Re: Nagy Síkság

by **Kokoro** Kedd Feb. 18 2014, 23:21

A kölyök kaffant. Elégedetten és büszke hangon. Érti, és tudja, hogy kell ilyenkor válaszolni. Figyelt Timidusra, megjegyezte, és most eszerint reagált is. Tehát érti, amit mondanak neki. Csupán azt kell megtanulnia, hogyan fejezze ki saját válaszait.
A név hallatán félrebillenti a fejét. Egyik füle lekonyul, a másik az égnek mered. Mókás látványt nyújt, édes és cuki. Mint egy igazi kis állatkölyök. Kíváncsian szemléli a felé mutató mancsot. Kinyújtja a sajátját, hogy elkapja. Elveszti az egyensúlyát, s lebucskázik, a sárkány mellkasára, majd onnan lejjebb. A földön köt ki, Timidus nyaka mellett. Mikor lehuppan, apró nyüsszentést hallat, mire odakapom a fejem. Fel akarok pattanni és segíteni, de nem kell. Picúr már fel is pattan, megrázza magát, hátrább lép, úgy néz fel a sárkányra. Nyelvét kinyújtva vigyorog és kaffant egyet. Úgy tűnik, azt akarja mondani, hogy jól van, nem esett baja. De nevet azt nem mond. Arra csak néz kérdőn, és ha kell, kettőt kaffant, hogy nem érti.
Az ijedelem helyére jön a nyugalom. Kieresztem a levegőt a tüdőmből és visszaülök. Csak picit emelkedtem fel, de ez elég ahhoz, hogy ismét le kelljen ereszkednem. Shukaku végül mesél, én pedig hallgatom és bólogatok.
-Valóban. Illik is rá. Timidus olyan... Timidus.
Én idegennek érzem a Kokoro-t. Lehet, mert még rövid ideje vagyok az. Eddig névtelen voltam. Nem emlékszem rá, minek neveztek az otthonban. Egyszerűen nem tudom. Az mindig is csak egy hangzavar volt, amiről tudtam, hogy én vagyok az. Egy sornyi hang, amire felpillantottam. De sosem jegyeztem meg, mi volt az.
Timidus viszont Timidus, Shukaku pedig Shukaku. Mindkettejükre illik a nevük. Biztos rám is illeni fog a Kokoro. Akkor biztosan, ha lesz szívem és lelkem.
Shukaku megijed, mikor a játékról kérdezem. A kilépésről. Nem tudom, miért ijedt meg. Talán azért a halál dolog miatt, amit nem értek. Illetve tudom, hogy a halál a nagy semmibe való visszatérést jelenti. De szerintem nem kell tőle félni. Persze ezt lehet, csak én gondolom így. Végül a lány megszólal, kizökkent. Most ő rémiszt meg engem. Tágra nyílik a szemem. Ránézek az arcára, a szeme köré. Halovány, elmosódott, de nézem. Végül a félelem, ahogy beszél, alább hagy.
-És mennyi idő, amíg végigviszem?
Picúrra pillantok. Tehát ha meghalok, akkor kiléphetek. De őt nem láthatom többé viszont.
Az egyik nevelő, mikor Vendég meghalt, azt mondta, jobb valamit addig elengedni, amíg még friss a kapcsolat. Picúrral friss a kapcsolatom.
-Ha sok, akkor muszáj lesz meghalnom. Várnak kint. Már biztos dühösek. Nem fognak mosolyogni. És dolgozni is kell.
Elkalandozok. A nevelők elmosódott arca úszik elém. A többieké, mikor "húúúú"znak, ahogy kimondtam a két szót. A fiú meg is kérdezte, mit látok, de már nem tudtam válaszolni neki. Jöttek a színes csíkok, meg az adatlapok. Meg az üdvözlő szöveg.
Shukaku beszél tovább. Említ mindenfélét. Céh, olyan szervezet, ami dolgozik, mondjuk cipőket. Középkori gyárat képzelek magam elé, ahol épp cipőket készítenek. Ő egy ilyenben lakik. Van ott még macska, cica, tehát még pici, főnix, sárkányhoz hasonló mitikus állat. Ami újjáéled a poraiból, a tűzmadár, egyiptomban ugyanúgy imádták, mint a sakált. Pedig csak a napkitörésekről hitték azt, hogy főnix.
-Az jó. -mondom végül fejemet lehajtva. Vajon én is egy céhben élek otthon? Egy gyárban? De mi mit gyártunk vajon? És ők mit gyártanak? Nem merek rákérdezni. Félek, hogy félreértettem valamit. Vagy... ő is ugyanolyan, mint én? És ugyanazt csinálják? Nem-nem. Akkor én is céhnek nevezném az otthont, nem otthonnak.
-Mi az a céh?
Ez a legtisztább. Ha rákérdezek. Így van, ez a legokosabb megoldás. Ebből nem lehet félreértés.

by **Shukaku** Szer. Feb. 19 2014, 07:31

-Hopsz!
Csak ennyit tud reagálni a sárkány hirtelen, és a sakál olyan gyorsan bucskázik le róla, hogy még utána se kaphat, és az nyekkenve ér földet, bár szerencsére nem esik túlságosan nagyot, és semmi baja nem lesz.
-Még szerencséd, hogy itt nincsen fájdalom. Viszont félreértetted amit csináltam. Nem mancsot akartam rázni, csak mutattam feléd. Viszont örülök, hogy semmi bajod nem lett. Nagyon szívós egy kutyus vagy, ha ilyen hatalmas esést is elbírsz. Izé… sakál. Bocsi!
Amikor meghallja a két vakkantást még jobban megörül, hiszen ez azt jelenti, hogy a pet mégiscsak ért valamit a szavaiból, nem pedig csak utánozza amit ő csinál.
-Vissza akarsz jönni? Ide fel.
Még meg is paskolja a mellkasát, és kérdő csipogást hallat. Ha a pet beleegyezik, akkor farkával újra felsegíti, de ezúttal kiengedi a szárnyait is, és egyfajta kordont képez vele a két oldalán, hogy a picúr nem tudjon újra leesni. Még arra is ügyel, hogy a lány oldaláról azért annyira ne takarja el, hogy ne láthassák egymást.
-Egyébként nem kell aggódnod. Ha nincs neved, akkor nincs neved. Majd lesz. Időnk az sok van. Szóóóval köszönés, kérdezés és tüsszentés. És most már tudjuk az igen-nemet is, meg azt is, hogy mit kell mondani, ha leesünk rólam. Bár… nem hiszem, hogy ez egy olyan nagyon gyakran használt hang lenne… de valamire biztosan jó.
Kicsit fülel, hogy jobban belehallgathasson az idomárok beszélgetésébe, majd újra a kölyökhöz fordul, ezúttal a sárkányok nyelvén megszólalva.
-Hát… a gazdád eléggé keveset tud a dolgokról. Remélem te okosabb vagy, mert neked kell megvédened. Készen állsz rá?
Shu mosolya ezalatt egyre kényszeredettebbé válik, de ez arcán még nem látszik, mindössze az egyik kezével kezd el matatni a fűben, de ugyanolyan kedvesen és nyugodtan igyekszik válaszolni a feltett kérdésekre.
-Annyira nem sok. Azt hiszem.
~Nekem biztosan nem elég ahhoz, hogy ne aggódjak miatta. De Timidus azt mondta, hogy úgysem tud senki eljutni a végéhez… szóval akkor mégsem aggódok miatta.~
-És sokan segítenek is, mert sokan szeretnének kijutni. Persze vannak olyanok is, akik nem, és ők sokkal murisabb dolgokat csinálnak mint a hadakozás, mert nekik van idejük másra is. Például zenélnek, vagy rajzolgatnak, vagy bűvészkednek, rendezvényekre járnak, vagy éppen az állatkákat figyelik.
~Nem! Azt nem szabad! Azt felejtsd el!~
Csak a szája széle rándul meg egy kicsit, de összeszorítja a kezei között az éppen birizgált fűszálat, azonban ha Kokoro figyelmes, akkor megint észreveheti, hogy a lány feszült.
-Biztos vagyok benne, hogy nem lesznek dühösek. Nem a te hibád, hogy nem tudsz kilépni, tehát rád nem lehetnek dühösek.
~Milyen jó is lenne, ha tényleg így működne.~
-És… az a baj, hogyha meghalsz, akkor nem kijelentkezni fogsz, hanem…
Itt egy pillanatra elhallgat, de gyorsan sikerül folytatnia.
-Hanem csak nem fogsz tudni hazajutni. Sokkal továbbig nem, mintha végigvinnéd a játékot.
~Az örökre egy elég hosszú idő…~
Azon, hogy a lánynak dolgoznia a kell, picit meglepődik, de örül annak, hogy ezzel végre esélyt kapott arra, hogy terelje a témát.
~Biztosan idősebb nálam. Nálam mindenki idősebb. De… nem annyira öreg, hogy dolgozzon. Talán csak otthon kell neki segítenie valamit, mint amikor én kisöpörtem a szobát az árvaházban. Igen… de az ráér.~
-Dolgozni pedig… biztosan megcsinálja majd helyetted a munkádat más, és szívesen fogják csinálni, hiszen te éppen játszol, és nem tudod.
~Igen… ez egy játék… neki csak egy játék… Peter… itt kellene lenned… te tudnád, hogy mit kell mondani…~
-De… de ha elmondod, hogy mit dolgoztál, akkor szerintem a céhben is tudunk neked adni valami hasonló feladatot, hogy addig se unatkozz, és akkor kint is fogják látni, hogy te nem vagy lusta, és itt is dolgozol, és akkor biztosan nem fognak haragudni.
~Igen… ez jó… ez így jó lesz…~
-A céh pedig egy olyan hely, ahol a játékosok együtt laknak. Mint egy család…
~Mint egy család… miért nem a szüleiről beszél? Miért azt mondja, hogy várnak? Miért nem azt, hogy apu és anyu vár? Nem… az nem lehet… ha ő is… akkor ő sem akarna visszamenni. De mi van, ha mégis?~
-Egy céh arra való, hogy megvédjük egymást és segítsünk a másiknak. De… ami fontos, hogy minden önkéntes, te jelentkezel ha szeretnél, és semmit sem kötelező csinálni. Mármint azon kívül, hogy rendesen viselkedsz. És cserébe kapsz saját szobát, saját ágyat, könyvtárunk is van, ahol van sok érdekes könyv, és… és talán valaki még azt is tudja, hogy hogyan lehet új maszkokat szerezni vagy készíteni.

