Re: Erdőség

by **Silence** Pént. Szept. 15 2017, 23:06

Fuwa mondhatni sokszor látogat vissza Taftba. Többek között ma is. Ma is azzal a céllal, hogy feékeresi korábbi pártfogóit. És mint eddig mindig, most sem tudta rászánni magát, hogy meglátogassa Grimmet. Egyrészt attól tart, hogy leszidja őt korábbi pártfogója, amiért eltűnt, aztán attól, hogy nem engedik el megint, márpedig ő nagyon szeretne a saját lábára állni, és úgy érzi, hogy lassan sikerül is. Stabil munkát ugyan még nem talált, de egy-egy kisebb feladatot minden nap sikerül összeszednie, így meg tud élni úgy-ahogy. Ez pedig némi önbizalommal, és bizakodással tölti el.
Tehát ahelyett, hogy a városban mászkálna, az ismerős erdőben lófrál, és igyekszik valahogy mégiscsak összeszedni a bátorságát, hogy Grimm elé kerüljön, mert hiányzik neki a 7 férfi, akik gondját viselték, és tanítgaták.
Mármint… Igyekezne, ha nem vonná el a figyelmét az erdő. Hiába ismerős, lenyűgözi ahogy a nap átsüt a fák között, a ködön keresztül… Ahogy ebben az enyhe félhomályban a virágok, és levelek kinéznek… Talál olyat, amit még biztosan nem rajzolt le, úgyhogy hamar leül, és elkezd rajzolni egy bokrot, amin csodaszép, piros virágok nyílnak. Valószínűleg így látod először: belemerülve a rajzolásba. Annyira, hogy ameddig két lépésnél közelebb nem érsz, nem vesz észre. Figyelmeztetlek: Könnyen megijed a hirtelen megjelenő emberektől, úgyhogy ha lehet mielőtt közel mész, valahogy hívd fel magadra a figyelmét.
Ha kivárod inkább, ameddig befejezi, akkor elkészülve egy darabig nézegeti a rajzot, hasonlítgatja a látványhoz, és úgy néz ki nem egészen úgy sikerült a rajz, ahogy szerette volna…

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Szept. 18 2017, 17:52

Jól esett eltölteni a nyár utolsó foszlányait, így egy kis ejtőzéssel. Közelegnek a hidegek, melyek bár nem olyan veszélyesek, mint a 20-as szint felett, de kissé kellemetlen a tudat, hogy az összes szint kissé le fog hűlni. Legalábbis néhány kivételtől eltekintve. A 11. szint nem tartozik ez a kevéske szintbe, de nem is probléma. Annak ellenére, hogy a kánikulák már elmúltak, az erdőben mégis kellemes légkör uralkodik, mely se nem túlforró se nem túl hideg. Pont kellemes. Éppen ezért mentem egy kicsit lazítgatni az egyik fa ágáról el-elnézelődve. Nem kifejezetten terveztem szundítgatni, főleg azért, mert annyira nem népszerűtlen helyez az erőd, és nem örülnék neki, ha valaki kicsit „zajosabb” ébresztőt nyújtana nekem. Így amennyire tudtam egy-egy ásítgatás között próbáltam ébren maradni. Nehézkes volt, de nem lehetetlen. Viszont annak ellenére, hogy viszonylag csendes volt a környék, hamar találtam magamnak egy kis beszélgető partnert. Egy cuki lány formájában. Aranyos volt, pont a fogamra való, de mindezek ellenére se mozdult meg bennem semmi az ügyben, hogy megpróbáljak rámászni. Végtére is nem állat vagyok, nem próbálok ágyba vinni minden nőt, akivel találkozok… meg… kicsit hasonlít anyámra. Rég volt már, mikor utoljára láttam édesanyám. Nem most nem a mostohámra gondolok, aki bár mindörökké anyuztam, hanem a vérszerinti anyámra. Hm… de most tényleg… mintha csak fiatalabb verziója lett volna. Elmosolyodtam, ahogy ezen morfondírozok. Kicsi a világ. Úgy tűnt a lány nagyon el volt foglalva a rajzolgatással (innen is tisztán kivettem mit csinál, hála a látásomnak), így egyelőre úgy döntöttem nem piszkálom. Volt egy csöppet gyermeteges légköre a lánynak, mintha jóval fiatalabb lenne mentálisan, mint ahogy kinéz. Egészen addig még csak nem is szóltam, hozzá, míg látszólag el nem készült, majd mikor látszólag befejezte a munkát, lábamat lelógatva, előrehajolva szólítom meg.

