Re: Keleti rész

by **Shukaku** Hétf. Május 16 2016, 16:31

Egyszer már sikerült itt tolvajt fogni, szóval a kis idomár és társa újból ezen ügyködnek. Nem, nem mindenképpen lenyakazni akarják a bűnösöket, még akkor sem, ha egy vörös indikátoros kiejtése nem okozna indikátorszín változást egyikőjüknél sem. Ők azon mesterkednek, hogy kiszűrjék a piti tolvajokat, és segítsenek nekik. Ja igen, ha már indikátorokról beszélünk, az azonnal szemet szúrhat, hogy a sárkány indikátora nem olyan, mint a szokványos peteké, hanem inkább narancsszínű. Talán tulajdonítasz ennek jelentést, talán nem. Szóval kis hőseink tudják, hogy innen csak azok lopnak, akiknek tényleg nincs más ötletük vagy bátorságuk, esetleg megfelelő felszerelésük ahhoz, hogy másképpen szerezzék meg a napi betevőt. Ide nem járnak a gazdagok, pár aranyas erszényeket lehet csak elcsenni. Ha pedig valakit rajtakapnak... nos, lehet rájuk haragudni azért, mert szegényeknek szükségük van a pénzre? Ugye, hogy nem? Éppen egy ilyen zsebtolvaj fiúcska volt a legutóbbi delikvensük is, mivel azonban neki adták oda az utolsó eleséget, ami jelenleg náluk volt, így újat kellett beszerezni, és bizony ki másnál szereznék be, mint a közeli árusoknál. Először a sárkány figyel fel rád, nem is próbálja meg álcázni azt, hogy végigmér, ám mivel meglátása szerint nem jelentesz rájuk veszélyt, így nem tulajdonít neked nagy jelentőséget egészen odáig, amíg melléjük nem lépsz. Az aranypénz csilingelve pottyan az NPC kezébe, a lány meghajol, és még elköszön, válaszol az árusnak, mielőtt feléd fordulna.
-Mi is nagyon szépen köszönjük, biztosak vagyunk benne, hogy ízleni fog.
És ezzel a gyümölcs már el is tűnik az eszköztárában, ő pedig üres kézzel fordulhat feléd, a sárkánnyal egyetemben. Először rád vet egy pillantást, majd az égre, majd vissza rád, egy kissé furcsálló, de kedves mosollyal.
-Ehm... igen, szép...
Az átlátszó dumákkal az a gond, hogy nem nagyon lehet rájuk mit reagálni. Persze szerencsére a felszerelésből azonnal leveszik, hogy kezdő vagy, így a megkezdet mondatot viszonylag hamar be tudja fejezni.
-Én Shu vagyok, ő pedig a társam, Timidus. Miben lehetünk a segítségedre?

by **Takara Kazutoshi** Hétf. Május 16 2016, 16:42

Shu

Tisztában vagyok vele, hogy Shu zavarba jött, amiért csak úgy véletlenül hozzáléptem, de olyan jó látni néha barátságos arcokat is! A való életben sosem ment jól a barátkozás, ezért próbáltam minél jobban elkerülni az embereket. A SAO-ban sem mentem oda még egy emberhez sem, de olyan rég óta itt vagyok, hogy kezdek beleőrülni abba, hogy nem szólok senkihez. Felveszem a jól megszokott ál mosolyomat, ezzel tudatva vele, hogy Én is úgy gondolom, hogy nagyon szép időnk van.
- Ne haragudj, csak olyan régen nem beszéltem már senkivel, hogy abba kezdek beleőrülni, pedig a való életben ez fel sem tűnt. Kazutoshi vagyok, kezdő játékos, aki már egy jó ideje a játékban van.
Mivel sejtem, hogy mit mondana ezután, valami olyasmit, hogy "akkor miért van kezdő ruházatod?", gyorsan tisztázom a helyzetemet.
- Amióta a játékban vagyok, nem fejlődtem semmit. Olyan kevés dolgot csináltam, annyi kevés XP-t kaptam, hogy még nem léptem szintet. Miután a nagyfőnök bejelentette, hogy innen többet nem szabadulunk, összetörtem. Ezidáig egy kezemen megtudom számolni, hány játékossal beszéltem eddig. Amúgy a kérdésedre a válaszom ez: tudnál-e segíteni abban, hogy ne őrüljek bele a magányba?
Olyan hülye vagyok! Olyan nagyon hülye vagyok! De amit egyszer mondtam, azt már nem lehet visszaszívni.

by **Shukaku** Hétf. Május 16 2016, 16:58

Na ilyen gyorsan sem nyílt meg senki még a párosnak, mint amilyen iramban ezt te megtetted. A miben segíthetünk kérdésre általában kitérő válaszok szoktak születni, hiszen az emberek többsége azt hiszi, hogy ahogyan odakint, így idebent sincs semmi ingyen, és rendkívül kíváncsivá és óvatossá vállnak akkor, ha valaki csak úgy felajánlja a segítségét. Oké, vannak olyanok, akik őszinte válaszokat tudnak adni anélkül, hogy mindenféle hátsószándékot keresnének, és ki tudják mondani, hogy a fejlődésben szeretnének segítséget kérni, vagy esetleg éhesek, szomjasak, vagy ha nem is azok, de már nagyon unják az egyhangú olcsó ételeket, és szeretnének valami finomat vacsorázni. Olyan is akadt szép számmal, aki harci tanácsokra, küldetésben való segítségre, vagy konkrétan felszerelésre vágyott, szóval azt hiszem kijelenthetjük, hogy a csipetcsapat már rengeteg fajta kéréssel találkozott, de ilyennel, mint amit te megfogalmaztál, még soha. Mivel sejtetted, hogy mit mondana, így nem is volt ideje kérdezni, csak miután végigmondtad az egész mondandódat, addigra azonban már a tekintete is teljesen megváltozott. A fürkésző, kissé zavart, kissé bizalmatlan és fürkésző tekintet azonnal gyámolító, gondoskodó figyelembe csapott át.
-Jajj ne butáskodj, dehogy haragszunk! Szívesen beszélgetünk akárkivel, és szívesen segítünk is. És...
És ha már itt voltak, akkor gyorsan ismét előkerült az előbb vásárolt mangó, amit azon nyomban fel is ajánlott neked.
-Tessék, biztosan éhes lehetsz. Szendvicseket szoktunk osztogatni, de az sajnos már elfogyott. És... hogy a magányba..?
kicsit elgondolkodott, majd egy távolabb lévő üres padra mutatott, ami kiesett már a piac térségéből, és nem özönlötték annyira el az emberek. Persze amíg kísért, ha elfogadtad a felajánlott ülőhelyet, addig is próbált szóval tartani.
-Ilyen kérdéssel még soha senki nem fordult hozzánk, de szívesen nyújtunk társaságot neked... én például azért lettem idomár, mert így mindig van mellettem valaki.
Összenézett a sárkánnyal, aki biccentett, és természetesen végig követett titeket, majd helyet foglalt a pad előtt, a lány lábainál.
-Deee... ha magányos vagy, akkor a legjobb választás egy céh lenne neked. Tudod, ilyen kis közösségek, ahol barátokat szerezhet az ember.

