Re: Kezdetek Erdeje

by **Shukaku** Csüt. Nov. 20 2014, 22:15

Shu ismételten belepirult a dicséretbe. Úgy tűnik ma ez ilyen kedveskedős nap lesz, pedig hát tényleg most neki kéne a nagy komoly felkészítő tanítónak lenni, de egyre inkább úgy érezte, hogy nem neki való ez a szerep, vagy legalább is nem így, ahogyan ő azt eltervezte, meg nem úgy, hogy egy folyamatosan kedveskedő és bókoló fiút kelljen pátyolgatnia. Nem gyakran kapott dicsérő szavakat, de amióta segítette a kicsiket, azóta folyamatosan dicsérték, és ez bár jót tett az önbizalmának, és talán bizonyos esetekben túl sok jót is, hova tenni még mindig nem tudta.
-Hát… izé… az úgy jó, csak ugye azért mondom, hogy meg is jegyezd, és akkor nem biztos, hogy csaponganom kellene… meg fecsegnem…
Na de ezután már tényleg egyre biztosabbá kezdett vállni abban, hogy ez a fiúcska igenis bókol neki. Dicsekszik a tapasztalatával, hiszen nem tudja, hogy itt teljesen újra kell majd kezdenie a tapasztalatszerzést a jártasságokkal. Ezután neki akar fogni halat, mint valami ajándék, meg bizonyítás, meg magamutogatás… nagyon hízelgő volt, és természetesen a kislányt ismét elöntötte a pír, de szerencsére ezt a fiú nem láthatta, és szerencsére le is hűthette a kedélyeket, amikor végül is nem sikerült kifognia a halacskát. Shu igyekezett nem nevetni, de ez nem teljesen jött össze.
-Valószínűleg azért is nem tudtad kifogni, mert túl nagy hal akadt a horogra. Ez egy kezdő felszerelés, és a te szinted is kezdő a horgászatból. Gyakorlással lehet fejleszteni, és minél ügyesebb vagy, annál nagyobb halat tudsz fogni. Ilyen még a vadászat is, meg a lovaglás, meg a főzés…
Ezután azonban már tényleg csak az volt hátra, hogy Shu ismételten pirulva és csodálattal, meg hálával a szívében végignézze, hogy Akairo miként gondoskodik a szegény kis nyusziról, és már vehették is az irányt a városba. A kristály lényegét már csak akkor magyarázta el, amikor védett területen voltak. Nem akarta megijeszteni feleslegesen a fiút.
-És… szóval ami a legfontosabb, hogy itt minden igazi. Rengeteg dolog sokkal jobb, például nem tudsz éhen halni, nincs fájdalom, és a védett területen belül még az életpontjaid sem csökkenhetnek le, de attól még vigyázni kell rájuk. A kristály, amit mutattam, egy Hazatérés Kristály. Teleportálni tudsz vele a városokba. Én már elég magas szintű vagyok, hogy megvédjem magam, meg mellettem mindig ott van Timidus, de még én is óvatos vagyok. Szóval… vigyázz magadra… mindig… és kérdezz meg mindent, amit csak tudni szeretnél. Semmi sem buta kérdés, vagy ilyesmi, és nem foglak kinevetni… vagyis nem úgy… megígérem…

by **Akairo** Pént. Nov. 21 2014, 10:39

- Azt nem mondom, hogy mindent szóról szóra meg is jegyzek. – Vallom be őszintén. – Hiszen ennyi infót egyszerre lehetetlen, legalábbis számomra de ha nem is mindent de maga a dolog, hogy ilyen is létezik meg marad bennem és ha nem is tudom pontosan mi az de azt meg tudom majd nézni a könyvben. Szóval kifejezetten örülök, hogy mindent elmondasz ami csak eszedbe jut. – Mert ha fel se merülne még annyira se tudnám, persze átolvashatnám töviről hegyire a könyvet de jobb szeretem magam kitapasztalni a dolgokat, jobban megjegyzi az ember és csak veszem elő a könyvet ha nagyon szükséges.
A horgászat mikéntjét például már rögtön meg is tapasztalhattam és kudarcba is fulladt. Ahogy Shu elkezd nevetni úgy én is rákezdek. Ennyit a nagy hencegésemről.
- Értem. Akkor azt hiszem építhetem teljesen elölről minden egyes megszerzett tudásom. Ha egyszer megtudtam tanulni őket akkor biztosan másodjára is megy majd. – jelentem ki. Csak nem lehet olyan nehéz.
Abban az esetben ha visszasétáltunk a városban útközben igyekeztem beszélgetéssel elütni az időt így arról kíváncsiskodom, hogy mivel szokta elütni az idejét ebben a világban mert biztosan más szórakozási lehetőségek vannak itt otthon. Például ha vannak sárkányok akkor sárkány háton repülés és erre épített versenyek meg hasonlók.
Beérve a városba kicsit másabb látvány fogadott mint amire számítottam. A környezet, az emberek és az egész amolyan középkorias, fantasynak tűnt első ránézésre. Én a menü meg ilyenek miatt valami modernt képzeltem el repülő járgányokkal, fejlett technikával meg hasonlók. Ez idő alatt miközben csodálva kapkodtam a fejem az új hely láttán Shu tovább okított és újabb tudnivalókkal látott el engem.
- És most már rám is számíthatsz ha segítségre van szükséged. – Emelem fel vigyorogva a hüvelykujjam mikor a mondandójában kitér arra, hogy Timi megvédi őt. – Egyébként hol tudom meghúzni magam? Mert gondolom én is hosszú ideig itt leszek és ebből kifolyólag valami munka is kell amiből fizethetem a szállást.

by **Shukaku** Pént. Nov. 21 2014, 19:04

-Hát… akkor köszi… akkor majd igyekszem tényleg mindent elmondani. Attól pedig tényleg nem kell tartanod, hogy nagyon nehéz lenne újratanulni a dolgokat, mert azt vettem észre, hogy a világ egyébként értékeli, ha van valamiből tudásod. Tehát az állatkák akkor is odajöttek, ha élelmet raktam ki nekik, amikor még pici volt a vadászat jártasságom, és hiába nagy valakinek, ha csörtet meg hangoskodik, akkor ugyanúgy el fogja zavarni a mobokat. Meg bizti a horgászatod is gyorsabban fog fejlődni, ha látja, hogy ügyesebb vagy és szorgalmas.
Na persze itt a látja, az Kayaba Akihiko mindig vigyázó tekintete volt, de ezt Shu még nem akarta ilyen nyíltan kimondani. Azt már ő is megtanulta, hogy könnyen tönkrevághat egy kapcsolatot, ha a fura nézeteinek ismertetésével kezdi a párbeszédet. Na persze Alexnek meg Dannenak már az is fura volt, hogy neki a barátja Timidus, de hát az egyik fiú sötét mint az éjszaka bezárva a pincébe, a másik meg azóta sokat változott pozitív irányba, amióta Shu megajándékozta Kajmánkával. Na és persze ha már megkapta, hogy meséljen, akkor mesélt is. Mesélt arról, hogy rengeteget rajzol és fényképez, meg is mutatott egy fotó kristályt,elmagyarázta, hogy ő kristályíró, itt kitért a többi foglalkozásra is, nem hagyva ki azt sem, hogy az NPC-k mellé is be lehet állni segíteni, mint például ahogy Adrian teszi, hiszen szerinte az sem volt rosszabb munka, ami nem a kijutást, hanem az asszimilálódást segíti elő… bár ezt szintén nem mondta ki így. Szót ejtett arról, hogyan tanulgatta Timidus nyelvét, megmutatta a szótárfüzetet, amit ehhez készített, meg persze a rengeteg rengeteg feljegyzést az állat és növényvilágról. A segítség felajánlására csak mosolyogva bólintott, és megköszönte. Nem akarta letörni a fiú kedvét.
-Hááát… meghúzni magad tudod például szállókon, vannak olcsóbbak és drágábbak is, de igazából mindegyik elég kényelmes. Kaptál kezdő pénzt, azt itt a sarokban mutatja a menüd, ebből vehetsz enni is, meg fizetheted a szobát, de ha esetleg elfogy, akkor bármikor szólj, és adok szívesen, vagy meghívlak valamire, vagy főzök is neked. Sokszor szoktam főzni a kicsiknek. De ezen kívül például csatlakozhatsz céhekhez is, ők szintén szállást adnak, meg felszerelést is, és segítik a fejlődésedet is.

