Re: Lobria

by **Makuda** Vas. Aug. 23 2020, 17:14

Ismerkedős szafari Takadával

Miután végeztünk a kalózok csempészárujának leszállításával, arra gondoltam megnézem, biztonságban visszaértek-e a kikötőbe a szkúnerrel, amit kibéreltünk. Nagyon bánatos lennék, ha esetleg miattunk történt volna velük valami. Meg hát az is érdekelt, hogy sikerült nekik túladni a holmin, amit a hajó bérlés fejében elvittek a kalózok rakományából. Ezért lementem a kikötőbe, ahhoz a mólóhoz ahol a hajó állt. A kikötő meglepően csendes volt. Túl csendes. És meglepetésemre a múltkori hajó tömegnek nyoma sem volt. "Lehet csak a küldetéshez kapcsolódóan jelennek meg a hajók" gondoltam, mert a déli móló teljesen üres volt. "Bár az is lehet, hogy kimentek halászni a nyílt vízre." gondoltam, bár erről nem voltam túlságosan meggyőződve, inkább csak nyugtatgattam magam. Hogy eltöltsem az időt, végignéztem a boltokat, amik itt sorakoztak. Volt itt minden, mint a búcsúba. De leginkább horgász felszereléseket lehetett vásárolni, botokat, damilokat, horgokat meg minden ehhez kapcsolódó apróságot. Arra gondoltam alaposabban körülnézek, hátha egyszer ráfanyalodok a halra.
Ahogy körbenéztem, azt vettem észre, hogy Takada a hullámtörő külső végében horgászik. És ha már itt vagyok, gondoltam megnézem mit művel.
Elsétáltam hát az öreghez, amikor oda értem nem köszöntem rá egyből, csak egy kissé hátrébb húzódva figyeltem. Nem akartam megijeszteni vagy ilyesmi, csak gondoltam nem zavarom meg abban, amit csinál. Láthatóan nagyon belemerült, valami apró fattyúmakrélákat fogdosott vödörszámra. A való életben én is horgásztam, nem is keveset, de eddig nem gondoltam arra, hogy itt is tudnám folytatni ezt a sportot.
-Helló újra! - köszönök az öregnek, miközben érdeklődve figyeltem - Én is horgászom odakint - utalok a valódi világra - Bár én inkább édesvízi halakra pecáztam. Leginkább pergetve.

by **Takada Hiroshi** Vas. Aug. 23 2020, 17:47

Az öreg egy csöppet meglepődik, mikor Makuda megszólítja. Nem csak azért mert nem számított „vendégre” itt kint a kikötőbe, hanem azért is, mert észre sem vette, hogy idejött hozzá.
– Szép napot! – Köszön vissza, majd mint már tudjuk, ha pecáról van szó, nem szégyenlősködik az öreg, így minden udvariassági formulát mellőzve, azonnal maga mellé invitálja a fiút.
– No ha te is horgászol, akkor ne szégyenlősködjél! Elő a botot aztán csatlakozz! – majd a vödör felé int – A halak nem repülnek ám bele maguktól! Kedvesen meg kell őket invitálni.

Ha a kardforgató tétovázna, vagy egyértelműen látszik, hogy nincs felszerelése, akkor Takada előszed egy másik botot az inventoryjából és a legény kezébe nyomja. Ha a fiúnak van botja és azt veszi elő, akkor természetesen hagyja, hogy a saját módszerével pecázzon.

Amint elrendeződnek a soraik, és visszatérnek a horgászathoz. A harcművész, hogy oldja a légkört beszélgetésbe kezd, ami az elején kissé monológba megy át (tőle szokatlan módon).
– És voltál-e már a parton lenn az öbölben, ahová most már bármikor lemehetünk? Én még nem. Pedig ígéretes horgászhely. Azon gondolkodtam épp a minap is, hogy jó lenne visszalátogatni oda, de sajnos most elég sok minden kavarog a fejemben is, meg körülöttem. – a mondandóját épp csak annyira szakította meg, hogy levegőt vegyen. Ha Makuda válaszolni akart volna a feltett kérdésre, épp csak annyi ideje lenne, hogy kinyissa a száját.
– Főleg úgy – jelenik meg egy kaján vigyor a képén – Hogy az Aréna béli küzdelmünk is vár ránk. Ne értsd félre, nem akarok nyomást gyakorolni rád. Részben én is azért vagyok itt, hogy egy kicsit kiengedjem a gőzt.

by **Makuda** Vas. Aug. 23 2020, 18:14

Mivel még nincs felszerelésem, így elfogadom a Takada előszedett horgászbotját, melyet felém nyújtott. Nem vagyok nagyon jártas még a horgászatban Aincrad viszonylatába, de azt gondolom, hogy az öreg által fogott kishalakat én is simán meg tudom fogni. Ezért neki is állok, nem túl messze az öregtől, hogy azért a felszerelésünk ne akadjon össze, de ne is keljen kiabálni ahhoz, hogy megértsük egymást.
Takada szóba hozza az öblöt, hogy lementem-e már oda, de épp mikor válaszolni akartam, folytatta a beszédet. Kicsit furcsállottam, mert nem szokott ilyen bőbeszédű lenni. Nem is tudtam hova tegyem ezt a különös viselkedést, egészen addig, míg szóba nem hozta az arénás küzdelmet. "Szóval innen fúj a szél" gondoltam, amint oldalra sandítva, a szemem sarkából láttam azt a különös vigyorát. "Lehet, hogy csak bosszantani akar? Ez valami lelki hadviselés?" De nem foglalkoztam vele. Egyszer már sikeresen legyőztem, szerintem másodjára is sikerülni fog, akármivel is próbálkozik.
Végül abba hagyta a beszédet, és úgy tűnt, most már én is szóhoz jutok.
-Még nem voltam én sem az öbölben. És igen, lehet hogy érdemes lenne ott is szerencsét próbálni.
Az arénáról nem igazán akartam beszélni. Még a végén elkotyognék valamit a terveim közül, amire így feltudna készülni. Ezért a továbbiakban szándékosan kerültem a témát.
-Gondolkodtál már arról, hogy beállsz valamelyik céhbe? Bár nem sokat ismerünk az itteni céhek közül. Ha azt vesszük csak kettőt. Az egyik a Justice League. Ez az a céh aminek Eru is a tagja. A másik pedig az Artes, őket Chakna révén ismertük meg. Nekem a Justice League célkitűzése szimpatikus, nagyon közel áll a sajátomhoz.

by **Takada Hiroshi** Vas. Aug. 23 2020, 18:38

Takada érzi, hogy a fiú szándékosan kerüli az arénás témát, így mivel mondta is, hogy nem akarja Makudát lelki nyomásnak kitenni, nem feszegeti ő sem tovább az ügyet. ~A céhes felvetés, kézenfekvő semleges téma, így akkor marad az~ gondolja az öreg. Bár eleinte egy kicsit megzavarodik, mert hirtelenjében nem azonosította be, hogy kikről beszél a kölyök.
~Persze Miko-san és Móka-san!~ Kapcsol végre, de így jár az, aki két világban él. Ha valaki magában mindenféle fura nevekkel illeti a környezetében élőket, az ne csodálkozzon, ha hirtelen nem tudja kiről van szó.

– Őszinte leszek hozzád. Fogalmam sincs mik az említett két céh célkitűzései. Nekem idebent egyetlen célom van. Túlélni. – Mondja az öreg rezignáltan. De azok a fránya gondolatok, hogy ~vajon mi lehet odakint, és vajon hiányzom-e bárkinek, láthatom majd újra azt az igen csekély számú személyt, akik egy csöppet kedvesek a szívemnek~, már befészkelte magát a fejébe, így kellet egy kis szünet mire folytatni tudta.
– Részemről az Artes „Ne feszegessük a múltat” felfogása az, ami inkább feléjük terel. De nekem ez még nagyon a jövő zenéje. Tudtommal az Artes főhadiszállása a tízes szinten van. Ha jelentkezni akarok akkor először oda kell feljutnom.

