Re: Nagy Síkság

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 02:11

//Neuro//

Válaszok, válaszok, válaszok... Mi az, hogy nem ő volt? Akkor mégis ki a fene lenne, ha nem ő? És már megint... Ez a gyerekes viselkedés. Áh... Megőrjít ez a srác. Fiatalabb nálam, az biztos. Nem is egy évvel... Tényleg... Vajon hány éves lehet? Lehet, hogy azért van ez a mizéria, mert idősebb vagyok? Gőzöm sincs. Viszont nincs mit tenni. Tehát ő is gazdag. És nem ismerte az apját... Az apa téma felhozatalával képem gyötrődővé vált. Nem szívesen beszélek erről az egészről. Hátrálok néhány lépést, elfordulok Neu felől, majd sétálni kezdek, rövid köröket leírva. Folyton-folyvást a földet lesem. Nem ismerni... Bárcsak ne ismerném a sajátom. Mennyivel könnyebb lenne...
- Az apámat hagyjuk... Semmi közöd hozzá, ahogyan senkinek sincs - jelentem ki fagyosan.
Ezzel le is szándékozom zárni azt a témát. Nem fogok róla senkinek beszélni. Nem akarom, hogy ebben az életben is az ő emléke kínozzon.
- Hinni... neked? Ez nem csak arról szól, hogy hiszek-e neked, vagy sem, ez...
Mondatom nem bírom befejezni. Nem figyeltem eléggé, így nem tudok időben reagálni. Hátam máris a fának támasztva, Neu ajkai pedig sajátjaimon. A méreg azonnal elönt. Ehhez már végképp nem volt joga. És a szavai... Igen... Valóban... Ez egy pocsék csók volt, de mégis mire számított? Kezem lendítem, de ő elkapja. Ekkor a másik lehetőség jön. Térdem lendítem, mi be is talál. Ő a földre rogy, én pedig mérgelődök egy sort.
- Nem, ezt sem szabad csinálnod! Mégis mit hittél, hogy egy kierőszakolt csók jó lesz? Idióta! Értem én, hogy kerülted a lányokat és ilyenben sem volt részed, de nem érzem kötelességemnek azt, hogy minden ilyesmit velem próbálgass. Ez már sok! Idővel... Biztos találsz valakit, akit szeretsz és aki viszonozza majd az érzéseidet. Na vele kísérletezhetsz! - mérgelődök, fel-alá járkálva.
Úgy tűnik elég hamar befejeztem, mert ő még mindig a földön van. Sóhajtok egyet, mellé állok, majd leguggolok mellette. Egyszerűen csak megragadom vállainál és ülő helyzetbe rángatom. A szemeibe nézek, határozottan és nem is engedem pillantását. Aztán egyszerűen megragadom állát, közelebb hajolok lassan és összeérintem ajkaink, egészen érzékien. Amint végzek a művelettel, felkelek és ott hagyom. Néhány méterre eltávolodom tőle.
- Nos? Éreztél különbséget? - kérdem.
A válasz igazából nem érdekel. Azt sem tudom, hogy miért csináltam ezt az egészet. Lehet, hogy meghibbantam? Nem, inkább csak sajnáltam, hogy lényegében még egy csókban sem volt része. Többről viszont nem is álmodhat, az már szent!

by **Aiko** Csüt. Dec. 27 2012, 10:51

((Kyrena Juurei))

A sikeres csók után végül nem érzek semmit, és a rúgása miatt a földön kötök ki. Kyrena felsegítette őt és legnagyobb meglepődésemre kaptam egy csókot, amely olyan csodás volt számomra, hogy a mellkasomhoz kaptam, „Uhh a szívem mindjárt kiugrik.”
- Hogy milyen volt? Csodálatos még akkor sem éreztem ilyet, amikor a nagybátyámmal együtt voltam. Pedig egészen kiskorom óta sokszor csináltuk. Bár lánnyal még nem próbáltam, de ha ez tényleg ilyen jó….
Igen kiskorom óta sokszor együtt töltöttem az éjszakát a nagybátyámmal úgy gondoltam ez normális dolog, hiszen a nagybátyám csak a szeretetét fejezi ki ezzel.
- Gyakran lányruhába is öltöztem neki… Bár nem is értem mért mondom el. Hisz már meghalt, így sosem mutathatja meg többet, hogy mennyire szeret, de nem is baj, hiszen én már téged szeretlek és csak megbántanám őt ezzel, mindig mérges volt mikor lányokkal akartam játszani, bár igaza volt hiszen azok a lányok gonoszak voltak.
Ismét hülyeségeket hadoválok, s lassan érzem ahogy elnyom a sötétség ami korábban már elnyomott egyszer… Még utolsó szavaimmal próbálom elhessegetni a lányt.
- M-menj innen!
- Gyorsan… véd…
Kimondani sem tudtam minden elsötétült „ismét legyőzött a bennem lakozó állat?” Saját elmém mélyéről látom, ahogy leteperem a lányt és folyatom rá a nyálam majd hallom a nevetésem.
- Héj, ezt nem szabad!
Üvöltök de nem hallja senki. Meglátok egy ajtót magam felett a levegőben, elkezdek arra kúszni, érzem ahogy húzna vissza a sötétség, nagy nehezen elérem, mikor kinyitom szememből, eltűnik a szörny, látom Kyrena arcán a félelmet s a kezem immáron ruhája alatt van. Összeszorítom a fogam, kicsordul a könnyem és felkiáltok.
- BOCSÁSS MEG!
Majd ezek után ,elhagy minden erőm és elájulok.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Dec. 27 2012, 15:13

//Neuro//

Látva cselekvéseit, úgy tűnik eléggé élvezte csókomat. De biztos, hogy jó ötlet volt ez az egész? Lehet, hogy csak hagynom kellett volna, hogy fetrengjen a földön. Az első szavait hallva elmosolyodom.
- Látod, ha nem erőszakkal akarod kicsikarni a másikból, sokkal jobb - magyarázom, majd hirtelen ledermedek.
A... Nagybátyjával? Jól hallottam, hogy ezt mondja? Hitetlenkedve nézek rá. Szám résnyire tátom, de nem tudok megszólalni. Ez a srác... Mégis min kellett neki keresztül mennie? Egy meleg nagybácsi... Nem is csodálom, hogy nincs tapasztalata lányokkal. Az az alak bizonyára ellenük nevelte. Mégis... Nem is meleg... Inkább pedofil. Nem hiszem el, ez... Miért kell nekem ilyeneket kifognom? Oké, én kértem, hogy meséljen magáról, de ez akkor is több a tudni vágyott információknál. Már az is sokkolt, hogy szerelmet vallott egy napos ismertség után, nemhogy ez.
- Én... Ezt... Azt hiszem... - kezdek bele, bár fogalmam sincs, hogy mibe.
Szavai némiképp megrémítenek. Mégis mit akar mondani? Mi az, hogy menjek innen, nem is az aggaszt, sokkal inkább a folytatás. Gyorsan... És valami véd... De az mit akar jelenteni? A sokk még mindig hatással van rám, így elég nehezen fogom fel a dolgokat. Hirtelen azon kapom magam, hogy a földre vágódom és nem birok mozdulni. Lefognak. Két kéz, erősen, s én mit sem tehetek. Szemeim összeszorítom, majd kinyitom és akkor látom meg őt. Neuro az, de valami más. Sokkal másabb. Durvább, erőszakosabb és a nyála ismét bőrömre csordul. Azt hiszem jobban járok, ha ezek után lenyúzom a saját bőröm a sok súrolással. Min jár az eszem, ez a legkisebb problémám. A nagyobb viszont az, hogy a csekély alvás, vagyis a kellemetlen, cseppet sem pihentető alvás miatt nem töltődtem fel rendesen. Fáradt vagyok, eléggé sokkos állapotban és még ez is. Most minta... Sokkal erősebb lenne. De mit művel? Ne! Csak azt ne! Mocorgok, ahogy tudok. Próbálok kiszabadulni ebből a rémálomból. Nem lehet igaz, hogy még itt is. Miért vagyok ilyen szerencsétlen?!
Egyik kezem hirtelen elengedi, s ruhám alá nyúl. Én lendítem karom, hogy mihamarabb lelökjem magamról, ekkor azonban valami megváltozik benne. Az a vad, rémisztő tekintet a semmibe vész. Egy hatalmas kiáltást hallat a srác, öklöm talál, így letaszítom magamról, viszont mielőtt még bármi mást tehetnék, ő elájul. Mi volt ez az egész? Távolodom, először a földön kúszva, majd felállok és egy fáig hátrálok. Nem kellene itt maradnom. Viszont ha így itt hagyom, könnyen meghalhat. Fogom a srácot, elfektetem rendesen, én pedig némi bőrtisztítás után felmászok a legalacsonyabbnak talált ágra, s onnan fentebb, hogy némiképp biztonságban legyek. Remélem hamar felébred, hogy utána leszámoljak ezzel a fiúval. Vagy ha azt nem is, hát majd egyszerűen itt hagyom, amint felébred.

