Keleti rész

Hagyom, hogy Violeta a ruhámmal babráljon, miközben beszél hozzám. Nekem intézett szavaira bólintok egyet, miközben tovább rágódom azon, hogy mégis kinek lehet igaza ebben a meddő vitában, ami kialakult körülöttem. Abba maximálisan igazat adok páromnak, hogy egyetlen gyilkosnak sincs helye a céhben, akárhogy is került sor a tettére, akkor is vér tapad a kezéhez és ezen képtelen vagyok túllépni. Eddig akárhány piros indikátorossal találkoztam Aincradban, egyik sem úgy mutatkozott be előttem, mint egy rokonszenves idegen, akit szívesen meghívnék teázni. Csúnya dolog az általánosítás, én magam viszont csak a rossz élményekből tudok építkezni, s nyilván az sem ildomos dolog, hogy a külsejéről ítélem meg a fiút, de egyáltalán nem tett rám pozitív benyomást, még ha értékelem is az őszinteségét. Lehet meglágyultam, lehet egy vezérnek nem szabad ilyet tennie, de az elveimből akkor sem engedek.
Ami viszont ezután következik, az egyszerűen elképesztő és nevetséges. Eddig az jött le erről az Alex gyerekről, hogy egy értelmes fazon, viszont az, hogy a fiú után szalad, majd egy vadidegennek, aki az imént vallotta be, hogy embert ölt, felajánlja a barát kérőt, hát az egyszerűen nonszensz. Hogy lehet ennyire óvatlan és naiv? Azt reméli, hogy majd ő egymaga megváltja a világot, mert majd a szeretet győzedelmeskedik és elűz minden gonoszságot a rosszak lelkéből? Grandiózus álom, de ez a (virtuális) valóság, nem pedig egy elcseszett, idealisztikus anime. Itt a barátszerzés bizalmon kellene, hogy alapuljon, nem pedig sajnálatból. A társak egymás életéért felelnek, mert bármelyik sarkon gyilkosokba szaladhatunk. Mielőtt azonban kimondhatnám gondolataimat, a fiú, aki magát Neuronak nevezi, egy kérdést szegez egyenesen nekem. A felvetése jogos, azonban Violetából heves reakciót vált ki.
- Valóban, nem bocsájtanék meg nekik... és magamnak sem, amiért cserben hagytam a kedvesem. Lehetséges, hogy a túlélési ösztön eluralkodna rajtam, de jelenleg azt tudom mondani, hogy hagynám, hogy engem is megöljenek. Nélküle nem lenne értelme folytatnom ezt a játékot és amúgy sem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel. Ha mindezek mellett még gyilkossá is válnék... nem, képtelen lennék egy embert megölni! - Végig Neurora nézek, azt akarom, hogy megértsen végre. Viora egyszer sem pillantok, nem neki akartam hízelegni a szavaimmal.
Céhtársaim dühe azonban csillapíthatatlan. Úgy tűnik, nagyon felhúzták őket, de van egy olyan sejtésem, hogy ha Alex nem önt olajat a tűzre, akkor Neuro bár kudarcélménnyel, de csendben távozhatott volna. Anélkül, hogy ez a balga íjász így megalázza a butaságaival mindenki előtt. Úgy látszik ez a fiú még annyi tiszteletet sem ad meg, hogy meghallgassa a mondandómat, csak értetlenkedve visszakérdez. Komolytalan az egész ember, egy vicc, amit művel. Kezdem azt hinni, hogy valaki szabotálni akarja a toborzót. Hiába terveztem meg mindent pontról pontra, hiába voltam végletekig alapos, hiába voltak hosszúra nyúló, virrasztós éjszakáim, amíg az álmom megvalósítására törekedtem, most egyszeriben szertefoszlani látszik mindez, mert egy paprikajancsinak kedve támadt Terézanyát játszani. Teljesen rossz ötlet volt ez a nyílt toborzó, ennél nagyobb céltáblát nem is csinálhattunk volna a céhünkből.
