Re: [Globális event] Rendszerhiba

by **Chara** Pént. Dec. 14 2018, 15:10

-Magasról szarom le. -mindössze ennyi Chara válasza annál a pontnál, mikor Danee ecsetelni kezdi szintjét, gyorsaságát, és hogy zokszó nélkül lecsapná, ha elmenne mellette. Karba tett kézzel, félig lehunyt szemmel, tipikus "komolyan nem érdekelsz" ábrázattal néz rá, végig se méri, majd hátát nekidönti a barlang falának és a kabát zsebeibe dugott kézzel nekiáll rágcsálni egy rém egyszerű, semmilyen pluszot nem adó ropit egy kis zacskóból. A városbéli egyik kis nasis standnál vette régebben, és ha másra nem is, de stresszlevezetőnek vagy időtöltésnek teljesen tökéletes, mint mások számára a cigaretta. Teljesen rábízza Ditto apóra a magyarázást, ő mindössze csak olykor bólogat egyetértően, már amennyiben van bárki is, aki kíváncsi az ő, egyébként nem létező, véleményére.
-Azt is szarom le, magasról, nagy ívben. -von vállat, mikor a kislányok fenyegetőzni kezdenek és rájuk villantja tűzvörösre festett szembogarait. -Egyes szintű leszek? Mit bánom én. Nem mintha ne lenne bőven elég időm ismét elérni a mostanit különösebb probléma nélkül.
Végül olybá kezd tűnni, ki-ki döntésre jut és a japán férfi vezette csoport végül elindul egy irányba. Mikor a kislányok felkiáltanak, Chara öklével erősen a barlang falára csap, el aakrja érni, hogy a hang nagyot csattanjon és visszhangozzon, ameddig csak lehetséges. A fogait csikorgatva hajtja le a fejét, arcát a kapucni mögé rejtve vele, majd ahogy szemmel láthatólag összeszedi a szavakat és úrrá lesz a frusztrációján, a saját kislánya felé veti a pillantását.
-Megmondtam, hogy nem kiabálunk! Minél többet kiabálsz, annál kevesebb kedvem lesz akár kicsit is segíteni neked. Nem mintha ezek után maradt volna egy fikarcnyi is. -teszi hozzá, majd ellöki magát a barlang falától. -Egyedül azzal nyugtattál meg, hogy nem kell kibaszottul harcolnom senki ellen, ha kicsit szedjük a lábunkat. Akko' má' össze is állhatnánk velük, aztán majd ti lepacsizzátok a végén, mi legyen, engem nem izgat. És te? -maga se tudja, miért fordul Ditto felé, és pár másodpercnyi hezitálás után még a ropis zacskót is nyújtja felé.
Igaz, választól függetlenül vállat von és ő bizony kertelés nélkül megy Danee-ék után, hisz a kislány is arra igyekszik.
Még őket is megkínálja némán a ropival, ha utoléri őket.

by **Danee** Pént. Dec. 14 2018, 15:26

Szóval Silence néma, és szó sincs hibáról vagy fogadalomról, mégis alig pár percre rá, mikor az események és indulatok magasba hágtak, megüti a fülem egy halk, de határozott női hang, a hátam mögül, ott pedig nincs senki más csak Silence, kérdőn fordítom a fejem hátra, de a pózt fenntartom.
Minthogy nem hallok több hangot és bár láthatóan feszültnek tűnik a lány, de nincs semmi baja, a japcsi sem molesztálja, vagy bármi más módon erőszakoskodik vele, így inkább a többség felé fordulok ismét.

- Nevetséges, amit ezek az NPC-k művelnek veletek - intézem szavaimat a rivális csapat tagjaihoz
- Ha tényleg olyan hatalmasok lennétek, ti kislányok, akkor minek nektek ennyi ember? - kíváncsi vagyok a válaszukra, vagy hogy idő közben bármi módon igazolják az állításukat
- Nyilván azért, mert csak blöfföltök, és ha küldetés leírásban nincs benne, hogy sikertelenség esetén halál jár, akkor ez is csak lódítás. Ami amúgy is marhaság, a szörnyek épp elég halált tartogatnak számunkra, kizárt, hogy a készítők ilyet beletettek volna még a küldetések közé is
Aztán a megbízómmal folytatott újratárgyalás okán fordulok a japán fickóhoz:
- Persze átgondoltam, de ez az egész küldetés dolog neked igazán fontos, nem nekem. Egyébként igazán bemutatkozhatnál, ne kelljen már folyton megbízónak, küldetésadónak, meg japán férfinak hívnunk, ha lehet!
- És ha valóban igazat mondasz, tényleg csak felfedezésről van szó, akkor az NPC-k tévesen gyanúsítgatnak és gyártanak összeesküvés elméleteket
Egy fél perc szusszanat, néhány gondolatnyi töprengés után, avagy hogyan is legyen:
- Jól van, Silence, kérlek, ha még számííthatunk rád: te meg az úr menjetek előre én biztosítom a hátunkat, hogy senki se kerüljön elénk
- Javaslom jussunk el a kérdéses teremig, tárgyig, már ha valóban létezik ilyen, aztán ha többet megtudtunk, eldöntjük mi legyen, lehetőleg békés úton. A többiek pedig maradjanak mögöttünk, ha nem akarnak bajt
Azzal leeresztem az eddig kitárt karjaimat és a korábbi menetirány felé fordulok, de fél szemmel, kitekert nyakkal a mögöttem lévők minden rezdülését igyekszem figyelemmel kísérni, és ha valami piszkos kis támadással, előzgetéssel próbálkoznak, akkor az öklömmel találják szembe magukat
- Kösz, nem - utasítja el a felkínált ropit

by **Chancery** Pént. Dec. 14 2018, 15:27

Bónusz

Már most mondom, hogy a térképet nem fogom megnézni. Nincs rá időm, nem lesz rá lehetőségem. Hisz minden olyan békésen kezdődött, mármint, Rinne első felajánlását is szívesen elfogadtam volna, bár a szívem közben úgy éreztem, megfagy. Nem ismer meg. Komolyan nem ismer meg, pedig egyszer mosolygott már rám. Te jószagú Úristen, ennyire szeretethiányos lennék, hogy még egy Rinné-hez hasonló, azért szegről-végről idegentől is ennyire rosszul esik, ha nem ismer meg?
Valamit ki kell találnom magamnak, de ez a rész majd a küldetés után. Képzeletben felírtam azért a kis noteszembe, hogy SEGÍTSÉG, így, csupa nagybetűvel, majd bólintottam. Chakna felbukkanása, és hogy végre meghallottam a nevem, végre egy barátságos hang szólt hozzám, olyan volt, mintha tüzet rakott volna a szívem alá és lassan melegedne fel. A mosolyom szélesebbé vált, és szerintem még könnyek is gyűlhettek a szemem sarkába, nem tudom.
-Húha... -gondolkodom el. Arra, hogy Álomkelő felpattan és a lábam elé húzódik kimeresztett karmokkal és felborzolt bundával, nem figyelek fel. -Akkor lehet, hogy ellenséges csapatba vagyunk sajna, mert nekem meg...

És ekkor üt be a krach.
A villanást látom csupán, és hogy az egyik kislány darabokra hullik. Ez a látvány, legyen játékos vagy npc, mindig is megrendített a mai napig. Kerekre tágult szemekkel, szobormerevvé válva nézem végig a jelenetet, ahogy Hinari alakja kibontakozik a sötétből és olyan arccal, amit vadállatokon lehet látni, a másik kislány felé fordul. Eszembe jut az üzenet is, és összeáll a kép.
Van két csapat. Mindkettőnek az itemet kell megszereznie. És az enyém, amibe én is vagyok... az a gonosz csapat. Akik ölhetnek is.
-Ne... -hebegem. Sem Rinne, sem Chakna reakciója nem jut el az agyamig. Hallom, mintha távoli, víz alatti dal volna, ahogy beszélnek, de hallani a hangjukban a rettegést, a kételkedést, a félelmet és az ijedelmet. Én pedig mozdulni sem tudok. Megdermedtem, miközben az agyam olyan villámsebességgel pörgött, mint egy búgócsiga.
Talán ez lehetett az oka annak, hogy a következő pár másodperc a szó szoros értelmében kiesett.
Léptem egyet, megkerülve Álomkelőt. A következő pillanatban, sírva, a könnyeim az arcomon folytak végig, de úgy éreztem, valami keménynek ütközök. Keménynek és mégis melegnek, egy test melegének. Ugyanis, ha engedi, ha engedi, hogy a közelébe mehessek, szó és hezitálás nélkül, mint valami elektronika által vezérelt robot, Hinarihoz lépek, oldalról, hátulról, elölről, teljesen mindegy, és átölelem a vállait, a mellkasát, a hátát.
-Állj meg! -nyekergem csak. Dust közben a levegőbe emelkedett és ott körözve csicsereg, mint egy kis énekes rigó. -Hinari, drága, kérlek, ne mozdulj, nyugodj meg. Kövesd a hangom és gyere, itt vagyok! Nincsen semmi baj!
Igazából, fogalmam sincs, miket mondok. Csak mondom.

