Erdőség #2

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 10 2013, 20:14

Itt lehet vadászni.

by **Hinari** Hétf. Aug. 18 2014, 20:30

/ Shu /

Fejét gyorsan emelte fel a nedves fűből, és érdeklődve, figyelmesen kémlelt körbe. Mozdulatlanul álltam. Pár pillanat, nekem túlontúl sok szívverésnyi idő, de tartottam a pozíciót. Elindult, tett két lépést a bozótos felé, tőlem eltávolodva. Elhúztam a számat. Így nehéz lesz. Lábamat lassan csúsztattam előrébb, felkészülve a rohamra. Nagyjából tíz méter volt köztünk. Ekkor váratlan szellő érkezett, meglibbentve a tincseimet, folytatva útját, egyenesen a szarvas felé. Megérzett. Most! Kitörtem a sűrűből, a tisztásra vetett árnyékom azonban nagyobb volt a megszokottnál, és szélesebb is. Mostmár tudtam, hogy kitől jött az előbbi széllökés.
- Jó, de nem eléggé – nevettem a fölöttem szárnyaló tűzsárkány felé, s ezzel együtt gyorsítottam fel, a vad után szökkenve, maximális sebességgel kerülgetve az ágakat. Nestor feljebb emelkedett, ebben az erdőben nem tudta tartani velem a tempót, de mindketten tudtuk, hogy a sűrű erdőnek hamarosan vége. Ha arra számít, hogy a szarvas kifut a mezőre, hát nagyon téved – mosolyodtam el, s kaptam fel egy letört ágat a földről, az előttem loholó állat jobb oldala felé hajítva azt. A szarvas eközben észrevette a világosságot a fák között, és élesen elfordult jobbra, egyensúlyát vesztve a belécsapódó ágtól. Lábai összeakadtak, és elbotlott, ám én is kénytelen voltam lassítani: a Katana hegye pont nem érte el, s a vad újra talpra vergődött, átugorva egy apró árkot, futott az erdő mélye felé. Chh. Folytattam az üldözést, fejemben Nestor szavai jártak. „Verseny.” Valahol igaza is volt, semmi nem fejleszti jobban a reflexeket és a helyzetmegoldó-képességet, mint a kiélezett szituációk, s én szívesen vadásztam vele. Vagyishát, ellene…
Ekkor vettem észre az ösvényt. Nem jó. Ezen a részen Nes is tudott közlekedni, s valószínű odaföntről már rég meglátta a lehetőséget: mély acélkék pikkelyei szikrázón csillogtak a napon, ahogy nyílegyenesen zuhant az állat felé, az út ellentétes oldaláról közelítve a vadat. Amaz viszont nem volt teljesen ostoba, egy félfordulattal irányt váltott, beszökkenve a sűrűbe, éppen mielőtt Nestor elkaphatta volna. A sárkány már nem tudott megállni, hassal landolt a földön, apró törmelékdarabokat sodorva felém, hatalmas tömegével együtt.
- Mit szólsz egy döntetlenhez? – léptem oda hozzá mosolyogva, miután meggyőződtem róla, hogy nem esett komolyabb baja. A szarvast fölösleges lett volna tovább kergetni, valószínű már rég az erdő másik felében járt. Nestor bólintott, s lerázta magáról a port.
- Verseny visszafelé? – kérdezte, szemeiben új tűz égett.
- Nem okoztunk már ígyis elég felfordulást? – kérdeztem vissza csípőre tett kézzel, ám végül sóhajtva bólintottam. Fogalmam sem volt, honnan volt Nesnek ennyi energiája, ám nem értem rá gondolkodni: a sárkány már el is kezdett futni, kieresztve szárnyait, kifutópályának használva az ösvényt. Ekkor láttam meg a mozgást – Állj meg Nes! – kiáltottam, utánarohanva, s csak reménykedni tudtam benne, hogy a pet nem sodorja el a jövevényt – vagy ha el is sodorja, legalább valami vad lesz az. Még nem fogtunk semmit vacsorára.

by **Shukaku** Hétf. Aug. 18 2014, 21:05

Lassan sétálgattak az erdőben, kiheverni akarván az elmúlt hetek eseményeinek fáradalmait. Minden felbolydult, minden tönkrement, mégis úgy tűnt, valami pont emiatt a rombolás miatt indult el a céhen belül, de Shu egyáltalán nem volt biztos abban, hogy maradni akar. Minden, a céhház minden szobája Hisamére emlékeztette, a folyosókat még akkor is betöltötte a sárkány nevetése, vagy éppen éneke, ha a lány nem hallgatta magába omolva a dalt a kristályról. Talán a jégsárkány az övéi közé került, el Draconiába, ahol boldogan élhet tovább. Ő megérdemli, Peternek azonban a lehető legrosszabb sorsot kívánta. Egy pár fülbevaló, amit a pet választott neki, amikor a céhházba költözött, egy kotta és egy hangrögzítő kristály az énekével, és rengeteg csodás emlék. Ennyi maradt a lány barátjából, és a céhvezér volt az, aki a többit elvette tőle. Peter emlékét igyekezett kitörölni. A lánc, amit tőle kapott már rég egy tó fenekén pihent, és a lány remélte, hogy az összes szörnyű emlék és a hazugságok is ott végezhetik egyszer. Így, gondolataiban elmerülve bandukolt, amikor Timidus egyik pillanatról a másikra arrébb lökte, mellettük pedig elszáguldott egy nagy szarvas, ami simán letaglózta volna a lányt, és mivel védett területen kívül voltak, így az életpontjai bánták volna, ha a sárkány nem avatkozik közbe. Persze ilyen depresszív állapotban ebből is csak rossz sülhetett ki. Hisamével való első találkozásuk ugyanígy zajlott le, akkor egy száguldó vadkan elől mentette meg mindkettejüket a kedves jégsárkány. Szerencsére azonban Timidus kibernetikus agya gyorsabban dolgozott, mint az idomáré, és előbb megakadályozta, hogy a lányt elszomorítsa az emlék, mielőtt benne felötlött volna a gondolat.
-Jön még egy, állj fel, őt elkapjuk.
Shu azonnal bólintott, és már ott is állt az út szélénél, behúzódva a fák közé, a sárkány pedig mögötte, nyugodtan várva a kellő időpontot.
-Még ne, még ne, még ne… MOST!
És a kis idomár csak kinyújtotta oldalra a kezét, és végigsimított a csapáson mellette elszáguldó állaton… és mivel a rendszer nem jelzett fogást, azonnal tudták mindketten, hogy nem mobra akadtak, majd egy hang is érkezett...

by **Hinari** Pént. Aug. 22 2014, 21:09

Nestor olyannyira a versennyel volt elfoglalva, hogy észre sem vette az ismerősöket. Annabell kiáltására azonban megállt, szárnyait nagyra nyitva, ezzel is lassítva magát, úgy nézett vissza a lányra. Nestor ekkor látta meg Shukakut és Timidust. A kissárkány nagyobb volt, mint legutóbb, de Nestor felismerte. Örömmel lépkedett vissza hozzájuk.
- Nestor elnézést kér – mondta körbepillantva – Nestor örül, hogy újra láthatja Shukakut és Timidust – tette hozzá. Közben Annabell is megérkezett. Nestor tudta, hogy nem lesz több verseny, ám nem volt csalódott. Kíváncsian méregette társát, szeme sarkából megfigyelve a környéket: Nestornak még nem sikerült egy vadat sem elejtenie ma. Nestor remélte, hogy az útjukba akad egy, amíg Annabell mással van elfoglalva.

