretes, repes a mester szíve ha ilyeneket hall. Miközben az erdőt jártuk beszélgetésbe elegyedtünk.
- Több dologra is. Először is, hogy mit gondolsz a céhben kialakult helyzetről? – Itt hagytam néhány másodperc szünetet, majd folytattam. – Szeretném tudni, hogy te mit gondolsz a gyűlésteremben elhangzottakról, te is a bosszú felé húzol? – Miközben feltettem a kérdést a fiú arcát fürkésztem. Bár egy ideje már közösen gyakoroltunk még is kevés dolgot tudtam róla, az igazi valójáról. Bár annyit elárult régebben, hogy keres valakit de nem tudtam mi célból. Nem szerettem volna ha hirtelen magánakciókba kezdene, de ezt a céh összes tagjáról elmondhattam. Ott a gyűlés teremben felesküdtem magamban, hogy védelmezni fogom a céhet, annak vezetőjét és a tagjait minden tekintetben, ezt tűztem ki célomnak, az én ösvényemnek. Figyeltem, ahogy a fiú érzékei kiélesednek és a vadászatra is koncentrál, talán nekem is ezt kellene tennem. Egy pillanatra megálltam és szétnéztem. Bár a vadászat képességem egész magas szinten volt a nyomkövetés már alig ha így nem is vehettem észre olyan dolgokat amik a vadhoz vezetnek.
- Remélem a te nyomkövetésed sokkal kifinomultabb, mint az enyém. – Vakartam elszégyellve magam majd tovább indultam. Különös, a sok rossz dolog ellenére mégis mondhatni jó kedvem volt, jól éreztem magam a bőrömben. Talán végre sikerül elrendeznem magamban a dolgokat. Persze ettől független nem fogok szemet hunyni a problémák előtt.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 13 2013, 18:24

Mikor kiejtette, hogy egy veszedelmes fenevad, tudtam, és követtem tekintetét, azonban egy őz tűnt el ez alkalommal az erdő egy fája mögött. A kuncogásra már oda se kellett néznem. Elszégyelltem magam, egy őzet nem sikerült elkapnom? És gyorsabb ügyesebb volt nálam, szánalmas. Szavaira visszafordultam és megindultunk jobbnak láttam, ha inkább erről a szörnyelmesen nagy fenevadról, az őzről hallgatok, így is belevörösödtem. A hülyeségnek is van határa, szokták, mondani, na de nekem. Határtalan vagyok.
Ahogy haladtunk bentebb, rákérdezett, szerencsére, nem pont arra, amit én akartam tőle kérdezni, de témába vág. Már épp szóltam volna, de beszélni kezdett újra Rita, sőt újabb kérdés hangzott el szájából.
- A gyűlésnek örültem először, hogy végre találkozhatok a tagokkal. A hírnek, kevésbé - nyeltem egyet - és eltűnésednek sem. Nem mertem ránézni, miután kicsúszott számon a második rész, amit csak gondolatban akartam hozzátenni. Nem sikerült. Azonban még mielőtt bármit is szólhatott volna, folytattam, nem hagytam túl nagy szünetet, miközben halkan sétáltunk az erdő talaján. - Sir Lewis halál híre elkeserített, de leginkább a többiek letörtsége. Igen én is a bosszú felé húzok, erre négy okom van - nehéz erről beszélni, de jobb, ha mesterem tudja, mit gondolok, céhgyűlésen szavai után úgyérzem ő is megakarja bosszulni, vagyis legalábbis elkapni és börtenbe záratni Lewis gyilkosait - első, támadás érte a céh egy tagját, megtorolandó. Második, Ai szavában csorbát ejtettek, megtorolandó. Harmadik, a családunk egy tagja így már soha többé nem térhet vissza és odakint.. - erősnek kell lennem, hogy ne sírjam el magam, így nem láthat Rita, kis szünet után folytattam - megtorolandó. Negyedik, van egy régi tartozásom egy játékosnak, lehet ő volt, hogy felhívja a figyelmét magára. Sárga indikátoros árnyharcos.. azóta lehet már piros, megtorolandó - üres szemekkel bámultam a földet. Neki elmondhatom, kit keresek, a nevét sajnos nem tudom, ahogyan arcán kívül más sem. Ha ő tette, megölöm szorult ökölbe azonnal jobb kezem.
- Ezért húzom a bosszú felé. Tudom, nem jó ilyenekre gondolni, de akkor is többen támadtak meg egy embert, ez akkora gyávaság.. - nem tudtam folytatni. Érdekelt mit gondol rólam, hogy már teljesen elnyelt a sötétség, vagy ezek épeszű gondolatok. Felnéztem Lewisre, ahogy Ritára is felnézek, ezek után Ritát elveszteni, nem.. belegondolni sem, hogy még egy vezető egyéniség kiessen. Ahogy Hinarit sem, meg akarom védeni őket. Eddzek akár éjt-nappallá téve. Lenyugodtam kissé és oda tudtam már figyelni szavaira.
Hamarosan azonban már ismerősebb terepre értem. Rámutattam a térképemre és kicsit már lelkesebben mondtam, már nem volt bennem a beszélgetés utáni keserű érzés, amolyan kiadtam magamból, de azon túl eltároltam magamban és sose felejtem.
- Nekem ez a nyomkövetésem, egyéb jártasságom nincsen rá - nevettem fel, bár visszább fogtam, nem volna jó vadászat közben túlzottan hangoskodnom. Suttogóra fogtam és úgy mondtam Ritának - Az én nyomkövetésem utánozhatatlan - rámosolyogtam a végén.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 13 2013, 19:53

Elmosolyodtam mikor az eltűnésemet hozta fel, kedves volt tőle, hogy aggódott és emiatt el is szégyelltem magam, szólnom kellet volna.
- Sajnálom, nem kellet volna csak úgy eltűnnöm. – Biggyesztettem be gyorsan talán még bele is vágva a szavába. Tudtam, hogy önzőség volt tőlem amit tettem, azt hiszem Ai-nak is tartozom egy nagy bocsánat kéréssel. Lewisnek is tartoztam amiért nem voltam jelen az utóbbi pár boss harcban, de sajnos tőle már nem kérhettem elnézést. Hatalmasat dobbant a szívem mikor kijelentette, hogy ő is bosszút akar. Pár pillanatig csak némán néztem rá , ahogy sétáltunk az erdőben. Aggódtam miatta és, hogy valami butaságot tesz majd.
- Elsőnek nekem is átfutott az agyamon a bosszú lehetősége. – Pár pillanatnyi szünetet hagytam, már szégyelltem magam az miatt, hogy ilyen egyáltalán megfordult a fejemben. – De mégis mit érnénk el a bosszúval? Az csak még több ellentétet szülne, és amúgy sem lenne túl okos bármilyen akcióba kezdenünk amíg nem tudunk semmit biztosan. Egyenlőre hagynunk kellene ülepedni ezt az egész ügyet, talán Lewis csak rosszkor volt rossz helyen. – Egy pillanatra ismét elszégyelltem magam. Talán túl könnyeden beszéltem Lewis haláláról, de ami megtörtént azon már nem változtathattam. Sokkal fontosabb, hogy azokra koncentráljak akik még itt vannak és fontosak a számomra. Csak remélni tudtam, hogy ezt a többiek is megértik majd.
- Minden esetre most az lenne a legjobb ha nem mászkálnánk egyedül a védett területeken kívül még valami konkrétumot nem találunk az ügyben. – Itt egy rosszalló pillantást vetettem a fiúra hiszen egyedül próbált meg vadászni és csak ezután hívott meg engem is. – Másrészről nem hiszem, hogy az támadta volna meg Lewist aki neked akar ártani, hisz csak nemrég jöttél a céhbe. Ha mentálisan akar neked ártani akkor számodra egy sokkal közelebbi személyt szemelt volna ki ráadásul így egy egész céh haragját vívná ki. Nem lenne túl okos húzás tőle ha valóban erről lenne szó. - Yuichin látszott, hogy nagyon is szíven szúrta a dolog.
- Gyáva, zavarodott és gonosz emberek mindig is voltak és mindig lesznek is. Attól, hogy bosszúból végzünk eggyel nem fog a többi is eltűnni, csupán mi is eggyé válunk közülük. A legtöbb amit tehetünk, hogy próbálunk segíteni egymáson és nem hagyjuk, hogy a szeretteinkkel ilyen történjen. A múltat nem tudjuk megváltoztatni de a jövőt mi alakítjuk. – A beszélgetés végül áttért egy vidámabb témakörre és a vadászatra kezdtünk el koncentrálni. Ahogy Yuichi rámutatott a térképre én is tüzetesebben kezdtem el vizsgálni azt.
- Talán megpróbálkozhatnánk az itatok környékén is szétnézni. Előbb utóbb fel fog ott bukkanni egy állat és ilyenkor a figyelmük is lankad valamelyest. – Vetettem fel az ötletet.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 13 2013, 20:25

