Sword and Phoenix

Hajjaj, mégis kellett volna valamiféle leckéket vennem, csak hát amíg az Anat élt, addig folyton mindenki a bossokkal volt elfoglalva, aztán én is inkább arra törekedtem, aztán jött a frissítés ezekkel a céhizékkel, és csodálkoztam is, hogy kereskedők legyünk, ne frontharcosok, de én ezt rábíztam az Anatra, mert ő mindig jobban értett hozzá, meg ilyesmi, és már megint nagyon sokat dumálok fejben ><
Mondjuk kell is, mert mikor Arisu megszólal, hogy nem működünk hatékonyan, és el is magyarázza, hogy szerinte miért, egyrészt én elszomorodom - és ezt nem is leplezem -, másrészt a Hugi éktelen haragra gerjed és nagyon oda kell figyelnem, hogy nem törjön elő, de azért ökölbe szorulnak a kezeim, szerintem ha nem digitálisak lennénk, most elfehérednének
~Mégis mit képzel magáról? ><  Engedj előre, szétharapom a torkát! Még jó, hogy szét vagyunk csúszva meg nem működünk jól, *cenzúra*, most halt meg a vezérünk, te tudálékos liba!~
Ne szidjad már szegényt, nem tudhat róla mindenki azért, vagy elfelejtette, vagy ki tudja, nem is ismerhette szerintem, és hagyd, nem tudálékos, nagyon is kedves meg aranyos és segítőkész  Nincs vele semmi baj, nekem tetszik, mert cuki. De várj, majd beszélek neki én, asszem, de csak azért, hogy te lenyugodj >.>
-Hát... most épp... azért vagyunk lassúak, mert... a vezéralakunk... meghalt... -najó, az utolsót már nem tudom, mennyire halkra sikerült mondanom, nem akartam hangosan, és még mindig szorongatom a ruhám szélét, mert a Hugi dühös, hogy az Arisu tapintatlan meg ilyesmi, pedig szerintem van neki tapintása  Én meg csak... nekem meg csak hiányzik az Anat. Nagyon hiányzik
Viszont legalább a Hugi csak fújtatott egyet és abbahagyta a morgást, így megint csend van, csak érzem őt olyan kis vörös gócként a fejemben, ami kavarog össze-vissza, és vicces mondjuk, mert ha ilyenkor ördögszarvakat meg farkat képzelek oda akkor nagyon cuki és muris, de mondjuk most erre nincs is kedvem. Elmosolyodom, mert Ari nem is akarja végül firtatni, feláll és elköszön, én meg még előtte szintén felállok nagy hévvel és meghajolok, ahogy a japánok szoktak :3
-Persze-persze, és köszönöm én is :3 És... vigyázz magadra
Najó, szerintem már végül ezt is csak sutyorogtam. Én mondjuk maradtam egy nagyon picit még, mert megittam az italom, aztán elmentem én is, de hagytam azért kicsike borravalót helyette is. Mert biztos elfelejtette

//Köszöntem én is :3
Saya's Trading Skill Increased to 1 \o/ //

"előzmény"  Cearso 
 
-Pontosan.  Ezek szerint mind a ketten más névvel illetjük meg. :3
Feljött az átkos viadal is. Pedig aztán az-az, amiről soha többet hallani sem akarok…
-Nincs miért bocsánatot kérned. Egyikünk sem gondolkozott. Egyébként meg te legalább nem tűntél el, nem úgy mint az a jó madár Danee. 
-De ennyit pont elég is volt beszélnünk a viadalról. Elég szépen megjártam és nem akarok sokat foglalkozni ezzel. Ami ott volt elmúlt, ami történ megtörtént és nincs mit ezen szépíteni. ^^
Beszélgetünk, meg harcolunk is. Sőt többnyire csak beszélgetünk és nekem nincs is kedvem harcolni. Főleg azután, hogy ilyen könnyen eltudta venni a kardom. Engem inkább a beszélgetős szál érdekel jobban.
-Tudod mit? Akkor zárjuk le itt a harcot és beszélgess nekem. Te úgy is okosabb, meg jobban informáltabb vagy min én. Szóval leinformálhatnál engem is picit, úgy sem árt néha tudnom is dolgokról. :3
Meg se vártam a válaszát, már fel is adtam a küzdelmet. Teljesen mindegy lett volna, hogy mit mond, így is úgy is feladtam volna a játékot.
-Most pedig kérem vissza a kardom.
Tartom a tenyerem és amint vissza kapom el is teszem az invertorymba. Úgy se kell az most már. Majd megragadom a kezét és húzni kezdem magam után.
-Gyere, itt nem jó beszélgetni. Keressünk egy helyet, ahol nyugodtan letudunk ülni és beszélgetni. Na, meg persze ahol lehet sütit is enni, meg ilyesmiket. :3
Egészen a Sword and Phoenix-ig vonszoltam magammal. Onnantól hagytam, hogy maga mehessen, arra amerre akar. Pontosabban az asztalhoz, amihez lehuppantam.
-Nos, akkor hol is tartottunk a beszédben? 