by **Takara Kazutoshi** Kedd Május 17 2016, 17:00

Shu

Szinte majd leesik az állam, annyira meglepődöm Shu válaszán. Azt hittem, minimum segítségért fog kiáltani, amiért zaklatom. Nem lehet idősebb 15-16 évesnél. Nem pont olyannak tűnik, aki csak úgy hellyel kínálja az embert, de lehet, hogy ő is magányos. Mondjuk, a pete mellette van, szóval annyira mégsem. Próbálom összeszedni minden gondolatomat, de már egy mangót tart a kezében, a kezembe nyomja, majd hellyel kínál. Hirtelen megállok, miközben a pad felé tartunk. Mi van akkor, ha éppen most visz el a bandita haverjaihoz, akik még a maradék cuccaimat és a legrosszabb, az életemet is elveszik? Ezeket a gondolatokat próbálom kiverni a fejemből, végül is, ha így van, csakis az én hibám, hozzá sem kellett volna szólnom. Igazán le kéne küzdenem a paranoiámat, vagy valami. Miután helyet foglaltunk, próbálom a jól megszokott mosolyomat bedobni.
- Hát, eléggé meglepődtem azon, hogy nem hajtottál el rögtön, és ilyen kedves voltál hozzám. Köszönöm.
Nem tudom, hogy éhes vagyok-e. A gyomrom görcsbe rándult, mindjárt elájulok.
- Tudod, próbáltam már beszélni játékosokkal, de mind olyan megbízhatatlanok voltak. Mielőtt ide érkeztem volna, volt egy nem túl kezdő felszerelésem, de a velem tartó játékosok ellopták tőlem minden felszerelésem, a pénzem, sőt, még valahogy a szintjeimet is. Nyilván csalók voltak. Mindig megfogadom, hogy nem bízom többet az emberekben, de túl magányos vagyok ahhoz, hogy sokáig bírjam.
A céhekre gondolok. Talán az is egy céh volt, amivel összefutottam, és múlt éjjel mindenemet leszívták és ellopták.
- Nem bízom a céhekben. Egyszer tagja voltam egynek, de egy másik csapat levadászott minket. Tipikus, ha találsz jó embereket, mind meghalnak. Te tagja vagy-e valamilyen céhnek?
Ránézek a petére. Szerintem büszkeséggel töltheti el, hogy megvan neki, ezért úgy döntök, róla is kérdezek.
- A sárkányod jó a harcokban?

by **Shukaku** Szer. Május 18 2016, 06:45

Pontosítsunk kissé, mert vagy többnek nézed Shut, mint amekkora, vagy elszámoltad magad. A lány tizenhárom éves sem volt, amikor belépett a játékba, és mint tudjuk, a világ a regisztrációkor betáplált kinézetét rögzíti, és tartja meg egészen addig, amíg ő Aincradban létezik. Ehhez hozzájön az is, hogy Shu nem volt valami egészséges gyerek, így eleve kisebbnek, fejletlenebbnek tűnt a koránál, tehát úgy tizenkét éves körülire tippelheted kinézetre. Mivel ebben a korban azért elég jelentősek a különbségek, nem hiszem, hogy tizenkettőt összekevernél tizenhattal, ezért gondoltam, hogy segítek picit. Az feltűnt neki is, hogy hezitálsz, így megtorpant ugyan, de bátorító tekintettel, türelmesen várta meg, amíg döntesz, követed-e őket, vagy sem. A meglepődöttséged mosolyt csalt az arcára, mert ebből már sejtette, hogy nem ilyen válaszra vártál, azt pedig tudta, hogy aki pozitívan csalódik, az könnyebben fog megnyílni, bár nálad ez pont nem tűnt nagy akadálynak. Az újabb megtorpanás is ugyanazt az eredményt szüli, bár legszívesebben megfogná a kezed, és vezetne kissé, de tudja, hogy azt talán zokon vennéd, lévén idősebb vagy és még fiú is, így ismételten csak hagyja, hadd dönts. A bandita haverok képzelése azért egy picit túlzás volt, hiszen a pad bár messze volt a tömegtől, félreeső helyen, mégis rá lehetett látni a főtérről, nem egy sikátorba hurcolt be, a nyílt utcán pedig azért csak nem fog kifosztani. Mosolyra mosoly volt a válasz, szavaid pedig igazolták a sejtését, és egy félig bólintás, félig meghajlás szerű választ kaptál, már amennyire ezt az ülő pozíció engedte.
-Ugyan már, igazán semmiség, nagyon szívesen. Senkit nem hajtunk el, akinek segítségre van szüksége.
Ahhoz képest, hogy mennyire könnyen beszéltél, mármint az egyenességet illetően, az izgalom jól láthatóan ütközött ki az arcodra, aminek hála a kis idomár aggódó tekintetét folyamatosan rajtad tartotta, bár még mindig hagyta, hogy te irányítsd a beszélgetést, hátha az megnyugtat kissé. A kirablásodra egy mély sóhaj hagyta el ajkait, nem volt újdonság számára, amit mondtál, ám a szintek ellopásánál már összehúzta a szemöldökét, sőt, Timidus is félrebillentette a bal fülét. Ilyenről még egyikük sem hallott, ám mivel nem tudták, hogy igaz-e, vagy csak szánalomra méltóbbnak szeretnél-e látszani a nagyobb segítség reményében, na és persze azért, mert rossz emlék volt számodra, inkább nem firtatták a témát. Vagyis Shu nem firtatta, és egy kis kézjellel, amit talán te észre sem vettél, mert csak a mutatóujját nyújtotta ki a pillanatra a lábai mellett, jelezte a sárkánynak is, hogy ő se kérdezzen. Válaszolni viszont kellett, szóval a lassú, szomorú és csalódott fejcsóválás mellett meg is szólalt a kislány.
-Sajnos vannak páran, akik ki tudják kerülni a világ szabályait, de tudom, hogy dolgoznak azon, hogy elkapják őket.
Nem, nem a rendfenntartókra gondolt, hanem Kayabára, hiszen az egyik küldetésen ő maga segédkezett abban, hogy egy ilyen csaló banda áldozatai kiszabaduljanak.
-Az emberek pedig... hát szerencsére Timi nem ember, és akkor ha bennem nem bízol, benne legalább megbízhatsz.
Egy újabb mosoly kereste a tekintetedet, megpróbálván jelezni, hogy ez a mondat viccnek lett szánva a felvidításodra, és igazából benne is nyugodtan megbízhatsz, nem akar bántani. Az azonban már őt is lehervasztotta, amit a céhekről, vagyis inkább a jó emberek haláláról mondtál, és egy pillanatra elfordította a tekintetét. Ezzel nem tudott vitába szállni, igazad volt.
-Én... hmm... mi már itt vagyunk a kezdetek óta, de azt hiszem mi is jók vagyunk, mégse estünk ki. És... igen, mindketten a Jumpy Vigor céh tagjai vagyunk.
Próbálta ismét jelezni a többesszámmal, hogy ő nincs, csak ők vannak, ám mivel ezután Timiről kérdeztél, ez a probléma is megoldódni látszott. A sárkány, aki eddig hol a környezetét, hol téged lesett, most feléd fordította a fejét, és magas, de nem fülsértő hangon, teljesen nyugodt, kifejezéstelen tónussal kezdett beszélni.
-Timidus, ember.
Nevezte meg önmagát jelezve, hogy amiként ő sem hív téged embernek, neked sem illik őt csak a faj alapján szólítani... legalább is eddig úgy vette észre, hogy a ti fajotok ezt nem szereti.
-És nem vagyok Shu sárkánya, a saját sárkányom vagyok, az eddigi eredményeim alapján pedig a teljesítményemet a harcokban jónak ítélem meg.
Nem, nem sértődött meg, semmi sértettséget nem érezhettél ki a hangjából, de egyéb más érzelmet sem. Szenvtelen volt és teljesen tárgyilagos. Shu halkan kuncogott, hiszen ez a jelenet általában kizökkenti kissé a beszélgetőpartnert, amire neked most talán szükséged is volt, hogy ne idegeskedj annyira.
-Nem kell félned, nyugodtan kérdezhetsz tőle is, szívesen válaszol, és egy csomó témához jobban is ért nálam.