Társaim kiváló érveket sorakoztatnak fel, amiket a fehér hajú fiú hellyel-közzel meg is válaszol. Ha négyszemközt találkoztam volna vele, lehet megsajnáltam volna, sőt, azt is el tudom képzelni, hogy még a segítségemet is felajánlottam volna, a céhben viszont akkor sem lett volna helye, mert akkor se**et csinálnék a számból és alapjaiban dönteném meg a koncepciónkat. Viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy Ren tud valamit erről a fiúról, amit én nem. Küldök is neki egy számon kérő üzenetet: "Mégis miről van szó? Ha távozunk innen, magyarázatot követelek!" Juu suttogásai elérnek fülemig, hála a hallgatózásomnak, s ez csak még jobban megerősíti bennem, hogy valami nincs rendben a fiúcskával és jól döntöttem, mikor visszautasítottam. Az viszont rendkívül aggasztó számomra, hogy Ren és Vio is ennyire kikelt magából, így ideje végre a néma elmélkedés helyett nekem is megszólalni és véleményt nyilvánítani. Én nem vagyok az a hirtelen haragú típus, jobb szeretem mérlegelni a helyzetet és átgondolt választ adni.
- Csillapodjatok! - emelem fel hangomat, amely reményeim szerint van annyira erélye, hogy végre véget vet a kialakult vitáknak - Ez itt az az Artes Liberales céhtoborzója... legalább is az volt, amíg nem csapott át valami vásári komédiába. Nem tűrhetem, hogy itt bárki is rossz hírét keltse a céhnek vagy fals képet alakítson ki rólunk. A vitából legyen elég, a fiú már rég rájöhetett, hogy nem illik bele a társaságunkba. Hagyjátok békében elmenni! - A mondandómat nem feltétlenül csak a céhtársaimnak szántam, inkább a közönségben megbúvó esetleges további szabotőröknek. Alexnek is intézném záró szavaimat, ám közben Neuro akcióba lendül, és hasba vágja az íjászt, végül magyarázat nélkül meglóg. Valamiért nem lepődök meg a jelenet láttán, úgy érzem ez az esemény is minket igazol. Ha Alex a földre kerül, akkor oda lépek elé, hogy kezet nyújtva felsegíthessem. Ha nincs rám szüksége, vagy nem fogadja el a jobbomat, akkor csupán megállok előtte, hogy most aztán tényleg jól értse, amit mondani szándékozom neki.
- Alex úrfi, dicséretes, hogy ennyire a szíveden viselted a fiú sorsát, valószínűleg én is megsajnáltam volna, ha négyszemközt meséli el a történetét. Ugyanakkor be kell hogy lásd, nem veszélyeztethetem a társaim életét és a céh jó megítélését azzal, hogy piros indikátorosokat veszek be. Valahol csalódottságot érzek, amiért igazam lett a fiú megítélését illetőleg, de talán ez neked és nekünk is jó lecke volt. Mindenkinek megvan a joga a saját elvei mellett kiállni. Nem kell, hogy egyformán gondolkozzunk és azonos véleményen legyünk, de egy céhen belül, ahol egymás életéért is felelünk, ott azért nem árt. Úgy vélem alapvetően más véleményen vagyunk a világot illetőleg.
Ezután visszalépek és megragadom Violeta kezét, hogy végre elindulhassunk. Nincs értelme tovább folytatni ezt a nyílt toborzót. - Juurei kisasszony, kérlek tarts velünk, hogy elbeszélgethessünk. Még rólad sem tudok eleget ahhoz, hogy dönthessek a felvételedet illetőleg. Ezután megindulok Violeta kezét fogva, ha kell finoman rántok is rajta, hogy indulásra sarkalljam, mielőtt újra valaki belénk köthetne. Utoljára még megállapodom Alextől nem messze.
