Re: Erdőség #1

by **Hinari** Pént. Okt. 09 2020, 09:32

Jókedvűen biccentettem a köszönetmondására és nem lepődtem meg rajta, hogy Takadának keresnie kellett a szavakat ahhoz, hogy válaszoljon. Voltaképpen sokan vannak, akiknek a céh kiválasztása nem tudatos és jól megfontolt döntés, hanem alkalom szülte, mondjuk például... mint egy szórólap a Kezdetek Városában, két barátnő a cukrászdában és egy harmadik, jókedvű, mosolygós.
Talán az emléknek, talán az úr szavainak volt köszönhető a mosoly, ami végigkúszott arcomon, jóleső melegségbe vonva azt. A felelet első felére egyetértőn bólintottam, aztán amikor a férfi az ismeretségekről kezdett el beszélni, kíváncsian hallgattam őt, a végén pedig elnevettem magam:
- Móka-san... találó kifejezés - kuncogtam, habár ehhez hozzá kellett tenni, hogy mint JL-es... az emberek valahogy nem ilyen kiállást várnak el a tagoktól és ez az elvárás sajnos jelentősen befolyásolhatja a biztonságunkat is, de... még jó, hogy vannak olyan játékosok is, mint Takada.
- A Justice League tagja, pont, mint én - siettem aztán a magyarázattal és bár az előző gondolatmenet közepén rajtam átfutó, gondterhelt ráncok hamar elmúltak, de az aggodalom még ott maradt a szemem sarkában - Úgy tűnik, meglepően sok játékost ismerünk mindketten - mosolyodtam el aztán, elhessegetve a negatív érzéseket és pont ekkor vettem észre a nyulat is a mező közepén. Tökéletes időzítés - sóhajtottam halkan és ahogy Takada már lőtt is, én is üldözőbe vettem az állatot. Nem volt gond, hogy - a színétől eltekintve - hasonlított Tapsira és igaz Leo aligha vadászna nyulakra, de én azért külön tudtam választani a kettőt. Mondjuk tűzsárkányokra, talán, én se vadásznék - tűnődtem el, aztán inkább megráztam a fejem, lekövettem a nyúl éles irányváltásait, végül pedig egy egyenes vágással pixeleztem el, felszedve a lootot, amit adott. Nem is rossz, sőt - csodálkoztam el a minőségen és tettem el azt az inventorymba rögtön, egyrészt azért, nehogy baja essen, másrészt pedig... Észlelésem újabb vadak közeledtét jelezte. Takada felé pillantottam, pont akkor, amikor ő is rám: egy mozdulatok nélküli, gyors egyetértés és amíg ő az egyik felé fordult, én célba vettem a hozzám közelebbit a mező legszélén.

Fácán - fácántoll, 9+1-es minőségben

by **Takada Hiroshi** Pént. Okt. 09 2020, 12:31

~Tehát Justice League-es Móka-san is. Ha Makuda is belép, több JL-es céhtagot fogok ismerni, mint Artes-est…~ mosolyodott el magában. Majd az öreg elkezdte erőltetni az agyát, hogy kit érthetett Hinari a ’meglepően sok’ kifejezés alatt. De a két említett személyen és Tábornok-sanon kívül sehogy sem jutott eszébe más. Végül hagyta az egészet, ~úgy sem múlik rajta semmi~.

A kiszemelt vadkan féloldalasan állt neki, így az öreg már azon töprengett, hogy forduljon rá, úgy, hogy vitális pontra tudjon célozni. De arra gondolt, talán feleslegesen aggódik, ~Végül is mindegy hol találom el, a rendszer csak a találatot jegyzi… azt hiszem, de rögtön ki is derül.~
Az egyetlen jól bemérhető felülete a vaddisznónak a lapocka mögötti rész. Ha ide lőne, az odakint tüdőt érne, amivel az állat elmenekülne, és csak hosszú fájdalmas haláltusa után múlna ki. Éppen ezért odakint rá sem lőne. Nagyon nehezére esett ott meglőni az állatot, mert azért tartott attól, hogy talán ezt is lekódolták. Végül eleresztette a vesszőt, és megkönnyebbülve hallgatta a csilingelő effektet.
– Vaddisznó, – jegyezte meg halkan, miután újra összeálltak Hinarival – nem kapitális, de nem is kell szégyellni a minőségét.
Ha Hinari is elmondja mit sikerült ejtenie, akkor azt meghallgatja, majd rátereli a beszélgetésüket egy neki, aktuális témára.
– Múltkori közös mob aprításunk óta, már a magasabb minőségű felszereléseket is fel tudnám szerelni. És ezzel kapcsolatban szeretném megtudakolni, hogy tud-e ajánlani valamit, hogy miként tehetnék szert T2-es holmikra? – Takada azért bátorkodott előhozakodni a témával, mert úgy gondolja, hogy már a kettejük bizalmi szintje elég ahhoz, hogy ne kelljen tartania attól, esetleg Hinari a fontos információkkal visszaélne. Nem ilyennek ismerte meg.