Eleinte szinte rohantam a tűzsárkány után, ám amikor láttam, hogy semmi baj nem történt, lassítottam a lépteimen, a végére egy kényelmes tempóban érve oda a társasághoz.
- Sziasztok, rég nem találkoztunk – köszöntem én is Nestor után, vidáman véve szemügyre őket, megsimogatva a petet, ha engedte – Jó nagyot nőttél, Timidus – dicsértem meg mosolyogva, egy pillanatra elgondolkozva, mennyi ideje is lehetett az az incidens a sárkányok világában, majd gondolatban megvontam a vállam: a lány és a többiek jóléte sokkal jobban foglalkoztatott. Annál is inkább, mivel Shukaku nem volt a legvidámabb, így én is elkomorodtam egy kicsit, arcomra pedig egy másodperc alatt kiült az aggodalom – Minden rendben? – kérdeztem a lányt, közben Nessel is váltva egy rövid szemkontaktust, láthatólag őt is foglalkoztatta a kérdés. Ajkaimon pedig már ott volt a folytatás, kérdeztem volna a Young Justice és főleg Peterék felől, ám végül mégis úgy döntöttem, egyelőre későbbre hagyom ezt: valamiért úgy éreztem, hogy nincs itt az ideje, vagy nem éppen így kellene, vagy nem is tudom. Furcsa gondolat volt, melynek ismeretlenségébe szinte beleborzongtam.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 23 2014, 07:49

Egy sárkány. Egy sárkány, aki szintén nem az eredeti társa mellett van, hiszen Hinari kasztja a kardforgató. Egy sárkány, aki talán elveszítette eredeti társát… nem! Nestor mindenképpen elveszítette eredeti társát, akármi történt. Akár magára hagyta egy gonosz idomár, akár meghalt az illető, Nes mindenképpen magányos volt, és Hinari magához vette. Egy sárkány, aki ismét a történtekre, és ismét az emberi gonoszságra és gyarlóságra emlékeztette a lány. Egy sárkány, aki már biztosan értesült a hírről, hiszen Hinari és Peter igen jóban voltak, és Hisame és Nestor is. Nem lehet, hogy pont a barátok, pont a frontharcosokat, akiknek céljai összeköti az életüket, pont ők ne tudjanak a másik elveszítéséről. Egy sárkány, akinek most biztosan nagyon hiányzik a régi barátja, mégis oly nemes, oly kedves, hogy először miattuk aggódik, tőlük kér elnézést, és őket üdvözli. A kis idomárt annyira megrázta ez a jelenet, mely azonnal felidézte a sárkányok világában töltött, azóta jelentősen megszépült emlékeket. Azt még mindig nem értette, hogy mi és miért történt ott, de mivel nem esett senkinek sem baja, beszélgethetett Timidussal és Nestorral és Hisamével, és az egész napot velük tölthette, és mivel úgy érezte, hogy a végkifejlet is pozitív volt, így minden emlék jelentősen átrajzolódott a fejében. Azonban egy másik emlék még nem volt elég távoli ehhez, és Nestor jelenléte olyan intenzíven idézte elő, hogy szinte összetörte a lányt. Zokogva a sárkány nyakába borult, és szorosan átölelte.
-Annyira… annyira sajnálom Nestor!
Timidus persze teljesen másképpen értékelte az eseményeket. Amikor először tudott megszólalni, leutánozta Nestor beszédét, mert úgy hitte, hogy az a helyes, azóta azonban már teljesen átértékelte. Nestor beszéde lassú volt, hiszen hátráltatta az információközlés sebességét a folyamatos feleslegesen beillesztett név. Nem értette, hogy miért ezt a módját választotta a másik pet a kommunikációnak, de mivel tudta, hogy az ő módszere fejlettebb, így nem is nagyon foglalkoztatta. Azt sem értette, hogy miért kért bocsánatot, hiszen nem történt semmi baj, és ha történt is volna, akkor is az ő hibájuk lenne, hiszen ők álltak volna bele a sárkány röptének útjába.
Ami viszont talán fontosabb volt, hogy Timidus észrevette Hinarit is. Egy meghajlással üdvözölte, majd elraktározta, hogy a közös küldetésük óta eltelt háromszázharmincnégy nap Hinari számára már illethető a „régen” jelzővel, valamint azt is, hogy a méretváltozása, amelyet Shu a könyvecskéjében vezetett, pedig a „jó nagy” kifejezéssel. Valamint Timidus még Hinari kérdésére is válaszolt, amire jelenleg a társa képtelen lett volna.
-Nem, nincs minden rendben.
Azt ő sem feltételezte, hogy a frontharcosok egyik vezéréhez ne jutna el egy ilyen jelentős információ. A frontharcosok többségét dilettánsnak tudta be a tapasztalatai alapján, azonban Anatolet, Hinarit és Mirikát tisztelte, és így nem feltételezett a lányról ilyen hanyagságot az informálódás tekintetében.

by **Hinari** Szomb. Aug. 23 2014, 15:26

Shukaku hirtelen, a megszokottnál sokkalta nagyobb érzelmi töltettel bíró reakciója meglepte Nestort. Nestor eleinte nem tudott vele mit kezdeni, ám hamar rájött, hogy a lánynak most vigasztalásra van szüksége. Nestor átölelte őt, de nem szólt semmit. Nestor tudta, hiszen megtapasztalta már. Érezte. Nem kérdezett, de a lány viselkedése eloszlatta kételyeit. Izzó, világoskék szemeivel nézett az idomárra, halk, nyugtató duruzsolása tiszta énekké változott. Nestor nem sírt. Bánatát dallal adta át.
Nestor nem tudta, mi történt. Azt sem tudta, kivel. Csupán a veszteséget érezte. Neki azonban ennyi is elég volt.

Oda akartam menni, amikor Shu átölelte Nestort, segíteni a lánynak valahogy, ha nem szavakkal, hát tettekkel, Timidus szavai azonban megtorpanásra késztettek. A tényt, hogy ő is képes a beszédre, minden meglepettség nélkül nyugtáztam, ám ez a pár szó, amit kimondott, ráadásul ilyen tárgyilagosan, bővebb magyarázat követelésére sarkallt. Nem akartam faggatni a kislányt, nem is lett volna semmi értelme, így inkább helyben maradtam, tekintetem végül elvéve az idomárról, Timidusra függesztve azt. Bármi is legyen Shukaku baja, a tollas sárkány bizonyára tudni fogja.
- Elmondod, hogy mi történt? – kérdeztem a pettől, ám ahogy felcsendült Nes éneke… az ének, ami sokáig a palota folyosóin kóborolt, aminek története, értelme volt… már nem kellett magyarázat. Nekidőltem a legközelebbi fának, némán hallgatva a tűzsárkányt, felnézve az égre, visszaemlékezve mindenkire, akit elvesztettünk, akiket Nestor elvesztett. Az érzés annyira magával ragadott, hogy egy pillanatig nem létezett más, csak a fájdalom, s csak később kezdett el motoszkálni bennem a nyugtalan érzés, konkrétumokra áhítozva. Torkom kiszáradt, nyelnem kellett, hogy feltehessem a kérdést.
- Hogyan…? – s csak reménykedni tudtam benne, hogy Timidus elneveti magát, és értetlenül adja tudtomra, hogy nem tudja, mit szeretnék, mert nem történt semmi baj… ám én magam is pontosan tudtam, hogy ez csak álom. Igen, kissé nyugtalanított, hogy egy jóideje unknown a fiú helyzete a térképen, de volt, hogy én magam is alkalmaztam ezt, a viadal után, amikor nem akartam, hogy megtaláljanak. Egyszerű beállítás, és nem gondoltam, hogy ekkora kaliberű jelentőséggel bír. Pete pedig nagy szintű frontharcos volt, s ott volt mellette Hisame is, szinte kizártnak tartottam, hogy tőrbe tudják csalni. Ámbár Lewis is… Megráztam a fejem, lecsillapítva magam, ameddig nem kapok pontos információkat: az utóbbi időben képes voltam mindenbe belemagyarázni a rosszat, főleg Anat monológja után, így hagytam, hadd derüljenek ki a dolgok előbb. A miértekkel ráértem a tények teljes tudatában foglalkozni.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 23 2014, 15:59