by **Silence** Pént. Dec. 14 2018, 16:59

Ha teljesen tisztán gondolkodva, egyértelműen a bácsi mellé állna. Nem kell ilyen agresszívnak lenni, biztosan anélkül is meg lehetne oldani a problémát.
Sajnos sem Danee pillantását, sem Ditto mosolyát nem vette észre... Csak hátrált óvatosan, riadtan, hátha megszabadul a tömegtől. Nem örül neki, hogy a védencük is vele marad... Akkor bizonyára a többiek is vele együtt jönnének.
Miközben a többiek még próbálják tisztázni a helyzetet (úgy néz ki, sikerrel, hiszen senki nem ugrott neki senkinek, Ő végül döntésre jut, és elkezd a menüjében matatni, fél kézzel, ingatagon továbbra is maga előtt tartva a kardját.
Beletelik néhány percbe, mire megtalálja, amit keres, és előveszi a teleport kristályát. Most nem a logika, hanem a berögződések vezetik. Automatikusan aktiválja a kristályt, és mondja ki a leg megszokottabb úticélt
– Taft – közben le is hunyja a szemét. Ahogy szokta háromig számol magában, mielőtt újra kinyitja. Kicsit gyanús neki, hogy Danee kérését még hallja csukott szemmel is. Viszont miután kinyitja a szemét, kiesik a kezéből a kard, és sokkolódva bámul a kristályra. Aztán megpróbálja még egyszer
- Kezdetek városa – mondja cérnavékony hangon, küzdve a rátörő pánik ellen. Most sem történik semmi.... Nem működik... Itt van lent... sötétben, és nem tud eltűnni... Nem tud szabadulni a sok embertől... zihálni kezd, és újra lenyitja a menüjét... Megpróbál belekapaszkodni az utolsó mentsvárba: Majd ír Valakinek... Cearnak, vagy Quentinnek... Vagy Hinarinak... vagy Ozinak... vagy Grimmnek... és akkor majd segítenek neki, és megoldják a problémát... És akkor elszabadulhat a tömegből... Nagy levegőt véve nyugtatja magát, és próbálja lenyitni az üzenetküldő panelt, hogy segítséget kérjen a barátaitól. Megnyomja a szürke gömböt, de nem jelenik meg az ablak, amiben bepötyöghetné az üzenetet… Remegve próbálja újra… és még egyszer... és megint… Hiába… Végül lesújtva bámulja a menüjét, remegve… Nem tudja mit csináljon, hova menjen… Hogyan szabaduljon el egy olyan helyre, ahol nincsenek ennyien, ráadásul vitatkozva…
A könnyei egyesével elkezdenek legördülni arcán, miközben ide-oda kapkodja a fejét, reménykedve, hogy mégiscsak talál valamiféle kiutat.
Végül a térképen matató férfin akad meg a szeme, előveszi a füzetét, és még mindig remegő kézzel ír bele, majd adja védencüknek.

Ha odaértünk… Akkor ugye elmehetek… Ugye?

mellé pedig, ha tud, a férfi térképén villogó felkiáltójelre bök az ujjával… Nem akar idelent maradni tovább…

by **Hinari** Pént. Dec. 14 2018, 18:14

Fém csattant a fémen. A Katana teljes erőből vágódott bele az időközben eléje kerülő pajzsba, én viszont csak a remegést éreztem, ami két markomról átfutott a karjaimra, végig a testemen - csakhogy azután elnyelje a talaj, amin biztos lábakkal álltam, bámulva a hirtelen jött lányt, lányokat. Ők... eddig is itt voltak? Hátrébb léptem, még mindig támadólag emelve magam elé a fegyvert, és próbáltam, minden érzékemmel próbáltam felfogni, amit hozzám beszélnek. Elmosódott szavak és arcok, mik ismerősek voltak, mi... mi találkoztunk már, nem igaz? Behunytam a szemeimet és kinyitottam őket újra, tekintetemmel az npc-t kerestem, de körbeállták. Mély levegőt vettem és leengedtem a Katanát: játékosok ellen nem. Ilyet nem. Nem. Nem...
Mozgást észleltem, de ezek a foltok kezdtek egyre tisztább képekké alakulni. Bennem volt, hogy hárítok, támadást, karddal, elkerüléssel, hátraarc, rohanás, kártya, egy kártyát kell megtalálni. De mégsem tettem. Valami azt súgta, egy belső, kétségbeesett hang, hogy maradjak, hogy ne mozduljak. Összerezzentem, amint hozzám ért, de az életcsíkom nem változott. Lassabban vettem a levegőt, vállaimat leengedtem. A Katana kicsúszott kezeim közül. Felpillantottam, vörösesbarna hajzuhatag, fekete macskafüles hajráf. És a hangja... őt... őt hallottam. Ismertem. Felismertem.
Chancery.
- Chan... - emeltem arcára a tekintetem, és igen, ő volt, ő volt, ő volt! Szemeimbe könnyek gyűltek a megkönnyebbüléstől, de ezzel együtt ijedtem is meg és szorítottam őt magamhoz erősen. Nem gondolkoztam rajta, fejemet belefúrtam vállába, megrázkódtam a zokogástól, amely egészen eddig képtelen volt előtörni; megrettenve és lebánultan figyelte csak a helyére kerülő, automata gépezet ténykedését. Most azonban elsöprő erővel vette vissza jogos jussát, én pedig Chan felsőjét áztatva ziháltam majd nyugodtam is meg lassan, lassan. A világért nem engedtem volna el és nem gondolkoztam azon, hogy mennyire is vagyunk jó barátnők; mindez nem számított, itt volt, velem volt, ez számított!
Nem hagyott magamra.
Légzésem is kezdett ütemessé válni; és ahogy a végeláthatatlan percek pörögtek, én még mindig illatát szívtam be és tudtam, akartam tudni azt, hogy nem vagyok ugyanott. Hogy nem vagyok egyedül.
- Ne hagyj itt, jó? - kérdeztem maszatos arccal, reá pillantva. Nagy kérés volt talán, de... Mi is történt ezelőtt? Zavartan néztem körbe, már amennyit Chan nem takart ki, tekintetem pedig a levegőben repkedő főnixen állapodott meg: a madárka csicsergése a tavaszt juttatta eszembe. A meleget, a fényt, az újrakezdést.
Megnyugodtam.

by **Ditto** Szomb. Dec. 15 2018, 13:19

[KS]

Nem várt fordulatok zajlanak le a kazamata kis szegletében, Ditto Apónak szinte szájába ragadnak a szavak. A kislány NPC-k fenyegetése eljut hozzá, bizony hogy eljutott, de olyannyira, hogy keze ökölbe szorul és nem rejtve véka alá dühét, remegni kezd minden testrésze.

[Globális event] Rendszerhiba - Page 4 Untitled-3

A kép illusztráció, megijedni ér.

Eltorzult arccal hallgatja a beszélgetést, Chara nem törődöm viselkedését, ami meglepő előző tetteit figyelembe véve, a lovag megadó kompromisszum készségét és a remegő kislány törekvéseit a kijutásra. Ez volt az a pillanat, amikor görcsbe rándult teste engedni látszott. Elszomorodott, megrémült ő is a kislányhoz hasonlóan. Ez az esemény, küldetés vagy bármi legyen, egy olyan helyre vezette őket, ahonnan nem lehet szabadulni, pont, mint egy Boss Fight. Sokat hallott erről, hogyha egyszer bemennek a terembe, onnan nincs menekvés, míg valaki meg nem hal. Sajnálta, hogy így történt, viszont annak örült, hogy ő itt lehet és végre tehet valamit azért, hogy segítsen, még ha nem sokat, legalább megpróbálja.
Megadón engedte le ökölbe szorult kezeit, majd NPC kislányaira szegezte tekintetét. Megpaskolta saját küldetésadója kobakját, majd rámosolygott, persze nem olyan kedves Apó módjára, inkább cinikusan.
- Kedveském. Számomra a halál megváltás lenne. A túlvilágon már várnak rám, így ezzel nem ijesztettél meg. – kacagott bohókásan, majd Danee-re, Charára és a kislányra tekintett.
- A lovag úrnak igaza van, nem valószínű, hogy megtehetitek ezt, de ha a jelenlévőknek bármi baja esik általatok…- hagyott egy kis szünetet mondandói között, miközben ismét eltorzult arccal tekintett a kislányokra… - amint a kezembe kerül a hőn áhított tárgyatok, magammal viszem a sírba…remélem érthető voltam. – közölte rideg hangnemmel, majd elengedte a kislány fejét és tovasétált követve a csapatot megállva Chara mellett.
- A kabátot tartsd meg kicsi lány, nem veszett ki belőlem a jó lelkűség…de leadom a küldetésed. Új küldetést választok és az a jelenlévők épsége. Óh...és nem ölök meg senkit... – vetette még oda az Apó ismét kedvesen mosolyogva. Valóban nem érdekelte, mit reagálnak az NPC-k, vagy mi a küldetés értelme, az sem foglalkoztatja, ha nem kap a végén jutalmat vagy tényleg életét veszti. A kislány, aki próbált elteleportálni… és Chara, ki adja a kemény leányzót, de a ropi kínálásból látszik, hogy neki is van szíve…a lovag, aki valóban erős, de emberséges…ők voltak jelenleg Ditto Apó küldetése…mindenképp megakarta óvni őket, az ő árva 18 szintjével…Felesége is ezt akarná…az áldott Sophie…
- Nem kérek Ropit köszönöm, próbálok figyelni az alkatomra. Hahaha. – kacagott Ditto Apó megérintve hatalmas pocakját, majd remélve, hogy Chara vele tart, elindulnak Danee-ék után.