by **Takara Kazutoshi** Szer. Május 18 2016, 17:42

Shu

Shu nem úgy nézett, mint aki bevette volna a szintleszívós szövegemet. Én is furcsának találtam, és tényleg remélem, hogy elkapják a bűnösöket. Mondjuk, nem biztos, hogy ezt akarom. Ki tudja, mit csinálnak a csalókkal? A kezemben tartott mangót úgy döntök, visszaadom Shunak.
- Nagyon kedves vagy, Shu, de nem fogadhatom ezt el. Miért adnál egy vadidegennek, aki évekkel idősebb nálad, egy ételt? Inkább nekem kéne hálásnak lennem, amiért szóba állsz velem. Köszönöm - meg sem várom a válaszát, a kezébe nyomom a friss, digitális gyümölcsöt.
Nem vagyok képes elfogadni mástól az ajándékokat. Szerintem az csak a szánalom miatt van. Csak egy kis társaságra vágytam, évek után. A kormeghatározásban sosem voltam túl jó, mindig is idősebbnek néztem az embereket. Főleg most, hogy már nem is látok igazi embereket, elég nehéz valakinek a korát megállapítani. Most, hogy már a padon ülünk, és körülöttünk van a sok ember, úgy érzem, nincs mitől félnem. Shu és Timidus teljesen barátságosnak tűnnek.
- Uh, bocsánat. Nem vagyok állatidomár, néha azt is elfelejtem, hogy a... hozzád hasonlók tudnak beszélni - ezt Timidusnak céloztam, pedig nem tűnt sértődöttnek. Kicsit félek, hogy rosszul fogalmaztam meg, nem akarom megsérteni. Egy emberrel is nehezen tudok kommunikálni. Amikor mondta, hogy benne van egy céhben, nagyot sóhajtottam. Eléggé megviselt a sajátom elvesztése. Mosolygok, mikor azt mondja, hogy Timidusban jobban bízhatok, mint magában Shu-ban. Már mindketten elnyerték a bizalmamat, annyira elfogadtak úgy, ahogy vagyok. Lehet, hogy túlságosan kishitű vagyok. Nem tudom, megkérdezzem-e tőle, hogy milyen volt neki a valóságban. Úgy döntök, inkább nem kérdezem a múltjáról. Mindenkit megviselt az, hogy egy virtuális világban rekedtünk, meg aztán, nem tudom, mi történhetett vele a múltban. Én is csak azért kezdtem el MMO-kkal játszani, mert azokban győztesnek éreztem magam.
- És, bízol a céhed tagjaiban? Úgy érzed, teljesen befogadtak?

by **Shukaku** Szer. Május 18 2016, 18:17

A lány ugyan visszaveszi az ételt, de jól láthatóan megforgatja a szemeit a buta szövegre, amit előadsz neki.
-Hmm... mondjuk azért adnék, mert ez a vadidegen lehet, hogy éhes, én pedig telis-tele vagyok pénzzel és igazából már el sem tudom költeni, és jól esik, hogy segíthetek másokon... mert így úgy érzem, hogy teszek valamit. Hmm... igen, azt hiszem ezért.
Szélesen mosolygott és úgy bólogatott, mintha valóban nagyon elgondolkodott volna ezen a komoly filozófiai kérdésen. Persze nem kellett elgondolkodnia, hiszen a miért segítesz nekem, meg a mivel tartozom kérdésekből már untig eleget kapott, és vagy ezernyi választ tudott rájuk rávágni szinte azonnal.
-És... mi köze ennek az egésznek ahhoz, hogy mennyi idős vagy? A nagyobbak nem lehetnek éhesek? Szerintem tuti, hogy ti is lehettek éhesek. És... hálásnak...
Megvonta a vállát, olyan nekem mindegy, és hagyd csak, nem tartozol semmivel jelzések keverékével.
-Ha szeretnél, nyugodtan lehetsz hálás, de ne próbáld meg visszafizetni, vagy ilyesmi. Vagyis... a társaságod pont megfelelő a visszafizetéshez, ha nagyon szeretnéd. Igazából mára végeztünk mindennel, és nincs semmi dolgunk, szóval nagyon jó, hogy nem uncsizni kell, hanem beszélgethetünk valakivel.
Úgy tűnik azért az unszolás nem volt elegendő ahhoz, hogy beszélgetésbe elegyedj a sárkánnyal, de ezt egyikük sem vette zokon. Úgy sejtették, hogy Ébredő lehetsz, azaz olyasvalaki, aki a sztázisból nemrég került elő, és eddig nem sokat játszott, az ilyeneknek pedig valóban furcsák lehetnek a petek és a képességeik. Választ persze kaptál, még akkor is, ha csak rövidet és lényegre törőt.
-Nincs okom haragudni, nem kell bocsánatot kérni, és nem mindegyik hozzám hasonló tud a ti nyelveteken is beszélni.
A mosoly már egy jó jel volt ugyan, az azonban, hogy kérdeztél, ráadásul pont a céhről, még ennél is jobb, Shu pedig örömmel válaszolt, miközben a mangót dobálta le-fel a tenyerében.
-Háát... miért ne bíznánk? A céhvezér az egyik legeslegjobb barátnőm... vagyis... hmm... azt hiszem a legjobb. Sayával is jóban vagyunk, a többiek pedig nagyrészt utánunk érkeztek, szóval őket már inkább nekünk kellett befogadnunk. Jó, persze valakivel jobban vagyunk, mint másokkal, de ilyen, hogy nem befogadás, meg kirekesztősdi az nincs. Fura is lenne, ha valakit csak azért vennénk be, hogy utána kiközösítsük...

by **Takara Kazutoshi** Csüt. Május 19 2016, 17:53

Shu

Kicsit meglepődök, mintha Shu azt várná, hogy tudjak róla mindent. Honnan tudnám, hogy mennyi pénze van? Esetleg úgy nézek ki, mint aki nem tudná magát ellátni, ha nagyon szeretné? Nem akartam neki elmondani azt az örökös felnőttes dumát, hogy a fiatalok még nem értenek a felnőttekhez, meg, hogy mi már ellátjuk magunkat, meg hasonlókat. Túl kedves hozzám, ez kicsit megrémít. Talán túlreagálom. Petekkel pedig már találkoztam korábban, de nekem sajnos nem volt. Nem tudnék rá vigyázni. Azért viszont tényleg hálás vagyok, hogy a társaságomat kellemesnek találja. Nyilván vannak nálam sokkal magányosabb, és rosszabb helyzetben lévő játékosok (mondjuk a halottak), úgyhogy tényleg csak túl sokat filózom ezen. Ráadásul nem azért szólítottam meg valakit, hogy rögtön paranoiás legyek mellette, csak kellett a beszélgetés. Úgy döntök, inkább a céhemről beszélek kicsit.
- Abban a céhben, ahol voltam, talán az volt a rossz, hogy túl sok viszály volt közöttünk. Legalábbis, a céhvezér túlságosan makacs és önfejű volt. A vesztünket is ez okozta. Olyan helyre vezetett minket, ahol mindenki biztos volt abban, hogy megtámadnak.
Nagyot sóhajtok. Nem könnyű elveszteni a maradék barátaidat. Inkább még kérdezek róla.
- Van olyan hely a játékban, ahova szívesen mész? Vagy valami ilyesmi?