Mielőtt még belefogtam volna beszédembe, azért ezt csak ki mondtam, hogy azonnal ne telepedjen ránk a gyász hangulat.
- Semmi gond, azt gondoltam randi van a háttérben - néztem tovább magam elé, szomorúan, igazándiból Lewis halála miatt, nem a miatt, hogy nem szólt Rita merre megy el, hisz a mesterem szava rendíthetetlen, megfogadtam, de kérdésére válaszolok őszintén.
Kérdésére, csak alkalomkor válaszolok, addig kivárok, és amikor azt mondta, hogy jobb lenne, ha ezek után nem mászkálnánk kint egyedül, akkor felnéztem rá, tudom mire céloz, pont mint most erre, hogy vadászni jöttem egyedül. Lewist is így kaphatták el.. kezdett végig kúszni egy inger a hátamon. Nagyon is igaz, amit mondott, pár apróságot még hozzátettem ezután.
- Kérdésedre válaszolva, igazad van az további bosszúkat szülhetne. Semmit sem érnénk el vele. Lewist biztosan nem - hozná vissza. - A másik pedig, ígérem egyedül, vagy üzenethagyás nélkül nem fogok kimerészkedni a szabadba. Mondtam mosolyogva, azonban amit ezután terveztem mondani, teljesen komorrá váltam és fejem is lehajtottam. - Megtettem a szükséges lépéseket, hogy senkit se tudjon bántani, aki számomra fontos, rólad nem tud Rita. Neki tartozok egy kérésteljesítéssel. Annak a magas szőke hajú fiúnak. Ne aggódj, neked és a többieknek nem árthat, nem leszek messze sosem. Még amúgy is szeretnék Hinarival beszélni, neki lehet a legnagyobb szüksége most ránk. Nyakába szakadt minden, veszteség és papírmunka - továbbra is a földet néztem képtelen voltam felnézni, ugyanis könnyeim megindultak, hangomra szerencsére nincs kihatással így, ha nem kérdez rá nem kell megmutassam, mennyire fáj az egész ügy. Nem fogom hagyni, hogy családunkat bántsák, felnövök a feladatra és harcolok értük, a szintszörnyekkel meg végzünk. Ahogy továbbra is az alacsonyabb szinten járkáló játékosokat segíteni fogom. Könnyeim is elmúltak ekkorra és ekkor megmutattam térképem.
Itató, hogy mennyire okos az én mesterem!
- Igazad van Rita! - Fordultam kicsit oldalazva felé sétálás közben, kezem kinyújtva mutattam kicsivel észak-keletnek - arra vannak itatók, igaz az erdő szélén, de ha ott megbújunk és kivárunk lecsaphatunk a vadakra! - A terv a fejemben összeállt, bár semmi közöm nem volt hozzá, de ez nem probléma, hisz mesterem az ész képviselője ezen a helyen és ez teljesen logikus és magától értetődő. Korábbi beszélgetéseink után visszakaptam és talán ő is azt, ami eddig volt. Lewis, elveszítettünk, de az eszme, amit képviseltél, elpusztíthatatlan. Örülök, hogy akkor válaszoltam leveledre és kiléptem az árnyékból egy csapat ember fényébe. A Justice League fényébe.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 13 2013, 21:39

-Ra…Randi? – Hökkennek hátra, ahogy szavaira a pír kiül az arcomra majd egy köhintéssel igyekszem leplezni hirtelen támadt zavaromat. – Jobban is ismerhetnél már! Tudhatnád, hogy nem vágyom ilyesmikre így nem is keresem az efféle… szórakozást… - Jó szó ez egyáltalán erre? – Szükségem volt egy kis magányra, hogy rendezzem magamban a dolgokat. A boltot is rendbe kellet szednem és felkészítenem az új T2-es fegyverekre és… - Itt egy pár pillanatra lesütöttem a szemem, bűntudatom volt amiatt, hogy kihagytam őt az edzéseimből. – Próbáltam kifejleszteni pár egyedi technikát és mozdulatsort… - Nem mertem a szemébe nézni féltem, hogy megharagszik rám ez miatt vagy kevesebb leszek tőle a szemében. Elméletben én lennék a mestere de még nekem is annyi mindent kellet tanulnom, talán meg sem érdemlem, hogy tanítóként tekintsem rám.

Szerencsére legalább abban egyetértettünk, hogy a bosszú semmire sem jó és, hogy nem fog csak úgy elkószálni.
- Ennek örülök! Sőt így azt hiszem nekem is meg kell ígérnem, hogy nem fogok minden értesítés vagy nyom nélkül eltűnni. – Mosolyogtam rá a fiúra, azonban az ő komor arccal nézett a föld felé és a mondandója is igen sötétnek bizonyult mégis a szívem mélyén boldog voltam. Fontos vagyok neki? Yuichi tovább folytatta és könnyei is eleredtek. Megtorpantam majd átöleltem a fiút.
- Nem csak neki. Most mindannyiunknak szüksége van egymás támogatására és éppen ez a lényege a céhnek. Nem kell egyedül cipelnünk a terhet, mert vannak bajtársaink, családunk akik segítenek cipelni azt, és ezt te se felejtsd el. – Néztem a fiú szemébe. – Ha bármilyen gondot van, nem muszáj egyedül megoldanod azt. Rám és ki merem jelenteni, hogy a céhben bárkire mindig számíthatsz, ha baj van. – Nem tudtam, hogy a fiú miként reagál majd, kissé talán túl sablonos is volt amit mondtam, de mindenképpen igaz. – Másrészről pedig igenis tudják csak, hogy vannak olyanok akik fontosak neked, akiknek fontos vagy. – Engedem el a fiút. – Tudják csak, hogy nem vagy egyedül, és ha neked ártanak azzal az egész JL-nek ártanak amit nem fogunk tétlenül hagyni!- Még sohasem határoztam el magam ennyire mint most. Mindenképpen megtartom a szavam történjék bármi.

Yuichinak tetszett az ötlet így már csak egy konkrét haditervre volt szükség aminek a felét a fiú már közölte is. Miután elmondta merre is van az itató ismét a térképre összpontosítottam a figyelmem majd az itató környékén két pontra mutattam.
- Szerintem két külön helyen várjunk, nem túl távol egymástól így ha az egyikünk becserkészik egy vadat de az kereket akar oldani, ha jó fele tereljük akkor a másik már könnyen lecsaphat az állatra. – Gondoltam tovább az ötletet majd ha neki megfelelt el is indultam az egyik kiszemelt leshely felé. Nem kellet sokat várni és egy szép szarvas szerette volna csillapítania a szomját. Tőlem túl messze volt viszont talán Yuichihoz már elég közel merészkedett ahhoz, hogy elkapja.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Szept. 13 2013, 22:17

Igazándiból nem vártam Ritától ezen kijelentésemre választ, és istenért sem akartam félbeszakítani, talán még jobban belepirulni, és azt gondolná, mint amikor első alkalommal, hajnalok hajnalán betoppantam hozzá. - Igen, igen tudom - kaptam a kezem a korábbi pofon helyére - tényleg nem gond, csak aggódtam - néztem rá, nem most nem nézhetek félre, tudnia kell, hogy bizony mesterem hiányában, megvagyok zakkanva? Nem. El vagyok vágva? Inkább. Olyan semmi, igen pontosan semmi vagyok. Tanulni volt a mesterem, hogy új technikákat fejlesszen ki ez fantasztikus! Ahogy néztem, ő másfelé nézett, megkocogtattam ujjammal a vállát és mondtam, ha felfigyelt, ha nem.
- Örülök neki - feleltem - nagyszerű mester vagy! - hajoltam meg előtte japán szokás szerint.