by **Hinari** Kedd Okt. 13 2020, 12:34

Szárnyak susogása hallatszódott a fűben, a vad felrepülni készült. Tollának redői sötétbarnán fénylettek a tisztásra eső napsugarakban, de egyikünk sem gyönyörködhetett túl sokat a látványban: az állat tekintetében a fegyver kékes izzása csillant, amíg én lendítettem azt és nemsokára márcsak széteső pixelek jelezték, hogy valaha itt valami szép pihent meg.
- Fácán - bólintottam Takada felé - Elég szép tollat hullajtott - nézegettem kezemben a lootot, majd raktam el és léptem oda a férfi mellé, azért még körülnézve, hátha mozog másvalami is ezen a környéken: a legutóbbi két fogásom igencsak minőségi volt; ki tudja, lehet több is rejtőzik az erdőszéli bokrok mögött.
Közben továbbindultunk, lévén Észlelésem nem jelzett semmi mást, az úr pedig új témába kezdett.
- Gratulálok - mosolyodtam el, mert ez azt jelentette, hogy már minimum kilences szintű, de lehet annál is több - Ha tervben van az Artesba való belépés, először mindenképpen ott néznék körül - feleltem - A céhbankokban általában szokott lenni megfelelő felszerelés minden tierben, vagy legalább nyersanyag, amiből lehet kovácsoltatni. Chakna biztos szívesen segít összeválogatni onnan, vagy elkísér a kovácsokhoz. T2-ben a céhem fegyvert tud gyártani, úgyhogy ha kell egy jobb a tiednél, keress fel minket - ajánlottam és csak azért nem mondtam el, merre találja a céhboltot, mert már járt ott korábban is.
- Illetve én tudok statpontokat átcserélni azonos fajta itemek között, ha ugyanannyi pont van rajtuk és mindkét item nálam van, de harcművészeknek azt hiszem ez kevésbé lényeges, mint más kasztoknak - tűnődtem el és annyira belefeledkeztem az ezzel kapcsolatos gondolataimba, hogy nem is figyeltem, tulajdonképpen merre sétálunk - Persze ha nincs a bankban sem item, se nyersanyag, úgy nehezebb kérdés, de ez aligha áll fenn az Artesnál. Igaz, hogy jelenleg kevés tagja van, de régebben elég nagy és köztudott céhnek számított - meséltem fanyar mosollyal és önkéntelenül is Anatra gondoltam. Ha ő még élne... A gondolatot egy sóhajjal engedtem el, ami messze szállt az egyre sűrűsödő fák között.

by **Takada Hiroshi** Szer. Okt. 14 2020, 20:53

Az öreg csendesen hallgatta végig a nő tanácsait a tárgyakra vonatkozóan, csak időnként bólintott némán, csak hogy jelezze, figyel a mondottakra. A stat pontokra vonatkozó jelzést megjegyzi magának, ~Soha nem lehet tudni, talán lesz rá szükségem nekem is~.
Az összegzést követő sóhaj Takadával tudatta, hogy ez a téma lehet érzékeny terület így nem is feszegette tovább, csak magának, mint egy konklúzió jegyezte meg;
– Akko ez ügyben Chakna sant fogom keresni.

A beállt csendet arra használta fel, hogy a fülét hegyezve a távoli zajokat figyelje. Nem volt benne biztos, hogy itt bent is úgy viselkednek-e a hanghullámok, mint odakint, de amennyire lehetett figyelte a környezetét. Ha az észleléssel nem is, de a hangok alapján igyekezett következtetéseket levonni, hogy merre halad a „tömeg”. Az állatok ugyanis nem ostobák. Ha egy zajforrás egyenletes vonalban halad, akkor attól igyekeznek merőleges irányban távolodni, nem párhuzamosan.
Végül hosszas csendet követően döntött, hogy merre érdemes elindulni. Nem szól semmit csak elindult. Nem gondolta, hogy a csend kínos lenne ezért nem is akarta megtörni. Szerinte a csend csak akkor kínos, ha az ember mindenáron beszélni akar, de nincs miről. Az öreg tanár viszont nem ilyen típus, ~Ha nincs miről beszélni, akkor nincs miről beszélni. Nem szégyen az, ha nincs mondanivalója az embernek.~

Végül mégis csak a harcművész törte meg a csendet, noha nem valami veréb fecsegés miatt;
– Én most egy kicsit kitérek az erdőszél irányába, ö… te csak haladj tovább egyenesen, így a közelebbi vadak rád fognak menni, én az íjjal a messzebblévőkre megyek. Nem távolodom el annál jobban, minthogy az észlelésemmel még érzékeljem a jelenléted, így ha sikerül elejteni valamit, könnyen összetalálkozhatunk.
Mondandója végén még megvárja, hogy Hinari beleegyezik-e a tervbe, vagy van-e saját elképzelése, mert ha igen, akkor azt készséggel meghallgatja és el is fogadja. Egyértelmű, hogy a kardforgató az idebent eltöltött hosszú évek alatt nagyobb vadászati rutinra tett szert, amit egyértelműen mutatnak a zsákmányai. Szóval az öreg jól teszi, ha hallgat a nála tapasztaltabbra.