by **Shukaku** Csüt. Május 19 2016, 18:08

Meglepődött a meglepődésen, és mivel látta, és azt is sejtette, hogy te láttad, hogy látta, egy egyszerű kérdő hangocskával rá is kérdezett arra, hogy min lepődtél meg.
-Hmm?
Csak ennyi, nem több. Fejét egy kicsit félrebillentette, szemöldökét kicsit felvonta, de nem vádlón vagy faggatóan, csak színtiszta érdeklődéssel, és azt sem zavarta igazán, ha nem válaszoltál, mert akkor csak betudta annak, hogy félreértette a jelzéseidet. Őszintén szólva pedig miután kifakadtál neki, hogy megőrülsz a magánytól... igen, tipikusan úgy néztél ki, mint aki nem tudja ellátni magát, és segítségre szorul. Shu azonban ismerte ezeket a felnőttes dumákat, tudta, hogy hála a buta büszkeségeteknek akkor sem fogadnátok el semmit egy gyerektől, ha az éhhalál szélén állnátok, és mivel ezt csak az idő tudta megoldani, nem pedig az agresszív tukmálás, így rádhagyta, a mangót pedig letette kettőtök közé, hogy ha esetleg mégis megkívánnád, akkor nyugodtan elvehesd. A céhes sztorira nem nagyon tudott mit mondani. Az, hogy sajnálja, meg együttérez, meg ilyenek, nem sokat segített volna neked, szóval csak szomorú arckifejezéssel bólintott, és mivel eddig az ő céhéről kérdezted, inkább azzal kötötte össze.
-Nálunk bizti nem történne semmi ilyesmi. Eleve a vezérünk nem egy olyan zsarnok alak, hogy megparancsolja, hogy hova menjünk, és ha valaki nem ért vele egyet... és tuti nem értenénk egyet azzal, hogy olyan helyre menjünk, ami nagyon veszélyes... szóval akkor egyszerűen nem megyünk, vagy kérünk segítséget más céhektől. De eleve mindent szépen megbeszélünk, megszavazzuk együtt, és együtt döntünk róla, így ilyesmi fel sem merülhet.
A sóhaj után pláne nem akarta erőltetni a témát, és mivel neked sikerült továbblendülni, így ezt sem neki kellett megoldania, ezért pedig nagyon hálás volt.
-Mhmm, persze, hogy van! Én nagyon szívesen járok ki a szafarira. Imádom az állatokat, meg felfedezni az új fajokat, helyeket, meg ilyesmi. Timi inkább az Arénában szeret ücsörögni, hogy a harcokat figyelje meg, vagy néha be is szálljon egy kicsit gyakorolni. Neked mi a kedvenc helyed?

by **Takara Kazutoshi** Csüt. Május 19 2016, 18:25

Shu

- Ja, csak azon lepődtem meg, hogy olyan, mintha elvárnád, hogy tudjam, mennyi pénzed van. Mikor bekerültem a játékba, 16 voltam, a játékon belül pedig nem nagyon tudtam megtanulni, milyen igazából a felnőtt lét. Erre sajnos nincs tutorial - végre egy őszinte mosolyt is képes vagyok megjeleníteni az arcomon, ami kicsit még le is nyugtat.
- Talán, ha kicsit is éltem volna felnőttként a... nagyvilágban - itt kiver a víz, mikor belegondolok abba, amit utoljára tettem a valóságban - tudnám, hogyan kell megfelelően viselkedni. Tényleg nem vagyok valami önellátó személy.
Viccesnek találom, hogy egy kislánnyal beszélgetek ilyesmiről, de annál furcsább már úgysem történhet, hogy egy virtuális világban ülök valakivel egy asztalnál. Az állatimádatát tényleg ki tudom belőle nézni, hiszen itt van neki Timidus. Vagy Timidus van neki itt.
- Az én kedvenc helyem talán a huszadik szinten a virágmező. Csendes, nyugodt, békés. Nincs sem erőszak, sem halál. Csak a virágok, a napfény, meg ilyesmik. Mikor megnyitották azt a szintet, az egyik legjobb dolog volt, ami velem történt a játék során.
Eszembe jutnak az ott eltöltött délutánjaim. Azt hiszem, még a céhemmel is kimentünk, és virággyűjtögetős küldetéseket csináltunk. Igen, az talán kicsit vissza tudott mozdítani az őrület határából a normális kerékvágásba.
- Mi lenne, ha egyszer közösen elmennénk a szafariba? Úgy hallottam, a közös halászat/vadászat jutalmat ad. Megtaníthatnád, hogy kell csinálni.

by **Shukaku** Pént. Május 20 2016, 05:56

-Elvárni?
Pislogott értetlenül, majd hevesen megrázta a fejét. Nevetni is nevetett volna ezen a buta feltételezésen, de mivel nem szerette volna, hogy azt hidd, hogy téged nevet ki, így inkább ezt benntartotta.
-Nem, dehogy! Ha elvártam volna, akkor nem mondtam volna el. Pont azért mondtam, hogy tudd. És... ez a korszámítás tényleg megkavarja az embereket idebent.
Felemelte az egyik kezét, majd hüvelykujjának felmutatásával számlálni kezdett.
-Talán az Ébredők esete a legnehezebb, akik bekerültek X évesen, átaludtak éveket, amiket ugye nem éltek meg, és igazából ha most ébrednek, akkor pont annyi idősek, mint amikor beléptek, mármint lelkileg is meg itteni testileg, de közben meg évek teltek el.
Nyílt a mutatóujj, következett a második rész.
-Másrészt ugye például nekem is furi, így ezért neked is furi lehetek én. Nem voltam tizenhárom amikor idekerültem, és tudom jól, hogy nem is nézek ki még annyinak sem, én viszont itt vagyok a kezdetek óta, és még ebben az évben tizenhét leszek, miközben te azt hiszed, hogy egy kislánnyal beszélgetsz. Szóval ha azt vesszük, én most ugyanannyi vagyok, mint amennyinek te kinézel. Persze nekem ez muris, meg sokan akarnának örökre fiatalok maradni, de tudom, hogy páran ennek nem örülnek.
A mosolyra mosoly a válasz, és egy kis halk kuncogás, amit most már úgy érzi, megengedhet magának, sőt, még legyint is a szavaidra.
-Ne aggódj, idebent nem nagyon találkoztam még igazi felnőttekkel. Mármint olyanokkal, akik valóban sokáig képesek lettek volna felnőttesen viselkedni.
A huszadik szint imádata egy kicsit meglepi az idomárt, bár pozitívan. Nem sok fiú vallaná be, hogy virágos réteken szeret szökdécselni ahelyett, hogy a kazamatákban irtaná a mobokat. Emlékszik még azonban a szintellopásos történetre, szóval ha kényelmetlen is erre rákérdezni, meg kell tennie.
-A virágmező tényleg nagyon gyönyörű, bár sokan azt is csak arra használják, hogy nyersanyagot gyűjtsenek, és ha valami nagy esemény van, akkor olyan az egész, mintha aratás lenne, vagy nem is tudom. Viszont... a szafari az a tízes szinten van ugye... és... szóval te most akkor hányas szintű vagy?

by **Takara Kazutoshi** Pént. Május 20 2016, 17:50

Shu

- Ja, tényleg. Meg kell szoknom, hogy 1-es szintű lettem ismét. Nem haladtam sokat a játékban a négy év alatt, nem létem sok szintet, a szafarit mindig ki akartam próbálni. Most meg itt vagyok 1-es szinttel, kezdhetem elölről a fejlődést. Most körülbelül úgy érzem magam, mint egy rokkant, akinek újra meg kell tanulni járnia - mondom, bár a szavaim számomra is hihetetlenek. - Különben, miért kéne ahhoz magasabb szinten lennem, hogy el tudjak menni a szafariba? Nem ismerek olyan szabályt, hogy egy alacsonyabb szint játékos ne mehetne egy magas szintű helyre. Meg aztán, a szafarit bárki használhatja.
Ha hülye vagyok a játékhoz, az azért van, mert nem nagyon tanulmányoztam át a szabályzatot. Az első dolgom volt biztonságos helyet keresni magamnak, hogy átvészeljem a kezdeti időszakokat. Mondjuk, akkor lehetett volna lehetőségem legalább belekukkantani a szabályzatba. A fenébe, milyen hülye vagyok! Mindenesetre, a szafari nem egy rossz ötlet. Talán közelebb kerülnék az emberekhez, ha együtt vadásznék velük. Eleinte biztosan csak szerencsétlenkednék, de majd csak belejönnék egy idő után.
- Mikor a valóságban voltam, nem szerettem az embereket. Kerültem a tekintetüket, sőt, még itt a játékban is. Minél több ideig nem láttam senkit, annál jobban kezdtek hiányozni. Ha Isten létezik, és arra teremtett, hogy barátkozzunk és csapatokat alkossunk, talán csak félreismertem magamat - nem vagyok benne biztos, hogy ez érdekli Shu-t vagy Timidust, de már okoztak meglepetéseket, szóval meglehet, hogy erről is szívesen beszélgetnek.

