Erdőség #1

- Jó, talán túloztam, de szerintem az aincradi vadászok nagy része sportból vadászgat. Persze lehetnek ínyencek is, akik saját maguk főztjéhez, vagy megbízásra hajtják a vadakat a húsukért
Bár engem még soha senki nem keresett meg, hogy vadásszak le szarvast, bölényt, vagy tudom is én: medvét. A húsáért. Lehet, inkább az íjászokat keresik fel. Mert lássuk be, elég hülyén nézne ki odamenni, egy pajzsos, pörölyös, állig páncél emberkéhez, hogy "figyu, nem lenne kedved vadakat kergetni?" Ez sokkal inkább íjász munka.
- Köszi - vettem vissza az íjat, kicsit igazítottam rajta, ellenőriztem rajta van-e még rendesen az ín, meg elég feszes-e
- Mármint milyen? Csirke ízű? Minden húsnak csirkeíze van, és minden csirkének hal íze - már eleve az arcomra volt írva, hogy én sem gondolom komolyan
- Az agyunk az egész játék alapja - böködtem meg a halántékom - Ami szag vagy íz itt nincs, azzal ők se tudnak mit kezdeni. A színek, formák már más, legfeljebb a nevét nem tudjuk az elénk vetített képeknek.
- Ha életben nem ettél még fácánt, akkor ennek is csak csirke íze lesz. Felteszem csirkét már ettél.
- Van valami az arcomon? - dörzsöltem meg a szemöldököm meg a szám körül - Vagy a hajamban?
- Főleg, hogy itt vadászatért is lehet kapni sima expt, mármint a teljesítmények után. De persze a vadászat képességedet is fejlesztheted. Tudod a szafarit négy részre osztották, a többi rész egyre magasabb szintű és csak az látogathatja őket, aki már kicsit fejlődött ezen a téren
- Rémlik, hogy Jetiről mintha már hallottam volna, de még nem került a nyilam elé - valami megmozdult egy bokor mögül, ahogy tettem pár lépést, fel is röppent
- Csirke, csirke! - sebtiben felajzottam az íjat, s már lőttem is - látod, mondtam, hogy vannak itt csirkék is, bármily hihetetlen - persze automatikusan talált. Ez már csak így ment, viszont sikerült váll magasságban a fatörzsnek szögeznem szegény párát.
- Tessék az íj, keress valamit te is, ne csak a szót szaporítsuk!

Csirke

Megtudtam a kovács véleményét miszerint az aincradiak nagy része pusztán passziból vagyis szórakozásból szokott vadászni. Úgy vettem ki a szavaiból, hogy néha jól jön pár finom falat, de pusztán ezért nem fog senki nekivágni a nagy rengetegnek. Ebben lehet valami azonban én továbbra is fenntartom azt az állításomat, hogy néha jó érzés kiülni és csak élvezni a tájat, miközben beszerezzük a vacsorára valót. Normál esetben csak lementem a boltba és megvettem, amit kellett, nem kellett megszakadnom, de nem is éreztem utána siker élményt. Úgy tűnt a vadászat itt sem sokkal nehezebb, leszámítva azt az apróságot, hogy utána úgy érezhetem, elértem valamit.
- A hús az finom. - értettem egyet a társammal.
Teljesen odavoltam a húsért és nem értettem, hogy képes valaki lemondani róla. Egyszer megtudtam persze csak utólag, hogy én vegetáriánus koszton éltem, igen mert nem volt pénzem húsra.

Mikor azt mondta, hogy minden húsnak csirke íze van és minden csirkének hal, e mosolyogtam egy jót. Fogalmam sem volt róla, honnan jönnek ezek a remek mondásai, viszont neki hála kevésbé éreztem feszültnek magamat. Nem volt akkor mások, mint két viszonylag fiatalember, akik beszélgettek és közben próbálták nem egymást eltalálni.
Úgy tűnt, hogy egy kissé túlzásba vittem a kutakodás ugyanis ö is észrevette, hogy túl nagy figyelmet fordítottam az arcára.
- Azt hittem igen, de mégse. – volt a válaszom azon kérdésére, hogy van-e valami az arcán.
Ezután megtudtam, hogy van még jó pár vadászterület, de azoknak már jóval magasabb a szintjük, vagyis nehezebb ott elejteni a kiszemelt prédát. Valami azt súgta, hogy neki máshol sem lenne problémája, mert alig, hogy visszaadtam az íjat rögtön telibe talált egy csirkét. Hogy mit keresett egy baromfi az erdőben, ne tőlem kérdezzétek.
- Legközelebb egy grill csirkét próbálj lőni. – mondtam.
Elég nevetségesen hangzott, viszont nem egyszer tapasztaltam, hogy abban a világban csakis a képzeletünk szabhat határokat.

Azt mondta, hogy halott már Jetíről, de személyesen még nem találkozott vele.
- Érdekes lehet összefutni olyannal, amit csak a legendákból, ismerünk. Vagy a történetekből.
Az emberiség nagyon sok állat és növényfaj kipusztulásáról tehetett ám annak a játéknak köszönthetően újra láthatnánk őket. Mikor eltette a zsákmányát rögtön visszaadta az íjat, hogy legyen nekem is valamiféle siker élményem. Épphogy átvettem mikor a semmiből előbukkant egy vaddisznó és teljes sebességgel nekem rontott. Egy aucs kíséretében a földre pottyantam, de nem volt sok időm magamat sajnáltatni ugyanis a vad ismét támadni készült.
-
Ő az enyém. – ezzel igyekeztem mellőzni a segítségnyújtást.
Felálltam és készen vártam a bestiát, de Danee furcsán nézhetett rám ugyanis úgy tartottam azt a fegyvert akár a kardot szokás. Rezzenéstelen arccal vártam a lényt majd az utolsó pillanatban oldalra léptem és jó nagyot rávágtam a fejére. Kicsit rosszul tartottam a kezemet ugyanis az egyik hüvelykujjam beszorult az íj és a sertés közé egy pillanatra.
Vaddisznó

- Grill Csirkét? - mosolyodtam el, de vettem a lapot:
- Az valami szezonális verziója lesz a sima csirkének? És legalább kész étel? Harapni kell, vagy vágni?