by **Kokoro** Szer. Feb. 19 2014, 22:53

Egy kaffantás. Igen, vissza akar menni. Büszkén kihúzza magát, mint egy uralkodó. De azért segít is magának visszamászni. Nem beképzelt ő, csak kicsikét talán. Élvezi a figyelmet, amit a sárkánytól szerezhet. Élvezi a magasságot, az új világot. Sokkal távolabbra lát innen, mint a földről.
A sárkány szavait továbbra is hallgatja. Fülelve, élesen, hegyesen. Fejét kissé félre döntve. Hallgatag, de hallgat, értelmezni próbál. Kis, virtuális agya feldolgoz. Nem érti a szavak értelmét, de a lényegüket talán. Timidus az idomárok felé néz, és úgy beszél. Kérdez. Valami velük kapcsolatban. A kis sakál talán érti. Egyet kaffant. Igen.
Shukaku mesél a világról. Azokról, akik nem akarnak kijutni, és akik igen. Akik ki akarnak jutni, azok harcolnak. Én nem tudom, akarok-e harcolni. Szerintem nem. Szeretnék harc nélkül kijutni innen. Hogy más is játszhasson a sisakkal és a játékkal. Hogy más is lehessen idomár, hogy mások tojásai is kikelhessenek. Kíváncsi vagyok, a társaimnak milyen állatai lennének. Itt mindenki talán olyat kap, ami illik hozzá. A sakál csendes állat, mint én. De ravasz, mint a róka. Az alvilág hírnöke.
Keserű mosoly. De, haragudnának. Mert dolgozni kell. És engem szeretnek, mert én nem zajongok. Én meg se szólalok. Nem nyikkanok. Nem csinálok semmit. Ezt szeretik bennem. Tudom, mert kihallgattam. Az egyik elmondta. Végül felcsillan a szemem. Picikét ránézek a szemére. Bele a lelkébe.
-Vagyis meghalok? A semmibe kerülök?
Érdeklődöm. A hangom tele élettel. Kíváncsisággal, tudásszomjjal. Oda kerülnék, ahova a Vendég, és a felesége meg a kisfia. A Nagy Semmibe, a feketeségbe, ahol már nem létezem. Ahol nincsenek se gondolatok, se érzelmek.
Csábító és elgondolkodtató. Vajon milyen lehet oda kerülni? Jobb, mint otthon? De biztos nem jobb annál, mint itt. Itt nem kell férfiak alá feküdnöm. Nem nehezednek rám, és fáj utána a lábam. Meg az arcom és a szemem. Nem kell csinálnom semmi furcsaságot. Itt sokkal jobb, a Picúrral. Meg Shukakuval és Timidussal.
-Munka... hasonlót...? Nem. Azt nem akarok. Én... -gondolkodom. Hogy hívhatják? Mi lehet az elnevezése? Nem tudom. De talán Shukaku tudja. -Nekem csak feküdnöm kell, a férfiak pedig csinálnak... valamit. Nem tudom, mit. Csak azt tudom, hogy fáj. Nem szeretem csinálni. De kell, mert azt mondják. És ezért megkaphattuk a sisakot is. Nem akarom itt is.
De ha itt is csinálom, akkor nem fognak rám haragudni kint. Nem akarom, de ha akkor mosolyogni fognak, akkor rendben. Akkor csinálom. Az ajkamba harapok, a hajam mögé bújok. Nem akarom, de kell. Már nagyon sok ideje nem csináltam. Már biztos nem mosolyognak akkor. Még senki nem maradt ki egy évig.
Shukaku ismeretlen szót mond. Nem tudom, mit jelenthet. Picúrra pillantok. Majd később utánanézünk. Megjegyzem, hogy 'család', és majd utánanézünk. A céh viszont olyan, mint otthon. Saját szoba, ágy, egy könyvtár. Azt csinálunk, amit akarunk. Ha jól viselkedünk cserébe. És megesszük az ételt. Bólintok és mosolygok. Ha nem kell azt csinálni, amit otthon, akkor szeretnék. Talán. Valamikor. Előbb Picúr. Nevet kell neki találni. Megismerni, tanítani, nevelni.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 20 2014, 00:00

~Hú de bátor valaki! De… hát nem az én reszortom eldönteni, hogy készen áll-e, vagy sem. Ha azt mondja, hogy készen áll, akkor készen áll. Illetve… talán mégsem. talán mégiscsak jobban meg tudom ítélni, mint ő. Falcot is olyan ügyesen nevelgetem, annyira sokat tanult már. Tudtam ám, hogy nekem kellene idomárnak lennem. Persze nem lehetek, mert akkor Shunak kellene petnek lennie. Shu nagyon nem lenne jó petnek. Egyáltalán… milyen pet lenne Shu? Szerintem macska… de nem az az Álomkelős büszke fajta, hanem olyan bújós és félénk. Igen… biztos cica lenne. Ezt majd el kell mondanom neki. Hihi!~
-Szóval na… én elhiszem, hogy készen állsz, de az biztos, hogy még sokat kell fejlődnöd. Gondolom te is akarsz olyan nagy és erős lenni mint én. Mondjuk… nem… olyan nagy biztosan nem leszel. De ha tanulgatsz és gyakorolgatsz, akkor akár még az is lehet. Szereznem kellene melléd egy kutyust. Hátha ő ért téged jobban. De majd még gyakorlunk… most baj van…
Mozdítani azonban csak e fejét mozdítja el, Shukaku irányába, és a saját nyelvén beszél, hogy a másik lány ne érthesse,
-Shu! Ez jó?
~Ez normális? Az emberek nem szokták szeretni a halált. Ez a lány viszont… nem… ez biztos nem normális.~
-Semmi baj Timidus.
-De… a Kegyetlen…
-Nem, Timidus.
~Nem… Kokoro nem őrült. Azt hiszem nem az. És fél… én is félnék. Ilyet… ilyet nem szabad.~
Önkéntelenül is hátrébb húzódik, amikor a lány elmagyarázza, hogy mit csinált a kinti világban. Ugyan az intézetben Shukakunak is mesélték, hogy éjszakánként össze lehet szedni egy kis zsebpénzt, és a nagyobb lányok valóban ki is szökdöstek, vagy át a fiúkhoz… és néhányukat utána át is szállították máshova. De Shu olyannal még nem találkozott, akinek ezt kellett is volna csinálnia. Persze keringtek olyan pletykák, hogy valamelyik lányt bántották a nagyobb fiúk… de azok a lányok szintén rövid úton elkerültek az intézetből, így Shu akkor sem beszélhetett volna velük, ha az ilyen lányok szóba álltak volna vele.
-Ige…
Kezdett volna bele a mondandójába, de hangja köhögésbe fulladt.
-Igen… akkor meghalsz. De… az egyáltalán nem olyan érdekes, mint hiszed. Azért nem, mert… ott semmi nincsen, és te sem vagy. Olyan, mint amikor úgy alszol, hogy nem álmodsz közben. Semmilyen. És… és nem kell! A céhben nem kell ilyeneket csinálnod! A céhben senki nem akarja, hogy neked fájjon, és senki nem fog neked fájdalmat okozni. A céhben semmit nem KELL csinálnod, csak azt, hogy jól viselkedsz.
Kicsit csöndben marad, és figyeli a lány reakcióját.
-És… és a könyvtárban biztosan találunk nevekkel foglalkozó könyveket is. Ott találhatunk nevet a picurnak.
~Peterhez… el kell vinnem Peterhez! Ilyet… ilyet nem szabad csinálni! Ilyennek nem szabadna, hogy történjen! Ez… ez…~
És Shu gyorsan maga elé tartotta az általa rajzolgatott őzike maszkot, hogy ne látszódjon az arcán az az elkeseredettség, az a gyűlölet, az a düh, az a harag… azok a meghatározhatatlan érzelmek, amiket az emberek iránt érzett.

