Re: [Küldetés] Under Solvik

by **Nio** Hétf. Dec. 14 2015, 12:04

Ahogy körbenéztem a mesebeli kép egyre jobban szertefoszlott. Vaddisznó-féle patanyomok a földön mindenhol, ami éppen olyan sáros, és megviselt, mint amin eddig jártam, és csak a kék fény tette mássá néhány pillanatig. Illetve eléggé sok alagút, járat, ami a sötétségbe visz. Valamelyiken hamarosan el kell, hogy induljak, de előbb…
A helyszín vizsgálata közben megtaláltam a szipogás forrását is. Egy kislány volt az, aki talán jobban meg volt rémülve, mint én. Bár az igazat megvallva még mindig féltem, talán csak annyi változott, hogy ki akarok innen jutni a szabad ég alá.
A kislány az imént esett el, valószínűleg tényleg megijedt tőlem. Amit vékonyka hangja, és dermedtsége is mutatott. Felvettem egyik legszebb mosolyom, leguggoltam, letettem a földre lándzsámat úgy, hogy azért ha történne, valami elérjem, és kezemet nyújtottam felé.
-Nem foglak bántani. Én nem. Hogy kerültél ide?- kérdeztem barátságosan. Valahogy tényleg nem tudtam még elképzelni sem, hogy hogyan kerülhetett ide ez a csepp lányka. Bár ami azt illeti csapda is lehet... vagy nem. Ezen a ponton sóhajtottam egyet. A csapdákkal vagyok megáldva…- Kik bántottak?- tettem fel hirtelen a második kérdést, ami éppen olyan váratlanul jutott eszembe, mint ahogyan kimondtam. Lehet, hogy mindenben a csapdát keresem, de valamik vannak itt ami Őt megijesztették. Valami k vannak itt amik bántanak.
Tekintetem a földre vándorolt, és a gyanakvás ismét felébredt bennem. Nem a kislány irányában, sokkal inkább, a kiutat keresve, és azon gondolkozva, hogy miféle lények lehetnek, akik itt járnak kelnek. Valahogy ki kell jutni, de minden út vagy járhatatlan, vagy korom sötét. De főleg mindkettő.

by **Ozirisz** Pént. Dec. 25 2015, 18:05

Ai már a javában pakolászott a létra alján, mire eljutottam odáig. Nem valami bizalomgerjesztő a hely odalenn, de nem volt vészes a lejutás, sem a munka. Pláne úgy, hogy egyrészt nem egyedül volt az ember, másrészt pedig már a nagyját Ai elpakolta, és hát azért valljuk be, akadtak olyan "kavicsok" is, amik elég sok fejtörést okoztak volna, hogy egyáltalán hogy tudom eltakarítani az útból, már ha sikerül...
Az NPC viszont ahogy hallom, egyáltalán nincs képben. Sodrás? Miféle sodrás? Persze onnan fentről nem is láthatja, hogy itt lenn mi van...
- Alig van idelenn valami kevés kis víz, nincs semmiféle sodrás. Valószínűleg még valahol van egy-két elzáródott csatorna – válaszoltam az öregnek. - De lehet, hogy csak egyszerűen aszály van a nagy árvíz után...
Vagy csak az invázió utóhatása, valamilyen formában, esetleg valami rendszerhiba, vagy hasonló. Ami viszont jobban aggasztott, az az NPC utolsó kérdése. Hová tűnt Yuichi?
- Nincs odafent? - kérdeztem vissza szinte azonnal az öregúrnak, bár szinte úgyis tudtam, hogy mit fog mondani. Ha odafent lenne, akkor a gépi karakter minden bizonnyal látná. Ha pedig látja, akkor nem kérdezi a hollétét, mert nincs rá oka, nincs beleprogramozva. Az NPC-k ilyen téren előttünk, emberek előtt járnak, mert nem kérdeznek felesleges dolgokat.
Hová lett? Hol maradt le? Talán ott, ahol Ai-val együtt látták azt a vaddisznót? Vagy az az utáni elágazásnál? Vagy visszament? Vissza nem mehetett, mert hallottuk a robajt a lejárat felől, meg amúgy sem jellemző rá, hogy szó nélkül eltűnik.
- Itt végeztünk egyelőre. Menjünk, keressük meg Yuichit! - szóltam Ai-nak, majd megvártam, amíg elindul a létrán felfelé, majd utána egyből elindultam én is. Már csak az hiányzik, hogy még egy barátunkat hátrahagyjuk...
Aztán ha felértünk a létra tetejére, utána lehívtam a menüt, majd a térképen kezdtem el keresgélni, remélve, hogy a céhtársam nem tiltotta le a helyzetjelző funkciót, és szintén remélve, hogy nem blokkolja semmi sem a jelet.
- Keressük meg Yuichit! - szóltam a többieknek – Lehet, hogy csak szimplán lemaradt, vagy talált valamit. De lehet, hogy nagy bajban van, és elkélne neki a segítség. Akárhogy is van, ő is megtenné értünk fordított helyzetben, szóval ennyit megtehetünk – majd egy pár másodperc múlva folytattam – Még annyit, hogy senki ne maradozzon le, mert nem tudhatjuk, mi rejtőzik idelenn. Egységben az erő!
Majd elindultam, ha megvan Yuichi pozíciója a térképen, akkor arrafele, ha valami oknál fogva nincs, akkor csak simán vissza, amerről jöttünk, valamelyik elágazásnál tűnhetett el...

