[Globális event] Rendszerhiba

Bónusz

"Szia, Rinne."
Oh, hát persze. Tényleg elég Touhou csengése van a nevének, legalább egy magamfajta kocka számára. Egy rejtett, vagy soha el nem készült karakter neve volt Rin, akiről még így is rengeteg fanart és zene készült, hogy vajon mi tartozhatott volna hozzá. Most viszont megrázom a fejem, hogy ideje valami másra koncentrálni, és nem pedig csupa sületlenségre gondolni csak azért, hogy meglegyen a kellő szószám  
Viszont az nem igazán tetszik, hogy se Rinne, se az érkező Chakna, akit már régebbről ismerek, nem hogy nem ismernek fel, de még ellenségesen is állnak hozzám. Megmondom őszintén, rosszul esik. Nem kicsit, nagyon. Mondjuk, tény, elég érzékeny lelkű vagyok, könnyen meg lehet engem bántani és akkor érkezik az, hogy zuhanok le a mélybe és napokra elvonulok, mondván, hogy nincs értelme semminek. Igen, tisztában vagyok vele, ez mennyire hatalmas gyengeség, és le kéne küzdenem.
És ez talán pont egy jó szituáció lesz ehhez. Kihúzom magam, és teszek egy lépést feléjük, felemelt kezekkel. Álomkelő már abbahagyta a sziszegést, lévén felismerte ő is velem együtt a két játékost, Dust pedig alapból nem volt ellenséges kedvében. Arcomon mosoly, de még én is érzem, mennyire telve van azzal, hogy rosszul érzem magam lelkileg. Hogy szívem szerint csak csendben elsunnyognék és békén hagynám őket.
-Hahó... -integetek, de még a hangomból is csak kis nyekergésre futja igazából, végül nem bírom. Kiszalad a számon egy nagyobb nyelés után, hogy... -Bocsánat, ha zavarok, akkor csak mennék tovább erre, és már itt se vagyok, oksa? -mutatok az egyik elágazás felé.
Ekkor csippan be a rendszer. Üzenet? Erre? Kíváncsian lenyitom a menüt, megnyitom, és a szemeim elkerekednek, mikor elolvasom.
Felnézek a levélből az előttem levő társulás felé. Két játékos, két NPC, akik épp szemmel láthatólag nagyon örülnek egymásnak.
...
Ezeket a kislányokat kéne megölnöm?
Biztos, hogy nem. Ökölbe szorítom a kezeimet. Viszont ez az egész felvet pár kérdést, és mivel végülis két ismerőssel hozott össze a sors, feléjük fordulok. Igaz, nem tudom, mennyire zavarom őket, hogy figyelni fognak-e rám egyáltalán... de meg kell próbálnom...
-... Nektek mi a feladatotok? -kérdezem, talán túl halkan, a szemeimet hamar a két kislány felé fordítom végül. Nem akarom őket likvidálni, eszem ágába sincs. De akkor mi folyik itt?

