Re: Kezdetek Erdeje

by **Tomoyama Tsubaki** Szomb. Okt. 19 2013, 14:12

/Shukaku, Elysion, Tsubaki/

Összefonta karjait és elhallgatott, körülötte szállingóztak a szavak és valamennyi közülük az elmléjén is áthaladt, Tsubaki pedig igyekezett jól megrágni őket. Shukaku reagált a mondandójára, a férfi pedig meglehetősen váratlan meglepetést okozva, változtatott valamelyest a beszédstílusán... tehát eddig szándékosan csinálta és nem csak valami berögződés volt? Összevonta szemöldökét, aki színészkedni tudott az bármire használhatta a tudományát, jóra vagy rosszra, attól függően hogy kinek a szempontjából nézi, persze. Megrázta a fejét, nehéznek tűnt úgy megválogatnia a szavait hogy azzal ne okozzon problémát a jövőben az ő vagy a két 'nővér' számára. Nem akart nekik rosszat.
- Inkább állok most, köszönöm - nézett semlegesen a férfira, amikor az ismét hozzájuk szólt ezúttal már a földről, de ajkait aztán zárva tartotta, míg csend nem lett és ismét zavartalanul szólhatott a lányhoz.
- Attól félek az óvatosság nem számít sokat, míg mindenki akarata szabad - mondta neki rezignált szelídséggel, mellé próbálva lépni és tekintetét keresni - ha nem lenne, akkor pedig azért lenne minden rossz... vagy nem tudom, nem vagyok társadalmi akadémikus...
Egy pillanatra elhallgatott a homlokát ráncolva, tessék, máris elkezdett térni a lényegtől, muszáj volt visszarázódnia.
- Mármint... azt akarom csak mondani, hogy talán nem minden rossz azért történik, mert te nem vagy elég óvatos...? Én szerintem, nem lehet hogy tényleg így van? Engem is ki szoktak oktatni és másokat is, talán te is szoktad még ha szerinted nem is volt az, legalábbis nekem néha úgy tűnt, amikor valamiben nem értettünk egyet...
Sóhajtott és félig elfordította tekintetét, egy cserjebokort vizslatva, szavai azonban most is Shukaku felé irányultak.
- De az nem baj, mindenki máshogy élt eddig ugye? Akkor talán a vélemények sem ugyanazok, vagyis ezért nem ugyanazok. Egyszóval... - fordult vissza, közelebb hajolva hozzá egy félmosollyal arcán - Mi lenne ha kevesebbet hallgatnál óvatosságból? Ha valaki aztán válaszul kimondja az ostobaságát, ami nem igaz, akkor az az ő hibája már és nem a tiéd. Ez talán a veszekedésekre is igaz, szerintem nem a te hibád ha valakik veszekednek melletted! Amit mondtál egy dolog, hogy abból valaki veszekedést csinál, az az ő hibája hogy rosszul fogja fel amit mondasz, nem? Mmm... - lépett vissza egyet az arcát megvakarva - Van aki okos, van aki bölcs, van aki mindkettő és van aki egyik se. Én mondhatom hogy milyen vagyok, de ha igazam is van és mások máshogy gondolják, akkor az a szemükben mit sem ér az egész. Én tudom az számít, ha mégsem, csak akkor tudom meggondolni magam ha rájövök, vagy valaki elmagyarázza. Szóval, néha beszélni is kell! Azt jobban szeretem, mint amikor megfordulsz és el akarsz menni, mert akkor nem tudlak könnyebben megérteni szerintem...
Zavartan nyelt egyet, talán kicsit sokat beszélt ezúttal és bolondot csinált magából, főleg ha összefolytak a szavai a többiek fülében. Akkor pedig mindegyik csak felesleges lehetett...?
- Ha valami nincs rendben, szólhatsz bármikor! - kapta fel fejét pillanatnyi hiperaktivitással, izgatottan szorítva ökölbe kezeit - Ha ostobán reagálok, utólag úgyis rájövök és átgondolom!
Lelkesedése gyorsan alább hagyott, majd sóhajtott egyet
- Amiatt ne te törd magad... az Timidusu-sannak sem esik jól, nem így van?

by **Shukaku** Szomb. Okt. 19 2013, 17:33

/Tsubaki, Elysion, Shukaku/

*Szemében továbbra is látszott a félelem, és villogott a harag a férfi felé, aki lustának merte őt nevezni. Ő sem ült le, továbbra is állt, indulásra készen, kezében Timidussal. A férfi szavaira csak bólintott egyet.*
-Ennek valóban semmi értelme.
~De abban nincs igaza, hogy így… vagy, hogy miért. Ennek soha sehogyan sincsen semmi értelme. Butaság az egész.~
*Ezután Tsubakihoz fordult, egy ideig csak nézte, figyelte, próbálta összerakni magában a lány szavait. Néha már válaszra is nyitotta a száját, de utána mégis inkább további némaságba burkolózott.*
~Annyi mindent mondott. Hogyan válaszoljak? Mire válaszoljak? Miért illetlenség közbevágni, amikor így meg nagyon nehéz válaszolni? Ez is csak egy buta felnőtt szabály.~
*Mivel a gondolataiban is elkalandozott, ahelyett, hogy sikerült volna összeszednie a mondandóját, úgy döntött, hogy inkább sorra kimondja amiket gondol, ha a lány már úgyis ezt kérte. Nagy levegőt vett, sóhajtott egyet, majd újra nagy levegő, és belekezdett a mondatába.*
-Nem akartalak kioktatni. Én csak azt mondom el, amit én tudok, mert megkérdezted… és máris baj van abból, hogy elmondtam, mert azt hiszed, hogy én kioktattalak, pedig nem is. Ezért jobb, ha hallgatok.
*Mivel elfogyott a levegője, így adott egy kis időt még magának a gondolkodásra, amíg újra feltöltötte a tüdejét, majd lehajtott fejjel folytatta.*
-Hogy mi lenne? Akkor kinevetnének, kicsúfolnának, mert nem úgy gondolom a dolgokat, mint ahogy mások. Kinevetnek, mert szeretek egyedül lenni, mert szeretek gondolkodni és olvasni és elemezni és összerakni dolgokat és rendet tartani, és mások csak összekavarják a dolgaimat, amik eddig rendben voltak, és ne olvassak olyanokat, amik a felnőttek dolga, és majd kiheverem és…
*Ekkor újra levegőt kellett vennie, de miközben ezt megtette, lehajtott fejét felemelte, és a férfi felé sandított.*
-És azt mondják, hogy nem értek semmit, mert gyerek vagyok, és másokat sem értek, mert az a nagyok dolga, de ők értik, mert ők nagyok, de én nem is fogom érteni, mert nincs tapasztalatom, és lustának neveznek, meg a koromról beszélnek butaságokat.
*Ekkor már újra a düh lángolt a szemében, és immár teljesen a férfihoz intézte a szavait.*
-Elveszettnek és magányosnak hisznek azért, mert egyedül vagyok, és nem akarják, hogy féljek, amikor mindenhol azt mondják, hogy jobb félni mint megijedni. Azt hiszik, hogy tudnak segíteni, és ha nem tudnak, az biztosan csak azért lehet, mert én nem hagyom magam, és amikor már sokadszorra nem tudnak segíteni, és én megunom és elmegyek, akkor azt mondják, hogy elfutottam, és nem fogadtam el a segítségüket.
*Arca kipirosodott és már lihegve vette a levegőt, kezeit összeszorítva tartotta. Pár másodpercig ismét hallgatott, majd nyugodtabb hangnemben fojtatta, ezúttal ismét Tsubaki felé intézve szavait.*
-Ha valaki butaságot mond, az nem az én hibám, de meghallgatni nem akarom, amikor bántanak vele. Apu azt mondta, hogy az ostobákkal nem lehet vitatkozni, ezért a legjobb, ha rájuk hagyjuk. Ezért szoktam elmenni, mielőtt buta vitákat kezdenének, csak azért, mert azt hiszik, hogy nekik van igazuk, és minél hangosabban mondják, annál jobban van igazuk. Nem akarom látni, ahogy veszekednek, és azt sem akarom, hogy Timidus lássa.
*Megsimogatta a sárkányt, miközben halk, doromboló hangot hallatott. Nem érdekelte már, hogy a többiek mit gondolnak róla, mert tudta, hogy ez megnyugtatja a sárkányt, és most ez volt számára a legfontosabb. Hiába nem emelte fel a hangját a beszéde alatt, Timidus végig érezte a feszültséget, és ezt a lány is tudta. Ezért akart mihamarabb elmenni, mert tudta, hogy azért mert leülnek, még semmi sem lesz nyugodtabb, és nem akarta ennek kitenni kedvencét.*

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Nov. 10 2013, 18:44

/Shukaku, Tsubaki/

Most Tsubakin volt a hallgatás és mérlegelés sora, meg talán az idegen férfin is, ki azonban úgy tűnt, hogy nem fordított elegendő figyelmet már, s valamit a menüjében pötyögött. De ő nem bánta, így legalább ő a másik kettőnek szentelhette figyelme nagy részét, s csupán elővigyázatosságból sandított néha férfi és sárkánya felé. Habár mindent nem tudott összekapcsolni, hiszen nekik is intézett szavakat, Tsubaki kissé elszégyellte magát.
- Elnézését... - szólalt meg bocsánatkérőn - én nem bántani akartalak a szavaimmal, Shukaku-san. Ezért szeretném ha szólnál, amikor mégis úgy érzed, jó? És tudom, hogy nem nekem mondtad, de... én egyáltalán nem hiszem, hogy magásnyos lennél! Hiszen ott van neked Timidusu-san!
Próbált lelkesítő hangtónust felvenni, mert igazából ez volt a célja, de neki annyira nem ment az ilyesmi. Ha valaki fiatalabbra rá kellett szólni, akkor az általában könnyen ment, ám ez személyiségtől is függött. Shukakuhoz például nem akart megint barátságtalanul szólni, hiszen attól még nem értette meg jobban az álláspontját, bármi is lett volna éppen az. Sóhajtott, s éppen mondott volna valamit, mikor szeme sarkát fényár ütötte meg. Mire azonban arra fordult, a férfi és sárkánya után már mindössze hűlt helyük maradt: elteleportáltak. Egy pillanatig csupán bámult a semmibe, s azt akarta mondani, hogy "elmentek", de úgy érezte hogy ez szavak nélkül is elég nyilvánvaló volt Shukaku és Timidus számára. Gyorsan megköszörülte torkát.
- Nézd... - fordult hozzá kicsit bátortalanul, nem akarván sértő dolgot mondani - én nem azért emelem fel a hangom, mert azt gondolom attól igazam lesz...
Elakadt, s zavartan igazgatta haját, még mindig a megfelelő szavak miatt aggodalmaskodva.
- Ez csak úgy jön... én... amikor megszólalok néha, nem igazán esik jól azt látni, hogy nem figyelnek a mondandómra... vagy nem akarnak figyelni rá. Ha pedig rám hagynak valamit, akkor az a baj hogy nem tudom meg, mit is éreznek. De most legalább tudom, hogy ha te nem válaszolsz semmit, akkor csak Timidusu-sant szeretnéd megóvni! Ugye...?
Reménykedve fürkészte az arcát, nem akarta rosszul értelmezni Shukaku szavait ismét, bár ki tudja, lehet megint csak ez történt.