- Abban reménykedtem, hogy mikor ma nyugovóra térek, legalább egy kiváló íjászt tudhatok az oldalamon. Tartok tőle, hogy ilyen téren csalódottan kell álomra hajtanom a fejem. Sok sikert kívánok Alex úrfi és ha elfogadsz két jó tanácsot... Válogasd meg azokat az embereket, akiknek felajánlod az értékes barátságodat, mert félő, hogy kihasználják azt a nagy szívedet. Ha pedig úgy véled, hogy én alkalmatlan vagyok arra, hogy téged naggyá tegyelek és az irányadó vezéred lehessek, akkor azt tudom javasolni, hogy keresd fel Mirikát, és az Angelic Voicot.
Komótos léptekkel indulok meg az egyik keresztutcába, miközben egyszer még hátra pillantok, abban bízva, hogy akikre számítok, azok követnek. Egyetlen pillanatra sem állok meg, miközben céltudatosan az általam már gondolatban kiválasztott fogadó felé haladun, de még a járókelők felé intézem mondandómat.
- Ha valakit kicsit is érdekel, hogy az Artes Liberales céhnek milyen célkitűzései vannak, s hogy miként segítenénk tagjainkat, azt kérném, hogy látogasson el a Teletál fogadóba. Délutánonként ott megtalálható vagyok, de ezután kizárólag négyszemközt beszélgetek el a jelentkezőkkel.

Hiába ücsörgök a szökőkútnál, s hallgatom a víz animációjához párosuló monoton csobogást, nem jutok semmire a kialakult problémáink megoldásával kapcsolatban. Anat is keményen dolgozik rajta, de ő a testét is jobban odateszi a jelenlévők meggyőzéséhez, nem úgy mint én, aki odakapott egy kicsit, aztán visszavonult. Sok gondolatébresztő szó hagyja el a száját és igazat adok neki, amikor a toborzót becsmérli, de csak fejben, mert nem szólalok meg, nem akarok a szavába vágni, vagy hogy a megnyilvánulásom miatt rám szegeződjenek a tekintetek helyette.
Végül úgy dönt, hogy nem folytatjuk itt a beszélgetést, hanem félrevonulunk. Ennek az indulóját velem akkor tudatja, amikor közelebb lépve megfogja a kezemet. Hogy ne kelljen rángatnia, talpra parancsolom magamat, miközben a fülemet is hegyezni kezdem. A többiek még mindig nem fejezték be a szájtépésüket, továbbra is azon vannak, hogy bebizonyítsák egymásnak a saját igazukat. Jajj, annyira unalmassá vált ez az egész. Alex azt fejtegeti, hogy Neuro mennyire jó fej lehet valójában, de szerintem rózsaszín ködön keresztül nézheti most a világot, mert már rég lerágott csonton próbál marakodni a többiekkel, vagy a Rennel és a csajszival, aki az idomár mellett strázsál.
Én nem szólok semmit, nem akarok továbbra is belefolyni a meddő vitájukba. Alexet már így is leírtam, nem érdekel a dumája, a többiek fejébe pedig nem látok be, hogy miért akarják ennyire lenyomni. Szépen érvelnek, szó se róla, de én már rég abbahagytam volna, "amit mondtam, megmondtam" alapon.
Anat gyengéden húzni kezd maga után, aminek nem állok ellen, sőt pár lépés megtétele után felgyorsítom magamat, hogy ne mögötte kullogjak azt a látszatot keltve, hogy ő húz. Miután mellé érek, az arcára pillantok, s próbálom a tekinteté keresni. Ha az megvan, akkor egy gyenge bólintással jelzem a pozitív hozzáállásomat a toborzó megváltozott menetéhez...