KS

Chara - aki egyébként lány - végül megtorpan. A saját NPC-je felé fordul, de olyan sebességgel, amitől csak telik tőle. Kezében egy fémes tárgy villan - az egyik tőre, még ha kezdő is -, és a lány torkának szegezve, vörösen villogó szemekkel néz rá, a fogát csikorgatva.
-Nem érdekelsz! -közli dühtől csepegő hangon, akárha tényleg egy életre kelt démont szeretne eljátszani. Arcán viszont továbbra is ott a mosoly, a széles, a rémisztő fajta. -Amúgy is, ne kiabálj! Illetlenség. -majd ahogy tette, úgy el is vette róla a fegyvert és tett vissza az inventoryjában, egyrészt mert nem volt rá több szüksége, másrészt mert ezzel is azt akarta jelezni, neki kicsi szándékában sem áll senkivel leállni harcolni. Tudja jól magáról, hogy harmatgyenge. Bár nem tartozik az alacsonyabb szintűek közé, már ami egyenlőre elérhető, de pénzügyi okokból sosem volt lehetősége felszereléssel is kisegítenie magát. Mindene, ami volt, azt Sansra költötte, titokban, hogy a férfi erősebb legyen és azzá váljon, akivé szeretett volna. Chara sose vallotta volna be, hogy örült neki, amiért ez sikerült, és csak most szentel elegendő figyelmet magára. Egy szó mint száz - nincs abban az állapotban, hogy képes legyen olyan játékosok ellen harcolni, akik viszont egész végig csak magukkal és a saját fejlesztésükkel foglalkozhattak. A kislány nem jó eszközt szemelt ki az ő személyében.
Dittora csak egy pillantást vet, az kislányára már több figyelmet szentel. Mikor meglátja annak ökölbe szorított kezét, elmosolyodik ismét, megvillantva még fogait is, és félredönti a fejét, ahogy szembefordul vele, a kezei még mindig a pulcsi zsebeiben pihennek.
-Na mi van? Te is kérsz egy kis hideget a torkodra? -kuncog, majd jobban végigméri Dittot. Már most levágja, hogy vagy tényleg egy idióta, vagy csak tetteti, esetleg... túl pacifista. Ez ismét a játékot juttatta eszébe, és megremegett. Pacifista játékos... és mivel ő épp Chara-t játsza, ha úgy vesszük, idézőjeles "kötelessége" megmérgezni és elérni, hogy végül gyilkoljon. Viszont a két kislány ahhoz már túlságosan felidegesítette, hogy ehhez kedve legyen, akár egy szemernyit is.
A lényeg viszont már most kezdett körvonalazódni benne és ettől kuncogni támadt kedve.
-Najó, én már vágom. -fordult Danee-ék felé, és megdöntötte a fejét oldalra, a vállára, úgy nézett le rájuk, bár ő volt az alacsonyabb. -Ez az egész csak egy nagy verseny. Van két csapat, minimum, és a másikat akadályozva per kiiktatva kell megszerezni egy tárgyat. Csak épp ti aztán túl vehemensek vagytok. -pillant az NPC kislányok felé. -És ez az, ami nem tetszik. Ha el akarod érni, hogy a partnered öljön, azt lassan kell megtenni. Lassan kell megmérgezni az elméjét, suttogással. Meg kell találnod a gyenge pontját, és azt kihasználva előhozni belőle a gonoszt, a sötétséget, amíg már nem bírja tovább a frusztrációt és kést ragad. Nagyon rosszul csináltátok a dolgot. -biccent Ditto felé, majd egyik kezét a saját mellkasára teszi. -Persze ehhez az is kell, hogy az illetőben már eleve meglegyen az ölni vágyás. Szóval... most komolyan? Bocs, no offense. -néz Dittora. -Vörös indikátoros játékosokkal jobban jártak volna, legalábbis a kislányok, ti annyira már nem valószínű. -fordul Danee-ek felé.

[Játékos Front]

Valóban elég elfuserált módon tettem fel a kérdést Silencenek, nem csoda, hogy elnevette magát rajta.
- Hehe - pöppet cinikusan reagáltam le - Ezek szerint nevetni azért tudsz, ráadásul nagyon bájosan nevetni, Silence-chan
Így másodjára már nem volt meglepő, hogy előkerül a füzet és kifejezetten vártam mit is fog írni válaszként
- Nehéz? - kérdeztem vissza meglepve - Valami rendszerhiba folytán, vagy egyébként a kinti valóságban néma vagy? Már bocs a kérdésért, de úgy érzem, jobb tisztázni, minthogy hülyeségeket feltételezzek rólad

Az oldaljáratból feltűnő fiú, vagy lány - meg nem tudnám mondani, arcra kicsit lányos, amúgy egy deszka - szakasztott úgy öltözött, mint én a legelején. Mostanra csak ritkán hordtam efféle cuccokat, szinte állandóan talpig vasban császkáltam mindenfelé. Megszokás kérdése, nekem már fel se tűnt.
Merő sértésnek vettem viszont a szavait, megtorpantam és visszafordulva, a megbízónk elé furakodva álltam  Chara elé.
- Szó sincs róla, csupán nem szeretnélek levágni, de örömmel hallom, hogy nincs dolgod velünk!
Valami tárgyról hadovált annak az npc-ek, akivel együtt megjelentek, és furcsálltam, hogy egy irányba tartanak velünk, de nekem nincs tudomásom semmilyen különleges tárgyról.
De a mondat hallatán, hogy képes lenne mégis nekünk jönni, ha az npc úgy kívánja, kikívánkozott a kardom a hüvelyéből.

