Re: Erdőség #1

by **Shukaku** Pént. Jan. 01 2016, 20:49

Kiwi

Felmerült egy nagyon komoly kérdés a válaszlevéllel kapcsolatban. Timi ugyan nem vette észre a dolgot, hiszen ő elolvassa, és a lehető leglogikusabb módon értelmezi a szöveget, de Shu azt olvassa el, ami le van írva. Ritka az az eset, hogy az idomár kezdett volna aggódni valamin, míg a kissé paranoiás sárkány társa nem, de úgy tűnik Kiwinek ezt is sikerült előidéznie. Na, de mivel már gondolom, hogy kíváncsian várod, hogy min is gondolkodott el Shu, és mivel lesz nekem könnyebb a kétszázötven szó, nem húzom tovább az időt, és leírom. A fiatal idomár azon kezdett el gondolkodni, hogy hova nem mehet be Kiwi. Tudniillik a lány azt írta, hogy oda mehet, ami azt jelenti, hogy vannak olyan helyek, ahova nem mehet, de ez olyan hely, ahova mehet. Shu úgy hitte, hogy az invázió miatt lezárt területeket, vagy az erősebb mobok tanyáit, ahova nem érdemes belépni, nem emelné így külön ki Kiwi, tehát valami rejtett segélykérés lesz. Igen, Shu imádta a rejtvényeket, és mindig kereste, hogy hol találhatna magának ilyet. Így lettek jóban Noxy-val is, akiről azt hitte, hogy NPC, és meg kell menteni az ital káros hatásaitól, meg a függőségtől, meg ilyesmi. Szóval egyértelművé vált, hogy Kiwinek figyelik a levelezését, és igazából nem is az ajánlat miatt kereste meg Shut, hanem más miatt szeretne segítséget kérni, de azt nem írhatja le, ezért ilyen titkos üzenetekkel kommunikál, és azt adta Shu tudtára, hogy a szafari déli része egy olyan hely, ahova mehet, és ahol nem figyelik azok, akik bántani akarják. Szóval így is érkeztek meg. Timidus folyamatosan a tájat kémlelete, az összes jártasságuk aktív volt, Shu pedig jó szorosan megölelte Kiwit, hogy a fülébe suttoghasson.
-Szia, jöttünk ahogy tudtunk. Ugye nincs nagy baj?

by **Kiwi** Pént. Jan. 01 2016, 21:23

Egész végig azon agyaltam miféle kifogást is találjak a szafari ellen, hisz Cearnak ígértem hogy vele megyek el elsőnek. Persze nem mondtam meg ezt Shukakunak, valahogy kellemetlennek éreztem, viszont ebből a hibámból már tanultam is. Legközelebb konkrét időt és helyszíneket kell írjak, ne kerülhessek hasonló helyzetekbe. Bár ha ezt túlvészelem azt hiszem nem lesznek ilyen vészes helyzetek. Amint bemértem a koordinátákat el is indultam, viszont kellet egy kis idő míg a kiindulási-kezdeti útvonalat megleltem, kitapasztaltam a logikáját, majd elindultam. Persze csapatban másabb, ott elég csak követni a többieket és néha-néha rápillantani a térképre, de amikor egyedül van az ember mindez komolyabb erőfeszítést igényel. Nem tudom félvállról menni, és haladni a tömeggel. Magamra vagyok utalva, mint a legtöbb esetben. :3 Viszont a problémát útközben sem sikerült megoldanom.

Sikerült idő előtt odaérnem, pár perccel hamarabb mint a megbeszélt időpontot kijelöltük, Shukakuék már ott voltak. Meglepődtem a lány ölelésén. Valahogy olyan érdekes ez a hely. Mindenki vagy olyan közvetlen, vagy annyira magának való és elzárt. Eddig főként ezzel a két szélsőséggel találkoztam. Irigyeltem azokat akik ilyen könnyen képesek kifejezni az örömüket, hálájukat, vagy nem is tudom mit. Mindent. Egy pillanatig nem tudtam mit kezdjek az ölelésével, de a végén én is átkaroltam a törpicsek lánykát. Majd suttogva kérdezte meg a következőket. Én pedig meglepődtem. Biztos az állatok miatt suttog, így én is visszább fogtam a hangom, hisz nem ijeszteném el őket ha nem muszáj.
- Szia, nincs semmi különös. – Feleltem, és látszott rajtam némi meglepettség. Talán már nem is emlékezik rá amit akkor beszéltünk, és azt hiszi valami más miatt hívhatom?.... Nem tudtam mit csináljak, hogy adjam tudtára. Kellemetlen volna megkérni, ha neki nem volt annyira fontos hogy emlékezzen még a célzás után sem… Olyan mintha követelőznék, vagy rá akarnám erőltetni. Látszott rajtam hogy hezitálok. Majd körbepillantásom után megláttam egy kis építményt. Gondolom az erre járók megpihenésére, és beszélgetésnek is tökéletes. Az építmény nem volt más mint egy egyszerűen formált asztal, mellette két egymással szemben lévő paddal és felette oszlopokra épített nádtetővel. Nem messze tőle még valami sütögető is ki volt építve, bár azzal már tényleg nem foglalkoztam.
- Nem ülünk le oda? – Mutatom neki a helyet, bár pillantásom által kiolvasható volt hogy az után érdeklődöm. Majd ha helyet foglaltunk vagy sem, még mindig azon gondolkodtam miként is kezdjek neki a dolgoknak. Vagyis hogy miként jöjjek rá hogy tényleg segíteni akar-e benne. Elvégre… nem elképzelhetetlen hogy nem szeretnének, hisz az igazat megvallva… én sem hiszem hogy szívesen adnék másoknak tanácsot, egy lényegében megváltoztathatatlan dologban, ami erőteljes kihatással van a másikra. Idefele jövet már összeszedtem a gondolataim, azt is hogy miféle sorrendbe hozom fel őket, mint ahogy pár beszéd-válasz szituációt is lejátszottam. Tehát elkezdtem megvitatni magamban úgy, mintha a másik felem ők lettek volna. Nem jutottam vele sokra… A pulcsim úját felhúztam egészen a kézfejemre, csupán az újaim egy része látszódott ki alóla.

by **Shukaku** Pént. Jan. 01 2016, 22:04

~Nincs semmi különös. Persze! Ezért vagy ennyire zavart, ugye? De vajon mi lehet? És miért nem lehet már elmondani? Hogyan lehetne nem különös az, hogy a szafari déli részére hívsz minket? De, ez igenis különös, mert fogadni mernék, hogy még nincs elég pontod ahhoz a vadászaton, hogy itt megfogj bármit is a levadászható vadakból. Akkor miért pont ide hívtál? Meg... meg látom, hogy körbenéztél, szóval még nem jártál itt, tehát ha nem jártál itt, akkor az sem lehet, hogy szép hely, és azért akartál itt talizni. Vagy... valaki mesélhetett róla. Igen. Ez is lehet. De akkor is!~
Szerencsére az ölelés elég hosszan tartott ahhoz, hogy ezen elmélkedhessen, és a saját magát is próbálta megnyugtatni, bár ő nem igazán foglalkozott azzal, hogy rejtse a zavartságát és az értetlenkedését. A kérdésre persze bólintott.
-Persze... üljünk le, ha úgy szeretnéd. Vannak nálam szendvicsek, akár ehetünk is...
~Leülni? Még mindig fél attól, hogy figyelhetik? Miért akar leülni a szafarin, amikor itt a rengeteg érdekes állatka? Meg... vagy... elfáradt? Fázik? Nem vagyunk egy csapatban, így nem látom az életcsíkját. Talán... igen...~
Elég meggyőző volt az Shu elméletének, hogy amikor leültek, Kiwi a kezére húzta a pulcsiját, így rövid kutogatás után átnyújtott neki két vastag kesztyűt, olyan kétujjasat.
-Tessék. A szafari nem védett terület, már van fagysebzés, és ilyenkor télen azért érdemes vigyázni. És... akkor...
Ismét körülnézett, majd összenézett Timidussal is, aki bólintott. Tiszta volt a terep. Kiwi azonban valamiért nem tért a lényegre, tehát még fent kell tartani a látszatot, hogy minden rendben van. Shu pedig így is tett.
-Tehát... gondolom a pontozás miatt hívtál ide minket. Ugye?

by **Kiwi** Pént. Jan. 01 2016, 23:23

Nos ha feltűnhetett, akkor fel is tűnt, hogy Shukaku is feszültebb a kelleténél, ami nem segített az én esetemben. Hisz a feszültség feszültséget sző, még abban az esetben, ha nem is tudjuk egymás baját sem pontosan. Majd el is intézem, hogy nekem miért is ne kelljen szafariznom. Mint a lehetőség opcióját felajánlottam a tőlünk nem messze lévő kis nyársaló házikót, vagyis én annak néztem, hogy foglaljunk ott helyet.
- Szuper, de most még nem vagyok éhes, csak ha te is. – Persze, csak miattam ne vegye elő a szendvicseit, viszont ha enne, ne tegye, azért mert én nem kérek. Szóval, ezért jött létre így ez a megfogalmazás. Elfogadta az ajánlatom így kicsit megkönnyebbülten ültem le, a kicsit hideg padra. Fel voltam öltözve, hagyományos öltözékbe, és biztosított elég meleget ugyan, de kesztyűt tényleg nem hoztam magammal. A kabátom alatt lévő kinyúlt pulcsim úját cibáltam elő hogy ráhúzhassam a kézfejemre, amire Shukaku is felfigyelt.
- Nem, nem fázok… - Tiltakoztam, kicsit megszeppenve. Nem fázok, vagyis egy picit igen, de ezt nem azért csináltam, inkább… csak megszokás.
- Ez… csak megszokás. Egy rossz szokás… - Magyarázom kalimpálva a kezeimmel hevesen zavaromban. A lány szokatlanul viselkedett, vagyis nem tudtam megítélni hogy ez a viselkedés teljesen normális-e tőle, hisz annyira nem ismertem.
- Esetleg vártok még valaki? Mármint… vagy… de tényleg nem zavarok ugye? – Nyögtem ki végül amikor úgy érzékeltem hogy Shu körül néz, majd azt a tipikus összenézést, amit nem szeretek emberek között sem. Olyan mintha ki lennék rekesztve, mintha ők tudnának valamit amit én nem. Zavaró, de ezt végképp nem fogom szóbahozni. Amúgy is normális viselkedés, és csak engem zavar, és csak azért mert úgy érzem tőle hogy nem tudok valamit, ami nem jó érzés. Majd témára is tért.
- Igen. – Vágtam rá. Tehát tényleg tudja, és emlékszik. Megnyugtató.
Majd mielőtt a kifejezhetném önmagam, teljesen elfelejtettem miként is akartam felvázolni a helyzete, a sorrendet, a hozzá kapcsolódó témák is csak foszlányokban jelentek meg az emlékeimben.
- Szóval ugye… még mindig nem kelt ki a petem, pedig már letelt az egy hónap. Viszont fejlődtem, küldetésekkel és egy jó adag szerencsével… - A rajtam lévő hátizsákom még akkor levettem amikor leültem, és bizony kikukucskált belőle a leginkább strucc méretű tojáska.
- Szóval… nem tudom még azt sem hogy miféle irányítsam a pontozást. Mivel nem tudom hogy inkább több életre pakoljak, és feleljek meg egy csapatnak, vagy inkább legyek támadó… Amit annyira nem használnák ki hisz a pleyer versus pleyer játékmód nem az én stílusom. – Szögeztem le rögtön. Igen, a pvp más nevén a küzdőtér nem az én világom.
- A küzdőtér nem az én világom, ott fakadnék sírva ha valaki egy méretes baltával közelítene felém… - És a némi túlzás, nem túlzás ellenére is látszott rajtam a megrökönyödés. Barbár játékmód…
- De pont ezért nem tudnám felfogni a másokra szánt sebzéseket… Mint ahogy tőlem is távol áll hogy a késem belemélyesszem bárkibe… - Magyarázom.
- Nekem a harcok így túl közvetlenek, ijesztők… viszont haladni szeretnék, fejlődni és fejlődök is… de nem akarok koloncként lógni egy csapatban. Az leeching… és ez az amit sose szerettem és tűrtem. Sem az én csapatomban, sem pedig jómagam nem viseltem el hogy ingyen húzassam magam másokkal.
- Szóval eltelt ennyi idő és még azt sem tudom merre induljak el legalább gondolatban ilyen téren. Mi az ami hosszú távon megérné. A pontjaimat is pont ezért nem osztottam még, hisz elképzelésem sincs csak ez alap beállítottságokról. De arról hogy melyik kasztnak mi a gyengéje, aligha tudom, és nem is emlékszem már rá.
- Szóval úgy érzem, úgy gondoltam… Azért vártam eddig hogy a pet kikeljen, viszont aggódok ha baj lesz akkor az neki sem lesz jó, hisz meg kellene tudnom védeni, de alapozni csakis akkor fogok tudni ha már Ő is meglesz. Már ha érted… - Magyaráztam, és egyre inkább belejöttem mindebbe. Szóval most már ő is láthatja hogy ez nem olyan egyszerű, ha elrontom utána nincs visszaút…

by **Shukaku** Szomb. Jan. 02 2016, 09:54

-Hogy... csak akkor vagy éhes ha mi is? Nem... én még nem...
-De igen.
Vágott közbe Timidus, és mellsőjével felemelte az idomár kezét, aki nyomban el is kezdett kutogatni az eszköztárban, hiszen nem mondott ellent a barátjának, de azért a megrökönyödését kifejezte.
-Mi? Tudod, hogy mikor vagyok éhes? A kitartáspontjaink ugyanonnan vannak, de az az éhségre nem hat ki...
-Tudom, hogy mikor szoktál enni, és milyen időközönként válsz éhessé. Ha most nem eszel, úgy másfél óra múlva fogunk megállni a szafari közepén, mert vinnyogni fogsz, hogy éhes vagy.
Shu pedig elvörösödve, és morcogva hajtotta le a fejét, majd egy mozdulattal Timi szájába tömött egy szendvicset.
-Goni vagy Timi, leégetsz itt Kiwi előtt, mintha valami ovis lennék!
Persze nevetett, szóval még a sárkány is értette, hogy nem gondolta komolyan a mondatot. Kiwi is kapott egy szendvicset a biztonság kedvéért, és ha már Timi megparancsolta, Shu is nekilátott egynek.
-És ha most nem fázol, akkor majd később fogsz, szóval kelleni fog a kesztyű.
Ez az érvelés ugyanarra épült, amire Timi érvelése is, úgyhogy Shu újfent kuncogni kezdett, majd a következő kérdésre ismét körülnézett.
-Nem, nem várunk. Vagyis... általában talizunk valami ismeretlennel, de a Déli rész már nem olyan gyakran látogatott, és ha úgy szeretnéd, akkor majd ha idejön valaki, megmondjuk neki, hogy ez privát progi. Oké?
Nem értette ezt a nagy titkolózást és elrejtőzést, meg a félrevonulást, de ha Kiwinek ez kellett, akkor ez kellett. Természetesen a tojgli is kapott egy pillantást, Shu pedig halkan sóhajtott. Már ő is kezdett aggódni. Türelmesen végighallgatta Kiwit, majd megnyugtatóan mosolygott, és lassan csóválta a fejét.
-Kezdjük ott, hogy nem kell ennyire félni attól, hogy elrontod a pontozást. Ha el is rontod, és azonnal meg kell változtatni, akkor hat jelvényért cserébe bármikor megteheted. Ha pedig csak kicsit rontod el, akkor úgy évente, fél évente ki szokott jönni valami nagy patch, ami annyira megváltoztatja a rendszert, hogy szintén újrapontozhatsz.
-Támogató kaszt.
-Hmm?
Timi ismét csak szavakban fejezte ki magát, hiszen ezeket az alap kifejezéseket érteni kellett volna, de megint úgy tűnt, hogy nem csak egy kezdő ücsörög itt vele.
-A támogató kasztok alkotják a csapatok gerincét. Nagy segítséget tudnak nyújtani a támadó és védő kasztoknak, így pillanatok alatt megváltoztathatják az egész csata menetét. Nerfelhetik az ellenfelet, buffolhatják a saját csapattársakat vagy healelhetnek. Elmondásod alapján ez a pontozás neked a legmegfelelőbb. Itt nem kell a harc közepében lenned, nem kell közvetlenül fegyverrel támadnod senkit, és ha a csapatod megfelelően bevéd téged, akkor téged sem ér támadás. Ez azonban azt jelenti, hogy a nagyobb harcokban egy csapat tagjaként kell viselkedned, egyedül nem leszel annyira hatékony. Attól azonban nem kell félned, hogy ez hátrányt jelentene a küldetések során. Minden küldetés megoldható, ha fel tudod venni. Ez a pontozás a speciális képességet részesíti előnyben, szóval látnom kell, hogy eddig mivel rendelkezel ezen a téren.

