Re: Erdőség #1

by **Jun** Kedd Feb. 10 2015, 17:51

Visszautasított. Visszautasította a csodálatos, csillagkristályomat, ami akár még egy eljegyzési elő ajándék is lehetett volna. A szerelmi sokszögbe amúgy is jól beleillett volna, hiszen Shu-tan Kayaba-kunt szereti, Kayaba-kun pedig minden bizonnyal Shu-tant szereti, viszont én szeretem mindkettejüket, sőt még Timidust is, meg Anatot, és Alexet, meg Mer-chant, és Saya-chant, meg meg meg a Sweet Dreams alkalmazottait is. Ha pedig Anat hozza Mii-tant és Alex Hinarint... Egy nagy szép család lehetnénk, mindenki boldog lehetne mindenkivel. Kell ennél több? Aligha. Már csak egy tökéletes tervre lenne szükség, hogy ezt a többiekkel is meg tudjam osztani, meg persze egy kiló szerencsére is, hogy megértsék milyen hasznos és fontos dolog is a szeretet. Csendben vigyorgok, miközben a lányt tovább ölelgetem, majd ha egy pillanatra mégis sikerül elszakadnunk egymástól kilépek a zöldségből, és letakarítom a ruhácskámat.
- Szerzünk hozzá alapanyagot és annyit csinálok amennyit csak szeretnél. Még sosem láttam, milyen aktiválva ez a kristály, szóval nagyon nagyon nagyon kíváncsivá tett. Talán a céhbankban van is elég nyersanyag. Anat pedig biztos megérti ha kölcsönvesszük, picit. Elvégre a jó érdekében tesszük. Cool

- De természetesen Anatnak nem kell tudnia arról, hogy mennyire jó is ez a dolog. Elvégre Shu-tan végtelen boldogsága a tét. Sőt Shu-tan és Akira-kun végtelen boldogsága! - Jól hallottam, hogy nekik? Ki a másik? Talán van még valaki akit szeretsz? Ki az? Ki az? Hadd halljam - csillan fel a szemem, röpke fáziskéséssel, és már rá is cuppanok a lánykára, az oldalába furkálgatom a mutató ujjam. Ez egy tök jó faggató technika, az esetek kilencven százalékában működik.
- Ejj ejj. Nem szabad ennyivel megelégedned! Ha ö lesz a jutalom akkor mindent be kell vetned, hogy megszerezd. Ha karácsony lenne akár még masnit is köthetne magára. Most pedig Valentin nap lesz... szóvaal lehet beleforgatja magát csokiba. Vagy valami hasonló... Szerinted nem lenne romantikus? Szerintem eszméletlen lenne! Emlékezetes x3 Dee.. talán picikét távol áll az eddig elképzelt Akira-sanomtól ez a stílus... Hmmmm - nehéz kitalálni mi járhat egy olyan személy fejében akit még csak nem is láthattam. Sőt nem csak nehéz, de egyszerűen lehetetlen, feladat. Persze Shu-tannak sikerült megint elszólnia a vágyait, de tényleg addig zaklatom szegénykét, hogy lázas lesz... és még nincs rajtam kívül senki aki tudná ápolgatni. Vagyis de lenne, de kétlem, hogy a lányokon kívül bárki másra jó lenne az a cuki nővérke ruha.
- A fenébe! Nem lehetsz beteg...De ha mégis! De nem... - tapasztom a homlokára a kezem. - Nem érzed magad lázasnak? Esetleg nem köhögsz? Semmi? Semmi...Ahj, Ez kegyetlenség. - fújom fel az arcom. Az álnok programozóknak bizonyára nem jutott eszébe, hogy a betegségek eltüntetésévél elvettek egy csomó lehetőséget, a fiatal lánykáktól a csábítás, romantikázás terén. Toporzékolni kezdek, majd pedig felváltva ellenőrzöm a homlokunkat. Valamit csak kellene éreznem. Bármi. Akármi, csak egy picike megfázás..
- Semmi. Miért nincs semmi sem? Ez annnnnyira igazságtalan! Detalánhogyha... - fordulok el, mintha ott sem lenne a lány, halkan magyarázok, számolgatok az ujjaimon, de magam sem tudom micsodát, majd pedig amilyen gyorsan el legalább olyan gyorsan vissza is fordultam hatalmas huncut vigyorral. - Legyünk együtt betegek! Igen! Iiiigeen... ez kell ide.

by **Shukaku** Kedd Feb. 10 2015, 18:21

A kislányt ugyan semmilyen szúrós gaz nem zavarhatta meg jelenleg. Minden, de minden pihe-puha pillecukorból volt, meg felhőből, meg… szóval na… fájdalom sem volt, kábulat meg annál több, és ezt holmi bokor nem rombolhatja le. Shu hevesen bólogatni kezdett. Már csak azért is, mert ez egy remek ötlet volt, az ő remek ötlete volt, na meg persze azért is, mert tudta jól, hogy a céhbankban van elég alapanyag a kristály megírásához. Ő már ugyan látta aktiválva a kristályt, amikor Ayani balga módon elhasználta egy Arénaharcban, szóval tudta, hogy milyen gyönyörűséges amikor világít és a magasba röppen. Akkor pedig még gyönyörűségesebb, amikor éppen Kayabához vezet. Na persze Jun nem hagyta nyugton, újra elkezdte túlgondolni a szavakat, és Shut kizökkenteni a merengésből.
-Hádádádá! Ne kombinálj! Ne kombinálj megint!
Nevetett Shu, és összekulcsolta a kezét mellkasa előtt.
-Csak nem gondolod, hogy Akira-san mellett én…
Kész. Most már teljesen elfeledkezett mindenről, ráöltötte a nyelvét Junra, és…
-Azon a napon az összes-összes férfi ismerősnek lehet adni ajándékot, nem csak a szerelmednek. Persze majd ő kapja a legnagyobbat és a legszebbet, de a többiekre is gondolni kell ám! És… és…
Kayaba Akihiko masnival a nyakában és csokiba mártva. Vagy… vagy nyuszi kosztümben húsvétkor… az ilyen dolgokat nem szabadna továbbgondolni.
-I… igen… távol áll… mert ő… ő biztosan nem ilyen… csak… csak azzal a piros palásttal… és…
Az száz, hogy Shu nagyon beteg volt, és a fertőző góc végig ott állt mellette, és csacsogott, és tőle még Timidus sem tudta megvédeni. Kayaba Akihiko masnival a nyakában és csokiba mártva.
-Szerintem… izé… írjuk meg neki a levelet Jun. Mármint… hogy… hogy most… ez a hely jó lesz. Biztosan. És… és ha nem, akkor majd talál másikat. Majd ő… ő tudja… és… és utána menjünk haza... és majd szólunk Anatnak, hogy betegek vagyunk...
És csak írhasson végre neki újra valamit. X3

by **Jun** Kedd Feb. 10 2015, 19:03

A lánnyal közösen nevettem fel, néha túl jól esik, mint mondjuk most is. Ez különleges. Persze végül nem tudtam meg, hogy kinek szánja a többi csokit, de azt hiszem ezt majd kinyomozom, egymagam. Elvégre nem olyan rég ajánlottam fel neki, hogy mindenben a segítségére leszek, ezért a sütés, főzés résznél is majd lábatlankodom picikét. Biztos nagyon boldog lesz amikor elkészül majd a legeslegtökéletesebb ajándék amit azon a napon adni lehet. De ennél már csak az lehetne jobb, ha látná közben a személy arcát aki éppen elfogyasztja az ajándékot.
- Azt hiszem nekem nagyon nagyon nagyon sokat kellene sütnöm... szóval idén is passzolom, és inkább hagyom, hogy elhalmozzon mindenki minden jóval. - húzom ki magam, persze valójában nem is várom, hogy bármit kapjak, csupán nem szeretnék olyan ajándékokat osztogatni amit mindenki ad a másiknak, és kevésbé különleges. Mást pedig nem illene adni.
- Piros palásttal? Igen és a táltos paripa, szőke haj, kék szemecskék, hosszú ujjak és férfias arc. Mint egy herceg! Koronát ne fantáziáljunk rá mert az már nagyon giccses lenne. Maradjon csak visszafogottan elegáns. Csak úgy módjával. - Kíváncsi vagyok mennyire kerültünk távolra az eredeti küllemétől Kayaba-kunnak. De azért remélem, hogy valami hasonló mint ahogyan el lett képzelve. Esetleg még néhány extrával. Biztos jó érzéke is van a divathoz, meg kellemes hangja van, magabiztos, és barátságos, csak picikét visszahúzódó mert hát sokan nem szeretik, és ez biztos lehangolja.. Ejj, most tényleg Kayaba Akihiko-t elemzem? Amikor frissen beléptem sosem gondoltam volna, hogy ilyesmiken fog járni az agyam valamikor. Mennyit változik az ember néhány év alatt..
- Jól van. Jól van. Csak magabiztosan. Nőiesen, és tűnj picit elérhetetlennek! A férfiak szeretik ha valamiért küzdeniük kell, főleg ha valaki hercegként szerepel a fantáziákban. Reméljük Kaya.. vagyis Akira-kun is szereti ezt. - közben visszaugrok a rejtekembe, éppen, hogy sikerült kimásznom onnan és máris vissza kellett térnem. Vicces, hogy az imént zavartam ki egy hiúzt és költöztem be a helyére, majd körülbelül egy perc kellett és máris egy borz szemezget a zöldségemmel. Ejnye mindenkinek a különleges bokrocskámra fáj a foga. - Csak nyugodtan. Mintha itt sem lennék. - még egy ágat is magamra húztam, és ha nem lenne ilyen világos színű hajam és élénk szívű ruhám talán még észre sem venne...
- Pssszt. Én azt hiszem nem emlékszem milyen érzés betegnek lenni... - sőt ez nem is csoda, hogy egyáltalán nem emlékszem milyen érzés hiszen többnyire mindig elkerültek a betegségek és ha lógni akartam mindig a színészi képességeimre kellett hagyatkozni. Ez most sem jelenthet majd gondot. - De... talán el tudom képzelni, ha nagyon nagyon töröm a buksim. Timidus is lehet beteg, ha szeretne :3 - már csak meg kell várni, hogy az üzenet elmenjen és mehetünk betegeskedni. \o\