by **Ozirisz** Vas. Dec. 16 2018, 12:16

Amikor Kanami válaszolt még jobban felrántotta az agyam – El vagy tévedve. Nem irányítja senki az agyam, nem rángatnak madzagon – válaszoltam a lánynak hűvösen – Feltételezem csináltál jópár küldetést te is amióta ebben a világban vagy. Akkor... neked is átmosták az agyad, hogy az NPC kérésére futottál erre, futottál arra, vagy épp farmoltál? - tettem fel a költői kérdést, de a válaszát nem vártam meg – Ha én szánalmas vagyok, akkor te mi vagy? - kicsit eltűnődtem, a feje felé pillantottam, majd megszólaltam – Jaa, hogy őnagysága nem küldetésből fejlődött, hanem játékosokból, így már minden világos. Na látod, ez a különbség kettőnk közt. - fejeztem be a mondandómat. Több energiát nem kívántam ráfordítani, mert úgy tűnik, bármi amit mondok süket fülekre talál. Olyan, mint az a bizonyos magas alkoholtartalmú növény: a falrahányt borsó...
Ami leginkább dühített még, a többi más dolog mellett, hogy még Kanami csávója sem volt hajlandó kinyögni az ittlétük okát. Az egyik csak a bullshitet nyomatja, a másik még csak annyit se mond hogy lóalkatrész a hátsódba. És még én vagyok szánalmas? Pont ő ugat be, akit az orránál fogva rángatott ide a pali, aki esélyes, hogy pont annyit mondott el az ittlétük valódi okáról és céljáról Kanaminak, mint most nekem. Semmit az égadta világon. Csak felfedezni akar... hát... ránézésre inkább a Kezdetek Erdejét kéne felfedeznie a csókának, már ha tényleg ilyen gagyi T1-es cuccokban furikázik. Bár amióta van páncélkinézet-változtató műhely, kis aranyért szinte bármilyen külsőt rá lehet varázsolni a felszerelésekre. Így egy erősebb játékos is keltheti azt a látszatot hogy kezdő, és fordítva. De nem tűnik olyan harcedzett csávónak. Vagy csak szimplán megjátssza magát, bár ebben az esetben az Ovidiusban jól fizető állása lenne, az tuti.
A cicafüles lány legalább hajlandó volt válaszolni, ellentétben a másik két jomadárral. Érdeklődve hallgattam a lány meséjét, azonban találtam benne egy logikai buktatót. Egyes szintűként lefutott egy olyan NPC-t, aki erőlködés nélkül tudta tartani az én tempómat? Még ha minden pontját gyorsaságra osztaná, és végletekig gyorsaságra tápolt felszereléssel futkozna, talán megközelítené az én gyorsaságomnak... nagyjából a harmadát, esetleg felét? - Egyes szintűként jó gyorsan futsz, azt meg kell hagyni – jegyeztem meg, majd amint a kardra terelődött a szó, ismét megszólaltam – Figyelj, veled nincs semmi bajom, a kardom csupán önvédelmi okoból van nálam. Nem áll szándékomban bántani másokat. Nem én jelentem itt a legnagyobb fenyegetést – pillantottam Kanami irányába – Nem lenne bölcs dolog fegyvertelennek lenni a jelenlétében... biztos nem azért kapta azt a feje fölé, mert jó kislány volt – fejtettem ki egy kicsit bővebben. Hová fajult a világ? Jómagam karddal a kezemben fenyegetőbb lennék, mint egy vörös indikátoros lány a fejszéjével? Chh...
Aztán ismét felforrt az agyvizem. Nekiállt a Kanami brigád valamit pusmogni, majd szépen elindultak valamerre. Nekem sem kellett több, beleadva minden gyorsaságpontomat eléjük vágtam. - Hova-hova? - szólaltam meg. - Azért a pofátlanságnak is van határa... de látom több pontot osztottatok sumákolásra mint kommunikációra – tettem hozzá. Az egyik még válaszra sem méltat, a másik meg olyan, mint a béna origamis: mindig ugyanazt hajtogatja. Jelen esetben a "csak üzlet" és "csak felderítünk" dolgot. - Na, kit rángatnak madzagon? Egyet füttyentett a gazdi, és valaki kapásból felbátorodott, mint más ember két feles után? - jegyeztem meg Kanaminak, kicsit gúnyolódva. Avagy pont ő magyaráz agymosásról meg minden, és nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja, miért is van itt – Nézd, én próbáltam jó fej lenni, és megadtam a lehetőséget, hogy visszafordulj a kijárat felé. - mondtam neki, lehető leghiggadtabban – Úgy látszik nem hagysz túl sok választást – közben a nodachit átvettem a bal kezembe, továbbra is védekezőleg magam elé tartva. Jobb kezemmel pedig a menüből hívtam elő a Folyosó Kristályt, amit még Hoora küldött pár másik item társaságában. Nem áll szándékomban elpazarolni egy ilyen helyen. Az igazat megvallva nem is tudnám, mivel még nem is állítottam be a célterületet. Viszont teleportálásra alkalmas, a használóját küldi egy előre beállított helyre. Mindenesetre egy blöffre ideális, bízván abban, hogy a félhomályban nem tűnik fel Kanaminak a turpisság, és simán elnézi egy Börtön Kristálynak, ami hasonló jellegű item, remélhetőleg elég hasonló kinézetre is. Meg hát na, nem tűnik olyasvalakinek aki a könyvtárban kuksol és bemagolja odá-vissza az "Aincradban fellelhető itemek" összes kötetét. - Utoljára kérdezem, mi dolgotok van itt, és mit kerestek idelent? - majd vártam a választ, bal kezemben a lángoló karddal, jobb kezemben a kristállyal. Avagy csak blöff, de ezt nem kell tudniuk, jelen helyzetben egy próbát megér. Ha már információt kéne kihúznom belőlük, és a harapófogót nem hoztam magammal. Mindenesetre örültem neki, hogy itt van a kristály, bár elhasználni nem fogom. Ha tudnám sem használnám el erre. Nem ér annyit. Egyébként is az volt tervben, hogy ha Himénél járok, akkor oda állítom be a kristályt. A lehető legjobb hely, ahová kerülhetek, ha éppen nagy bajban vagyok, és a Teleport Kristály sem működne. Hime karjai közt mindig megnyugszom, és gyengéd ölelésétől minden gondom-bajom elfeledem..

by **Penelope** Vas. Dec. 16 2018, 20:38

Jeges~Kávé csapat.

A válaszokat megkapta, de világot nem fog vele váltani, hiába szaladt el a fantáziája, egy úgy valóságban. Ezután csendben követte az NPC-t és figyelt, minden elágazásnál, húzott egy vonalat a tőrével, ha baj lenne, tudja merre lesz a kijárat.
Ahogy haladtak közelebb, úgy tisztult a kép és élesedett ki a hang, ámbár csupán félmondatokból nem következtethetett túl sokra. Összeráncolt szemöldökkel, picit tartva az elkövetkező percektől, haladt előre töretlenül, némi hezitálás után.
Csupán érzékelte, talán nem is látta ahogy, a nagyszájú elhalad mellette, és megtámadja a „társát.”
Megtorpant a hirtelen eseményre, de amint a másik érezhetően nem akarta őt is megtámadni, megnyugodott. Úgy lépdelt előre, mintha semmi sem történt volna.
~ Felesleges húzás volt.~ Csupán ennyit gondolt a dolgokról. Az agresszív csaj maguk közé invitálta, és ez tűnt jelenleg a legépeszűbb döntésnek.
- Csatlakozom. – Jelentette ki, kissé közömbösen.
Közelebb érve a többiekhez be is mutatkozott, amint a figyelem rá irányult.
- A nevem Penelope ő pedig, Thulon. – Mutatott rá a kis szarvasgidára, ami mellette baktatott.
Nem volt túl nagy kedve eleinte a küldetéshez de, most az események túlzottan elfajultnak tűntek ahhoz, hogy most már lelépjen. Elkezdte érdekelni, a dolog, a valóság. Penelope kétkedett a férfi szavait hallva, hiába tűnt őszintének, a gyanakvás ott lappangott benne, ahogy az őt kísérő NPC esetében is. A csipogó hang jelezte, hogy közelednek, lassan ott is vannak talán, de mit fognak találni, az kérdéses. A petjére pillantott, bizonytalanul, bátortalanul, de csupán egy pillanatra, hisz tudta ha, érződik rajta a teszetoszaság, akkor feleslegesként fogják a többiek kezelni, egy leacherként, amit nem akart. Hasznos szeretett volna lenni,

mindazzal amije van.

by **Strea** Csüt. Dec. 20 2018, 01:34

Szophie, Ilja:

Kanami, Ozirisz, Mirika:

Silence, Danee, Chara, Ditto:

Chan, Rinne, Chakna, Hinari:

Riko, K1, Leo, Penelope:

Mindenki
- aki elindult/a nagyteremben van -

Daneeék érnek először oda, ha nem állnak meg valamiért, utána Rikóék; mindkét csapat más-más járatból. Ha Kanamiék elindulnak, ők lesznek időben harmadikok, jópár perccel lemaradva, és végül Rinnéék - amennyiben persze bárki is az indulás mellett dönt közülük.

Egy hatalmas méretű terembe érkeztek: a barlang területe nagyobb és magasabbra tör fel, mint a Black Iron épülete, egy részén ködbe burkolózó mélység tátong feketén, körülöttetek itt-ott oszlopokhoz hasonlító kősziklák meredeznek felfelé. A plafon azúrkék-mélykéken dereng, itt-ott elszórt fénypontokkal... és alant a ködben megmozdul valami nagy. A teremben egyébként láttok még egy Leonak ismerős fiút a szakadék szélén ácsorogni, egy vörös indikátoros idomárlányt farkas pettel, amint egy sárga íjászt szorongat, illetve Daneeék még pixeleket is felfedezhetnek az állat körül.
A "megmaradt" kislányok lélegzet-visszafojtva figyelnek.
A japán férfiak pedig a térképüket böngészik és mutatják nektek, ki ki a maga csapattagjainak: a térkép szerint a szakadékon túl még van tovább út... legalábbis a fel nem fedezett fekete részek alapján kéne lennie, viszont mindent köd borít, nem láttok le az aljáig. A mozgó valami pedig felmordul, hangja visszhangzik a folyosókon... és tudni vélitek; hamarosan meg is mutatja magát.

Határidő: dec 28., 23:59

by **Kanami Minagawa** Csüt. Dec. 20 2018, 11:30

-Azért hát, semmit nem tudsz rólam...-Csaptam rögtön vissza a választ Ozirisznak.

Semmi köze nem volt az akkori dolgaimhoz és sosem mesélek senkinek arról ami történt. Így akár mikor mondhatok azt amit akarok. És igen tudom elég sok előítélet van velünk szemben, de nem érdekel, ha valakinek nem tetszik, akkor annak beverem az orrát.

Amikor aztán én és a társam úgy döntünk, hogy itt hagyjuk ezt a bandát, akkor az idegesítő mitugrász elénk áll. Nem is gondolkozva azon mit mond engem oly szinten felhergelt, hogy...
-Te kis szarzsák! Takarodj előlünk különben!-Fakadt ki belőlem miközben elővett egy kristályt. Na most két dolog.
Az első az, hogy gőzöm nincs mit akar vele, de azért én sem vagyok hülye, hogy a sok célzás után ne vegyem ki belőle, hogy börtönkristály akarna lenni.
A második az az, hogy attól függetlenül, hogy én megfordulok simán elkaphat vele, ha még vissza is vonulok.