by **RenAi** Szer. Dec. 30 2015, 23:51

Hát igazság szerint jól érzem magam a bőrömben, és az is jót tesz nekem hogy jót teszünk másokkal. Ez csupa jó dolog ugye? ^^ Pontosan ezt megragadva vetettem magam máris a munka sűrűjébe. Nem kellett ugyanis kétszer mondani mi lesz a feladat, amint meghallottam már csúsztam is lefelé a létrán, mindenféle veszélyérzet nélkül. Tehát pakolásztam tettem vettem, és örültem Ozi társaságának, aki meglehetősen okosokat mondott a küldetés adó bácsinknak. Nekem eszembe sem jutott efféle tényeket közölni, bár kicsit aggódtam amikor nem kaptunk vissza választ? Vagy csak nem hallottam. De Yuichit egyikőnk sem. Nos most jött el az a pillanat hogy picit aggódni kezdtem, bár magamban hamar elintéztem annyival hogy sok a tennivaló, így biztos neki is találtak feladatot. Így rápillantottam Ozira, érzékeltem felőle némi nyugtalanságot azt hiszem, így egy egy biztató pillantást intéztem felé.
- Na, már csak pár kő és síetünk. – Feleltem sietve. Majd sietve végeztünk is. Meglepő mennyire gyorsak voltunk ketten, talán mindkettőnket hajtott az az aggodalom amit a fiú okozott. Vagyis bátyus eltűnése. Persze említeni akartam neki hogy biztos kapott másik feladatot, de ha ideges ezzel csak azt érném el hogy azt hinné nem is érdekel, és amúgy is nem buta fiú, tehát könnyedén megfordulhatott neki is a fejében. A térképet megnyitva kerestem nyomát hátha jelzi és jelzem Ozinak a tapasztalataim. Ha láttam őt az aggályom szerte foszlott és nyomába is eredtünk, ha nem akkor viszont a teljes rémület és pánik uralkodott el rajtam. És persze a bűntudat. A maró kérdések… Amire nem volt idő. Majd bevillant valami. Srácok elvileg én oda tudok teleportálni ahol ő van a képességemnek hála. Majd kérdés nélkül folytattam tovább. Tudtam hogy egy én nem blokkoltam le semmit, így rám lelhetnek, a képességemnek hála oda-vissza tudok ugrálni, így megoldhatom a problémát és jelet adhatok magunkról.
- Switch Back Yuichi! – Aztán ha a képességem sikerült akkor a fiú mellett teremtem és automatikusan bekapcsolt az hogy életet töltök, méghozzá 23 ponttal. Ha nem sérült, természetesen nem, csak oda teleportáltam. Ha a képességem nem aktiválódott, vártam valamiféle rendszerüzenetet, magyarázatot… Hisz eddig csak akkor nem működött ha nem azonos szinten voltam a jelöltemmel.

by **Strea** Csüt. Jan. 07 2016, 23:47

térkép

Nio

A kislány elfogadja a felé nyújtott kezet, így ki is tudod húzni a tómederből. Azonban alighogy fel tudott állni, már rohan is oda a világító kőhöz; átkarolva azt, kémlel mindenfelé.
- Én… szoktam lejárni ide – válaszolja tagoltan, s ahogy telik az idő, úgy lesz nyugodtabb ő is – Még amikor minden világos volt. De el kellett menekülni – hajtja le a fejét - Most pedig már minden más… - pillant körbe szomorúan. Második kérdésedre viszont, ha lehet még erősebben markolja piciny kezeivel a kék fényt adó követ.
- Nem tudom… egyszerre csak minden elsötétült… nagyon megijedtem. Valami elkezdett vonszolni, arra – mutat a tó bal oldalán induló, sötét járat felé – Sokáig mentünk, de Tuff felöklelte és így elengedett… nem találom a kijáratot – rázza meg a fejét, könnyes szemekkel – Félek…

Ai, Ozi, (Yuuki)

- Tehát szinte minden víz elfolyt… - hümmög az npc Ozi válaszát követően – De hová…? – ezt szinte márcsak magának mondja, állát vakargatva gondolkodón, majd figyelmét eltereli Yuichi hiánya. Közben ti odalent pár perc alatt végeztek is, és amint az utolsó követ is elrakjátok az útból, mindenki előtt felugrik egy kisablak:

Kód:: Küldetés állapot: 1/2

Yuichi keresése viszont valószínű most fontosabb. Mindkettőtöknek sikerül lenyitni a minimapot, és jelzi is céhtársatok helyzetét, nem is olyan messze tőletek: egyenesen halad, mindinkább távolodva, és bár a térkép felfedezetlen részeit nem látjátok, így csupán a pontot, ami mozog, azért mégis megnyugodhattok kissé. Ha pedig kicsit tovább a térképen tartjátok a szemetek, nem Yui pöttye az egyetlen, amire a tietek mellett felfigyelhettek: egy másik pont is a közelben villog, és ha ráböktök, ki is adja egy másik céhtársatok nevét: „Nio”. Ai viszont Yuichira használja a képességét, s lehet nem is teszi azt olyan rosszul: életet ugyan nem kell tölteni, ám ahogy megérkezik Yui mellé, csupán egy nagy fekete gomolyagot lát, ami felhőként veszi körbe a fiút. Látás híján sokat nem látsz a szörnyből sem, ami vonszolja őt, ám annyi még ígyis egyértelmű, hogy mob, indikátora alatt pedig a következő felirat olvasható: "Sűrű Sötétség". Ugye még emlékeztek arra, amit az npc róla mondott, nem is olyan régen? Mindenesetre ahogy észrevesz téged, elengedi Yuichit és eliszkol, az előttetek lévő, beszakadt részen át tűnik el, az őt körülvevő gomolyaggal együtt.
Ozi és Yuuki közben egyelőre úgy tűnik, ott lett hagyva az npc-vel. Ki merre indul, mit tesz most?

Nio helyzetét a narancssárga, Yuichiét a piros, a tietekét pedig a kék karika jelöli a fent linkelt képen. A térképnek csak a saját magatok által felfedezett részét láthatjátok, így a tavat, a Yui előtti elágazást stb nem, csak a pontokat a fekete mapon.

Yuichi

Úgy tűnik, lassacskán magad képzeled be a dolgokat, ugyanis hang az nincs, csak egy, és az se szól most; hallgat, mint a sír. Gazdája pedig téged vonszol, a válladnál fogva, ez az egyetlen, amit még érzel. A menü lenyitása is sikerül, de persze te ezt nem tudod, hiszen nem hallod a hangot és nem látsz semmit; érzékszerveid cserben hagytak erre az időre. De koncentrálhatsz például arra, amit még érzel, a válladat fogó, hatalmas mancsra. Ha érintenéd is, nem érzed a tapintást, nem tudod, mikor értél hozzá, hozzáértél-e egyáltalán? Vagy csak akartál? Ám egyszerre csak elenged, és te nagyot koppanva esel a földre. S ahogy a gomolyag távozik mellőled, az érzékeid is visszatérnek.