Szóba jött a nagy ge*i jeti is, és más legendás lények, de igazából nem mondhatnám, hogy az általa felsoroltak a jetin kívül sokat mondtak volna nekem
- Hát, ha ilyenekkel nem is találkoztam, azért akad itt mindenféle csodalény: manók, goblinok és orkok, pegazusok és unikornisok, sárkányok, elfek, gargoyleok, elementálok, gólemek, amit csak egy mesében hallhattál. Az elfekkel még béketárgyaláson is részt vettem, a goblinokkal a mai napig folyik a háború az alsóbb szintekért

Aztán nekünk jött egy vaddisznó, pontosabban Kának, mert őt öklelte fel, én csupán az eset szemtanúja voltam, ahogy annak is, ahogy egészen egyedi módon használta ellene az imént odaadott íjat
- Hallod, te aztán elég kreatív tudsz lenni, ha disznóságokról van szó, de azért ez a valóságban nem működne ilyen kitűnően, ott igencsak a patái alól szagolnád, ha így akarnál megállítani egy vadkant
- Jól vagy? És az íjam, egybe van még?

- Visszatérve a csirkékre ... - megvártam míg végez a disznajával, addig visszafojtott lélegzettel néztem a ténykedését
- Barna, vörös, esetleg szőke? Neked mi jön be? Tudod, a pipik! Múltkor említetted Yurihimét, találkoztál vele azóta? Ő jócskán meg van áldva mellesleg. Vagy inkább az intellektuális fajtára buksz? Szemüveggel meg ilyenek? Lefogadom, hogy már egy csomó csajszival kikezdtél, ha másként nem, hát párbajnak álcázva a dolgot!
Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen fenomén emberre mennyire tapadnak az ellenkező nem tagjai
- Na, mesélj, ez a vadászat kezd unalmassá válni kicsit!

Sosem álltam valami nagy erdőjáró hírében, azonban mindig úgy véltem, hogy a csirkék azok ilyen keltető telepeken vannak vagy egyes házak hátsó udvarában. Ha szembe jön velünk egy macska azt még meg lehet érteni ugyanis ezek az állatok gyakran csatangolnak ide-oda és képesek egyedül életben maradni. Ez viszont egyáltalán nem mondható el egy csirkéről vagy egy kakasról legalábbis az én szerény véleményem szerint. Amit a lovagnak mondtam részben csak vicc volt részben pedig halálosan komoly, ugyanis ha belegondolunk nem is akkora ostobaság. Egy olyan világban ahol sárkányok röpködhetnek, a fejünk felett nem lenne olyan meglepő, ha egy sült madár fűszerezve rohangálna az erdőben. Mintha láttam volna egy régi animét amiben hasonló állatok voltak példának okáért olyan disznók grasszáltak a réten, akik ha feldühödtek odaéget a húsuk. Röviden szólva egy két lábon járó vacsora volt, amin már semmit nem kellett csinálni csak egy csapásra végezni vele ne szenvedjen sokáig eme áldott állat.
- A manók is érdekesek lehetnek, de jó lenne látni egy dódot vagy egy mamutot esetleg jeges medvét.
Sajnálatos módon az emberi mohóságnak nagyon sok állat áldozatul esett és így a kihalás szélére kerültek. Néhányukat csak állatkertben lehet látni, kint a vadonban nagyon ritkán.

Mikor megdicsért a vaddisznó leterítéséért csak akkor tudatosult bennem mit is tettem és, hogy hogyan. Nem is tudom, hogy juthatott eszembe ez a képtelen ötlet azonban úgy tűnt bevált. Alaposan szemügyre vettem eme harci szerszámot és nekem úgy tűnt, hogy nem lett semmi baja, de a biztonság kedvéért visszaadtam a jogos tulajdonosának.
- Csak azt kapta, amit megérdemelt.
Yurihime aranyos, de csak szakmai kapcsolat van köztünk. Én elmondom, mire vágyom ő meg kielégíti a vágyaimat. Amúgy sem vagyok az a nagy nőcsábász. És te, megtaláltad már az igazit?
Pont úgy hangzott mintha egy taknyos, romantikus kamasz kérdezte volna, ugyanis náluk volt divat kérkedni a hódításaikkal.