Fácán - fácántoll 10 (8+5) minőség

by **Hinari** Csüt. Okt. 15 2020, 10:06

Talán nem kellett volna felhoznom, mégcsak gondolatban sem - tűnődtem el, ahogyan rábólintottam Takada megjegyzésére és hiába akartam mindezt vidám, önfeledt mosollyal tenni, egyszerűen nem jött össze. Az úr pedig nem kérdezett - mesélhettem volna neki a céhről ahova be akar lépni, arról, hogy Alex is tag volt és arról, mennyire hajszálon múlt maga a céh létezése, miután a tagok Anatole nélkül sorra tűntek el és esett szét minden. Lehet jót is tett volna, így viszont maradt a csönd, a szellő kavargatta, őszi levelek és valahol a távolban, igen, állatok és játékosok zaja is. Fejem arra fordítottam, ahonnan jártasságom a legtöbb jelet érzékelte és igyekeztem kikövetkeztetni, hogy merre kéne mennünk tovább - hiszen olyannyira még nem távolodtunk el a sátortól és a bejárattól, hogy egyedül legyünk, választási lehetőségek pedig bőven voltak.
Elővettem egy hajgumit és összefogtam a hajamat hátul, úgy indultam Takada után.
- Legyen így - értettem egyet az összegzésével egy félmosollyal - A vadak után én is feléd indulok majd, addig viszont nem fogsz Észlelni - tettem hozzá, majd egy biccentéssel léptem el tőle és folytattam utamat egyenesen előre, ahogy az úr is ajánlotta. Mióta beértünk a szafari területére, újra a kezemben volt a Katana, amit a sátorba menet eltettem és mostmár maradt is úgy: talán a vadászidény miatt, talán csak véletlen, de több vadat láttunk, mint az eseményt megelőzően. Ma nem kellett hosszú, szinte történések nélküli sétákkal számolnom, az állatok száma ugyanis egyértelműen megnőtt; valószínű a nagyobb igények fedezésére. És ez pont így volt jó. Hangtalanul lopództam előre, aktív Lopakodással és Rejtőzéssel és igaz én tudtam, hogy Takada merre halad, ő ezt már rólam nem mondhatta el. Egy kis magány az erdőben, egy apró nesz a kidőlt fa túloldalán, egy fegyver villanása a napfényben, ahogy ugrok és vágok... majd pixelek hangja, hangos és éles a békéhez szokott füleknek. Felegyenesedtem és kifújtam a levegőt: egészen megnyugtató volt vadászni, habár... egyedül nem szívesen maradtam itt sokat.

Róka - rókaprém 8+1-es minőség

by **Takada Hiroshi** Csüt. Okt. 15 2020, 22:14

– Rendben, tudomásul vettem. – mondta az öreg, jelezve számít rá, hogy Hinari a semmiből fog előtűnni.
Lassan távolodtak egymástól. Takada csupán megszokásból nézett vissza, és pont a következő pillanatban tűnt el a szeme elöl a kardforgató, de úgy hogy még az észleléssel sem érzékelte. A harcművészen egy fajta hiányérzet futott végig, ~Alig ismerem… mégis miért…~ futottak át a gondolatok az agyán. Végül elkönyvelte annak, hogy nyilván Aincradban a jelenléte, egyfajta biztonságérzetet adnak, és távozásukkor ennek elvesztése adja ezt a különös hiányérzetet. Feltételezését arra alapozta, hogy hasonlót érzett Chakna sannál is.

A fácán egy kifejlett kakas, az élete delén. A szemkávája és pofalebenye élénkvörös, nyaka lilás és olajzöld színben irizált, mint egy frissen polírozott drágakő. Farktollát az öreg fél méter fölé saccolta. Ez a madár bizony remek példán. Az íjat lassan és óvatosan emelte, elég közel volt hozzá ahhoz, hogy egy óvatlan mozdulattal megriassza.
Csak rövid ideig célzott, nem merte megkockáztatni, hogy valami elriassza és így elszalassza ezt a példányt. ~Még ha csak holtversenyben is, de vele kategória győztes lehetek~ gondolta, és már röppent is a vessző. Majd az elégedett mosoly következett.

Körbenézve nem érzékelt a közelben senkit sem embert sem állatot. Kinézett egy kidőlt mohás fatörzset, amelyet valószínűleg egy tréfás kedvű programozó illeszthetett be a tájba, hiszen itt nincs sem korhadás, sem villámcsapás mely a fa pusztulását okozná. Nem mellesleg, ha nem direkt lenne így megjelenítve, akkor már pixeleződnie kellett volna. Az öreg hálásan gondolt erre a renitens programozóra, aki a tökéletes világba becsempészett egy kis tökéletlenséget.
Féloldalasan ült a fatörzsön, felhúzott lábát pedig, mint egy gyerek, apró ingással lóbálta. Látszott rajta, hogy jó kedve van. És ha valaki nagyon közel hajolna hozzá, és nagyon-nagyon hegyezné a fülét, még egy halk dallamot is hallana. Nyolc éve nem érzett elégedettség töltötte el a tanár szívét. Végre valamiben sikerült újra a maximumot elérnie.