by **Kiwi** Vas. Jan. 03 2016, 14:57

Csupán pislogni tudtam az előttem lezajló jelenetre. Persze volt saját véleményem a dologról, minthogy oké hogy később kevésbé lesz éhhes de így pont megzavarja azt a rendet ahogy enni szokott, és a késöbbiekben nem feltétlen azon az időközönként lesz majd, plusz hogy most mivel nem éhes nem fog tudni annyit enni mint amikor éhes lenne, tehát csupán picit elcsúsztatja ezt az időt. Legalábbis ez az én saját tapasztalatom. Természetesen nem az én dolgom, így nem tettem szóvá, és amúgy sem mertem volna. Ki vagyok én hogy egy ilyen dologba beleavatkozzak közöttük? Persze véleményem attól még akad. Picit zavart voltam, az előttem zajló események láttán.
- Nem, nem éget le. – Füllentettem, mármint nem igazán, én nem gondoltam égőnek ezt a jelenetet, de más talán annak vélte volna. De végül Shu is viccesen fogta fel a dolgot, és én is elmosolyodtam rajta. Azt hiszem ezt így illik. Majd kibontottam a kapott szendvicset. Mint mondtam nem voltam éhes, de nem mertem visszautasítani, így neki láttam én is megenni azt. Finom volt, csak sok. Kis harapásokkal tudtam csak elfogyasztani. Otthon az ha valamibe beleharaptam úgy nevezték hogy: Nyan-harapás. Utalva arra a szubkultúrára ami felé vonzódtam, és ami miatt itt kötöttem ki. De feltűnt a lány furcsa viselkedése is. Mármint úgy furcsa hogy különösen figyelt valamit, valakit, így úgy véltem várhatja az egyik ismerősét, vagy valakit. Szóvá is tettem amire kielégítő választ kaptam… De mégis elküldeni valakit csak miattam… mármint nem akarok elutasító lenni senkivel sem. Az nem lenne jó…
- Nem… muszáj elküldeni. – Próbáltam menteni a helyzetet és magamat. Végül előkerült az a téma is ami miatt idejöttünk mindketten. Elmondtam a problémámat, az álláspontomat és a nézeteimet. Átláthatták a problémámat, és hamar kaptam is választ rá. Én akkor is rettegtem az új és számomra szokatlan dolgoktól. Például a szafari játékmód is ilyen volt, de például kevésbé tartottam volna egy boss-harctól, vagy egy kazamatatisztítástól. De jelenleg volt valami ami megakadályozott mindebben.
- Ezt is szafarival lehet megszerezni? – Pillantottam rá, mert ezek alapján igencsak nagy dolog lehet az a játékmód, ha ilyen lehetőségeket enged meg nekünk. Pedig… maga az újrapontozás lehetőségével eddig még nem találkoztam. Ugyanakkor elgondolkoztam, mindazon amit megemlített… Az okokat kerestem a miérteket és a logikát. Azt hogy miért van szükség évente-félévente erre az opcióra. Nem rossz dolog, de újra és újra megváltoztatják a rendszer működésének lényegét… Zavaró belegondolni, hogy netán még nincs teljesen kész, és úgy dobtak be minket a mély vízbe.
- Támogató kaszt… - Ismételtem. És igen, rendszerint akármilyen kasztot választottam az mindig mágus volt, és azon belül healer vagy szupport… És igen… tudom hogy fontosak, és hogy főként csapatjátékosok. Amivel nincs is bajom, de itt felelősséget is kell vállalnom magamért, amivel már van, attól félek.
- Addig amíg nem tudom hogy megállnám-e a helyem addig félek fontosabb személyé válni egy csapatban… És igen… az hogy függenem kell mástól, ijesztő… viszont azt sem szeretném hogy tőlem függjenek… - Jegyzem meg, visszafogott hangon. Majd jött az amiért itt voltam, és fel akartam a szupport dologhoz még a képességet. Mármint ha olyan skillt kaptam ami utat mutat, hogy na tessék erősíti a támadásom, vagy életet ad… Onnantól máris könnyebb volna, de ez… egyik irányzatnak sem felel meg… Hezitálás nélkül nyitottam le a menüm, majd mutattam meg mindkettőjüknek. Miközben végig azon agyaltam, hogy a képességem és az adott irányzatot hogy hozzam össze. Hogy használhatnám ki… pontosan. Meg kellene mutatnom neki a leírást legalább… Vagy nem… az már túlzás volna… Mégis csak szóba kellene hozni, hátha tud valami tanácsot adni.... De hogy?...

by **Shukaku** Hétf. Jan. 04 2016, 10:36

Elcsúsztatja, de Timi gyakorlatiasan gondolkodott. Ha most eszik, akkor nem a szafarizás közepén lesz éhes, és itt a védett területhez közel sokkal biztonságosabb olyan dolgokkal foglalkozni, mint az evés, mint a szafari belsőbb területein. Az étel odavonzhatja a támadó mobokat, amihez nem volt semmi kedvük. Nem azért, mintha bármelyik árthatott volna nekik, csak ugye Shu pacifista nézetei előbb késztették volna őket meghátrálásra, mint arra, hogy harcba keveredjenek, így Timidus ezzel egy felesleges problémát előzött meg. Meg különben is, a szafarin a szafarira kell figyelni, nem az evésre, ellenben ez a hely pont az evésre lett kialakítva. Shu egy ideig bambán pislogott Kiwi megerősítésére, majd nevetve csóválni kezdte a fejét.
-Jajj, persze, hogy nem éget le! Csak viccből mondtam. Izé... látom, hogy kicsit feszült vagy, meg minden, gondoltam... meg...
Újra körülnézett, de mivel még mindig nem látott senkit, inkább rákérdezett.
-Oké, nem küldjük el a valakit, aki idejön, de most már tényleg érdekel... és bocsi, hogy csak így rákérdezek, de miért írtad azt, hogy oda mehetek. Hova nem mehetsz? Van olyan hely, ahova nem szívesen mennél? Vagy... bántottak valahol? Már tulajdonképpen céhtag vagy, szóval szeretnénk tudni, ha valami baj van, és nem kell füllenteni, meg nem tűnsz ettől gyengének, meg semmi ilyesmi. Tudom, a legtöbb pici ettől fél, hogy nem akarják, hogy mások megvédjék... de ez butaság. Mi is kérünk segítséget, ha olyan van, pedig nálunk nincsenek magasabb szintűek.
Persze válaszoltak a többi kérdésre is, ám inkább most a saját kérdésükre vártak választ. Shu bólintott a jelvényes kérdésre, majd ismét megszólalt.
-Nem kell ennyire komolyan venni. Aki mérgelődik azon, hogy elrontasz valamit, az meg is érdemli, olyanokkal nem kell játszani. Ez nem verseny, meg nem a... az olimpia... vagy nem is tudom, hogy meg kell állnod a helyedet. Maximum megmondod, hogy még pici vagy, és ne várjanak el tőled olyanokat, mint a gyakorlott harcosoktól. Egyébként pedig nem is kell harcolni, ha nem akarsz, az azonban tuti, hogy mi soha nem fogjuk leharapni a fejedet ilyenért. Ha nem sikerül, akkor megbeszéljük, hogy mit csinálhattunk volna másképpen, meg ilyesmi. Abból is lehet tanulni. Aki meg azt mondja, hogy egy csapatban egyes egyedül te el tudsz rontani egy egész küldit, vagy egy harcot, vagy valamit, az hazudik... vagy vedd dicséretnek, hogy ilyen fontos vagy.
Timidus rápislantott a menüre, majd nyitott tenyérrel a lány elé tartotta a mancsát.
-Látnom kell az aktuális szintedet, azt, hogy mennyi pontot oszthatok el, a felszereléseidet és a képességed leírását, és az eddig felvett és teljesített küldetéseidet is. Minél több információ áll a rendelkezésemre, annál pontosabban tudok neked pontozást javasolni.

by **Kiwi** Kedd Jan. 05 2016, 21:21

Úgy látszik tényleg nem értettem a viccet. Komolyan vetem a lány szavait, ezért is kapott visszaigazolást tőlem. És igaza volt a feszültséget illetően, épp csak nem olyan irányban mint ahogy azt ő gondolja, persze én nem tudom hogy ő miként gondolja, de azt érzem hogy valamiképp sejti, hisz úgy néz ki rám van írva. És való igaz, sok esetben tiszta tükörként vetítem ki az érzelmeim, persze szorult helyzetben, vagy ha meg makacsolom magam akkor sikerül visszfolytani, vagy valami mást ültetni ki rá. Vagyis én így érzem, de ez még kortántsem olyan biztos ahogy én azt hinni szeretném. Viszont most is már a számon volt a szó, hogy helyeseljem az elgondolását, de féltem hogy annak a „miért vagy feszült?” kérdés lesz a megfelelője, amit nem szeretnék megválaszolni. Nem tudnám hogy mit válaszoljak rá… így csupán egy kissé kelletlen:
- Bocsi. – Lett a vége. Az i-t is nehezemre esett hozzá tennem, de észrevétlenül odabiggyesztettem. Valahogy nem szerettem ha önön hibámból szívok, és tudtam hogy most így történt, ugyanakkor a folytatásban megtörtént az amit nem szerettem volna. A teljes rendszerösszeomlás. ><” Hogy mondjam, vagy mit mondjak?! Látszott rajtam hogy némileg zavarba jöttem, és a csajok tekintetét is kerültem. Zavarba voltam és kényelmetlenül is éreztem magam. Persze mindez csupán a tudatlanságom miatt és azért mert apróságokból is képes vagyok elefántot generálni. De ha én elefántnak érzem ezt a problémát?... Nehéz eset vagyok tudom, és ezt sem szeretem magamban, de ezek jelenleg nem számítanak, csupán az hogy kinyögjek valami értelmes, vagy legalább értelmesnek tűnő választ a kérdésre.
- Azért mert… épp siettem, és sok dolgon gondolkodtam, nem volt időm rendesen megfogalmazni a mondatot, és mert ez a hely ismeretlen számomra, és ismeretlen helyekre nem szívesen megyek. – Persze részben igaz volt, ugyanakkor átlátható, hogy mindez csupán rizsa és teljes félrebeszélés, de reménykedtem a legjobbakban. Viszont amit furcsállottam, arra rá is kérdeztem…
- Miért úgy fogalmaztál, hogy nem küldjük el „a” valakit? – Az a-t kihangsúlyozva, mivel ez egy bizonyos személyre utalt. Megszeppent és kíváncsi pillantással kémleltem, hogy mit fog rá válaszolni, minden idegét figyelve, hazugság gesztusait keresve. Majd nagyot sóhajtottam. Tényleg feszült vagyok. És ez arra ad okot hogy tényleg várhatunk valakit, de kit és miért? Én félek… QQ
A mondata befejezése után viszont mentegetőzni kezdek.
- Dehogy, nem bántottak. – Egy zavart kuncogás már a feltételezés miatt is. Érzem hogy úgy viselkedek mint valami idióta. Teljesen elveszítettem a hivatalosságomat, de még közvetlen nem tudtam lenni. Zavaró ez az állapot, de valós.
- Dehogy, nekem a segítség kérés nem esik nehezemre, legutóbb Ceart csaltuk el egy küldetésre. Találkoztam egy fiúval aki hasonló mint én, mármint ő is nem rég ébredt, Cear volt az idegenvezetőnk és a testőrünk vész esetére. – Húztam vigyorra az arcom, és lettem picit felszabadultabb.
- Viszont nem vagyok hajlandó más nyakára sem szállni, ha segítséget kérek azt visszafizetem. – Szigorúbb hangon jegyeztem meg, hisz nem szeretném ha félre értene. Ugyanakkor azt hiszem csupán kifogás volt mindez amiért Ceart meghívtam, egy tökéletes kifogás. Neki legyezte az egóját, és remélhetőleg egy jó közös emlékkel távozott a küldetés végén. Picit összeráncoltam a szemöldököm amikor kijelentette hogy nincs náluk magasabb szintű. Nagyon nehezemre esik elhinni ennyi játékos közül, főleg hogy kizárt hogy mindenkivel összefusson… Ez picit zavaró volt, de az önbizalom kell, jó dolog, viszont remélem nem bízzák el magukat, mert a túlzott egó már veszélyes is lehet. Ugyanakkor beszélek én?... Nálam két út létezik, vagy a szinte semmi, vagy pedig a túlzás… Viszont mindenki szeretné elhinni hogy valamiben kiemelkedő lehet nem? Ez normális szerintem. De nem merek rákérdezni, inkább rájuk hagyom ezt a témát. Talán majd késöbb, ha jobban megismerjük egymást. Amikor azt kezdte el ecsetelni hogy ez nem az olimpia, és nem kell megállnom a helyem egy egyszerű válasz hagyta el a számat.
- De meg kell állnom! – Jelentettem ki határozottan. Hisz ha elveszi bárki is ezt az egyetlen hajtóerőm akkor nem lesz ami előrébb vigyen… az pedig nem jó. Hisz kitapasztaltam… ha kicsit lepihenek, elhagyom magam… olyankor túl sokat gondolkodok, rossz és jó dolgokon… és nyomottabb, depisebb leszek. Az nem jó, főleg hogy nehéz belőle kirángatnom magam. Amíg viszont van ami lekössön és foglakoztasson egészségesebb életet élek. Persze ezt nem fejtettem ki neki, így elsőre. Majd ha szükségét érzem akkor. Nem vallottam be, de egy picit sértettek a mondatai. Nem mertem vele szembe szállni mert tudtam hogy igaza van, se pontjaim, se pedig mindenre kiterjedő tudásom nincs. Viszont ezek a mondatai csökkentették bennem a morált. Lekicsinylő volt, és messzire emelte azt utolérhessem őket, vagy egyenlő lehessek velük. Viszont mint az érzelmeim, a gondolataim most is az arcomra voltak írva, de szóvá nem tettem őket. Bár a legutolsó mondata a lánynak picit simogatta az egómat, szerettem volna elhinni hogy lehet ilyen, de közben példákat kerestem arra hogy miként is magyarázzam meg neki azt amit gondolok.
- Én nem szeretnék hibázni, és ez olyan amit nem lehet kivitelezni. Az emberek rengetegfélék, különböző modorral, célokkal… még egy csapaton belül is, meglepő hogy mennyire más az emberek hozzáállása akár egymáshoz, a csapathoz, bárhogy… Tudod a legelső küldetésben amin részt vettem, közöltem a statomat és hogy mire… vagyis inkább.. hogy mire ne számítsanak tőlem… És hülyének néztek, az egyik még szóvá is tette… A másik alkalommal, meg letámadtak hogy miért nem árulom el a tényleges szintemet, és honnan szereztem a felszerelésem… - Csóváltam a fejem…
- És a harc ugyanilyen… Mindenki megy a saját feje után, és nincs moralitás. Egy-egy emberke harcol… a többi vagy nézi, vagy csak vannak… ha épp nem szabotálni akarják a küldetést… Furcsák idebent az emberek. Van aki nagyon közvetlen, szinte már túlzottan is, picit ijesztő… de valhol irígylem is őket. Vannak akik túl komolyan veszik magukat, és azt hiszik szuperhősök.. Oké hogy japán, már ne haragudj meg… de tényleg, nincs bennem rasszizmus és tudom hogy nekem kell alkalmazkodnom, de nehéz ezt megszoknom. Furcsák az emberek, bár azt hiszem… inkább én lehetek furcsa… És ilyen társadalomban nem tudom hogy lehetnék jó, ha mindenki mást akar…- Keltem ki végül magamból teljesen. Nem tudtam mi felé húzzak, vagy hogy mit gondoljak. Egy picit viszont megkönnyebbültem… majd elszégyelltem magam.
- Bocsánat.. hogy így kikeltem… - És még csak nem is a stressz okozó problémámat osztottam meg, de mégis jól eset, ugyanakkor ezt nem egy kislánynak kellene… moh ><” Ilyenkor utálom magam. ><” Hiányoznak a régi ismerőseim, amikor bekapcsoltam a gépet ők elérhetőek voltak, velük közvetlen, sőt néha egyenesen szemtelen lehettem, de itt… Minden olyan valós… és ha valami baj van… itt nem tudok a kis piros x-re kattintani, itt nincs kilépés, és ezért, pont ezért nem akarok ellenségeket magamnak. Gyáva vagyok… De mint ahogy ez abból is látszik hogy nem cselekszem, mert még a pontjaim nagy részét sem osztottam el…
- Nos rendben, de nem használom. – Tettem hozzá gyorsan, nagyon gyorsan. És átadtam neki a menüt. Nem talált benne túl sok érdekességet, pár levelezést, köztük Cearral mondjuk, de abból sem sokat. Akkor nyíltan láthatta a menümet, a pontjaimat, az összes küldetésemet úgy közel tizenhét darabot, pár eventet, a küldetések mindegyike az első szintekre visz, és leginkább egyszerűbb vidd-ide, keresd meg, gyűjtsd be típusú játék, átlagosan 70-80 expekért, ahogy lettem nagyobb szintű úgy csökkent kissé a szorzó. . A barátlista üres, egyelőre. Viszont ami feltűnhetett hogy hiába értem el azt a szintet nem kaptam még meg a második képességem. Nem tettem szóvá, hisz a pet hiányához kötöttem az egészet. Vagy pedig ahhoz hogy a rendszer nem szeret engem… De az is megeshet hogy csupán azért nem jelent még meg mert nem kerültem olyan helyzetbe… Viszont szóvá sem tettem... így is bajosnak éreztem magam...