/borz/

by **Shukaku** Kedd Feb. 10 2015, 20:08

Ez az együtt nevetés most mindennél többet ért. Valahogy megadta azt az érzést, hogy Shu nem csak egyedül idióta. Jó, Timidus most is kitűnt közülük a nyugodtságával, de ő is elégedett volt, hiszen a nevetés pozitív, Shu pedig ma rengeteget nevetett. Ha eddig nem is lett volna egyértelmű, hogy Junt a masnizás ellenére is megtartja, akkor most teljesen egyértelművé vált. Na meg persze az sem volt véletlen, hogy együtt gyakorolgattak. Jun teleportálós képijét összedolgozni azzal, hogy Timike tud repülni, a játékosok többsége pedig nem tud repülni, és a zuhanás sebzés pedig hasznos része a világnak… szóval nem csak Shu barátnős rajongása miatt lett ám választva a harcművész, a sárkánynak az első találkozásuk óta tervei voltak vele. Ugyan vannak még rajta kívül repülő petek, és Regi el is kaphatja Rent, és még a tűzsebzés miatt sem kell aggódni, hiszen Ayanit is látták már Rózsikán lovagolni… de hát Timidus eddig is tudta jól, hogy ki ellen nem szabad összecsapást vállalni. Jun pedig… hát a kék helyett zöld szemecskék, de a többi igazából stimmelt. A hosszú ujjak… nos ebbe pedig Shu inkább nem akart belegondolni… hogy hol nem jár már ennek a lánynak az esze! Ejnye!
-A hangja… még… még nem láttam az arcát… de a hangja… és… hogyan tűnjek elérhetetlennek? Ezek után?
És újra kitört belőle a nevetés. Elküldött hatezer rajongói levelet, a világ legszebb, legfinomabb és legnagyobb tortáját akarja neki megsütni… és tűnjön elérhetetlennek. Hát persze! Mi sem egyszerűbb?
-Shu. Sötétedik. Indulunk.
Az az indulás igaz szökdécselés lett a végén, kézen fogva Junnal, és követve egy értetlenkedő Timidussal, aki közölte, hogy nem csapja be a régóta a bizalomról papoló céhvezérüket… és inkább a hazafele úton is azzal foglalatoskodott, hogy begyűjtött még két vadat. Persze nem mintha Anat nem vette volna azonnal, hogy a lányok inkább csak megbuggyantak, minthogy betegek legyenek… de szerencsére partner volt, és ápolgatta őket. A levél pedig még aznap este megíródott. És kivételesen nem bácsizással kezdődött.

Kód:: Kedves Kayaba Akihiko! Junnal arra gondoltunk, hogy a könnyebb szafarizás és kikapcsolódás végett a szafari területén is alakíthatnál ki kisebb védett területeket. Ilyen camping féléket. Sok vörös a kiképzős tízesekre vadászik, miközben nekik elvonja a figyelmüket, hogy ők állatokra vadásznak. Tudom, mert legutóbb is találkoztam olyannal, aki ezt mesélte. Kérünk szépen, hogy gondolkodj el az ötleten. Köszönettel: Jun, Shu és Timidus

by **Shukaku** Szer. Feb. 11 2015, 16:16

Atoru

Azt azért nem mondhatnánk, hogy alighogy kiértek már vissza is érkeztek volna, de azért Shu nem bírta ki sokáig a szafari nélkül. Mára sem akart azonban új ismeretségeket kötni emberekkel. Éppen elég baja volt azokkal, akiket ismert, hiszen akkora titkokat visszatartani, amiket ő tudott, igen terhes volt a számára. Szóval eredetileg egyedül tervezett útnak indulni, mármint értelemszerűen Timivel egyedül. Ők tulajdonképpen egynek számítottak, idomár és pet, mint valami ikrek, akik össze voltak nőve az élet minden területén. Persze nem sziámi ikrek, mert az azért furcsa lett volna… de majdnem. Timidusnak azonban eszébe jutott, hogy ne menjenek egyedül, amikor van egy tökéletes lehetséges társ, aki velük tarthatna, és Shu ha szeretne, be is számolhat neki a dolgokról. Persze nem ez volt az elsődleges, hanem sokkal inkább az, hogy Atoru számoljon be arról, hogy mit is csinált azóta, hogy nem találkoztak. Valahogy a fiúcska elfelejtett jelentéseket írni a sárkánynak, és ez ugyan idáig nem volt probléma, mert Timidust lefoglalta a belső ügyek intézése, valamint a maffia felszámolása, de most, hogy minden feladatot kiosztott az embereinek, már volt ideje a saját eredeti tervét is tovább szövögetni. Azt nem mondhatnánk, hogy Chiaki nagyon rohamos tempóban fejlődött volna, de ez nem a sárkány hibája volt. Shu a lelkére kötötte, hogy hagyja meg gyereknek a kislányt, így nem lehetett olyan iramban fejleszteni… mindig csak a játék… azaz egyszóval alkalmatlan volt a pet terveinek megvalósításához. Lényeg a lényeg, röppent egy üzenet Atorunak, hogy találkozzanak a szafari déli részénél egy kis élménybeszámolót tartani, meg meglesni néhány vadat, ha már ott voltak.

by **Atoru** Csüt. Feb. 12 2015, 16:04

Shukaku & Timidus

Shu és Timidus üzenetének nagyon megörültem. Már elég régen volt, amikor utoljára beszéltem velük, és teljesen úgy érzem, mintha évek teltek volna el. Pedig csak egy Újév volt.
És mennyi minden történt velem ezalatt az idő alatt. Léptem néhány szintet és párbajoztam is. A párbajok voltak a legizgalmasabbak. Akatsukival kellemesen, Ayséval pedig… Nos… Furcsán telt… Azonban az ellene vívott harcot élveztem eddig a legjobban. Nem mondom, Shizuka ellen is izgalmas volt, mivel ő is velem egy szinten volt, de ő nem volt olyan nehéz dió, mint Ayse. Ő egyből megnyílt, és nem kellett viaskodni vele. De végül Ayse is megtört. Cool

Azt hiszem…
Viszont egy dolgot még mindig nem értek: Miért éppen lányok? Eddig bármerre mentem, lányokba futottam, leszámítva Daneet, Lancert, Aidort és persze azt a néhány alkalmat, amikor Mirika barátjával, Anatole-lal találkoztam, de vele se tudtam beszélgetni, mert az aktuális témák miatt nem tehettük. Amúgy sem hinném, hogy beszélt volna velem olyan sokat…
Ilyen, és hasonló dolgokon járt a fejem, ameddig megérkeztem a Tízedik szintre. És csak ekkor jöttem rá: Én most Délen fogok vadászni!
Igaz, hogy már voltam olyan képzett, hogy ott is nyugodtan elvadászhassak, de ez akkor furcsa volt számomra, így elsőre. Még a Nyugati részt sem fedeztem fel teljesen, nem hogy egyből délre menjek! ><
Azonban Shu és Timidus ott várnak rám, így nem tehettem mást, odamentem. Így legalább kipróbálok valami újdonságot – gondoltam. Csak azt nem tudtam, hogy mire számítsak ott.
Nem sokára meg is láttam Shu-t és Timidus, és már messziről integettem nekik. Az, hogy újra látom őket szép emlékeket idéz fel, és már most izgultam, hogy hogyan fog elsülni ez a találkozónk.
Amikor már a közelükbe érek, köszöntöm is őket, egy széles mosollyal az arcomon.
- Szia Shu, szia Timidus! Régen találkoztunk. Mi újság mostanában veletek? – kérdezem meg, hol egyikükre, hol másikukra pillantva. Ezután méregetni kezdem Shu-t, és meg is kérdezem a kislánytól: - Nocsak Shu, csak nem nőttél? – Persze tudom, hogy a növekedés lehetetlen a SAO-ban - elméletben. Azonban tényleg úgy emlékeztem, hogy régebben alacsony volt... De az is lehet, hogy csak a fantáziám viccelt meg egy kicsit. Ha válaszoltak, és úgy döntenek, hogy induljunk, akkor pedig mellettük haladva elindulok a rejtélyes és rejtelmes Déli Rész vadonjába és már alig vártam, hogy ezt a napot is egy szép emlékké tehessem.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 12 2015, 20:35

Gondolkodtak ugyan azon, hogy… na jó, kizárólag Timidus gondolkodott azon, hogy szafarizás helyett Arénázásra hívja el a fiút, vizsgáztatni, hogy mennyit is fejlődött. Shu azonban jobb belátásra térítette barátját, és meggyőzte arról, hogy jobb lesz most valami békésebb csevej. Igazából persze nem kellett győzködni őt, hiszen a sárkány elfogadta, hogy az idomár jobban ért az emberekhez, mármint az emberek békésebb fajtájához. Az agresszorokat mindig Timi kezelte és hűtötte le, de barátkozni mindenképpen Shu tudott jobban. Atoru kérdése nem lepte meg a lányt. Ő készült, mégpedig pont erre a kérdésre. Timidusnak tanítgatta ugyan ezeket a szófordulatokat, és azt, hogy melyikre hogyan kell szépíteni meg olyan válaszokat adni, amik igazából nem jelentenek semmit, és nem is a kérdésre kell válaszolni. Na de ezalatt kicsit ő is beleláthatott abba, hogy miért nem érti Timi ezeket a szófordulatokat. Egy hogy vagy mögé olyan litániát lehetett írni, hogy a kérdező hatezerszer megbánta, hogy feltette ezt a kérdést. Ezért szoktak csak általában egy kösz jóllal reagálni az igazság elregélése helyett. Ugyanilyen kedveskedés volt, minthogy nem zúdítjuk rá az életünk gondjait a másikra, hogy ha tudjuk, hogy a méretnövekedésünk jelzésével bókolni akar, vagy valami ilyesmi, akkor nem javítjuk ki, hanem naivan rácsodálkozunk a dolgokra. Ezt tette Shu is.
-Tényleg? Hát… lehet csak a téli cipő. Nyáron szandálban szoktam lenni, és annak alacsonyabb a talpa, ennek a csizmának viszont magas.
A második kérdésre viszont sokkal, de sokkal nehezebb volt válaszolni. Nem is válaszolt, inkább elővette a jegyzetfüzetét, és átnyújtotta Atorunak.
-Ne ijedj meg, nem napló. Csak úgy nagyjából írom le a dolgokat, hogy mik történnek velünk. Címszavakban. Mutass rá valamire, és akkor mesélünk róla.

