Erdőség #1

[sikló]

Bólintottam, majd elgondolkodtam a kérdésén. Sok pénz.. sok sosincs, pénz az van, de csak kis ideig. Jó kérdés, hogy igazából hova tűnik..
- Mindig csak annyi van nálam amennyit el tudok költeni. Ha meg kell akkor szerzek még. Nincs miért idegeskednem, mert úgyis lesz mindig valahonnan. - vonok vállat. Túl sok a jószívű, naiv ember Aincradban, habár annyira azért én sem volnék kegyetlen, hogy szívtelenül mindenkit kifosszak. Csak amennyi kell annyit szerzek.
- Ebben is van valami. Köszi a tippet. Legközelebbre kitalálok valami gonoszat, amiért fizethetsz nekem. - bökök vissza a csilivili ékszerfegyveremmel. Néha inkább úgy tekintek rá mintha egy sornyi drága gyűrű lenne, csak menőbben néz ki - De tudod, lehet könnyebb dolgom lenne, ha elmesélnél néhány gyenge pontod és akkor legközelebbre nagyon meg tudnálak fenyegetni. Szerintem menjünk biztosra.. - ajánlkoztam fel neki, Nachum fülel, és vár.
- Ennyire nehéz bevallani, hogy örülsz, hogy itt lehetsz? Egy ideális világban? - öltök nyelvet, majd összeborzolom a frizuráját - Nem baj. Nem vagy egyedül ezzel. - Vicces, hogy mennyivel másabbnak látjuk az egészet. Neki semmi terve nem volt, és elmondása szerint neki mindegy hol van. Nekem ezernyi tervem volt, és mégis jobb nekem itt.
- Rogan,.
- Nos, nem vagyok Isten, hogy én változtassam meg az embereket...
- Rogan..
- és nem vagyok pap sem, hogy szentbeszéddel, és buta ígéretekkel, vegyek rá másokat arra, hogy "jobb életük" legyen..
- Rogan...
- De tanácsokat szeretek osztogatni, és ha valaki kér segítséget akkor szívesen segítek neki. Igen Nachum? - kezdett idegesíteni, hogy belevág a mondataimba... Picit unottan fordultam felé.
- Az a mókus követ téged.. Nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, ezért gondoltam inkább szólok neked róla. - Ilyen sem fordult még elő, hogy Nachum nem esik neki rögtön egy állatnak, amikor a szafarin vagyunk. Érdekes.. Mindenesetre a kis szőrgombolyag felé fordultam, ami egy közeli fa ágáról les minket.
- Szeretnél egy mókust magadnak? Lehet meg tudnánk szelídíteni díszpetnek.. Ez jobb ajándék lenne mint egy toboz nem? - pillantok rá közben felveszek egy makkot a földről, forgatom az ujjaim között. - Habár lehet, hogy a kígyó sorsára jutna... -gondoltam itt az imént széttaposott csúszómászóra. Vicces, hogy egyesek milyen könyörtelenül képesek elbánni az állatszerű programokkal..
- De azért megpróbálom neked. - a makkal fejbe pöcköltem a kis szőrmókot, aki a  bokorba hullott, Nachum pedig utána repült..  Még szerencse, hogy a rendszer segít a célzásban, odakint ez biztosan nem így nézett volna ki.
- Még él! Elkaptam.Mit csináljak vele? - várta a parancsot, én pedig a lányra pillantottam.
- Nos? Szeretnéd? Vagy visszahozzam a tobozt amit az imént "elejtettél" ? - öltök nyelvet. Szinte biztos vagyok benne, hogy elutasítja a mókust, de megadom neki az esélyt, hogy ő maga utasítsa vissza.
- Majd kitalálok valamit. - ötletem sem volt, mit kezdjek vele, hova vihetném. Korábban utalt az étteremre, viszont én utálok fizetni, de a fényűzést szeretem.. viszont az ő személyiségéhez lehet inkább olyasmi hely illene ahol kiélheti a brutalitását.. nehéz eset.  - A bohóckodás olyan mint az előjáték. Minél tovább tart annál jobban vágysz majd az aktusra, hogy végre megtörténjen. Le sem tagadhatnád a korod. - öltöttem nyelvet, milyen kis türelmetlen. Persze az sem kizárt, hogy csak játszadozik velem. - És mesélj te. Mik a terveid? Hova viszel, mit csinálsz nekem reggelire? Mondd csak nem akarsz egy olyan szép eljegyzési gyűrűt? - na és persze a házastársi viszonnyal együtt közös eszköztár is..  

