[Küldetés] Under Solvik

by **Strea** Pént. Szept. 18 2015, 10:02

Under Solvik

Romos házak, elázott utcák és kidőlt fák… a meglepő erősségű árvíz okozta károk mély nyomot hagytak e csöndes falucskában… a megoldás azonban előttünk áll.
Vagy nem is teljesen előttünk?

Solvikban apró questeket adó npc-k jelennek meg, melyek egy kicsit mind hozzájárulnak a helység restaurálásához. Valaki egy bizonyos faanyagot kér, messzi tájakon fellelhetőt, más kifejezetten a súlyemeléssel rendelkező játékosokat igyekszik jutalmazni szorgos munkájukért. Lassan épül a falu. Talán túl lassan is. Három sarokkal arrébb Al és Hina segédkezik, máshol Chiaki és Ayato, a sok törmeléktől lehet nem is látjátok őket… hiszen sok a munka, szét kell szóródni. Rajtatok kívül vannak még mások is, azonban ti figyeltek fel először az új quest adó jelecskére, ami kitartóan villog egy öregedő, munkaruhában nézelődő férfi felett. Npc.
Ha megszólítjátok, felugrik a küldetésablak, s ahogy az öreg is elmondja nektek: bátor emberek kerestetnek egy föld alatti alagút megjavításához.

Feladat: találkozzatok és fogadjátok el a questet.
Mivel általában hétvégente érek rá, akkor fog mese érkezni, minden héten egy – kivéve, ha gyorsak vagytok és én is ráérek. A kevés időm miatt viszont nemigen fogok várni senkire, aki késik, az pótol. Aztán majd meglátjuk, milyen tempó felel meg a csapatnak.

by **Kurokawa Yuuki** Pént. Szept. 18 2015, 10:59

Nem is tudom megfogalmazni mit is érzek konkrétan, mikor rápillantok a házam megmaradt romjaira. Az egész eddigi életem, minden emlékem, a feljegyzések az ősi világról. Szinte minden megsemmisült, épp csak a töredékét sikerült kimenteni. Csak nehezen tudtam visszafogni a sírást így lopva törölgettem le pár könnycseppet az arcomról. Mit szólna Onee-chan ha így látna? Amit tudtam már átvittem a céhbe és szerencsére Mrs. Múmú és Mr. kotkodács is jól van bár elég nehéz volt őket becsempészni a szobámba. Egyelőre nem akartam Onee-chant ezzel bosszantani. Még egy utolsó pillantást vettek a maradványokra, majd egy újabb szemtörlést követően hátat fordítok neki. Elvégre azért vagyok itt, hogy segítsek újjáépíteni a falut és bizony munka akad bőven. A törmelékek elpucolása, az anyagok beszerzése és persze maga az építkezés. Mind-mind ránk vár hisz a falu egykori lakosainak többsége már elég idős, hogy ezek a munkák komoly kihívást jelentsenek így amiben csak tudok segítek. Szerencsére nem túl nehéz feladatok ezek és arra is bőven elég, hogy eltereljék a gondolataim olyannyira, hogy egy idő után már nem csak egy álmosollyal kérdezősködtem új feladatok után hanem valóban őszinte tudott lenni. Sikerült félredobnom a saját szánalmam és örömmel segítséget nyújtani ahogy az elvárható.
Így jutok el végül egy valamivel feltűnőbb idősebb úrhoz aki az eddigiekhez képest szokatlanabb feladatot szeretne rám bízni.
- Nem is tudtam, hogy Solvik alatt alagutak húzódnak. Miért vannak ott? – Kíváncsiskodom, de végül is mindegy mert úgyis segítek helyre állítani csak hát na… - Pontosan, hogyan segíthetünk? – És a fontosabb kérdés ugyebár, mert azért nem árt tudni mit is csináljon az ember.

by **RenAi** Vas. Szept. 20 2015, 20:59

Jól emlékszem mi is történt konkrétan… túl jól, bár nem eléggé. Csupán pár arc és a keserédes győzelem. Megtisztítottuk ám a szintet, de nem egészen úgy sikerült ahogy szerettem volna… Így amikor meghallottam hogy lehetőségem van visszamenni és kitakarítani, újjáépíteni, nem késlekedtem rögtön jöttem. Bepakoltam pár értékesnek tűnő holmit, majd sietve oda teleportáltam a tizenhármas szintre. Ami fogadott… annak nem örültem, de túlélő felszerelésem van, nem is öltöztem csinosan, hanem inkább kényelmesen, hogy bármilyen feladatot el tudjak látni ebben a felszerelésben is. Ugyanakkor aggódtam hogy még akadhat pár kósza kobold ami itt ragadt és még bajt okozhat, de útközben nem találkoztam velük. Viszont messziről kiszúrtam Hinarit és pár ismerősebb arcot, akik már serényen dolgoskodnak… Tehát elkéstem. Megint elkéstem…><” Majd megpillantom Yuukit aki épp az egyik épület romjainál kotorászik. Oda lépek hozzá és megszólítom.
- Szia. – De a lelkesedésem visszább fogom amint látom a lány arckifejezését sőt kissé meg is szeppenek… És ugyan nem vagyok okos mégis gyorsan kapcsoltam hogy ez bizony az ő lakhelye, vagy legalábbis fontos hely lehetett számára.
- Sajnálom… - Jegyzem meg.
- De… de… rendbe hozunk mindent. Jó? Amit csak tudunk rekonstruálunk, szóval ne bánkódj. – Fogtam meg a karom jelezve hogy van bennünk elég erő mindehhez, és a körbenézünk látjuk hogy akadunk is páran erre a feladatra. Majd mindketten az egyik npc-re leszünk figyelmesek.
- Ümm, én sem. – Felelem és kíváncsian várom a választ ami talán megoldhatja ezt a kérdést. Majd a lány ismét megelőz a kérdéssel, amire csupán lelkesen bólogattam.
- Van súlyemelésem és akrobatikám is, így magas helyekre is fel tudok mászni és nehéz dolgokat is elbírok cipelni. – Jegyzem meg lelkesen, hátha segít a feladat kiosztásában.

/Jutalom nélkül vagyok itt, mert már foglaltak a küldi helyeim./

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 21 2015, 14:56

Hogy pontosan mi szél hozott Solvikba? Talán a Végzet? Vagy csupán az emberi kíváncsiság? Nem is tudom... talán mindkettő...
Csak elindultam valamerre, mert ha csak a fogadóban punnyadok, nem lesz belőlem semmi. Nem tudok meg semmit, nem derítek ki semmit. És persze nem is fejlődök... De miért pont Solvik? A reggeli kávémat kortyoltam, ahogy eddig minden reggel, és közben az újságot olvastam. És akkor lettem figyelmes egy egész oldalas cikkre, miszerint az említett települést elkezdték újjáépíteni az árvíz után. Több játékos beszámolója szerint tucatjával jelentek meg a kisebb küldetések, amik a helyreállítási munkálatok kezdetével jelentek meg. Többnyire könnyű, gyorsan teljesíthető feladatok, és persze a tipikus "lótifuti" küldetések, amiben Aincrad túlsó végéről kell hozni valamit, ami természetesen csak ott található meg. Első ránézésre ezek veszélytelen küldetések, és könnyen lehet velük fejlődni, ami nem egy utolsó szempont. Aztán a reggeli és a reggeli kávé után bepakoltam némi harapnivalót és némi frissítőt, majd útnak indultam.
Ahogy kiléptem a teleportkapuból, megálltam egy pár másodpercre, és végignéztem a falu romjain. Hatalmas pusztítást hagyott maga után az árvíz, és legalább egy-két fontosabb épületet mihamarabb rekonstruálnunk kell. Körbesétáltam a romok közt, hogy mégis hol kezdjek neki. Oly sok tennivaló, és oly kevés ember. És akadnak ismerősök is. Hinariékat észrevettem, ahogy már javában dolgoznak.
Aztán tovább ballagtam, és észrevettem RenAi-ékat ahogy az egyik NPC-vel beszélgetnek. Odasiettem hozzájuk. Még pont elkaptam pár szót a küldetésről, valami alagútról és megjavításról.
- Sziasztok! Mi újság? - köszöntem a lányoknak, majd az öregúr felé néztem – Szép jó napot! Mit kell tudnunk az alagutakról, mielőtt belevágunk? - tettem fel a kérdést. Bár van egy elég furcsa megérzésem. Minek alagút egy település alá? Menekülőjáratok... Vagy... mivel Solvikból a vörösek ki vannak... illetve voltak tiltva, egy ilyen alagúton át könnyedén besunnyoghatnak. Biztos, hogy jó ötlet helyrehozni? Bár... lehet, hogy csak én vagyok túl paranoiás, és lehet, hogy nincs is kijárata a falun kívül... De majd ez előbb-utóbb úgyis kiderül... Az időközben felugró ablakot természetesen elfogadtam én is.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Szept. 27 2015, 21:49