Így nem hagyva nekem sok lehetőséget kénytelen voltam arra a döntésre jutni, hogy nem menekülhetek. Összeszorított ököllel indultam meg felé támadásra készen.
-Nem hagytál más választást, te szemétláda! Hogy merészelsz nekem ugatni?-És azelőtt, hogy ütéssel jutalmaztam volna felfuvalkodott arcát a társam beállt közénk. Én hirtelen álltam meg, hiszen nem ő volt az ellenfelem, így mögötte dühös és lángoló, szikrázó tekintettel álltam meg.

Ideges voltam... ahogy mondani szokás, ilyenkor egy belevaló harcos mindenkit ledarál a sípszó.
-Nincs magánál vigyázz vele. És kössz.-Indultam meg mögötte óvatosan. Ha esetleg Ozirisz támadásra és gyilkolásra adná a fejét, akkor pedig nem habozok ellene bevetni mindent. Főleg az egyik ultimatet képességemmel itt tartanám egy ideig, amíg legalább a leány mellettünk el tud kellően távolodni, aztán már minden rajtam áll...

Ha el tudunk surranni:

by **Rinne** Csüt. Dec. 20 2018, 12:07

A hangos, fémes csattanás visszhangja zene volt a füleimnek. Meglehetősen izgatott voltam, bár jóval kevesebb fogyott a páncélomból, mint azt vártam. Mégis, összecsaphattam az egyik, ha nem a leghíresebb karddal egész Aincradban úgy, hogy nálam volt a legerősebb pajzs a játékban *.* A gondolatra kicsit mellékessé is vált, hogy nekem most meg kéne védenem egy kislányt, édes ábrándozásomból csak az ébresztett fel, hogy hiába kértem, nem maradtunk kettesben. Sőt, az idomár lány a pajzsomat megkerülve odament Hinarisanhoz, és megölelte. Kicsit lejjebb eresztettem a pajzsomat, és kérdőn néztem körbe. Elsősorban Chaknasanra, hátha ő tudja, most mi történik. Persze magam is rájöttem, hogy valószínűleg az általam olyannyira várt párbaj elmarad, inkább arra voltam kíváncsi, hogy hogyan tovább. Ám ahogy a kis NPC-re tévedt a tekintetem, majd visszanéztem az egymást szorosan ölelő kettősre, megfogant a kis fejemben a gondolat.
- Megszökünk - súgtam oda Chaknasannak, majd egy utolsó pillantás után megfordultam, felkaptam a kislányt és futásnak eredtem. A gyorsaságom nem szokott cserben hagyni, még úgy sem, hogy most cipekednem kellett. Ekkora terhet még elbírtam ^^ Nem néztem hátra, hogy vajon tud-e minket követni Chaknasan, vagy esetleg a másik kettő üldöz-e.
- Mondd, merre kell menni - kértem a kislányt futás közben, hogy irányítson, és ha irányított, akkor minden bizonnyal meg is érkeztünk valahová.

Ha megérkeztünk valahová:

by **Szophie** Csüt. Dec. 20 2018, 12:40

Felkiáltottam, amikor megláttam a sárgán izzó nyilat, de már nem tudtam mit tenni, amaz célba ért. Egy pillanatig nagyot dobbant a szívem, de aztán megnyugodva láttam, hogy farkasom még a felezett életpontjai ellenére is túlélte a támadást. Nem volt sok pontunk életerőn, nem az volt a specialitásunk, és többnyire nem is zavart különösebben a dolog. A következtetést tehát levontam. Ez az íjász a speciális nyíllal sem képes akkorát sebezni, mint a fele életem. Összeszorítottam a fogaimat, és a közelébe kerültem szerencsésen. Akkor aztán elnyomtam a kristályt, amit az ellenfelem támadásával egy időben vettem elő, és azóta is a markomban szorongattam. Amint a kábító kristály megtette hatását, kötelet hívtam elő invertorymből, és lekötöztem a srácot, kezéből pedig kiszakítottam az íját. Vezér mindeközben a parancsnak eleget téve végzett az NPC kislánnyal.
Közben észre sem vettem, hogy társaságom érkezett, olyannyira belefeledkeztem a harcba. Megitattam egy potiont Vezérrel, ellensúlyozván az előző sérülését, majd súlyemelés jártasságomat latba véve felemeltem a fiút farkasom hátára, és bárki jött a közelembe kérdezni róla, elmeséltem neki, hogy a srác megtámadott, és közveszélyes. Mielőtt felébredt volna, azért még a szájába tömködtem egy ruhaanyagot, ami történetesen az egyik pólóm volt, hogy még csak véletlenül se nyissa ki azt a felettébb idegesítő pofáját, aztán az érkezőkre ügyet sem véve a szakadék felé masíroztam, amerre a felkiáltójel mutatott, és ahol az előbb eltűnt az a rémes szörny. Ahol képes lettem volna levetni magamat Hinari után, ha Vezér nem állít meg. Most viszont támadt egy jobb ötletem. Ritkán szoktam használni a képességeimet, így nem is evidens számomra, hogy vannak. Nem túl hasznosak, főleg a ráosztott kifejezetten kevés pontjaim miatt, nem is nagyon kedveltem őket. Nem ez volt a profilom. Ez az egy viszont, ez néha szórakoztató szokott lenni, habár a börtönben nem vettem semmi hasznát, mert az ottani szörnyek gondolatai és válaszai csak még inkább a sötétségbe löktek, még jobban összezavartak, még inkább feldúlták a belsőmet. Egy idő után feladtam a próbálkozást, és ki is kapcsoltam a fenébe. Semmi szükségem nem volt még extrán erre is. Most viszont, ahogy a ködre néztem magunk alatt, megpróbáltam aktiválni a képességemet hozzá, hogy halljam az alattunk elterülő mob gondolatait. Reméltem, hogy valami érdekeset tudhatok meg róla. Még mielőtt az a felettébb gyanús egyén úgy dönt, leveti magát utána. Suspect

/Elhasználva: Gyenge Területi Kábító Kristály (Egy körre elkábít két ellenfelet, akik így elvesztik a cselekvésüket. Egy harcban egyszer használható, bossokon nem működik.)
1 x Nagy Potion Vezérnek
4. képesség aktiválva./

by K1 Csüt. Dec. 20 2018, 13:10

JF csapat
Nem állt szándékomban, hogy bármi rosszat tegyek pusztán a gyermek lelkére akartam beszélni, vagyis ami éppen neki volt. A kicsik szerették, ha felveszik őket legalábbis én kedveltem kölyök koromban. Úgy véltem, ha egymással rendesen szembe tudunk nézni és kibeszéljük az érzéseinket sikerül túljutnunk ezen az ostoba fenyegetőzős dolgon. Ez volt az első alkalom, hogy végre ki tudtam használni a méretemből adódó előnyt és ennek egy kicsikét örültem. Azért egy kézzel fogtam meg, hogy jelezzem nincs szükség egy ilyen légypiszokhoz mind a kettőre. Ráadásul, amikor így emelnek valakit akkor a delikvens általában meg szokott szeppen és reméltem itt is ugyanaz lesz.

Éppen le akartam tenni mikor a mellkasánál váratlanul valami megjelent. Az első tized másodpercben azt hittem valami ékszer, azonban a következőben rájöttem, hogy nem az. Amint tudatosult bennem ama tény, hogy mit is látok tulajdon képen a lány milliónyi kis fényponttá robbant széjjel, én meg ott álltam markolászva a nagy semmit. Nem bírtam ésszel felfogni, hogy is eshetett meg ez az egész vagy egyáltalán mi is történt. Annyit értettem, hogy egyik pillanatban még tartottam a kölyköt a másikban már nem. Olyan voltam akár egy szobor, szótlan és teljesen merev. Kis időbe tellett, míg sikerült feldogoznom mi is ment ott végbe, de addig nem láttam és nem halottam. Azt nem jelenti, hogy csak néztem ki a fejemből, hanem azt, hogy értetlen bamba ábrázattal félre álltam a falhoz és mikor a többiek elindultak én követtem őket. Olyan voltam, mint egy baba, önálló gondolkodásra képtelen csak azt tettem, amit a többiek. A lámpák égtek viszont nem volt otthon senki. Bárki is szólt hozzám én nem válaszolt legfeljebb bólogattam. Az agyam megpróbálta feldolgozni a kapott információkat azonban nagyon nehezen ment neki. Mintha csökkentett üzemmódba kerültem volna vagy vírus támadott volna, meg, ahogy az informatikusok szokták mondani. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy amit láttam az tényleg megtörtént.

by **Mirika** Csüt. Dec. 20 2018, 13:16

Talán mondanom sem kell, hogy színészkedni próbáltam. A hangommal tuti nem volt gebasz, immár lassan két éve tanulok bánni vele. A kétségbeesettség és a vádló hangnem pedig elég könnyűek voltak, ha nagyon kellene, még sírásba is tudnék hajlani. Csak abban nem voltam biztos, hogy mindehhez mennyire passzolt a testbeszédem Rolling Eyes

Bár ahogy elnéztem, tulajdonképpen mindegy is volt, mit csinálok. Ezek ketten annyira egymással voltak elfoglalva, hogy valószínűleg az se tűnne fel nekik, ha most kámforrá válnék. Tulajdonképpen ignorálva lettem, én és a problémáim, csak az ellentétet éleztem kettejük között a sztorimmal. Itt már nem létezett az NPC, nem létezett a "nyilvánvalóan-nem-játékos" csávó, nem léteztem én és a dragoonom, csak az volt a lényeg, hogy ezek ketten egymás torkának eshessenek. Bármi is volt az ellentétük forrása. Bár ha belegondolok és végignézek rajtuk, az egyik egy Justice League-es forma, a másik meg vörös, szóval biztos nem kell messzire menni azért az ellentétért.
A tűzkardos srác piszok gyors volt, számomra gyakorlatilag követhetetlen volt a mozgása. A baj az, hogy az NPC simán lekövette. Rohadék csaló programok Rolling Eyes