Nestor tudta. Ebben most már Shu teljesen bizonyos volt, hiszen a sárkány azt a módszert alkalmazta a megvigasztalására, amely csak az övék volt, csak az ő fajuk volt képes erre a csodára, amely pont erre a feladatra volt hivatott. Az idomár abbahagyta a sírást, bár ő maga sem tudta pontosan, hogy mitől, hiszen fájdalma szemernyit sem csökkent, mégis abbamaradt a zokogás. Talán nem akarta elszomorítani még jobban Nestort azzal, hogy a vigasztalása süket fülekre talál, mert nem így volt. Rengeteget jelentett ez a dal a kis idomárnak, és az ölelése szorosabbra fonódott a pet nyakán. Hálás volt a sárkánynak, de szavakkal még mindig nem tudta a tudtára adni, azonban abban biztos volt, hogy Nes érzi a háláját.
Timidus nyugodtan ült le Hinari mellett, és úgy figyelte az eseményeket. Nem gondolta, hogy közbe kellene avatkoznia. Ren tanításai alapján már többször alkalmazta a vigasztalás módszerét, és hasznosnak is bizonyult, ámbár a történteken mit sem változtatott. Mind az emberek, mind a legtöbb pet ügyesebb volt ebben nála, neki azonban nem okozott gondot ilyenkor két lépést hátrálni, és hagyni, hogy azok végezzék el ezt a feladatot, akik jobban tudják csinálni. Most Nestor volt az, aki ebben segített, Timi pedig egy bólintással köszönte meg neki.
Hinari szavai azonban meglepték. Tehát mégsem működött a forródrót a frontharcosok vezetőségén belül. Vagy talán nem is létezett? Nem tartják annyira fontosnak egymást, ennyire nem egységes a csapatuk, hogy a másik haláláról sem értesülnek? A pet gondosan elraktározta ezt az információt. Először történt olyan, hogy nemcsak a mezei harcosokban, de vezetőikben is csalódnia kellett. Vajon Anatole távozásáról tud Hinari? Vagy erről sem informálták egymást? Talán nem is bíznak egymásban? Suzume a széthúzásról beszélt. Ayani, RenAi és Jun azok a harcosok voltak, akik csak kényszerből állnak mellettük. Talán ennyire romokban van a szervezetük, hogy Timidusnak tennie sem kell azért, hogy felbomoljanak? Gyorsan átgondolta, hogy milyen kimenetele lenne annak, ha most, eleve letaglózott állapotában közölné a lánnyal a további rossz híreket, azonban ezt gyorsan elvetette. A tudás hatalom, és jelenleg, a látottak alapján ő rendelkezik a legtöbb információval a frontharcosokról, a frontharcosok közül. Ezt a lépéselőnyt meg kell tartania.
Bármit is jelentsen ez az egész, ha a frontharcosok egysége rogyadozni is látszik, külön-külön még mindig ellenfelek voltak, és ezt Hinari is bizonyította. Nyilvánvalóvá tette –és persze már itt hibázott, hiszen elrejthette volna azt, hogy nem rendelkezik az információval-, hogy nem tud Peter haláláról, azonban gyorsan kapcsolt, és nyugodt tudott maradni. Alex erre képtelen volt, de Alextől nem is várta el. Felnézett rá, és lassan, halkan, színtelen hangon szólalt meg, hogy ne zavarja meg Shukaku Nestor által elért ideiglenes nyugalmát.
-Peter öngyilkos lett. Hisamével is végzett. A körülményekről nem tudunk többet.

by **Hinari** Szomb. Aug. 23 2014, 16:40

Némán hallgattam végig Timidust, nem nézve rá, inkább a lányra és a tűzsárkányra függesztve tekintetem. Nem is tudom, mi lepett meg jobban, Peter döntése, vagy Timidus, aki mindezt úgy közli, mintha semmit nem érezne vagy érzett volna a céhvezér és a jégsárkány iránt.
- Öngyilkos… - ismételtem meg a szót, szinte nyögve mondva ki, a homlokomat ráncolva. Talán meg is szédültem volna, ha nem lett volna biztos támasztékom, azt hiszem, nekem is kellett egy kis idő, mire feldolgoztam ezt az információt. Peter… nem gondoltam volna, hogy ennyire gyenge lehet. Vagy mégis? Az utóbbi időben nem sokat találkoztunk, szinte csak a bossharcokon és a twisterben, ám a fiú ugyanolyan hallgatag volt, mint azelőtt, nem éreztem rajta, hogy bántaná valami olyan, ami eddig nem. Biztos történt valami… vagy csak besokallt? Pillantásom lassan vándorolt, egyik fáról a másikra, a fölöttünk úszó felhőkre, a távolban repülő madarakra, kiknek hangjai nem jutottak el idáig. A táj is hallgatagon vette tudomásul a tényeket, szinte megfagyva, ahogyan Nestor éneke átsuhant rajta. Ennyire nagy lenne e világ ereje? Egyvalamit azonban nem értettem, s azt hiszem, talán jogosan, talán nem, de dühös voltam miatta a fiúra. Hisamét nem kellett volna megölnie. A Lányát. A Lányunkat. Szemeimben az elkeseredettség mellett mostmár csalódottság és némi harag is villant: nem tudtam napirendre térni e fölött, egyszerűen nem értettem. Ránéztem Nestorra, szelíden, de új kérdésekkel: ő kapott lehetőséget a folytatásra. Vajon így volt a helyes? Nem tudtam a válaszokat. Shiki halála után vajon neki is mennie kellett volna? Jól tettük, hogy befogadtuk, vagy Hope elvesztésével csak a fájdalma fokozódott? A dal elhalkult; Nestor érezte a pillantásom, fejét rám emelte, tekintete tele volt aggodalommal. Elmosolyodtam, keserűen bár, de nyugodtan, feledve az iménti megingást. Elég volt egyetlen jelzés a tűzsárkánytól, hogy tudjam, jól tettem, amit tettem. Peter tettére azonban nem tudtam mit reagálni, megerősítést pedig fölösleges lett volna kérni, hiszen nem úgy tűnt, hogy tudnak újat mondani. Jobb kezemet lassan magam elé emeltem, egy ideig nézegetve azt, majd ökölbe szorítva, egy sóhajtás után engedve magam mellé újra. Gondoltam rá, hogy mondok valamit, de igazából nem volt mit. Hisz változtatni úgyse lehetett a tényeken.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 23 2014, 16:58

Hinari hangjának, a lány kérdéseinek nem volt elég ereje ahhoz, hogy kizökkentse a lányt, és talán nem is akarta magát kizökkenteni Nestor énekének megnyugtató hatása alól, és direkt, tudatosan nem figyelt a lányra. Timidus azonban, a társ, aki két éve majdnem mindig mellette volt, akárhogyan is próbálkozhatott volna halkítani magán, nem tudta nem meghallhatóvá tenni a szavait a társa számára. Shu felé fordította a tekintetét, majd Hinarira nézett, és szinte megdöbbent. Timidus nem sok mindent tudott leolvasni az emberek arcáról a nyilvánvaló érzéseken kívül, Shu azonban közéjük tartozott, és észrevette az apró rezdüléseket is, és most már nemcsak a sárkány felé sugárzott a hálája, hanem a kardforgató felé is. Ő látta a dühöt, a csalódottságot és a haragot, amely érzések kirajzolódtak a lány arcán, tartásán, viselkedésén, és érezte, hogy ugyanaz mozdult meg benne is, mint amit ő átérzett a hír hallatán. Persze ő azért ennél sokkal durvábban élte meg az eseményeket, és nem akarta, hogy Hinari is úgy érezzen, ahogy ő. Ha őt annak a gyilkosnak a halála is megviseli, mert neki szép emlékei voltak róla, és neki talán nem is hazudott annyit a fiú, akkor maradjanak is meg ezek az emlékei. Halottról jót vagy semmit. Persze a bólintás, az együtt érző bólintás az megvolt. Hinarinak tudnia kell, hogy másvalaki is megérti, Shut pedig vigasztalta, hogy nem mindenkinek csak adathalmazok a petek, és végre egy nem idomár is képes őket élőként kezelni, és megsiratni az elvesztésüket. Alex is bizonyára emiatt változtatta meg a véleményét, hiszen ő adta mellé a Kajmánkát. A lány lassan elengedte a sárkányt, csak fél kezét rajta hagyva fordult Hinari felé… de mondani ő sem tudott semmit.