-Nekem egy kicsit rossz a névmemóriám, ezért mindenkinek adok egy neki illő becenevet, amiről gyorsabban fel tudom ismerni. Az Aranyszem is ezért van. Ugye nem zavar?
Nem igazán akarom, hogy a betegségem miatt megutáljon. De addig még nem jutottunk el, hogy őszintén beszéljek is az én kis hibámról.
-Rendben, akkor nem fogom ezentúl felhozni a témát. És felejtsük is el, ha azt szeretnéd.
-Zárjuk, ha ennyire szeretnéd.
És már véget is ért a küzdelem.
-Visszakapod, de majd csak ha kiérdemelted. Addig nálam marad.
Kihasználom a mester szintre emelt bűvészkedésemet, majd egy ügyes mozdulattal úgy tettem, mintha eltenném az inventorymba a kardot, de mivel véget ért a küzdelem, a fegyver automatikusan visszakerült a lányhoz. Hiába nem vagyok harcművész, az elvett fegyver az elvett fegyvernek számít. És a küzdelem végén mindig visszakerül a jogos tulajhoz.
Azért az, hogy elkezd maga után húzni, nem egy kicsit lepett meg. Még ellenkezni sem maradt időm. Mekkora erő lakozik ebben a kis lányban.
A hely ahova cipelt elég ismerős volt. Marluna ugyanis nagyon sokáig itt húzta meg magát, míg sikerült szert szereznie egy hasznos kis szobára a Kayaba Kaszinóban. Tehát nem most járok itt először.
-Minden vörinek ez a törzshelye?
Csúszott ki a számon, mikor egyberaktam a darabkákat, miközben leültem Miu-val szemben az asztalhoz.
-Valami olyasmiről volt szó, hogy szeretnél jól informált lenni, és szeretnéd visszaszerezni a fegyvered. Meg arról, hogy sütizni szeretnénk. Mit szeretnél, miről beszéljek?

-Hosszabbnak tényleg hosszabb, de én ezt sokkal könnyebben jegyeztem meg. És ha téged ez nem zavar, akkor továbbra is ezt használnám.
És már ezt is szoktam meg. Tehát elég nehezemre esne máshogy hívnom Aranyszemet, mint Aranyszem. Amíg senkit se zavar a dolog, addig rendben is vagyunk szerintem.
-Csak azért mondtam, mert ismerek egy vöröst, aki elég gyakran ide hív, mikor találkozunk. Tőle is rengeteg dolgot tanultam meg. Például azt is, hogy az emberek képesek a változásra, és szükségük van legalább egy apró kötelékre.
Eszembe jut, miként találkoztam először Marlunával. Akkor eszembe se jutott, hogy mi egyszer valamikor olyan kapcsolatot ápoljunk, mint most.
-Ezek szerint rájöttél a trükkre.
Mosolygok a lányra, mikor megemlíti, hogy a kardja már rég nála van.
-Kazuma.
Segítettem ki a lányt, mikor egy kicsit belezavarodott a névbe.
-Biztos nem ismered? Csak reménykedtem, hogy az azonos színű indikátorotok miatt összehozott titeket a sors már legalább egyszer. Mindegy, ha nem, akkor nem. Nem mintha ennek törvényszerűnek kellene lennie. Ezek szerint majd úgy futok össze vele, hogy alig tudok róla valamicskét. Már csak ki kell találnom valami apró indokot, amivel közel kerülhetek hozzá.
Végül én is ugyanazt rendeltem, amit ő, de mielőtt hozzáláttam volna az ételhez, még válaszoltam a kérésére.
-Mi az, amit tudsz? Mert nehéz újat mondanom, ha a régi ismereteidet nem ismerem.