- Mondhatjuk, hogy megtaláltam az igazit, igen - bólintottam
- De aztán kiderült, hogy több köztünk a súrlódás, mint ami együtt tartana. Név szerint Miu.
Volt drámánk rendesen, de már nem is emlékszem mi hozott minket össze. Eltűnődtem fölötte, de így se ment. Aranyos volt és kissé vadóc, lehet az egész csak részemről működött, ő pedig engedte, amíg terhessé nem vált számára az egész... hm
- Régen volt, amikor még saját céhet vittem. Beszerveztem őt is, jobban mondva rávettem, hogy legyen az egyik alapító tag. Végül mi is, a céh is szétmentünk
Csak az vigasztalt a céhhel kapcsolatban, hogy nem az Anarchisták volt az egyetlen, ami akkor tájt ilyen  sorsra jutott, ami pedig Miut illeti...
- Egy ideig még nyomon követtem, hogy él-e, hal-e. Aztán egy nap már nem volt köztünk. Remélem Kayaba hazudott, és sikerült élve kijutnia
Annyian távoztak körülöttem is már, jócskán megfogyatkoztak a kedves, vagy épp csak ismerős arcok
- Aztán a sors úgy hozta, hogy Chanceryvel mélyen elbeszélgettünk, többször is, és végül megkértem, hogy vegyen be a Unitybe. Nagyon aranyos lány, kissé törékeny lelkivilágú és alulértékeli magát, pedig nagyon melegszívű. Csak hát van már barátja, és jól megvannak, ha minden igaz.
Mindenkinek jobb így, nem akarok közéjük állni, elrontani mindent, csak azért, hogy adjak egy lehetőséget a dolognak, meg aztán...
- Nekem Yurihime ugyan nem az esetem, de nem hallottam róla egy rossz szót sem, meg aztán nem is nagyon találkoztunk
- Ellenben Szophie...
- Ismered a farkas-idomár Szophiet? A farkasa át tud változni férfivá

Arról kezdett mesélni, hogy már egyszer megtalálta azt a bizonyos valakit. Nekem még ez nem jött össze egyszer sem viszont láttam valakit a némi keresés után megtalálta a nagy Ő-t. Ott ült az íróasztalánál nyomogatta a gombokat majd mikor egyszerre kettőre bökött rá megjelent a nagy ő. A borzalmas szóviccekből mára elég is lesz, azt hiszem, inkább folytassuk kalandot. Azt halottam, hogy elég jó, ha van valakinek egy társa, akivel jóban, rosszban együtt lehetnek. Nem feltétlenül feleségre gondoltam az olyan régi módi. Szerintem attól, hogy aláír valaki egy papírt nem foglya jobban szeretni a másikat. Ráadásul saját tapasztalatból tudom, hogy sokan pont ezért hidegültek el egymástól. Furcsa lehet pont tőlem hallani ezt, de néha tényleg jól jön egy gyengéd női kéz és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem csak egy akadt, hanem sokkal több, de ez egy másik történet.
- Majd csak lesz valahogy. Nem tűnsz olyan összeomlós alaknak.
Szomorú dolog, ha egy céh nem válik be, még szomorúbb, ha egy kapcsolat megy tönkre. Viszont sokkalta nagyobb baj, ha megy a szekér, de csak bonyodalmakat okoz és mindenki tépi a haját az idegességtől.

- Egyszer én is gondolkodtam egy céhen, de szerencsére kijózanodtam.
Igen, jól látjátok ez egy hamisítatlan K1 vicc volt, vagyis, majdnem mert tényleg megtörtént egyszer mikor nagyon magam alatt voltam.
Lehet, rosszul látom, de nem tűnsz egy magányos alaknak, aki a macikáját ölelgetve gubbaszt egyedül a hideg lakásba. – arra akartam kilyukadni, hogy ha kell, tudja, kinél kell vigasztalódni.
Mikor Szophie-ről esett szó megálltam és elkezdtem vakargatni az államat, mert tényleg nem ugrott be végül aztán a következőt nyögtem ki.
- Se megerősíteni, se cáfolni nem tudom.

- Nem tűnök? - néztem vissza rá
- Talán csak mert nem szoktam kiborulni, meg drámázni nagy hangon, és inkább magamba fojtom a dolgokat
A "majd csak lesz valahogy rész" viszont mindig olyan elcsépeltnek tűnik, amikor a dolgok egyáltalán nem a jó irányba mennek

A céhes hozzáfűzése mindjárt sokkal érdekesebbnek hangzottak számomra, mint a saját múltba révedéseim.
- Oh, igen?
- És milyen lett volna az a céh? - nem vettem a lapot. Más elképzelései egy ilyen, számomra nagyon is komplex dolog esetében sokkalta izgalmasabban hangzott annál, hogy akárcsak megforduljon a fejemben, hogy az illető csupán bolondozna
Végül valamiért, nem tudom miért visszakanyarodtunk a nőkhöz.
Egész pontosan Szophiet hoztam fel, de lám még a lány és farkasával kapcsolatban is rögtön ködösített. Pedig csak annyi lett volna a kérdésem, hogy ismeri-e őket.
- Most hogy van ez? Az ember vagy ismer valakit, vagy nem. Ez ilyen egyszerű. Vagy csak nem vagy benne biztos, hogy akit leírtam az ugyanaz lenne, akire te gondolni vélsz?
Valahogy nem igazán feküdt neki ez beszélgetés a nőkről dolog, vagy csak túl kényes volt a téma volt számára, nem tudom, de nem akaródzott neki beszélni Yurihiméről sem, akiért már az első találkozásunkkor lerítt, hogy oda, meg vissza van érte.
- Tudod mit? Váltsunk témát! Mesélj valamit te, olyat, amiről szívesen beszélnél! Vagy kérdezz tőlem bármit!
- Legfeljebb nem válaszolok - tettem hozzá kacagva - De ettől nem hiszem, hogy tartanunk kéne

- Oh, nézd csak, van ott valami, messzebb a fák mögött! - mutattam balra, majd ujjammal csendre is intettem, és pár lépést arrébb lopódzva jobb pozíciót vettem fel. Az íjat is ugyanilyen nagy gonddal, és ügyelve, hogy zajt ne csapjak, húztam föl.
Egy vörös hátú, fürge léptű ravaszdi akadt a nyilam "célkeresztjébe"

Róka

- Az nem jó, nem egészséges úgy jársz majd, mint a vulkánok. Mindenkinek ki kell adnia magából a felgyülemlett feszültséget. Van, aki kiabál, van, aki tárgyakat tör össze és van, aki főz.
Igen, hallottam olyan egyénről, aki ha dühös volt egyszerűen kisütötte magából és annyi. Közben azért figyeltem, nehogy valami szörnyeteg lesből ránk vesse magát és leteperjen minket. Tudom erre vajnyi az esély, de jobb félni, mint megijedni. Hírtelen a felkiáltottam majd az egyik fa irányába mutattam.
- Ott repül egy fácán. Á már elment.
Az egy dolog, hogy késve jeleztem a vadat, de ráadásul az ordítozásommal az összes többit sikerült értesítenem az ottlétünkről.