Ato lényegében ezt kapja meg, csak határidőnaplósabb formában.
Kérlek olyat válassz, ami már be van fejezve. ^^"

by **Atoru** Pént. Feb. 13 2015, 20:38

- Hm… Igen, lehet, hogy ez az oka. – gondolkodtam el Shu mondandóján. És közben eszembe jutott, hogy bizony tényleg, és kora ősszel volt az utolsó találkozónk. Ki hinné, hogy tényleg nem láttam őket lassan féléve? Vagy annyi is eltelt? Nem tudtam megmondani.
Viszont szerintem túl sok idő telt el. Annyi ideig nem találkoztam Shuval, és miért? Mert én gyáva vagyok őt elhívni valahova. Legutóbb is, úgy siettek, hogy nem tudtak rendesen enni sem előtte. Az ilyen esetek ellen legközelebb tennem kell. És persze bátrabbnak is kell lennem.
Közben a kislány elővett egy füzetet, és az életben nem gondoltam volna, hogy ezzel a kérdésemre akart válaszolni.
- Aszta Shu, ez… Aszta… - hüledeztem, amikor elkezdtem olvasgatni a füzet. Viszont a lányka szavaira megnyugszik. Egy kicsit. – Hm… Értem. De ennek ellenére, ez akkor is nagyon… Elképesztő. – válaszoltam, belemélyedve a füzetecskébe. Egyszerűen nem találtam jobb szót arra, amit Shu csinált. Tudtam… jó, legtöbbször csak sejtettem, hogy Shu egy precíz lány, de most már biztos voltam benne. Közben olvasgattam az élmények között, és bizony találtam néhány érdekeset. Ki is választottam egyet, és arról kérdeztem meg a kislányt.
- Hm… Ha jól látom Shu, voltál néhány randin is. – mosolygok ravaszul a lányra. – Esetleg szabad tudnom, hogy ki az illető? – kérdeztem, és közben próbáltam a legártatlanabb képet vágni. Eddig egy szóval sem említette nekem, hogy lenne egy barátja. Persze az is igaz, hogy nem is kérdeztem rá nála, tehát nem hibáztathatom, hogy nem avatott be. Emellett pedig, ez eléggé intim téma, amit csak úgy, akárkinek nem szoktunk elmondani.
Közben nézegettem a többi feljegyzést is… És rá kellett jönnöm, hogy Shu szinte minden ismerősömmel találkoztam, legalább egyszer. Lanc, Miri, Shizu… Még Kuromajo-val is találkozott! O.o Én azt a lányt azóta nem láttam, mióta vége lett annak a furcsa találkának a fogadónak. És az igazat megvallva, örülök is neki… De vajon Shukaku mit csinált vele? Nos… Ezt majd talán megkérdezem. De még vannak itt érdekesebb jegyzetek is. És ahogy olvasgatom, rájövök valamire. A vége felé a legtöbb nem más, mint céhtalálkozó. Persze ezekben nem lehetek biztos, viszont ilyen neveket látok arrafelé, mint Anatole, vagy Alex… És erről a kettő játékosról tudom, hogy Artes Liberales tagok. Akárcsak Shu. Tényleg, hiszen még erről sem kérdeztem meg! >< Az agyam valamiért olyan, mint egy szita.
- Egyébként milyen az új céhed, Shu? Kedvesek az Artes tagjai? – kérdezem a kislánytól. Artes… Olyan furcsa így kimondani annak a céhnek a nevét. Viszont a köznyelv már csak így rövidíti, és mindenki tudja már ebből is, hogy miről van szó. Az egyik legjobb frontharcos céhről… És Shu pont ilyen céhbe állt be. Vajon Anatole megértő volt vele, amiért nem akar a fronton harcolni? Hiszen a lány és sárkánya szintje is már eléggé nagy, így nagy segítségek lehetnének… Ha Shu eszméi nem állnának szöges ellentétben a frontharccal.
Vajon én is ebbe a kelepcébe fogok kerülni, ha utolérem az éppen aktuális szintet? Nem tudom. Nem hinném, hogy Mirika mindenképpen szeretné, hogy elmenjek harcolni. A mi céhünk inkább kerskedik, bár való igaz, hogy Ayani és Miri is ott vannak a fronton. Azonban én nem hinném, hogy menni fogok. Inkább vigyázok Kokorora. És Shura.

by **Shukaku** Pént. Feb. 13 2015, 21:25

Oh, basszus! Basszus, basszus, basszus! Na persze ebből csak annyi látszott, hogy Shu idegesen és kényszeredetten mosolygott, és lehajtotta egy picit a fejét. Annyira régen volt már, hogy teljesen elfeledkezett róla. Mármint nem Justinról, hanem arról, hogy a randiját is felírta a határidőnaplóba. Szerencsére Kayaba Akihiko nevét sehol nem írta le, azóta, pedig már ha le is írja, akkor is csak Akira-sant ír, ahogy Junnal megállapodtak. Vajon Atorunak tudnia kellene, hogy ő mennyire szoros kapcsolatot ápol az Adminnal? Talán irigykedne. Nem biztos, hogy jó ötlet. De Junnal mindenképpen össze kell hozni Atorut. Mármint… nem úgy… ja, igen, és a kérdésre is válaszolni kellene.
-Hát… izé… az úgy volt, hogy volt egy event… ilyen… vakrandis… és azon… és utána találkoztunk párszor… de valahogy… nem lett belőle végül semmi. Nem tudom pontosan, hogy miért, de nem akartam… szóval…
Kicsit elgondolkodott. Máig nem tudja, hogy miért szakadt meg a kapcsolatuk. Megállapodtak, hogy csak barátok lesznek, mert a fiú erre kérte, azóta pedig semmi. Túlságosan klappolt az egész ahhoz, hogy legyen belőle bármi is. AZ ilyen dolgok mindig túl szépek.
-De… de azóta van más… és nemsokára Valentin-nap van… remélem örülni fog az ajándéknak…
Na igen. El kell elküldeni Akira-sannak a tortát és az üdvözlőkártyát. Még mindig röpködtek a pillangók Shu gyomrában, amikor erre gondolt, de most már teljesen biztos volt abban, hogy megteszi.
-Az Artes? Hogy… hát annyira már nem új… de igen… vagyis… hát Jun, és Anat, és Saya ők nagyon kedvesek. Junnal például rengeteg időt töltök, és azt hiszem ő a legjobb barátom. Mármint, hogy úgy Timidus mellett.
-És a te céhed Atoru? A legutóbb amikor kérdeztelek azt mondtad, hogy még nem ismered őket eléggé. Mennyi információt szereztél azóta?
-Ugye tudod, hogy nem kémkedünk Miri után?
-Nem kémkedek. Informálódom.
-Oké, oké… viszont…
Itt érkeztek el egy folyóhoz, amit hála a téli időnek már elég vastag jégréteg borított… legalább is Shu így hitte addig, amíg rá nem lépett a jégre, és az be nem tört alatta. Nem volt mély, maximum, ha tíz centit süllyedt be a lába, de hidegnek nagyon hideg volt. És mintha azt érezte volna, hogy meg is érintett valamit, a rendszer pedig igazolta is az észrevételét, jelezvén, hogy egy levesteknőst ébreszthetett fel téli álmából.
-Hát… ezen nem biztos, hogy át kellene kelljünk…
-Van lovaglás jártasságod, Atoru?

(levesteknős)

by **Atoru** Szomb. Feb. 14 2015, 17:28

Érdekes volt Shut idegesen látni. Úgy látszik bizony olyan témára tapintottam, ami számára eléggé… Hm, mi a megfelelő szó? Kínos? Igen, ez lesz az! Ami számára eléggé kínos volt.
És elnézve a idegességét, elgondolkodtam, hogy mikor éreztem utoljára szerelmet bárki iránt is. Megvédeni meg akartam sok mindenkit, és persze kedves is voltam másokkal, és voltak olyanok – és persze vannak is -, akikkel szívesen találkozom. De szerelem…
Közben kiderült egy újabb érdekesség. Shu is volt a Vakrandis eventen! Így belegondolva, ha akkor és ott találkozunk… Nem, ezeket a gondolatokat inkább ki is zárom a fejemből! >< Nem járhatok Shuval, mert, mert… mert, nem, és kész! >< Különben is, pont most említette, hogy van egy újabb szerelme, akinek Valentin-napkor fog küldeni ajándékot. Hacsak nem én fogok kapni, akkor elég kicsi az esélye, hogy éppen én legyek az az új valaki.
- Ugyan Shu, biztos örülni fog neki. Apropó, köszönöm a karácsonykor küldött pitét, nagyon finom volt. – mondom a lánynak. Látszik, hogy Shu törődik a harmadlagos jártasságaival, vagy ha mással nem is, a Főzéssel biztosan. Eddig már elég sokszor kóstolhattam meg az általa készített ételeket, és bizony azt kell mondanom, hogy le a kalappal. A szerencsés kiválasztott pedig örülhet, ha valamilyen édességet fog kapni tőle Valentin-napra.
Közben hallgattam a céhéről való beszámolót, és örültem neki, hogy szerzett ott is kedves ismerősöket, sőt, egy bizonyos Jun személyében még legjobb barátra is akadt. Akkor lehet, hogy ez a céhátlépés még jót is tett neki, ahogyan nekem is, amikor a Voice-ba jöttem át.
És ha már Voice, Timidusnak akadt is kérdése a céhvel kapcsolatban. Gondoltam, hogy elő fog vele még valamikor hozakodni, így annyira nem lepett meg a kérdése. Shutól pedig kedves gesztus volt, hogy ki akart védeni, és lebeszélni a sárkányt.
- Nyugi Shu, nekem nem gond, hogy Timidus kérdezget a dolgaimról. – mondom a lánynak, majd a sárkány felé fordulok. – Hogy mit tudtam meg? Lássuk csak… - egy kicsit töprengek, majd utána elkezdem mondani. – Azt tudom, hogy a céhünk eléggé összetartó, és a tagok kedvelik, és szeretik egymást. Mirikát és Ayanit nem zavarja, hogy a kisebb szintűek nem fejlődnek olyan gyorsan, ahogyan az sem zavarná őket, ha nem mennék a frontra, ha elérjük a megfelelő szintet. A céhet nem rég feljebb költöztettük az ötödik szintre, így a boltomat is áthelyeztem oda. – itt egy pillantást vetek Shura, és megnyugtatom, hogy nem volt gond, hogy elmentek, megértem. – A vezérem céljai számomra kifürkészhetetlenek, de abban biztos vagyok, hogy azt szeretné, hogy a kereskedési tapasztalatunk és a másodlagos jártasságaink fejlődjenek. –Hogy ezt azért szeretné-e, hogy legyen elég pénz a bankban, azt nem hinném. Szerintem inkább azt szeretné, hogy legyenek olyan tárgyaink, amik megvédenek minket, és más játékosokat. – Hm… Szerintem ennyi az összes információ. – mondom a sárkánynak, befejezve a mondanivalómat. Lehet, hogy még vannak információk, de most nem jutottak eszembe.
És ekkor érkeztünk meg a havas tájon egy kis folyóhoz, ami szerencsénkre be volt fagyva, és így át tudtunk rajta kelni… Vagy mégsem?
Egy pillanatra megijedtem, hogy esetleg el fog süllyedni, de eléggé sekély volt, így nem történt baj.
- Lovaglás jártasságom? – lepődök meg Timidus kérdésén. – Hát, régebben lovagoltam néhányszor, így van rajta néhány pontom. Miért kérdezed? – teszem fel a kérdést a sárkánynak. De aztán egyszerre csak rájövök. Ugye nem azt szeretné, hogy üljek fel a hátára?
Nos, ezt gondolom mindjárt megtudom…