by **Kokoro** Csüt. Feb. 20 2014, 00:17

A picúr is érzi. Felénk néz. Kérdőn nyüszít, ahogy Timidusnak is az elején. Kérdez, hogy nem érti, és magyarázzuk el. Vagy azt, hogy mi a baj. Hogy mondjuk el. De én nem tudom, mi lehet a baj. A lány hátrább húzódik. Elhúzódom én is. Ösztönösen. Valami rosszat mondtam. Valamit, amit nem kellett volna. Vajon azt, hogy mi a dolgom? Vagy hogy mi volt a dolgom? Vagy a halálról, a semmiről? Vagy hogy én nem akarok itt is dolgozni úgy, mint otthon? Mi rosszat mondtam?
Az arcom elé húzom a maszkot. A picúr megremeg, majd feláll. Négy lábra, egyensúlyozva. Leugrik a sárkány hasáról, ügyesen ér földet. Nem nyekken a nyakára, mint az imént. Elindul felénk. Tekintete az enyém. Shukakuhoz megy, majd leül. Nézi félredöntött fejjel. Kérdőn nyüsszent egyet.
Ismét megremeg. Kissé elhúzom arcom elől a maszkot. Furcsa érzés megint itt. A sakálbunda meleg, jól esik. A szagok és a hangok élesebbek. Éreztem Shukaku felől valamit, rövid ideig. Csípett, mint a paprika. Picúr, már nem én, kérdőn néz. Mancsát nyújtogatja felé.
Megijed, mikor Shu köhög. Visszahúzom a maszkot. Ülj vissza. Kérlek. Csak picit. Maradj itt velem. Ne menj vissza a sárkányhoz. Kellesz nekem, szükségem van rád. Félrehúzom a maszkot. Félig takarja az arcom. A sakál ismét önmaga, a mancsát nyújtogatja. Nyüsszög.
Shukaku pedig megtalálja a hangját. Beszél, nyugtatni próbál, de a hangja remeg. A Vendég volt ilyen, aki ki akart vinni. Azt mondta, az az élet nem nekem való. Az senkinek sem való. Shukaku is így reagál. Vagy talán rosszabbul, jobban fél, jobban meg van ijedve. Pedig én nem akartam megijeszteni. Csak válaszoltam a kérdésére.
-Ne félj...
Suttogom. Kétlem, hogy meghallotta volna.
Mosolygok. Nem megyek hozzá közelebb. Kezeim a térdeimen összekulcsolva pihennek. A lábaim összezárva, japán módra. Fejem kissé lehajtom, fél arcom takarja a maszk. Mosolygok, és az arcára nézek. Nem fókuszálok. Nem tudok.
A kis sakál is lehajtja a fejét és Shukaku kezeit bámulja.
-Mi a baj?
Kérdezem végül. Mert megváltozott a levegő. És tudni akarom, miért. De tudom, hogy ennek utólag nem nézhetek utána. Ezt most kell megkérdezzem.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 20 2014, 08:46

Shu nem meri elvenni az arca elől a papírlapot, és mivel azt még meg se hajtogatta, ki se vágta a szemeit, így nem nagyon észlel semmit a körülötte zajló események közül, legalább is ami a látást illeti. A sakál közeledését azonban észreveszi. Nem a lány hangja volt az, ami visszazökkentette ismét, nem az emberi közelség, hanem egy peté. A pet kérdezett, és ha valaki kérdez, akkor válaszolni illik, ezt Shu nagyon jól megtanulta. Az állatokra pedig még inkább érvényes volt ez a szabály. Ők nem csináltak semmi rosszat, nem érdemlik meg, hogy illetlenül viselkedjen velük. Elveszi az arca elől a rajzlapot, és a kisállatot figyeli. A szavait is inkább hozzá intézi. Könnyebb vele beszélgetni, mint a lánnyal.
-Nem… nem félek.
-Shu! Ne hazudj!
Szól rá csipogva Timidus erélyesen. Még nem nagyon sikerült sohasem füllentésen fognia a kislányt, és ő sem teszi… legtöbbször. Ha igen, az csak a taktika miatt van. A sárkány is jól megtanulta a szabályokat, amit az idomár tanított neki, de ha saját magára kötelezőnek érzi, akkor jogosan tartatja be Shu szabályait magával a lánnyal is.
-Nem félek, csak… Tudod picur, ahogy te sem vagy ugyanolyan, mint Timidus, úgy az emberek is különböznek. Valaki kevésbé, van, akik jobban. Vannak, akik sohasem érthetik meg a másikat, annyira nagyon más helyről jöttek.
Lassan előre nyújtja a kezét, és ha a sakál hagyja, akkor megsimogatja a fejét.
-De nem ez a baj. Ha az emberek egyformák lennének, akkor nem tanulhatnánk egymástól semmi újat. Unalmas lenne. Az a baj, amikor az emberek csak azért gondolnak rosszat a másikról, mert nem ismerik… mert különbözik tőlük.
Kicsit elhallgat, majd most már nyugodtabb hangon folytatja.
-Vannak olyanok, akiknek segíteni kell. Vannak, akiknek könnyebben lehet, vannak, akiknek nehezebben. De ettől még segíteni nagyon jó dolog. Én is szeretek… és megpróbálok nektek is… ha megengeditek.
Lassan felemeli a fejét, és belenéz a lány szemébe, ha megteheti.
-Ha nem akarsz, nem kell oda visszamenned. Ha nem mész vissza, akkor nem tudnak rád haragudni. Akkor nem bánthatnak többet.
~Ahogy engem sem. És… nem is tudják. Talán még aggódnak is értem, és sajnálnak. Megint csak sajnálnak… és én gyűlölöm őket emiatt. De… szerencsére ezt nem tudják. Nem akarom a kintieket megbántani azzal, hogy gyűlölöm őket.~

by **Kokoro** Csüt. Feb. 20 2014, 15:41

Olyan vagyok, mint a sakál. Nem értek semmit. Csak ülök és hallgatok. Ehhez értek a legjobban. A kölyök figyelmesen hallgat. Én is figyelmesen hallgatok. Minden szót, minden lélegzetet, minden jelentést. Dekódolok és visszakódolok.
Nem ért engem. Talán nem érti, honnan jöttem. Hogy mit kellett csinálnom. És megijedt, amiért nem érti. Én is megijedek, ha nem értek valamit. Mindig utánanézek, ha tudok. Néha nem tudok, és akkor hagyom. De most nem fogok magyarázni. Érzem, hogy nem kéne. Hisz azt tudom, hogy olyasmit művelek, amit más emberek nem beszélnek ki. Nem mesélnek el idegeneknek. Én titkot művelek, és túl sokat beszéltem. Shukaku még kislány. Talán nem is virágzott. Én... talán ilyenkor virágozhattam, mint ő. Már nem tudom. És nincs itt a naplóm, hogy megnézzem.
"Az a baj, amikor az emberek csak azért gondolnak rosszat a másikról, mert nem ismerik… mert különbözik tőlük. "
Lehajtom a fejem, elbújok. A maszk mögé, de kölyökkel semmi sem történik. Önmaga marad, s figyel. Fejét félig lehunyt szemmel tolja a kislány keze felé. Jól eső érzéssel élvezi a simogatást. Közben fülel és hallgat, úgy tesz, mint aki érti. Okos szemei csillognak, dekódol és visszakódol. Talán hogy egy nap majd nekem is elmondhassa a szavak jelentését.
Shukaku szeret segíteni. Rajtunk is szeretne. Kérdőn nézek felé, a rókamaszk mögül. Üres szemeim végigpásztázzák az arcát, majd megállapodnak az ajkain. Ahogy felém néz és beszél tovább. Hogy nem kell visszamennem oda. Hogy nem kell tovább csinálnom, amit eddig. Ha maradok, akkor szabad lehetek. Ígéretek és fogadalmak, esélynyújtás. Ígérete annak, hogy önmagam lehetek. De ki vagyok én?
-...
Meg akarok szólalni, nyílik a szám. Elakad a hang, és nem jön tovább. Becsukom a szám, a róka nem engedi látni. Sűrűn pislogok. Újra kinyitom a szám.
-Biztos?
Hinni akarok, hogy igaza van. Nem ismerem ezt a világot. Hinni akarok, hogy ez más. Hogy itt nincsenek a nevelők. Csak hiányoznak a társaim. Nagyon hiányoznak.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 20 2014, 16:59