by **Akairo** Szomb. Nov. 22 2014, 09:50

Azért sikerül némi biztatást is elérni nálam a lánynak miszerint ha valamit már tudunk akkor azt könnyebben is újra tanulhatom. Ahogy sétáltunk vissza a városba Shu rengeteg mindent mesélt arról mit is csinált és így elég sok mindent is megtudtam róla is. példáúl, hogy szeret rajzolni és fényképeket készíteni és itt kitért arra is, hogy mik azok a kristályok meg a foglalkozások. De emellett rengeteg feljegyzést is mutatott és amibe csak tudtam bel-bele olvasgattam, feltéve ha hagyta. De talán a legérdekesebb a szótár volt amit Timidushoz használta így nem is bírtam megállni, hogy ne kérjem el tőle és ha odaadta esetlegesen még megpróbáltam Timidus nyelvén köszönni neki.
- Te aztán jó sok feljegyzést készítesz. – Kisérem figyelemmel a rengetek iratot. – Ahogy nézem annyira nem sokban különbözik ez a világ a miénktől. – Nézek bele pár jegyzetbe. Elképesztő mennyi mindent leírt és ezt hangosan is kimondom. – Azt hiszem tudom kihez forduljak ha valamiről valamit tudni szeretnék, bár ez eddig sem volt kérdés. – Nekem, mondjuk nem szokásom így leírogatni mindent, amit észben tartok az ott marad amit nem az meg nem. :3
- Remek! Ha van egy kis kezdő tőkém akkor én szeretnélek meghívni téged amiért ennyit segítesz nekem. Ez a legkevesebb. – Teszem hozzá mielőtt még kapásból elutasítana. – Nyilván neked már megvannak a megszokott helyeid így azt, hogy hova menjünk rátok bízom. – Amúgy is bízom a lány ízlésében, meg ha kajáról van szó nem is nagyon szoktam válogatni.
- Azt hiszem akkor majd később elkezdek ilyen küldetéseket és talán megpróbálok becsatlakozni egy céhbe. Jobb társaságban mint egyedül nem igaz? – Nevetgélek. – De azért egyszer majd szívesen megkóstolnám a főztöd. Biztosan nagyon finom. Én egyszer próbálkoztam meg vele egy sulis kiránduláson, vagyis nem kifejezetten egyedül de az valami borzasztóra sikerült. Inkább lett vegyi fegyver mint sem étel így nem is nagyon szoktam erőltetni.

by **Shukaku** Szomb. Nov. 22 2014, 11:19

Folytatás itt. :3

by **Yue** Vas. Nov. 23 2014, 00:39

//Akairo//

Inu-val élünk és...Szóval még élünk. Napról napra úgy érzem, hogy a játékból soha, legalább is ebben az életemben nem juthatok ki. Nem nekem találták ki az e féle játékokat, egyáltalán bármely játékot ami nem társasjáték. -.-"
Az egyetlen dolog amiért még életben vagyok az Inu. Ha ő nem lett volna akkor már rég alulról szagolnám az ibolyát.
-Mi a baj Haruka? -kérdezte Inu az ágy jobb oldaláról.
-Őszintén? *Inu bólogatott* Az a bajom, hogy félek, hogy nem jutok ki innen. Mintha lehetetlen dolog lenne a Sword Art Online-ból kijutni.
-Valakinek tényleg lehetetlen. De neked nem lesz az. Ugyan talán te a legbénább emberek közé tartozol akik ebbe a világba valaha betették a lábukat, de nem adod fel egykönnyen.
-Köszi Inu. Egyébként nem megyünk valahova? Most, hogy visszaköltöztünk a fogadóba, ideje lenne csinálni valamit. Választhatsz, hogy mit csináljunk. (bár már tudom, hogy mit fogsz választani)
-Séta, de szerintem ezt anélkül is tudtad, hogy kimondtam.
-Ezt tökéletesen mondtad. Mivel a az erdőben nem sűrűn szoktunk járni így mehetnénk oda. Na?
-Oké.
Eljöttünk a fogadóból és az erdő felé vettük az irányt. És az, hogy nem sűrűn szoktunk erdőbe menni az azt jelenti a mostani helyzetben, hogy a Kezdetek Erdejében még nem voltunk. Kis séta után oda is értünk az erdőhöz.
-Nagy.
-Miért mit vártál egy erdőtől? -.-"
Fogd be Inu!
-Meg sem szólaltam.
-Helyes.

by **Akairo** Vas. Nov. 23 2014, 11:24

Hála Shu-nak rengeteg mindent sikerült megtanulnom nem csak Hawkeról de úgy alap az egész világról. Persze még így is rengeteg minden kell tanulnom és gyakorolnom meg felfedeznem, de azért már nem érzem magam annyira elveszettnek mint legelső alkalomkor és ez miatt nagyon is hálás voltam a lánynak. Jól meg is jegyeztem a szülinapját és majd meglepem valamivel hálám jeléül. ^^
Minden esetre viszont elsősorban most Hawke tanításával kellet foglalkoznom na meg elmélyíteni vele a kapcsolatom így a legtöbb időm az övé volt és kezdem úgy érezni valamilyen szinten azért kezd elfogadni. Mármint jobban hallgat rám, egy picivel persze nem sokkal és igazából nem is akarok vele gazda-állat kapcsolatot. Ma is volt egy kis tervem vele és el fogom vinni oda ahol legelőször magamhoz tértem. Meg ami azt illeti más helyet nem is nagyon ismertem így maradt az erdő. Pedig Shu figyelmeztetett, hogy ne nagyon merészkedjek ki védett területen kívülre de azért még sem élhetem félelemben. Ráadásul most már Hawke-ra se kelet annyira figyelni ,így nem is kellet az ölembe tartanom hanem nyugodtan letehettem a földre, nem csavargott el nagyon. Pár nap alatt rengeteget fejlődött, a kezdeti esetlenségéhez képest. Mikor kikelt alig állt meg a lábán most meg büszkén sétált körülöttem szájában azzal a ceruzával amit a játékos sarokban szerzett.
- Nos pajti, itt vagyunk! Az én kalandom valahol itt kezdődött el. – Állok meg egy ponton mire ő vakkantott egyet. – Nézd! – mutatok egy kisebb föld kupacra. – Azt én csináltam. Csapda lett volna mert nagyon éhes voltam de aztán Shu adott nekem szendvicset így nem is kellet és betemettem. – Magyarázom neki mire ő oda szaladt és elkezdte kiásni a gödröt. – Héé! Ne ásd ki újra! Vagy talán éhes vagy? – Erre a kérdésre vidáman vakogni kezdett amit vehettem igennek így kapott is tőlem néhány finom falatkát. Már fel tűnt, hogy valamivel sokkal okosabb mint egy sima kutya. Könnyebben érteti meg magát és azt teljesen megérti én mit mondok neki.