Így várta a nő visszaérkezését. Akit ha megérkezett, egy őszinte mosollyal és örömmel fogad. És mint egy gyerek, aki nem tudja magában tartani sikerét, rögtön közöli is;
– Fácán. Maximális minőség! – soha nem gondolta volna, hogy egy egyszerű vadászesemény is lehet terápiás módszer.

by **Hinari** Vas. Okt. 25 2020, 11:58

Ez sem fehér, inkább vörös - fújtam ki a levegőt megnyugtató sóhajjal és mosolyodtam el, amint a kezembe vettem a puha rókaprémet. Majdnem tökéletes volt: egészséges, csillogó bunda, pár helyen kidörzsölve - valószínű az erdőben, bokrok és ágak között futás kikezdte a virtuális szőrzetet, de nem volt gond, hisz úgysem a győzelemért jöttem. Talán 10-es lesz, ha respawnol - tűnődtem el és csúsztattam vissza a Katanát a tokjába, addig mindenképpen, amíg elteszem a lootot és körülnézek kicsit.
Csönd honolt körülöttem.
Az érzés furcsa bizonytalanságot szült, homlokom ráncoltam, karjaim libabőrösek lettek. Felpillantottam az égre és elmosolyodtam a napsugarakon, ahogy körbevettek, meleggel és fénnyel adva tudtomra, hogy ez most nem ugyanaz, ez most más. Behunytam szemeim és megdörzsöltem a csuklóm. Ideje volt felkeresni Takadát.
- Gratulálok - mosolyogtam vissza és néztem rá az úrra szinte gyengéden, ahogyan elhelyezkedtem mellette a kidőlt fa törzsén - Én egy egészen szép rókával találkoztam. Úgy tűnik, az okosabbra, élelmesebbre programozott vadak tényleg elkerülik a zajt és kijönnek ide. Milyen jó, hogy pont mi is itt vagyunk.
Szám szegletében elégedett mosoly bujkált és bár kétség kívül félreérthető volt, de nem a taktikának és az eredménynek örültem ennyire. Egyszerűen csak... jó volt itt lenni, kiengedni kicsit és látni egy új generációs játékba ragadt öregember sikerét és lelkesedését. Eddig nem néztem ilyen szemmel a szafarit, sőt, leginkább csak Nestor vagy más céhtársam miatt jöttem ki, Takada viszont rávilágított, mennyire különbözően is lehet megélni az itteni valóságot.
- Sétálhatunk tovább a terület szélén, de amarra van egy sűrűbb rész, tölgyerdő, dús aljnövényzettel. Ha mást nem is, vadösvényt csak találunk és ott talán több lesz a vad - mutattam el az említett irányba - Meghát a játékosok is kevésbé merészkednek be oda, ahol szétszakad a ruhájuk - kuncogtam, mert ez abszolút jellemző lehetett a városban nevelkedett kölykökre. Mondjuk egyúttal az Észlelésemre és a Nessel tett sétarepülésekre is alapoztam, amik során szívesen pihentünk meg egy-egy idősebb fa lombkoronája között, nem tartva senki idegentől a környéken.

by **Takada Hiroshi** Vas. Okt. 25 2020, 14:58

A gratulációt csak egy egyszerű biccentéssel fogadja. Nem azért mert nem esik jól neki, egyszerűen csak nem akar több szót vesztegetni rá, elvégre annyira nem nagy szám. Alényeg, hogy önbecsülése lassan újraépül és ez pont elég jutalom a számára.

A javaslatra is rábólint;
– Akkor legyen úgy. Húzódjuk egy kicsit beljebb. Most akkor vezess te. – intett a tervezett irányba és hagyta, hogy Hinari induljon meg előbb, és hagyta, hogy legalább három vagy inkább négy lépés távolság legyen köztük. Itt még ugyan nem számít, de ha a sűrűbe érnek, akkor bizony nem mindegy mekkora táv van köztük. Nagyod, de nagyon kellemetlen lehet, egy az elől haladó által félrehajtott gally vagy ág visszacsapódásából eredő pofon. Nem tudatos volt a döntés, hanem ösztönös, a sok év kinti tapasztalat, mely már tudat alatt irányította az öreg mozdulatait. Persze, ha tudatos lenne, akkor tudná, hogy erre egyáltalán nincs szükség, hiszen Aincradban nincs fájdalomérzet. Ha egy visszacsapódó ág eltalálná, talán 1 esetlég 2 HP-t veszít, de semmi több.