//Kezdetnek nyitódal \o/: https://www.youtube.com/watch?v=hsqa_6GoqN4

Megy a szokásos élet; a zene szól, rossz vagy jobb képűbb arcok járnak és kelnek a kocsmába, a kalinkamaty kihagyhatatlanul zajlik, és a részegek hangosan énekelnek. Totálisan még nem voltam betépve, de már meglátszottak rajtam a becsiccsent állapot előjelei. Csak úgy néztem ki a korsó söröm mögül, és gondolatban tettem a csípős megjegyzéseket mindazokra, akik már a látványból is okot adnak arra, hogy ezt a tiszteletet meg is érdemeljék.
Itt van például ez a hájas disznó ott a saroknál. Több benne a zsír, mint az ész meg skill együttvéve sem, de azért fel akarna vágni egy-két NJK csajszinak, akik arra van beprogramozva, hogy kiszolgálják a vendégeket étellel és itallal, semmi másra. Vagy ott van az a fekete göncös páva, akinél csodálkozhat az ember, hogy elbít egy akkora kardot, pedig egy elvékonyodott vakarék, ráadásul harcos. Biztos az sokat tett a súlyemelésre, habár ki tudja....
Na de nézzenek oda, mi jön be az ajtón! Mi ez? Színes rivaldafellépés? A játék tónusai számomra elfogadható enyhén sötétebb tónusúra állítottam be, de még így is bántja a szememet az az ostoba szőke kiscsaj a rózsaszín felszereléseivel. Ha Kayaba tehetné, ezzel a szöszikével meg magával a játékkal reklámozhatná a Barbie babákat a naiv, még befolyásolható kislányoknak.
Mikor nagy nehezen sikerült levennem a szemem a rózsaszín jelenségről, visszatértem a korsóhoz, és legurítottam. Remélem még ma elrészegedhetek egy kicsit, mert már ez a mai látvány lassan kiégeti az agyamat is, nemhogy a szememet. Ha szerencsém van, még ma eltakarodik a barbibaba, meg rajta kívül még néhány cirkuszba való bolond is.
Ezekkel kell végigvinnem még 76-77 szintet? Jobb lenne összekapkodnom magam, mert ha további szintekre akarok jutni, nem kéne itt dekkolnom ezekkel a selejtekkel. Ha lesz rá lehetőség, nyitni fogok egy saját kocsmát, saját felszolgáló NJK-kal, és csak igazi igazi játékosokat fogok fogadni. 18 éven aluliak és selejtek kizárva!
A zene idővel később átváltott, a vendégek számra egyre nőtt, ahogy bennem is az esély, hogy még többet is igyak a kedvenc sarokban fekvő asztalomnál, felrakott lábakkal és cinikus bámészkodással. Nem hiszem, hogy valaki ide fog jönni hozzám csak úgy, ezért hát rendeltem még három korsó sört. Magamnak.