Takada tudja, hogy ez azért nincs már olyan messze, de mint mindig (főleg, azaz ominózus Takayama féle incidens óta) nagyon nehezen hoz meg, az életét és a másokkal való kapcsolatát befolyásoló döntéseket. Tudat alatt próbálja az időt húzni, mert az a nagy félelme, hogy a túlzott közeledése révén, megint bajt okoz valakinek. És valójában ez az oka annak is, hogy noha már nem egy módszert talált arra, hogy elérje a tízes szintet, még nem tette meg ezt a lépést.

by **Makuda** Vas. Aug. 23 2020, 19:18

Mivel nem vagyok teljesen empatikus analfabéta, levágom, hogy Takadának ez érzékeny téma. Ezért nem is hozom fel újra. Viszont az tényleg foglalkoztat, hogy mit fogunk csinálni ezzel a rengeteg kishallal. Első ötletem az volt, hogy nagyobb halakhoz fogjuk csalinak használni. Viszont azt nem hiszem, hogy az öreg annyival előttem járna bármelyik jártasságban annyira, hogy már mérhető lenne a különbség. Magamról tudom, hogy a horgászatban csak kishalakat tudok fogni, olyanokat, mint amilyennel már színültig a vödör. Az öreggel, mióta bent vagyunk szinte minden küldetést és kazamatát együtt csináltuk, vagyis sem tapasztalatban sem pontokban nem járhat sokkal előrébb, mint én. Vagyis, ha én csak kishalakat tudok fogni, akkor alighanem ő is, de legalábbis maximum közepeseket, de nagyokat semmiképpen sem.
"De akkor mégis mire kell ez a sok kishal?" És akkor bevillant. Tokyoba a piacon rengeteg kissütödének szerepelt a kínálatában a sült apróhal a nanbanzuke. Szinte biztos, hogy az öreg is vacsorának szánja a halakat, bár ez a mennyiség nagyjából három embernek is elég lenne. Mivel nem akarom ismét elrontani a kedvét, egyelőre nem hívom fel a figyelmét erre a nyilvánvaló tényre, inkább ahogy ő is én is tovább fogom a kishalakat. Bár ami korábban azt gondoltam, hogy nem jár sokkal előrébb a jártasságok terén, ezt lehet, hogy újra kell gondolnom, mert láthatóan sokkal nagyobb ütemben fogja az aprólékot, mint én. Lehet, hogy horgászatban jobb mint én, és talán szafariban is.
Végül nem bírtam már tovább várni, és megkérdeztem.
-Vacsorának szánod ezt a sok kishalat? Mert akkor hívnunk kell még valamit, mert ez a mennyiség még kettőnknek is sok.

Dobás: Tonhal

by **Takada Hiroshi** Vas. Aug. 23 2020, 19:53

Az öreg lenéz a vödörre. Majd a frissen kifogott apróságokat, lefordítva a horogról még rádobja az összegyűlt sokaságra.
– A világért sem akarlak elkeseríteni, de ebből még a harmada sem fog megmaradni. Bár a legutóbbi próbálkozásom óta, kicsit emeltem a főzés tudományomon, szerintem még így sem elég magas ahhoz, hogy ennek a mennyiségnek a jelentős részét ne rontsam el. – Majd egy hangyányit eltöpreng, majd hozzá teszi – Ha akarod, gyakorolhatsz rajtuk te is. A felét elkészíted te, a másik felét elkészítem én. És utána mindenki azt eszi, amit kihozott belőle.
És hogy nyomatékossá tegye az előzőekben mondottakat, a zsákmányt kétfelé osztja. Nem tudja, hogy a fiú tudja-e, hogy kell elkészíteni a halat, vagy hogy próbálkozott-e már a főzéssel, így nem kioktató hangnemben, csak olyan társalgó stílusban megjegyzi.
– Az egyetlen jó ebben a játékban, hogy nincs konyhai hulladék. Az étel előkészítését annyiból meg tudod oldani, hogy csak megérinted a kishalat úgy, hogy előtte aktiválod a főzés jártasságod. Roppant higiénikus eljárás! Milyen kár, hogy a valóságban nem így működik.

A halak megsütése szépen rendben zajlik. Takadának a múltkori három darab halacskához képest most egész sok összejött, ugyan nem fog jóllakni, de a fejlődés nyilvánvaló. Részben a fejlődésének köszönhetően, részben annak betudhatóan, hogy most társaságban tudja elfogyasztani az elkészített ételt, egészen jókedvre derült. Ha minden kívánsága így teljesül (bár Chakna és Eru ugyan nincs itt), akkor még akár jó is elsülhet abból, hogy ide került. Mert bár barátnak még nem nevezné ezt a három személyt, de jó ismerősnek mindenképp. Vagyis bár még nincsenek Suzuki san szintjén, azért már úgy tekint rájuk mint Kimura sanra.

Dobás: Bakancs

by **Makuda** Kedd Aug. 25 2020, 14:47

Beleegyezem, hogy a fogásunk felét én készítsem el. Még úgy sem csinálta ilyet, jó lesz majd kipróbálni. Azt tudom, hogy a horgászat és a vadászat jártasságokkal lehetséges bizonyos mobok húsának az eltevésére, a későbbi felhasználás céljából. "Gyakorlásnak mindenképp jó lesz" gondoltam, és közben azt figyeltem az öreg hogyan csinálja. A mozdulataiból egyértelműen látszott, hogy nem most próbálkozik először, úgy mint én.
De nem sokat vártam, neki kezdtem én is a vacsora készítésnek. A saját felhasználásra kapott kishalak gyorsan fogytak, és ahogy Takada megjósolta, a nagy többsége használhatatlan lett. De a végére azért összejött egy maréknyi. Ezek csak arra voltak jók, hogy rájöjjek valamit enni is kellene. A sült halacskák rágcsálása közben felötlött bennem néhány gondolat. "Vajon lehetne-e mondjuk tempurát is készíteni belőlük? Vagy ha fogunk egy nagyobb halat, sushit lehetne készíteni? Bár wasabi meg szójaszósz nélkül az egész mondjuk, nem érne semmit."
Viszont ha már úgyis itt vagyunk, az ejtőzésen kívül csinálnunk is kéne valamit. Ezért felálltam és az öreg kölcsönadott botját megmarkolva elindultam a vízhez.
-De ne csak üljünk itt! Fogjunk valami komolyabbat is!
A botot alaposan meglendítve vállból, jó messzire bedobtam a horgot. A horgászzsinór süvítve tekeredett le az orsóról, majd amikor vissza pattintottam a felkapókart, kicsit visszább tekertem, hogy feszesebb legyen a zsinór. Tudom, hogy erre igazából nincs szükség, de a megszokás nagyúr. Most egyszerűen csak várakoznom kell. Itt a negyedik szinten szerencsére alacsonyabb jártassággal is lehet fogni valamit, még akkor is, ha eddig csak jelképesen osztottam pontot a horgászatra. Nem is kellet sokat várnom a kapásra. Ahogy tekertem ki, már éreztem, hogy ez nagy lesz!
-Ide nézz! Egy tonhalat fogtam!

by **Takada Hiroshi** Kedd Aug. 25 2020, 15:18

A halak elfogytával Takada osztja Makuda véleményét, miszerint, ha már úgy is itt vannak, akkor használják ki a csodás tenger adta lehetőségeket és fogjanak valami nagyot. Viszonylag szélcsendes idő volt, épp csak annyira mozgott a levegő, hogy el lehessen viselni a meleget. ~Határozottan kedvező idő a pecára~ gondolta magában az öreg, miközben csatlakozott a kardforgatóhoz. Figyelte ahogy szakszerűen kezeli a felszerelést, majd ő is bedobta a csalit. Már épp kezdte volna a visszatekerés, ahogy szokta, de észbe kapott, hogy most nem egyedül van, és talán a legény furcsállná, amit csinál, így ő is bent hagyta a bedobott végszereléket.

Kapásnak egyáltalán nem nevezné azt, amit érzett mikor el kezdte kitekerni a zsákmányt. Nem érezte, hanem inkább csak tudta, hogy van valami a horgon. Eközben mellette Makuda felélénkülve ujjongott, azon a remek fogáson, amit kitekert. Ahogy a bot vég gyengéden meghajolt a horgon lógó „zsákmány” súlya alatt, az öreg csalódottan szemlélte azt a lyukas bakancsot, ami a zsineg végén fityegett. Elkeseredésének hangot adva fordult oda a fiúhoz.
– Nos az én fogásomból, viszont aligha lesz vacsora. – Mutatta fel az árva fél lábbelit. És nagyon remélte, hogy a kölyökben lesz annyi önuralom, hogy nem nevet fel hangosan. Persze azon sem bántódik meg, ha mégis. A tanári büszkesége azonban tovább hajtotta, és minden gúnyos él nélkül hozzá tette.
– Azt viszont nem hagyhatom, hogy egy zöldfülű ifjonc lepipáljon!
Így a botot jól meglendítve egész messze behajította a csalit. Most meg sem kísérelte a számára szokásos, idő kitöltő dobom-tekerem pecát. Hajtotta a versengés szelleme. ~ Ezúttal én fogom a nagyobbat! ~