by **Shukaku** Szomb. Feb. 14 2015, 18:38

Na jó, azt be kell vallani, hogy mivel Ato közelebb volt Shuhoz korban, mint akárki más, na meg persze azért, mert ő volt az első, aki igazán kedvelte mindkettőjüket, meg akivel őszintén beszélhetett először a dolgairól úgy, hogy nem harapták le a fejét, de még azt sem mondták neki, hogy ezt örökre tartsa titokban… na meg persze Ato jóképű is volt… de akkor sem volt Kayaba Akihiko. Nem épített fel egy egész világot, nem alkotta meg Shu legjobb barátját és leghűségesebb társát, nem kivételezett folyamatosan vele… meg egyébként is, eléggé hátránnyal indult egy istenséggel szemben.
-Örülök, hogy ízlik. Egyébként… az Artes plázában még mindig nyitva van a boltom, és tudom, hogy van pár pet nálatok… szóval, ha kell nekik valami finom, vagy a céhtagoknak, akkor csak szólj, és elkészítem. Az összes pet eddig azt mondta, hogy én sütök a legjobban… mert én kikérem a véleményüket…
Az, amit Ato a céhről mondott nem volt meglepő a sárkány számára. Elég sokra tartotta Mirikát, és sejtette, hogy jó csapatot verbuvált össze. Az persze érdekes volt, hogy nem erőlteti a frontozást, de ezt Shu örömmel hallgatta, Timidusnak pedig illett a terveibe. Ato azonban megint elfelejtette, hogy a sárkányhoz beszél.
-Kedvelik és szeretik. Fogalmazz kérlek pontosabban. A szeretésnek nem előfeltétele és egy fokozata a kedvelés? Ha ez így van, miként teljesülhet egyszerre mindkettő?
Megvárta a választ, majd ő is konkrétabb kérdésekre tért át.
-Céhház fejlettségi szintje? Céhtagok adatai? Van olyan recept a birtokotokba, amelyet csak magatoknak tartotok fent?
Shu persze csak forgatta a szemeit, és jelezte Atonak, hogy ha nem akar, nem kell válaszolnia, ám azt is jelezte, hogy igen, Timidus a folyón kívánja átvinni, mégpedig azzal, hogy felpattant a sárkány hátára, aki egy szökkenéssel, éppen csak pár centivel a jég fölött elröppenve, át is vitte a lányt, majd visszatért Atoru mellé, és olyan pózt vett fel, hogy az árnyharcos könnyen a nyeregbe pattanhasson… bár nyereg az nem volt.

by **Atoru** Vas. Feb. 15 2015, 19:48

Elgondolkodtam azon, hogy Shut kijavítsam, hogy az nem ízlik, hanem ízlett, mivel éppen nem eszem, de végül nem tettem. Elsősorban azért, mert ez gonosz lenne, másodsorban pedig semmi értelme.
- Hm... Lehet, hogy el fogok látogatni majd az üzletedbe. Vagy pedig majd ajánlom Ayaninak és Kokoronak, hogy kihez forduljanak, ha peteledelre lenne szüksége. - válaszolom a lánynak. Kokoronak minden bizonnyal említeni fogom, mert rá tényleg ráfér a segítségnyújtás. Vagyis, na... Szeretnék neki segíteni. Aya viszont nem tudom, hogy mit szólna erre. Nem tudom, hogy milyen a Shu és közte lévő viszony, hiszen Aya frontharcos, amíg Shu pont a front ellen dolgozik. Persze ez nem jelenti azt, hogy ellenségek, de nem szeretnék konfliktust.
Miután átadtam az információkat, Timidus letámadott a kérdéseivel. Igen, talán tényleg túl rég találkoztunk, és lassan elfelejtettem, hogy Timidus-nál nem érdemes kétértelmű, és hasonló kifejezéseket használni.
- Van különbség köztük, Timidus, bár ez csak árnyalatnyi. Ha kedvelsz valakit, az azt jelenti, hogy nyugodtan el tudsz vele beszélgetni, nem érzed feszélyezve magad, és jól érzed magad a társaságában. Ha viszont szeretsz valakit, akkor az előbbi tulajdonságok mellé még jön a törődés, segítőkészség, odafigyelés és esetleg a jobb kedvre derítés. - próbáltam elmagyarázni a sárkánynak, amennyire csak eltudtam. Azonban lehet, hogy ez nem elég, példa is kéne... - Vegyünk egy példát. Te szereted Shut, tehát törődsz vele, odafigyelsz rá, próbálod megvédeni minden veszélytől, igaz? - teszem fel a költői kérdést, mivel egyértelmű, hogy Timidus ezt teszi. De talán nem mindenkinek... - Míg mondjuk, egy játékos csak kedveli, így a lánnyal való kapcsolata felületesebb, és a kapcsolat nem olyan erős, mint a ti esetetekben. - mondom a sárkánynak. Nem biztos, hogy a legjobb választás volt pont vele előhozakodni, mivel nem tudom pontosan, hogy a sárkány érez-e érzelmeket egyáltalán. Bár az eddigiek alapján, nem hinném, hogy képes olyan szeretetre, amit mi tartunk annak. De valami hasonlót biztosan érez a lány iránt, mert különben nem tenné azt, amit.
Mikor pedig folytatta a faggatást, alig bírtam ki kuncogás nélkül, amikor láttam Shu arckifejezését. Viszont a kezemmel intettem neki, hogy tényleg nem zavar a sárkány kérdezősködése.
- A fejlettségi szintet sajnos nem tudom, ezekkel az ügyekkel kizárólag Mirika foglalkozik. Az adatokkal sem vagyok teljesen tisztában, de azt tudom, hogy Miri és Ayani már huszonötös szint feletti, Kokoro pedig nem sokkal van lemaradva tőlem... És nem, nem sajátítunk ki recepteket. Így tudjuk a legjobban segíteni a játékosokat. - válaszolom Timidusnak. Eddig soha nem gondoltam arra, hogy kisajátítsak egy receptek. Mégis mihez kezdenék a recepttel? O.o

Timidus ténylegesen azt szerette volna, hogy üljek fel a hátára. ._. Nem tudom. Ez szerintem olyan megalázó... Hiszen egy kedves ismerőst hátasnak használni, azért nem éppen a legrendesebb dolog.
Azonban Shu is átrepült rajta, és tényleg nem maradt sok választásom arra, hogy átkeljek...
Sóhajtottam egyet, majd felültem a hátára.
Ha biztonságban földet értünk a túlparton, akkor leszállok a hátáról, és már éppen kérnék bocsánatot, amikor is eszembe jut valami: Timidus szerint értelmetlenek az ilyen dolgok. Így hát a mozdulat félbemaradt, én pedig újból kiegyenesedtem, és a kislány felé fordultam.
- Tényleg Shu, néhány bejegyzéseidben láttam, hogy a céhtagjaimmal is találkoztál már. Esetleg pontosan meg tudod mondani, hogy kikkel? - kérdeztem meg a kislánytól. Hogy miért kérdeztem meg? Igen egyszerű. Tudnom kell, hogy kinek beszélhetek a Shuval való kapcsolatunkról. Hiszen, ha Aya ellenzi, akkor neki nem fogom elmondani, de ha mondjuk Kokoro már találkozott vele, és jól érezte magát, akkor nyugodtan ajánlhatom neki Shu boltját, ahol peteledelt szerezhet. Ha persze találkoztak már... Ha pedig nem, akkor Kokoro nem sokára egy új ismerőst fog szerezni. :3

by **Shukaku** Hétf. Feb. 16 2015, 05:15

-Hát… izé… Ayaninak talán ne. Vele nem vagyunk olyan nagyon jóban, és nem biztos, hogy örülni fog neki, ha felhozod a nevünket. Tudod… beszéltünk neki a kijutásról, meg ilyesmi, és kiderült, hogy igazából ő sem akarna elmenni, meg nem akarná itt hagyni Tűzrózsát, csak a többiek kényszerítik. De nem akarja, hogy ezt a többiek megtudják, mert azt hiszi, hogy megharagudnának rá...
Na igen… Shu direkt nem használta az itt hagyni helyett a megölni kifejezést. Talán túl erős lett volna, meg így megtartott magának is egy pici reményt. A kényszerítés azonban teljesen egyértelmű volt. Ayani olyat tesz, amit ha ő dönthetne, akkor nem tenne, és ő is a társával maradna inkább.
-De Kokorot szívesen látom, meg igazából Ayanit is, csak nem tudom, hogy ő szívesen lát-e minket. Szóval… érted. Kokoroval azt hiszem én találkoztam elsőnek az ébredése után. Nagyon örülök, hogy végül is hozzátok került.
Ezzel tulajdonképpen Shu részben meg is válaszolta azt a kérdést, amit Atoru később tett fel, ám nem ennek a folyatása következett, hiszen Timidusnak is szóhoz kellett jutni, és válaszolni Atoru magyarázatára.
-Értem. Tehát én szeretem legjobban Shut, mert közöttünk van a legerősebb kapcsolat. Mindenki más, aki pozitívan gondolkodik róla kevésbé szereti, vagy csak kedveli.
Hogy Timidus miért tette mindazt amit tett? Inkább nevezném viszonzásnak és hálának, ha emberi szavakkal kellene leírnom, mint szeretetnek. Shu törődött vele, így ő is törődött Shuval. Na meg persze a lételeme volt az, hogy megvédje az idomárt. A fejlettségi szinteket pedig nem csak azért kérdezte, hogy információt szerezzen. Ezzel azt is megtudhatta, hogy mennyi információja van Atorunak, magyarán szólva azt, hogy mennyire köztudottak a céhen belül, és mennyire vonja be őket a céhvezér. Mint kiderült, kevéssé, és Mirika kisajátítja magának a céhház ügyeit, valamint ők sem alkotnak olyan csapatot, akik mindent tudnának egymásról az adatok tekintetében. Profibbak voltak mint más céhek, hiszen legalább széthúzás nem volt, vagy nem engedték láttatni, de még mindig nem érték el az idomár-pet kapcsolatot, és valószínűleg soha nem is fogják elérni, lévén emberek.
-Nem sok céh kívánja segíteni a többi játékost, Atoru.
-De örülünk, hogy Mirika igen. Üzenem neki, hogy nagyon meg van dicsérve.
Kuncogott Shu, majd átröppent a túloldalra. A repülés. Shunak ugyanez volt a gondja, mint Atorunak, és őt is Timidusnak kellett meggyőznie arról, hogy legalább gyalogosan üljön fel a hátára nehéz terepen, ha már repülni nem akar. A sárkány nem foglalkozott ilyesmivel, és nem is értette volna, hogy mi miért megalázó. A gyorsaság hasznos volt, ő pedig segítette azzal az idomárt, ha az a hátára ülhetett. Ennyi volt a lényeg. Miután újra egyesült a csapat, Shu válaszolt az utolsó kérdésre is.
-Hát… Mirikával taliztunk már párszor, mert ugye Anattal… és ugye Kokorot meg Ayanit meséltem, azután ott vagy te, meg…
-Aidor és Rin.
-Oh, tényleg! Velük még csak egyszer találkoztunk, de róluk nem sokat tudok…

