[Globális event] Rendszerhiba

KS

Lenne pár ötlete, hogy mit tenne ezekkel a játékosokkal. Oo, de még mennyire. Végig, ahogy követi a kislányt, zsebre vágott kézzel, az jár a fejében, most mennyire a karakter kavarog benne, most mennyire inkább az ő érzései kerülnek előtérbe. A szerepjáték szinte az izmaiba ivódik, ott van minden lépésében, minden apró pillantásában. A kislány megszólította Charát, a démont, ő pedig jött. A gondolatra még szélesebbé válik a mosolya.
Szótlanul követi, minden kérdés nélkül, az almafától nem messze megáll és alaposan végigméri a helyet. Az sem kerüli el a figyelmét, hogy nem ő az első; nyomok vannak a hóban, még ha az időközben lehullt friss réteg már kissé el is takarja. Ám ennek nem igazán szentel különösebb nagyobb figyelmet; az alma ténye jobban leköti. Az alma, a tiltott gyümölcs, minden tudás forrása, amit az a céda Éva volt szíves leszakítani, holott a szabályok egyértelműek voltak. Azóta a világ...
A kislány nyomában beveti magát a nyúlüregbe, akár Alice, és arcán továbbra sem látni sem meglepődést, sem kétkedést. Egykedvűen méri végig a szegényes berendezést, majd a kislány felé fordul, mikor beszélni kezd. NPC, tehát nem számít arra, hogy bonyolultabb kérdésekre vagy hozzászólásokra reagálni tudna, ezért nem is szól semmit, amíg nem érzi annak szükségét. A feladat számára pedig egyértelmű. Be kell mennie, ki kell hoznia azt a valamit, és közben lekaszabolnia vagy minimum harcképtelenné tennie mindazokat, akik szembe jönnek vele. Oh, kivéve azokat, akik segítenek neki. Mert hogy van ilyen is.
-Nekem egyedül is menni fog. -von vállat. Viszont a bármilyen fizetség említésére még a fogait is megvillantja, a szemeiben delejfény gyúlt, olyan gonosz, mint a mesék szörnyetegié az ágy alatt. -Bármilyet...? Akár... a lelkedet is, partner...? -sziszegi, akár a kígyó, majd látva a kislány félelmét, reszketését, elneveti magát. -Csak viccelek, kölyök. Nem zabálom fel a lelked. Gondolom, az ilyen programoknak mint te, nincs is. -legyint. -Inkább mutasd az utat. Mellettem nem kell félned. Én segítek.
Azzal a nyomában, félelem és reszketés nélkül, belép, akárhova is vezessen ez az út vagy kaland.
Legalább teljes bizonyosságot nyert abban, hogy ez a világ sem különbözik attól, amit eddig ismert.
Ölsz, vagy téged ölnek meg.

KS Csapat

Nézem a lányt… Nem válaszol az első kérdésre…  Majd vissza fogok még térni erre, de egyelőre inkább arra koncentrálok, hogy mégis miben kellene segíteni neki.
A kérdésre megszeppenve, sírós hangon válaszol…  Kicsit elfacsarodik a szívem… Nyugtatóan megsimogatom a fejét.
-Semmi baj, ne félj - próbálom csitítani - Mutasd az utat - bólintok rá, hogy majd ott mondjon el mindent.
Amennyire sietve indul el, olyan sietve igyekszem követni és tartani a tempót.  
Gyalog megyünk, van időm kicsit gondolkodni a dolgon… Valami tárgy van, más játékosok meg akarják szerezni, de a kislány szerint - aki npc-nek tűnik - ez az ő tárgya…  Remélem hamar kiderül mibe csöppentem, mert így még nem igazán tudok ötletekkel előállni, hogy a kislány itemét megvédjük…
Egy fogadóhoz érkezünk, ami már úgy tűnik üzemen kívül van, afféle romként. Amennyit tudok megnézek az épületből, az udvarból, a pince lejáratból, megjegyzem az utat az almafáig, még egyszer visszanézek, felmérve a fa környezetét aztán  a kislány után sietek.
A jelzésre, hogy kiértünk a védett övezetből előveszem az íjamat, és aktiválom minden jártasságomat (észlelés, látás, hallgatózás, rejtőzködés) hogy készenlétben legyek, ha valami váratlan történne, és úgy megyek tovább a lány után.
Kazamata… Igen, gondoltam, mikor lejöttünk, hogy arról van szó… Egyre biztosabb vagyok benne, hogy a lány nem játékos. Ő maga mondta, hogy játékosok eddig nem mehettek be…
-Én is játékos vagyok. Így, hogy engeded, hogy bemenjek nem lesz gond? - kérdezek rá a biztonság kedvéért. Nem hiányzik, hogy probléma legyen már abból is, hogy bemegyek.
-Tudsz többet is mondani ezekről a játékosokról? - kérdezek újra. Ha fel akarok készülni, minden információ fontos.
-Segítek. De ki jön még a testvéreiden kívül? - kérdezem, hiszen a kislány többesszámban beszélt arról, hogy segíthetünk… Ezek szerint nem csak engem kértek meg… - Illetve… Mielőtt elindulunk, kérlek mondj el mindent amit a kazamatáról tudni lehet. Milyen mobokra lehet számítani, milyen sűrűn, milyen képességeik vannak?  - sorolok pár fontosabb kérdést, mielőtt tovább indulnék a lány után. Minden amit megtudhatok segíthet elérni a célt...

Rikomono (50. szint) - HP:200 | F:80 | E:2*75 | K:70 | GY:115 | S:65 | P:110

JF csapat

Tudom, hogy nem voltam valami udvarias, viszont bizonyos közegben ez egy elfogadott köszönési forma. A munkahelyemen sokféle emberrel találkoztam, egyesek már messziről, ordítva köszöntek, mások barátságosan hátba veregettek és közben leverték a vesémet, megint más csak nemes egyszerűséggel intett. Bizonyára be kellett volna mutatkoznom, viszont ez a fiatal, hölgy sem mondta meg a nevét, így ebből a szempontból kvittek voltunk.

