Solvik Sétálópark

Ozi*


Kivételesen nem megszokott öltözékemben jelentem meg. A szint ezen helye nyugis védett helynek számít, harcra nincs lehetőség. Kivéve, ha direkt kihívást kap valaki. Nyo de, utóbbi időben nagyon sok mindenen kelet gondolkodnom. Ez a hely tökéletesnek tűnt, séta közben át szellőzőm huzatos fejem.
Öltözetem sem a szokásos, ma valahogy más. Eddig a meg szokót cicás kalapban rohangáltam minden felé, de most jobbnak láttam váltani. (Ruha)
~Rengeteg minden van, amit át kell gondolnom és értékelnem magamban. Lassan vissza emlékszek dolgokra, honnan indultam és ki is vagyok még kicsit mindig homályos. Chakna ölelése és kedvessége azóta folyton velem van. Még most is olyan érzésem van, hogy itt van velem. Igen itt is van bent a szívemben. Ahogyan az a perverz Eiki is, és még sokan mások. Apránként sikerült felrázniuk és kiragadni engem abból az állapotból, amibe kerültem. ~
Ilyen és sok más hasonló dolgokon jár a fejem miközben az árnyas fák alatt sétálok. Szem kötöm természetesen a helyén van, még mindig nem tudok elszakadni tőle. Pedig ami egyébként nagy csoda, már egyre ritkában érzem azt szükségem van a ruhadarabra. Még is talán az emlékek miatt még mindig viselem. Fél szemmel a távolba révedek elgondolkodva és figyelem a fák lombjait. Más játékosokat ahogy próbálnak gondtalan életet élni. Khm gondtalan és teljes életet élni, mintha ez lenne a valódi világ.
~Talán nekik van igazuk, ideje lenne végre elfogadnom. Neechan és sokan mások aggodnak értem, közeledni próbálnak még is eltaszítok mindenkit. Nem tehetek róla, vagy nem is talán még is csak. Nem élhetem tagadásban és félelemben le az életem. ~
Ez azért igaz, ide bent ki tudja menyi van hátra a következő küldetés akár lehet az utolsó is. Nem igazán figyelem merre koszálok, nagyon el vagyok magammal foglalva. Néha elmosolyodom, mikor kellemes emlékek jutnak az eszembe. Talán hosszú percek telnek el vagy órák mire meg érkezem a szint egy bizonyos pontjára.
~Oss endig mindig engem szólítottak le, ideje én is meg tegyem. ~
Körbe pillantottam, talán találok valakit, akivel beszélgetni lehet. Meg is pillantok egy idegent egy padon, rögtön nyelek is egy nagyot.
-Bátorság...bátorság.....
Motyogom halkan és lassan elindulok feléje. Talán észre veheti bizonytalanságom, azt, hogy valami nem stimmel velem. Pár apró lépés után már ott állok előtét. Talán még kicsit el is pirultam kisé előre hajtom a fejem, egy rakoncátlan tincs előre csúszik.
- Öhm szii szia....
~ Te jó ég mindjárt elsüllyedek úgy szégyellem magam~
Most várok, és reménykedek, nem voltam túl béna.

Leültem, az engedélyt meg kaptam. Nem is inkább a közeledésem nem lett elutasítva. Nem féltem attól, hogy harap külsőre nem úgy nézet ki. Eikinél pedig biztos nem lehet rosszabb, nem csorog a nyála az idegenek. Lábaim szorosan egymás mellett két kezem a térdeimen. Testtartásomon is látszik kényelmetlenül érzem magam, de nem miatta van. Csak az egész helyzet adja, ha most egy lány lenne a helyén talán ugyan igy viselkednék.
-Se....Seishin.. unity.
Bemutatkozott akkor nekem is bekell, amikor említette melyik céh tagja szemem kisé összeszűkült. Más talán wooaahh húú meg vááá tuti magas szintű vagy. Engem ez hidegen hagyott, jó persze elismerem biztos erősek meg minden. Ugyan akkor sok magas szintű ember, köztük néhány frontos is lenézi az alacsonyokat. Egyesek fennen hangoztatják meg védenek mindenkit, még sincsenek sehol sem. Ahol szükség lenne rájuk és erélyükre. Ahogy lassan emlékeim visszatérnek, és vele együtt változok én magam is sok minden más mellett ezek gondolatok érzések újra elő törnek bennem. Fél szemel rá pillantok, talán más, hogy ezen az emeleten van.
- Nem..nem emlékszem... nem sok minden maradt meg. Azt hiszem akkoriban talán nem is érdekelt.
Annyi meg maradt elégé le volt lakva a hely, romok minden felé. Az is lehet nem erre helyre emlékszem, mert van egy másik szint, ami elég romos és kihalt az hiszem.
- Nagyon sok mindenre kellene emlékeznem, de nem tudok. Még annál is több mindent kell át gondolnom. Van, amit ideje meg próbálnom végre neechan szerint.

