Re: Nagy Síkság

by **Shiel D. Lewis** Vas. Feb. 17 2013, 17:09

[Yurihime]

Sir Lewis szemei felcsillannak, mikor a lány igen hevesen a tudtára adja, hogy segítő kezet nyújtana neki hősi feladatában. Reménytelien tekint a lányra, akiről süt az ártatlanság és a naivság is, habár ezt a lovag nem igen fogja fel. Sőt nagyon sok mindent nem fog fel, de ebbe most ne menjünk bele, mert lemenne a nap, mire elecsetelném.
- Nagyon örülnék annak, ha egy olyan nemes lelkű hölgy, mint maga, közénk tartozna! - feleli a lánynak lelkesen, amivel egyben azt is közölte, hogy ez azzal járna, hogy be kell lépnie a céhbe. A Justice League kötelékébe.
Vigyorogva, de csöppet sem eszetlenül teszi le a lányt a város határában legközelebb eső vendéglátó hely egyik székébe. Most már Yurihimének sem kell magát kellemetlenül éreznie a cipelés végett, már ha eddig voltak benne ilyen érzések.
Hősünk pedig egyből vele szemben foglal helyet a szépen kipárnázott ülésen. Kedvére valóan belesüpped a székbe, mikor teljes súlyával ránehezedik. A valóságban ritkán találni ilyen jó ülőalkalmatosságot, hisz' ezek ezer meg egy hátsó után sem vesztik el a feszességüket.
- Nagyon szívesen meghívom kegyedet a céhünkbe. Szükségünk van az ilyen bátor és lelkes hősökre! - szólal meg kisvártatva boldog ábrázatával. Zsebébe nyúl, hogy onnan cigarettát halásszon elő, de a mozdulat felénél megáll keze és inkább visszatér az asztalra, hogy ott néhány brosúra között motoszkáljon. Nem lenne túl úriemberhez méltó mozzanat, ha most rágyújtana ez előtt a kedves teremtés előtt. Ennyit még ő is fel tud fogni.
Ha a leányzó pozitívan reagál, akkor nyomban előhívja menüjét, ahol céhvezéri ablakát nyitja meg, hogy bepötyöghesse Yurihime nevét a meghívandó személy szövegdobozába.
Ha a lány elfogadja a meghívást a nála felugró panelen, máris a céh tagja, s egyben az igazság egyik bajnoka lesz. Nagy nap ez a mai! Sir Lewis először talált olyan személyt az oldalára, aki ha nem is éppen ugyan úgy, de hajlandó szolgálna a nemes célt, amit kitűzött maga elé...

[Bocsánat, hogy csak most reagáltam!]

by **Nomad** Szer. Feb. 20 2013, 19:33

Katharina

Az eget bámulva térek magamhoz miután elkalandoztak gondolataim. Ma is a mobokra vadásztam eddig, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy pihenjek kicsit. Nyugtató sétára indultam a városon kívüli Nagy síkságra. Tekintetemet szép lassan visszaterelem a távolba ahol már kirajzolódnak a virtuális erdő fái. A távolban pedig néhány játékos rajzolódik ki akik éppen oda igyekeznek. Csuklyámat megigazítom a fejemen, és elindulok véletlenszerűen az egyik irányba amerre kevesebb játékost látok. Kezeimet folyamatosan közel tartva a késeimhez, hogy ha kell időben előtudjam rántani őket, és megvédhessem magamat. Gyorsan leellenőrizve, hogy melyik irányba haladok, és mint kiderült pont a Torubana nevezetű város irányába sikerült elindulnom, így hát azt kinevezve magamnak célként lassú, nyugalmas tempóval a tájat fürkészve megyek egyenesen előre. Lényegében a játékosokkal nem foglalkozok sokat, hiszen ameddig nem jönnek túl közel, vagy nem szólítanak meg, nincs is túl sok értelme nagyobb figyelmet fordítani rájuk. Persze azért arra odafigyelek, hogy az illető aki a közelben van milyen kasztba is tartozik, mert egy íjjász távolról fog támadni. Már ha persze megakarna támadni. Kellemes az idő, aminek hatására még az én fejemben is megfordult, hogy csak leheveredek a fűbe, és a hasamat süttetve picit pihenek egy kicsit. De aztán mindig eszembe jut ilyenkor, hogy vajon a valódi világban is ilyen idő lehet? Vagy ott talán éppen komor esős napunk van? Sokszor járnak ilyen gondolatok a fejemben, de az első néhány naphoz, illetve héthez képest számottevően nagy a különbség ezen gondolatok mennyiségében. A kezdetekkor még azon gondolkoztam, hogy vajon mit csinálhat a családom. Apa, anya, és persze a nővérem. Gondolom aggódnak értem is, mint mindenki másnak a családja, de mégsem tudjuk innen bentről, hogy mi történik kint. De gondolom fordítva már nem igaz. Hiszen a szerverre is kell figyelniük. Ahol csak számon tudják tartani, hogy mi történik idebent. Elmélkedésem közben hirtelen ismét magamhoz térek, hála annak, hogy majdnem orra estem, egy a fűben pihenő játékosban. A fiú nem úgy tűnt mintha ébren lenne, ezért hogy ne zavarjam túlzottan. Könnyedén gyomrába taposva gázolok rajta keresztül, hátha sikerül megtennem neki azt a szívességet, hogy felébresztem, nehogy valaki álmában ölje meg. Tovább nem is foglalkozva vele, ha felébred-felébred, ha nem-nem alapon csak tovább sétálok. Idő közben elérve az erdő határát a fák mentén sétálva tűnődök tovább sorsomon. Ha már úgyis bent ragadtam lehet nekem is meg kéne próbálnom élni itt is az életemet. Lényegében máshol eddig sohasem volt életem, csak a játékokban. Veszek egy mély levegőt, majd egy sóhajtás formájában kifújom azt. Jobb kezemet a késem markolatára helyezem, majd kirántva tokjából elkezdem forgatni kezemben váltogatva rajta a fogásokat.

by **Angelica Katharina** Kedd Márc. 05 2013, 08:09

Nomad

A mai napom elég laza volt. Egy gyenge csapat mobbal végeztem, és csak 5 fiú önbecsülését zúztam össze. Imádtam nézni, amikor makognak, már szinte brekegnek, de nem bírnak megszólalni. éppen egy újabb „áldozattal” végeztem, mire megpillantok egy eddig nem ismert fiút. A legtöbbször ugyanazokat molesztálom, de sosem árt friss hús után keresgélni. Megbújok az egyik bokorban és nézem, hogy lép az ájult srácra, akit alig 10 perce tettem gallyra ezen a héten már harmadszor. Remélem, hogy ezt a fiút is sikerül beájultatnom, mert akkor meglesz az új rekord a fél tucatta, ám előbb kicsit elszórakozok vele. Amint a közelembe lép rögtön cselekszem. Kijövök a bokorból, és felé kezdek el sétálni. Végül mikor elég közel érek, úgy teszek, mintha elesnék:
- Hoppá! – mondom, és megpróbálom feldönteni célpontom.
Ha sikerült, már meg is ragadom a fegyverét, felpattanok és szaladok el vele, közben hátrafordulok, és így szólok hozzá:
- Bibibibíí! Kapj el, ha tudsz, vagy nem kapod ezt vissza! – és meglengetem a fegyverét.
Ügyeltem a lábam elé, hogy ne essek el, és ha a közelembe ér kicsit feléje böködök a fegyverem hegyével. Ha el kezd üldözni, akkor biztosra vehetem, hogy kétszer gyorsabb nálam, de mivel remélhetőleg fegyvertelen csak nem ugrik bele a bökőmbe. A fegyveréről ráismerem, hogy árnyharcos, vagyis bujkálhat nála még egy penge, szóval figyelnem kell, ám egyszer csak elkalandoztam, és hirtelen…
- Áúúú! – jajdulok fel, mert belefutottam egy fába – Ez váratlan volt! Hoppá hol van a….?
Kérdezem, és feltűnik, hogy nincsen nálam a fegyver. Gyorsan körbenézek, hátha megtalálhatom, ám tudtam, hogy a fiú seperc alatt leelőzhetett.