Pedig úgy éreztem, ez jó lehetőség lett volna. Ám szerencsére nem kellett sokat várnom, és megérkezett a következő esély. Annyira el voltak egymással foglalva... én pedig... ketten vagyok :3 Lényeg, hogy kábé teljesen elfeledkeztek rólam. A fiú ráadásul átvette a bal kezébe a kardját, és a másikkal a menüt kezdte piszkálni, és elővett valami kristályt. Innen ebben a zöldes fényben nem láttam rendesen a színét, de nem is volt fontos. Csettintettem egyet, hogy Momo rám figyeljen, majd néhány gyors kézmozdulattal megmutattam neki, mit csináljon. Ő a magasba emelkedett, én pedig elindultam a JL-es fiú felé, hogy a vörös csajt követve kikerüljem, amíg a másik férfi az élőpajzsot játssza. Közben végig rá néztem, nem merészen, inkább kicsit félve tőle, de a lényeg, hogy tartani akartam vele a szemkontaktust, el akartam vonni a figyelmét. Ha bemozdul a nő felé, az még jobb. Eközben Momo szépen mögéjük kerül, és a kardos srác jobb oldaláról támadást indíthat az NPC ellen. Hacsak a fiúnak nincs hátul is szeme, vagy valami olyan hülye képessége, mint Ranmarunak, akkor nem tud, nem reagálhat időben úgy, hogy a támadás és a kard között ott van ő maga, meg az NPC kiscsaj is :3

by **Leonard** Csüt. Dec. 20 2018, 14:22

- Szép volt! - nyújtotta pacsira a kezét Rikonak, miután amaz megölte a másik NPC-t, és szélesen mosolygott. Nem mintha nagyon győzködni kellett volna társait, de azért örült neki, hogy így átlátják elsőre a helyzetet. Így azért könnyebb haladni és boldogulni, mint másképpen lett volna. Meg is indultak közben a kijelölt cél felé, és közben magyarázatba fogott, mert úgy gondolta, csapattársai megérdemlik azt. A férfi persze nem örült neki, ahogy az várható volt, de végül nem szidta le őket különösebben, talán a szaké miatt sem. Mondjuk nem mintha Leo nagyon problémázott volna ilyesmin, igazából számára a titoktartás fogalma nem igazán létezett.
- Én sem akarok kimenni. - válaszolta összehúzott szemöldökkel a pasasnak. - Akkor már rég nem itt dekkolok. - megvonta a vállát. Valószínűleg Ping úgyis tudja mindezt. Még a motivációit is tökéletesen sejti. Nem is nagyon szánt több figyelmet a dolognak, gondolatait inkább a Penelopeként bemutatkozó kislány kötötte le. Odament hozzá, szinte észre sem véve, hogy egyébként időközben a többiek is letörtek, és talán valamit nekik is kéne mondania. Rikomonon továbbra sem nagyon tudott kiigazodni, de erre ráfogta, hogy azért, mert lány. K1 pedig a legnormálisabban eddig akkor viselkedett, amikor már tizenkét sör volt benne, szóval rajta amúgy sem lepődött meg. A kislányért viszont egy csöppet aggódni kezdett a történtek fényében. Arra gondolt, bizonyára rémes élmény lehet végignézni egy ennyire fiatal gyereknek, ahogy meghal előtte valaki, legyen az akár NPC, akár más.
- A nevem Leo, szia. - mosolygott rá - Remélem, nem ijesztett meg nagyon, ami az előbb történt - fogott bele mondókájába. - Tudod, ez szükségszerű volt. Viszont ne aggódj, neked semmi bajod nem lesz. Akármi van, egy csapatként fogunk mostantól dolgozni, és úgy majd nem esik senkinek sem bántódása. - magyarázta, és megsimította Penelope fejét, majd kedvesen rámosolygott. Azután pedig folytatta útját, a kis csapatocska élén, közvetlen Ping mellett. Igyekezett figyelni a férfi helyett is a térképet, mert az átható szaké illat nem volt éppen túl biztató jel a térképolvasási képességekre.

Szerencsésen, és viszonylag gyorsan sikerült kikecmeregniük a járatokból, és egyenesen egy méretes barlang kellős közepén találták magukat. Leo rögtön észrevette Szophiet, aki éppen egy íjásszal hadakozott. Mivel tisztában volt vele, hogy a lányon is az a másik fajta sisak van, meg sem lepődött ezen a tényen, és úgy tűnt, az NPC kiiktatására vonatkozóan sem kellett semmiféle jó tanáccsal szolgálnia a lány felé. Mire az íjász srác Vezér hátára került, Leo és csapata csatlakoztak is az idomárlányhoz, felzárkózva hozzá, és a szakadék felé tartottak. A kardforgató fiú röviden üdvözölte ismerősnőjét, és ha a Denee csapat is ott volt közben, akkor a lovag fiút is egy kézfogással, Silencet pedig egy széles mosollyal és öleléssel.
Ha a lányon még mindig látszódott, hogy fél, vagy egészen szét van esve, akkor megfogta a kezét, lehajolt hozzá, és megpróbált nyugtató szavakat súgni neki róla, hogy majd együtt kijutnak, és ő majd vigyázni fog rá, semmi baj.

Ezután értek olyan távolságba, hogy jobban láthassa a szakadékot, és a szélén ácsorgó alakot, akit eddig a sötét elnyelt. Mélyet dobbant a szíve az ismerős sziluettet látva. Egy pillanatra megtorpant, nem akart hinni a szemének. Nem akart elhamarkodottan cselekedni, vagy egy idegent véletlenül letámadni. Összezavarodva meredt maga elé, szája elnyílt a döbbenettől. Aztán futni kezdett.
Rohant, minden erejét beleadva, időközben észrevétlenül aktiválódott speciális képessége is, hogy meggyorsítsa lépteit. Léptei szinte alig érintették a terem kőpadlóját. Szorító ölelésébe zárta legjobb barátját, hogy a hevességtől majdnem egyszerre zuhantak le a szakadékba. Megtántorodtak, de úgy tűnt, Ilja tartja magát, magukat. Automatikusan váltott át oroszra, ahogy társa felé fordult.
- El sem hiszem, haver. - csak úgy ragyogott a tekintete. - Ping az előbb mondta el, hogy jól vagy, és az előbb tudtam meg mindent a küldetésről, de azt nem gondoltam volna, hogy régieket is visszahoznak, és hogy pont téged! - szétvetette mellkasát az öröm, és egy pillanatig elfelejtette, miért is vannak itt, mi a feladat, és hogy hol is áll éppen. A feladat most nem számított. Egészen addig, amíg Ilja vissza nem vezette rá a figyelmét, hogy nekik bizony itt dolguk van. Leo feltűnően morcosan vette tudomásul, hogy barátjának viszontlátásába is belekavar ez a hülye küldetés, de nem volt mit tennie. Foglalkoznia kellett a dologgal.

by **Leonard** Csüt. Dec. 20 2018, 14:25

Ilja állt ott, és maga alá meredt, a sötét semmibe. Nem tudta, mi várja ott, ám a map arra vezette tovább. Tudta, hogy van út ott. Azt is tudta, hogy semmit sem veszíthet. Miért is ne próbálhatná meg? Miért ne lehetne ő az első, aki felveri az alant gomolygó szörnyet? Akármi is lesz, ő csak felül a fehér bőrrel keretezett ágyon Japán valamelyik szegletében, aztán éjfél után felrakják őt a legközelebbi moszkvai gépre. Az a küldetése, hogy megszerezze a kártyát, bármi áron, mindenki más előtt. Egyetlen egy dolog tartotta még vissza. Az a bizonyos félsz, amit az ember ugrás előtt érez. Amit érezhetnek az öngyilkosok is, mielőtt megteszik a lépést. Ami mindenkiben ösztönszerűen benne van, és megakadályozza az embert, hogy hülyeséget tegyen magával. Hiába tudta, hogy nem halhat meg. Hiába élte át már egyszer a kilépés egyszerre örömteli, és egyszerre kétségekkel gyötrő érzését, képtelen volt rászánni magát csak úgy az utolsó lépésre. Bárcsak lenne most is valaki, aki átlöki az utolsó pillanaton, aki elég bátor hozzá, hogy megtegye azt, amire önmagától nem képes. Bárcsak itt lenne Leo.
Ilja tompán hallotta maga mögött, hogy valaki vagy valami futva közeledik, de megfordulni sem volt ideje, egy idegen erő megtaszította. Egy pillanatra kilibbent az egyensúlyából, fél lába a szakadék legeslegszélére csusszant. Csupán a félelem ereje volt az, amely miatt volt lélekjelenléte megtámasztani magát, magukat, és nem leesni. Nagyot nyelt, ahogy lenézett a sötéten gomolygó ködbe, majd hátrafordult. Addigra viszont a szőke fiú szörnyű gyorsasággal hadarni kezdte a magáét. Ilja elmosolyodott, és könnybe lábadt a szeme.
- Leonyid. - nézett rá váratlanul felbukkanó barátjára. Annyi mindent akart neki mondani, annyi dolog volt, most mégsem jött ki egy szó sem a torkán. Csupán bámulta, és hallgatta, ahogy a kardforgató hadarni kezd. A következő mondatok után bűnbánóan horgasztotta le a fejét.
- Sajnálom, hogy kétségek között hagytalak. Mindenképpen szerettem volna üzenni neked, de nem tudták elintézni. - válaszolt anyanyelvükön, ahogy a legegyszerűbb volt neki.
- Visszahoztak már a játékba máskor is, de soha nem szabadott senkivel sem találkoznom, és csak teszteltek. Most sem hittem volna, hogy másokba fogok futni, és hogy pont beléd. - szélesen elmosolyodott, habár fénye még így is sokkal kevésbé volt ragyogó, mint szőkehajú barátjáé.
- Szívből örülök, haver. - ölelte most meg ő társát melegen, és ügyelt rá, hogy egy kicsit visszább lépjen az alattuk tátongó mélységből.
- Hogyan tovább? - fordult aztán a megoldandó probléma felé, és maguk alá bökött. - Nincs itt valami szakadékátugró kristály, vagy ilyesmi? - a kérdést hallva Leo hangosan felkuncogott.
- Nem igazán. - rázta meg a fejét Leonyid feltűnő rosszkedvvel.
- Remélem, nem épp azt tervezted, hogy leveted magad. - méregette gyanúsan barátját.
- Hát, tudod, ha a küldetés azt kívánja. Úgysem sérülhetek. - megvonta a vállát. - Ugorhatnánk akár ketten is. - vetette aztán fel az ötletet Ilja.
- Hogyne - horkantott fel szőke hajú barátja - Hogy aztán kiléptessen ez a hülye rendszer, vagy megint az első szintre tegyen? Kösz, nem. - fintorodott el Leo, és a hátuk mögé pillantott.
- Pedig.. szerintem jó lenne. Együtt, mint régen - tette hozzá szomorkásan Ilja, és ő is mögéjük nézett, ahol már közeledtek a többiek is. Nem tudta, hogy a kardforgató hallotta-e mondatát, mivel Leo nem válaszolt. Kifürkészhetetlen tekintettel meredt a semmibe. Az egyetlen, amit pár másodperccel később suttogott, ez volt:
- Támadáshoz készül.