Egyedül csak gondolatban tudtam örülni annak, amit mondott, ez még fizikális és virtuális valómra, semmilyen hatással nem ült ki és nem is ülhetett ki. Ahogy elmondtam neki, mi az, amit, vagy akit fel kell kutassak azzal, elárultam ígéretem a srácnak. Nem beszélhettem volna senkinek erről, még azt is kibírtam, hogy Himének ne beszéljek, pedig őt szerettem, akkor most miért rúgtam fel ezt? Azonban Rita átölelt és szavait úgy szegezte nekem. Annyit tudtam csak kinyögni, hogy "köszönöm" Szavai jólestek még azután is, amikor már nem ölet. Azonban nem tudom, szerinte szükségem lesz rájuk abban, hogy legyőzzem, vagyis teljesítsem ezt az ígéretem. Ami bármi lehet, kérhet bármit, akár azt is hogy mészároljam le a JL-t és akkor nekem meg kell tennem. Eddig ezt hittem ez a helyes, út, ígéretem meg kell tartanom. Ezt vajon, hogy mondjam el Ritának? Valaha meg is tudná érteni, hogyan működök legbelül, vagy hallgassam el? Rá is tartozik, ahogy a legtöbb emberre, a JL-ből. Az lesz a legjobb, ha még most elhallgatom, és következő céhgyűlésen elmondom nekik, ki vagyis inkább mi vagyok én. Kitöröltem a már el-el pixelező könnyeim szememből és ránéztem Ritára. - Nem vagyok egyedül, és te sem vagy. Ahogy a JL egyik tagja sem - mondtam, majd elmosolyodtam. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire örülök ennek és alig várom az alkalmat, hogy kitálaljam nekik, eddig hibásan, hogy gondolkoztam a világról, a környezetről, és róluk.

Követtem ujjai mozzanatát a térkép fölött és hallgattam mit talált ki mellé. Egyszerű és praktikus terv, időzítésen múlik és reflexeinken. A játék adta terep és a stat pontok ennek tökéletesen megfelelnek. - Tetszik a terved Rita - bólogattam szavaim megerősítése kép - hajtom én az első vadat. Utána maximum cserélünk. Egy nagy vacsorát ülünk, - nem tudtam, lehet korai lenne még így mondani, hogy Lewis emlékére, de egy biztos, hogy miért üljük meg azt a lakomát - hogy emlékezzünk a jóra. És nem utolsó sorban finomat együnk - kacsintottam rá. Ez most pontosan a vadászokon múlik, rajtunk. Azzal meg is indultam a bejelölt pontra és kifigyeltem, ahogy a szarvas odasétál az itatóhoz. Mindketten tudtuk a dolgunk. Kicsit kivártam huszonöt láb, húsz láb és megugrottam a szarvas felé.

by **Rita Hanami** Kedd Szept. 17 2013, 13:52

A zavarom hamar elillant és Yuichi még meg is mosolyogtatott, ahogy szabadkozás közben az arcához tette a kezét. Na igen legelső találkozásunkkor nem voltam épp… khm… túl finom.
- Úgy néz ki a lovaggá ütési ceremónia tényleg nem feledteti el veled az ottani dolgokat. – Mondom mosolyogva a pofonra célozva, hisz tudtommal a lovagok is kaptak egy pofont, hogy ne felejtsék el az esküt vagy mi. – És köszönöm! – Tettem hozzá még a dicséretre. Ezzel sikerült elkergetnie az aggályaimat és jobb kedvre derültem. – Te pedig nagyszerű tanítvány… és barát. – Viszonoztam a bókot.

Ahogy átöleltem a fiút egy köszönöm hagyta el az ajkait. Nem feleltem rá csak mosolyogtam rajta és egy picivel szorosabban öleltem majd elengedtem. Ez az amiért küzdök, hogy támaszt nyújtsak a társaimnak ha szükség van rá.
- Így van! Nem vagyunk egyedül, egyikünk se. – Bólintottam Yuichi kijelentésére. – Bár most egy kissé megzuhantunk, de tudom, hogy a JL talpra fog állni és erősebb lesz mint valaha. Az első számú céh leszünk Aincardban! – Jelentettem ki és valóban hittem, hogy így lesz.

Yuichinak tetszett az ötlet már csak a megvalósításra várt.
- Rendben, akkor legyen az első hajtás a tied utána cserélünk. – Bólintottam. – Igen, egy hatalmas lakomát rendezünk majd, hogy megemlékezzünk egykori vezérünkről és, hogy köszöntsük az újat. – Szemeim csillogni kezdtek, szinte már láttam magam előtt a finom falatokat, ahogy mindenki megtömi magát az ínycsiklandó falatokkal és ha csak kis időre is de talán elfeledhetik a közelmúlt gondjait, bajait.
Ahogy vártunk a szarvas egyre közelebb merészkedett Yuichihoz, kivárta a megfelelő alkalmat majd előugrott. A szarvas menekülőre fogta csak épp nem tudta, hogy egyenesen a karjaimba rohan. Vártam még elég közel nem ér a vad. Ideje volt megmutatni mit is tanultam. Fel ugrottam a levegőbe közben megpördülve, a kard pengéje pedig vörösen izzani kezdett.
- Destruction Field! – Kiáltottam el magam mire a meglepett jószág pár pillanatra megtorpant így a támadás pontosan telibe találta. Egy robbanás, hatalmas por és egy kisseb kráter jelezte ahogy a kard belecsapódott a földbe, azonban a szarvas tetemnek semmi nyoma szinte rögtön szét pixeleződött. A nagyobb gond, hogy semmilyen tárgyat, húst vagy egyáltalán bármit nem hagyott maga után.
- Talán egy kicsit túl lőttem a célon. – Jelentem ki Yuichire nézve. Úgy tűnik nyers anyagot csak akkor ad ha „tisztán” ejtjük el az állatot. – Talán most nekem kellene hajtanom. – Vetem fel az ötlete bele pirulva picit az iménti megmozdulásomra.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Szept. 18 2013, 15:01

Elég volt egyetlen mozdulat és máris tudta mire gondolok, ennyire kiszámítható vagyok.. igen. - Nem, hogyan feledhetném el a lovaggá ütésem. Elég mély nyomot hagyott itt - azzal arcomról leoperáltam a kezem és lejjebb a mellkasomra tettem. Bólintottam, a bókra, és hálás szempárral találkozhatott.
Kezeim megindultak, hogy viszonozzam az ölelést. De nem érezném jogosnak, meg lehet megint csak bezavarnék. Azzal visszahúztam a két kézfejem és hagytam, hogy öleljen. Szavai, mint a gyógyír a friss sebre. Jólestek és azt a tátongó űrt is betöltötte, amit egy a céhvezér elvesztése okozott. - Első számú céh leszünk Aincradban! Ez minden kép úgy lesz- lelkesültem fel, megtöröltem szemem és ránéztem. Kirángatott egy mély gödörből és a bosszúra sem úgy gondolok, mint egy hadjáratra a gonosz ellen. Hanem védenem kell a jót továbbra is, minden áron, de leginkább, őket, a családom. Meg Chanceryt és Jayt. Meg Niot. Meg talán Himét, de őt csak titkon. A csuklyásnak tett ígéretem pedig.. beteljesítem. Ha valami rosszat kér, szavam megszegem és megtagadom a teljesítését. Ellenmenni elveimnek? Egyszer kipróbálhatom, hogy milyen, mosolyodtam el.

Ez az innentől már könnyű préda lesz mesteremnek, elégedtem meg első hajtásommal. Bár egyik helyt abban a gyökérben majdnem felbuktam, néztem egy pillanatra hátra, majd újra előre és Ritát láttam. Rita hangja betöltötte a levegőt és a lesújtó kard, ami az állat nyaki gerincén áthatolt a penge tovább száguldott és a már elpixeleződő állat alatt egy krátert robbantotta a földbe. Leesett az állam. Szavai könnyedsége, a tett után félelmetes hatást keltett. Rita akivel nem szabad ujjat húzni, de bebizonyítom neki, hogy az én Hiko Nijim nem rendelkezik ugyan ekkora pusztító erővel, de nem maradok el mögötte. Utóbbi időben, mióta ismerem őt nagyon megerősödtem. - Jó akkor most én hajtok.. vagyis ugrok elő, de ezt hogy csináltad?! - kérdeztem nagyobb hangerővel, de még mindig átjárva a meglepődés közepette. - Azért hajtás közben ne öld meg - sétáltam felé és közben "véletlen" vállammal meglöktem az övét.
Ha itt még éltem akkor ezúttal kis séta után meglett a következő vad elhelyezkedtem a legjobbnak tűnő helyen, és vártam, hogy hajtsa a vadat. Az sajnos nem láttam a magas fűben, hogy mit hajt felém és hogy hogyan, de amikor hallásra alapozva már igen közelről halottam a csörtetéseket, Akkor aktiválódott a kardom és magam elé suttogtam - 'Hiko Niji' - megjelent másik kardom és kiugorva a bozót mögül szabdalómmal vágtam egyet a szörnyeteg felé. Elvétettem, de ezzel alkalom adódhatott elkapni, megpróbáltam a nyakába ugrani és leteperni a földre.