Kicsit furcsa volt, hogy egy falon kellett keresztül mennünk, de azzal nyugtattam magam, hogy ez egy játék és itt minden lehetséges. Jómagam is nagyon sok furcsasággal találkoztam ottlétem során végre ezt is felírhattam a listára. Amint átértünk a cuki lány átkapcsolt terminátor üzemmódba és a falhoz préselte a fickót. Én sem voltam egy szent, de ahogyan az a pöttöm beszélt, még egy vérbeli kocsmatöltelék is megirigyelte volna. Ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan agresszió és vérszomj áradt belőle, legalábbis így éreztem. Vissza emlékeztem a régi szép időkre mikor is két gyönyörű bombázóval kalandoztam együtt, Niával és Kanamival. A szőkeség képes volt úgy beszélni, hogy egyszerre volt vonzó és fenyegető, nagyon értett a burkolt célzásokhoz, ráadásul már kezdett rettenetesen hiányozni. Hónapok teltek el és nem halottam felőle semmit még egy kósza pletykát se. Néha megnéztem azt a nagy kavicsot, amin az elhullott játékosok nevei álltak, de nem találtam az övét, és ennek nagyon örültem.

Ebből a kis közjátékból azt sikerült leszűrnöm, hogy a lány nagyon magabiztos, talán azért mert erős. Nagy valószínűséggel Aincrad aktiválása óta játszhatott, ami nem kevés idő és bizonyára sok mindenen keresztülmehetett. Kénytelen voltunk rábízni magunkat az idegenre, mert egyedül ő tudta, hogy merre is kell mennünk. Habár nem szóltam egy árva szót sem, ez nem azt jelenti, hogy megbíztam volna benne. Próbáltam koncentrálni ha esetleg valami balul sül el ne csak álljak mint egy rakás szerencsétlenség hanem rögvest akcióba tudjak lépni.  Egész úton szótlanul haladtam és olyan szigorú képet vágtam amilyet a karakterem megkövetelt tőlem.

Kis idő múltán egy kisebb társaságba botlottunk, aminek az egyik tagja szintén egy imádni való kislány volt. Az akkori partnerem úgy tűnt ismerte a kísérőjét, mert a nevén szólított, bár számomra sem volt idegen.
- Leonárd. – mondtam ki köszönés képen a nevét.
Nem szeretnék belemenni nagyon a részletekbe elég, ha annyit, tudtok, hogy egy kocsmába ismerkedtünk össze és elötlöttünk néhány kellemes percet. Nem nyilatkozhatok a nevében, de neki sikerült mély benyomást tennie rám, amire jó ideig emlékeztem. Mikor az a fickó elkezdett ujjal mutogatni elékezettnek láttam az időt, hogy végre én is tegyek valamit.
- Ha még egyszer fenyegetőzöl, letöröm a kezed. – mondtam mély hangon.
Teljesen mindegy, hogy egy élő ember által irányított karakter, vagy csak a gép vezérli a gyerek attól még egy gyerek. A való életben elég hallgatag voltam, de van, ami nem szabad tűrni, ráadásul sikerült valamennyire azonosulnom a lovagommal, igaz még nem teljesen.

/Ha esetleg az ismeretlen csatlakozik hozzánk őt némán, de mosolyogva és integetve üdvözlöm.
K1 (11. szint) - HP:95 | F:19 | E:8+4 | K:9 | GY:22 | S:15 | P:57/

JetiFogó csapat

Igaz nem vártam mást tőle... Nem tűnt túl jó harcosnak a kinézetéből sem, inkább egy aktakukac vagy könyvtáros lenne, mintsem egy darálógép.
-Hát sebaj, ha gáz lenne azért tedd oda magad majd pls.
Nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget neki a továbbiakban egészen addig amíg nem mentünk be. Rengeteg hátborzongató járat és sötét kereszteződések tömkelege volt odabent, de sajnos a térképem nem segített semmit.-Remélem legalább te tudod merre megyünk, mert nekem lassan gőzöm nincs...-jegyeztem meg neki fennhangon, persze volt benne kis átverés is, hiszen végig egyenesen 4 kereszteződésen aztán jobbra-balra-balra-jobbra, vagy balra-balra jobbra-balra... A fene se tudja már... Szóval a lényege az volt az egésznek, hogy amikor már egy ideje azzal szórakoztam, hogy felrugjak pár gombát, ami egy bizonyosbarlangra emlékeztetett, akkor hirtelen egy pár alak tűnt fel a sarkon.

Az egyiket rögtön felismertem még a tizenkettedikről. Ozirisz volt az. Bár az én kísérőm szinte azonnal rokácsolni kezdet nem érdekelt, amíg nem köszöntem neki.-Héj, halihó, pont itt találkozni kissé fura nem?
Aztán végre lehetett volna foglalkozni is a gonddal. A két idegesítő vinnyogónkkal. Rögtön dühösen is néztem az enyémre.
-Álj már le bakker, nem fogok miattad nekiugrani másnak csak mert füttyentesz nekem. Először inkább rendbe kéne tenni pár dolgot. Nos miért is lenne baj, ha mondjuk most egy sör mellett továbbmennénk velük? Mert szerintem ők pont ugyanazért jöttek, mint mi nem?-Kimutatva az érdektelenségemet a harc irányába még egy gombára le is ültem, figyelve a két kísérendőt, hogy vajon mit fognak ehhez szólni.
-Szóval Ozirisz ellenvetés? Részemről ez csak üzlet, ő meg csak felderíteni akar... szóval nem látom miért kéne verekedni.-Jó igen fura, hogy én pont ezt mondom, de láttam, hogy hogyan végzett pár kobolddal, higyétek el senki nem akar ellene harcolni. Pláne nem azért mert egy kis mocsok japó arra utasít, várjunk csak!
-Hé te amúgy mi is volt az, hogy manipulált? Ugye nem hiszed komolyan, hogy minket manipuláltok ugye?-Kezd nem tetszeni nekem ez a dolog.