Emlékeztem arra a napra, ugyan hogy felejthetném el? Olyan súlyosan nyomja mellkasom, akár a cápa harapása nehezedett rám, réges-rég. A többiek ott vannak, az én helyem is ott van, a romok eltakarításában. Hallottam ezt-azt a területről, miután a perverz kobold odaveszett, visszatérhetett a terület a normális kerékvágásba.. csak.. minden odaveszett mégis. Viszont nem akartam, mint fő pusztító kimaradni a helyreállításból.

Egy nagyon lassú félóra alatti sétával, odaértem a teleport kapuhoz, de már határozottan mondtam ki a romváros nevét.
Csak két vágás a toronyra és eldől, majd jött a víz és elmosta a szennyet, de nem csak a szennyet, hanem mindent, ami az útjába került.
Materializálódtam a téren, és ahogy leléptem a teleport kőről, máris tocsogott talpam alatt a víz. Ugyan nagyja már eltűnt de továbbra is, úgy fest, mint egy hurrikán után a térség. Megnéztem hol vannak a többiek és a nagyobb pontcsomóhoz tartottam.
- Sziasztok! - üdvözöltem őket, cseppet sem lelkesen, de legalább képes voltam rájuk nézni, mert inkább őket, mint a földet. Ugyan a küldetést foszlányaiban értettem csak, de az alagútból máris lett egy sejtésem. Rögvest elfogadtam.
- Bátornak nem vagyok bátor, de ember vagyok, talán tudok segíteni - mondtam a küldetés adónak, majd inkább vártam, hátha letudnám küzdeni a bűntudatom. Ez a figyelj, szívesen segítek helyre állítani, hisz én tettem tönkre.. igen végül is a pixeleimből szépen újjá lehetne építeni.. szerintem is. Megráztam a fejem, csak nem most leszek skizofrén, ugye?
Zsebre dugtam a kezem, és abba hagytam az önszekálást, odafigyeltem inkább a többiekre. Majd lent az alagútban elmondom nekik, hogy ez mind miattam van, és valószínűleg itt szakadt meg valami, és innen javíthatjuk meg a víztornyot, azért kellett ide jönnünk. Talán. Talán, még visszatérek az alagútból. Rossz döntés volt, nagyon rossz.

by **Strea** Kedd Szept. 29 2015, 10:40

Az npc megvárja, amíg mindannyian megérkeztek, majd sorra válaszol a kérdésekre:
- A vízellátás miatt. Solvik kiterjedt csatornarendszere teszi lehetővé, hogy minden házba közvetlenül eljusson a víz. Habár… - elgondolkodik, majd megrázza a fejét – Múltkor lementem, és több alagút is beomlott. Van köztük kisebb és nagyobb, és könnyen el lehet tévedni. Ám odalent is védett övezet van, így nem kell aggódni – teszi hozzá, Ozira is felelve, majd Ai-ra mosolyog - A súlyemelés fog kelleni, köszönöm. Hát akkor, menjünk.
Az öreg összedörzsöli tenyerét, megigazítja a nadrágját, és elindul, intve, hogy kövessétek. Yuichi számára talán ismerős lesz az a ház, ami felé tartotok, emlékeiben talán még él, milyen volt a hely, amikor teljesen víz alatt állt. Mostmár csak ázott fadarabok és uszadék lepi be. Az npc átvezet titeket az épület kapuján – vagyis azon, ami maradt belőle -, majd a pince felé indul. Ha utatokba akad egy-egy gerenda vagy félig kidőlt fal, átcsusszan mellettük, ti esetleg elrakhatjátok őket onnét, ha könnyebbnek látjátok úgy. Végül eljuttok a pince aljába, ahol egy összeomlott tároló külső falának maradványai egy járatba torkollanak, ember építette az egész.
- Erre haladunk tovább. Innentől félhomályos lesz, de van nálam pár Gyertya Kristály, ha kell – mondja, s belép az alagútba. Ha nem siettek, hamar szem elől téveszthetitek, az npc ugyanis nem vár sokat rátok.

Határidő: okt 4, vasárnap.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Okt. 04 2015, 16:40

Annyira elvoltam foglalva a magam sajnálkozásával, hogy észre se vettem, hogy valaki a hátam mögött áll így a köszönés hallatán gyorsan meg is törlöm a szemeim a ruhám ujjába.
- Ne sajnáld senpai. – Mosolygok rá. – Ez csak egy buta épület és néhány ostoba könyv. Majd szerzek másikat. Nem fontos, és amúgy is illene a céhbe költöznöm. Így legalább már nincs kifogásom a halogatásra. – Nevetem el majd gyorsan odébb is libbenek a senpai mellől. – Megyek szétnézek miben tudok segíteni. – Felelem majd jó darabig kerülöm is mindenki más társaságát és inkább foglalkozom a helyiek segítésével, de hamar megint egymásba sodor minket a Solviki szél, nem csoda hisz elég pici hely és nem csak őt hanem több más céhtagot is. Nosztalgikus, pont mint az elfek ellen, bár remélhetőleg most nem keveredünk akkora slamasztikába.
- Oh… most, hogy belegondolok valóban, az én házamban is mindig volt víz nem kellet a kútra mászkálni. Mik ki nem derülnek. – Dörzsölöm meg a tarkómat. Még mindig tud meglepetéseket okozni ez a hely. Viszont nincs is más dolgunk mint követni a megbízónkat és hamar el is jutunk egy romos ház pincelejáratáig.
- Én elfogadok egyet. – Kapok a lehetőségen. – A sötétben tájékozódás nem az erősségem. – Teszem még hozzá gyorsan majd rögtön követem is a férfit nyitva ezzel a sort a többiek előtt. Eleve már csak azért is mert megfordult a fejemben, hogy maradhatott bár kobold akik itt bújtak el így jobb ha szem előtt tartom őt a többiek meg azért tudnak vigyázni magukra így nagy gond csak nem lehet.