by **Makuda** Kedd Aug. 25 2020, 15:46

-Jaa, hogy ez verseny!
Kiáltok fel Takada megjegyzésén, hogy nem hagyja magát lepipálni. És meglendítve a botot én is jó messzire bevetem a horgot. Noha az öreggel az eddigi találkozásaim vagy valami küldetést, kalandot hoztak, vagy az lett a vége, hogy megmérkőztünk valamiben. Ezen elgondolkodva az jutott eszembe, hogy talán egy kicsit heccelhetném az öreget.
-A vesztes pedig azt eszi, amit fogott! - nevetek fel, de azért arra figyelek, hogy ne legyen a helyzet bántó, vagy tiszteletlen. "Elvégre az idősek tiszteletének nagy a hagyománya japánban."
A versenyen felbuzdulva eszembe jutott, hogy van állítólag ezen a szinten valami hatalmas viziszörny vagy mi, amit alkalmanként látni vélnek a tengerészek. "Vajon van akár egy halvány esély is arra, hogy parti horgászattal megfogható?" gondoltam, de persze erre nyilván semmi esély. Már csak azért sem, mert a mende-mondához az is hozzá tartozik, hogy csak egy mester horgász képes megfogni a szörnyet. Attól meg még nagyon messze állunk.
Az öreg láthatóan nagyon koncentrált, és az is nagyon valószínű, hogy az ő horgász jártassága magasabb, mint az enyém, ezért a fair play jegyében gondoltam elterelem kicsit a figyelmét.
-Sokat jársz ide erre a szintre pecázni? Csak azért kérdezem, mert elég otthonosan mozogsz itt. Amikor a térképes küldetést csináltuk, egyből tudtad hol kérdezősködj, meg az Aréna küzdelem előtt is a helyszín választásnál egyből ezt a szintet hoztad fel. - kis szünetet tartok, de csak annyit, hogy nem tudjon bele kezdeni a mondandójába -Csak azért, mert akkor mondhatnánk, hogy élvezed a hazai pálya előnyeit. Szóval úgy lenne az igazságos, ha a te fogásaidnak csak a felét számítanánk.

by **Takada Hiroshi** Kedd Aug. 25 2020, 16:32

A harcművész nem sértődik meg a vesztesre vonatkozó megjegyzésen, sőt még rá is játszik.
– Rendben, de azt ügye tudod, hogy a vesztesnek illik megvendégelnie a győztest. És nyilván a vendég kapja a „lakoma” nagy részét! – mondja enyhe éllel.

A várakozás egyre idegőrlőbb, nem mintha számítana, hogy nyer vagy veszít. Egyszerűen csak jobban szeret ténykedni. A kapás azonban csak várat magára. Szerencséjére Makuda is elunhatta a némaságot, mert felhozza azt a kérdést, hogy vajon nincs-e sportszerűtlen előnye Takadának a fiúval szemben. ~De bizony van!~ gondolta az öreg ~De nem a hely ismeretéből adódóan, hanem mert sokkal többet horgásztam.~
– Valóban nem most járok itt először. A szint összes helyszínét végig horgásztam már. Kivéve azt az öblöt, amihez nem rég szereztük a térképet. – mondja, majd sietve hozzá teszi – De emiatt nem kell aggódnod. Itt nem úgy működik a horgászat, mint a való világban. Hogy egy adott vízen, hányszor horgásztál már, ebben a világban teljeséggel érdektelen. Csak az számít, hogy milyen szintű a víz, és a te horgász jártasságod. Értelemszerűen a siker a két szint közti arányból adódik. Legalábbis az én tapasztalatom eddig ezt támasztja alá.
Ezen a ponton, már nem tudja megállni és kitekeri a szereléket, majd kissé oldal irányban, Makudától elfelé, dobja be jó messzire ismét, és kezd neki a várakozásnak újra. ~Lehet, hogy a számláló most újra indult, de valamivel le kell foglaljam a kezem~ gondolja az öreg. ~No meg tényleg igazságtalan lenne a fiúval szemben, ha a jártasságom jelenlegi szintjén, hagynám kifutni az idő limit végét.~
– Összegezve; a helyismeretből nem adódik előnyöm. Viszont a magasabb jártasságból igen. De ettől még a fogásom teljes súlyát vesszük. – mosolyodik el az öreg.

by **Makuda** Kedd Aug. 25 2020, 17:12

-Rendben akkor, számoljuk a teljes súlyát a te fogásodnak is. - mondom neki, de humorosan még hozzá fűzöm - De csak azért, mert már tényleg nyerhetnél végre ellenem valamiben.
Ezt csak azért merem hozzá tenni, mert most már egyre jobban meggyőződöm arról, hogy az öreg nem az a sértődős fajta. Vele lehet nyugodtan viccelődni. Legalábbis a vacsorás megjegyzéséből ezt szűröm le. Az nem ért meglepetésként, hogy az öreg sokat horgászott, viszont az, hogy már a szinte az itt fellelhető, jelentősebb helyszínen pecázott, az meglep. De akkor ezt ki is használom.
-Mit szólnál ahhoz, hogy a következő fogás után, visszamennénk a mólókhoz a boltokba, és segítenél nekem felszerelést venni. Mert ez után a remek peca után, nekem is kedvem lett ahhoz, hogy lejárogassak ide.
Takada nyilván jól ismeri a boltosokat, ezt már levágtam abból, amikor a kölcsönözhető hajók után kérdezősködött. És az ismeretség az sosem rossz! Talán még némi diszkont árat is kialkudhat nekem a felszerelésre.
-Ne értsd félre, remek ez a bot, de szerintem ez túl gerinces. Kétségtelen, hogy poliphoz vagy tintahalhoz remek is pálca, én viszont a lágyabb botokat jobban szeretem. Jobban kedvelem a halak horgászatát, mint a lábasfejűekét. Bár enni ugyan olyan mértékben szeretem őket.
Remélhetőleg az öreg rááll az ajánlatra, mert így lehet, még párszor megismételnénk a hasonló pecákat. Közben elfogott az az érzés, hogy valami van a horgon. A bot nem hajolt úgy meg, mint az előbb, vagyis egy sokkal szerényebb fogásnak nézek elébe. Egyre fokozódó kíváncsisággal tekertem fel ütemesen az orsódobra a zsinórt, várva hogy végre a szemem elé kerüljön az újabb fogás.

//eredmény: Korall//

by **Takada Hiroshi** Kedd Aug. 25 2020, 17:55

Az öreg nagyon örül, hogy Makuda az ő segítségét kéri a felszerelésének a kiválasztásához.
Amit a fiú mond a botokról, az teljes mértékben megállja a helyét. A bot, amit adott neki valóban alkalmasabb a csőrszerű polipszájba történő megakasztáshoz, mint a lágyabb halszájakéhoz. A halak arról akár le is rázhatják magukat.
Takada annyira fellelkesül az új felszerelés válogatásának lehetőségén, hogy alig győzi kivárni az akadást. Mikor végre megérzi, hogy valami van a horgon, rohamtempóba kezdi felcsévélni a zsinórt. Nem is igazán törődik vele, hogy mi van a horgon. Csak gyorsan leüti a menü megfelelő gombjait és már a felszerelést el is tette.
– Nos akkor menjünk! – fordul oda a legényhez – Van egy jó kis bolt, itt nem messze. Csak hallkan jegyzem meg, hogy ha magad jössz ki ide vásárolni; ne rögtön az első lehetőségnél állj meg és válogasd össze a holmit. Menj a sor végén lévő üzletekhez. A minőség ugyan az, de ott valamivel olcsóban megkapod teljesen ugyan azt.

A hullámtörőt elhagyva, a tanár lelkesen magyaráz az ifjú Makudának, aki lehet, már bánja, hogy felkérte a vásárlás segítésére Takadát. Az öreg nagyon szeret válogatni a holmik közt. Nincs vásárlási kényszere, vagyis megvenni nem akarja, de nagyon szereti kézbe venni méregetni, sőt néha még szagolgatni is az új felszereléseket.

A boltba érve, a szokásos üdvözlést követően, vázolja a helyzetet a boltosnak.
– Az ifjú úr felszerelést szeretne. Jó lenne valami hosszabb, akár 9-es vagy 10-es pálca. Valami lágyabb fajta, de azért partról is lehessen vele pecázni. Az jó is lesz! – mutat rá egy horgászbotra.
A boltos Makuda kezébe nyomja, hogy próbálgassa.

Dobás: Tintahal

by **Saibāitachi** Szomb. Szept. 19 2020, 14:21

24h szóló szafari 3/2

________________________ Második _______________________

Ez lesz a 24 órás kihívás következő horgászata. Nem nagyon akarja húzni az időt, mert a vadászattal, ami nem mellesleg bele sem számít ebbe a kihívásba, rengeteg időt elpazarolt. Igaz arra is szükség volt, mert annak révén egy másik kihívást is teljesíteni tud. De mindegy is, a lényeg, hogy most elég tempósan halad a szint városának, Lobriának köves utcáin. Az árusokra és úgy általában mindenkire, aki mellett elhalad, ügyet sem vet. Ha a kofák egy kicsit közvetlenebbül próbálják rátukmálni portékáikat, nemes egyszerűséggel félretolja őket maga elől és már suhan is tovább.