Kanami Minagawa (22. szint) - HP:85 | F:11-2 | E:34+20 | K:16 | GY:16+8 | S:21+1 | P:35

Szophie (43. szint) - HP:165 | F: 95 | E:13;I:96 | K:37 | GY:79 | S:8 | P:55

[a JaFFa szörp kommandó]

Elsőre ... nem: elsőre a feladatra koncentráltam.
Aztán megragadta a tekintetem a lány egzotikus szépsége. Egy pillanatra, vagy kettőre, belefelejtkeztem, ahogy nézem az arcát, a szemeit. Mint aki lefagyott, talán túlságosan is mélyen merülve, néha félelmetes tud lenni, vagy zavaró.
Elszakítottam a tekintetem és a két fickó mondandójára koncentráltam.
Volna.
... Próbáltam
De
Ott motoszkált bennem, akár egy friss fénykép, ki akart törni, előre.
Az elhangzó szavak fokról fokra egyre inkább vesztettek fontosságukból. Eljutottak hozzám, de akkor már újra őrá pillantottam föl.
Kezet fogtunk és bemutatkoztam. Rutin és az évek. Danee. Semmi több. Professzionalizmus? Vagy valami egész más ...

Pislogva figyeltem ahogy előszed valamit, anélkül, hogy megszólalna.
Talán zavarban van és elfelejtette bemondani a nevét? - futott át az agyamon.
Egy füzet.
Azt vett elő. Pislogtam, kicsit értetlenül, miközben ő beleírt valamit.
Amikor felemelte, hogy lássam egy pillantásra méltattam csak a szöveget, komolyabb olvasás helyett inkább felnéztem rá,
kétkedő, fél szemmel hunyorgó tekintettel
- Nem kell írogatnod, még nyugodtan beszélhetsz - talán nem mer megszólalni, nehogy eláruljuk magunkat, gondoltam elsőre
- Várjunk, Te ... ? - akartam kérdezni, de azt se igazán tudtam átgondolni, hogy mégis mit
Majd vissza a füzetre.
Fuwako.
Silence.
- Silence? - kérdőjeleztem meg a dolgot. Silence, mint csend. Miért? Azért mert... ?
- Az csendet jelent - szembesítettem magunkat a ténnyel
- Nem beszél... -hetsz? - elég hülye egy kérdés, lehetett volna a "néma vagy?" vagy "némasági fogadalmat tettél?" is, de ennyire futotta

Az iménti falon átlépés sima ügy volt, bár a felnyújtott, integető kézfejemmel már megrögzött módon kerestem a fotocellás ajtó érzékelőjét. Egy korábbi élet reflexei.
A térkép megszűnt használhatóvá válni.
Egy újabb olyan hely.
Inkább volt barlang, mint bányaalagút, azokkal a kísértetiesen világító különféle kövekkel meg gombákkal, amikhez nem akarództam hozzá se nyúlni. Még jó, hogy világító moha nem volt. De szerencsére nem is ez volt a feladatom.
Mr.Namelessnek valamiért mégiscsak működni látszott a francos térkép alkalmazása, ahogy egy pillanatra elcsíptem
- Jó irányban megyünk még? - kérdeztem a fickót, majd a tekintetem a lányt kereste, és ott is maradt rajta
Szerettem volna szóba elegyedni vele, de nem tudtam mit mondjak, meg van-e egyáltalán értelme így, hogy nem beszél.
És egyébként is, most a kazamata a legfontosabb.
Ahogy visszafordultam az útirányban szinte rögtön feltűnt.
- Társaságunk lesz - vetettem oda félvállról
- Nem - torpantam meg és fordultam mégiscsak vissza, a fickóhoz - azt mondta a haverod, hogy szörnyek ellen megyünk
- Az npc még hagyján, de játékosokról szó sem volt! - horkantam fel
Bűzlik az egész. Itt nem csak egy kazamatáról van szó, és nem is csak egy szimpla versengésről. Ezek itt vérre mennének
- Menjünk tovább, de én nem állok le harcolni más játékosokkal, ha csak ránk nem támadnak
És újabb csippanás. Kezdett idegesíteni.
- A másik irányból is jön valami, vagy valaki. Siessünk!

JF csapat

Zavartan rázza meg a fejét. Persze, beszélhetne, de de nem akar. Nem azután, hogy a fecsegésével majdnem komoly gondot okozott amikor Hinarin próbáltak segíteni. Egyébként sem szeret beszélni, azóta viszont erős félelem is társult a beszédhez.
Kérdőn pislog Daneere és várja, hogy befejezze a mondatot. Azután pedig értetlen tekintettel bólint. Igen, Silence, de az előbb írta le, ugye? Hogy megbizonyosodjon róla, megnézi a füzetében. De tényleg ott van, leírta.
A kijelentésre újból bólint. Tudja, hogy csendet jelent, épp ezért választotta ezt a nicknevet amikor belépett.
Az újabb kérdésre elneveti magát. Dehogynem, beszélhet. Teljesen másról van szó. A füzetet maga elé véve írni kezd, hogy röviden megmagyarázza Elkészülve pedig a lovag kezébe nyomja a füzetet.

Beszelhetnék, de nem szeretek. Nehéz, és nehezen értik meg, csak a baj van belőle. Egyszerűbb, ha leírom amit szeretnék.