- Ohm Igen tényleg azok, Álom is nagyon kedves. Egyszer még egy közös küldetésünk is volt azt hiszem.
Egy kastélyra emlékszem, akkoriban hűvös voltam és szinte megközelíthetetlen. Elbújtam a fal mögé, amit magam köré emeltem. Nem akartam senkit sem közel engedni, és senkihez sem közeledni. Az érzés még mindig bennem motoszkál, a múlt miatt. Az emlékek többsége nem épp kellemes, azért akad jó is köztük.
- Igen, bár nagyon keveset találkoztunk eddig. Régen, nagyon ritkán azt hiszem inkább szinte sose voltam ott.
A név szinte semmit sem mondott nekem, a listán mintha láttam volna. Az hiszem talán céh társak vagyunk, bár lehet tévedek, a fejem, mint a lukas sajt. Több a luk, mint a sajt, vagy is az agy. Lehet virtuális zombi egerek támadtak meg?
- Jó lehet neki, biztos sokat dolgozott azért elérje az a szintet. Ne értsd félre nem irigylem tőle, csak a kemény munkáját csodálom, amit bele fektetett.
Én talán sosem jutok arra a szintre, főleg úgy folyton egyedül vagyok. Kazamatában is solozok mindig, kivéve amikor néhány random ember arra téved. Talán lehet céhes vagyok, még is single playerben nyomom. Azt hiszem erre is meg van az okom, de... talán butaság az egész.
Válaszára enyhén meg rázom a fejem.
- Én csak át utazóban voltam itt. Akkoriban, úgy emlékszem sose voltam sokáig egy helyen. Valahol tovább maradtam az egy fogadó csendes sarka volt.
Fél igazság, tényleg egy csendes helyet választottam mindig, utána jött a bunyó, ha valaki túl rámenősen akart kegyeimbe férkőzni. Vagy épp ki öntötte az italom, vagy túl hangosan szuszogott.... szinte bármire berágtam azt hiszem, de direkt csináltam az egészet. Senkise akarjon a közelembe jönni.
- Tudod van, amit tényleg szeretnék elfelejteni. Van, amit, akit nem szeretnék sose. Még is annyira nehéz az emlékezés és néha még fáj is. Legijesztőbb benne, mikor nem tudod ki vagy. még a saját neved is mintha idegené lenne.
Miközben óvatosan figyeltem rám mosolyogott. Elpirulva elkaptam a tekintetem és meg szorítottam a térdeim. Azt tudnám miért ilyen nehéz az ismerkedés egy random emberel.
- Ohm azt, amit most csinálunk, kell megpróbálnom. Az érzéseimet, a dolgaimat....
Kicsit akadozva, és félénken elmondtam min is ügyködök éppen. Meg ismerni egy random embert, nem úgy ő jön, hanem úgy én megyek és szólítom le. Ez számomra egy új és ismeretlen terep, nehéz is ajaj, de még menyire.
- Most is segítesz benne, amig nem menekülsz el.
Suttogom nagyon halkan, majd meg böködőm Ozi oldalát finoman. Kérdezni szeretnék és igy jelzem, hé figyeljél mert kérdezek.
- Am furcsa, ha egy lány szolitle valakit? Főleg akkor, ha olyan, mint én?
Furcsa kérdések lenének, nem hínem. Amint megválaszolja talán eltudom mondani miért is vagyok én most ilyen. Talán erre már rá is jött, félénk hmm talán igaza is lenne részben.