by **Ozirisz** Vas. Dec. 23 2018, 21:02

Kanami megjegyzése kivételesen most nem volt annyira bicskanyitogató, legalábbis az első – Épp ez az... te pedig mégis úgy teszel, mintha ismernél. Csak látsz, de nem ismersz. - nem járunk össze hetente, és az, hogy egyszer látott vagy fél éve, abból messzemenő következtetéseket nem igazán kéne levonnia. Majd adok én neki agymosottat. Úgyis terjed egy kósza pletyka egy erdőről, amit vérszomjas mosómedvék laknak, szóval ha skalpolásra kerül a sor, csak az ő kedvéért fogom megsétáltatni a fejecskéjét, a mosómacik meg tudják majd a dolgukat.
Majd nemsokkal később megpróbált elslisszolni a társaság, amikor eléjük vágtam. A japán csóka viszont egyértelműen az idegeimre megy. Ismét nem mondott semmit, legalábbis semmi újat. Ennyire érthetetlenül beszélek? Vagy mi a franc? Ha gépi karakter lenne, akkor oké, rá lehetne fogni, hogy csak valami kezdetleges nyelvi motort kapott, kezdetleges beszédfelismeréssel. De könyörgöm, ez egy istenverte humán. Meg ez a nyugalom amit sugároz... végképp nem tudom hová tenni. Ami a kristálytrükköt illeti, Kanami úgy tűnik, bedőlt a blöffnek, mert kapásból enrage módba váltott, és már azt hittem, nekem ugrik. Nagyon nem könnyíti meg a dolgom. Pont most adtam neki egy utolsó lehetőséget a távozásra, és így hálálja meg? Na igen, jó tett helyébe jót sose várj. És ahogy beszél... legszívesebben betömném a száját egy szappannal. Csupán két dolog miatt nem tudom meglépni: egyrészt, ki az a hülye aki szappant cipel az inventoryban? Én nem, azt tudom. Másrészt pedig egyik kezemben kard, másikban kristály, kéne egy harmadik kéz, ami a menüben kotorászik... szóval ez a mutatvány bukott ügy.
Aztán jött a következő fordulat: az öleb gazdija hirtelen bevágott Kanami elé, bevédve őt. Meglepődtem rajt, elég rendesen, főleg hogy a csávó még most is ugyanazt a végtelen nyugalmat sugallta. Nem fél se a veszélytől, se a haláltól... de úgy egyébként is, elég fura a pali. Mintha nem ezen a bolygón lenne. Kérdéses, hogy ez vajon a boldog tudatlanságból fakadó nyugalom, és ő is egy kezdő? Már ő lenne a második egyes szintű, aki ismeretlen kazamatában kolbászol. Közben elpislantottam az említett lány irányába. Hmm, szép pár lennének, az tuti, eléggé összeillenek, bár a lány legalább közlékenyebb volt.. - Ha sokat vau-vau te sem lenni magadnál – szóltam be Kanaminak, ahogy az a csávót próbálta volna figyelmeztetni egy nem valós dologra. Kicsit lekezelően, hogyha esetleg a gazditól elkapta volna a kommunikációs zavart. Végülis, eléggé magát ismételgeti ismét. Lehet csak ugrik a lemez, vagy lassan pufferel. Nem érdemel több szót, egyrészt mert elgurult a gyógyszere, másrészt mert a nagy bölcsek is megmondták: "Sose kezdj vitába egy ostobával, mert a kívülállók nem tudják megállapítani, melyikőtök az."
Majd a csávó felé néztem, és tovább tűnődtem rajt: vagy csak szimplán vakmerő... vagy csak nagyon magabiztos, mert tud valamit, amit én nem? Esetleg a sokévnyi meditáció után megtalálta a lét értelmét, és rájött, hogy a halál csak az igazi utazás kezdete, vagy mi? Vagy csak kifosztotta Floriában a növényárust és most betépve-begombázva elvan mint a befőtt? Nem tudom... mindenesetre valami nagyon nem stimmel vele, csak azt nem tudom, hogy mi.
Apropó furcsaságok, jött is a következő impulzus, amit nem tudtam hová tenni, ezúttal a kis védencem szólt egy érdekeset: - Sok rosszat el lehet rólam mondani, de a gyilkos az nincs közöttük – mondtam a csávónak. Amikor Kanami megpróbált eloldalazni mellettem, elé mozdultam, meggátolva a továbbhaladásban – Nem mentek sehova, amíg egyenes válaszokat nem kapok. Felfedezni? Ezt mondtátok. Valami újat mondjatok: Mit is kerestek itt pontosan? Mit reméltek, mit találtok? Mi a felfedezésetek oka és célja? Egyáltalán hogy a viharba kerültetek ide? - tettem fel a kérdéseket, remélhetőleg hogy az alap szintű szövegértelmezésükön ez legalább át fog csúszni hiba nélkül. Teljesen jogos kérdések, főleg az utolsó. Elvégre az addig tiszta, hogy engem az NPC kislány hozott ide, egy speciális küldetés keretében. Egyedül meg se találtam volna a lejárót ide... Velük nincs NPC, nincs küldetés... szóval akkor ők lehetnek azok a gonosz, rosszindulatú játékosok? Esélyes, Kanamira rá is illik a leírás. A csávó meg csak egy sunyi alak, aki többet tud, mint amit elmond. De azzal a cicafüles csajjal sem stimmel valami. Hát könyörgöm, egyes szintűként nem ilyen kazamatákban bóklászunk, hanem disznóvágást csinálunk a Kezdetek Mezején. Sok-sok disznóvágást...
Közben vártam az esetleges válaszokat, bár túl nagy reményt nem fűztem hozzá: ahogy az előbb is pusmogtam azok ketten, és azt se mondták fapapucs, többszöri kérdés ellenére se... valószínűleg most se fognak...
Mindenesetre az NPC kislány is elég fura. Kicsit aggaszt az a gyilkosságra buzdító durcizós mondata. Legalábbis egyáltalán nem ellenezné más játékos megölését, ami meg hát... valahogy számomra szokatlan dolog. Valahogy mindenki és minden furcsa.
A cicafüles lánnyal különösebben nem foglalkoztam, elmondása szerint egyes szintű, amit alátámasztani látszik, hogy még bébi petje van. Magasabb szinten már az a sárkány is nagyobbra nőtt volna, szóval őbelőle előbb kinézném, hogy igazat mondott. Jelenleg nem ő jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem Kanami, aki fele felett már messziről virít a vörös indikátor. Csak azt az egy dolgot jelenti, hogy ölt. Valószínűleg ő előbb küldene a másvilágra, mint egy kis szintű zöld indikátoros lány. Hatvannyóc felé nem tudok figyelni, bármennyire is szeretnék...

by **Danee** Kedd Dec. 25 2018, 13:22

- Az itteni mobok az én problémám is - vágok közbe az npc kislány mondandójába - A mobok miatt vagyok itt, és megteszek mindent tőlem telhetőt, hogy ne mi, hanem a szörnyek maradjanak alul
A másik npc viszont hidegvérrel kijelenti a saját fülem hallatára, hogy nekünk játékosoknak nagyon is lehetőségünk meghalni sikertelen küldetés esetén
- Kislány, ha még sokat hadoválsz itt játékos halálról, akkor téged fogunk a szörnyek elé dobni, és megnézzük mennyire bírod a strapát velük szemben
- Apropó szörnyek, eddig eggyel sem találkoztunk idebent, ti talán igen? - néztem ezúttal Charara és Dittora

És végre!! Kiderült Silence megbízójának a neve, nem győzők magamban hálát adni Kayabának, hogy ez is megtörtént
- Üdvözlöm Akio-san, én pedig Danee lennék, ha még nem mutatkoztam volna be önnek - hajoltam meg szertartásosan
Mindazonáltal figyelemmel kísértem a Silencehez intézett szavait is:
- Oh, ez igazán remekül hangzik, mert, ahogy látom, ez megint egy olyan terület, honnan nem lehet csak úgy elteleportálni
Követem Aiko-t, ahogy beérünk a nagy barlang-szerű terembe, szentelek némi időt a séta alatt arra is, hogy szemügyre vegyem az új környezetünket.
A térkép, a szakadék, a két alak amannak a szélén és a moraj.
- Azt hiszem megvan az első szörnyünk, de mintha belecsöppentünk volna egy leszámolásba is - mondom mindezt a kis csapatunknak
- Hey! Mi a fene folyik ott? - kiáltok át a vörös indikátorosnak meg a társaságának, és bár a lány meglehetősen hasonlít egy ismerősömre, de közelebb kell kerüljek, hogy megbizonyosodjak a sejtésemről
Készenlétbe helyezem a pajzsom, Akio elé férkőzök, s ha a szörny megjelenik, vagy akár még támad is, ellövök egy pajzs kristályt is.
De a másik járatból előkerülő Leonard és az üdvözlésünkre siet
- Hello Leo, hát ti? Csak nem ti is valami veszélyes tárgyat, meg a kazamata végét keresitek?