Mikor a céhekre terelődött a szó, nem tudtam valami sokat mesélni, mert általában egyedül jártam és örültem a viszonylagos függetlenségemnek. Kissé megvakartam a fejemet és azon gondolkodtam mit is kéne felelnem erre az igen érdekes kérdésre.
-Nem is tudom pontosan nem értek én az ilyesmihez. Mondjuk ismerősöket hívtam volna, meg akik számíthatnak és bízhatnak egymásra, de ráeszméltem, hogy nincs szükség céhre. E nélkül is lehet ilyesféle kapcsolatokat szerezni, úgyszólván egymás hátát mossuk.

Először nem akarta elfogadni a válaszomat, hogy ismerem-e a Szophie nevezetű illetőt majd arra kért váltsunk témát.
- Pár hónapja egy kis csapattal kalandoztam és volt ott egy lány, meg a farkasa, de a nevére már nem emlékszem. Amúgy ismerek egy régi mondást miszerint kérdezni akármit lehet, legfeljebb nem kapsz rá választ. Amúgy ha végeztünk mit kéne csinálnunk ezekkel az állatokkal? – nem faggathattam tovább, mert becélzott egy újabb vadat. Hiába meresztettem a szememet én nem láttam semmit, de bíztam a látásában.
Mint kiderült egy rókát talált telibe, aminek a bundájából remek kabátot lehetett volna készíteni. Habár az állat már halott volt mire odaértünk azonban a szájában még vergődött valami. Úgy tűnt a menybe menetele előtt még elkapott egy fácánt és készült átharapni a gigáját. Gyorsan odaléptem és megragadtam pont mikor éppen kereket készült oldani.
-Megint egy fácán. Ha értenék a főzéshez remek pörköltet készíthetnék belőlük.

Fácán

- Nekem a főzés nem segít. És ha valami nem úgy megy, mint ahogy szeretném, az csak még jobban felhúz
Szóval a kreatív dolgok közel sem kapcsolnak ki.
- Ami többit illeti, nos azokat nem szeretném. Dobálni alapból nem dobálódzom, a kiabálásról meg le kéne inkább szoknom, mert így is egy rakás trágársággal reagálok minden nagyobb problémára
Ha te azt tudnád... Még jó, hogy mióta a játékba csöppentem, legalább mások előtt sikerül visszafognom magam. Persze ha nincs senki körülöttem, akkor aztán megy a szitok áradat ...
- Áh, majd jön egy másik. Öt percenként járnak menetrendszerűen, ha csak nincs valami forgalmi akadály
Inkább gyönyörködtem a felreppenő vadak látványában, ahogy a tökéletes rend gallyra megy egyetlen óvatlan cselekedet nyomán. Elégedettséggel töltött el, hogy nem csak én hibázhatok ekkorát.
Meg aztán ... úgy is lesz majd vad megint, hiszen ez a szafari.

- Valóban, ha úgy vesszük, a céh annyira nem fontos ilyen szempontból, viszont a játék egy rakás gusztustalan előnnyel dobálja meg a céhet és azon keresztül a céh tagjait. El sem tudod képzelni, micsoda különbségek vannak, amíg nem voltál céh tag egy jól felszerelt céhben. Amit pedig pár hónap után simán el lehet érni egy nulláról indított céhhel is
Látta is meg nem is Szophiet. De ennyi alapján én se tudtam volna biztosan kijelenteni, hogy ő volt az.
- Hm, lány farkassal. Az lehetett akár Piroska is. De viccen kívül: Szophiet leszámítva nem ismerek másik farkas idomárt

A kérdésre, hogy mit is kéne csinálnunk az elejtett állatokkal, felötlött bennem egy sor ... érdekes ötlet:
- Nos hát, még élve megnyúzhatod őket, a pixelvérükből egész sok mixtúrát és ételt lehet gyártani, a bőrükből pedig ruhákat, az inaik jól jönnek az íjakhoz, a húsukat, gondolom mondanom sem kell: megesszük vagy eladjuk az éttermeknek
A ravaszdi könnyű zsákmány volt, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire extrás legyen a dolog
- Hogy te miket nem találsz! Rohadt mázlista! Ezt azt hiszem még hosszú ideig mesélni fogom a kocsmákban
- Majd én megfőzöm neked, én értek az ilyesmihez
- Hanem valamit mesélhetnél te is, vagy ha van kérdésed ...