//Rita a végét te döntheted el, sikerült-e nekem Very Happy

//

by **Rita Hanami** Kedd Okt. 01 2013, 13:47

Oké, kicsit túlzottan is beleéltem magam a támadásba, de legalább hatékony volt… hát… túl hatékony. Yuichi arcára a meglepettség ült ki.
- Nem csak lazsálással töltöttem azt az időt még távol voltam. – Feleltem kissé talán méltatlankodva is. A fiú meglökte a vállam és némi gúnyt véltem felfedezni a hangjában de lehet csak már én képzeltem bele. - Nem ígérek semmit! - Feleltem egy pimasz mosollyal az arcomon. Kissé odébb sétáltunk egy új prédát keresve majd az előző taktikát követve ismét külön váltunk annyi különbséggel, hogy most én voltam az aki a vadat tereli. Egy bokor mögött bújtam meg és vártam a megfelelő pillanatra. Hamarosan egy őzbak bukkant elő kellően közel hozzám. Szerencsére még nem vett észre és egy kis helyezkedést követően, hogy a megfelelő irányba tereljem előugrottam a rejtekemből megrémítve a vadat. Végre láthattam az edzés gyümölcsét használat közben. A támadás ugyan félre sikerült de a fiú ügyesen leteperte az állatot ami ugyan próbált elmenekülni de hiába.
- Szép volt- Dicsértem meg, közben pedig pördítettem egyet a kardomon és a hegye most az őz szívét célozta. - Tartsd így még egy picit! - Adtam ki az utasítást. - Gomenne! - Azzal pedig egy határozott szúrással végeztem az állattal.
- Most már nem lesz sikertelen a vadászat! - Mondtam mosolyogva a fiúra miközben ismét sétálni kezdtünk. - Van még egy dolog amit szerettem volna elmondani neked. - Torpantam meg hirtelen és éreztem, hogy a vér az arcomba szökik. - Vagyis inkább jobb ha megmutatom. - Léptem közvetlen a fiú mellé. Egy utolsó pillantást még vetettem rá, majd felemeltem a kezem és előhívtam a menüt. - Néhány héttel ezelőtt jelent meg de nem igazán tudom pontosan mis is akar lenni...- Magyaráztam miközben a képesség lista között böngésztem végül pedig megálltam egynél. Nem volt semmi leírás, még csak a neve sem volt feltüntetve csak csupa kérdőjelekkel volt megjelölve viszont mellette ott figyelt az unlocked felírat. - Ai-chan még mindig maga alatt van így hozzá nem mehettem így csupán te vagy az egyetlen akinek megmutathatom .- Folytattam és néhány lépést hátráltam. - Eddig két nagy hátránya van a képességnek. - Mondtam miközben még inkább elvörösödtem. -Az első, hogy az aktiválás pillanatában... uhm... eltűnnek a ruháim... - Nyögtem ki nagy nehezen majd behunytam és aktiváltam a képességet sűrű " ezen túl kell esnem " bátorítással magamban. A ruháim és minden felszerelésem ugyan csak alig pár pillanatra de teljesen eltűntek majd egy aranyló fény ár ölelt körbe rám simulva és lassan felvéve a formám.

Erdőség #1 Erza-transformation-titania-3305090138

Azonban mielőtt teljes alakot ölthetett volna a fény szétrobban a testem körül aranyló pixeldarabokat röptetve szét a szélrózsa minden irányába én pedig a normál cuccaimba visszatérve rogytam térdre, arcomról a virtuális izzadtság cseppek gördültek le és zihálva kapkodtam a levegő után. - A másik pedig, hogy még az előtt teljesen kiszívja minden erőm, hogy a képesség teljes működésbe lépne.Mint ha teljesen lenullázná a kitartás pontjaimat. - Tettem hozzá majd remegő lábbal ugyan de sikerült felállnom. - Éppen ezért szeretném ha most te segítenél nekem kifejleszteni a képességem.- néztem a fiúra.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Okt. 06 2013, 22:44

Még mindig le volt esve az állam. - Azt látom Surprised

- nem tettem magam túl a látottakon, fantasztikus volt! Vajon hogy érte ezt el ilyen hamar Rita, hogy ilyen könnyedén széttrancsíroz egy teremtményt, milyent erős lehet ez a támadás, olyan lehet, mint a Niji Blast? Érzem, hogy hamarosan eljön a Niji Blast ideje, még ha kicsit távolinak is tűnik néha napján. Megpróbáltam ezúttal én lecsapni a vadat és mellé ment, de már nem volt esélye elmenni, Rita megadta neki a kegyelemdöfést és zsákmányt ejtettünk, mégpedig a főzhető húsáért. Jólesett dicsérete. Ritkásan kapok másoktól bátorító szót, így megbecsülöm szavait. - Köszönöm Rita - mondtam neki hálásan. Tovább sétáltunk és igen a technikán még van mit finomítani, főleg a pontosságán. Valahogy ez még kevés. És mind-e mellett kell még változtassak, főleg a sebességemen. A leggyorsabb szeretnék lenni, ahogyan kint is. Sebes, mint a szél és ügyes, mint egy gazella. Azonban Rita folytatta. Igaza volt már elejtettünk egy vadat, ha további vadra bukkanunk az extra siker lesz. Azonban volt még itt valami, mondani akart valamit, de hirtelen elpirult. Kicsit felé fordultam, kérdőn néztem rá, de hamar a lényegre is tért és mutatni akar valamit. Amikor rátért az első hátrányra.. eltűnik a ruhája? Meglepődtem nagyon, egy kicsit habozott is, bár nem csodálom, elég piros volt az arca. Ai hugi nem ért rá és egy férfi előtt meztelenre vetkőzni az egyenlő azzal, hogy bizony.. mégis csak beigazolódik korábbi gondolatom? Mondjuk én is ha egy lány előtt meztelenre vetkőzöm, az már csak egyet jelent, bejön és vele akarom tölteni a napot/estét. És ekkor ténylegesen eltűnt minden ruha Ritáról. Megtette. Még ha csak szemhunyásnyi ideig láttam így ez is bőven elegendő volt, hogy benne maradjon fejemben a kép. További fázisa a képességének, aranyfényárban fürdőzött továbbra is mezítelen alakja majd egy robbanás kíséretében a földre zuhant és korábbi ruhája volt rajta. Kezem nyújtottam felé és kissé le is hajoltam hozzá, de sikeresen felállt saját erejéből. Ami azt illeti, korábban a fehérneműje és a kissé áttetsző hálóing csak irányt és vonalakat adott, azonban, amit az előbb láttam, szemmel fogható.. azaz szemmel látható bizonyítékot adott, hogy Rita nem egy igazi bombázó, de rendkívül széplány teljes természetességében, ahogy meg lett teremtve. Én magam is piros lehettem. Hisz idebent nem gondoltam volna, ebben a játékban valaha is ilyen helyzetbe kerülök. Ez után egyértelmű lenne, ha letolnám gatyám és megmutatnám neki, hogy mi az amire számíthat tanítványától.
Nem valahogy félre kell tegyem ezeket a gondolatokat. Ha nem reagálom le akkor melegnek fog nézni, ha meg lereagálom, akkor meg lehet csalódik bennem, hogy végig az ágyára pályáztam. - Ömm.. nagyon szép vagy - elkaptam tekintetem róla, hisz szemeim máris vándoroltak lejjebb, hogy vetkőztessem, belefúrtam tekintetem saját előttem játszadozó összegabalyodott ujjaimba - tudod, szívesen elvállalom, szeretnék segíteni rajtad, hogy elsajátítsd ezt a.. képességet. Hmm.. - láthatnám még egyszer? Nem! Eltűnsz fejemből gondolat, most! - ez a mellékhatás felettébb kellemetlen.. mármint az, hogy kimerít teljesen, nem az hogy levetkőztet.. akarom mondani, az is kellemetlen lehet számodra - mondtam teljesen belepirulva és mégis ránéztem. Tudnia kell, hogy, amit láttam az nagyon tetszett és szeretném még látni, vagy akár.. nem! - szóval, szerintem itt tudnánk elkezdeni az edzést, hogy a kitartásod növelni. Arra pedig a legjobb módszer - a szex. Nem! - a futás?! És a kimerítő.. mozgás - ne ezzel most csak körbeírtam, barom. - Van is egy ötletem, gyere velem, feltöltődünk és irány a tizenegyedik szint erdeje. Gyakoroljunk ott! - vagy a JL palotában, a szobámban. Huh, még jó hogy ez nem csúszott ki. Mondtam nagyot nyelve.