A tárgyalás és informálás végeztével minden neszre figyelve sétál Danee és a férfi után. Neki nincs jártassága, igy a saját érzékeire hagyatkozva próbált mindenre figyelni. Egy pillanatra találkozik a tekintete Daneéval, mire megpróbál bátran, bíztatóan rámosolyogni. Miközben az arcáról süt az aggodalom, és a bizonytalanság.
A lovag kijelentésére, ami a társaság érkezésére figyelmeztette összerezzen. Jobban örülne, ha nem találkoznának senkivel... semmivel.
Egy npc és egy játékos... Rögtön ketten... Az egyik meg is szólal. Fuwa pedig riadtan húzódik a lovag takarásába, és veszi elő  akardját. Nem nem nem... Senkitől ne "szabaduljanak" meg... Nem fogja hagyni... nem akarja nézni.
A lovag javaslatát meghallva vesz egy nagy levegőt. Nem tűnt fel neki, hogy eddig zihlált. Nyel egyet, majd bólint, és elindul Danee után, úgy, hogy ha lehet a japán férfi és a két ismeretlen között legyen, és maga elé emelt karddal igyekszik a lehető leggyorsabban eltűnni. Nem akarja a bajt keresni, nem akar harcba keveredni másik játékosokkal...


Silence (22) HP:110|FK:38|E:49|K:26|GY:61|S:34|P:65

Leo (24. szint) - HP:80 | F: 46 | E:50 | K:22 | GY:56 | S:4 | P:55

KS

Chara egykedvűen sétált végig a barlang folyosóin. Ő nem vette számba, mikor merre fordul, csupán néha kivette kezét a zsebéből és szórakozottan megkoccintott egy-egy kristályt a falon. Emlékeztette őt ez is a játékra, ahonnan származott a karaktere, hisz ott is van egy rész, ahol nem zöld, hanem lila kristályokat kell megérinteni ahhoz, hogy a járható út láthatóvá váljon. Szája sarkában fel is éledt egy kis mosoly, nosztalgikusan, és halkan dúdolni kezdett. Ujjai végigsimítottak még a barlang falán, mielőtt visszatette volna kezét a zsebébe. Egyfajta öröm töltötte el a szívét, és az elszántság.
Nem kellett sok, hogy a dolgok lassan izgalmasabb mederbe kezdjenek folyni. Bár hallotta már haloványan, hogy mintha lennének előtte valakik, de azt hitte, mindössze szörnyek vagy utat álló NPC-k. Persze a kislány még az elején említette, hogy játékosokkal is szembe fog kerülni, olyanokkal, akiket gonosz szándék vezérel, és ez volt az a rész, amiben Chara nem nagyon tudott hinni. Persze vannak gonosz játékosok - bőven elég magára néznie, igaz, ahogy ez a gondolat végigfut a fején, egy pillanatra megtorpan és félredönti a fejét. Téved. Még Chara sem nevezhető gonosznak annak ellenére, amit tett. A JÁTÉKOS tehet mindenről, ő irányítja a szálakat, Chara csak egy áldozat, aki jót akart a szörnyeknek, de rossz vége lett, attól függően, Frisk hogy dönt. Ejnye. A fandom által kialakított Chara képe viszont olyan erős, hogy erről a tényről mindig megfeledkezik. Kis kuncogás kíséretében megrázza a fejté és megy tovább.
Egészen addig, amíg szembe nem kerül a három emberkével.
Akkor megáll, a kezei még mindig a zöld, vastag pulcsi kenguruzsebeiben pihen, jóformán csak egy pálcika, cigi vagy nyalóka nem hiányzik a szájából, amit ropogtathat. Semleges tekintettel méri végig őket, kicsit mondjuk vicces számára a látvány. A lányzó reszketve húzza elő a kardját, és látni, hogy bőven elég lenne ráfújni, már ejtené is el. A fehér hajú lovag rögtön a kísérőjükre támad vulgárisan és közli, hogy neki ez nem pálya. Nem igazán tűnnek gonosznak.
-Hé!
Emeli fe a hangját, szavait a szemben álló társaságnak szánja.
-Ne tojjatok be, eszem ágába sincs egy ujjal is hozzátok nyúlni.
Majd a saját társára, a kislányra néz.
-Na te meg idefigyelj. Elsősorban téged meg azt a tárgyat fogom védeni, és kész. Amíg nem látok indokot rá, hogy rájuk támadjak, nem fogok. Náluk van a tárgy? Ha igen, nekik ugrok. Ha nincs, akkor hagyom őket békében és slussz, részemről ennyi. Világos?
Majd ismét a társaság felé fordul, és mintha mi sem történne, csak elindul előre, de direkt nem néz rájuk. Egyértelműen jelzi, hogy nincs ártó szándéka és nem akar nekik támadni, csak elmenni mellettük és folytatni az útját.