by **Shukaku** Pént. Május 20 2016, 18:20

-Hááát... nem hiszem, hogy ez olyan nagyon rossz lenne. Vagyis... értem, hogy miért vagy szomorú emiatt, meg van is rá okod, de szerintem nézd a jó oldalát. Újra megcsinálhatsz egy csomó dolgot, csak most másképpen, és a kicsiknek való küldetések sokkal murisabbak, mint azok, amiket magasabb szinteken oszt ki a világ. Ott már azt hiszik, hogy mindenki csak kaszabolni akar, meg mindenki mindenfajta rendszerismeretből profi, és nincsenek olyan aranyos, egyszerű questek, mint az alacsony szinteken. Ráadásul... szóval nekünk pont egy olyan képink van, amivel kisebbek lehetünk, és én szeretem azt a képességet, szóval egyáltalán nem érzem ezt annyira szörnyűnek. mint egy rokkantságot.
Na persze nem volt buta, értette, hogy mi a baj, csak éppen még mindig nem tudta elhinni a történetedet, és a további szavaid erre csak ráerősítettek. Ha valóban felfejlődtél a húszas szintig, akkor ezt az alapszabályt szerinte biztosan ismerned kellett volna. Össze is nézett a sárkánnyak, majd egy kicsit félénken, nagyon igyekezve azon, hogy ne bántson meg, megpróbált felvilágosítani a témáról.
-Ööö... izé... szóval... de van. Ez Aincrad egyik legalapabb szabálya, hogy csak azokra a szintekre mehetsz, amiket már elértél. Azért van így, hogy a kicsik ne menjenek túlságosan veszélyes helyekre, ahol bajuk eshet. Tudod, mint amikor a gyerekeknek ilyen rácsos izéket tesznek a konyha elé. Szerintem nagyon cuki, hogy így gondoskodnak rólunk.
És valóban mosolygott még a saját példáján is, hálás volt Kayabának, amiért megvédte az embereket a saját hülyeségüktől.
-Persze ez a többi játékostól nem véd meg... de semmi sem lehet tökéletes. Viszont szafarizni egyes szinten is mehetsz, csak éppen nem a szafarira. Az első szinten is tele van minden állatkákkal, akiket elkaphatsz, és szívesen megmutatjuk, ha szeretnéd.
Nem ugrott fel azonnal, bár legszívesebben úgy tett volna, és jól is tette, hiszen éles váltás következett. Nem értette, hogy honnan szedted most elő ezt a témát, de készségesen meghallgatott, és válaszolt is.
-Azt hiszem ez a legtöbbünkkel így van. Különben... mi másért jöttünk volna ide, ha a kinti világ annyira tetszett volna nekünk? Isten pedig... hát odakint nem tudom, de itt Kayaba körülbelül olyan hatalmas, mint kint az istenek, és végül is betette a céhfunkciót meg a barátlistát is, szóval tuti, hogy ő ezt szeretné. A kérdés csak az, hogy te szeretnél-e barátkozni.

by **Takara Kazutoshi** Pént. Május 20 2016, 18:46

Shu

- Biztosan igazad van, csakhogy én nem akarok itt élni, és megöregedni. Szeretném lezárni azt, amit a valóságban elkezdtem, talán kibékülnék az ellenségeimmel. Bár, ha belegondolok, e világ nélkül valószínűleg ez eszembe se jutott volna. Mondjuk, ez már kicsit egy pozitívum. Talán kevésbé leszek antiszociális, mint a valóságban. Lehet, hogy Kayaba Akihiko csak egy őrült pszichológus, aki pont az ilyeneket kutatja - mivel ezt én is elég valószínűtlennek tartom, megrázom a fejem. Biztos tényleg van, aki örül annak, hogy szuper képességei lehetnek, de én soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a képességeket birtokoljam. Akármilyen rossz volt nekem a kinti világ, sosem gondoltam rá, hogy bántsam a többieket, akármi történjék is. A szabályra pedig felkapom a fejem. Tényleg ennyire nem olvastam volna a szabályokat? Milyen figyelmetlen vagyok! Ezek szerint a virágmezőre sem térhetek vissza. Nem sértődök meg a felvilágosításon, csak simán meglepődök.
- Mielőtt "ellopták" volna a szintjeimet, 13-as szintig mentem föl. Tudom, nem sok 4 év alatt, de mint mondtam, nem vettem nagyon részt sok küldetésben. A céhvezér pedig az XP pontjainkat is minimálisra korlátozta.
A szafaris ötletre felderülök. Tényleg jó ötlet lenne itt, valahol az első szinten elkezdeni a gyűjtögetést, talán ha szinteket lépek, pont én leszek az, aki legyőzi a 100. bosst.
- Nekem tetszik ez az ötlet. Örülnék, ha megtanítanál rá - megint mosolygok, csak hogy jelezzem, őszintén beszélek. - A kinti világ tényleg nem volt túl jó, de ott nem vártam, hogy miközben alszom, valaki az óriási kardjával leszúr, aztán elhúz a tárgyaimmal. Szerettem a szobámban élni. Itt viszont nincs szobám. Nem vagyok sehol sem teljes biztonságban. e nem szoktál szorongani emiatt?

by **Shukaku** Pént. Május 20 2016, 19:02

-Megöregedni?
A többi részt már hallotta unásig, és nem is akart elkezdeni vitatkozni vele, ám erre a szóra felkapta a fejét. Egész idáig arról beszéltetek, hogy itt bent nem lehet öregedni, és pont ezért néz ki Shu úgy ahogy, miközben mindjárt felnőtt lesz. Persze időközben eszébe jutott, hogy talán nem a konkrét megöregedésre gondoltál, de erre sem nagyon tudott mit mondani, hiszen ő hitt a világon belüli halhatatlanságban... legalább is addig, amíg nem nullázódnak le az életpontjaid. Ezt azonban nem akarta az orrodra kötni, mert talán sok lett volna neked így egyszerre. Kayabára se nagyon mondott semmit, hiszen ha túlságosan a védelmébe veszi, akkor talán megijedsz, és most nem ez a cél. Kayaba Akihiko meg tudja magát védeni a buta vádaktól nélküle is, te azonban nem tudod megvédeni magadat, ha még a saját füllentéseidbe is belekavarodsz. Shu mélyet sóhajtott, és hátradőlt a padon, majd a szemedbe nézett.
-Figyelj... én nem foglak téged bántani, és Timi sem. Nem kell félned tőlünk, és nem kell történeteket kitalálnod. Akkor is szívesen segítünk, ha csak most érkeztél a világba, és az sem szégyen, ha itt vagy nagyon régóta, és azért nem fejlődtél, mert féltél. Sokan félnek, és igen, a fiúk is meg a nagyobbak is félhetnek. Az előbb még azt mondtad, hogy szerettél a Virégmezőn lenni, most meg azt, hogy a tizenhármas szintig jutottál el. A Virágmező a huszadikon van, nem is láthattad soha, maximum képeken, ha nem érted el a húszas szintet.
Nem vádló volt a hangja, még dorgáló is csak alig, inkább bátorítani szeretett volna, megmutatni, hogy előttük nem kell felvágnod, mert csak belekavarodsz a sok füllentésbe. Azonban azt sem akarta, hogy magyarázkodni kezdj, és csak még inkább belekavarodj, szóval összecsapta a tenyerét és felpattant.
-És ha szafarizni szeretnél, akkor szafarizni megyünk. Azt pedig biztosan tudod, hogy a védett területen belül böködhet akárki akármeddig a kardjával, semmi bajod nem lesz, ha nem hív ki küzdelemre miközben alszol, ezt azonban a céhházban nem tudja megtenni, mert oda nem mehet be idegen. Ha pedig szobát szeretnél, akkor szívesen adunk neked egy szobát, ahol nem kell félned.