by **Atoru** Csüt. Feb. 19 2015, 15:12

Ayaniról hallottak számomra teljesen újdonságok voltak. Nekem nem volt merszem a kijutásról, vagy bent maradásról kérdezgetni őt, mivel frontharcos lévén, úgy gondoltam, hogy ő is ki szeretne jutni. Nos, ezek szerint tévedtem.
Azonban ez engem meglepett. Ayani feláldozza magát, és Tűzrózsát azért, hogy a többiek kijuthassanak. Ez az önzetlenség. Lehet azt mondani, hogy kényszerítik, vagy azt, hogy nem szabad akaratából teszi azt, amit tesz, de... Ez nem így van. Az emberi elme a saját vágyakat állítja előtérbe, ha valaki negatívan áll hozzánk. Ha összeveszünk valakivel, akkor nem az ő előnyét nézzük, hanem a sajátunkat. Ebből adódóan Ayanit sem kényszeríthetik, hiszen a szabad akartunk ellenére végzett cselekvés eléggé negatív élmény tud lenni, és biztosan ott hagyna a frontot. Ezért gondolom, hogy önzetlenségből teszi, amit tesz. Most sokat nőtt Ayani az én szememben.
- Rendben, akkor Ayaninak nem szólok... És tényleg találkoztatok már Kokoroval? - lepődöm meg. Most elképzeltem a jelenetet, ahogyan Shu és Timidus meglátja szegény kislányt, és segítenek neki. És szerintem ez a kép nem is állt messze a valóságtól.
- Nos, igen, valahogyan így... - mondtam a sárkánynak. Bár egyetértettem az állításával, de a szeretet fogalmát kivetíteni egy petre eléggé furcsa dolog volt. Főleg, mert ahogyan én megismertem Timidust, azt szűrtem le, hogy csak értelmi intelligenciája van, de nincs... Érzelmi intelligenciája, igen, ez az a kifejezés! Ebből kiindulva pedig a szeretet is csak torz formában van benne jelen, érzelmek nélkül. De az érzelem helyét így is ki tudja tölteni racionalitással, és elhivatottsággal, hogy megvédje Shut, így bátran lehet állítani, hogy bár torzan, de ő szereti legjobban a kislányt.
- Nos, úgy látszik, hogy a mi céhünk pont a kevés céhek egyike... És rendben Shu, átadom neki. - mondom a kislánynak. Eléggé furcsa belegondolni, hogy ameddig Shu és Mirika közötti kapcsolat olyan, mint két játékos között, addig az én kapcsolatom olyan vele, mint vezető és beosztotté.
Ééés, már jött is a félelmetes repülés, amit egyáltalán nem vártam. Egyfelől Timidus miatt, másfelől pedig a fránya magasság miatt. Inkább járok két lábbal - vagy egy kerekesszékkel - a talajon, mint hogy elemelkedjek onnan. Azonban bármennyire is volt bennem félsz, mégis könnyedén átjutottunk.
És a túlparton ki is derült, hogy Shu már mindenkivel találkozott, aki a céhünkben benn van! O.o Még Kitával is, bár ő is csak egyszer találkozott vele.
- Aidor egy kedves és jófej srác, bár mostanában nem túl sokat látom. Nem hinném, hogy baja esett, eléggé okos srác, tud magára vigyázni. - mondom a kislánynak, bár egy kicsi aggodalom mégis volt bennem. Lehet, hogy majd írnom kéne neki egy levelet nem sokára... - Kitával pedig én is csak nem rég találkoztam, még mielőtt feljebb költöztünk volna. Akkor keresett meg, mert szeretett volna csatlakozni a céhhez. - mesélem el a kislánynak, ha ugyan tényleg egy emberről beszélünk. Mivel emlékeim szerint egy bizonyos Sakamoto Rint is láttam a céh listáján, de vele még egyszer sem találkoztam... Vagy csak nem ismertem meg.
Ezután pedig csendben maradtam... magam sem tudom, hogy miért. Most valahogyan nem jöttek a szavak a számra, nem tudom, miért. Lehet, mivel eléggé sok gondolat kavarog most bennem, amitől a gondolkodásom sem az igazi.
Ezért aztán vártam, hogy inkább Shu és Timidus tegyen fel kérdéseket, mert nekem most az nem sikerült volna.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 19 2015, 15:41

Na igen, Shu is az önzetlenséget látta a történetben, csak éppen egészen más oldalról. Tűzrózsa oldaláról. A pet oldaláról, aki az életét adta volna azért, hogy a társa kijusson egy olyan világba, amelyet gyűlöl, ahova nem akar visszamenni, csak azért, hogy a többieknek jó legyen.
-Én… nem tudom, hogy mi legyen Atoru. Ezt az egészet már nem értem, és nagyon elegem van. Elfáradtam…
Kicsit rátámaszkodott a sárkányra, és nem nagyon zavarta, hogy Atoru, aki még az imént szállt le a pet hátáról, mennyire közel ér hozzá.
-Tudod… egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy azok lennének többen, akik ki akarnak jutni, és olyan szörnyű így, hogy Ayani olyat csinál, amit lehet, hogy csak pár ember akar. Sőt… lehet, hogy ugyanúgy másokról is csak azt hisszük, hogy ki akarnak jutni, de közben nem, mert ők sem merik megmondani, ahogyan Ayani sem merte volna megmondani. Én… én tudom, hogy önzőek vagyunk Atoru… tudom jól… de olyan… olyan jó lenne csak végre… nem tudom. Akárhányszor beszélek valakivel, mindenki mást mond. Nem tudom már kitalálni, hogy mi lenne mindenkinek jó, de senkivel nem akarok rosszban lenni. Junnal olyan könnyű… meg veled is. Nem akarjuk bántani egymást, és simán elvagyunk csak úgy. De a többiek… nem tudom, hogy mi lesz. Már arra is gondoltam… hogy…
Itt vett egy nagy levegőt.
-Áthúzhatnád a nevem a Black Iron Castle falán. Igen. Én… nem hiszem, hogy sokaknak hiányoznánk. Alex, Esu, Raven… ők még örülnének is annak, hogy Timi meghalt. És… tudni szeretném, hogy kinek hiányzunk. Ha pedig senkinek, akkor talán jobb is úgy. Junnak persze szólnánk, hogy nem igaz… de amúgy sincsenek sokan a barátlistámon… őket egyszerűen letörölném… vagy… áh, felejtsd el! Csak… szeretnék egy kis nyugtot. A kicsikkel foglalkozni, a céhvel foglalkozni… és a többi igazán a nagyok feladata lenne. Mirié, Hinarié, Anaté… nem az én dolgom…

by **Atoru** Csüt. Feb. 19 2015, 16:07

Shu mondatán meglepődtem. De most nem úgy, mint amikor megtudtam tőle dolgokat, nem az új tudáshoz jutás meglepetése volt ez, hanem a váratlan fordulaté. A szemem előtt hullott szét az a kislány, akiről eddig azt hittem, hogy ismerem. Annak a kislánynak a képe, aki mindig mosolyog, akinek a múltja olyan borongós, mint egy viharos éjszaka, és aki mindennél jobban szereti a barátait és az állatokat.
Ez a kislány volt az a Shukaku, akit én ismertem meg. De most megismertem a másik oldalát is. Azt az oldalát, aki nem tudja, hogy mit tegyen. Aki tehetetlen, mert olyan dologgal áll szemben, amihez nem elég nagy az ereje, amihez nem elég erős... És ami lassan kezdi felemészteni.
Miután teljesen végighallgattam Shut - beleértve a meg akarok halni részt is, és minden mást - úgy döntöttem, hogy a tettek mezejére lépek.
Ezért átöleltem. Az öleléssel a legkönnyebb megdöbbenteni az embert, ha depressziós, és így lehet a legkönnyebben visszahozni őket a normális gondolkodás szintjére.
- Shu, olyan dolog, hogy mindenkinek jó, nem létezik. Az ember változatos egyéniséggel bír, így a céljaink is változatosak, és sokszor eltérőek. De olyan, hogy a többségnek jó, igen. Ezt kell valahogyan elérni, hogy a többségnek okozzunk boldogságot, nem pedig a kevesebb embernek. Azonban én sem tudom, hogy melyik lenne a jó döntés... - suttogom a lánynak, hogy ezzel is próbáljam nyugtatni. Mármint a hangszínemmel. Meg persze a mondandómmal is... - Én is már elgondolkodtam ezen, hogy mi lenne a legjobb, nem sokkal azután, hogy Timidus felkeresett azzal a kéréssel, hogy az ellenállás tagja legyek. Akkor úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha a szeretteim akaratát részesítem előnyben... Ők pedig bent szeretnének maradni. - mondom a kislánynak, ezzel hátha segítséget nyújthatok neki. - Idebent mindegyikünk egyenlő lehet, nincsenek bénultak, sem betegségek, és nem is öregszünk. Boldog életet élhetünk idebent, amíg odakint... nem. A gépek életben tartják a testünket, ha kell, akkor harminc, vagy negyven év is, tehát ez miatt sem kell aggódnunk. - válaszolom a kislánynak, és egy kicsit szorosabban átölelem, ha engedi.
- Áthúzni pedig nem fogom a nevedet, és ne is reméld, hogy akármikor megteszem. Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik azt mondják, hogy jobb, ha meghalsz, de ők sem gondolják komolyan. Ahogy hallottam a legtöbb ember, akit felsoroltál, az Artes tagja, így nem hinném, hogy ott olyan emberek vannak, akik ennyibe vennék az életet. Szerintem csak a düh beszélt belőlük, amikor ilyeneket mondtak neked. - válaszolom a lánynak, próbálva enyhíteni a fájdalmát. Eléggé nehéz dolga van szegénykémnek, Aincrad népe még neki is nagy falat volt.
- Ami pedig a legfontosabb, hogy nem muszáj egyedül a válladon cipelned ezt a sok dolgot. Igaz, hogy ott van melletted Timidus, aki mindenben támogat, de ne feledd, a barátok is azért vannak, hogy segítsenek. Nem kell mindent neked csinálnod, ha mi is tudunk segíteni. És mi miért ne tudnánk? - mosolyodok el. Nem tudom, hogy ez mennyire enyhíti meg Shu lelki bánatát. De én tényleg segíteni akarok neki. És fogok is, ha addig élek is.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 19 2015, 16:39