Ahogy haladtak előre a vadcsapáson folyamatosan figyelt a környezetére. Ismét több lényt jelzett az észlelése. Figyelte az előtte haladó nőt, hogy melyik célpontra mozdul, majd felmérte a maradékot.
~Az alighanem megint egy vadkan, amott az meg rókának tűnik. Azokból már van elég jobb lenne valami más, szóval akkor marad a harmadik…~ gondolta végig majd célzásra emelte az íjat. Nem kapkodott, az észlelése semmi más lényt nem jelzett a tűzvonalban. Hinari pedig jócskán előre és jobbra volt tőle. A sűrű bozót miatt csak fel-fel villanó foltokat látott, így nem volt tiszta a cél, de tudta nincs szükség arra, hogy vitális pontot érjen a lövés. Lekövette a lény mozgását, majd kissé eléhúzott és már röpült is a vessző.

// Aktiválom az Etológiát saját dobásra. //

Fácán - fácántoll 10-es minőség (6+5)

by **Hinari** Vas. Okt. 25 2020, 18:34

Nem igazán volt kétségem afelől, hogy Takada rábólint majd a felvetésre, így egy jókedvű biccentéssel köszöntem meg neki a bizalmat és indultam is el, fél szemmel azért figyelve, nem-e haladok néhol túl gyorsan: a rátett pontok ha harcon kívül nem is mindig, de azért befolyásolták a mindennapokat és ebben egyértelműen a sebességnek volt a legtöbb szerepe. Az öregúr tapasztaltan le is maradt, pont annyira, hogy ne kelljen figyelnem az esetlegesen visszacsapódó ágakra és így tudjak a kiálló gyökerekre, vadat ijesztő avarropogásra és a tüskés bokrokra koncentrálni magam előtt. Észlelésem pedig hamarosan jelzett is - nem is egy, hanem egyszerre több vadat és amíg a szemem sarkából láttam, amint társam feltesz egy nyilat az idegre, egy nagyobb, barna folt rezdülését vettem észre a szemközti fa mögött: apró mozzanat volt csupán, egy agancs billentése, ahogy az állat egy apró dombon pihent az árnyékban és fejét felénk fordította. Tenyerem a Katana markolatán pihent - majd elrugaszkodtam és mire a vad felugrott, hogy a veszélyt észlelve elmeneküljön, márcsak pixelek maradtak belőle, és egy szarvasagancs, új tárgy a gyűjteményemben.
- Nagyon jól használod az íjat - léptem oda Takada mellé, aki eddigre már maga is bezsebelhette a zsákmányát - Chaknával gyakoroltatok, vagy odakint is próbáltad már? - kérdeztem - Nem tudom, mióta terjedt el inkább a puska - tettem hozzá szabadkozva, mert őszintén szólva íjjal vadászó emberekről csak idebent hallottam, de könnyen meglehet, hogy amíg ő volt fiatal... még a kölyköket íjjal is tanítgatták.
Közben észrevettem, hogy még mindig a közepes minőségű szarvasagancsot lóbálom a kezemben, így gyorsan eltettem azt az inventorymba.
- Ha megengedsz egy kérdést... - jöttem kicsit zavarba, mert ez azóta érdekelt, hogy találkoztam vele, de illetlennek tartottam eddig feltenni - Az unokád után jöttél a játékba? - néztem rá, de persze ha láttam az arcán bármit is átsuhanni, fájdalmat, esetleg dühöt vagy neheztelést, úgy nem erőltettem a témakört - Sokakat ismerek, akik családtag után jöttek. Újra találkozni velük, figyelni rájuk, ilyesmi - toldottam hozzá egy kis idő múlva; ujjaim egy odatévedt bokor leveleit birizgálták.
- Minden család máshogy éli meg ezt... - merengtem el és Naithenre gondoltam, tekintetem pedig messzire tévedt, el a komor fatörzsek és színes levelek között, messzire, talán túl messzire is. Vajon Takadán is AmuSphere van? Miért van itt, egy számára idegen világban? Így, hogy együtt vadásztunk... ezek a kimondatlan kérdések furcsa űrt hagytak közöttünk, amit egyszerre igen is meg nem is akartam pontosan tudni.

Szarvas - szarvasagancs, 3+3-as minőség

by **Takada Hiroshi** Vas. Okt. 25 2020, 19:38

~Páros 12-es villás, a szemág hegye már kicsit kopott, de még szép fénye van,~ futott át az agyán amint Hinari közeledett, és meglátta a kezében a lootot ~erősen közepes minőségű agancs.~
Az elismerésre kissé meghajol,
– Igazán kedves, és köszönöm! – majd a kérdésre enyhe mosoly jelenik meg az arcán – Sajnos még nem volt szerencsém Chakna sannal gyakorolni, bár szerettem volna. – majd elmerengve folytatja – A való életben én puskát használtam. Odakint az íjjal való vadászat inkább Amerikában jellemző a gazdagok körében, illetve néhány európai országban is. De azok az íjak egészen mások, mint amit idebent lehet használni, bár a lő-elmélet nagyon hasonló. Ál alatti horgonyzás helyett, itt fül mellé kell horgonyozni mivel ezek az íjak úgynevezett oldalt lövők. – magyarázat közben a kezében lévő íjon demonstrálja amiről épp beszél, bár a célzás imitáláshoz nem illeszt vesszőt az idegre – A célzás hármasa ugyan az, ideg, nyílhegy, célpont. Azonban szerintem a pontosságom nagyban a software-s rásegítésnek köszönhető. Valószínű, hogy a program korrigálja az apróbb mozdulati hibákat, mert ha nem így lenne, akkor az összes Aincradbéli íjásznak odakint Kyudo bajnoknak kéne lennie. – mosolyodik el az öreg.

