Re: Északi rész

by **Szophie** Vas. Márc. 29 2015, 18:09

- Nem, igazából még lehet, eggyel több is kellene.. És Brumit meg Vezért külön raknánk úgy.. Olyan szűkösnek érzem a két nagy állatkát egy helyen. - folytattam a csevejt a leendő lakhelyünkről zavartalanul.
Ez már nem önzőség. Ha csak te okozol nekem örömet. Akkor lenne, ha neked okozna.. De mivel ez nem megy, így nem az. És csak akkor lenne ez helyes, ha mindkettőnknek örömet okozna, de sajnos ez sem lehetséges, így az egésznek semmi értelme. Olyat pedig miért fogadnék el? Nem. Ha ilyen örömöt szeretnék, majd keresek valakit.. Meg te is. Majdnem kimondtam ezt így. Szívesen megtettem volna. De az utolsó mondat miatt csak pislogásra futotta. Bő-ví..-teni. Ez így kimondva.. Nem is tudom. Érdekes? Félelmetes? Mindenképpen. Még azt sem igazán tudtam, milyen érzéseket is kellene kiváltania belőlem a gondolatnak. Valahol tudtam, hogy ez jó dolog, nagyon jó. Valahol örültem. De ennél sokkal erősebb volt a rettenet, ami ki is ült az arcomra. Mehh, ez női szemszögből egyáltalán nem ilyen egyszerű. Jó, nem is azt mondta, hogy most. De az emberek a haláltól is félnek már tíz évvel előre is. Meg.. Képzeljetek el engem egy gyerekkel. Rám mosolyog, rámosolygok, és elkezd sírni. Aztán felveszem, és.. jobb esetben nem ejtem el...., hanem együtt esünk orra. Meg olyan piszkos.. Persze a kakira és pisire van szobalány. De ezek hányni is szoktak. Mindenfelé. Meg nyáladzani és köpködni. És bele sem merek gondolni, hogyan kell etetni. Már ha egyáltalán az ember lánya túléli magát a szülést. Ez nem nekem való.. Egy tojás mennyivel egyszerűbb lenne.
- Örökbefogadáson gondolkodtál már? - kérdeztem meg hirtelen kissé sápadtan. Jó, talán én sem gondoltam komolyan a dolgot. Mondjuk egy olyan 4 éves körüli gyerekkel szerintem már jól kijönnék.
- De nem is aranyos a fehérneműm! - fogtam le a kezét, és fújtam fel az arcom puffogva. -Uhhm.. és ha én nem kaphatok meg mindent, akkor te sem! - próbáltam meg elhúzódni. Mérges voltam. Főleg, mert ha így folytatja, megint odavész minden elhatározásom. Senki ne gondolja, hogy olyan egyszerű neki nemet mondani. Mármint, ilyen szempontból én egyébként is jobban éheztetve voltam. Pedig amióta bevezetett ebbe az egészbe - még ha magamnak sem mertem bevallani -, sűrűn korgott a gyomrom utána. De neki ezt aztán pláne nem kell tudnia.
- Ha annyira halaszthatatlan, akkor írhatok üzenetet Suzume-nyanak. - ajánlottam fel végül egyfajta megoldási javaslatnak. Bár csak remélni tudom, hogy a lány rá is ér.
Viszont a hozzáállása az egészhez.. legalább tetszett. Nagyon. Bár nem is értem, miért számítottam tőle kevesebbre.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Márc. 30 2015, 21:16

- Nos, akkor örömmel feláldozom a szobám valamelyik peted kedvéért és átköltözöm a tiédbe :] - mondtam ki nyíltan is, amire gondoltam. Kicsit azért is, hogy megzavarjam, mert majdnem biztos voltam benne, hogy ez megtöri a lendületét. Tulajdonképpen mióta a közös lakásunkról volt szó, belőle ömlött a szó, és bár hallott engem, nem gondolkozott a szavaimon, csak mondta a magáét. Aranyos volt így, szerettem, amikor lelkesedett valamiért, és ilyen nagy beleéléssel tervezgetett. De akkor is aranyos, amikor zavarba jön. Igazából mindig, mindenkor aranyos :]
- Gondolkodjak rajta? :] - kérdeztem vissza. Persze a reakciója nyilvánvaló volt és tipikus. De ha már ott rugdalózna a hasában a baba, akkor teljesen másképp gondolkodna. Nem mintha én mostanra terveztem volna, igazság szerint még abban is kételkedek, hogy időben ki fogunk innen jutni ehhez, és akkor tényleg csak az örökbefogadás fog maradni. De miért is gondolkodom én most ezen? Miért nem élvezem a kedvesem... a feleségem társaságát inkább? Vagy éppen a bájait, ha már azzal kezdtem el foglalkozni :]
- Nem érdekel :] - jelentettem ki. Pedig egyébként mondtam neki, hogy húzzon csinos fehérneműt. Ezek szerint nem hallgatott rám, de annyi baj legyen :] Most tényleg nem számított semmi, csak az, hogy együtt legyünk és méltó módon ünnepeljük meg ezt a kurta-furcsa házasságkötést. Itt nincs ceremónia, nincs gyűrű, itt csak egy közönséges gombnyomás létezik. Ugyanolyan leegyszerűsített kicsúfolása a valóságnak, mint bármi más játékmechanikánál.
- Én most téged kívánlak, Szophie. Százszor jobban élvezem veled, mint vele :] Hiába kicsik a melleid... - simítottam végig az említett dombokon, melyeket már ki is szabadítottam a ruhák fogságából - ...hiába vagy még tapasztalatlan... - folytattam, miközben kezem felsiklott a nyakán, és megsimította ajkait - ...egyetlen nő sem tud annyira felizgatni, mint te. Hiszen te vagy a legnagyobb kincsem. Téged szeretlek :] - fejeztem be, újra belecsókolva a lány nyakába.
- Ma nem mondhatsz nemet :] - jelentettem ki, és hogy nyomatékosítsam, az eddigi tapasztalataimra építve teste legérzékenyebb pontjaival folytattam a kényeztetést.

by **Szophie** Csüt. Ápr. 02 2015, 00:12

Habár sosem voltam a takarékosságra szorulva azelőtt, a sao ideje óta nekem is el kellett gondolkodnom néha az árakon, és a vásárlás lehetőségén. Persze azóta itt is nagyobbacska összeget halmoztam fel, amiből már vidáman el lehet éldegélni, még úgy is, hogy közben egy besúgót fizetek, és napi szinten cukrászdában habzsolok. Mégis nagyjából fel tudtam mérni az árarányokat, elég jól értettem ehhez, és nagyjából el tudtam képzelni, hogy mennyibe kerülhet egy ház. Egy teljesen és totálisan saját kis kuckó. Főleg az igényeimhez igazítva. És ez bizony még a sao-ban sem olcsó dolog. Még az én rengeteg aranyam is megsínyli. Így tehát a takarékosságot jónak tartottam, habár még újszerű volt számomra, hogy szobákon kellett spórolnom. A Londoni házunkban nem is ismertem az összes folyosót és szobát, volt a házunknak olyan szeglete, ahol nem is jártam soha.
De ez most egy másik helyzet volt. És ha spórolás, akkor spórolás, beleegyeztem az ötletbe. Nem szabadott csak úgy pocsékolnunk az aranytartalékainkat.
- Ez egy jó ötlet! Mondjuk a szobádban lakhat Vezér, neki úgy sincsenek nagy igényei. És akkor majd.. Ühhm.. Ha úgy van, akkor ki bírok pár napot úgy, ha cseréltek, és ő alszik nálam. Vagy akár őt átpaterolhatom Brumihoz. És így biztosítva van a magány is, ha szükséges. - mindenki szeret néha egyedül lenni. És nem feltétlenül jó a szabadban kóricálni magányosan. Sokkal jobb a szobában elnyúlni egy fotelben az ablak alatt. Meg a konyhapadló kövén is megteheti az ember ugyanezt.. Bár az korántsem kellemes, sőt, kifejezetten rémes. Fájdalom nélkül is megsínylették a tagjaim.
Minden előzetes félelmem ellenére nemet intettem a fejemmel. Azért mégsem.. De inkább hagyjuk is a témát még egy ideig. Bár inkább ezzel foglalkoztam volna, mint az utána következővel, ami mondjuk egyenesen vezetett ebből. Habár volt egy kis előnye is a dolognak, persze csak azzal együtt, hogy előtte lejátszottuk a frázisokat szép nyugisan. A totális összeomlástól kezdve lassacskán újraépült bennem az érzés.. Talán tényleg szeret. Talán már el merem hinni. Bár igazán sosem tudtam. És amikor végre megerősödött volna bennem a dolog, elrontódott az egész. Most pedig építgethettük fel szépen elölről. Bár talán.. annyira nem is a semmiből. Vagy picit nagyobb lépésekben haladtunk a béka feneke alól. Nem tudom. Végül is vannak dolgok, amiket nem lehetett lerombolni.
A ruháim lassan merültek alá a vízben. Én pedig már megint nem tudtam nemet mondani. Vele szemben annyira gyenge vagyok. Irányít. Remegő kézzel végigkarmoltam a vállán, és megadtam magam. Az ellenkezés lehetetlen. Itt mindig az lesz, amit ő akar. Addig teszi és mondja, ameddig úgy nem lesz. Majd.. Ellenállok. Majd legközelebb..