Eddig egészen jól megvoltam magammal, és a söreimmel. A háttérben sokkal értelmesebb kocsmai számokat is elkezdtek játszani. Se béna, se túl indulatos, hogy a részegeket verekedésre bírja. Ha ma én is berúgom, nem szeretném, ha történne velem rosszabb, mint egy verekedés.
Egészen addig éltem itt világomat, amíg egyszer csak megzavart valaki jó dolgomban, és rápillantottam egy kölyökre. Idomár, mivel van neki egy sárkánygyíkja. Mi ez a hajlongás? Mi vagyok én, valami japán főúrnő, akiknek hajlongania kell? Hiába, túl sok itt a japán és más ázsiai játékos, mivel SAO eredetileg japán gyártású game, ami elsőként a japcsiknál jelent meg. Nem vagyok rasszista, meg hasonló, csak túlságosan divat lett a számomra ez az egész japán módi. Végül is én egy európai vagyok, hegyvidéki származással. Arrafelé nem hajlonganak és kawaii-oznak az emberek.
- Nem vagy te még túl fiatal ahhoz, hogy ilyen késdobálókba gyere be egy szál magadba? Nálam nem jön be a "tudok vigyázni magamra" szöveg, kölyök - Azért engedékenyebbé váltam. - Na jó, tedd le magad, máshova úgyse tudnál leülni anélkül, hogy ne spézizzen ki valami kötekedő alak.
Azzal többet nem törődtem velük, és visszatértem a sörözéshez. De a lábamat levettem, hogy leülhessen ide a kölyök a petjével. Nem igazán izgat, hogy minek jött ide és kire vár, az nem az én dolgom. Én nem kotnyeleskedem mások dolgaiba, csak ha azok sem viszonyozzák ezt a rossz szívességét. Remélem, hogy ha idejön az, akivel találkozna a kölyök, elmennek innen. Nem mintha annyira örülnék neki, ha érkezésig nekem kellene játszanom a bébiszittert.
Végül a második korsó söröm is elfogyott, a harmadikhoz nyúltam. Az üres üveget átpasszoltam az arra járó felszolgáló NJK-nak. Ne értem; a már az ötödik nagy korsó sört iszom, és eddig semmilyen hatása. Ugye nem valami iszonyatosan rossz minőségű kacatot adnak nekem annak a sörtípusnak a nevében, amit eddig rendeltem?

Számítottam arra, hogy az állatidomár kölyök egyszer kinyitja a száját, de arra nem, hogy megállás nélkül csacsogni, okoskodni és bizonygatni fog. Csak mondta, mondta, mondta és mondta a magáét. Egy percre se maradt csendbe. Legalább az állata nem beszél vagy hasonló.
Mintha nem tudtam volna, hogy mi eza hely. Kocsma, fogadó, aréna, nem tökmindegy?! Számomra itt a játékban egy és ugyanaz a fogadó meg a kocsma. Fogadóban is ugyanúgy leisszák magukat az emberek, csak itt bérelnek szobát a másnaposság kiheverésére. Kt-t itt még a vécében is le lehet vezetni. Ami a társaságot illeti, csak azért mondja, mert vagy nem járt itt sose ilyen időben, mikor itt a díszes társaság, vagy csak nagyobb söpredékekhez szokott, s ezek meg lófittyek már számára. Én bezártságunk első napja óta itt töltöm a legtöbb időm és más hasonló lebujban.
Meg másrészt nem érdekel engem, kicsoda ez a kölyök és mennyire ismerik, meg hanyas szintű. Azt hiszi, ha fitogtatja ezt, akkor majd elájulok tőle? Ha 100. szintet is elérte volna, vagy a legnagyobb bajnok is lenne, vagy alázóra verne, a szememben akkor is csak egy szószátyár kölyök marad, se több, se kevesebb.
Ezekre nem is reagáltam amúgy. Úgy tettem, mintha itt se lett volna. De aztán... olyan pontra tapintott, amiért haragudni tudnék.
Mi a jó fenét szól bele az én sörözési szokásaimba?! Senki nem ütheti bele az orrát az én magánügyeimbe, semmilyen körülmények között, mert nem az ők dolguk, hanem az enyém.
Egy pici ér feldobbantott a homlokomon, majd sóhajtottam egy nagyot. A helyemben mások már rég a kölyök arcába nyomták volna saját étkét. De én ilyet nem teszek másokkal, mert vidéki vagyok, de nem paraszt és akkora bunkó.
Csettintettem egyet, és a felszolgáló rögvest hozta az újabb három adag korsót. Az utolsó elfogyott, amíg magamban morfondíroztam. Az első korsónak rögvest nekiláttam. A két korty közötti szünetet kitöltöttem egy-két szóval.
- Ússz a Csendes-Óceánban, kölyök.
Remélem, megértette az üzenetet, és nyugtom lesz végre.