A szabadkozás és a zavart szókeresésből már Takada sejtette, hogy kényes téma következik, de amint elhangzott a kérdés, már tudta is hogy tudja kikerülni a kényes részeket úgy hogy ne kelljen nyíltan hazudnia.
– Nincs élő rokonom, vagy legalább is én nem tudok róla, hogy lenne. Szüleim már elhunytak és hozzám hasonlóan egykék voltak. Szóval senki után nem jöttem, és tudtommal senki nem is hiányol odakint. – bár ez egy kis csúsztatás volt, mert az iskolában valószínűleg megérzik a hiányát, még akkor is, ha erre a tanévre nem kapott osztályt. De persze nincs pótolhatatlan ember, szóval nem valószínű, hogy sokat aggodalmaskodtak az eltűnésén ~Talán csak az Igazgatónő és... igen... talán Suzuki san, bár Tokyoban lehet nem is tud róla, hogy velem mi van~
– Egy diákomat veszetettem el a játék miatt. Azért vagyok itt, hogy megtudjam milyenek lehettek életének utolsó napjai.
Hogy miért érzi ennek szükségességét, nos arra még nem kész, hogy ezt bárkinek is feltárja. De azt tudja, hogy a halál mindenkinek kényes téma, és semmiképpen sem akarta, hogy így záródjon a beszélgetés, így gyorsan el is terelte a szót.
– Viszont én is kérdeznék valamit – próbált némi mosolyt erőltetni az arcára – Van elképzelésed, arról mi kellhet ahhoz, hogy valaki éttermet nyisson Aincradba? Úgy értem a rengeteg pénzen felül.

by **Hinari** Csüt. Okt. 29 2020, 14:28

Figyelmesen hallgattam, ahogy Takada belemerül az íjak használatának különbségeibe és a sajátjával még be is mutatja azokat: kifejezetten kellemes volt vele az időtöltés; ritkán találkozok olyannal, akinek ennyire magasfokú ismeretei vannak egy témáról és azokat ennyire jól képes elmagyarázni - persze a velem szemben lévő öergúr, tanár lévén már biztos rengeteg tapasztalattal rendelkezik, én pedig egy pillanatra, itt a mező szélén... újra diáklánynak éreztem magam. Mosolyom szélesebb lett, vállamat leengedtem és vidám szemekkel bólintottam az elhangzottakra és csak amikor mindez véget ért, jöttem rá, mennyire hiányzott mindez.
- Köszönöm - feleltem végül, magam is meglepődve rajta, mennyivel könnyebb így, hogy ezúttal én voltam a tapasztalatlanabb, elvárások nélkül. Szemeim csillogóbb lett és egy nagy, nagyon nagy sóhajjal nevettem fel, messzire űzve a felelősséget és a terheket, amelyek a szafari övezetén kívül bizton megint megtalálnak majd.
Elindultunk, a kérdés pedig, amit végül feltettem, nem érte váratlanul a tanárt. A válasz viszont sokkalta szomorúbb volt annál, mint azt előre sejthettem volna és kis ideig még a szó is a torkomon ragadt. Aztán mielőtt újraformáltam volna azokat, Takada folytatta, a történet pedig szomorúból tragikusba fordult; vállaim lilabőrösek lettek a tényektől.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket - mosolyodtam végül el halványan és együttérzőn - Szóval ezért...
Lehullott, őszi faleveleket fújt elénk az őszi szél.
- Sokan érzik magukat jól itt, főleg azok, akik már várták a játékot. Más elvárások, más felelősség és más szabályok... igen csábító tud lenni, persze csak rövidtávon - toldottam hozzá - Biztos sokat nevetett, amíg itt volt - bólintottam és bár a nyelvem hegyén volt a kérdés, mégsem tettem fel azt. Inkább... nem akartam tudni, ismerem-e azt a diákot. Nem akartam felszakítani sebeket sem Takadán, sem magamon és ahogy az úr folytatta, én is éreztem, hogy ennek eddig volt helye itt.
- Éttermet? - kaptam fel a fejem érdeklődőn - Vannak npc-k minden településen, akik adnak el épületeket. Ha megvan a helyszín, őket kell felkeresni és ha árban megfelel az ajánlatuk, megvenni a helyet. Onnantól pedig szerintem a belső bútorzat már könnyebb, esetleg játékosokat felfogadni aranyért... és sok recept is kell - jöttem bele a témába, arcomra pedig újra visszatért a korábbi, önfeledt mosoly.
- Van már valami elképzelésed esetleg? Hátha tudok segíteni - néztem rá és örültem, hogy egy Takadához hasonló öregúrnak is vannak céljai és tervei ebben a játékban.