- Igen-igen, ahogy azt sem tudni kivel találkozol össze a következő sarkon.
Ez is igaz, de még menyire hiszen Neechanal is totál véletlen találkoztam. Ahogyan...ahogyan Niával is jó lenne látni öt újra. Erre az esély nem sok, sőt azt hiszem se menyi.
- Igen.
Bólintottom is válaszként még pluszban. Eddig tényleg nem túl sokszor jártam odabent. Több okom is volt rá persze, ezek az okok utólag elégé gyerekesnek és butaságnak tűnnek. Furcsa menyire küszködök, menyire szeretnék elbújni újra a maszkom mögé. Menyire szeretném elrejteni magam testem és lelkem, ugyan akkor szeretném kitárni a világ vagy is mások felé. Vágyom a magányt ugyan akkor utálom is.... nem akarok a sötétben várni tovább. Még is csak ott érzem biztonságban magam.
- Nekem sose volt, vagy is nem volt, ami hajtson a fix pont felé semmi. Már régóta nincs...
Szóval még ő is irigyel tőle valamit, érdekes hallani az ilyet. Mert boss harcot emlegetve ő sem lehet kezdő, sőt talán egyik legmagasabban álló játékos lehet, ha ilyen könnyedén beszél a bossokrol. A földet figyeltem, a helyzet nekem ez új volt. Zavarban éreztem magam nagyon is és ezt totál át érezte. Hálás lehete neki már csak ezért is mert próbál totáltermészetesen kezelni a válasz adásaival.
- Eddig mindenki elhagyott, vagy be csapot kivéve Neechan. Nem lenne, már lehet én sem lennék itt.
Válaszát halva bólogatok és némi öröm lopakodik kicsi szívembe. Tehát ő úgy kezel mintha totál átlagos valaki lennék. Ezt jó volt hallani, hiába mondta Chakchi már sok ezerszer. Attól függetlenül Szőkeség szavai még mindig itt csengenek füleimben nehezen tudom elhinni mai napig. Szememre mutattam, amit most is le van fedve mi közben Ozit néztem mi közben dicsérő szavai hallatán még mindig piros voltam. Az is lehet pirosabb, mint eddig.
- Kicsit nem jó, Neechan annyiszor mondta nem féljek és ne bujdossak. Meg Nia szavai... néha még mindig eszembe jut amit az onsenben mondott vagy is kiabált.
Halványan elmosolyodom, valamiért eszembe jutott a jelenet amikor szinte felkiáltott és lecseszet azért mert takargatom magam. Na igen akkor egy jobb jelenet játszódót éppen életem nagy filmjében. Aztán a jó után következet a nagy szívás sorozat, ahogy az lenni szokott nálam. Már itt tartunk ás ahogy velem beszélget, eddig lehet csak rossza emberelek találkoztam? Voltak jó emberek is Chakna és szöszi is azok, na és Chan is. Meg még az a perverz Eiki is jó az hiszem ahhoz képest menyire hentai néha. Azt hiszem most rá ébredtem pár apróságra, talán eddig tényleg szó szerint vastag sötét üvegen át néztem a világra és az emberekre.