Azt hittem végre végeztünk, hogy mindenki kiadta magából, ami miatt nem bírt megmaradni nyugton. De nem, Alex csak mondja, mondja és mondja. Nyilván engem is felhúzna, ha nem adhatnék választ, de nem értem miért kell itt, mindenki előtt, ilyen indulatosan, ekkora erkölcsi vitát kreálni. Ráadásul mindannyian bolhából csinálnak elefántot, ahelyett, hogy egy ital társaságában, felnőtt módjára megbeszélnék azt, hogy más véleményen vannak. Ehelyett átmegy az egész vita személyeskedésbe, sőt tettlegességig fajul a dolog. Én és Violeta már jócskán előrehaladtunk, mert roppant mód fáraszt és kiábrándít a helyzet és úgy látom társam is hasonló véleményen van. Hallgatózásomnak hála még tisztán értem, hogy miről vitáznak, éppen azon vagyok, hogy kikeressem Alex nevét és már küldeném is neki az üzenetet, amikor elcsattan egy pofon. A rendszer persze nem hagyja, hogy védett területen belül bárkinek bántódása essen, de a fiú becsületén most sebet ejtettek. Kezemet a homlokomhoz emelem és hitetlenkedve megrázom a fejemet, nem értem hogy lehet ilyen felelőtlen az a nő, s Ren is, hogy nem tartotta vissza. Egy pillanatra megállok, így még az utolsó szavak elérnek, aztán deaktiválom a hallgatózásom, mielőtt felhúznám magam és én is visszafordulnék. Módosítom végül kicsit az Alexnek szánt üzenetet, majd rábökök az elküldés gombra. "Igen is kellettél volna, de megértem, ha ezek után nem minket választasz. Túlságosan elfajult ez a vita, mindannyian csak a magatok igazát soroljátok, egyszer sem mérlegelve, hogy a másiknak is igaza lehet. Ne hagyd magad tovább provokálni! Te is tudod, okos enged... Ha egyszer higgadtan végiggondoljátok az itt elhangzottakat, lehet ti lesztek a világ legnagyobb barátai" Az utolsó mondatot valószínűleg én sem gondoltam igazán komolyan, de eljátszadoztam a gondolattal, ahogy ezek hárman krémeseket dobálva kaja csatáznak és együtt röhögnek azon, hogy a másiknak még a füle is habos.
Nem állok meg többször, haladok tovább előre a fogadó felé, Aldo is beér közben minket, róla már majdnem teljesen megfeledkeztem. Kárpótlásképpen, amiért eddig mellőznöm kellett őt, most a szabad karomba felveszem. Amit mondtam, megmondtam, én innentől kezdve lezártnak tekintem az egész toborzót. Úgy döntök végül, hogy Juunak is küldök egy üzenetet, mert utolsó szavai ott visszhangoznak a fejemben. "Pedig sikerült, holott nem hittem volna, hogy az eddiginél még tud kellemetlenebbé fajulni ez a helyzet. Azt kértem csillapodjanak az indulatok, erre felpofozod Alexet... Hiába adok neked igazat, az érveinket ne erőszakkal juttassuk érvényre. Majd akkor folytatjuk tovább ezt a beszélgetést közted és köztem, ha te és a dalnokod is lenyugodtatok. Este 7-kor várlak a Karmazsin selyemlepel fogadóban. Egyedül, vagy másodmagaddal, azt rádbízom. Kérlek fogadd el a kérésem!" Azért nem személyesen közlöm vele ezeket a szavakat, mert nem akarok én is jelenetet csinálni és még jobban lejáratni a lányt, mint ahogyan lejáratta már ő magát. Lehet volt olyan a tömeg tagjai közül, aki titkon neki szurkolt és még meg is tapsolta, hogy felpofozta Alexet, én viszont csöppet sem vagyok elragadtatva. Bízom benne, hogy tiszteletben tartja a döntésem és Rent is erre fogja sarkallni. Ha most kellene velük elbeszélgetnem, nem biztos, hogy higgadt tudnék maradni, s az egyikünknek sem tenne jót.
Mi Vioval közben elérjük az úticélunkat, de észlelés jártasság híján nem tudatosul bennem, hogy Esutel követ, így anélkül térnék be a Teletál fogadóba, hogy én kezdeményezzek beszélgetést vele.

//Juu, ha elfogadod az üzit, akkor veled itt folytatnám tovább a játékot. Esu, mi maradnánk ebben a topicban továbbra is. //

[Esu és Anat]

Még mindig mérgesen, de sokkal inkább enyhülten léptem be Anat oldalán a fogadóba, ahol kisvártatva helyet is foglaltunk egy asztalnál, nem is olyan messze az ajtótól. Gondolom azért, hogy aki minket keres, meg is találjon, ne csak idétlenül császkáljon meg kérdezősködjön, hogy merre vagyunk.