by **Takara Kazutoshi** Pént. Május 20 2016, 19:29

Shu

Úgy érzem, teljesen becsavarodtam. A saját hazugságom áldozata lennék, és még csak nem is tudok róla? Mikor számomra megszűnt minden, ami a valóságban volt, úgy gondoltam, nekem már úgyis mindegy. Aztán megláttam azt, amit látni akartam. Mezőt, virágot, napfényt. Sehol sem volt vér, sehol sem volt erőszak. Minden éjjel azt álmodtam, hogy ott vagyok a virágmezőn. Nem jártam ott, a céhem tagjai meséltek róla, de annyira ott akartam lenni, hogy beleringattam magam mindenféle hazugságba. Abba, hogy ott fekszem, abba, hogy semmi bajom sincs. Már mással akartam volna elhitetni, hogy ott jártam? Át sem gondoltam, mit mondok, ezért könnyű volt felismerni, hogy hazudok. Megőrültem.
Nagy levegőt veszek, majd elmondom, hogy ő is megértse:
- Nem... nem jártam a húszas szinten. Csak a céhem tagjai mondták, hogy csodálatos hely, és hogy fejlődjek gyorsan, hogy együtt mehessünk oda. Mikor a 13-as szintet elértem, szinte azonnal lemészároltak minket. Teljesen összeomlottam. Nem volt kedvem tovább élni sem itt, sem máshol. A céhemben volt... volt egy lány, akibe szerelmes voltam. Pont ő volt az, aki mondta, hogy szedjünk virágokat, mint néhány óvodás. Mikor meghaltak, nem fejlődtem tovább. Meg akartam halni. Nem találtam értelmet a játékban. Szidtam Kayaba Akihiko-t hogy ugyan miért teszi ezt velünk?
Nem is értem, miért mondtam ezt el Shu-nak. Talán ott kellett volna maradnom, hogy engem is megöljenek, akkor most nem gondolkoznék ezen. Akkor ott lehetnék Vele boldogan, békességben.

by **Shukaku** Pént. Május 20 2016, 20:12

A kis idomárnak esze ágában sem volt ilyen rossz emlékeket előcsalni belőled. Egyáltalán nem gondolt olyasmire, hogy esetleg őrült lennél, hiszen ennyire messzire nem szaladt el a fantáziája általában. Tudta, hogy vannak őrültek, ám téged inkább talált szerencsétlennek és megszeppentnek, mint őrültnek, ezért az, ahogy szinte kifakadtál őt is szíven ütötte. Sejtette, hogy ennyire jó színész azért nem lehetsz, hiszen eddig pont az bizonyítottad a kavarásaiddal, hogy mennyire nem vagy jó színész, így hát elkönyvelte magában, hogy a céhlemészárlós sztori akár igaz is lehet, vagy inkább igaz, minthogy hazugság legyen. A probléma ott volt, hogy Timivel már nem volt ilyen egyszerű dolgod. Ő ugyan mindenkinek adott egy esélyt, senkiről nem voltak előítéletei, nem feltételezett egy új ismerősről rosszat, de emellett nem tűrte azt sem, hogy becsapják. Az, aki egyszer becsapta őt és a társát, az megbízhatatlan, és ami ennél is fontosabb, veszélyes. Shu lépett azonban először, és bár mondani erre nem sokat tudott, egy hirtelen mozdulattal átölelt, és csititgatni kezdett. Elég fura látvány lehetett, de már nem volt igazán szokatlan az ittenieknek, maximum neked.
-Ha szeretnéd, mi szívesen adunk neked szállást, ahol soha többé senki nem bánthat sem téged, sem a barátaidat. Rossz emberek sajnos mindig lesznek, és ennek semmi köze Kayaba Akihikohoz, ők ugyanúgy ott voltak kint is, mint itt. Itt azonban erősebbek lehetünk, mint a rosszak, és mi már erősebbek is vagyunk, és mindent megteszünk azért, hogy megvédjük a kicsiket tőlük.
Ezzel azonban nem volt vége a játéknak, hiszen Timidus teljesen más részére volt kíváncsi a történetnek. Sokáig csöndben volt, ám nem volt hajlandó veled együtt szafarira menni, amíg nem adtad meg a válaszokat. Szemedbe nézett, és csak egyetlen kérdést tett fel, továbbra is teljesen érzelemmentes hangnemben, mindenfajta vád nélkül, mintha csak azt kérdezné, mi lesz az ebéd.
-Miért hazudtál nekünk?

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Május 21 2016, 11:53

Shu

Nem az ő hibája volt, hogy ez az emlék előtört belőlem. Mindvégig ott lapult a fejemben arra várva, hogy kitörjön, pedig próbáltam visszatartani. úgy látszik nem sikerült, túl gyenge vagyok. Mikor átölel, sírva fakadok. Nem az a bömbölős, kisgyerekes sírás, hanem a diszkrét, elfojtott hüppögéses, felnőttes zokogás. Érzem, ahogy a könnycseppjeim az arcomat melegítik, próbálom letörölni őket, nehogy Shu meglássa. Próbálok nem hazudni, a virágmezős előtti sztorim (remélem) igaz volt. A kezdők városa hiába biztonságos, a szabályokat, és a kódokat bárki feltörheti. Miután sikerül összeszedni magamat, csak ennyit tudok mondani:
- Köszönöm, Shu.
Gondoltam, hogy Timidus ilyen kérdést fog intézni felém, fel vagyok rá készülve. Nem akarok hazudni többet. Eddig sem ment jól.
- Azt hittem, ez egyértelmű. Nem akartam, hogy gyengének lássatok azok után sem, amit elmondtam. Azt gondoltam, hogyha kitalálom, hogy sikerült eljutnom a húszas szintig, erősnek fogok tűnni a szemetekben. Attól féltem, hogy talán... kinevetnétek, amiért csak 13 szintet voltam képes fejlődni a játék kezdete óta. Akárhányas szintűek is vagytok, biztosan sokáig eljutottatok. Én pedig mit csináltam? Ültem egy csendes helyen, és vártam, hogy rám találjanak. Hogy megöljenek. Esetleg megszánjanak. Nem tudtam, hogy mit gondoljak rólatok. Azt gondoltam, ha valaki előtt esetleg tiszteletet vívok ki, elérem, hogy ne lássanak baleknak, őrültnek, vagy szerencsétlennek.
Tisztában vagyok azzal, hogy Timidus kételkedik bennem. A bizalmát vagy soha, vagy csak nagyon lassan nyerhetem el.

by **Shukaku** Szomb. Május 21 2016, 13:43

Már ez a diszkrét sírás is bővestelen-bőven elég volt ahhoz, hogy zavarba hozza az idomárt. Nem nagyon, hiszen ha belegondolt, akkor Cearsot valahogyan ugyanígy pátyolgatta anno, és ha lenne súlyemelése, bizony haza is vitte volna az eszméletlen fiút, befektette volna az ágyába, betakarta volna, és virrasztott volna felette. Te szerencsére nem ájultál el, de ez a szituáció, na meg persze az, hogy egyáltalán nem voltál annyira közel hozzá, mint az íjász, hiszen csak most találkoztatok, azért kellemetlenül érintette. Ezen az érzésen azonban hamar felülemelkedett az, hogy megint segített, segíthetett, és ezért kitartóan vigasztalt tovább, és nem húzódott vissza.
-Áh, igazán semmiség. Nyugodtan sírd ki magad, és... hát nem mondom, hogy felejtsd el az egészet, mert tudom, hogy az nem lehet, meg nem is vagyok biztos abban, hogy szabad... de mindenesetre érdemes lenne most már előre tekintened, és új életet kezdened. Mondjuk kezdetnek a szafarizással.
Na persze még Timidus hátravolt, vagyis az, hogy felelj az ő kérdésére is, és a válaszod egyáltalán nem győzte meg a sárkányt arról, hogy nem vagy veszélyes.
-Rosszul hitted. Nincs semmi okunk kinevetni azért, hogy a tizenharmadik szinted érted el, és azért sem, ha nem fejlődtél volna semmit. A tiszteletet azonban hazugsággal kivívni csak a tisztelet elvesztéséhez vezet.
-Timííí... tudod jól, hogy az emberek másképpen gondolkodnak erről...
Próbálta megnyugtatni a barátját a lány, és talán feltűnhetett neked, hogy ő is az emberekről beszél, mintha saját maga sem tartozna közéjük. A sárkány ugyan bólintott, de továbbra is nagyon figyelt.
-Ha még egyszer hazugságon kaplak, eltávolítalak az idomár közeléből.
-Igaz is! Milyen szemtelen viselkedés már az, hogy mi segítünk, te pedig hálából becsapsz minket, fiatalúr? Azonnal kérj bocsánatot!
Vágott bele gyorsan a lány a pet szavába, és mondta el azt játékos dorgálással, amit Timi teljesen komolyan gondolt volna, és talán másképpen fejezte volna ki. Ezzel el is vette az élét a dolgoknak, viszont a társának is elégtételt adott, legalább is ha értetted a célzást, és valóban bocsánatot kértél, amit eddig elmulasztottál megtenni.