Jó volt a férfival beszélgetni, voltak érdekes észrevételei. Nem is inkább gondolatai, a véleménye tetszett. Ahogy vélekedett erről a sarkos dologról.
- Igen, de néha vannak, akik kilognak a sorból és mennek előre. Nem törődnek mással csak magukkal. -nagyot sóhajtottam- Tapasztalat.
Kérdését halva felemelem a fejem és figyelem a férfit. igyekezet tapintatosan kérdezni, nem volt tolakodó. Hiszen nem durván, mint egy északi barbár eset nekem a kérdésével. Mennyit mondhatok el egy idegenek? Semennyit, vagy mindent? Végül is lehet soha többe nem találkozunk.
- Sokáig nem volt senkim mi után mindenki meghalt, aki közel ált hozzám. -Keserű mosolyra húzódtak ajkaim. - A magány megtágítót túlélni. Aztán találkoztam a nővéremmel, és kicsit kezdet felmelegedni a szívem.
Elő veszek egy maszkot és meg mutatom a férfinak, meg érintve a tárgyat elég sok emlék rohan le hirtelen. A vadászat izgalma, a hajsza és a végtelen magány. Füleimben végig ott cseng egy hang, ami minden rossz érzést eltöröl szívemből.
- Eközben voltak, akik csak használtak. Azt hiszem ez az én hibám is, sokáig nem akartam magamhoz engedni senkit sem.-Rettegtem attól újra elvesztem azt, aki a barátom, vagy annál több.- Elég magas falat emeltem magam köré.
Elrakom a tárgyat amig még kinti világ sérelmei miatt hordtam régebben. Sőt a szem kötöm is épp ezért van még mindig rajtam. A múlt árnyai még mindig belém kapaszkodnak és nem hagynak nyugodni.
- Igazából félre is dobtak, együkükbe szerelmes voltam. Meg csalt egy másik barátommal, majd leléptek miközben a boldog kirándulást egy mini boss tol erősebb lény át varázsolta csatatéré. Akkor is ott volt mellettem a testvérem és támogatott. Azután azt hittem soha nem tudok újra szeretni senkit sem. Aztán berobbant az életembe Nia. Őt nem érdekelte honnan jövök és kivoltam azelőtt. Testi hibám ellenére elfogadott úgy ahogy vagyok. Rejtéjes módon eltűnt, azt hiszem meghalt.
Elő vettem két fotó kristályt, mert nem tudtam pontosan melyik is tartalmazza a képet. Amit mutatni szeretnék Ozinak. Az elsőn alaposan mellé nyúltam egy olyan képet mutattam meg neki, amit nem szeretem volna. A foton én voltam és Nia egy onsenben. Semmi más nem volt rajtunk, mint egy törölköző. A nő ölelésében pihentem felemás kék és zöld tekintetemben tombolt a szerelem perzselő tüze. halkan fel sikkantottam és kapkodva próbáltam eltenni a kristályt. El is ejtettem, szegény item pattant is kettőt a földön még mire elkaptam. Arcom, ha van a főt ráknál vörösebb szín hát enyém még attól is durvább most.
- öhm öhmm. -Csak ennyit bírtam ki nyögni mi közben vissza ültem a padra. Annyira szégyelltem magam nem bírtam a férfi felé fordulni. Csak a jó kristály fényképét mutattam felé. - Nővérem.
Mashavában készült még a kép, nagyon régen. Egyik szemem eltakartam, mint akkoriban mindig, a képen Chakna mellett ültem és lelkesen kakaóztunk. Igaz, nem vérszerinti testvérem, de lelkembe a lényembe mélyen beleéget kedvesége. Úgy gondolokrá mintha tényleg testvérem lenne, csak minket nem a vérünk köt össze.
-Ma ma cukrászdában voltunk.
Csak ennyit tudtam mesélni a képről, még mindig nem tudok rendesen a férfi felé fordulni az előbbi jelenet miatt. Igy, ha nem mond valamit, vagy tesz bármi mást amig nem nyugszom meg ebben az össze gömbölyödő szégyellős cica pózban maradok.

// Mia //

A kardforgató egyszerűen élvezte, ha zavarba hozhatta az árnyharcos. Azért is választotta a megbeszélésük helyszínéül ezt a parkot. Kínos pontossággal ügyelt a részletekre, hogy mindenben illeszkedjenek a környezetükben lévő párokhoz. Az élénk narancsszínű lepedőn a kék, kockás kendővel bélelt piknikkosár és az ételek is mind mind azt sugallták, hogy ezek ketten egy randin vannak.
Ita kínosan feszengett a takarón. Fekete ruhájában messze kitűnt, és nem kevés mosolygó arcú pillantás vetült felé, ami tovább fokozta zavarát. A fiú minden egyes zavart pillantásával egyre szélesedett a lány kaján vigyora. Végül az i-re a pontot az tette fel, hogy Karasu meglátott egy ismerős arcot a salakos ösvényen haladók közt. Nem is tétovázott;
– Mia chan! Mia chan! – integetett az íjász felé – Ide, ide! Gyere telepedj le mellénk.
A fiú először fal fehérré vált, majd elvörösödött, és folytot hangon szólt a lányra;
– Megvesztél! Mégis mi a frászt művelsz! Félre fogja érteni!
A kardforgató nyájas, kissé affektálós hangon válaszolt neki, de olyan hangerővel, hogy az íjász is biztosan hallja.
– Óóó! De Ita kun! Ne légy már ünneprontó, szeretném ha más is velünk örülne ezen a csodálatos napon!
Ez volt az a pont, hol az árnyharcos már nem tudott tisztán gondolkodni, így inkább hagyta, hogy vigye az ár.