Akio20-t védi a pajzsom + pajzs kristály

by **Chara** Szer. Dec. 26 2018, 11:05

Charát vegyes érzelmek kerítették lassan a hatalmába. Még amikor elkezdődött a küldetés, a karakter bőrébe volt bújva, az ő gondolatai irányították a lépteit, de ahogy most viszonylagos csendben lépdelnek a folyosón és ropogtatja a ropit, ahogy a kemény piskóta szétolvad a szájában és maga után hagyja azt a jellegzetes, száraz ízt, lassan ismét Moira kerül a felszínre a tudata mélyéről. Kicsit bánja is, kicsit nem is, elvégre, ez az egész egy szerepjáték, de máris belefáradt ebbe a kalandba. A kislány fenyegetőzésére már nem igazán reagál, csak mosolyog. Meghalhat? Nem igazán izgatja. Persze, Sans és Frisk hiányozna neki, és bizonyára ő is hiányozna nekik, de legalább örökre eltűnik a legkisebb lehetősége is arra, hogy egyszer kikerül ebből a játékból és visszatér a szekta kötelékébe, az apja mellé. A gondolatra megborzong kissé, és talán ezért is, talán alapvetően is, egy pillanatnyi, felcsillanó hálával néz rá Ditto apóra. Az egész nem tart tovább fél másodpercnél, mielőtt lehajtaná a fejét a kapucni mögé és rágcsálná tovább a ropiját, miközben a fejében igyekszik ismét előhozni a karakter vonásait. Mert Chara sokkal jobban illene ebbe a küldetésbe, mint ő.
Azt is tudja jól, hogy Chara miért kezd kvázi visszahúzódni; mert a fandom szerint az Első Ember egy gonosz entitás, aki vérengzést hajt végre, ha a Játékos úgy akarja. Bár Moira ezzel sosem értett egyet, Charát mindenki fertelmes gyilkosként ismeri. Itt csak azért nem játsza ki ezt az oldalát a dolognak, mert, batális módon, nem akar vörös játékossá válni és megkockáztatni egyrészt azt, hogy a játéktér egy része örökre zárva marad előtte, másrészt azt, hogy pusztán emiatt kirekesztik. Na igen, minden szerepjátéknak megvan a maga árnyoldala is.

Mikor a terembe érnek, megáll kissé távolabb Danee mögött, lehetőleg viszont Ditto apó mellett. Ő a lehető legáltalánosabb tekintettel nézi végig a jelenetet, az eltűnő pixeleket, a vörös idomár és a sárga íjász párharcát, és látszólag még a mob köszöntése sem ingatja meg, bár a lelke mélyén, a szívében azért megretten. Ő nem valami erős, a felszerelései hagynak maga után kívánnivalót, Danee-nak is nagy valószínűséggel csak egy kisujjpöccintés lenne az élete, ha harcba keverednének. Sőt, valószínűleg még Silence számára sem lenne nagy kihívás.
Egy ropit húz elő a zacskóból és rágni kezdi.
-Na, ez már nagyon, nagyon érdekes. -vigyorodik el, de látni, hogy nem igazán szándékozik bármit is csinálni. A csapat nélkül legalábbis nem. Fura mód észlelte, hogy elkezdett ragaszkodni ehhez a fura kompániához...

by **Chancery** Szer. Dec. 26 2018, 11:32

Én... sose voltam jó az ilyesmiben.
Nekem szent meggyőződésem, hogy a puszta jelenlétem, a létezésem tönkretesz mindenkit körülöttem, és előbb-utóbb katasztrófa történik, bármilyen közegben is tartózkodom. Hisz elvesztettem már Kurokoto-t, Yuichit, Petert, Shukakut, és még sorolhatnám, történhetett velük bármi, én biztos vagyok benne, hogy azért tűntek el, mert én létezem és ismertek. Ez egy olyan hit, amiről tudom, hogy bolondság, de mégis hiszem, pedig lehet, hogy csak a szerencsétlen véletlen adja a furcsa egybeesést, vagy csak ez az élet rendje, ki tudja.
A vigasztalás sem épp az erősségem, nem megy. Én őszinte fajta vagyok, aki azt mondja ki, amire gondol, vagy csak szimplán hallgat.
Pont ezért nem értem, most mi is ütött belém. Hinari is azok közé tartozik, akiket kvázi már elveszítettem, csak szerencsés, hogy nem tűnt el teljesen, mint a többiek. Most mégis, ahogy megláttam, azokat az őrülettől csillogó szemeket, ahogy az egész kisugárzása szinte üvöltötte, hogy segítség, ez nem én vagyok, végül léptem. Nem érdekelt semmi és senki más, csak az, hogy megmenthessem. Biztos volt ebben önző érdek is, nem tudom, nem törődök vele.
Mikor kimondj a nevem, igazából én is akkor ébredek fel igazán. Megremegek, az egész testem megbizsereg, a szemembe könnyek szöknek a boldogságtól; sikerült volna? Végre egyszer az életben csináltam valami jót is? Még szorosabban megölelem, majd rámosolygok, mikor kicsit eltávolodik tőlem.
-Eszem ágába sincs. -nevetek fel. Dust tovább énekel, egészen addig, amíg Rinnéék már elég messze járhatnak tőlünk, amennyiben elindultak. Akkor a folyosó tovább vezető szakaszánál telepszik meg egy kiálló sziklakövön, mintha várna ránk. Álomkelő pedig már összekucorodott a falnál kis szürke-fekete gombócba, elkönyvelve, hogy ez el fog még tartani egy darabig.
Kicsit megigazítom Hinari haját, az arcába lógó tincseket, meg persze a saját könnyeimet is letörlöm. Nem akarok most sírni, csak úgy jött... -Nyugi, nincsen semmi baj. -ismétlem el, most már halkabban, hisz végre ismét az a lány van előttem, akit ismertem. -Mi történt veled? Mi az utolsó emléked, és tudod, hogy most hol vagy nagyjából? -veszi át a hangom egy kicsit komolyabbra a szót. A kíváncsiság nagy úr, és tudni akarom, mi történt szegénykémmel, ami ennyire kikészítette. Vagy talán az egész a küldetés egy torz, perverz oldala, és vannak talán még, akik így jártak, mint ő, és most őrült módjára keringenek a barlangrendszerben, hogy ránk vagy a kislányokra támadjanak. Ha így van, segítenünk kell nekik. És mellesleg, Chakna és Rinne... jaj nekem. Nem akarom, hogy nekik is bajuk essen.

by **Ditto** Csüt. Dec. 27 2018, 19:00

[KS csapat]

Ditto Apót már nem igen hatották meg a kislány szavai, zavarta kissé, hogy nem tudja leadni a küldetést, de nem foglalkoztatta különösebben, egy program utasítására nem fog senkit sem megölni.
- Nem találkoztunk eddig senkivel és semmivel. – rázta meg fejét az Apóka Danee kérdésére, vagy kipucolták előlük a szörnyeket, vagy csak ezután jön majd a java. Bár furcsállja, hogy több játékos szerepet vállal ebben az őrületben, mégis eddig csak így öten futottak össze, elméletileg két különböző céllal.
- Ditto Apó volnék Akio-kun, örvendek. – bólintott ő is, amikor a japán játékos bemutatkozott, követve őt a Lovag, s mivel úgy gondolta így illendő a köszönetmondásra is hasonlóképpen reagált, illemmel illemre.
- Ez csak természetes, minél többen éljük túl a kalandot, annál jobb. – mosolygott, majd remélte, hogy Chara követő őt a elöl haladó Lovag és kislány után.
- Miért fontos az, hogy felfedezzék ezt a kazamatát Akoi-kun? – kérdezte, majd gyorsan hozzátette.
- Talán saját célra akarják használni vadászmezőnek? – csapott le rögtön következő kérdésével, majd várva a választ nézett körbe ő is a kis folyosón, melyen haladtak. Pajzsa és Kopjája kezeiben pihent miközben gyakran hátrasandított a kislányokra.

Rövid gyaloglást követően érkeztek meg a hatalmas terembe, hova úgy tűnik jó sok játékos tömörödött be rajtuk kívül. Szép tágas volt a hely, egy hatalmas köddel burkolt lukkal a közepén, melyből félreérthetetlen morgás hallatszott. Azonban Dittonak nem az volt a legfurcsább, hogy mi lehetett lenn a mélyben, hanem, hogy a játékosok máris inkább egymást püfölik, miközben bármelyik pillanatban rájuk támadhat valami ismeretlen lény. Talán tudnak valamit, amit a frissen érkezők még nem és egyáltalán nem veszélyes, ez megmagyarázná a meggondolatlan viselkedést, de így is felszaladt az Öreg vérnyomása az egekbe.
- Mi ez a lény a lukban? – fordult hátra Ditto Apó a kislány NPC-k irányába. Majd ahogy kérdése elhangzik tűnt fel neki a sok küldetésadó kislány hasonmás, kiket csak hajszalagjaik által tudtak megkülönböztetni. Egymásra acsarkodó játékosok, a mélybe lesurranó emberek és rengeteg kérdés, minek köszönhető majd kidurrant a feje.
- Nektek van itt ismerősötök? – kérdezte fejét, hol Silencere, Daneera hol pedig a fura lányra emelve.
- Javaslom maradjunk együtt és derítsük ki mi folyik a mélység közelében. Talán az sem ártana, ha partyba állnánk egymással. Sok hasznos buffom van. – bökte oda Ditto Apó, gondolva arra, hogy lassan a szörnyeteg felfedi magát.

by **Hinari** Pént. Dec. 28 2018, 14:55

Egyre lassabban vettem a levegőt. Egy, kettő... folyamatosan nyugodtam meg, ahogy egy közeli ismerős, egy barát arcát láttam. Arcomon éreztem leheletét, még mindig itt volt, hozzámért és a beszűkült sötétség is kezdett félhomályba átcsapni. Három... Reá mosolyogtam és körül tudtam nézni végre, rendesen, alaposan is. A fehérhajú lány után fordultam még, aki addigra eltűnt a kanyarban, ahonnan jöttem, volt is vele valaki, igen... Négy, öt... Sóhajtottam. Az üzenet világosan szólt, ki kellett iktatnom az összes npc-t, és ez alól senki sem lehet kivétel. Felismertem Chaknát is, aki talán elment a lovaglánnyal, talán maradt még egy kicsit velünk.
Mit is mondtak nekem, hogy is hanzott pontosan?
Chan kérdezett, én pedig egy pillanatra elgondolkodtam:
- Nem tudom... - ráztam meg a fejem - Csak annyit, hogy egyedül vagyok. A sötétben - nyeltem egyet, próbáltam visszaemlékezni, de ahogy korábban a környezet, most a közelmúlt veszett el, sűrű ködbe burkolódzva - Egy fehér farkas... volt. Emlékszem... - kutattam tovább, félretéve mindazt a félelmet, ami a pánikhoz vezetett, mert tudtam, hogy megtörtént, hogy ezért volt, hogy nem kellett volna... engem most, ilyen kevés idő után egyedüllétre kényszeríteni. Beharaptam ajkaim, de ekkor, ekkor íriszeim tágra nyíltak a felismeréstől. Hirtelen jött, tekintetem a zölden megvilágított járat felé kaptam, testem megremegett a félelemtől.
- Ők... meg fognak halni! Van ott egy szörny, aki túl erős - léptem egyet és megfogtam Chancery kezét - Segítenünk kell nekik! - tettem hozzá és ha Chan nem állt ellen, vele együtt, kézenfogva rohantunk vissza. Ismertem, ismertem, felismertem már azt a fehér farkast! Szophie... Szophie kérlek, tűnjetek el onnan!