A kikötőbe érve azért visszavesz a gyilkos tempóból és alaposan körülnéz. Igaz nincs sok látni való. Szokatlanul csendes a környék, legalábbis egy kikötőhöz mérten. Bár az is igaz, hogy így estefelé már nem igazán van itt mit intézni. A mólók mellett csendesen ringatóznak a halász dereglyék, míg a nagyobb hajókat feszes pórázon tartják a vaskos kötelek, mely okán alkalmanként éles csikorgással súrlódnak össze.
Itachi amennyire csak lehet, a kíváncsi szemek elöl félrevonultan a hullámtörő tövébe lemászva a sziklákon helyezkedik el, és nagyon reméli, hogy az esti dagály előtt végez ezzel a feladattal. Gyorsan elő is szedi a cuccai közül a horgászfelszerelés, és a boton nagyot lendítve bedobja a vízbe a csalit. Innen kezdve rajta már nem múlik semmi, csak idő kérdése, és húzhatja ki ami a horogra akadt. Persze azért nem horgászik vaktában. Az egyik nap lejött ide és távolabbról figyelte a gáton történő eseményeket. Próbálta kifigyelni, hogy mikor, hol, milyen technikával pecáznak és milyen eredményességgel. Az alapos felkészülés egy-egy próbatételre mindig is a sajátja volt, így azt a napot egészében erre a megfigyelésre szánta, mert nem tudhatta előre mikorra ér ide. És jól is tette, mert így már tudta mire számíthat. Nagyjából 1-1,5 óra ami legrosszabb esetben kell az eredményhez. Mivel egy konkrét halra kell horgásznia, így be tervezett egy második pecát is egy másik helyszínen, ami még jó eséllyel belefér a mai napba. De ha valami közbejönne, még akkor is ott a holnap reggel, csak akkor megint nagyon korán kell kelnie, sőt lehet inkább le sem kéne feküdnie, ~De ezen a hídon majd akkor kelek át, ha odaértem…~ idézte magában a szokásos közmondást.

A nap lemenőben, Menyét pedig szokásos módon merengve figyelte a narancsszínű fényjátékot a hullámok hátán. Vissza emlékezett arra, amikor még akaratos kölyökként rávette szüleit, hogy utazzanak el oda, ahol az a kedvenc regénye játszódik. Bár az igazság az, hogy nem volt olyan nagyon nehéz rávenni őket, mert bár a tó alig nagyobb, mint a Boden-i, annál sokkal, huszad annyival sekélyebb, ezért a vize nyáron jobban átmelegszik, és így kellemesebb benne a fürdőzés. Persze ahogy odaértek rögtön az volt az első esti programja, hogy lement a vízpartra és ő is horgászott az éjszakába nyúlóan, mint a regény hőse. Nagyon érdekesnek találta, hogy a lenyugvó nap fénye, a nyári holdat hogyan festi narancsos színűre, ahhoz hasonlóan, ahogy most a hullámok fehér taraját. Akkor és ott nem fogott semmit, de remélte, hogy most másként lesz. Már csak azért is, mert most egy játékban van, ahol a software úgy készült, hogy a fogás garantált, csak az idő a kérdéses. A helyzet nem sokban hasonlít az akkorihoz, de az emlék nyugtatótan hat a fiú zaklatott elméjére, noha nem a nád suhog csendesen a lágy szellőben, hanem a hullámok dübörögnek a parti köveken.

Noha gondolatai elkalandoznak, azért ujját folyamatosan a zsinóron tartja, így ha a legkisebb jelei van annak, hogy valami megpedzi a csalit, arról azonnal tudni fog. Egyelőre azonban semmi jele érdeklődésnek a környék halai körében Menyétünk csalija irányában. A fiú külső szemlélő számára egykedvűen üldögél a parti köveken, miközben csizmája talpát a felcsapó hullámok cseppjei áztatják. Azonban belül csak úgy kavarognak benne az érzések, noha folyamatosan játssza a nagymenőt igazából a legtöbbször ő is ugyan olyan bizonytalan és kétségbe eset, mint bárki más. De mivel tőle környezete folyamatosan azt várta el, hogy mindig határozott és céltudatos legyen, így egy fajta burokként öltötte magára a teljes érdektelenség látszatát. És ez eddig bevált.

Az ujja alatt megrezdült a zsinór. Majd ismét. ~Úgy tűnik itt az idő…~ gondolta az árnyharcos és minden idegszálával a zsinór és a bot rezdüléseire koncentrált. Próbálta maga elé képzelni, ahogy a csalit a hal bökdösi, majd mikor a bot spicce meghajolt, és a zsineg megfeszült bevágott. Érezte a hal küzdelmét, ahogy rázta a fejét, és próbált szabadulni a belé akadt horogtól.
– Az ugyan koma, már hiába is rázod! – mondta a fiú miközben a botot magasan tartotta, ahogy a nagykönyvben meg van írva, pont azért, hogy a hal még véletlenül se tudjon lefordulni a horogról. Ahogy a kitörések vehemenciája egyre jobban alábbhagyott úgy tekerte fel a zsineget Itachi, míg végre a kezében tudhatta a zsákmányt.

by **Bjarne** Vas. Jan. 02 2022, 22:50

Hogy mi teszi a legjobbá a napot? Hogy mi tudja igazán feltölteni az embert? Ami felizzasztja az állatot az emberben? Megmondom. Az onsen. A japánok egyik legjobb találmánya. Egy közösségi hely, ahol megannyi ember összeülhet és kipihenheti magát. És bár szó mi szó, találni lehetett megannyi onsent az Aincrad világába, hisz még is csak japánban vagyok, én most még is inkább egy picit speciálisabb kikapcsolódásra vágytam.
Sok időmbe telt, hogy találjak egy olyan onsent, ahol relatív magányomba lehetek, hisz másodika van, ilyenkor az emberek többsége vagy még részeg, vagy még ünnepel. Mármint a zajosabb fajta. Épp emiatt úgy voltam, hogy kicsit elvonulok egy pöppet a világ elől. És nincs is jobb hely erre, mint Lobria egy kisebb „üdülője”. Egy fürdőlétesítmény, ahol gyakorlatilag különálló apróbb, kör alakú fürdő”kabinok” vannak. Gyakorlatilag egy max két-háromfős kis beülők, ahol a párok romantikus pillanatokat élhetnek meg, hisz az egyik oldal nyitott (már ha a nyitott tetőt nem számítjuk annak) onsen-kabin rálátást biztosított a szintre, mi főképp most, így estefelé, elképesztő gyönyörűen festett, hála annak, hogy az egész szinten narancs ragyogásban láthattam egy kellemesen meleg „privát” onsenbe. Ahogy egy onsentől várható, ne volt kötelező az alsó hordása, így természetes valómban élvezhettem a látványt, mi adott egyfajta szabadság érzetet az egésznek. Természetesen benne volt a pakliba, hogy előfordulna társaságom, hisz olcsóbb volt a jegy, ha engedek fürdőtársat (főképp most, hogy az összes többi kapin tele), de ezt a kockázatot be kellett vállalni. Sóhajtva elmerülök a vízbe, még a nyakamat is vízbe merítve, gyakorlatilag az arcom éle bukott csak víz felé. E nyomán gyakorlatilag majdnem a teljes részt elfoglaltam, de mivel egyedül voltam, egyáltalán nem zavart, csak az eget bámulva, kellemes mosollyal élveztem a gyönyörű színek tömkelegét.

by **Chara** Hétf. Jan. 03 2022, 13:24

Néha szívesen feldarabolná Sansot. Feldarabolná, a darabjait kikötözné különböző pontokra és módszeresen fűszerezve elfogyasztaná vagy csak hagyná kiszáradni. Már nem szó szerinti értelemben, mert ezt sosem tenné meg, de ettől függetlenül a pasi menjen néha a francba a hülye ötleteivel.
S hiába torpant meg a kis recepciós NPC előtt, aki közölte vele, hogy már csak egy szabad hely van, az sem egyedül, mögötte a langaléta már emelte is fel Chara karját és rányomott az elfogadásra. A vörös szemű dühösen fordult felé, ajkait összepréselve, de Sans vigyora belé fojtotta a szitokszavakat és csupán kacsintott egyet, mielőtt megfordult volna, hogy magára hagyja.

Az egész egy kisebb vitára vezethető vissza, aminek a lényege egyszerű volt: Chara pihenésre szorul, de ezt ő senkinek nem vallaná be, Sans pedig szerette volna, ha a lány mégis kikapcsolódik valahogy, egy onsen pedig tökéletes ehhez. Mikor pedig közölte, hogy ő is szeretne kicsit egyedül lenni, megnyerte a vitát. Sans nagyon ritkán válik komorabbá, és bár mosolygott, ahogy előre dőlt a kanapén a térdeire könyökölve, maga elé meredve, Chara inkább befogta a száját és belement az alkuba. Látta a férfi tekintetén, hogy mire, illetőleg, kire gondolhat, és úgy döntött, legyen. Egyedül hagyja akkor.