-Biztos.
Vágja rá azonnal a lány, teljes magabiztossággal a hangjában, de a sárkány azonnal közbecsipogott. Halkan, de magabiztosan.
-Shu…
-Tudom…
-Nem szabad…
-Tudom…
-De…
-Amíg itt maradsz, addig segíthetünk neked, hogy ne essen bajod. Segíthetünk, hogy erősebbek legyetek, és meg tudjátok magatokat védeni. Segíthetünk, hogy ne kerüljetek olyan helyre vagy helyzetbe, ahol bántani tudnak titeket. Nem hazudok. Amíg nem mész oda vissza addig ők nem tudnak bántani.
~Nem hazudok, de nem is mondok igazat. De… de mások sem! Sokan azt mondják, hogy Kayaba bácsi gonosz, pedig nem is! Pedig… pedig ha mindannyian ugyanazt a hazugságot mondják, és meggyőzhetetlenek, akkor az olyan… olyan, mintha igazuk is lenne. Legalább is nekik olyan. és ha nekik olyan lehet, akkor nekem is lehet olyan! Kayaba bácsi ezek szerint nem csak engem mentett ki valahonnan, hanem Kokorot is. És… és ő is idomár lett. Talán… talán az olyanok mint mi, mind idomárok leszünk.~
Szeme Timidus és a sakál között ingázott.
~Ha kint nincs senkink, akkor itt sem szeretnénk egyedül maradni. Kayaba bácsi nyugalmat és társat ad mellénk. és nem kér cserébe semmit, csak azt, hogy játszunk a játékával, amit megépített. És… és ez teljesen jogos kérés, hiszen biztos rengeteget dolgozott vele, és csak miattunk.~
Miközben gondolkodott, újra leszegte a fejét. Igazából valahol haragudott magára… több okból is. Egyrészt azért, mert valóban hazudott a lánynak azzal, hogy nem mondta el neki a teljes igazságot. Shu nagyon jól tudta, hogy itt is bánthatják, de ezt a lány is tudta, hiszen találkozott már a farkasokkal… csak ezt Shu nem emelte ki neki. Ami miatt legjobban haragudott magára az viszont az volt, hogy saját magát sem volt már képes meggyőzni az igazáról. Amióta Elysionnal összefutott, újra is újra rémképek gyötörték a gonosz emberekről, akik itt is átveszik a hatalmat. Szerette a meséket, de nagyon jól tudta, hogy a valóságban általában nem jók győznek. A barátságos céhek számát ismerte. Tudta, hogy sokan vannak és erősek. Azonban a vörös céhnek, a gonoszaknak senki nem tudta a számát. Ismeretlenek voltak, és a sötétben rejtőztek, ez a kettő pedig mindig ijesztő volt. Az ismeretlen és a sötét félelmetes dolgok. Shu egyetlen dologban bízott, és ezt a viadal is megerősítette benne. Tudta, hogy ebben a világban Kayaba bármit megtehet, és nagyon remélte, hogy az a kedves bácsi, aki ennyi mindent adott már neki, nem fogja hagyni, hogy a gonoszok elrontsák a játékát. Miután mindezzel végzett, lassan újra a lány tekintetét keresve szólalt meg, megerősítve a szavait.
-Ha megengeded, hogy segítsünk, akkor megvédünk. És barátokat is találhatsz.

by **Kokoro** Csüt. Feb. 20 2014, 23:29

Döbbenet. Szemem ide-oda jár kettejük között. A lány beszél, a sárkány csipog. Úgy tűnik, érti a csipogást is. Bár én is érteném a kaffogást. Talán egy nap. Csak meg kell tanuljam.
Rezzenéstelenül hallgatom a szavait. Az ígéreteit, az esküjét. Én nem kérek esküt, se semmit. Csak választ, s az nekem elég. Shukaku látni, hogy fiatalabb nálam. És ennek örülök. Biztos nem élt még át mindent, amit én. Talán soha nem is fog, ha más otthonban él.
-Nem bántottak, amióta itt vagyok. -mondom végül. Hosszabban, a sakál pedig figyeli a kislányt. Én büszke vagyok erre. Hogy még egy férfi sem próbálkozott. Nem akarom újra. Kerülöm őket, ahogy lehet. Nem akarom, hogy megint fájjon. De még ha nem is fájna, akkor sem. Kényelmetlen volt, és mocskos. Szerettem fürdeni, kivéve utánuk. Meg büdösek is voltak, a legtöbbje. Némelyiknek olyan szaga volt, mint vécé után. Némelyiknek meg olyan, amitől fulladozott az ember. Hiába öntötte magára egy virágcsokor illatát. Nem kaptam tőle levegőt. De még olyankor sem szólaltam meg.
Felkelek a földről. Eleget ültem már. Néha nem jó, ha sokat ül az ember. A kölyök kíváncsian rám néz. Leporolom a szoknyám. A maszk kissé odébb csúszik. Most már szabadabb az arcom. Shukaku rám néz. Beszél, szavakat fúj felém. A segítségét ajánlja. Nincs rá szükségem. De nem akarom megbántani. Nagyon megijedt. Én pedig nem akarok kolonc lenni rajta. A kolonc rossz dolog, idegesítő. Nem akarok idegesítő lenni.
Barát. Ismerős a szó, de nem tudom. Azt hiszem, az a barát, akik a társaim voltak. Akitől a naplót kaptam. Igen, az egy barátom volt. Shukaku vajon már az? Nem hiszem. Szerintem még nem. Majd idővel. Ha ő is úgy akarja.
-Megmutatod a könyvtárat...? -kérdezem végül. Érdekel. Még nem találtam könyvtárat a játékban. Mindent a kézikönyvben olvastam el. Ha van könyvtár, az nagyon jó. Majd leszek ott néha, ha megengedik. De céh... az nekem még sok. Ha emlékeztet majd, akkor nem. Előbb körülnézek. Majd később talán. Valahova. De most még nem.

by **Shukaku** Pént. Feb. 21 2014, 21:01

-Igen.
Bólint a lány sokatmondóan, bár igazából ez csak talán saját magának mondott sokat.
-Nem bántottak, amióta itt vagy.
Ismétli meg a mondatot, és hangja mindent elmond arról, hogy miként is vélekedik erről a világról, ahol ha ügyes, ahol ha elkerüli a bajt, akkor nem bántják. A kinti világban ez nem így volt. A kinti világ szabályait nem Kayaba alkotta, hanem olyanok, akik bántani akarták az embereket. A kinti szabályokat nehezen lehetett betartatni, és az emberek sokszor megszegték a saját maguk alkotta szabályokat is. Sőt, még az íratlan szabályokat is rengetegszer megszegték. És úgy is megszegték, hogy abból nekik semmi hasznuk nem származott. Ez volt az a dolog, amiről a lány úgy gondolta, hogy talán sohasem fogja megérteni. Értette a fölényeskedés és a zsarnokoskodás okát. Sokszor érzett dühöt, elkeseredett haragot azokkal szemben, akik bántották, és érezte azt is, hogy ha megtehetné, ha elég erős lenne ahhoz, hogy visszaadja ezeket a pofonokat, akkor élvezné az elégtételt. Persze emiatt sokszor érezte magát gonosznak, vagy ami még rosszabb, ugyanolyannak mint azok, akik vele kötekedtek, de az érzés akkor is benne volt, és bár nem bántott, és talán nem is tudott volna bántani senkit, nem tehetett semmit sem az érzés ellen. Azt azonban nem értette, hogy valaki miért gonoszkodik úgy, hogy neki abból semmi haszna ne származzon. Voltak olyan gyerekek is, akik csak elküldték valahova a másikat, csak bajba sodorták, és az sem érdekelte őket, hogy lássák ahogyan a másik szenved. A legtöbb gonosz gyereket érdekelte. Szerettek gonoszkodni és bántani, és tetszett nekik, ahogy megalázhatják a másikat. Azt élvezték. De egy-kettő nem ilyen volt. Nem érdekelte őket, hogy lássák a munkájuk eredményét, elég volt számukra annyit tudni, hogy sikerült a másikat bajba keverniük. Amikor a lány felállt, ő még egy kicsit ülve maradt. Nem mert felállni, mert ha ő is feláll, akkor már elbúcsúzhatnak, és úgy semmi sem tartaná vissza a másikat attól, hogy elmehessen. Shu nem akarta, hogy elmenjen. Többet akart tudni, hogy segíthessen. Meg akarta mutatni a lányt Peternek, aki jobban értett az emberekhez, mint ő. Neki, aki felnőtt volt.
~De… de még nem. Peter felnőtt. Felnőtt férfi. Még… még nem szabad. Talán megijedne. Azt hinné, hogy csak azért vittem oda, hogy…~
Kissé elsápadt, nyelt egy nagyot, de az, hogy a lány hirtelen a könyvtárról kezdett érdeklődni, erőt öntött belé. Felkelt és bólintott.
-Igen, megmutatom. Nincs nagyon messze.
Bólintott egyet, majd elindult. Timidus elcsippantotta magát, mintegy jelezvén, hogy indulást, és azonnal a lány mellett termett, és csak egy kérdő csipogást hallatott.
-Most… most mi lesz?
-Nem tudom.
Csóválta meg az idomár a fejét, és séta közben megnyitotta a menüjét, és a címzéshez beírta a céhvezér nevét. Belemélyedni nem mélyedt bele, folyamatosan figyelte a lányt, ha esetleg az szólt hozzá. Azt még amúgy sem tudta, hogy az üzenet mit is fog tartalmazni.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Feb. 23 2014, 09:53