Egy pillanatnyi csend következett be, amire azt hittem, végre hosszabb lesz és eseménymentes. Csak iszogattam tovább a sört és oda se bagóztam a kölyökre és a háziállatára.
Ám ezt a pillanatnyi békét a kölyök elnevetése törte meg. Csak akkor figyeltem fel rá, mikor saját füleim hallatára kijelentette, hogy én is idevalósi vagyok. Először nem értettem, mi az istenverte kutyafenéről szövegel itt nekem.
- Hogy... mi van? - néztem rá a kölyökre, mint normális ember a problémás esetekre.
Nem hallottam, mit sugdolózott a petjének, de nyilván rólam beszélt, olyan modortalan benyomást keltve, mintha nem is élő személy lennék, hanem egy idióta mob vagy njk. Aztán leesett végre, hogy mi baja van most meg.
Ez azt hiszi, hogy njk vagyok! Hogy lehet valaki ennyire ostoba? Egy ötéves kölyök is észrevenné, hogy annyira van közöm az njk-khoz, mint ennek a korsónak a valóságban hagyott füzeteimhez. Itt az egyedi kinézetem, és itt van az is, hogy nem csinálom mindig ugyanazokat a mozdulatokat, amint egy njk szokott.
- Csak viccelsz vagy ennyire ostoba vagy? - kérdeztem, de nem is figyelt oda a kérdésemre, mert abban a pillanatban indított támadást a pénzemből vett korsóim ellen. Az utolsó pillanatban mentettem meg két korsómat. Egyiket azt ugye eddig is ittam, a másikat meg pont az asztal szélére tettem, így azt még az utolsó pillanatban meg tudtam menteni, a többi három a földön landolt.
- Álljál már le, kölyök! - néztem rá szúrósan a kölyökre. - Neked teljesen elmentek otthonról! Akkor iszom, amikor akarok, és ahogy akarom, különben is szeretek inni, ennyi. Felnőtt ember vagyok, élem az életem a saját belátásom szerint. Nemhogy örülnél annak, hogy ideülhettél... ha ehhez nem tartod magad, akkor ennyit tanácsolok neked: menj el az oviszoláriumba, barnulj le... aztán kopj le! Vagy megyek máshová élvezni az estét, ahol a magadfajta kölyköket nem engednek be...
Talán tényleg máshova kéne mennem ezuán inni. Mostanság nagyon megnőtt ennek a helynek a létszáma olyan alakokkal, akik nem szívesen hagynának nyugtot egy tisztességes játékosnak.

- Te jó szagú úristen... - csóváltam a fejem, mivel csak azért is folytatta a maga ostobaságait a kölyök. - Hogy lehet valaki ennyire ostoba, mint te, kölyök? Nem értettél a szép szóból. Hogy tartsd magad távol az én dolgaimtól és menj a dolgodra - Persze Noxy karját nem sikerült elkapni, mert elkezdett menni minél messzebbre ettől az istenverte bosszantó vakaréktól.
- Mi a gond, Noxy? - nézett oda egy játékos törzsvendég, mivel felfigyelt arra, hogy elhúzom a bitcsíkot a helyiség másik végébe. - Sose szokásod lelépni a kedvenc helyedről.
- Hát most megteszem, mert itt egy teljesen hülye kölyök, aki njk-nak néz, és nem hagy békében piázni.
- Ja, hogy az ott? Na ne már... az a kölyök Shukaku, a legerősebb frontharcosok egyike. Nagyon OP... és azt mondják, kotnyeles és dilis is...
- Még egy ok arra, hogy lerázzam magamról. Nem kell a nyakamra egy okoskodó kis szájhős. Veszélyben a piáim tőle, mert kész őrült
- Nem is csak az övéi - nézett elképedve a törzsvendég a maga piái mögül. - Már a tisztességes kalinkás játékosok sem nyugodhatnak és élvezhetik életüket.
Mikor jó messzire elértem, leültem folytatni az ivászatot. Az mellett elővettem a noteszt, és a ceruzát is, hogy összefoglaljam az újévi fogadalmakat számpont szerint.