by **Aiko** Pént. Dec. 28 2012, 12:19

((Kyrena Juurei))

-Woahhh!
Kelek fel, nyújtózkodva, kipihenve a hosszas alvás után.
- Hmm úgy látom elment.
Mondom kissé szomorúan.
- Most még azt is elnéztem volna neki, ha végez velem, talán a nagybátyám tudta hogy nem fogok tudni uralkodni magamon egy lánnyal szemben… és ezért óvott tőlük. Ezt jól elszúrtam meg kell tanulnom uralkodni magamon.
Éreztem magamon az izzadtságot végül úgy döntöttem megfürdök a közeli tóban, körülnéztem hogy senki nincs e a közelben, nyújtózkodtam egyet majd nekikezdtem vetkőzni.
- Itt az ideje egy kis fürdőnek!
Már letoltam a gatyám mikor is megláttam Kyrenát a fa tetején s ijedten, visszahúztam azt.
Elpirultam s alig tudtam szóhoz jutni.
- T-te perverz!
Mérgesen rúgok bele a fába. Ha leesik a fáról, akkor így folytatom.
- Gyerünk! Vetkőzz, te is láttál engem, most mutasd a tested!
Üvöltök, rá mérgesen s megpróbálom lehúzni a kimonóját, majd megkérdezem tőle a vállán a kezemmel, miközben ő takarja a testét:
- Tudsz úszni?
Ha a válasza igen akkor megpróbálom, belelököm a tóba, majd beugrok én is. Ha a válasz nem akkor felkapom, és vele együtt ugrok be.
- Bocsánat, ígérem, többet nem mászok rád az engedélyed nélkül, magam sem tudom mi ez ami bennem van, de igen csak félelmetes. Sajnálom ha megijesztettelek, hasonlóan jön elő a harc során is s ekkor alig vagyok képes visszafogni magam, nehéz megállni hogy ne öljem meg az ellenfelem, de kezdem úgy érezni hogy talán egyre jobban tudom uralni ezt.
Ha nem esik le a fáról, akkor felveszem a ruháim a földről, felveszem őket bocsánatot kérek a korábbiért és elmegyek a helyszínről.

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 13:17

//Neuro//

Egész jól elüldögélek a fán. Neu még mindig csak alszik, nekem pedig nincs jobb dolgom, példát veszek róla. Azt hiszem a fán már biztonságban leszek, nem kell aggódnom amiatt, hogy esetleg rám veti magát, ha korábban felébred, mint én. Az álom el is nyom. Egész csendesen, az utóbbi időkhöz képest.
Kiabálásra ébredek. A fa megrezzen, én pedig lebillenek róla. Szerencsére sikerül megkapaszkodnom, mielőtt ténylegesen lezuhannék. Mikor lenézek, Neurot látom meg... Ruha nélkül...
- A francba... - morgom, leugrok egy alattam lévő ágra és elfordulok.
- Mégis mi a jó fenéért keltettél fel? Ugye nem azt akarod mondani, hogy odáig vetemedtél, hogy felriasztasz, csak azért, hogy megmutasd magad meztelenül? Te perverz disznó! - vágom fejéhez.
Igencsak dühös vagyok, amiért felkeltett. Pedig hosszú idő után ismételten eltartott egy ideig, mire a rémképek beférkőztek álmomba. Várok egy ideig, remélhetőleg addigra felöltözik. Csak akkor fordulok meg óvatosan az alattam lévő ágon, mikor hallom szavait. Bocsánatot kér? Remek. De azt hiszi, hogy ennyivel én beérem? Dühösen ugrok le, most már a földre. Egyenesen elé, s ezek után első dolgom, hogy behúzzak neki egyet. Ha nem lenne elég, térdem is indítom gyomra felé.
- Az ütés azért, mert felkeltettél. A másik pedig azért, mert rám másztál... Ez pedig... - ütöm meg még egyszer...
- Azért, mert mikor felkeltettél, nem volt rajtad ruha. És még te hívtál engem perverznek... - mondom dühösen.
Ezek után eltávolodom, biztonság kedvéért. Gyanakodva nézek rá, s tartom a távolságot kettőnk között.
- Ugye nem akarsz megint letámadni? Csak mert... Találkoztam már elég sok olyannal, nem vagyok hajlandó még egyszer elviselni ezt... - suttogom zavartan, karjaimmal átölelve magam védekezőn.
Továbbiakban csak figyelem. Remélem, hogy tényleg nem akar majd letámadni. Nem... Lehet, hogy jobb lenne már most elmenni. Elmondása szerint nem tudja irányítani. Mi van, ha a továbbiakban sem sikerül, bármennyire küzd ellene? Nem aludhatok mindig valami magas helyen... Az nem megoldás. Bár... Nem hiszem, hogy még sok időt töltünk együtt. Mindkettőknek megvan a saját útja, amit követnie kell. Ez az élet rendje. Még ebben a világban is.

by **Shiel D. Lewis** Pént. Dec. 28 2012, 15:22

[Yurihime]

A fegyvertelen lányról, mint kiderült, Yurihimének hívják. Vagyis csak itt, a játék világában lett ez a neve, mert a valódik elrejti, még a lovag elől is. Sir Lewis nem problémázik ezen, ha a hölgy úgy döntött: nevét homálynak kell fednie, hát úgy legyen..! A lovag nem fog kérdezősködni.
Tehát Yurihime bocsánatot kért, majd kedvesen hősünk segítségét kérte a felszerelésével kapcsolatban. Nem tudja elővenni a fegyverét. Igaz is, a már Lewis is furcsállta korábban, hogy a lány fegyver nélkül küzdött a disznóval, s nem vette elő, de nem gondolta volna, hogy azért, mert nem tudja hogyan kell.
A lovag megvakarta a fejét, de nem azért, mert zavarta a lány "tudatlansága", vagy nem állt szándékában segíteni, hanem mert ő maga is csupán reflexből működtette a rendszerét. Igaz, hogy a konzolt úgy alakították ki, hogy könnyű legyen használni, de a lovagnak sokszor fejtörést okozott, ha valamilyen komolyabb dolgot akart csinálni, mint például tranzakciók, vagy vásárlás, satöbbi.
- Ha kegyed megnyitja a menüt, akkor kiválasztja a felszerelések oldalt és ott a fegyveren rányom a felszerel ikonra. - mondja nyugodt hangnemmel, miközben szorgosan mutogat kezével, hogy a lány mindenképpen megértse, hogy mit hogyan kell csinálni. Remélhetőleg a lovag se mondott baromságokat a lánynak és most már az képes lesz tárgyakat magára aggatni.
- Hogy ez..? - kérdezi, miközben a feje fölé mutat. - Az indikátor, mindenkinek van. Ha zöld, azt jelenti tisztességes, igazságos játékos a hordozója... De kegyed vigyázzon azokkal, kiknek narancssárga, vagy piros, mert azok veszélyesek, mert már minden bizonnyal ártottak valakinek, sőt elvették valaki életét. - mondja, s közben hangja komolyságtól cseng. A menüjéhez nyúl, abban is a felszerelésekhez, s előhalássza belőle a kis tükröt, amit még Kayaba Akihiko adott mindenkinek a játék kezdetén. Átnyújtja a lánynak a tükröt, jóllehet neki is van sajátja.
- Önnek is van, nézze csak meg! - mondja, s közben csak reménykedni tud, hogy a lány valóban az indikátorra gondolt.
Nagyon furcsa, hogy egy ilyen kedves lány egyedül bóklászik idekint ilyen kevés ismerettel a háta mögött. Zavarni is kezdi ez a gondolat hősünket, s nyomban fel is teszi a kérdést.
- Hölgyem, hol vannak a társai, vagy a barátai..? Veszélyes ám egyedül kóborolni ebben a világban...