by **Strea** Kedd Jan. 19 2016, 18:21

by **Ozirisz** Szer. Jan. 20 2016, 12:00

A kőpakolászás gyorsan ment, és úgy tűnik ez volt a könnyebb fele a dolognak. Ahogy végeztünk a csatornában a munkával, felugrott előttünk az ablak a küldetés állapotáról. Fele már megvan. De vajon a másik fele mi lehet? Első tippem az lenne, az NPC hümmögése után, hogy valahol még van egy kis gubanc a csatornában, mert az összes víz valami rejtélyes módon elfolyt valahová.
- De hová? - ismételtem meg a bácsi kérdését, közben filózva. Valószínűnek tartom, hogy a küldetés másik fele ott lesz...
De mint ahogy szokott lenni, valami mindig közbejön, jelen esetben Yuichi eltűnése. Néztem a térképet, ahogy Ai is, majd egyszercsak azt vettem észre, hogy a lány valamit ügyködött, és eltűnt. Talán képességet használt? Valószínű.. Nem tudom, pontosan mi történt, kicsit elgondolkoztam időközben, ahogy néztem a térképet. Majd Ai helyzetjelzője is megjelent Yuichi mellett, és a srác mozgása is abbamaradt. Vajon mi történhetett? Remélem csak a srác kicsit felderítette a terepet, vagy látott valami érdekeset, és most, hogy Ai utánament, megállt kicsit beszélgetni. Remélem csak ennyi történt, és nem valami sokkal rosszabb... Valahogy olyan rossz előérzetem van... Túl vészjósló volt a bácsi kérdése...
Közben tovább néztem a térképet, figyelve, hogy elindulnak-e valamerre, remélhetőleg visszafele, de egyelőre még ott vannak mind a ketten. Aztán észrevettem egy harmadik pöttyöt is, Nioét. Őt odébb jelzi a térkép, szintén az általunk felfedezetlen részben...
Mit tudok tenni? Hát, az előbb mentőakciót próbáltam szervezni, ám mire kettőt pislogtam, arra már céhtársam megtalálta Yuichit, én pedig nem tudom az utat. Illetve, valószínűleg odatalálnék, de Ai már ott van. Yuukit pedig nem szívesen hagynám egyedül. Igaz, ott az NPC, de nem tudom, mennyire jó harcos, ha esetleg valami történne. Ha pedig Yuukival együtt mennék, az NPC ki tudja hová menne mire visszaérünk, és elbukjuk a küldetést.
Jobb ötlet híján elkezdtem egy üzenetet pötyögni Ai-nak.

Látom megtaláltad Yuit. Minden rendben van? Ha tudtok, gyertek vissza, de legyetek óvatosak az úton. Nio is valahol a közelben van, de ő teljesen más irányban tőlünk, mint mi.

Majd elküldtem az üzenetet, remélve hogy célbaér. Aztán elkezdtem egy másikat pötyögni.

Szia. Itt vagyunk a közelben, egy küldetést teljesítünk. Minden rendben van? Ha valami gond van, csak szólj!

Majd elküldtem a másik üzenetet Nionak, közben talán Yuichiék már visszafele tartanak... Legalábbis jó lenne, mert nem jó az, hogy ahányan vagyunk, annyifele szanaszét... Egyelőre csak annyit tudtam tenni, hogy tájékoztattam Yuichiékat Nio ittlétéről, és felvettem a kapcsolatot Nioval.

by **Kurokawa Yuuki** Csüt. Jan. 21 2016, 09:04

/Na most kicsit kísérletezni fogok és kipróbálom Yuukit E/3-ban, ha gond akkor törlöm Smile

/

Megvolt annak az oka, hogy olyan sokáig csak csendben tette a dolgát és csakis arra koncentrált, hogy minél hamarabb helyre állíthassák Solvikot, szinte már kétségbeesetten, ügyet sem vetve arra, hogy Ai és Yuichi leszakad tőlük. Az illúzió amit oly gondosan épített fel az évek folyamán egy pillanat alatt akart darabokra hullani épp csak egy apró szál tartotta egyben és Yuuki ezt nagyon is jól tudta, még ha magának nem is akarta bevallani. Talán egy picit túl sokat is remélt ettől a küldetéstől azt gondolva, hogy majd újjáépítik a falut és minden a régi lesz. Ami azt illeti ez még működne is. Az elveszett házat pótolni lehet, azt a sok kis kitalált történetet és rajzot bármikor újraalkothatná. Ám ahogy Yuuki kitalált világa sem Solvikbvan létezett igazán úgy probléma megoldását sem ott, hanem a kicsi buksijában kellet keresni. A falu megsemmisülésével egyre gyakrabban merült fel benne, hogy ez egy jel, hogy ideje lenne szembenéznie a valóssággal, hogy mi van ha mindez okkal történik? Viszont ez egy olyan gondolatsor volt ami még most sem tudatosult benne igazán és ahogy eddig is igyekezett mindent elnyomni ami a külvilággal csak egy picit is kapcsolatos úgy most is ugyan úgy tett ám a vészharangok végre megszólaltak ahogy Ai eltűnik és megkésve de feltűnik neki Ozirisz aggódása.
- Nincsenek olyan messze tőlünk. Szerintem az lenne a legjobb ha előbb megkeresnék Yuichi és Ai senpait majd Nio-chant is és csak utána folytatnánk a feladatunk. – Pillant rá a fiúra mialatt ő már az üzeneteket pötyögi, majd az njk elé sétál és mélyen meghajol. – Bocsásson meg, a társaink biztonsága a legfontosabb így előbb őket kell megkeresnünk. Kérem legyen türelmes és várjon itt meg minket, hamarosan visszajövünk. – Hajol meg még egyszer afféle bocsánatkérés gyanánt és a térképen bejelöli azt a helyet ahol éppen voltak. – Menjünk, Senpai. – Lép határozottan a fiú elé.

by **Ozirisz** Csüt. Jan. 21 2016, 11:35

Nem kellett sokáig filózni, hogy mit tegyek. Még az üzenetek pötyögése közben szólt Yuuki, hogy menjünk először Yuichiék, majd Nio után.
- Tudom – válaszoltam Yuukinak – Már az üzeneteket írom, remélem nincs semmi baj. De ahogy mondod, az a legbiztosabb, hogy utánuk megyünk... - csak azért azt sem akartam, hogy Ai teleportja után én meg elsprintelek, Yuuki meg itt marad egyedül, mert az NPC is lehet elcsatangol. No de így legalább ketten vágunk neki az útnak.
Gyorsan befejeztem az üzenetek írását és küldését, aztán ha megvoltam vele, újra megszólaltam - Kész, mehetünk – aztán Yuukival elindultunk az elveszett báránykák felé...