by **Shukaku** Szer. Nov. 13 2013, 08:56

*Igyekezett figyelni a lányra, nem akarta, hogy az neveletlennek gondolja őt, de amikor a sárkány elteleportált, nem tudott tovább Tsubaki szavaira koncentrálni, és akaratlanul is odafordította a fejét. Szerencsére Tsubaki is így tett, így Shukakunak volt ideje arra, hogy újra a lányra tudjon koncentrálni, bár gondolatai legszívesebben teljesen más irányt vettek volna fel. Mire a lány végzett a mondandójával, Shu fejében már annyi minden kavargott, hogy nem tellett tőle többre, minthogy szavak nélkül, egy gyenge bólintással nyugtázza mindazt, ami történt. Egyáltalán nem tudta már követni az eseményeket, belezavarodott a rengeteg egymás után történő érthetetlen dologba, és már csak arra vágyott, hogy újra csak nyugalma lehessen, és egy picit összeszedhesse magát.*
~Az első valaki, akivel itt találkozok… úgy igaziból, és máris teljesen összezavar. És a sárkány is elment, és most Timidus biztosan haragszik rám, amiért engedtem elmenni.~
-Szerinted miattam mentek el? Biztosan miattam.
*Nagyot sóhajtott, és megtörölte a szemét, amiben lassan gyülekezni kezdtek a könnyek, de szerencsére még idejében sikerült elfojtania a sírást. Nyelt egy nagyot, majd reménytelen tekintettel nézett újra a lányra, mint aki nem tudja, hogy mihez kezdjen ezután.*
~Nem tudom ezt csinálni! Miért nem akart Anika Timidussal maradni? Ha én nem lettem volna itt, akkor biztosan összebarátkoztak volna, és csak miattam nem sikerült, mert goromba voltam a bácsival.~
*Timidus ekkor kezdett el mocorogni, és halkan vinnyogni Shukaku ölében. Ennyi negatív érzelmet és félelmet azóta nem érzett a társában… nem is emlékezett, hogy mióta.*
~Néha, amikor Shu aludt, akkor sírt álmában, és beszélt is, de nem énhozzám, pedig senki más nem volt ott, rajtam kívül.~
*Amikor elsőnek megtörtént ez az eset, és Shu sírva forgolódott a füvön, majd sikítva ébredt, Timidus elhatározta, hogy megvédi ettől a lányt, és a következő éjjeleken folyamatosan piszkálta, hogy ne tudjon elaludni, hiszen akkor nem is történhetnek vele olyan rossz dolgok. Napokon keresztül játszották ezt, mire a lánynak sikerült kiszednie a sárkányból, hogy mi ezzel a célja. Ezek után persze Shu elmagyarázta neki, hogy miként működnek ezek a dolgok, és bár a sárkány nem teljesen értette, de azóta csak akkor ébreszti fel a lányt, amikor észreveszi, hogy elkezdődnek a rossz álmok.*
~De most Shu nem alszik, a szeme is nyitva van, és a szája csukva, tehát biztosan nem alszik.~
*Timidus ránézett a másik lányra, és újra felmérte magának.*
~Talán ő okozhatja azt, hogy Shu szomorú? De akkor miért nem hagyjuk itt? Nem láttam volna, hogy bántaná, de lehet, hogy csak úgy csinálja, hogy ne lássam.~
*Megrázta a fejét, mert belefáradt a rengeteg gondolkodásba, és inkább úgy döntött, hogy Shukakutól kérdezi meg a dolgokat, mielőtt megint magánakcióba kezdene. Tudta, hogy nem teljesen értheti a játékosok viselkedését, és sokszor nem úgy gondolják a dolgokat, mint ő, hanem sokkal bonyolultabban. A társa elé állt, kérdő pillantást intézett felé, és egy kis érdeklődő vinnyogást is hallatott, majd a másik lány felé fordult, és alig észrevehetően kivillantotta kis, hegyes fogait. A lány egy ideig értettlenül bámulta, és Timidus nem tudta, hogy a szavait nem érti, vagy megint valami rosszat kérdezett-e, de szerencsére Shu válaszolt.*
-Nem. Ő nem rossz, csak…
~Én vagyok a rossz.~
*Mellső lábai alatt óvatosan megfogva felemelte Timidust, majd magához ölelve suttogott neki.*
-Ne aggódj, semmi baj nincsen.
~Semmi baj? De akkor miért szomorú? Az emberek akkor is szomorúak, amikor nincs baj?~
*Timidus hagyta magát ölelni, de közben ő is ugyanazt érezte, amit a lány, és ami szomorúvá tette mindkettőjüket. Nem értette meg az embereket, ők sem értették őt, és nem tudta, hogy miként segíthetne a társának.*

by **Tomoyama Tsubaki** Szomb. Nov. 30 2013, 15:26

- Azt hiszem, hogy inkább miattam - sóhajtott válaszul, kissé nyöszöröge veszítvén jobb hangulatából - egyszerűen nem bízok benne, egy szavát alig értettem és... és annyit beszélt, mint kofák a nagy város piacán...!
Folytatta volna, azonban észrevette hogy Shukaku most nem igazán figyelt rá és láthatóan gondolataiba mélyedt. Sóhajtott még egyet, s elfordította tekintetét a párosról. Fogalma sem volt, hogy ilyenkor mi is lett volna a teendő, mármint a megfelelő. A lány nem tűnt boldognak, s arra gondolt hogy megszólítja, de nem sikerült megtalálni a megfelelő szavakat, nem is tudta, ezúttal mi bánthatta. Volt egy érzése azonban, hogy megint sikerült magát rosszul kifejeznie, bármennyire is próbálkozott. Akár egy átok.
Miért volt ez mindig? Régen is annyit dolgozott, hogy tisztelettudó legyen és az iskolában is úgy cselekedjen, ahogy azt az elvárások szerint is kellett, mégsem értékelték a legtöbben, mindig félreértették a szándékait, nem figyeltek az érveléseire, így pedig ő sem volt képes megérteni másokat. Amióta a játékba került sorra találkozott emberekkel, futólag és kevés pozitív élménnyel gazdagodva, akiket pedig mégis megkedvelt, vagy nem értették meg, vagy pedig eltűntek a közeléből. Megígérte, hogy bármi áron is megvédi a nővérét, de képtelen volt vele tartani a lépést, alacsonyabb szintje miatt egyszerűen lejjebb ragadt, ő pedig nem jött vissza hozzá, se nem üzent. Az elf-ügy idején sem volt egyszerűbb a dolog, egy amolyan plüssállat szerepet kapott mások szemében, rajongtak érte ugyan, de nem azért mert kifejezetten érdekelte őket, hogy kicsoda is volt. Talán csak addig voltak képesek mások szeretni és eljátszani, hogy megértik, míg az érdekük úgy tartotta?
Most még a sárkány is felé vicsorított, Shukaku szavai pedig csak még bizonytalanabbá tették... mit "sugdolóztak" róla maguk között? Már senki se akarta venni a fáradtságot, hogy megpróbáljon szót érteni vele...? És akkor mi értelme volt neki vért izzadni mindig, hogy a szintjükre emelkedjen vagy éppen ereszkedjen? Mit kellene mégis csinálnia? Egyáltalán mit vártak ők mind tőle... vagy épp nem is vártak el semmit?
- Nekem... - motyogta, s hátrálni kezdett a fák felé - sürgős dolgom van...! Aviszontlátásra!
Azzal hátrébb szökdécselt és az erdő határán megfordult, beljebb futva a rengetegbe, mintegy eltűnve az árnyak közt. Most nem futott könnyekre, csupán fogait szorította vicsorba, lándzsájával felnyársalva minden mobot, ami az útjába állt. Elege volt

//Köszöntem szépen akkor a játékot, és elnézést a várakoztatásokért!//

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Jan. 02 2014, 16:41

Shukaku: Gyenge Anti-mob Kristály (aktiválásakor egy kiválasztott mobot hatástalanít egy körig, így az nem fog tudni megmozdulni)
Tomoyama Tsubaki: Görbe Bot (+4 irányítás)