Ha Mia elfogadta az invitálást és letelepedett melléjük, akkor még a fiú utolsó mentsvárként próbál némi magyarázatot adni a jelenlétükre.
– Ez… izé… nem az aminek látszik. Szóval… mi igazából csak egy üzleti megbeszélésen vagyunk. – mondja nem kis zavarral a hangjában. Amire a kardforgató búgó hangon rögtön reflektál is. Mondandója közben kissé előre dől, és úgy támaszkodik meg, hogy ujjai hegye Itachi kézfejét érjék.
– Na de Ita kun! Mégis hogy mondhatsz ilyet, mikor a lelkemet is kitettem, hogy ilyen finomságokat készítsek neked!
A fiú reakciója inkább tűnt reflexszerűnek mint tudatosnak. Szemei elkerekedtek és arcára olyan mértékű döbbenet ült ki ami már egy burleszkjelenetbe illene.
– Há-ááá! – kapja el a kezét – Bolond vagy!
Viszont Karasu úgy látszik egyelőre ennyivel beérte. Kuncogva fordul az íjász felé;
– Imádom ezeket a reakciókat! De mond csak Mia san, mi járatban erre felé?

– A nagy céhek erős játékosai sokkal jövedelmezőbb bizniszekben utaznak. Mint például a boss harcok, vagy boss felderítések. De biztos akadnak olyanok is akik inkább a biztonsági játékra mennek a túlélésük jegyében, így magasabb szinten is bevállalják a gyűjtést. Viszont eddig én nem nagyon találkoztam konkurenciával. – hogy ez, a véleménye szerint inkább annak köszönhető, hogy hatalmas a játéktér, így igen alacsony a lehetősége annak, hogy csak úgy más játékosba botoljon az ember, nos, ennek nem ad hangot.
A válasz után Mia szedelőzködni kezd, és az oda ejtett megjegyzése után Ita Karasura néz és zavart tekintete nyíltan tükrözik gondolatait, miszerint ~Ügye megmondtam, hogy félre fogja érteni!~ Viszont amit utána mond, az rögtön eltünteti a megjelenő pírt a fiú arcáról.
– Igazán megtisztelő, hogy minket is számításba veszel! Ha további részletek is érdekelnek, akkor a céhünk az Endless Society. Horunka közelében van a céhbirtokunk, bár nem mindig tartózkodunk ott, de talán sikerül összefutni.
– Az nem lehet gond. – szúrja közbe a kardforgató – Közös küldizésünk alkalmával Mia sant belekényszerítettem, hogy felvegyen a barát listájába. Amiért ezen alkalmat is megragadva, szíves elnézését kérem! – mondja az íjász felé fordulva egy őszinte mosollyal az arcán – Csak írj rám és leszervezünk egy találkozót.

Mia távozását követően a gerlepár ott folytatta, ahol a vörös hajú lány csatlakozását megelőzően félbeszakadt, vagyis Ita heccelésénél. Azonban az árnyharcos a szokottnál is sokkal szétszórtabb és Holló legnagyobb bánatára, korántsem reagál úgy a közeledéseire mint eddig. Mind ez köszönhető annak, hogy a fiú gondolatai egészen máshol járnak. Gyakorlatilag alig fogja fel, hogy mit mond neki Karasu, válaszai szinte csak reflex szerűek.