by **RenAi** Vas. Okt. 04 2015, 21:16

Sajnáltam, bármit is mondott biztos rossz lehetett neki, így vigasztalásképp kapott tőlem egy buksisimit. Majd egyre szaporodtunk, csatkalozott hozzánk Ozi, és utána Yuichi is. Láttam rajta hogy el van kenődve, így felfogtam hogy igencsak sok dolgom lesz velük, de mindenképp megéri. Örömömet láttam abban ha valakit fel tudok vidítani, akár egy kicsit is. ;D Így nem kihívás, inkább ajándék volt ez a részemre, mármit furcsán hangzik így kifejezni, nem úgy értem hogy örülök neki, de nem esik nehezemre egyáltalán. Mohh, talán így megállja a helyét. Most viszont. :3 Bólintottam amikor arra hogy a súlyemelésemre szükségem lesz. Yuichi vállára tettem a kezem, és biztatóan oldalba böktem miközben kedvesen mosolyogtam fogadott báttyuskámra. Kicsit igazságtalannak érzem hisz aki rosszul járt az egyedül Yuuki volt, bár Yuichi meg van olyan lelkiismeretes hogy még rosszabbul érezze magát mint a mindenét elvesztett lány. Ezt voltaképp aranyosnak találtam a részéről. Viszont miénk a feladat hogy rendbehozzuk.
- Nos, ejnyemáár mindenki. Ne siránkozzunk, lelkendezzünk, egy sokkal varázslatosabb helyet csinálunk belőle mint volt. Már látom is. – Mutattam körbe a romokon.
- Ott lesz egy csodaszép sétálópark, aminek egy hatalmas márványangyalos boltív lesz a bejárata, friss sövénnyel lesz körülszegélyezve, lámpákkal és padokkal, az egyik részén nyitottabb lesz a terület és oda nyársalásra alkalmas fedett helység lesz kialakítva. – Akkor, akkor…
- Oda meg. – Mutattam kissé ballra az előző helyszínről.
- Építünk egy színházat, mellé meg egy állatparkot.- Direkt nem állatkertet mondtam.
- Meeg, nem messze innen van egy meleg vizű forrás, úgy tudom. – Kezdtem belejönni.
- Ha az npc-k is úgy gondolják és minden eszközt felhasználhatunk, akkor oda építhetnénk egy onsent. – Mutattam kissé távolabbra, és reméltem hogy a lelkesedésem átragad a többiekre. Hisz ritka event az amikor tényleg kezünkbe adják az építés és kreatív felhasználás lehetőségét a játékban. Inkább jutalom ez mint büntetés. Én így láttam. Viszont sok teendők volt, ráadásul olyan lelkes vagyok hogy majd kiugrik a szívem a helyéről. Tényleg építhetünk egy várost, ez olyan nagyszerű. Ráadásul a város lakói is segíthetnek, elmondhatják a vágyaikat és közösen építhetjük meg az álmaikat. Mindez csodálatos szerintem. Őszintén mosolyogtam, és látszott rajtam az izgatottságból fakadó boldogság, és a tettrekészség. Amint követhettük az npc-t ha nem előzött meg senki, elsőnek követtem, és talán jól is tettem. Au utunkba álló törmelékeket, gerendákat, fákat lelkesen toligáltam arrébb, vagyis inkább egy kupacba gyűjtöttem őket, hátha felhasználható elemek valamire.

by **Ozirisz** Vas. Okt. 11 2015, 21:25

Nem sokkal utánam megérkezett Yuichi is. Elég sokan itt vagyunk a Ligából, ami jó.Viszont, némi aggodalomra is okot ad, avagy nincs otthol a macska, cincognak az egerek. Na de nem akarom az ördögöt a falra festeni..
Mint kiderült, a csatornarendszert a vízellátás miatt építették, és több alagút is beomlott. Az NPC el is indult, és hát... igyekezni kell utána, mert nem macskázik sokat, csak megy, csak megy, én meg ha nem figyelek, lemaradok, és akkor aztán különösképp érdekes lenne. Bár, némi szerencsével (vagy annak hiányával) épp belebukfencelnék az egyik gödörbe, ami a csatornarendszerbe nyílik.
Node ezt inkább nem vártam meg, inkébb siettem az NPC és a céhtársaim után. Ai-t megmosolyogtam, ahogy próbálta felvidítani a társaságot, ami elkél. Yuuki házát elmosta az árvíz, és Yuichi sincs valami jó hangulatban. De lehet, hogy csak a hely teszi. Valószínűleg mindenki emlékszik rá, hogy milyen volt a hely még a fénykorában, és látva, hogy mivé lett... Akik már jártunk itt valaha, be-beugrik egy-két emlék, ami ehhez a helyhez köthető, és vagy elmerengünk a múlton, vagy szomorkodunk, vagy mindkettő egyszerre... Vagy az újjáépítéssel és a "mit hova építsünk" foglalkozunk kitörő lelkesedéssel, mint Ai. Néha irigylem, hogy mindig vidám tud lenni...
Ide egy sétálópark, oda egy állatpark... Mennyi jó dolog, amit fel lehet építeni. Visszahozzuk a várost, az épületeket. Lehet, hogy szebb lesz, lehet, hogy jobb lesz, de ki tudja'? Lehet jövőre megint elmos mindent a víz..
Közben haladtunk tovább, és leértünk a pince aljába. Az NPC figyelmeztet, hogy félhomály lesz, és van nála gyertya kristály. Bár első szintű látás jártasságom van, de ki tudja, nem-e lesz az kevés idelenn, így követtem Yuuki példáját.
- Én is elfogadok egyet, hátha szükség lesz rá – mondtam az NPC-nek, majd követtem tovább a csapatot.

by **Strea** Vas. Okt. 11 2015, 22:36

Az npc türelmes félmosollyal hallgatja végig Ai tervezgetését, oda-odapillantva, ahová éppen a lány mutat. Ám sokáig nem marad helyben, hiszen a küldetést mindannyian elfogadtátok, indulnia kell hát előre. A pakolgatással, súlyemeléssel pedig nincs is gond, szépen haladtok előre, talán a vártnál egy kicsit gyorsabban is, hamar leérve az alagúthoz. A férfi kiosztja a kristályokat mindannak, aki kéri, majd belép a járatba, balra indulva el.
- Úgy nagyjából húsz-harminc méter múlva érünk el a célig – tájékoztat, de közben hátra sem néz. Ti pedig követitek, illetve ha valaki akar, elindulhat éppen jobbra is, ahol komor feketeség és csönd várja, apró kaparászásokkal – de minek is akarnátok épp a feladattal ellenkező irányba sétálni? Az út pedig egyenes, nincsenek leágazások. Vagyis egészen addig nincs egy se, amíg egy az utatokba kerülő, hatalmas kőtörmelékhegyet el nem kezdtek széthordani: az út jobb oldalán, ha elég követ toltatok odébb, egy szűk járatféleséget találtok, éppen akkorát, hogy egy ember csak-csak átférjen rajta. Mint egy repedés, pár méter hosszúságban húzódik az alagúttól a… hát, valahová. Innen ugyanis még gyertyával se láttok el odáig. Csak a nedves föld illatát érzitek, meg valami hangot odaát, megáll, beleszimatol a levegőbe, valami szürcsögés-mormogásféle, majd továbbáll. Biztos, hogy nem játékos. Az npc meg mintha ügyet sem vetne rá – talán nem is vet, hiszen a programjába nincs ilyesmi belekódolva – halad tovább, ha netán megállnátok, meg is sürgetve titeket: nincs messze az eltömődött cső legfelső szakasza, jobb, ha minél előbb megjavítjátok.

Yuichi 500 szóval pótolhat.
Határidő egy hét (+ a con miatt 1 nap), tehát október 19, hétfő éjfél.

by **RenAi** Kedd Okt. 20 2015, 13:40

Célom volt ezzel a mai nappal és örömmel vettem tudomásul hogy többen is úgy gondolkodnak akárcsak én. Mindenképp segíteni akartam Yuukinak, hisz a háza martalékában találtam rá, és megesett a szívem a lányon. Meg úgy az egész helyzeten… Gyorsan fogtam is magam és igyekeztem a helyzetet kissé vidámabbá kovácsolni, méghozzá azzal miként is lehetne terveim szerint jobbá és újabbá alakítani ezt a helyzet. Kíváncsi voltam a véleményekre ugyan, viszont az npc-bácsi már meg is indult előre. Természetesen követtem, és vártam hogy a többiek is jöjjenek. Útközben elől haladva igyekeztem megkönnyíteni a többiek dolgát, azzal hogy elpakolgatom, amiket el kell. A gyertya nagy segítség, bár ugyan néha megnehezíti a feladatom, de nem panaszkodok és nem hátrálok meg sem. Az utunk egyenes, ugyan felfigyelek az ellenkező irányban lévő hangokra, de kis lemaradás után kapkodtam a lábaimat és gyorsan utolértem az npc-t és a többieket. Megpillantva a kőtörmeléket neki is állok az elhordásának, és mivel nem tudom, kinek van még súlyemelés jártassága, így nem kérek meg senkit, hisz akinek nincs úgyis a kisebb maradékokat fogja. Kissé kifáradtam mire a végére értünk, voltak kisebbek nagyobbak is de meg akadt a szemem egy valamiféle mormogás félén. Eddig csak hallgattam, bár azt hiszem meglehet hogy megmaradt pár kobold, ugyanakkor azon is gondolkodtam hogy nem-e valami játékos szorult be a törmelékek közé, de a hangokból hamar kiderült, hogy nem igen… Ha senki nem akart utána járni a dolgoknak, én azért igen.
- Ti is halljátok ezeket a szokatlan hangokat? – Kérdezem, majd ha kell be is préselem magam a repedésen hátha többre jutok, természetesen a gyertyakristály nálam.
- Kiderítem, de gyors leszek. – Jegyzem meg, mert nekem ez furcsa gyanús, és ijesztő. Ki tudja mit hagyunk itt ha itt hagyjuk, majd valaki letéved és megtámadja… .___. Na nekünk ilyen nem kell. Az utóbbi mondatom az npc-nek is szegeztem. A viselkedése kissé szokatlan volt számomra, mármint hogy nem fél, és nem is kívánicsi… lehet tudja mi van idelent. Surprised