by **Yue** Hétf. Nov. 24 2014, 17:30

//Akairo//

Bementünk az erdőbe. Szépen volt kidolgozva. De mi mást is várhattam volna a Sword Art Online-tól? Ha nem lennék bezárva a játékba akkor egy zseninek mondanám Kayaba bácsit nem pedig egy őrült zseninek. Mondjuk azért nem haragszom Kayaba bácsira valamiért. Vajon Kayaba bácsi is játszik a jákékban? Kicsi rá az esélye de lehetséges. Fejlődnünk kéne Inu-val, de sajnos nem annyira könnyű, főleg, hogy nem tudok jól harcolni + egy kicsit félek, de tudom, hogy Inu megvéd engem.
-Inu, jó ötlet volt a 10-es szintre lépnünk?
-Miért kérdezed, van valami baj vele?
-Timidus szerint nem volt jó ötlet, és talán, ismétlem, hogy csak talán, igaza volt.
-Miért lenne igaza annak a sárkányocskának?! Csak abban volt igaza, hogy nincsen annyi tapasztalatunk mint egy normális 10-es szintűnek. Egyébként meg így is nagyon lassan lépünk szintet, szóval jó ötlet volt. Timidus az könnyen beszél mert em tud semmit rólunk.
-E-Ez igaz...
-Na látod!
-Na, hamár itt vagyunk akkor ne gyakoróljunk egy kicsit?
-De, úgy sem szoktunk sokat gyakorólni. Miket beszélek? Egyáltalán enm szoktunk gyakorólni!
-Ez igaz. ^^" -Ez ijesztő!
-Mi ijesztő?
-Nem vetted észre? Nem veszekedtünk vagy kiabáltunk egymással.
-Jéé, tényleg! A hideg futkos ettől a hátamon!
-Ugye, hogy az. Na akkor kezdjük el végre!
Inu aktiválta a képességét és óriás farkassá változott, pontosabban egy 4 méteres farkassá.
A Kezdetek Erdejében ritkán fordulnak elő a szönyek. Nekünk volt szerencsénk egy gyenge szörnnyel összefutni. Ez tényleg nagy mázli!
-Inu, támadás! -az utasításom után Inu megtámadta a szörnyet aki rögtön el is pusztult.
-Ez túl könnyű volt.

by **Akairo** Vas. Dec. 21 2014, 15:22

Ahogy a fiú átnyújtotta Hawkenak az rögtön el is vette tőle majd ő maga is elővett egy szendvicset és leült az állat mellé a földre török ülésben. Mosolyogva nézte végig ahogy Hawke mohón befalja az ételt és ez egy mosolyt is csalt az arcára. Tekintete az égnek meredt. Csak nemrég került be a játékba és még mindig nehéz volt elhinnie, hogy bizony egy másik világba csöppent. Egyszerűen nehezére esett elhinnie, hogy ezt tényleg csak egy álom szerűség, egy virtuális délibáb. Pedig minden annyira valóságos. Persze ha erősen odafigyelt a dolgokra hamar észrevehette, hogy például a fű is pixeles vagy az njk-k robotikus mozgása és beszéde hamar az eszébe jutatta hol is van. Ez azonban Hawkre nem nagyon volt jellemző. Ő másabb volt azoknál a mesterséges lényeknél mint amik a városban van. Sokkal élettelibb volt. Akairo tekintete ismét társára kúszott át aki épp végzett a saját kajájával és vidáman, morzsadarabkákkal valamint vajas szájjal vidáman csóválta a farkát.
- Finom volt igaz? – Kérdezte tőle a fiú és válaszul kapott is egy éles vakkantást amit ő igennek vett. Viszont nem mindenhol volt ennyire békés a helyzet. A fiúnak fel sem tűnt, hogy a közelébe valaki épp harcol ellentétben Hawkel aki hirtelen morogni kezdett majd felpattan és beszaladt az erdő közepébe.
- Várj! – Gazdája követte őt is nem is kellet sok, hogy rábukkanjon azonban nem volt egyedül. Egy lány és egy farkas is volt vele, utóbbinak Hawke szembe állt és hevesen morgott rá.
- Elég! – Szólt rá azonban nem hallgatott rá, továbbra is támadó állásban állt vele szemben. Figyelme most a lányra fókuszált. Kicsit rossz előérzete volt. Timidusra nem volt ennyire mérges Hawke.
- Szia. Akairo vagyok! – Szólalt meg óvatosan majd letérdelt a pet mellé és nyugtatóan simogatni kezdte a hátá.

by **Yue** Vas. Dec. 21 2014, 16:07

-Nem csoda, ez egy annyira gyenge szörny volt, hogy még én is legyőztem volna. De ha még nem mondtam: szép munka volt Inu!
-Kösz. Remélem, hogy ennél azért erősebb szörnyek is vannak itt!
-Én is. De ne aggódj, ha a szörnyek nem jönnek hozzánk, akkor mi megyünk el a szörnyekhez!
-Ezt megbeszéltük!(Haruka, látogatók jöttek.)
(Észrevettem Inu.) -válaszoltam gondolatban Inu-nak.
Inu az óriás farkas módból visszaváltozott bébi farkasba.
(Ch...Utálok bébi szinten lenni!)
(Tudom, de téged ismerve amikor kölyök szintre lépsz majd, akkor meg azt fogod mondani, hogy utálsz kölyök szinten lenni.)
(Ezt tökéletesen mondod.)
Hátrafordultam és megláttam, hogy kik jöttek a közelünkbe. Egy fiú és egy kutya, de nem sima kutya, biztos egy ritka pet. A kutya bébi szinten van, mint Inu. Nagyon aranyos kutyusnak néz ki, de nem édesebb mint Inu!!!
Mindenkinek a saját petje a legaranyosabb, habár vannak kivételek, ha egy pókot és egy kutyát kellene összehasonlítani akkor egyértelműen a kutya nyerne.
A kutya rám nézett. Én erre egy kedves mosollyal válaszoltam, a farkas után a kutyákat szeretem a legjobban, olyan helyesek.
A fiú bemutatkozott, majd letérdelt a társa mellé. A fiú neve Akairo.
-Szia, én Nanami Haruka vagyok! -mutatkoztam be Akairónak, közben Inu mellém sétált.
-Én meg Inu!
-A társadat, hogy hívják? -kérdeztem Akairót.

by **Rey** Vas. Jan. 04 2015, 21:54

/Ozirisz/

Kicsit hűvöskés napra ébredt Rey de ez nem tántorította el attól hogy ki mennyen egy nagyot sétálni a kezdetek erdejébe. El is indult hogy minél gyorsabban ki érjen, de előbb még beugrott egy közeli szakácshoz hogy vegyen egy kis eleséget, hátha megéhezik a nagy sétálásban. Út közben sokat nézelődött és gondolkozott.
-Lehet hogy meg kellene próbálja bekerülni egy céhbe, de kicsit tartok tőle hogy nem fogadnának el mint tag. Ugyan szeretek csoportosan harcolni, a képességem is erre épül, de sajnos nem vagyok annyira magabiztos mint amennyire lehetnék.-
Gondolta Rey miközben egyre közelebb ért a kezdetek erdejéhez. Mikor odaért kicsit elcsodálkozott hisz nem nagyon látott még ekkora erdőt. Mikor belépett az erdőbe nagyon csodálkozott hogy milyen szép látványt is tud nyújtani ez a világ, talán még valósághűbb is mint a valóság. Legalábbis Reynek sokkal jobban tetszett itt mint kint, itt volt kiért harcolnia, volt motivációja arra hogy minél erősebb legyen. Mikor már viszonylag mélyen az erdőben volt úgy gondolta mi lenne ha találkozna valakivel az erdőben és együtt csodálhatnák a tájat. Mire ezek a gondlatok végigfutottak az agyán a távolba meg is látott valakit, de nem volt neki túl ismerős. Az lett volna igazából a furcsa ha ismerős, hisz ebben a világban szinte csak Daneet és Himét ismerte. Mikor kicsit közelebb ért látta hogy egy igen magas embert. Elővigyázatosan ugyan de mégis a szokásosnál határozottban ment közel hozzá és köszönt neki.
- Üdv! Rey vagyok benned kit tisztelhetek?
Tette fel a kérdést a tőle telhető legilledelmesebb módon. És csak remélte hogy nem veszi zokon az idegen a megszólítást.