by **Yurihime** Kedd Márc. 05 2013, 10:50

Lewis-sama *.*

Ittlétem megpróbáltatásainak máris sokadik fejezetét írta a sors, ámde a mai epizód határozottan kedvező fordulatot vett, köszönhetően ennek a nemes úriembernek, aki segítő szándékával és ragyogó jellemével bearanyozta a napomat *.* Sebzett, tehetetlen kisállati mivoltomnak is úgy tűnt, vége szakad, mikor a városfalak mögé érve hősöm betért egy közeli fogadó impozáns épületébe, és rövid úton, óvatosan elhelyezett egy kényelmes, pihe-puha ülőalkalmatosságon, így már esetlen személyem sem jelentett terhet Sir Lewis-sama vállán sem szó szerint, sem pedig átvitt értelemben. Megnyugodva fújtam ki magam, ezek a feszültséggel teli percek kifejezetten kellemetlenek voltak, de természetesen nem a fiatalember hibája volt sem félelmem, sem pedig lábam érthetetlen elgyengülése. Ő mindent megtett azért, hogy én, aki meg sem érdemelném, jól és biztonságban érezzem magam, gondoskodott rólam mindenféle hezitálás nélkül, pedig teljesen ismeretlen voltam számára. Még egy ilyen önfeláldozó, nemes lelkű embert bizonyosan nem hord hátán a föld *.*
- Hálásan köszönöm! El sem tudom mondani, mennyire boldoggá tesznek mind szavai, mind tettei, annak ellenére, hogy nem vagyok érdemes rájuk ^.^ Amennyiben nem jelentek terhet a céhe számára, úgy azt hiszem kijelenthetem, hogy örömmel csatlakoznék és rendelném alá magam az eszméinek, példaképként követve önt Embarassed

- fejtettem ki, végül szemeimet lesütve, ahogy elpirultam kissé zavaromban. Olyan hihetetlen volt számomra, hogy ennyi ismeretséget követően képes vagyok ilyesmiket mondani és komolyan is gondolni minden egyes szót, melyet ajkaimon kiejtek. Teljesen letaglózott ennek a lovagias úrnak a kisugárzása, talán fogalmazhatnék úgy is, hogy levett a lábamról, hiszen mi tagadás, ő hozott a hátán egészen idáig ^.^ Magam sem tudom, pontosan miért, de máris kötődést érzek a személye iránt. Mármint, csupán segítőkészsége és hősi tettei volnának rám ilyen hatással, vagy valami más is?
Megszeppenten hőköltem hátra egy pillanatra, mikor megjelent előttem az áttetsző, fehér keret benne a szöveggel. A meghívó. Felpillantottam Lewis-samára még egyszer, ám nem azért, mert haboztam volna, csupán az elfogadás mikéntjével kapcsolatban volt bennem egy cseppnyi bizonytalanság, melyet végül leküzdve megérintettem a kék karikát. Szemem sarkában nem tudtam nem észrevenni a változást, megjelent a nevem mellett ugyanaz a jel, amit Lewis-samánál is láthattam. Széles mosoly költözött az arcomra, elöntött a melegség. Hiszen így tényleg segíthetek majd neki, ugye?
- Hogyan fejezhetném ki a hálámat, Lewis-sama? Kérem, kérjen tőlem bármit, én azon leszek, hogy teljesítsem az óhaját minden áron *.* - kérdeztem lelkesen, és legyen bármennyire is talán kínos, de végtelen boldogságom úgy sugárzott az arcomról, mint a fényes napkorong az égbolton. Régen nem éreztem ekkora örömet szívemben. Azonban ahogy egy gondolat beférkőzött elmémbe, úgy váltam ismét visszafogott, megszeppent báránykává.
- Ha nem sértem meg, vagy rabolom az idejét, azt hiszem nagyon szívesen hallanék még magáról, Sir Lewis-sama Embarassed

- hajtottam le a fejemet és pillantottam fel reménykedve, hátha ihatom még szavait *.*

by **Nomad** Kedd Márc. 05 2013, 17:20

Katharina

Ahogy nyugodtan sétálok, az egyik bokor mögül egy lány kerül elő, aki felém közeledik. Megállok, és a lányt nézem, hogy vajon mit akarhat, egészen addig, ameddig orra nem esik pont előttem, és fel nem lök engem is. Valahogy nem nagyon zavar a dolog, viszont a következő pillanatban a lány már fel is pattant, és kezében az egyik késemmel már futni is kezdett, azzal a megjegyzéssel lényegében, hogy ha nem kapom el, akkor nem fogom visszakapni a késemet. Picivel lassabban feltápászkodok, aztán nézek a lány után. Ahogy látom fele olyan gyors mint én, aminek azért örülök, hiszen így nem lesz túl nagy gond utolérni. Elkezdek futni utána, és egész jól közeledek is, viszont visszaveszek sebességemből, amikor már elég közel értem, nehogy eltaláljon kezén lévő bökőjével. Van egy kis szerencsém, és a lány nem figyel rendesen, ezért sikerül belerohannia egy fába ami előtte volt. Amikor elejti a késemet utána vetődök, és azzal a mozdulattal ahogy, visszaszerzem, már teszem is el helyére, majd jobb kezemmel hátracsavarom a lány kezét amin fegyvere van, ballal pedig átnyúlok a nyaka előtt, hogy pont a könyökhajlatom legyen a nyaka előtt, és enyhén magam felé húzom. Ügyelek arra, hogy kezét elég erősen tartsam ahhoz, hogy ne tudjon megtámadni vele, közben felhúzom a földről, és megpróbálok hátrébb lépni egy lépést vele együtt.
- Mi értelme volt?
Kérdezem meg a lányt, hátha hajlandó lesz elárulni, hogy miért lopta el az egyik késemet. Ha hajlandó válaszolni, és úgy látom, hogy nemfog megtámadni elengedem, kivéve a kezét. Egészen addig tartom, ameddig szembe nem fordulok vele, és picit hátrébb nem tudok lépni. Csak ezek után eresztem el. Miután elengedtem felhajtom fejemre a csuklyámat, ami lejött róla miközben üldöztem a lányt.

by **Shiel D. Lewis** Vas. Márc. 10 2013, 17:00

[Yurihime]