Mókus

[kacsa]

Akár egy lovag, kitártam karjaim, hogy édes Iluskám a karjaim közt érkezhessen meg. Az én kincsem elbotlott, és e magas fáról alá zuhantatott. Szerencsére éppen időben érkeztem, a lány szemei könnybe lábadtak, miközben édes arcocskáját a mellkasomba fúrta, és mielőtt bájos mosolyát felém villantaná elébb igyekezvén észrevétlen maradni, egy könnyed mozdulattal szemeit az ingembe törli. Idill pillanat, azonban ez a jelenet a valóságban kicsit másképpen nézett ki. A lány néhány percnyi káromkodás és szitkozódás után önkényesen leveti magát a fáról és én az idióta megpróbálom elkapni holott tudom, hogy mire készül. Miután sikerült elkapnom, és túléltem azt, hogy egy kedves kis szikla a hátamba ágyazódott meghallgathattam mennyire hülye vagyok, és az egész napom egy időpocsékolás volt. Remek..
- Hát ez pech. - szólal meg a sárkány aki már tovább is reppen, még mielőtt leharaphatnám a fejét. Szomorúan felsóhajtok, beszédre nyitom szám, majd inkább mégis csendben maradok. Néha a hallgatás többet jelent bármely ékes szónál. Legalábbis az emberek ezt állítják. Vajmi igazság tényleg rejlik benne, hiszen ha nem szólalok meg akkor nem is mondhatok butaságot. Némán figyelem a lány mozdulatait, mozdulatlanul tűröm amit csinál, egészen addig amíg ki nem hoz a sodromból.
- Na most már elég legyen! - kissé felemelem a hangom, megragadom a vállát, majd összeszedem minden erőm és egy ügyes kis mozdulattal megpróbálom letúrni magamról. - Azt még megértem, hogy hülyének nézel, hogy nem tisztelsz, nem becsülsz, szidsz és ócsárolsz amint csak teheted. Még azt is, hogy egy hazug, csaló, mocskos disznónak tartasz amivel valljuk be nem is tévedtél olyan sokat. De azt, hogy egy olcsó kis k*rvának az már megbocsájthatatlan! Nem tűröm, hogy ilyen szintre alacsonyíts le. Férfi vagyok nem holmi állat, játékszer, vagy szórakozás. A csókot tűrtem, mert hittem benne, hogy többre tartasz mint amit mondasz, de úgy látszik tévedtem! - hőbörgök, idegesen kalimpálok a kezeimmel meg minden egyéb amit ilyenkor azok a férfiak mondanak akiknél betelik a pohár, de mégis igyekeztem azért megválogatni a szavaimat, nem voltam büszke mindenre amit mondtam, és talán kicsit elszaladt velem a ló, és indokolatlanul is felháborodtam. De már nem volt visszaút. Ha felháborodik az ember háborodjon fel tisztességesen.
- Azt szeretném, hogy vegyél komolyan. Ha hozzám beszélsz akkor ne holmi idétlen kacsákra vadássz! - közben Nachum kidugta a fejét egy bokorból szájában egy csirkével aki utolsó erejével még kotkodált egyet mielőtt darabokra esik. - Tiszteletet szeretnék a fenébe is. - összehúzom a szemöldökeim, majd megfordulok és akár egy sértődött kislány picit arrébb sétálok tőle.