- Szia Szépségem. ^^ Mond csak mit rajzoltál? – kérdezem tőle nyugodtan baráti hangon.

by **Silence** Szer. Szept. 20 2017, 00:29

Rajzolás közben Fuwa teljesen megnyugszik, az első néhány vonásnál ugyan még látszik rajta a feszültség, és a vívódás, de miközben belemerül a rajzba, az utolsó vonásokra már teljesen nyugodtan figyeli a kinézett bokrot, a virágokat, és minden vonalat megfontolva, alaposan kitalálva húz a papírra. Az eredmény ugyan nem olyan mint ő szerette volna, de senki sem mondaná, hogy rosszul sikerült a rajz. Talán aki ismeri azt a növényt, amit rajzolt, a rajza alapján felismerné, és megnevezné. De tankönyvbe azért nem illő ábra róla.
Mondanom sem kell, hogy ő nem vesz észre téged, ameddig meg nem szólítod. Akkor viszont kicsit megijed, és elkezdi keresni a szemével, hogy ki szólt hozzá. Kicsit tanácstalanná válik, amikor nem talál a földön semerre abban az irányban, amerről a hangodat hallani vélte. Aztán végül megteszi, ami talán sok embernek nem jutna eszébe: fölfele is elkezd nézelődni. Így már hamar kiszúr. Kicsit elpirulva lapoz egyet a füzetben, és írni kezd. Éles érzékeid lehetnek, ha érzed körülötte a gyermeki, ártatlan aurát, hiszen rajzolás közben, és még most is, hogy kicsit zavarban van nem nézném ki belőle, hogy rengeteg területen hiányos a tudása. Hamar mutatja feléd az írást. Egyszerű írásjelekkel, szépen, de eléggé iskolásan formálva a betűket írta le a választ neked, és mutat a bokorra, ami a "modell" volt a rajzhoz.

Ezt a bokrot rajzoltam.

Közben kíváncsian méreget. Valahogy úgy, mintha épp lerajzolni készülne. De csak áll, és nézeget, néha-néha inkább egy-egy fát vagy madárkát nézve, rajtad sosem tartva néhány másodpercnél tovább a tekintetét.