a menü

by **Shukaku** Szer. Jan. 06 2016, 05:06

-Pfff! Kezdesz olyan lenni, mint Kanami. Figyi...
Shu egy kicsit hátradőlt, hogy mutassa, hogy mennyire nem kell itt illemkedni, mennyire nem kell feszültnek lenni, és mennyire csak egy sima beszélgetés folyik itt. Most már kezdte elhinni, hogy valóban nincs semmi baj, ez azonban azt jelenti, hogy csak egy dolog miatt idegeskedhet Kiwi, méghozzá miattuk.
-Nem kell semmiért bocsánatot kérned, és nem kell izgulnod, ha velünk beszélsz. Én csak Shu vagyok, ő pedig csak Timi. Tudom, sokan túlizguljak, meg... oké, elértünk pár dolgot, de én is ugyanannyit várok el, amit akár te is elvárhatsz. Az, hogy segítünk nem jelenti azt, hogy most hú fölötted vagyunk, és neked szoronganod kell mellettünk, meg hálásnak lenned azért, hogy rád pazaroljuk az időnket. Sok pici így hiszi, és hajbókolnak meg minden, de páran pont ezért hisznek minket elbizakodottnak, amit meg nem szeretnénk. Oki?
És szerencsére a kérdés is megválaszolódott, és sokkal egyszerűbb volt a felelet, mint ahogyan azt az idomár sejtette. Csak egy elírás történt. Kiwi kérdését viszont azonnal nem is értette, kellett pár másodperc, míg visszaidézi a saját szavait, amikor azonban rájött, csak legyintett.
-Az nem jelent semmit, csak talán azt, hogy néha szeretek így beszélni, mert hátha így kevésbé idegeskedsz mellettem, mert vicces, vagy valami. De... én szoktam mindig rászólni az emberekre is, hogy a petek meg az itteniek is „ők” nem pedig „azok”... szóval talán emiatt. Vagy nem tudom...
És látszott rajta, hogy tényleg nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, szimplán csak egy elszólás volt, amit ő így szokott használni. Így viszont, hogy minden tisztázódott, már a mentegetőzés is felesleges volt, viszont a visszafizetésen nagyon komolyan el kellett gondolkodni.
-Háááát... ruhákat mosni nem kell, a mosogatást elintézi a rendszer, ha megkérem, de néha még szeretek is Timivel mosogatni, a hab miatt, meg itt ugye nem megy tönkre a kezem benne... szóval nem tudom, hogy mivel fizethetnéd vissza.
Persze látszott az arcán, hogy csak viccel, és egyáltalán nem azért csinálja az egészet, mert bármit is elvár.
-Kivéve persze egy dolgot. Jun nagyon sokat tett értünk, és a világ legjobb és legvidámabb céhvezére. Szóval szeretném, ha kitartanál mellettünk. Nem vagyunk egy erős céh, a leggazdagabbak sem mi vagyunk, de szerintem a legvidámabbak már igen. Szóval saját magaddal meg a jelenléteddel fizetheted vissza. Deal?
És a kezét is nyújtotta, széles mosollyal az arcán. Ez azért csak egy ígéret volt, de azt is jelezni akarta, hogy nem a fogadalom útján szeretné a céhhez kötni Kiwit, hanem meg akarnak felelni neki. Mert mégis csak, valamennyire azért meg kell felelni, ahogyan a lány is mondta.
-Csak... ne hajszold túl magadat. Meg... értem, én sem vagyok teljesen japán, én sem értek egy csomó mindent... de nem nekik kell megfelelni, ezt már megtanultam. Mi nem vesszük komolyan ezt az egészet. Teljesen más az elképzelésünk egy csomó dologról, mint másoknak. Persze, sokan irigyek ránk, mert hú ötvenes szint, meg mittudomén, mintha az olyan sokat jelentene... persze büszke vagyok rá egy picit, meg minden... de szerintem az a lényeg, hogy magadnak megfelelj. Ez egy új világ, új lehetőségekkel, és mindent elölről kezdhetsz. Csináld úgy, hogy neked jó legyen. Szerintem Kayaba is ezt szeretné. És ne kérj állandóan bocsánatot!
Újabb korholás, persze csak viccesen, eltúlzott szülői hangnemben.
-Honnan tudhatnánk, hogy mi a gondod, ha nem mondod el? Azért vagyunk, hogy segítsünk. Ugye Timidus?
Timidus ugyan bólintott, hiszen képes volt több fele figyelni, szemei azonban ekkor már a menüt böngészték. Olyan gyakorlott mozdulatokkal használta a menüt, mintha egész életében ezt tette volna. Nem voltak felesleges mozdulatai a navigálás közben. A leveleket meg sem nyitotta, hiszen Shu már elmondta neki, hogy nem illik más levelezésében kutogatni. Átnézte a pontokat, a felszerelést, a képességet, a jártasságokat, a felvett küldetéseket, majd végül becsukta az egészet.
-Rövid idő alatt érted el a tizennyolcadik szintet. Az eddigi tapasztalataim alapján ez csak akkor lehetséges, ha valaki mástól vetted el a pontjait.
-Timííí!
-Eddigi tapasztalataim alapján azonban te nem lennél képes gyilkolni, főleg nem indikátorszín változás nélkül. Kérlek magyarázd el nekünk, hogy miként lehetséges ez.
Pár másodperces szünetet tartott, majd elengedte a lány kezét.
-Jól döntöttél, hogy hozzánk fordultál. Ekkora szinten már valóban bölcsen kell gazdálkodnod a pontjaiddal.

by **Kiwi** Vas. Jan. 10 2016, 19:55

Látszott rajtam az értetlenség a név hallatán, bár azt tudom hogy nagyon, de nagyon ismerős valahonnan, de nem kérdeztem rá, csupán egy szokatlan grimasz jelent meg az arcomon. Hisz olyasvalakihez hasonlítottak akit nem ismertem, így nem étethettem az összefüggést sem, csupán hogy negatív jelzőként akarják rám aggatni, ami nem tetszett. Nem éreztem, hogy kiérdemelném… Nem ismertem annyira a lányt hogy tudjam milyen úgymond civilben, vagyis a bolt pultja mögötti énje. Valamivel lazábbnak tűnt, valahogy furcsa is volt kissé, valahogy szokatlan, de ez lesz a valós arca, az ami nem rontja az üzletet. Ilyesmi az igazi Shukaku, mint ahogy én is ilyesmi lehetek igazából mint amit most mutatok neki. Bár volt egy szokatlan mondata, amolyan önfényező, de nem tettem hozzá megjegyzést, még arra is ügyeltem hogy fintort se mutassak felé. Bár látszik ő csak maga irányába gondolkodik, az meg sem fordul a fejében hogy én mindenkivel ilyesmi lehetek és ez sértett valahol. Bántott. Rossznak éreztem magam mindez miatt. Nem ilyennek kellene lennem. És mégis hogy mondjam meg azt, hogy nem miatta vagyok ilyen feszült hanem alap, vagyis olyanokkal akikkel keveset találkoztam. Nekem nem megy olyan könnyen…. közvetlennek lennem. Eddig két emberke tudta nálam elérni valamilyen szinten. Az egyik Cearso, a másik Eldrie. Magam is meglepett hogy két fiú Azt hiszem a lányoktól jobban félek kissé. Persze hisz a lányok jobban ismerik a lányokat, a trükköket, a hibákat, valahogy velük nehezebb, a fiúk pedig csak fiúk. Másabb az értékrendjük kissé, ami ki is érződik néha, mégis valahogy könnyebb velük. Pedig ott van Miu-chan, tök aranyos és segítőkész ő is. Vele sem találtam úgy hangot ahogy szerettem volna és most Shukakuval sem sikerül?... Igaza van amúgy abban hogy túlizgulnom, de akkor is. Ő nem fogja fel mi is történik itt igazán… A kezébe adom a pontjaimat, azt amit saját magam sem mertem szétosztani, azt hiszi ezt olyan könnyű dolog megtenni?... Kezdem kicsit felhájpolni magam ami nem jó, nagyon nem jó. Jószerivel annyit vesz észre az egészből hogy elcsendesedtem, hisz nem tudok semmi érdemlegeset mondani. Pedig szeretnék. Nagyon szeretnék. Az „Oki?” visszakérdezésére csak bólintottam. Elbizakodottnak hiszik? Pedig úgy is beszélnek… Bár az én belátásom szerint a túlzott önbizalom hiba, pont ezért is tartok ott ahol most… Én vagyok a másik hiba… Majd visszakérdeztem én is, miután megválaszoltam mindazt ami a félreértésünket okozhatta. Persze erre akkor még nem jöttem rá, hogy az én elírásom indított el mindent így…
- Értem. – Válaszoltam, ismét olyan hivatalos hangsúlyban mint amit a boltban használtam. Azt hiszem vékonyítanom kéne a hangomon, akkor talán kedvesebbnek tűnne. Gondolkodtam el magamon. Majd megemlítettem neki hogy én bizony szeretem visszaadni azt amit kapok. Legyen szó kedvességről, vagy akár tárgyakról, segítségről. És én ezt komolyan is veszem… Ellenben a válasza, ismét sértő volt… És másra sem tudtam gondolni hogy egy gyerekkel beszélek és ezért. Valahogy túl sokat vártam tőle, hogy boltot vezet, meg többen is elismerik. Nem értettem az összefüggést. Ugyanakkor volt két dolog ami már irritált. Ez pedig két olyan dolog amiben nem hibás, így még csak fel sem róhatom neki. Az egyik hogy elindított bennem egyfajta versenyszellemet, amiről nem tudom hogy jó-e avagy sem. Azt tudom hogy az efféle versenyeket én nem szoktam szeretni. Hibásnak érzem magam miatta, bűntudatom van, mégis… mégis egyfajta riválist látok benne, talán a sérelmek miatt, az elismerés miatt amiben részesítik… Fogalmam sincs miért pontosan. És a másik… az hogy hasonlít az öcsémre. A viselkedése, a jelleme egy picit… az hogy gyerek és sokat tud, vagy legalábbis tud úgy beszélni, határozottan. B ántott a dolog, örültem neki és talán pont ezért. A felismerés már akkor megszületett amikor a boltban beszélgettünk picit. És ez a gondolat azóta is kísért. Félek tőle… Akarom is és nem is, fáj is és örülök is… Kusza értelmetlen érzelem, pont olyan ami úgy meg tud telepedni az emberben mindaddig amíg fel nem szabadítja. Épp csak fogalmam sincs hogy kell azt… Van amikor sikerül, van amikor csak még inkább beissza magát az elmémbe és onnan pusztít, és nem hagyja hogy elfelejtsem, vagy a szőnyeg alá söpörjem. Viszont az öcsém egyszer sem sértett meg. Vagyis egyszer, de az szintén egy olyan dolog amiről nem tehet és az én gyengeségemet tükrözi, mint a mostani példa is. Szúrós szemmel pillantottam a lányra amikor csicska munkákat hozott fel, meg azt hogy tönkre megy a keze a mosogatástól…
~ Szegééény…~ Úri picsa! ~ És mindezt erős szakazmussal és indulattal. Az ilyen embereket soha sem szerettem, és nem akartam Shukakuban sem csalódni, mégis úgy éreztem egyre közelebb sodródok ahhoz. És elbizonytalanodtam abban hogy jó ötlet-e rábízni magam… Ennek nem mertem hangot adni, gyáván sodródtam tovább az árral miközben koptatták az elmém a gondolatok, a kételyek, és a lehetséges megoldások, de leginkább a miértek. Ebből az egyik, hogy azt vártam hogy azt fogja mondani hogy már visszafizettem neki. Hisz persze nem csak azért de azóta is ha találok vagy kapok egy olyan itemet amit nem használok leadom, plusz a pénz amit szintén a boltocskának szántam és a céh bajkának adtam végül. Nem felhánytorgatás, de ezek szerint olyan csapdába léptem ahonnan ne fiztem vissza soha azt a kölcsönt amit felvettem? Látszott rajta hogy viccel ami még inkább bosszantott, elvégre minden vicc fele komoly… hisz van alapja, plusz nem szeretem az ilyen dolgokat elviccelni. Viszont tudom hogy rossz tulajdonságom pillanatok alatt a legrosszabbat meglátni, akár helyzetekről akár emberekről van szó, és tudatosítottam magamban hogy ez is egy olyan eset. Mégis ott volt bennem a félsz, az hogy eladtam magam, és az hogy zsarolva leszek, és az hogy nem lesz bátorságom… nem-et mondani, de még rá kérdezni sem… Ilyenkor gyűlölöm magam. Majd végül csak kibújt a szög a zsákból, amennyire ijesztő annyira volt kedveskedő is. És el tudnád rólam képzelni hogy tényleg vezettem már céhet? Tízen felüli létszámmal, változó korosztállyal, többségében fiúkkal. Na ennyit tesz ha egy gép mögött ülhetek, és ott úgy érzem önmagam lehetek, és ha baj van… csak bezárom az ablakot és megszűnik… Bár az is ritka volt, az olyan kihívásokat szeretem amiben nem vagyok közvetlen benne, vagy mégis van egy bizonyos éter, űr… távolság, ami megvéd, bárkitől. Mindenkitől. És ebben a biztonságban ki tudok bontakozni, sokkal gyorsabban mint így. Nem erősségem hogy megállapítsam pontosan hogy ki milyen, mire gondolhat és miféle szándékkal van felém, és ez rémessé tesz egy-egy hétköznapi beszélgetést is. Igen, a suliban is pont ilyen voltam, már amikor bementem. Mint mondtam én az online világban éltem és teljesedtem ki. És most is itt vagyok, épp csak… azt hiszem nem nőttem fel még az efféle feladatokhoz. Vissza akarok menni, bezárni, kilépni, és felkelni a szobácskámban. A válaszom erre két kérdés volt. Nehéz volt feltenni, megfogalmazni, de a bennem lévő dac segített hogy oldjam a gátlásaimat. Bár a hivatalos beszédstílusom megmaradt, viszont belepirultam abba a mondatba hogy a jelenlétemmel, saját magammal fizethetem vissza. Fontosnak éreztem magam tőle, de mégis veszélyesnek láttam a dolgot, féltem. Nem szerettem az olyan helyzeteket amiket nem tudok kezelni, és ez pontosan olyannak tűnt.
- Két kérdésem van. Az egyik miért akarod annyira hogy a csapatotokban legyek? És a másik, miért Jun-al jössz elő, egy ilyen kérésre? - Részemről érthető, sőt logikus is volt mind a két kérdés. Mókás volt hogy a szava járása is a: „Deal?” is Cearsot idézte bennem, hisz hasonlóképp kötöttünk egyszer üzletet mit is. De igyekeztem kiverni őt a fejemből. Most másról, fontosabb dologról van szó. Bár ha egyszer sikerül megbarátkozni ténylegesen Shukakual és a többiekkel, valahogy vissza akarom csalni Ceart is a céhbe. A kézfogást viszont elfogadtam. Valahogy olyan hülyének éreztem magam ebben a helyzetben. Kínos volt, és nehéz volna megfogalmazni miért is. Majd ismét jött egy olyan mondata amire jelenleg nem tudtam mit reagálni. Mégis amióta bent vagyok foglalkoztat engem is. Új élet mi?... Igazság szerint sok sok lehetőséget látok én is, mégis, mégsem merem megfogni úgy mint mondjuk Ő. Arról nem is beszélve hogy már feltűnt hogy két részre oszlanak az emberek, és én most is ott lebegek mindkettőjük között… Egyszerűen döntésképtelen állapotban. És az oka mindennek micsoda? Pont az mert ott lebeg felettem a: „Mi van ha?” Kérdés ami nem hagy nyugodni, sem pedig cselekedni, de a szőnyeg alá sem tudom söpörni, hisz olyan sokszor felbukkan, pont mint most is. Ráadásul Cearso is megkért, hogy jelezzek, ha döntöttem, de félek hogy rosszul döntök, arról nem is beszélve hogy nem tudom hogy a fiú is miféle választ vár el… Rémes helyzet. Ismét bocsánatot kértem, amikor úgy éreztem. Legszívesebben azért is bocsánatot kérnék amit most érzek, azért a zűrzavarért ami bennem tombol. Néha f élek hogy nem vagyok normális, hogy megőrültem, vagy hogy gyengébb képességű vagyok mint mások. Persze… talán pont ezért is érzek rivalizálást a lánnyal szemben, talán ezért is választotta őt?... Ostoba vagyok, és arra hogy csináljak úgy ahogy nekem jó?... Sokszor fogalmam sincs mi is volna jó nekem igazán, ténylegesen, hosszú távon… Olyan könnyű mondani… Végül Timidus vette át a menüm navigálását, számított, hogy mit fog mondani a pet, és Shukaku, és pontosan így… pontosan ezért lehettem feszült annyira. És amikor felhozza a pont lopást is látszott az arcomon a döbbenet, és a rémület.
- Lehet olyat? – Kérdezek Shukakura, szinte rögtön még mielőtt Timi folytatta volna. Majd amikor folytatta.
- Nézd meg újra akkor! - Jegyzem meg a petnek.
- Minden itt van. – És ott is volt, az összes küldetés, az összes, érte járó jutalom, és mindezek közül egy volt csupán ami némileg magasabb jutalmat adott. De az sem volt számottevő, a 17 küldetés mellett.
- És amúgy is… én nem harcoltam küzdőtéren, én csak küldetéseket csináltam, meg pár eventre mentem… - Szögezem le, amúgy magam sem értem miért is magyarázkodom. Gyűlölöm a gyanúsítgatásokat, főleg ha alaptalan, és alap zaklatott hangulatban vagyok. Végül elengedte a kezem, én pedig a lábaimra tettem, megfogva egyiket a másikkal.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 11 2016, 06:58