by **Takada Hiroshi** Csüt. Okt. 29 2020, 17:07

Takadának kicsit kisimultak a ráncai, amikor Hinari a játékban töltött idő kellemes voltát magyarázta. Ami azért némileg összecseng az eddigi saját tapasztalatával. Határozottan megkönnyebbült mikor elképzelete Takamaya bent töltött napjait. Talán ő is talált egy céhet, ahol barátokra lelhetett. És ki tudja, eddigi tapasztalatai azt mutatják igen sok lány játszik, akár még a szerelem is megkörnyékezhette a fiút. És az a nyolc év talán nem is volt olyan szörnyű, és nem csupa rettegéssel telt, mint ahogy azt az öreg képzelte.

Fellélegezve terelte a szót az étterem irányába.
– Igen. Határozottan csak egy elképzelésem van róla, még igazán tervnek sem nevezném. – és való igaz, méghozzá oly annyira, hogy egész eddig, míg Hinari nem tett róla említést, a belsőtér, azaz a bútorzat eszébe sem jutott. ~Pedig az egy étterem meghatározó része~ gondolta végig majd folytatta hangosan.
– Én már nem igazán tudom követni, a mai világ arculat váltásait, így valami egyszerű és tradicionális mellett voksolnék. Egyszerű ételek, meghitt környezet. – majd széles mosollyal hozzá teszi – De ez még nagyon távlati, alapjában véve előszőr meg kellene tanulnom főzni. Szóval most még csak elviekben gondolkodom. De a lényeg, hogy megvalósítható. Mert őszintén szólva, ez iránt is voltak kételyeim.

Már épp folytatni akarta mikor megpillantott egy fekete foltos bundát a sűrűben. Kezével intett a nőnek, hogy lát valamit, majd nagyon óvatosan idegre helyezett egy vesszőt. A bunda tulajdonosa az előbbi útvonalukra merőlegesen haladt, így csak pár pillanat és kilép a csapásra. Takada megsaccolta a magasságát és a nyílheggyel a bozót szélére úgy célzott, hogy ha az állat kilép, és meg is pillantja őket, ne legyen ideje menekülőre fogni. És ebben a pillanatban meg is jelent egy hatalmas hím. Takada eleresztette a vesszőt, mely zizzenve repült, s mire az állat feléjük fordult volna, a lapockája mögött be is csapódott.
~Gyönyörű!~ ujjongott magában az öreg, amint a lootként hullott prémet nézte. Majd leplezettlen örömmel kért elnézést.
– Bocsánat! De életem végéig bántam volna, ha ezt elszalasztom.

Hiúz – hiúzprém 10 minőség (6+7)

by **Hinari** Szomb. Okt. 31 2020, 21:25

Halovány mosollyal bólintottam a feleletre:
- Nagyszerűen hangzik. Solvikban, a tizenharmadik szinten van egy tradicionális japán fogadó npc tulajjal. Egyszer érdemes oda ellátogatni egy étkezés erejéig, hátha tudsz onnan ötleteket szerezni vagy esetleg pár aranyért cserébe párat a receptjeikből - ajánlottam és emlékeimben rögtön felelevenedett az a karácsonyi este Allal, az emlékek pedig enyhe pírt varázsoltak arcomra - A főzés pedig idővel jön - bólintottam aztán, mintegy visszaugorva a jelenbe, miközben tovább haladtunk befelé, egyre beljebb az erdő sűrűjébe. Visszaemlékeztem a második, a fogadóan töltött estére is Szophieval, visszafojtott kuncogásomat pedig Takada intése oszlatta el, aki olyasmit láthatott meg, amire én eddig nem figyeltem fel. Mire aztán a nyíl már az idegen pihent, én is észrevettem az állatot és lélegzet-visszafojtva, szinte mozdulatlanul vártam ki, hogyan ér véget a találkozó. Az úr lőtt, határozottan és pontosan, én pedig bólintottam az elért eredményre.
- Ugyan, semmi gond, sőt - nevettem fel halkan - Nekem is hasonló élmény volt az első, alig pár órával korábban - mosolyogtam rá, majd tűnődőn hozzátettem - Kár, hogy le kellett adnom, gyönyörű darab volt az is.
Ekkor jelzett be az észlelésem, így most én voltam az, aki előre és kissé oldalvást pillantott, nemsokára pedig a mozgást is megláttam, amit korábbi jártasságom nem engedett meg még. Váltottam egy pillantást Takadával, aki eddigre valószínű ugyanúgy sejthette a vad jelenlétét, majd lassan lopódzva elindultam az állat felé. Foltos bunda helyett vöröses színű bukkant fel itt-ott, egyre távolodva, így én is átváltottam futásba és így pillanatok alatt utolértem őt - és tűntem is el Takada szeme elől. Nehéz volt megfogni a rókát. Olyan ügyesen és irányt változtatva haladt előre a számára (nálamnál) sokkal ideálisabb ösvényeken, hogy jópár karcolást összeszedtem, mire egy vágással végül képes voltam elpixelezni a vadat és megszerezni a prémet, amit adott. Tökéletes minőség egy erőltetett hajsza után - gyorsan kifújtam a levegőt, feltöltöttem a cselekvéspontjaim és visszasiettem Takadához, ha megvárt.
- Itt bent már egészen okos vadak járnak - mosolyogtam rá és felmutattam neki a rókaprémet.