by **Tsujimoto Eiki** Pént. Szept. 22 2017, 22:50

Volt valami különös ebben a lányban. Nem tudtam megmondani mi, de úgy éreztem, mintha valami más lenne benne, mint a többiekben. Egyrészt, mintha ismerném valahonnan, másrészt olyan furcsa… olyan nyugodt… kb olyan érzésem volt, miközben öt bámulom, mintha nem is egy életveszélyes, már több száz emberrel végző játékban lennénk. Ezt hívnák gyermeki varázsnak? Hm… nem tudom. De valahogy a „gyermeki tisztaság” jutott eszembe, ahogy egy kezdő játékosnak tűnő személlyel találkozok a 11-es szinten, ahova nagy eséllyel csak a kiképző miatt kerülhetett ide, ráadásul a mobrajtaütést teljesen figyelmen kívül hagyva, belemélyedve saját cuki kis világába, a lányka önfeledten rajzolgatja a ki képét. Hm… különös… de tényleg. Mikor megszólítom végül azért kiszakadt ebből a kis csöppnyi magányos fantázia birodalomból, majd miután visszatért a földre, hamar elkezdett utánam érdeklődni, legalábbis a hang után kutakodni, majd nemsokára meg is talált végül. Mosolyogva teszem fel a kérdést, melyre ő egészen furcsán reagál. Kicsit mintha lassú lenne. Vagy mintha visszamaradott. Esetleg szégyellős. Nem igazán nem tudom megállapítani miért, de ezen az írogatása se segít. Nem néztem furcsán a lányra, egyelőre nem akartam megosztani vele a vádjaimat, amik fejben elhangzottak, szimplán megtámaszkodva combomon, előrehajolva próbálok beszélgetést indítványozni.
- Értem … biztos nagyon érdekek lett ^^ Ahogy néztem, szeretsz rajzolgatni és ez így van jól, de legközelebb vigyázz a környezetedre is jó? – fedem meg játékos mosollyal – Amúgy Tjusimoto Eiki vagyok, de szólíts csak Eikinek, vagy Ei-nek… mindegy, ahogy szeretnél. – nézem fürkészve, bár nem túl feltűnően, majd ha ismét írásban próbál válaszolni azért rákérdezek – Mond csak miért írogatsz? Szégyenlős vagy?

by **Silence** Szomb. Szept. 23 2017, 20:29

Nézd el neki. Neked is kissé kifacsart lenne a veszélyérzeted, ha állandóan mindentől védtek volna. Ha akár egy mob is lett volna a közelben, amit észrevesz, már más lenne a helyzet, de így nem gondol bele, hogy egyébként ez az erdő veszélyes lehet. Ami pedig játékot illeti… Neki egy fantasztikus világ, ami nem különbözik a valóditól, csak annyiban, hogy itt látja milyen szépek a virágok, és hallja milyen szép a madarak éneke. Miért gondolná alapjaiban veszélyesnek?
Egyébként… tévedsz. Nem kiképzővel jutott a 11. szintre, sőt, felmehetne egészen a 18. szintig, ha nem lennének koboldok. Grimm mellett gyűjtött öt év alatt 18 szintnyi exp-t, ami azért egyáltalán nem túl nagy teljesítmény…
Hát… Nem hiszem hogy Fuwa úgy visszamaradott, ahogy te gondolod. De tény, hogy sokkal le van maradva a korabeli lányoktól. És a zavara miatt picikét lassú is.
Amikor azt mondod, biztos érdekes lett, akkor eki nem tűnik fel, hogy igazából annyira nem vagy kíváncsi a rajzára… Úgy veszi, szeretnéd látni, úgyhogy visszalapoz egyet a füzetében, és megmutatja neked, amit rajzolt. Közben bólogat, hogy igen, szeret rajzolgatni, és furcsán néz rád, meg körül, amikor arra kéred, legközelebb figyeljen a környezetére. Mi van itt, amire vigyázni kell? Semmiféle veszélyes mob, vagy novény nincs a közelben…
A bemutatkozásodra kezdené írni a nevét, de közbe kérdezel, úgyhogy a neve helyett a választ kezdi írni, közben kissé elpirulva megrázva a fejét, hogy nem szégyellős.

Az a helyzet, hogy nagyon nehezen tudom megformálni a szavakat,

úgyhogy rengeteg erőfeszítésbe kerül, hogy megszólaljak

És akkor sem igazán szoktak megérteni… Egyszerűbb leírni amit szeretnék.