Először is atya ég! Az, hogy ennyi felesleges gondolat kavarogjon valaki fejében, és mellette még beszélni is tudjon, ha csak annyit is, hogy értem... hát ez elég szép teljesítmény. Na persze Shu csak azt látja, hogy hosszú a csend, utána pedig csak egyetlen szó érkezik válaszként. Ha Timi lenne, betudná ezt annak, hogy az emberek gondolkodása rendkívül lassú, és ennyi idő kellett ahhoz, hogy értelmezze a dolgokat. Persze Shu nem Timi, így sokkal emberibb választ keres: Kiwi hazudik. Vicced, hogy most talán a sárkány áll közelebb az igazsághoz, ám nagy szerencsédre egy olyan lánykával hozott össze a sors, aki bár igyekszik teljesen szabadnak tűnni, olyannak látszani, aki elsőre megbízik mindenkiben, ő is ugyanúgy fél, mint akárki más. A nagy pofára ejtések nem tűnnek el nyomtalanul, főleg úgy, hogy ebben a világban is jelen vannak. A kicsikről ne is beszéljünk, akiket felkarolt, és akik eltűntek, és még annyi mentségük sincsen, hogy ki lenne húzva a nevük a falon. De vannak nagy veszteségek is, akik vagy így, vagy úgy, de becsapták és elhagyták őket. Peter, Utahime, Anatole... és már Arata is. Persze az utolsó a legfájóbb, de az a legérthetőbb is. Még nem állt készen egy olyan kapcsolatra, és Kayaba Akihiko őt védi azzal, hogy eltűnt. Na meg persze ahogy lelépett, adott maga helyett neki másik társat, aki továbbra is gondoskodik az érzéseiről, Timi mellett. Kayaba tudta, hogy Shunak még meg kell tanulnia szeretni a kinti embereket... de az itteniek önzetlen szeretete már azonnal kiváltja belőle ezeket a megfelelő érzéseket. És igen, a félelme is innen ered. A kinti emberek annyiszor becsapták már, hogy fél attól, hogy újra megteszik.Fél az elköteleződéstől, mert tudja magáról, hogy ha valaki egy picit is szereti, akkor képes mindent megtenni érte... és azt is tudja, hogy ez emberek ezt előszeretettel használják ki. Ezért fogja vissza magát, ezért vannak olyan hatalmas különbségek az egyik és a másik Shu között. Az pedig csak ront a helyzeten, hogy az előítéletes emberek valamiért mindig a rosszat feltételezik róla, és minden szavában a rosszat látják. Ezt teszi most Kiwi is, pedig azt még el sem mondta neki, hogy nem akar kijutni. A merengést szerencsére kérdések szakítják meg, amire csak egy kínos mosoly a válasz először. Olyasfajta szégyenlős, úgyis tudod, miért nekem kell kimondani mosoly.
-Mert... mert ez egy remek csapat... te pedig egy nagyon kedves valaki vagy. Tudom, hogy nekem ez nehéz... de én is szeretnék barátokat... meg... meg Jun is megérdemli, hogy céhtagjai legyenek... rengeteget dolgozik a céhért. És... és Junnal... izé... azt hiszem ő az egyetlen igazi barátom. Mármint... Cear és Ato is vannak... de úgy, hogy lány barát... érted... és csak ő a céhvezér.
Majd újabb hosszú szünet, és úgy tűnik Timi megint belenyúlt valamibe. Shu bólint, Timi pedig a kérésnek megfelelően újra átnézi, és most is megcsóválja a fejét.
-Az egyik küldetésed naplózása vagy hibás, vagy kifogtad Aincrad legjobb küldetését, és ez megmagyarázza a szintlépésedet is. Javaslom, hogy tartsd titokban ennek a küldetésnek a mibenlétét, és a naplót is töröld ki. Ha valaki megtalálja, és a küldetés ismételhető, hatalmas erőt adhat annak, aki képes rá többször elmenni, és nem zárom ki, hogy van olyan képesség, ami megnyithat már lezárt küldetéseket.

by **Kiwi** Vas. Jan. 24 2016, 14:45

Úgy gondolom teljesen érthető, sőt megérthető Kiwi reakciója, és aki ismeri az embereket az tudja hogy az feltételez a másikról rosszat aki szintén sok negatív tapasztalattal lett gazdagabb. És fél, és óvatos, és… a viselkedésével, a negatív előítéletekkel is védekezik. Azt üzeni, ha ilyen vagy tudom milyen vagy, és tudom mire számíthatok tőled… Persze mindez egyáltalán nem jelenti azt hogy helyes volna… hogy… értelmes vagy megfelelő reakció lenne, viszont az ember nem logikus teremtés, és minél inkább fél vagy tart valamitől annál nagyobb erőfeszítést tesz az önvédelemre, arról nem is beszélve hogy jelentősen elősegíti a hibázási lehetőségeket is. És Kiwi ezt tudja, de nem képes tudatosítani magában. Ha így nézzük Shukaku a szocializálódásban előrébb tart mint ő. De szerintem már ezt is túlragozzam. Végül a csendet egy kérdés, egy olyan kérdés töri meg, ami szintén teljesen érthető. Hisz furcsállotta hogy Jun nevében beszél, és nem a saját érveivel próbálja meggyőzni.
- Láttam hogy remek csapat, és Jun tényleg rengeteget dolgozik a céhért. Akkor ott volt a csendes Kanami, és egy ismerős nevet is láttam Saya-ét, de a tulajdonosát nem… Mármint ismerek egy Saya-t. Két küldetésen is voltunk már együtt… de nem vagyok biztos benne hogy ő volna…- Persze a céhlogókat nem nézte meg, és nem is figyelt különösebben rájuk eddig.
- Akkor Cearsot… elmondta hogy miért lépet ki, de jó lenne ha egyszer visszajönne. – Ejtett meg egy halvány mosolyt. És fel sem tűnt hogy tagként beszél magáról.
- Akkor a selfie-s fiú…- Itt nem tudott többet hozzáfűzni. Maximum annyit hogy igencsak helyes egy srácról van szó. Embarassed

- Meg… mi. – Estem ismét gondolkodóba, és a számat csíptem össze a kesztyűben.
- Nem hagytam ki senkit, ugye? – Egy kis agytorna is volt ez számára, és Kanami volt az egyetlen új név amit meg kellett jegyeznie, Alex neve nem hangzott el, vagy ha igen is már nem dereng neki különösebben, csak az a beállított kép.
- Szóval, tényleg nagyszerű csapatnak tűnik. De érdekelne a céh célja, akkor a kötelezettségek, azt hiszem még a szabályzatot sem láttam. – Jelente ki, és gondolkodott el. Igen, az a party a buliról szólt és nem a formalitásokról, így nem is merte feltenni akkor a kérdéseit a főnöknek. Főleg hogy látta, hogy ő is a hmm… „szabad gondolkodók” csoportjába tartozik. És picit talán labilis is, hisz amikor kiengedték az állatkákat sírva fakadt és Shu vigasztalta meg. Az is egy jó megnitdzkés volt. Vagyis mókás mert amikor Cear ruhája alá tuszkolt egy sütit, és bár azt várta hogy ott akarja majd kiszedni a darabokat, végül bebizonyosodott hogy Cear tényleg nem egy buta fiú, és nem hagyta magát kinevettetni. És igaz nem az történt amire Kiwi számított, mégis tetszett neki a fiú megoldása.
- Amúgy… miért számít az, hogy… ő a vezér?... – Tudom milyen vezérnek lenni, és azt is hogy mennyi hátulütője van, és én rühelltem ha valamit csak azért mert én vagyok a vezér… És most ezt megkísérelte felvilágosítani arról.
- Azért kérdezem mert, megnehezíted a dolgát ha hogy is mondjam… ha külön tiszteletet adsz neki, csak mert vezér. Én nem nézem hogy vezér-e vagy sem. Én az embert keresem és látom. A rang az elhanyagolható. Nem fogom kiemelni csak mert vezér… még ha hirtelen durván is hangzik. De jobb ha eleinte tisztázzuk ezeket. – Kiwi szája megeredt, vagyis elért arra a szintre hogy merjen véleményt vállalni, bár tudja magáról hogy ezt a szintet rühelli… Legalábbis addig amíg nem lesz teljesen biztos abban, hogy másik fél tud véleményt fogadni. Majd kicsit később…
- Amúgy… én mostanában valahogy jobban kijövök a fiúkkal. – Jelentette ki. Majd rájött mit is mondott…
- Mármint nem úgy, ne úgy értsd! – Rázta a kezeit, és ijedten szabadkozott mint valami szűz kislány… És hogy miért? Maga sem érti igazán… Bár, leginkább azért sem témázgatna erről hisz akárhogy is nézzük Shukaku még kislány.
- Csak könnyebben hangot találok velük, jobban tudok beszélgetni, és viccelődni… - Szabadkozott… Végül foglalkoztunk a pontelosztással is. Elvégre ezért jöttünk. Volt egy furcsa, sértő megjegyzése a petnek, amit hirtelen Kiwi fel sem fogott… Hogy ő ölne?... Még a feltételezés is… De lényegtelen, ugyanis hozzá tette hogy nem tennék ilyet. Vagyis nem értettem pontosan… Kezdtem kicsit összezavarodni, de megkértem, hogy fussa át megint, mert valamit elnézhetett. Végül ismét egy magyarázatot kaptam miközben, már én is figyeltem melyikről is lehet szó.
- Jah, igen… emlékeztek amikor bementem a boltotokba és le is adtam a kölcsönvett cuccokat. És amikor a kasszában is akartam hagyni valamennyit? – Majd vártam hogy emlékezzenek.
- Ezt aznap előtti este, vagyis délután végeztem el…. – Magyarázom.
- Hatalmas expet, aranyat és tárgyjutalmakat is ígért…. és be is tartotta… és magam sem számítottam, hogy ekkora jutalomban lesz részem… pedig csak negyedik helyezett lettem, a hatból… - Magyarázom.
- De miért ne mehetne többször is rajta valaki?... Mármint… úgy hirdette magát, hogy ritkán nyílik meg a küldetés… és ott van a szintkorlát is. – Magyarázom. Persze a szintkorlát, Kiwi már hallott róla, és ezért nem kérdezte meg csupán, hogy miért gondolják legnagyobb szintűeknek magukat Shukakuék. Elérték a korlátot, onnan ők is tudják hogy egyenlőre nincs tovább…
- Amúgy… nekem abszurdnak hangzik ez a küldetés megnyitó képesség. – Hangjában hallatszik is hogy szkeptikusan áll hozzá. Mármint nem hazugsággal vádaskodik, szimplán nehezen tudja elképzelni, pedig Kiwinek aztán van képzelőereje.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 25 2016, 09:21