Túl sok idő telt el és féltem, hogy el fogunk késni. A lovaglány a bossról és Szophie, meg Chakna, és most itt volt Chan is, én is. Valahogy rá kell vennünk őket, hogy menjenek el, szaladjanak el! Ennyi játékosra azonban nem számítottam. Nem is néztem körbe, nem is volt időm rá, csak megérkeztünk és én berohantam, ökölbe szorított kézzel:
- Kérlek menjetek innen! Ezt nem tudjuk legyőzni - kiáltottam, de semmi konkrétum nem jutott eszembe; nagy volt és egyetlen csapással levitt sárgába, ennyit tudtam csak.
- Egy ütéssel kétszázötvenet sebez - hallottam a szellem mély hangját. Igaz is... ő mindig itt volt velem. Bólintottam és ütemeztem a légzésem, de erre, erre most nem voltam felkészülve. Nem akartam harcolni, csak elmenekülni, minél messzebbre, de... őket nem hagyhattam magára: senkit sem hagyhattam magára, aki ilyen vagy olyan okból lekényszerült ide.

Megj.: ic ennek a körnek csupán a legvégén érnek oda

by **Rikomono** Pént. Dec. 28 2018, 16:39

Pacsi Leóval. Tiszta sor, hogy ez jött. Nem mintha túl büszke lettem volna rá, hogy NPC-ket molesztálok, elvégre kábé olyan, mintha egy bogarat taposnék össze, de most úgy tűnt, hogy ez volt a jó megoldás. Így se maradtuk kislány nélkül, csak ez a szöszi már nem NPC volt. Jó, én se tűntem kifejezetten öreg nyanyának, de azért én már majdnem felnőtt voltam, mikor bezártak ide és elfelejtettem tovább öregedni.
- Háháhá, eszem ágában sincs kimenni a sok balfasz közé. Itt legalább csak kilencezer van belőlük - nem vágom, honnan szedi az ötleteit a csávesz, de full hülyeségeket beszélt. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy mi van odakint. Én valószínűleg fekszem valami ágyban, nem az érdekel, hanem pölö hogy a "szüleim" szereztek-e már maguknak másik gyereket helyettem, vagy még mindig játszani akarják a papás-mamást? Viszont ez a Porg, vagy ki, már határozottan idegesített, az égvilágon semmit se lehetett kihúzni belőle.
- Figyu, ha beverem az orrod, azt túléled? Nagyon viszket a tenyerem - kérdeztem, hátha erre tud valami értelmes választ kinyögni. Kivételesen előbb kérdeztem, mert azért jó lenne, ha a térképünk nem tűnne el. Közben meg nyilván azon pörgött az agyam, hogy most mégis mire véljem ezt az egész sztorit. Full hihetetlen volt az egész, még akkor is, ha Leótól jött, és a Porg félig-meddig meg is erősítette.
- Most amúgy akkor mi van? Ha meghalok, csak felébredek kint, vagy tényleg kisütik az agyam? Vagy mi ez az egész most? - próbáltam kisajtolni még valamit a két csávó egyikéből. Szerintem a colos bunkót elvesztettük, meg a kiscsaj is nagyjából úgy viselkedett, mint egy robot, szóval őket nagyjából levegőnek néztem. Öhm... ugyanúgy, mint eddig?
Közben kiértünk valami terembe, ahol már voltak páran rajtunk kívül is. Én nyilván követtem Leót, amíg lehetett. Odament egy másik csapathoz, látásból ismertem én is egy-két fazont. Huh, asszem az egyiknek tartozok egy tockossal. Mondjuk nem most fogom megadni, amikor kurvára nem tudom, mi van. Viszont itt voltak újabb kislányok, de hiába vártam, hogy Leo feléjük mozdul, a srác hirtelen elrohant inkább.
- Na most... eh, jó - sóhajtottam fel, és ha Leo nem, hát akkor én szándékoztam szétcsapni a két NPC kölköt. Ugyanúgy néztek ki, mint a másik kettő, szóval olyan nagyon nem lőhettem mellé azt hiszem.
- Most mi jön? - néztem vissza a Porg felé, hátha mond valami okosat életében először. Bazinagy köd volt a szakadék táján, gondolom arra kéne továbbmenni, de hidat azt így első blikkre nem láttam.

Chara is Ditto NPC-jét megtámadtam, ha már ott voltak Rolling Eyes

by **Chakna** Pént. Dec. 28 2018, 19:13

Csak félig meddig fogtam fel, ami közben körülöttem zajlott.
A kislány hangját, miszerint mennünk kellene, értettem. De nem reagáltam rá. Felesleges. Jobb, ha nem megyek. Csak megint képtelen lennék bármit tenni… Ha még egy olyan egyszerű feladattal sem boldogultam, hogy megvédjek egy npc kislány, mi haszna lenne annak, ha ott lennék? Csak útban lennék… Megint…
Épp ezért nem indultam Rinne után… Aggódtam, persze hogy aggódtam értük… Nem tudhatom mikor jelentkezik megint Rinne betegsége… De meg tudja védeni a lányt, nélkülem mág biztosabban, mint ha én is ott vagyok…
De nem mentem oda Hinariékhoz sem… Chan boldogult azzal, amitől én megijedtem… Totálisan haszontalan, és felesleges voltam ebben az egész szituációban…
Semmit nem tudok tenni… Értelmetlenül vagyok itt… Értelmetlenül vagyok bárhol…
A legjobb talán az lenne, ha csak eltűnnék ebben a kazamatában, egyedül… Akkor senkinek nem okoznék gondot… Talán a kipucolásban is előre tudnám mozdítani a dolgokat, és ennyivel legalább hasznára lennék a játékosoknak… Nem mintha sikerülne… Azokkal a szörnyekkel nem…
Épp feltápászkodtam lassan, kifejezéstelen tekintettel, amikor megütötte a fülem Hinari kétségbeesett hangja. Nem tudtam kizárni. Tisztán éreztem belőle a riadalmat…
Szörny… Túl erős… meg fognak halni… NEM, ezt nem hagyhatom csak úgy! Úgy sem tehetsz semmit. Már nem érdekelt a fejemben visszhangzó hang. Igenis tehetek valamit! Ha más nem a páncélommal és az életpontjaimmal időt adhatok a többieknek, amíg legyőzik azt a szörnyet… És segíthetek kimenteni akárki van is ott…
Sietve fordultam meg, és indultam a két lány után. Ha a kazamatában úgyis itt maradok, akkor az életpontjaimmal legalább megmentek valaki mást!
A terembe lépve szembe találom magam rengeteg ismerős arccal. Jól döntöttem, hogy ide jöttem… Mostmár méginkább akartam, hogy a segítségükre lehessek az utolsó életpontjaimmal is! Először is Szophie mellé futottam, hogy segítsek neki ha szükséges. De végül nem úgy tűnt, hogy bármivel is közbe kell avatkoznom.
Még láttam a pixelnyomokat az ezüst hajú lány körül, de nem kezdtem el gondolkodni rajta még véletlenül sem. Nem akarom tudni. Nem kell tudnom!

by **Silence** Pént. Dec. 28 2018, 21:21

A táraságban uralkodó hangulattal együtt valamelyest Fuwa is megnyugodott Akio válaszától. Akkor nincs más dolga, mint elsétálni oda, ahol az a felkiálltó jel van, és utána elmehet végre. Nem fog itt maradni! Hazamehet innen, és távol maradhat a kazamatáktól, ahol sok játékos van!

Nem is várt többre, szó nélkül, megpróbálva mindenkitől kényelmes távolságba húzódni Akio kivételével, akitől remélte, hogy tudja a kiutat, sietős léptekkel indult el "kalauzuk" után. Mostmár nem tart attól, hogy bárkitől megpróbálnának megszabadulni, de a népessé vált, jórészt ismeretlen társaság még mindig erősen feszélyezi.

Odaérve azonnal észreveszi Szophiet, fel is ismeri néhány lépés után közelebb, és mivel úgy néz ki bajban van, nem törődve társai esetleges figyelmeztetésével vagy rosszallásával, rohan, hogy megpróbáljon segíteni neki. Most nem lesz olyan bátortalan és rémült, mint amikor Hinarinak kellett segítség! Rá lehet számítani! Nem hagyja cserben a barátait!
Idő közben pedig szép lassan gyűlnek a számára ismerős emberek. Szophie mellett megérkezik Leo is, K1-el, aztán Hinari, és Chakna… Mindegyiküket külön üdvözli megkönnyebbült mosollyal. Szinte pillanatról pillanatra leolvasható az arcáról, hogy felenged. Nem maradt teljesen egyedül! Itt van sok barátja! Így már biztosan nem lesz baj! Persze azért ekkora társaságot nem tud kezelni, úgyhogy Szophie bajtársi tekintetét keresve amennyire lehet a társaság perifériáján marad, az idomárlány közelében.
~Koncentrálj a saját köreidre, koncentrálj a saját köreidre~mantrázza, hogy el ne felejtse amit Szophietól és Leotól tanult.
Hinari utasítására kétségbeesett arckifejezéssel kapja elő a füzetét, és sebesen írni kezd bele, majd odasietve hozzá a lány kezébe nyomja

Merre? Nem lehet innen elmenni… Próbáltam… Nem működik a teleportkristályom…

by Ajánlott tartalom