by **Tsujimoto Eiki** Hétf. Okt. 02 2017, 23:35

Nem tudtam eldönteni, hogy a lány a lány ennyire nem érzékeli az emberi érzéseket, kifejezéseket, vagy tényleg ennyire másképp gondolkozik, mint én. Jó az is igaz, hogy többször mondták már, hogy nagyon nehéz olvasni a szavaimból, mert nagyon rosszul alkalmazom a szarkazmust, vagy a metaforát. De nem hittem volna, hogy ennyire. Mindenesetre mosolyogva fogadtam a rajzot, bár annyira nem tudott felizgatni, mint ahogy a lányt. Érdekes-érdekes, jobban rajzol, mint én ez tény (én leragadtam a pálcika emberkéknél meg a vonal állatoknál… heheh) de a társadalomnak ez a művészi rétegződése valahogy sose igazán mozgatott meg. Festészet… Szobrászat… Rajzászat (xd). Nem tudom. Lehet, bennem van a hiba, nem másban, de én valahogy sosem tudtam magam bemesélni azokat a dolgokat, amiket a nagy szakik belemagyaráznak a dolgokba. Mindenesetre nem akartam letörni a lelkesedését. Ha ehhez van kedve, had csinálja. Én nem rontom el a hangulatát. Az viszont más kérdés, hogy így elég nehéz lesz vele kommunikálni, hisz állandóan arra kell majd figyelnem, hogy mit írogat. Lehet, hagyom majd, had rajzolgasson és én majd arrébb megyek, piheni. El is nyomok egy tompa ásítást és le is ugrok az ágamról. Persze mivel közben újabb adag olvasnivalót adott három szakaszban is, azért ezt még gondoltam megvárom. Kicsit elgondolkodtam a dolgokon és úgy voltam vele, hogy vagy néma volt kint, vagy süket, esetleg lehet, csak simán nyelvészeti problémai vannak. Bármelyik is voltak a gondjai, azért kicsit sajnálom szegényt. Mindenesetre nem mutattam ki, tudom jól, hogy az emberek ritkán szeretik, ha sajnálgatják őket, néhány embernek igen kellemetlenné válik az állandó részvét, meg hasonló.
- Átérzem a fájdalmad. – szólok végül fel – Ha nagyon kényelmetlen a sok írás, majd szólj nyugodtan és elmegyek. A felszerelésedből ítélve még kezdőnek tűnsz, annak ellenére, hogy ez a 11. szint. Ha kell segítség, majd szólj nyugodtan ^^ Mrs… Öhm… - szólítanám meg, de igazából nem tudom, így inkább ennyiben hagyom a dolgokat, ha nem árulja el a nevét, akkor nem kényszerítem.

by **Silence** Kedd Okt. 03 2017, 00:02

Ennyire nem veszi észre. Öt év alatt senki nem tanulja meg a metakommunikációt… Fuwa sem. Kifejezetten sokat fejlődött ezen a téren, mióta Aincardban járkál, de még mindig csak a leggyakoribb, legalapvetőbb érzelmeket ismeri fel: öröm, harag, félelem, fájdalom. Ezek finomabb árnyalatait nem tudja megkülönböztetni.
Ő nagyon szeret rajzolni. Egyrészt, mert élvezi viszontlátni a papíron amit a szemével megfigyel, másrészt mert ettől úgy érzi, jobban megragad az emlékezetében amit szívesen látna újra.
Oh, már befejezte a rajzot, úgyhogy a jelenléted nem zavarja. És nem te vagy az első, aki szerint nehéz vele kommunikálni… Hidd el, neki nehezebb. Főleg egy nagyobb társaságban. De ne aggódj, ha kicsit hozzászoksz,m ár szinte észre sem veszed Smile

Az ásítást követően kérdőn néz rád. Álmos vagy? Ő nem akarja megzavarni a pihenésedet...
Jelen állapotában ne sajnáld. Rendkívül boldog, és nagyon izgalmasnak találja a sok újdonságot, ami körülveszi. Igen, lehetne jobb is, és kényelmesebb... De ő így is szereti az életét.
Furcsán néz egy pillanatig. Fájdalmát? Nem fáj neki semmije Smile