Csirke

Na hát azt amit szerettem volna nem tudtam. Mégis, hogy meneküljön az ember tisztességesen amikor egy lánynak olyan erős combjai vannak mint neki?
- Mi a.. - még egy utolsó próbálkozást tettem azért, hogy lelökhessem magamról, de ahogyan már korábban is tapasztaltam, ez lehetetlen. Nem is tudom, hogy gondoltam ezt. A meglepettség kiült az arcomra, de csak egy pillanatra - Mégis mi vagy te? Démon. - az utolsó szót már szinte csak suttogom, és hagyom, hogy befejezze a mondandóját. Szokásos sértegetésre számítok, de úgy érzem eljött az a pillanat amikor lehet, hogy rossz emberrel kezdtem ki. Nachum már menekülőre is fogta, ő egy fán telepedett le, és onnan nézi az eseményeket. Látja, hogy nincs bajom, ahogyan azt is, hogy Riko sem készül leszúrni, egyelőre, éppen ezért neki sincs mit tennie. Miközben átpillantok a lány válla fölött látom is, a pikkelyeit harapdálja a farkán. Elég érdekesen néz ki a jelenet így, ennek tudatában, hogy ő gyakorlatilag előadja, hogy unatkozik, miközben én a rossz döntéseimért vezeklek...
- Nem hazudok senkinek sem. Legfeljebb füllentek, az ő érdekükben, a kisemmizést pedig vehetjük a megérdemelt jutalmamnak amiért biztosítottam másoknak a jókedvét! Megdolgozom azért a pár száz aranyért, bármilyen meglepő! A te pénzedért is alaposan megdolgoztam. Körbevezettelek ebben a kihalt erdőben, hogy lásd ilyen is van, és még a sajátos filozófiámat is megtanítottam neked. Szóval amiket mondasz rám azok legkevésbé sem vagyok. Csaló esetleg, de mocsadék az, biztosan nem. - amikor hülye libának titulálta magát, elkapom a tekintetem, pontosabban oldalra pillantok, nem tudtam a szemébe nézni, valahogy úgy érzem kővé dermeszt a tekintete, ahogyan belém néz.
- Nem tudom. Csak van és kész. Ez nem olyan egyszerű! Amikor jön valaki aki egy kicsit is szimpatikus jönnek azok a hangok a fejemben, és tudom, hogy el fogom cseszni valahogyan. Megőrjítenek! Elegem van ebből az egészből. Nem kell bizonygatnom azt, hogy férfi vagyok. Akkor sem tartanál többre, ha most nekivágnálak az egyik fának és keményen megdöngetnélek. És én sem érezném magam többnek egy féregnél. Már nem vagyok gimnazista, hogy mindenkire rávessem magam, mert éppen bagzom. - egyszerűen sértett, érzem, hogy próbára akart tenni, de közben valahogy ez az egész szituáció annyira kellemetlen volt. Mire volt ez jó? Mégis mit akar bizonyítani? Vagyis inkább kinek? Nem tudom, csak azt, hogy egyre kíváncsibb vagyok rá, tudni akarom mi jár a fejében, és vigyázni rá.

//bocsánat a hosszas kihagyásért, de nem volt időm írni x3 //

Mióta is nem jártam eme erdőségeket? Hónapok, talán már évek? Legutóbb kint vadásztam a hangásban, de az mégsem ugyanaz, mint a fák sűrűjében, a lombok takarásában vadra lesni.
Kissé fagyos idő volt, már látszott a leheletem, fázósan dörzsöltem kesztyűs kezeimet egymáshoz, és hagytam, hogy a levelek között be-betörő napsugarak lágyan melengessék a hátam.
Nappal hátnak, a hogy a fénye ne a vadász szemét zavarja.,tekintettem az elém táruló tájat cserkészte, mely inkább útveszőnek tűnt a nemes szabálytalanságban terpeszkedő fatörzsek sokaságával.
Füleltem volna, de a hallásom semmivel sem volt jobb az átlagénál, így hát a szemem világára hagyatkoztam, minden apró rezdülést figyelmesen nyomon követe.
Mókusok voltak, talán nyúl, borz, vagy menyét. Apró, de fürge jószág mind, és bár a fák és a fentről betüremkedő fénypaszományban nedves párát lélegző talaj homályossá tett mindent, mi az avarban kavart, úgy éreztem jó nyomon vagyok, s a mai nap szerencsés lesz.

De nem egyedül vállalkoztam a mai kalandra, hogy az idő teljen, s magamat el ne unja a várakozás közepette, meghívtam hát legutóbbi vásárlómat, ki fene mód érdekes egyénnek mutatkozott.
És bár nekem köszönhetően nem épp a legjobb hangulatban sikerült Kayaba-hozzádot mondanunk, mert fontosabb dolog szólított el a boltban megkezdett eszmecserétől, mégis sokadjára idéztem fel a vele folytatott nem éppen hétköznapi beszélgetést
Meghívtam hát vadászni magam mellé egy levélben írt üzenettel, emígyen:

Kedves K1, kedves Vásárlom,

Bár nevet nem cseréltünk, a gazdát cserélt áru beszédes fajta, bátorkodom most mégis meghívni egy könnyed kikapcsolódásnak ígérkező vadászatra, remélve, hogy kiengesztelhetem a vásárlás során ért kellemetlenségek okán.
Amennyiben elfogadja meghívásomat, az üzenethez mellékelve megtalálja majd a koordinátáimat