Amint a hátsóm eléri az ülőalkalmatosság felületét, kezem máris emelkedik a magasba, hogy jelezzem egy pincér felé: rendelnénk. Most az tuti, hogy lehúzok pár kört. Ezt nem bírja az én idegrendszerem, erre muszáj vagyunk inni egy kis "üdítőt". Attól általában jobb belátásra térek. Vagy nem..?
Anat gyengéden megfogja a kezemet, ám itt nem áll meg, szája egyből szólásra nyílik. Szavaiból az esik le nekem, hogy nem tetszett neki, amiért ennyire belevetettem magamat a vitába. Igaza lehet, de nincs mit tenni, ilyennek teremtett a spanyolok istene. Ha valami nem úgy van, ahogy lennie kéne, akkor muszáj közbelépni, akár szavakkal, akár máshogy. Anat szavai ellenére azt hiszem újra megtenném... Renen nem is gondolkodom, Alexet meg legszívesebben elfelejteném. Ehh, francnak kell egy olyan zöldfülű gyerek, aki ilyen könnyen oda adná bárkinek az életét. Mert itt arról volt szó.
- Rendben van csődör... - egy kicsi, de annál inkább határozott vigyor jelenik meg az arcomon Anat estét megjegyzésén, miközben megcsókolja a kezemet, ami el is enged, mikor egy alak lép oda mellénk.
Majdnem elkezdem sorolni, hogy hány kört tölthet ki, de a következő pillanatban leesik, hogy nem egy pincérrel van dolgunk, hanem egy csuklyás egyén strázsál mellettünk, aki rövidesen megszabadul attól a bizonyos arcfedőtől. Egy lány az és a fene essen bele, megint egy narancs indikátor... Na persze ne a lányba essen fene, hanem abba, hogy megint egy ilyen jelzéssel ellátott játékossal hozott minket össze a sors.
Arról érdeklődik, hogy áll-e még a krémes ajánlata. Nem szólok semmit, hagyom, hogy Anat intézkedjen. Ha most közbeszólnék, az csak a céhvezéri imidzsét rombolná, amit én nem akarok még lejjebb taszítani, mint korábban valószínűleg elértünk Rennel. Akit egyébként a lány is emleget épp hogy az indikátora kapcsán. Nahát! Egy épkézláb magyarázat lenne arról, hogy miért nem zöld? Nos, ha Ren tudja igazolni, hogy mi történt, akkor azt hiszem nincsen probléma, legalábbis most. Az más kérdés, hogy az idomárnak valóban lehet-e hinni.
Azt hiszem inkább nem gondolkodom, csak átadom magamat a sodródó árnak... Hol van már a pincér?! Inni akarok!

[Esutel & Violeta]

Ahogy megpillantom az indikátorát, az idegen lány elmosolyodik. Ez felettébb különös, nem tudok hirtelen magyarázatot találni, hogy mi oka lenne mosolyogni. Ráadásul meg se szeppen a kérdésem hallatán és olyan válasszal áll elő, amire aztán végképp nem számítottam. Vajon honnan ismerik egymást Rennel? Csak nem egy rajongója? És miért tudná éppen Ren az okát, hogy a lánynak sárga az indikátora? Talán jelen volt, mikor az eset történt? Arra meg nem is akarok most már gondolni, hogy vörösből fakult ki neki is sárgára.