by **RenAi** Hétf. Jan. 25 2016, 10:02

Meglepett hogy hova kerültem… Egy sötét verem? Egy árok, üreg esetleg… fogalmam sem volt, de nem is adtam időt a terep felfedezésére. Amint megjelentem az első dolgom volt a fiú nevét kiabálni.
- Jól vagy bátyus? – Kérdezem, és tapogatom. A képességem nem aktív, narancssárga buborékok nem repkednek körülöttünk, ami talán a legjobb hír, hisz életet nem kellett tölteni. De ugye látás, vagy gyertya kristály híján… Viszont volt egy ötlete. Bekapcsoltam a nyomkövetést, ami foszforeszkáló lábnyomokat mutatott a fiú követésére, így meg tudtam határozni pontosan hol is van. Igaz csak botorkálva. A szörny fel sem tűnt igazán, mivel nem láttattam, maximum matatkáló hangként hallhattam a hangját, amit Yuichinek tulajdonítottam. Oda léptem hozzá, kitapogattam, a kezét, lábát, mellkasát de még az arcát is, csak hogy fel tudjam segíteni.
- Én nem látok, nekem nincs látásom. - Majd egy rendszerüzenet. Automatikusan megnyitottam a pm-et mire rájöttem hogy sötétben nem fogom tudni elolvasni. QQ
- Te ugye látod Yuichi? – Kérdeztem tőle, reménykedve hogy látja, mert így még a címzett is ismeretlen számomra.
- Etoo… szerintem vissza kéne mennünk. – Tanácsoltam, és a térkép segíthet ebben, de a sötétben látjuk a térképet? Újabb költői kérdés, gondolom nem… Így tényleg a fiúra kellett hagyatkozzak. Szép kis felmentés… mondhatom. >.> De legalább jól van, és ez a lényeg. Ha a bátyus felolvasta akkor az első ötletem amit ki is mondtam hogy:
- Keressük meg Nio-chant, és írjunk a többieknek hogy jól vagyunk és megkeressük Niót és csatlakozunk. – Vetettem fel az öltetemet.
- És keressünk valami világítást, ez így rémes… - Kényeskedtem, vagyis mennyire számít kényeskedésnek, az tény hogy kellemetlen.

by **Strea** Kedd Feb. 02 2016, 15:29

Pénteken jön a kövi mese, akár írt Yuichi és Nio, akár nem. Eddig megvoltunk a két hetes körökkel, nem akarom és a továbbiakban nem.fogom. egy hónapra csúsztatni.

by **Nio** Hétf. Feb. 08 2016, 02:11

//Bocsánat a késésért. Mostmár tudok sűrűbben írni!

Nem egészen értettem a kislányt. Valahogy zavarosnak hangzottak szavai. Be az biztos, hogy valami megváltozott. Kissé aggódva néztem a kislányra, el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett vele, vagy mi nem. Kicsit túloznék, ha az mondanám, hogy nem félek, csak egy cseppet…
Gyanakodva és nyugalmat erőltetve magamra néztem szét miután a kislány elmondta, amit tudott. Majd járkálni kezdtem valamennyi lyukba benézve, hátha látok valamit. Bár magam sem tudom, hogy pontosan, mit kell néznem.
Valamerre el kellene indulni, csak fogalmam se volt merre. Ésszerű volna, arra kezdeni amerre a kislány mutatott, bár ami azt illeti, van egy pár lehetőség. De, ha tényleg arról vonszolták ide a bestiák, akkor arra ki lehet jutni. De annak nagy az esélye, hogy hamarabb beléjük botlok. Ami még nagyobb bajt okozhat neki is és nekem is, tekintve, hogy nem vagyok abban biztos, hogy meg tudom mind a kettőnket védeni. Azonban… feltehetőleg minden járat vezet valahova… feltehetőleg. Bár így utólag belegondolva nem hiszem, hogy veszélytelenebbek lennének…
E gondolatok kavarogtak fejemben, amíg járkáltam és vizsgálódtam. Azonban mikor a végkifejlethez jutottam megálltam és sóhajtottam. Itt nem maradhatunk. Én biztosan nem.
-Ki az a Tuff?- mentem oda a követ szorongató kislányhoz és guggoltam le mellette. Kérdeztem, bár nem hiszem, hogy számítana. Hátha kicsit enyhül félelme, ha arról a valakiről kezd beszélni. Biztos egy barátja.
Ezen a ponton Yuichi jutott eszembe. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy írok neki, hogy „Ments meg!” vagy valami hasonló, de azonnal el is vetettem. Azt sem tudom, hogy hol vagyok. Ezt nekem kell megoldanom. Nem támaszkodhatok mindig rá. Halvány mosoly suhant végig arcomon. Mér Yuichi emléke is erőt ad nekem.
-Ideje kijutni… -sóhajtottam, vettem kezembe fegyveremet és kezdtem keresni valami színpatikus lyukat.

by **Strea** Kedd Feb. 09 2016, 17:41

Yuuki, Ozi

Végül eldöntöttétek, hogy először Ai és Yuichi után mentek, azonban nem szó nélkül hagyjátok ott az npc-t, és ez mindenképpen jó ötlet volt:
- Pe-persze – feleli amaz meglepődötten – Bár már alig hiányozhatott pár kő a feladathoz… ezért húzni itt az időmet – zsörtölődik mogorván, de aztán csak a kezetekbe nyom két újabb Gyertya Kristályt – Aztán nehogy eltévedjetek nekem! Különben állhatok itt egész éjjel… - morogja, majd nekidől a falnak – szigorúan az alagút a sötét járattól legtávolabbi részén -, és karba teszi a kezét. Ha esetleg kivárnátok, csak mogorván int, hogy menjetek már, siessetek. Yuichi pontjához viszont egyetlen út van csak, az, amerre a fiú ment korábban. Kettőtök útját azonban semmi sem akadályozza; ha egyenesen mentek, minden gond nélkül elérkezhettek hozzájuk.

Ai, Yuichi

Szerencsére a sao rendszerét úgy rakták össze, hogy az efféle helyzetekben se legyen elérhetetlen számotokra: a felugró ablak és a menü (illetve azon belül minden, a minimap is) sötét környezetben világít, így jártasság nélkül is látható – kár, hogy a járat feltérképezéséhez nem ad elég fényt. Így kristály nélkül is láthatjátok, amit kell, legelőször is azt, hogy Ozirisz és Yuuki pontja elkezdett felétek közeledni. Nio azonban úgy tűnik, nem egyfelé megy, helyzete egy furcsa vonalú alakban megy körbe, majd megállapodik a kiindulóponton.