Shu végig bólogatott, és mindvégig az a merengő, lágy mosoly volt az arcán. Szerette ezt a céhet, és valamennyire a családjának tekintette őket. Még mindig félt kötődni, mert túlságosan könnyen elveszíthette őket... de már eljutott odáig, hogy jól merte magát érezni velük. Szoros kötődést ugyan csak Junnal alakított ki, de imádta Kanamit is, Ceart is és Sayáékat is, ráadásul Húgival meg Timi jött ki jobban. Azt lehetett érezni, hogy minden rendben van, legalább is a kisebb súrlódásokon kívül, amik meg csak érdekesebbé teszik az életet.
-Saya zöld hajú pici lány. Nagyon különleges, mert sokszor ilyen ugrabugrálós, de ha néha olyan kedve van, akkor meg csöndes. Tudod... az időjárás.
Megígérte Sayáéknak, hogy senkinek nem mondja el a titkukat, és így is tett. Felkészíteni azonban fel akarta rájuk a céhtársát.
-Cear pedig igazából céhtag, ott van velünk. Az, hogy a listában benne van-e, vagy sem, nem igazán számít. Éééés... okos fiú, állandóan valami taktikán jár az esze, szóval az sem lepne meg, ha szimplán csak a szólós előnyök miatt döntött volna így, akkor pedig nem is szabad erőltetni, hogy visszajöjjön. Meg egyébként sem. Amíg bármikor láthatjuk, meg eljön a murikra, addig olyan mindegy, hogy ott van-e a nyuszi a neve mellett, vagy sem.
Újra bólintott, amikor a lány végzett a felsorolással, majd erősen gondolkodóba esett, amikor a célokról kérdezte, bár csak pár másodpercig. Ezután csak előkapott az eszköztárból egy könyvjelzőt, aminek az elején a Limen képe és a koordináták voltak, hátulján pedig pont az, amit Kiwi kérdezett. A céhszabályzat.
-Ennyi. Tényleg csak ennyi. Mi nem vagyunk ilyen túlszabályzott bigyók, csak azt akarjuk, hogy az emberek megtanuljanak boldogan élni ebben a világban. Tudod... vannak akik nagyon görcsösen veszik ezt az egészet. Elhiszik ezt a gyilkos világ dumát, azt, hogy bármikor meghallhatnak, és a kicsiket is ezzel riogatják. Persze... tényleg bármikor meghalhatsz, de nem jobban, mint odakint. Sőt... kevésbé. Ők állandóan félelemben élnek, és nem képesek boldogok lenni. Majd egyszer nézd meg a frontosok arcát egy csata előtt, hogy mennyire gondterheltek és öregek. Elfelejtettek játszani, és elfelejtettek élni. Tudom, ez most olyan nagyon bölcses, de tényleg így van.
A vezér kérdésénél már annyit sem gondolkodott, mint az előbb, csak legyintett, és megadta a választ.
-Semmit. Anat kinevezte, és a rendszernek is kell valaki, mint vezér, hogy céhet alapítsunk. Igazából ennyi a lényeg, hogy ő tud felvenni embereket, ő tud megváltoztatni dolgokat a céhben, meg ilyenek. Egyébként minden döntést együtt hozunk meg, vagyis hát úgy együtt, hogy azokkal, akik szeretnének beleszólni. Csak mivel a végén Junnak kell lenyomni az oké gombot, ezért fontos, hogy ő a vezér. És... nem azért kap külön tiszteletet, mert vezér... sőőőőt...
Itt nevetett, amikor eszébe jutottak azok a pillanatok, amikor Junnal incselkedtek.
-Azért kap tiszteletet, mert a legjobb barátom az emberek közül, és megérdemli. És ha te elkezdenéd a játékon kívül céhvezérezni, mint más céhekben, akkor úgyis az orrodra koppintana. Néha persze csinálunk ilyen ceremóniákat, mert szereti az ilyesmit, de csak poénból. Majd meglátod, ha kicsit többet leszel velünk.
Kis pír, a tekintet gyors félrefordítása, amikor a fiúkról van szó. Megint Ato jár az eszében, na meg persze a kis barátnője. A szabadkozásra azonban csak kiölti a nyelvét, majd hátradől.
-Én már nem tudom mi legyen a fiúkkal. Itt... szóval na... én még nem láttam idebent komolyabb kapcsolatot annál, mint amit az árvaházban is csináltak a nagyobbak... sőt, sokszor inkább arra hasonlít, amit a kisebbek csináltak. És még én vagyok a kislány...
Kicsit sértődött képet vágott, de csak megjátszotta, hiszen újra nevetett. Nem akart kapcsolatokkal foglalkozni, nem akart belebonyolódni semmibe. Ha megtehette volna, akkor csak mindenkit szeretett volna, aki megérdemli. Ezután azonban ismét Timidusra terelődött a pislantás, a sárkány pedig meg is adta a választ.
-A nagy erővel nagy felelősség is jár. Több héten át figyeltem a Kiképzőtisztet, és azt, hogy kik fogadják el az ajánlatát. Minden második héten átnézem a Black Iron Castle falait. A tapasztalatpontokat nem véletlenül hívják tapasztalatpontoknak. Tapasztalat nélkül csak szinteket kapsz, nem valódi tudást. Egy ilyen ember nem áll készen azokra a küldetésekre, amikre a szintje viszont már engedi. Sokkal magasabb a halálozási arány a kiképzőtisztesek között, mint azok között, akik valóban elérték azokat a szinteket. A hirtelen jött hatalom pedig megborítja az emberek többségének elméjét, és nem tudják megfelelően kezelni. Visszaélnek vele. Mind az egyén, mind a közösség védelme érdekében titokban kell tartani az ilyen küldetéseket.
Újabb szünet, majd ismét megcsóválta a fejét.
-Láttunk embereket feltámadni. Láttunk embereket a másik gondolataiban olvasni. Láttunk olyat, aki visszazöldítette az indikátorokat, amik elvileg arra szolgálnak, hogy felismerjük a gyilkosokat. Nem lepne meg egy ilyen képesség sem.

by **Kiwi** Kedd Jan. 26 2016, 17:43

- Zöld hajú… - Ismételte utána, és ismét összecsípte kezével a száját.
- Olyan egyszerű fehér ruhában szokott lenni nem? És íja van, azt hiszem… - Ment biztosra, osztotta meg minden birtokában lévő adatot hogy tutira mennyen. Bár egyre biztosabb volt benne, végül már teljesen.
- Igen, vele voltam már két küldetésen. Sajnálom hogy a múltkor nem jött el… de igen, bár szerintem nem időjárás… csupán… mindenkinek lehet rossz illetve jó napja. Ismerem ezt az oldalát, kicsit érzékeny lány. – Jelente ki egyszerűen.
- Mármint nem rosszból mondtam, nem kibeszélni akarom, és nem is gondolom, hogy az érzékenység rossz volna… - Kezdett rögtön szabadkozni. És amit mondott, úgy is gondolta.
- Amúgy a nyelve az erőssége, egyszer egy flúgos nőt úgy elküldött a fenébe hogy csak pislogtam. – Osztotta meg vele, az egyik pozitív élményét a lányról, miközben az emléken halkan kuncogott egyet, bár akkor nem tette. Végül Cearso került sorra. Kiwi végighallgatta mindazt amit a lány mondott, mielőtt megszólalt volna, sőt egy picit el is mélázott a halottakon.
- Szóval azt mondod… most is taktikázna és előnyöket keres? – Neki nem ezt mondta, sokkal szentimentálisabb okkal magyarázta, viszont ez a válasz két elméletét is bizonyította a lánynak. Az egyiket Shukaku felől, a másikat Cearso felől. Persze ezek nem kész alkotások, így nem merte szóbahozni, talán majd később…
- És igen… azzal egyet értek hogy addig jó amíg ő is eljár, meg a másik fiú is meg mindenki. – Jelent ki egy tök felesleges, mármint inkább egyértelmű mondatot. Végül a várva várt szabályzatra is sor kerül. Igen, Kiwinek az egyik legfontosabb dolog volt, hogy tudja mihez is alkalmazkodjon. Hogy ne hibázhasson és hogy ne lóghasson ki a sorból. Csendben volt míg elolvasta. Egy-egy pontot többször is. Nem azért mert nem értette, hanem amiről érezte hogy nem fogja meg rögtön mint alap, azt memorizálta is.
- Szóval akkor, kérnék majd egy ilyen sablont amit ki kéne tölteni. – Adta jelzését hogy szabályszerűen jár el.
- És az a pont… ott… a szerveződés alatt mit kellene érteni? – Több féle dologra lehet gondolni, így inkább megkérdezi.
- És amit hiányolok… nincsenek… feladatkörök? Például főzési, lootolási, vagy egyéb céhet támogató feladatok? – És igen, ismét csak a saját céhéből tud kiindulni, ahol mindenkinek volt szerepe és feladata, és az is meg volt beszélve hogy esetleges hiányzás esetén ki tudja átvenni a helyét. Persze ott, odakint ez nem számított annyira mint idebent számíthat, legalábbis Kiwi ezt komolyan vette. Feladatok kellenek, több okból is. Első: Morális szint növelése, a játékos fontosnak érezheti magát, feladatot teljesíthet. Második: Egyéni és csoportos eredmények, sikerélmény, önfejlesztés. Harmadik: Új képességek felfedezése. Mint amit írtak is a szabályzatban. Negyedik: Rendszerszerűség. Ha egy helyzetben mindenki tudja a helyét és szerepét, akkor nagyobb a biztonságérzet, szervezettség és hatékonyság. Szóval pontosan ezért is fontos neki. Persze vannak mindennek negatív oldalai de véleménye szerint eltörpül. Tehát ha feladatot kapsz, az mindenféleképpen jó és erősítő a játékosra nézve. Végül, ismét a halálozásra kerül a szó. És Shukaku egy mondaton belül cáfolta magát.
- Egyet értek azzal, hogy alacsony szinten nehéz meghalni, hisz több küldetést végig vittem már, bár… csak amolyan egyszerűeket mertem elvállalni. – Magyarázza, még a kezével is.
- De meghalni akkor is meg lehet… ami borzasztó. Mármint miért nem lett úgy generálva hogy újraéledhess legalább egyszer, vagy valamivel vissza lehessen hozni a halottakat… bár ez hülyeség, de… - Érezhetően felment a pumpa Kiwiben, a szavait szinte elhadarta, alig artikulált és a hangsúlya is elárulta, hogy erre a témára nincs felkészülve, épp ahogy a halálra sem. Pont ezért egyszerre érzi azt hogy beszélnie kell róla, valkivel… bárkivel… És egyszerre akar hallgatni róla, hisz olyat senki sem mondana amit hallani szerete. Amibe nem kötne bele, és amit el is fogadna… Gondolkodott rajta sokat, és tudja…
- Nem láttam még egy frontharcost sem… viszont megértem miért lehetnek annyira kétségbeesettek… több év telt el, és alig haladtak… haladtunk… és ki tudja hány embert veszítettek már el ők is, hisz folyamatosan cserélődhet… Borzalmas lehet nekik, és minél inkább hajtanak előre annál könnyebben lesznek figyelmetlenek és eshet bajuk, inkább a dac hajthatja őket… mintsem a kijutás utáni vágy. Az hogy a társaikért is kijussanak… vagy nem tudom. Én csak elképzelni tudom… És a felelősség amit magukon cipelnek… amit felvállaltak és csak ilyen lassan teljesítenek… és gondolom sokan akik nem érték el a szintjüket még számon is kérik őket, hogy miért nem haladnak?... – Persze, ő Kiwi, ne várj tőle mást hisz ő mindenkivel együtt érez, és mindig magyarázatot keres. Nem, nem feltétlen a valóságot. Olyat amit ő is el tud fogadni. És Ő ezzel magyarázta azt hogy nem érték el alig a negyedét a játéknak… amibe Kiwinek fájdalmas belegondolnia, hisz hosszú éveket jelent az idebent… Ami rossz? Eleinte nem akart megismerni mást, megszeretni embereket, ragaszkodni és szeretni… Ezért is volt tartózkodóbb és félénkebb, viszont mára kicsit változott a helyet. Fényesebben látja a benti létet, és bár érték negatív dolgok idebent is, tény hogy kint több rossz dologban részesült. De a teljes bent maradás lehetősége, még meg sem mert fordulni a fejében… Úgyis elvetné… hisz talán túl szép lenne hogy igaz legyen… Plusz, ki tudja meddig gondolja így, Kiwi ezen dolgokhoz való hozzáállása és látásmódja, szinte… naponta változik. Majd ha ezt is túlszárnyaltuk, ejtettük pár szót a vezérről. Vagyis inkább Shukakunak a céhes-nénivel való kapcsolatáról. És azt mondta amit hallani akart, Kiwi így értelmezte, mert az előző mondatában mégis különemelte őt. A mondandójára mégis bólogatott és helyeselt.
- Igen, én is így gondolom. Mármint tudni kell hogy ő a céhvezér, de az ember aki a rang mögött van fontosabb. – Felesleges kör volt ez a részéről, tudta ő, de úgy érezte nyomatékosítani kell. Végül több szó is esik a vezérről. Bár a ceremónia kifejezés Kiwi eméjében inkább idéz fel amolyan „áldozati” vagy idéző szeánszokat, mint a legutóbbi teaparti. De tudja magáról, hogy ilyen csak a kis elméjében van. Ezek után éles váltásban valahogy a fiúk kerültek témára, mármint tudta hogy ő hoztam fel, de akkor is. Éles váltás volt, főleg hogy zavart helyzetbe is tudta vele magát hozni. Nem tagadom, meglepte Shukaku válasza, két okból is. Az egyik alapján megfordult a fejében hogy a lány a saját neméhez vonzódik és azért mond le a fiúkról, és erre már ráébred. De.. ezt gyorsan elhessegette. Hisz Shukaku még kislány, olyan tizenkét éves forma ha lehet, bár tudja magáról hogy az ő elbizonytalanodása is elég fiatalon kezdődött. De a legegyszerűbb választ adta minderre miután tisztázta magában. Főleg mikor megkapta a folytatást.
- Majd kinövöd. – Utalt a mondata első felére, mikor lágyan megbökte a lányt. Talán az első közvetlen gesztus volt ez Kiwitől felé.
- Hát… akik idebent ragadtak mind antiszoc emberkék, keveset járhattak ki és talán nem is volt igazi közösségük, csak a gépük és az online világ. Vagyis a legtöbb emberke szerintem ilyen, így nem is tudják mit hogy csináljanak… Arról nem is beszélve, hogy szélsőséges korcsoportot ritkán látok, felnőtt férfiakat és nőket, inkább tini és fiatal-felnőtt lányok vannak idebent, akiknek odakint már lehet hogy van valakijük és várnak… bizonytalanok, vagy ha idebent kezdenek el ilyet, akkor azt meg kell tanulniuk ugyanúgy, esetleg… idebent is félelmetes lehet kapcsolatot kezdeni… Mármint ha nekem lenne valakim, én tuti hogy minden küldetést vele csinálnék, és félek hogy nem engedném el semerre egyedül , rémes lennék… - Bár ezt nem tudhatja magáról, mégis így képzeli el ha esetlegesen megtörténne, és persze ezzel meg is ölné a kapcsolatát. Szóval levonható a következtetés hogy ős is kezdő ilyen téren. Okoskodott picit, vagyis felvázolta a lehetséges okokat, ennyi csupán. Az ő elképzelései. És arra hogy még ő a gyerek, eljutott odáig hogy megkérdezze:
- Amúgy… hány éves is vagy? – Pillantott rá, kíváncsian. Majd foglalkoztunk picit a pontjaival Kiwi pontjaival is, vagyis előtte egy érdekesebbnek tűnő dologgal, az egyik küldetésével…
- Tényleg ennyit jelentene?... – Pillantott rájuk kicsit kétkedve, hisz nézzük meg őt, ott vannak a pontjai a tarsolyában mégsem használta és majd egy hónapot húzott ki így és pet nélkül… Végül elfogadta az indokot.
- Rendben. – És már fel is ugrott neki a törlés ablak, amire csak egy bökés hiányzott.
- És mivel bizonyítom hogy nem öltem… vagy loptam az expet vagy mi… ha valaki mégis rákérdez? – Állt meg az ujjam nyomban. Ezután még egy dolgon kiakadt a lány, amire szintén kapott választ. Lassan megtanulhatná hogy felesleges köröket fut, hisz minden meg lesz neki magyarázva.
- Több embert is láttatok feltámadni? – Fontos kérdés.
- A gondolatolvasás lehet kuruzslás szerintem… - Azt megtagadta, hisz szellemeket idézni is pontosan így tudnak a svindlerek.
- Az indikátoros dolog… borzasztó, hisz nem tudhatjuk kiben bízhatunk… bár így sem. Mondjuk én csak Miuval találkoztam, ő elmondta miért, és egyáltalán nem gonosz, vagy önérdekű lány, meg egy másikkal Benne Cearso sem bízik… Katha… azt hiszem, de ő is aranyos. Mármint eleven, azt nem tudom hogy miért ölt, de nem bántott egy fél szóval sem. Vagyis… - Hezitált.
- Egyszer megfenyegetett, de ott én hibáztam. – Mosolyodott el. Nem úgy érezte ő sem rossz szándékú lány.