HP:50 | FK:23 | E:15+1k | K:15 |  Gy:27 |  SP:10 |  P:+2

Kis vulgáris összegzése a dolognak XD

Bónusz

Bevallom, a szavai megrémisztettek kicsit. Ha az életem nem is, de mást elveszíthetek? Nyeltem egyet a gondolatra, amíg jobban körbe nem futtattam a lehetőségeket a fejemben. Annak mindenképp örülhetek, hogy nem fogok meghalni, szóval a SAO általános legnagyobb félelme legalább most, erre a kis időre lejöhet a vállamról, kivéve, ha a muksó hazudik, hisz ezt is bele kell venni a számításokba. Nem először fordulna elő velem, hogy egy NPC hazudik nekem.
Másik, hogy ennek függvényében már nem is olyan nagy szám, ha elveszítek valami mást, de a tekintetem hamar Álomra és Dustra fordult. Ha őket veszíteném el... abba bizonyára majdnem belehalnék. Ők olyannyira az életem részévé váltak, hogy nem bírnám elviselni a hiányukat. Dust az, akit talán még ki tudnák heverni, de Álom...
...
Őt semmiképp. Nem. Meg kell védenem, ő a legnagyobb támaszom ebben a világban, és bőven elég a szívfájdalom számomra, hogy el fogom veszíteni végleg, mikor véget ér a játék.
Megráztam a fejem, fél kézzel a cicafüles pántot fogva, hogy kiűzzem a fejemből a szentimentális gondolatokat. Most nincs rá szükség, és akkor az lesz a legjobb, ha úgy játszom, ahogy eddig mindig: óvatosan, az életemet féltve.
Meg kellett volna kérdeznem a fickót, hogy a hazatérés kristály itt működik-e... ha más nem, ha bajba kerülök, majd még azelőtt megpróbálom használni, hogy utolsó esély lenne csupán, és ha beválik, csak örülni tudok neki, ha nem, akkor is még lesz időm menekülni vagy valami más megoldáshoz nyúlni. Meeeg fogjuk ezt oldani, ahogy eddig mindig mindent.
Megtorpanok.
Álomkelő szintén, rögtön a lábamhoz ugrik és védekező testtartást vesz fel, a közeledő árnyékot egy elnyújtott macskasziszegéssel üdvözli. Dust a szárnyait csapkodva feljebb emelkedik kicsit pár másodpercre, majd visszaül a vállamra és elkezdi rendezgetni a tollait.
Én pedig meglátom, akit meg kell.
-...Te? -döntöm félre a fejem kérdőn. Nem igazán ugrik be a lány neve, valljuk be, nem figyeltem annyira aznap szerintem, hisz azt a vitát is erősen elkerültem végül, de rémlik, hogy a Touhou játéksorozat ugrott be a neve hallatán. Tekintetem végül a társára fordul, a kislányra, aki... rám uszítja őt? Ez most komoly...?
-Najó, mi folyik itt? -nevetek kicsit félszegen, félőn, reszketve és széttárom a kezeimet. Nem igazán áll szándékomban harcolni, ha nem szükséges, pláne egy ismerős arc ellen. Álomkelő nem moccan a helyéről, akár egy szobor, aki arra vár, hogy életre kelhessen. Hogy az észlelésem másfelől is jelez, eleinte figyelmen kívül akarom hagyni, de mikor realizálom, hogy ki tudja, az pedig kicsoda és jelent-e veszélyt a lányra, le sem véve róla a szemem az Észlelésem irányába mutatok.
-Szerintem gyere egy kicsikét közelebb, ne túlságosan, csak amíg nem érzed magad veszélyben, mert valaki jön még erre...

HP:305 | FK:67 | E:10 | I:104 | K:43 | Gy:56 | SP:44 | P:+65

Rinne (43. szint) - HP:350 | F:67 | E:60 | K:43 | GY:100 | S:60 | P:345

KS csapat

- Noegea1 – ismételgette meglepetten a kislány válaszát nevére vonatkozóan. Kicsit elkeseredett, hiszen egy programhoz hasonlatos nevet viselt magán, viszont kísértetiesen hasonlított a szomszédjuk kislányára Aikára, így mégis végül mosolyra húzódott szája.
- Ha nem gond, azt az egyest és a NO előtagot kihagyom a végéről, üdvözöllek Egea. – mosolygott kedvesen a kislányra, majd függetlenül válaszától próbálta tartani vele a tempót. Miközben haladtak, jöttek kérdéseire a nem túl egyértelmű válaszok, elmélkedve próbálta összerakni magában a kirakóst.
~ Van egy tárgy, ami nagy hatalommal bír, olyannal, ami, ha rossz kezekbe kerül, végezhet a jó játékosokkal. Ez az NPC többedmagával olyan embereket keres, akik segítenek nekik legyőzni a gonosz játékosokat, tehát nem vagyok egyedül. ~ gondolkodott magában, miközben már területet váltottak és olyan Kazamatába kerültek, amilyenben eddig még nem jártak. Pont elmélkedését követően figyelt fel az őket körbevevő világosságra, mely gombákból, kövekből áradnak, talán ha lenne egy kis ideje, be is tudna belőlük gyűjteni pár darabot, de nem biztos, hogy a kislány díjazná eme cselekedetét.
- Mik ezek a dolgok? – kérdezte a lánytól, ahogy elhaladtak mellettük.
- Szabad belőlük szedni? – tette hozzá érdeklődön, persze közben már haladtak is tovább a labirintusszerű folyosókon keresztül, bár már az Apó azt sem tudta hova tartanak épp.
Ha a kislány rábólint, szed a világító tárgyakból és elteszi azokat menüjében, ha nem javasolja, vagy nem engedi, nem csinál belőle ügyet, követi őt, s mivel még mindig nem tudja mi lesz a végállomás, megkérdi.
- Mi a cél Aranyom? – érdeklődött, miután ellenőrizte, hogy minimapja még mindig vak, nem jelez semmit, ami ismét aggodalomra adott okot számára. Már azon gondolkodott, hogy megállítja Egeát, részletesebb információk kinyerése céljából, mikor az egyik folyosó végéből hangfoszlányok szűrődtek be a kazamatába, ahol épp tartózkodtak. Kezével megfogta a kis NPC vállát, majd szájához emelte mutatóujját, jelezve, maradjon csendben. Maga mögé utasította őt, majd úgy leselkedett ki, remélve, látja és hallani is fogja a beszélgetőket. Egy a saját küldetésadójához hasonló kislány állt egy kapucnis játékos mögött, látszólag rémült állapotban, míg velük szemben két másik játékos és egy szintén ismeretlen férfi.
~ Hűha, ezek lehetnek a gonosz játékosok? ~ kérdezte magától, miközben érezte, hogy izgalom és félelem járja át megvénült testét.
- Ő a testvéred? Velük szemben pedig a gonosz játékosok? – érdeklődte meg Egeától suttogva, bár ez inkább amolyan költői kérdés volt, a hasonlóság szinte kísérteties, nyilván a válasz igen lesz, tehát ő a másik játékos, akivel meg kell védeniük a tárgyat, vele szemben ellenfeleik lehetnek. A másik két játékos sem tűnik azonban gonosznak vagy ellenségesnek, bár ez ahol Ditto Apó áll, nem egyértelmű. Megnézi magának a játékosok indikátorát, aztán eszébe jut, hogy hallott olyan történeteket, miszerint valamilyen trükkel meg lehet változtatni annak színét, így hiába lehet zöld vagy sárga, lehet csak megtévesztés. Azonban nem hagyhatja annyiban a dolgot, azért jött, hogy segítsen, s bár nem akar meghalni, de nem tudná végig nézni, ahogyan a kapucnis férfit és Egea testvérét lemészárolják, így cselekednie kell.
Elindul a beszélgetők irányába szinte teljesen nyugodtan, mintha csak egy délutáni sétára igyekezne, miközben maga mellé húzva NPC-jét is.
- Csak próbálj követni, kitaláltam valamit. – kacsintott a kislányra alig hallhatóan, még kellő távolságból.