Shukaku: Gyenge Lénygyengítő Méreg
Yokuatsu: Kapcsolat Gyűrű

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Márc. 01 2014, 10:13

Kokoro: Béna Frissítő Potion (+2 gyorsaság egy körig és +10 HP)
Shukaku: Futó *Fegyver* (+3 erő +3 gyorsaság)

by **Hermit** Szomb. Márc. 08 2014, 11:23

//ÖKÖL//

* Megint a hirdetőtáblát leste. Néha azért körbenéz, hogy talál-e valami izgalmasat, hisz halál unalom az élete. Most meglátott egy rövidke írást, ami igazából semmit sem mondott, csak annyit, hogy alapul lassan egy céh. Mert nevezhetik bandának, attól az még céh lesz. A szavak alapján olyasmi lesz, ahol nem gond a sárga vagy vörös indikátor. Nem nagyon keltette fel az érdeklődését, itt inkább a szükség volt a nagy úr. Elgondolkodott a dolgon. De ezután elment egy kocsmába inni egyet. Nem mintha ő nagy pis lett volna, de ki tudja, talán öbb infót megtud erről a bandáról. Ott azonban valóban egy hosszabb szöveget talált a céhről. *
~ Nők? Ch... Pia? Nekik csak ennyi az élet?! Szánalmasak! ~
* Trollkodni tud, ha kell. Angyal is tud lenni, szóval ezzel nincs gond. Szánalmas egy banda, ami itt alakulóban van. Azonban tökéletes a beolvadáshoz. Nem kell olyat megtennie, amit nm akar, semmire sem kötelezhetik főlg hogy bármikor el tudna a szemük elől rejtőzni. Éppen ezért eldöntötte, hogy olyan alakban fog megjelenni, amit nem szokott használni. Elmegy, mert miért ne, exp szerzés szempontjából talán jó lesz. De mivel eddig két céhbe akart csatlakozni és mindegyik befuccsolt, csatlakozásával talán jót is tesz Aincrad népének, ha tönkremegy a céh. Azonban előtte el kellett döntenie, milyen alakban is fog megjelenni. A koordinátákat feljegyezte, de első állomása mégis csak a kocsma-fogadó egy szobácskája volt. A képessége engedi, hogy bárkinek az alakját felvehesse. Ezt úgy teheti meg, hogy lenyithat egy listát, mind a 10ezer játékos nevével. Amelyiket aktiválja, annak az alakját veszi fel. Külön jelölve van neki, hogy ki halott. Kipróbálgatta pár halott képét, majd megmaradt az egyiknél. Jól is nézki, kimértnek, szigorúnak és pszichopatának tűnik, így nem lesz gond. *
~ Áh... tényleg... ebben a céhben játszhatnám a pszichopatát... ~
* Majd még végiggondolja. Az alakot megtartotta, azonban elnevezte. *
~ Nazo... azaz rejtély. Tökéletes lesz. ~
* Ezt az alakot a másik gyakran használt alak mellé tette a listájában, Hypnose mellé. *
~ Biztos nem női alakban fogok megjelenni... még lesmárolnának...~
* Elég volt egyszer megcsókolnia egy férfit. Azóta is köpköd, ha eszébe jut a jelenet. Hermit alakban távozott az épületből, de a kijelölt helyre már Nazoként ment el. Egy-két ember már megjelent, de ő egyenlőre csak várakozott. *

Nazo:

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 15 2014, 20:32

//Shukaku//

Huhh… csak bátorság, csak bátorság. Először csak harcolni kéne, nem vágok bele rögtön egy questbe, de mindenekelőtt, csak ne essünk pánikba. Csak ne essünk pánikba, csak ne essünk pánikba…
Ezekkel és más hasonló gondolatokkal indultam neki a veszélyes vadvilágnak, nagyon, nagyon lassan. A főutcán dolgokkal foglalkozó emberek siettek fel-és alá, én meg csigalassan és orromat lógatva rovom a főutcát, fel-felnézve az egyre közeledő városkaput, amin túl a Zord Kaszás lelkek aratására készen járja a földeket. Valahogy nem sikerült meggyőznöm rettegő lelkem, valószínűleg azért, mert nem is bíztam se magamban, se abban, hogy túlélem. Meg úgy semmiben. Képes lennék legyőzni? Képes lennék megölni? – lépéseim számomra nagy vízhangot vertek a macskaköveken, szívem a torkomban ugrált, elmémet csak negatív és mélyen depressziós gondolatok borították el.
Tudom, hogy csak pixelekből álló adathalmazok, de akkor is… kívülről csak ártalmatlan, gonosz, habzó szájú beteg vad… aranyos és ártalmatlan farkasokról van szó. Ahh… de el kell kezdenem fejlődni, mert már vagy… 2 éve? Nem is tudom mióta, de csak menekülök és futok a sorsom elől… vagy a halált akarom elkerülni. Igazából a kettő egy és ugyan az… Elég! – lettem dühös magamra, elhatározva magam. Legyünk férfiak, meg tudom csinálni, meg tudom csinálni! – jöttem végül lázba, szemeim erei pattogtak az adrenalintól.
Lépdelek ki a Kezdetek Városa kapuján ki a Tettek Mezejére, vagy hivatalosan a Nagy Síkságra, de az enyém jobban hangzik. A nap belesütött a szemembe, orromban a tavasz illata, a madarak csiripeltek, a nyugalmat harapni lehetett. Újdonsült elhatározottságommal indultam le az úton, rajtam kívül nem láttok errefele, nem mintha alaposan körülnéztem volna. Nagy hévvel jöttem, villogó szemekkel kerestem áldozatom, ami egy gyanútlan farkasra tévedt. Éppen valamit ehetett, vagy áshatott, a lényeg, hogy háttal állt nekem. Óvatosan odalopakodtam hozzá, csak Fortuna közreműködésével nem halott meg. Kezem hátamon logó baltám markolatára kulcsolódik, amíg a másikkal kikapcsolom a csatos övem tartásából. Lassan engedem magam elé fegyverem, csapásra készen emelem magam fölé a fokost, és épp amikor a megfelelő fokban állt a pengerész, amikor hirtelen az eddig háttal levő farkas megfordul, és amikor fel fogja mi fog történni, szemei ijedséget ábrázolnak, én meg belenéztem ezekbe
Percekkel később fejemet csóválva ülök egy farönkön, hogy hogyan lehettem ilyen gyenge, ilyen idióta, és hirtelen ennyire magabiztos. Meg akartam ölni egy érző… érzésre képtelen lényt… adathalmazt. Ez a jéghideg logika felrúgja az én érzékeny lelkivilágomat, mi lesz így velem? – nézek rá az előttem lévő csatabárdra, pengéjén vér - vagyis pixelmaradványok – nélkül.
~~ Megint nyafog. Pedig most olyan közel volt!
~~ Aham. Kéne neki a segítség.
~~ Az ám. Látsz errefele játékost? Sugalmazzuk neki, hogy van itt egy nyuszi?
~~ Tudod, hogy nem hallanak minket Scotton kívül, és hozzá sem szólalhatunk.
~~ Igen… csak nem tudom nézni ezt a mihasznát, ahogy magának okozz kárt. Remélem, egy igazlelkű erre téved.
~~ Én is remélem. A végén lemegyek és álmaiban belesuttogok a fülébe.
~~ Heh, csak nem trollkodnál szegénnyel?
~~ Nem volt tervben, de ha így mondod…
~~ Legalább mi nem változunk.
~~ Japp. Scottnak sem kéne.
~~ Majd helyreáll, ismerjük.
~~ Valaki mintha közeledne…
~~ Igaz is, nézzük mi sül ki ebből.

by **Shukaku** Szomb. Márc. 15 2014, 21:07

/Scott/

-A Nagy síkság.
-Az. Minek vagyunk megint itt?
-Miért zavar, ha ide szeretnék jönni?
-Mert felesleges. Már mindent tudunk az itt lévő mobokról.
-Nem. Nem tudunk mindent.
-Például mit nem tudunk?
-Meg akarom tudni, hogy hogyan gondolkodnak.
-Sehogy.
-Hmm?
-Ők csak vadak. Védik a területüket… ösztönösen. Ezt te mondtad.
-Igen, én mondtam. De most meg szeretném vizsgálni, hogy tényleg így van-e.
-Micsoda?
-Majd meglátod. Menjünk!
-Most… akkor te harcolni fogsz?
-Nem én. Csak a mobok. De majd meglátod.
Timidus ingatta egy picit a fejét, de azért követte a társát, egészen addig, amíg nem találkoztak egy farkassal.
-És… most akkor…
-Most akkor figyelj!
Mosolyodott el a lány, elővette a füzetét és a ceruzáját és odasétált a farkashoz, majd integetett neki, ha nem reagált, akkor finoman megpöckölte az orrát,. Ha az rátámadt, akkor csak folyamatosan elhajolgatott az ütések elől, amikor pedig az állat pihent, felírta a támadások jellegét a füzetébe.
-Most… te szórakozol?!
Figyelte elképedve a sárkány a mátrixba illő jelenetet, és nem hitte el amit lát.
-Miért? Így nem kell bántani, de testközelből figyelhetem a reakciójukat.
-Ahamm… és ha végeztél, akkor majd én…
-Akkor majd szépen elszaladunk, mert a gyorsaságunk is sokkal több mint a farkasé.
-És… ezért jöttünk ki ide?!
-Igen, ezért.
Bólintott Shu, miközben egy újabb támadás elől tért ki.
-Szerintem nem fogja abbahagyni. Huhúú, ordas! Semmi esélyed!
-Nem… szerintem se. Úgy látszik addig fog támadni, amíg itt vagyunk a közelében.
-De ezt mondtam én is! Akkor mehetünk?
-Mehetünk!
Mondta a lány, eltette a füzetét, és mindketten elkezdtek loholni a farkas elől. Nem kellett sok, hiszen majdnem hétszer akkora sebességük volt mint a mobnak, így hamar maguk mögött is hagyták a farkast.
-Akkor most keresünk egy másik mobot.
-Nemáááár! Mindegyik ugyanezt fogja csinálni. De…
Röppent fel Timidus a magasba, és körbekémlelt.
-Szerinted az emberek mit csinálnak, ha nem tudnak megsebezni? Ők meddig küzdenek?
-Most… te embereken akarsz kísérletezni?
-Miért ne?
-De tőlük meg is lehet ám kérdezni…
-Akkor kérdezzük!
És Timidus már el is repült a fiú irányába, Shu pedig fejcsóválva követte a barátját a földön. Timidus természetesen sokkal hamarabb ért oda. Nem ereszkedett le, hanem biztos távolságból, a levegőből kiáltott oda a srácnak, incselkedő hangon.
-Hali! Timidus vagyok, a tollas sárkány. Sokkal erősebb vagyok mint te. Nagyobb vagyok, mint te. Magasabb a szintem, mint neked. Semmi esélyed nem lenne ellenem. Meddig kellene küzdenem veled ahhoz, hogy ezt te is belásd és feladd a harcot?