by **Shukaku** Kedd Jan. 26 2016, 18:25

Shu végig bólogatott, amikor Sayáról volt szó, a végén pedig már odáig jutott, hogy úgy érezte, ki is jelentheti a lehető legmagabiztosabban, amit gondol.
-Akkor ő Saya volt. És... igen, mindenkinek lehet rossz napja.
Kicsit elmélázott egy mosoly mögött, belegondolva abba, hogy mit is jelent ismerni Saya másik oldalát. Még ő sem ismeri, de legalább tud róla, és teljesen biztos benne, hogy Kiwi ezzel szemben csak egy szerencsére kifejezést használt. Ezt a kifejezést most azonban még Timi sem értette félre. Az idomár a kibeszélésre és szabadkozásra azonban már lágyan sóhajtott, és legyintett egyet a kezével.
-Nem kibeszéljük, csak beszélünk róla, és majd ha beköltözöl, akkor vele is beszélhetsz ha ráér, és otthon van. Nem kell ennyire komolyan venni, nem vagyunk sértődékenyek.
Az, aki leteremtett valakit, az Shu szerint biztosan Húgi volt, tehát váltogatnak ők társaságban is. Végül is, ki hinné el nekik, hogy két személyiségük van? Cearsora bólintott, a másik fiút pedig egyszerűen elengedte a füle mellett.
-Taktikai okokból is. De ezt majd ő elmondja, ha megkérded tőle. És igen, amíg együtt vagyunk, addig nincs baj. Sablont pedig... igazából elég ha kiírod nekünk az adataidat, meg amiket fontosnak tartasz magadról. Mint egy önéletrajz. Megjegyezni úgyis csak Timi tudja az egészet, és a pontok miatt neki is kell megjegyeznie, de azért fontos, hogy ha közösen megyünk küldizni, akkor tudjuk, hogy ki miben ügyes, hogyan segíthetünk egymásnak. Ne gondold túl, ahogyan a szerveződést sem. Ugyanúgy működik, mint a tea party. Gondolsz egyet, meghirdeted, vagy improvizálsz, és meglátjuk mi történik. Nem szeretjük a túlszabályozást. Feladatkörök meg... hát... van kint a hűtőn egy olyan, hogy ki mikor megy bevásárolni, meg szavazunk, hogy mi legyen a vacsi... de igazából a legtöbb dolog spontán. Ha valaki önkényesen megmondaná, hogy te ezt meg ezt csinálod, az olyan lenne, mint egy zárda, nem pedig mint egy család. Ha valami van, akkor körbeszaladunk, vagy Timi körberepül, vagy küldünk egy körüzenetet, hogy kinek van kedve segíteni, és akkor segítünk egymásnak, ha ráérünk. Miért jó az, ha valaki azért csinál dolgokat, mert elő van írva, ha csinálhatná azért is, mert szeretné csinálni?
És ez egy valós kérdés volt, várta is rá a választ, hiszen Kiwinek ez értelemszerűen fontos volt.
-De ha te szeretnél magadnak valami külön feladatot, akkor vesd fel a faliújságon, és megszavazzuk neked.
Majd újabb kényes téma került elő, és Shu ismételten kissé fáradtan dőlt hátra a padon.
-Először is fogalmunk sincs arról, hogy valóban meghalnak-e az emberek odakint. Eddigi tapasztalataink alapján nem, nem halnak meg... és van mindkettő, amiről beszéltél. Van fölélesztő item is, meg fölélesztő képesség is. Persze nem mindenkinek... de van. És... szerintem jobb ez így. Csak gondolj bele... már így is rengeteg kegyetlenkedés van abból, hogy a védett területen belül nem lehet meghalni. Az összes felelősség meg bűntudat elszállna az emberekből, ha tudnák, hogy halhatatlanok. A frontosok meg...
Újabb mély sóhaj, és ezúttal előre dőlt, könyökét az asztalon megtámasztva, állát pedig a tenyerében nyugtatva.
-Számon kérik, és teljesen jogosan. És igen, a dac a legnagyobb baj. De... a frontos téma az egy külön topik, és most nem is ezért jöttél. Majd ugorj fel valamikor a szobánkba, és megbeszéljük hármasban.
A kinövöd részre elhúzta a száját, de már mosolygott, nem úgy, mint a frontharcos részeken. A kérdésre pedig kis büszkeséggel a hangjában válaszolt.
-Tizenhat. A szülinapok be vannak jelölve a nagy céhes naptárba a Gyűlésterembe, majd firkantsd oda a sajátodat is, hogy tudjunk készülni. Meg majd a tojgliét is, ha kikel.
Nem akarta túlságosan előhozni a témát, éppen csak annyira, hogy Kiwi érezze, foglalkozik vele is. A következő kérdésre viszont már Timi válaszolt.
-Nem kérdez. Feltételezem, hogy kevesen ismernek, és még kevesebben figyelnek rád oda annyira, mint ahogy mi tesszük. Amíg nem mondod el nekik, hogy rövid idő alatt mekkorát ugrottál, nem fognak gyanakodni semmire.
Majd egy újabb hátradőlés, és az ég felé pislantás, Kayaba segítségét kérve, persze csak fejben.
-Igen. Egy Ken, egy kisfarkas és a társa, még egy valaki, meg vagy több tucatszor egy egész város. Ezért mondtuk, hogy inkább arra van bizonyíték, hogy nem halnak meg az emberek. A gondolatolvasás pedig nem kuruzslás. Láttam a képi leírását és láttam működés közben is.
-Emlékolvasás. Nem gondolatolvasás.
Javította ki Timi Shut, amire a lány csak rábólintott, majd ismét Kiwi felé fordult, hogy van-e még kérdése.

by **Kiwi** Kedd Jan. 26 2016, 19:23

Végül mindketten megegyeztek hogy egy személyről beszélnek. Tehát az egyik céhtagját jobban ismeri mondhatni mint Shukakut. Majd mikor szabadkozni kezdett, arra is kapott választ.
- Persze, persze. – Emelte fel a kezeit is amolyan védekező mechanizmusként, majd rögtön vissza is tette. Attól ő még aggódhatott azon hogy esetleg te kibeszélésnek fogod gondolni, elvégre egy sokak által könnyen negatív jelzőt használt a lányra. Végül Shukaku annyit beszélt egyhuzamban amennyit még Kiwi nem hallott tőle. Szinte követni is alig tudta, és fejben listát is készített mindarról amit még meg kell tennie. Igen, elég sok apróság van még hátra számára. Végül magyarázkodnia kellene, amit nem szeret. Olyankor úgy érzi mintha vallatnák, az pedig felér egy foghúzással számára.
- Szóval… szerintem jó ha van feladatköre az embereknek, ösztönözni és összehozni tudja őket, mintha anarchikus állapotban várnának a másikra, vagy épp várnák el a másiktól, vagy egy ember önkénteskefésből venne fel több feladatot mert a másik nem érzi hogy kellene neki, meg ilyenek tudod. – Igen, ő az típus aki szereti a rendet és a rendszert maga körül. Szereti tudni hol a helye, és hogy mit várnak tőle, mint ahogy azt is hogy ő mit várhat a másiktól. És a beszélgetés további részében egy valamit megtanult. Nem beszélhet vele közvetlen. Nem hozhat fel neki bármit, mert ketten nem lesznek alkalmasak mindent megbeszélni, negatív surlódás nélkül. Érezte a feszültséget a lányban, és ő is feszültebb lett ahogy kényesebb témát kezdtek el boncolgatni. Mint a halál opciója, vagy a frontosok világa. Igaz nincs sok információja egyikről sem, viszont nem tagadta meg a lány szavait, elraktározta azokat, hogy újra és újra átrághassa. Viszont ha igazat mond, akkor az érvek Shukaku oldalára billentik a mérleget. Mint ahogy egy dologban egyetértettek, nem azért van itt hogy filozófálgassanak. Ehhez már talált magának embert, vagyis egyszer sikerült elég érdekes dolgokról beszélgetnie Eldrie-vel. Gondolta is hogy felkeresi majd a fiút. Végül hagytuk ezeket a témákat, és jött egy újabb.
- Nem tűnsz annyinak. – Feleli rá szinte rögtön. Persze hogy nem, de ez nem esik le neki rögtön. Ő sem tűnik közel huszonegynek…. és ha belegondol is elborzad hogy elveszett több mint két éve…
- Amúgy… akkor te számolod az alvási idődet is? – Hülye kérdés, de kapcsol csak épp nem időben.
- Mármint te nem is… vagy igen?... – Hogy is lehetne ötvenes szintű ha ő is most ébredt?... De nem rémlik neki hogy ő is volt-e hibernálva vagy sem. Azután jött egy újabb nehéz téma, amiben persze Kiwinek volt véleménye.
- Egy egész város? – Kérdezett vissza döbbenten, bár tény. Nehezen hiszi el, vagyis inkább nem meri elhinni azt amit hall…
- És az a rengeteg kihúzott név a kastélyban? – Ide való kérdés, ha visszatérhetnek az emberek akkor ők miért nem?
- Amúgy igen, a gondolatolvasás azt nehezen tudnám elképzelni, de az emlékolvasást valami kivetítésként igen… elvégre … - Hagyta félbe. Hisz megjegyezte volna hogy neki is fura képessége van, de erre nem kívánta felhívni a figyelmet ha nem muszáj. Majd a figyelmük Kiwire összpontosult, érezte hogy várnak tőle valamit, de nem tudta mit.
- Hmm szerintem túl tárgyaltunk mindent. – Bár látszott rajta hogy hezitál, sorra vette fejben hogy mi is az amit akart. Elvileg mindent.
- Mindent azt hiszem. Akkor feladataim, önéletrajzbigyuszt csinálni, akkor naptárban a születésnap, és ellenőrizni a tenendős listát. – Gondolt itt, a bevásárlós, hasznos lévős dologra.

by **Shukaku** Szer. Jan. 27 2016, 09:53

-Anarchikus?
Pislogott értetlenül Shu, majd mosolyogva megcsóválta a fejét, ám látszott rajta, hogy egy picit azért elgondolkodik a dolgokon, végül azonban nem kezdett el bólogatni, maradt a fejrázás.
-Nem tudom, nem hiszem, hogy anarchikus lenne a hangulat. De... ez persze csak az én véleményem, meg ugye a céhben is így gondoljuk... vagyis senki nem vetette még fel, hogy feladatokat kellene osztani Timin kívül, de Timi ugye köztudottan imádja a rendszerezést, meg a rendszereket. Mi minden döntést együtt hozunk meg, azért is van a nagy parafatábla a falon. Ha valakinek ötlete van, odabiggyeszti, és akárki hozzászólhat. Vagy ha meg szeretné beszélni, akkor csinál egy körüzenetet, és megbeszéljük együtt. Biztosan találunk olyan időpontot, ami mindenkinek jó. Eddig nem vettük észre, hogy bárkinek baja lenne ezzel, vagy sok lenne neki a munka. Pont azért, mert nem várunk el senkitől semmit, mindenki magától csinálja a dolgokat. Van rendszeretetünk, ezért elpakolunk a konyhában, vagy ha látjuk, hogy valaki nehezet cipel, akkor odamegyünk és segítünk, ha mondjuk én nem érek haza valami küldiből, akkor Jun tesz a kapu előtti tálkába meg a madáretetőbe élelmet... de soha nem volt kiosztva, hogy akkor neked ezt kötelezően meg kell csinálni. Az olyan, mintha munka lenne, ez pedig nem munkahely, hanem az otthonunk. Legalább is én így gondolom...
Az pedig, hogy későbbre tette el a témát egyáltalán nem arról szólt, hogy ne lehetne valamiről beszélni, csak egyszerűen nem akart mindent egyszerre. Kiwi a pontokért jött, és még a végén azt el is felejtik a nagy beszélgetésben. Az azonban igaz, hogy félt attól, hogy a front és a halál témáján esetleg összevesznének. Egy új ismerőssel nem pont a legnehezebb témákba akart belemerülni. A kor viszont könnyű volt, és már felszabadultabban válaszolhatott.
-Persze, hiszen tudod, itt nem öregszünk. Soha nem voltam valami nagy, és most is azt látod, amikor ide kerültem több mint három éve. És... nem, nekem nem volt alvási időm. Timi és én a Nagy Bejelentés óta ébren vagyunk.
Az egész városra lassan bólintott, majd úgy döntött, hogy mára lezárja ezt a halálos témát, és megpróbálja valahogy másképpen elmagyarázni.
-Nézd... sokan és sokféleképpen gondolkodnak azokról a nevekről. Mivel mi többször láttunk feltámadni embereket, egyszerűen nem hihetjük el, hogy a kiesők valóban meghalnának. Szívesen mesélek neked erről, de ez... szóval elég hosszú téma, meg talán nem is a legvidámabb dolog... és olyan szép itt kint, nem szeretném elrontani.
A feladat felsorolására ismét bólintott. Feladatok. Ez a lány tényleg szereti a feladatokat.
-És pontozni. Térjünk vissza a pontozáshoz. Ha nem kívánsz közvetlenül harcolni, látnunk kellene a képességedet. Aktiváltad már valaha?