by **Aiko** Pént. Dec. 28 2012, 17:12

((Kyrena Juurei))

Kyrena leugrott a fáról és egyenesen támadást indított felém, esélyem sem volt kivédeni a támadását hisz még a fegyverem is a földön hevert.
Ütései közben a szavai is fájdalmasan értek.
- S-sajnálom én csak mártózni akartam egyet, azt hittem elmentél ehh… (oda kap a fejéhez) S mikor megláttalak odafönt azt hittem, leskelődsz utánam. (elpirul) Bocsánat hogy felkeltettelek biztos nehéz mellettem aludnod, hisz már a tudatában, vagy annak hogy nem teljesen tudom irányítani magam, de kérlek, ha még táplálsz irántam ennyi bizalmat, akkor folytasd az alvást, míg én lefürdök. Ígérem semmivel, nem fogok próbálkozni erre az életemet, teszem.
Eme szavak után ledobtam mellé a kardom s csobbantam egyet a vízben.
- Nagyon kellemes a víz ha gondolod te is csobbanhatsz egyet hisz hosszú edzésen vagyunk túl s bizonyára neked is jólesne egy frissítő fürdő. Miután végeztünk akár el is indulhatunk a következő város felé. Ha most nem akarsz fürdeni Troubana városban, van egy Onsen elkísérhetlek addig és onnan talán tovább is állok s hagyom hagy folytasd az utad egyedül.
Kezdem úgy érezni, hogy ez köztünk nem fog menni így inkább nem akarom leterhelni a szerelmemmel így hát csak egy dologra, kérem meg őt a továbbiakban és lassan amúgy is fejlesztenem kéne magam, jó lenne felzárkózni a fronthoz.
- Kérlek, adj a barátaidhoz, s ha bármikor szűkséged lesz segítségemre, csak írj nyugodtan rám és én máris itt termek, ahogy tudok, hiszen erre vannak a barátok.
Mondom mű mosollyal az arcomon, bár valójában arra gondolva, hogy nem lehetek vele tovább óriási űrt, érzek a szívemben de, ha szeretem el kell tudnom engedni őt.

by **Kayaba Akihiko** Pént. Dec. 28 2012, 17:12

The member 'Neuro' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Nagy Síkság - Page 3 4767251444_0f76bf2817_s

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 17:52

//Neuro//

Neuro sajnálkozni kezd, miután minden egyes ütésem eltalálta. Nem érdekel, most nem fogom őt sajnálni. Azok után, hogy engem vádolt perverzséggel, mikor ő mászott rám és csorgatta a nyálát. Azt ne is várja, hogy ezek után sajnálni fogom, rimánkodhat akárhogy. Bízzak... benne? Mégis hogy lennék rá képes?
- Azért tudtam aludni, mert nem tudhattad, hogy hol vagyok... Most viszont... Az életedet teszed olyan dologra, amit nem tudsz irányítani. Bolond vagy. Ne várd, hogy ezek után elaludjak! De hidd el, a közeledben sem leszek. Itt leszek valamelyik fa mögött, majd megtalálsz, ha végeztél... - mondom és meg is indulok.
Egyik lépés a másik után. Magam mögött pedig hallom, amint Neu becsobban a vízbe.
Én ahogy mondtam, eltűnök az egyik fa mögött. Eszem ágában sincs ezt a szerencsétlent lesni. Van nekem jobb dolgom is. Például ki kellene találni, hogy hogyan tovább. A srác szavait hallom, elvégre hallótávolságon belül vagyok. Hátam a fának vetve, karjaim melleim előtt keresztbe fonva.
- Nem fogok veled lubickolni... Egyrészt, mert fiú vagy, másrészt, mert olykor beszámíthatatlan. Harmadszor pedig... Az előző incidensből kiindulva valószínűleg meztelen, bár ezt nem állítom biztosra - fogalmazom meg álláspontom.
A városban lévő fürdő ötlete viszont nem hangzik rosszul. Annak ellenére, hogy nem kedvelem a városokat, egy puha ágy, vagy egy forró fürdő elég lenne arra, hogy becsábítson egybe. A kérés viszont meglep. Nem, igazából számíthattam volna rá, miután szerelmet vallott. Ennek ellenére kicsit mégis. Bizonyára az elmúlt események az okai. Sóhajtok egyet, megnyitom a szükséges panelt, s hamarosan a fürdőző Neu előtt megjelenik a baráti kérelem.
- Siess és fogadd el, mielőtt meggondolom magam! - szólalok meg valamivel kedvesebb hangon, mint amit nemrégiben hordoztam, ha vele beszéltem.
- Végeztél?

by **Aiko** Pént. Dec. 28 2012, 18:59

((Kyrena Juurei))

Megjelent előttem a felkérése nagyon boldog voltam, elfogadtam s indultam kifelé a partra.
Miután felvettem a gatyám elindultam Kyrena felé, mikor már majdnem mellette voltam hallom hogy odaüvölt nekem.
- Igen végeztem!
Üvöltöm vissza s ekkor már mellette álltam pólómmal vállamon.
- Asszem ezt nem veszem fel, sokkal kényelmesebb így.
Mutatok a pólómra majd elindulok Troubana város felé.
A hosszú úton jó darabig nem szóltam hozzá csak haladtam előre és gondolkodtam, hogy hol rontottam el s akkor rájöttem, hogy a szerelemhez két fél szükséges s ő nem egy jövendőbeli társként, hanem egy gyerekként gondol rám s így nem lehet köztünk semmi talán a legjobb lenne ha bebizonyítanám hogy érett is tudok lenni. Bár valószínű volt hogy annyi idős biztos nem vagyok, mint ő, s nem egy nála fiatalabb társa vágyik de, ebben az őrült játékban mindenkinek szűksége van valakire.
- Sajnálom hogy nem lehetek az akiről éjszakánként álmodsz, s az akivel megosztod az ágyad és minden érzelmed.
-De tudnod kell hogy én várni fogok rád, s mire legközelebb találkozunk teljesen uralni fogom önmagam és érettebben fogok viselkedni s megmutatom neked hogy nem egy gyerek vagyok hanem egy férfi.
-Lassan beesteledik pihenjünk meg valahol, egész este én őrködöm ez alól nem menthetsz fel. Így vezeklek bűneimért.
Miután elaludt én egész este egy közeli tisztáson gyakoroltam vívást s kitisztítottam a fejem, kiengedtem minden érzést a közeli mobokon, mind ezt halkan hogy Kyrena áttudja aludni az éjszakát, most már tényleg nem akartam terhére lenni. Egész estés gondolkodás után végül úgy döntöttem, úgysincs már messze innen egyedüli menni fog neki. Mikor a nap felkelt otthagytam őt s üzenetben elküldtem neki az Onsenhez vezető utat.
„-Itt a térkép köszönöm ezt a csodás pár napot”