Majd feltűntek még ketten, egy öregapó, meg egy szakasztott olyan npc, mint a másik.
Fogytán volt a türelmem, ráadásul a megbízónk is berzenkedett
- Nem, nem volt a megbízás része, nem foglak megvédeni, hacsak új megállapodást nem kötünk
- DE attól még nem megy innen senki sehova - álltam el az utat oldalra eresztve a kardot és a pajzsot, hogy minél nagyobb területet veszélyeztessek vele a járat széltében
- Egy, én és a társaim voltunk itt előbb, bármi is van előttünk, az minket illet!
- Kettő, arra az esetre, ha azt fontolgatnátok - néztem előbb Charára, majd Dittora, ahogy a kardom vége is kísérte tekintetemet - hogy nekünk jöttök, vagy csak szimplán átsurrantok mellettem: 40-es szintű vagyok és a pusztakézzel is leverek bárkinek 75-ös sebzést. A kardot nem számítva. Ne mondjátok, hogy nem figyelmeztettelek titeket!

Aztán szemtanúja lettem egy elég fura közjátéknak, előkerült kés is, meg egy elmélet egy rakásnyi sértegetéssel és gyanúsítgatással, ami nem tűnt túl hihetőnek, de akár még igaz is lehetett.
- Nagyon érdekes előadás, és nagyon aranyos a törőd is, de szívesen meghallgatnám, mégis mit mondott nektek az npc, miért vagytok itt, mi ez a cucc, ami olyan veszélyes, akár az npc-ktől maguktól, ha már így szóba került

- És most drága barátom, kedves megbízó uraság: lesz szíves megosztani velünk, hogy mi is ez a cucc, amiről most hallunk először?! - suhintottam a kardommal a vállam fölött megbízónk felé, hogy tudja, kinek beszélek, s anélkül, hogy levettem volna a szemem, vagy akárcsak egy pillanatra is elfordultam volna a 4 ismeretlentől

JF-csapat
Úgy tűnt megint sikerült egy elég kellemetlen és kimondottan zavaros szituációba tenyerelnem és be kell vallanom egy apróságot. Akkora már halványlila fogalmam sem volt róla, hogy miért is indultam el. Annyi emberrel találkoztunk út közben és mindenki olyan sokat beszélt, hogy teljesen kiment a fejemből. Csak az maradt meg bennem, hogy testőrt kellett játszani és útközben a fickóról kiderült, hogy egy sunyi dög. Annak érdekben, hogy ne gondoljon mindenki teljesen idiótának csak morcosan néztem magam elé és nem kérdeztem semmit. Úgy gondoltam, ha figyelek, akkor elcsíphetek pár szót, amiből kiderül mi is volt az eredeti célom. Való életben is bevált ez a trükk, sajnos ritkán volt hozzá elég türelmem, hogy használjam és amint kinyitottam a számat rögtön mindenki számára nyilván valóvá vált, hogy egy idióta van köztük.

Maga a tanácsom nem hatotta meg teljesen a férfit, bár szemmel láthatóan, percről percre egyre idegesebb lett. Oly annyira, hogy elővett egy üveget, amiben minimum egy egyéves zoknit és egy fél éves tarajos gőtét rohaszthatott. Ez elég különös lehetett különös tőlem, hisz sokan tudhatjátok rólam, mikor rossz kedvem van mihez szoktam fordulni. Aki arra gondol, hogy bánatomban a művészetben éltem ki magamat és gyönyörű szép tájképeket festettem azokat ki kell ábrándítanom. Bementem a legközelebbi kocsmába és ott addig ittam, míg teljesen ki nem fordultam magamból, és napokkal később tudtam meg, hogy miket is műveltem.

Visszatérve a kis kalandra némi szóváltás után a görény és a kislány között néhány titok napvilágra került ám ezzel egy időben egy csomó újabb kérdés is felmerült. Én továbbra, is mint korábban nem csináltam semmit csak karba tett kézzel álltam arcomon morcos tekintettel, nem mintha ezt, bárkit is meghatott volna. Az első, akivel találkoztam az a pöttöm lány majdhogynem levegőnek nézett és valamiért az az érzésem volt, hogy képes lenne egy mozdulattal kettévágni. De az is lehet, hogy pusztán rossz kedve volt, mert pont az orra elől happolták el a kedvenc cukormázas fánkját. Egyszer persze kénytelen voltam felemelni a hangomat ugyanis a szüleim kiváló nevelésben részesítettek mégis alig hatása a történtekre. Nem mintha azért tettem volna, hogy villogjak, vagy, hogy megmutassam én is ott vagyok, hanem mert így tartottam helyesnek.