A lovag elégedetten szemléli, ahogy a lány az előtte felugró kis ablakon a pozitív válaszra nyom rá. Céhvezéri paneljét megnyitva még jobban megörül, mivel már a lány neve is ott virít a többiek mellett. Egy, kettő, három... - számolgatja a tagokat. Szép számmal vannak már, ütőképes a brigád és ezt jó nézni, még akkor is ha csak szöveg.
Kellemes ábrázattal tekint Himére, akinek élete mellett szintúgy megjelenik a céh jelvénye, ami prezentálja is a hovatartozását. Akárki, aki ránéz, ezentúl tudhatja, hogy a lány kiknek a védelme alatt áll, sőt mi több, érezhetik, hogy tőle segítséget várhatnak.
Hime arca szinte sugárzik az örömtől, csillog a boldogságtól. Hősünk egy kicsit meg is lepődik, hogy a leányzót ennyire felcsigázta, hogy bekerült a céhbe. Még soha senki nem volt ilyen lelkes, mint most ő és ez félelmetes. Persze csakis a jó értelemben véve.
- Látom kegyed nagyon lelkes és ez jó! - biccent Sir Lewis, hogy ezzel nyugtázza az új tag szavait, ám azon is kezd agyalni, hogy mit fűzhetne még hozzá.
- Rendben van..! Amint lesz valami hősi feladat, azonnal szólni értesíteni fogom! - kacsint rá a lányra összeesküvően, de ugyan akkor játékosan.
Figyelme visszatér a céhvezéri-ablakra, s babrál vele valamit. Ujjai határozott kopogása a panelen arra enged következtetni, hogy valamit erősen kereshet. A legutolsó felugró ablaknál azonban, mely a pénzekről ad tájékoztatást, megállapodik, majd egy gyors átfutást követően bezárja azt. A könyvelés jól megy, pénz van elég. Ha Yurihimének szüksége lesz bármire, megengedhetik maguknak, hogy abból állják.
Szemöldökei közelebb ugranak egymáshoz, s egyben feljebb is kúsznak homlokán, ahogy a lány személyéről érdeklődik. Váratlanul éri a kérés, az biztos, nem is tud rá mit felelni.
- Mire gondol pontosan? - kérdez vissza feszülten, ám gyorsan meg is bánja, mert így lehet, hogy kellemetlen helyzetbe hozza Himét. Inkább mondania kellett volna valami egyszerűt, általánosat, amivel jellemezhetné mindenkori egyszerűségét. Mióta itt van a játékban, azóta nem is foglalkoztatta a valóság fogalma, csak az itteni jólét és küzdelem. Mit mondhatna hát ennek a lánynak, akire ennyire aranyosan érdeklődik?
- Nem igen vagyok a szavak embere, az én erőm nem abban rejlik. - teszi hozzá előző szavaihoz, remélve, hogy még nem késő korrigálnia magát...

by **Yurihime** Szer. Márc. 20 2013, 18:58

Lewis-sama *.*

Szavakkal kifejezhetetlen boldogságot éreztem most, hogy esély mutatkozott arra, hogy mások hasznára válhassak. Ráadásul lelkem mélyén abban is bíztam, hogy a céhben megismerhetek még olyan nagyszerű embereket, mint amilyen Lewis-sama is volt. Ha megengedhetek magamnak efféle önző gondolatokat, talán magányom is elfújhatja a tavaszi szél. Eddig csupán ködbe veszett barátnőmet kutattam, és néhány alkalmi találkozástól eltekintve nem tudtam kialakítani semmilyen kapcsolatot. Talán hozzá ragaszkodtam, és félnék attól, hogy ezzel végleg elveszíthetem őt? Igaz ami igaz, sosem voltam túl jó barátságok kötésében, idő kellett nekem annak idején a középiskolában is, hogy beilleszkedjek, ami pedig a főiskolát illeti, ott Senpai nélkül teljesen magam lennék Embarassed

A fiatalember kacsintása igen különös érzést keltett bennem, egészen zavarba jöttem tőle, és le is sütöttem a szememet arra gondolván, hogy megköszönöm a kedvességét ismét. Azonban eszembe jutott, hogy talán zavaró lehet, ha ennyit köszöngetek, vagyis pont az ellenkező hatást érném el vele, mint szándékozok ^.^" Félénken felpillantottam Lewis-samára, és bár elfogott az aggodalom, mégis úgy láttam a legjobbnak, ha másképp cselekszek, mint szoktam. Örömmel tapasztaltam, hogy immár képes vagyok a lábaimra támaszkodni, így feljebb húztam magamat és az asztal fölött áthajolva adtam egy puszit a fiatalúr arcára. Ahogy ajkaim megérintették a sima arcbőrt, ráébredtem, hogy elhamarkodottan cselekedtem talán, és kissé megijedve pirultam el, elfordítva a fejemet. Visszaültem inkább.
- N-ne haragudjon, nem is tudom mi ütött belém ^.^" - nevetgéltem zavaromban, de aztán inkább befogtam a lepénylesőmet arra a néhány percre, amíg Lewis-sama válaszol a kérdésemre. Már amennyiben nem találta azt túl tolakodónak. Mégis úgy tűnt, hogy nem zárkózik el a választól, csakhogy nem volt elég pontos és lényegre törő a kérdésem, ami teljes mértékben az én hibám. Gondolhattam volna rá ^.^"
- Sajnálom, kényelmetlen helyzetbe hoztam, elnézést kérek! Eto... igazság szerint az érdekelne a legjobban, hogy mi vezette erre a nemes útra, Lewis-sama? Tán történt valami a múltban, vagy más az oka, hogy mások megmentése ennyire fontossá vált...? - próbáltam finoman érdeklődni. Megszeppenve tettem fel a kérdést, hiszen ezzel akár sebeket is téphettem fel, és nem tudtam, hogy fog reagálni erre. Nagyon reménykedtem benne, hogy nem sértettem meg és mögé láthatok a motivációjának Embarassed

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Ápr. 06 2013, 19:20

[Yurihime]