by **Ozirisz** Kedd Jan. 06 2015, 02:52

Ismét egy új nap. Szokásos reggeli kávé, amit egy második, azt pedig egy harmadik követett. Nem vittem túlzásba az alvást, és kávé nélkül nem indul a nap. Ahogy az utóbbi időben mindig. Nem, nem farmoltam az éjszaka közepén, nem minibossokat próbáltam meg egyedül lecsapni, sem bármi hasonló tevékenység. Szimpla alvászavar. Már ha lehet annak hívni, amikor alig tíz perces részletekben bólogatok hol többet, hol kevesebbet, amíg fel nem riadok. Nem a zaj, vagy a ricsaj, amire a legtöbben panaszkodnak. A rémálmok. A folyton-folyvást visszatérő rémálmok. Mintha a rendszer is kínozna? Vagy csak arra próbál meg rávenni, hogy továbblépjek? Nem mintha bármi is segíthetne... "Amikor az életpontotok eléri a nullát..." hasított elmémbe Kayaba Akihiko mondata a megnyitókor. És a következő pillanatban láttam Judyt pixeleire hullani... És felébredtem. Újabb elbóbiskolásomra hasonló jelenet, csak Ai Hane volt a főszerepben. És így megy ez, napról napra. Bár sosem tudtam, hogy pontosan mi is történt velük, csupán azt, hogy nincsenek többé. Nem tudtam megvédeni anno Ai Hane-t sem, ahogy Judyt sem. Ai Hane halálán is csak látszólag tettem túl magam, de Judy elvesztése már betette nálam a kaput. Csupán azt nem értem, hogy Kayaba engem miért hagy még életben, amikor túl sok hangulatom nincs hozzá...
Miután bedobtam a reggeli kávémat és a szokásos utam a Black Ironban, elindultam kifelé a városból. Kivételesen nem volt nagy tömeg sem az utcákon, sem a mezőségen, sem az erdőben, sehol. Biztos mindenki vagy pihen, vagy a felsőbb emeleteken teszi a dolgát. Kicsit jót tett most a magány, és a nosztalgiázás. Nem tudom, mennyit császkáltam az erdőben, de néha-néha kicsit megállva elmosolyodtam, ahogy egy régi emlék felelevenedett az ismerős terepen. Aztán pár másodperc múlva ismét elszomorodtam. Valamikor még minden más volt. Itt ismerkedtünk meg Ai Hane-vel, ebben az erdőben. És most mégis olyan más... Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem az erdő változott meg, csupán üres...
Aztán az elmerengésből egy váratlan esemény zökkentett ki. Egy hang a hátam mögül. Megfordultam.
- Szia Rey! Ozirisz vagyok a Justice League céhből - mutatkoztam be én is. Majd pár másodperc csend után újra megszólaltam - Mi járatban errefele? - tettem fel a kérdést, talán nem veszi tolakodásnak. Puszta kíváncsiság, de időnként túlzásba viszem. Meg persze most eléggé meglepett a srác, hisz a városkaputól kezdve egyetlen egy játékost sem láttam, se közel, se távol. Máskor pedig messziről lehetett látni, hogy itt-ott egy szóló játékos, vagy egy kisebb csapat farmolja a mobokat. Mintha találtak volna egy jobb vadászmezőt, vagy csak beleuntak... De legalább a pixelmalacoknak nem kell aggódniuk, hogy pixelporkölt lesz belőlük. Jobban belegondolva, malacokat is alig láttam errefelé, csupán hébe-hóba... illetve inkább hóba, mert hó az esett, de hé az nem... De tény és való, számomra ez az erdő bennem akkor is az üresség érzetét kelti.

by **Rey** Szer. Jan. 07 2015, 19:14

Mikor Ozirisz megfordult Rey kicsit meglepődött, nem ilyesmire számított.
- Őőő.... hát... én csak szeretek itt sétálgatni és gondolkozni. Általában itt szoktam felkészülni a nagyobb küzdelmeimre, hisz mostanában elég kevesen járnak errefelé. Kicsit meg is leptél hogy te itt vagy. De modortalan vagyok... remélem nem gond ha tegezlek. Szóval téged Ozirisznak hívank és a Justice League céhbe vagy tag.
Rey kicsit irigy volt Ozira hogy neki sikerült bejutnia egy céhbe, de ezzel egyetemben tisztelte is ezért.
- Ez elképesztő... biztos nagyon magas szintű vagy, amitől egyre kevésbé értemhogy vajon mi szél hozhatott errefelé, csak nem régi emlékek vagy te is szeretsz egyedül gondolkozni, kikapcsolódni?
Rey próbált nem nagyon furakodó lenni de nagyon kíváncsi lett hogy ki is igazából Ozirisz.
- Én kardforgató vagyok, főként supportnak mondhatnám magam de a berserker típusból szeretek a harc közepébe csöppenni, de fontosnak tartom a társaim épségét. Bocsi hogy ennyit beszélek, de nagyon kevés ismerősöm van itt...
Ahogy Rey gondolkozott hirtelen csak Danee és Hime ugrott be neki, no meg persze Katha.
- Igazából közelebbről Himét ismerem... És jó magam sem tudom miért mondok el ennyi mindent magamról egy lényegében ismeretlennek... valahogy nem tudom olyan megbízhatónak tűnsz vagy nem tudom...
Gondolkodott hogy vajon tényleg miért is árul el ilyen végülis bizalmas dolgokat magárol, hisz ki tudja lehet hogy ellenség, vagy lehet hogy azért van itt hogy kezdőket öljön meg, de ezt még Rey sem gondolta komolyan. Hallott már a Justice League céhről és nagyon becsületes harcosoknak tűntek. A vezető neve most nem is ugrott be neki de mintha hallotta volna a legendás katana kapcsán. Nem is nagyon emésztette tovább ezt a gondolatot hisz már alig várta hogy többet tudjon meg az eddig még ismeretlen játékosról. Remélte hogy jól ki fognak jönni egymással.

