Re: Lobria

by **Bjarne** Csüt. Jan. 27 2022, 15:43

Örülök a társaságnak és ez látszik is rajtam, és ehhez semmi köze nincs, hogy a beszélő partnerem ellenkező nemű. Én sose akadok fenn ilyen apróságokon, ha beszélgetek másokkal. Viszont, ahogy érzem, hogy a másik kezd fellazulni, azért odapillantok felé egy jóleső mosollyal, amit azonban elég hamar le is apaszt megjegyzése. Nem szólaltam meg azonnal. Sejtem, hogy van, vagy lesz ennek folytatása és lett is. Szépen sorjába mindenre választ kaptam, még ha maradtak is kérdések a fejembe. Talán az alkohol tehet, róla talán, én magam, de ebben a helyzetben nem hagyhattam a lányt. Sóhajtva, elé úszok (lévén nem szeretném, ha valami kikandikálna a vízfelszín felől), majd ha e nyomán tekintete elkalandozik rólam, úgy ujjamat az álla alá rakva, finoman visszavezetem tekintetét magamra. Láthatja, hogy komoly, de gyengéd vonás pihen az arcomon. Végül elengedem őt.
- Ha ő most itt lenne, ezek a szavak nyomán most tuti felképelt volna. Mindig is tisztelte az életet és a legrosszabb pillanatok ellenére is, hitt abban, hogy van holnap. Ő ilyen ember volt. De szívesen átadom helyette én. – emelem magasra a kezem, mintha pofonra lendíteném, és lendítem is kezem, azonban a lendület pillanatok alatt elfogy, és a következő pillanatban a lány kobakján apró koppanás jelezte a barackot, amit kapott tőlem – Nem tudom, hogy milyen életed volt. De kérlek ne mondj, olyat, hogy jobb lenne meghalni. – mondom neki nyugodt hangon – Még, ha nem is hiszed, hogy mások szomorúak lennének érte, hidd el, vannak, akik megsiratnának. Csak pár perce ismerlek, de számomra se vagy közömbös. Ha úgy érzed, hogy nem bírod tovább, ha úgy érzed, megtörsz a nyomás alatt, szólj és segítek, ahogy erőm engedi. Ha nem hiszed, hogy egyedül megéled a másnapot, akkor én elhozom neked a holnapot. Erre valóak a barátok. Nem? – mondom neki kedvesen.
Kezem finoman a fejére simul, de ezúttal nem simogatom, csak nyugtatólag finoman megdörzsölöm. A mozdulat nem volt annyira baráti, leginkább olyan volt, mint egy szomorú délután egy apa törődő vigasztalása, melyet, ha nem érzett még, nagy eséllyel különösképp fog felé elérni ez a viszonzást nem váró, szeretet, melyet egy számára idegen mutat felé, mindenféle hátsószándék nélkül.
Ha szeretné mellette maradok és nem húzódok el, ha pedig érzem, hogy kellemetlen neki a közelségem, úgy visszatérek a helyemre. Ahogy azonban, téma terelésen agyalok, hogy kicsit eltereljem a figyelmét, egyszer csak eszembe jutnak az utolsó szavai.
- Na várjál. Három féle név, három féle befejezés alapján? És ebből egyik a Chara? Ez az Undertale? – kérdezem meglepetten – Heh. Az egy aranyos játék, emlékszem mennyire komplex volt a maga egyszerű módjának ellenére. Nagyon tetszett, a játék és a storyja is, bár a nyelvi akadályok egy kicsit megnehezítették a dolgomat, hehe. – mondom nevetve, remélve, hogy esetleg kiszakítom a búskomorságból picit.