- Ó, ugyan, semmi gond! - válaszolja gyorsan, mikor a lány mentegetőzni kezdene. Talán ezért is, de a Hime végül mégis felteszi neki a kérdését. Mit ne mondjak a lovagot valóban elgondolkoztatta a szépség kérdése. Homlokát ráncolva az égre pillantott, majd vissza a az asztal másik oldalára, de hogy ne tűnjön úgy: nem is akar válaszolni, gyorsan bele is kezdett a szövegelésbe.
- Valami a múltban..? Nem. A múltban nem történt semmi. Se jó, se rossz. Hétköznapi volt. Annyira, hogy már-már idegesítő is. - kissé komoran mondja ezen szavakat, miközben szemem elé beúsznak régi, valóság beli emlékei, amik valóban semmilyen különleges összetevőt nem tartalmaztak. Ő próbálta színesíteni, de eredménytelenül. Valahogy az a világ kevés volt hősünknek, habár ezen ő maga sosem gondolkodott el, csak úgy, mint más kérdéseken sem, de ez nem is ide tartozik.
- Azt hiszem mindig is kapható voltam erre. A valóság azonban nem az a hely, ahol ezt így lehet kivitelezni, mint itt. Ez a hely azonban maga a csoda! - örömteli ábrázatot ölt magára. - De az érmének két oldala van... Sok veszély és ármány. Valakinek a sarkára kellett állnia és szembeszállnia mindezzel, ha már az emberek nem része akaratlanul van itt és ki akarnak jutni. - köhhint egyet. - Én személy szerint szeretek itt lenni, de a saját szórakozásomnál előrébb van az, hogy segítsek az embereknek. Semmilyen egyéb különösebb indíttatásom nem volt... - majd mosolyog.
- Remélem ez valóban válasz volt a kérdésére és nem csak a számat jártattam! - s dől hátra elégedetten, mert ő tényleg úgy érzi, hogy a feladvány megoldásra talált.
- De kegyed mit keres itt, ebben a világban? Nem úgy tűnik, mintha oly' nagy játékos hírében állna... Tán valaki kíséretében lépett be? - kérdése feltevésekor azonban nem számított semmi olyanra, hogy esetleg megbánthatja ezzel a kérdéssel a lányt, régi sebeket felszakítva, de mire végigzakatolt fejében a gondolat, máris egy kicsit bizonytalanabbul fészkelődött tovább a székben. Végül valami szöget ütött a fejében. A szavak, amiket mond, végül is elszállnak. A cselekedetek maradnak meg.
- Mit gondol rólam? - teszi hozzá még ezt az apró kérdést, ami mögött komoly érdeklődés húzódik. Igaz, a lány még csak most ismerte meg őt, de mégis kíváncsi rá, hogy milyen benyomást sikerült keltenie.

by **Kyuushiro** Pént. Ápr. 26 2013, 18:42

//Nio//

Na, én is értelmes vagyok ám... a Kezdetek Erdejében mobot irtani? Te Atyaúristen, de idióta vagyok. Mikor másfél óra alatt legyőztem a harmadik vaddisznót, rájöttem, hogy valami nem oké...
Na jó, nemrég kezdtem fejlődni, ez bocsánatos bűn. Főleg, hogy már itt vagyok, ezen a marha nagy sík területen, és már jön is néhány préda. Ez az, ezt már szeretem! Előkapom a Szabdalót, és mehet a buli!
Új, második szintű statjaimmal gond nélkül mészárolom le az összeset, pedig van köztük egy-kettő, ami valamivel erősebb. Mindegy, egy mob egy ütés, engem nem zavar a sebzésük. A fegyverkezelésem is növeltem, és még a Szabdaló is ad bónuszt, így nem annyira esetlenek a mozdulataim, mint régebben. Magamhoz képest precíz mozdulatokkal darálok, és bár nem sok jutalmat adnak, azért nem rossz ez sem. Tényleg ideje lenne felmenni a második szintre, de az olyan fárasztó...
Szóval itt, a településekhez nem túl közel ütöm a szerencsétlen mobokat. Ha nagy néha van egy, amit két ütésből nyírok csak ki, akkor igencsak meglepődök, de mozdulataim töretlenek, és gyorsak. Nincs baj, könnyen megy, ami nem is meglepő.
Élvezem ezt a melót. Jó lennék tisztítónak, bár lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert még nem vettem részt igazi bossfightban. De majd eljön az a nap is. Ha rajtam múlik, nemsokára.
A Szabdaló villog a napfényben, a mobok hullanak, én pedig felszabadulok. Igen, a fejlődés öröméñél nincs őszintébb, az már biztos, főleg, ha így elszánta magát az ember. Ez pedig nemcsak hasznos, hanem élvezetes is, úgyhogy mi akadálya annak, hogy csináljam? Semmi.

by **Nio** Szomb. Ápr. 27 2013, 15:04

Kyuushiro

Mostanában nem voltam túl aktív, így nem fejlődtem valami sokat, ezért úgy döntöttem,hogy ideje neki kezdenem az edzésnek. Még a fegyveremet se tudom használni eléggé jól, így rám fér az edzés és nem ártana már szintet lépnem. Sajna még mindig az első szinten dekkolok.
Döntöttem el magamban és indultam meg a Nagy Síkság felé, ahol mobok ellen készültem felvenni a harcot. Reménykedtem is benne, hogy nem lesznek erősek, bárki tudja. Csak éljem túl a mai napot is, akkor minden rendben lesz.
Mikor megérkeztem a síkságra feltűnt, hogy nemcsak én terveztem a mai napra edzést néhány mobbal. Eleinte, messziről nem tűnt ismerősnek a gyilkolászó játékos, de erőt vettem magamon és közelebb mentem az ismeretlenhez, aki nem is volt olyan ismeretlen.
Kyuushiro irtotta a mobokat. Mikor először találkoztunk párbajoztunk. Akkor ő nyert, de ahogy elnézem magamat és őt, most esélyem se lenne ellene. Legutóbbi találkozásunk óta csak annyi változott,hogy vettem egy köpenyt, mely +1 kitartást ad és ennyi. Azóta csak rájöttem, hogy még kevés vagyok. Tulajdonképpen ezért is jöttem ide.
Nem mentem túl közel, nem akartam zavarni, elvégre a cél amiért mindenki küzd eléggé nagy. Megálltam néhány lépésre tőle, karba tettem kezemet és úgy figyeltem egy ideig...
-Te jó ég,... de lemaradtam- sóhajtottam nem éppen halkan a fiút figyelve tevékenysége közbe. -Én még sehol se tartok.

by **Kyuushiro** Szomb. Ápr. 27 2013, 19:38

//Nio//

Nyoma sincs bennem az izgalomnak, hogy esetleg meghalhatok. 25 élet és 9 páncél elég ahhoz, hogy el tudjak menekülni, de ez nem fog előfordulni, nem lesz rá szükség.
Egy pillanatra elcsodálkozom, amikor egy mob agyarai centikkel a törzsem előtt pixeleződnek szét. Hm, talán mégis meghalhatok itt? Megvan rá az esély, hiszen a körülöttem található ellenségek bármikor levehetnek tőlem valamennyi életet, így közelebb kerülhetek a halálhoz. Ebben a világban bárhol, bármikor meghalhatok... kivéve persze egy védett területen.
Érdekes gondolat, de idióta eszmefuttatásaimon felülkerekedik a nyers logika. Hogy tudnának ezek megölni? Hiszen bár elvileg lehetséges, gyakorlatikag még eltalálni sem tudnak. Nem mondom, hogy erős vagyok, de azért van annyi statom, hogy az első szint mobjai ne tudjanak végezni velem.
Szóval marad a darálás. Egy csapás, egy mob. Még egy csapás, még egy mob. És így tovább, persze nem unom meg, hiszen jó időtöltés.
Egyszer csak valami zajt hallok a hátam mögül, mintha lépések lennének. De nem mob lépése, hanem emberé. Megfordulok egy jól sikerült vágás után, és meglátok egy régi ismerőst.
-Nio! - kiáltok vidáman. Bal kézzel intek a lánynak, mire az oldalamat váratlanul felsérti egy vaddisznó. Természetesen bőven marad még páncélom, nem vesztek HP-t.
-Hoppá... - jegyzem meg érdeklődve, miután felnyársalom a szerencsétlen mobot. Ez volt az utolsó a közelben, szerencsére. Már úgyis ki akartam magam fújni.
-Rég láttalak. - közelebb lépek hozzá, most nem kell közvetlen mobtámadástól tartanom.
-Te is fejlődni jöttél? - kérdezem, miközben leeresztem a Szabdalót. Egy kis pihenés sosem árt, ha már Niot is erre vetette a véletlen.