by **Ozirisz** Vas. Jan. 18 2015, 19:13

Mint kiderült, Rey is csak gondolkozni jött errefele. Elég sok minden történhetett itt, ebben az erdőben az elmúlt évek folyamán. Kezdetek Erdeje... a hely, ahol az új kezdetek várnak... Csak épp arra nem számított az ember, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is...
- Ismerős jelenség - válaszoltam a srácnak - Engem is sok emlék köt ehhez a helyhez, ahogy szinte mindenkit. Nem gond, sőt... egyszerűbb a tegeződés.Ebben a világban mindannyian egyenlőek vagyunk, függetlenül kortól, társadalmi helyzettől, és minden egyébtől.
Aztán kicsit meglepődtem, hogy kapásból "nagyon magas szintű"-nek lettem titulálva, holott ez koránt sem van így. Még a frontharcosok szintjét meg sem közelítem. Talán ahhoz elég lenne, hogy a frontvonalra kijussak, de a vezérharcon legfeljebb csak nyílfogó lennék. Akik a megnyitó után nem kerültek mélyálomba, jobban elhúztak szintek és felszerelések terén is. Bár a felszereléseim nekem is hála a Ligának elég jók, de a szintek behozása... Hát, az nem egy-két napos dolog lenne. Aztán Rey az ittlétem okáról kérdezett.
- Talán ez is, talán az is. Hosszú út áll már mögöttem, és időnként meg kell állni, és átgondolni a dolgokat. A múltat, a jelent, és a jövőt. - válaszoltam a srácnak.
Aztán a kis meglepődésből hirtelen nagy meglepődés lett, hogy egyre több információt mondott el, beleértve a kasztját és a harcmodorát. Ez olyasmi, amit nem szokott az ember csak úgy elfecsegni, főleg nem olyasvalakinek, akivel először beszél.
- Egy tanácsot azért hadd adjak: Ezeket a dolgokat jobb, ha nem hangoztatod, főleg nem idegenek előtt. Bár én nem szándékozok visszaélni vele, de mások lehet, hogy igen. A szintek, a harci adatok, a képességek... Ezek a legfőbb értékei minden embernek ebben a világban. Ha ezek rossz kezekbe kerülnek, jó esetben csak jogtalan előnyt szerez veled szemben egy párbajon... De lehetnek rosszabb esetek is... - magyaráztam Reynek az ittlét egyik legfontosabb szabályát. Vajon hányan kerültek áthúzásra hasonló okból azon a táblán? Vajon ők is köztük vannak? Mi történhetett velük?
Azon, hogy Himét ismeri, felkaptam a fejem - Áh igen, őt én is ismerem. Küldetéseken néha összefutok vele, bár a legutóbbi közös küldetésünk óta nem láttam. - de szerencsére időben jött a segítség Salazar börtönébe, és kijutott. Viszont ott sem mindenki volt ilyen szerencsés. Egy fazon már az elején elpixeleződött, mire feleszméltünk volna. És a lány, aki Husit védte a végsőkig, pont annak a nagydarab mobnak esett áldozatul, pedig már ott volt a felmentősereg... A sok értelmetlen halál, ami körülvesz minket. Szinte alig vannak páran, akik nem vesztettek el még senkit...
- Mi újság van mostanában Himével? - tettem fel végül a kérdést, majd vártam Rey válaszát.

by **Rey** Kedd Jan. 20 2015, 20:14

Nagyon megörül Rey hogy Ozirisz nem foglalkozott a formalitásokkal, és tegeződhettek, és a fiú gondolkodás módjában is volt Rey számára szerethető.
- Igen ebben egyet értünk, lehet akármi, akármilyen pörgős is az élet igen meg kell állni és átgondolni nehogy valamit meg kelljen bánni.
Mondta Rey Ozinak.
- Igen tudom, köszi a tanácsot... de általában nem is fecsegem ki az ilyen hát... hogy is mondjam.... titkaimat ha lehet ezt így hívni... de te valahogy más vagy mint az átlagos játékosok... olyan nem is tudom milyen érzésem fogott el de úgy éreztem benned megbízhatok.
Mondta teljesen nyugodt hangon.
- Himével, egy ideje nem találkoztam. Legutóbb egy miniboss harcon tanította meg a játék főbb alapjait, de azóta már kicsit más a helyzet... azóta sok minden történt.
Próbálta nem túlbeszélni a magát, és figyelni a fiúra is, mert úgy tűnik hasznos tanácsokkal is el tudná látni Reyt és azon gondolkodott hogy ezen a lehetőségen kapni is fog és kicsit a kovácsolás után fog érdeklődni.
- Bocsi... szabad egy kérdését? Nem vagyok túl tapasztalt a jártasságok terén... tudnál nekem mesélni egy picit a kovácsolásról, vagy az érclátásról? Szeretnék fegyverkovács lenni hogy segíthessek a következő generációknak, de nem nagyon tudom még hogy ez hogyan oldható meg. Vagy egyáltalán megoldható-e... és abban sem vagyok biztos hogy ha vásárolok akkor melyiket érti meg előbb az érc látást vagy a kovácsolást... te tapasztaltabban tűnsz mint én tudnál nekem ebbe segíteni?
Próbált azért valamennyire szépen fogalmazni a fiú, ám ez nem mindig jött neki össze és ebben most sem volt teljesen biztos.

by **Kazuma** Hétf. Jan. 26 2015, 18:25

Katharina

Hátradőltem és a gyertya fényében, csendben gondolkodva nézegettem a fotót. Hat játékos van a képen, de ötnek közülük már át van húzva a neve. Mindegyiket az emlékezetembe véstem. Balra Takumi áll félszegen és talán kicsit el is távolodna a többiektől, ha nem fonódna egy kar a vállaira. A kar gazdája persze ki más lenne mint a jól ismert Kaito? Széles vigyorral próbálja megakadályozni Takumi szökését, miközben a másik karját Chiaki vállain pihenteti és ezzel el is értünk az egyetlen élő taghoz, visszafogott, de széles mosollyal ölelte át a két fiú derekát, ugyanis míg a balját Kaito foglalta el, addig jobbról Kabuto húzta magához közel, aki bár szintén mosolygott, mégis sokkal komorabbnak látszott a többieknél. Végül a kép jobb oldalán kicsit elkülönülten, Hotaka és Sadao vigyorgott cinkosan, hátulról egymás feje fölé emelve két ujjukat, szamárfüleket varázsolva egymásnak, miközben szabad kezeikkel az oldalukon logó kardjaik markolatát fogták. Egyedül Shigeru hiányzott a képről. Logikusnak tűnt, hogy később csatlakozott, vagy talán ő fényképezett a kristállyal? Ebben már nem voltam biztos. Érdekes így együtt látni őket a képen, miközben mind – látszólag - gondtalanul bohóckodnak. Korábban csak a dühtől, szégyentől, vagy épp a reményvesztettségtől csillogó szemeiket volt alkalmam látni. De ahogy mondani szokás, aki ölni készül, készüljön fel, hogy megölhetik. A kép olyan volt, akár egy befejezetlen lista. Egy lista azokról, akiknek ideje eltűnni a világból és bizony jól haladtam ahhoz, hogy az utolsó név is eltűnjön lassan. Letettem a durva, egyenetlen asztalra és elgondolkodva néztem a falon lógó képeket. Mind Kaito rajzai voltak, emlékeztetők egy másik világról, egy másik életről és ahogy elmélyülten tanulmányoztam a képeket, döntésre jutottam. Szükségem van emberekre. Továbbra is növelnem kell a tétet. Két ujjam közé csíptem a gyertya lángját mire teljes sötétség borult az apró helyiségre.
A már szinte védjegyemmé váló fekete holló alakjában repültem a fák között, hogy elérjem a nem túl messze húzódó Kezdetek Városát, mikor neszezésre lettem figyelmes. A fejemet a hang irányába fordítottam és nagy csapkodással kapaszkodtam meg egy faágon. Nem vettem fel a valódi alakomat, madárként ugyanis könnyebb volt megfigyelni az alattam kibontakozó jelenetet. Egy zöld indikátoros ismeretlen céhlógóval ellátott lány sétált gyanútlanul, de a látásommal hamar kiszúrtam több halkan mozgó alakot is körülötte. Egy vörös és pár zöld, egy számomra szintén ismeretlen céhjelzéssel a fejük felett. Már leírtam a lányt és repültem volna tovább, mikor csördült a lánc és a lány ügyesen kitért előle, majd magabiztosan szembenézett a támadóival. Talán mégis maradhatok még egy kicsit...