by **Rita Hanami** Csüt. Okt. 24 2013, 12:24

A fiú elképedése a támadásom láttán jó érzéssel töltött el így a szavaira szinte rögtön kihúztam magam. Miután megmutattam neki a „rejtélyes” képességem ő is belepirult a látványba. Nem csoda, elvégre nem hiszem, hogy más lányok sűrűn tesznek hasonlót a társaságában… vagy tévedek… néztem összeszűkült szemekkel a fiúra majd hirtelen kitágult. Nagyon szép vagy? Ezt meg hirtelen hova tegyem?
- Maradjunk témánál! – Szólok rá a fiúra miközben feltápászkodom, bár hazudnék ha azt mondanám, nem esik jól a dicséret de akkor is. – Igen, nagyon is kellemetlen, és ha belegondolok, hogy ezt több, idegen ember előtt is el kell játszanom… brrr… - Borsódzott bele a hátam a gondolatba. – De ezért is döntöttem végül úgy, hogy egy férfinak fogom megmutatni először ezt, hisz ha használni akarom akkor a gátlásaimat is félre kell dobnom. A kimerültséget edzéssel talán lehet csökkenteni, legalábbis remélem. – Tettem hozzá. Yuichi, próbált javaslatokkal segíteni, hogy növeljem a kitartásom.
- Futás? Gondolod az segítene? – Néztem rá a fiúra. Valahogy ebben kételkedtem. - Talán egy próbát megér! Akkor találkozzunk ott később. – Bólintottam és indultam el de a lábam mint ha csak egy rongybabához tartozott volna, úgy csuklott össze és rogytam volna térdre közben pedig ösztönösen ragadtam meg a hozzám legközelebb álló dolgot, hogy megtartsam az egyensúlyom ami jelen esetben Yucihci volt. – Ne haragudj! – Szabadkoztam szégyenkezve. – Ma már egyszer próbálkoztam a képesség használatával ezért valószínű többet is vett ki belőlem mint amire én számítottam. – Éreztem ahogy a szemeim egyre nehezednek, úgy éreztem mint ha a kitartásom már mínuszba csapott volna át de még tartanom kellet volna. – Muszáj pihennem pár órát. Segítenél visszajutni a szobámba? – Néztem rá a fiúra kérlően. Nem szerettem volna itt kidőlni mint egy fatönk, inkább hagytam, hogy Yuichi felsegítsen. Amint végre éreztem a puha ágyat magam alatt a testem elernyedt és szinte azonnal el is aludtam…

/köszöntem a játékot ^^. Ha nem gond én most ezt le is zárnám mert a későbbiekben nem biztos, hogy aktívan tudnák postolgatni de majd még folytathatjuk ha van kedved ^^/

by **Szophie** Pént. Jún. 20 2014, 20:34

Shukaku

Újra találkozni akartam a lánnyal, ez nem volt kérdés. Úgy éreztem, beszélgetnem kell vele, meg kell ismernem jobban. A mi kis beszélgetésünknek még korántsem volt vége ott és akkor, ezt éreztem. Egyszerűen kötelezőnek tartottam, hogy folytassuk azt, amit ott elkezdtünk. Hogy legalább arról meggyőzzem a lányt, hogy nem kell engem magáznia. És hogy jobban meggyőződhessek arról, hogy milyen gonosz is az ártatlanság álcája alatt. Persze ez így van rendjén.. Mindenkiben van egy kis gonoszság. Főleg a papokban és a kisgyerekekben, a legtöbbjükben elfojtott indulatok lakoznak. Még reggel küldetem egy üzenetet a lánynak, hogy szívesen fojtatnám vele közösen a vadászatot - persze állatölés nélkül, puszta megfogással -, amit legutóbb abbahagytunk. Megküldtem neki a koordinátákat is, ahol várni fogom, és a kora délutáni időpontot is.
Most sokkal nagyobb kihívás után néztem, mint az előzőek. Vezér természetesen megint nyafogott, hogy neki kihívásra van szüksége, úgyhogy úgy döntöttem, bevesszük magunkat egy nagyon sűrű, dús növényzetű, sötét erdőbe. Nem éppen kislányoknak való hely, de azt hiszem, Shukakunak nem lesz gond itt vadászni, amíg az erős és nagy sárkánya vigyáz rá. Egyébként sem tűnt olyannak, aki egy erdőtő megretten, habár azt kinéztem volna belőle, hogy a sötétben még fél. Nem is azt mondom, hogy kicsinek tartom, mert nem, hiszen én magam mondtam, hogy nem lehetek sokkal idősebb nála. De a mi korunkban az a kevéske eltérés is kinézet és fejlettségbeli különbségeket mutat. Ez a legkülönösebb ezekben az években.. Alig két éve még én is kis töpszli voltam, akit senki sem nevezhetett volna komoly, határozott döntéseket hozni képes embernek. És mégis elirányítottam komoly vállalatokat már akkor is. Most viszont már senkinek sincs kétsége afelől, hogy alkalmas vagyok vezetőnek. Csakhogy most már nem kell ezzel foglalkoznom, mert egy játékban ragadtam. >.>
Az erdőbe még nem hatoltam be, csak nézegettem a sűrű bozótot, miközben egy fának dőltem, és úgy vártam a lányra a megbeszélt helyen és időben. Remélem, nem utált meg legutóbb, és eljön végül. Vezér unatkozva ásított egyet, ezzel jelezve, hogy hamarosan akár kezdhetnénk is már a beígért vadászatot. Nyugalomra intettem még egy csöppet. Nem kell sokat várnia már, ha minden a megfelelően alakul..

by **Shukaku** Pént. Jún. 20 2014, 20:53

/Szophie/

Az üzenetek és a hírek még itt is megtartották azt a fura tulajdonságukat, ami oly nagyon jellemző volt rájuk a kinti világban is. Természetesen Murphy hetedik törvényéről van szó, miszerint ha végre nekilátsz valaminek, előbb még valami mást kell csinálnod. És mint Murphy törvényei, ez is állandó érvényű volt, és nem nagyon zavartatta magát akkor sem, ha éppen egy virtuális valóság univerzumában kellett érvényesülnie. Persze ez is csak azt mutatta, hogy mennyire is valós a Kayaba által megtervezett valóság. Tehát amint Shu elkezdte rendebarkni a vitrinjét, kicsit kitakarítgatni az amúgy teljesen tiszta emléktárgyakat, már csak annak az érzése és a tudata miatt is, hogy ő bizony rendszerető és pedáns valami, szóval amint ezt elkezdte, megcsörrent az üzenetjelző hang, és már fejezhette is be, hogy elolvassa a levelet. Gyorsan átfutotta, füttyentett Timidusnak, aki kelletlenül ugyan -hiszen úgy számolt, hogy az értelmetlen takarításban kell segédkeznie- de odaröppent, majd neki is felolvasta Szophie írását.
-Megyünk.
-Gyorsan eldöntötted.
-Ott lesz Vezér is.
-Hát… valószínűleg. Ennyire megkedvelted?
-Még nem. Rá akarok jönni, hogy Inu miért utálja.
-Igaz. Ezt én is szeretném megtudni.
-Akkor ezek szerint már te is döntöttél. Indulhatunk?
-Még nem. Egyrészt megint túl hamar érnénk oda, másrészt láthatod, hogy valaminek éppen a közepén járok.
-Te mindig valaminek a közepén jársz. Rosszul osztod be az idődet.
-A legtöbb időmet te osztod be.
-Te pedig még azzal a kis maradékkal sem tudsz ügyesen gazdálkodni.
-Te hogyan csinálnád másképpen?
-Nem terveznék bele takarítást.
-Néha ez is kell.
-Nem kell.
-Jó… nem kell… de miközben törölgetem, aközben nézegethetem is.
-Nézegetheted anélkül is.
-De az úgy nem ugyanolyan.
-Persze. Úgy lenne értelme, és nem csinálnál felesleges mozdulatokat közben.
-Ha Aladin nem akarta volna letisztítani a csodalámpát, akkor nem került volna elő a Dzsinn sem. Szóval nem haszontalan.
-Jogos.
-Mi? Izé… hát persze, hogy az!
-Akkor várok. Az odaút készülődéssel együtt harminc perc. Ezernyolcszáz, ezerhétszázkilencvenkilenc…
-Magadban, kérlek!
A lány megírta az üzenetet, miszerint köszönik a meghívást, és ott lesznek. Természetesen Timidusnak nem kellett a nullát elérnie, hisz az idomár előbb megunta az ütemes kattogást, amit előszeretettel hallatott várakozás közben, így hát természetesen odaértek a megbeszélt helyre, ahol Szophie várta őket. Mindketten meghajoltak, és köszöntötték.
-Szervusztok.
-Hali!