Üdvözlettel:
Danee, a kovács

/Danee Szafari/

Eléggé meglepődtem attól a bizonyos üzenettől, de leginkább a feladójától. Tudtommal csak egyetlen egyszer találkoztunk és csak pár szót váltottunk. Meg voltam róla győződve, hogy egyáltalán nem kedvel és úgy kellettem neki, mint egy púp a hátára. Azért is feltételeztem ezt, mert volt képe engem tolvajnak meg orgazdának nevezni, de végül kiderült nem akart megsérteni. Valami módon sikerült kimondatnia velem azt, amit nagyon kevesekkel osztottam csak meg, ám ezúttal mintha egy mázsás súly gurult volna le a vállamról, ráadásul még egy remek tanácsot is kaptam. Szerinte sokkal lazábban kellett volna kezelnem a dolgokat és nem szabad mindentől elzárkózni. Példának okáért normál esetben nem szerettem az arénát részegen viszont egy valódi gladiátorrá változtam, az megint más, hogy legtöbbször kudarcot vallottam. Szóval nem csak tárgyakat cseréltünk, hanem még egy konkrét kezelésen is keresztülmentem. Nem mintha annyira megváltozott volna az életem vagy a szemléletem, de azért pár dolgot másképp láttam.

Szóval megismerkedésünkkor volt egy kis feszültség éppen ezért furcsálltam, hogy üzenetet küldött nekem. Elmondása szerint ki szeretett volna engesztelni és elhívott egy vadászatra. Be kell vallanom a való életben sosem kedveltem azokat, akik sportból vadásztak, hisz az állatok is élőlények. Azonban ahelyett, hogy helyből visszautasítottam volna elkezdtem az államat vakargatni és azon töprengtem mit is tegyek.
- Lehetséges, hogy ez csak egy csel, hogy kiraboljon? Bár biztos látta, hogy nincs sok értékes holmim, ráadásul rendes embernek tűnt. Viszont elég nagy gonoszság azokra az ártatlan állatokra támadni akár valódiak akár nem. Persze harcoltam már vaddisznókkal, de az önvédelem volt, mert ők támadtak előbb. Másrészről nem szabad semmi új elől elzárkóznom, mert a végén magányosan élem le az életem egy dohos házban két tucat macskával.
Ez utóbbi nem volt valami kecsegtető kép, annál is inkább mert én kutyás voltam.

Végül határoztam és elmentem a megbeszélt helyre, igaz beletelt némi időbe ugyanis elég ritkán használtam a térképet. Mikor megláttam a boltost nyugodt hangon köszöntöttem.
- Üdv. – meg akartam köszönni a meghívást, de az túlérzelgős lett volna, ráadásul nem akartam, hogy rájöjjön még sohasem vadásztam azelőtt, ezért a szokásos morcos tekintetemet vettem elő.
Ugyan azokat a felszereléseket viseltem, mint akkor egy apró különbséggel, vadászatra a tőle kapott kristály pajzzsal mentem. Nagyon büszke voltam arra a pajzsra és elhatároztam csakis a úgy vehetik el tőlem ha kicsavarják az élettelen kezeimből.

A várakozás ideje csendes ámulattal és pihentető nyugalommal telt, bár nem terveztem egész nap így tölteni az időt, most azonban még jól esett az egyedüllét.
Leültem végül egy öreg tölgy árnyékába, a felszínre nyúló göcsörtös gyökerek alkotta karosszékbe.
Nem volt most rajtam semmi, ami mostanában emlékeztetne rám bárkit is:
A sisak, a vért, a pajzs, és a vasalt csizma mind-mind el lett dugva a tároló mélyére, helyüket narancssárga kapucnis pulóver, egy egyszerű bőrcipő és farmernadrág vette át.
A kapucni lazán az üstökömre húzva, a kesztyűs kezek pedig az egybe zsebben pihentek összekulcsolva. Játékosan pára pamacsokat fújtam magam elé, míg nem meg nem érkezett a várva várt vendégem
- Üdv - köszöntem vissza hasonlóképen
- Köszönöm, hogy eljöttél, azok után ... - nem akarta nagyon belebonyolódni
Megtámaszkodtam a kiálló gyökerekben és felnyomtam magam két lábra. Még némi ülep- és térd söprés és már kész is voltam.
Kezet nyújtottam
- Könnyen ide találtál? - kérdeztem, s közben lehajoltam a földön felejtett íjért és nyilakkal teli tegezért
Egy kezdő íj volt, amit még valami céh kiárusításról szabadíthattam meg. Nem voltam igazából képzett benne, valószínűleg harcban semmi hasznát nem venném, de a vadászat lassú, sok türelmet igénylő tempójában jól kiismertük mi egymást, én és a íj, no meg a nyilak. Már tudtam meddig húzzam, hogy még ne reccsenjen fel, elárulva a helyem, de már legyen elég erő benne, hogyan a legjobb a vesszőt fogni, s alá tartani. Hogy a spirálisan feltollazott jobban tartja az irányt, mint a hagyományos egyenes tollazású és még megannyi apró trükk, aminek a felét még most is csak tesztelgettem