- Örvendek, s ha nem tévedek, nekünk már nem kell bemutatkoznunk, mert minden bizonnyal ott voltál az iménti toborzón. Mi lenne, ha inkább leülnél, hogy meghallgassunk téged? Engem jobban érdekelne a te változatod. - mosolyodok el, majd kezemmel is a velem szemben lévő székre intek, hogy foglaljon helyet. A negyed órával korábbi Neuros esetből tanultam annyit, hogy bármi is álljon valakinek az indikátoros története mögött, azt meg kell hallgatni. Ráadásul nem áll össze a kép, ha rögtön negatívan állok hozzá az íjásznőhöz. Ha ártó szándékai lennének, akkor nem jött volna utánunk, nem kérdezne rá a süteményezésre, és nem lenne ilyen halál nyugodt, hogy még mosolyogjon is. Arról nem is beszélve, hogy a teljes nevét is elárulta, már ha hihetek neki. Ha meg olyan hihetetlen sztorival is állna elő, ami kétségbe vonná a szavahihetőségét és a helyes megítélését, akkor még mindig pötyöghetek Rennek. Most is bájos mosolyt intéz felém, és teljes könnyedséggel és magabiztossággal beszélt, mint akinek nincs félnivalója. Sóhajtok egy aprót, és abban reménykedem, hogy le tudom magamban küzdeni a paranoiámat. Ez igazán nem vall rám, a mai nap teljesen kiforgat önmagamból. Ha Esutel elfogadja a felajánlást, s leül, akkor azt veheti észre, hogy Aldo felugrik az ölébe és fejével hozzádúródik a lányhoz. Engem is igazán meglep a macskám reakciója, habár olyan kis naiv dög, hogy bárkihez képes odaédesgetni magát. Én is úgy találtam rá, hogy kiszúrt magának, így a reakcióját látva arra tudok következtetni, hogy tetszik neki az új jövevény.

A szívszerelmem nem sokat habozik, egyből meghívja az asztalunkhoz a lányt, aki el is fogadja a meghívást, ennek értelmében helyet is foglal köztünk. Én a részemről azért egy kicsit errébb húzódok, mert nem akarok túl közel lenni hozzá. Persze ezt megpróbálom úgy intézni, hogy ne legyen feltűnő, így úgy teszek közben, mintha csak a sarumat igazgatnám egyik kezemmel és ennek okán keveset arrébb csusszanok. Nem azért vagyok távolságtartó, mert attól félek, hogy bármilyen módon bántani tudna engem, mert ez védett területen ugyebár szinte lehetetlen, hanem mert nem érezném jól magam, ha majdnem egymás ölében ülnénk egy idegennel.
Amint felegyenesedek az ál-igazgatásból, azt látom, hogy Aldo, felugrik a lány ölébe, s máris "használata veszi" a lányt, mint betanított simogató-gépet, mert annak a keze egyből arra hajlik, hogy simizze a macsek virtuális bundáját. Ehhe, milyen könnyelmű állat...
Aztán előadja az ő verzióját, miszerint megpofozta Rent a védett területen kívül és ezért lett belőle narancssárga. Ha most kukacoskodni akarnék, akkor simán odavághatnám, hogy azóta már elkövethetett akármi mást is, ami a narancssárga színben tartja, de inkább megint bölcs maradok és tartom a számat. Valószínűleg megint én bonyolítom túl a dolgokat, amik sokkal egyszerűbbek a valóságban. Nem lenne az első alkalom...
Azt hiszem a Renes részt elhiszem neki, a srácra néha tényleg ráférne egy-két pofon és ha ezt ennek a szőkeségnek kellett leadni, hát üsse kő! Én is felképelek bárkit, ha arról van szó, hogy szükség van rá, vagy megérdemli. De nem tudom, hogy Anat mit szólna ahhoz, ha egyszer én is besárgulnék, vagy ne adj isten pirosodnék előtte. A múltam azonban nem ilyen tiszta, még jó hogy nem tud róla senki...
- Vodkát... - szólok oda a pincérnek, amint ellátogat kis asztalunkhoz és jegyzettömbjét maga elé emeli a szokásos szövegelése mellett. Ahh, igen. Vodka... Az kell most nekem, attól majd kitisztul a fejem és mindent más megvilágításban fogok látni. Talán még ehhez a kis narancs-csajszihoz is közelebb megyek..!