//Én is!
[T2] Blokkoló *Fegyver*-t kérném //

// Túl hevített bogyós gyümölcs zamat//
 
Előfordult már veletek, hogy magával ragadott titeket egy emlék és nem tudtatok szabadulni tőle? Na ma én is így ébredtem fel. Igazából nem is egy emlék, hanem inkább egy álom rabjának éreztem magam. Este sikeresen lealjasodtam, megint, és mondhatni kómába estem nem pedig elaludtam. Ebben az állapotban egy régi emlék tört felszínre. Még kamasz koromban amikor Magyarországon éltünk a szüleimmel, minden decemberben, az ünnepek előtt hatalmas forralt borozást rendeztünk a faluban ahol éltünk. Nem számított, hogy férfi vagy nő, idős vagy fiatal, mindenkit szeretettel meghívtunk egy forró italra a főtéren. Persze a gyerekek szigorúan teát kaptak csak. erről az idilli életről álmodtam, és úgy ébredtem fel, hogy ez a varázs nem múlt el. Hiába néztem ki az ablakon és láttam, hogy gyönyörű szépen süt a nap, nekem akkor is téli havas forralt borozós hangulatom volt. Ezzel a késztetéssel indultam el, megtalálni a legjobb helyett arra, hogy elkészítsem azt az italt amit mindenki szeret, és ami mellett jókat lehet beszélgetni, ismerkedni. Így kerültem a 13. szintre, azon belül is Solvik város Sétálóparkjába. Nagyon szép hely, de sajnos a téli táját, a havazást nem adja vissza, viszont tény, hogy nagyszerű környezet arra, hogy az ember maga köré gyűjtsön egy társaságot.
A hely kiválasztása nagyon fontos, de a kínált nedű minősége még fontosabb. Mivel a játék craftolos mechanizmusa lényegesen egyszerűbb, mint a való életben való főzés, vagy éppen italkészítés, így bátran fogtam neki az előkészületeknek. Nem volt nehéz dolgom, csak ki kellett választanom, hogy mit szeretnék készíteni, és ki kellett várnom az elkészítési idejét. ~Ez így mennyivel egyszerűbb, mint odafigyelni arra, hogy jó hőfokon legyen, ne főzzük ki belőle az összes alkoholt… ez így könnyű. ~ Gondoltam magamban, mikor is letelt a gyártási idő és előttem egy hatalmas kondérban ott volt a gyönyörű bíborvörös nedű, annak rendje és módja szerint pici fahéjjal, naranccsal. Nagyon finom illata volt, és most mutatkozott meg igazán a helyválasztás fontossága. Ahogy elkészült az illata terjedni kezdett végig a sétálóparkban, szinte látni lehetett ahogy keresi az embereket, hogy magához csalogassa.
 
//Figyelmeztetés: A látszat néha csal, igaz a legjobb tudásom szerint készült a forralt bor, és nyilván a valóságban eltudom készíteni, de óvatosan kóstold bátor idegen, hiszen csak 1es az italkészítés jártasságom. Egészség! A gyártós semmilyen felelősséget nem vállal az esetleges rosszullétekért.//

Sikeresen megfőztem itteni első akármicsodabármimet, és vártam, hogy valaki „áldozatául” essen emberiség ellen elkövetett merényletemnek. Nem kellett sokat várnom, a csalogató illatok hamar a közelbe csábította a kíváncsi embereket, többen megelégedtek az illatokkal nem volt egy bátor jelentkező sem aki meg kóstolta volna a remekművemet, míg nem megjelent egy „kis” lány  akitől ha lenne a játékban korhatár az alkohol fogyasztásra biztosan elkértem volna a személyiét. Önként jelentkező híján nem engedhettem meg magamnak azt, hogy válogassak, így félre tettem az elveimet és kiszolgáltam a látszólag kiskorú leányzót. Ekkor még nem tudtam, hogy mekkora hibát követek el. Miután belekortyolt a fiatal lány olyan stílusban kelet ki magából, hogy egyrészt kinyílt a bicska a sebemben, másrészt bebizonyosodott, hogy a látszat ellenére a viselkedése is gyerekes, és ezért élt ilyen eszközökkel. Szívem szerint elküldtem volna melegebb éghajlatra, de annak nem láttam értelmét, hogy lealacsonyodjak a szintjére, hiszen a hallottak alapján minimum fekete öves szitkozódó és full contactos „mindentjobbantudó”. Nehéz döntés elé kerültem, hogyan vágjak vissza úgy, hogy megmaradjon az erkölcsi előnyöm?  - Köszönöm szépen a kedves szavakat. Legközelebb tényleg olyan helyen csinálom meg ahol örök tél van. Amúgy elnézésedet kérem, hogy nem nyerte el az ízlésed, illatra jó volt, mondjuk lehet, legközelebb megkóstolom. – mondtam. Ezzel a megszólalásommal kicsit olyan fényben tüntettem fel magam, mintha egy igazi papucs lennék aki nem tud reagálni egy oltásra és csak lenyeli a békát, de sajnos vannak elveim, amiket nem egy ilyen elkényeztetett kis …. Na szóval biztosan volt már mindenki ilyen helyzetben. Nem egyszerű, de senki nem mondta, hogy a felnőttek élete az. – Amúgy, ha ekkora szakértő vagy, akkor megmutathatod, hogy te hogyan készíted el, van még egy adagra való anyagom, szóval, ha a kezed is olyan ügyes, mint a nyelved, akkor mind a ketten jól járunk. – mondtam a lánynak, majd utána léptem, és a nyakába akasztottam a kötényem.