by **Szophie** Pént. Jún. 20 2014, 21:51

Csendesen várakoztam, habár nem túl hosszan. Előbb érkeztem jóval, mint a lánynak írt időpont, és ő pontos volt. Mire odaért, már a fűben hasaltam, és egy kis virágon mászkáló katicát figyeltem szórakozottan. Vezér is épp ennyire elmerült a bogarak világában, csak ő kicsit másképp. Úgy látszik, most, hogy visszatért a jó idő, ő is visszatért régi szokásaihoz, amiből azt hittem, már kinőtt. Először egy méhecske kezdett el körülötte körözni, ami öreg hiba volt. A méh részéről. A farkas eltökélt célja lett ugyanis rövid időn belül, hogy elkapja a rovart. A szájával. Hiába mondtam, hogy ez nem jó ötlet, mert az megcsípi a szájpadlását vagy a nyelvét, ez különösebben nem érdekelte. Itt úgysincs fájdalom.. Egyébként tényleg nem lett belőle baj. Egy kis körözéses üldözés után ugyanis a rovart elkapta, összerágta (?), majd úgy, ahogy volt, kiköpte. Bogárgyilkos. Nem mintha megsirattam volna a méhecskét, de azért igazán beérhette volna a farkasom is az elhessegetéssel. Amikor ezzel a művelettel végzett, egy kicsit pihent, azután kiszemelt magának egy szöcskét, majd neki állt szöcskészni. Bemelegített az igazi vadászathoz.. Természetesen ezt a szokását is ismertem már, hiszen nagyon-nagyon pici korától kezdve csinálta már ezt. Kiszemelt magának egy áldozatot, és elkezdte üldözni. Viszont az a legkülönösebb az egészben, hogy akármennyi pontot raktunk eddig gyorsaságra, vagy akrobatikára, még mindig gondot okoz neki egy nyomorult szöcske elkapása. Most is.. Fenekét a magasba tartotta, és farkát meglengette, majd ugrott. De a szöcske is. És nem sikerült elkapni. De persze nem csüggedt a pet, hanem új erőre kapott, és üldözőbe vette prédáját, remek ragadozóhoz híven. Aki valószínűleg szívbajosan, de kitartóan ugrándozott a farkas elől, akinek sosem sikerült mancsai közé kerítenie a rovart. Elgondolkodtam már egy párszor a lehetőségen, hogy talán azért van ez, mert nem is akarja elkapni. De végül valahogy mindig elvetettem az ötletet.. Hisz mi oka lenne erre? Puszta játékból? Fogalmam sincs. Viszont soha nem is kérdeztem meg. Annyira nem is érdekel. Talán abba is hagyná ezt a szokását, ha egyszer rákérdeznék ennek eredetére, pusztán azért is, mert úgy tudná, hogy figyelem, és jót mulatok magamban rajta. Hiszen ilyenkor tényleg aranyos volt, és vicces is. A fűben kúszott, orrát előre nyomva, majd vetült, és... megint elvétette. De aztán újra neki állt a műveletnek, és újra. Egészen addig, amíg a szöcske tökéletes haditervet kitalálva Shukaku szoknyácskájára nem ugrott. Vezér pedig óvatlanul utána ugrott, nem is figyelve az ismerős szagra vagy a lányra. Persze az utolsó pillanatban észrevette, hogy talán nem kéne szegény Shut feldöntenie, így végül egy szédületes fékezés közben megállt pontosan a lány lába előtt. A pupillái is kitágultak a hirtelen eseményektől, és meg sem tudott szólalni egy ideig, csak ült, és nézte a lányt meg a sárkányt. És természetesen kereste a bajkeverő szöcskét, aki azóta nyugodtan, és biztonságban tudva életét tovább szökdécselt.
Én pedig rémülten futottam oda a lányhoz, amint megláttam, hogy Vezér felé közeledik, most pedig nagyokat sóhajtva álltam mellette, örülve, hogy nem lökte végül fel a szeleburdi petem a lányt.
- Sziasztok, és elnézést. - mondtam egy enyhe mosollyal, miközben arckifejezésemmel azt sugalltam, tényleg sajnálom. Lassan Vezér is magához tért a kábulatból, és ő is kibökött egy "Sziasztok." - ot, majd egy "Sajnálom." - ot.
- Örülök, hogy eljöttetek. - mosolyogtam most már teljesen nyugodtan a lányra, majd az erdő felé fordultam. - Igazából arra gondoltam, hogy.. vadászhatnánk. De csak úgy mint a múltkor. És.. közben beszélgethetnénk, és megismerhetnénk egymást. Ha nincs ellenetekre. - fogtam bele a tervem ismertetésébe, amit ugyan már megtettem az üzenetben nagyjából, de most újra el akartam mondani azért.

by **Shukaku** Pént. Jún. 20 2014, 22:14

Természetesen mindketten észlelték az igencsak gyorsan feléjük közeledő, illetve jobban mondva feléjük száguldó farkast, és Timidus gyorsan újra fel is mérte a terepet, hogy rájöhessen, vajon mi elől menekül a pet, de a legjobb tippje –mivel nem talált mobot a közvetlen közelükben- csak az volt, hogy Szophie elől, ami a legutóbbi találkozásuk alkalmával lejátszódott jelenetek után nem is tűnt annyira valószínűtlennek. Shu persze nem erről az oldalról közelítette meg a dolgot, ő abban a hitben élt, hogy Vezér azért rohan ilyen sebesen hozzájuk, hogy üdvözölje őket. Mindenesetre egyik eset sem adott magyarázatot az utána történő megszólalásokhoz, így mindketten értetlenül néztek hol egymásra, hol Szophieékra.
-Miért kérsz bocsánatot? Nem történt semmi.
És valóban nem történt semmi. Azt sem lehetett tudni, hogy vajon sérültek-e volna, ha a farkas véletlenségből beléjük botlik, a szó legszorosabb értelmében, de mivel ugye ez az eset nem állt fent, így egyáltalán nem volt okuk semmifajta bocsánatkérésre.
Az ennél csak még furcsább volt a lánynak, hogy a másik idomár elmondása szerint örül annak, hogy eljöttek. Ennek az eseménynek a bekövetkezéséhez igen csekély reményeket fűzött azok után, hogy nagy szerepe volt abban, hogy a legutóbbi találkozásuk ne pozitív emlékként maradjon meg a fejében. Ugyan legfőképpen még mindig Daneet okolta, hiszen a kiváltó ok természetesen a fiú modortalansága, pimaszsága és nyomulása volt, de bizonyára reagálhatott volna rá másképpen is, csak annyi sértés után egyszerűen már nem tehette meg, hogy elengedje a füle mellett. Megváltozott, ha nem is ő, de a világ körülötte igen. Itt már nem kellett meghúznia magát ha sértegették és gúnyolták, és Danee sem volt erősebb nála, aki megverhetné, ha megvédi magát. Itt kimondhatta amit gondolt, és legfőképpen elmondhatta az igazát, márpedig ezt nem fogja kihagyni amikor Timidust bántják. A saját maga becsülete nem is volt annyira fontos, hiszen az nem érdekelte, hogy Danee mit gondol róla, de Timidust ne sértegesse, mert ő aztán tényleg nem érdemelte meg. Csodálkozott ugyan, de örült annak, hogy Szophie még ezután is érdeklődik felőle. Mosolyogva bólintott a javaslatra.
-Rendben. Vadásszunk. Nincs ellenükre.
-Yap!
Az a része viszont, hogy ebből beszélgetés is kerekedne… na az már nagyobb falat volt.