by **Hayashi Yuichi** Kedd Okt. 20 2015, 20:07

Hugi lelkes bemutatója talán, vagy a küldetés adónktól átvett gyertya kristály, bármelyik is volt, fényt hozott az alagútba. Elfogadtam a kristályt és beléptem Ozirisz után. Amennyire siralmasnak tűnt belül is a helyzet mégis legalább kétszer annyira vettem én is észre, hogy újjáépíthetjük a helyet. Most egy kis javítás és utána jöhet is a helyreállítás. Amikor Ai csak úgy sorolta, szimplán csak mosolyra csalta a szám, de most már látom amit Ő is. A lány is túlélte végülis, nem csak az őröket, de a vízbefulladás is elkerülte. Ahogy Niot is. Rá gondoltam, hiszen Ő most másik helyszínen segédkezik, de hát ilyen ez az élet, ahol történik mindig valami. Kezem tartottam a gyertya lágy melege közelébe, hiszen egészen másképp viselkedett egy normál gyertyánál, vagy tűzgyújtásnál, alig adott hőt, inkább csak fényt. Magamhoz húztam, majd a kézfejem elfordítva megvizsgáltam a pince falait. Alig volt magasabb nálunk a járat de az innen onnan kihullott kő és tégla darabok jelzik, hogy a víz tisztító erővel rombolt a járatban. Pár tocsogó lépés után az előttem haladó társak lassítottak. Oldalra húztam a kristályt, hogy jobban lássak előre. Ahogy megpillantottam a törmeléket a falhoz préselve magam előrébb csusszantam, és neki láttam a takarításnak. Alig pár pillanat volt, legalább annyira eltakarítani, hogy felbukkanjon a repedés a falban. Mind hallhattuk, és Ai máris nyomát kereste a hangforrásnak. A repedés közelében maradtam, kíváncsi voltam mire bukkan. Ugyan nem volt nehéz észre venni, hogy a vezetőnk, nem volt ennyire türelmes, ő haladt tovább útján. Nem neheztelném érte, hisz a város az elsődleges, hogy ne szivárogjon a csatorna rendszer, de ha tényleg maradt itt lent valaki, és életben, akkor jobb volna kiszabadítanunk. Szerencsére a törmelék megmentette az életét a víztől.
- Szólj, ha találsz valamit, itt maradok a repedés túl oldalán - mondtam és a gyertya kristályt felé fordítottam a résben. Tekintetemmel tovább követtem, de Aitól nem láttam tovább, így felfelé kezdtem vizslatni, hogy milyen magas a repedés, van-e bármi ami veszélyt jelenthet rá, a nem természetes nyílásban. Ahogy barlangászásnál, vagy hegymászásnál kötelet kellene használni, lehet ide sem ártana. Viszont lovag, ha baj van, megtudja magát könnyedén védeni, addig amíg átugrunk a résen. Valamilyen formán tökéletes a formációnk, egy lovag és három kardforgató. Mindhárman gyorsak vagyunk. Yuukinak ugyan még csak a hírnevét ismerem és Sange mindig róla beszél, esküszöm, biztos bele van zúgva a lányba, de ha már úgyis elkottyantotta..
- Yuuki - szólítottam meg, keresve tekintetemmel - a látás képesség nem rossz, de első szinten azért még kevés ide, viszont felém ütnél a kardoddal? - kérdeztem viccelődve - kivédem és akkor világít a kardom - folytattam sejtelmesen kuncogva. - Az a hír járja rólad, hogy három karddal is harcolsz, hogyan csinálod? - kérdeztem, immáron a lényegre térve és komolyan. Fél szemem azért persze a résen tartva. Az őrködés tökéletesen jó most, így van is alkalom rá, hogy felkészüljek a bejelentésre. Vajon mit fog szólni, főképp Yuuki. Otthonát vesztette, egy parancs miatt, amit akkor és úgy kívánt meg a helyzet. Most pedig.. törmelék és tócsák, átázott a ruhám és a lábbelim, még a tokjából enyhén kihúzott kard is várja a fentről lecsöppenő vizet, hogy végig folyjon rajta egy kövér csepp. Hajam csatakosan, számszélén enyhe mosollyal. Végre kaland, és verejték, de megdolgozom azért, hogy mind amit elvesztett, az sokkal jobb formában térhessen vissza. Ahogy Ozirisz is segített egy fontos kérdés megválaszolásában.

by **Ozirisz** Kedd Okt. 27 2015, 08:14

Miután megkaptam a gyertyakristályt, máris könnyebb volt a tájékozódás idelenn. Aztán egy laza rövid séta után el is jutottunk a törmelékhegyig, amit Ai és Yui már el is kezdtek széthordani. Besegítettem a hordásban én is, bár így, hogy nem egyedül kellett pakolászni, máris könnyebb volt. Nem tartott sokáig, nem fáradt el az ember, hanem sitty-sutty, észre sem vettük, el is tűnt az a reménytelennek tűnő kőhegy... Aztán még egy járat-féleséget is észrevettünk, és valami fura zajt. Szürcsög, mortyog, mintha kaparászna is. Nem tűnik emberinek, sőt, még eviláginak sem. Vajon miféle szerzet lehet? És mennyire veszélyes?
- Halljuk, nem lehet nem hallani... Mintha valaki szívószállal szürcsölne egy korsó sört, vagy hasonló... - szólaltam meg végül, próbálva kicsit oldani a hangulatot. Úgyis mindenki feszült, és mindenki ideges, hogy vajon mi lehet. Merek fogadni, hogy a többiek is azon kattognak, hogy ki, vagy mi lehet a fura zaj forrása.
Ai már el is kezdett mászni a repedésbe, hogy megnézze, mit rejt a járat.
- Légy óvatos, nem tudhatjuk, mi az! - szóltam a lány után – Lehet, hogy valami igen erős, igen durva mob... De lehet, hogy csak egy bébi vérnyúl :3
Tán még maga Kayaba sem tudja, miféle teremtményt sodródott ide... Apropó, Kayaba... Az NPC viszont gyanúsan figyelmen kívül hagyta a mellékjáratot és a szürcsölő fenevadat. Vajon miért? Kétlem, hogy ne venné észre. Vagy pont amiatt nem foglalkozik vele, hogy a védett övezet ide lentre is kiterjed, ergo nem lehet semmi baj? Vagy ezt akarja elhitetni, hogy nem lehet semmi baj? Francba a paranoiával, csak optimistán: Lehet, hogy pár pillanat múlva Ai nagy vidáman kúszik vissza a nyuszival, és megállapítja, hogy milyen cuki, és aranyos, és szegény biztos félt idelenn a sötétben, és biztos éhes...
Sosem tudni, de remélem valami ilyesféle rejtőzik gödör mélyén :3