by **Kyrena Juurei** Pént. Dec. 28 2012, 21:46

Ez a srác... Nem tudom mi van vele. Egyszer olyan, mint egy gyerek. Máskor pedig vadállattá változik. Nem lehet, hogy ő egy félresikerült állatidomár? Mi van, ha a benne lévő állatot kell megszelídítenie? Na jó, ez viccnek is rossz. Nem tudom mit szólna, ha hangosan is kimondanám. Inkább nem teszem meg. Ki tudja, lehet, hogy pont emiatt kattanna be ismét. Úgy tűnik, végzett. Mellém ballag, én pedig csak nézem. Mikor közli, hogy nem veszi fel a pólóját, csak vállat rántok.
- Felőlem... - toldom meg vállvonásom egy egyszerű szóval.
Gyorsan megindulunk az említett város felé. Legalábbis remélem, hogy afelé. Most... Normálisnak tűnik Neu is. Majdcsak nem vezet valahova a semmi közepére és hagy ott. Nem, ez szintén rossz vicc lenne. Bár ki tudja, az az őrült énje, bizonyára jól szórakozna rajta. Csak sétálok mögötte, ő pedig hallgat. Pedig az út elég hosszú. Jó ideje gyalogolunk már. Egyszer csak viszont megszólal. Amint mond, az nagyon is zavaró. Az, akivel éjszakánként álmodom... Ez a srác, komolyan belém esett? Kezem ökölbe szorul. Nehéz uralkodnom magamon, hogy ne csapjam őt le megint.
- Éjszakánként semmiről nem álmodom. Ha pedig igen, azok rémálmok. Tehát ne akarj az lenni, akivel álmodom! - szólok rá.
Azt ajánlja, hogy pihenjünk le. Igaza van. Az égre nézek. Már sötétedik. Letáborozunk hát, ő pedig készségesen bevállalja az egész éjszakás őrködést. Én, persze, nem tudok aludni. Hogyan is tudnék, mikor azon aggódom, hogy mikor veszti el az eszét megint. Csak tettetem az alvást. Na jó, talán olykor elbóbiskolok, de ennyi az egész. Szemeim végig csukva, ezért nem tudom, hogy mit csinált. Egy idő után pedig nem hallottam semmi neszt. Lehet, hogy elaludt? Reggel kinyitom a szemeim. Fáradt vagyok, az igaz, de legalább semmi galiba nem történt. Körbe nézek, de Neuro sehol. Egy üzenetet kaptam és útvonalat. Tőle... Ezek szerint elment. Engem pedig itt hagyott. Na szép...
- És még ez nevezi magát férfinak? - dühöngök, de mást egyébként sem tehetnék.
Felkelek hát, összeszedem magam és megindulok a térkép által jónak talált irányba. Nincs kedvem neki üzenni. Most ahhoz túl dühös vagyok. Majd... Valamikor máskor...

by **Mirika** Hétf. Dec. 31 2012, 20:58

[Kincskeresés]

Tök idiótának éreztem magam, hogy egy pletykát követek, de végére akartam járni ennek a pékségnek, amiről egyesek fecsegnek. Ismertem a helyet, mivel pár hete gyakorlatilag az egész várost feltérképeztem, legalábbis azokat a részeit, ahol érdemi dolgok voltak. Azonban ez a szerencsesütis dolog teljesen új volt számomra. Mi a fenét seftelhetnek itt a pult alatt? Pláne úgy, hogy egy kislány az eladó, el nem tudtam képzelni mi lehet ez az egész Rolling Eyes

Szóval bementem a boltocskába, picit nézelődtem, aztán vettem pogácsát, meg hozzátettem, hogy kérek egy szerencsesütit is. Fel voltam rá készülve, hogy irtózatosan beégek és közli velem a kicsi a szomorú tényt: nem árulnak ilyesmit. De nem, úgy üdvözölt, mint valami rég nem látott törzsvendéget, holott összesen egyszer jártam itt eddig, aztán bevezetett egy függönnyel eltakart szobácskába. Én meg pislogtam rá naaagy wtf arccal és halvány lila gőzöm se volt, mi történik Neutral

Tíz minutummal később 80 arannyal szegényebben léptem ki az üzlethelyiségből, pogácsás zacskómban pedig egy szerencsesüti is volt. Nyilván a legolcsóbbat vettem meg, mert azért annyira bunkó nem voltam, hogy ne vásároljak, meg hát ez a rejtélyes kincses dolog is izgatta a fantáziámat. A mobok kit érdekelnek, ugye? Ráadásul az drága is volt, tudtommal 100 arany jár egy ritka faj felfedezéséért telibe, legalábbis már belehúztam egyszer a Tünemény bogárral @.@ Sóhajtottam egyet, a falnak dőltem és előhúztam a sütit a zacskóból. Picit forgattam a kezeim között, aztán kettétörtem, és míg a cetlit nézegettem, addig befaltam magát a nasit.
- Nagy Síkság, mi? - motyogtam magam elé, majd ellöktem magam a faltól és útnak eredtem. Mire kiértem a városból, elfogyott a pogim is, szóval azzal szórakoztattam magam, hogy lekaptam távolról néhány vaddisznót az íjammal, míg a jelzett helyet kerestem. Le kellett térnem az ösvényről, aminek nem igazán örültem, lévén a magas fű csiklandozta és szurkálta a combomat, és baromira zavart egy idő után. Miért nincs nekem egy darab nadrágom sem? -.-
- Nah, valahol itt kell lennie... - szólaltam meg, mikor a leírt magányos fát megtaláltam, és a tövétől kiindulva álltam neki kutatni a magas fűben. Bíztam benne, hogy nem fog sokáig tartani, mert nincsen sok vesztegetni való időm, na meg abban is, hogy egyáltalán rátalálok a cuccra. Jól jött volna most egy Keresés jártasság ._. Na, merre vagy, kicsi kincsem? :3

Egy már kiásott helyre bukkantál, de sikerült összeszedned kósza 12 aranyat, amik ottmaradtak.

by **Yurihime** Szer. Jan. 02 2013, 19:28

<< Lewis-sama *.* >>

Érdeklődve figyeltem, sőt szinte ittam a férfiú szavait, ki némi töprengés után végül magyarázni kezdett a lukas fejemnek. Erősen koncentráltam, hogy megjegyezhessem egyszer s mindenkorra ezt a különös rítust, közelről, mereven bámultam Lewis-sama mozdulatait. Csakhogy a feliratait én fordítva láttam, szóval jobban tettem volna, ha inkább a hallgatásra összpontosítom a figyelmemet ^.^" Erősen törtem a fejem, hogy megfejtsem homályosan felfogott szavait, és bizonytalan mozdulatokkal végeztem el a menü megjelenéséhez szükséges mozdulatot. Aztán... mi is volt, jaj istenkém... felszerelések... Az merre is van? Ujjamat végighúztam a feliratok felett, véletlenül remegésének köszönhetően hozzá is értem egy rossz helyhez, szóval némi pánikolás is közbejött, míg visszajutottam. Azonban aztán végül, ha nehezen is, de megtaláltam, és felragyogó arccal érintettem meg a jelet. Legördült a felszereléseim listája, s köztük ott volt a naginatám is *.* Néhány másodpercen belül megjelent a kezemben hőn szeretett, csodálatos fegyverem *.*
- Hálásan köszönöm, Sir Lewis-sama, megmentett *.* - lelkendeztem a fiatalembernek, nélküle nem sikerülhetett volna ez a szörnyen bonyolult művelet. Soha többé nem teszem el a fegyveremet, ha mindig kéznél lesz, sosem lesz szükséges végigmenni ezen a tortúrán újra és újra. A hősies lovagom azonban félreértelmezte újabb kérdésemet, és azután, hogy ilyen illetlen voltam még majdnem tiltakozni is elkezdtem, de nem szerettem volna a segítőkész fiatalembert félbe szakítani. Ráadásul olyasmit mondott, amiről nem is tudtam, habár én nem láttam a fejem felett semmit, amikor a tükröt felém tartotta.
- Miért tenne valaki ilyet? Hiszen másoknak ártani rossz és gonosz dolog >.< Félre ne értsen, nem megkérdőjelezni kívántam, amit az imént mondott, uram ^.^" - kezdtem el rögtön mentegetőzni félreérthető kérdésem után, aztán inkább elhallgattam. Kissé különösen éreztem magam, de egyelőre nem tulajdonítottam gyengeségemnek különösebb jelentőséget.
- Engedtessék meg, hogy tovább faggassam, bár szörnyen restellem... az a jel, ami az életet jelző csík felett van közvetlenül, az mit jelent? ^.^ - próbáltam arra a jelecskére célozni, amire eredetileg is ki szerettem volna lyukadni. Bíztam benne, hogy ezúttal érthetően írtam körül a helyzetét ennek a kis öklöt ábrázoló dolognak. Közben egyre többször pillantottam le a lábaimra, már remegtek is valamilyen furcsa oknál fogva. Megzavart a váratlan fáradtság, ennyit talán nem futottam ^.^"
- Sumimasen... igazság szerint egy barátnőm mutatta meg a játékot, de az első napon elveszítettük egymást szem elől, és azóta nem találom. Most először merészkedtem ki a városon kívülre, mivel azt hiszem őt pillantottam meg, ám hiába futottam utána, nem értem utol. És most elvesztem, legnagyobb sajnálatomra, bármennyire is kínos ezt bevallani. Azt hiszem, valóban élnem kell az ajánlatával, és szörnyen sajnálom, hogy ilyen sok idejét elrabolom, de megtenné, hogy... visszakísér a... - nem tudtam befejezni a mondatot, hirtelen elszállt minden erő a lábaimból, és összecsuklottam a kimerültségtől. Megkíséreltem ugyan feltápászkodni, de a lábaim nem tudták megtartani a testsúlyom s orra buktam. Ha megpróbál talpra állítani a fiatalúr, az sem segít.
- A-azt hiszem képtelen vagyok megállni a lábamon. Nem kérhetem azt, hogy a hátán vigyen vissza... Sad