by **Astaroth** Szomb. Jan. 11 2014, 16:16

//Astaroth x Itachi Saton//

~ Éhes vagyok. ~ Jelentette ki Asmodeus. A szoba végében általa kialakított - párnákból, és takarókból lévő - fekhelyéről szólt gondolati úton Astaroth-hoz. Astaroth az fogadó ágyán feküdt. A fogadó, mely a Kezdetek Városában volt, egy szűk sikátorban helyezkedett el. Astaroth mászkálása közben fedezte fel a helyet. Elnyerte tetszését a hely egyszerűsége, és szinte üressége. Nem volt népszerű a többi játékos körében, mert a tulajdonos nem adott valami sokat a látszatra. Mikor Astaroth betért a fogadóba, éppen a poros pult mögött, és éppen egy koszos ronggyal törölgette a tisztulni nem kívánó vízfoltos poharat. Mikor az idegen belépett a kocsmába - mely a fogadó alatti helyiséget töltötte be - enyhén felhúzott szemöldökkel szemlélte, a nem éppen átlagos megjelenésű férfit. Astaroth odalépett hozzá, rendelt egy üveg sört, és megkérdezte hogy van-e kiadó szobája. Erre a kocsmáros elvigyorodott - sárga fogai kivillantak -, és egy egyszerű "Csak az van" kijelentéssel leemelt egy kulcsot és átnyújtotta a férfinak. Ez ma délután történt, és azóta Astaroth és Asmodeus ki sem lépett a szoba falai közül. Most azonban felült Astaroth, és a petjéhez fordulva felmordult.
- Nagyon remélem, hogy nem válsz olyanná, mint a kinti világban. És mond csak, mit kívánnál enni? - kérdezi gunyorosan. - Ott van lent a kocsma, biztos készít neked a tulajdonos valamit.
~ Ostoba! Nem vagyok én kutya, hogy minden undorító mocskot megegyek. És, még ha mégis, meséld már el, hogyan kérjem meg rá! Sajnos, te vagy az egyetlen, aki érti amit mondok. - vicsorog Astaroth-ra a farkaskölyök. - Inkább valami fogamra valóbbat ennék. Mondjuk nyúl, vagy vaddisznó húst.
- Akkor tanulj meg beszélni, bolhatelep! Rendben, legyen így. Akkor elmegyünk vadászni egyet. - közölte bosszúsan Astaroth.
Este volt. Az utcákon és tereken kevés embert lehetett látni, de még azok is hamar kitértek az óriási, vörös szemű ember útjából. Amaz egymagában zsebre dugott kézzel sétált, mellette egy kék-ezüst színű farkaskölyök kocogott. Láthatóan, mind a ketten élvezték a sötétet, és a csendet. Negyed órával később, már a Kezdetek Erdejében sétáltak. Mindkettejük figyelt, hátha felbukkan valami mob, vagy csak egy állat, ami megfelelő lenne Asmodeus számára. A kis farkas jól érezte magát. Élvezte, hogy a férfi - aki mellette lépdelt - aláveti magát akaratának. A vicsor, mely a mosolyt jelezte az állat pofáján, lehervadt, miután kordult a gyomra egyet.~ Éhes vagyok! - fújtatott egyet. - Igazán remek helyen keresgélünk mi is. Nem tudtál volna valami olyan helyet találni, ahol van is kaja nekem? - kérdezi megvetően Astaroth-tól. - Ha még egy darabig nem találunk kaját, letépem az egyik karodat, és azt eszem meg! - csattogtatta fogsorát felé. - Enni akarok!
- Hallgass már el! Most először járok itt, akárcsak te! Honnan tudhattam volna, hogy nincs itt semmi? Hahh, még ha képes lennél rá. - nevetett fel megvetően Astaroth a fenyegetésre. - Ha képes lennél rá, akkor nem kellenék ahhoz, hogy egyél! Ha nem tetszik valami, akkor nyugodtan tovább keresgélhetsz. Egymagad. Szóval tartsd a szád, és inkább figyelj! Majd maga is csendben lépkedett tovább. Nagyjából egy öt percet sétálhattak, mikor Asmodeus a levegőbe szagolt, és hátán felmeredezett a szőr . ~ Egy ember van előttünk. - mordult fel.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Astaroth, bár teljesen megbízott petének szaglásában. Lelassította lépteit. - Menj be az erdőbe, és rejtőzz el! Ha gond van, csak akkor gyere elő! - utasította a kölyök farkast. - Gyerünk!
~ Te csak ne parancsolgass nekem! - vicsorgott rá Asmodeus a vörös szeműre. De minden további nélkül megindult, és egy pillanattal később el is tűnt az erdő sűrű aljnövényzetében. Astaroth nyugodt léptekkel haladt tovább, és nem sokkal előtte fel is bukkant egy apró tisztás, melynek közepén egy fiú álldogált. Barna haja elütött a környezettől. Még nem vette észre Astaroth-ot, aki a tisztás előtt egy fa, és a körülötte lévő magasabb bokrok rejtekében megállt szemügyre venni őt. Alacsony volt - legalábbis Astaroth-hoz képest - és bőrdzseki volt rajta. Arcát egy kendővel takarta el. Egyedül kék szeme csillogott a csuklya alól, mely a fején húzódott. Látszólag semmit nem csinált, csak állt, és figyelt. Miután megunta a várakozást Astaroth, kilépett a bokrok mögül, és a tisztásra lépett. Zsebre dugott kézzel megállt a srác előtt, arca nem árult el semmilyen érzelmet. Várta a fiú reakcióját a felbukkanására.

by **Itachi Saton** Vas. Jan. 12 2014, 11:44

//Astaroth & Itachi//

Éppen az erdőben sétálgattam, gondolkodtam és vadászgattam. Már elég fáradt voltam és kicsit megálltam pihenni és megmostam az arcomat a patakban kicsit felfrissítettem magam. Már elég sötét volt és zajt hallottam. Azt hittem még maradt vad de körbe néztem és nem igazán láttam sok mindent.Tovább álltam és csak hallgatóztam. ~Mi lehet ez a zaj?? Lehet, hogy ember? Vagy tényleg csak egy vad? Tök mind egy nagy a szint különbség esélye sincs egyiknek sem.~ Már egy ideje ott álltam és még mindíg csak zajt hallottam.
-Nem kell rejtőzni, gyere csak elő...
És továbbra is csak zaj volt, aztán hátrafordultam nem volt semmi de mire visszafordultam ott állt előttem egy hosszú hajú úr és lenézett rám.
-Üdv segíthetek? - dördültem fel majd folytattam - Ha vadászni akar arról már lemaradt itt mindent elvadásztam de fent a hegyekben talán még van ha akarja segíthetek én 5-ös vagyok felmehetek önnek segíteni. De ha nem akkor én mennék mert nekem még kell az étel.
Majd kicsit levállaztam az urat, lehajtottam a fejem és tovább sétáltam a hegy felé.
-Én ott leszek gondolja meg
És elindultam majd néztem hátra, hogy jön-e vagy sem.~Örülnék ha jönne szükségünk lenne az emberre a céh-ben, egyébként is elég szimpatikus a srác, viszont lehet gondok lesznek a szintjével.~ Azzal tovább sétáltam a sötétségben és vártam a reakcióra. Ahogy hátrafordultam csak akkor láttam meg, hogy vicsorogva jön elő a bokorból egy farkas. Már elég messze voltak csak a világító szemeit és a vicsorgó fogait láttam. ~Vajon meg birkózik vele egyedül, vagy menjek neki segíteni? ~ Visszaindultam és szélsebesen futottam oda, hogy megakadályozzam, hogy a szörny lenyelje keresztben a srácot. Gyorsan elé ugrottam előkaptam a fegyveremet és kicsit hátrébb taszajtottam az urat.
-Álljon hátrébb, majd én elintézem...

by **Astaroth** Hétf. Jan. 13 2014, 08:50

//Astaroth x Itachi//

A fiú ideges volt. És amit mondott, mármint, hogy levadászott a környéken mindent, nem jelentett jót. - Megint hallgathatom annak buta farkasnak a siránkozásait. - gondolta bosszúsan Astaroth. Amúgy a srác tök hétköznapinak tűnt, nem lehetett túlzottan erős, hiszen felszerelései - fegyver nélkül - nem adták jelét az állítás ellenkezőjének. Felajánlotta, hogy menjen vele a hegyekbe, ott még maradt mob bizonyára. - A srác még segíteni is tudna annak a bolhazsáknak, és akkor nem kellene nekem melóznom a nyeszlett korcs helyett. - morfondírozott magában tovább. Még mindig nem szólalt meg az idomár. Egyenlőre csak latolgatott. Azonban mikor a srác elindult, vállával mellkason bokszolta Astaroth-ot. a lökés erejétől lépett egyet hátra. Felhúzta szemöldökét. ~ Menjünk utána! - érkezett valahonnan az erdőből, telepatikus úton a már jól ismert hang.
- Annak a srácnak vörös volt az indikátora. - közölte a tisztással a férfi. - Nem lenne bölcs dolog a nyomába eredni, csakhogy végezhessen velem. - morogta.
~ Csak nem beijedt a hatalmas úr? - hallatszott gunyorosan a hang a fejében.
- Ostoba rühtelep! Én legalább tudok mérlegelni, és nem mindig csak a zabáláson kattog az agyam. - köpte a fák felé. - Kövesd, és hallgatózz, hátha elejt valami lényegeset! - parancsolta meg a petnek. A gondolat átvitelen keresztül valami hideg érzést juttatott el a gazdájához, dühe gondolathullámait. ~ Emberszabású...baah! Mintha nem emlékezne a megállapodásunkra. - dohogott magában Asmodeus, és már indult volna teljesíteni a "gazdája" óhaját, mikor az úton elrohant valami. A levegőbe szagolt, hátán a szőr felmeredezett. ~ Farkas! - kiáltott egy hang a fejében, épp idejében ahhoz, hogy még a felé ugró állat elől ki tudjon térni. Ekkor megjelent az imént elment srác, és a farkas és Astaroth közé állt. Mondatára felhorkantott.
- Válogasd meg a szavaidat kölyök! Nem holmi pápaszemes, ficsúr áll előtted. Nem igénylem a segítségedet. Legalábbis itt, és most nem! Asmodeus! - kiáltott fel. Mintha csak a hangra teleportálódott volna ki a farkaskölyök, a mob mögül elrugaszkodva, annak hátára ugrott és el kezdte marcangolni a nyakát. Astaroth lehívta kését, majd a fiút megkerülve egy balos rúgással indított, amit egy vágás követett. Kettejük nyomása nem enyhült az állaton, de fájdalomérzet híján a mob fel sem vette az őt ért találatokat. Maga is harapott. Astaroth éppen következő rúgó mozdulatát megtörve harapott annak lábába. Amaz gyorsan visszarántotta járókészülékét, és újfent megkóstoltatta vele a kését. Hamar vége volt. Az állat kevés élete is lenullázódott, és robbant szét a teste pixelekben. A harc során mindössze két életpontot veszített a férfi. Miután az utolsó pixel darab is elenyészett az éterben, mindketten szembefordultak a fiúval. Astaroth mellkasáig ért fel, még úgyis, hogy kihúzta magát.
- Mint mondtam, nincs szükségem dajkára! De ennek a vakarcsnak - megnevezéséért gazdája felé kapott a kölyökfarkas - már annál inkább. Láthatod elboldogulunk. De azért jóval könnyebb lenne nekem, ha lenne kivel vadászni, olyannal aki tudja is hogy hol érdemes. Viszont a szavaiddal vigyázz! Nem érdekel hányas szintű vagy. Az sem érdekel, hogy öltél-e már embert. Ez bizonyára nem lehet nagy feladat idebent kölyök! De elmondom neked - nézett Astaroth szúrós szemekkel a fiúra, és mellé kihúzta magát, úgy tekintett le rá, mint sas a prédájára. - Hogy tőlem sem áll távol az emberölés.
~ Hagyd már abba az ömlengést! Egy órája mondtam, hogy éhes vagyok és még mindig nem ettem! - szólt rá Asmodeus.
- Akkor menj és edd meg a fajtársad húsát farkasKA! - vesztette el türelmét Astaroth, majd kissé nyugodtabban folytatta. - Döntsön ő! - mutatott a petre. - Nekem jobb dolgom is lenne ennél. - fejezte be, majd kissé távolabb lépett a sráctól, ha esetleg az meggondolná magát, és segítségnyújtás helyett, inkább a megtámadásuk mellett döntene. Asmodeus gazdája mellé lépett, és felnézett az idegen szemébe.
~ Mond meg a fiúnak, hogy vele tartunk. De csak akkor ha biztosítani tudja, hogy ehetek! És a saját fajtámból nem kérek, mondtam már! - mondta miközben a srác szemébe fúrta tekintetét. Ideges volt. Már kínozta az éhség, és nem sok választotta el attól, hogy bárkit megtámadjon, és ételnek minősítse. ~ De siethetnénk! - mordult még fel. Astaroth unottan lefordította a szavakat, melyeket a fejében hallott. Mindketten merőben nézték a srácot, várták annak válaszát.
- És ha már itt tartunk, azt hiszem illene bemutatkoznod is! - közölte vele Astaroth. - És ne hívj még egyszer Úrnak vagy Uramnak! - figyelmeztette. - Nem vagyok én senkinek sem az ura, még ennek a korcsnak sem itt mellettem. - Szavai jutalmául Asmodeus a lábikrájába harapott.