A lány először tétován reagál a macskám hízelgő megmozdulására, de végül mégis elkezdi cirógatni Aldo buksiját. Helyes, ezek szerint kedveli a cicákat. Én pedig úgy tartottam mindig is, aki a macskákat szereti, az rossz ember nem lehet. Remélem ez a mondásom ma is beigazolódik. A Rennel kapcsolatos rövid, de lényegretörő történetét rezignált tekintettel hallgatom végig, a végére viszont már uralkodnom kell magamon. Azonban nem sikerül és halk kuncogás szakad ki belőlem. Nem gúnyos kacaj ez, csupán megkönnyebbült nevetgélés. Hogy mindeközben ennyire komoly arcot vág a lány, az számomra még érdekesebbé tette a szituációt.
- Komolyan felpofoztad? A nagy Ryuninji Rent? Hol tapizott le? Áhh, ne, ne is válaszolj! Elnézést a kérdésért, túl tapintatlan volt. Afelől nem kételkedem, hogy volt rá okod, Ren bármikor képes rászolgálni egy pofonra. Nem is az elsőt, és több, mint valószínű, hogy nem is az utolsót kapta tőled. Az még egy érdekes momentum lehet a történetben, hogy akkor éppen mivel szolgált rá, meg hogy miként reagált rá, de ezek részletezését illetőleg megkímélnélek. Úgyis elmondja majd, ha akarja, ha meg nem szándékozik az orromra kötni, akkor jobb is, ha nem tőled tudjuk meg. Még a végén csorba esne a nagy egóján. - kuncogok fel ismét - No, de komolyabbra fordítva a szót, nyilván nem fogom kegyedet piedesztálra emelni a tettéért, mivel jómagam ha mód és lehetőség van rá, akkor inkább elkerülöm az erőszak alkalmazását. Habitus és helyzet kérdése, hogy más ezzel él-e. Az imént Juuriel kisasszony pofozkodását nem éreztem helyénvalónak, de arról is esik majd még szó úgyis. Ami viszont igazán érdekelne az kegyed... mármint az, hogy miért jöttél utánunk. Nyilvánvaló, hogy a céhem iránt érdeklődsz, de ha megkérhetlek, akkor kifejtenéd érkezésed miértjét? Lennének esetleg konkrét kérdéseid? Meg jó lenne, ha mesélnél kicsit magadról, hogy jobban megismerhessünk - pillantok ezúttal Viora és könnyedén megsimogatom kedvesem comját. Na nem olyan erotikus jelleggel, inkább csak nyugtatólag. Nem érzem úgy, hogy félvárról venném a helyzetet és rosszul ítélném meg az idegen nőt. Nekem nagyon is úgy tűnik, hogy igazat mondott, legalább is pillanatnyilag nem találok hazugságra utaló jeleket. Egyet sem. Pedig nagyon koncentráltam. Közben megérkezik a pincér is, s Violeta máris rendel magának egy vodkát. Alap esetben nem tennék ilyet, de most úgy érzem, hogy ideje nekem is csatlakozni.
- Én pedig egy pohár mézsört kérnék, köszönöm. - Lehet könnyelmű vállalkozás részemről alkoholt inni, főleg, mert tisztában vagyok vele, hogy mennyire nem bírom a piát, de egy korsóval akkor sem merek bevállalni. - Ó, és jut eszembe, kérnék még krémest... három személyre!

Örülök, hogy ezen a Ren témán és a narancs indikátorán sikerül ilyen könnyedén túllibbenni, nem lett volna most sok kedvem a piperkőc dalos pacsirtánkról beszélgetni. Az viszont még inkább megnyugtatólag hat rám, hogy Esutel arcán is mosolyt vélek felfedezni, még ha némi zavartsággal is vegyül. Sokan jártak hasonló cipőben az első hetekben, mint amiről az íjász lány mesél nekünk, apró bólintással jelzem, hogy értem miről beszél. Igaz, én magam teljesen másként éltem meg a kezdeteket, de nagyon is türelmesen és megértően igyekeztem viszonyulni azokhoz, akik nehezebben dolgozták fel az ittlétünket.