by **Hinari** Szomb. Aug. 23 2014, 19:11

Pete barát volt, céhtag és a fiú, aki visszafogottsága ellenére is mosolyt tudott csalni az emberek arcára. Hisame pedig… igen, amikor először találkoztunk, engem akart anyukájának. És repültünk, és azt hiszem, ahogy múlt az idő, lassacskán én is kezdtem hasonlóan vélekedni, s szerettem a sárkányt, a komolytalanságát és a vicceit. S most őket is elvesztettem, s a mardosó érzéshez bizonytalanság párosult. Képtelen voltam még mindig elhinni, amit Timidus mondott. Egyszerűen... nem ment. Nem illett a képbe, amit kialakítottam a halk fiúról, s kettejük közül is a sárkány volt az erősebb, érthetetlen volt, hogyan történhetett. Mit történhetett kettejük között?
Shu azonban kizökkentett, s amikor felém fordult, hálásan bólintottam én is, ezzel együtt lépve egy kicsivel tovább. Nem, nem halványult bennem a gyász és a kérdéseim is ugyanannyira fájtak, de nem szabadott, hogy fölém magasodjanak a problémák. Behunytam szemeim egy pillanatra, átrendezve a prioritásokat, ideiglenesen elrejtve a késztetést, hogy elkezdjek rohanni, el, messze, s hogy a kimerültséggel együtt nyugodjak meg egy kicsit. Shukaku fontosabb volt, s ahogyan Pete segített nekem, amikor Lewist megölték, úgy kellett most nekem segíteni. Léptem egyet a lány felé, kezemet nyújtva, melyet ha nem akarta, nem kellett elfogadnia, nem erőltettem semmit. Nestor is bólintott, s odasétált mellém, úgy nézve rá Shukakura, biztatón.
- Gyere – kértem őt mosolyogva – Szereted az erdőt és az állatokat, ugye? Mutatok valamit.
Bizonyára annak, aki sokat járja a vadont, nem igazán lehet újat mutatni, mégis, ami Shukakunak kellett most, az a kikapcsolódás, hogy legalább egy kis időre felejteni tudja a múltat. Egy erdei kaland, egy olyan élmény, ami illik hozzá, s ami egy kicsivel jobb kedvre tudja deríteni, hacsak ideiglenesen is. Szophiet teletömtem volna rumos csokival. Mirivel kibeszéltem volna a szint összes aktuális pletykáját, Shukakunak azonban nem ezekre volt szüksége. Ha beleegyezett, úgy elindultam, ha visszakozott, akkor viszont leguggoltam melléje, és megkérdeztem, mit szeretne csinálni: nem haragudtam meg rá vagy bántott meg, hisz most ő volt az, akihez igazodni szerettem volna.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 23 2014, 19:33

Timi egyre kevésbé értette ezt az egész jelenetet. Ez a lány, Hinari, olyan szintű erőről adott tanúbizonyságot, amit eddig egyetlen frontharcostól sem látott. Anatole is kiborult azon a küldetésen, amelyen ketten vettek részt. Mirika is elveszítette a fejét, amikor a sárkány tanácsokkal látta el azon a bizonyos minibossos eset kapcsán. Hinari azonban más volt. Felülemelkedett a problémákon, képes volt valódi vezérként viselkedni, és nem a saját megdöbbenésével foglalkozni, hanem azonnal a kisebbel –szintben is, lelki erőben is, és bár ez Timidus számára nem volt jelentős, korban is- foglalkozni. Bár úgy tűnt, mint csapat nem működtek, azonban ha valahol a vezérek hibája is ez, akkor nem Hinarié. A sárkány ráemelte tekintetét, és megrogyasztotta a mellsőit meghajlásképpen.
-Köszönöm a segítségedet. Hálás vagyok azért, amit Shuért teszel.
És a hála rendkívül fontos dolog volt a sárkány szemében, bár inkább jelentett egyfajta szerződést, mint érzéseket. Anatoleval is ilyen fajta szerződést kötött, amikor megegyeztek abban, hogy a lehető legtöbb ideig igyekeznek úgy lavírozni az egymás elleni küzdelemben, hogy nem törnek a másik életére. Becsületes küzdelem remek ellenfelek ellen. Ennél jobbat el sem tudott volna képzelni. Ami pedig a legszebbé tette ezt az egészet, az az emberek fura önmaguk ellen irányuló hadi lépései voltak, avagy ahogyan ők nevezték volna, az önzetlenségük. Úgy, és akkor is segítettek a lánynak, amikor tudták, hogy nincsen az ő oldalukon. Persze ezt már Timidusnak is meg kellett lépnie, de neki csak azért, mert Shu ismerőseinek megvédése egyet jelentett Shu megvédésével is, hiszen a lányt megviselte a halál. Az emberek azonban látszólag minden ok nélkül segítettek a társának, és ezt bár nem értette, de köszönettel tartozott nekik érte.
Shu ezalatt csak értetlenül pislogott párat, ránézett a felé nyújtott kézre, majd a lány arcára, majd vissza a kézre, amelyet ezután meg is fogott, ezt követően pedig bólintott, és követte a céhvezért.

by **Hinari** Szomb. Aug. 30 2014, 20:06

Nem tudom, tulajdonképpen meglepett-e vagy sem, ahogy Timidus minderre reagált: keveset tudtam a sárkányról, aki úgy tűnik a beszédképességen felül is sokat fejlődött, mióta utoljára találkoztunk. Érettebb lett. Tűnődve néztem őt egy pillanatig; konkrét felelet helyett csak mosolyogva bólintva egyet, hisz ez csak természetes, azt hiszem. Shu sokkal közelebb állt Peterhez és Hisaméhez, s ha valaki, hát én pontosan tudom, milyen elveszteni a barátokat. Visszafordultam a lányhoz, tekintetünk találkozott, s én őszinte, már-már megkönnyebbült örömmel fogadtam a kezét. Bízott bennem, a bizalom pedig az esélyt jelentette, hogy még így is, ezek után is képes nyitni, vagy legalábbis nem elutasítón magába zárkózni. Én pedig nem akartam csalódást okozni neki.
- Tudod, Nestorral sokat járjuk mostanában az erdőt és mezőket, s nemrégen botlottunk bele abba a helybe, ahova megyünk – meséltem, próbálva elűzni a csöndet, és elérni, hogy a borús gondolatok helyett eltereljem a figyelmét – Nincs is messze, fölülről pedig egyáltalán nem is látszik, olyannyira takarja a körülötte lévő hatalmas fák lombkoronája – folytattam, közben átlépve egy kidőlt fatörzset, amely valamilyen oknál fogva még nem respawnolt, elfordulva balra, a tűzsárkány után. Nes, alighogy kimondtam az első mondatom, már tudta, hová megyünk, idegenvezetőként szolgálva, néha hátra-hátranézve, bevárva minket, ha kellett, végül megállva egy termetes bokor előtt. Azon túl nőtt ki a földből az az óriási, gyökereit mindenfelé kiterjesztő fa, mely még annak ellenére sem állt helyre pixeleiből, miután a támasztékául szolgáló talaj majd kétharmadát kiásták.
- Ha játékos vagy bármi olyan tette volna, amit a fa programja rongálásnak vesz, már visszanyerte volna az eredeti állapotát – mutattam az ásásnyomokra - Bár már többször voltunk itt, de az elkövetőt még egyszer sem láttuk. S mivel a sword art online rendszerébe tartozó tettesről van szó, így valószínűleg mob, valami termetes példány. Körbe is jártuk, de nem találkoztunk felugró ablakkal, így aligha lehet küldetés – osztottam meg a lánnyal a tapasztalatokat, elhallgatva egy kicsit, kíváncsian nézve rá.