by **Itachi Saton** Hétf. Jan. 13 2014, 17:35

Mikor elé léptem rossz néven vette, hogy segíteni akartam pedig most tényleg nem a felvágás céljából akartam segíteni neki. Azt mondta, hogy nem kell neki a segítség és kicsit hátrébb taszajtott, majd pár csapásból megölték a farkast. Nagyon felkapta a vizet azon, hogy megakartam védeni és lenézett. ~Hehh, kicsit sok ez a srác, mintha magamat látnám.~ És elég bátor is elvégre itt látja az indikátoromat kicsit óvatosabbnak kéne lennie de nekem nincs szükségem holmi nyámnyilára most már elhatároztam ő lesz az én emberem.
-Rendben ha nincs szükség hát nincs viszont vigyázz magadra picit.Még a végén bajod esik...
Lehulltak a farkas pixelei és amikor eltűnt mind visszafordult hozzám. Elég magas volt mondhatni "felnéztem rá" viszont szerintem ez fordítva is igaz csak becsületből ekkora a szája.
-Ügyes kis farkas hamar szétszedte a másikat segíthetek neki is, éppen ráérek.Régebben sokat jártam erre tudom a jó vadászhelyeket. -majd kitértem a másik témára is -viszont látom észrevetted az indikátoromat, hidd el barátom ezt nem holmi könnyű gyilkolásért érdemeltem ki, ám a szóhasználat legyen kölcsönös!
Majd ismét szólt Astaroth és valamit beszélt a farkaskölyöknek, én nem értettem mit válaszolt neki a farkaskölyök de a fordításnak azt mondta Astaroth, hogy velem tartanak vadászni és az illemre is tanított. ~Amiben részben igaza volt de nem hiszem, hogy bármikor is alkalmas lett volna az idő bemutatkoznom~
-Rendben akkor induljunk világosban nem sok finom hús van. Egyébként ne haragudj eddig nem volt alkalmas de most akkor bemutatkoznék én Itachi Saton vagyok. Na de mind egy is induljunk mert a farkasod éhen hal mire odaérünk. Kicsit sétálni kell felfelé a hegyre de nagyon megéri ezt ígérhetem.
majd elindultam neki a hegynek a holdfényes éjszakában.
-Egyébként téged hogy is hívnak? Noss említetted, hogy nem áll távol tőled az emberölés... Noss ez igaz? Meert lehet tudnék neked egy munkát ami szerintem tetszene neked én is ott dolgozom.

by **FigtherBunny** Kedd Jan. 14 2014, 13:57

Eddig még nem mertem egyedül bemenni az erdőbe, így annak szélénél gyakoroltam egy picit mozdulataimat. Most nem vegyítettem a stílusokat csak is kizárólag ezer csapás technikákat gyakoroltam. Eme harcstílus gyors támadásokkal operál és lényege az ellenfél támadásainak ellehetetlenítse a folyamatos támadással és fontos és fájdalom pontjainak megcsapásával. Sajnálatos és nagyszerű, hogy ebben a játékban nincs fájdalom érzet, eme technika szempontjából elsősorban sajnálatos, de ettől függetlenül még igen jó. Én ezt a technikát kobra kéztartással használtam mindig is és most jelen esetben is így használtam. Egy kis ideje már edzettem. Az égre felnézve láttam, hogy délidőre járhat. Éhesnek még nem éreztem magam, de tévén róla, hogy ne is legyek leültem egy kicsit enni. Szerény kis lakoma volt, egy kis kenyér és víz össz-vissz. Bár szerettem és alapból tudtam főzni, ám eme világban a főzés is skill-hez van kötve és bár próbálkoztam már, de még nem sikerült ehetőnek ítélt végeredményt kicsikarnom magamból. Miután végeztem, visszamentem egy kicsit gyakorolni. Ezúttal képzeletbeli csapásokat próbáltam eltéríteni a kezemmel, illetve eltérni előlük bármi nemű érintkezés nélkül. Hát ha egy külső szemlélő meglátott volna biztos furán nézett volna rám, szerintem, bár nem tudom lehet lenyűgözte volna a gyors mozgásom a semmi elől. Ki tudja lehet, hogy valaki figyelt is vagy megszólított, de annyira magamba merültem és képzeletbeli harcomba, hogy észre sem vettem.

by **Astaroth** Kedd Jan. 14 2014, 14:00

//Astaroth x Itachi//

Miközben harcoltak, a srác motyogott valamit a háta mögött, amit nem igazán értett Astaroth. Nem is foglalkozott vele, a küzdelemre összpontosított. Végül a fiúnak csak sikerült bemutatkoznia, és állította, hogy tud egy jó vadászhelyet. Követve az illemszabályokat az idomár is megmondta a nevét:
- Én Astaroth vagyok, ez pedig a petem, Asmodeus!
Megindultak a hely felé, melyet a srác mondott. Séta közben Astaroth a petre pillantott, amaz visszanézett rá. Megértették egymást. A pet egyszer csak eltűnt. Lehet, hogy utálták a másikat, de szükségük volt egymásra, és ez a srác még akár tőrbe is csalhatja őket. Astaroth minden idegszálával a srácot figyelte, készen arra, hogy használja a képességét. Eközben Itachi - legalábbis így mutatkozott be - rákérdezett, hogy érdekli-e egy munka.
- Idebent nem kedvtelésből gyilkolok. Csupán a célomat akarom elérni, de ha bárki az utamba áll, azt kérdés nélkül eltakarítom! Miféle munkáról lenne szó? Tudd, hogy számomra semmi sem fontosabb a célomnál, és bármilyen körülményben azt fogom legelőre helyezni. Viszont, ha tudsz mondani egy jól fizető állást, azt meggondolom még! - közölte a fiúval.
~ Te mindig csak arra az ostoba kölyökre gondolsz?! - hallatszott a jól ismert hang a fejében. ~ Még az sem biztos, hogy él még. - folytatta szenvtelenül. ~ Lehet, hogy csak egy délibábot követsz. Kitudja, lehet mégsem húzta a fejére a sisakot, és te most potyára kockáztatod érte az életed. - mondta tovább, és hangjában elégedettség sejlett.
- Elhallgass! - kiáltotta Astaroth, és szavait petjének intézte. Azonban egy pillanattal később rájött, hogy Itachi nem hallotta a szavakat, melyeket a pet ejtett ki a szájából, és mivel a pet eltűnt, bizonyára nem érti mostani kirohanását sem. - Nem neked szóltam. - mondta a fiúnak. - Mégis mikor érünk oda? Mennyit kell még gyalogolni? - kérdezte a férfi a fiútól, egyre nagyobb gyanakvással. - Remélem nem akarsz átverni! Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de nem tudnál megölni! - közölte nyugodtan, és minden nagyképűség nélkül vele. Várta annak válaszát, és felkészült, hogy bármelyik pillanatban támadás érheti.

by **Itachi Saton** Kedd Jan. 14 2014, 16:18

Menet közben szóba elegyedtünk Astaroth-al és beszélt a céljairól viszont érdekelte a munka.
-A munka elég jól fizet, viszont mi a fizetésünkből támogatjuk a magad fajta kezdő játékosokat pénzel és más adománnyal segítjük őket.A munka pedig elég összetett. Noss mi egy titkos szervezet vagyunk és úgy gondolom, hogy bár kicsi a létszám de a legelitebbek is mi vagyunk. Mi zsoldosok vagyunk akik pénzért segítenek esetleg harcban vagy, hogy is mondjam embert ölünk ha valakinek olyan érve van amit mi úgy bírálunk el, hogy meghalhat. Tehát mi nem holmi gyilkosok vagyunk hanem megbízottak az olyan munkára amit egyébként is megtennének és mi ebből pénzt csinálunk, ilyen egyszerű. Ehhez viszont képzett emberek kellenek akik biztos és nyom nélkül hibátlan munkát végeznek és azok pedig mi vagyunk.Ez egy hivatás amit sok ember tiszteletben tart és a többi pedig elítéli oktalanul. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy nagy valószínüséggel aki meghal az a való életben feléled, de ez már csak humbuk ezzel nem is kell foglalkozni.
Majd sétáltunk a hegy felé és távolról már igaz alig-alig de lehetett látni a hegy árnyékát. Odamutattam a hegyre és szóltam:
-Annak a hegy tetejére kell feljutni...
Majd haladtam tovább. Menet közben észrevettem, hogy eltűnt a petje de nem igazán foglalkoztam vele hisz esélytelenek ellenem. Majd ahogy mentünk a csendet megtörte ismét Astaroth szava.
-Átverni? chh -majd kuncogtam keveset -nem szokásom másokat átverni, viszont jól mondod, tényleg nem tudnálak megölni hisz nálunk ez tilos és kár lenne érted, igen tehetséges embert látok benned, de ha ez nem lenne akkor ne aggódj a tapasztalatom miatt...
~Hihetetlen a srác, viszont csak annyit tud, hogy 5-ös vagyok de ennyire mégsem kéne bíznia magában.~ Majd elértünk a hegy lábához.
-Itt volnánk ide kell felmenni és ott van bőséggel minden féle vad.
És el indultam a hegy tetejére. Már kezdett világosodni annyit sétáltunk felfelé olyan sok volt az út de nem fordultunk vissza Astaroth-ék sem hátráltak meg. Majd megérkeztünk:
-Itt vagyunk itt pár méteres körzetben találsz vadat.
Ás éppen, hogy kimondtam felénk szaladt egy 2-es szintű vadkan.
-Ez a tiétek. Szóljatok ha be szálljak.