Ez az egész kezdett olyan leni, mint egy tipikus kibeszélős tv műsor ahol az emberek kibeszélhették ügyes bajos dolgaikat és nem mellesleg a világ tudtára adhatták, hogy neki most nagyon rossz. Személy szerint úgy véltem az ilyenek csak az eszüket játszották, ugyanis akinek igazán komoly baja van, az nem ugrál. Példának okáért, ha egy embernek leviszi, a vonat a lábát nem rikácsol, hogy jaj, nincs lábam, hogy fogok így balettozni. Nem kérem szépen, a művelt, jó modorú ember csöndben marad és megvárja a segítséget, vagy, hogy elvérezzen az a lényeg, hogy mindkettőt kulturáltan végzi. Azt sikerült megtudnom, hogy ez a vadász, kovács, eladó keverék majdnem minden gondját magába zárja, de legalább néha kiabál, ami haladásnak számít. Köztudott azok a legveszélyesebbek, akik nem csinálnak, semmit csak csendben ülnek, békeségében ugyanis egyszer csak elfakad bennük valami és vad ámokfutásba kezdenek. Akkor ez az egész meg sem fordult a fejemben, de most ennyi idő után úgy gondoltam talán valakit érdekelhet az érvelésem.

Őrömmel halottam, hogy a humorérzéke legalább a helyén van, mert egy elég jó viccet sikerült elsütnie. Az is lehet, hogy vér komolyan mondta, de akkor is jól esett miszerint a fácánok menetrend szerint közlekednek.
-Bizonyos helyzetben nagyon jól jön egy kis előny, például mikor az ember élete múlik rajta, vagy éppen másé. – bár bagoly mondta verébnek, ugyanis én voltam az a fafejű, aki nem fogadta el a gyors fejlődés lehetőségét még annó.
Piroska nevű játékosról nem halottam még azelőtt azonban annyi év után még mindig több ezren marattak így talán nem csoda, ha pár ember ismeretlen a számomra.

Azon kezdtünk tanakodni vajon mit is kéne tenni az elejtett zsákmánnyal. Én személy szerint nem rajongtam a nyúzásért vagy legalábbis ne előttem csinálják. Születésem óta kedveltem az állatokat és nem szerettem, ha bántják őket, még játékban sem. Ezért is van, hogy az a film rögtön elásta magát előttem, amiben egy kutya meghal.
-Sajnos nem vagyok az a nagy csevegő, de itt egyfolytában ugyan olyan évszak van, vagy esetleg van egy téli vadászterület?
Tudtam vannak, olyan játékok ahol egész évben ugyanolyan idő van egy bizonyos területen. Ha valaki változatosságra vágyik, akkor el kell utaznia egy másik helyszínre.

Hinarival Event szafari

Takada nagyon meglepődött, amikor Aranyhaj-sama jelezte neki, hogy szeretne vele egy közös vadászatot, melyre a most induló vadászidény kiváló indokkal szolgát. A tanár szentül meg van győződve róla, hogy csak hátráltatná a lányt, aki ahogy ő gondolja ~Bekötött szemmel, kipeckelt szájjal és hátra kötött kézzel is hamarabb ejtene el egy vadat, mint ahogy én meglátok egyet~. Persze beadta a derekát, mert mégis csak megtiszteltetés vele vadászni. De ha az egészből csak egy kellemes séta lesz az erdőben, hát ő azt sem bánja. Majd a hölgy eldönti, mit szeretne.

Az öreg türelmesen vár az északi rész egy nagyobb erdejétől nem messze, a bejárattól szinte egy kőhajításnyira. Az íjára az ideg, csak simán a nyugalmi állapotban van ráakasztva. A korábbi vadászatok során rárakodót kosztol már megtaszította és csak akkor fogja felajzani, ha tényleg használni is kell. A bejáratnál a szezonnyitás óta jócskán megnőtt a forgalom. Az új sátor körül is egyre-másra gyülekeznek a játékosok, hogy ki-ki a maga lootjával dicsekedjen. A harcművész is beszolgáltatott már két trófeát, így a zsákjában ott pihen a kezdő nyúzókés, mellyel reményei szerint, a trófeákat úgy tudja begyűjteni, hogy ne sérüljenek, így jobb lesz a minőségük.

Hogy a várakozással töltött időt elüsse, letelepszik egy farönkre, és a nyílvesszőket kezdi ellenőrizni. Amelyik egy kicsit meghajolt, de még beáztatva jó eséllyel helyre lehet hozni, azokat beteszi az inventoryjába, és azokkal majd később, nyugodtabb körülmények közt foglalkozik. Azok, melyeket menthetetlennek ítél, azokat egyszerűen kettétöri, így pixelekre robbannak és nyomuk sem marad.
Épp az utolsó „elítéltet” töri ketté, mikor felpillantva meglátja a közeledő kardforgató hölgyet.
Feláll és szokásához híven végig méri a nőt, amint közeledik felé. Az öreg tanár agyán átfut a gondolat ~Lehet kellene már valami tisztességes öltözék, ezek a rongyok helyett amit állandóan viselek~, de aztán amilyen hirtelen jött úgy meg is feledkezik az ötletről.
– Szép napot Hinari sama! – köszönti mikor megáll előtte.

A harcművészt megnyugtatja a nő mosolya, őszintének és valódinak tűnik, bár a tanár kisebbségi komplexusa rögtön bekapcsol; ~Nyilván a véleményemre kíváncsi, nem pedig a tanácsomat várja~ gondolja. Ellenben az elmúlt napok történései, azonnal kiváltják a tudat alatti védekező reflexét, mellyel a komplexus legyőzésén fáradozik. ~Viszont ez remek alkalom, hogy hasznossá tegyem magam~, nem olyan rég akaratlanul kihallgatott két játékos beszélgetését és ekkor hallott egy kifejezést, ami megdobogtatta a szívét.

-Biztos egy szupport karakter!
-Ja! Szerintem is. Jó hogy vannak ilyenek, sokat segítenek a bossok elleni küzdelemben.