by **Kurokawa Yuuki** Pént. Május 01 2015, 19:17

Shukaku*

A győzelem egyik alapfeltétele a harcban a megfelelő felszerelések beszerzése és karbantartása ami majdnem olyan fontos szereppel bír mint maguk az eszközök megfelelő használata. Ez az egyik első lecke amit megtanítottak nekem és igyekszem is tartani magam hozzá. De ez nagyon nehéz feladat hisz a különféle érceket nagyon nehéz beszerezni, főleg hogy nem is értek a bányászáshoz és ugyan én mindent megteszek még így is sok gondot okoz. Ellenben a senpai megtanított horgászni így már legalább ezt a tudást felhasználna jó kiscserkész módjára gyűjthetem a jelvényeket és ebből vehetek magamnak mindent amire csak szükségem van. Na és nekem sok mindenre lesz szükségem, még egy szép kis listát is összeírtam milyen alapanyagok kellenek, mihez és mennyi. Na meg azt is felirkáltam miket is kell csinálnom a jelvényekért. Nagyon-nagyon sok dolgom lesz és egyedül nagyon is hosszú ideig tartana így hát megkértem azt aki a legjobban ért ehhez.

Szia!
Ráérsz nekem segíteni jelvényeket gyűjteni? Tudom biztos nagyon elfoglalt vagy így nem haragszom meg ha esetleg még sem, de a te tapasztalatod nagyon jól jönne most. A kezdetek városa északi részénél lévő nagy kútnál várlak majd.
Előre is köszönöm.
Tisztelettel! Yuuki
.

Kétszer is átolvastam a levelet mielőtt még útnak indítottam volna a denevérsólymot és ezek után már nem is maradt hátra mint, hogy én is összeszedjem magam és elinduljak. Pecabot… megvan! Háló… megvan! Csalifalatok horgászatra és vadászatra… megvan! Minden megvan így le is telepedtem a kúthoz és már lógattam is bele az úszót a kútba. Páran néztek egy picit de nem nagyon számít. Amúgy is büszke voltam magamra mert ezúttal teljesen egyedül tűztem fel a csalit…

by **Shukaku** Pént. Május 01 2015, 19:38

A denevérsólyom sikeresen meg is érkezett Shuhoz. Mondjuk nagy kérdés, hogy ugye a faj a denevérsólyom, akik az üzeneteket viszik, akkor van-e külön mindenki sólymának neve. Ugye olyanra gondolok, hogy Harry Potter baglyának is az volt a neve, hogy Hedwig, tehát talán Yuuki is adott külön nevet a levélküldőjének. Jajj, egyébként azt tudtátok, hogy elég nagy kavar van szegény Hedwig körül? A névből ugye sejthetjük, hogy tojó, viszont a filmekben végig hím baglyok alakították, mert nekik fehérebb a tolluk. Mindig csak a divat. Szóval ezen elgondolkodva Shu odáig jutott, hogy már azt találgatta, minek kellene elneveznie a saját denevérsólymát. Ő is valami mitológiai nevet akart adni neki, ha már denevérsólyom, de valami különlegeset, nem pedig japánt. Az Avalon például nagyon szép, bár fogalma sem volt arról, hogy ezt melyik könyvben olvasta és egyáltalán mit jelent… de szépen hangzott. Most, hogy ez megvolt, már lehetett is küldeni Avalont a válaszüzenettel. Azért milyen gáz lett volna, hogy úgy indítja útjára, hogy szegénykének még neve sincs? Szóval Avalon a következő üzenetet szállította vissza Yuukinak:

Kód:: Hali! Igen, eléggé elfoglaltak vagyunk, de már csak fél óráig. Utána már indulunk is a kúthoz, és segítünk. Nyugodtan pecázz addig, kezd el a teljesítményeket, és ha elindulsz a kövi szintre, akkor szólj, és oda megyünk. Üdv: Shu és Timidus

És már röppent is. A legszebb az volt az egészben, hogy egyetlen senpai nem volt a levélben, szóval Shu hihette, hogy végre barátként tekint rá a másik, nem pedig valami tévedhetetlen vezetőként. Az azért túl nagy teher lett volna. Visszatért a rajzolgatáshoz, és fél óra alatt Timidus is elég megfigyelést tett az Arénában, szóval teleportáltak is a Kezdetek városába, és nemsokára meg is látták az említett kutat, és a kardforgatót...

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Május 02 2015, 17:00

Jó időnk volt így még az is kedvezett a nagy tervemnek és reméltem is, hogy nem kell szakadó esőben végig szenvednem a napot. Ám hiába a szép idő és az ennek köszönhetően megnövekedett forgalom az utcákon a horgászat még mindig, nagyon, nagyon, nagyon unalmas! Pedig már legalább hét vagy akár nyolc perc is eltelhetett, hogy nem volt semmi kapásom pedig én mindent bele adok. Szerencsére a senpai viszonylag hamar válaszolt és segíteni is fog így legalább unatkozni nem fogok, és talán fel is gyorsulhatnak az események. Biztosan a senpainak megvan a maga módszere, hogy minél eredményesebben halásszunk. Időről időre bele kukkantottam a kútba. Kicsit nehezemre esett elhinni, hogy egyáltalán van benne bármilyen élőlény is. Vagy úgy egyáltalán mit is keresne benne hal? Hacsak maga a kút nem egy földalatti tóba vezet ahol már lehetséges sőt, lehet valami teljesen más lény van benne. Talán valami Vizi szörny… vagy krokodil vagy… valami őshal mint az megalodon izé csak kissebbe. Amíg én ezen gondolkodtam addig a senpai is megérkezett.
- Senpai! – Integettem neki és félre is tettem a botot egy kis időre, hogy odarohanjak és üdvözöljem őt. – Köszönöm, hogy eljöttetek. – Hajolok meg előtte. – Már kezdtem halálra unni magam és még csak nem is fogtam semmit. De most már ügyesebb vagyok, egyedül tűztem fel a horgot meg minden. – Büszkélkedtem. – Mond-mond, történt valami izgalmas veled? – Mesélj, mesélj, mesélj! Igaz nemrég találkoztunk de biztos történt vele valami izgalmas elvégre a senpairól van szó. Vele mindig történik valami. Idő közben a pecabothoz is vissza siettem hátha valami ráharapott.

by **Shukaku** Szomb. Május 02 2015, 17:49

A meghajlást természetesen viszonozta, persze nem olyan mélyen meghajolva, de nem is csak úgy hetykén… simán ízlésesen, fiatalosan, ahogyan szokás. Na de ez azután nem maradhatott csak így ennyiben, hiszen Yuuki megérdemelt egy jó nagy ölelést is. Akár senpai, akár nem, ő barátnak akarta a lányt, nem pedig tanítványnak… vagyis hát tanítványnak is jól jött valaki, Chizu is rengeteget segített neki, de ő is inkább barát volt. Persze nem olyan barát mint Jun, hanem másfajta, egy kicsit alacsonyabb szintű barát, de akkor is barát. A kútban pedig természetesen voltak halak. De még milyen halak! vízi szörnnyel ugyan Shu eddig még nem találkozott, de a városban azt regélték, hogy katakombarendszer húzódik a felszín alatt, és elvezet a nulladik szinthez, meg a börtönökhöz, meg ilyesmi. Persze azt nehéz kideríteni, hogy ebből mennyi az igaz, de ha a halak nem ott lent respawnoltak, akkor igaznak kell lennie… csak ki kell várni, hogy valaki olyan képességet kapjon, hogy a víz alatt is tudjon lélegezni, és akkor már minden megoldható lesz a számára. Az ölelés után azonban egy kis hangulatváltozás következett, és Shu maga mellé vonta Yuukit.
-A horog felfűzéséhez gratulálok, nagyon ügyes vagy… de azért halálra ne und magad. Egy ilyen nagy hős, mint te, nem halhat meg pecázás közben. Valami sokkal epikebb halálnemet fogunk neked kitalálni, és majd mondákat zengenek rólad, meg ilyesmi…
Itt egy kis szünetet tartott, majd elkezdte a fontos mondandóját, amire ez a bevezető kellett.
-Vaaaagy, ha még annyira nagyon nem akarsz meghalni, akkor jó lenne, ha nem kevernéd bajba magadat. Találkoztam egy ismerősömmel, aki azt mesélte, hogy egy küldiben nagyon csúnyán viselkedtél egy vörös indikátoros játékossal. Tudom, hogy hibát követtek el, de gondolj bele, hogy te is kerülhetnél olyan helyzetbe, hogy ne legyen más választásod. El is bájolhatták őket gonosz varázslattal. Amíg nem tudod, hogy mi történt pontosan, nem ítélkezhetsz mások felett. Tudod, a démonok kiűzhetőek az emberekből. Láttam már olyat, hogy valakinek visszazöldült az indikátora.
Azt persze nem mondta el, hogy ez az övé volt… inkább várta a lány reakcióját…