- szólaltam meg kétségbeesetten, utóbbi mondatomat már ki sem szerettem volna mondani, csupán gondolatom csúszott ki óvatlan ajkaimon. Elpirultam a zavartól, legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Ennyire nem lehetek tolakodó Sad

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Jan. 05 2013, 13:22

[Yurihime]

- Ugyan, szóra sem érdemes! - mondja kedvesen, de hangja elégedettséggel teli, mert segíthetett valakinek, aki rászorult. Igaz, hogy csak egy fegyver előkapásában és nem a világ megmentésében, de először minden hős kicsiben kezdte és úgy kapaszkodott fel a glóbuszunk megmentője státuszig. Legalábbis a legtöbb elnyűtt történetben így van. A lány örömmel veszi a kezébe fegyverét, látszik rajta, hogy valamiféle rejtett kötődés alakult ki közöttük. A lovag is hasonló érzéseket táplál a pajzsa iránt, anélkül vajmi keveset érne ebben a világban, sőt pajzs nélkül hitélt is vesztené, mint "hőslovag". Elképzelhetetlen lenne...
- Nem tudom, hogy mi vezethet valakit arra, hogy embertársait bántsa, de éppen azért vannak az olyan hősök, mint én, hogy legyen, aki megállítja őket akár az élete árán is! - mondja büszkén, melyhez ki is húzza magát, s mindkét karját nyomban csípőre is vágja a tökéletes póz reményében.
Azonban hősi feladatai még nem értek véget a hölggyel, mivel az újabb kérdést szegez hősünknek. Valamilyen kis jelre kíváncsi, s ahogy a lovag odatekint az életcsík fölé, valóban megpillant egyet, egy kis ököl jelet, amit még ő sem vett észre eddig. Meglepődöttségét leplezendő hümmög egy kicsit, de tényleg egy aprót, ezen időben el is gondolkozik azon, hogy mi is lehet az a jel, mert ő sem találkozott vele eddig magán. Hát igen, látszik, hogy mennyit foglalkozik az életcsíkkal... A kis ököl jelet viszont már korábban máshol látta. Ha jól emlékszik, akkor mikor belépett a céhbe. Igen, ott volt a panelen, a többi infóval együtt, ami a céhhez tartozik. Hát persze, az a kis szimbólum minden kétséget kizáróan...
- A céhünk jelképe. Az Ítélet Ökle emblémája. - büszkén közli ezt a lovag.
Mint kiderül, Yurihime egyedül van a játék kezdete óta, mert a barátnőjével elhagyták egymást. A lovag szomorún hallja ezt, de gyorsan egy világító villanykörte gyullad ki a feje fölött, mert már tudja is, hogy hogyan oldhatná meg ezt a problémát is, mielőtt azonban megszólalhatna, a lány egyszer csak összecsuklik előtte, mint egy rongybaba, majd kellemetlenül közli is, hogy nem bír lábra állni.
Sir Lewis meglepődötten lép közelebb a lányhoz, majd kinyújtja felé a kezét, s megpróbálja talpra segíteni, de Yurihime megint visszazúg a földre. Hősünk megvakarja a fejét, majd közelebb lép, s háttal leguggol a lányhoz, majd int, hogy pattanjon fel. Ha így nem fogadja el a lány a fuvart, akkor megszólal:
- Kegyedet nagyon szívesen visszaviszem a biztonságos zónába! - ha így is elutasítaná a segítséget, akkor valószínűleg benyúlna a lány lába alá, s szó nélkül felkapná. Hiába udvariatlan mozdulat, akkor sem hagyhat itt valakit, aki fel sem bír állni. Talán a lánynak leesik ez, talán nem,, de hősünk elfelejti ezt közölni, mert közben már azon filózik, hogy mit is akart korábban mondani a lánynak. Áhh igen, meg is van!
- Azt mondta kegyed, hogy a játék kezdete óta egyedül van, igaz..? - hagy egy kis szünetet, ha a lány ráerősíthet a kérdésre, de inkább csak költői volt - A mi céhünk biztonságot és támogatást tud adni önnek. - mondja, miközben megindul a város felé agya egy rejtett zugában elraktározott kis információból kiindulva, ami szerint pontosan előre kell mennie.
- Biztosíthatom, hogy csupa kedves és megértő ember a tagja a céhnek. - ezt is hozzáfűzi a lovag, majd hagyja, hogy a lány is szóhoz jusson.

by **Yurihime** Szomb. Jan. 12 2013, 16:49

<< Lewis-sama *.* >>

Sir Lewis-sama igazán nemes férfiú volt, aki ilyen gondolatokat dédelget, rossz ember nem lehet ^.^ Önfeláldozó segítőkészsége megragadta a figyelmem, bár én is ilyen lehettem volna! Amikor csak tehettem, én is igyekeztem mások segítségére sietni, de itt folyton én szorulok segítségre Sad

Szörnyen érzem magam, amiért ennyiszer terhére vagyok másoknak, nem szabadott volna hallgatnom Senpaira és kipróbálnom ezt a játékot. Bárcsak egyszer én is olyan hasznos lehetnék másoknak, mint Lewis-sama *.* Csillogó szemmel néztem rá, olyan volt, mint egy hős!
- Megtisztelő egy ilyen áldozatkész, nemes lovaggal találkozni, ha szabad megjegyeznem ^.^ - fűztem hozzá, csakhogy örömömet ezután elrontotta gyengeségem, mely a földre kényszerített, és hiába próbált a fiatalúr felsegíteni, képtelen voltam megállni a lábamon ^.^" Nem tudom mi történhetett, de a kiszolgáltatottság érzése belemart a szívembe. Mintha egy kalitkába zárt madárka lennék, vagy egy szélviharral tehetetlenül küzdő virág. Hezitáltam ugyan, de végül más választásom nem lévén elfogadtam a felajánlást, és megkapaszkodtam a fiatalúr vállaiban, amíg ő felállt.
- Hálásan köszönöm... nem vagyok nehéz? :S Ha úgy érzi, nyugodtan tegyen le, nem szeretnék leesni ^.^" - szólaltam meg, miután összefonódtunk. Igyekeztem nem megfojtani szegényt a kapaszkodásommal, de annyira szokatlan volt, és remegtem, mint a nyárfalevél. Restellem bevallani, de nagyon féltem attól, hogy leesek és azzal Lewis-samát is bántom.
- I-igen, így van... - erősítettem meg - K-kérem, ne ejtsen le, Lewis-s...sama >.< - tettem hozzá remegő, reszkető hangon. Úgy éreztem, mintha kicsúsznék a fogásból, így erősebben kapaszkodtam, a fiatalember mellkasát átölelve. Olyan különös érzés volt, kicsit ijesztő is, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ilyen közelségben legyek valakihez, különösen egy férfihoz. Úgy véltem, hevesebben dobog a szívem valamiért Embarassed

- Bátorkodnék megkérdeni... az önök céhe iparos vagy kereskedelmi csoportosulás? Én sajnos egyikhez sem értek, nem hinném, hogy hasznukra lennék mindezért cserébe ^.^" - kérdezte a szokásosnál kicsit vékonyabb hangon, de ettől függetlenül jól esett neki, hogy a fiatalember felajánlotta mindezt. Igaz történelmi ismeretei alapján a nyugati céheket a XIX., században felváltották a manufaktúrák, de annyi furcsaság van ezen a helyen, hogy helytelen volna meglepődni.
- Jaj istenkém... le fogok esni Lewis-sama, tartson erősen Sad