1. Nyitok egy kocsmát - őrült kölykök kizárva
2. Létrehozok egy igazán pompás piát
3. Talán belépek egy céhbe
4. Csak módjában iszom le magam, hogy becsípve is ki tudjam magam húzni a pácból
5. Frontharcos leszek
6. Kedves leszek azokkal, akik kedvesek hozzám. De bunkó leszek azokkal, akik úgy szint azok velem. Legalábbis csak megpróbálok
7. Kitalálok frappáns beszólásokat és trollkodok egy kicsit másokkal
8. Felhúzom a jártasságaimat
9. Hatalmas trófeagyűjteményt teremtek
10. Elmerülök a küldetések rejtelmes világaiba, és ugyanezt teszem a Túlélő Csarnoknál és az Arénánál is (Habár az esélyem nulla a túl OP ellenfelek miatt)
11. Felcsípek néhány csatlóst, akik el tudnak helyettem végezni néhány munkát.
12. Gyakran fogom gyakorolni képességeimet
13. Maradok olyan, amilyen eddig is, és nem fogom hagyni csak azért is, ha másoknak megvan hozzá a rossz képe beleszólni az én dolgaimba.

Szerintem eléggé gáz lett az újévi fogadalmam, de majd úgyis lesz még időm módosítani. Eltettem a jegyzetet, és közben elfogyasztottam a söreimet. Meg is kaptam a következő utánpótlást. Még mindig nem fér a fejembe, hogy miért nem érzem még akár a becsiccsentésnek előjeleit sem. Komolyan mondom, hogy odamegyek a kocsmároshoz és kiszedem belőle, hogy mégis miféle szarokkal kínálnak. Mert hogy ez nem az, amit rendeltem, holtbiztos. Ilyen szar ízt és állagot soha nem éreztem még a valóságban sem.

//Chancery

Szokásomhoz illően elindultam felfedezni mindazt ami körülöttem található. A Noxy-sama által megemlített fogadóhoz mentem ami a Sword and Phoenix nevet viselte. A menümet megnyitva egy kis infót néztem róla miközben Skyfaller a vállamra telepedett és már alig bírt várni, hogy bemenjünk. A belépésünk első pillanatában ennyit tudtam róla mondani: Hangos és sokan voltak. Régi barátok beszélgettek, mivel senkit sem ismertem így nekiveselkedtem keresni egy üres boxot hogy onnan nézzem a többi embert.
~Mit gondolsz Sky? Ritkán látunk ennyi embert nem?
~De Apa! Most lenne az alkalmunk beszélgetni valakivel hátha barátságot tudnánk kötni vele. Remélem fognak rajtunk kívül is egy-két idomár betévedni. Szeretnék még néhány állati barátot magamnak :3.
~Na de fiam... Igaz nekem is jó lenne másik idomártól tanácsot kérdezni hogyan fejlődhetnénk. Shu mondta milyen ritkaság mostanság az, hogy valaki idomár legyen.
Miután végre találtam egy üres helyet jött egy pincér és megkérdezte mit kérek.
-Csak valami lightos italt. A társamnak meg egy kis vizet ha kérhetném. Köszönöm!
A csuklyámat néha-néha addig levettem ameddig ittam, eléggé szorító tud lenni. Azon kívül a többi embert néztük mennyire boldogak és mi is folytattuk szóváltásunkat.

//Akichi :3

Nem szeretem Zarbeitet.
Hosszú időbe telt, de sikerült utánanéznem, mi lehet a forrása annak a különös, fekete árnyéknak, mely néha kiválik Áloméból és főleg szorosabb szituációban megpróbál olyan dolgokra ösztökélni, amiket nem akarok megtenni. Pár hete pedig akkor is előjött, mikor egyszerűen egyedül üldögéltem a szobámban. "Gyerünk", mondogatta, "úgyse érsz te semmit senki szemében".
Mintha a depresszióm alakot öltött volna.
A macska azzal próbált segíteni, hogy távolabb került tőlem, sokszor nem is tartózkodott ugyanabban a szobában, mint én, ez viszont szintén nem volt megoldás. Egyrészt, ő a társam, akinek mellettem a helye. Másrészt a hiánya ugyanúgy fájt, mint Zarbeit, a démonmajom állandó suttogása. Teljesen mindegy volt, mit teszek. Így is, úgy is vacakul éreztem magam.
Ismét elkezdtem sápadni emiatt. Fogytam és a mosoly eltűnt az arcomról. Mikor kiléptem az ajtón és emberek közé keveredtem, ugyan próbáltam vidámságot erőltetni magamra, de tudtam, hogy mindenki átlát az álcán, csak nem szólnak.
Szükségem van valamire, de nem tudom, mire...