- Ha jól értelmezem a szavaidat, akkor mostanra már sikerült túllendülnöd a kezdeti nehézségeken. Azt tudom kívánni, hogy ez a lendület a továbbiakban is tartson ki. Azt vallom, hogy ha megtanulunk együtt élni a jelenlegi helyzetünkkel és kihozzuk belőle a maximumot, akkor egy élhető környezetet tudunk kialakítani magunknak. Úgy pedig már sokkal komfortosabbak a mindennapok, illetve biztos háttér és motiválóerő a kijutáshoz. Én sem biztos, hogy meg mertem volna valósítani az elképzeléseimet és álltam volna egy céh élére, ha a kedvesem nem biztosítaná nekem a megfelelő érzelmi biztonságot. - Violetára pillantok, miközben az asztal alatt megfogom és kicsit megszorítom a kezét. Egy nőnek sosem lehet elégszer bókolni, s az iménti mondatommal azt is szerettem volna tudatosítani Esutelben, hogy mi ketten biztos alapköveit szolgáltatjuk egy alakulófélben lévő erős céhnek.
Ahogy folytatja a lány mondandóját, fény derül az eddigi tevékenységére is, s megbizonyosodhatunk arról is, hogy apró hibát vétett, mivel csupán három napig kell viselnie a narancs indikátort. Mosolyát én magam is mosollyal viszonozom, persze csak finoman, nehogy Vioból féltékenységet váltson ki. Mindeközben örömmel tölt el, hogy a korábbi kudarcba fulladó toborzó után most egy igazán kellemes hangvételű, kedélyes beszélgetést folytathatok a velünk szemben ülő hölggyel. Aldo is nagyon jól érzi ám magát az ölében, így esze ágában sincs elmoccanni onnan. Mostanra szépen összegömbölyödött és ütemes szuszogása jelzi, hogy tökéletesen elvan ott, ahol maradt.
- Ha nem frontharcosként gondolsz magadra - amit persze nem is erőltetnék rá egyetlen tagra sem - akkor milyen pozícióban tudnád elképzelni magad a csapaton belül? Jól látod, egy céh szerintem is csak előnyökhöz juttat. Szerencsére nekem megvan az anyagi forrásom és a kovácsműhelyem ahhoz, hogy a lehető legjobb felszerelésekkel lássam el a csapatot, Violeta pedig kiváló alapanyagok begyűjtésével dolgozik a kezem alá. Mi mindent kérés nélkül megosztunk egymással, te hajlandó lennél hasonló önzetlenségre a csapattársaidért? Felajánlanád az érceidet, vagy készítenél mondjuk potionokat, hogy ezzel is segítsd az alacsonyabb szintűek felzárkózását? Elnézést, ha kicsit túl indiszkrét a kérdés, hiszen még azt se tudom, hogy rendelkezel-e másodlagos jártasságokkal, de magamból indulok ki, és én sosem titkoltam a statjaimat vagy a jártasságaimat. Legalább is megbízhatónak tűnő emberek előtt nem. - mosolyodok el arra a korábbi mondatára reflektálva, hogy nem tudhatja kiben bízhat meg. Összességében nagyon imponálóak voltak az elhangzottak és nem is bujkál bennem az az érzés, hogy mindezeket csak azért mondja, mert ezeket szeretném hallani. Mindenesetre kíváncsian várom a válaszait, azok lesznek az igazán döntőek abban, hogy felajánlom-e a csatlakozás lehetőségét. Kedvesemre pillantok, hogy megbizonyosodjak róla, egyetért-e velem és ő is olyan derűlátó-e, mint én. Lehet, hogy naiv vagyok, de a csúfos toborzó után már az is óriási dolog, hogy valaki utánunk jött, s ezt bizony nem kellene elszalasztani. Közben megérkezik a felszolgáló is a kért italokkal és a három krémessel. Mindegyikünk elé letesz egyet a rendelt ital mellé.
- Fogyassz bátran! - intek Esutelnek, miközben elengedem Vio kezét, hogy ő is falatozni tudjon. Habár van egy olyan sejtésem, hogy mindenekelőtt a vodkát fogja legurítani