by **Nio** Hétf. Ápr. 29 2013, 16:04

Kyuushiro

-Látom te már jól haladsz- mosolyogtam, majd folytattam- Én egy helyben toporgok. Még sehol se tartok, ezért jöttem én is ki ide. De látom elkéstem egy cseppet- néztem körbe az üres síkságon. Egy mob se volt a közelbe -Most jöttem rá, hogy ideje fejlődnöm és megismerni a fegyverem- sóhajtottam.
Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy lehet hogy rossz kasztot választottam, vagy rossz fegyvert. Tényleg ritka, és még nem láttam senkinél se lándzsát, de a harcművészeknek a fegyverlistája igen széles. Nemrégen kezdtem komolyan játszani, de már most érzem, hogy nem érek semmit. Kezdtem megint fegyveremen agyalni, azonban eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül. Néztem ismerősömre mosollyal, és váltottam témát:
-De, te hogy haladsz? Mi történt veled mostanában?- kérdeztem. Már jól esett hogy beszélgethetek valakivel, valakivel aki élő ember, és ugyanaz a sorsa, mint nekem. Egyedül tengettem igazából a napjaimat és a fejlődésen agyaltam, így jutottam el idáig, hogy ide jöttem most. -Ahogy elnéztelek az előbb te hamarabb jutsz ki a frontra, mint én. Még az is lehet, hogy te fogsz minket kivinni innen mindenkit. -próbáltam mondani valamit. Régen beszélgettünk és még nem ismerem annyira Kyuushirót. Mostanában még az önbizalmam is eléggé kevés. Én is hasznos akarok lenni, és segíteni szeretnék, mert haza akarok jutni.
Mondtam amit mondtam. Én még nem tartok sehol, csak annyi változott, hogy tettem egy statot a kitartásomra és vettem egy-két jártasságot. De egyébként semmi, és nem mostanában találkoztunk és párbajoztunk. Mostanában küldit se találok, ami az én szintemen van. Egy helyben topogok.

by **Kyuushiro** Hétf. Ápr. 29 2013, 16:51

Elmosolyodtam Nio szavainak hallatán.
-Hát, az túlzás, hogy jól haladok. Léptem egy szintet, szereztem pár jó cuccot, beléptem egy céhbe... ez kevés ahhoz, hogy erősnek mondhassam magam. Hiába toporogsz egy helyben, nem sokkal hagytalak le. Simán be tudsz hozni, ha nagyon akarsz.
Körülnézek. Hm, tényleg elég szépen daráltam. Az nagyon erős túlzás, hogy látótávolságban minden mobot leöltem, de elég biztonságos a helyem ahhoz, hogy ne féljek a támadásuktól. Még.
-Hát, itt nincs sok mob, de a távolban vannak, csak azok még nem vettek észre. Ráadásul itt elég gyors a mobok képződése is. - nem viccelek, tőlünk öt-hat méterre már meg is jelenik néhány vaddisznó, meg egy majom. Egyelőre még csak lézengenek, nem vettek észre minket.
-Előbb jutok ki a frontra, mint te? Nem tudom... talán. Hogy nem én leszek az, aki kijuttat ide mindenkit, az biztos, de segíteni fogok. Ezért vagyok most itt, habár illene felmennem a második szintre. Csak lusta vagyok hozzá, meg aztán én is valamilyen küldetést keresek. Kell az exp, bármilyen erős is vagyok. Csak így maradhatunk életben... minél erősebbek leszünk, annál jobban rádöbbenünk, milyen gyengék is vagyunk. Ez az élet örök körforgása, és emiatt választották sokan azt, hogy inkább ebben a virtuális világban élnek, tétlenül, feladva a kijutást... de úgy látom, te nem vagy ezek között. Az elszántságod meghaladja egy átlag frontharcosét, emlékszem még a harcunkra... a kérdés az, mersz-e erősebb lenni?
Az egyik vaddisznó horkanva ránk néz, majd támadni kezd. Én nem veszem észre, éppen a hátam mögött van, és túlságosan belemerítkezem a gondolataimba ahhoz, hogy meghalljam a lépteit. Szabdalóm is leeresztve, tehát gyorsan reagálni sem tudnék, ha meghallanám...

by **Nio** Csüt. Május 02 2013, 19:22

Kyuushiro

Kyuushiro hamar észrevett, és elkezdtünk beszélgetni. Egy szép kis monológgal nyitott, mely inkább hasonlított egy filozófus előadásához, mint egy egyszerű, szimpla baráti csevejhez, amire számítottam először, bár az igaza megalva nem bántam. Már annak is örülök, hogy még emlékszik rám és szóba áll velem. Vele ismerkedtem meg legelőször itt a játékba, és vele párbajoztam szintén először. Egy szép barátság kezdete. Még arra is gondoltam egoistán, hogy "megváltjuk a világot", de még nem tartok sehol. 1. szinten vagyok még mindig és már elég rég óta ide vagyunk bezárva.
Bár nemigen értem miért. Mit akar elérni Kayaba? Talán egy kísérlet? Vagy csak egyszerűen elmentek otthonról nála. Akárhogy is legyen innen ki kell menni. Minél hamarabb, de ahhoz fejlődni kell,de nagyon gyorsan.
-Te ilyeneken töröd a fejed? Lenni, vagy nem lenni? Nem szoktam ilyen mélyen gondolkodni. Mostanában csak azon gondolkozom,hogy hogy lehetnék erősebb, meg hogy mit csinálnék otthon ha hazajutok. Másra igazából nem tudok gondolni...- kezdtem feleletem, ám én nem tudtam befejezni mondandóm, mivel egy vaddisznó aljas módon kiszemelte magának Kyuushirót és el is kezdte a támadását hátulról, melyet láthatóan pont az áldozat nem vesz észre. Mivel barátok vagyunk már azért se hagyhattam, hogy ez bekövetkezzen.
Előrántottam fegyverem, majd a vaddisznó elé szúrtam a földbe,aki ugyan egy pillanatra megtántorodott, de nem mondott le zsákmányáról és ismét támadásba lendült.