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Május 02 2015, 19:10

Meglepett az ölelése de kifejezetten jól esett és igazság szerint nekem is megfordult a fejemben de talán egy picit illetlen lett volna csak úgy hirtelen megölelni de ezek szerint nem így ennek most örültem. A kijelentésére csak viszont csak kuncogtam.
- Ugyan, nem vagyok én nagy hős. Legalábbis még nem, de majd az leszek. – Vigyorodom el. Ám a következőkre picit lelohadt a vigyor.
- Sosem ölnék meg senkit semmilyen körülmények között. – Jelentettem ki annyira határozottan amennyire csak lehet. – Nincs olyan mágia ami képes lenne erre rávenni. Ez ilyenek csak azokra hatnak akiknek eleve van egy cseppnyi sötétség a szívükben. Meg amúgy is… teljesen mindegy milyen okból, egyszerűen nem számít. Elvenni egy ember életét… Ítélkezni mások felett… - El akartam kapni a tekintetem a senpiaé-ról de nem tudtam. Végig egyenesen a szemébe néztem és akaratlanul is ökölbe szorult a kezem. – Senkinek nincs joga, se neked, se nekem még Kayaba-samanak sem. Aki ilyen bűnt követ el az felett nem lehet ilyen könnyedén szemet hunyni… Igaz, talán tényleg nem volt szép ahogy viselkedtem és igyekszem tartani magam Silver-senpai nézetéhez de… Megbocsájtani ezeket a bűnöket sokkal nehezebb mint ahogy én azt gondoltam. – Igazából még én magam sem tudom miként kellene kezelnem őket. Amit tesznek az rossz és ezt nem lehet egy enye -benyével elrendezni, de valóban nem lehetek ennyire ellenségesek azokkal akik tényleg csak hibát követtek el és ezt ők is tudják. Idő közben azonban kapásom is volt így kicsit el kellet terelnem a gondolataim erről és a fogásra koncentrálnom. A kútban kicsit nehezebb volt berántani hisz nem akartam szerencsétlen halat neki csapni a falnak de azért csak sikerült kiszednem onnan. Azonban nem egy halacskát hanem egy rákot sikerült kifognom amit kis szenvedés árán leszedtem a horogról majd vissza engedtem a kútba.
- Na egy meg is van. – Jelentettem ki és közben elővettem a listácskám és kihúztam róla az egyik teljesítményt. – Azt hiszem a következő lehet a kettes szint bokorvadászata. – Jegyeztem meg…

by **Shukaku** Vas. Május 03 2015, 05:39

Shu állta a lány tekintetét. Erre most nagyon felkészült, már azóta gyakorolta be a szöveget, gondolta ki, hogy mit fog mondani, amióta Asuu elmesélte neki a történteket. Persze nem csak egy helyről akart tájékozódni, ezért kellett, hogy Yuuki is bevallja, hogy valóban történt valami, és nem csak Asuu értette félre, vagy vette magára túl komolyan a dolgokat… bár amennyire részletesen le tudta írni a démonos sztorit, ez kevéssé volt valószínű.
-Azzal is lehetsz hős Yuuki, ha tudsz megbocsájtani. Neked gyűlölet van a szívedben olyanok iránt, akiket nem is ismersz. Ez nem egy cseppnyi sötétség? Rád biztosan nem hatna a mágia? És ha nekik nincs joguk elvenni mások életét, neked honnan van jogod ítélkezni felettük?
-A könyörületesség olykor hatékonyabb eszköz, mint egy dicső, de véres háború. És a megbocsátáshoz nem kell érezni semmit. A megbocsátás döntés.
-Pontosan! Biztos, hogy nem lennél képes ölni, Yuuki? Ha a családod van veszélyben? Ha valamelyik senpai van veszélyben?
Kifújta magát, majd az eget kezdte kémlelni.
-Rengeteg kalandban volt már részem. Rengeteg mindent láttam. Azt mondtad, hogy ne beszéljünk az indikátorokról. Azt mondtad, hogy a vörösöket démon szállta meg. Mi van azzal az indikátorral, ami az én fejem felett van? Az miért zöld? Mi van a sárgákkal? És mi van azzal a rengeteg emberrel, akik úgy élnek, hogy semmi nincs a fejük felett? Ha őket ölöd meg, egyáltalán nem vörösödsz. Talán őket nem bűn megölni?
Újabb kis szünet, majd folytatta.
-Az egyik első küldetésemen túszul ejtettek egy testvérpárt. Gyilkos céh volt, talán már meséltem is róluk, meg a vezérükről. De néhány tag nem volt vörös, és mint kiderült, őket is fogva tartották. Vagy éppenséggel lefogták őket, és erővel mozgatták a kezüket, és úgy öltek. Úgy tűnt, hogy ha mi nem támadunk, akkor kivégzik mindkettejüket. Nem tudtunk semmit róluk, az is megtörténhetett volna, hogy valamelyikük olyan gyenge, hogy Timidus egyetlen suhintásától meghalt volna, de ha nem lépünk, végeznek a túszokkal.
Újabb szünet, majd berántotta a pecabotot, és kiemelte a horog végén fikándozó pontyot.
-Szerencsére nem történt tragédia.
Elmosolyodott nyugtatólag, és remélte, hogy Yuuki megértett valamit az egészből.
-Nem egyszer szorgalmaztam már bíróság felállítását, hogy megtárgyalhassuk a vörösök ügyét, és azokat, akik nem önként gyilkoltak, valahogy szabaddá tegyük az átok alól. Hinari, a rendfenntartó céh vezére viszont valamiért nem akar ebbe belemenni… és valamiért bizonyos vörösöket nem is próbál felkutatni. Talán te beszélhetnél vele. Lehet, hogy rád hallgatna…
A következő szintre bólintott, és várta, hogy Yuuki teleportál-e, vagy gyalog akar eljutni oda.

(ponty)

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Május 03 2015, 08:55

- Nem az érzéseink löknek a sötétség útjára hanem a tetteink. – Asuka is majdnem ugyan ezt hozta fel érvnek de mégis honnan tudná, hogy én ismerem a senpait? – A düh, gyűlölet, félelem, szeretet, öröm és bánat, sőt az irigység vagy a büszkeség ezek és minden más érzés csak erőt adnak, önmagukban még nem gonoszak. Attól válnak rosszá, hogy miként használjuk fel azt az erőt amit ezekből nyerünk. – Ugyan ezt mondtam annak a nőnek is. - A megbocsájtás viszont önmagában kevés. Tudom, hogy ez lenne a legtisztább de… mi van ha ezzel csak ártunk? Nem tudhatjuk, hogy a bocsánatunk valóban megváltozatja e őket és később ugyan úgy folytatja gyilkolást mint előtte…-
A senpai kérdésére határozottan megrázom a fejem.
- Legyenek bármilyenek a körülmények sosem ölök meg senkit! Ha szükséges előbb halok meg én mint, hogy ezt megtegyem. Embert ölni bűn, legyen szó egyszerű emberekről vagy azokról akiken ott van a vérpecsét jele. Ugyan úgy rosszat tettek csak a vörösök még ráadásul a lelküket is eladták. Azt hiszik, hogy ezzel vezekelhetnek hisz felvállalják a tettüket de nem! Csak álcát nyújtanak az olyanoknak akik saját önző érdekeik miatt gyilkoltak akár több tucatszor. A történeted pedig csak azt bizonyítja, hogy a helyes út nehéz, sokszor szinte lehetetlen. De ez az én… a mi próbánk. Minden emberé ahol megmutatkozik mennyire is hisz a jó erejében. – Márpedig én hiszek ebben. Még szerencse, hogy a bot megmentett ettől a témától de a senpai nem akart ilyen könnyen elszakadni tőle, sőt olyan kijelentés tett amitől kis híján elejtetem a botot.
- Miért is hallgatna rám hisz nem is találkoztam még vele soha személyesen? – Kérdeztem szinte azonnal vissza? Talán tudja? Nem, kizárt! Soha senkinek nem beszéltem arról, hogy testvérek vagyunk, kizárt, hogy a senpai tudna róla. – Viszont… - Halkult el a hangom. Egy rövid ideig haboztam. – Induljunk a következő szintre! Még sötétedés előtt meg akarom csinálni a legtöbbet. – Mosolyogtam rá és elindultam a teleport kapu felé. A hangom itt újra vidámabb volt de talán a senpai maga is rájöhetett, hogy egészen mást akartam mondani.