De azért bólint, hogy rendben, ha kényelmetlen lesz, szól. Egyébként hozzá van már szokva az irogatáshoz, úgyhogy nem könnyen válik neki kényelmetlenné a dolog.
Na igen… Grimmtől felszerelést nem kapott. Úgyhogy az egy szem kardját kivéve a kezdéskor kapott felszerelés van csak rajta. De nem javít ki, hogy ő már a 18. szinten van, mert lefoglalja, hogy leírja neked a nevét. Igen, megérti, hogy a nevét akarnád mondani, és azt is tudja, hogy még nem mondta el. Pár pillanat múlva fel is mutatja neked a füzetét

Otomura Fuwako vagyok. Aincardban Silence.

Aztán néhány pillanat fáziskéséssel meg is hajol japánosan, ahogy bemutatkozáskor illik.

by K1 Hétf. Dec. 03 2018, 15:14

Ismerkedés
Már közel egy éve voltam már a játék úgynevezett foglya, annak ellenére, hogy önként vállalkoztam erre az egészre, ismerve a veszélyt. Jó pár kalandban és csetepatéban vettem részt, de közel sem annyiba, mint az ottani veteránok. Egészen addig úgy gondoltam bizonyos dolgoknak sosem fogom a hasznát venni és nem is törődtem velük. Néha napján viszont jól esett volna, hogy ha ezt vagy azt kipróbáltam volna, de úgy gondoltam addig is megvoltam nélkülük. Tudtam, hogy sokan csinálják, de engem egyáltalán nem érdekelt, vagy csak próbáltam elhitetni magammal. Ám egyszer a tizenegyedik szinten valami történt velem, talán megfordult a bogár a fejemben, vagy csak a reggeli feküdtem meg a hasamat. Oda mentem egy deres bajszú szakemberhez, aki látszólag pont ilyesmivel foglalkozott és mosolyogva üdvözölt engem.
- Jó napot kívánok. Mit tetszik, parancsol, egy csinos hölgyet vagy a fiúkat jobban kedveli.

Nem akartam hinni a fülemnek, ezrét meg is ráztam a fejemet, hátha még mindig alszom, de nem halottam többször. A félre értés elkerülése végett az illető lovakat adott bérbe olyan kalandoroknak, mint én. Felhívta a figyelmemet, hogy ehhez szükség lesz a megfelelő jártasságra, amit én ott helyben el is intéztem. Kifizettem neki egész napra a bérleti díjat és kaptam cserébe egy halvány barna színű lovat. Tévében már láttam ilyesmit, de élőben sosem öltem ilyen vagy ehhez hasonló állaton. Megfogtam a kantárját majd egy határozott mozdulattal felugrottam rá és ugyanazzal a lendülettel puffantam a túloldalon.
- Néha szükség van egy kis gyakorlásra. – mondta a férfi.
Én gyorsan körbe néztem, hogy látta-e valaki eme csúfos érkezésemet, de úgy tűnt minden rendben van. Megfogtam a kantárt és kivonultam a városból egy kis tisztás szerűséget keresve ahol nyugodtan tudok gyakorolni.