by **Chara** Szomb. Feb. 05 2022, 13:08

Szorosan behunyja a szemeit, mikor Bjarne keze elindul felé. Várja a csapást, várja a már ismerős, csípős érzést, ami a tenyér tud az arcon hagyni. Amitől pördül a világ, a feje tetejére áll, ami olyan erős, mintha egy kamionnal csókolózna az országúton. Mégis, valahol egyszerre meg is lepődik, meg nem is, mikor végül csak egy apró kis fejbekólintást kap, és csodálkozva néz fel. Nem zavarja a pasas közelsége, a lelke bár megremeg tőle, viszont az apja... sokkal vékonyabb és kisebb, mint Bjarne.
Bár nem bánná, ha inkább Sans kerekedne így fölé.
Elfintorodik a férfi mondatai hallatán, de nem szól inkább. Nem fogja a fejére zúdítani az életét, amit még a társa sem ismer, csupán sejt mindazokból, amiket elsugallt a számára. Néha nem kell elmesélni, mi zajlik a háttérben, és a másik anélkül is tudja, akár egy szavak nélküli operában, egy balettelőadáson. Mozdulatok, apró gesztusok, kis megrezzenések, libbenések, és kikerekedik a történet, akár egy léggömb.
-Túlságosan hamar fogadsz közel idegeneket. Nem szabad. Pórul fogsz járni, ha így folytatod.
Mordul fel dühösen, de halkan, épp csak egy-két centire távolodva el tőle. Valahol talán nem is akar odébb menni, egyszerűen a közelség már túlzás volt az ő számára. Mikor viszont Bjarne kiejti a játék nevét, a játékét, ami az életét mentette meg, tágra nyílt, döbbenettől kerek szemekkel pillant rá, majd a következő pillanatban feljebb tolja magát. Egyik keze megkapaszkodik a férfi karjában, ahogy közelebb húzódik az arcához.
És mosolyog.
-Ugye? Oh, ha gondolod, nagyon szívesen elmesélem az egészet, lefordítom, akármi, ha bármi érdekel!
Majd megvillan a tekintete, ahogy felismeri, mit művel. Bepörgött. Megköszörüli a torkát és visszahúzódik a helyére, elengedve a másikat és inkább a szemben levő fal felé fordul. Felhúzza a térdeit, átöleli őket, arcát közéjük szorítva kissé, amíg lehiggad.
-Túlságosan... belemerültem abba a játékba. Tetszett a világa, a története. Reményt adott. Meg barátokat.

by **Bjarne** Szomb. Feb. 19 2022, 14:37

A lány behunyta a szemeit és teljes testébe látszólag megfeszült, ahogy a csapást várta. Amit azonban soha nem voltam hajlandó megadni neki. Finoman fejbe kólintva, épp, hogy csak megkoccantottam fejét, mely bár hatalmas tenyerem miatt, így se volt az a szúnyogcsípés, de kétséget kizárólag, nem erre számított. Szavaim nyomán érzem, hogy előtörne belőle valami, amelyet mélyen magába zárt, de nem mondott végül ki. Nehéz élete volt, és nem akart róla beszélni. Tisztán látszik rajta. Jótanácsára elmosolyodva, gyengéden nézek felé.
- Talán igen. Talán nem. Ezt majd, a holnap eldönti.
Végül a szóban forgó játékra terelve a szót, meglepődve veszem figyelembe, hogy a manőver, hogy kicsit eltereljem a gondolatát, valóban működött, bár egy kicsit túlságosan is jól, mint amennyire számoltam rá. A következő pillanatban a lány szinte felzökkent, és hirtelen olyan közel került hozzám, hogy egy pillanatra tényleg meglepődtem és nem is vettem észre, hogy talán először a beszélgetés folyamán, de végre elmosolyodott. Végül ő maga is ráeszmélt, hogy egy kicsit túlságosan belelendült, és mintha viszolyogva valamitől elhúzódva összehúzza magát. Végül ezután én is összeszedtem picit magam, miután a kedélyek kissé lenyugodtak. Nagy eséllyel, ha nem melegvízbe áznék és nem ittam volna előtte, talán nem lettem volna ilyen lassú, de a hő és az alkohol kezdi azért megtenni a hatását. Miután elhúzódott, én megvártam, hogy befejezze, majd ismét odamenve hozzá, ezúttal tényleg átkarolom. Sajnáltam őt. Látszólag semmivel nem rendelkezett, amivel rendelkeznie kéne egy korabeli lánynak. Magányos volt és túl sok rosszan, jár a feje, ahelyett, hogy a jó dolgokon járna a keze. Finoman átkarolva, a felkarján érezheti, vaskos karjaim finom érintését, a hátán felkaromat, mint ami mintha egyfajta támaszt nyújtana neki. Ahogy így átkaroltam egy múló pillanatra felugrik bennem az egykori kedvesem arcképe, és mielőtt elgondolkoznék eme furcsa pillanatképen, megszólalok.
- Ez lenne a feladata a játéknak, és ez az a feladat, amelyet mintha oly sok cég elfelejtene.
Karjaim közt finoman simogatva karját, semmi közeledési szándék nem volt bennem, egyszerűen szükségét éreztem, hogy átkaroljam a lányt, aki látszólag szinte semmilyen szeretetet nem kapott eddig. Ha pedig senki nem hajlandó a vállát adni neki, hát én felajánlom neki az enyémet, hogy elsírhassa rajta bánatát, ha szeretné. Hogy mi a célom ezzel? Őszintén? Nem tudom. Csak azt szeretném, hogy kicsit megkönnyebbüljön kissé. Ha esetleg megadná az érzésnek magát és nekem dőlne, nem lököm el, bár tény ami tény, kissé váratlanul és kényelmetlenül érint ez az érzés, de néha megérdemli ez a lány, hogy önző lehessen, így hagyom, had csináljon, amit szeretne. Főleg, ha ettől jobban érzi magát. Ha végül elhúzódna, vagy hosszú ideig nem szólalna meg, végül én törném meg a csendet.
- Remélem egyszer megtalálod a saját boldogságodat.