by **Shukaku** Szomb. Aug. 30 2014, 20:54

A bizalom egy nagyon fura dolog volt, és az embereknek talán most bonyolultabb lehetett saját magukat megérteni, a saját érzéseiket, mint Timidus ezzel a témával kapcsolatos meglátásait. Vannak olyan dolgok, amiben az emberek olyannyira bonyolultak, hogy a számukra kevésbé idegen saját faj sem érthető, vagy nehezebben felfogható, mint az idegen gépi gondolkodás. Shu egyáltalán nem bízott meg Hinariban, azonban jelenleg ez lényegtelen volt. Segítségre volt szüksége, és Hinari most segített neki. Amikor a pillantásában ugyanazt vélte felfedezni, ugyanazt az értetlenséget és fájdalmat, amit ő érzett, akkor felfedezte azt, hogy a lány együtt érezhet vele, és ez most mindennél fontosabb volt. Az együttérzés egy olyan dolog volt, amit még neki is be kellett látnia, hogy Timidus nem tudja megadni. Mindketten, a kardforgató és a sárkány is segíteni akart a kislányon, azonban mivel mindketten a maguk módján és lehetőségei szerint tették ezt meg, és ezek a lehetőségek jelenleg Hinarinak álltak széleskörűbben rendelkezésére, így a lánnyal tartott. Tudta, hogy hova fogja vezetni. Úgy ismerte a szafari egész területét, akárcsak a szobáját… már csak azért is, mert a tenyerét ugye nem nagyon nézegeti az ember, ha csak nem jósol. Vajon a sok félnek ránézni a tenyerükre, nehogy meglássák a jövőjüket? Lényeg a lényeg, tudta, hogy hova fognak menni, de ez nem kisebbítette Hinari kedvességét. Ő is nagyon szerette azt a helyet, és mivel már sokszor kutatott ő is itt új, ezidáig ismeretlen állatok után, így már számos teóriát is kidolgozott, és azelőtt tudta a válaszát a másik kérdésére, mielőtt az feltette volna.
-Borz. A borzok ásnak hatalmas üregeket és járatokat. Van külön alvóhelyük, éléskamrájuk, napozóterem, ahova bevezetik a napfényt, és még játszótér is a kicsiknek. Generációkon keresztül egy helyen vannak, és bővítgetik a járatokat akár több száz éven keresztül is. Több kilométer hosszú járatok, hatalmas területen, rengeteg kijárattal. Nagyon ügyes építészek.

by **Hinari** Hétf. Szept. 01 2014, 19:32

A kislányon látszott, hogy nem új neki a terep, ám ez mit sem változtatott a felálláson: amíg ő is nyitottan állt hozzá, addig én is folytattam az utat és a beszédet is, s egy cseppet sem éreztem magam rosszul, hogy valószínű kettőnk közül én leszek az, aki fog újdonságot is hallani. Alighogy befejeztem a helyszín és a lehetséges opciók felvázolását, Shu már gondolkodás nélkül vágta is rá a választ, ám én csak elmosolyodtam: úgy tűnik, tényleg majdnem minden benne van a füzetében, már azokból, amit nem tud fejből.
- Érdekes, igaz én valami nagyobbra számítottam – néztem szét újból, immáron borz-viszonylatból tekintgetve körbe – De ha borz, akkor legalább megfejtetted ezt nekünk. Köszi ^^ – legszívesebben játékosan megsimogattam volna a feje búbját, vagy átöleltem volna, ahogy a nagyobbak szokták a kisebb gyerekekkel, ám nem ismertem még őt annyira, s bármennyire is éreztem együtt vele Peter és Hisame miatt, mégis, nem tudtam velük közvetlenül viselkedni. Így, jobb híján csak a mosoly maradt, s kíváncsian szemlélődtem, majd ültem le egy nagyobb kőre, onnan mutatva az üreg felé.
- Furcsa, hogy még egyet se láttunk előjönni vagy feltűnni a környéken – mondtam – Pedig itt kellene lenniük, nem? – fordultam a lány felé, tovább folytatva a megkezdett beszélgetést. Én nem olvastam utána, annyira nem tartottam fontosnak, ám most, hogy itt voltunk, és újra felmerült a probléma, már tényleg érdekelt a megoldás is. S minthacsak válaszul érkezett volna, mozgást észleltem az erdőben, Nestorral egyszerre kaptuk oda a fejünket. Én csupán egy barna, gyorsan elhaladó foltot véltem felfedezni a sűrűben – lévén a Látást azt elfelejtettem aktiválni – a tűzsárkány azonban szó nélkül rugaszkodott el a talajról, s szegődött a vad nyomába.

by **Shukaku** Hétf. Szept. 01 2014, 23:11

-Nagyobbra?
Nézett fel egy pillanatra értetlenül, majd egy kis mosoly jelent meg az arcán.
-A borzok elég nagyok. Egy méter hosszú, és húsz kiló súlyú is lehet, ami szerintem már elég nagy. A nála nagyobb állatok már nem nagyon ásnak üregeket, talán még a vadkanok egyedül. Nem éri meg nekik, mert túl sok időbe telne, és nem védené őket eléggé. Még a rókák is általában más állatok által kiásott odúkba költöznek. És…
Újra elgondolkodott, hiszen ez a megfejtés nem volt nagyon nehéz, csak meg kellett figyelni a világban szereplő vadászható mobok közül, hogy melyek az üreglakó állatok, összehasonlítani azzal, hogy melyik életmódjába fér bele ez a cselekvés, és már ki is derült a nagy talány. De azért természetesen bólintott.
-Szívesen.
Az újabb kérdés azonban megzavarta egy picit. Biztosan, hogy a borzokról szeretné kérdezgetni Hinari, vagy csak megpróbálja elterelni a figyelmét Hisanméről? Nyilvánvalóan a második. Ha csodálta is a lány az állatkák által kivájt lyukakat, azért úgy tűnt, hogy nem tetszik neki, hogy nem valami hatalmas földalatti Dűne-kukac alakítgatta azt alagutat, meg nem fedezhet fel teljesen új lényeket, avagy talán még minibossra is számított… de persze Shu nem is várt többet olyasvalakitől, mint Hinari. A Liga vezetőjeként bizonyára csak a fejlődés lebegett a szeme előtt, és most, hogy kiderült, ezek csak borzok, és el ment a kedve, és már csak Shu miatt csinál úgy, mintha továbbra is érdekelné.
-Nem furcsa. hatalmas területeik vannak, rengeteg kijárattal. Biztosan ők is tudják, hogy a fa bármelyik percben kidőlhet, ezért már nem használják ezeket az utakat, hanem távolibbakban jönnek ki.
A tűzsárkány elröppenése ijedten kapja oda a tekintetét, de sem ő, sem Timidus nem mozdul.

by **Hinari** Csüt. Szept. 04 2014, 17:51

- Megkeressük őket? – fordultam Shu felé csillogó szemekkel, s már ugrottam is fel a szikláról, lenyitva a minimapot, kinagyítva a területet, ahol voltunk – Nem láttam még borzot, és… - kaptam észbe, hogy talán egy kicsit felfokozottan kezeltem a dolgot, majd zavartan vontam meg a vállam, közben azért elmosolyodva - Érdekes állatoknak tűnnek – fejeztem be végül. Tényleg kíváncsi voltam rájuk, akárhogy is számoltam, az egy méteres testhossz nem volt apró, s közvetlen testközelből látni egyet… jó kalandnak tűnt. Úgyis untam már a farmolást.
- Te tudod merre vannak? – pillantottam fel a térképből, majd kis átgondolás után már zártam is be, a menümmel együtt: valószínűleg a lánynak nem fog kelleni útmutatás, ha ismerte ezt a helyet, bizonyára tisztában van a szafari nagyrészével, butaság lenne azt feltételezni, hogy segítségre lenne szüksége. Ha beleegyeztek, úgy még utoljára körbenéztem, elnézve egy darabon a helyet, amerre Nestor eltűnt, szelíden hozzátéve, ha Shu arcán esetleg aggodalmat véltem volna felfedezni, hogy a tűzsárkány tud magára vigyázni. S ami azt illeti, Nestort tényleg nem kellett félteni, s abban is biztos voltam, hogy meg fog találni minket, ha pedig nem, úgy én fogom őt. Most viszont nem akartam magamhoz hívni, a hangos kiáltozás valahogy nem illett a borzleshez, s amilyen hiperaktív lett az átalakulása után, valószínű ő nem is érezné magát jól, ha csöndben és egyhelyben kéne maradnia. Nem, neki tökéletesen megfelelt az új kihívás, a gyorsan mozgó barna folt, a vadászat öröme és a fejlődés. Ha sikerrel jár, azt a rendszer úgyis jelzi nekem: ráérek akkor foglalkozni a kérdéskörrel, hogy hogyan fog felzárkózni hozzánk, ha tudom, hogy őt sem fogom megzavarni a vadászatában. Így egy utolsó pillantást vetettem még hátrafelé, majd követtem Shut, amennyiben mutatta az utat.