Az onsen öltözőjében úgy alakította magát, hogy a fehér törölköző a teste köré csavarva mindent takarhasson, bár ő nem volt épp a szemérmesebb fajta. Minden más onsen már telítve volt, vagy túl magas szinten, ez viszont meg fog felelni. Nem érdekli, ki a társa, csak ne legyen csacsogó, ennyit kíván csak az Univerzumtól. Mikor viszont elér a kijelölt helyhez és szembesül mindennel, szobormerevvé válik, és csak villámló tekintettel méregeti a vízből kibukkanó hajcsomót.
Oh, persze...
Ez az onsen ezek szerint... koedukált lenne?
Valószínűleg erre Sans se figyelt, vagy pedig valójában nincs is semmi szándéka vele. A düh szinte elsápasztja, ökölbe szorítja a kezeit, majd lassan kiengedi őket, hogy megnyugodjon, mielőtt a medence széléhez lépne és lábával kissé meglöki a nagydarab fickó feje búbját.
-Odébb másznál?
Mordul fel, nem leplezve hangjában a mérget, amiért pont egy pasassal kell osztoznia. Igazából meg se várja, hogy a másik esetleg ocsúdjon és félremehessen, Chara a medence szélére ül, majd hátra dobja a törölközőt és olyan gyorsan merül el a hullámok között, amilyen gyorsan csak tud.
Nem szégyenlős, de azért a perverznek sem szeretne lehetőséget adni. Odébb siklik a fal mentén, olyan messzire a másiktól, ahogy csak tud, de fél szemmel folyamatosan szemmel tartja.
-És most szépen ki-ki ellesz most a saját gondolatával.
Közli ellentmondást nem tűrően, és bár úgy tűnik, hogy elfordul a másiktól, valójában nagyon is figyel rá. Szeme sarkából minden apró mozdulatát követni akarja, nehogy esetleg rá támadjon, bár hála az égnek, ez védett terület.

by **Bjarne** Kedd Jan. 04 2022, 05:46

Mivel végig az ég kékes-narancssárgás határát bámultam, eléggé meglepetten ért, ahogy a pillanat, ahogy a látómezőmbe beúszik egy láb. Szint ezzel a lendülettel meg is lendültem és akaratlanul is a láb tulaja felé pillantok, aki pont ekkor dobta félre a törülközőjét. Viselkedésileg és első benyomásra nagy eséllyel fiúnak hinné az ember azt, aki ily váratlansággal törte meg a belső békémet, de bár csak egy pillanatra látottak (vagy pontosabban a nem látott férfi dolgok kapcsán) elég könnyű volt rájönnöm, hogy nagyon is tévednék, ha fiúként kezelném az illetőt. Épp emiatt volt talán kissé kényelmetlen számomra, mikor csak úgy belehuppant a vízbe.
Nem voltak lányos zavaraim, felnőtt férfi voltam, ő pedig jóformán egy gyermek volt hozzám képest, legalábbis, így első szuszra, de volt valami furcsa, hogy csak így befészkelődött. Bár mondjuk a víz enyhe hullámzása miatt és az enyhe félhomály miatt talán nem is vette észre, hogy majdnem belemászott a lábaim közé. Végtére is fekve majdnem elfoglaltam az egészet. Így talán kissé meg is lepődhetett, ahogy felülve és arrébb húzódva, ahogy kiemelkedek a vízből látszólag „nem tervezek elfogyni”, hisz jóideig csak emelkedtem. Ám végül termetes (és csupasz) mivoltomat akarva akaratlanul is megmutattam, így hátrálva megyek a kád széle felé, hogy helyet foglalva a végén, érdeklődve nézek, a jól érezhetően morcos személy felé. Akaratlanul is elmosolyodok, mikor mintha duzzogna, elfordulna tőlem.
- Jól sejtem, hogy kegyedet nem az zavarja, hogy elmerültem a vízben, jól sejtem? – kérdeztem mély, dörmögő, de cseppet sem recés hangomon – Azért kicsit megijesztett tudja, kis híján beleült az ölembe, azt szerintem egyikünk se akarta volna. – nevetek fel a helyzet elképzelt abszurditásán – És bár tudom, hogy nem erre kért, de azért had mutatkozzak be. A nevem Bjarne Erichson, örvendek a szerencsének, én örülnék, ha egy ilyen csinos kisasszonnyal beszélgetve tölthetném a délutáni fürdőmet.
Tudom, hogy merész volt tőlem azok után, hogy milyen morgósan jött be a hölgy (aki inkább lány, mint nő), de bókjaimmal nagy esetben akkor is célt találok így, vagy úgy, ha még csak udvariasság is volt az egész és érződött, hogy csak társalogni vágytam. Eredetileg egyedül, csendesen terveztem eltölteni az időt, de sose bántam, ha akad társaság.

by **Chara** Pént. Jan. 07 2022, 13:46

A fickó szerzett egy jó pontot azzal, hogy odébb mászott tőle; ha a rendszer engedte volna, nyugodtabb lenne, amennyiben a tőröket legalább magánál tarthatná, hiába még kezdő fajtájúak, megfélemlítésre épp jók azok számára, akik amúgy nem ismerik a fegyvereket. Chara tüntetőleg nem fordul átmeneti társa felé, tekintete a bambuszfal felé vetődik, ami eltakarja előle a szomszédos medencéket. Bár lett volna annyi pénzük, hogy Sans is csatlakozhatott volna, akkor talán megoldotta volna a személyzet. Várt is volna, ezer örömmel. De nem, a vigyorinak muszáj volt ragaszkodnia ahhoz, hogy Chara tényleg pihenhessen.
Talán nem is sejti, hogy inkább mellette tudna pihenni, nem idegenek mellett.
-A víz arra van, hogy elmerüljünk benne. Heh.
Morogja az orra alatt. Bár nem tervezi megjegyezni a fickó nevét, végül csak megteszi, mert... emlékezteti őt valami rajzfilmfigurára. Végül csak-csak felé fordul fél szemmel.
-Német?
Emeli meg kérdőn a szemöldökét. Végül teljesen felé fordul, egyik keze, amellyel eddig az állát támasztotta, a vízbe hullik.
-Komolyan akkora hülye vagy, hogy a polgári neveddel regisztráltál? Nyugtass meg, hogy csak annak hangzik, de nem ez az igazi neved.
Sóhajt fel, pedig valljuk be, neki aztán végképp semmi köze ahhoz, kinek mi a neve. Végül ismét elfordul. Semmi kedve bemutatkozni, de az illem az illem. Elhúzza a száját, végül olyan halkan szólal meg, ahogy csak tud, de a fickó mindenképp hallhatja, ahogy végül kimondja a saját nevét.
-Character...
Majd lehunyja a szemeit és karba teszi maga előtt a kezeit.
-Iigen, tudom, nem a legkreatívabb, de leszarom. Megvolt rá az okom.
Az utolsó szavakban hallani talán azt a kis szomorúságot, ami mindörökre végig kíséri az életét, amióta beléptek a játékba. A kis baráti társaság, a játék, ami az életét mentette meg, és amit el akartak itt is játszani. Ő, Sans, Papyrus, Undyne... a sors iróniája, hogy még egy Friskük is lett, még ha elég furcsa szerzet is. Most már viszont csak hárman vannak...