/Kövi post szerintem mehet a második szintre vagy épp ahova neked jó. Majd azt megbeszéljük hova a 2. szint nem alkalmas Smile

/

by **Ryutoshi Kurasai** Vas. Május 03 2015, 19:58

// Enheriel //

A kezdetek városába hívott a kötelesség ismét. Jobban mondva Enheriel, a vezérasszony. Elvileg valamilyen megbeszélésre invitált, de nem nagyon tudtam a részletekről, úgy voltam vele, hogy majd kiderül, ha esélyes lesznek a dolgok. Így hát, ahogy meg volt adva csöndesen álltam, és vártam a kezdetek Városának kútjánál. Egy rövid pillanatban azért elgondolkoztam, hogy ez vajon akkor a Kezdetek Kútja-e, hisz van Kezdetek Erdeje is, de mivel csak egy villámgondolat volt, így különösebben nem agyaltam rajta, és hagytam elúszni a gondolatot, hogy aztán ismét csak álldogáljak komoran, vigyázban állva, várva, hogy megérkezzen a céhvezérem griff petjével. Remélhetőleg nem azért hív ide, hogy közölje velem, hogy mélységesen csalódott, hogy hetek, sőt hónapok óta nem sokat fejlődtem. Jó van benne igazság, de nem éreztem túl sok késztetést, hogy egyedül vágjak útnak. Jobban szeretek olyan helyekre menni, ahol hasznukra vállhatok a társaimnak, és nem csak némán lépegetek mögöttük, hogy történjen valami. Én inkább a harcok sűrűjében szeretek talpon maradni, és felfogni a sebzést, ahogy csak tudom… bár mondjuk a mostani felszerelésemmel nem nagyon vagyok ellenfél a szintem beli szörnyeknek, játékosoknak, hiába tankosítottak a képességeim. Hm… úhy tűnik szükségem lesz egy kis fejlesztésre, de nem szeretném ezzel is a céh számláját növelni. Így is egy csomószor onnan szedtem ki a dolgaimat, a cuccaim nagy része most is onnan van elvileg, ha jól emlékszem. Kicsit elkeserítő, de hát sajnos ez van, nem vagyok olyan karmolós játékos, aki bármennyi vagyon össze tud szedni. Bár nem vagyok rá büszke, de sajnos az esetek többségében a céhből élek, ezért úgy gondolom lassan ideje lenne valami profitot is összeszednem, hogy ne tartozzak állandóan.

by **RenAi** Hétf. Május 04 2015, 15:29

Ai, Tachi és Kyubei

Épp egy fárasztó küldetésről kazamatájáből léptünk ki. Szörnyen elfáradtam, de nem a harcban, leginkább a többiek hülyesége fárasztott le. A kijárat előtt nagy meglepettségemre ott várt Kyubei, épp magát tisztogatva.
- Honnan tudtad, hogy itt.. – Lepődtem meg.
- Tudtam és kész. Most pedig adj kaját. – Követelőzött. És én adtam is neki. A szokott csirkecomb a szokott helyről vásárolva. Még jó hogy itt az ételek nem romlanak és száradnak ki… Így most is élvezhette a friss ropogós combika husikáját.
- Azt üzeni hogy vár, az egyes szint fogadójánában. – Jelenti ki két falat között. Persze azt már nem mondja hogy ki, és hogy miért így arra nekem kell rákérdezzek.
- És mégis kicsoda? És miért? Miért pont ott? - Vágok vissza rögtön három kérdéssel is.
- Ha érdekel elmész… - Adja az egyszerű választ, én pedig még midig azon morfondírozok hogy hogy nem tudtam még ehhez hozzászokni, és hogy mégis miért várok többet tőle mint amire képes… Bár valójában magamtól várok de… mindegy.
- Jól van elmegyek. Te hazamész vagy velem jössz? – Kérdezem hogy tudjam mire is számítsak tőle.
- Megyek. – Ismét egy rövid válasz tőle, de legalább most nem tett hozzá semmiféle ostoba megjegyzést.
- Oké. Akkor gyere a válamra. – Hajolok le hozzá, és nyújtom a kezem amin fel tud mászni ha épp szeretne, és persze hogy igénybe veszi az ingyen fuvart. Így a vállamon pihengetve, apró szuszogásával végig kísérve az utat léptem be a fogadó ajtaján. Körbe néztem, majd Kyubeira kérdően.
- Gondolom mindjárt itt lesz… - Én csak laposagak pislogok a macskanyuszira majd helyet foglalok, és rendelek is egy adag banános turmixot. És egy adag csemegét Kyub-nak is. Majd türelemmel várom hogy jöjjön aki jönni akar. Percekig kutatom az embereket, és szinte minden pillanatban ha nyílik az ajtó, új vendég után hátra fordulok és izgatottan figyelem ki lép be rajta.
- Gwaaahh…><” Bitos jön? De ki az?... És miért? – Faggatom ismét Kyubeit, de feleslegesen. Majd egy árny tornyosul felém.

by **Tachibana Makoto** Kedd Május 05 2015, 14:00

Mit tegyek egy napon, amikor nincs semmi tennivaló? Ilyenkor szokásom az, hogy nekivágok a vakvilágnak valamiféle kaland reményében, aztán hogy ez miféle jellegű is lesz és meddig tart, azt sosem tudhatom előre :] Attól sosem tartok, hogy unalomba fulladna a tevékenykedésem, így vagy úgy, de kiprovokálom a szórakozást... vagy éppen annak esélyét és reményét, hiszen nem mindig találom meg a számításom. Például az a tolbanai kastély is rengeteg lehetőséggel kecsegtetett, de végül mindegyiket unalmasnak találtam, vagy csak szimplán elúszott.
Ilyenkor kedvelt tevékenységeim közé tartozott, hogy kiválasztok egy véletlenszerű fogadót, és a legsötétebb sarkában ülve, egy pohár ásványvizet szorongatva a kezeim között, kerestem az aktuális lehetőséget. Most már nem csak szemmel, de füllel is követni tudtam az eseményeket, és az elmúlt hetekben-hónapokban egy-egy beszélgetésrészlet is cselekvésre tudott ösztökélni. Most azonban nem volt semmi ilyesmi a terítéken, ez a fogadó egy egészen más meglepetést tartogatott. Olyasvalamire vetemedhettem, amire már régóta kerestem az alkalmat, azóta hogy azon a vakrandin egymás mellé sodort minket a sors, és ugyanez a sors döntött úgy, hogy nem engedi elérni a céljaimat. Azonban én nem adom fel olyan könnyen, és igen kézenfekvő volt a megoldás a problémámra. Bűntársam pedig egy szimpla kristály és a nemrég felfedezett képességem volt. A sötét sarkomat már nem önmagam képében hagytam el, hanem egy nálam hangyányival magasabb, vörös hajú, zöld szemű, szemkötős alakként. A lány holtterében maradva közelítettem meg, és a széke mögé állva egyszer csak előrenyúltam és tenyereimmel eltakartam a két szép szemet.
- Eto... ki vagyok? - kérdeztem kissé bizonytalanul, de melegséggel a hangomban Ai-chantól. Merthogy őt láttam meg, és az ő barátja képében kívántam most tetszelegni arra alapozva, amit kettejük kémiájából eddig láttam :]

by **RenAi** Kedd Május 05 2015, 21:47

Kicsit feszengve indultam meg Kyubei szavaira hallgatva, miképp azt az üzenetet hozta hogy valakivel találkozóm lesz az egyes szint fogadójában. Hittem neki, hisz felesleges dolgokba nem rángat bele, csupán ha valamiféle hasznot vár tőle. Legyen az kaja, vagy valami fejlődési, informálódási vagy épp a saját szórakoztatását kiváltó ok. Persze találgathattam volna napestig az okokat, akkor sem mondta volna el, így ezt megtanulva szimplán csak hallgattam rá, és megjelentem a kívánt helyen, a feltételezhető időpontban. Kíváncsisággal vegyített idegeskedéssel vártam miképp és ki fog megjelenni, aki akar velem beszélni vagy épp üzletelni, hisz semmit sem tudok semmiről. Persze a fantáziám már elkalandozott, hogy netán egy új rajongóm keres fel így és akar velem egy ebédet, hisz Yuuki után már meg sem lepődnék. Még attól sem ha épp ő lenne az. Bár Kyubeit Ő nem ismerheti… azt hiszem… vagy nem tudom. oo Kyubeit ismeri egyáltalán valaki? Moo…>.> Egyszerűen rejtély számomra ez a macska… vagy nyuszi vagy micsoda. ><” Mindenesetre, időközben kihozták a banán turmixom és Kyubei fincsi macskafalatkáit is. Így legalább elhallgat egy ideig, amíg épp kajál. Hangosakat szürcsöltem az italomba és az ajtó nyílásra mindig hátra-hátra pillantgattam hogy „naa kicsoda az?” De semmi. Vagy idegenek vagy pedig olyanok akiket látásból ismerek, és szintén csupán enni vagy épp inni valamit tértek be ide. Bár akadtak akik rögtön az emeletre a hálók felé vették az irányt. Épp ismételten bele szürcsöltem az itókámba mikor Kyubei füle megmoccant, de nem szólalt meg. Szinplán csak egy sunyi már-már sötét pillantást vetett a mögöttem lévő alakra, akiről akkor még nem tudtam. Szinplán csak egy árnyékot vélem magam mögé tornyosulni, de a sokadik „csalódás” után már nem foglalkoztam vele különösebben mindaddig, amíg az árny tulajdonosának a hangját meg nem hallottam. És kezének puha tapintása el nem fedte a szemeimet. Megdobbant a szívem, ezt a hangot ezer közül felismerem. Bár a lelkendezésem hamar alábbhagyott, hisz az elmúl hetekben, valahogy nem volt a régi. Bár bele gondolva hogy Kyubei-el üzent csak a kedvemért. Nincs bocsánat hacsak a kezem nem kéri meg. Na jó… ott azért nem tartunk. De az utóbbi időben valami nem volt rendben teljesen. Lenyugtattam magam, mint a kezdeti lelkesedéstől, mind pedig az utána lévő ingerültségtől. Sokszor akartam vele beszélni, de sosem tudtam… igazán. Mindig igyekezett valami küldetésre, eventre, vagy csak épp harcolni… Tudom hogy a házunk kiépítése sokba került, és hogy csak ez miatt visszább vett a fejlődésből, de zavart hogy nem hagyta hogy segítsek neki… Ilyenkor útálom a férfi büszkeséget, vagy mifenét…>.> És voltaképpen magamat okolom, hisz nem tart elég alkalmasnak arra hogy segítsek neki, pedig Ő sokszor segített nekem, mint ahogy azért is hogy miattam maradt le a fejlődésbe, hisz a ház ötlete is az én fejemből pattant ki először, és ő ennek is eleget tett… Ugyanakkor most már félek hogy talán nem is érte meg igazán…
- Jin. – Felelem egyszerűen. Nem téve hozzá semmit, és a hangomat is igyekeztem egy szinten tartani. Talán most már fogunk tudni beszélni… rendesen…
- Csücs. - Mutattam a mellettem lévő székre. Ebből máris gondolhatja hogy a multkori boss dolgot sem felejtettem ám el.