Róka - rókaprém, 10-es minőség (9+3)

by **Takada Hiroshi** Vas. Nov. 01 2020, 13:09

– Köszönöm a tippeket! Ha eljutok arra a szintre mindenképp felkeresem a helyet. – vállaszolta Takada.

Az öreg eltűnődve méregette a prémet, majd akkurátusan összehajtva Hinari felé nyújtotta.
– Szeretném, ha eltenné emlékbe a közös vadászatunkról. Az én szobámba nem illene, és már elhatároztam, hogy az Acél nyúzókést teszem el emlékbe. Jól mutat majd a polcon. Még régen – emlékezett vissza az első küldetésére – egy küldetés kapcsán szereztem árnyfát, és arra gondoltam, abból készítek egy kis állványt neki. Felpolírozom a pengét, talán valami olajjal megkenem a nyelet, hogy szép fényes legyen. Jól fog mutatni az áttetsző szürkés állványon. – merengett.

Majd hirtelen feltűnt egy újabb vad. A harcművész nem érzékelte, csak a nő tekintetéből látta, hogy valami közelít. Kissé lemaradt, hogy teret adjon a kardforgatónak. Csak kis idő múlva jelzett be neki is az észlelés. De rögtön el is tűnt, aminek az lett a következménye, hogy Hinari kilőtt mint egy puskagolyó. ~Kellemetlen, talán a jelenlétem riasztotta meg~ de hamarosan megnyugodhatott, mert a lány visszatért, és az elégedett mosolya azt sugallta, hogy sikerrel járt.

A férfi bólintott, majd rövid töprengés után előállt egy javaslattal.
– Lehet eljött az ideje, hogy ez alkalommal itt fejezzük be. Talán időszerű lesz visszatérni a sátrakhoz. – átgondolta az eseményen elért eredményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy nincs mit szégyellnie. Az alacsony vadász jártassága ellenére is esélyes egy dobogós helyezésre. De ha elszámolta magát és mégsem, nos akkor sincs semmi baj. Eltöltött néhány napot a terepen, kellemes környezetben és társasággal. Bár talán a 8-as szint nem volt épp kellemes környezet, de a házikó ott is hangulatos volt.

by **Hinari** Hétf. Nov. 02 2020, 11:57

Annyira régen megléptem már az elérhető legfelső szintet a játékban, hogy nem is gondoltam bele abba, hogy Takadának kihívás lehet a tizenharmadik szint. Azért jókedvű mosollyal bólintottam a kapott feleletre, figyelmem pedig hamar a megjelenő hiúz és az úr pontos találata kötötte le.
Zavartan, enyhe pírral az arcomon vettem át tőle a tökéletes prémet.
- Én... köszönöm szépen - öleltem magamhoz a puha bundát - Biztos, hogy nem akarod leadni? Ezzel kategóriagyőztes lennél, egészen biztosan - kémleltem ki két folt közül, de Takada úgy tűnt hajthatatlan volt. Helyette inkább a kést kívánta megőrizni, én pedig azon tűnődtem, vajon a rendszer képességet nem adó itemként megengedi-e, hogy megtarthassuk az esemény után.
- Egyedien hangzik - mosolyodtam el a tervre és meg is jegyeztem magamnak, hogy nézzek majd utána, mi az az árnyfa. Persze jóllehet elmentem már ilyesmi mellett nem is egyszer, de érclátóként mindigis inkább a kövek és fémek kötöttek le, azokat igyekeztem összeszedni a küldetések során - a növényekkel nemigen foglalkoztam eddig. Valamikor ekkor jelent meg a vörös róka a közelben, több idő pedig nem volt az ilyesféle gondolatokra: ha nem eredtem volna utána gyorsan, hamar eltűnt volna a szemünk elől. Végül persze utolértem, a rókaprémet pedig elhelyeztem az inventorymban az oda korábban betett hiúz mellé, ám amíg előbbit megtartottam, a rókaprém a sátrak npc-inél lelt otthont magának.
- Igen, egyetértek - bólintottam rá Takada javaslatára - Az Észlelésem sem jelez több mobot a közelben. Talán később majd még lesznek - mosolyodtam el és elindultam az úr mellett az ösvényen visszafelé, egészen a sátrakig és mintha a természet is minket akart volna igazolni; a kijáratig egyetlen egy vaddal sem találkoztunk. Odakint aztán mindketten leadtuk a lootokat, elköszöntünk és ki ki a maga otthonába indult, gyalog vagy teleportkristály segítségével.

Köszi a játékot! x3

by Ajánlott tartalom