by **Angelica Katharina** Hétf. Jan. 26 2015, 18:56

Kazuma

Hiába a túlerő. Hiába a keménység. Hiába minden. Sorjára végeztem mindegyik támadómmal, még ha ebből az utolsó már csak egy egyszerű kivégzés volt. Mosolyogva indultam, hát ismét útnak, mikor már az összes pixel eltűnt. Finoman, de azért élvezettel húzom végig a nyelvemet a fegyveremen, majd egy csókot nyomok rá.
- Jaj de imádlak téged te szemét disznó. Még sosem élveztem ennyire a harcot. – mondom mosolyogva csak úgy magam elé.
A szívem még mindig szinte a torkomban dobogott. De ez nem a rémület okozta sokk, hanem az izgalom, a mámorosító feszültség, a szabadság, mikor kitörök a béklyóból. Ez az igazi akció. Nem az, amikor egy mobot ölsz meg. Az aréna ehhez képest semmi. pedig hát 3.-ként jó pár harcot lejátszottam, az már biztos. De egyik sem volt ilyen adrenalinnal teli, és kétirányú. Jobban mondva 5 irányú. Mert jóformán elég sokon múlhatott volna, hogy milyen sorrendbe megyek végig rajtuk. De hát ez van. Ők halottak, én élek. Bár egyelőre az életem még eléggé lyukacsos. Hm.. Lehet, hogy potiznom kéne? Végül is az a biztos, de hát, na. Így lehet, egy butuska játékos megint nekem esne. És akkor eldádázhatnám a vörikét. Vagy zöldikét. Mostmár az sem érdekel, hogy zöldség-e az ileltő, vagy paradicsom. Bár mondjuk azért, még át kéne, gondolnom mit fogok mondani Daneenak. Hm.. Lehet az igazat kéne mondanom… legalábbis természetesen csak nagyjából. Egy-két részletet tuti nem árulhatok el, különben nem biztos, hogy a céhben maradhatnék. És hát az se nekem, se Daneekámnak nem lenne jó. Egek hogy is bírná ki nélkülem, ebben a zord és kegyetlen világban, ahol bárki hátbaszúrhat….

by **Kazuma** Hétf. Jan. 26 2015, 19:52

A harc meglehetősen kiegyenlítetlen volt, bár nem olyan módon mint azt vártam. A lány mutatott némi tehetséget, míg a másik céh tagjai, még gyakorlóbábúhoz viszonyítva is kritikán alulian teljesítettek. Kis híján hangosan felnevettem, mikor arra gondoltam, hogy ezek fejvadász céhnek nevezték magukat. Még a hűtőben álló tej levadászását sem bíznám rájuk. Mire elérnének vele hozzám, rég tönkremenne. Na, de visszakanyarodva az eseményekhez, az utolsó nyamvadék is hamar lenullázódott és a lányt látszólag cseppet sem zavarta, hogy az indikátora zöldből egy csapásra vörösre váltott. Most már valóban felkeltette az érdeklődésemet. Talán hasznomra lehet. Széttártam a szárnyaimat és körkörösen ereszkedtem le a fa törzse körül. Mikor a lábaim talajt fogtak, kikapcsoltam a képességemet és immár emberi alakban, háttal a fának támaszkodva, összefont karokkal figyeltem a háttal álló lányt. Már épp indult volna, mikor fölényes hanghordozással megszólaltam.
– Egészen szép műsort adtál. Bár ami azt illeti, egy halom szerencsétlenség volt mindegyik. - vontam vállam. - Viszont elkövettél egy igencsak veszélyes hibát. - fűztem hozzá majd élesen füttyentettem, mire a távolodó pet rám nézett. A fejemmel alig láthatóan intettem neki, mire elindult felém. - Az idomárok sokféleképpen jelenthetnek veszélyt. - guggoltam le a megérkező és farkát csóváló farkashoz és a jobbommal elkezdtem vakargatni a füle tövét. - A petjeik nem pusztán fegyverek. - kezdett el átalakulni a bal karom. - A legtöbbjük elég értelmes ahhoz, hogy kommunikáljon, sőt... érzelmeket szimuláljon. - a farkas játékosan a jobbom után kapott, tudomást sem véve a másik kezemről. - Életben hagyni a petet olyan, mint megkímélni egy bosszúszomjas ellenfél életét... - a Parazita lecsapott, földhöz szögezve az állatot, aminek csak egy rövid panaszos nyüszítésre maradt ideje, mielőtt pixelfelhővé alakult. - öngyilkosság. - fejeztem be átszellemülten, majd a rövid bemutató után felálltam és komolyan a lány szemeibe néztem.
– Pusztán jó tanács egy tapasztalt farkastól.

by **Angelica Katharina** Hétf. Jan. 26 2015, 21:41

Egyik pillanatban a ember hangját hallom meg, nem a sajátomét. Kivételesen nem gondolkoztam hangosan.
- Hm? – fordulok meg határozottan, megmozgatva középső ujjamat, hogy kicsit megrázódjon a fegyverem, ezzel kényelmesebbé vált.
Ahogy kiejtette a szavakat elmosolyodok.
- Oh mennyire egyetértünk. – majd csodálkozó arcot produkálok, és mintha nagyon kíváncsi lennék, bal kezem ujját szám elé megdöntöm fejemet jobbra – Hibát? Én? Ó?
Érdekes figura ez a srác. Maszkot viselt, ráadásul vörös indikátor volt a feje felett. Nem éreztem eddig a jelenlétét. Bár mondjuk nem is nagyon kerestem, vagy éppen figyeltem. A srác füttyentett egyet, mire egyszer csak hirtelen mozgást vélek felfedezni a távolból. Végül egyszer csak az előbbi farkaska közelít a sráchoz.
~ Hm… ja hogy a pet lett volna a hibám?
Magamban forgatom a szemeimet, de kifelé úgy tűik, mintha nem igazán érteném a dolgokat. Bár azért sosem voltam az a legnagyobb színész, szerintem eddig sem győztem meg túlságosan. A srác még kezdett magyarázni valamit, de szemem sarkából a bal kezét kezdtem el nézni, mely furcsán kezdett el viselkedni. Hm… érdekes… talán tennem kéne egy próbát… ha az item talán el tudnám passzolni jó pénzért. Tekintetem máris ráugrik a fiú tekintetére, és szinte már csak az alkalmat vártam. Egyszer csak azt veszem észre, hogy a fiú a farkas felé tekint. Megcsillan szemem ebben a pillanatban. Néma lépés balra, és Lopakodásom aktiválódik. Szinte árnyékról árnyékra haladok, majd végül a srác lesújt. És szökkentem is. Éppen ő fordulna vissza, amikor bökőmmel őt veszem célba. Oldalról próbálom lecserkészni. Persze megvan rá az esély, hogy blokkolja a csapásomat. De ebben a helyzetben, csak a bal kezében lévő fegyverrel lenne képes elvileg. Ha nem is sikerülne a rohamom, akkor legalább meggyőződnék. Persze ha balul üt ki a dolog, akkor mosolyt varázsolva az arcomra hátrébb lépek egyet, kettőt.
- Wooow tényleg nagyon ügyes farkas-san. Szóval tényleg nem kamuzott, hogy van tapasztalata.
Most jobban tudtam leplezni valódi érzéseimet, de a kapzsiság fénye azért alig egy másodpercre átcsillan a védelmemen.