by **Shukaku** Csüt. Szept. 04 2014, 18:18

Kissé furcsállja a halálhír utáni gyors lelkesedést, de amit elgondolkodik rajta belátja, hogy Hinarinak igaza van. Hisame is ezt szeretné.
-Hát… izé… nem nagyon fogod tudni csak úgy megkeresni. Mondtam, hogy több négyzetkilométernyi területen vannak alagútjai, ráadásul nagyon nagyon óvatos is. Plusz még éjszakai állatok, azaz nem teljesen éjszakai, mert alkonyatkor kezd el vadászni, de nappal vagy az üregeiben bújik el, vagy pedig a magas fűben, az avarban, és csöndben marad. Főleg most, hogy megtaláltuk a várát, nem hiszem, hogy csak úgy előmerészkedne.
-Milyen jártasságaid vannak?
Teszi fel a kérdést hirtelen a sárkány, majd gyorsan meg is adja a magyarázatot.
-A nyomkövetés most jól jönne, és az egyéb kereső képességek is.
Meg persze ezen kívül Hinari többi képessége is érdekli, ha a céhvezér lesz olyan kedves, és megosztja velük.
-Igen, Timidusnak igaza van. Vannak csapások, ahol gyakrabban járnak az állatok, és ezt nyomkövetéssel még könnyebben meg lehet találni. Persze én már tudom az összeset, csináltam is pár térképet hozzá, de ha egyedül jönnél, akkor azokra hagyatkozhatsz.
És már le is hívja a menüjét, végigpörgetve a rengeteg elmentett térképrészletet, amelyet sokszínű vonalak hálóznak keresztül, jelezvén az állatok vonulásának az útját, gyakoriságát, a respawnolásuk gyakoriságát, és minden adatot, amit a két év alatt tartó megfigyelés folyamán le tudott magának jegyzetelni. Ezeknek a térképeknek hála, bár az elkészítésük hosszú ideig tartott, és az információszerzés rengeteg időt vett igénybe, de ma már pontosan tudja, hogy melyik vadat hol kell keresnie, de legalább is azt, hogy hol találja meg nagy valószínűséggel.
-Itt, itt és itt vannak kijáratai biztosan a várnak, amiket gyakran használnak, de nem hiszem, hogy sikerrel járnánk akár ott is nappal anélkül, hogy órákat kellene ücsörögnünk. De ha szeretnéd, akkor szívesen megmutatom, és hátha szerencsénk lesz.
A lány ereje neki is erőt adott, és persze nem akarta őt is letargiába süllyeszteni. Hisame vidámságából merített erőt, és Channak is megígérte, hogy igyekszik a jó dolgokra koncentrálni.

by **Hinari** Vas. Szept. 14 2014, 14:45

Figyelmesen hallgattam a kislányt, Timidus kérdése viszont kizökkentett, s mosolyogva kezdtem volna felelni, ám aztán mégsem akartam addig közbeszólni, amíg a sárkány és idomárja be nem fejezték. Elgondolkodtam kicsit, eddig nem is jutott eszembe, hogy például a keresést lehet másra is használni, mint itemek és nyersanyagok felfedezésére, bár, mivel sose volt ilyen jártasságom, nem érintett meg olyan nagyon a tény, hisz aligha tudtam hasznát venni.
- Hát nyomkövetésem az nincs, bár ha kell, meg tudom oldani, ne aggódjatok – mondtam végül, önkéntelenül is elképzelve a szituációt, ahogy majd pont én megyek borzlesre, és pont azzal az idióta fiúval. Megráztam a fejem. Nem, határozottan nem. Neutral

Az a két alkalom is bőven elég volt >.> - Viszont azzal segítenétek, ha a főbb kijáratok koordinátáit megosztanátok, bár remélem, hogy szerencsénk lesz, és nem lesz rá szükség – folytattam – A mostani útvonalat pedig lementem – tettem még hozzá, közben el is indítva a minimap adott funkcióját, jókedvűen, örülve neki, hogy eszembe jutott, és annak is, hogy Shu nem viselkedett teljesen elutasítóan az ötletem felvázolása után. Talán ő is képes lesz elterelni a gondolatait, legalább erre a kis időre. Mindkettőnknek erre volt most szüksége.
Amikor a lány megmutatta a jegyzeteit, a főbb kijáratokkal, csak bólintottam, megpróbálva átlátni, hogy mekkora távolságra lehetnek ezek egymástól, s hogy mekkora területet ölelnek fel, a szafari ezen területének egészéhez viszonyítva. Jó volt új dolgokat megtudni, s rájönni, hogy a szafari állatai kicsit másképpen működnek, máshogy vannak programozva, mint az egyszerű mobok a mezőkön. Azt hiszem, a mai napra le is tettem a vadhúsról, már amennyiben Nestor nem ejt el valamit, amíg távol vagyunk egymástól.
- Igen, örülnék neki, köszönöm – feleltem Shukaku kérdésére, majd követtem a párost, a borús hírek ellenére viszonylag jó hangulatban, várakozással telve. S alig haladtunk pár métert, meg is jelent a felugró ablak, mely tudatta velem, hogy a tűzsárkány medvét talált, ami azonban nem dobott semmit. Elmosolyodva zártam be a panelt. Majd legközelebb. Nem kell mindig a pixelezésre törekedni.

by **Shukaku** Vas. Szept. 14 2014, 15:11

Már a legutóbbi alkalommal is egyértelmű volt, hogy Hinari nem a bőbeszédűségéről lesz híres, és Timidusnak igencsak meg kell dolgoznia azért, hogy ebből a lányból bármifajta információt is kicsaljon. Persze egy halálhír után ez azért főleg igen nehéznek bizonyult, de míg másokat csak beszéltetni kellett, itt úgy tűnt, hogy Hinari tudja, hogy mekkora hatalom a tudás, és nem akart magáról semmit kiadni. Mindössze annyit tudtak meg eddig, hogy ő is sajnálja Hisamét, és haragszik Peterre -bár ezt jelenleg csak Shu sejtette, hiszen Timidus nem látta olyan jól meg azt, hogy az emberek érzelmei miként is jelennek meg az arcukon-, valamint azt, hogy nyomkövetés jártassága az éppenséggel nincs. De azt, hogy mi van helyette, azt már nem árulta el. Viszont valami más igencsak felkeltette a sárkány kíváncsiságát.
-Hogyan és mivel tudod helyettesíteni a nyomkövetés jártasságot?
Nem mintha nagyon aggódott volna azon, hogy szegény Hinari eltévedne, de az már nagyon is foglalkoztatta, hogy ha nekik nincs meg valami skilljük, az valamiképpen helyettesíthető lenne. Eddig ebbe bele sem gondolt, hiszen a skillek pont azért és úgy voltak kitalálva, hogy arra legyenek jók, amire ki vannak találva.
Shu persze csak bólintott, és már át is küldte Hinarinak azt a térképrészletet, amit a vár feltérképezése során készített magának. Nem volt ez annyira nagyon titkos, és mivel úgy tűnt, hogy a lány nem levadászni akarja az állatkákat, azt pedig senkitől nem tagadhatja meg, hogy gyönyörködjön bennük, így már röppent is az üzenet a céhvezérnek. Szép halkan közelítettek a főbejárat felé, amikor is a sárkány halk motoszkálásra lett figyelmes. Rögtön fel is röppent, és eltűnt a lombok között, majd kisvártatva egy csipogó hangot hallatott, mire Shu gyorsan Hinari felé fordult.
-Gyere!
És már rohant is, hiszen a sárkány a vészjelző hangját hallatta. Persze Timidus nem került veszélybe, de másvalaki igen. Nem mintha a sárkány nagyon meg akarta volna menteni a csapdába szorult kis cickányt, de tudta, hogy Shu így tenne, így hát jelzett neki. A kelepce még nem zárult össze, a kisemlős súlya nem volt elegendő hozzá, ám amint leszállt volna a kioldóról, amin éppen álldogált, bizonyára a szerkezet végzett volna vele. A kis idomár lassan közelített, majd egy hirtelen mozdulattal a pálcája segítségével taszajtott egy nagyot a mobocskán. A csapda persze a kezén csattant, és őt sebezte is, az állatka azonban sértetlenül elszaladhatott, és ez volt a legfontosabb. Shu egy könnyed mozdulattal nyitotta szét újra az eszközt, majd egy fejcsóválást kísérve eltette az eszköztárjába. Nem először találkozott ilyennel. Ezután csak egy mosollyal és egy biccentéssel jelzett Hinari felé, hogy semmi baj, mehetnek tovább.