by **Kyuushiro** Pént. Május 03 2013, 09:09

//Nio//

-Bocsánat. - szólalok meg. - Túl tudálékos voltam?
Hm, erről le kellene szoknom, persze ezt nem mondom Nionak. A filozofálás nem a legjobb módszer ahhoz, hogy közel kerüljek az emberekhez. Épp ellenkezőleg.
-Ez is bizonyítja, hogy a filozofikus gondolkodás értelmetlen. Te észérvek alapján akarsz erősebb lenni, én pedig néha mélyebben is belegondolok. És hova jutunk mindketten? Ugyanoda...
Tényleg régen láttam. Az elszántsága, ahogy látom, nem változott. A szintje... hát Istenem, mindketten meglehetősen későn kezdtünk fejlődni, pár szint nem számít. Majd beelőz. Vagy nem, az se túl nagy baj, de nem sokkal fog lemaradni tőlem.
Mindenesetre arra felfigyeltem, hogy meg akarja ismerni a fegyverét. Ez már egy jó tulajdonság. A fegyverrel, bármi is legyen az, tudni kell bánni, hogy a harcok során megfelelően alkalmazzuk. Ugyanis itt többről van szó egyszerű csapkodásnál. Sajnos? Nem tudom... talán igen, talán nem.
Éppen megszólalnék, mikor Nio hirtelen megmozdul, és támadni akar. Felém. Engem akar megsebezni, kockáztatva a sárgulást? Nem, kicsit oldalasan mozog, és a földbe szúrja a lándzsát. Megfordulok, és már vetődök is félre. Egy rohamozó vaddisznó? A filozófia újabb átka... annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem. Ha így folytatom, nem fogok sokáig életben maradni. De ez csak egy vaddisznó, úgyhogy rábízom Niora. Addig is pihenek, úgyis eleget irtottam már az előbb. Talán fel kellene függesztenem egy kicsit.
-Köszönöm, észre sem vettem. - mondom nyugodt hangon, és újra leeresztem a Szabdalót, amit a meglepetéstől támadóhelyzetbe rántottam. Figyelem, Nio mit művel azzal a szerencsétlen mobbal, de közben körbenézek, hátha támadni akarnak még páran.

by **Nio** Vas. Május 05 2013, 20:28

Kyuushiro

Mikor az a vaddisznó elkezdett támadni aljas módon Kyuushiro nem tett semmit az ügy ellen. De nem is baj. Legalább én is gyakorolhatok és remélem kérhetek tanácsot tőle, bár nem egy kasztba tartozunk, de sose lehet tudni.
Tehát, a mob meghátrált ugyan reakcióm miatt, de nem tántorított, elvégre gondolom úgy volt programozva hogy haláláig küzdjön. Lándzsámat felé tartottam támadásra készen. Vártam, hogy meginduljon, amire nem kellett sokáig várnom, ugyanis elkezdett felém rohanni. Nem vagyok olyan szintem, mint Kyuushiro tehát nem fog nekem egy csapásra sikerülni,de ha egyre nem is, majd másodjára sikerül. Lendültem én is támadásra egy váratlan pillanatban.
Nem használtam speciális képességemet, de sikerült. A mod a futott felém, én csak annyit csináltam,hogy végighúztam fegyveremet oldalán, ami nem volt neki még elég. Élete ugyan csökkent, de még élt. Majd mikor másodjára kezdett felém futni egyszerűen felnyársaltam a bestiát.
-Na?- fordultam közönségem felé. -Van még mit fejlődnöm,ugye?-kérdeztem enyhe mosollyal. -Bár lehet, hogy le kéne már váltanom a kezdő fegyveremet. De nem ismerek olyan helyet ahol lelehetne... -néztem kérdőn a fiúra,hátha segít. Feltéve, ha fegyverét nem egy mob dobta, hanem vette egy kereskedőnél.

by **Kyuushiro** Hétf. Május 06 2013, 10:19

//Nio//

[off]A 250 szó kitöltéséhez sokfajta trükk van. Én egyet sem ismerek. De azért igyekezz, mert ha már írtál 180-220 szót, akkor a maradékot már simán meg tudod csinálni Smile

[off]

Szerencsére nem sebesültem meg, időben félre tudok ugrani. Nio simán bedarálja a mobot, amit én nyigodtan, mozdulatlanul végignézek.
Hm, szóval kezdőkomplexusa van, jövök rá a mondata után. Ismerős.
-Már sokkal jobban harcolsz, mint mikor párbajoztunk. A szintek alig számítanak. Te igenis jól forgatod a fegyvered.
Lazán tartom a Szabdalómat. Jó fegyver? Nem is tudom...
-A fegyveremet nem boltban vettem. De nem is egy mob dobta... az egyik céhtársam adta kölcsön. Jól mehet neki, ha simán kölcsönad egy Szabdalót... - merengek el. Tényleg, mi lehet Thunderrel? Már régóta nem láttam. Biztos a fronton küzd, habár információim szerint most nincs harc.
-Boltot... hát, van egy pár, az igaz. Az igazán jó fegyverekhez nem azért nehéz hozzájutni, mert drágák, hanem azért, mert sehol nem lehet kapni. Nyersanyagból is elképesztő hiány van a piacon. - nem csoda, alig lehet szerezni. Az a kevés, ami van, azonnal elhasználódik.
Egy pillanatig elnézek a távolba. De jó is lenne, ha a mobok nyersanyagot dobnának... persze ez egy igencsak irreális álom. Amíg világ a világ, a SAO-ban nyersanyaghiány lesz... sajnos. Már amíg lesz egyáltalán SAO.
-Milyen fegyvert keresel egyébként? - lehet, hogy nincs konkrét elképzelése, de egy ártalmatlan kérdés sosem árt. Na jó, dehogynem, de ez nem az a szituáció.
-Az igazat megvallva nekem is fel kellene szerelkeznem. A fegyveremen és a gyűrűimen kívül egy jó tárgy sincs a birtokomban. - na jó, még a Vas Sisak talán, de azt meg sem említem. Jónak nálam a Minotaurusz számítana, de arra még várhatok...

by **Nio** Kedd Május 07 2013, 12:43

Kyuushiro

Hallgattam végig Kyuushirót, majd kicsi hallgatás és gondolkodás után válaszoltam:
-Lehet, hogy jobb vagyok, mint akkor, de még nem elég jó. Érdekes ez a világ, de kezdem hiányolni a sajátomat- jegyeztem meg egy kicsit zavarba, még senkinek se mondtam el ezeket, bár ez is csak egy része,melyet most Kyuushiróora zúdítok.- Tudom, hogy mindenki ezért küzd, hogy hazajusson, de talán én vagyok az egyik legpocsékabb játékos aki itt van. Nemrégen kezdtem küzdeni, eddig nemigen érdekelt mi lesz, "Majd valaki úgyis kivisz minket." Ez volt kezdetben a hozzá állásom, de meguntam. Tenni akarok valamit. Otthon se voltam valami hasznos igazából csak tanulni tudtam igazán. De nem akarok 70 éves vén nyanyaként felébredni, ha sikerül haza menni- vettem egy nagy levegőt e mondataim után. Lehet, hogy túlzásba vittem? Néztem kérdőn barátomra, és próbáltam leolvasni, mit gondol. Viszont némi szünet után hozzátettem először tétován. Viszont szavaim ismét eleredtek. Ő az első,akivel beszéltem itt. Ő az első, akit valamennyire ismerek, és bízok benne annyira,hogy már normálisan tudjak vele beszélgetni. -Fegyvernek nem tudom mit kéne választani, de a kezdőfegyvernél bármi jobb. Azonban a lándzsánál akarok mindenképpen maradni, de valami erősebbet kéne szereznem. Annyi a gondom itt is, hogy nem értek az ilyesmihez. Ez előtt sose játszottam ilyen játékokkal, így nem is tudom mit kell ilyenkor nézni. Meg a kasztomat se ismerem, bár jónak mondom, te kardforgató vagy-mosolyodtam el monológom végén.- Ha sokat beszélek kérlek szólj. Ritkán de megesik, hogy nem hagyok szóhoz jutni senkit.-tettem hozzá. Mivel, ha valakivel jóban vagyok, akkor szavak csak úgy jönnek és jönnek. Olykor hülyéskedni is elkezdek egy idő után.