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 06 2015, 12:34

Komoly meglepetésként ért a lány hangjának tónusa. Nem egy szerelmes nő válasza volt, aki végtelenül boldog, mert láthatja a párját... vagyis jelen esetben még nem láthatta, de a lényeg ugyanaz :] Szóval nem az volt, hanem egy komor, komoly és talán kissé elkeseredett lány. Értelemszerűen nem láttam bele a kapcsolatukba, csak azzal voltam tisztában, hogy Ai-chan nagyon is hűséges volt, de ebben a pillanatban megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy nem lett-e volna jobb egy ilyen állapotban lévő lány gyengeségére hatni inkább, és saját magam képében elcsábítani. Akárhogy is, munkás délután előtt álltam valószínűleg. Azonban ha gyümölcsöző lesz az eredménye, akkor bármilyen fáradságot megért :]
- Valami baj van, Ai-chan? Fakó a hangod - kérdeztem óvatosan, miközben megkerültem a széket. Több variációt is elterveztem előre: lehordani, amiért nem jól válaszolt, elbénázni a helyzetet, aztán bocsánatot kérni, mert nem vagyok humoros, esetleg végig eltakarva tartani a szemét, és rögtön a tárgyra térni. Azonban ez a tónus eltörölte az összes tervemet. Mindig így volt valamiért, csak nagy ritkán tudtam végigvinni egy kvázi előre eltervezett forgatókönyvet. Yare-yare... ezek a lányok :]
Engedtem Ai-chan kérésének, de a széket olyan közel húztam, amilyen közel csak lehetett úgy, hogy még nem volt kényelmetlen a közelség, aztán kezeim közé zártam az övéit. A furcsa állatról egyelőre nem vettem tudomást, csak egy-egy feszélyezett pillantást vetettem felé, mint aki nem szeretné ezt az intim pillanatot megosztani senkivel sem.
- Tudok segíteni bármiben? - kérdeztem aggódva. Igazság szerint valahol izgalmas volt számomra, hogy beléphetek a magánéletükbe, sőt befolyásolhatom azt, aztán ha újra találkozni fog Jin-kunnal, akkor pedig jön a káosz. Annak is szívesen tanúja lennék :]

by **Enheriel** Pént. Május 08 2015, 15:42

//Ryutoshi Kurasai//

Elhívtam Ryutoshi-t egy kúthoz egy megbeszélésre. A céhes dolgokat akartam vele megbeszélni, természetesen. Terveztem egy csomó programot a céhnek, mint összekovácsoló, s szeretném Ryu és Jin véleményét is megkérdezni ezekről. De Jin-t valahogy nem értem el, így majd később fogok vele. Illetve azért külön-külön, mert nem szeretnék veszekedést a megbeszélés alatt. Meg mivel sejtem, hogy Ryu-nak van tartozása, szeretnék neki picit segíteni neki valamivel. Megkértem Villámlást, hogy menjen előre, s keresse meg Ryutoshit, ugyanis még bementem egy boltba, hogy vegyek egy kis süteményt, egy kis teát, s persze egy kis peteledelt Villámlásnak.^^ Igen, az egyik boltnál találtam olyant, hogy Pet eledel, s ráadásul mindenféle ízben volt, köztük halasban is, így vettem Villámlásnak kóstolónak. Lehet, hogy nem fog ízleni neki, mivel őt főleg igazi hallal meg néha hússal etettem, de próbálkozni szabad, nem? ^^ A kis vásárlás után mentem végül a kúthoz, ahol Villámlás ült Ryutoshi mellett.
- Áh, Ryu, de jó, hogy elfogadtad a meghívást!^^ Ülj le, mert lehet sokáig tart a beszélgetés. ^^ - kértem meg, majd leültem egy padra. Persze én is leültem, majd miután Ryu megtette (vagy nem), elkezdtem, miért hívtam ide:
- Szóval Ryu... Azért hívtalak megbeszélni, mert terveztem a céhnek egy csomó programot a céh tagok számára, s szeretném először is a te véleményedet kérni. Hogy könnyebb legyen az egész, egyesével vázolom fel neked. Arra gondoltam először is, hogy rendezhetnénk egy tornát, ha elegen leszünk, s évente nyáron lenne, amíg a SAO-ban vagyunk, s ha úgy adódik az igény, más céhek is részt vehetnének rajta. Mit szólnál hozzá?

by **Ryutoshi Kurasai** Szomb. Május 09 2015, 17:51

Lassan, komótosan telik az idő, és a menümet lehívva az órára nézek.
~ Még negyed óra. – állapítom meg magamban.
Nem szándékoztam elkésni, így inkább bőven az időpont előtt érkeztem, hisz nekem úgysem okoz gondot, ha esetleg várakoznom kell, hála elképesztő passzivitásomnak a világ felé. Erre most nem tudom, hogy büszkének kéne-e lennem, de nem érzek semmit, amit szégyellnem kéne, szóval marad a passzivitás. Viszont az idő akkor is nagyon telik, és ha nem is zavar, nem szándékozom elpocsékolni az időmet fölöslegesen. Most viszont úgy tűnik mégis csak fölöslegesen fog eltelni ez a kis idő... Ám végül mégiscsak eszembe ötlött valami. Mivel úgyis egy Archivent van erre a szinthez kötve, így jobb ötletem nem lévén neki is állhatok horgászni, ezzel is elütve az időt. Bár mire előhalásztam a horgász dolgokat Villámlás végül befutott. Felé nézek, és szabad jobb kezemet a mellkasom elé téve meghajlok a pet felé.
- Villámlás úr. Örülök, hogy itt van.
Miután Villámlás közölte, hogy Enheriel hamarosan ideér, csak bólintok, majd tovább foglalaskodok. Mire a vezérem megérkezik addigra a bot kitámasztva, és az úszó a vízben lebeg, bár én jelen pillanatban nem fogom, ehelyett a céhvezérünket is üdvözlöm egy hasonló meghajlással, mint a petjét.
- Üdvözlöm kisasszony. Javaslom a kút melletti padokat, jelen pillanatban épp a horgászós teljesítményt teljesítem. Remélem, nem zavarja kegyedet. – végül miután előadta mit szeretne, elgondolkozok mielőtt válaszolnék – nem rossz gondolat kisasszony, így a fölösleges energiákat is képesek leszünk levezetni, és meg ismerhetjük a másik harcstílusait. Ám remélem kegyed nem felejtette el, hogy nem mindegyikünk harcos. Jin úrfi, és jómagam egyedül nem lennénk, képesek harcolni mondjuk kegyed ellen. Viszont ha esetleg csapatokra bontanánk, úgy szerintem megfelelő lenne. Az erőviszonyok érdekében pedig átlagot számolnánk, és úgy válogatnánk össze a csapattagokat. Mindenesetre az alapötletet támogatom. Mellesleg, ha nem sértődik, meg Vezérasszony nem ül le kegyed is horgászni? Ha már fel is oldotta az archiventet legalább tud fogni pár halat. Villámlás úr lehet, örülne neki. – biccentek a Pet felé.