Nio

Ha belekukkantasz a járatokba, semmi érdekeset nem látsz a sötéten kívül, ám az talán felkeltheti a figyelmed, hogy a kislány által mutatott járat sokkal sarasabb, mint amin jöttél és mint az a másik, amelyik a kőtől fölfelé található. Viszont noha nagyobb ott a sár, de furcsa suhogást hallhatsz onnan, mintha szél lenne, de valahogy mégsem. A terembe belefutó, felső lyukat is megnézegetheted, ám feljutni nem tudsz, túlságosan is magasan van, nameg csúszik is. Végül visszamész a kislányhoz.
- Tuff? – kérdez vissza, és mintha csak most eszmélne fel, elkezdi csavargatni a fejét – Hol van Tuff? Az előbb még itt volt – megijed, arcán kövér könnycseppek gördülnek le, majd újfent rád néz – Ugye nem esett baja? Őt is elkapták? – bizonytalanul feláll, és kis kezével belekapaszkodik a ruhádba – Se… segítesz nekem, ugye? Ki akarok jutni innen... – szipogja, alig tudva visszatartani a sírást.
Közben ismerős pittyegést hallasz: üzeneted jött. A feladó Ozirisz, és ha megnyitod, az alábbi szöveget olvashatod: „Szia. Itt vagyunk a közelben, egy küldetést teljesítünk. Minden rendben van? Ha valami gond van, csak szólj!” Úgy tűnik, nem hiába követted Yuichiékat eleinte, ők is idelent vannak, csak éppen máshol. Hogy döntesz? Elindultok ketten valamerre, vagy inkább bevárod a céhtársaid, akármennyi idő is legyen, mire ideérnek?

Most van az a helyzet, hogy mindenki olvassa el mindenki reagját, és a sajátjában akképpen reagáljon, tekintve hogy többeteknél is meg van nyitva a minimap, és üzeneteket is küldözgettek egymásnak (ez Niora is vonatkozik). Illetve ésszerű lenne most Yuichinak kezdenie a kört, hogy a ti párosotok merrefelé indul; ha Oziék felé indultok, találkozhattok, ha viszont a másik irányba, akkor jelezzétek, mert az elágazásnál lesz külön mese a terepről. A határidő legyen két hét; természetesen ha korábban megérkezik minden reag, úgy korábban folytatom. Yuichi 500 szóval pótol.

by **Strea** Hétf. Feb. 29 2016, 12:16

Minimese, Yuichi inaktivitása miatt. Figyelem! Nem számít külön körnek, tehát marad a 250es szólimit, vegyétek úgy hogy az előző mesélőimmel együtt van. Nio részét egyáltalán nem érinti, így ő írhat sőt megkérem hogy írjon is, a másik két csapatot viszont érinti, így most ők kapnak kis kiegészítést:

Yuuki, Ozi

A Yuichinak küldött leveletekre nem érkezik válasz, sőt, a rendszer azt jelzi, hogy meg se lett nyitva. A két pont pedig hirtelen elindul előre, tőletek távolodva, majd később befordul balra. Ilyen látási körülmények között pedig nem tudtok olyan gyorsan haladni, hogy utolérjétek őket.

Yuichi, Ai

Talán túl sokáig maradtatok egy helyben, vagy talán megérezték a járatan lakozó szörnyek a tétovázásotokat? Vagy lehet, hogy az előző, amelyik elfutott, csak segítségért futott, és mostanra értek vissza? Mindenesetre három füstfelhő érkezik, olyanok, mint amivel már találkozhattatok, Yuichi egy kicsit közelebbről is - ezúttal azonban Ait sem hagyják ki a mókából: ahogy körbevesz titeket a füst, minden érzéketeket elveszítitek, nem láttok és hallotok, nem tudtok tapintani semmit. Csupán a vállatokat markoló kezet érzitek, ahogyan elkezd húzni benneteket, egyre távolabb arról, amerre céhtársaitok vannak.

by **RenAi** Pént. Márc. 04 2016, 19:30

A képim sikeres volt, én pedig örömmel fogadtam hogy ráleltem a bátyuskámra. Kis deja-vu érzés, de ennek a képességnek kifejezetten hálás vagyok. Soha jobbat sem kívánhattam volna. Most viszont szavakkal illettem, kérdésekkel, de már nem volt ideje válaszolni, valami szokatlan történt. Én ugyan figyelmen kívül hagytam a füstölő izét, de most valami közeleg. Megragadtam Yuichi kezét, ha tudtam, ha még maradt bennem annyi, de félő hogy nem, hisz valami ismerős érzés járta át a testem. Ezt már egyszer tapasztaltam, átéltem… megéltem… De nem így, nem egészen… Hisz akkor láttam, csak engem nem láttak, akkor hallottam csak engem nem hallottak, de akkor sem éreztem… és mások sem éreztek. Felül írták a kódom, megcsalták az érzékeim, bár lélekjelenlétem nem volt annyi hogy ezt így fejben is összerakjam. Csupán arra gondoltam hogy hogyan jelezhetnék a céhtársaimnak, hogy miként kérhetnék segítséget, vagy állhatnék ellen… de a kezeim nem mozdultak. A lábaim bénák voltak. Hangom… egyáltalán szóra, sikolyra nyílik a szám? Nem látok és ez zavar… Félek, bizonytalan vagyok. Mi fog történni? Miért történik ez? Miféle képesség, vagy egyáltalán mi történik velem?... Velünk? Yuichi?! A nevét kiáltom, de nem hallom a saját hangom. Csendben maradok. Figyelek. Ügyelek minden kis neszre… hallani akarok hangokat. De még a föld súrlódását sem érzem, hallom a testem alatt, csupán egy kezet, vagy nem is tudom mit, ami a vállaimba mélyesztette magát. Nem fájt, feszült, egy idő után zsibbadt… A kezemmel, az ujjaimmal megpróbáltam lefeszegetni, valahogy kiszabadulni. Valami megoldás csak van! Yuichi segíts! Valaki… segítség….! Fohászkodok, hátha meghall valaki. Vagy a többiek, csak látnak minket a térképen... Ugye? De ha akkor már késő lesz? Mi van akkor ha ez egy hatalmas föld alatti kobold, vagy gólem... és most meg akar minket etetni a kicsinyeivel... Vagy... fogalmam sincs, de addig jó amíg haladunk valamerre. Célja van velünk, ezt még én is látom, de mi? Én félek...