by **Chara** Pént. Márc. 11 2022, 10:42

Elvesztette már valaha is ennyire az eszét? Hiába kutakodik az emlékei között, egy ilyen eset sem rémlik fel neki. Sötétség, bezártság, tűz és fehér ruha, fájdalom és vér, majd pedig a monitor vibráló képernyője, ahol pár naponta kért segítséget, burkoltan vagy nyíltan, de végül csak egy valaki hallgatta meg. Az a valaki, aki most is hazavárja talán. Tekintete pár percig átmeneti társán felejtődik, ahogy gondolatai úrrá lesznek az elméjén, majd elfordul, mordulva egyet. Kissé elhúzódik, ahogy érzékeli Bjarne közeledését, magában szitkozódva, hogy a fickó csak ne használja ki a helyzetet, de valamiért érzi, hogy erről szó sincs.
Lehajtja a fejét és szinte könyörög fejében a másiknak, a színésznőnek, hogy jöjjön elő. Chara akar lenni. Moira elfáradt, pánikolni kezdett, szükség van a démonra, ki jön, ha a nevén szólítják. A démon pedig érkezik, hisz bőven elég csak arra gondolnia, hogy valójában hol is van.
Mikor felemeli a tekintetét, Bjarne vörös üstöke a lelki szemei előtt fehérré válik észrevétlenül, fején szarvak tekerednek elő, testét bunda borítja, arca megnyúlik, és bár látja a valódi alakot, Chara gonoszul elmosolyodik.
-Hallod. Még emlékeztetsz is valakire, aki hasonlóan naiv és könnyen becsapható volt. Túl lágyszívű. Csak aztán megszívta, mint a torkosborz. Baromira remélem, hogy te nem fogsz így járni.
Könnyedén siklik ki a karja alól, mint egy kis hal és ismét átúszik a medence másik oldalára, lába talán érinti is a másikét, de már egyértelmű a számára, hogy nem fogják leteperni és megerőszakolni. Bjarne jókívánságának hallatán elneveti magát, hangosan kacag, ahogy felé fordul, fejét megemelve, szinte a válla felett nézve a kétajtós szekrényre.
-Arról már lekéstem, királyom. Not gonna lie, tényleg, jobban megnézve, simán elmehetnél Asgore-nak. Bár még mindig nem tudom eldönteni, hogy hajtasz-e rám, vagy csak a nagyapámnak képzeled magad.
Direkt nem mondott apát. A szó a szájában még savat képez, marja fogait és a nyelvét, a lelkét.

by Ajánlott tartalom