by **Strea** Szomb. Nov. 07 2015, 22:32

RenAi, Yuuki, Yuichi, Ozi

Az npc csak-csak észreveszi, hogy lemaradtatok, és kérdő pillantással, arcán fintorral fordul hátra:
- Sietnünk kell. Ki tudja, mennyi ideig tart eltakarítani… és a Gyertya Kristályok hatása se tart ám örökké… - mormogja vészjóslón, persze ha nem rá figyeltek, úgy valószínű a mondata végét már nem is halljátok. Ha viszont tényleg odafigyeltek, még hallani tőle valamit az idelent kószáló sűrű sötétségről, amivel nem akar találkozni… de talán titeket jobban érdekel, mi is van a repedés túloldalán. Ai sikeresen át is jut, talpa alatt pedig máris süllyedni kezd a talaj. Nem nagyon, és nem is sokáig: éppen annyira, hogy nehézkessé váljon a mozgás, de még ki tudja húzni a lábát, ha akarja. Sár. És nem is kevés. Ha a barlang falához ér, amibe kilyukadt, azt nedvesnek érzi, és a levegő páratartalma is nagy, ezeken felül talán a távoli kékes derengés keltheti még fel a figyelmét, ha a kristály fényétől egyáltalán észreveszi azt. Jobb oldalról jön; a járat másik fele koromsötét. És a szürcsögő valami? A lány még éppen láthatja az alakját, ahogy befordul és eltűnik, ha viszont abból nem is tiszta, a lábnyomaiból rá lehet jönni, hogy párosujjú patás. Vaddisznóféle.
Közben pedig, az alagút ház felőli végéről, - pont onnan ahonnan jöttetek - egy hirtelen robajlás hallatszódik.

Nio

Talán még éppen láttad Yuichit és a többieket, amint eltűnnek egy romos házban, egy npc-t követve. Solvik városkájában vagy, ami a koboldinvázió óta romokban, elkél tehát a szorgos kéz. Lehet te is ezért jöttél ide? Bőven akad munka és quest adó npc is, ám valamiért mégis szerelmed után mész, ami talán nem is meglepő, ám hiába keresed, nem találod őket az épületben. Vajon fölfelé indultak, vagy lefelé? Sok időd azonban nincs tanakodni: egyetlen rossz lépés, és hangos robajjal beszakad alattad a rozoga padló. Jópár métert zuhansz, de szerencsére puhára érkezel, bár jóllehet nem örülsz a sárnak, ami húsz-harminc centi vastag idelent, és szépen összemocskolt téged is. Ezen felül sötét van. Vaksötét. Mit teszel? Felállni fel tudsz, és az elindulásban sem akadályoz semmi és senki… még.

Yuuki 500 szóval pótolhat.
Határidő: nov 15, vasárnap éjfél

by **Nio** Hétf. Nov. 09 2015, 12:41

Nem tudom pontosan, hogy hogyan, vagy, hogy mikor de Yuichi és a többiek hirtelen eltűntek szemem elől egy romos házban. Én meg, ha csak néhány percre is, de egyedül maradtam. Illetve csak látszólag. Sajnos van még némi gondom a félelmetes helyszínekkel és eseményekkel, így lehet, hogy némiképpen meggondolatlanul cselekedtem.
Nem törődve semmivel és senkivel utánuk rohantam abba a romos épületbe, mely szintén nem kerül be a kedvenc helyeim közé.Mindenesetre semmi jelét nem találtam, hogy merre is indultak pontosan. Kész labirintus ez a hely. És ráadásul a rosszabbik fajtából.
El is indultam volna utánuk, pontosabban valamerre, amerre őket véltem, de ahelyett, hogy felfele mentem volna beszakadt alattam a padló, ami egy öreg, romos házban elő fordulhat,a mi alól a SAO sem kivétel. De miért pont velem?!
Mérgesen vettem tudomásul, hogy földet értem, és csak annyi fény volt, ami felülről leszűrődött, azaz semennyi. Ugyan láttam a szép nagy lyukat magam felett, de halovány fénye nem nagyon ért el hozzám. Teljes sötétség. Próbáltam legalább magamon végignézni, hogy mi az a nedves és ragacsos valami ami rám került elég tekintélyes mennyiségbe, de hiába. Még az orrom hegyét sem láttam, és fáklya vagy egyéb tűzszerszám sem volt nálam... Mérgemen hamar felülkerekedett az undor, majd a pánik és a reménytelenség. Én csak Yuichivel akarok lenni... nem akarok egyedül lenni...
Biztos, hogy nem erre jöttek, és az is hogy ha itt maradok nem fognak megtalálni. Próbáltam leküzdeni félelmem. Bár a sötéttel nincs bajom, de ez a sötét most más volt. Nem láttam sem az orrom sem körvonalakat. De ennek ellenére valamerre mennem kell.
Lassan feltápászkodtam még mindig szinte undorral. Reménykedtem abban hogy sár és nem más az ami rám ragadt. Majd elővettem lándzsámat és azzal próbáltam tájékozódni, hogy ne menjek neki semminek, és elindultam valamerre, ahol nem volt előttem semmi. Csak abban reménykedtem, hogy senkit nem sebzek meg vele. Mármint olyat, aki barát, az ellenségnek talán nem árthat... csak ne legyen nagy és félelmetes, aki lát a sötétben...

by **RenAi** Hétf. Nov. 09 2015, 18:57

Úgy döntöttem a hangok után vetem magam. Mert miért nem lehetnének túlélők, vagy valami olyan szörnyek amik lent ragadtak és ha itt hagyjuk őket… akkor félő hogy később még ránk találhatnak, vagy valakire akik nem is sejthetik hogy idelent lapulhat bármi is. Ezt pedig meg kéne előznünk.
- Rendben bátyus. – Felelem miközben ha tudom áttuszkolom magam a repedésen remélve hogy azért nem szorulok be vagy hasonlók… Ozirisz megnevettetett a „bébi vérnyúl” megnevezésre akkorát kacagtam hogy még a fejem is bele ütöttem a repedés egyik kiálló részébe. Jó hogy van akinek van humorérzéke, szeretem az ilyen embereket.
- Ne aggódj, sok életem van és tudok életet tölteni is. – Bár gondolom ezeket már mind tudja rólam, így azt is tudhatná hogy amiatt nem kell féltenie, viszont tény hogy fejjel tudok szaladni a falnak ha olyan hangulatom van. Jelenleg nincs, de a kíváncsiság nagy úr, és az bizony igencsak vezérelni tud… Átjutottam a résen és az első szavam egy:
- Fuuuuj~ - Volt, amikor éreztem hogy süppedni kezdek a sárban.
- Pont sárba léptem… - Nyugtatom meg a többieket, majd a kristályt feltartva körbepillantok, remélve hogy nem valami hatalmas fogát vicsorító vérnyúllal lesz dolgom. .___. Valami mozgást hallok, és a hang nyomába is pillantok, miközben emelem a kristályt… az alakját még épp kiveszem de nem tudnám pontosan behatárolni. Egészen addig amíg a nyomait szemügyre véve rá nem jövök.
- Csak egy vaddisznó lehetett.. de várjunk csak… - Pillantottam az ellenkező irányba úgy hogy a kristályt még a másik oldalra tartottam, megpillantottam azt a bizonyos kékes fényt…
- Látok valamit… valami kéken fénylik de csak pi - … Haraptam el a mondat végét a robajra. Egy pillanatra nem tudtam eldönteni hogy az az én felemről jött-e avagy kintről, de gyorsan visszavonulót fújtam és átmásztam a repedésen.
- Mi történt? – Kérdem a többiektől.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Nov. 11 2015, 23:17

Eddig jól ment minden, kivéve a küldetés adónk mormogását. Az már igaz, hogy ezek a gyertya kristályok nem örök életűek, de nem véletlen vagyunk kalandorok.
- Máris jövünk kedves Uram! - mondtam hangosan, hogy eljusson hozzá is a hang. Közben visszafordítottam a fejem a repedés és a hahotázó lány felé. Ugyan koccant párat, de átért. Körvonalainak sziluettje felé tartottam a saját gyertya kristályom, hogy mindig tudja merre van a vissza út.
- Mi az, mi történt? - kérdeztem izgatottan, ahogy ellenkezett, valamivel. Talán rohadt koboldot talált ott, ami már részben oszlik, vagy csak szimplán kakába lépett? Áh csak sár. Megnyugtatóbb, az lemosható, még jó hogy nem.. Rolling Eyes

Aztán a kristálya ívesen kezdett mozogni, megtalálhatta a szöszmötölő lényt?
- Mi az? - kérdeztem halkan, és jött is a válasz. Egy vaddisznó hogy került ide? Vaddisznó lovas koboldoktól juthatott el ideáig? És valami kéken fénylő.. - Ó ne! Ugrottam a repedéshez közel, ahogy megindult a robaj. Csak nehogy rázuhanjon a mennyezet. Azonban Ai olyan gyorsan kiugrott a fal mögül, hogy letaglózott. A falban kapaszkodtam meg, így nem estem el, de szélviharként. Hátra néztem, abba az irányba amerről jöttünk.
- Arra nem egyhamar jutunk ki - konstatáltam a helyzetet, de nem reménytelen. - Mi volt az a kék, amit láttál? -kérdeztem Ait.