/csapda, cickány, denevér/

by **Hinari** Csüt. Szept. 18 2014, 12:18

- Egyszerű – fordultam a sárkány felé – Szerezni kell olyan útitársat, akinek van – mosolyodtam el, elgondolkozva egy rövidke pillanatra: önkéntelenül is eszembe jutott az az este, amikor kétségbeesetten kérdeztem meg minden járókelőt, aki épp arra járt, s kértem, hogy segítsenek… lehet, hogy ha lett volna nyomkövetésem, még idejében odaérek? Talán nem késtem volna el… Sóhajtottam, s alig észrevehetően megráztam a fejem: Peter után nem hiányzott, hogy újra felidézzem Lewis halálát, ígyis eléggé elszomorított az előző fél óra, nem szabadna most ilyeneken agyalnom. Közben bólintva fogadtam el és mentettem le a Shu által elküldött adatokat, elcsodálkozva azok részletességén – Jó sokat foglalkozhattál vele – néztem a lányra elismerően – Köszönöm, azt hiszem még visszanézek párszor, hátha előhozzák a kicsiket is – azt ugyan nem tudtam, hogy milyen idős korban jönnek ki a járatokból a fiatal egyedek, ám kíváncsi voltam a borzokra, ha már tényleg az ő helyükön pihentünk Nestorral olyan sokat – Amúgy érdekes ez a szafari – mondtam hirtelen – Itt a vadak állatokként vannak programozva, s mindent csinálnak, amit odakint is, s amíg az egyszerű mobok ránk támadnak, amint a rendszerük érzékel minket, itt inkább elbújnak előlünk – gondolkodtam hangosan – Egészen más hozzáállást igényel…
Timidus előrerepülése megakasztott, s érdeklődve néztem utána, a jelzést követően gyorsan követve a lányt, kezemet a Katana markolatára helyezve, ha esetleg szükség lenne rá. A veszély azonban nem igényelt közbeavatkozást, már ami a kardot illeti: az állatka ugyan bajban volt, de mire leguggolhattam volna hozzá, Shu ügyesen ki is szabadította. Összeráncolt homlokkal néztem a helyet, ahol a csapda volt – Ki tesz ki ilyeneket a vadon közepére? – csóváltam a fejem rosszallóan – Mégcsak kapásnak sem minősül, ha elpixelezi a vadat – húztam el a számat. Az addig rendben, hogy vadászat, de én a magam részéről jobban preferáltam a tisztességes módszereket…

by **Shukaku** Csüt. Szept. 18 2014, 13:03

Oh, hát csak képesek akkor ezek a frontharcosok valamilyen szintű csapatmunkára, ha már odáig eljutottak, hogy egymás hiányzó képességeit egészítsék ki. Persze az továbbra is fura volt Timidus számára, hogy miként lehet az, hogy egy olyan nem igazán fontos eseménynél, mint a vadászat, ezek szerint sikerül ez nekik, és még ki is adják egymásnak az információkat, miközben amikor az állítólagos kijutásért küzdenek, ami olyan hű de fontos, akkor ez már nem megy. És ekkor még nem is fogalmazódott meg a petben, hogy pár nap múlva ott fog előttük állni a boss terme előtt, és segítő mancsot nyújtva hívja fel a figyelmüket erre a mulasztásukra, majd jön egy Ren, aki a tipikus szabályt nem követő, öntörvényű izgága valaki, meg persze Regi, aki még inkább, és szépen alá is írja az általa elmondottakat, és a magánakciójával már bajba is sodor mindenkit. Timi sokszor nem értette, hogy a frontharcosok közül ki is van igazából mellettük, és ki ellenük, és miért bomlasztják sokan a rendszert kérés nélkül is, mintha neki akarnának segíteni. Mindenesetre a magyarázatra rábólintott, mert a lánynak igaza volt. A Shuhoz intézett szavain azonban a kislány is csak mosolyogni tudott.
-Egy rózsaszín indikátoros mob szerintem nem támadna ránk, hanem ő is elmenekülne, ha nem kezdenénk vele harcot. Még mindig sokat járok a Kezdetek Erdejében, és nagyon régóta csak akkor kellett malacokkal harcolnom, ha kerestem őket. És ezek a mobok is megtámadnak, ha sarokba szorítod őket, csak ők nem nagyon tudnak sebezni, csak azt, amivel neked jönnek… mintha leesnél egy fáról.
A cickánymentés után elhangzott szavaira azonban Shu már fejcsóválással reagált.
-Ez nem igaz. Ha te helyezed ki a csapdát, és úgy kapja el a vadat, akkor jár érte hús, csak ezek a vackok megsebesíthetnek egy petet is, akinek kis szinten nincs olyan sok életük… és ezeket a csapdákat le lehet vinni a kisebb szintekre is.
Leguggolt a helyen, ahol a csapdát találta, és elkezdte nézegetni a nyomokat.
-És ezt is valaki idehozta. Ha követjük a nyomait, akkor lehet, hogy találunk még párat, mielőtt valaki belelépne.
És a lánynak igaza is lett. Egy mosómedvét szerencsére még időben megzavartak, mielőtt beleléphetett volna, és a csapdát is sikerült felszedni. Sajna ezekre a szerkezetekre hiába dobálna az ember követ, csak érintésre aktiválódnak, így mindig fel kellett áldozni azt az öt pontot, hogy valaki elpakolhassa. Persze nagy szinten ez nem jelentett semmit. Ami viszont jelentett, az egy kiselefánt feltűnése volt. Shu persze már látott elefántokat a szafari területén,. de mivel abban nem volt biztos, hogy Hinari is, így megpróbálta magukhoz csalogatni egy kis elemózsiával.

/mosómedve, csapda, elefánt/

by **Hinari** Hétf. Szept. 22 2014, 14:26

Egy pillanatra el kellett gondolkodnom rajta, milyen lehet a rózsaszín indikátor, de mivel a lényegen valószínű nem változtatott, így csak betudtam a jelzőt a kislány állatszeretetének, annál is inkább, mivel a piros mint szín általában a gyilkosokat jelöli. Nem mintha a sima mobok nem erre lettek volna programozva…
- Hát ha bekerülsz a látóterükbe, rád támadnak, a programjuk nem tudja, mekkora szintű vagy… az persze más kérdés, hogy még mindig elég sok a kis szintű játékos, akik rendre farmolják a vaddisznókat, így nem csoda, ha kevéssel találkozol – feleltem, miközben sétáltunk, időközben figyelmesen fülelve befelé, hátha a csapda kihelyezője még a közelben van. Azt hiszem, ha összefutnánk vele, lenne egy-két szavam hozzá.
– Tényleg? – emeltem fel a szemöldököm Shu kijavítására – Ezt nem tudtam. Akkor legalább megvan az ok… – sóhajtottam, kutatva egy kicsit a közeli bokorban, a fejemet csóválva, ahogy egy elrohanó mosómedve nyomán a kezemen csattant egy újabb csapda – Jó sok van belőlük – húztam el a szám s tettem magam elé a tárgyat, hatástalanítva azt, úgy, ahogy Shukakutól láttam az imént. Igaz, nekem nem ment olyan gyakorlottan, mint az idomárlánynak, de nem volt túl nehéz, s hamarosan már az inventorymban pihent az item, legalul, ahová az ilyenek valók – Amúgy mit csináltok a sok összeszedett csapdával? Van valami hely ahová ezeket le lehet adni, vagy csak le kell dobálni a szint széléről és kész? – kérdeztem, leporolva a szoknyámat, tovább nézelődve – Csak nem tárolhatjuk őket a játék kiviteléig…
Mire azonban gondolatban is a végére értem volna a lehetséges megoldásoknak, feltűnt a mozgás, így ajkaimat becsukva, kíváncsian néztem, ezúttal mi okozza a zajt. Az átlagnál egy kissé nagyobb tömegű állat baktatott a terepen. Csodálkozva figyeltem az elefántot, ahogy Shu megpróbálja közelebb hozni, még beszélni is elfelejtettem a nagy várakozásban. Már nem sok kellett volna, ám ekkor egy gyors röptű árny suhant el felettünk, nyomában enyhén megpörkölődött levelekkel. Nem lassított le, valószínű egy távolabbi esemény kelthette fel az érdeklődését. Én csak halkan sóhajtottam, úgy ingattam meg a fejem: vajon képes ő egyáltalán elfáradni?