- kérleltem a férfiút újabb pár méter megtétele után, ámde lábam zsibbadása és erőtlensége továbbra is méltatlan helyzetbe hozott. Nagyon-nagyon féltem, azt hiszem nem kellett volna elfogadnom a segítséget, jó volt nekem ott a földön Sad

by **Kazuma** Szomb. Jan. 12 2013, 23:36

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Győztem. Ez a szó töltötte ki a gondolataimat. Szinte már jó kedvem volt tőle és megint úgy döntöttem, hogy egy fogadóban húzom meg magam erre az éjszakára.
Kivételesen mozgalmas napom volt ma. Először el teleportáltak valami furcsa havas helyre, ahol valami próbát kellett kiállnom vagy mi aztán a nyereményemet elszórtam valami kétes infóra amivel, szépen el is vesztettem a pénzem. Dühömben, pedig végkimerülésig hajtottam magam egészen az erdő széléig. Közben beesteledett és megküzdöttem egy sráccal, aki a félhomályban egyből Neurot jutatta eszembe. Legyőztem és még az életét is, meghagytam. Most pedig visszatértem abba a fogadóba, ahonnan előző éjszaka el teleportáltak. Hogy miért pont itt szálltam meg újra én sem tudom. Talán azért amiért előző este is. Közel volt a város kapuihoz. Már jóval elmúlt éjfél mikor megérkeztem és kivettem egy szobát. Csak mikor az ajtó előtt álltam akkor tűnt fel, hogy ez ugyan az a szoba, mint amiben legutóbb meghúztam magam. Furcsa az biztos de sosem voltam babonás így ismét lefeküdtem miután jól magamra zártam az ajtót.
Hamarabb jött a reggel a kelleténél. A nap már ugyan sütött de ettől még tudtam volna aludni. Hanem a zajok, amik lentről szűrődtek fel már annál inkább zavartak. A fenébe is. Morcosan keltem fel és rögtön elindultam le a lépcsőn. Magamban átkoztam a sok barmot, hogy miért nem tudnak csendben italozni de, ahogy a lépcső aljára értem rájöttem hogy itt valami más is történt a hangos mulatozáson kívül. A fogadó tulaja éppen akkor tápászkodott fel a földről és több zavart tekintet is meredt az ajtóra. Dühösen trappolt vissza a pult mögé és egy poharat kezdett törölgetni. Odalépkedtem hozzá, és morcosan megkérdeztem.
– Mi a franc történt?
– A Red Devils jött egy kis balhéra egy idióta srác meg rájuk támadt hogy védje a lányt. – Morogva bökött az ablakban ácsorgó lány felé. – Én se bírom a pofájukat de, ha a közelben vannak, akkor jobb óvatosnak lenni. – Kicsit több infót kaptam, mint amennyire kíváncsi voltam. Úgy érzem ma este megint itt ”alszom” meglátjuk vajon mi lesz a következő váratlan esemény, ami felráz. Végül leültem, hogy megreggelizzek, kifizettem a szobát, felvettem a maszkomat és elindultam kifelé a városból. Igazából még nem tudtam mit is, fogok ma csinálni de, szerintem elindulok megint az erdő felé. Valahogy az utóbbi időben megkedveltem azt a helyet. Már félúton jártam az erdő felé mikor egy sziklát megkerülve ismerős arcot pillantottam meg.
– Ilyen nincs… - szaladt ki a számon. Rám nézett és ő is felismert engem de én ekkorra már megfordultam hogy egy kis kerülővel érjem el a fákat. Miért pont vele futok össze? Remélem, hogy nem jön utánam. Az ő érdekében…

by **Aiko** Vas. Jan. 13 2013, 10:16

Kazu-nyaan~

Miután elintéztem a három Red Devils tagot, gondoltam pihenek kicsit így a hátam sziklának vetve mély álomba is szenderültem. Álmomban, újra találkoztam, azokkal az emberekkel, akikkel eddig játéksorán megismerkedtem, nagyon jó érzés volt látni, hogy ők is jól kijöttek egymással és Kazumának is sikerült beilleszkednie közéjük, mindenki mosolygott és olyan vidám hangulat volt, hogy talán álmomban el is mosolyodtam. Ekkor a kardomat láttam magam előtt, s kiderült nem véletlenül voltak a fáknak dőlve. Ki voltak kötve s én egyre közeledtem feléjük, és szépen egyesével levagdostam őket. „Ne! Ne tedd! Állj!” Hiába mondtam, nem tudtam megállítani magam, akár hogy is próbáltam. Kazumához értem s fegyveremet a torkához szegeztem.
- Tudtam hogy egy szemét vagy! Meg kellett volna, öljelek! -
Mondta, s magamat láttam, ahogy beteg mosollyal suhintok a kardommal felé „Nee! Én nem vagyok ilyen!” Ekkor felriadtam, s ekkor egy, a fák felé haladó foltot láttam, megtöröltem a szemem és legnagyobb meglepetésemre Kazuma volt az a folt. Felpattantam és sietve megindultam felé, átugrottam felette s a lábam egy fának vetve visszarugaszkodtam felé és vállait elkapva letepertem.
- Kazuma!!!
Kiáltottam hihetetlen boldogsággal, majd átöleltem s az álmom az eszembe ötlött és ekkor elsírtam magam rengeteg érzelem kavargott bennem és most valahogy minden előtört.
- Úgy örülök hogy nem esett bajod!
Szipogtam s örömkönnyek csordultak szemeimből!
- K-képzeld! Most börtönöztem be három piros Red Devils tagot! A szemetek elakartak hurcolni magukkal egy ártatlan lányt!
Mondtam s egyre csak szorítottam magamhoz.
- Annyira hiányoztál.... H-héj mondj valamit te is! Ez nem ér hogy csak én beszélek!

by **Kazuma** Vas. Jan. 13 2013, 11:11

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Valaki futva jön utánam. Rossz jel. Nyugodtan sétáltam tovább de előhúztam a késeimet. Még pár méter… Most! 180 fokos fordulattal vágtam a hátam mögé, de nem volt ott senki. Gyorsan visszafordultam a fák felé és szemből egy arc közeledett meglehetősen nagy sebességgel. A következő pillanatban már a földön hevertem és annyira megzavarodtam hogy másodpercekig meg sem mozdultam. Kavargott a fejem aztán szép lassan helyre állt a kép. Neuro arcába bámultam, aki lelkesen hadart valamit. Elkerekedtek a szemeim. Levegőt sem vettem. Aztán kitört.
– MI A FRANCOT KÉPZELSZ TEE! – Szinte már úgy visítottam, mint a csapdába ejtett disznó miközben dühödten csapkodni kezdtem, hogy letakarítsam magamról. Egyetlen szerencséje hogy zavartságomban elfelejtettem hogy a késeim is a kezeimben vannak így nem az élesebbik végével szurkáltam halálra. Tulajdonképpen semmit nem fogtam fel abból, amit mondott. Csak egy apró gondolat járt a fejemben: MEGÖLÖM! Végre gyengébben szorított, hogy az ütéseim hatására vagy valami más okból nem számít. Rögtön felpattantam és mielőtt ő is így tehetett volna teljes erőből, elkezdtem rugdosni.
– Te-rohadt-szemét-mocskos… - Hörögve özönlöttek ki a számon a legkülönfélébb szitkok és mindegyik mellé járt egy könyörtelen rúgás. Teljesen leszállt az agyamra a vörös köd és félő volt hogy halálra verem mielőtt bármit is tehetne ellene. Ha nem lett volna rajtam maszk és valaki tükröt tartott, volna elém akkor talán még én is halálra rémültem, volna a saját arckifejezésemtől, de mivel a maszkból a szememen és a számon kívül semmi nem látszott az arcomból így csak azokból lehetett kiolvasni a végtelen gyűlöletet, amit rászabadítottam a földön fekvő alakra. A valóságban valószínűleg már összetörtem volna de, itt nem látszott, hogy bármi baja esett volna, ami csak tovább fokozta a vak dühömet.