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 15 2014, 22:35

Szenvedésemet egy meglepő hang szakította félbe, és ami meglepőbb volt, fentről. Egy beszélő mob, és amiért ilyen nincs, lekövetkeztettem, hogy pet. És amiket mondott... először azt se tudtam, mit feleljek.
Várakozó állásából... repüléséből és kíváncsi tekintetéből leszűrtem, hogy választ is vár. Most azon kezdtem el gondolkodni, hogy ezt kihívásnak minősítsem-e, ténynek, hogy most engem szemelt ki mai napi előételnek, vagy csupán egyszerű, puhatolózó kérdésnek vegyem-e?
Logikai alapon inkább arra kért fel, hogy almában a számban feküdjek elé, miközben egy közepesen nagy lángon (amit ő szolgáltat) a hasamat és felsőtestemet enyhén pirosra perzseli, a fejemet véresen, hátsóban félig átsütve, felszolgálva. A sárkány maga lenézett, rövid kis tompa szarvai égnek meredtek, farka maga alatt tekergőzött, nagyjából ugyanolyan hosszan, mint maga a teste. Mellékesen tollak borították testét, főleg a szárnyai végén.
Úgy határoztam, az a leglogikusabb és biztonságosabb lépés az, ha elfutok. Hiába gyorsabb és tud repülni, talán eljuthatok az erdőig anélkül, hogy bántana. Végül is, neki is kellenek parancsok, ami alapján dolgokat művelhet, ugye? Amíg visszarepül a gazdájához, és utánam talán elbújhatok… Esetleg. Nem bízok a sebességemben, meg azért realistán (lehet olyan egy játékban?) ez egy SÁRKÁNY! Egy kib@szott, repülő sárkány! Nagyon remélem, hogy nem az a öntörvényű fajta…
Ééés… uzsgyi neki! Teljes erőmből neki sprintelek az erdőszélének, mögöttem szárnysuhogás hangja hallatszik, majd pár másodperc múlva megszagolom a virágok illatát közelebbről, nagyon közelről, feltúrva magam előtt a földet, és egy nagy tömeget érezvén a hátamon, meg egy büdös szájat, ami nem tudom milyen és hány féle állatnak a visszamaradt része ez a szag… próbálok nem hányni, tovább rontva a helyzetet.
Közelebb hajol az arcomhoz, kis ördögi vigyorral nézve bele az arcomba.
- E-elfutnék, soha nem állnék le harcolni egy erősebb ellenféllel, soha! Nem akarok meghalni! M-most se… megoldható?

by **Shukaku** Szomb. Márc. 15 2014, 23:18

És a fiú csak nézett, és bámult, és gondolkodott… legalább is Timidus merte remélni, hogy nem csak a semmibe mered. Már éppen noszogatni szerette volna egy picit, biztatni, hogy nem kell tőle félni, mert nem adhat rossz választ. A sárkány biztos volt abban, hogy a fiú azonnal felismerte a jártasságát a találós kérdésekben, és most azért gondolkodik ennyit, mert nem akar rossz választ adni, és megszégyenülni előtte. Persze Timidus azt is tudta, hogy mivel ő a legjobb a fejtörőkben, így ellene nem szégyen veszíteni, meg persze azt is, hogy ez nem olyan kérdés volt, amire lenne éppenséggel általános jó válasz. A következő pillanatban azonban meg is kapta a választ, hiszen a kérdezett alany futásnak eredt. Timidusnak persze ez nem volt elég, hiszen azért még is csak kérdést tett fel, amire ugye illik válaszolni. A srác lassú volt. Nagyon lassú. A sárkány már ebből tudta, hogy jól mérte fel a helyzetét, és kezdővel van dolga. Pár szárnycsapással már el is érte, és éppen hogy csak meg akarta kocogtatni a vállát, hogy felhívja a figyelmét az előbb vele szemben elkövetett modortalanságra, erre a fiú inkább úgy döntött, hogy eltanyál a fűben. Timidus nem értette a taktikát, de azután rájött, hogy ez biztos a megadás jele, ő pedig győzedelmeskedett. Persze ez egy pillanatig sem volt kétséges, de azért, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Scot nem követ el újra modortalanságot, így úgy döntött, hogy biztosítja annak pozícióját a talajon, így óvatosan leszállt a hátára. A sárkánynak viszonylag könnyű volt a teste, hiszen Kayaba még arra is gondolt, hogy Timidusnak repülnie kell, így a lehető legvalóságosabbra tervezte még a súlyát is, hogy a szárnyaival megemelhesse magát. Meg persze Timidus tollas sárkány volt, nem Hisame.
-Elkaptalak!
Jelentette ki az egyértelműt diadalittasan, majd megmutatta, hogy ő nem olyan udvariatlan mint a beszélőpartnere, így közelebb hajolva annak arcához, a szemébe nézett, mikor hozzá beszélt, és még egy mosolyt is eleresztett, jelezve, hogy nem kell félnie.
-Ha elfutsz, akkor elkapnak. Egy erősebb ellenfél általában gyorsabb is. Mint például most én. És akkor elkap. A jó válasz szerintem az lett volna, hogy azonnal megadod magadat. Meghalni pedig… hát nem tudom megígérni, hogy nem fogsz, de… ha mondjuk mellettem maradsz… vagy jelen esetben alattam (vihogott picit) akkor megvédelek, és akkor biztosan nem. Egyébiránt pedig ha kérdeznek, akkor illik válaszolni. Valamint én még be is mutatkoztam, szóval neked is kellene. És azt hiszem…
Ebben a pillanatban érkezett meg az idomár, aki lihegve és elképedve figyelte a lezajló eseményeket, de amint kifújta magát, és szólni tudott, azonnal ráparancsolt Timidusra.
-Te… de… mi a fenét csinálsz?
-Fogócskázunk és kérdezz-feleleket játszunk.
-És… ebbe ő is beleegyezett?
-Igen. Ő kezdte a fogócskát amikor elszaladt.
-Szállj már le róla!
-De ha megint elszalad?
-Akkor…
-Bár… nem. Úgy sem fog elszaladni. Ezt éppen most beszéltük meg.
És két szárnycsapással már le is röppent a fiúról, és elfoglalta helyét Shu mellett, majd várakozó tekintettel várta a kérdéseire a választ. A lány továbbra sem tudott mit mondani, mindössze teljesen vörös és szégyenkező arccal bámult a fiúra. Igazából azt várta, hogy az fölpattan és megtámadja őket… vagy elrohan.
-Izé… gomena… én… nagyon sajnálom…
Hebegte, majd oldalba bökte a sárkányt, aki mindössze egy értetlenkedő csipogást hallatott, semmi egyebet.