Utána nézett és rájött, hogy ez a neki való szerep. A szupportok olyan, nem kimagasló harci képességű játékosok, akik a képességeiket nem arra használják, hogy közvetlen támadásokat intézzenek, hanem más játékosokat erősítenek, hogy az ő támadásaik vagy épp védekezésük legyen hatékonyabb. Ahogy erre gondolt, mindjárt sokkal vidámabb lett és még egy halvány mosoly is megjelent szája szegletében.
– Tudom mire gondol, – int fejével a sátrak előtt egymást túl licitáló kocavadászok felé – de az ő jelenlétükből könnyen profitálhatunk. – villan szemében a kaján öröm.
Vissza emlékszik gyermek korára, mikor apjával elmentek vadlesre. Út közben találkoztak egy hangoskodó túrázó csoporttal, és az akkor még kölyök Hiroshi méltatlankodva jegyezte meg apjának, hogy ezek után csoda, ha valami vaddal összefutnának. Apja azonban megvigasztalta;

-Ne csüggedj! Majd azokat keressük, amiket ők elriasztottak. Elindulunk az ellenkező irányba, és meglátod lesz ott vad, nem kevés!

– A hozzájuk hasonló kezdők berohannak az erdő közepére és ott kezdenek el tevékenykedni, szét kergetve az ott lévő állatokat. Mi azonban majd szépen az erdő szélén haladunk, és amit ők felriasztanak, azt mi „learatjuk” – majd mosolyogva hozzáteszi – És még fizetnünk sem kell, hogy elszegődnek hozzánk hajtónak.

Amint elindulnak, az öreg bekapcsolja az Észlelést. Nem tesz javaslatot a nőnek, hogy tegye ugyan ezt, mert nyilvánvaló a kettejük közti rutinbeli különbség, szóval igen valószínű, hogy nála már rég megy és sokkal hatékonyabb is.
Látszólag ugyan abba az irányba indulnak, mint mindenki más. Csendesen egymástól karnyújtásnyira. No nem azért mintha kézen fogva akarnának menni, egyszerűen csak praktikumból. Mert így egész halkan anélkül tudnak egymáshoz szólni, hogy bármit is megriasztanának a közelükben. Ahogy eltűnnek a figyelő tekintetek elöl a fák közt, rögtön élesen elfordulnak, és az erdő szegélyével párhuzamosan haladnak, de azért annyira beljebb, hogy a fák már takarják őket az esetleges kíváncsi tekintetek elől. Óvatosan lépdelnek a lassan gyűlő őszi avarban. Takada előkészíti az íját és az idegre helyez egy vesszőt. Épp időben, mert úgy tűnik szükség is lesz rá. Az észlelés bejelzett, nem is egy célpontra. Az öreg ránéz a társára és egyből megérti ő is látja őket. Meggyőződik arról melyiket szemelte ki magának a kardforgató, majd minden figyelmét a másiknak szenteli. Halkan pendül az ideg, majd a következő pillanatban két csilingelő effekt hallatszik.
– Gyűjtsük be és haladjunk tovább, így az erdőszéllel párhuzamban. – Javasolta enyhe izgalommal a hangjában.

// Róka - rókaprém 5+1 minőség//

– Igen nagyon élveztem azokat az éveket. – sóhajtott nagyot Takada. – de ha újra élhetném, és megint választanom kellene, ugyan úgy eljönnék a nagyvárosba. – majd egész halkan szinte már alig halhatóan teszi hozzá – Csak az egyetemi oktatást nem kezdeném újra. – tudta, hogy ingoványos terepre téved, de a kardforgató társasága nem volt feszéjező neki, még akkor sem, ha csak egy külföldi.

– Szép trófea! – dicséri meg a nőt, majd a kérdésre válaszlova – Csak egy rókaprém, átlagos minőséggel. – persze ezt nem lesajnáló, vagy becsmérlő hangsúllyal teszi, csak egyszerű tényt közöl.
– Egyébként nem tudtam, hogy a rendszer, akkor is kezeli a trófeát, ha csak megérinti a vadat. Bár gyanítom az én gyorsaságom ehhez nagyon kevés. Hacsak nem sánta és beteg állatról van szó, nem-igen érném utol.

– Nem lehetett könnyű új társadalmat és környezettet is egyszerre megszokni. Szerintem hogy a tömeget nem szokta meg, senki nem róhatja fel. – ismeri el a nő nehézségeit. Neki még az új iskolát és diákokat sem volt könnyű megszokni, pedig még a város is ugyan az volt. Bár kikívánkozott belőle, de inkább nem mondja, hogy megérti a nehézséget, mert valójában elképzelni sem tudja, milyen nehéz lehetett Hinarinak. Amellett becsülte azért, hogy ennyire fesztelenül képes beszélni a nehézségeiről, így a legkisebb lehetőségét is kerülni akarta, hogy olyan sebet tépjen fel, ami nehezen gyógyul.

~Ha nem érdekes, hát nem érdekes~ hagyta rá Hinarira. Elvégre kicsoda ő, hogy számon kérjen bármit, vagy épp feszegessen egy témát, amit a másik láthatóan kerülni kíván, vagy érdektelennek tart. Az iskolai évek alatt, a diákjai is kétszer meggondolták, hogy amikor Takada rákérdezett, hogy értik-e amit elmagyarázott, azt mondják igen, ha esetleg mégsem. Ugyanis utólag feltett kérdésekre az öreg már csak annyit mondott; „Meg volt a lehetősége rá, hogy elmagyarázzam újra, de nem élt vele. Most már oldja meg maga.”