Egy ideig úgy véltem, hogy sikerült felzárkóznom, de mikor az az alkoholista említette az Ilja nevet meg a respawnolást újra kész káoszban éreztem magam. Igaz nem kellett atomtudósnak lenni hozzá, hogy rájöjjek Leo-nak nagyon is sokat mondtak ezek a dolgok. Ráadásul álmaimban sem gondoltam, hogy lehetséges valakinek a szintjéből visszavenni és nem is halottam ilyesmiről. A lány, viszont akit addig feltett szándékom volt megvédeni szólt az oroszlánnak, ha nem viselkedik, akkor ismét lecsökkenti a szintjét. Úgy éreztem mintha egy kamion hajtott volna keresztül rajtam. Nem elég, hogy megfenyegette azt a személyt, akitől védelmet vár, ráadásul ezek szerint egyszer már megtette vele hisz azt mondta ismét lecsökkenti.

~Lehetséges, hogy ez a gyermek maga az ördög?~ futott végig az agyamon ez az európai hasonlat.
Fogalmam sem volt róla, hogy tulajdon képen mit is kéne tennem, illetve ezek után lenne-e jogom megvédeni ezt a gyermeknek látszó valamit. Bár nem ismertem a részleteket viszont annyit megtudtam Leonardról, hogy egy jó ember és nem hinném, hogy képes lenne olyan bűn elkövetésére, ami ilyen büntetéssel jár. Ráadásul, ha csak így állítgatni lehetne a szinteket, akkor akár sokkal rövidebb idő alatt sikerülhetne kijutnunk abból a katlanból. Bár ez az ellenkezője is igaz, bárkit legyengíthetnek, majd odavethetnék egy izmosabb szörnynek. Elég elrugaszkodott gondolkodás, de elég csak rápillantani a történelemkönyvekre, hogy tudjuk az emberiség nem pont az emberségességéről híres.
Leonard említett valamit az indikátoráról, amit addig észre sem vettem és tulajdon képen nem is igazán érdekelt. Kicsit még tanakodtam addig meg tudta beszélni az illetékesekkel, amit akart majd ökölbe szorítottam a kezem és odamentem a lány elé. Arcomon nyoma sem volt határozatlanságnak sem pedig kételynek, talán morcosabbak tűntem, mint korábban. Lenéztem a lányra akár egy kőszobor, majd feltettem kértem tőle egy igen apró szívességet.
-Áruld el tényleg lecsökkentetted ennek a srácnak a szintjét? Válaszolj, kérlek. – Leonardra mutattam miközben nyugodt, ám de határozott hangon beszéltem.

Úgy döntöttem, ha sikerül meggyőznie az ártatlansága felől, akkor mindent elkövetek, ne essen baja és ezt el is mondom neki. De ha nem lesz eléggé meggyőző vagy kiderül, hogy tényleg bűnös akkor otthagyom a társaságot.

/Ha elmegy, akkor Penelope felé indul, bár nem biztos, hogy tudatában lesz ennek.
K1 (11. szint) - HP:95 | F:19 | E:8+4 | K:9 | GY:22 | S:15 | P:57/

JF csapat


Fülig pirul a dicséretre, és elhallgat. Inkább koncentrál arra, amit írni szeretne.  Bólint a visszakérdésre. Már nem annyira, mint amikor megérkezett, de még mindig nehéz beszélnie. Aztán bizonytalanul megrázza a fejét. Nem rendszerhiba, legalábbis azt hiszi… A játék előtt sem beszélt… A másik feltételezésre viszont bólint.  Így hívják, ha valaki nem beszél, ugye? Némának…