-Oké… nem létezik… de én akkor is belefáradtam ebbe az egészbe! Annyit akarok, hogy nyugodtan tudjak Junnal szafarizgatni, meg megihassunk egy forrócsokit, meg ott van még Maxweld professzor is, akihez kéthetente járok takarítani meg rendet rakni meg beszélgetni, meg ott a kristályboltocska a plázában, meg még a dojo is. Van nekem elég feladatom, de mégis minden más is a mi nyakunkba szakad, mert senki más nem hajlandó megcsinálni!
Itt persze gondolt az Oziriszes hajtóvadászatra, gondolt a Kayabával folytatott folyamatos levelezgetésükre, amivel szintén a kicsik javait igyekeznek bővíteni, gondolt arra, hogy egyedül ők kutatnak a vörösek után… már csak abból is teljesen egyértelmű volt, amit Asu mondott. Nem áll velük szóba senki nagyon, csak ha ki kell használni őket. Ahhoz, hogy kutassák a vöriket minimum beszélni kellene velük… de hát ez is csak Shu szívügye, hogy a rosszakat megkülönböztesse a jó vöriktől. Egyszerűen az ereje nem egyenlő a lelkesedésével és a felvállalt feladatokkal.
-Nem hiszem, hogy kell harminc évig.
Suttogta halkan, megszeppenve.
-Ezt… ezt ne mondd el senkinek… de nem tartod furcsának ezt a mesét? Van egy sisak, amiből több ezer darabot gyártottak le és adtak el. Senki sem szerelte szét azért, hogy ellopja a terveket és lemásolja? Senkinek nem tűnt fel a gyártásnál, hogy az aksi megsütheti az agyunkat? És két év alatt se a sisakot, se azokat a működtető bigyókat…
Itt egy kicsit gondolkodnia kellett, hogy mit is mondott Ozirisz.
-Szóval a szervereket nem sikerült feltörni? Ez úgy butaság, ahogy van. Láttad az Inception filmet? Szerintem mi is ilyenben vagyunk. Itt sok idő telik el, odakint meg pár perc. Mint amikor álmodunk. Ennyi szerintem az egész.
Kicsit fellelkesült a saját ötletén, meg persze azon, hogy boldogabbá és reménytelibbé teheti Atorut, de még így is megrökönyödött a hallottakon.
-Hogy meghalni? Nem akarok én meghalni! Annyit kértem, hogy húzd át a nevemet. Fogj egy hasonló színű krétát, vagy valamit, mint amivel a rendszer húzza át a falon, és húzd át. Szerinted ki fogja megnézni, hogy igazi-e? És… a segítesz is… nem akarlak belekeverni. Nekem ott kell lennem Jun mellett… meg a dojoban… csak nem akarok fontos lenni. Még a szintemet sem mondom el senkinek, pedig szerintem én vagyok a legmagasabb szintű játékos azok közül, akiket ismerek… csak nem érdekel…

by **Atoru** Pént. Feb. 20 2015, 20:21

- Ezekben a dolgokban senki nem is akadályoz meg. Mindenkinek arra van ideje, amire szakít időt... És ez a gond. A többi játékos nem szakít elég időt az ilyen dolgokra, így te vagy szinte az egyetlen, aki akar valamit tenni az ügyérdekében. - mondom a kislánynak, továbbra is elgondolkodva a dolgon. Valaki még biztosan akarja ezt, csak még nem találkoztunk vele... De talán erre, vagy ezekre a személyekre is ráakadunk egyszer. - Próbáltál másoknak szólni ezekről a dolgokról? Mondjuk az Artesben? - kérdezem a lánytól. Az Artes Liberales egy nagyon is neves céh, így nem hinném, hogy ezeket az ötleteket rossz néven vették volna. De ki tudja... A kulisszák mögé senki nem lát be, így nem is lehet kiszúrni, ha egy céh csak a rend illúzióját tartja fent, de belül pedig teljesen széthúz. Azonban az ilyen céhek nem emelkedhetnek az elismert céhek közé.
Amit a harminc évről mondott, azt pedig nem értettem teljesen... Miért nem kellene addig? O.o Lehet, hogy a gyilkossággal kapcsolatos gondolatom igaznak bizonyult?
Nos, ezt a gondolatot sem folytatni, sem pedig kibökni nem tudtam, mivel Shu jött egy elmélettel. Én pedig lélekben minden személyiségemmel együtt felkiáltottam, hogy: Filozofálás! \o/
Eddig nem sok emberrel tudtam filozofálni, és most végre más vetette fel a témát! De akkor hallgassuk is végig az elképzelést...
- Hm... Érdekes elképzelés. Sokban hasonlít az "agy a tartályban" elmélethez, amit olvastam még egy könyvben. A Mátrix pont ez köré épült fel. Az Inception-t viszont sajnálatos módon nem láttam.^^" Ezzel szemben az elképzelésed nem... - kerestem a megfelelő szót... - lehetetlen. Főleg, mivel a tudatunk is gyors, ezért van az, hogy néhány másodperc alatt akár egy egész csatát le tudnánk bonyolítani - fejben. Tehát néhány perc, vagy akár óra alatt miért ne tudnánk kettő, vagy akár több évet is átélni? - teszem fel a költői kérdést, mivel mindketten tudjuk, hogy ez lehetséges. Az ember gondolatban tényleg nagyon gyorsan le tud játszani cselekményeket, elképzeléseket és lehetőségeket. De itt csak egy agyról beszélünk. Viszont, ha az agy a tartályban elméletét, és Shu időgörbületi gondolatát - majd találok rá szebb kifejezést - vegyítjük, akkor megkaphatunk egy emberek által létrehozott világot, ahol lassabban telik az idő, mint odakint. És ez a hely akár Aincrad is lehetne.
Ezek után már megkönnyebbülten hallottam, amikor Shu váltig állította, hogy nem akar meghalni. Viszont... Az ötlete hagy néhány kivetni valót maga után...
- Nem tudom Shu... Ahogyan én tudom, a közterületeket nem lehet sehogyan sem "rongálni", mert egyből kiírja, hogy >>Immortal Object<<. És nyugodtan lehetsz Jun mellett, és a dojoban is. Viszont valamiben szeretnék segíteni, ha másban nem, a kis szintűek segítésében. - mondom a kislánynak, határozottan. Nem hagyhatom, hogy Shu egyedül vállaljon mindent, mert így előbb, vagy utóbb fel fog őrlődni. Már most is kezd egy kissé hasonlítani az idegroncsokhoz, és nem akarom, hogy még jobban az legyen. :/

by **Shukaku** Pént. Feb. 20 2015, 21:05

Shu csak bólintott. Ezt tudta ő is, de ezzel sajnos nem sokra ment. Most fogja magát, és ne csináljon ő se semmit? Az mire lenne jó? Nem. Ha ő csinálja egyedül, akkor addig fogja csinálni, amíg az erejéből telik. Példát fog mutatni mindenkinek, mert őt még Kayaba Bácsi is megdicsérte. Nagy terveik vannak. Hatalmas terveik, és ebben a szafari is nagy szerepet játszik, hiszen annak a bevételéből tudták fedezni eddig is a kiadásaik nagy részét. Persze a többiek ezt sem vették észre. Minden itt van az orruk előtt, de nem élnek a felkínált lehetőségekkel. Persze mindez az elszántság úgy suhant ki a kislány fejéből, mintha benne sem lett volna, amikor Atoru felhozta az Arteses dolgokat. Mintha nem mondták volna el ezerszer. Mintha lenne bárki is Anaton és Junon, meg talán hallgatólagosan Sayán kívül az Artesben… nemhogy még bele is egyeznének ilyesmibe. Kínos, kínlódó kacagásba kezdett.
-Az Artes? Szerinted? Atoru, nincs olyan, hogy Artes! A ti céhetek ezek szerint jól működik, és mindenki meg tud élni a másik mellett. Tudod, hogy mi az Artes? Az Artesnek csak egy célja van, csak egyetlen célja lehet, és nem forgácsolhatja szét az erőit!
Itt még igyekezett is Alexet utánozni, ahogy a fiú kikelt magából.
-Hát persze, hogy nem! Csak a hülye bossokra lehet koncentrálni, mert az a legfontosabb!
-Atoru. Az íjász legendás fegyver. Tudom a statjait. Gyenge, valószínűleg nem fejlődött semmit az évek alatt, mert olyan íjász kezében van, akinek ez nem fontos. A legendás fegyverek lehetnének a kijutásuk kulcsa, de annyira sem működnek együtt, hogy felhasználják őket. Az ember a legönzőbb lény Aincradban, akit csak ismerek. Nem akarnak egymásért tenni, és nincs közös céljuk.
Az okfejtésre már csak bólogatás volt a válasz, a falra pedig legyintés.
-Hagyd… buta ötlet volt… csak… csak elfáradtam…