by **Bjarne** Pént. Jan. 07 2022, 21:26

A víz kellemes volt, annak ellenére is, hogy kénytelen voltam kissé arrébb húzódzkodni és nem merülhettem el teljes egészében. A lány azonban a kérdésemre, meglepő választ adott, ami szerint nem e miatt morog jelenleg, legalábbis a válasza szerint. Akkor igazából nem túl sok válasz maradt, nagy eséllyel nem számolt fürdő partnerre. Ezzel sajnos nem tudtam mit kezdeni, viszont az lepett meg leginkább, mikor felém fordult.
Annak ellenére, hogy lehetőségem lett volna alaposabban is megnézni magamnak szemből, nem kalandozott el a tekintetem, végig az arcát figyeltem. Ugyan miért néztem volna meg egy gyereket? Meg. Nekem sosem okozott gondot uralkodni magamon. Ha nem úgy nézne ki ahogy, se okozott volna gondot a szemein tartani a tekintetem.
- Inkább dán, mint német. De majdnem. – mondom elismerően.
Viszont ezután jól láthatóan meglepetten pislogok párat hirtelen kiakadásán, viszont nem igazán zavartattam magam. Akaratlanul is felnevetek egy rövidkét, és a szám elé rakva a kezem, próbálom elnyomni az ingert, majd sóhajtok.
- Párdon. Csak meglepett milyen tűzről pattant kis menyecske vagy. Kedvelem a határozott személyiségű hölgyeket. – kacsintok rá játékosan, majd megrázom a fejem - De nem. Ez nem a karakter nevem. Azt Björn-nek írtam, úgy voltam azt könnyebb megjegyezni. De jobban szeretem az eredetit használni. Úgy hiszem az itt kialakult kapcsolatoknak nem csak a játékban fogod hasznát venni. Egy nap kijutunk innen és akkor, már nem Björn leszek, hanem az aki vagyok. – itt persze széttárom a kezeim – Persze nincs semmi baj azzal, ha valaki az In Game nevét használja, ez csak berögződés és nyíltság kérdése.
Ezek után lehunyt szemmel hátra dőlök, a bambuszfalnak és csak élvezem a kilógó felsőtestemet csiklandozó lágy szellőt és a meleg vizet. A lány mufurc, szomorkás hangjára viszont akaratlanul is rápillantok. Ha esetleg látom rajta, hogy a gondolataiba merülve, szomorkásan maga elé bámul, akaratlanul is megmozdul a kezem és előre dőlve a lány fejére rakom lapát kezeimet és meglepő finomsággal megdörgölöm azt.
- Szerintem jópofa és ötletes név az. A lényeg, hogy neked tetszen, nem kell, azzal foglalkoznod mit gondolnak mások.
Ha esetleg félre ütném kezem, természetesen elveszem, ha nem akkor is rövid úton leveszem róla. Érintésem és megközelítésem leginkább egyfajta féltő, megnyugtató atyai mozdulat volt csupán, mi nagy eséllyel eléggé megzavarhatta picit, a lányt, de akaratlanul is kibújt belőlem a védelmező. Arcomon látható volt az aggodalom és a megnyugtató mosoly vegyesfelvágottja. Ha esetleg megjegyzi, hogy mit aggodalmaskodok egy idegenért, akkor baráti „heh” kíséretében:
- Már bemutatkoztál. Számomra, már nem vagy idegen, így nem vagy közömbös számomra. – mosolygok rá, persze nem ez volt a teljes háttere, de röviden tömören így is összefoglalható.
Ezután, ha csak nem kérdez vagy mond, valamit egy jó 4-5 percig csak elmerülök a gondolataimba és nem „piszkálom” a másik félt se, nagy eséllyel amúgy is örülne egy kis csendnek. Nagy eséllyel végül én fogom majd megtörni a csendet, ahogy lehívva a menüm, előhalászom a nemrég bérelt kis vödröcskét a beleillő szakés poharakkal és szakéval. Mielőtt azonban neki látnak, a lány felé fordulok.
- Remélem nem gond, ha egy kicsit szakézgatok. Mindig ki akartam próbálni milyen lehet onsenezés közben iszogatni, eddig csak animékben láttam.
Ha esetleg azt mondja, zavarná, talán csak szúrkálódásból mondja, de legnagyobb meglepetésére megértően bólintva elrakom a dolgokat. Amennyiben nem zavarja, vagy ami leginkább számtok, hogy „csinálj amit akarsz”, akkor kipattintom az ital tetejét és töltök egy kis pohárkába magamnak. Mikor azonban dugnám vissza a kupakot, akartalanul is Characterre nézek.
- Hm… most problémába ütköztem. – kezdek hangosan – Szívesen megkínálnálak, mert az illem és a jószándékom ezt várja el, de… ha szabad megkérdeznem elég idős vagy már az alkoholhoz? Természetesen amennyiben, csak elfogadsz egy ekkora meláktól, egy pár pohárral. – nevetek fel, elviccelve a kérdésem végét, de látszik rajtam, hogy tényleg csak a jószándék vezérel, ha pedig kér, akkor neki is töltök egy pohárkával, melyet finoman át is nyújtok neki – Akkor… egészségedre! – mondom és ügyetlenül koccintok vele (már ha kért, ha nem akkor csak felé intek egyet a pohárral), mely nyomán némi alkohol sajnos ki-kifröccsent, de az én ujjaimnak ez nagyon picike pohár.

by **Chara** Vas. Jan. 09 2022, 08:11

Charát igen nehéz meglepni, de ezúttal sikerült. Ösztönszerűen hátrál kicsit, mikor Bjarne felé nyúl, de nem tud hova menekülni, háta nekiütközik a medence falának, és kerek, döbbent szemekkel néz fel a férfira, amíg az... a fejét simogatja.
Mikor a kéz lekerül róla, lelkét elönti hirtelen a már ismerős düh és felháborodás. Mégis mi alapon taperolja csak úgy, mindenféle engedély nélkül? Nem szól viszont semmit, mert valahol tisztában van azzal, hogy egyszerűen csak kedvesek akartak lenni vele. Karjait összekulcsolva a mellkasa előtt elfordul, miután nyilvánvalóvá válik, hogy a másik félreértette a pillanatnyi megingását. Jobb is így. Nem teheti meg, hogy gyengének mutatkozik mások előtt.
...
De vajon miért is?
Most döbben rá, hogy nem tudja, épp ki legyen. Moira, vagy Chara? Önmaga, vagy a játszott karakter?
-Azért óvatosan a bemutatkozásokkal. Könnyen kihasználhatják később a valódi neved.
Fordul félig felé végül, alaposan végig mérve a másikat, szája kissé összepréselődik, mintha nem tetszene neki valami. Mondjuk, fizikailag baromi nehéz lenne kihasználni ezt a fickót. Nagydarab, és a tenyere is akkora, mint Chara egész feje - végülis, az imént lett lemérve.
-Jó, nem pont én, mert kis halacska vagyok, de honnan veszed, hogy egyben ártatlan is? -vigyorodik el gonoszan, fejét kissé lejjebb hajtva, fenyegető nézést kölcsönözve ezzel a tekintetének. Chara egy pillanatra előbújik benne. Igen, jobb lenne a kitalált karaktert eljátszani most. -Mi van, ha könnyedén elvághatom a torkod védett területen kívül? Aztán mivel ennyire megnyílsz nekem, simán kitalálok valami fedősztorit, hogy hova tűnhettél.
A csendet viszont kicsit örömmel fogadja, eleinte. Majd elfordul, de nem fordít hátat a másiknak, hiába tenné meg legszívesebben. Kezeivel lágyan ringatja maga körül a vizet, hogy érezhesse annak melegét a bőrén simogatni, és nem kell sok, hogy a vonásai is lassan ellágyuljanak. Talán tényleg jó lenne kicsit enyhíteni a feszültségén, csak épp nem biztos benne, hogy tudja, hogy kéne csinálni.
Mint valami isteni sugallatra, Bjarne ekkor veszi elő a piát. Chara a szeme sarkából figyeli a mozdulatait, majd kérdőn megemeli a szemöldökét, mikor a férfi beszélni kezd. Kezeit ökölbe szorítja, és nem kell sok, hogy ismét dühtől villódzó tekintetet vessen rá, mielőtt kinyújtaná felé a fél kezét.
-Idén leszek 25! Ajánlom, ha találkozol valakivel, adj hozzá a látszólagos életkorához majdnem tíz évet! Az istenit, szerinted változunk, amíg ebben a játékban kell ücsörögnünk?
Majd vissza is húzza a kezét, dühösen fújtatva elfordul. Egy ilyen taplótól nem kell neki semmi.
Végül csak lehajtja a fejét és közelebb masírozik, pusztán azért, hogy elfogadja a felkínált szakét. Egy kis alkohol, tényleg csak egy kicsi, nem fog ártani, még talán segít is.
-Egészség... -sutyorogja az orra alatt halkan, ahogy kicsit megemeli a poharat, majd a szájához érintve kortyol az erős italból. Látszólag bár meg sem érinti, a testét viszont mintha tűz égetné végig. Folyékony láva árad szét az ereiben, mélyen beszívja a levegőt, majd lehajtja a maradékot, ami még a poharában van. A feje kissé kitisztul, mintha mentesülne a méregtől, és Chara lehunyt szemmel az ég felé fordul pár másodpercig.
-Nem rossz.
Jegyzi meg mellékesen, majd leteszi a poharat.
-Najó. Egyébként, nem vagyok épp a legjobb beszélgetőpartner, de ha van témád, lökjed. A p-társam amúgy is közölte, hogy lazuljak, pihenjek. Csak épp az baromira nem szokott menni nekem. Szóval, hajrá.
Fordul felé, hátát a medence falának veti és kissé lehajtja a fejét. Nem mosolyog. A szaké majd idővel fogja kifejteni nagyobb hatását, főleg, ha esetleg iszik még belőle.