by **Nio** Szer. Márc. 09 2016, 12:34

Kissé elbizonytalanodtam ezen a ponton. Kijutás lehetőségét nem nagyon látom, igazából a sötéten és a sáron kívül már nagyon nem is látok... és ami azt illeti kezd egyre félelmetesebb és zordabb lenni idebent. Ráadásul a kislány is eléggé el van keseredve, ami nem is csoda. A jelek szerint nemrégen még együtt volt azzal a Tuff-fal, de én nem láttam senkit amikor ideértem, csak Őt találtam itt.
Nem nagyon tudtam mit tenni, de gondolkodnom kell. És legfőképpen ki kell innen jutnom. Viszont csak az az út, van amerről jöttem, vagy amerre a kislány mutatott. Arról viszont szokatlan és kissé rémisztő hangok jöttek.
Odamentem a járat elé, melyet szinte semmi sem különböztetett meg a többitől, csak az a hang, és benéztem ismét. Ekkor egy másik hang verte ki nálam a biztosítékot. Hirtelen pityegés, melytől hátra is estem és szépen a földre ültem ijedtemben. Azt hittem, hogy abból a Lyukból jön, de tévedtem. Egy üzenet, Ozirisz-től.
Többször is végig olvastam, majd írtam is vissza valamit:

"Szia, jelenleg nincs gond, de nem nagyon tudom, hogy merre vagyok. Egy nagy barlang sok járattal. Te merre vagy? Mindenki jól van?"

Miután elküldtem felálltam és körbe vizsgáltam magamat. A rajtam lévő sáron kívül minden rendben. Egy jó alapos fürdést majd meg kell ejtenem, hogy még a mocsok gondolatát is kiűzzem fejemből. Ezek után visszamentem a kislányhoz. Megfordult a fejemben, hogy elindulhatnánk arra, de ugyanakkor az is, hogy mindenkit bevárhatnák itt. Azonban az utóbbival is vannak gondok.
Az első variációval az a gondom, hogy ki tudja, mi van arra. Bár van annak is esélye, hogy Tuff az, aki azt a furcsa hangot adta ki. A másodikkal meg az, hogy nem tudom, milyen messze vannak a többiek, akik itt bolyonganak, vagy hogy egyáltalán ide tudnak e találni. Mindenesetre Ozirisz válaszát még megvárom, és csak utána döntök.

by **Strea** Hétf. Márc. 14 2016, 12:34

Ma telt le a két hét, így akik nem írtak, azok tegyék meg. Adok még 2 nap haladékot.

by **Ozirisz** Kedd Márc. 15 2016, 19:42

Az NPC egy kicsit morgolódik, hogy félbehagyjuk a ránk bízott munkát. De szerencsére megértő, és kaptunk a nagy utazáshoz egy-egy gyertya kristályt.
- Köszönjük – mondtam a bácsinak – Igyekszünk vissza, ahogy tudunk. A céhtársaink biztonsága az elsődleges, de ígérjük, utána rendbeszedjük az alagutakat is.
Majd aktiváltam a gyertya kristályt, és elindultunk. Bekapcsoltam az észlelést és a látást, jól jön azért, ha van. Nem rohanva, de azért nem is andalogva. Kis idő múlva ismerős csipogást hallottam. Megálltam egy pillanatra, hogy megnyissam az üzeneteket. Nio válaszolt, hogy egyelőre nincs gond, csak nem tudja, hol van, valamint érdeklődött, hogy velünk mi van.
Ahogy végigolvastam, rögtön elkezdtem írni a választ.

Örülök neki, hogy nincs baj. Ha nem gond, akkor maradj egyelőre ahol vagy. Yuichiék után megyünk, remélem csak eltévedt, vagy rossz irányba fordult az alagútban. Aztán utána megyünk érted. Ha valami gond adódna, szólj, ha nagy a baj, legvégső esetben használd a hazatérés kristályt! Vigyázz magadra!

Majd elküldtem a választ, és újra ránéztem a térképre. Yuichi és Ai helyzetjelzője pedig már jóval odébb van, mint az előbb, és mozog. És túl gyorsak, gyorsabbak mint mi...
- Azt hiszem, jobb lesz, ha egy kicsit sietünk. Gyorsan távolodnak tőlünk, ami meg nem jelenthet jót... - mondtam Yuukinak.
A térképet nem zártam be, hogy közben lássuk, merre mennek, majd ha tudtam, futólépésben folytattam az utat. Közben figyelve, hogy Yuuki véletlen se maradjon le, szükség esetén be-bevárva a lányt, elágazásoknál meg-megállva, majd továbbindulva.
De akárhogy is igyekszünk, túl messze vagyunk, és túl soká tart amíg odaérünk... De miért menekülnek előlünk? Lehet, hogy kergeti őket valami? Vagy találtak egy csúszdát? Vagy mégis mi az ördög? Nyugtalanít, hogy sem Ai nem jelentkezett, sem az üzenetre nem jött tőlük válasz, sem semmi... Rosszat sejtek... Csak érjünk oda időben...

by **Strea** Szer. Márc. 16 2016, 15:46

Nio

A kislány ott marad a kőnél, és ijedten szipogva néz felváltva rád, majd a szemközti járat felé. Közben megérkezik Ozirisz üzenete is (lásd az előző reagjában), így csak rajtad áll, hogy elindultok-e, vagy sem. Ha úgy döntesz, hogy nem maradtok ott, a kislány feléd nyújtja a kezét; csak kézen fogva hajlandó bármerre is menni a világító kő mellől.

RenAi

Sokáig húznak, talán percekig is, végül azonban megálltok. Az érzékeid nem térnek vissza, azonban érzed, hogy a téged és céhtársad fogó szörnyeteg valami ismeretlen, susogó hangon beszélgetnek. Vajon azt beszélik, mit tegyenek veletek? Vagy valami egészen másról?