- Üdvözlök mindenkit, egyre többen leszünk. – bólintott a kapucnis férfi irányába.
- Nohát, nektek nincs kislány NPC-tek? Az én nevem Ditto, ti kik vagytok? – kérdezte látszólag meglepetten Danee, Silence és az japán férfi irányába emelve tekintetét.
- Vagyunk még páran, ők is mindjárt itt lesznek, csak leálltak gombát és kristályokat szedni. – mutatott maga mögé bohókásan kacagva. Remélte, hogy a kislány nem szólja el magát, de jobb ötlet a harc elkerülésére nem jutott eszébe.
- Mehetnénk együtt is tovább, minél többen vagyunk, annál könnyebben intézhetjük el a szörnyetegeket. – ajánlotta fel az emberek irányába. Direkt nem mondott gonosz játékosokat, nem akarta lebuktatni Danee-t és Silence-t, mert abból lehet mégis harccá fajult volna a történet. Abban bízott, hogy megijeszti őket az, hogy a társai nemsoká ideérnek, így elméletben túlerővel fognak szembenézni.


Ditto (18. szint) - HP:150 | F:20 | E:15 | K:13 | GY:15 | S:10 | P:37

Minden akadály nélkül elértük a helyszínt, és külön örültem neki, hogy a kislány minden további nélkül tudta tartani a tempómat, még akkor is, amikor minden gyorsaságpontot beleadtam, ami csak létezett. Így legalább tényleg hamar ott voltunk, bár helyenként kihívás volt szlalomozni az andalgó járókelők között, de hát na, teljesen természetes az ünnepek közeledtével a nagyobb tömeg a városban. Odalent a kérdéseimre is választ kaptam. Mint kiderült, az item azért olyan fontos nekik, NPC-knek, mert anélkül nem tudnak respawnolni. - Az összes NPC-re vonatkozik? - tettem fel a kérdést, azonban a válasz aggasztó volt. Bár nem mindannyiuk újraéledési képességét érinti, de sokukat. Túlságosan is sokukat. Így már érthető volt az is, hogy miért olyan fontos számukra az item, és miért olyan veszélyes avatatlan kezekben. Gépi karakterek nélkül egész Aincrad összedőlne. Eleinte csak azt vennék észre az emberek, hogy szép fokozatosan elfogynak a küldetések, ami jelentősen megnehezíti a fejlődést. Aztán idővel az olyan alapvető dolgok is megszűnnének, mint a fogadók, az éttermek. Aki nem céhtag, annak az utcán kellene éjszakáznia szálláshely nélkül, ugyanis hiába üres a fogadó, ha éppen nincs aki kiadja a szobákat. És az általános éhínség is beütne, szakácsok nélkül mindenki gyümölcsön élne, ami télen elég nehézkes. A főzés jártassággal bíró játékosok viszont dugig tömhetnék az erszényüket egy kis hússütéssel, amiből rövidtávon még jól is kijöhetnék. Hosszútávon viszont vége lenne mindennek. Egy újabb koboldinvázió vagy járvány után csak szellemvárosok maradnának, mindenféle lehetőség nélkül. Szóval a gépi karaktereket mindenképp meg kell védeni, bármi áron. Ennyivel tartozom nekik, ahogy mindenki. Ha már mi nem vagyunk képesek újraéledni, ők legalább hadd tehessék meg újra és újra, hogy lehetőségük legyen a háttérből támogatni és segíteni minket. Ki-ki a maga módján, küldetésekkel, szállással, étellel, itallal, vagy épp ajándék csecsebecsékkel. Igen, nélkülük üres lenne a Kezdetek Városának a piaca, ahogy az összes többi is. Az inventorymban is csak a helye lenne a céhtársaimnak, itteni családomnak szánt ajándékoknak.
A gonosz, rosszindulatú játékosokról sajnos a lányka sem tudott többet mondani, de nem lesz sétagalopp, le merem fogadni. Azóta a nap óta, hogy odalenn saját szememmel láttam, milyen sokan vannak, és mennyire elszántak, egyre jobban nyugtalanított. Ha akkor nem védett övezeten belül zajlottak volna a harcok, akkor jó eséllyel már nem is lennék... lennénk... Összeszorult a gyomrom, ahogy úra felelevenedtek azok az emlékek. Ők sem voltak a fair play hívei, és amilyen mocskos módszereik voltak... Yuukinak azóta is jövök egyel, hogy megmentett egy párbajfelkéréstől, amíg én csak néztem ki a fejemből. Nem számítottam rá. Ahogy talán Szophie sem számított rá, amikor őt is megtalálták. Csak a szerencsén múlt, hogy időben tudtam lépni, és támadóját sikerült felrúgnom. Szophie jóval többet látott, jóval többet tud az efféle dolgokról, mint én, vagy bárki a céhben. Nagy szerencse volt, hogy akkor, ennyivel megúsztuk. Csak némán, ütemesen lépkedtem a zöld fényben derengő folyosókon a kísérőmmel együtt. Csupán a lángoló kard fénye árasztott némi melegséget ezen a furcsa, ismeretlen helyen. A viszonylag jó fényviszonyok ellenére a látást nem kapcsoltam ki, hisz bármikor jöhet egy sötétebb folyosó, ahol már nincsenek gombák. A sokadik elágazás környékén megnéztem a minimapot, mert már kezdtem kicsit elveszteni a fonalat, és nem ártana tudni, hogy pontosan hol is vagyunk, merrefele kell visszajönni, de sajnos nem lettem okosabb. A térkép totál üres volt, mintha csak a pusztaságban bóklásznék, annyi különbséggel, hogy azon legalább az az egy-két fa jelölve lenne. Itt viszont abszolút semmi, csak az üresség. Úgy tűnik, tényleg egy ismeretlen területen járunk, ami korábban sosem volt megnyitva. Talán nem is tervezték, hogy valaha bárki is fog itt csatangolni, ezért nincs térkép. Teljesen felesleges lenne egy használaton kívüli területen...