A férfi töprengve figyelte környezetét, sok hasonló dolog van, ami pont úgy működik, mint kint, de vannak egyedi vonásai, ami miatt a valóvilágban szerzett tapasztalat nem adhat biztos támpontot.
– Az, – biccent a férfi, majd hozzá teszi – de ez csak feltételezés. Biztosra csak akkor mehetünk, ha már elejtettük. – mosolyodik el, majd egészen lehúzódva, hogy az erdőt tarkító bokrok is fedezéket adjanak, elindul – Erre.
– Tudom furcsán fog hangzani, de itt mi az, ami nem furcsa… – mielőtt folytatná, visszanéz a nőre, hogy vajon követi-e, de egy picit azért is, hogy bátorságot vegyen ahhoz, amit mondani akar.
– Nem rég azt vettem észre, hogy ha vadászom vagy horgászom valakivel, kicsit jobban megértem a vadont. És néha olyan mintha könnyebben akadnék rá az áhított trófeára, noha a program kódolása szerint ez nem menne. – nem tudja eldönteni, hogy megértette-e mit is akar mondani, így felszínre tör benne a tanár – Bizonyos dolgokat csak a program rásegítése révén tudunk megtenni. Például én, aki rideg fegyvert soha nem fogtam a kezembe, most úgy használom a naginatát, vagy épp ezt az íjat, mintha gyermekkorom óta ezt tettem volna. És ezt el fogadjuk minden fenntartás nélkül. De vajon ez nem működhet visszafelé is? Tételezzük fel, hogy egy játékos a valóságban cirkuszi artista volt, aki könnyedén egyensúlyoz egy szál kötélen egy szakadék felett. Erre az izmai motoros reflexe miatt képes, mely az idegi hálóban alakul ki. Én kötélen járásra a játékban csak akkor vagyok képes, ha rendelkezem Akrobatika jártassággal. De vajon az artista is? A NerveGear az idegi impulzusokat alakítja át, és fordítja le a program nyelvére, vagyis ilyen módon a motoros reflex is átkerül a programba tehát artistánk a jártasság hiányában is képes kötélen járni, de csak kötélen. Azon mozdulatok melyek az Akrobatika jártassághoz kötöttek, de a valóságban nem gyakorolta a játékos, így nincs rá motoros reflexe, nem fognak működni. – lelassít, majd meg áll, megfigyel minden apró részletet a környezetükben – Erre – indul el újra, miközben befejezi a gondolatsort, ami kissé filozofikusra sikeredett, de mit is várunk egy volt egyetemi Pszichológia tanártól.
– Azt gondolom, az én esetemben is valami hasonló történt. Valahogy a tudatomnak sikerült az állatok viselkedését minden előzetes jártasság nélkül felismerni. De az is lehet, hogy ez az egész csak egy ostoba vénember képzelgése, szóval ne is törődjön vele. – mosolyodik el az öreg.

Egy ritkásabb erdő részre érnek, és Takada észlelése bejelez. Biztos benne, hogy a nő is észlelte, amit ő, így nem szól neki, csak lassan felhelyez egy vesszőt az idegre. Majd nagyon halkan odasúg Hinarinak;
– Én kitérek balra, és a távolabbit veszem célba, az öné a közelebbi. – de mielőtt elindult volna korrigál – vagyis a Tiéd. – azzal megindul kiszemelt áldozata felé.

//Aktíválom az Etológiát Hinari dobására. Mindkét dobásnál is jelezni kell.//

Vaddisznó - vaddisznóagyar 5+1 minőségben

A nő megjegyzésére a gyerekekről egy rövid időre elgondolkodtatta. Próbálta felidézni magában az arcokat, melyekről úgy gondolta ~Talán… akadt néhány köztük, aki szeretett~, de hangosan annyit felelt rá;
– Inkább csak hálásak voltak. Nem voltam valami szigorú. – mondat minden keserűség, vagy neheztelés nélkül a hangjában. Inkább vidám volt a hanglejtése, melyet egy apró mosoly a szája szegletében nyomatékosított.

A háziállat példát megértette, és be is ugrott neki, hogy az angolban ezt a szót használják a hobby állatokra. ~Na de hogy valaki sárkányt tartson hobbyból?!~ ez valahogy nem fért a fejébe.

A sátrakhoz vezető úton, már nagyon sutyorogni sem kellett, így könnyedebb volt a társalgás, és a téma is közelebb állt Takadához, mint a házisárkány.
– Igen, meglehetősen sokat járok ki. – válaszolja és pont ezért nem is lepődik meg azon, hogy Hinari láthatta őt már terepen – Talán egy kicsit túl sokat is, de nekem ez adja a stabilitást.
Könnyű volt neki, mivel a szakiránya nagyon megkönnyítette az épp elméjének a megőrzését, de tudja, hogy a képzetlenek is rendelkeznek bizonyos ösztönös ismerttel, mely révén kialakítanak egy saját, ha nem is napi, de egy alkalmi rutint. Ez segíti az elmét megbirkózni az irracionális élményekkel. Pont ezért gondolt arra, hogy beadja az egyetemen a pályázatát. De a beszélgetés folytatásában kicsit másfelé vette az irányt.
– A természet, még ha nem is teljesen azonos, de elég hasonló ahhoz, ami odakint van. És az ott eltöltött foglalatosság csökkenti az elmém stressz szintjét, divatos szóval élve relaxál. Gondolom Ön… neked is van egy kikapcsolódási forma, amit preferálsz.