by **Szophie** Szomb. Jún. 21 2014, 12:19

Szívroham közeli állapotban voltam, amikor a farkasom majdnem feldöntötte a lányt. Egy ilyen köszöntés felérhet akár egy örök összeveszéssel is, vagy legalább nézeteltérésekkel. Bocsánatkérések közepette rohantam a lányhoz, remélve, hogy nem ijedt túlságosan meg a felé rettenetes lendülettel tartó farkastól. Szép kis kezdet, mit ne mondjak.. Rolling Eyes

De nem így történt. Nem ijedt meg. Vagy ha igen, akkor ezt nem mutatta. Sőt, azt sem értette, miért kérünk elnézést. Ezt nem értettem. Most vagy lehet, hogy szereti, ha feldöntik, vagy ez vele sokszor megtörténik, és már lepörög róla, vagy nem tudom. Viszont amit észrevettem, hogy most tegezett. Ez jó jel, tetszett.
- Hát.. hogy megijesztett. - mondtam ráncolva a homlokom. - Vagy.. azt hittem, hogy megijesztett, és azért. - próbáltam valahogy kifejezni a gondolataimat, de nem igazán ment.
- Mert elvárja, hogy bocsánatot kérjek. - bökött fejével felém Vezér. Szép, a végén még én leszek a rossz, amiért megmondtam Vezérnek, hogy ha rosszat tesz valakivel, még ha nem is szándékosan, illik bocsánatot kérni. Pedig én csak illemre akarom nevelni. Egyébként jól tudta, igen, most is elvártam, hogy elnézést kérjen. Hiszen mégis csak majdnem fellökte szegény Shukakut. A mamlasz farkasom..
Aztán elmondtam újra, hogy miért is hívtam ide őket. Ők pedig nem öltek meg a tervért, sőt, tetszett is nekik. Persze igazi nagy lelkesedésnek nyoma sem volt, de legalább nem ellenkeztek, és Shukaku még mosolygott is. Ennek örültem. Nincs is jobb, mint a mosoly. Kivéve ha nem őszinte, az kevésbé jó.
Beleegyezésükre elindultam az erdő felé, vagyis inkább Vezér után, aki abban a pillanatban, amint lehetősége volt rá, elfelejtve a szöcske esetet, kilőtt.
- Verseny! - kiáltotta vissza, miközben mára fákat kerülgette. A fejemet fogtam, majd felsóhajtottam.
- Most nem ezért jöttünk! - kiáltottam utána.
- Dehogynem! - azzal már ugrott is egy bokorba, hogy első áldozatát elkapja. Előttem pedig ugrott is fel a panel, mely jelezni kívánta, hogy fogtunk valamit.
- Azért jöttünk, hogy vadásszunk. És miért ne játszanánk közben? - a verseny az nem játék, mondhattam volna. De én tudom a legjobban, hogy a játék is lehet verseny. Ő csak engem utánoz, engem, aki mindig nyerni akar. Azért valami ragad rá is az én személyiségemből, habár egyre jobban érzem, hogy csak a rosszat tanulja tőlem. Felsóhajtottam, Shukakura néztem, majd elindultam a farkasom után, nehogy elveszítsem szem elől. Akkor aztán keresgélhetem.. megint. Már volt rá példa..
- Izéé.. Ami a múltkorit tekinti.. - motyogtam csendesen, amikor egy ösvényre kiérve Shukaku mellé lépdeltem. - Sajnálom, hogy úgy kellett elmenned. - hajtottam le a fejem. Hisz végül is az én hibám, volt, hogy egy helyen akartam őket tudni. Őket, akik nem jönnek ki jól egymással.

by **Shukaku** Vas. Jún. 22 2014, 09:25

-Megijesztett?
Kérdezett vissza a lány, most már tényleg nevetgélve, és őszinte mosollyal az arcán.
-Dehogy ijesztett meg! Miért tette volna? Már találkoztam Vezérrel, és akkor sem akart bántani, és nem hiszem, hogy azért hívtatok volna ide, hogy bántsatok. Meg nem is úgy futott, mintha engem akarna megtámadni. Egyrészt Timidus nem állt elém, tehát tudtam, hogy nincs veszély, meg ha a farkas támad, olyankor behajlítja a hátsó lábait, és ugrani készül, most pedig csak üldözött valamit.
Ebben a pillanatban jut el hozzá is az, amit csak úgy reflexből, a látottak alapján mesél, és azonnal röstelkedve a farkasra pislant.
-Sajnálom, hogy miattam elszalasztottad a zsákmányodat…
Timidus természetesen inkább meg sem hallja ezt a buta feltételezést, hogy esetleg őt megijeszthette volna bármi is, így reagálni sem reagál rá. Ezután azonban úgy tűnik, hogy a pet annyira nem vette a szívére a szöcske megmenekülését, ugyanis már rohan, és ugrik is a következő bokorba, és versenyre hívja ki a sárkányt. Timidus csak elvigyorodik, egyetértően bólint, de ő nem iramodik előre, hiszen nincs rá szüksége, hogy felesleges köröket tegyen meg, és elpocsékolja a kitartáspontjait. Inkább körbekémlel, hallgatózik, és szép lassan, nyugodtan, cserkészve indul el az egyik kis szikla irányába. Felpattan rá, bekukkant felülről, majd egy ugrással lent is terem, aminek éltelen kotkodácsolás a következménye. Persze nem láthatunk szerteszét szálló tollfelhőt, a szárnyas már el is iramodik a másik irányba, a pet pedig leheveredik a kőre, és igazgatni kezdi a tollait. Ő nem rohan sehova, és a múltkori eset miatt, most inkább azt tartja fontosabbnak, hogy a társa mellett maradjon, és szemmel tartsa őt, meg persze Szophiet.
Arra, hogy a másik lány újra felhozza a múltkori esetet, nem nagyon tud mit mondani… mármint az igazságon kívül. Megrázza a fejét, és gyorsan igyekszik terelni a témát.
-Nem számít… nem a te hibád volt…

[csirke]

by **Szophie** Vas. Jún. 22 2014, 12:27

Hát.. azt hittem. De ha nem, akkor csak jó. - mosolyodtam el. - Nem is azért, hogy bántani akarna.. De az emberek akaratlanul is megijednek általában, ha ilyen sebességgel közelít feléjük valaki. Attól tartanak, hogy fellökik őket, és megsérülnek. Persze ebben a világban ez máshogy működik - ha a rendszer nem érzékeli támadásnak, nem lesz semmi gond -, de azért ezek a reflexek megmaradnak. Én tuti megijedtem volna. - vontam vállat.
- Mrrhh.. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséje. Többet nem lóg meg. - morgott Vezér, a fűbe meredve, mintha csak megtalálhatná még a szöcskét, amely már bizonyosan jó messze jár. Na meg mintha legközelebb nem szalasztaná el ugyanúgy.. Eddig még soha egyetlenegyet sem sikerült elkapnia, miért lenne ez legközelebb másképp? Lehet, hogy ezek a szöcskék itt arra vannak programozva, hogy mindig meglógjanak.. Persze azért legbelül szurkolok a farkasnak. És a próbálkozással sosincs baj, legalább leköti magát valami hasznossal. Mert véleményem szerint ez hasznos elfoglaltság. Játszik, kifárad, és nem morog annyit, mint máskor. Ilyenkor szinte egészen vidám a pet.
Aztán elkezdődött a hajsza, vagyis a vadászat, melyben úgy igazán a petek vettek részt. Néha elgondolkodom azon, milyen lennék más kasztban.. És mindig rájövök, hogy akkor bizony még mindig az első szintet taposnám csak, vagy legalábbis jóval lejjebb járnék, mint most. Ez a vadászat dolog sem menne ilyen egyszerűen, mint most. Nem hiszem, hogy képes lennék csak úgy a bokorba ugrani, mint Vezér. Habár egyszer azért kipróbálnám.. Vajon én is észreveszem olyan egyszerűen a mobokat, mint a farkasom?
Bólintottam. - De ugye tudod, hogy a tiéd sem? - kérdeztem vissza, fürkészve nézve a lányt. És tényleg így is gondoltam. Nem rajta múlott.