by **Kyuushiro** Csüt. Május 09 2013, 09:50

//Nio//

[off]Elnézést a várakoztatásért.[/off]

Meglehetősen ismerős helyzet. Nem harcolt? Másra hagyta a nehéz munkát? Nos, már elkezdett fejlődni, szóval ez nem gond. Annyira.
-Sokan kezdők ebben a világban. Nem harcolnak olyan sokan a frontvonalon... csak nézd meg, a Kezdetek Városában mennyien vannak. Én sem fejlődtem hosszú ideig, és mégis megtettem az első lépést. Ahogy te is.
Vetek a Szabdalómra egy pillantást. Elrakjam? Á, az első szint legaktívabb területén vagyunk. Bár kényelmesebb lenne, hiszen most nincs mob a közvetlen közelünkben, mégis jobb így. Csak a biztonság kedvéért. Legalább a látszat meglegyen, bár fegyver nélkül is visszajutnék full élettel a városba. Egyszerűen csak elkerülöm a mobok támadásait, hiszen ha kicsit arrébbmegyek, vaddisznón kívül nem sok más van. Azt meg könnyű elkerülni.
-Még nem fedeztek fel olyan sokfajta fegyvert, szóval nem lesz nehéz választani. - közben gondolkodom, de harcművész fegyverekben nem vagyok otthon. Segíteni nem tudok, legalábbis ilyen tekintetben biztosan nem.
-Vagy magadnak gyűjtöd össze a nyersanyagot, vagy addig járod a boltokat, amíg nem találsz egyet. A felszereléshiány örök probléma, de azért próbálkozni sosem árt.
Van valami futó is, nem? Nem, nem a sakkban, hanem valamilyen fegyver... legalábbis valakinél láttam, nem is olyan régen. Meg... hm, ha kardforgató lenne, könnyebb lenne tanácsot adni. Sőt, a helyes fogalmazás a következő: ha kardforgató lenne, tudnék neki tanácsot adni. De így maradnak az általános ötletek, aztán legfeljebb segítek neki. Ha lesz rá időm. Most kicsit úgyis lusta iüzemmódba váltottam, így egy kis tennivaló nem fog megártani. Bár, kellene fejlődni is... de hát na, örökké párbajozni nem a legpihentetőbb dolog a világon.

by **Yurihime** Szomb. Május 11 2013, 18:12

<< Lewis-sama *.* >>

Annyira szépen és összeszedetten fogalmazta meg a gondolatait Lewis-sama, hogy nem tudtam nem fellelkesedni. Egy hős, aki a szürke hétköznapokból kitörve új életet kezd, és megvalósítja mindazt, amire eddig vágyott *.* Teljesen magával ragadott a gondolat, hogy akár én is megtehetném ugyanezt, ahelyett hogy kesergek és kapaszkodni próbálok az egyetlen dologhoz, ami a valós világhoz köt. Lewis-sama megadhatja nekem a lehetőséget, hogy én is olyan legyek, amilyen mindig is szerettem volna lenni: hasznos mások számára.
- Több, mint kielégítő választ kaptam, nagyon hálás vagyok, amiért megosztotta mindezt velem ^.^ Úgy érzem nekem is motivációt adnak a tettei, a gondolkodása! - osztottam meg a fiatalemberrel érzéseimet ezzel kapcsolatban széles mosollyal az arcomon. Örömöm azonban hamar eltűnt a kérdést hallva, elkomorodtam, ahogy szememből is kiveszett a fény.
- Van egy barátnőm, egy senpai az egyetemről. Ő mutatta meg ezt a játékot. Sose játszottam még ilyesmivel, a gépek is idegenek tőlem igazság szerint ^.^" Ám amikor hallottam, hogy itt kedvemre kamatoztathatnám a fegyverforgató tudásom, úgy döntöttem teszek egy próbát ^.^ Csakhogy aztán senpai eltűnt, és azóta sem találkoztam vele... - fejtettem ki mélabús, a végén elhaló hangon kis történetemet. Kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen szomorkás mesével rontom a légkört, ám talán elnézi ezt most nekem Lewis-sama. Szerencsére következő kérdése kizökkentett gondolatmenetemből, kissé meglepetten néztem fel rá. Elpirultam a kérdésre, azt hiszem, csak félénken tudtam megszólalni.
- Nos, én úgy gondolom, hogy... szóval bennem tiszteletet ébresztett mindaz, amit mondott. Még sosem találkoztam ilyen bátor, segítőkész, figyelmes és nemes emberrel Rettentő hálás vagyok a sorsnak, amiért az utamba sodorta magát, úgy érzem, hogy értelmet adott az ittlétemnek. Már tudom, mit szeretnék tenni: azt, amit Lewis-sama *.* - hajtottam le végül a fejemet az asztalra mosolyogva. Becsuktam a szemem, és elképzeltem azt, ahogy mi ketten együtt harcolunk a gonosz ellen az igazság nevében, és mentünk életeket. Észre sem vettem, mennyire elfáradtam, mire észbe kaptam volna, már el is nyomott az álom...

// Köszönöm szépen a játékot, kicsit sokáig elhúzódott ugyan, amiért elnézést kérek, de remélem te is élvezted, nem csak én ^.^//

by **Nio** Hétf. Május 13 2013, 15:26

Kyuushiro

Valahogy sejtettem a választ, de ami igaz, az igaz ő kardforgató, én nem. Röviden átgondoltam a dolgokat néhány pillanatban, majd egy rendhagyó reakció követte. Megfogtam a fejem, kicsit megráztam, majd megszólaltam:
- Inkább hagyjuk ezt a témát, jegeljük. Tudom, hogy én hoztam fel, de megőrülök. Valahányszor komolyabban belemerülök ebbe a kijutás és előrejutás témára mindig vagy elszomorodok, vagy dühöngök, ritkán mindkettő. Beszéljünk másról. Jó?- huppantam le a fűre, ahol nemrégiben még egy digitális vadkan állt, mely az óta pixeleire bomlott- Régen találkoztunk, mi történt veled. Örülök, hogy ma kijöttem. Bár edzeni akartam, de az jelen helyzetben várhat.
Ültem és fürkésztem az eget. Szinte senkivel nem tudok beszélgetni ebben a börtönben, pedig néha annyira jól esne. Leülni és beszélgetni, mint otthon barátaimmal. Tudom, hogy ki kéne jutni, és tudom, hogy sokan nem veszik komolyan, én komolyan veszem, de mostanában csak erre gondolok, és ez kicsit kiborít.
Viszont most nem vagyok egyedül a gondolataimmal. Kyuushiro itt van. Bár nem tudom, hogy ő hogy áll a dolgokhoz. Vajon az ő élete is csak a kijutás körül forog? Vajon ő nem akarna egy kicsit megállni? Kezdtem gondolkodni, azonban itt áll mellettem…
- Szoktál mostanában valahogy kikapcsolódni? Eszedbe jutott már, hogy néha elfelejtsd? –kezdtem szinte suttogva. Tekintetem levettem a digitális égről. –Akarok tenni valami az ügy érdekében, de úgy érzem, bedilizem, ha nem állok meg egy kicsit. Akarok fejlődni, de miért ne állhatnák meg- hallgattam el.
Hiányzik régi életem, de nem akarom, hogy az itt töltött idő kárba vesszen. Ez is megtörtént, ezt is átéltem.