by **RenAi** Vas. Május 10 2015, 21:49

//Tachi

A macskanyuszi állta a fiú pillantását, nem szólt és nem tett semmit, csupán figyelt. Ugyanis Ő már felfigyelt valamire ami nekem akkor még nem tűnt fel. Kyubeinek esze ágában sem volt elvonulni, hisz miért is tette volna? Jó dolga volt ot köztetek, és várta mi fog kisülni a dologból. Persze esze ágában sem volt Deux Ex Machinát játszani, úgy volt vele ezt intézzük el mi, és elvárásainak megfelelően a legtöbb végleten jót szórakozna a kis harmadik fél. Míg végül is én... örültem Jin-nek úgyis sok-sok dolgot szerettem volna vele megbeszélni. De sosem találtam rá megfelelő alkalmat… Talán most. Bár meglepett hogy pont Kyubei-al üzent, nem szokott ilyet, de talán tervez valamit. Vagy nem. Lehet ismét csak a fantáziám szárnyal el, de ez úgyis hamarosan kiderül. Köszöntem majd megkértem hogy ülljön le. Már még csókot sem kapok… bár az utóbbi időben alig-alig kaptam nyílvános helyeken, pedig egyszer kétszer még a kapcsolatunk elején még nem volt ilyen szégyenlős… Mondjuk akkor is én kezdeményeztem. oo Mohh… >< Majd a hangja ami meg szokott nyugtatni, most sem hatott rám másképp. Ugyan nehezen álltam neki hogy kérdőre vonjam mégis miért nem bízik meg bennem jobban, és hogy mégis mi válltozott, vagy én már nem értem… Mármint ismerem Jint, tudom hogy milyen, ha átérrezni nem is tudom a nehéz helyzetét, mégis én igyekszem… Nagyon… nagyon… nagyon… De válaszokat sosem kapok. Mindig kitér, vagy csak a szokásos kis ceremónia… de a legrosszabb mikor rámhagyja… Még az is megfordult a fejemben hogy mi van ha megcsal…. Na, most ezt szeretném tisztázni.
- Fakó? – Kérdeztem tőle meglepetten, nem szokott ilyen szavakat használni, de lehet csak figyelmetlenebb voltam én is az utóbbi időkben… Majd teljesítette a kérésem, és leült mellém, a kezemet megszorította, én pedig csak pislogtam hogy mégis mi történhetett vele. Hisz az utóbbi időben nem igen voltak ilyen romantikusnak mondható pillanatai. Talán már megszoktuk egymást és azért… Vagy csak tudja hogy valamennyire bűnös és kérdőre akarom vonni, ezzel hárítana?... Nem Ő nem olyan. A kérdése után felsóhajtottam, majd még egyszer. A gondolatok amiket összeszedetten szerettem volna közölni vagy épp kérdezni tőle, most szerteszaladtak a fejemben, és hirtelen alig jutott eszembe valami. Csak pár foszlány, hogy mit is akartam. Idő kellett, míg összeszedtem azokat.
- Igen. De.. nem akarsz rendelni? – Kérdeztem majd rögtön válaszoltam is.
- Várj majd én megleplek valamivel. – Mosolyodok el. Mikor kinyitom az itallapot. Majd megpillantottam valamit és a kezem feltéve jeleztem is a pincérlánynak aki gyorsan ide is ért, és a képre mutatva jeleztem:
- Ilyen teát kérnék. Rendben? – Majd pár percen belül már Jin előtt is volt a nagy pohár jégkockákkal ellátott hűs ital, egy kis szívószállal. Igazság szerint tervem volt a dologgal, és amint megláttam reméltem hogy ezzel megkönnyíthetem majd a dolgom, hisz Jin csak annyit tud hogy teát kap, amivel ugye nem is lenne semmi baj. Amíg kihozták, megkíséreltem a tárgyra térni.
- Igen, beszélgetni szeretnék veled… csak még nem tudom hogy is kezdjem el… - Hezitálok, mert tényleg szeretném jól megfogalmazni hogy egyáltalán ne essen rosszul neki…
- Tudod… tudom hogy sokat küldizgetsz mostanában sok eventre is jársz… és tényleg, a ház kiépítése és a védelemmel ellátása rengeteg pénzünket elvitte de… - Habozok hogy is folytassam.
- Tudod… rosszul esik hogy azt sem mondtad el hogy jössz a tizenkilences boss-ra… vagyis hogy már sikerült elérned azt a szintet. – Csillant fel a szemem, mivel örömmel töltött el a sikerének a gondolata, épp csak nem értettem… Majd hozták is az italát. Amit letettek elé, és hagytam hogy megkóstolja. Miközben én is bele kortyoltam az enyémbe, várva hogy észreveszi-e. Ha nem kérne belőle akkor bizony rákérdeznék, és mivel Jin jófiú meg fogja inni. :3

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 11 2015, 02:18

Voltaképpen amit tettem, az egyáltalán nem volt jellemző rám. Ugyanis nem voltam eléggé felkészülve, és ha sikerrel kívántam járni, akkor számtalan taposóaknát kellett elkerülnöm. Csupán egy nem túl részletes benyomásom volt Jin-kunról, az alapján igyekeztem a viselkedésem alakítani. Valószínűnek tartottam, hogy a lánynak előbb-utóbb lesz egy furcsa érzése, ezért is volt rossz ötlet belefolyni a magánéletükbe. Minél jobban belebonyolódom, annál nagyobb lesz a rizikó, de ez egy olyan folyó volt, amibe ha beleléptél, már nem fordulhatsz vissza, mert elsodor az ár. Hatványozottan fontos volt tehát ebben a helyzetben Ai-chan testbeszéde. Árgus szemekkel figyeltem a reakcióit. A meglepetése sokat segített rájönnöm, hogy nem szabad túl sok jelzőt használnom, a tekintetéből pedig könnyű volt kiolvasni, hogy problémáik vannak.
- Ai-chan?? - szólaltam meg újra, miután a kérdésemre csak sóhajokat kaptam válaszul. Már csak azért sem szerettem volna, ha csöndben marad, mert minden egyes szava aranyat ért az én szempontomból. És szerencsére végül meg is szólalt.
- Nem vagyok szomjas - feleltem, de nem tiltakoztam, csak tényt közöltem - De ha ragaszkodsz hozzá, akkor elfogadom - mosolyodtam el halványan. Ai-chan rendelt, és amíg vártunk, addig lassan kibontakozott a téma is. Gyorsan elvontam a következtetést, hogy sokat vannak távol egymástól. És egy újabb aknára is vigyáznom kellett, hiszen a 19-es bossharcon nem voltam ott. Türelmesen megvártam, amíg kifejezi magát, addig pedig a kézfejét simogattam.
- Sumimasen. Meglepetésnek szántam - mondtam végül, ebben nem volt nagy kockázat - Szeretnék több időt tölteni veled - tettem hozzá, majd tétován az érkező pohárra pillantottam. Jégkockák, szívószál... ez mindennek tűnt, csak nem teának.
- Ez biztosan tea?? - adtam is hangot a kétségemnek, majd a pohárhoz nyúltam és a kezembe vettem. Aztán Ai-chan elé tartottam, az orra alá dugva a szívószálat - Előbb te igyál belőle - kértem. Gonosz voltam, mert ha nem tea, az látszani fog az arcán, ha meg erősködik, akkor meg jogom van gyanút fogni.

by **Enheriel** Kedd Május 12 2015, 16:59

//Ryutoshi Kurasai//

Miután elmondtam, hogy mi lenne az egyik ötletem, kicsit gondolkodott, majd válaszolt: szerinte jó ötlet, mert így levezethetjük a felesleges energiákat, s megismerjük egymás harcmódszereit, ám figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik, például ő és Jin nem harcos, azonban ha átlagot számolunk, s az alapján válogatnánk össze csapatokat, úgy megfelelő lenne. Örültem, hogy támogatja ezt az ötletet. Majd hirtelen megkérdezte, hogy nem akarok-e horgászni.
- Én nem szoktam, csak Villámlás.^^ - kuncogtam, majd bólintottam a Petemnek, hogy nyugodtan pecázhat. Aminek boldogan vágott bele.
- Ha nem zavar, folytatom, Ryu.^^ egy csomó programot terveztem még, mint például közös kirándulás, közös szafari, illetve olyan programokat is szívesen elfogadok, amit a céhtagok találnak ki maguktól, vagy közösen. Ezek hogy tetszenek neked? - közben pár játékos megbámulta Ryu-t és Villámlást, amiért a kútban pecáznak, bár nem is csodálom, hiszen onnan nem nagyon tudnának mit kifogni. Bár mintha hallottam volna, hogy van egy szafaris teljesítmény, ami a Kezdetek Városának kútjához van köze... de félek, hogy ez csak valami otromba vicc, hogy átverjék azokat, akik beveszik az ilyesmiket. Tényleg, Ryutoshi miért nem fejlődött eddig? O.o Már ki tudja, mennyi ideje van a játékban ő is, de igen lassan, sőt, egyáltalán nem fejlődik tovább. Talán megunta a lassú fejlődést, s úgy döntött, hogy inkább mással foglalkozik? Bár jó lenne, ha a céhvel kicsit többet törődne, mert a céhházban is alig látom mostanában. Lehet, hogy titokban tagokat keres a céhbe, de eddig nem talált? O.o Talán, vagy magánügy, amibe persze én nem ütöm bele az orromat, mert nem az a céhvezér dolga, hogy a tagok magán életébe piszkálódjak.