by **Bjarne** Vas. Jan. 09 2022, 11:11

Látszott rajta, hogy megdöbbent, ahogy megdörgölöm a fejét. Megdöbbent, majd a harag nyílt lapjait mutatja felém és én bocsánatkérően elmosolyodok felé. Érezheti, hogy nem volt szándékom megbántani őt, csupán a jószándék vezérelt, de azért ezt tényleg nem viselheti el bárki csak úgy egy idegentől. Mikor meg azonban megfedett és burkoltan megfenyegetett, ahelyett, hogy ódzkodnék tőle, lágyan elmosolyodok és széttárom a karjaim.
- Akkor elmondhatom, hogy csinos, fiatal hölgy kezei által kerültem a másvilágra. Én nem bántam meg, hogy bemutatkoztam neked Character. – ha esetleg furcsának ítéli, így kimondva a nevét, akkor bólintva megismétlen az általa mondott becenevet.
Végül beállt a csend és mindkettőnk átadta magát kissé a fürdő szellemének, de ahogy minden béke, ez sem tarthat örökké. Én törtem meg a csendet, megkínáltam a lányt itallal. Megrovására azonban ezúttal nem sütöttem el valami szellemeset.
- Nem mindenkire igaz ez az állítás. Én például csak pár éve csatlakoztam, bár ennek megvannak az okai. – mondtam neki komoly hangon, de nem megfedően, de hogy kicsit enyhítsek mérgén azért bókolva megjegyzem neki – Biztos csinos hölggyé cseperedtél a valóságban, hisz már most is helyes arcod van. – nagy eséllyel biztos vagyok benne, hogy valamilyen úton módon ebből is kihoz egy sértést, például „szóval azt mondod, hogy testileg meg deszka vagyok, na kösz!”, így, ha ez megtörténik, elmosolyodva próbálom nyugtatni – Nincsen semmi gond a laposabb nőkkel. Az én kedvesem is laposabb volt, mint egy smirglipapír, még is szerettem őt.
Itt persze felfedezhet némi szomorúságot is a mosolyomba, hisz akarva akaratlanul is eszembe jutott elhunyt kedvesem, de amilyen gyorsan jött a magány érzete, olyan gyorsan tova is szállt. Végül, a lány, pontosabb nő, duzzogva bár, de ő is kért egy kis alkoholt, így töltve neki is, megemelem poharam, és húzóra megiszom a forrónak érződő nedűt. Marta a torkot, de kellemesen érződött. Alapjáraton nagyon sok ital kellett ahhoz, hogy berúgjak, talán testméretemből adódóan, így ennyi még a kellemes bizsergéshez is kevés volt. A nő felém fordult és én meg rá néztem. Téma indítására elmosolyodok, mert bár látszott rajta a szándék, de úgy tűnik fél témát kezdeni. Így, hát töltök magamnak (és ha igényli, akkor neki is) egy újabb kört, melyet rövidesen ismét magamba döntve jól esően hátra dőlök.
- Mindig jó, ha vannak olyan társai az embernek, akikre számíthat. Nem ismerem a barátod, de biztos igazán kedves lehet számodra. – nézek rá bíztatóan – Hm... téma… No látod megfogtál. Nem sok ideje vagyok japánba, nem igazán tudom miről tudnánk témázni… De amúgy őszintén meglepett, hogy egyáltalán nem hoztad fel a magasságom. A legtöbb ember akaratlanul is nekiáll hüledezni, vagy ódzkodni a közelembe. Lehet, hogy nagy vagyok, de vajból van a szívem. – nevetek fel jóízűen – De amúgy, ha van a valami kérdésed, tegyed fel nyugodtan. Szívesen válaszolok bármely kérdésedre, ahogy néztem az embereket általában érdeklik a külföldiek.

by **Chara** Szer. Jan. 12 2022, 11:51

Vajon hozta őt ezelőtt bárki is zavarba? Nem tudná megmondani, és ha fel is elevenítene pár emléket, egész valószínűleg olyanok lennének, amikre nem akar visszaemlékezni. Megalázva, úgy már érezte magát számtalanszor annak idején. Moira rendszeresen ki volt téve a bántalmazásoknak, még az előző életében, amiből kiszabadult, immár tíz éve lassan, vagy tán több is. Az az élet már messzire szállt tőle, olyan, mint egy régi árnyék egy kút alján, viszont fenyegetően magasodik fölé, hisz ha kiszabadulnak, vissza kell térnie oda. Hacsak...
Füle tövéig elpirul, majd inkább elfordul és csak az orra alatt motyogja szitkait. Nem bírja, nem szereti ezt a pasit, szíve szerint felállna és elmenne innen, de... nem akarja a szomorúságot látni utána Sans szemeiben. Az a fiú hiába mosolyog mindig, már csak azért is, hogy a karakterhűséget fent tartsa, a szemein, a tekintetén Chara mindig látja, hogy érzi épp magát.
-Ha nem is mindenkire, de szerintem azért a jó 99%-ra igaz. Csak mert te egy különleges cserebogár vagy, még nem kéne lenézni a másikat! -fordul végre felé, szemeiből szinte lángol a méreg, karjait összefonja a mellkasa előtt, az arca viszont vörös marad. Nem elég, hogy az imént zavarba hozták, a fickó még folytatja is, ráadásul most olyasmivel, amit... nem neki kéne csinálnia.
-Hiába bókolsz, leszarom.
"És igenis van cicim...", mondja magában, de a tekintete persze letéved egy kicsit a saját testére. Nem lehet rájuk túlzottan büszke, bár megvan a jó oldala. Így fenn tarthatja a látszatát annak, hogy fiú, amennyiben szükség van rá. Valamiért úgy tapasztalta, ha fiúnak nézik, sokkal több dolog van számára megengedve és nem várnak el tőle annyi mindent, mint egy lánytól. Nincs nebántsvirágként kezelve, nem nézik le, nem ugratják, nem féltik. Bjarne előtt persze már lebukott, de magasról tesz rá.
-A japánok alapból érdeklődnek a külföldiek iránt, mert olyanok vagyunk nekik, mint az ufók. -ereszti lejjebb kicsit a szakés poharat. Ő nem húzta le az egészet, mert akármilyen erős egy alkohol, jobb szereti inkább szopogatni szép lassan, had szálljon a fejébe és felejtsen el mindent, ami zavarja. -Én sem japán vagyok, sőt, még csak nem is ott. A magasságod meg leszarom. Nálam meg azért hüledezik mindenki, hogy milyen alacsony vagyok. Nabumm.
Von vállat ismét, majd iszik az égető, erős italból. Felejteni akar kicsit, elmámorosodni, mert túlságosan is fölé tornyosult az árnyék a kútból. Nem akar soha kiszabadulni a játékból. Nem akar hazamenni. És nem akarja elképzelni, vajon ha a teste még otthon van, akkor az apja hányszor...
Nem akar erre gondolni. A keze ökölbe szorul, fogai összekoccannak.

by **Bjarne** Pént. Jan. 14 2022, 10:26

Akaratlanul is köhintek egyet, ahogy látom, hogy a lány elpirul, hisz nem volt szándékom zavarba hozni, de ahogy ő kiborult, bocsánat kérően elmosolyodtam. Bár valamit félre értett, hisz azt hiszi, hogy lenézem a másikat.
- Egyáltalán nem nézlek le. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ennyi idő után is, úgy éld a mindennapjaidat, mint azok előtt. És látom, hogy nem halt ki benned a reményt, hogy van még holnap. És ez egy olyan dolog, amit én tisztelni tudok csak. – biccent felé őszintén, majd kissé meglepődik, de nem sértődtem meg.
Viszont, mikor mérgelődve a saját testére téved a szeme, akaratlanul is félre pillantok, és ha visszanéz, rám láthatja, hogy zavartan töltök magamnak újabb adagot, hogy aztán igyak még egy pohárkával. A melegvíz és az alkohol nyomán azért szépen lassan kezdem érezni a lábujjaimban azt az ismerős zsibbadtságot, amit az alkohol szeret okozni, de a fejem egyelőre még tisztának mondható. Megjegyzésére azonban felnevetek.
- Valóban van benne valami. – csóválom a fejem mosolyogva – Hehe. Akkor mindketten megkaptuk a magunknak valót. Én az ajtókkal, te a polcokkal vagy ősi ellenséggel, igaz-e? – viccelődök, azonban mikor látom, hogy valami erőt vesz rajta, akaratlanul is kiszökik a számon – Jól vagy? Nagyon feszültnek tűnsz. – ha esetleg nekem támadna, hogy mi közöm hozzá, vagy egyéb módon nekem támad, akkor egy pillanatra félre pillantok, majd hátra dőlve a falnak támaszkodva magam elé bambulva szólok neki – Ne haragudj, nem akartam beléd gázolni… a jegyesem halála óta… kicsit talán túl aggodalmaskodó vagyok a nők és gyerekek felé. Szóval na… sajnálom. Valóban nem az én dolgom, csak szerettem volna segíteni.
Szavaim nyomán egy kis csönd támad a szakaszunkba, amelyet nagy eséllyel nem én fogok megtörni, mert az emlékeimbe merülök, bár attól még figyelek, ha esetleg a vörösbegy szeretne valamit. Remélhetőleg nem megcsípni.