by **Scott Thompson** Szomb. Márc. 15 2014, 23:59

Először is örültem, hogy nem lettem felfalva. Másodszor meg meglepődtem, hogy egy petnek ilyen mély személyisége is lehet, megpróbálok hozzá jóval emberibben hozzáállni.
Még kissé remegve, és a sárkány alól próbáltam minél udvariasabban válaszolni.
- S-scott, a nevem Scott. Örvendek Timi..huss?
Nem volt időm még jobban kívánatossá tennem magam a sárkány bendőjének számára, ha már a nevét se tudtam rendesen megjegyezni (feltételezem) mivel befutott az idomárja, akinek ebből a testhelyzetből csak a hangját halottam, de az egy kifulladt kislánynak a hangja volt...
Rövid beszélgetésükből leszűrődött, hogy ez a sárkány totálisan energia kihasználatlan, annyira pörög mint a Baybledek a TV-ben. Lassan próbáltam feltápászkodni - miután leszállt rólam - még mindig remegve. Rendben, kedves, udvarias sárkány, de SÁRKÁNY. Nem fogok vele túl hamar puszipajtássá változni, egy olyanféle tisztelet, ami rémületet is hordoz magában, egy jó ideig fennfogok vele tartani. Akármi is fok történni, lassan elővettem a baltámat - amit elfejtettem mondani, de elraktam futás előtt - magam elé tartva védekezés képen, nem mintha sokra mennék vele, így próbáltam a támadásra való elhelyezkedést minél inkább elkerülni, végig a sárkányt nézve. De a hölgyikéhez máshogyan álltam hozzá, először is nálam fiatalabb volt, így kisebb veszélyt is jelent rám nézve. Ez nálam nagyon fontos szempont lesz a közeljövőben. Hanghordozásából meg egy félénkebb és visszahúzódóbb jellemet vélek felfedezni, és aki méghozzá azzal kezdte, hogy bocsánat! Vele leszek jobban, úgy hiszem. Hogy a sárkányt se vegyem támadásra, nagyon udvarias próbáltam vele lenni, kész úriembernek, és eszembe jutott, hogy egy gitárral talán többet érhetnék egy fegyvernél, így azt magam elé lerakva - tartva a szemkontaktust - kezdtem leoldozni a gitáromat - aminek szokása kiválasztás után odakerülni - közbe már beszélve:
- Szia! A nevem Scott és... - kis gondolkozás és macerálás - csak erre jártam. A sárkányoddal bár közelebbről is... megbarátkoztunk. Timi...dus, talán? És megbocsáss, de magácskát hogy hívják, hölgyem? - próbáltam minden birtokomban lévő udvariasságból bevetni, már asztal és ajtó hiányában. A sárkányról rátekintettem a szemem sarkából, remélem elég udvarias voltam, amit azzal próbáltam tetőzni, hogy szólni hagyom a beszélgetőpartnerem. Közben a gitárom már működő képes állapotba kerülvén, megkérdeztem:
- Szereted a zenét, vagy... te? - kerülvén akármit, amivel a sárkányt megsérthettem volna. Remélem arcom nem tükrözte ezt, de jelenleg csak ezzel nem próbáltam meg törődni.

by **Shukaku** Vas. Márc. 16 2014, 00:45

-Timidus.
Javította ki a sárkány vigyorogva, majd még szélesebb lett a vigyora, amikor a fiú maga elé tartotta a fegyverét. Legalább is a pet úgy sejtette, hogy fegyverként akarja használni, és nem favágásra készül.
-Izé… nem azt mondtad, hogy soha nem szállnál harcba egy nagyobb ellenféllel?
Bökött a fejével a fegyver felé, és már el is indult, hogy lefegyverezze a srácot. Shu persze bőszen tiltakozott, de Timidus nyugodtan odasétált, finoman ráharapott a fegyver nyelére, és egyszerűen kirántotta a fiú kezéből.
-De… de…
-Barátok vagyunk, úgyhogy nincs szükséged fegyverre. Ugye Shu?
-Timidus!
A lány már semmi többet nem tudott mondani. A sárkánynak igaza volt, és ezt ő is tudta… mindössze azt nem látta be, hogy jelen esetben az, hogy igaza van, még nem jogosítja fel arra, hogy így viselkedjen.
-Timidus! Add azt ide.
-Nem adom! Nem vagyunk ellenségek, tehát neked sem kell fegyver. Szépen leteszem ide Scott mellé, és akkor már rögtön barátságosabb lesz a légkör. Ugye? Egyébként én is örvendek!
Vigyorodott el újra, majd csöndben maradt, hogy Shu is válaszolhasson a kérdésekre.
-A nevem… izé… tényleg nagyon sajnálom. Csak… csak Timidus engem akar megvédeni… és ha elteszed a fegyveredet, akkor nem fogja elvenni többet. Megígérjük.
-Yap! Akkor természetesen nem.
-Tudod… ő nem a sárkányom… hanem a barátom… ezért nem parancsolgatok neki például. Pedig néha igazán megérdemelné.
-Oh… és mit parancsolnál?
Timidus hirtelen valami különös oknál fogva szégyellni kezdte magát, és ide-oda kezdte csóválni a fejét.
-Hát… az azért még sem járja, hogy én illedelmesen kérdezem, ő meg válasz helyett elszalad… utána pedig még fegyvert is fog ránk, pedig azt mondta, hogy nem akar harcolni. De… talán tényleg nem kellett volna elkapjalak. Sajnálom… nem tudtam, hogy ilyen könnyen elesel.
-Timidus…
-Most… mi? Most kértem bocsánatot! Egyébként te még be sem mutatkoztál.
-De… áh, mindegy! Szóval a nevem Shukaku. Idomár vagyok… bár azt hiszem nem végzem elég jól a feladatomat.
-Miért? Nem az a dolgom, hogy megvédjelek?
-De… de…
~Nem tőle!~
Fakadt ki volna a lány, de szerencsére gyorsan észbe kapott. Bármennyire is esetlenül nézett ki a srác, már csak az hiányzott neki, hogy ő is megsértse és megalázza.
-Egyébként látod? Máris sokkal udvariasabb, és szépen el tudunk beszélgetni, most, hogy nem kell a fegyverekkel bíbelődni. Hogyan beszélgessen a sárkány, ha a másik fegyvert szegez rá? Az olyan… bizalmatlan.
-Nem gondolod, hogy jogosan bizalmatlan, amikor a frászt hoztad szegényre és még rá is ültél?
Emelte fel most már tényleg a hangját picit a lány. Tudta, hogy Timidus nem az az értetlen fajta, és nagyon is jól tudja, hogy mit csinál.
-Jól van na… de ha nem kapom el, akkor sohasem tudjuk meg, hogy zenélni is tud.
-Zenélni?
-Az előbb kérdezte, csak megint nem figyelsz, mert velem acsarkodsz.
Majd újra a fiú felé fordult, és hevesen bólogatni kezdett.
-Igen. Mindketten szeretjük, és én még énekelni is tudok. Játszol nekünk valami szépet?
Shu már nem szólt semmit, csak ingatta a fejét, mint aki nem hiszi el, hogy ez vele történik.

by **Scott Thompson** Vas. Márc. 16 2014, 01:28

~ Ez idejön. Ez a BÖHÖM NAGY UDVARIAS DÖG IDE FOG JÖNNI! MEGINT! Ha idejön, akkor én nem tudom, mit teszek. Elájulok. Vagy sikítok. Vagy mindkettő egymás után.
- Dehogy szállnék szembe! Csak… ha mindenáron meg kell halnom, akkor legalább büszkén, harcban és- hova lettem a bárdom – nézhettem meg utólag fegyverem röppályáját, mivel megalázóan le lettem fegyverezve. Itt nem lesz semmi ilyesmi, ők DIREKT nem akaronak bántani, úgy hiszem. Csak legyünk barátságosak:
- Igen, barátunk vagyunk. Még, jó hogy! – belépett a képbe az életösztön. Ez nem játék, ezek ide fújnak, és én kétszer meghalok! Csak óvatosan, ez a nagyon kedves sárkány kiszámíthatatlan, még ha kedves is. Nem tudhatja, nálam mi a játék, hiszen… Csak Lvl 1 vagyok! Ez így de cikinek hangzik…
- Barátok? Ez nagyon kedvesen hangzik, ami itt… - gondolkodás… - nagyon figyelemre méltó! Örülök neki, kevés az efféle kapcsolat, úgy tudom. – Annyira nem értek én semmihez, hogy borzalmasan nem tudom semmihez érdemileg hozzászólni, vagy most egy nem első-randis szöveghasználatával élni.
- Shukaku… örvendek kisasszony! – mélyen hajolok meg, hajam még a földet is súrolja, pár pillanatig fel sem nézek, tudja a fene mi történik. - És rá se ránts, Timidus! – próbálom lazán venni, kevéske sikerrel, csak legközelebb ne törje kezem-lábam! Rongybaba vagyok hozzá képest. Milyen röhejesen festhetek most… csak úgy csurog rólam a víz, vagy két perce csak mosolyogok.
- Oké, játszhatok valamit. – ülök le egy farönkre. Itt nagyon sok farönk van. Na, de mit játsszak? – tűnődök el, inkább magamnak mondva, mintsem nekik. Csak metál és kevésbé metál rock zenéket tudok… gondolkozz! Biztos elő tudok adni valami könnyebbet is, a zene az a mindenem, majd megoldom.
- Ez jó lesz! - Kezdek neki egy számnak, amin eszembe jutott: https://www.youtube.com/watch?v=AIGeHQsVD58 (nem találtam ének nélkülit, vegyétek úgy, hogy nincs ott, kihívás erre éneljetek valamit, japánok!)