Be is zártam a minimapot, jelen esetben értelmetlen. Pedig a falakat igazán jelezhette volna, elágazásokat, ha már a gonosz, rosszindulatú játékosokat már túl nagy luxus lett volna. De ez utóbbiakra van az észlelés jártasság, ami a következő elágazáshoz közeledve bejelzett. Egy fél pillanatra megálltam, mutatván a jártasság által jelzett irányba ha a kislány figyelt, majd a lehető leghalkabban, legkevesebb felesleges zaj keltésével közelítettem meg az elágazást. ~Gonosz, rosszindulatú játékosok~ A nodachit végig magam előtt tartottam, a derült égből támadások levédése érdekében. Azonban erre végképp nem számítottam. Egy vörös nőszemély, akit ha jól rémlik még egy koboldírtós harc során láttam, még régebben. Talán valami Kanami lehetett a neve? Nem igazán ismertem, sőt, körülbelül semennyire. Csak láttam akkor, és ennyi. És ott van az a furcsa japán fazon is, akinek a társaságában érkezett a lány. Hát, hogy is mondjam, nem az a kalandor típus így első ránézésre. Előbb nézem ki belőle, hogy valami vendéglőben játssza a pincért, mint halomszám mészárolja a mobokat. Lehet, hogy pont ráhibáztam, és valami hasonlót csinált azalatt a pár évben, amióta elkezdődött a SAO? Nem tudom, de valami nagyon bűzlik itt nekem, és újból eszembe jutottak a kísérőm szavai: "gonosz, rosszindulatú játékosok... meg fognak ölni mindenkit aki ártott nekik...". Lehet őrájuk gondolt? Egy vörös indikátoros Kanami, aki valószínűleg azt nem azért kapta a feje fölé, mert jól viselkedett. És egy zöld indikátoros japán csóka, aki első ránézésre rejteget valamit, főleg miután kinyitotta a száját...
- Halihó! Nem tudom, mit kerestek idelent, de itt nem juthattok át. – szólaltam meg határozottan, magam elé tartva a nodachit. - Nyugodj meg, minden rendben lesz – mondtam a kísérőmnek, rámosolyogva, kicsit próbálva megnyugtatni. Kanami következő mondataival viszont összeállt a kép. Elszólta magát, elég rendesen. - Felderíteni, mi? - fordultam vissza Kanami felé – Ha neked csak üzlet, akkor mondok neked valamit: a kovácsolásban van a nagy pénz. De adok még egy tippet: legyél mesterszakács, van egy olyan érzésem, hogy hamarosan hiányszakma lesz – mondtam határozottan, de az utolsó mondat végén elengedtem egy sunyi vigyort is. Valahogy nehéz lenne elképzelni ahogy a batár nagy fegyverét fakanálra cseréli csak úgy. Majd rövidesen folytattam – Valóban, nem kell verekednünk, de az két dologtól függ, és csak rajtatok múlik: először is, mi a francot kerestek itt? És az igazat, nem ilyen "felderítünk" meg "üzlet" meg hasonlók. Semmi mellébeszélés. A másik pedig az, hogy fogjátok magatokat, és szépen elmentek vissza, ahonnan jöttetek. - mondtam határozottan, ellentmondást nem tűrő hangnemben. Küldetésen vagyok, méghozzá nagyon fontos küldetést bíztak rám. Eszem ágában sincs elszúrni, elbaltázni, főleg miután belegondoltam az esetleges következményekbe. És ha továbbengedném őket, akkor veszélybe kerülne minden, főleg hogy Kanami elszólása után valószínű ők azok a gonosz, rosszindulatú játékosok, akikre a lányka utalt. Megkapom a feladatot, hogy megvédeni az ő féltett kincsüket, erre jönnek akik csak felderíteni akarnak. Nem kell hozzá négy diploma, hogy összerakja az ember, hogy ők pont az ellentétes oldalon állnak. Csupán az nem tiszta teljesen, hogy melyikük a főnök és melyikük a pulikutya? A hallottak alapján Kanamit rángatta bele ebbe az egészbe a csávó, hisz a csávó csak "felderíteni" akar, őneki meg csak "üzlet". Ez tűnne logikusnak, de ugye köztudott ,hogy semmi sem az, aminek látszik, és láttam már, vannak gonosz, mindenre képes emberek. Simán lehet az a verzió is, hogy Kanami az agy, és a csávó meg csak egy sima túsz, akit szükség esetén feláldoz, vagy kis színjáték keretében alaposan bemószerol, mint ahogy most tette. Ennek fényében pedig csak annyit tudok, hogy mindkettőt ki kell iktatnom valamilyen módon, és az ölés nem opció. Vagy visszazavarni őket a városba, vagy szorosan megkötözve itthagyva, ami kicsit problémás lesz, főleg mivel egynél többen vannak. Vagy csak kiütni őket valamivel, mondjuk egy kis kábító méreggel feljavított sörrel...  Mindvégig figyeltem, mire készülnek, a nodachit pedig védekezőleg tartottam magam előtt. Ha támadnak, levédem, ha újra támadnak, újra levédem. Ha el akarnak surranni mellettem, kitartom eléjük a kardot és vagy belefutnak, vagy megtorpannak előtte. Ha menekülőre fogják a dolgot, akkor pedig kapnak egy foszforeszkáló szikladarabot a fejükre. Azt hiszem, az összes lehetséges forgatókönyvet átgondoltam. Csak az összes többivel lehetnek problémák...