by **Shukaku** Vas. Jún. 22 2014, 13:44

-Igen. Itt nem így működik, és mindketten láttuk, hogy nem akar támadni, így nem ijedtem meg… meg… miért támadna meg egyáltalán?
A sárkány elégedetten tekintett társa felé, hisz ha számottevő dolgot ugyan nem is sikerült vele megtaníttatnia az idők során, odáig legalább eljutottak, hogy a „jobb félni, mint megijedni” szabályt betartotta, mindig óvatos volt, és lassan hál istennek kezdte elfelejteni az állítólagos kinti világban szerzett idióta és haszontalan tapasztalatait, és alkalmazkodni kezdett az itteni szabályokhoz. Talán ennek köszönhető volt a mostani gondolkodás menete is, azaz, hogy nem ijedt meg a farkastól, mert látta, hogy az nem támadólag lép fel. Persze a támadóállás a kinti világban is érzékelhető lett volna, de ott egy farkas a sima tömegével is árthatott volna a lánynak, meg persze nem is petként tekintett volna rá, hiszen még az állítólagosan szelíd vadakkal is óvatosan kellett bánni. Azok a reflexek, amiről Szophie beszélt, sokkal inkább működtek az emberek felé, hiszen Shu már a kinti világban is inkább tőlük félt, mint az állatoktól, akik sohasem ártottak neki.
Az idomár a sárkány felé pislantott, aki úgy tűnt, nem nagyon akar bevonódni sem a beszélgetésbe, és még azt a tervét sem kezdte el kivitelezni, hogy rájöjjön arra, hogy Inu miért is nem kedvelte Vezért. Talán arra várt, hogy a farkas kezdeményezzen. Annyit legalább megtudott, hogy a versengési szándék igaznak bizonyult. Timidus azonban ésszel versenyzett. Ha fáradság nélkül is győzhetett, akkor nem futkározott vagy röpdösött ide-oda, és kíváncsi volt, hogy ezt hogyan viseli a másik pet.
Azután azonban Szo olyat kérdezett, amin Shu igazán meglepődött. RenAi még próbálta azt feszegetni, hogy ő is lehetett volna kedvesebb, meg minden… persze ő nem láthatta azt, hogy Danee miként viselkedett vele az azt megelőző események során, így nem is haragudott emiatt a lányra. Szophienak azonban úgy tűnt, nyilvánvaló volt, hogy ki volt a hibás az események ilyen módon való alakulásában. Az idomár bólintott.
-Igyekszem elkerülni, és akkor talán nem lesz baj.

by **Szophie** Vas. Jún. 22 2014, 17:14

- Nem is a támadástól kellett volna félned. Az nekem sem jutott eszembe, hogy ilyesmit tenne. - sandítottam a békésen vakaródzó petem felé. Elvetemült, de azért még nem ennyire. - Csak az eleséstől. De mindegy, a lényeg, hogy nem történt semmi. - sóhajtottam fel. Kezdtem azt érezni, hogy lassan túl lesz ragozva ez a nem ijedt meg és miért nem téma.
Aztán vadászversenye kezdtünk. Meglepődtem, hogy a sárkány milyen nyugodtsággal kezeli a helyzetet. Furcsa egy pet volt, az bizonyos. Talán azért, mert a gazdája is különös. Vezér bezzeg teljesen belelendült a vadászat témába, és orrát a földön maga előtt nyomva szaglászott mindenfelé a bokrokban. Hogy mit, azt én magam sem tudom. Nem voltam biztos benne, hogy a játékban is él az állatok kifinomult szaglására vonatkozó tény, mint ahogy abban sem, hogy ha érez is valamit, el tudja-e különíteni a szagokat egymástól. A moboknak lehet különböző illatuk?
Mindenesetre a farkas lelkesen kutatgatott, nem is törődve a sárkánnyal, akit bizony nem nagyon hatott át a versenyszellem. Vagy csak ő már annyira profi volt, hogy nem is kellett neki a kutakodás..
Közben óvatosan visszatértem a legutolsó találkozásunk boncolgatásához. A lány válaszára csak biccentettem.
- Az lesz a legjobb. - ez a legjobb megoldás ahhoz, hogy ne vesszenek még jobban össze. Egyszerűen nem fér össze Danee és Shukaku, ez világos tény.
- Amúgy.. - kezdtem bele, miközben a ruhám ujját kezdtem el vizslatni, meg cibálni, amolyan mellékcselekvésképp. - Izéé.. Ugye.. velem.. nincs bajod? - kérdeztem meg félve. Amikor csak úgy otthagyott, egy kicsit félni kezdtem, hogy valami rosszat mondtam, vagy tettem. Azóta is bennem van ez, és persze tudom, hogy nem kedvelhet mindig mindenki, de ha valami gond van közöttünk, arról legalább szeretnék tudni. Még ha azt érzem, hogy gonoszság is lapul benne valahol elrejtve.. Nem mintha bennem nem lenne. Rolling Eyes

by **Shukaku** Vas. Jún. 22 2014, 18:04

Már lassan Shu is ott tartott volna, hogy azt mondja, hogy tényleg semmiség a téma, nem számít, és hagyják, mert egy picit túlpörgették, de szerencsére Szophie megelőzte, és ő ajánlotta fel a téma ugrását. Ez nagy szerencse volt, hiszen Shu sohasem lett volna olyan modortalan, hogy egy olyan témát ugorjon, ami a másikat érdekelheti, neki pedig nem okoz gondot erről beszélni, vagy legalább is hallgatni, bólogatni, és néha-néha egy-két szóval lereagálni a hallottakat. Sokáig lehetett volna még ecsetelni, hogy miért is nem számított Vezértől arra, hogy megtámadja őt, hogy honnan is látta, hogy valóban nem akar ilyet tenni, hogy miért bízott abban, hogy a farkas időben meg tud állni, vagy ha éppen abban nem bízott, akkor miért nem zavarta volna az elesés… de ez szerencsére már mind nem számított.
Ami Timidust illette, ő továbbra is a sziklán pihent, vagy amennyiben a többiek elindultak Vezér után, úgy fölöttük körözve figyelte őket, a tájat, és a farkast. A sárkány kihasználva a képességeit már rég letett arról, hogy bokorból bokorba ugrálva derítse fel a terepet. Rengeteget vadásztak, egyrészt tudta, hogy melyik vad hol bújik meg, másrészt pedig volt keresés, észlelés és nyomkövetés képessége is. Shu arra húzta ki ezeket, hogy megtalálja az állatkákat, ez pedig nagyon jól jött a szafarik alkalmával. Egyszerűen felszállt, körbekémlelt, majd lecsapott és meg is volt a fogás. Nem kellett ide-oda rohangálni. Ha versenyről volt szó, akkor ő komolyan vette, és nem tett bele játékot. A verseny nem játék. Ráadásul még mindig szemmel kellett tartania az idomárt arra az esetre, ha véletlenül megint sebtiben kell távozniuk, vagy esetleg közbe kellene avatkoznia. Vezérben bízott, a lányban kevésbé. És ahogyan Szophie megemlítette a kérdését, be is igazolódott Timidus gyanúja. Shu leszegte a tekintetét, ideges lett, ugyanúgy a ruhájával és az ujjaival kezdett babrálni, mint a másik lány. Persze nem azért, mert takargatni valója lett volna, mindössze azon gondolkodott, hogy mennyire haragudhat rá Szophie, ha ilyet feltételez róla. Természetesen halkan ugyan, de magabiztosan szólalt meg.
-Nem. Veled nincs… csak… kérlek ne dobáld a siklókat legközelebb… és... ne erőltess olyat Vezérre, amit nem szeretne… te sem örülnél neki…
Ez volt minden, ami zavaró tényezőként emlékezetes maradt a legutóbbi találkozásukból.

by Ajánlott tartalom

Erdőség #1

Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1

Re: Erdőség #1