by **Kiwi** Pént. Jan. 29 2016, 21:47

Visszakérdezett mire csak bólogattam. Hisz így elmondva annak tűnhet. Arról nem is beszélve hogy egy fajta rendszer még így is kialakul, de én mint új tag, vagy bárki más mint új tag, ugyanúgy kell feladat, és nem bonthatom meg a többiekét, de ismeretek hiányába könnyedén megtehetem, akaratlanul is. Végül csendben hallgattam Shukaku véleményét. Bár ki akartam javítani, hogy nem a hangulatra értem, bár kihat rá, de nem arra. Végül mikor azt hallom hogy a kis-nagy pet imádja a rendszert és a rendszerezést akaratlanul is elmosolyodok, majd a kezem felemelve tenyérrel felé mármint a sárkány felé, intettem egyet, miközben megszólaltam.
- Pacsi! – Jelezvén hogy ebben hasonlóak vagyunk és ez jó. Összeköt. Szóval vártam a vissza pacsit, ha meg nem kaptam akkor még tartottam egy picit, majd letettem a kezem és Shura pillantottam. De a további információkra csak időről időre bólintottam hogy figyelek, értem és tudomásul vettem. Sőt ez a falitábla bigyusz tetszik is. Végül a felsorolásnál alap dolgokat emleget fel.
- Persze ezek alap dolgok. – Jelentem ki, hogy nem kell tovább sorolnia. Hisz, ez bennem is megvan. Az hogy segítsek másokon, vagy az hogy figyeljek másokra. Végül az utolsó mondat megragadott, de nem szólaltam meg… Nekem otthon is ki volt osztva hogy mit kell csináljak…
- Értem. – Hagyta el végül a számat ez az egyszerű beleegyezés. Persze én magam sem akartam összeveszni, de sokszor nehezen viselem ha valakinél sértődést látok, vagy épp félvállról vevést egy egy olyan témát érinve ami nekem sokat számít. Főleg hogy ezek olyan dolgok amik talán leginkább foglalkoztatnak idebent. Jobban mint a fejlődés meg ilyenek. Pedig szeretek küldetésekre járni, még ha ijesztőek is sokszor. Szeretek csinálni valamit, mert ha nem csinálok semmit akkor félek beleőrülnék a gondolataimba. Tehát ezek lekötnek. Picit elhúztam a szám arra hogy ők már a nagy bejejentkezés óta ébren vannak, és úgy éréték el az ötvenes szintet… ijesztő, ugyanakkor elgondolkodtat hogy az alatt a több mint két év alatt én is mennyi mindent érhettem volna már el. Akár idebent… de így átaludva volt a legrosszabb…
- Én sokat voltam hibernálva… - Hangom picit elkomorult, haragudtam Kayabara, a rendszerére mindez miatt…
- De legalább a legcsinosabb korszakomat örökíti meg a játék. – Öltöttem ki a nyelvem végül, és a tizenhat éves lányának kihúztam magam, mutatva hogy nekem ha nem is túl nagy, de mim van, míg neki... :3 Még ha picit beképzeltnek is tűntem. De megérdemelte. ˇ^ˇ Ő élt és virult míg én aludtam... Végül ismét a halottak, és a halott nevek a kastélyban. Miután befejezte a mondatát, egy ideig még szótlan maradtam, végül megszólaltam.
- Rendben… - Nem akartam erőltetni, de akkor majd kerítünk erre egy másik alkalmat. Végül majd elfelejtettem azt amiért jöttem…
- Persze. – És már nyitottam is le a menüm, miközben a mondatom szinte rávágtam. Majd ki ment a fejemből, tényleg annyi sok dolog került ma terítékre. Végül a pet át is vehette az irányítást a menüm felett, nem gondoltam, hogy bármi olyat csinálna, amit nem kellene… Így megmutattam neki a leírást, a rémálmos képességemről. Én csupán így nevezem… Már a neve is abszurd, nem hogy ha aktiválnám is.
- Ha lehetne… nem aktiválnám, de itt a leírás. – Jelentem ki. Tényleg nem szeretném egyelőre őket úgy… hát oda vinni. Ijesztő egy hely, főleg ha bele gondolok hogy az a részem…

Adatok

Ha gondoljátok láthatja a karid a második képességet is.

by **Shukaku** Hétf. Feb. 01 2016, 10:27

Timi akár meg is sértődhetett volna ezen, hiszen a nem harci petek gazdái idomították így az állataikat, és azt is érezte, hogy ez bizony felszólítás, majdhogynem parancs, ő pedig nem követ olyan parancsokat, amik nem egyeznek az ő meglátásával, vagy nem nála kompetensebb személytől érkezik. Shu nem volt az a nagyon pacsizós fajta, meg általában egyetértettek, szóval nem ismerte túlzottan a pacsizás ezen formáját, de azért úgy döntött, hogy a lány nem akar rosszat, és ő is felemelte a mancsát, majd a tenyerét hozzá érintette a lány tenyeréhez. Az alap dolgokra Shu is bólogatott, bár a szájhúzást is látta, és erre ő is elhúzta a száját.
-Figyi, ha te szeretnél külön feladatot magadnak, akkor kiírod a táblára, hogy ezt meg ezt mondjuk te szeretnéd csinálni. Hmm... jut eszembe, ott a Szabad Rablás Boltocska. Mondjuk szerdánként vállalhatnád te a boltot. Vagy valamelyik nap, amikor szabad vagy. Kettőtől háromig szoktuk nyitva tartani, szóval nem olyan sok, és a többiek is osztoztak már a napokon. Vaaaagy... gyűjthetnél te is újoncokat, vagy ilyesmi. Amit csak szeretnél.
A mellkidomborításra ugyanúgy egy nyelvkiöltés volt a válasz. Igenis volt Shunak is, ha nem is akkora, mint Kiwinek, de őt nem is érdekelte. Vagy legalább is elég magabiztosan és hihetően tudott úgy csinálni, mintha nem érdekelné. Ráadásul eddig aki elhagyta, az nem emiatt hagyta el, szóval ez volt a legkisebb gondja... és Frilinának volt elég adottsága kettejüknek is. A sárkány gyorsan átfutotta az adatokat, majd bezárta az ablakot.
-Rajtam használhatod az első képességedet. Elrabolhatod vele az ellenfél támogatóit, vagy a legerősebb, legveszélyesebb tagjukat, a többiek pedig addig végezhetnek a maradékkal. Jó támogató képesség. Én a helyedben speciális képességre és életre koncentrálnék a pontozásnál.

by **Kiwi** Csüt. Feb. 11 2016, 11:08

Kiwi nem gondolta parancsnak, ő csupán egy haveri, baráti gesztusnak szánta, mint ahogy ezt embertársaival is leművelné. Ugyanakkor a lány ebből nem igen érezhetett sokat, hisz végül a pet elfogadta a pacsit, és Kiwi örülhetett magában. Végül folyt a szó magától, Kiwi is alig bírta követni az eseményeket mondhatni, persze meg maradtak benne a szálak, de a csapongást a témák között ő generálta és érezte is. De ha izgatott lesz, mindig ez van, így számára ez nem újdonság.
- Ezzel a táblás dologgal nem vehetem el a másik már megszokott feladatát? – Kiwi nem kontárkodna bele senkinek sem napi rutinjába.
- A boltba szívesen beugrok, akkor szerda, és csak egy óra?... – De elgondolkodott a harmadik javaslaton is. Igazság szerit azzal szimpatizált a leginkább, ugyanakkor voltak kétségei önmagát illetően.
- Szóval felvethetném másnak is a céhbe lépés ötletét, de ez még külön meg lesz szavazva vagy ilyesmi nem? – Látszott rajta hogy elgondolkodott, és ha helyeslő volt Shu szavai, akkor bizony agyalt rajta hogy őt is megszavazták-e, és hogy vajon milyen arányban.
- Vannak valami kritériumok? Mármint kor, nem… - itt megvakarta a fejét. Hát igen, jelenleg főként, sőt jelenleg hivatalosan csak lányokból áll a csapat szóval… helyén való kérdés volt. – indikátor? – Igen, a gyilkosokról nincs jó véleménnyel, vagyis nehezen fogadja el, ugyanakkor kifejezetten érdekesnek is tartja őket. Tudni akarja mi zajlik le egy olyan ember fejében, aki túl tud lépni azon a bizonyos korláton, és hogy tényleg könnyebb-e utána, meg hogy úgy mindent… Mit lát, tapasztal, érez, mit fog fel?... De csupán azért ilyen érdekes számára, mert még nem találkozott konkrétan a halállal, és ha teheti elkerüli, úgy véli Ő sosem ölne. Majd a fiúk kerültek szóba, és az eredménye az lett hogy Kiwi kérkedett picit az idomaival, nem voltak túl feltűnőek, teljesen átlagosak voltak, amolyan hmm… pont tenyérbeillőek. És a nyelvöltés jelezte hogy na itt megfogta a kicsikét. Kiwi elmosolyodott, egész szélesen. Majd a hülyülés után visszatértünk arra amiért jöttünk. Végül egy szón akad ki csupán.
- Végezni? – Nem venne részt egy olyan harcban ahol másokat ténylegesen bántanak… és ezt még jó azelőtt tisztázni mielőtt számolnának Kiwivel. Majd ha megfelelő választ kapott akkor megpróbálta használni a képességét a peten. Nem tartotta valószínűnek hogy sikerülni fog, főleg a pontok miatt, de egy kísérlet azért belefért. Kiwi gyakorolgatta már előtte is a saját képességét, és rájött pár dologra, mint például rengeteget számít az adott hangulata. Így megpróbált a használat előtt olyan dolgokra gondolni amik megnyugtatják, és boldoggá teszik. Emlékek, képek, olyan pillanatok amikor szabadnak, szellemileg szabadnak érezhette magát. Ha ügyes volt, még az arcára is kiült némi elégedett és nyugodt pír, majd levette a kesztyűt és megérintette Timi mancsát. Ha sikerült, egy szokatlan helyen találhatták magukat. Egy hatalmas fa törzséből léphettek ki, kinyitva az ajtót, a fa köré lépcső volt húzva, szétszórva nem oda illő dolgok a termeszében. Lámpa, étkező asztal, némi élelemmel rajta, szekrény, asztal, kanapék egy postaláda, az égen hőlégballonok, ami talán Timinek újdonság lehet. És persze állatok. Sok sok állatka, hattyú, őz, nyuszika és madarak, zsiráf. Szétszórva a táj pontjain. Míg a fa tetejére vezető lépcső szintén ülőalkalmatosságot, akár csak egy kis fedélzeti bunkert tartott. Ugyanakkor a szétszórtságot, szó szerint értsd. Üres képkeretek az égen, a fáról hinta lógott le, egy madáretető csüngött szépen, plusz egy kihúzott kötél, száradni készülő ruhákkal. Mindezt láthatta a kis állatka is. Mint ahogy Shu csupán annyit hogy ők ketten eltűntek a szeme elől, és ha tapogatni is próbálna nem tudna, viszont a térképen látszódnak mind a ketten. Kiwi megnyugodott hogy sikerült a megszokott bizarr térhez képest egy egész szokványos, sőt kedves terepet létrehoznia, bár még tény hogy gyakorolnia kell.

Ilyesmi.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 11 2016, 11:46

Shu most már őszintén nevetett fel, de olyan fáradt nevetéssel. Kiwi valahogy mindenbe bele tudott kötni, de nem azért, mert kötekedni akart volna, hanem azért, mert a lehető leginkább el akarta kerülni, hogy útban legyen, vagy felborítsa a céh eddigi életét. Ez fárasztó volt, de nagyon kedves is, ezért volt ez a fura katyvasz az idomár nevetésében. Azt azonban nem tudta, hogy mit tegyen, szóval ahhoz folyamodott, ami már Rennél is bevált. Egyszerűen nekidőlt a padon a másiknak, csak úgy lazán, és fél kézzel átölelte.
-Jajj, nyugi már! Most már te is a céh tagja vagy, és mindenkinek vagy szájacskája. Ha valamit valaki nagyon szeretne, akkor majd szól, és megbeszélitek, hogy hogyan tudjátok elosztani egymás között a feladatokat, ha te is nagyon szeretnéd. Hidd el, senki nem fog amiatt haragudni rád, hogy segítesz. Örülni fognak, hogy aktívkodsz. Én is, meg mindenki más is. És igen, és igen, és igen...
Bólogatott az ezután következő kérdésekre is végig, majd kicsit ki is fejtette.
-Majdnem minden nap nyitva vagyunk, és itt kivételesen jó a rendszer, a kicsik tudják, hogy mikor jöhetnek, mikor vagyunk ott. De a céh minden tagja bemehet a boltba, szóval ha te sürgősen fel akarsz szerelni egy újoncot, akivel találkoztál, vagy esetleg egyes tierű felszerelést kaptál egy küldiből, amit betennél, akkor bármikor megteheted. És szavazunk is, persze, hiszen közösen döntünk. Mondjuk... ha te hozol be valakit, akkor ugye rá neked már nem kell szavaznod, mert gondolom nem ajánlanád neki a céhet, ha nem lenne szimpi. A kritériumok pedig...
Újra elgondolkodott picit, majd megvonta a vállát.
-Szerintem gonosz embereket senki nem hívna a céhünkbe, a felsorolt dolgokból viszont nem tudhatjuk, hogy milyen az illető. Az indikátornál persze el kell mesélnie, hogy mi történt, és vállalnia kell, hogy visszazöldítjük, utána pedig ha megint vörösödik, akkor már komolyan felelnie kell a dolgokért... de majd ha ilyen lesz, azt is együtt megbeszéljük.
Az pedig, hogy valamire ne tudna, vagy ne akarna mit mondani, nem jelentett megfogást. Ha pedig Shu nem beszélt, akkor beszélt Timi, szóval nincs gond.
-Végezni. Elvégezni azokat a lépéseket, amelyek az adott szituációban szükségesek. Lehet ez ártalmatlanítás, bénítás, börtönbe küldés, vagy a legvégső esetben gyilkosság is. Természetesen egyikre sem kötelezünk senkit, és mindent igyekszünk békés úton megoldani, de te a harci szituációkról kérdeztél engem, így ezeket vázoltam fel. A képességed számtalan módon alkalmazható a harcon kívül is, majd meglátod a küldetések során. Te pedig ne félj.
Az utolsó szavait már az idomárhoz intézte, mielőtt eltűntek volna. Shu megbízott Kiwiben, Timiben pedig pláne, szóval nem félt... de azért aggódott, és végig a térképét bámulta, a kezét pedig a Hazatérés kristályon tartotta. Ezalatt Timi körbenézett, majd megérintette a hozzá legközelebb eső tárgyat.
-Hogyan mozgunk a valóságban, ha itt elindulunk? Kikerülhetünk ezzel akadályokat? Mi történik, ha erről a helyről teleportálunk? Amíg itt vagyunk, ugyanolyan gyorsan telik az idő Shu számára? A képességeim és a statjaim ugyanolyan értékűek itt is? Meg tudod határozni, hogy milyen világ vegyen körbe minket? Tudod a helyszínt módosítani?
Egyelőre ennyi kérdés elég volt. Nem tudta, hogy meddig marad fent a világ, így sietnie kellett.

by **Kiwi** Vas. Május 08 2016, 17:02

Nem értette Shu furcsa nevetését, azt a reakciót amit kapott meg végképp nem… Nem értette miért ölelte át a lány, és nem tudta hogy most viszonoznia kellene-e? Mármint ilyenkor illik visszaölelni, de úgy nehéz ha nem tudja hogy miért is. Persze visszaölel mert hát ugye kapott ölelést, és azt viszonozza, de nem tudja hogy miért, így csak amolyan fél ölelést kap ami úgy néz ki, hogy vissza is karolja meg nem is. Tehát óvatos. Kellemetlenül érezte magát mert nincs ilyesmikhez hozzászokva, és nem mindegy hogy reagál hisz Shukakuval és a többiekkel ha minden jól megy akkor még hosszú ideig lesznek egy csapatban. Tehát jól kell viselkednie, nem szabad csalódást és bajt okoznia. Mégis feszélyezve érzi magát ettől a közvetlen gesztustól. Nem mondom hogy nem esik jól neki, csak nem érzi a helyét, ha így tisztább. Végig hallgatta a lányt, és a visszakarolásból már szeretett volna engedni, de csak akkor tette ha Shukaku is elengedte. A feszélyeztetett helyzettől még a kicsapongó gondolatai is megszűnni látszottak, és csak annyit jelzett hogy értette mindazt amit elhallatszott. Igen, Kiwi elég merev tud lenni, és ami vicces fiúknál kevésbé érzi ennyire furcsán feszélyezve magát és Shukakut sem ismerte annyira hogy barátnőnek nevezze, szóval egy kedveskedő gesztusnak fogta fel ezt a közeledést.
- Rendben. De ha így vissza lehet zöldíteni… Akkor miért nem kötelezzük a pirosokat, hisz tudom hogy mindenkinek jobb lenne úgy. Találkoztam egy lánnyal, sokáig meg kellett húznia magát az indikátora miatt és csak hogy erősödött picit… csak most mutathatja meg magát, de szerintem sokan bántják még most is. Ami jogos is és nem is… Nehéz dolog ez a téma… Pont ezért járnának jobban nem? És ha valakinek tényleg van ilyen képessége… Biztos vagyok benne hogy kellene neki valami védelem, vagy már van neki? – Tettem fel a hirtelen felötlött kérdéseimet.