by **Shukaku** Hétf. Szept. 22 2014, 15:10

Shu rengeteget gondolkodott már azon, hogy mennyire összetettek és bonyolultak at itteni állatok. Azt még neki is be kellett látnia, hogy a moboknak valóban csak az a céljuk, hogy kihívást jelentsenek a játékosoknak, és ennek a céluknak tökéletesen eleget is tesznek. Sajnos, ha valaki átlépi a támadási zónájukat, akkor sem menekülnek el, ha esetleg a saját indikátorukra rápillantva rájöhetnének, hogy mennyivel magasabb szintű is az ellenfelük. Vagy… igaz, azt nem tudhatta senki, hogy a mobok milyen színűnek látják a saját indikátorukat, hiszen a különböző szintű játékosok is különböző színűnek látták ugyanazon mob fölötti jelzőt még abban az esetben is, ha ugyanott, ugyanakkor tekintenek rá.
-Lehet. Viszont a magasabb szintű mobok már sokkal okosabbak. Például az elfek. Egyszer majd szeretnék az egyikükkel beszélgetni is. A magasabb szinteken szerintem pedig már ugyanolyan okosak és szervezettek lesznek, mintha petek lennének. Akkor talán már békét is lehetne velük kötni, feloszthatnánk a vadászterületeket meg ilyesmi…
Hirtelen hallgatott el. Egy frontharcossal beszél, nem Ozirisszel vagy nem Justinnal és Atoruval. Nem akart félni. Sokszor elhatározta már, hogy nem fog félni, nem fog hazudozni, és mindenkinek elmondja majd titkolózás nélkül a gondolatait egy békés Aincradról… de ez összeegyeztethetetlen volt azzal, hogy barátokat is akart. Illetve… már egyre kevésbé tudta. Még azok is elhagyták, akikkel úgy hitte, hogy jóban van. Össze sem kellett vesznie velük, egyszerűen csak eltűntek az életéből. Persze amiért hallgatott, az nem az volt, hogy félt, Hinari megutálja. Utálták elegen ahhoz, hogy ez már ne tudja nagyon foglalkoztatni. A lány utolsó szavai hallgattatták el. Valahogy mindig előkerült a játék vége… ami számára mindennek a végét jelentette. És a csapdák is… Timidus javaslatára tárolta őket, és a sárkánynak tervei is voltak velük.

by **Hinari** Kedd Szept. 30 2014, 14:17

Ahogy a lányt hallgattam, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyire és mit szóljak közbe, hogy mennyire érdemes pont ma, közvetlen Peter és Hisame után lelomboznom őt. Naiv volt, amilyenek a korabeli kislányok szoktak lenni, de nem én akartam az lenni, aki még az eddigieknél is jobba elszomorítja… úgy beszélt a mobokról, mintha képesek lennének a velünk való együttműködésre, mintha csakúgy, akarattal semmibe tudnák venni a programjuk által generált parancsokat. Arról nem is beszélve, hogy a játékosok se fognak csak azért lemondani a tapasztalatról, hogy „életben hagyjanak” pár óra múlva respawnoló mobokat. Amit Shu mondott, az mind szép és jó volt, de aligha akadhatott sok ember, aki hasonló álomvilágban élne… főleg, hogy ez csak számára volt az. Végül csak sóhajtottam. Elkezdhettem volna átbeszélni vele a dolgokat, de jelen helyzetben semmi értelmét nem láttam. Így csöndben sétáltam tovább, elnézve a közeledő elefántot, magamban elraktározva a lány szavait mint információt, de nem görgetve tovább a szálat, szándékosan nem folytatva azt.
- Jól letértünk az ösvényről – váltottam témát egy kis idő múlva, lenyitva a Shu által átküldött térképrészletet, pillantásom viszont még egy ideig a kislányon nyugodott: szomorúnak tűnt, hangulata csak ideiglenesen javult, s ezzel én se voltam másképpen. Önkéntelenül is eszembe jutottak a Peterrel eltöltött percek, és neki bizonyára sokkal több lehetett ezekből... olyan emlékek, amiket egy egyszerű borzles nem tud csakúgy elfeledtetni. Be kellett ismernem, hogy bármennyire is szeretném, képtelen vagyok hosszan elterelni az ő vagy akárcsak a saját figyelmem is, de ez nem jelentette azt, hogy ne próbáljam meg újra. Magam miatt is – Bár ahogy Nestor ténykedését elnézem, már rég elijesztett minden borzot a közelből – húztam el a szám, lemondó fejcsóválással nézve a füstöt, ami tőlünk nem messze szállt az ég felé.

by **Shukaku** Kedd Szept. 30 2014, 15:55

Hinari csöndben maradt, és a csönd olyan mélységes fájdalomként telepedett rájuk, úgy élte fel azt a kicsi, önmaga és az álmodozásai által gerjesztett jókedvet is, mintha valami százas szintű fegyver csapolná az életpontjait, csak ez éppenséggel boldogságpontokkal táplálkozott. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy miért hallgatott el Hinari. Az összes fölnőtt ezért hallgatott el mellette. Hülyének nézték, de nem akarták megbántani, így inkább nem szólaltak meg, Persze ez talán sokkal rosszabb volt, mintha megszólaltak volna, hiszen akkor lehetett volna tudni, hogy sajnálják vagy szánakoznak rajta, hülyének vagy naivnak gondolják-e, fogyatékosnak, vagy csak egyszerűen gyereknek nézik-e. Ezek olyan fontos különbségek voltak, amelyek bár magát a végeredményt nem változtatták volna meg, mégis képesek lennének árnyalni. Persze a felnőttek ilyenkor inkább hallgatnak, mert őszintének nem mernek lenni. Pedig az őszinteség egyszerű és nagyszerű dolog, de soha, egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentően fontos. A fölnőttek másik tulajdonsága az volt, hogy azt hitték, ha valamiről elterelik a figyelmüket, akkor a probléma már nem is létezik. Pedig ezt igazából mindig is gyerekes dolognak tartották, és kinevették a gyermeket, aki szemét eltakarva gondolta magát láthatatlannak, vagy lenézték a kislányt, aki álomvilágban, Kayaba világában szeretett volna élni, és elmenekülni a kinti világból, miközben ők is ugyanazt tették mindössze azzal a különbséggel, hogy ők nem voltak képesek elhinni ezt, nem tudták rendesen becsapni magukat, így csak ideig-óráig működött a varázs. Hinari is ezt tette most, és beszélt az ösvényről, amelyről igazándiból nem is számított, hogy letértek, hiszen Shu egy szóval nem mondta, hogy végig azt fogják követni, és beszélt Nestorrol, aki pedig igen messze volt. Egy dologban azonban igazat tudott neki adni a kislány. A sárkány ténykedése miatt nem nagyon fognak borzba botlani, így hát erre kénytelen kelletlen, de rá kellett bólintania. Ám ha már Hinari előhozakodott vele, akkor Shu feltette a kérdését.
-Hogyan került melléd?

by Ajánlott tartalom

Erdőség #2

Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2

Re: Erdőség #2