by **Atoru** Vas. Feb. 22 2015, 13:53

Ahogy Shukakut hallgattam, egyre jobban rájöttem, hogy tényleg nem ismertem a lányt. És ezért most haragszom. Nem a kislányra, hanem magamra. Észre kellett volna vennem, hogy valami zavarja. Hogy valami nincs rendben vele. De nem vettem. És ezért érzem magam egy utolsó senkiházinak. Azonban magammal majd később is elszámolhatok, most Shu fontosabb.
Mondhatnám, hogy az Artesről alkotott véleménye nem lepett meg, de ez csak féligazság lenne. Tudtam, hogy a céh célja a front erősítése, de hogy emellett minden mással nem foglalkoznak... Ez engem is szíven ütött.
- És mi a helyzet a Justice Leagu-gel? Ők egy rendfenntartó céh, nem? - vetek fel még egy lehetőséget. Abban a céhben van Szophie és Shizuka is. Ők csak tesznek valamit a vörösök ellen! Azonban ez csak az egyik problémájuk Shuéknak, a többi pedig még így is ott marad.
Timidus válaszára bólogattam. Tehát a legendás íjász fegyver az Artesben van. Viszont, ahogy hallom, rossz kezekben. Én sajna nem vagyok íjász, így nem tudnám használni. De ismerek kettő játékost, akik igen.
És persze az emberekről intézett szavai is jogosak voltak. Viszont mindig van kivétel.
- Az emberiség, mint faj, tényleg önző. Azonban egy fajon belül is vannak kivételek. A legtöbben érdekből cselekszünk, ez való igaz, de vannak önzetlen emberek. Jobban mondva, voltak... - mondom a sárkánynak. Egy kicsit naiv és optimista vagyok, de attól még van realitásérzetem. - Azt viszont nem lehet elmondani, hogy a kisebb csoportoknak nincs közös céljuk. Azonban csak a közös cél érdekéből segítik egymást is, tehát önzőek. Ha feltétel nélkül tudnának adni, akkor más lenne a helyzet. - mondtam, miközben eszembe jutott Akatsuki, amikor átadtam neki a pengét. Ő sem értette, hogy miért segítek. Az emberek már nem ismerik az önzetlenség fogalmát... - Az embereknek változniuk kell, ha segíteni akarnak magukon. Addig viszont a tettek haszontalanok, ahogyan a győzködések is. - osztom meg a gondolataimat velük. Az ember gyarló, de tud változtatni. Én is tudtam. Habár csak kis mértékben...
- Ha elfáradtál, akkor pihenj. Azzal senkin nem segítesz, ha a végelgyengülésig hajtod magad. Ha pedig nem szeretnél pihenni, akkor hagyd, hogy segítsek. - mondom a lánynak nyugodtan. A hangom most inkább hatott tárgyilagosnak, mint gyengédnek. Viszont így is megvolt benne a jóindulat. Shukakunak segítségre van szüksége, és ezt neki is el kell fogadnia. Ha senki más nem segít neki, akkor majd én fogok.

by **Shukaku** Vas. Feb. 22 2015, 17:47

Shu csak még inkább elhúzta a száját, amikor a Liga nevét kiejtette a száján Atoru. A Liga meg az ő nagy vezetője. Persze már itt is tervezte, hogy majd összefut Hinarival, meg beszélget vele, vagy legalább is megpróbálja megbeszélni a dolgokat, szóval ez az egy szerencséje volt a fiúnak, hogy nem a pocskondiázást kellett hallgatnia. Sohasem gondolta volna Shu sem, hogy a céhvezér miatt lesz jó véleménnyel róluk.
-Hát… bűnüldöző céh… jah. Nagyjából csak Hinari az, aki csinál is valamit, a többiek vagy kiszerettek ebből az egészből, és a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, vagy nem csinálnak, semmit, vagy ami a legrosszabb…
És ezt a mondatot inkább be sem fejezte. Nem utálta ő Yuichit, sőt, a céljait is meglehetett érteni, de a módszereit már egyáltalán nem, elfogadni meg pláne nem.
-Szóval… az a baj, amit Timi is mond. Nem hajlandóak összehangolni a dolgaikat, csak csapkodnak bele a vakvilágba, és néha sikerül is elkapniuk biztosan valakit… de azután…
Egy halk sóhaj, és az égre emelte a tekintetét.
-Majd meg kéne érdeklődnöm, hogy mi lett…
Itt is elhallgatott. Nem mondta ki Ayse nevét, hiszen nem akarta bajba keverni Atorut. A levezetése viszont nagyon tetszett neki.
-Tudod… sokan számon kérik rajtam, hogy miért kedvelem jobban a peteket mint az embereket. Hát ezért. Nekik az egész életük az önzetlenségről szól, arról, hogy az életüket is feláldoznák értünk. Szerinted hány ember tenné ezt meg?
Ezalatt Timidus egy összefagyott fatákolmányon igyekezett előrébb lopakodni. A hódvár kevés lett volna ahhoz, hogy ők ketten itt kelljenek át, de a sárkány elbírta. Nemsokára azonban a tulaj hangos rikácsolással jelezte, hogy nem örül a vendégnek, így miután Timidus „megfogta” a hódot, vissza is röppent a társához. A lábára ragadt pióca, amiről ugyan nem tudhatjuk, hogy hogyan élte túl a fagyot, egy egész életpontot elszívott a petből, mielőtt a sárkány egyetlen vakarászással pixelekre szaggatta volna a vérszívót. Csak ezután kapott rajta a fiú utolsó mondatán.
-Ha segíteni akarsz, akkor Arénázz velünk, és veszítsd el a küzdelmet. Ilyen magas szinten már nehezebb pontokat szerezni, sokat segítene egy magas szintkülönbségű, előre megbeszélt eredményű mérkőzés.

(pióca, hód)

by **Atoru** Hétf. Feb. 23 2015, 23:10

Tehát a JL-ben is csak a vezére tart ki a cél mellett. Hm... Ez bizony gond, nagy gond.
- Van ott két ismerősöm, akit terveztem is meglátogatni nem sokára. Ha szeretnéd, majd rákérdezek náluk a dologra. - ajánlom fel a kislánynak. Szophieval meg kéne ejtenem egy teadélutánt, Shizuval pedig... Nos, vele egyszerűen szeretnék találkozni. Nem tudom, hogy néha miért érzem úgy, hogy kell egy "kifogás" ahhoz, hogy találkozzak valakivel...
Értettem, hogy mire akart kilyukadni Shu.
- Nem ismerik eléggé egymást, és általában a saját előnyüket nézik. Viszont néhányan tudnak csapatban gondolkodni. Mirika például remekül parancsnokolt, amikor egy küldetésen arra került a sor, de ehhez az is kellett, hogy elfogadjuk a javaslatait. - Persze miért ne tettük volna? Céhvezér, mi pedig a céhének tagjai. Logikus volt, hogy nem fogunk ellenszegülni. A dobozokat leszámítva...
A petekről alkotott véleményével is teljesen egyetértek. Azzal a különbséggel, hogy tudom, hogy a peteknek ez benne van az adatsorukban, hogy védelmezzék és szolgálják az idomárt, ha kell, az életük árán is. Persze az emberi fogalmazás nem a legpontosabb, így kiskapukat ezen a látszólag egyértelmű parancson tucatjával lehet találni. Már csak abból kiindulva, hogy mi tekinthető védelemnek. De ebbe most inkább nem folyok bele.
- Kevesen. - bólintottam rá a lány kérdésére. Jóllehet, költői kérdésnek szánta. - Éppen azért kevesen, mert egy ember nem követne el önzetlen jó cselekedetet, ha nem ismer valakit, vagy nem szereti. De ez is csak általánosságban igaz, így is vannak olyan emberek, akik feláldoznák életüket olyanért, akit nem is ismernek... - mondom a lánynak, miközben eszembe jutott, hogyan viselkedtem a legelső küldetésemen. Akkor még sem Judyt, sem Lichtet nem ismertem, mégis, majdnem meghaltam értük. Most pedig mindketten halottak...
De ez a múlt, és nekem most inkább a jövővel kell törődnöm segítenem kell Shunak, hogy ne nyomja ennyi teher a vállát.
Azt viszont nem hinném, hogy Timidus javaslata segítene ezen.
- Ezt nem tehetem, Timidus. Nem lenne helyes, és így csak a többi játékos kedvét vennék el, ha olyan magaslatokra jutnátok. A távoli cél sokkal kecsegtetőbb nekik, mint az elérhetetlen, így küzdeni fognak érte. És a küzdelemmel fejlődnek. - vezetem le a sárkánynak. Más játékosokat is figyelembe kell venni, bár igaz, hogy Shuéknak is fejlődni kell. Azonban ezt a fejlődést nem a kiskapuk kijátszásával, hanem tisztességes úton akarom elősegíteni. - Másfelől pedig, nem hinném, hogy ez az egyetlen módja, hogy segítsek. - válaszolom, bár példát nem hozok fel. Nem tudom, hogy Shukakunak melyik feladata nyomja a legjobban a vállát. Hm...
- Timidus, te, mint kívülálló, hogyan látod az embert? - kérdezem a sárkánytól. Jól tudom, hogy az előbb elmondta, hogy ő a legönzőbb lény Aincradban. De egy vélemény általában nem ennyiből áll, hanem sokkal sokszínűbb és jobban kifejti.