// az elején az NPC-nek feltett kérdés mesélővel egyeztetve

Ozirisz (45) - HP:210 | F:87 | E:121 | K:33 | GY:104 (114) | S:81 | P:85

KS csapat

Nem értek a programozáshoz, de nekem ez furcsa… Hogy mehet már be mindenki azért, mert valakik feltörték a kódot? Mindenesetre ha a jelenléte biztosítja, hogy nem fogok nem várt problémába ütközni, akkor igazából nem fogom miatta zavartatni magam.
Csapat… Hát.. Remélem, hogy a lányka "testvérei" tényleg hoznak még segítséget, mert bár utálom beismerni, én kevés vagyok egyedül egy csapat ellen…Úgyhogy úgy néz ki ebben most egyformák vagyunk a kis npc-vel.
Nem kell sok mobra számítani… Ez jó pont… Ahogy sorolja a dolgokat, rögtön írom is be azokat a bestárium keresőjébe.
Sűrű sötétség… Nincs túl sok élete, ellenben egyedül nem akarnék szembekerülni egy ilyennel…

- Erről a minbossról tudsz bármit, ami fontos lehet? -   kérdezek tovább. Minden apró információ életmentő is lehet, ha jól értem a helyzetet.
- Azt, hogy nagyon erős és hatalmas - tárja szét a kezeit a kislány - De ne aggódj, ha én azt mondom neki, téged nem fog bántani - próbál megnyugtatni és bólint is hozzá. Furcsa… Ha ilyen szinten a hatalmában van a kazamata, hogy elég egy mobnak szólnia, hogy ne bántson, akkor  mi szükségük van segítségre? Mindenesetre egyelőre nem teszek semmilyen megjegyzést.  Mostmár kíváncsi is lettem, hogy mi a fene ez az egész, és  miért keveredtem éppen én bele
- Ez minden? -kérdezem utoljára, mire a lányka bólint. Bezárom a menümet és ésnis bólintok.
- Rendben, akkor indulhatunk. - veszem a kezembe az íjamat, és néhány gyakorlott mozdulattal készenlétbe helyezem, hogy bármikor gyorsan tudjak cselekedni, ha kell.

Ismerős érzést kelt bennem a kazamata, bár közel sem olyan lenyűgöző, mint Solvik alatt a kék barlang. Próbálom megjegyezni az utat, de hamar rájövök, hogy ez a hely valószínűleg éppen úgy lett kitalálva, hogy ezt lehetetlenné tegye. A kistérképemre pillantok . Nem, miért is működne, ha azt akarják, hogy eltévedjen az ember.
- Ugye nem csak befelé, hanem kifelé is meg fogod mutatni az irányt? - kérdezem kicsit aggódva, hogy a küldetés végeztével az npc majd egyszerűen felszívódik, én pedig  kereshetem a kiutat hiába (Nem, egyálatlán nem bízom benne, hogy majd a teleportkristály működni fog)  
- Persze, hisz nekem is ki kell jutnom valahogy - mondja a lány. Ezzel megpróbálom megnyugtatni magam, és nem belegondolni, hogy ez a szöveg valószínűleg programozott válasz a kérdésre, ami egyáltalán nem garantálja, hogy ez így is lesz.
Eszembe jut, hogy valahogyan megjelölhetném a kivezető utat, elő is szedek egy darab szenet, hogy jelet hagyjak a falon, közelebb is lépek a következő elágazásnál a falhoz, de elkapom a kislány tekintetét épp amikor a szén hozzáér a falhoz, és végül leteszek erről az ötletről, bár ezen az egy helyen így is marad nyoma az ötletemnek…
Nagyon remélem nem hoztam ezzel rossz döntést. Csendben haladok tovább, és megpróbálom amennyire lehet megjegyezni a fordulókat, és a leágazásokat.
Egy ideje már megyünk egyre beljebb, amikor az észlelésem bejelez.
- Arra kellene mennünk? - kérdezem a kislányt, mira ő aggódó arccal bólint. Sóhajtok.
- Akkor gyere óvatosan mögöttem. Van előttünk valaki. - kérem meg, hogy biztonságban tudhassam, és haladok tovább, figyelve előttem, hogy kit jelzett az észlelésem. Előbb látom meg a nagy pajzsot, mint a körülötte lévőket, de ez is elég, hogy megálljak.
- Légyszives mondd, hogy nem ott kellene keresztülmennünk… - suttogom szinte magam elé, nagyon remélve, hogy nemleges választ kapok… - Egy ilyen labirintusban kell lennie valami más útvonalnak, vagy kerülőnek… - vagy bárminek. Csak ne kelljen arra menni, ahol az a pajzs van…  Minden bizonnyal új gazdájával, és annak a többi feszélyezően és kellemetlenül ismerős felszerelésével, és nyomasztó gondoskodásával együtt.

Ha mégis igenlő választ kapok, akkor nyelek egyet lemondóan bólintok,  és lassú léptekkel indulok tovább, matrázva magamban, hogy az RINNE pajzsa és RINNE felszerelése…
Nem kell sokkal közelebb mennem, hogy feltűnjön a Rinne mellett-mögött álló kislány, ako szakasztott mása az engem kísérő NPC-nek…
- Ő az egyik testvéred? - kérdezem a kislánytól, és innentől megpróbálok erre koncentrálni. Remélem Rinnet elég lesz megkérnem, hogy ne vegyen a pajzs védelme alá…
Még közelebb lépve biccentéssel üdvözlöm előbb Rinnet.
- Szia Rinne. Nem hittem volna, hogy egy ilyen helyen találkozunk újra - majd a vele lévő lányhoz fordulok, és felé is biccentek, de megvárom, hogy előbb ő mondjon valamit, mielőtt bemutatkoznék, vagy bármi mást mondanék neki.
Az észlelésem további jelzését követve visszafordulok a lovag lányhoz.
- Ki van ott? Láttátok őket? - kérdezem. Még egy ilyen "kellemes" meglepetés igazán feldobná  hangulatomat… 

Chakna (21) HP:90|FK:40|E:17|I:47|K:18|GY:31|S:20|P:65