A kapucnis alak hangjára összerezzen, de nemhogy bizonytalanabbul tartja ettől a kardot, de szorosabban markol rá, és valamivel határozottabban tartja maga elé.
A második mondattól viszont rögtön össze is zavarodik. De a kislány az előbb mondta, hogy  szabaduljon meg tőlük… Ők akkor nem csapattársak?  Pedig határozottan úgy néz ki… Akkor biztos a kapucnis alak a főnök… És a főnök azt mondta nem akar rájuk támadni, úgyhogy akkor biztonságban vannak…
Ezt valahogy az is alátámasztja ahogy beszél a kislánnyal, bár mégis kicsit mintha engedélyt vagy legalábbis beleegyezést várna…
Danne szavaira egyetértőleg bólint. Ő sem szeretne harcolni a lánnyal…
Eszébe sem jut elállni az útját, épp csak annyira fordul utána, hogy a férfit, akit Daneeval kísérnek védje amennyire tudja.
Az újabb érkező végképp kibillentette egyébként is labilis elhatározásából… Sok.. Sok.. Túl sok ennyi ember…
A kislány vitatkozni kezd a kapucnis idegennel, közösen a bácsit kísérő kiköpött másával…
Kihagy egy ütemet a szíve amikor a kapucnis valaki a vitázó kislány felé fordul, és  meglátja a tőrt a kezében. Ösztönösen kicsit magasabbra emeli időközben már-már a földet súroló kardját, de mire összeszedné a bátorságát, hogy a kislány védelmére keljen, megpróbálva jelezni, hogy igazán semmi szükség rá, hogy összeveszenek ebben a veszélyes kazamatában, már el is múlik a veszély.
A bácsi kedvesnek tűnik, de nem meri eltenni a kardját, hogy  reagáljon a bemutatkozásra. Csak tanácstalan, ijedt tekintettel pásztázza az őt körülvevő nagyra duzzadt csapatot a markolatot szorongatva.
Az ijedtség egyenesen rémületté alakul, amikor az kerül szóba, hogy még érkezni fognak többen is…
Zavarodottságát az tetőzi be, hogy a kapucnis alak el kezd csapatokról ,meg versenyről, kiiktatásról meg ehhez hasonlókról beszélni
- Nem! - kiáltja.. Vagyis a hangerőt tekintve inkább mormolja bele a kazamatába, és elkezd a járatban elhátrálni a társaságtól Danee mögött. Nem akar versenyezni, nem akar kiiktatni, nem akarja hogy bárit kiiktassanak. Kezd a fejében csilingelni a vészcsengő,  és megfordul a fejében, hogy elővegye a teleportkristályát, és eltűnjön ebből az egész helyzetből valami biztonságos, nyugalmas helyre… Dane kardsuhogtatása pedig egyre jobb ötletté varázsolja ezt a lehetőséget Fuwa számára.