by **Chara** Hétf. Jan. 17 2022, 09:48

-Igazad van, nem a te dolgod! Szálljunk le rólam!
Karba tett kézzel ő maga is elfordul a fickótól. Érzi, ahogy lelkében lángol a méreg, tűzre tudna lobbanni, ha a fizika engedné. Tombolni akar és pusztítani, de aláírja, Bjarne semmiről sem tehet igazán. Nem ismeri őt, ahogy ő sem ismeri a fickót, nem tudja, hogy ki min ment keresztül, így akaratlanul is mondhat az ember olyasmit, amit megbán. Chara mondjuk osztozza a véleményt, hogy pont ezért nem kéne magától kikövetkeztetnie dolgokat. Moira viszont tudja, hogy az egyik fél nem feltétlenül sejtheti, mi a helyzet a másikkal.
Kell ugyan pár perc, és az üres szakés pohár ahhoz, hogy Chara teste végül lassan mintha elengedne és leereszti a kezeit. A poharat Bjarne felé nyújtja, de nem néz rá, csupán halkan motyogja az orra alatt:
-Kérek még egyet...
A medence üres fala felé fordul. Mennyivel jobb lenne, ha inkább Sans lenne itt vele. Bizonyára vigyorogva könyökölne a medence szélén, széles mellkasát nyaldosnák a hullámok, és örökké fáradt szemei és boldogan vigyorognának
a lányra, aki ebben az esetben talán már nem is igazán tudná fent tartani Chara álcáját. Néha le kéne tenni a játékot és komolyabbnak lenni, ám ilyenkor mindig felébred benne az akarat, hogy az a játék legalább... életet adott neki.
Halkan megköszöni az újabb pohár szakét, majd félig Bjarne felé fordul, de inkább a vízfelszínt nézi.
-Baromira nem értem ezt a mondást amúgy. Miért kéne reménykedni abban, hogy lesz holnap? Az mindig lesz, akár élünk, akár megdöglünk, teljesen mindegy. Ha pedig meghalunk, akkor meg már pláne magasról teszünk arra, milyen a holnap.
Egy kis korty. Had szálljon a fejbe. Had mossa el a bánatot.
-A jegyesed.... meddig voltatok együtt?
Kérdezi suttogva. Úgy van vele, ha már belegázoltak a lelkébe, viszonozza kicsit, de... inkább csak nem akar csendet. Nem akar emlékezni, és a kérdésben sincs rossz szándék végül, csak a puszta kíváncsiság.

by **Bjarne** Hétf. Jan. 17 2022, 15:05

Megértően elmosolyodva bólintok a lány morcosságár. Volt benne valami báj, még ebbe a dulifuli viselkedésébe is, ami akaratlanul is, de megmosolyogtatott. Viszont ezt még a világéletben se mondtam volna ki hangosan, mert szinte biztos voltam benne, hogy a hölgyemény leszedné érte a fejem, aminek a gondolata valamiért megmosolyogtatott. Szégyenlős, morgós italkérésére azért egy „Hah” kicsúszott, de semmi sértő nem volt benne. Bólintva megemelem a szakés üvegcsét és töltök neki egy újabb adagot. Viszont a szavaira elsőre nem tudok mit mondani.
- Ha a véleményem számít, én azt mondanám, hogy ez egy remény, egy fohász az emberektől. Mikor azt mondják lesz még holnap, szerintem tudat alatt reménykednek abban, hogy megérik azt még.
Mondom neki elgondolkozva, szavai nyomán egy picit azonban megmeredek. Pár pillanatig meg se szólaltam, csak bámultam magam elé, majd egy pohár italt töltve magamnak, lehúzva sóhajtok egyet.
- Régebb óta ismerem, de amit ténylegesen együtt töltöttünk az csupán 1-1,5 év. Igazából nem tudom pontosan egyik napról a másikra csak úgy jött a dolog… el is jegyeztem és igent is mondott… de a leánybúcsújáról hazafelé tartva karambolózott a kocsija…
Itt kissé elhallgatok, majd sóhajtva újabb adagot töltve lehúzom azt is. Most már azért látszik a szememen, hogy hat az ital, de az előző témára, csak sóhajtok egyet.
- De az élet ilyet. Egyszer vesz, egyszer ad. – mondom nyugodt hangon – Már túlléptem a dolgon, a barátaim szívták is kinn rendesen a vérem, hogy kéne találnom valami nőcikét végre. – nevetek fel tompán, de látszik, hogy nem ragadtam a keserűség mocskában – Amúgy említetted, hogy nem vagy japán. Szabad megkérdeznem, hogy merre valósi vagy? Érdekes, hogy egy játék, hogy összehozza az embereket. Még ha… nem is a legjobb módon teszi ez.
Látszik rajtam, hogy nem direktbe terelem a témát, vagy legalább is nem magam miatt. Sok ember rosszul érzi magát, ha mások múltjában nyúlkálva rossz elékeket hoz fel és nem akartam, hogy esetleg a nő esetleg magára vegye a pillanatnyi gyengeségem.
- Amúgy esetleg becézhetlek valahogy, ha nem gond? Kreatív név a Character, de kicsit nehezen áll a számra. – mondom neki bocsánatkérő mosollyal – Cserébe ha esetleg bajod van a Bjarneval, nyugodtan hívhatsz másképp. Még a „Hé te Tuskó”-ra is hallgatok, ha úgy van. – nevetek fel saját viccemen, remélve, hogy kicsit azért feldobom a kedvét.

by **Chara** Kedd Jan. 25 2022, 19:01

+16, káromkodás

-... Ebben is van logika.
Von végül vállat, halkan megköszönve a szakét és szinte egy hajtásra kiissza azt. El akar tompulni és csak létezni, a férfi hangja pedig különösképp segít neki ebben. Talán már az alkohol hatása, hogy nem zavarja annyira a társasága, sőt, lassan-lassan arra a pontra siklik, mikor kicsit sem bánja. Hátra hajtja a fejét, mintha a nyakát akarná törni, és nézi a szabad eget, a csillagok előtt lassan, lustán hullámzó, nagyon vékony felhőket. A lelke beleborzong a látványba, de a teste kellemes melegben marad a fürdőnek hála.
-... Cserélnék vele.
Elsőre nem reagál Bjarne kérdésére, elméje lelassul, és még a hallottakat dolgozza fel. A pohár a medence szélén köt ki, egyelőre nem kér többet, érzi, hogy kezd lerészegedni, de még azon a szinten van, amire utólag emlékezni fog - de mér talán fog olyan dolgokat mondani vagy tenni, amiket később megbán. Végül visszaereszti a fejét, direkt gyorsan, hogy megszédüljön és elneveti magát, részben az érzéstől, részben attól, ami a lelkében kavarodik fel. Fél kezével eltakarja az arcát és megcsikordítja a fogait, mielőtt megszólal.
-Neki legalább volt valakije, basszameg, akihez úgy mehetett haza, hogy szeretettel is várták. Az élet egy kurva, és kurvára szeret kibaszni velünk. Őneki kéne élnie, a jegyesednek, mert szép élete volt és lett volna még. Mert megérdemelte volna. Ezzel szemben most itt vagyok én, akinek meg pont hogy meg kéne döglenie, de helyette élek és virulok csak azért, hogy lessem minden...
Nem fejezi be a mondatot, még időben a szájába harap. Leengedi a kezét az arca elől, a tenyere nagyot csattan a vízben.
-Ír vagyok. Zöldövezet meg minden.
Felsóhajt, ahogy ismét Bjarne-ra néz. Ha fehér lenne a szakálla meg a haja...
-Japp. Egyetértek. A játékos dologgal. Nem a legjobb, de vannak jobbak. Volt egy másik játék, ami... mondhatni, hogy összehozott engem is más emberekkel. Olyanokkal, akikkel... jó volt. Akik erőt adtak. Ha az a játék nincs, és általa azok az emberek, akkor már én is halott lennék.
Sans. Hogy a fenébe feledkezhetett meg Sansról két pillanatra? Ha ő meghalna... Sans talán tényleg nem bírná tovább. Mert lefogadja, hogy a fiú is érez iránta valamit, csak épp az istenért se fogja soha kimondani. Ha hazamegy innen, le fogja támadni, ha kell. Tiszta vizet kell tölteni a pohárba. Bár ezt most csak az alkohol gondoltatja vele.
-Igazából, amiatt a játék miatt ez a nevem. Az olyan vót, hogy... ha csak simán végig vitted, akkor az általad megadott név volt a valós. Ha sikerült megmentened a benne élőket, akkor... jött úgymond az igazi név, az, amit a készítő szánt a főszereplőnek. Ha viszont megöltél mindenkit... akkor jött "Chara".

by Ajánlott tartalom