Majd miután elcsendesedett a por is, a kezemben lévő kristályról eszembe jutott küldetésadónk. Lehet nem ártana, követni, hisz van mit megszerelni az alagútban, hogy ilyen váratlan összeomlások ne túl sűrűn legyenek és remélhetőleg ne a fejünkre zuhanjon. Kevésbé feltöltött kedvvel, de útnak indultam a vizes talajon, amit néhol kövek szabdaltak darabokra és kerülgetni, vagy arrébb tenni kellett. Megpróbáltam utolérni a vezetőt és kiverni a fejemből a kék fénylő valamit. Lehet megérné érte menni, de kockáztatni, hogy beragadunk a sárba, vagy ránk omlik a plafon esetleg a vaddisznó visszatér. Annyit nem biztos, hogy megér. Így nem hoztam fel ötletnek, hogy valaki vagy én érte mehetnénk.

by **Ozirisz** Kedd Nov. 17 2015, 19:46

Ami azt illeti, Ai-t sikerült megnevettetnem a bébi vérnyulas feltételezésemmel, sőt szegény még a fejét is beütötte a falba. És, ami azt illeti, nem is tévedtem olyan nagyot, hisz mint kiderült, egy vaddisznó volt. Igaz, a vérnyúl és a vaddisznó közt jócskán van különbség, de egyik sem jelent kihívást egyikünknek sem, mindkét fajta mob az alsó szintek lakója. Még emlékszem rá, hogy amikor kicsik és gyámoltalanok voltunk, ezeken gyakoroltunk, ezeken tanultuk meg a kardforgatás alapjait, az alap fogásokat. Ahogy Aincrad szinte minden lakója. Amikor még minden más volt...
Ami kicsit jobban aggasztó:
- Hogy került ide a vaddisznó? - tettem fel a kérdést – Legjobb tudomásom szerint csak a legalsó néhány szinten szoktak bóklászni...
Lehet, hogy egy pet? Bár... nem tartom túl valószínűnek, hisz akkor az idomárja is itt lenne a közelben jó eséllyel.. Bár... láttam már elkóborolt peteket, de.. valahogy nem illik a képbe. Ki hagyná itt a malacát? Vagy... nem is pet, hanem sima mezei vaddisznó. De akkor meg hogy keveredett ide? Lehet valaki poénból negsétáltatta a röfit?
Akárhogy is, talán a céhtársaimnak van valami ötlete, hogy honnan jött ez a jószág. De nem bánnám, ha kijönne ide hozzánk, és akkor lenne disznóvágás! Elvégre a nagy pakolászástól és alagútjavítástól elfárad és megéhezik a jónép, és erre itt van ez a négy lábon sétáló lakoma, csak benn a barlang mélyén...
Meg valami kékesen világító akármiről is szó esett, aztán bumm! Nagy robajlás a hátunk mögül.
- Na már csak ez hiányzott! - szólaltam meg én is, kissé ingerülten. - Valahogy csak én érzem úgy, hogy a látszólag legegyszerűbb küldetés is olyan, mint valami időzített bomba? Egy darabig megy minden simán, zökkenőmentesen, és valami történik, ami az apróbetűs részben sincs benne... - majd egyet sóhajtottam, és folytattam, aránylag nyugodtabb hanglejtéssel:
- Elvileg a teleportkristályainknak működnie kell, ha bármi nagy baj lenne. De nem javaslom a kipróbálását, mert valószínűleg nem tudnánk ide visszajutni, szóval, nincs veszve semmi. - közben rápillantottam a kezemben tartott gyertyakristályra, aminek szép fokozatosan csökken a tartóssága - Viszont jobb lenne követni az öreget, mert ezek nem tartanak már sokáig, és van egy olyan érzésem, hogy a neheze még csak ezután jön...
Aztán megvártam a többieket, amíg elindulnak, és sereghajtóként mentem a sor végén, közbe hátra-hátranézve, nehogy valami meglepi érjen minket hátulról.

by **Strea** Hétf. Nov. 23 2015, 21:31

Csapat

Az npc megvár titeket. A saját gyertya kristálya márcsak nyomokban pislákol, így nem láthatjátok az arcát, azonban igencsak morogván konstatálja a lemaradást, szóvá azonban nem teszi.
Úgy tűnik, megérkeztetek.
A járat itt kétfelé ágazik, a jobb szélső – a keskenyebb - enyhén lejt, és olyan sötétségbe torkollik, hogy ha észreveszitek, maga az öreg sem mer a közelébe menni. A bal oldali pedig ugyanolyan egyenesen folytatódik tovább, mint amilyen eddig is volt. Nektek azonban egy harmadik, igencsak nyirkos járat jut, ami a férfi lábánál, egy meredek vaslétrával kezdődik, s pár méterrel lejjebb, törmelékkel ér véget. Alatta pedig – vélhetően a létra alján – vízcsobogás.
- Itt vagyunk a fő csatornánál – tájékoztat küldetésadótok – Amin eddig végigsétáltunk, az egy elvezető szakasz volt, magas talajvízszint esetén így nem a házakat lepi el a víz – mondja – Persze, van, amikor már ez is kevés – sóhajt – Nah de! Ami nektek a lényeg! Odalent valami gond van, nem folyik rendesen a víz, ám ettől a halom kőtől nem tudok lejutni – mutat a létra felé – Elsősorban ezt kellene innen elhordani.
És hátrébb is áll, utat engedve nektek.

Nio

Az utad viszonylag könnyű, és az enyhe kanyaroktól eltekintve elég egyenesnek mondható. A lándzsáddal pontosan meg tudod határozni a járat két végét, amiben haladsz, és ha kezed végigsimítod a falakon, rájöhetsz, hogy ez bizony nem emberalkotta alagút. A levegő nedves, és mindenhol sár van.
Az egyetlen gondot a sötétség jelenti, de ettől sem kell sokáig tartanod: hamarosan halovány, kékes fényt látsz derengeni magad előtt; úgy lesz világosabb, ahogy közeledsz felé. Egy villódzó szikla adja, őrként áll a barlangterem és a járat találkozásánál, tapintása azonban jéghideg. Persze az erdőkben lévőktől nem sokban különbözik, így az efféle mmo-kban egyáltalán nem számít furcsának, te is találkozhattál már hasonlóval. Ami viszont felkeltheti a figyelmed, az maga a hely, ahová belépsz: tágas tér, a mennyezetről cseppkövek lógnak le, oldalvást pedig tompa végű sztalagmitok meredeznek fölfelé, egy kiszáradt tómedret fogva közre szinte minden irányból. Látszólag minden csöndesnek és békésnek tűnik. De ha mozdulatlanul figyelsz, hallhatod a halk, ijedt szipogást, talán nem is olyan messze tőled.