KS csapat

Fura társaság jött össze itt a kazamata kellős közepén. Egy kétes elméjű lány Chara, egy türelmetlen lovag és egy félénk kardforgató leányzó, egy ismeretlen férfi, és nem utolsó sorban pedig Ditto Apó, a nyomozó zseni! Bizony, az Öreg rengeteg krimit és nyomozós regény kiolvasásán túl van, szinte beleremegett minden testrésze az izgalomba, ahogy hallgatta a társaságot és figyelte az eseményeket. Trükkje kudarcba fulladt, legalábbis nem igen figyelt fel rá senki, mindenki a maga történetét fújta, s bár a hideg kirázta a tőrrel játszadozó lánytól, mégis igazat kellett adnia neki. A történetének volt alapja, össze akarják őket ugrasztani, valamiért, amiről halvány fogalmuk sincs, micsoda.
- Őrizzük meg a hidegvérünket, nincs rá szükség, hogy bárkinek is baja essen. Had gondolkodjak kicsit. – szólalt fel végül Ditto, miután végignézte Chara fenyegető szereplését az NPC kislánnyal és végighallgatta a magából kikelő lovag kirohanását.
~ Tehát adott egy lány NPC csoport és egy másik csapat. Mindkét oldal sereget gyűjt magának, hogy valamit megszerezhessenek. A kislányok szerint ez az ő tulajdonuk és szerintük gonosz játékosok gonosz dolgokra akarják használni, de a mufurc lovag és a kis kardforgató nem tűnnek játékosgyilkosnak, habár a lovag igen hirtelen haragú, ha akarta volna, erejével és szintjével már rég lemészárolhatott volna minket, márpedig megtehetné, hiszen a felszerelése a frontharcosokéval vetekszik. Chara itemjei elég alacsony szintre vallanak, bár lehet az inventoryjában tárolja a nagyágyúkat, szép elterelés lenne, Silence pedig túl visszafogott ahhoz, hogy bárkit is meg tudjon ölni. Tehát itt köztünk most nincs gonosz player…hacsak az ismeretlen, nem az. ~ Elmélkedett hümmögve, miközben saját NPC kislánya mögé sétált és kezeit rátette annak vállaira, amennyiben az engedi.
- Nyugodj meg kedveském, minden rendben. - Bólintott Silence irányába Ditto Apó, mikor az morgott valamit az orra alá és elkezdett hátrálni. Próbált a legkedvesebb arcán rámosolyogni, reméli, hogy nem csinál őrültséget.
- Összegezve. - emelte tekintetét Danee-ra és Charára. - Adott két küldetésadó csapat, akiknek célja, hogy az általuk választott játékosok megszerezzenek egy itemet, ami rossz kezekben végezhet a többi játékossal. A mi NPC-ink szerint ez a tárgy az övék, és valakik, gondolom ti, feltörték a kódot, így bárki számára elérhetővé vált. Nekünk azt mondták, hogy gonosz játékosok akarják elorozni a tárgyat, és ezért kérték a segítségünket, ahogy pedig láthatjuk, elég agresszívan próbálják azt megszereztetni velünk, s bár nem értek egyet a kapucnis Hölgy módszereivel, igazat kell adjak neki. Túl agresszívan ragaszkodnak ehhez a tárgyhoz, pedig én itt player ölő karaktereket nem látok. – Nézett körbe egy pillanatra Ditto Apó, megnézve mindenki indikátorát, majd mosolyogva folytatta. [Off: Szeretném, ha van rá mód, az ismeretlen Japán játékos indikátorát meglesni. Köszönöm. ]
- Lovag Uram. Eszem ágában sincs neked ugrani, felszerelésedről árulkodik, hogy igazat szólsz, valóban erős lehetsz. – bólintott Danee felé.
- Azonban, ha Aincradban ragadt játékosok veszélybe kerülnek, nem átallok ellenkezni elveiddel. – váltott hirtelen szigorú tekintetet. Tudta, hogy nem sok esélye lenne a férfi ellen, de azért nem ugrott le a játék indulásakor a mélybe, hogy megmaradt erejével segíthesse az itt ragadt fiatalokat, így akár saját életét is feláldozná, ha ezzel segítheti a kijutásukat.
- Azonban, én nem érzem, hogy ellenségek lennénk. Mi lenne, ha kifaggatnánk küldetésadóinkat, arról az itemről és megkérnénk őket, hogy részletesen meséljék el, mégis mi folyik itt? – mosolygott ismét Ditto Apó óvatosan megcsapkodva az NPC-je vállait.