A trófeák leadásával gyorsan végeztek, bár a késeshez az öreg ért oda előbb. Elkérte a neki járót és már tette is el a „táskába”. No nem mintha nem akarná, hogy lássák milyen szinten jár, egyszerűen csak félt, hogy megfeledkezik róla. Amint a kardforgató is végzet, oda fordult hozzá.
– Nem éhes vagy szomjas? – kérdezi – Mert nem szükséges azonnal visszaindulnunk. Úgy nézem lesz még mit elejtenünk – biccent a leadott trófeák felé, mert nem volt valami nagy mennyiség.

Ha Hinari nem szeretne pihenőt, illetve amint túl vannak rajta, a férfi javasolja, hogy most egy ideig maradjanak a fő csapáson, és csak egy nagyobb távolság megtételét követően térjenek ki oldalt. Magyarázat ként csak annyit mond, ha Hinari rákérdez;
– Nem tudom, megmagyarázni miért, ez most inkább csak egy megérzés, semmint tudatos döntés.

Szarvas - szarvashús 1+3 minőségben

Az alkalmi vadásztárs szavaira az öreg elméjében felderengett egy erdőszéli kis rönkház, melynek verandáján a kényelmes hintaszékben, e pokróccal betakarva csendesen szürcsöli a teáját, miközben a vörös-narancs színben játszó fákat figyeli a messzeségbe. Majd sóhajtva tér vissza a jelenlegi „valóságba”.

A céhtársak és a pár felemlegetése nem kerüli el a figyelmét. Bár az is igaz, hogy a céhrendszerrel már tisztában van, hisz nemsokára ő is csatlakozik az Artes nevű társasághoz. Viszont a pár kifejezés elég tágértelmű, de jelen helyzetben nem tartja ildomosnak a kérdezősködést, így egyelőre úgy tesz, mint ha megsem hallotta volna. A sárkányháton való repkedés valóssága pedig annyira idegen tőle, hogy azt gyakorlatilag fel sem fogta.

A kínált poharat elfogadja, és az etikettnek megfelelően hagyja, hogy a nő töltsön neki. Bár kissé bizonytalan, mert a nyugati kultúrákban általában, mintha az lenne a szokás, hogy a férfi tölt. Legalábbis mintha így olvasta volna valahol ~Vagy az csak az alkoholos italokra vonatkozik? Ehh az európai etikett olyan bonyolult!~ gondolja Takada, amig a szájához emeli a poharat és egy nagyot kortyol a vízből.
– Tényleg nem tűnik másnak. Én az egyszerűség kedvéért a főtér kútjából veszek vizet mindig. A kristály bárhonnan oda visz, és csak egy pár lépés a kaputól a kút. – majd kicsit eltöpreng – Szeretem az egyszerű megoldásokat. De ha majd sikerül felvetettnem magam az Artes céhbe, lehet én is inkább onnan viszem majd magammal az ivóvizet. – mosolyodik el.
A harcművész nem gondolja, hogy titkolnia kellene a céh választását. A rendszer úgy is nyilvánvalóvá teszi, amint belép. Igaz a céhek közt nem ritka a rivalizálás. ~Ha Aranyhaj-sama céhe esetleg nem lenne jóban Miko-san céhével, jobb mielőbb tisztázni, már csak a becsület és a tisztesség kedvéért is.~ dönti el magában az öreg.

A férfi nem firtatta a kút medencéjének tisztaságát, elvégre ő is elég sok fura dolgot szedett ki, amikor első alkalommal horgászott. Persze mikor vizet vesz a kútból, nem a medencéből merít, hanem a „szórófej” alá tartja kulacsát. A való világban ez igazából nem számítana, de itt a kút folyamatos vízellátását nem egy keringető szivattyú szolgáltatja, hanem egy végtelenített subrutin. Erre akkor jött rá, mikor merő takarékosságból nem ivott a kulacsából, de a víz egy idő után mégis eltűnt belőle.

~Hogy miért döntöttem az Artes mellett?!~ töprengett el az öreg. Majd kiitta a vizet, a poharat pedig visszanyújtotta a tulajdonosának. – Köszönöm! – de mielőtt a korábbi kérdésre válaszolt volna, még töprenget egy keveset, majd a távolba merengve közölte.
– Lehet igazából nincs is komoly indoka. Bár az komoly nyomatékkal számított, hogy egy kis céh, kevés taggal. Így kényelmesebb a beilleszkedés, nem kell sok emberhez igazodni. – mosolyodott el.
A másik kérdésre sokkal egyszerűbb a válasz;
– A vezetőn kívül senkit. Chakna san-t nagyon kellemes személyiségnek ismertem meg. Volt együtt vele egy apró küldetésem. – majd egy lélegzetvételnyi szünet után – Gyanítom azért ez is jelentősen hozzá járult a döntésemhez. Alapvetően alig ismerkedtem össze pár játékossal, és azok is tulnyomórészt hozzám hasonló kezdő szóló játékosok. Csak Móka-san… vagyis hát Eru san, – helyesbít – akit még ismerek és céhtag valahol. Nem tudom melyik céhbe, nem emlékszem a céhlogóra.

Amint látta, hogy Hinari készülődni kezd, ő is rendbe szedte magát és elindultak a választott irányba.
Nem volt okuk a panaszra. Alig távolodtak el a sátraktól és már érkeztek is a vadak. Az első nála „jelentkezett”, de a kardforgatónak sem kellett sokat várni az eredményre. Alig szedte fel a lootot, az érzékelése már is jelezte a következő vadat. Gyors ellenőrző pillantás a társára, majd miután meggyőződött, hogy rendben van ~Úgy tűnik Ő is cserkel~, a figyelmét az áldozatára fordította.

Vaddisznó - vaddisznóagyar 2+5 minőség