by **Astaroth** Szer. Jan. 15 2014, 15:19

Astaroth miután választ kapott menet közben a kérdésére, válaszolt is rá:
- Engem hidegen hagy, hogy segítetek-e bárkinek, én, személy szerint nem fogok. Elég a magam gondjával foglalkoznom, nem áll szándékomban bébi csőszködni senki felett. Örülök, ha a saját felszerelésemet tudom valamiből finanszírozni. A munka nem probléma, bár mint mondtam nem kedvtelésből ölök, de ha az anyagi helyzetem úgy hozza, ráfanyalodok. A képességeink - az enyém és a farkasé is - tökéletesek bérgyilkosságra. Afelől semmi kétségem, hogy Asmodeus bele fog menni, mivel neki meg csak a harc, és a kaja a fontos. - fejezi be. Miután a fiú biztosítja arról, hogy nem áll szándékában átverni őt, és petjét, egy kissé megnyugodva követi Itachit. ~ Mindjárt ott vagyunk. Érzem a vadak szagát. - hallatszik elméjében a mondat. Erre előhúzza Astaroth a kését, és úgy megy a srác után. Már éppen felértek a hegyre, mikor Itachi szólt, hogy itt vannak. Ám amint kimondta, már rohant is feléjük egy vadkan. A fiú utolsó mondatára Astaroth csak felhorkant, majd megszólalt.
- Asmodeus, húzz át! - szólt petjének, és érezte, amint hátulról valaki megrántja, és a következő pillanatban már az Árnybirodalomba volt maga is. A vadkan - mely innen feketének látszott teljes egészében, kivéve vörösen égő szemei - megtorpant, miközben az ellenfelét kereste, aki eltűnt. Jobb híján az ácsorgó fiú felé fordult, és őt rohamozta meg. Azonban támadása soha nem talált be. Mikor két méterre volt a sráctól hirtelen a bal oldala felől feltűnt az előző célpontja, és mért torkára egy vágást. A vadkan a magas férfit figyelte, így nem vehette észre a hátulról - a semmiből - előbukkanó farkaskölyköt, aki a hátán landolt, és vadul elkezdte marcangolni az áldozatát. Mire a vadkan felocsúdott élete már a sárga zónában volt. Lerázta magáról a kis farkast, és trappolva megindult felé. Ekkor Astaroth állt útjába, egy újabb vágás kíséretében, de a disznót már nem tudta megállítani, aki feldöntötte őt. Oldalra hemperedett, és fel is pattant. Ismét megrohamozta a mobot, és Asmodeus is megtámadta. Mindketten egyszerre csaptak le rá, és a vaddisznó élete lenullázódott. Amint eltűnt a pixel darabokban, a pet megrázta magát, és Astaroth is leporolta az esés nyomán füves nadrágját. Astaroth élete még a zöld zónában volt, de nagyjából egyötöd hp-t veszített. Ő tudta, hogy csupán 1sebzést szenvedett el a mobtól, és a maradék 5-t pedig az Árnybirodalom átka mérte rá, de ezzel a velük szemben lévő srác nem lehetett tisztában. Majd kiszedte a mobból a húsát, materializáltatta, és odadobta a farkas elé.
- Jó étvágyat! - közölte vele, és nem várta meg míg az neki is esik a nyers húsnak, odalépett a fiúhoz. - Igazad van, tényleg van itt elég mob. Még egy párat szeretnék levadászni, és jó lenne a húsukat eltenni. Segítesz? Mint láthattad, megoldjuk a dolgainkat, de veled azért jóval gyorsabban menne. - Lehívta a konzolját és egy party meghívást küldött Itachi-nak. - Amennyiben segítesz nekem összeszedni, és levadászni az itt lévő összes mobot, úgy elfogadom az ajánlatod. - közölte a sráccal. Asmodeus felől egyetértő morgás hallatszott. Míg kajájával volt elfoglalva, elégedetten figyelte az eseményeket. Astaroth zsebre dugott kézzel várta a választ.

by **Itachi Saton** Szer. Jan. 15 2014, 17:11

A vadat elég hamar megölték, éppen csak kicsike csete-paté volt, viszont elég látványos és tetszetős. A harc után a húst odadobta a farkasának Asmodeus-nak majd hozzám fordult:
-Mondtam, hogy nem hazudok. Segítek levadászni már az elején mondtam, hogy segítek. ~Astorath invited to the party~ ~Accept~ Hamar végzünk viszont legyetek elővigyázatosak, itt vannak nagyobb mob-ok is kicsit veszélyesebbek. ~Majd küldtem neki egy céh meghívót~ Akkor üdv a Crazy cemetery-ben.
Majd hátat fordítottam és elmentem keresgélni. Mivel már kezdett világosodni rengeteg volt az állat mindegyik haza indult így nagy volt a húzás. Előkaptam mind kettő karmomat és vadásztam de a nagy szint különbség miatt kicsit unalmas volt. Rengeteg kis állat volt amit lehet, hogy nem kellet volna megölni de gondoltam a farkas megeszi. Majd hirtelen furcsa szagot éreztem. ~Szagoltam kettőt a levegőbe~
-Koboold! -mondtam halkan majd keresgéltem tovább. -Astaroth gyertek ide gyorsan! -szóltam nekik hangosan de akkor már valami felmordulást is halottam -Érzitek ezt a szagot? Ez egy kobold lessz, ha azt megtaláljuk egy hétig finomat esztek. -és keresgéltem tovább majd csak a szemem sarkából vettem észre, hogy figyel minket valami. Tényleg egy kobold volt az.
-Megvaaan! -kiáltottam fel és nevettem kicsit -Kicsit álljatok hátrébb veszélyes is lehet!
Majd mikor már rájött, hogy észrevettem előjött egy 5-ös szintű kobold, ami várható volt.
-Ezt csak a látvány és a szórakozás kedvéért
Majd felugrottam és csak egy karom-al támadtam egyenesen a fejére de csak akkor láttam meg, hogy ott van mellette két hármas kobold harcos is de ők még nem jöttek elő. Véghez vittem a támadást és egyenesen a kobold fejébe állt a karmom majd szét is esett de a két harcos egyből támadott és egyszerre rontottak rám és hátralöktek. Alig bírtam megállni a lábamon, majdnem elestem. ~6 életet vesztettem~ ~39 maradt~
-Na srácok ezek hármasok viszont vigyázni kell velük, tiétek a bal enyém a jobb és mehet is a móka ha nem megy a dolog menjetek haza a kristály-al és a városban találkozunk 1,5 óra múlva de szerintem menni fog!
Ahogy kimondtam a két kobold harcos azonnal támadott viszont mind kettő Astarothékra.
-Vigyázz! -kiáltottam és futottam ahoz a koboldhoz amit kinéztem magamnak viszont a támadásom nem sikerült csak elcsalogatni tudtam onnan.
-Cicc-cicc -kiáltottam a koboldnak és erre nagyon bepipult és rám rontott azonnal.
-Na jól van vessünk véget a játéknak -de a másik karmot nem tudtam elővenni mert már nem volt elég időm.Ahogy nekem rontott alig tudtam elugrani, elég gyors volt viszont egy szúrást mértem a nyakába. ~-9 hp Kobold harcos 1 hp maradt~ Majd tovább szaladt, lefékezett és ismét felém állt. Most volt elég időm elővenni a másik karmot is így nem vártam meg míg ő támad én támadtam és a szívére mértem a kivégző csapást. ~1 Harcos Kobold Meghalt~
Hamar felkellet ébrednem mert Astaroth-ék még veszélyben voltak.
-Nem szórakozunk most már még a végén ki csináljátok az új barátom. Ezzel birkózz meg ha tudsz! MADÁRKÉÉÉS!
És hirtelen megjelent 10 holló majd a Kobold Harcos felé tartottak hátulról és a madárkák késsé alakultak ami mind a Kobold hátában landolt majd pixeleire hullott.
-Ez jó volt! Jól vagytok ? Elég lesz ennyi hús?
Majd felszedegettem a koboldok húsát és odadobtam a farkasnak az egyikét a többit Astaroth-nak nyujtottam.