Janibá Fülespohara csapat

Mintha valaki karót nyelt volna, olyan komoly tekintete volt az ismerős arcnak most. Nem tudom mi érhette őt pontosan, de meg vallva őszintén nem is érdekelt. Elég régóta nem tartom magamat szeretet szolgálatnak, hogy azzal foglalkozzak kinek éppen mi baja van.
-Szóval nem mehetünk át hmm?- Ismétlem meg az ő szavait. Elég hosszasan elkezdi kifejteni a gondolatait és megvallva őszintén a kissé zavart a maga stílusa… Mégis miért kell mindenkinek ennyire ragaszkodónak lennie? Ez egy játék lenne végsősoron nem?
-Nos először is- mutattam ujjammal is számot ezzel is kiemelve a dolgaimat- ez a pali itt mellettem felbérelt, hogy kísérjem el ide, mert ez egy felfedezetlen kazamata. Az hogy ő azon kívül mit akar az engem nem érdekel. Másodszor is, nem hiszem hogy ilyen egyszerűen fognánk és elmennénk, mert akár te is megteheted- tettem hozzá bájos mosolyommal, fejemet kissé félrebillentve, majd elővéve a fejszémet, mely azonnal a kezemre is áll szép nagy sárga csillogó kesztyűnek. Na meg a másik az, hogy ha mást mondott is volna róla sem nagyon emlékeznék rá, már csak azért mert nem érdekel nagyon az ilyen. Meló, fizet és hogy tudjam mit kell csinálni ennyi a lényeg. –Ez pedig azért van, mert én úgy látom lehet mond valamit a kis irodatöltelékünk… Már bocs.
Már pedig pont kezdtem volna belelendülni a magam módján a tahóság következő szintjére, amikor egy másik személy jelent meg a folyósón….
-He…he…hee- nevettem szarkasztikusan- szóval van még ellenvetésed afelől, hogy együtt menjünk vagy neki sem hiszel el semmit? Amúgy hali. –intettem neki a kesztyűs kezemmel, közben kissé érezve, hogy talán most jól állnak a dolgok… Végülis ő is az én táborom erősíti jelenleg.
- Na mielőtt elszabadulna a pokol…-vettem elő pár löttyöt az inventorymból, amiket összeöntve dobtam oda a „védencemnek”.
-Szakét kértél ugye? Szóval Ozirisz, mi lenne ha inkább egymás torkának esése helyett szépen meghallgatnánk a te kis csajszidat, hogy mi ez az egész….Hiszen én még mindig amondó vagyok, hogy akár együtt is tovább mehetünk annak ellenére, hogy az a kis kölyök ennyit összekamuzik mindenkinek.- néztem az NPC kiscsajra szúrósan én is. Majd eszembe jutott, hogy aki érkezett, neki több infója is lehet esetleg…
-Öhm… Amúgy mond csak te mennyit tudsz ezekről az ennivaló kis csalókról? –Ültem még mindig nyugodtan, mint akinek tényleg semmi kedve pont egy sötét gödör mélyén megdögleni. Csúnya halál lenne.
Persze attól függetlenül, hogy nyugodtnak tűnök kezdek kissé belül ideges is lenni, hiszen Ozirisz tényleg furán viselkedik, csak nincs rajta valami Mind Controll. Pont ezért vettem én is fel a fegyverem. A fenébe a megnyugtató megjelenéssel nem? Ha meg támad akkor jobb esélyem nincs, mint megpróbálni kivédeni, aztán meg eltűnni.

JF csoport

Mondja el nekem valaki, nagyon szépen kérem, hogyan sikerült abba a szituációba kerülnöm. Nem is olyan régen még minden rendben volt és két marékkal tömtem magamba finom gyümölcsöt. Akkor viszont ott álltam egy kisebb tömeg közepén melynek a tagja egy megbízhatatlan fickó és egy velejéig romlott kislány. A szüleim mindig arra neveltek, hogy nem szabad bántani a nálunk gyengébbet, a gyerekeket meg főleg nem, őket külön védeni kell. Hisz olyan gyöngék és kiszolgáltatottak, csakis egy igazán romlott lelkű alak képes kezet emelni egy kölyökre. Mikor az a fickó elkezdett mutogatni azzal a görbe ujjával, valami megmozdult benne, pedig nem is ittam előtte. Szép és jó, ha valaki a lovagot játssza viszont előtte nem volt meg a bátorságom hozzá. Végül is mégis csak egy Npc nem valódi ember, minek kockáztatni érte. Akkor viszont meg sem fordult a fejemben csak azt halottam ez így nem helyes.

Valami azt súgta, hogy ezúttal a lelkiismeretemre kell hallgatnom és én ekképp is cselekedtem. Nem vártam el, hogy a nyakamba boruljon, mint ahogyan páran tették, de egy köszönöm jól esett volna. Mégis mintha tudomást sem vett volna rólam, csakis Leonardal volt elfoglalva, vagyis azt akarja, hogy ő segítse mi meg kopjunk le. Egyedül az agresszív kislányból sikerült valamennyi reakciót kicsikarnom, ami megnyugtatta zaklat lelkemet.

Nem igazán figyeltem mit is mondott az a Ping-pong, legalábbis csak fél füllel füleltem. Nagyon beszélt valamiféle jutalomról, ami egyáltalán nem érdekelt. Előtte is megvoltam nélküle és úgy véltem utána is megleszek. Van, amit nem lehet aranyért vagy csecsebecsékért megvásárolni, köztük voltam én is.