A téma a képességemmel folytatódott, és kiakadtam az egyik szó hallatán ami meg lett magyarázva. Így nem hangzott olyan vészesnek, mégsem nyugodtam meg teljesen.
- Igen, így már jobban értem. – Mondtam, majd meglepődtem amikor Shunak szegezte a mondatát. Meglepett, hogy miért kéne tartania tőlem.
- Ha nem akarjátok, nem muszáj. – Próbáltam magam is kihúzni a dologból, nem éreztem kényszernek, de feszélyezve voltam hisz nem voltam teljesen biztos a képességemben. Végül azt úgy ahogy kell használtam, és megmutattam elmém egy aprócska zugát a petnek. Jobb hangulatot generáltam, így a kedvesebb emlékek egy ugyan katyvasz de mégis vidámabb közeget tárt elénk. Hagytam időt Timidusnak, de nem kellett sok máris kérdésekkel traktált.
- Nem tudom, annyit tudok csak hogy amikor bezárom, akkor ugyanott vagyok ahol használtam, még ha idebent helyet is változtattam. – Ezzel kilőttem a második kérdését is.
- Teleportációval még nem próbálkoztam, de ha én előveszem a kristályom, attól te itt maradsz nem? De ha megkért használtam, és nem történt változás… Viszont az ablakot, ahonnan az ég kék fénye szűrődött be, mintha valami árnyék állta volna el. Ha felfigyelt rá, megnyugtattam hogy ez hétköznapi. Majd ha megkért használtam a kristályt, de sikertelenül. Felvillant de nem történt semmi.
- Azt akkor tudnánk, ha shu nézné odakint én meg idebent. – Magyarázom, ha Timi nem tud neki üzenni, akkor írok én Shunak és pár percet összenézhetünk.
- A pontok szerintem igen, nekem ír csökkentést ha bent támadok. De még nem hoztam senkit sem ide. – Magyaráztam meg.
- Hát.. igen, de nem tudatosan. Sokszor néz ki másképp, és van hogy ugyanoda térek vissza. Olyan mintha egy furcsa álmot tudnék megnyitni.. A helyszínt még nem próbáltam… De néha ha hozzáérek valamihez, eltűnik vagy megváltozik… de ezt nem én irányítom. - Ha kell demonstrálok neki, az asztalnál valamit. Pár tányér eltűnt, az asztalon hullámzó kusza, fekete csíkok jelentek meg, mintha bele lenne vésve. Majd egy adag papíremberke (papírból kivágott fekete fehér emberkék) is megjelent. Őket csak megmosolyogtam. Sosem tudom honnan bukkannak fel, olyan tenyérnyi nagyságúak lehetnek, nagyjából harmincan és táblát tartanak a fejük felett, mintha tüntetnének. A táblán a „Tűnés! Betolakodók! Ez a hely a miénk!” Felíratok sorakoztak, és a hangjuk is csipogós, haragos dallamokkal értek a fülünkhöz.
- Ne érj hozzájuk, mert akkor felgyulladnak. – Én igyekeztem elkerülni őket, még ha ők felénk is masíroztak, egyenest a lábainkhoz és ha hozzánk értek, maguk gyulladtak meg, és siralmas „jajj”-ogás közepette elégtek. Majd körbenézve megkerestem az ajtót. Lehunytam a szemem is igyekeztem lecsillapodva véget vetni a képességemnek, visszatérve Shukakuhoz ha így gondolta a sárkány is.

by **Shukaku** Vas. Május 08 2016, 17:42

Hallhatsz egy halk sóhajtást, és ha nem is azonnal, hogy ne legyen feltűnő, ne tűnjön úgy, mintha megrettent volna, de egy idő után lassan visszahúzza a kezét. Nem érti, hogy ez, ami annyi de annyi rengeteg embernél bevált, és oldotta a szinte vágható feszültséget, nálad miért nem működik, de nem akart rád erőltetni semmit... és igazából ez volt a magyarázat a kérdésedre is.
-Nem kényszeríthetjük őket semmire. Mármint aki továbbra is gonoszt akar játszani, és embereket kiejteni a világból, azt persze börtönbe csukjuk, és az is kényszerítés... de az indikátor visszazöldítése az más. Ha valaki önvédelemből, vagy véletlenül is tette... páran úgy érzik, hogy joggal és okkal kapták a vörös indikátort. Úgy gondolják, hogy ha nem is direkt csinálták, a másiknak joga van tudni arról, hogy ők bizony csináltak ilyet, és ha van elég esze, akkor nem azonnal elítéli őket, hanem megkérdezi, hogy mi történt, meg ilyenek. Szerintem ez egy teljesen helyénvaló gondolat, és nincs jogunk azt mondani, hogy már pedig te most zöld leszel. Éééés...
Itt elmosolyodott, és a csuklójára nézett. A lemoshatatlan filctoll itt valóság, így még mindig látható volt a filctollas tetoválás. Ugyanolyan tartós, mint az Aincradi hajfesték, csak akkor jön le, ha a menüben ráböksz, hogy nem szeretnéd tovább a testeden tartani.
-Hidd el, akié a képesség, az meg tudja magát védeni. Meg amúgy is, rajtam és pár emberen kívül kevesen tudják, hogy ki is ő, vagy akár a képességéről, szóval nem kell ettől tartanod.
Egyikük sem hátrált vissza, ám Timidus ott, ahol Shu már nem hallhatta, válaszolt a fel nem tett kérdésedre. Ez a téma annyiszor merült már fel, hogy kivételesen talán jobban is értette, mint maga az idomár.
-Neked sem kell félned. Shu nem a képességedtől fél, vagy tőled, hanem az egyedülléttől. Ezért mondtam neki, hogy ne féljen.
Ezután azonban semmire nem kérdezett rá, csak bólogatott, egészen addig, amíg fel nem merült az a félreérthető kérdés.
-A pontok szerinted igen. Igen, ugyanazok maradnak, miközben neked változást ír? Kérlek pontosítsd a válaszodat, mert ez így ellentmondásos a számomra.
A papíremberkék elől egyszerűen a levegőbe emelkedett még arra is vigyázva, hogy a szárnycsapásokkal ne sodorja el őket. Shu is aggódott a mobokért, teljesen ésszerűnek gondolta, hogy te pedig a saját világod teremtményeiért aggódj, így megtett minden tőle telhetőt azért, hogy ne ártson nekik. Minden kísérletbe belement, tesztelhettétek az időt, és tesztelhettétek a kristályt is, a végén pedig biztonságosan elhagyhattátok a helyszínt, Timi pedig meglepően elégedett ábrázatot öltött.
-Rendkívüli lehetőségek rejlenek a képességedben, Kiwi. Az igaz, hogy én inkább egy lovagnak tudom elképzelni, de te is biztosan jól fogod tudni használni, ha kitapasztalod. Úgy vélem azonban, hogy ennyi vizsgálódás mára elegendő volt. Visszakísérünk a céhházba, lassan közeledik a vacsoraidő, és Jun nem szereti, ha lekéssük.
És ha a záró volt a terv, akkor a vacsoraidő meg is oldotta azt. Shu ugyan az egyetlen nagy kérdését, miszerint miért tartasz tőlük ennyire még nem merte feltenni, de ennek is el fog jönni az ideje egyszer.

by **Kiwi** Szer. Május 11 2016, 21:24

Kicsit feszengtem Shukaku gesztuságtól, magam sem értem igazán miért. Ártalmatlan és kedves, mégsem tudtam vele mit kezdeni, és valószínűleg ő is megérezhette, vagy csak amolyan átmeneti dolog csupán. Fogalmam sincs, de megkönnyebbültem kissé. Végül egy félszó nélkül hallgattam végig a kislány monológját.
- Értem én… meg nem is. De nem ismerek annyi olyan embert hogy tisztán lássak. – Fejtettem ki a véleményem. Végül a dolgok másik végét is megválaszolta, fogalmam sincs kiről lehetett szó, és az igazat megvallva nem is érdekelt nagyon, ha megtudom, megtudom, ha nem, akkor nem. Viszont tény hogy rá nézve is veszélyes lehet egy ilyen képesség. Akaratlanul is Shu csuklójára pillantottam, amikor láttam hogy motoszkálni kezd. Végül a képességem lett a téma, ezért is jöttünk eredetileg, vagyis a pontokért. Nos, mivel számítottam rá így valamelyest fel is voltam készülve rá. Meglepődtem Timi kijelentésén Shukaku felé, de amint tudta megmagyarázta. Többször csak biccentettem jelezve hogy értem. Végül az összes kérdésére válaszoltam, ha tudtam demonstráltam, csupán egy nyelvbotlás miatt kellett jobban kifejtenem magam. Nem is inkább nyelvbotlás, csupán hadartam és gyorsan akartam válaszolni, de számomra teljesen érthető volt a válasz így is, viszont:
- Ehm, úgy értem hogy másoknak nem változnak a pontjai viszont, az én támadásom igen. Vagyis az esélye. Darabolódik a támadásom, de a találati esély ugyanaz marad, csak többször érvényes. – Noh, ezt még inkább megmagyaráztam, így előhívtam a menüm, és a pet felé fordítva tartottam hogy maga értelmezze.
- De még egyszer sem használtam, sőt te vagy az egyetlen akit ide elhoztam. – Jegyeztem meg. A papírbabák elől a levegőbe szökkent, neki könnyebb dolga van mint nekem. Viszont így hogy megbeszéltünk mindent, meg is kereshettem a kijáratot, megszüntetve ezzel a hatást. Végül odakint kaptam egy dicséretet, ami igazán meglepett. Még zavarba is jöttem, majd ahogy a lovag kasztra tért, fogant meg bennem egy kósza gondolat. Lehet a rendszer nem idomárnak szánt, vagy valahogy… kasztot kevert volna? Logikusnak nem logikus, de a képességem, plusz… az hogy Luna még mindig szunnyad… Timidus kisördögöt ültetett a fülembe, amit jó lesz időben tisztázni. Lassan véget ért az itteni kiruccanásunk, és már Jun is várt minket, tehát hazaindultunk. Szokatlan volt közvetlen az idomár társaságában menni valahova. Ha társaságban voltam, akkor az főként küldetés volt. Meg egyszer Cear elkísért a dojoig, de ennyi. Szoknom kell még pár dolgot.

by **Hinari** Pént. Okt. 01 2021, 10:53

Az első

- Ha lefotóztam, elkaphatod, rendben?
- Nestor nem kaphatja el előtte?
- Nem, nem igazán – kuncogtam – Akkor nem lenne mit fotózni, max pixeleket egy félig megrágcsált tök körül – paskoltam meg a méretes tűzsárkány oldalát, aki erre türelmetlen morgással felelt és az orrlyukaiból előtörő füsttel, amivel egyébként egy egészen jó ötletet is adott nekem: egy kis mesterségesen generált füst kellő hangulatot teremtene a szürkületi órák őszi erdeihez, amit ha képes leszek lencsevégre… vagyis kristályvégre kapni, akkor talán elérhetek vele egy jó helyezést az idei eseményen. A szafari ugyanis a tavalyi, egyértelműen vadászatközpontú programja után ebben az évben a fotók készítésére helyezte a hangsúlyt, nos… Nes legnagyobb elégedetlenségére. Itt most az időzítés, a gondosan megteremtett szituáció és a türelem játszották a kulcsszerepet, én pedig már alig vártam, hogy elkezdődjön a móka. Már az első napon, a sátrak megnyitásakor beálltam a sorba és amíg Nestor a nyakát nyújtogatva kint várt, magamhoz vettem legalább nyolcat ezekből az új itemekből és az első fél órát azzal töltöttem, hogy pár selejtkép készítésével kipróbáltam, hogy hogyan működik a kristály, hogy a kép elkészültéhez képest mikor kell összetörni és hogy más-e ez bármiben is, mint a már piacon lévő Fotó Kristály. Az item kezelése pedig pofonegyszerű volt. A maradék, még ép szafarifotó-kristályt el is süllyesztettem az oldalamra erősített szütyőre és derűsen ugrottam fel a sárkány hátára, hogy kicsit elszakadjunk az északi területen gyűlő tömegtől és olyan vidékekre repüljünk, ahova csak nagyon kevesen jutnak el.
A szafari déli részére.
Amióta egy Oziriszes horgászat közben felmerült bennem az ötlet, hogy ideje emelni a jártasságaim szintjén, még nem gondoltam volna, hogy nagyjából munkát se kell beletennem többet ahhoz, hogy mind a Vadászatot, mind pedig a Horgászatot felhúzzam a profi szint aljára. Így aztán hamar és könnyedén elérhetővé vált számomra a szafari déli területe is és amíg a kardforgató fiúval pár napja - nagyjából az új esemény újságba kerülésének másnapján – megbeszéltük, hogy egyik nap egészen biztosan el fogunk jönni horgászni, addig Nestorral az itt található vadakat igyekeztem elkapni, vagy legalábbis… lefotózni, amennyiben a sárkány ezt hagyni fogja.
- Valami mocorog a bokorban – suttogtam izgatottan, amíg Nes tüntetőleg ásított egyet, előcsalva belőlem egy halk kuncogást. A bázisunk egy tisztás szélén lévő vadászles alatt lévő bokorcsoportosulás volt és bár a tűzsárkány mély acélkék teste kitűnt a környező, döntően meleg színű levelek közül, de az aktivált Lopakodás mint már oly sokszor, itt is csodákra volt képes. Így legalább nem ijesztettünk el senkit és… hát, és ránk se találtak azok, akik esetleg éppen a közelben járkáltak. A tisztás hozzánk közelebbi felére egyébként elhelyeztem kezdetnek három ölnyi és öt-hat kisebb, élénknarancsszín tököt és az egyikbe-másikba félig rothadó húst is tettem, hogy több állat figyelmét felkelthessem vele. A bokorból pedig hamarosan előbukkant az első fotóalanyom, egy bagoly. Elmosolyodtam és felemeltem a kristályt. A vad a tökök körül csipegette az odatett húst. Nestor türelmetlenül megrázta magát. Az állat felkapta a fejét és egyenesen felénk nézett. Szinte mozdulatlanná dermedtem; egyedül a két kezem mozgott hangtalan, ahogyan szinte lélegzet-visszafojtva beállítottam a megfelelő szöget. A szafarifotó-kristály elkattant. A bagoly pedig megfordult és mire Nestor üldözőbe vehette volna, már el is tűnt a szemünk elől.

Bagoly

by Ajánlott tartalom