by **Astaroth** Csüt. Jan. 16 2014, 08:43

Miután elfogadta az invitálást, Itachi is küldött egy meghívót. Egy meghívót egy céhbe. Az elfogadásra kattintva Astaroth felnézett rá, elejtett egy vigyort, és megköszönte. Ezután a fiú el is indult a mob vadászatra. Astaroth és Asmodeus szorosan követték. Pár perccel később a pet beleszagolt a levegőbe, hátán a szőr felmeredezett, úgy jelezte Astaroth-nak, hogy ellenség van a közelben. Ezt megerősítette a fiú is, és már az idomár is érezte azt a kegyetlen büdöset, melyet egy három hete nem ürített kuka sem képes magából kibocsájtani. Előhúzta kését.
~ Ezek nagyobb szintűek mint eddig voltak. Ne halj meg! - morgott neki farkasa, miközben eltűnt a másik síkon. ~ Én ilyen büdöset biztos meg nem eszek!
- Te igen hülye! A húsa bizonyára zabálható. - hurrogta le állatát Astaroth. Odalépett Itachi mellé, és várt. A kobold kilépett a bokrok közül, a srác pedig egy hirtelen mozdulattal elrugaszkodott, és meg is támadta azt. Azonban nem vette észre a még bokorban bujkáló két társát, akik kapva kaptak az alkalmon és csapást mértek a fiúra. Amaz közölte Astaroth-tal, hogy ő elintézi a jobb oldalit, az övék pedig a bal oldali. A férfinek nem állt szándékában használni a képességét, nem akarta felfedni az összes ütőkártyáját a fiú előtt, bármennyire is bízott benne. Így csak egymaga rohamozta meg a koboldot. Mivel egy kis idővel ezelőtt használta a képességét Asmodeus, így kénytelen volt visszatérni az ő síkjukra. Harapófogóba fogták ellenfelüket úgy támadtak rá. A kobold azonban kitért előlük és egy erős csapást mért a petre. ~ Asmodeus hp: 7 (zöld); Kobold Hp: 10 (zöld) ~ Látszott, hogy túl nagy a szintkülönbség a két küzdőfél között, így Astaroth és a farkas meghátrált, és fejben azon tanakodtak vajon hogyan támadjanak legközelebb. Az egyiket legalább lefoglalta Itachi, de a másik még mindig a nyakukon maradt, és képtelen lettek volna megsebezni, vagy ha még, hát legalább annyi élete volt a mobnak mint nekik, így elég veszélyes lett volna. Szerencsére a srác hamar kivégezte a saját ellenfelét, és át is fordult segíteni a duónak. A háta mögül támadta, valamit rikoltozott mellé, melyet valamiféle "birdknifeeeeee"-nak értelmezett Astaroth, aki a szemét forgatta a srác hülyeségén. Azonban a fiú előtt megjelent tíz holló melyek a kobold irányába tartottak, nagy sebességgel. Még oda tudott fordulni a mob, de elkerülni már nem kerülhette el őket. A hollók az ellentől pár méterre késekké alakultak át, és mindegyik a kobold hátában állt meg, aki megpróbált elmenekülni.
Itachi odalépdelt Astaroth-hoz. Kérdésére azonban a pet válaszolt:
~ Megteszi. Egyenlőre. - mondta, és hangjában elégedettség, és valamiféle tisztelet érződött. Astaroth úgy gondolta, ennek a szintkülönbség lehet az oka. A sráchoz fordult, és tolmácsolta az elhangzottakat. Majd hozzátette:
- Még hogy 5-ös szintű vagy mi? Ne viccelj! Nem lettél volna képes ilyen könnyedén legyőzni - egyetlen támadással - egy azonos szintű mobot, és még kettő kisebbet! - morogta Astaroth. - Szóval? Hányas szintű vagy valójában?
Itachi a farkas elé dobta a koncot, aki erre megharagudott, és rávicsorgott, de a húst azért azonnal bekebelezte. A többit, szám szerint tizenkét darabot átnyújtotta Astaroth-nak, aki eltette az inventory-jába őket. A petre nézett, utána fel a fiúra.
- Azt hiszem ezzel nem kedvelteted meg magad ezzel az éhenkórásszal. Tudod, egyedül nekem engedi meg, hogy az ételt dobjam neki. És elhiheted, nem érzem magam kiváltságosnak emiatt. - mondta a fiúnak. - Azt hiszem egy időre megteszi ez a mennyiség. Fogadd köszönetemet! Amondó vagyok menjünk vissza a Városba! Mond csak! Van most valami meló? - kérdezte még, de már csak út közben.

//Köszi az ismerkedést, és köszönöm a céh meghívást is ^^//

by **Itachi Saton** Csüt. Jan. 16 2014, 16:15

Nem kellett volna bevetni a madárkéseket de már nem sok kedvem volt az össze vissza harcoláshoz így hát ezt a lépést hoztam de rosszul mivel Astaroth elkezdett gyanakodni.
-A szintem? Menet közben megbeszéljük...Meló egyelőre neked nincs sőt nekünk sem nagyon van, elég nagy a pangás...
Majd kicsit húztam a számat és folytattam:
-De te ezzel ne foglalkozz egyenlőre a te kiképzésedre kell hangolódni elvégre még elég kicsi a szinted és a fegyverekkel sem állsz jól viszont előnyös, hogy itt van neked Asmodeus, egyébként bocs nem akartam megsérteni! Mihelyst megleszel 6-8-as vagy legalábbis 4-es és fegyverileg és tökéj lesz minden akkor lesz munka is. Már énis utánanézek és elkezdek küldetéseket vállalni mert a céh helye sem a legjobb mindig rajtunk ütnek kis idő után és mi pedig alig bírunk kikecmeregni a harcból és új helyet találni. Ezért most fontos a pénz, hogy megtudjuk venni a birtokot ahol rendesen gyülekezünk és aztán -szétnéztem és kicsit lejjebb vittem a hangom -mehet az amihez értünk és az pedig a harc. A rivális céheket ki kell iktatni mert sok a konfilktus és én azt nagyon nem szeretem.
Majd elindultam lefelé a hegyről csendesen.
-Akkor ismét fedek fel egy kis titkot számodra és elmondom a valódi szintemet. Én igazából 10-es vagyok és azért is ment olyan könnyen a harc na meg azért mert értek hozzá. -nevettem fel- Viszont most, hogy tag vagy tudd, hogy mi elég laza céh vagyunk de szeretem ha mindenki megadja a másiknak a kellő tiszteletet de ha túlléped a határt... Tudod mi a büntetés... Na de mind egy is hamarosan bemutatom a céh társakat két csaj ők kicsit kezelhetetlenek de régóta ismerem mind a kettőt és értenek a harchoz így hát ők maradnak. A titoktartás érdekében nem barátom egyik sem nekem tehát ha akarok tőlük valamit meg kell őket keresnem de már dolgozok rajta, hogyan lehet egyszerűbb a dolog.
Elég világos volt mikor leértünk és besétáltunk a városba.
-Na akkor üdv a céh-ben még beszélünk szólj ha bármire szükséged lenne meg majd énis keresni foglak.

Üdv a Crazy Cemetery-ben!

by **Gunji** Szer. Jan. 22 2014, 18:28

[[ Peter Worker x Gunji & Abe ]]

Csoda szép kora reggelem volt jól keltem és az idő és szép volt és nem volt nagy sár.Már-már elfogadtam, hogy a barátom elhagyott és ismét csak a szenvedélyemnek élek. De mielőtt még elindultam volna Abe-et is kirugdostam az ágyból.
-Hééééj kejjél már fel mennyünk sétálni!
-Haaaj hagyjál már még kicsit aludni!
-Naa kifelé te bolhás dög és menjünk!
Felpattan hirtelen Abe:
-Mi az, hogy bolhás dög? A bolhás dög mindig téged ment meg úgyhogy nem szidni kéne hanem dicsérni!
-Te megmenteni engem? Én mentem meg mindig a te szőrös segged szóval te csak ne vernyogj nekem itt a hősködésedről!
-Jah persze...
-Na nyomáás!
Majd elindultunk a városközpont felé!
-Szép napunk van nem?
-Jahh főleg ha hagytál volna aludni...
-Ajh hagyd már abba folyton csak zabálsz meg alszol aztán meg beszélsz nekem itt a kamu hőstetteidről.
-Milyen kamu hőstett amit mondok az megtörtént eset.Apropó kéne már kicsit enni.
-Aaajh... Megnézem mit adhatok -majd elővettem egy kis salátát -nesze egyed, úgyis fogynod kell!
-Micsodaaa? Füvet egyek?
-Az nem fű hanem saláta úgyhogy egyed!
-Én ezt nem eszem meg!
-Akkor vegyél magadnak valamit -majd adtam neki egy kis pénzt -ha valaki kérdezi én küldtelek.
Addig én megnéztem a hirdető táblát de sajnos semmi sem volt rajta ami nekem jó lett volna. Vártam Abe-re elég sokat ~Hol van már az a dög?~ majd egyszer csak megjelent.
-Hol a fenébe voltál eddig?
Láttam hogy valami dögöt zabál.
-Tudod milyen nehéz ilyen hús-t milyen nehéz beszerezni?
-Jó jó persze csak haladjunk már!
Majd elindultunk az erdő felé. Sétálgattunk elég sokat de sehogy sem találtuk meg.
-Na fene eltévedtünk nagyon jó.
-Hát ha ilyen hülye vagy akkor mit vártál?
-Mi az hogy hülye? Tudjad, hogy kivel beszélsz te bolhapiac!
-Jah persze... nem én tévedtem el...
-De te is el tévedtél mivel együtt vagyunk!
-A francba...
-Na keressük meg az erdőt mert ránk sötétedik ha csak itt balhézunk ahelyett, hogy mennénk.
Nagyon sokat sétáltunk de még mindig szép volt az idő és még sehol sem láttuk a sötétedést. Majd pár óra séta után megtaláltuk.
-Na mondtam, hogy erre kell jönni...
-Nem is te mondtad, én mondtam!
-Persze... Te mondtad...
Törődtem bele, hogy ilyen hülye ez az Abe de én már nem veszekszek vele csak menjünk már végre az erdőbe is! Neki indultunk és most inkább oda mentünk ahol még nem igazán jártunk, bár az is igaz, hogy olyan sok helyen nem voltunk.

by **Peter Worker** Vas. Jan. 26 2014, 19:39

Gunji

A Nap lement lassan és a sugarai rózsaszínbe borították most az égboltot, már ahol lehetett látni azt a szétterülő szürke felhők miatt. Túlzás lett volna azt mondani, hogy eltévedtünk az erdőben, mert nem, de egyszerűen nem akartunk még hazatérni. Az erdő veszélyes volt, ezt tagadni sem lehetett, de mi viszont erősebbek az átlagnál és ott volt a tény is, hogy Hisame erős szárnyakkal rendelkezett, így a menekülés is már új értelmet nyert a számunkra. Nem féltem, hogy mellettem volt a lányom, így csak később indultunk el a céhház felé.
- Apa… - fordultam felé – Semmi, bocsi.
Mostanában sokszor csinálta ezt. Belekezdett valamibe, majd még az elején félbehagyta, és nem csak a mondataival történt ez, hanem majd mindennel mihez köze volt. Legutóbb egy napig várt lelkesen egy olyan sétára, mit másnap öt perc után megunt. Nem értettem, hogy mi gondja lehetett és kerülte a témát, ha épp próbáltam róla kérdezni. Talán a neméhez volt köze, talán látott valami olyat, mit nem kellett volna, de míg ez a viselkedése nem volt súlyos, míg nem esett kár sem benne, sem másban miatta, úgy nem erőltettem jobban a megfejtését.
- Apa…
- Igen?
- Van ott valakik, vagy valakik. – nézett egy fiú és annak egy kisebb társa irányába.
- Valóban.
A különlegesége mindennek azonban nem abban volt, hogy voltak, hanem hogy itt és még inkább, hogy ilyenkor. Sosem volt jó ötlet az erdő éjszaka és látva, hogy most érkeztek, úgy némi kétely is férkőzött belém, hogy jó dolog volt e amit csináltak.
Hisamével eléjük álltunk.
- Hali. – intettem nekik. Idegenek voltak és mi is nekik, így nem is akartam sokkal közelebb menni hozzájuk, e pár lépés tökéletes volt – Az erdőben lenni nem biztos, hogy jó ötlet már ilyenkor. Mit kerestek erre?