by **RenAi** Hétf. Nov. 30 2015, 12:49

Meglepettségemben úgy pattantam ki a szűkös résen vissza mintha tűzről pattantam volna… o.o Deee Yuichi feltartott, vagyis majdnem felbillentettem őt is az egyensúlyából, de meg tudott kapaszkodni, és így engem is megtartott…
- Nem tudom hogy kerülhetett ide… - Felelem Ozinak kicsit elgondolkodva. És tényleg nem találtam rá magyarázatot. A fiúk szerint indulnunk kellett volna de látás híján nekem sem maradt más választásom de mielőtt megindultunk volna, még egyszer bepillantottam a részen..
- De a kék fény…. – Mondtam, persze hajtott a kíváncsiság és látni akartam hogy így is látom-e vagy megszűnt-e vagy esetleg változott-e vagy bármi… De nem tehettünk mást követtük az npc-t mert kezdett fogyni a kristályunk élettartama. Meg is érkeztünk, és ugye az utak szerte ágaztak, sosem gondoltam hogy a barlangaszás ilyen izgi lehet. *-* Megeshet hogy még lejövök ide szétnézni picit. Bár amikor az ismertetőt hallottam hogy ezt azért építették ki hogy magas talajvíz esetén elvezető legyen… Kizárt hogy ide lejöjjek még egyszer. ><” Úszni sem tudok! ><”…
- Akkor ez az én feladatom lesz! ^^ - Jelentettem ki vidáman, és meg is indultam zavartalanul lefelé a létrán, közben halkan dúdolgatva, egészen addig amíg az egyik lábam meg nem csúszott majd ijedségemben követte a másik is, és csupán a két kezemmel tartottam meg hirtelen kinyúlt testemet. Ezt egy meglepett sikollyal és nyögéssel kísértem, de hamar megoldottam a problémát, és dúdolgatva folytattam tovább az utam lefelé. Leérve óvatosan léptem a vízbe, hogy azért mély ne legyen. Majd körbe néztem, és ha minden stimmelt, akkor felkiáltottam a többieknek.
- Minden tiszta! - Majd megkerestem a köveket, és súlyemelésemmel el gurgattam őket, a kérdés csak az volt hogy honnan és hova.
- Bocsánat bácsi! A köveket hova tegyem? – Kérdeztem kicsit hangosabban hogy biztosan hallja.

by **Nio** Hétf. Nov. 30 2015, 13:03

Nem tudom, hogy meddig bolyongtam a sötétben, de gyanúsan simán ment az utam az az idő alatt. Ami egyrészt tovább fokozta félelmem, másrészt pedig eloszlatta azt. Mindenesetre végre láttam is valamit, amikor kiértem a korom sötétből. Bár nem volt nagy fénye, és nem is emlékeztetett a természetes fényre sem, de tény, hogy fény volt, és nem vak sötét.
Megkönnyebbülten léptem ki a tágas terembe a sziklához, mely a fényt árasztotta. Egy pillanatra neki is támaszkodtam tenyeremmel, de el is vettem onnan kezemet. Jéghideg volt tapintása. De hihetetlenül szép. Amúgy is szeretem a kéket, mint színt. Megnyugtat.
Egy ideig még nézegettem, majd magát a helyiséget is szemügyre vettem. Mint egy cseppkőbarlang, vagy valami hasonló természeti képződmény, amit a kék fény valahogy még mesebelibb látvánnyá tesz.
Tettem néhány lépést a terem közepe felé, hogy jobban szemügyre vegyem a helyet, mivel bár valamiképpen megkönnyebbültem, de a félelem, a gyanú még mindig ott volt bennem. Lehet, hogy eddig minden simán ment és nem támadott meg semmi és senki, de ezeknek a lehetőségét sem szabad kizárnom.
Ahogy beljebb haladtam nemcsak cipőm kopogását hallottam. Nem voltam egyedül. Füleltem is egy keveset, hogy meghaljam, hogy merről is hallik. Bár ami azt illeti nem félelmet jelző neszt véltem kivenni, sokkal inkább ijedt szipogást. Ami jobban arra késztetett, hogy jobban vigyázzak, mert lehet, hogy nem úgy látszik, de attól van itt valami.
E képen cselekedtem, amikor ismét elindultam a hang irányába. Lándzsámat továbbra sem tettem el, végig a kezemben szorongattam harcra készen, ha arra kerülne sor akkor gyorsan tudjak reagálni.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Dec. 06 2015, 16:01

A robaj elült, de elvágva a vissza út jelenlegi részét, útbaigazítónk szerint van más út, végül is, ha más nem elpakoljuk a köveket. Abba a repedésben pont elfér, Ai egyben van, és mind egyben vagyunk, helyes.
- Tudom, tudom - mondtam Huginak. Engem is érdekelt volna, mit fedezett fel, csak amíg omlásveszély van, addig talán jobb a kitaposott ösvényen maradni. Ozirisznak igaza van a neheze még csak most jöhet és tanácsára közelebb hívtam a teleport kristályom. Amíg van értelme, maradok és lehetőleg utoljára hagyom el a terepet, hogy a többiek biztonságosan kijussanak. Az njk, meg.. neki.. sok élete van.
- Van látásom, egy ideig eltudlak vezetni titeket. Egy kis sötétség meg sosem árt, főleg ha van emlékezetünk róla - mondtam Ozinak. Ait meg csipkelődve oldalába böktem. Azonban ahogy beértük vezetőnk, és elhaladtunk az ismeretlen folyosó mellett, arra fordítottam kristályom. Ugyan úgy fest erre nincs dolgunk, és kristállyal sem volt jobb, tettem egy próbált látásra, hátha felfedezek valamit ott. Ha nem úgy mentem simán tovább.
Ez ahová érkeztünk könnyedebb terep és a látás viszonyok is lényegesen jobbak, hála a még működő kristályoknak. Nem ártana több ilyet betáraznom, a jelenlegi üres készlethez. A feladat egyszerű volt és már Ai el is happolta, viszont ez cseppet sem baj, azt hiszem én addig visszanézek oda. Elfordultam és a sötét járat felé poroszkáltam lassan. Egy lépést sem tettem beljebb, az ismeretlen területre, de talán egy két lépés nem árthat meg... Vacilláltam, de végül csak a kíváncsiságom győzött. Lentről felfelé, majd oldalazva néztem, közben magam elé tartva a kristályt. Látásom bekapcsolva. főleg a talajra koncentráltam, ha bármi nyomát találom, hogy elfogyott még előtte megálltam. Lépésről lépésre haladtam előre, de eszembe villant két lépésről volt szó. Megálltam, majd nem fordítva hátat hátrafelé sétáltam ha eseménytelen volt a rövid kitérőm és igyekeztem visszatérni, a többiekhez, talán mégis csak tudok hasznos lenni, a kőpakolásban.

by **Ozirisz** Vas. Dec. 06 2015, 19:10

Az öreg szerencsére bevárt minket, és nem hagyott itt minket, mint eb a Szaharát. Szépen néztünk volna ki, pláne, hogy nemsokára a kristályaink is kialszanak, és az öreg meg már fényévekkel előrébb botorkál, és eltévedünk. Azt hiszem, valami ilyesmire szokás mondani, hogy mehetek amerre látok... vagy valami ilyesmit.
De szerencsére ez a rész még odább van, és kis séta után a következő állomáshoz elérkeztünk. Egy elágazás, egy út jobbra, egy balra, és egy jó öreg létra. A bal oldali járat körülbelül olyan, mint a mostani, hasonló szélesség, hasonló minőség. A jobb oldali járat viszont... hát... nem épp bizalomgerjesztő. Sűrű sötétség.. és még több sötét. Nem tudom, mi lehet arrafele, és az igazat megvallva nem is igazán érdekel. Legalábbis, ha magam lennék, nem foglalkoznék vele. Vagy épp ellenkezőleg, pont elindulnék arra, szemben a logikával és a józan paraszti ésszel, hogy vajon mit rejt a sötétség. Lehet, hogy az lenne az utolsó sétám, de ha az ember olyan hangulatban van, akkor nem aggódik ilyenen. Jöjjön, aminek jönnie kell...
De most szerencsére jobb hangulatban vagyok, bár el-elkomorodok néha, és ez a hely is elég nyomasztó, azonban a céhtársaim jelenléte, és a "mindig történik valami" hangulat meggátolja, hogy itt és most magamba zuhanjak...
Ilyen kis, látszólag apró dolgok is közrejátszanak, hogy kilábaljak a mélypontról...
- A látás jó dolog, bár nekem még csak első szintre van fejlesztve. - feleltem Yuichinak, majd egy sóhajtás után folytattam – Na igen... A sötétség örök. Mindenütt ott van, és mindent körbevesz, csak legfeljebb néhanap nem vesszük észre a fénytől...
Közben a gondolataimból kizökkentem, ahogy Ai már a javában dolgozik. Ha még volt pakolásznivaló, besegítettem én is, mert valahogy nagyon nincs rendjén, hogy szegény lány dolgozik, én meg csak nézek ki a fejemből, és még annyit se mondok, hogy búúú...