by **Aiko** Vas. Jan. 13 2013, 12:57

Kazu-nyaan~

Kazuma elkezdett rángatózni alattam, és üvöltözött hirtelen nem értettem mi a baja, de tudtam ez nem az örömnek köszönhető… Gyorsan lefogtam kezeit, hogy mozdulni se tudjon így nem sikerült kijutnia alólam mivel erősebb vagyok nála. Rondábbnál rondább szavakat vágott a fejemhez ezt már én sem bírtam tovább.
- ELÉG!
Üvöltöttem rá torkom szakadtából ekkor ő végre elcsendesedett!
- Mégis mi a fészkes fene bajod van neked!
Mondtam majd ismét eleredtek könnyeim, melyek a ruhájára csöpögtek.
- Én annyira örültem neked, mért kell most ezt kapnom tőled viszonzásul? Én nem akarlak bántani, szóval te se tedd, kérlek.
Az egyik kezem, felemeltem s megtöröltem az arcom a ruhámmal, majd felálltam róla és a kezemet nyújtottam neki.
- Na! Add a kezed, ne félj nincs semmilyen hátsószándékom, amúgy is ha megakarnálak ölni, azt az előbb már megtettem volna. Tudom, hogy nehéz bízni bennem, azok után amit ellened tettem, de minden erőmmel azon vagyok, hogy vezekeljek bűneimért.
Ezek után, ha a kezét nyújtotta, felsegítettem és ha nyugodt maradt akkor meséltem neki, az emberekről akikkel találkoztam.
- Miután elváltak útjaink, én a Kezdetek városának főterére indultam, hogy elkezdjem vezeklésem. Ott találkoztam egy Kyrena nevű lánnyal, szegény nem értette hogy, hogy használja a játék menüjét, és hogy hívja elő a képességét. Elmentünk kicsit gyakorolni a Nagy Tisztásra, egész jól belejött s képességét is kitanulta, majd elváltak útjaink egymástól. Kicsivel később, harcba keveredtem másik két lánnyal, a nevük Szophie és Enheriel. Sok vadásszal kevertem harcba, néha túl sokan, és túl erőssel voltak ezért teleportálásra kényszerültem, de sokukat, szinte semmi élettel hagytam hátam mögött. Ez elég sok energiámat elszívta, de most hogy téged látlak, örülök hogy sikerült mindezen átjutnom.
Mondtam neki, mosollyal az arcomon és megkértem hogy ő is meséljen róla, hogy mi történt vele, miután elváltak útjaink.

by **Kazuma** Vas. Jan. 13 2013, 14:28

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Hiába üvöltöttem, kapálóztam, toporzékoltam túl erősen szorított és mozdulni sem bírtam. Gyűlöltem őt is és magamat is a gyengeségemért. Végül hiába erőlködtem, beláttam, hogy esélyem sincs szabadulni. Lihegve bámultam az arcába, ahogy beszélt és sírt. Most meg mi a fenéért sír? Nem értettem hogy mi baja van. Egyszerűen minden mozdulata idegesítő. Aztán leszállt rólam és felém, nyújtotta a kezét. Kirázott tőle a hideg, ahogy eszembe jutott az álmom. Félrelöktem a kezét és magamtól álltam fel.
– Mégis mit akarsz tőlem? – Kérdeztem rekedten és ekkor beszélni kezdett. Sorolta a ”hőstetteit” én, pedig még mindig a késeimet szorongatva hallgattam a mondókáját és az a befejezés…
– Jó rendben. – mondtam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon. – És mégis mi a fenét akarsz most tőlem!? Hátba veregetést? Meséljek!? – eltettem a késeimet és lehajtottam a fejem. Minden lélekjelenlétemre szükségem volt ehhez a mozdulathoz ugyanis szívem szerint itt helyben megöltem volna.
– Nem… Nem értelek… Mit akarsz? Miért csinálod ezt? Miért nem hagysz békén!? – Semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez csak hagyjon már elmenni.
– Inkább örülnöd kéne, hogy életben hagytalak. Egyáltalán nem érdekelsz… - Most miért csinálja ezt? A bizalmamba akar férkőzni? Ő is olyan, mint a többi! Nem szabad bíznom benne. Beleszédültem már ebbe az egész játékba. Talán jobb lenne, ha valaki végezne velem. Attól félek, hogy valami nagyon rosszat fogok tenni. Nem! Ők a rosszak! Mindegyik. Gyűlölnek engem és én is őket. Nekik kell meghalniuk nem nekem! Végeznem kéne vele is és mindenkivel. Túl gyenge vagyok de, ha átadom magam neki… Ha hagyom, hogy vezessen… Akkor elég erős lehetnék. Senki sem állhatna többé az utamba. Annyival végeznék amennyivel, csak tudnék mielőtt velem is, végeznek. Sötét gondolatok de talán ez lenne az egyetlen, a helyes út…

by **Aiko** Vas. Jan. 13 2013, 16:15

Kazu-nyaan~

Miután végighallgatta a mondanivalóm csak egy /rendben/ volt a reakciója, továbbra sem értettem hogy mégis mért nem tud örülni, de aztán felfogtam, hogy ő továbbra sem kedvel engem, azt akarta, hogy hagyjam, békén s folytatta mondandóját.
- Én örülök, hogy életben hagytál, de én azt hittem, hogy akkor és ott túlestünk ezen a nézeteltérésen, akárhányszor elmondhatom, hogy mennyire sajnálom, de sajnos most már látom, hogy úgysem hinnél nekem. Biztos sok dolgon mentél át, mióta találkoztunk, és ahogy látom ezek a dolgok nem voltak túl jó hatással rád. De tudod mit? Én még mindig boldog vagyok, hogy látom továbbra sem vagy piros, tehát nem tettél olyat, amit később megbánhattál. Elhiszem, hogy nehéz megbízni bennem. Ha továbbra is ugyan azt a gyűlöletet érzed, mint korábban, s még mindig végezni akarsz velem, itt a lehetőség. Ölj meg itt és most!
Ekkor fegyvertartó övemet földre dobtam, s támadását várva álltam Kazuma előtt.
- Ha mindenféleképpen pirossá kell válnod, megtiszteltetés lenne, ha azt az én megölésemmel tennéd. Ha úgy érzed, csak így léphetsz túl a múltadon, gyere és engedd belém minden haragod és gyűlöleted, amit az emberek iránt érzel, itt az idő megszabadulni ezektől, az érzésektől. Szóval kérlek, tedd meg.
Széttártam karom, lecsuktam a szeme támadását várva, és közben elgondolkodtam a saját múltamról. „Így visszagondolva sok embernek ártottam. De sajnálatos módón úgy tűnik Kazuma e nélkül, nem tud túlesni rajta. Sosem volt célom bántani másokat, csak egyszerűen nem tudtam megérteni a többi embert s talán ezért bántottam őket, annyit.” Ez kavargott a fejemben miközben vártam Kazuma támadását.

by **Kazuma** Vas. Jan. 13 2013, 16:57

Egy kellemetlen találkozás… Már megint!?

Újabb monológba kezdett. Az már tény hogy szeret sokat beszélni. Én viszont csendet akartam. A végén, pedig ismét a kezembe adta az életét. Ez az ember olyan rohadtul irritáló. Tényleg ennyire meg akar halni. Úr Isten mi ez a szöveg!?
– Ha mindenféleképpen pirossá kell válnod, megtiszteltetés lenne, ha azt az én megölésemmel tennéd. Ha úgy érzed, csak így léphetsz túl a múltadon, gyere és engedd belém minden haragod és gyűlöleted, amit az emberek iránt érzel, itt az idő megszabadulni ezektől, az érzésektől. Szóval kérlek, tedd meg. – ÁÁÁRGH! Megőrjít de komolyan. Azt hiszem, ha egyszer gyilkolni fogok tényleg ő lesz az első. Most vagy hihetetlenül szerencsés vagy hihetetlenül hülye vagy nem tudom. Fogalmam sincs, hogy nem halt meg eddig. Egyszerűen nem normális. Egy részem tényleg végezni akart vele de…
Odaléptem hozzá és egy jó nagyot, behúztam neki.
– Idióta. – dohogtam – Mégis mit képzelsz te magadról? Miért kísértesz? A végén tényleg megteszem. Legutóbb nem öltelek meg és nem is tervezem de ha tovább húzol akkor esküszöm hogy felnyársallak és beállok abba a rohadt Red Devilsbe! – Pff belefáradtam ebbe az egész szócséplésbe. Sose szerettem a számat jártatni ez a szerencsétlen barom, mégis rákényszerít. El se hiszem, hogy mire készülök…
– Őrült vagy. Nem változtathatsz meg. Engem mindenki gyűlöl és ez kölcsönös. – Felsóhajtottam – Ha mindenáron engem akarsz a sírba vinni, akkor kövess de, ha bármi olyat teszel, ami nem tetszik abban a pillanatban kinyírlak! Ezt veheted ígéretnek. – Miért bonyolítom a saját életem? Ha jön, ha nem én elindulok az erdőbe. Muszáj lesz valamin kitölteni a dühöm, ha nem akarok felrobbanni. Rettegek tőle, hogy megbánom a döntésemet de, ha át is akar verni, mint a többi akkor tényleg végzek vele.