Nem igazán tudtam, hogy tulajdon képen mire is kéne számítanom, ezért úgy véltem, hogy meglátom, ha majd oda érek. Ez egy elég bölcs észrevételnek tűnt, mert annak semmi értelme, ha mindenféle esztelen találgatásba kezdek. Persze azt tudtam, hogy ártatlan, védtelen állatokra fogunk vadászni, csak azt nem, hogy milyen módon. Amúgy régebben mindig úgy gondoltam az lenne a sportszerű, ha mondjuk, a szarvasoknak is lenne fegyvere. Tudom, hogy az agancsok is elég félelmetesek és veszélyesek, viszont nem sokat érnek egy puskával szemben. Jobban szeretem, ha kicsikét egyenlőbbek a körülmények, ha mindenki ugyanannyi esélye van. A horgászattal nincs semmi bajom, bár türelmem sincs vagy fél napon keresztül, egy botot lóbálva bámulni a nagy semmit. Ez egy egészen merész kijelentés egy olyan embertől, aki rendkívül hosszú ideig képes a tv előtt ülni és nyomkodni a távirányítót. Elég ennyit rólam térjünk inkább vissza ere a bizonyos eseményre. Kicsit azért gyanakodtam a fickóra, viszont addig még nem láttam semmi jelét, hogy rosszban sántikált volna. Az iskolában olvastam, hogy egy időben gyakoriak voltak a megrendezett vadász balesetek, de leginkább az uralkodó családok körében. Mivel én nem voltam nemes sem pedig gazadag így ettől nekem nem kellett tartanom.

Mikor megérkeztem mind a ketten szűkszavúan üdvözöltük a másikat, majd megköszönte, hogy elfogadtam a meghívását.
- Nem tesz semmit, kicsit unatkoztam. – megint többet jártattam a számat a kelleténél.
Velem ellentétben a boltosnál nem láttam semmilyen fegyvert mondhatjuk úgy is, hogy civilben volt. Kérdésére csak egy biccentéssel jeleztem, hogy igen nem volt semmi baj. Felfedeztem egy egyszerű nyilat, amit bizonyára a vadászatra hozhatott, igaz ilyet azelőtt még csak képen láttam.
- Gyakran jársz erre vadászni? – kérdeztem.
Sajnálatos módon a csevegés nem tartozott az erősségeim közé, mondjuk nagyon kevés dolog volt, amiben ne tudtam volna ügyetlenkedni.
- Eredmény? – arra voltam kíváncsi, hogy fogott-e már valamit.

- Oh, akkor örülök, hogy éppen téged kértelek fel - paskoltam meg a felkarját
- Nem, nem mondhatnám. Erre felé már nagyon rég nem jártam. A közeli mezőn is tán - mutattam az egyik irányba, amerre a fák ritkásabban álltak és némi sárgás mezőség sejlett fel mögöttük - talán egy hónapja ha kint jártam. Előtte meg félévig se vettem kézbe íjat. Volt időszak, - azt hiszem a szafari megnyitások - amikor nagyon rákaptam, mert fiatal voltam és kellett a pénz a potionre meg a kristályra. Aztán lejöttem róluk és a vadászat se hozott már lázba.
Megtámasztottam az íj egyik felét a fa egyik gyökerének, beakasztva alul az ideget, aztán apránként rátehénkedve addig hajlítottam, gyötörtem az íj testét, amíg szép ívet nem vett fel. Akkor aztán beakasztottam az ideg másik felét is a tetejébe.
- Szóval elég össze-vissza - fejeztem be a gondolat menetet
- De egyébként odakint egyáltalán nem vadászok. És akkor se tenném, ha lehetne. Lehet nem látszik, de szeretem az állatokat, és félek annyira a nagyvadaktól, hogy a közelükbe se akarjak kerülni
Próbaképp újra és újra megfeszítettem az íjat, hogy rendesen illesztettem-e össze, nem-e akar lepattanni róla az ideg
- Viszont ez szerintem egészen más - osztotta meg a véleményem, majd a tegezért nyúltam, átkanyarítottam a fejem fölött a szíját
- Ezek az állatok nem éreznek fájdalmat, nincs olyan bonyolult kódjuk, mint egy petnek, és nem utolsó sorban respawnolnak
A tegez nyakából kikandikáló egyik tollas véget ragadtam meg, gyakorlott mozdulattal illesztettem az idegre, s a nem domináns kezem ujjai fölé, melyek az íj testét fonták körül középütt.
A már korábban megfigyelt bokor újra megzörrent, odairányítottam a nyíl hegyét és megfeszítés után szinte rögtön lőttem.
Hogy mit, azt rögtön megtudjuk.
- Megpróbálkozol vele te is?
- Amúgy remekül áll a pajzs, és remélem jó hasznát veszed, de nem biztos, hogy ide ez a legmegfelelőbb