by **RenAi** Szomb. Május 16 2015, 20:24

//Tachi

Mikor Jin a nevemet mondta sürgetést éreztem benne ami nem tetszett, hisz igyekeztem összeszedni a mondanivalómat, amin a sürgetés nem segített. Ugyanakkor megértettem, miért furcsállhatja, hisz igyekeztem semmivel sem leterhelni, plusz gondot okozni neki, így eddig ezekről sem beszéltem, csupán kihasználtam a rám szánt pillanatokat, amiket az emlékeimbe is véstem és ott is maradnak mindörökre. Viszont kezdtem egyre telhetetlenebbé válni, és nem akartam hogy a saját házunkban magányosodjunk el egymástól… Ez olyan szomorú lenne… Viszont lehet csupán egy rémképet akarok elkerülni és én magam dramatizálom túl a dolgokat… Tudom hogy hajlamos vagyok rá. .__. Majd egy kis időhúzással, és a beszélgetésünk megkezdésével, a csendem megtörésével próbálkozva, rendeltem egy italt neki. A tiltakozása nem lepett meg mint ahogy az sem hogy végül belement. Igen, ez szinte mindig így van, és ezt is szeretem benne. Majd míg megjött a tea amit rendeltem, addig neki is álltam hogy felvázoljam a dolgokat. Egyáltalán nem éreztem magam összeszedettnek, ha tudom hogy Kyubei ezért hív ide, akkor valószínűleg már az úton elkezdtem volna rendezni a gondolataimat, de így… Persze nem kellett hogy felvessem neki mindezt, mégis idejét éreztem. Bár… kicsit pofátlanságnak is éreztem, hogy pont most…Hisz ő hívott ide minket… De már elkezdtem… nincs visszaút. Hagytam hogy simogassa a kézfejem, bevallom jól esett mégis feszélyezett picit. Hisz bűntudatot keltett bennem. Majd a mondatán meglepődtem.
- Hát az sikerült… - Rosszallás volt a hangomban, és kicsit mélyebb is volt a kelleténél, de ez a válasz szinte kitört belőlem. Majd a következő válaszára először picit megenyhültem, majd mégis egyfajta idegesség fogott el.
- Én is. – Fordítottam el a fejem mégis… valahogy… valami nem stimmelt. Nem benne… bennem, azt hiszem… De nem tudtam hogy micsoda… és a gondolatok, az érzelmek is olyan sebesen szaladgáltak bennem… Szerencsére megérkezett az itala. Elmosolyodtam akaratlan. Majd a reakcióján is. És bizony bele fogom rángatni a csapdámba. De előtte teljesítem a kérését. Felém nyújtja a szívószálat, én pedig bekapom megszívom, de épp csak egy icike-picikét kortyolok belőle, de ennek az idejét kissé elhúzom. Majd jól esetten dőlök hátra, és lelopom a citromkarikát a pohár széléről. Ketté tépem és megeszem a belső részét. Szeretem.
- Most már boldog vagy? – Kérdezek vissza kiöltve rá a nyelvem, bár kissé epés a hangom még. Már vártam mikor kortyint bele, és bizony nem fogom hagyni hogy ne igya meg. Mivel nem vagyok hozzászokva az italokhoz így ez is egy kis pírt eredményezett az arcomon, és a szemem is csillogni kezdett ugyan, de teljesen önmagam maradtam. Figyeltem Jin mozdulatait, látni akartam az arcát mikor rájön hogy az bizony egy Long Islandi jeges tea. Viszont most már nincs kibúvó, én is bele ittam, most ő jön. És bizony ma le fogom itatni, hogy megtudjam merre is jár amikről én nem tudok... Ha egy másik lánnyal akkor azért... ha a tudtomon kívül vállal halálos küldetéseket akkor azért... mert ez így nem folytatódhat tovább!

by **Tachibana Makoto** Vas. Május 17 2015, 13:39

Érdeklődő, kíváncsi teintettel figyeltem a lányt, mint akinek halvány lila gőze sincs, hogy mi folyik körülötte, de a rosszallására már bűnbánóan lehajtottam a fejem. Bíztam benne, hogy ez a Jin-kun van annyira okos, hogy tudja, a túl sok bocsánatkérés vissza is üthet, és így nem kell megismételnem az iméntit, hanem elég az is, ha csak jelzem a bűntudatot a tetteim miatt. Az ital azonban nem csak neki, de nekem is jó kifogás volt, így nem kellett túl sokáig játszanom a lelkiismeret-furdalást, hanem helyette belemehettem a játékába. És bele is mentem, először megkínálva a "teából", és ő is belement az én játékomba azzal, hogy belekortyolt a pohár tartalmába. Én pedig mereven figyeltem, kerestem az arcára kiülő apró fintort, a vörösödést, vagy bármit, ami arra utal, hogy nem egy sima teával állok szemben. Aki keres, az talál, innentől kezdve már úgy is tudtam, hogy alkohollal állok szemben, hogy nem szagoltam bele. Nem kívántam ugyanis kétségbe vonni a szavait túlzott gyanakvással, elég volt az az egy apró kételkedő kérdés.
- Én mindig boldog vagyok, ha veled lehetek - jegyeztem meg egy giccses félmondattal, mellé pedig egy halvány mosolyt adtam kísérőnek, hogy könnyebben csússzon. Közben pedig formálódott a fejemben a következő terv, vagy stratégia, amivel ezt a nyilvánvaló csalafintaságot vissza tudom pattintani Ai-chan térfelére. Szükségem volt rá, ugyanis nem bírtam az alkoholt. Egy pohár sör még nem ártott meg, de ha ez annál erősebb, akkor könnyen elveszíthetem az irányítást. Még egy picit bámultam a "jeges teát" aztán a számba vettem a szívószálat, és átestem az első közvetett csókomon Ai-channal :] Alaposan beleszívtam, mintha tényleg nem tudnám, hogy alkohol lenne, ami persze azt is magával vonzotta, hogy a torkomat égető érzéstől gyorsan köhögni kezdtem. Kockázatos volt, főleg mivel ezt a pár kortyot is megéreztem. Erős ital volt, még kólával hígítva is.
- Furcsa ez a tea, de finom. Jó ízlésed van, Ai-chan - dicsértem meg a lányt, miután a kezdeti sokkon túlestem. Kétértelmű volta hangsúlyom, benne volt az is, hogy tényleg nem tudom, hogy ez micsoda, de az is, hogy csak eljátszom, hogy nem tudom. Viszont ideje volt a következő kortynak, amivel ezúttal már óvatosabban, a tapasztalataimból merítkezve bántam. És nem nyeltem le, hanem enyhe részegséget játszva odahajoltam Ai-chanhoz, hogy egy csók formájában megitassam vele. Bevallom, hevesebben dobogott a szívem abban a pár pillanatban, különösen, mert támasztékul a lány combját választottam. A merészséget könnyedén ráfoghatom a teára, nem? :]