by **Shiel D. Lewis** Hétf. Május 13 2013, 18:44

[Yurihime]

- Én is hálás lehetek a sorsnak, hogy találkoztam kegyeddel. Jobban nem is alakulhatott volna ez a nap. - válaszolja elégedetten a lánynak, kinek szavai felmelegítették kihűlőfélben lévő hősi ambícióját új erőt adva ahhoz, hogy folytassa az általa maga által kitűzött célt, sajátos küldetését.
A játékosok sok mindenkit elvesztettek már a sword art online indulása óta, s úgy tűnik ez az angyal, Yurihime sem volt ez alól kivétel. Magunkra maradi azon emberek nélkül, akik támogatnak minket és elveszni? Nem, Shiel D. Lewis nem tudja mi ez az érzés, mert mióta csak a játékbeli eszét tudja, nem volt mellette konkrétan senki, akinek az elvesztését később átélhette volna ahhoz, hogy most teljes átéléssel tudja végighallgatni a lányt.
- Mindenkinek megvan az oka arra, hogy miért lép be ide... - suttogja csöndesen, mikor Hime lehajtja a fejét és az asztalra dől. Hősünk közelebb hajol hozzá egy kicsit, hogy megvizsgálja az arcát. Olybá tűnik, hogy elaludt. Biztos fáradt lehetett már, ki tudja mennyi ideig volt odakint a réten vagy mit csinált addig? Nem mindenki lehet olyan semmirekellő hős, mint Lewis.
- Szóval elaludt, hmm? Azt hiszem most már még annyira sem hagyhatom magára... - mondja inkább csak magának egy gyengéd mosollyal arcán, aztán egyszerűen hátradől a székben és feltekint a kék virtuális égboltra, melyen könnyedén úszkálnak a puha bárányfelhők.
Zsebébe nyúl, melyből egy szép cigarettát húz elő. Kissé megsodorja, hogy még szebb legyen, majd felkattintja öngyújtóját, s belobbantja a papírt. Füstkarikákat eregetve sandít rá ismét az alvó lányra, kinek ébredéséről nem szól a fáma. Leint egy pincért, hogy italt rendelhessen, hisz itt lesz még egy jó darabig...

(Én is köszöntem a játékot! :])

by **Kayaba Akihiko** Kedd Május 14 2013, 16:16

Shiel D. Lewis: Éles *Fegyver* (+2 erő)
Yurihime: Gyenge Lökés Kristály ( Aktiválásakor gyengéden meglöki ellenfeled, a lökés nem tudja hátralökni, csak zavarni )

by **Kyuushiro** Vas. Május 19 2013, 21:59

//Nio//

Nagyot sóhajtok. Hát igen, a fejlődés örök hajtása, kényszere. Sokan nem bírják elviselni, és egyszerűen tagadással, semmittevéssel felelnek. Ismerek pár ilyen játékost.
-Jegeljük? Rendben, nem lehet mindenről élvezetes beszélgetni. - mondom. Végül is igaza van. Bizonyos szempontból. A gond csak az, hogy csak egy bizonyos szempontból...
Kicsit eltűnődöm. Miért is vagyok itt? Fejlődni? És miért? Hogy még többet kelljen?
Nem. Azért, hogy kijussak innen. Egy normál játék bizonyos szempontból értelmetlen emiatt, de ez nem. Itt konkrét cél van, amit kötelességünk elérni. Bármilyen kemény munkába is kerüljön.
-Hogy elgondolkoztam-e ezen? Talán... mindenkinek a fejében megfordult már, hogy ez a világ is ugyanolyan, mint a kinti. Hát miért ne maradhatnánk itt? Érdekes gondolat, nem igaz?
Leülök én is a fűbe, majd a lányra nézek.
-De nem! Nem lehet. Igaz, én is gondolkodtam már ezen. Hogy itt bizonyos szempontból könnyebb is, mert látjuk, mennyire kell vigyázni magunkra. És mégis... ez csak illúzió. Vágd magadba a fegyvered! Nem fogsz besárgulni, nyugi. Érzel fájdalmat? Szenvedsz amiatt, mert egy éles penge felhasítja a tested?
Mereven nézem Niót. Én nem csinálom meg ezt a 'tesztet'... túl nagy a sebzésem hozzá.
-Nem! Semmit nem érzel! Ez a virtuális világ az igazinak a másolata! A másolat sosem lehet olyan jó, mint az eredeti. Az életben pont az a jó, hogy kiszámíthatatlan. Nem mondom, időtöltésnek jó ez is, de most, hogy kényszerűségből vagyunk itt... nem, nem pihenhetünk. Ki kell jutnunk innen!
Na jó, talán kicsit túlreagáltam a dolgot. Hangom ugyanolyan nyugodt, de azért mondtam pár érdekes dolgot. Hiába, egyszerűen nem hagyhatom a lányt letargiába süllyedni. Pontosan tudom, az milyen érzés. Éppen ezért nem akarom, hogy Nio is átélje. Az nem lenne túl jó.

by **Nio** Csüt. Május 23 2013, 15:48

Kyuushiro

Végighallgattam Kyuushirot miközben ott ültünk. Valamibe egyet értettem gondolatmenetébe, de voltak kifogásaim.
-Szeretnék fejlődni és hazajutni, de ugyanakkor nem szeretném elpocsékolni az időmet és az életemet, és legfőképpen nem szeretnék belehalni a próbálkozásba, vagy megőrülni. Viszont szerintem ez a világ a nyomába se érhet annak a világnak, ami a játékon kívül van és vár minket haza, ahol eddig éltünk- emeltem fel kezemet a magasba.- Itt is van szél pont úgy, ahogy otthon. Érzem, hogy fúj, de ez mégsem ugyanaz, ami odahaza, a valóságba fúj. Ez csak egy drága utánzat- néztem e szavaim után Kyuushirora és vártam. Néhány pillanatra elhallgattam.
Amit mondtam az igaz volt, de nem minden. Volt még valami, ami régen nyomta már lelkemet, de még nem mondtam senkinek se itt, se otthon, még nem volt rá alkalmam. Néhány pillanatig ezúttal is tétováztam, de végül kimondtam...
-A játékot azért vettem meg hogy ihletet gyűjtsek, de sajnos a dolgok máshogy alakultak, mint hittem, hitte az a 10.000 ember, akik megvették. Lehet, hogy manapság már nem álmodoznak ilyenről az emberek, lehet, hogy rendhagyó az álmom, mégis, csak rajzolni akarok. Tudom hülyén hangzik, de nem akarok meghalni, vagy felejteni. Mostanában amellett hogy a fejlődésre koncentrálok eszembe jut, hogy mellette hogy milyen hatással lesz ez az életemre, ha sikerül és hazamehetünk. Mi lesz, ha olyan mértékbe megváltozom,hogy már én se fogok magamra ismerni? -tettem fel az utolsó kérdést a földet, vagy valami hasonlót bámulva. Nem voltam benne biztos,hogy értette, amit mondok, csak remélhettem. Még senkivel se beszéltem így ezelőtt mióta itt vagyok. Senkinek se mondtam ennyit tulajdonképpen.

by Ajánlott tartalom