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Május 21 2016, 14:07

Shu

Miután elnyugszom, veszek egy nagy levegőt, és megint összeszedem magam. Shu-nak igaza van. Új életet kell kezdenem, talán elhagyni a múltat. Végül is, a múltunkon nem tudunk változtatni. Timidus mondanivalójával azonban tisztában vagyok, egyet is értek vele.
- Igazad van, hülye voltam, hogy ezt gondoltam. Ma is tanultam valamit - mondom kicsit szarkasztikusan az utóbbit. Na persze. Majd egy játékba integrált program fogja nekem megmondani, hogy mit csináljak. Ha megöl, akkor sem veszítek semmit, de mivel látom, hogy komolyan veszi, szóval csak úgy kell tennem, mintha én is komoly lennék. Mondjuk Shu "követelőzésétől" majdnem elröhögöm magam, de sikerül visszatartanom. Azt pedig nem tudom, hogyan értette, hogy eltávolítani. Megöl, vagy csak kitessékel az aktuális helyszínről, ahol éppen tartózkodnak? Kár ilyenen gondolkoznom. Nem vagyok rossz ember, csak szerencsétlen. Az pedig, hogy egy sárkány nem érti meg az emberi dolgokat, csakis az ő baja.
- Elnézést szeretnék kérni mindkettőtöktől a hazugságomért. Ami volt, elmúlt, talán nem kéne bolygatni - ezt nem arra értem, hogy az előbbit szó nélkül kéne hagyni, inkább a saját múltamra vonatkozott. - Ha pedig elsiklunk mindezek felett, talán lassan búcsút kéne vennünk egymástól. Ha szafarizni lenne kedvetek, vagy lenne kedvem, akkor egy üzenettel gondolom eltudjuk intézni. Köszönöm a beszélgetést, Shu... - Timidusnak nem akarnám megköszönni, de ha már egyszer úgyis megfenyegetett - és Timidus. Remélem, szebb napokon látjuk majd egymást.
Ezzel magamra erőltetek egy utolsó mosolyt, kicsit bizonytalanul megölelem Shu-t, Timidus fejét megsimogatom, majd készülök elindulni.

by **Shukaku** Szomb. Május 21 2016, 14:52

És az a nagy szerencséd, hogy Timi ennyire azért nem érti a szarkazmust, valamit az, hogy ha a társa ezt szeretné, akkor képes második esélyt adni. Na persze nem felejt, sőt, még a farkával sem legyint neked, miszerint tekintsd semmisnek a problémát. Még arra sem mondott semmit, hogy valóban hülye lettél volna, hiszen ő ilyet nem mondott, de díjazta az önkritikát, azt pedig még különösebben, hogy beláttad, hogy mint ember, tanulhatsz a petektől. Ahhoz képest, hogy eleinte nagyjából tudomásul sem akartad őt venni, és sokáig csak az idomárhoz beszéltél, ez hatalmas előrelépés volt. Itt azonban megint csak fordult a kocka, mert ha a lány tudta is, hogy a társa eltúlozza a dolgot, azt viszont nem szerette, ha gúnyolódnak rajta csak azért, mert valamit nem ért. Szóval most az idomáron volt a sor, hogy megforgassa a szemét, de mivel végül is elnézést kértél, sőt még köszöntél is neki, így haragudni nem haragudott.
-Megbocsájtok.
Jelentette ki Timidus, hiszen ha bocsánatot kértél, akkor illett megbocsájtani. Egyszer biztosan... a többi egyéni elbírálás kérdése. Annak Shu is örült, hogy ma már nem erőltetted tovább ezt a dolgot, de a szafarit mindenképpen szerette volna megejteni, hiszen addig akár megbeszélheti Timivel ezt az egész hazugság kérdést. Most erre valóban kellett egy kis idő.
-Persze, a nevünket tudod, csak pöttyints egy üzenetet, és egészen biztosan válaszolni fogunk.
Ezzel meghajolt, a sárkány biccentett feléd, majd amikor kellő távolságba kerültél, Shu felkapta a padról a mangót, és utánad szaladt, Timi nélkül, aki megvárta a padnál.
-Ezt itt felejtetted... persze csak ürügyből, szóval fogadd el.
Nyomta a kezedbe a gyümölcsöt, majd gyorsan folytatta, hogy ne legyen feltűnő.
-Figyi... nem akart megbántani, csak amikor pici volt, az első dolog amit megtanítottam neki az volt, hogy hazudni csúnya dolog. Viszont... az is csúnya dolog, ha kigúnyolod. Hidd el, ha az ilyesmiben nem is ügyes, számos más dologban sokkal okosabb mint mi. De... tényleg csak ennyit akartam. Írj, ha szeretnél talizni. Szép napot!
Ezzel egy utolsó intéssel és egy őszinte mosollyal visszasietett a barátjához, és végül is még a gyümölcsöt is sikeresen rád tukmálta, ha elfogadtad. Vissza már nem tudtad adni, mert a következő pillanatban villant a Hazatérés Kristályuk, ők pedig már nem voltak sehol. Győzött.

(Részemről zárópost, nagyon szépen köszönöm a játékot! ^^)

by **Takara Kazutoshi** Szomb. Május 21 2016, 15:52

Shu

Örülök ennek a találkozásnak. Shu és Timidus talán pont arra voltak jó példa, hogy megmutassák, nem csak esztelenül öldöklő tizenévesek vannak a játékban, hanem éretten gondolkozó... tizenévesek is. Mikor a kezembe nyomja a mangót, megköszönöm, majd ezt mondom:
- Még egyszer elnézést a gúnyolódásért. Nem akartam megbántani, csak nem nagyon tudom, hogy kell egy petet kezelni - mondom, majd távolról nézem, ahogy a Hazatérő Kristály fénye villan, és eltűnnek. Úgy gondolom, akármi fog történni velem életem során, erre a beszélgetésre mindig vidáman fogok visszagondolni. Talán ez az első lépés az új életem felé. Abban tényleg egyet kell értenem, hogy Timidus biztosan okosabb valamiben, mint mi. Miközben elindulok a város főtere felé, azon gondolkozom, mit kéne most csinálnom? Nem lehetek olyan, mint eddig. Bár még mindig paranoiásnak érzem magam, valami újat is tanultam. Hinni kell az emberekben. Kayaba Akihiko lehet, hogy csak az embereket akarta ezzel összehozni. olyan ez, mint egy csoportterápia több ezer embernek. Shu és Timidus voltak az elsők, akikkel szóba elegyedtem azóta, mióta a céhem tagjait lemészárolták. És én ennek roppantul örülök, hiszen jó társaságuk volt. Nézem a kezemben a mangót, és úgy döntök, meghámozom. Falatozva indulok el az új életem következő célja felé.