fácán

Elég informatívnak bizonyult ez a kis kirándulás, mert nagyon sok mindenre sikerült fényt derítenem, úgyszólván lerántani a rejtélyről rántottam le a leplet. A Danee nevezetű játékos szokott vadászgatni azonban jó ideje nem járt arrafele én pedig jóformán akkor voltam ott legelőször. Hallani halottam már erről a vadászatról meg halászatról, de előtte egyszer tudott rávinni a lélek. Amikor azt mondta, hogy fiatalabb korábban nagyon rákapott erre, nekem meg felszökött a szemöldököm a homlokomra. Nem igazán akartam hinni a fülemnek ugyanis még mindig nagyon fiatalnak és energikusnak tűnt, bár arról semmit sem tudtam, hogy a digitális test képes-e az öregedésre. Látszott rajta, hogy egy ideje nem fogott íjat a kezébe, mert tett egy két próbát csak úgy magában, nyílvessző nélkül.

Örömömre szolgált ama hír, hogy Danee személyében egy állatbarát egyént tisztelhettem. Úgy tűnt, hogy mégis csak sikerült egy normális és megbízható játékosba belebotlanom. Továbbá arra is fény derült, hogy az ottani állatok nem éreznek fájdalmat, mint a valódiak vagy a mobok. Ezzel nagy kő esett le a szívemről, mert gyerekkorom óta oda voltam az állatokért, leszámítva azokat, melyikek egész nap a kocsmában vedelnek.
- Jó hallani. – mondtam arra, hogy az állatok nem szenvednek.

Váratlanul megzörrent az egyik bokor mire a boltos célzott majd lőtt. Elsőre eltalálta a célpontot élvezet volt nézni így nem tudtam megállni, hogy a dicséretet.
- Szép lövés, tanítani kéne.

Mikor megkérdezte, hogy volna-e kedvem megpróbálni először nemet mondtam és tagadóan felemeltem a kezem. Amilyen ügyetlen voltam, nagy volt rá az esély, hogy szegény fiút lövöm fenékbe. Végül aztán beadtam a derekamat és átvettem tőle a fegyvert és igyekeztem lemásolni a mozdulatait. Annyi eszem volt, hogy letegyem a fegyverem magam mellé viszont a pajzsról megfeledkeztem ami kissé macerássá tette a műveletet. Amint felhelyeztem a nyílvesszőt véletlenül túl erősen húztam meg majd váratlanul elengedtem az egyik bárányfelhő irányába. Nem voltam ott öt perce és mégis sikerült bebizonyítanom, hogy egy idióta vagyok. Pár lépésnyit hátráltam, nehogy engem találjon el az a valami, de szerencsénkre nem felénk, hanem előttünk úgy tíz méterrel ért földet egy bokor mögött. Szépen elindultam a nyílvesszőért, hogy visszaadhassam a gazdának mikor különös látvány tárult a szemem elé. Egy vadállat volt oda szegezve a talajhoz és én megpróbáltam nem idióta képet vágni.
- Kezdetnek nem rossz.

Fácán

Elsütöttem a viccet, miszerint fiatal voltam és kellett a pénz, amit mindenféle szégyellni való hülyeségre szokás mondani, és meglepve tapasztaltam, hogy vagy nem esett le neki, vagy direkt tesz úgy, mint aki megrökönyödik a hallottakon.
Legalábbis a szemöldök rángató grimaszból nekem ez jött le. De túlságosan is tetszett a saját mókám, hülyeségem, így ezzel együtt a szemöldökén is jót mulattam.
Annyira viccesen komolyan veszi a dolgokat.
De szemöldök húzogatni én is tudok. Méghozzá fapofával, és csak a jobbikat tornáztatva. Kár, hogy itt ez valahogy nem megy nekem direktbe, "odakint" olyan jól elszórakoztattam vele az ismerősöket.
És akkor lefújta egy hirtelen támadt fuvallat a csuklyámat, és kibomlott alóla a deresedő, szinte már hófehér hajkoronám, lassított felvételben, mint egy jobb hajfesték vagy balzsam reklámnál, ösztönösen meglóbáltam a fejem jobbra-balra, megdicsőült képpel.
Aztán sebtiben visszarántottam a hoodyt.