by **Gunji** Hétf. Jan. 27 2014, 17:14

Miközben gyönyörködtünk a tájban beszélgettünk Abe-el.
-Szép ez a hely nem?
-De bár... -fojtottam magába szót.
-De mi?
-De nem az igazi havas erdő... -lógatta az orrát.
-Tudom-tudom nekem is jobb lenne. De majd ha jól fejlődünk és elég magas lesz a szintünk akkor majd lesz havas rész is, De az még messze van.
-Óóóó Gunji már nagy szükségem van a hóra...
-Igen nekem is lételemem úgyhogy megígérem, hogy eljutunk odáig!
-Ígéred?
-Ígérem!
Aztán csak nézelődtünk és egy szót sem szóltunk tovább. Már lassacskán indulni akartunk amikor egy srác lépett elénk és köszönt.:
-Helló miben segíthetünk?
-Szia? Remélem nem balhét akarsz! -Mondta fennhangon Abe.
A fiú nem rosszat akart nekünk sőt inkább jó tanácsokat adott.
-Mi az, hogy nem jó ötlet? Ez a legjobb ötlet a világon, akinek esze van az erdőbe jár szabadidejében.
-Igen-igen tudod mi Gunji senpai-al imádunk erdőkben flangászni.
-És akkor már gondolom válaszoltunk is a kérdésedre, hogy mit keresünk itt. Mi itt a természetet keressük. Nekünk ez a hobby-nk ezt szoktuk csinálni szabadidőnkben. Valaki bélyeget gyűjt, valaki focizik mi pedig erdőt járunk, felfedezünk. Ennyi...
-Úgyhogy ha csak nem akarsz velünk nézelődni akkor ellehet innen menni, mi nem keressük a bajt!
Kicsit alréb taszajtottam Abe-t és közelebb hajoltam hozzá.
-Vegyél vissza kicsit, nem hiszem , hogy velünk egy szintű ember lenne ez a csávó. Kicsit óvatosabban. -majd ismét felegyenesedtem és a sráchoz beszéltem -elnézést kérek Abe viselkedése miatt. De miért zavar téged az, hogy mi mit csinálunk itt? ~Hajjaj ebből baj lesz ez a srác rosszat tenni jött ide és biztosan sokkal nagyobb szintű nálunk, esélyünk sincs~
Majd vártam a srác válaszát óvatosan.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Jan. 27 2014, 21:01

Astaroth: Éles Kés (+1 erő)
Itachi Saton: Fotó Kristály (A kristállyal fényképet lehet készíteni, amit egy régimódi fényképezőgép módjára kilök magából, ezután összetörik.)

by **Utahime** Kedd Jan. 28 2014, 22:07

/Shukaku/

Még mindig féltem ugyan a játéktól, de nem ülhetek tovább bezárkózva. Az erdőben biztonságosan mászkálhattam, hiszen csak olyan állatok vannak itt, amik nem támadnak amíg én sem támadok. Itt talán komolyabb veszély nélkül rájöhetek, hogy is védhetem meg magam, ha messzebb megyek. Egy ideje már bolyongtam a fák közt. Lenyűgöző, hogy milyen valóságos ez a játék. Pont olyan mint a házam melletti erdő... egészen megnyugtatott a környezet. És persze Falco. Amióta kikelt a tojásból, végre nem voltam már teljesen egyedül. A pihés tűzgolyó aranyos házi kedvenc, bár nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Tekintve, hogy egy madárfiókáról van szó, még nem tud repülni, de a földön is elég esetlen. Úgy tűnik legjobban a fejemen érzi magát, még fészket is rakott a hajamban. Bár először próbáltam tiltakozni ellene, de a kezemben folyton hangoskodott. Ráadásul, így szabad a kezem is. Otthon biztosan megszidnának, hogy lány létemre olyan a fejem, mint egy madárfészek - ezúttal szó szerint - de engem sosem érdekelt különösebben, hogy hogy nézek ki. Időről időre megtámadtam a békésen mászkáló kék vaddisznókat, kísérletet téve a harcrendszer kiismerésére. Végül mindig egy tűzcsóva mentett meg, a fejem tetejéről. Ennek örültem, hiszen a kis csirke egész erős és megvéd. De valami mégis egyre jobban aggasztott. Mégpedig, hogy nem csak az állatokra lőtt tűzet, de bizonyos időközönként csak úgy, a levegőbe eresztette lángjait. Mintha tüzet tüsszentene, vagy valami hasonló... Csak nem allergiás valamire? Egyáltalán lehet egy pet beteg? Mivel már eltelt egy kis idő, és ezen kívül nincs különösebb baja, annyira már nem aggódtam, de elhatároztam, hogy ha meglátok egy játékost, aki mellet kisállat is van - így nagy eséllyel idomár - akkor megpróbálom megkérdezni erről.
Így sétáltam az erdőben, és énekeltem, ahogy szoktam. Mintha csak kint lennék, a házunk melletti domboldalon. Majd elhallgattam, amikor megláttam egy lányt, egy... madárral? Bár tollas, és szárnya is van, mégsem néz ki madárnak. Igaz az én madaram, sem egészen az, de ez egy rendes sólyom, csak lángol, vagyis főnix. Az övé inkább egy helyes tollas dínóra hasonlít. Remélve, hogy segít, lassan közeledni kezdtem felé, halló távolságba érve tétován megálltam.
- Szia, te is idomár vagy, ugye? - Tettem fel a felesleges kérdést, de hallottam, hogy petet csak kedvencnek is lehet tartani, és még messze voltam attól, hogy a felszereléséből rájöjjek.

by **Shukaku** Kedd Jan. 28 2014, 22:55

Shu mint ahogy régóta tervezte is, újra átette gyakorlásaik székhelyét az Északi részről a Kezdetek Erdejébe. Valahogy jobban feküdt mindkettejüknek ez a terep, és otthonosabban is érezték magukat rajta, mert igen sok időt töltöttek itt. Bár Timidus mesélt arról, hogy a harmadik szinten van egy másik erdő is, amit mindig köd borít, és szeretné megnézni, Shu kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő látás jártasság nélkül aztán nem fog ilyen buta helyekre mászkálni, még akkor sem ha a kis térképen ugye folyamatosan tudják követni egymás helyzetét. Szerette, hogy ha átlátja a dolgokat, és nem akarta kitenni magát néhány éppen rosszul rossz helyen lévő mob, vagy akár idióta őt ijesztgetni akaró játékosok jumpscare játékának. Magától biztosan nem fog áldozattá válni, és nem fog ilyen helyekre önként besétálni. Legalább is addig nem, amíg nem értesül arról, hogy ott valami számára érdekeset találhatnak Timidussal. Így hát ennek a döntésnek az okán maradt a Kezdetek Erdeje, és ott gyakorlatoztak tovább. Éppen pihentek, amikor a távolból felvillant valami fény, ami ugye fényes nappal az erdő közepén nem igazán volt jellemző. Utoljára akkor láttak ilyet, amikor az a buta monitor jelent meg a még butább filmjével a klónosharcosijesztős dolgokról. Shu már fordított is volna hátat az egésznek, hogy még csak véletlenül se pillanthasson rá újra ilyesfajta dolgokra, és még a fülét is befogta, de érdekes módon nem hangzott fel egy narrátornak a hangja sem, aki közvetítene valamit, de még Kayaba bácsié sem, akinek a kedvéért viszont azonnal visszapördült volna. Lassan elvette a füléről a kezeit, fülelni kezdett, és bár nem azt hallotta meg, amire számított, valami mégiscsak megtörte az erdő átlagos zajainak állandóságát. Ez a valami énekhang volt. Természetesen nem olyan szép, mint Hisame éneke, de azért nem is valami ajtónyikorgás, mindenesetre azt jelezte, hogy valaki, vagy valakik közelednek, így Shu jobbnak látta, ha a hang irányába fordulva várja az érkezőt, aki bizonyára már nem lehet messze, Timidus pedig azt, ha Shu elé röppenve védelmezőn takarja el… legalább is amennyire eltakarhatta macskaméretű kis testével.
-Miért nem bújunk el? Rejtőzzünk! Meneküljünk!
-Minek?
-Hát… mert jön valaki…
-Most nem. Kíváncsi vagyok.
Shu nem tudta, hogy mi az ami felkelthette a sárkány érdeklődését, mindenesetre biztos volt abban, hogy Timidus ösztöneiben eddig nem nagyon csalódott, így mögötte maradt.
~A magasabb szinteken van okunk elbújni, ha jön valaki, de itt mindig csak valami elkóválygó kicsikkel találkozunk. Még ránk is itt talált Peter. Hátha találunk olyasvalakit, akinek még nincsen céhe. Hogy fog örülni, ha most én fogok neki egy céhtagot! Azám!~
Shu ha bátortalanul is, de ott maradt, így a valaki ideért, meglátta, és még közeledni is kezdett felé, ráadásul minden szó, vagy jelzés nélkül. Shu már épp azon tanakodott, hogy Timidus elhatározása ellenére azért mégiscsak ő szólítja meg előbb, de az érkező végre megszólalt, és köszöntötte őt, majd a kasztjáról érdeklődött.
-Esetleg sziasztok! Huhúúú! Én is itt vagyok!
Csipogta picit sértődötten Timidus, és már nem volt annyira biztos abban, hogy beengedi a céhbe az újoncot. Shu természetesen illemtudó volt, és helyesen köszönt, és a bemutatkozást sem felejtette el, a szükségszerű meghajlással kísérve.
-Szervusztok! Shukaku vagyok, ő pedig itt Timidus. És igen, valóban idomár vagyok. És ha jól látom te is, a társad pedig főnix. Ti csináltátok azokat a villanásokat?
~Talán tényleg nem kell félni. Még egészen pici a madárka, tehát biztosan kis szintűek, és céhben sincsenek benne… viszont ha tényleg ők voltak, akik a fényességet okozták, akkor jobban kellene vigyázniuk, mert a végén még megsérül valaki. Főnixet még nem láttam, de állítólag nagyon ficergő természetük van… mint Timidusnak.~
Egyenlőre még nem akarta kérdésekkel elárasztani a jövevényt a madárkáról, és mivel ő jött ide hozzá, feltételezte, hogy valamit szeretne tőle, így csak várakozóan pislogott a lányra.