by **Ozirisz** Szer. Jan. 28 2015, 17:38

- ... nehogy valamit meg kelljen bánni... - ismételtem meg Rey szavait, közben ismét az egykedvűség lett úrrá rajtam - egy rossz lépés végzetes következményekkel járhat, annak ellenére, hogy sokak szerint a SAO csak egy játék...
- Mitől vagyok én más, mint az átlagos játékosok? - kérdeztem vissza hirtelen - és miért tűnök megbízhatónak már egyből. Igaz, nem szoktam másoknak ártani, sem kihasználni bárkit is, de látatlanban ilyet megállapítani... érdekes. Talán van emberismeret jártasság is? - tettem fel a kérdést. Nem ez lenne az első eset, hogy meglepődök egy olyan jártasságon, ami már valószínűleg a megnyitókor is létezett...
- Hime... és a minibossok... akkor mit sem változott... - eszembe jutott, amikor beestünk annak a batárnagy farkasnak a barlangjába, és simán lecsapkodta az egész falkát szinte egymaga. Igaz, akkor még sokminden más volt. A kataklizma előtti boldog békeidők, mielőtt szembesültem volna az élet árnyékos oldalával...
Aztán a fiú a kovácsolásról kérdezett.
- Szívesen segítek. Bár nekem nem kellett választanom a két jártasság között, mert volt aki segített. Amikor a jártasságtanító NPC-knél tébláboltam, oda-vissza az érclátásos és fegyverkovács közt, Hinari kisegített, hogy mindkettőt meg tudjam venni. Pedig akkor még nem is voltam céhtag. Viszont, ha választani kellene, akkor mindenképp az érclátás a célszerűbb. Hiába tudsz kovácsolni, ha nincs hozzá nyersanyagod. - kezdtem el magyarázni az ifjú tanítványnak - Amint megvan az érclátás, kapsz mellé egy csákányt, amivel be tudod gyűjteni a fémeket. Küldetéseken, délutáni sétákon, ha meglátsz a domboldalba egy vasércet, vagy egy koboldokkal teli barlangban egy bronzércet, hamar össze tudod szedni. Viszont azt jó, ha tudod, ritkán fordulnak elő újra ugyanott az ércek. Szinte mindig máshová generálja a rendszer, de ha megvan a jártasságod, akkor könnyedén ki tudod bányászni, és utána vagy kovácsolsz belőle valamit, vagy akár el is adhatod. - majd egy pár másodperc után folytattam - A kovácsolás viszont már kicsit összetettebb. A recept a készítendő tárgyhoz egy útmutató, miből mennyi kell, és hasonlók. Küldetések befejezésekor vagy piacon tudsz szerezni, viszont fontos, hogy nem elég kívülről megtanulni a receptet, nálad is kell lenni. - majd egy újabb levegővételnyi szünet - Ha komolyabban bele akarsz merülni a kovácsolásba, akkor nem árt egy műhely is, kényelmesebb, mint a városokban levő mindenki által használható műhelyekben kivárni a sort...
Ha bármiben kérdésed van, csak egy szavadba kerül - fejeztem be végül a gyorstalpalót, és annak ellenére, hogy Rey értelmes srác, lehet, hogy rosszul magyaráztam, vagy valamit kifelejtettem, ami számomra egyértelmű, de másnak lehet, hogy nem... sosem voltam valami jó tanár, de legalább a szándék megvan, az a lényeg.

by **Kazuma** Csüt. Jan. 29 2015, 21:07

Nyugodt tárgyilagos hangnemben magyaráztam, majd ugyanezzel a nyugodtsággal takarítottam el a gyilkosságok utolsó jól látható nyomát. A lány erősen mesterkélt megnyilvánulásai ugyan nem tetszettek túlzottan, de egyelőre figyelmen kívül hagytam őket. Lesz még időm eldönteni, hogy illeszkedik-e a terveimbe, vagy épp időpocsékolás volt-e megállnom itt.
Egy pillanat alatt jöttem rá, hogy valami nem stimmel. Lopakodás és ügyesség? Mindkettőben jó lehet. Mire észrevettem, hogy elindult, már majdnem el is ért. Azonban túl lassú. A lopakodása csak egy pillanatra tudott megzavarni, így volt időm reagálni a megmozdulására. Ránéztem és mikor a fegyvere már éppen elért volna, aktiváltam a harmadik képességem. A fegyver akadálytalanul siklott át a testemen, ahogy eggyé váltam az árnyékkal, de nem vártam meg, hogy legyen ideje bármit is reagálni a képességemre. Abban a pillanatban, ahogy aktiváltam, átsiklottam rajta és a háta mögött öltöttem újra testet. Jobbommal hátulról elkaptam a nyakát, mielőtt egyáltalán megállíthatta volna a lendületét és ezt kihasználva olyan erővel csaptam neki a fa törzsének - ami előtt korábban még én voltam – hogy nem csodálkoztam volna, ha veszít pár életpontot. Persze a mozdulat közben nem engedtem el, hanem továbbra is a nyakánál fogva nyomtam neki a fejét a fának. A Parazita hegyét a szeme elé tartottam, alig egy-két centiméterre - jelezve, hogy egy rossz mozdulat és egy fél pillanat alatt a támadói után küldöm. Leplezetlen dühvel sziszegtem bele a fülébe.
– Tudod te, hogy ki vagyok!? - szorítottam össze az ujjaimat a nyaka körül, mintegy nyomatékosításként. - Még egyetlen apró mozdulat amire nem adtam engedélyt és abban a pillanatban megöllek. Világos voltam? - egy másodpercig még szorongattam, majd hirtelen eleresztettem hátraléptem.
– Nem szórakozni jöttem ide, mint az a csapat idióta. - jelentettem ki hűvösen. - Olyanokat keresek, akik képesek használni az eszüket és a fegyverüket ha kell, de kezdem úgy érezni, hogy te nem ütöd meg a mércét...

by **Angelica Katharina** Pént. Jan. 30 2015, 14:58

Nem érzékeltem észlelést, így pedig a Lopakodásom aktív maradt elvileg. Elmosolyodok, ahogy előbbre szökkenek, és lecsapok. Ám a srácon egyszerűen csak átnyúltam. A lendület vitt tovább, és kis híján eltanyáltam.
- Hátátátátá…. – mondom, ahogy próbálom megőrizni az egyensúlyom.
Ekkor jut eszembe, hogy megfeledkeztem a srácról. Ő azonban még gondolt rám a drága. Mielőtt rendbe kaphatnám magamat, ő elkapott. Megmarkolta a nyakamat, és hát elég durván. Bár nem fájt, azért az is elég durva volt, hogy utána továbbvitte a lendületem, és jószerével felkent a fa törzsére. Akkora erővel csapott neki, hogy szinte már csillagokat látok. Oldalra fordítom a fejemet, amennyire tudom, és a bal kezén lévő pengét kapom csak a szemem elé. Egy „cöh” hagyja el a számat, majd nyugodt tekintettel bámulok a pengébe. Nekiáll hadoválni. Figyelmeztetett, majd végül eleresztett. Mivel eddig ő nyomott a fának, úgy most sikerült elvesztenem az egyensúlyomat, és hátrafelé kezdtem el szökdelni, de végül csak nem estem el. Kicsit megmozgatom a nyakamat. Végül mikor befejezte, csak elmosolyodok.
- Ugyan már ne hadoválj itt nekem marhaságokat. – majd elkomorodok – Ha tényleg úgy véled, hogy fölösleges rám pazarolni az idődet, már lesújtottál volna, de nem tetted. Vagyis van belőle hasznod, hogy életben hagyj. Mellesleg az első kérdésedre őszintén szólva van sejtésem. Hallottam egy maszkos árnyharcosról, aki egy aréna harcot kivégzéssé változtatott. Bár én nem láttam magam, csak a szóbeszédből hallok infókat. Mellesleg bármennyire nem látszik, elég jól bánok a fegyverekkel. Mondj bármit, én úgy vettem észre, hogy közel voltam ahhoz, hogy eltaláljalak, vagyis a fegyverkezelésem közelít a tiédhez. Ha végre T2-es cuccokhoz is juthatnék, már biztos képes lennélek megszorongatni, még ha legyőzni nem is. – mondom határozottan - De pechemre a farkasos csajszi csak nyersivel együtt kovácsol, én meg nem dúskálok azokban, pedig már 3 szint óta hordhatnám végre a T2-s dolgokat… - mondom majd végül a srác szemébe nézek összeszűkült szemekkel – Nos akkor… Most hogy szétjártattam a számat halljuk… mi az az ok, amiért életben hagytál? – fonom karba végül kezemet.