Ezen a reggelen Dust, a főnixem ébresztett. Sosem szokott piszkálni, el is csodálkoztam a viselkedésén. Csőrével gyengéden, de mégis kellemetlenül csipkedte az arcom, én pedig kérdőn néztem Álomkelőre, aki hasonlóan kérdőn nézett vissza rám. Zarbeit még váratott magára, én pedig nyújtózkodtam egy kicsit.
-Jól van, jövök már. Mi a baj?
Dust nem szokása, hogy kommunikálna velünk, kitárta szárnyait és az ablakhoz röppent. A jó idő köszöntével szinte állandó jelleggel kinyitottam, hogy áradjon be az a meleg, ami beköszöntött a vidékre, és ne kelljen még ilyenkor is a kandallót kapcsolni ki-be, miután mindkét állat (és gazdájuk is) melegmániás. Egyébiránt, ez jelezte azt, hogy ki kell mozduljak, mert őszentsége menni akar valahová. Fintorogva és kelletlenül, de felöltözködtem, a legegyszerűbb öltözetbe, ami lehet, a rendszer segítségével elrejtve a páncélt, majd leszaladtunk a macskával a lépcsőn a már kapunál várakozó főnixhez.
Dust még sosem siettetett ennyire, mint most, ami azért is volt nekem meglepő, mert egyszerűen csak a jól ismert fogadóhoz vezetett és ott toporgott tovább, hogy menjünk be. Előérzetei még sosem csaltak eddig, ezért bíztam benne, de hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt most itt lenni, megannyi ember között.
-Biztos...? -engedtem meg magamnak egy szájhúzást, de persze reakció nem érkezett, csak a toporgás folytatása.
Álom árnyéka megmozdult egy kissé. Zarbeit is ébredezik, príma...
-De csak egy kicsit... nem igazán érdemlek meg innen semmit. -sutyorogtam magam elé, majd beléptem az ajtón. És íme az én jó szerencsém, nincs egy üres hely sem, de még a pult is tele van...  
Segélykérőn körbenéztem. Ha már le kell ülnöm valakihez, akkor az legyen egy olyan fizimiskájú, akit remélhetőleg nem is zavarok, de ő sem igen szeretne semmit tőlem. Még mielőtt dönthettem volna egy sarokasztalnál szundikáló férfi mellett, Dust ismét szárnyra kapott, és röptében kis fiatal fiókává válva egy másikhoz telepedett le. Az asztal közepén landolt és sikeresen fel is borította vele egy sólyom vizes tálkáját.
-Jaj, na ne már... -fakadtam ki. Még sosem volt ennyire béna. Gyorsan a csuklyás pasas asztalához szaladtam én is, gyorsan felállítottam a tálkát, már mindhiába, és két kezem közé fogtam a rakoncátlan madarat, aki most már ezt mozdulatlanul tűrte is, szemeivel végig a férfit figyelve, mintha a csuklya alá akarna benézni.
-Oh my, komolyan sajnálom, nem tudom, mi ütött belé. Ööö... -néztem körbe tanácstalanul. Hát persze, hogy mindenki engem néz, hát persze, hogy fogadok, épp ítélkeznek, na tessék... "a béna idomárja, még parancsolni sem tud a dögjének", "úgy kell neki, rohadt kis ribi, amúgy sem jó semmire"...
Az Istenit, Zarbeit gonoszsságai már kezdik nagyon ellepni a fejem.
-Elnézést. -szólítom le gyorsan a legközelebbi pincért. -Ide még egy tálka vizet kérnék szépen. Én nevemre. Chancery. Meg... jaj, adjon valami erőset is, ha sikerül leülnöm valahova...  
Bár, maradjak egyáltalán? Sok engem utáló ember között...?
-Tényleg bocsánat... ööö... megvárom a vizet, hogy kifizessem, és itt se vagyok >.>;