//Én is nagyon köszönöm a játékot. Elsőre nem is volt rossz.//

by **Nedzsem** Hétf. Jún. 06 2016, 16:02

Szomorú cicaszemekkel ültem a halas bácsi előtt legalább egy csomó időt, de minimum öt percet, és egy cseppet sem vett észre. Sokkal butábban ezek az emberek itt, mint máshol, mert máshol már rég kaptam volna valamit. Lehet, hogy nem léptem elég közel hozzá? Közelebb léptem, és leültem közvetlenül elé, törökülésben. Nem, bármennyire is sokan hiszik, nem a lótuszülés az, ami a legmegfelelőbb az üléshez, hanem a törökülés, mert az kevésbé kényelmetlen, és soha nem szabad bántani a testünket, mert az nem kellemes, és semelyik szellem nem akarná, hogy nekünk ne legyen jó, csak a gonosz szellemek, azokra meg ugye melyik buta hallgatna? Nagyon türelmes vagyok, a türelem az egyik legfőbb erényem a sok közül, de egy macskaszellemnek is vannak azért határai. Nem, határai nincsenek, de gyomra az van, és az én gyomrom bizony nagyon makacs módon korog. Már mindent megpróbáltam, még doromboltam is magamnak, hogy megnyugtassam magamat egy picit, de már ez sem használt. Próbáltam olyan szépen felnézni a halárus NPC-re, amilyen szépen csak lehetett, sőt, még annál is szebben, hiszen az én nézésem nem hasonlítható össze senki nézésével. Nem vagyok buta, nehogy azt hidd, tudom, hogy csak aranyat kéne neki adnom, de most én próbára teszek. Vagyis teszem. Igen, őt teszem próbára, hogy mikor ismeri fel az isteni mivoltomat. Nagyon figyeltem arra, hogy a csengettyű a nyakamban ne szólaljon meg, mert az esetleg elvonná a figyelmét, és nem engem venne észre, hanem a csengőt. Még akkor is ügyes voltam, amikor elkezdtem kapargatni a mancsommal a naciját, hogy figyeljen rám. Biztos vagyok benne, hogy az én erőm elég hatalmas ahhoz, hogy egy ilyen NPC figyelmét is felhívjam magamra, ha pedig az ő figyelmét nem, akkor valakiét tuti fel fogom, mert ennek is a nagymestere vagyok. Kitűnően tudok barátkozni, és a barátkozáshoz elengedhetetlen, hogy valaki érdekesnek találjon, és megragadjam már első pillantásra. Ki másnak sikerülne ez, ha nem nekem?

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 06 2016, 16:34

Van egy nagyon rossz tulajdonságom. Nem tudok főzni. Egyébként sem, és bár ettől még a játékban "megtanulhattam" volna, de annyira méltóságon aluli néhány jártasság használata, hogy már-már sajnálom az ételt. Nem, nem megenni sajnálom :] Tény és való, a főzést annyira lebutították, hogy valószínűleg senki sem élvezi, aki alapból szeret a konyhában sürögni, viszont engem legalább ez a legkevésbé sem érint, mert eleve nem az a típus voltam, aki a fazék meg a sütő mellett szereti tölteni az idejét. Még a legkevesebbet sem. Nekem tökéletesen megfelelt, ha készételt vásárolok, vagy betérek egy fogadóba, étterembe ebédelni, vagy vacsorázni. Kicsit drágább így, de számomra egyszerűbb, mint megvásárolni a főzésre alkalmas eszközöket, aztán mellette dekkolni, mikor sokkal izgalmasabb dolgokat is tehetnék helyette.
Például vásárolhatok, ugyanis van amikor valami olyasmire vágyom, aminek az ízvilágát én állítom össze. Ilyenkor megyek egy kört a piacon, beszerzem a hozzávalókat, aztán elbandukolok valakihez, aki hajlandó nekem elkészíteni az ételt. Most is egy ilyen körút mellett döntöttem, és mivel az a jó, ha a hal a legfrissebb, ezért azt hagytam utoljára. Nem voltak jól bejáratott helyeim, azokra a helyekre mentem, amik éppen az utamba akadtak, szóval így fordulhatott elő, hogy egy számomra teljesen ismeretlen NPC árusnál kötöttem ki. Nyilvánvalóan csak engem zavart, hogy egy macskának öltözött lány kapaszkodott bele a nadrágjába, egy közönséges NPC-t ilyesmivel nem lehet kibillenteni az algoritmusaiból. Annyira nem voltak intelligensek, kiválasztottad, mit akarsz, fizettél, ő pedig biztosította számodra a menürendszeren keresztül, miközben ugyanazt a legfeljebb négy-öt mondatot variálta. A bolond is tudja, vajon mit akarhat egy "macska" a halárustól, úgyhogy vásároltam egy extra feltétet is valami teljesen véletlenszerű módon, majd azt lehívva konkrétan lelógattam a lány orra elé.... majd ha el akarta venni, egyszerűen a magasba emeltem, hogy ne érhesse el :]

by **Nedzsem** Hétf. Jún. 06 2016, 16:52

Kitűnő hallásommal már azonnal kiszúrtam a fiút a tömegből. Magas volt, daliás, és tipikus segítőkész alkat, szóval azonnal tudtam, hogy benne megbízhatok, és ő lesz az, aki majd a szolgálataim teljesítésére fog szegődni, teljes örömmel és odaadással, mert meglátja majd bennem a macskaszellemet. Még sokkal csinosabb is volt, mint az NPC, aki túl öreg volt szolgálónak, és tuti nem bírta volna el azt a sok dolgot, amit cipeltettem volna vele. De egy macska természetesen soha nem fog rád figyelni csak azért, mert ott vagy valahol. Ahhoz annál sokkal jobban ott kell lenned, minthogy egyszerűen csak ott vagy. Szóval érted! A fülemet persze felé fordítottam, de a tekintetem továbbra is a halárust vizslatta, mert most ő volt a célpontom. Legalább is a fiú tuti ezt hitte, mert az álcázás és a félrevezetés mestere is vagyok. A farkincám vége persze kíváncsian felkunkorodott, de ezeket az isteni jeleket a buta emberek úgysem érthetik. Hallottam, ahogyan a rendszert használja a vásárlásra, de mivel egy szót sem szólt, ami azért elég bunkóság volt, hiszen úgy kellett volna kezdenie, hogy köszön nekem, így én sem vettem tudomást őróla. Mindig a fiúknak és az alantasabb lényeknek kell kezdeményezniük, márpedig én ugye az emberek fölött vagyok. Úgy tűnik ezt ő is tudta, mert addig meg sem mert szólítani, amíg nem mutatott be áldozatot egy finom halacska formájában. Ennél ugyan sokkal többet érdemlek, de ennek a szegény fiúnak biztosan csak ennyire telik, nekem pedig értékelnem kell alattvalóim minden próbálkozását, még az ilyen csekélyke felajánlásokat is. Kíváncsian megszaglásztam a felajánlását, hogy egyáltalán jót választott-e, de amikor tetszett a nózimnak, ismételten feltört belőlem az állatias ösztön, ami ellen nem tehetek, akármennyi időt is töltök ebben a buta emberi testben, és fogaimmal a halacska után kaptam. Először meglepett, hogy felemelte, és meg is sértődtem kicsit, de hamar rájöttem, hogy mit szeretne, mert okos vagyok. El akarja érni, hogy egy pillantást vethessen a pofikámra, hiszen egész idáig háttal álltam, vagyis ültem neki. Kecsesen felpattantam, nózim felhúzásával, és egy elégedetlen hümmel jeleztem az NPC-nek, hogy mekkorát csalódtam benne, és mekkora kegytől esett most el, majd megpördültem, és a fiú felé fordultam, kíváncsi cicaszemeim ezután már csak őt fürkészték, sőt, úgy döntöttem, hogy engedem neki, hogy beszéljen, és érdeklődöm afelől, hogy mit is kíván tőlem, hiszen bizonyára szeretne valamit, azért tette a felajánlást.

-Nyaa?

Kezecskéimet összekulcsoltam a hátam mögött, és kihúztam magamat. Legszívesebben persze aranyos cicapózban tartottam a mancsaimat, de akkor még véletlenül azt hihetné, hogy máris szerencseáldást adtam neki, pedig azt még ennyivel nem érdemelte ki. Az embereknek meg kell tanulniuk kimondani a kérésüket. Nem azért, mintha nem tudnánk azonnal leolvasni az arcukról, de nekik nagy segítség, ha ők is kimondják, és tisztázzák magukban.

by Ajánlott tartalom