Ozi, Yuuki

Haladhattok akár futólépésben is, vagy gyorsabban, akkor sem éritek utol Yuichiékat. A járatban nem akadtok össze senkivel és semmivel, a gyertya kristályok megnyugtató fényt árasztanak magukból utatok során. Nemsokára azonban észreveszitek, hogy az alagút jobb fele be van szakadva; a bal szélén éppen egy-két lábnyi út maradt, így mehettek egyenesen is - vagy leereszkedhettek a törmelékhegyen, aminek innen épphogy látjátok az alját. Bokáig érő sár van odalent, és rücskös, semmiképp sem ember alkotta falak: a barlang, ami egészen eddig az alagútjárat alatt húzódott, számotokra talán észrevétlenül. Ha lementek, egy tágabb folyosóra értek, ami a fenti útirányra nagyjából merőlegesen húzódik, jobb felé Yui és Ai, balfelé pedig Nio pontját látjátok villogni - előbbi felől azonban furcsa susogó hang hallatszódik. Olyan, mintha szél lenne, de érzitek, hogy valahogy mégsem. Merre indultok?

Határidő: február 26, szombat éjfél.

by **Nio** Pént. Márc. 25 2016, 11:49

Most döntenem kellett. Vagy arra megyek, amerre a kislány mutat, vagy maradok itt és várok a többiekre. Az utóbbi ugyan csábítóbb, de ez a hely kezd kissé megijeszteni és egy re jobban nyomasztani.
Nem tudom, hogy mennyi ideig hezitáltam, de végül döntöttem. Voltak ugyan még kételyeim és félelmeim egyaránt, de nem vagyok biztos abban, hogy egy hamar idetalálnak a többiek. A várakozásnál meg bármi jobb. Hátha kivezet ez a kislány valahova. Bár benne van a pakliban az is, hogy valami ennél is hátborzongatóbb helyre vezet, de hátha megtaláljuk a barátját. Akinél egyre jobban kételkedem, hogy valami emberi NJK lenne…
-Biztos arra van a barátod?- kérdeztem szelíden miközben végig olvastam ismét Ozi válaszát. Melyre válaszoltam is, bár eléggé tömören, csupán két szót:

„Kint találkozunk.”

Amint felelt a kislány megfogtam a kezét és hagytam, hogy vezessen, bár a rossz előérzetem még mindig jelen volt, ami miatt elő akartam venni fegyveremet…,de a hely szűkössége miatt nem nagyon tudtam megtenni, még akkor sem, ha talán egy fokkal jobban éreztem volna magamat.
A célunk is bizonytalan volt számomra, ami még jobban elkeserített, de talán Ő tudja, hogy merre is megyünk.
-Megint egy ilyen terembe tartunk? –kezdtem a kérdezgetést.- Vagy a kijárat felé megyünk?- több lehetőséget nem nagyon tudtam elképzelni. Pontosabban nem akartam, mert ezek voltak a pozitívabbak. Ezeknél csak rosszabbak fordultak meg a fejemben a végcélt illetően, melyeket el is hessegettem mielőtt gyökeret vernek a fejemben.
Remélem jól döntöttem. Bár nagyon félek és bizonytalan vagyok, de nem tudom, hogy milyen helyen vannak a többiek, fentebb, vagy lentebb, ezért nem is vagyok abban biztos, hogy egyhamar idetalálnak.

by **Strea** Pént. Márc. 25 2016, 18:12

30 órája van írni annak, aki még akar.

by **Ozirisz** Szomb. Márc. 26 2016, 20:00

Bárhogy is siettünk, akkor sem értük utol Yuichiékat. Azonban hiába igyekeztünk, amennyire csak tudtunk, mégsem értük utol őket. Ami fura volt, hogy az alagút egy részen be van szakadva. Itt megálltunk, és nézegettem lefelé, arra fele tartva a kristályt, hogy kiderítsem, biztonságos-e lemenni, vagy valami szakadék-féle van alattunk. De szerencsére csak sár, méghozzá első blikkre elég sok... Lehet, hogy az öreg NPC amúgy is ide küldött volna minket előbb-utóbb? Elvégre az alagútnak ez a része is javításra szorul. Ami viszont hatalmas nagy mázli, hogy volt nálunk gyertyakristály, különben a vaksötétben igen valószínű, hogy belebukfencelünk, ami meg nem éppen kellemes, főleg abba a trutymóba...
Előhívtam a térképet, és megjelöltem rajta ezt a helyet, mint tájékozódási pont. Elég ciki lenne, hogy a végén órákat kóválygunk, mire megtaláljuk a feljárót. Majd miután ezzel is megvoltam, szép óvatosan leereszkedtem a mélybe. A sár csak bokáig ért, és két irányba lehet elindulni ebből a barlangból. Újra megnéztem a térképet, hogy jófelé járunk-e. Az egyik járat irányában jó messze Yuichi és Ai helyzetjelzője, másik irányban pedig Nioé. Merre fele kellene indulnunk? Nio csak szimplán nem tudja merre van, nem fenyegeti közvetlen veszély. Legalábbis nemrég még ezt írta. Azonban sem Yui és sem Ai nem írták, hogy valami baj lenne. Sőt, egyáltalán semmit sem írtak. Ami pedig aggaszt, hogy miért? Persze fő az optimizmus, és lehet, csak kicsit sétálnak. Azonban nem magyarázza meg, hogy miért nem válaszoltak, vagy hogyan tudtak olyan gyorsan haladni. Lehet, hogy megtalálták a metrót? Nem, nem hiszem. Nem illene bele a világba. Mi szükség lenne rá, ha ott van mindenkinek a teleportkristály...
Közben valami susogó hang ütötte meg a fülem. Először azt hihetné az ember, hogy biztos csak a szél. De ilyen mélyen a föld alatt? Nem hinném. Valahogy olyan rossz előérzetem támadt a széllel, és azzal a járattal kapcsolatban...
- Erre fele vannak Yuichiék – mondtam Yuukinak ha ő is lejött – A másik irányban Nio van, őérte majd visszafele együtt elmegyünk, majd utána vissza az NPC-hez. - majd elindultam a járatban Yuichiék felé, talán sikerül utoléri őket, és talán még a gyertya kristály is kitart még egy kicsit. A nodachit közben elővettem, hátha szükség lesz rá, meg legvégső esetben, ha lemerül a kristály, akkor a lángoló kard talán valamicske minimális fényt azért ad, amivel tovább látok az orrom hegyénél...

by **Strea** Hétf. Márc. 28 2016, 18:23

Nio

Az első kérdésedre csak egy bátortalan bólintást kapsz válaszul, és ahogy elindultok, érzed, hogy a kislány szinte remeg, ahogyan a járat felé indultok.
- Nem tudom - feleli aztán, megrázva a fejét - Nem jártam még arra... - teszi hozzá, szorosan melletted maradva, időnként hátra-hátranézve, a világító kő felé, amit egyre kevésbé láttok már. A barlangrész, amin végighaladtok, saras és csúszós, nem nehéz elesni, úgyhogy érdemes odafigyelni, merre léptek - a susogó hang viszont nem lesz hangosabb, így legalább ezzel nem kell törődnötök - egyelőre. Nemsokára azonban léptek zaja hallatszódik, és halk, de emberi beszédé. S ha nem menekültök el azonnal, először egy gyertya kristály fényét láthatjátok a sötétben, majd szó szerint beleütközhettek Oziriszba és Yuukiba. Úgy tűnik, akarva-akaratlanul is egy felé indultatok.