by **Strea** Szomb. Dec. 12 2015, 02:37

Yuuki innentől njk-két kezelendő, bármikor visszatérhet, a pótlást ha szeretne, pedig majd akkor megbeszéljük. Illetve mivel kezd bonyolódni a küldetés helyszíne (már 3 különböző szint és több járat), így rajzoltam egy térképet, természetesen csak az eddig általatok felfedezett részeit tüntetve fel:

Szintek
Térkép

Ai, Ozi, (Yuuki)

Bár elsőre ugyebár a törmeléktől nem tudtok lejutni a létra aljáig, de elég egy-két lökés a súlyemeléssel, és máris szabad utatok van lefelé: kövek, apróbb és közepes sziklák, szétázott fagerendák potyognak alattatok a vízbe, majd leértek ti is. Az npc fent marad, a létra fölé hajolva kémlel utánatok aggodalmasan.
- Már az hatalmas segítség, hogy le tudok menni – feleli Ai kérdésére – Mekkora lent a sodrás? A köveket a járat két szélére pakoljátok, de vigyázatok, nehogy egy esetleges árvíz elsodorjon titeket – mondja, ám ő még nem láthatja, amit ti: szinte semmi víz nem maradt a csatornában. Ai bokájáig is alig ér fel, ilyen vízállás mellett pedig aligha kell bármiféle vízözönre számítani. Még akkor is csak egy kis csermely kezd el csordogálni a lábatok felé, amikor elhordjátok a korábbi vízkiömlés odasodorta törmeléket az útból. Közben az npc a fejét kapkodja, majd félhangosan felteszi a kérdést, ami talán már a ti fejetekben is megfordulhatott:
- Hol van az a másik kardforgató fiú, aki velünk jött?

Yuichi

Nos, az a másik kardforgató fiú éppen a sötét járat közepénél tart, egy szál Gyertya Kristállyal a kezében. Még a kardja sincs a kezénél, egy ilyen vészjósló helyen... S hogy vajon mi lesz ezután? Lehetne találgatni: hirtelen, egy a semmiből jövő széláramlat elfújja a gyertyát, és ő teljes sötétségben marad. Vagy netalán pont most, pont ekkor merül le a fényforrás energiája... vagy véletlenül leejti, és összetörik talán. Megsúgom, ez nem holmi horrorfilm; a kristály tökéletesen és megfelelően működik. Biztonságot nyújtó fényt áraszt magából, ahogy a fiú halad előre, s még akkor sem inaktiválódik és törik szét, amikor a fiú már nem lát semmit. Érzed, hogy még tart a kristály hatása… de akkor hogyhogy nem látsz semmit? Kezedet kinyújthatod, nem érzel semmit. Ordíthatsz, nem hallod a hangod. Egy másikat azonban igen. Mint szél süvítése-szellemek susogása, hallatszódik hosszan, majd valami megragad érzed, de nem tudod mi, nem látod. Elkezd vonszolni, erőszakosan és sietve. Hogy merre, azt persze nem tudod megállapítani. Hogy is tudnád, ha egyik érzéked se működik?

Nio

Okosan tetted, hogy körülnéztél. Veszélynek ugyan nyoma sincs, de a sárban vaddisznónyomokat látsz, szerte mindenhol a teremben. Tőled jobbra, úgy két méterre fölötted, egy szűk járat torkollik bele a barlangterembe, egy ember talán át tudna férni rajta, ha föntről jön. Innen azonban képtelenség felmászni odáig. Vannak más utak is: az egyik rögtön előtted, a tó bal partjától indul befelé a sötétségbe, és ha előrébb mész a tópartig, egy másik járatot is láthatsz, majdnem mögötted, a kőtől jobbra és olyan öt-hat méterre kezdődik, az előzővel ellentétes irányban. Az is koromsötét. A hang viszont, amire figyelmes leszel, majdnem mellőled jön, egy állócseppkő mögül a kiszáradt tó partján. Ahogy közelebb mész, hallod, ahogy a sárban megcsúszik, és ijedten sikolt, ahogy elvágódik a talajon, és belecsúszik a sárral borított mederbe.
- Te ne… nem akarsz bántani, ugye? – kérdezi. Egy tízévesforma kislány, ruhácskája és haja mindenhol sáros, és egyelőre meg se mer mozdulni, ott ül előtted, derékig a sárban. Egyedül világoskék szemeit emeli rád, várakozón és reménykedve.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Dec. 14 2015, 11:09

Eleinte még láttam a lábam, és hallottam, ahogy a köveket pakolja Hugi. Aztán valahogy eltűnt az a hang, ahogy a köveken lépkedek, és vele együtt társaim hangjai is. Pillanatra megtorpantam, hogy hátra kémleljek, de csak sötétséget láttam, az irányba fordítottam a kristályt is, de nem javult egyáltalán a helyzet. Lábam máris rohant volna vissza, de eközben már a kristály fénye is eltűnt. Nem láttam, mikor és merre fordítottam, ami pedig a legrosszabb, azt sem látom és nem érzem hol a kezem. Meg akartam fogni az orrom, de nem éreztem orrcimpám hidegségét, majd fülemet, de azt sem sikerült. Nem tudom, hogy a kezemben van-e a kristály vagy nincs, de a szemem előtti sötétség elől lehunytam szemem. Nem tudom, hogy tulajdonképp lehunytam-e a szemem, különbséget nem láttam, nem éreztem.
- Aaaiiiiiiiiiiii, Yuuuukiiiiii, Oziriiiiiiiiissz! – kiáltottam, viszont minden nyugodt maradt. Nem hallottam saját hangom. Azonban egyszer csak a hangok visszatértek minden irányból. Suttogtak, beszéltek, ordibáltak, nem tudtam merről, talán beleütköztem valamibe, talán nem. Sétáltam. Vagy csak úgy érzem? Vonszolnak? Nem az lehetetlen. Azonban mégis, valami vagy valaki mintha húzna. Nem! A hangok sem távolodtak, félek. Minden irányból húznak, szét akarnak tépni, na azt már nem! Kardomhoz nyúltam, már ha kezem ügyébe kerül a kardom. Nem éreztem. Semmit. Csak félelmet, az időtlenségben. Fejemben egyaránt megjelent a semmi békés nyugalma, és az elmúlt harcok vérző sebei, falkányi szörnyeteg, amik éhségüket kalandozó hússal akarják csillapítani. Semmi voltam, vagyok és leszek, azonban a sötét az jó, vagy nem jól gondolom? Súgjátok meg hangok. Épeszű gondolatok egyike, talán utolsó morzsája, ez egy járat, csak előre kell menni, de merre az előre? Gondolatban felnyitottam a szemem és követtem az egyik múzsa lidérc hangját. Ugyan tudnék készíteni egy hasznos potit most, de vajon hol lehetnek a felszereléseim? Megpróbáltam lehúzni jobb mutatóujjam magam előtt. Elvileg ez aktiválja a menüt és onnan legalább már tudom merre áll a fejem. Mert akkor bizonyára arra áll a lábam is. Kezemnél fogva húznak vajon? Vagy én magam húzom magamat? Úgy éreztem hányingerem van, csak ne beszéljenek már.

by Ajánlott tartalom

[Küldetés] Under Solvik

[Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik

Re: [Küldetés] Under Solvik