(A sárkány szavait te nem érted, csak csipogás, a peted értheti. :3 )

by **Utahime** Szer. Jan. 29 2014, 10:15

/Shukaku/

- Szia. - Csipogott Falco Timidus felé. - Én Falco vagyok. Nem hiszem, hogy érdemes az emberekhez beszélni. Úgysem értik, amit mondasz. Legalábbis én hiába próbáltam neki mondani bármit is.
- Ah, ne haragudj, én Utahime vagyok. - Mutatkoztam be a "felhasználó nevemen" és esetlenül biccentem hozzá. - Az ő tüzét láthattátok. - Böktem a fejem fölé elgondolkodva. Meglepett, hogy többesszámot használt. Értelemszerűen a petre utalt vele, de vajon egy pet érti-e amit mondanak neki? Végül is, ez egy "robot" így fel kell dolgozza a parancsokat. Ha elég fejlett, akkor mesterséges intelligenciának is mondható, akkor pedig kommunikálni is lehet vele. De a városi NPC-k nem tűntek értelmes beszélgetőpartnernek, így a petről is úgy gondoltam eddig, hogy csak a csatára szóló parancsszavakat érti. Ennek ellenére meglepően sokat beszéltem hozzá - mint otthon a plüss nyulamhoz is.
- Falconak neveztem el, mert olyan mint egy sólyom fióka... A te madarad egy Archaeopteryx, vagy valami hasonló őslény? Nagyon aranyos. - ...és ijesztően csipog. Kíváncsian néztem Timidusra. Határozottan élénkebbnek tűnt, mint az én csibém, de lehet csak azért, mert az csak pár hete kelt ki. Elmosolyodtam a kellemes meglepetésre, tehát tényleg egy "társat" kaptam, aki a barátom lehet.
- Megsimogathatom? - Kérdeztem közelebb lépve, majd óvatosan felé nyúltam, ha szabad. - Szervusz, Timidus. - Majd egyet visszalépve tétován sikerül kiböknöm, miért is jöttem.
- Öhm... a petem most kelt ki a tojásából nem rég, ezért reméltem, hogy valaki segítene kiigazodni ebben a világban. - Mondtam egyre halkuló hangon, a nyakláncomat birizgálva. - Úgy tűnt Shukaku-san, te már jártasabb vagy az itteni dolgokban... és megérted a petedet is... - Az látható, hogy többféle felszerelése van a lánynak, és mintha beszélgetett volna a petjével, amikor közeledtem. Biztosan régebb óta játszik már, és ha ellátna néhány tanáccsal, az rengeteget segítene egy ilyen kezdőn, mint én. Egész eddig ki sem mertem jönni a Kezdetek Városából. Viszont, ha már kijövök erősebbnek kell lennem, mindenképp. Ha nem leszek erősebb, akkor megöl a játék, a városon kívül veszélyes gyengének lenni... és én az vagyok. De vajon helyes-e csak odaállni valaki elé segítségét? Hiszen semmim nincs, amit adni tudnék cserébe. Se tudásom, se pénzem, se értékes tárgyaim... és azt is kétlem, hogy bármiben hasznomat venné. - Ha nagyobb leszek, talán viszonozni is tudom majd... - Motyogtam végül, arra a megállapításra jutva, hogy semmi oka sincs segíteni a jó -vagy éppen rossz- szándékán kívül...
Ekkor a csirkém csipogott egy kicsit, - Ne haragudjatok, most ki kell engedem a lángjaimat. - és egy függőleges tűzoszlopot lőtt az ég felé.
- Ah! Falco! - Kiáltottam fel, félve, hogy megijeszti a többieket. Bár csak egy villanásnyi ideig tartott, nekem is nehéz volt hozzászokni a hirtelen kitöréseihez. Azt legalább tudja, hogy csak felfele fújhat, vagy amerre nincs senki a közelben. - E- Emiatt is akartalak kérdezni... Folyton ezt csinálja. - Fél kézzel ölbe veszem a csirkém, és a másikkal hátra söpröm a hajam.
- Na tessék, már megint elrontottad a fészkem!
- A a te Timidusod is szokott ilyet csinálni? Félek, hogy valami baja van. Olyan realisztikus ez a játék... lehet, hogy beteg? - Aggodalmamban hirtelen ömlenek belőlem a kérdések, míg az elégedetlenül csipogó madarat simogattam, majd inkább elhallgatok... nem akarom jobban megijeszteni őket.

by **Shukaku** Szer. Jan. 29 2014, 11:45

-Szia Falco!
Timidus kuncogott egy kicsit, ami nála apró, szaggatott csiviteléseket jelentette, majd integetett is a madárkának.
-Valamelyiknek tényleg nem érdemes, de még akkor sem, ha értik a beszédedet. Viszont ha elég kitartó vagy, akkor tanulékonynak tudnak ám bizonyulni. Én például sok-sok szóra megtanítottam már Shukakut, és nagyon lelkes.
Mialatt Timidus csivitelt, a lány is igyekezett szót érteni az érkezővel.
-Szia Utahime!
Azonban csak eddig jutott, mert egyrészt ő maga is kuncogni kezdett, másrészt Timidus is erős ellenkezésbe fogott a megnevezését hallva.
-Eszed tokja az őslény az! Még csak fióka vagyok! Hát nem látszik? Tollas sárkány! Méghozzá a legszebb és legügyesebb! Archemicsoda… persze! De aranyosnak természetesen aranyos vagyok!
Ezután újra Falco felé fordult, és mintegy reprezentálva legelső felé intézett mondatát, egy „Nézd milyen sokat tanult már!” büszke arckifejezést mellékelve fordult Shukakuhoz.
-Shu! Tollas sárkány! Mondd!
Csipogta sértődötten és méltatlankodva, hogy így összekeverték holmi valamivel, amit ráadásul nem is ismert. Shu természetesen magától is kijavította volna a hibát, de így még gyorsabban tért rá, hogy megnyugtassa társát, és ha már ott tartott, tisztázta azt a kérdést is, amit minden új ismerősével elsőnek tisztázott, hogy Timidusnak ideje se legyen megsértődnie.
-Nem, nem Archaeopteryx. Az Archaeopteryxek nem így néznek ki. Ő egy tollas sárkány. És az sem igaz, hogy a madaram lenne. Egyrészt ugye inkább a hüllők családjába tartozik mint a madarakéba, de egyáltalán nem is az enyém. Nem birtokolom vagy ilyesmi, hanem a társam. Saját akaratából van mellettem, amióta csak kikelt a tojásból.
Egy újabb mosolyt intézett a lány felé, majd Timidusra nézett, és összekacsintottak.
-Azt pedig, hogy megengedi-e, hogy megsimogasd, kérdezd meg tőle nyugodtan. Általában meg szokta engedni, de nem tudom, hogy most mennyire sértetted meg azzal, hogy leőslényezted.
-Hááát… annyira nagyon nem. Egy bocsánatkérést azért elfogadok.
És Timidus már fel is libbentette a farkát, hogy amennyiben a jövevény elnézést kér tőle, akkor azonnal jelezhesse egy legyintéssel, hogy nem történt semmi. Tudta, hogy nem szándékosan sértették meg, és ilyen esetekben nem volt az a haragtartó fajta.
-És ha már a megsértődéseknél tartunk, én sem vagyok san, a segítségért cserébe pedig nem nagyon szoktam elvárni semmit.
Hiába ő volt talán az, aki a legtöbb időt töltött a petek tanulmányozásával és megfigyelésével, eddig mind Peter, mind Chan meg tudta lepni újdonságokkal, már csak azért is, mert több tapasztalatuk volt. Talán Alex után ez volt az első eset, amikor tényleg mindent ő taníthatott egy újoncnak, aki ráadásul –szokás szerint- idősebbnek tűnt nála, így ennek nagyon megörült. Amennyiben Utahime bocsánatot kért Timidustól, úgy a sárkány engedélyt adott a simagatásra, és odatartotta a fejét a lánynak. Miután így kibékültek, Shu feltette a legfontosabb kérdést.
-Mit szeretnél tudni?
A választ azonban maga a madár adta meg, amikor újabb lángcsóvát lövellt az ég felé. Illetve igazából a lány is feltette a kérdést, de Shu valahogyan már sejtette, hogy erre fog vonatkozni.
-Ne aggódj, beteg semmiképpen nem lehet. Itt nem léteznek betegségek, illetve én még sohasem találkoztam ilyennel.
~A főnixeket rögtön a sárkányok után kezdtem tanulmányozni, de eddig csak egyszer futottam össze véletlenül egyel a könyvtárban… és ő is gyorsan elment valamiért. De szerencsére a könyvtárban sok mindent találtam róluk, így segíthetek.~
Elő is vette a lil könyvecskéjét, és fellapozta a főnixmadárról készült jegyzeteknél, és készenlétbe helyezte, hogy bármikor belekukkanthasson.
-Ugye Falco egy főnixmadár, így lételeme a tűz. Igaz ahogy látom ő már nem ugyanaz a főnixmadár, mint a mitológiás könyvben, mert ott arany tollazatú volt és gólyaszerű… és persze csak hím madár lehetett.
~Tollak nélkül persze nem tudom, hogy Falco milyen nemű, de nem szeretném megsérteni. Nagyon remélem, hogy elmondják.~
-Timidus nem szokott ilyet csinálni, mert ő elvileg nem tartozik egyik elemhez sem. Ha csak nem ugye a levegőhöz, mert nagyon szeret repülni. Azonban ismerek egy jégsárkányt, Hisamét, akit már láttam jeget tüsszenteni. Persze ő sem fázott meg, csak viccelődött. A te társadhoz talán legközelebb a tűzsárkányok állnak, így legtöbbet talán Nestor tudna neked segíteni ebben… de azt hiszem én is tudom a megoldást. A peteknek szükségük van arra, hogy valamiképpen levezessék az energiáikat. Amikor Timidus kisebb volt, akkor folyamatosan akrobatikamutatványokat csinált a levegőben, most pedig állandóan a harcolással nyaggat. Talán ez lehet a problémája Falconak is… persze a legegyszerűbb úgy megtudni, ha megkérdezed tőle.
Mosolygott rá, majd egy füttyentés szerű csipogással hívta fel magára Timidus figyelmét, ami a sárkány jelzőhangja volt.
-Figyelj csak Timidus! Ha Falco megpróbálja nekünk elmagyarázni, hogy miért csinálja ezeket a tűzizéket, akkor segítesz lefordítani?
-Persze-persze!
Egyezett bele a sárkány, de inkább a madárka felé fordult már, és együtt érzően bólogatott.
-Mindig ezt csinálják. Miután kikelünk az ágyból, úgy kell könyörögni neki, hogy hagyja meg az odút amit építettem a párnákból meg a takaróból, mert mindig csak szét akarja szedni… persze ő ezt rendrakásnak csúfolja…

by Ajánlott tartalom