Ozi, Yuuki

Úgy döntöttetek tehát, hogy lemásztok a beomlott alagút alatti járatba. Nem is kell hosszan ereszkedni, ám még ígyis lassú a folyamat, a törmelék ugyanis mozog, s ti nyilván nem akarjátok, hogy maga alá temessen - meghát, a kristályt is kell valahogy fogni. Aztán amikor leértek, az útirányt is sikerül megbeszélni, ám éppen akkor, amikor elindulnátok Yuichiék felé, léptek zaját halljátok a másik oldal felől, s ha megnézitek a minimapot, az Nio pontját jelzi, tőletek alig pár méterre. Pár pillanat múlva pedig be is lép a fénykörbe, egy megszeppent, zöld indikátoros lánykát kísérve.

Feladat: találkozzatok egymással.
Határidő: április 5, kedd éjfél

by **Strea** Hétf. Ápr. 04 2016, 13:08

Továbbra sincs sorrend, nem kell tehát megvárni a másikat Surprised

Haladjunk, egy nap van csak hátra a határidőből!

by **Ozirisz** Kedd Ápr. 05 2016, 21:48

Kicsit nehézkesebb volt a lejutás, mint ahogy elsőre hittük. Bizonyára a nem épp legjobb látási viszonyok miatt nem tűnt fel elsőre, hogy a törmelék biza elég instabil. De amit nem láttunk, arra rájöttünk az első egy-két lépés után. Aztán végül is leértünk az alsóbb járatba, igaz kicsit macerásabb volt, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a neheze a felfele mászás lesz, pláne, ha még a kristály is lemerül, és vaksötétben kell boldogulnunk...
Aztán alig, hogy elindultunk volna Yuichiék felé, hirtelen hangokat hallottam. Intettem Yuukinak, hogy valami van arra, majd füleltem tovább, a kardomat biztos ami biztos kézben tartva. Nem tudhatjuk, ki, vagy mi járkál ilyen helyen... Aztán végül betoppant Nio és egy kislány társaságában.
- Sziasztok – köszöntem nekik, közben leeresztettem a kardom. Szükség lehet rá, de nem most, hanem majd a járatban, Yuichi és Ai felé menet, fényforrás gyanánt, pláne, ha a kristály kialszik..
- Ozirisz vagyok, ő pedig Yuuki – mondtam a jövevénynek, majd egy pár másodperc múlva újra megszólaltam - Hogy kerültetek ide, és mi járatban vagytok idelenn? - tettem fel a kérdéseket, ami valószínűleg nem csak engem, hanem Yuukit is érdekel.
- Arrafele van Yuichi és Ai, épp őértük indultunk. - mondtam Nioéknak, közben a kardommal mutattam a járat fele, amerre az előbb épp elindultunk volna. Közben megnyitottam az üzeneteket, hátha jött üzenet tőlük, majd utána a térképet, hogy hol vannak, milyen messze vannak, mozognak-e, ha igen akkor merre, és milyen gyorsan haladnak. - Eredetileg a csatornarendszert jöttünk helyrehozni, már félig-meddig teljesítettük a küldetést. Közben Yuichi lemaradt tőlünk, majd Ai utána ment, hátha valami baj van. Azóta nem jött tőlük válasz, és utánuk indultunk, hogy kiderítsük. - mondtam el a jelen helyzetet a lányoknak.

by **Nio** Szer. Ápr. 06 2016, 21:08

Lassan és egyáltalán nem biztosan indultunk meg a járat felé, majd benne előre. A zaj hála az égnek nem erősödik, viszont nem is halkul. Egyenletesen susog, ami valljuk be eléggé ijesztő. Amin a helyzet, pontosabban a környezet sem javít egy cseppet sem. Menet közben eléggé lassan haladunk. A talaj is saras, és nemcsak a kislány, de meglehet, hogy én is remegek. És ami azt illeti az, hogy a kislány sem tudja mi vár az alagút végé... egyre csak nyomasztóbb az eset. Szorosabban megöleltem menet közben a kislányt. Bár mind a ketten féltünk, mégis úgy alakult, hogy megyünk. Így nem lehet egy rossz szavam sem. Bár...
Egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy visszafordulok, és visszamegyek abba a terembe és ott várom meg Oziriszt és a többieket. Még az meg is tudnám magamat védeni, elvégre abban a teremben tudom valamennyire forgatni lándzsámat, nem úgy, mint ebben a szűkös lyukban, ahol se hely erre a célra, se fény hogy lássak.
Az utóbbi illetőleg... valahol út közben elhagyhattam az eszemet tekintve, hogy biztosan van nálam valami fáklya vagy gyertyakristály, vagy mi is a neve... Meg is álltam és elkezdtem végignézni tárgylistámat, hátha megtalálom, amit keresek.
Azonban még mielőtt megtaláltam volna, amit keresetem a susogás mellett közeledő léptek zaját véltem felfedezni. A hang irányába fordultam. Fegyvertelennek éreztem magamat és tehetetlennek. Leguggoltam és átöleltem, a kislány. A lábaim nem mozdultak, és a lehető legrosszabbra gondoltam, amire ilyenkor lehet. Viszont a lehető legjobb dolog történt.
Csak a köszönésre emeltem fel lassan a fejemet, hogy megnézzem kik jöttek, akik feltehetőleg nem akarnak megenni. Ozirisz volt és egy számomra ismeretlen lány.
-Nem lesz baj- suttogtam a kislánynak megnyugtatásként, de magamnak is szólt. Lassan felálltam, még mindig kerestem a lábamban az erőt, gondolom most fehérebb lehet az arcom, mint a hó. Örülök is, hogy félhomály van. -Sziasztok. Hogy találtatok meg?- találtam meg a hangomat, bár eléggé bizonytalanul.

by Ajánlott tartalom