Nem tudom megmagyarázni miért húztam fel magam annyira mikor megfenyegette a szőke srácot, alig ismertük egymást. Egy alkalommal beszélgettünk egy kocsmában is iszogattunk, ennyi. Mégis mikor a fülembe jutott, hogy valaki fenyegetni esküszöm, kinyílt a bicska a zsebembe. Látszott, hogy valamit nagyon meg akart védeni, de ez a pszichopata viselkedés egyáltalán nem tetszett. Ha közölte volna velünk mik a céljai és szépen kérte volna a segítségünket, lefogadom mindenki, vagyis majdnem mindenki belement volna. Ha egy történet lett volna, akkor érdekesnek találtam volna, ott akkor viszont nem igazán csíptem a helyzetet. A kis program lány dilemma elé állított, melyik oldalra álljak? Segítsek egy tisztességes, jólelkű srácnak, vagy ne álljak ama lány útjába, aki elveheti a pontjaimat. Legszívesebben behúztam volna neki egyet vagy elmondtam volna mindennek, de mégis csak egy gyerekvolt. Akkor, ha valaki rátámadt volna, nem tudom, hogy közbe avatkoztam volna, küzdöttem a belső lelkiismeretemmel.

Igyekezve mindenkit megelőzni felálltam majd megragadtam a grabancánál fogva és egy kézzel felemeltem úgy szem magasságba.
- Kölyök, nem szép dolog fenyegetőzni, ha szívességet kérsz. Hogy ez egy idióta még megértem, de neked több eszed lehetne. – mutattam a fura nevű pasasra közben pedig mélyen a csitri szemében néztem, olyan morcosan ahogy csak tudtam.
Megfordult a fejemben egy elfenekelés is azonban az már túlzás lett volna, ráadásul abban a világban nem létezett fájdalom.
/Miután letette a kislányt birka módjára megy a többiek után./

Chan válaszát is megvárnám, mielőtt a kislánynak válaszolok… De már késő is lenne…
Fogalmam sincs mi történt… Az egyik pillanatban még biztosan láttam a kislányt, akit elkísértem a kazamatába, megígérve, hogy ami tőlem telik, azt megteszem, hogy megvédjem… A következőben már csak a pixeleit bámultam egy pillanatig meredten. Reflex volt, hogy még mielőtt felfogtam volna ki támadta meg az npc kislányt, már felhúzott íjjal szegeztem nyilat a támadóra…
-Hinari… - leheltem szinte magam elé döbbenten leengedve az íjamat, hiszen rögtön felismertem,  ahogy felfogtam amit látok, és megrohantak az emlékek… Túl sok volt az egybeesés, hogy ne jusson eszembe…Megint meghalt valaki, akit védenem kellett volna… Akit Nekem kellett volna megvédenem.
-Mit… - kezdtem bele a mondatba, de Rinne hangja belém fojtotta a szót. A kislány elé léptem, de nem indultam el. Ez a mozdulat is pusztán ösztönös lépés volt. Magamba roskadtam
-Én nem…- ezt a mondatot sem tudtam befejezni… Nem tudom megvédeni… Egyedül nem…
Senkit, senkit nem tudtam megvédeni…
Dühös lettem. Iszonyú dühös… magamra… Aztán megakadt a tekintetem a kardforgató lányon, és a dühöm utat talált.
- Úgy tudtam a Justice League azért alakult, hogy megvédje az ártatlanokat Aincardban… - néztem Hinari szemébe kifejezéstelen, szinte üveges tekintettel - Ez lenne az igazságszolgáltatás, és az ártatlanok? Hogy ok nélkül rátámad a céh vezére egy ártatlan kislányra? Legközelebb egy játékossal fogod ugyan ezt tenni? - kérdeztem forrongva a dühtől, lassanként minden mással elveszítve a kapcsolatot. Valahol viszont megszólalt bennem a csengő, ahogy lassanként eljutott a tudatomig a lány tekintete. - Ez nem te vagy… - tettem hozzá elfúló hangon. 
Valami nem volt rendben a lánnyal. És ez megijesztett. Szorosan a kislány elé álltam, bár pontosan tudtam, hogy semmi esélyem nincs, ha Hinari rám támadna.  Lassan hátráltam úgy, hogy az egyik irányból én, a másikból pedig Rinne pajzsa védje a kislányt.  Elkezdtem ugyan gondolkodni, hogy mit tudnék tenni, hogy anélkül oldjuk meg a helyzetet, hogy  bárki megsérülne, de minden gondolat, ami felmerült bennem, belefulladt ugyan abba az ólomsúlyú lassan meggyőződéssé formálódó hangba: Felesleges. Bármit is tennél, hiába való lenne. Nem vagy képes rá.