- El tudnád képzelni, hogy levadászol egy vadkant? És ha neked jön, és átgázol rajtad, felöklel az agyaraival? Vagy egy oroszlánt? Ahogy felágaskodva lever a földről egy nekifutásos támadásból és miszlikre marcangol, meg leharapja a fejed? Piranha horgászás! Az a bát-..., botoroknak való, ahol vadászból lesz a vad.
Kalimpálva magyaráztam a vadkant felbújt pofáját és mutatóujjaimmal az agyarait mintázva, vagy a vicsorgó, karmokkal teli mancsos ölelést imitálva a nagymacskától
- Ja igen, a hiúzzal csak óvatosan, bár nem egy oroszlán, azért elég veszélyes tud lenni szemtől szemben
Felnyaláboltam a Fácánt, és ment a is levesbe, akarom mondani a tárolóba, ebéd alapanyagnak
- Áh, ugyan, szóra sem érdemes, itt minden művi: a célpont, a célzás, a súly, az automata korrekció. Élőben a mellette lévő fát se találnám el, az tuti
Átadtam az íjat, azzal a belső kis lábjegyzettel, hogy talán legközelebbre ő is szerez magának valahonnan egyet a könnyebb vadászat kedvéért, néztem, hogy elteszi a fegyverét aztán a pajzsát ... nem a pajzsát nem
- Talán könnyebb lenne, ha ... - aztán inkább hagytam, még belezavarom, meg így aztán láthatom, hogyan boldogul felcsatolt pajzzsal
Mondanám, hogy ráfarolt a kontrollerre, annyira sikerült fellőnie az égbe, de itt nem volt a szó szoros értelemben vett kontroller. Az agyunk volt az. Nincs hozzászokva, vagy stresszel. Vagy mindkettő egyszerre.
Szemmel, majd fejemmel követtem az ikaruszi babérokra törő vessző pályafutását
- Oh, úgy hallom valamit eltaláltál! - paskoltam meg a vállát - amúgy nem kell parázni, meg elkapkodni, nyugodtan várhatsz egy-két levegővételnyit, mielőtt útjára engeded a nyílvesszőt. Épp csak annyit, hogy tud, arra néz a nyílhegy, amerre lőni szeretnéd
- No lám még egy fácán! Ezzel máris a tiéd lehet az egyik különleges plecsni. Tiszta mázlista vagy, én mondom neked!

Már egy ideje tisztában voltam vele, hogy egy született hatökör vagyok. Egy részét mintha meg se halottam volna, amit az a fickó akarom mondani srác beszélt. Kicsit zavarban voltam ugyanis nem nagyon szoktam trécselni, néha megesett, de nem túl gyakran. És az egészben az a legszomorúbb, hogy fel sem tűnt. Azt viszont már megláttam mikor a szél elkezdte lobogtatni a haját és nem vagyok benne biztos, de mintha kicsit ő is rásegített volna. Ezzel az ábrázattal pont olyan volt, mint egy hollywoodi sztár. A film címe valamiért nem ugrott be, viszont ott volt a nyelvem hegyén, Terminátor tízen akárhány. Lehetséges, hogy pont ő szerepelt benne? Hiába törtem a fejemet nem tudtam visszaemlékezni, hogy a Sword Art online indulása előtt vagy után jelent meg.

Megkérdezte tőlem, hogy gondoltam-e rá, hogy egy nagyobb vadra vadásszak. Nem volt szükségem fantáziálásra ugyanis első napom egy rakás vadkan kergetett meg és az első kazamatámban is. Úgy visítottam rohangálás közben, hogy azt bármely szoprán megirigyelhette volna.
- Attól függ, mennyire dühítenek fel. Különben ha nem bántanak, én sem bántom őket. És igyekszem nem megfeledkezni a hiúzokról.
Kaptam tőle néhány tippet miszerint a hiúzokkal óvatosan kel bánni. Miután megdicsértem a csodálatos lövésért elkezdett szerénykedni, hogy mindent a rásegítő rendszer csinált. Én is megpróbáltam milyen lehet lelőni valamit bár pajzzsal elég nehézkesnek bizonyult, igaz Danee próbált figyelmeztetni. Nem tudta befejezni, mert a veszőm elindult a végtelenbe és tovább, ám szerencsékre nem szállt olyan nagyon messzire. Mikor vissza akartuk szerezni akkor láttuk, hogy pont telibe kaptam egy fácánt, pont olyat, mint a lovag kollega.
- Őő köszönöm. - mondtam miközben én is elraktam a zsákmányomat. – Itt vannak jutalmak? – kérdeztem döbbent hangon.
Fejünk fölött egy mókus kezdte el rágcsálni a mogyoróját, bizonyára ő is unatkozott, majd eltűnt a balfenéken.
- Mik szoktak erre kószálni?