by **Kazuma** Pént. Jan. 30 2015, 17:14

Miután befejeztem, elengedtem és elégedetten figyeltem, ahogy próbálja visszanyerni az egyensúlyát. A történtek ellenére viszont láthatóan sikerült megőriznie a hidegvérét és felfogni a helyzetét, ami kezdetnek nem volt egy rossz dolog. Türelmesen hallgattam, ahogy beszélni kezdett. Nem mozdultam, nem tettem semmilyen gesztust míg be nem fejezte. Talán mégsem olyan bolond a lány. A meglátásai nagyjából helytállónak tűntek. Amit rólam tud édeskevés, de ez nekem nem jelentett problémát. Valóban ügyes, de miután elárulta nekem a szintjét, egy gyors fejszámolás után már kaptam némi képet a képességeiről. Persze nem vettem készpénznek a dolgot, de úgy tűnt nem hazudik. Valószínűleg a fegyverkezelés az igazi erőssége, mint sok más harcművésznek is – a fegyvere alapján legalábbis nem tudtam volna nagyon más kasztba sorolni. Azonban volt valami, ami a képességei elemzésénél is érdekesebb volt. Ezt az információt azonban, kicsit később tervezem kielemezni. A légzésem egyenletesebbé vált és a karom lassan elkezdte visszanyerni a barátságosabb formáját.
– Valóban nem akarlak megölni, - szólaltam meg végül tárgyilagos hangnemben. - de ha kiderül, hogy tévedtem veled kapcsolatban, bármikor helyrehozhatom a dolgot. A terveimbe ha nem bánod, egyelőre nem avatlak be, de azt elmondhatom, hogy ezúttal nem egy olyan kis színjátékra készülök, mint ami az arénában történt. Sokan támogatnak már, azonban sosem lehetnek túl sokan. Csak rajtad áll, hogy be akarsz-e kerülni a nagyok játékába, vagy megvárod, míg egy vörösökre vadászó céh aktiválja melletted a börtönkristályt. Persze lehet, hogy te is megszöksz mint én, de lehet, hogy inkább a több tucat vörös közé tartoznál, akik megőrültek és a vesztükbe rohantak odalent. Amit ajánlok, az a kölcsönös segítségnyújtás. Te támogatsz, ellátsz pár jelentéktelen információmorzsával amire szükségem van, én pedig szintén segítek, ha bajba kerülsz. Hatékonyabb, mint a drága besúgóra hagyatkozni. Ráadásul ő sosem emelné fel a fegyverét az életedért. - vontam vállat, ahogy háttal nekidőltem egy fának és hozzá hasonlóan én is összefontam a karjaimat. Érdeklődve vártam a reakcióját, mindenre készen. Abban mindenesetre biztos voltam, hogyha nem tetszik a válasza, akkor egy pillanat alatt megölöm.

by **Angelica Katharina** Pént. Jan. 30 2015, 19:11

- Miért, ha bánnám, beavatnál? – mosolyodok el akaratlanul is a kiszökő kérdésre, de amúgy megvonom a vállam – Sosem voltam túlontúl az az aggódós fajta. Ha el akarnak kapni, próbálják meg, ha képesek legyőzni állok elébe. Ha meg börtönösdit kell játszanom, akkor ez van. Majd kijutok, vagy nem. Ez csak puszta szerencsejáték, az egyik életben marad, a másikat megeszik a nagyhalak. Mellesleg én egy-két ércnek jobban örülnék, hogy végre páncélom is lehessen. Na de.. – összecsapom a tenyeremet, és érdeklődve nekidőlök a fának – Mond, csak milyen információkra vannak szükségeid?
A jobb lábamat nekitámasztom a fának, és érdeklődve nézem a fiút. Valóban jobban örülnék a nyersanyagoknak, de egyelőre csak a bizalmába kell férkőznöm, utána lehet, ki tudok szedni belőle egy-két ércet/növényt, ha szerencsém van. Talán még van is nála… végül is nem mindenki olyan csóró, mint én. Egyelőre viszont meg kell gondolnom milyen kérdésére válaszolok, és azt is, hogy nekem mennyire fog fájni, ha elárulom. Hisz ha olyat árulok el, ami árthat nekem, akkor könnyen hátba szúrhat. Szóval nem én vagyok az egyetlen, akinek el kell nyernie a másik bizalmát. De gondolom, ezt ő is érzi. Most, hogy vörösültem, sokan fognak gyanúsan nézni rám, de ez mit sem számít, amíg ki állnak ellenem az emberek arénában. Ha nem állnak, akkor kénytelen kelletlen muszáj lesz majd tennem ellene valamit, legalábbis valamit, amihez nem kell átmennem Hardcore-ba. Nem vagyunk annyira beképzelt, hogy biztos legyek benne, hogy ilyen kis szinten is ki tudjak állni ellenük. Mondjuk azért kíváncsi vagyok, hogy mennyire állnék helyt. Az biztos, hogy az életem az kevés, de azért…. kíváncsi vagyok.

by **Rey** Vas. Feb. 01 2015, 12:00

/Ozi/

-Mitől vagy más mint egy másik játékos? Erre sajnos nem tudok válaszolni, sokszor hagyatkozom a megérzéseimre mind harcban, mind társalgás kezdeményezés esetén. Általában megfontolom kivel és hol kezdek el beszélni, de mivel már tudom nagy léptekben hogy ki vagy ezért már nem is tartom fontosnak ezt a kérdést. És nincs sajnos nincs emberismereti jártasság, bár igen jó ötletnek tartom.
Majd Ozirisz elmesélte hogy neki mi az állása a vétel esetén, és teljesen logikus következtetése arra az elhatározásra terelte Rey hogy inkább megvárja míg meg lesz az elegendő aranya mint a két jártasság megvásárlásához.
- Köszönöm a kis tájékoztatód, szerintem akkor megvárom hogy legyen elegendő pénzem mind két szakma megvásárlásához. És amit a műhelyről mondtál az nagyon jó hangzik, bár egyelőre nem tudom hogy hol kellene műhelyt nyissak. Egy kis ideje azon gondolkodtam hogy kovácsként csatlakozom egy guildhez, de a kis szintem miatt ez nem megoldható. Nagyából menyibe kerülhet egy műhely nyitás? Gondolom sokáig tart beszerezni minden kelléket, üllőt, meg kohót meg mindent.
Mondta el Rey a véleményét Ozinak.
-Az a célom hogy hozzám hasonló alacsony játékosoknak tudjak elérhető áron jó cuccokat biztosítani, és persze közben szépen lassan felkerülni a frontra is. De az első mindenképp az utánpótlás megerősítése.
Fejtette ki álláspontját.
- Nagyon sok jó kovács van Aincradban, de sajnos a minőséget meg kell fizetni és egy új játékosnak nincs arra pénze hogy megengedjen egy 300 vagy akár 400 aranyba kerülő ritkább tárgyat. De megértem a kovácsokat is hisz valahonnan be kell szerezniük nekik is a ritka érceket és gondolom költséges a bolt fenntartás is, nem beszélve a receptekről.
Fejezte be mondandóját.
- Bocsi kicsit elragadtattam magam.

by Ajánlott tartalom