by **RenAi** Szer. Május 20 2015, 21:22

Lehajtotta a fejét amikor lekorholtam. Az igazat megvallva a bűnbánó arca után én magam éreztem bűntudatot hogy ilyen vagyok vele… De mégis… Összezavarodtam hogy most mit teszek jól, vagy mit nem… Így picit megtorpantam ugyan, de az elindult ösvényen már nem fordulhattam vissza. Most pontot teszek a dolgok végére… De mindenek előtt az ital volt az ami talán mindkettőnket kimozdított ebből a furcsa állapotból. És úgy érzem vagy kedveskedni akar nekem, vagy pedig gyanakszik rám. Igazság szerint jelen helyzetben egyik sem jobb a másiknál, viszont… Belementem a játékba, mert utána joggal mondhatom hogy egy nyuszika. Na jó, nem mondanám rá, de így ő is biztosan teljesíteni fogja a kívánságom, ami pedig nem más mint ez a kicsike ital itt az asztalon. Majd miután bele kóstoltam és az elégedettségét kérdeztem, egy nem nyerő válasszal állt elő. Igazság szerint szerettem az efféle mondatokat hallgatni tőle, viszont… Ez most kicsit épp dühített, hisz vagy hazudik, vagy nyájaskodik… Bár… úgy szeretném ha őszinte lenne… Viszont nem adom jelét a mostani fejleményeknek. Haragszom rá és ennyivel nem teszi jóvá, sőt most még rontott is a helyzetén. De talán majd ez a kis alkoholos tea megoldja a problémát. Hisz a részeg ember őszinte. Ozi is mindig őszinte. .__. Majd végre eljött a várva várt pillanat. Árgus szemekkel figyeltem a fiút miként a szívószálat a szájához emeli, és jól megszívja, majd felköhög… Gondoltam hogy szokatlan lesz neki, és tudtam hogy nem iszik sok alkoholt, de erre azért nem számítottam. Árgus szemekkel figyeltem a fiút miként a szívószálat a szájához emeli, és jól megszívja majd felköhög…
- Köszönöm. – Köszönöm meg ártatlanul. Vagy legalábbis olyan arccal és pillantással. Mint aki nem tud semmiről sem. De ez ugyan nem tartott sokáig. A megmozdulásán erőteljesen meglepődtem, hisz mások előtt megcsókolni sem igazán szeret, csak ha én kezdeményezek erre most. Csak reméltem hogy ez a „fegyver” nem fog ellenem fordulni. Meg akart csókolni. Természetesen nem voltam ellene dolognak, ugyanakkor meglepett a kezdeményezése… Főleg itt mindenki előtt, nyílvánosan… Az ajkai küzel kerültek az enyémhez. Így akarna bocsánatot kérni? Vagy… igazán nem értettem mi folyik itt. Viszont amikor a keze a combomra került akkor már biztos voltam benne…Kizártnak tartottam, hogy egy korty, ennyit tegyen vele, de mégis… Talán így akar megleckéztetni?... Nem hiszem, nem rá vallana. Felpattantam a székből, és már lendült is a kezem egy pofon lendületével az arca irányába. De lenyugodtam… Nagy levegőt vettem, vádlón néztem rá.. Azt hiszem ez már nem fog jól alakulni… A kezem leengedtem, ugyanakkor ezt az egészet nem értettem…
- Most gúnyt akarsz űzni belőlem? - Kérdeztem a hangom zaklatott volt. Valamit nem értettem. Valami nem tetszett de nem tudtam volna megmondani hogy mégis micsoda…

by **Tachibana Makoto** Csüt. Május 21 2015, 10:41

Nahát... Nahát-nahát :] Mire véljem ezt a megmozdulást? Ha ez egy első randi lenne, akkor tökéletesen érthető lett volna Ai-chan viselkedése, ugyanakkor az, hogy egy ilyen nyilvánvalóan játékosnak szánt megmozdulásra majdnem felpofozza a párját, akivel már jó ég tudja, mióta együtt vannak, és biztosan csináltak már ezt-azt, az még engem is meglepett. Az ellenállással számoltam, elvégre a lány hangulata egyáltalán nem passzolt ahhoz, amit tettem éppen, és tulajdonképpen ez is volt a tervem. Ahogy mindig: valamivel felbosszantom a lányt, aztán kihúzom magam a csávából a megfelelő szavak és tettek kombinációjával. Így érem el a legnagyobb hatást. Ez a majdnem pofon viszont megengedte számomra, hogy ki is üljön az arcomra... vagyis Jin-kun arcára az értetlenségem. Mibe másztam én bele, ha ennyire pattanásig feszült köztük a viszony? :] Lenyeltem a számban lévő kortyot, majd újfent bűnbánást mutattam.
- Sumimasen. Nem tudom, mi ütött belém - szólaltam meg, majd a pohárra pillantottam. Félig volt már csak a pohár, és a tudatom állapota alapján ez olyan típusú ital volt, ami könnyen itatja magát, de nagyot üt. Az egész pohártól egészen biztosan elveszítettem volna az irányítást magam felett, és bár bizonyos szempontból ez kifogás lehetett volna bármire, azonban engem zavart volna, ha nem vagyok teljesen tudatában a cselekedeteimnek. Felálltam én is, és némi színjátékkal az asztallapnak dőltem, hogy erősítsem Ai-chanban az érzést, miszerint az itóka van rám máris hatással. Aztán azonban igyekeztem kihúzni magam és felvenni Jin-kun testtartását.
- Nem teljesen értem a viselkedésed, Ai-chan - néztem rá zavarodott tekintettel. Vajon kitör-e belőle a magyarázási hullám, vagy megsértődik, és makacsul hallgatni fog. Nos, én az utóbbira tippeltem volna, azonban az nem fog megoldani semmit, ezért is tűnt érdekesnek számomra, hogy melyik utat fogja választani :]

by **RenAi** Szomb. Május 23 2015, 19:09

Jin viselkedése felzaklatott kissé. Vagyis nem is a viselkedése, inkább a megmozdulásai. Olyan mintha nem venne tudomást a dolgok fontosságáról, először is megemlítettem neki hogy keveslem az együtt eltöltött időt, amire kaptam is választ, vagyis nem azt amit szerettem volna, leginkább egy olyat amivel befoghatják a számat. Sikerült. Majd ez a csókos kínos jelenet. Nem a csók miatt volt kínos, egyáltalán, hanem inkább az ahogy csinálta és meglepett, nem… Megdöbbentett hogy ő kezdeményezett. Eddig ez aligha fordult elő, legalábbis nyilvános helyen. Persze betudhatom hogy az ital… és talán be is tudnám ha épp nem én szívtam volna jól meg elsőnek, és még mindig meg van a fele. Persze Jin sem szokott inni, de ettől az egy kortytól nekem sem lett bajom, és ő is csak párral ivott többet mint én. De akkor sincs szívem elítélni ezért. Elgondolkodtam hogy talán éhgyomorra ihatta, nem tudom hogy ez bent is úgy van-e hogy akkor jobban üt… nem tudom. Amikor ráfeküdt az asztalra mindenki minket kezdett el bámulni. Bár a felkiáltásommal terelhettem magunkra a figyelmet. Megijedtem magamtól amikor pofonra lendült a kezem Jin-felé… Egyszerűen nem tudnám megütni, és maga a gondolat is elszörnyülködtetett hogy megkíséreltem a mozdulatsort. Danee és pár másik ember már kapott tőlem maflást, de aki itt fetreng velem szemben ő más. Sokkal másabb… Teljesen más. Elszégyelltem magam, a helyzet elfajulása miatt, főleg hogy Jin biztosan nem akart rosszat. Ő sosem akarna és tudna ártani másnak. El tudtam volna bőgni magam szégyenemben, és enyhe remegés kezdte átjárni a testem. Első mozdulatom volt hogy a székre segítsem a fiút. Most nagyobb szüksége van rám azt hiszem mint eddig bármikor, és fürödtem a szégyenbe amit magamnak kovácsoltam. Rápillantottam és elhittem. Tényleg nincs jól és mindez én miattam. Gondterhelten a fejem fogtam. Kyubei csak kuncogott a szituáción de én figyelembe se vettem…
Jin persze próbálta összeszedni magát, ami némileg sikerült is… Majd kérdőre vont. Várható volt. Az emberek már visszatértek a saját maguk dolgához, már nem minket figyeltek esetleg csak feltűnésmentesen fél füllel hallgatóztak.
- Bocsánat… én sem értem. – Hajtottam le a fejem. Én tudtam mit szeretek Jin-ben persze ezt sosem mondtam neki, magam sem értem miért de kínos lenne ezt most ecsetelni. Ugyanakkor én sem tudom hogy ő mit szeret bennem, hisz annyira különbözünk de mégis egymásra találtunk. Féltem hogy túlreagáltam a helyzetet és megijedtem, de nem tudtam miképp mondjam el ezt neki. Bár megfordult a fejemben hogy kínozom egy picit, de nem. Arra nem szolgált rá.
- Csak megleptél… - Felelem némi hallgatás után. Meglepett hogy rég találkoztunk, és nálunk a testiség sosem volt első számú tényező, van amikor meg sem ölel mások előtt, ami persze kicsit fáj de megértem. Ő szégyenlős és kevesen tudják hogy voltaképpen ha komoly dolgokról van szó én is… Sőt ezt talán csak őt tudja, és ehhez igazodott is mindig talán pont ezért ilyen hogy kerülje azokat a helyzeteket amivel zavarba hozhat… és most ezt nem tette.
- Pincér. – Emelem fel a poharat és már el is vitték a szemünk elől is, megkérdezték hogy kérek-e mást én csak lehajtott fejjel feleltem hogy nem.
- Sajnálom. – Talán tudja miért is kérek bocsánatot hisz amit tenni akartam az nagyon nem volt szép. Megkerülni őt és nem bízni a szavában… ezt szerettem volna. Megtudni az igazat, mégsem tudtam feltenni a kérdéseimet. Talán először… rosszul éreztem magam a társaságában. Nem, egyáltalán nem miatta, magam miatt. Én vagyok összezavarodva és én komplikálom túl a dolgokat, de ebbe már beletenyereltem, nem volt visszaút. Viszont a gondolataimat nem tudtam úgy összerakni hogy ne vádak legyenek, ne olyan kérdések és kérdés sorok amivel bánthatom őt, amit nem szeretnék. Lopva pillantottam rá, igazság szerint féltem hogy itt hagy magamra, bár tudom hogy nem tenne ilyet de mégis… Nem érdemlem meg őt, miközben én csak követelőznék és követelőznék mint valami rossz kisgyerek.

by Ajánlott tartalom