by **Joey Chrome** Hétf. Dec. 17 2018, 18:54

- Nem látoook!
- Vedd le a vödröt a fejedről!
- Nincs is rajtam!
- Akkor meg nyisd ki a szemed!
- Úgy se látoook!
- Akkor meg ne nyafogj! - Eiji ezzel meg is oldotta a bajomat. Mégis hogy gondolta, hogy ebben a ködös erdőben le tudunk bármit is vadászni, ha az orrunkig se látunk?! Mit akar itt megfogni egyáltalán, Voldemort kígyóját?! Júj, tényleg, remélem itt nincs egy szál se! Legyenek inkább pillangók! Azok senkit nem öltek még meg! Ugye? Mindegy, a lényeg, hogy mentünk a ködben, én viszonylag kóvályogva, néha azt kiabálva, hogy Marco, hogy Eiji visszaválaszoljon, hogy kuss, minden alkalom után egyre idegesebben. Egy ideig ez ment, viszont egyiknél Eiji nem válaszolt. Megálltam, s megijedten álltam egy helyben.
- Eiji? - semmi – EIJI?! - semmi. Úristen, megette valami a ködben, s lehet én leszek a következő! Fogtam hát magam, s elszaladtam egy irányba. S reméltem, nem botlok bele abba a valamibe. Nem akartam most semmivel találkozni Eiji-t leszámítva, főleg nem a suttogó árnyizéket, akik simán kicsinálnak engem, s kihalok, mint a dinoszaurusz. Valahogy valamiért egy tisztásnak látszó területre jutottam, s megpillantottam egy magas, négylábú valamit…
- ÁÁÁ, a fejetlen lovas!! - hirtelen ez jutott eszembe, s könyörögni kezdtem neki:
- Ne vidd el a fejemet, még én is elvesztem sokszor, s a többi lovas szerint gyári hibás is ráadásul!! - miért nem inkább pillangók vagy ragunyulak, azokból úgyis ragut lehet készíteni! Vagy nem azért ragunyúl a neve? O.o Meg lehet főzni egyáltalán? Na mindegy, könyörögtem tovább a lovasnak, bár nem is láttam, hogy nem kel a fejem neki, mert már van egy nála.

by K1 Hétf. Dec. 17 2018, 19:33

Úgy éreztem az a hely tökéletes lesz arra, hogy meg tanuljak végre lovagolni, hiszen hogyan néz ki egy lovag a hátas állata nélkül. Úgy kellett volna hívni engem, hogy lovatlan, mert minden hova gyalog mentem. Azt halottam, hogy a régi időben mikor nem volt mit ennie megették ezeket az állatokat. Állítólag mind a mai napig ínycsiklandozó csemegének számítanak, bár én magam sosem kóstoltam volna. Szent meggyőződésem, hogy bizonyos állatok arra születtek, hogy megegyék őket a többiek viszont nem. Néhány gazdaságban még mindig használták szántáskor vagy a szekér húzására, de már egyre ritkábban látni ilyesmit. Én is csak egy ismerősömtől halottam, aki erről beszélt egy szomszédjának a testvérének a nagybátyával.

Szóval ott voltam egy magamban és megpróbáltam megtanulni ezt a nyavalyás lovaglás nevű dolgot. Csak nem lehetett olyan nehéz a dolog, hisz jó pár embert láttam ilyen állaton lovagolni. A kezdetek elég biztatónak tűntek, ugyanis mikor odakint elültem rá nem zuhantam le, mint az első alkalommal. Megrántottam a kantárt, hogy induljunk el előre, ami meg is történt, ám amikor azt a parancsot adtam ki, hogy forduljunk be, ő balra ment én pedig előre repültem. A köd sem segítette a dolgomat, igaz nem is hátráltatta ugyanis érezni kellett a lábaim között lévő állatot nem pedig látni. Mikor sokadszorra próbálkoztam szinte a semmiből előbukkant egy a hangjából ítélve egy srác lehetett, viszont úgy vinnyogott, mint egy kislány és valakivel nagyon csúnyán összekevert. Azért könyörgött nekem, hogy ne vegyem el a fejét, mert így is van vele egy kis pity-puty. Elég szórakoztatónak tartottam ugyanis emlékeztetett arra az időszakra mikor abba a világba kerültem.
- Van sajátom. – mutattam a fejemre és addig ott tartottam, míg rám nem nézett.
Leugrottam a ló mellé hátha így kevésbé tűnők félelmetesnek abban a kísérteties ködben. Még senki sem gondolta, hogy egy szörnyeteg vagyok így ezt egyfajta bóknak vettem.
- Mit keresel itt?
Úgy álltam ott akár egy márványból faragott koszóbor, határozott ám, de kissé komor.

by Ajánlott tartalom