by **Aiko** Vas. Jan. 13 2013, 22:12

Csukott szemmel vártam a szúrásokat Kazumától és egyszer csak egy ütést kaptam az arcomba. Az ütéstől elestem és lehuppantam a földre. „Ez elég sokáig fog tartani ha halálra akar verni.” Az arcomhoz nyúltam.
- Idióta!-
Mondta Kazuma, majd, kivételesen ő is egy hosszabb szövegbe kezdett.
– Mégis mit képzelsz te magadról? Miért kísértesz? A végén tényleg megteszem. Legutóbb nem öltelek meg és nem is tervezem de ha tovább húzol akkor esküszöm hogy felnyársallak és beállok abba a rohadt Red Devilsbe! –
„Nem akar megölni?” Boldog lettem a hír hallatán, s megint bőgni kezdtem.
- De… de… de én tényleg nem akarok rosszat neked!
Törökülésbe ültem, majd folytattam.
- Amúgy is most küldtem börtönbe három Red Devils tagot~
Dörzsöltem az ütés helyét kissé sértődötten.
- Most már biztos lesz hely neked.
Majd a következő mondatával folytatta.
– Őrült vagy. Nem változtathatsz meg. Engem mindenki gyűlöl és ez kölcsönös. Ha mindenáron engem akarsz a sírba vinni, akkor kövess de, ha bármi olyat teszel, ami nem tetszik abban a pillanatban kinyírlak! Ezt veheted ígéretnek. –
- Én nem is akarlak megváltoztatni… és én nem gyűlöllek, ezért azt akarom…Ú-úgyértem szeretném, hogy ne gyűlölj te se, és legyünk barátok.
Mondtam neki mosolyogva, miközben néztem rá felfelé. „Azt mondta követhetem!” Olyan boldogsággal töltött el, hogy megint elsírtam magam…
- B-bocsánat, nem szoktam ennyit sírni… sírni se szoktam…
Elindult az erdő felé, ekkor felpattantam s utána indultam, majd észrevettem hogy a fegyverem nincs nálam, gyorsan visszaszaladtam érte, majd újra követni kezdtem Kazumát, végig idiótán mosolyogtam, nem tudtam megállítani a mosolygást, elpirulva tettem a kezem a szám elé…

by **Shiel D. Lewis** Kedd Jan. 15 2013, 17:53

[Yurihime]

- Hmm... - hümmög hősünk, amint a lány a céh hovatartozásáról érdeklődik. Ezen még el sem gondolkodott. Azt tudja, hogy a tagok sok mindent művelnek, például Peter kristályokkal bűvészkedik, meg a többiek is kiveszik a részüket, de nem is ez a meghatározó mozgató rugója a céhnek, hanem inkább a harc... Vagyis valami ilyesmit akart volna mondani Yurihimének, de ez elég gyenge leírás lett volna, ezt még az ő hősi buksija is simán meg bírt határozni.
- Gyártunk ezt-azt, de az élen vagyunk azok közt is, akik egyre fentebb jutnak a világunk szintjein. - mondja rövid gondolkodás után, majd azon veszi észre magát, hogy a hátán lévő lány már félig le van esve róla, mert miközben hősies fejét használta, addig a karjainak nem parancsolt senki, hogy ott maradjanak, ahol vannak, így cipeltje már el is kezd panaszkodni, hogy le ne ejtse.
Talán ez is volt az, ami észhez téríti és dob egy gyengét Yurihimén, majd eközben jobban behelyezi kezeit annak combja alsó tájékára. Mert ott fogja. Most már biztos, hogy nem esik le, kivéve ha a lovag sokat fog beszélni, vagy agyalni, mert akkor megint veszélybe kerül az, hogy a hátán marad-e, vagy leesik.
- Szóval ne aggódjon kegyed amiatt, hogy mivel foglalkoznak a többiek, mert néha én sem tudom, hogy mit csinálok. - mondja kissé zavartam, miközben szájára egy hősi mosolyt erőltet, ami nem lehet túl meggyőző, bár fene tudja, hogy a lány mennyit lát a feje mögött arca mimikájából.
- Én magam hősi italokat készítek, amik megmentik mindenki életét..! - mondja lelkesen, de nem teszi, hozzá, hogy "ha megisszák időben" mert az elég brutálisan hangozhat egy ilyen finom hölgy fülében, mert egyből arra utal, hogy nem elég az ital megléte, idő meg alkalom is kell annak a használatára.
- De ha nem akar ilyenekkel foglalkozni, egyáltalán nem szükséges. - közli kedvesen, miközben újra megindul. Ha jól emlékszik, akkor éppen jó úton halad, hogy gyorsan beérjen a városba. Aztán ott le bírja tenni a lányt. Persze nem azért, mert zavarja, hanem úgy mindkettejüknek is kényelmesebb lenne.

by **Yurihime** Szer. Feb. 06 2013, 03:45

<< Lewis-sama *.* >>

Szörnyen restellem, de képtelen voltam megálljt parancsolni a nyöszörgésnek, melyet a szokatlan helyzet s félelmem szült. El sem tudtam képzelni, mi történhetett a lábammal, hogy nem tudom használni és minduntalan összeroskadtam, még akkor is, mikor Sir Lewis-sama támogatott. Így a legkézenfekvőbb megoldáshoz folyamodtunk, legyen az bármennyire is idegen számomra, hiszen sosem tapasztaltam még ilyesmit, ha emlékeim nem csaltak. Mégis, mégis képtelen voltam hálásnak lenni, csak kapaszkodtam jó erősen és igyekeztem minél jobban ráfeküdni a férfiú hátára, hogy le ne essek. Azt hiszem ebben a pillanatban veszítettem el minden méltóságomat ezelőtt az ember előtt ^.^"
- Hálásan k-kö-köszönöm, hogy igyekszik megny-nyugtatni ^.^ - préseltem ki az ajkaimon kicsit remegő hangon, nagyon szerettem volna már a saját lábamon állni. Félre ne értessék, nem azért, mert a hősies megmentőm igyekezetét kívánom visszautasítani, csupán rémisztő volt a gondolat, hogy másra vagyon utalva épségem és, és... nem szerettem volna leesni Embarassed

Ám ekkor olyasmi ütötte meg a fülemet, ami egy csapásra elterelte minden figyelmemet arról, hogy milyen kellemetlen szerepen tetszelgek éppen. Eltátottam a számat, belsőmben pedig furcsa izgatottság lett rajtam úrrá, nem győztem összezárni ajkaimat és visszafogni magamat.
- Lewis-sama, nagyon boldoggá tenne, ha segíthetnék önnek ebben a mérhetetlenül nemes feladatban! Kérem nézze el, ha esetleg tolakodónak hangoznék eme kérdésem, de hogyan... hogyan tehetnék azért, hogy ezt az önzetlen célt támogathassam? *.* - érdeklődtem lelkesen, és szinte teljesen elveszítettem az önuralmamat, hallva ezt a lenyűgöző, csodálatos dolgot! Nem győztem hálát adni a sorsnak, hogy az utamba sodorta ezt a fiatalurat, úgy éreztem mintha megnyílt volna előttem az ajtó, melynek kitárulására oly' régóta áhítoztam, melyről annyit álmodoztam! Annyira féltem, hogy közli velem, nem lehetséges, az szörnyű lett volna Sad

Segíteni másokon, megmenteni az életüket... ez a gondolat lebegett lélektükreim előtt, támogatni kívántam Lewis-samát, bármi be is kerüljön!

by Ajánlott tartalom