- Persze, hogy jár jutalom. Szerintem anélkül már rég bezárhatták volna a teljes szafarit itt a tizediken, annyira nem érdekelne senkit sem
A jutalom! A jutalom mindennek az értelme, a csimborasszója, én is csak azért lövöldözgetek itt ezzel a fura szinten önfeláldozó sráccal.
- Ezekért a szörnyekért, - vagy nevezhetjük állatoknak is, igazából mindegy - nem jár egy fikarcnyi tapasztalati pont sem. A húsukat elteheted és ennyi. Még a bőrüket sem lehet kinyerni alapanyagnak, maximum a ruhád fölé, statok nélkül felveheted.
- Nekem például vagy egy így készült medvebunda kabátom, amit most a frontos szinteken hordtam a fogcsikorgató hidegben
Az erdő elcsöndesedett a két lövés után, mintha megérezték volna a közelben lévő állatok, - madarak is - hogy veszélyben az életük. Most azonban újra csiripelés meg károgás hangzott fel.
- Szóval kapsz plecsnit, néha aranyat, néha exp-t, ha megfelelő mennyiségű és kombinációjú vadat ejtesz el. Most a 2 egymás után lőtt fácánjainkért is jár a plecsni. A bejáratnál ott a tábla, miért mi jár. A plecsniket pedig szintén beválhatod mindenféle hasznos dologra. Az is ki van írva.
A hiúzról aztán eszébe juthatott, hogy a fácánon kívül más is lehet még itt a fák között, és nyilván olthatatlan tudásszomjjal tette fel az ezer collos kérdést.
- Vannak ugyebár madarak, mint ezek a fácánok, van mesebeli fehér holló is, néha csirke is betéved az erdőbe, van aztán még kisállat, mint a mókusok is dögivel, legelésznek szarvasok, a csirkéhez hasonlóan gazella is előfordul, siklók, vadmacskák, vaddisznók, és itt él a szőrös manó is. A rendszer szerint a manó is állatnak számít, bár még egyszer sem álltam le manókkal társalogni, hogy kiderítsem, mennyire igaz a dolog.

Sok mindenről olvastam viszont olyasmire csak emlékeztem volna, hogy a vadászatért jár jutalom. Azt tudtam, hogy ha megvan a megfelelő jártassága, akkor a zsákmányból finom ebédet készíthet. Viszont egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy ezért bármit is kaphatok, egy fenékbe lövésen kívül. Bizonyára említette már, hogy régebben gyakoriak voltak a vadász balesetek bizonyos úri körökben. A lovag közölte velem, ha nem járna érte semmit már réges-rég bezárhatták volna azt a területet. Ezzel nem igazán értettem egyet, mert nagyon szép volt a táj és nem kellett attól tartanom, hogy rám támad egy kobold csorda.
-Pedig pihentető kikapcsolódás lehet, és néha megéri néhány finom falatért. Ez a tied. – ezzel visszaadtam az íját.
Mondjuk én személy szerint sokkal jobb elfoglaltságot is találtam volna pihenés céljára. Halottam pár ritka állatról, amikből ínycsiklandozó vacsorát lehet varázsolni, bár ez csak szóbeszéd.
-Vajon miért olyan az étel íze? – arra akartam kilyukadni, hogy miképp képesek ilyen jól leutánozni az ízeket.

Megfordult a fejemben, hogy ezt az egészet a játékosok csak beképzelik maguknak. Vagyis a játék felhasználja az emlékeinket, bár ennek nincs sok értelme, mert nem egy olyan fogást kóstoltam ott, bent amihez a valóságban nem volt még szerencsém. Miközben hallgattam végre megvilágosodtam és eltettem a pajzsomat is így mind a két kezem szabaddá vált.
-Így már más. – közben alaposan végigmértem az arcát, mert rá akartam jönni vajon melyik filmben láthattam, bár lehet kissé tolakodónak tűnhettem. – A tapasztalatpontok mindig jól jönnek.
-És vannak legendás lények is itt? Jeti, nagy láb, vagy kabra csupa? – az utolsónál nem biztos, hogy jól ejtettem ki, sajnos a külföldi dolgokhoz nem igazán értettem, leszámítva pár filmet.
Annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy egyáltalán nem figyeltem a környezetre milyen levadászandó vadak lehetnek a közelben. Ez is azt mutatja, hogy egy született amatőr voltam.