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 07:52

-Rákérdezni? Jajj ne! Nem, dehogy, nem kell! Bőven elég nekem, hogy Timidusnak kémkedsz utánuk, nem akarom még én is beleártani magam az ő dolgaikba! Ők majd eldöntik, hogy mit hogyan akarnak csinálni, és ha nekik úgy jó, hogy nem csinálnak semmit, és emiatt sokan kiesnek, pedig ők lennének a bűnüldöző vagy rendfenntartó céh, akkor csak csinálják. Megmondtam, én már meguntam, hogy mindenkinek én szólogassak, hogy neki ez meg ez lenne a feladata… ha nem akarja csinálni, akkor nem csinálja. Különben is… már figyelmeztettem Hinarit is pár névre, és nemsokára találkozni is szeretnék majd vele, hogy rákérdezzek, hogy mire jutott. De… de ha téged érdekel, akkor te is csináld nyugodtan… vagyis… izé…
Lehajtotta a fejét, és lassan megcsóválta.
-Köszönöm Atoru… hogy segíteni próbálsz… nagyon kedves tőled. De nem akarom, hogy te is csalódj bennük…
Igen. Bármennyire is azt várta Shu, amit hallott, mégis csak csalódás volt minden szó, amit a céhtagok egymásról közvetítettek. Szerette volna, ha minden rendben van. Szerette volna, ha az Artesben is minden rendben van. Azonban semmi sem volt rendben. Minden összekuszálódott, és talán már nem is lehetett rendet tenni. Egyvalamire viszont felkapta a fejét, de még Timidus is odapislantott.
-Hogy… hogy parancsolt? Ti engeditek, hogy Mirika parancsolgasson?
-Add át gratulációmat Mirikának, Atoru. Ti eljutottatok arra a szintre, hogy megfogadjátok egy kompetens harcos és vezető tanácsait. Kevesen érték még el ezt egy céhen belül.
És valóban, visszagondolva a Youngra, az Artesre, vagy bármelyik eddig megismert céhre, mindenhol azért volt fejetlenség, mert a tagok egymás ellen húztak, nem pedig segítették egymást, és nem volt egy közös cél. Shu is mosolyogva bólintott. Jó lenne, ha az Artest is így össze lehetne szervezni. A mosoly még nagyobb lett, amikor Atoru visszautasította Timidus kérését. Ha ő nem teszi, akkor az idomár lépett volna közbe, de ez így sokkal jobb volt. Sőt, az pedig a legjobb, hogy a sárkány azonnal rábólintott.
-Az én elsődleges feladatom Shu védelme, nem pedig mások motiváltságának biztosítása. Amennyiben azonban ez a döntésed, úgy elfogadom. És nem, valóban nem ez az egyetlen módja annak, hogy segíts. Ettől függetlenül az Arénakihívás érvényes. Az emberek pedig…
Itt egy kicsit elgondolkodott.
-A sárkányok szavaival le sem lehetne írni titeket, mert azokra a hibákra nincsenek is szavaink, mivel nem léteznek nálunk. A ti szavaitok jelentését pedig nem teljesen értem, de megpróbálom. Önző módon becsvágyó, és mindezt úgy teszi, hogy nem is tud kijelölni önmagának egy pontos célt, ami felé halad. Döntései logikátlanok és sokszor pont ellentétesek a kinyilvánított szándékaival. Kooperációra és előregondolkodásra csak nagyon kevés egyed képes, ők is maximum négy öt lépést terveznek előre. Folyamatosan bajba keveritek magatokat, ami miatt hajlamosak vagytok másokat hibáztatni, el nem ismerve a saját felelősségeteket. Nem vagytok hajlandóak belátni a tehetetlenséget sem, és emiatt sokszor felesleges kudarcokat éltek meg. Azok az embereket, akik meglátták a fajotok hibáit kilökitek magatok közül, hogy ne emlékeztessen ezekre. Veszélyt láttok ott, ahol nincsen, és nem látjátok a valódi fenyegetést. És ami a legfurcsább bennetek, hogy mindannyian olyan szinten különböztök egymástól, ami képtelenné tesz titeket arra, hogy egy célért küzdjetek. Mintha nem is egy fajba tartoznátok.
-De... izé... pozitív tulajdonságaink nincsenek is, Timidus?
Bökte oldalba játékosan a lány a sárkányt, aki erre bólintott.
-Vannak. Képesek vagytok a szeretetre. Megtapasztaltam a szeretetet, és Shu szerint a sajnálatot is, egy küldetés során. Sajnálni valakit azt jelenti, hogy nem ölöd meg, amikor tudod, hogy ez lenne a leglogikusabb lépés. Emiatt olyankor is segítetek másoknak, amikor ezt tőletek semmi nem követeli meg, sőt, még károtok is származik belőle. Ezt egy pet kizárólag az idomár védelme érdekében teheti meg. Emiatt persze sokszor kihasználnak titeket, és szintén nekünk kell megmenteni az ilyen embereket... de ez a tulajdonságotok hasonlít legjobban arra, amit egy pet képvisel, és ahogyan védi a társát.

by **Atoru** Kedd Feb. 24 2015, 14:50

A lány fejére tettem a tenyerem.
- Ezért fogom én megkérdezni tőlük, hogy neked ne kelljen... És ne aggódj, nem fogok csalódni. Csalódni csak az tud, aki elvárásokat állít fel másokkal szemben. - mondom a lánynak. Ez volt az a dolog, amit nem sűrűn tettem. Nem vártam el az emberektől, hogy azt tegyék, amit én helyesnek tartok, és ez a helyes. Mindenki mást lát jónak, én pedig nem erőltethetem rájuk az akaratom. És persze azt se várom el tőlük, hogy úgy tegyenek, ahogyan elvárnám. Persze a közeli ismerősökkel, mint amilyen Shukaku is, más a helyzet. De vele szemben is csak annyi az elvárásom, hogy ne okozzon nekem csalódást, ami egy kicsit logikai huroknak tűnik, de engem nem zavar.
Az viszont fura volt, hogy meglepődtek azon, hogy engedelmeskedtünk Mirika parancsának.
- Miért ne engedtük volna? A céhvezérünk, tapasztalt játékos, jó stratéga és megbízunk benne. - mondtam, még mindig döbbenten. Egy jó csapatnak követnie kell a vezér utasításait, máskülönben elvesznek. Ezt mindenki tudja, nem?
Persze ez felveti azt a problémát, hogy mégis ki a vezér? Nálunk még rendben van, hiszen a céhvezér ott volt. De ha egy olyan csoportról van szó, ahol mindenki egyenlő? Ott már elég nehéz eldönteni, főleg, ha az emberi gőg az úr. Ha túlvészelik, a parancsnokot illeti a dicsőség, mert jól vezette a csapatot, és kérdem én: Ki ne áhítozna dicsőségre?
Mondjuk pont én vagyok az egyik olyan, aki nem szeretne nagy hírnevet. Normális életet akarok, és nyugalmat. A hírnév és dicsőség ezt nem tudja megadni. Ahogyan az igaz barátokat sem, amit a saját káromon tanultam meg...
Amikor történt a baleset a lábammal, sok "barátom" meg sem látogatott. Egyedül a Kocka Klub tagjai voltak, akik vigaszt nyújtottak, senki más. Ott és akkor megfogadtam, hogy nem akarok több felületes barátságot. Inkább kevés és igaz, mint sok és hamis.
- Köszönöm, Timidus. - mosolyogtam a sárkányra. Jólesett, hogy elfogadja a döntésemet, és nem akarja rám erőszakolni a saját akaratát, még ha ezzel Shu fejlődését is tudta volna felgyorsítani.
A szavait is komolyan hallgatom végig. Tehát onnan sem látszik különbnek az emberiség. Viszont még valamit tudnom kell...
- Ez mind igaz általánosságában az emberekre, Timidus. Tényleg így viselkedünk, de... az okokat is tudod? Hogy az ember miért önző? Miért veti ki magából azokat, akik meglátják az igazságot? - kérdezem a sárkánytól. Ok-okozat. Erre épül az emberiség. Eszik, mert éhes. Támad, hogy győzzön. Elhallgattat, mert fél. Véd, mert szeret. Ezzel a kettő dologgal lehet rá a legjobban hatni. Azonban a félelem és szeretet is kétélű fegyver... Ha túlságosan félnek tőled, egy napon ellened fordulnak. Ha pedig túlságosan is szeretsz valakit, az a vesztedet okozhatja...
Elmosolyodtam. Milyen érdekes, hogy mióta többet olvasok a középkorról, azóta a gondolkodásom is sokkal sötétebb lett. És ezt nem szabad megmutatnom másoknak. Egyelőre. Majd talán akkor, ha Shu nem lesz itt. Addig viszont a tudatom leghátsó zugába kell űznöm a gondokat és gondolatokat.
- Szóval, Shu, ha megkérlek, elmondod, hogy mi nyomja a válladat? - kérdezem a lánytól. Timidus is megmondta, hogy máshogyan is tudok segíteni, tehát élek a lehetőséggel. - És nem szeretnék olyat hallani, hogy nem szeretnél belekeverni, rendben? - mondom a lánynak játékosan. Ha pedig mág mindig nem hajlandó elmondani, akkor irgum-burgum lesz! Razz

by **Shukaku** Kedd Feb. 24 2015, 15:11

Na tessék! Megint jött ez a méretkülönbség, és ennek az ilyen módon való gyönyörű hangsúlyozása. Oké-oké, Atorunak biztosan tetszett, hogy a saját lábán állva végre magasabb lehet másoknál, és így Shunál is, és a fejére teheti a kezét, de ez akkor sem volt szép tőle. Persze az idomár nem durcizott be… Atorutól eltűrte. Tőle sem szerette… de valahogy megértette, és nem tartotta kötekedésnek. Bár lehet, hogy azért felhúzta volna az orrát, ha nem hallja azt az idézetet.
-Leonardo da Vinci. Aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha... de… nem tudom… talán én szeretnék pár emberben bízni. Nem sokakban, csak… csak Kayabában… vagy Junban… és benned… a többieket még nem tudom. A többiek furák, és nem tudom, hogy mit gondolnak rólam. És… örülök, hogy nálatok akkor minden rendben van…
Hát az Artesnél sajnos nem volt ennyire egyértelmű, hogy a céhvezérre kell hallgatni. Talán sehol nem volt olyan egyértelmű, mint Mirikáéknál. És nem lehetett azért, mert Anat ugyanúgy nem foglalkozott volna a céhvel, mint Peter az utolsó időkben. Anatole a szívét-lelkét beleadta az Artesbe, mindent megtett értük, de úgy tűnik így is csak hárman becsülték meg a munkáját… és talán Alex. Talán még Alex. Shu újra csak elhúzta a száját. Timidus ellenben egyértelműen nemet intett a fejével.
-Eddig egyetlen dolgot sem láttam amiért lenne okotok ilyen öngyilkos cselekedetekre, Atoru. Ha te el tudod mondani, hogy az emberek miért akarnak meghalni, az sokat segítene abban, hogy megvédjem tőlük Shut.
Shu azonban, akit meg kellett volna védeni, már nem volt ilyen egyszerű eset. Most mit mondjon? Annyi mindenkit ismert, és annyi titkot őrizgetett már…
-Nem zúdíthatok rád mindent, Atoru… csak… csak én több dolgot tudok, mint ti… a világról… Kayabáról… de nem mondhatom el… és úgysem hallgatna rám senki…

by Ajánlott tartalom