by **Shukaku** Vas. Márc. 16 2014, 02:15

-Miért akarsz te mindig minden áron meghalni?
Kérdezte őszinte meglepődéssel Timidus, majd elgondolkodott picit a történteken.
-Egyébként pedig nem lehet büszkén meghalni. Akkor halsz meg, ha vesztesz, akkor pedig nincs mire büszkének lenned.
Timidus mindezt mosolyogva, és barátkozós, bár kissé kioktató hangon mondta el. Rengeteg idézetes könyvet bújt már át, nagy hadvezérektől, és még értette is a jelentésüket… de arról, amiről szóltak, a halál jelentését nem tudta felfogni. A mobok, akiket elpusztított egy idő után respawnoltak ugyanott, és embert is csak egyszer ölt eddig, és azt sem igaziból, hiszen nem halt meg végül is. Shu már sokszor próbálta neki elmagyarázni a halált, de Timidus nem tudta megérteni, hiszen igazából maga az ember sem tudta, hogy mit is élünk át akkor, így még ha akarták sem tudták volna a sárkány programjába beépíteni ezt a tudást.
-Harcban pedig szintén nem tudsz, főleg miután megígérted, hogy nem harcolsz. Főleg nem fegyver nélkül. Szóval szerintem hagyjuk is ezt a meghalósdit…
És ezzel végre Shu is őszintén egyet tudott érteni, és eddigre végre összeszedte magát annyira, hogy ő is megszólaljon, ezúttal folyamatosabban.
-Tényleg nem kell félned tőlünk. Zöld az indikátorunk is, és nem akarunk senkit se bántani. Nincs rá semmi okunk. Timidus azért kezdett el kérdezősködni, mert éppen a mobokat figyelgettem, és úgy döntött, hogy akkor ő pedig megfigyeli az embereket. Én is azért jöttem ide, mert érdekeltek az itt élő állatok. Teljesen logikus, hogy őket pedig a mi rendszerünk érdekelje.
A sárkány bőszen bólogatott, és amikor végre a fiú is belátta, hogy ők bizony barátok, már el is heveredett a fűben, és csak onnan válaszolt.
-Igen. Kevés az ilyen kapcsolat.
-Sok idomár sem érti meg, hogy lehetne másképpen is bánni a petekkel. Olyan, mint amikor a lovadat csak utasítgatod, vagy szépen együtt is dolgoztok… hatalmas különbség van a kettő között.
A lány csak egyszer lovagolt… és akkor is addig, amíg le nem nézett a ló hátáról, természetesen erről is sokat olvasott, és csodálta az ember és állat közötti ilyen mély kapcsolatokat. Az üdvözlésre persze ő is meghajolt.
-Te… ugye nem japán vagy?
Kérdezte picit kuncogva.
-Ugye tudod, hogy ilyen mélyen meghajolni… nem én vagyok a császár, és még fiatalabb is vagyok.
-Rá se ránts…
Ízlelgette a szavakat a sárkány, de Shu egyetlen csipogással jelezte felé, hogy újra csak egy cifra szófordulatba ütközött, amit így Timidus elintézett azzal, hogy legyintett a farkával. Azt viszont már mindketten örömmel fogadták, hogy a fiú már annyira megnyugodott, hogy még a hangszerén is tud játszani. Hamarosan fel is csendült a dallam, és amint Timidus kitapasztalta az akkordokat, már együtt is csipogott a gitárral, a sárkányok nyelvén énekelve. A hangja dallamos volt, fura ötvözete a ragadozó és énekesmadaraknak, a bálnák énekének… és talán minden hangnak, amit az emberek valaha is szépnek gondoltak. A sárkányok éneke semmihez nem hasonlíthatóan gyönyörű volt, és ezúttal még Shu is örömét lelte a dalban, hiszen nem volt annyira kemény, mint amit anno Alexék adtak elő. A művészt a koncert végén természetesen tapssal jutalmazták, majd várták, hogy mi a következő lépése…

by **Scott Thompson** Vas. Márc. 16 2014, 11:42

- Nem akarok én meghalni, Timidus. Pont ezért jön nálam mindig szóba! Reálisan, indulás óta - ami két éve volt - még mindig első szintű vagyok. Nem véletlenül. Nem szeretnék meghalni, szó-mi-szó rettegek úgy... mindentől. És, a büszkeségről pedig... igaz. Nem akarok sehogyan sem meghalni, se gyáván se bátran... - vallottam színt az idegeneknek, vagyis Timidusnak és Shukakunak. Így belegondolva, maga az egész téma meg az én hozzáállásom is... égő. Gyáva vagyok, és depressziós. Valakinek kikellet öntenem a szívemet, mielőtt végleg összetörik.
~~ Na végre, megtette.
~~ Méghozzá nem is egy pirosnak, amekkora szerencséje van. Ha valaki eddig hozzászólt volna, neki is ezzel kezdené el az egészet.
~~ Hajrá Shukaku és Timidus, adjátok vissza neki az önbecsülését, a bátorságát, a jófejűségét, és a... zenetudását. Bikini, really?
~~ Mondj egy, lazább dallamot, amit tudunk, Mike.
~~ Ehh... öhhh... ott a pont.
~~ Na nézzük, mi lesz még itten.
~~ Egyetértek.

- Hát, akkor én nagyon örülök, hogy egy ilyen jó, baráti párossal volt alkalmam találkozni - mosoly. Kedvelem őket, kedvesek. És sárkány. És miután nem akar megenni, onnantól az menő. Cool

- És nem, nem vagyok japán. Vedd úgy, hogy a tisztelet jele, mert legalább hússzor nagyobb szinttel rendelkezhetsz mint én. És úgy utólagosan is, tiszteletem Timidus - akkor meghajlás, hogy hallani lehet a fejem koppanását a földön - Ouch. - csak úgy halkan, magamnak.
~ Érdekesen méreget valamit a sárkány, tippelem a szavaimat. Hát igaz is, ő attól még, hogy egy összetett személyiség, egy pet. Nem tudhatja, mi folyik a kinti világban, így se szavakat, se szokásokat nagyon még nem ismerhet... vajon kezet-mancsot rázni szokott? - tűnődtem el úgy egy pillanatra.
- Köszönöm, nagyon szépen köszönöm - reagáltam le a tapsot - de azért ennyire bőven nem vagyok jó... - szerénykedtem őszintén, szerintem még kezdő vagyok. Very Happy

Bár nem hiszem el, hogy nem vették észre a muzsikám hibáit, annyira lekötött az énekes hangja, hogy néha el-elvétettem egy-egy akkordot, vagy késtem picit, de a sárkány igazodott hozzá. Elképesztő.
Négy, csillogó szempár várta lépésemet, nálam volt a labda. Színt már vallottam, hirtelen nem tudom, merre kéne elvinnem a beszélgetést, vagy többet.
- É-és, ti mióta vagytok együtt? Mármint hányas szintűek ééés... - nem tudtam jobban kitalálni, régen ismerkedtem már, meg a lányoktól ilyen téren félek is, kicsikét... nem mintha ÚGY akarnék közeledni, de no... ők mások.

by **Shukaku** Vas. Márc. 16 2014, 12:23

Timidus végighallgatta a fiú mondandóját, majd letette a fejét a földre… és inkább nem mondott semmit. Egy ideig. Legalább egy percig. Shu is csak elképedve hallgatta a srác beszámolóját, majd inkább ő nyitotta a szólásra a száját, bár neki is csak ugyanannyi mondandója volt, mint a sárkánynak lett volna… csak talán picit finomabban.
-Izé… nem szégyen az, ha valaki fél. Teljesen természetes, hogy félsz a haláltól. De… ha ennyire tartasz mindentől, akkor…
-Shu…
-Jó… persze… tudom…
-Akkor?
-Hát… oké.
~Tehát akkor nem csak én viselkedtem így. Utahimére is az erdőben találtunk, és ez a fiú is itt van, és tényleg egyes szintű, és tényleg retteg mindentől. Most… komolyan nekem kell megvédenem? Nekem… egy sokkal nagyobb fiút? Az… az biztosan nem esne neki jól. Nem… majd Timidus. Én csak segítek.~
-Szóval… ha zavar, hogy egyes szintű vagy, és nem szeretnél mondjuk a városokban maradni, akkor a legegyszerűbb módja a fejlődésnek az, ha belépsz egy céhbe. Mi is tagja vagyunk egynek.
Mutatta meg a srácnak a céhlogóját.
-Ez a céh pont a fiatal és kezdő játékosokra specializálódott, és őket segíti, hogy tudjanak fejlődni. A hajlongást pedig hagyd már abba… akivel szemben ilyen mély tiszteletet táplálsz, azt meg sem szólíthatnád, de minimum keigot kellene használnod, úgyhogy már régen elrontottad, én pedig megsértődhetnék és faképnél hagyhatnálak. És az lenne a minimum ilyen arcátlanság után. Kedves tőled, hogy ilyenekkel próbálkozol, de semmi szükség nincs rá.
-De olyan szépen csinálja… olyan kis lelkes!
~Nem. Ráadásul még szépen sem csinálja…~
-De tényleg semmi szükség rá…
-Egyébként pedig a hússzor nagyobb szintet nem sikerült eltalálnod.
Szegte fel a fejét a sárkány, mintha sértésnek venné a feltételezést, de azért továbbra is vigyorgott, hogy ne ijessze meg a fiút. Ezután viszont még szélesebb lett a vigyora, és incselkedve tette fel a kérdést.
-Együtt?
-Jajj maradj már Timidus! Te is nagyon jól tudod, hogy…
-Tudom, tudom.
-Kayaba bácsi a belépésnél az idomároknak automatikusan ad egy tojást, amiből kikel a pet. Ezután az idomár képességein múlik, hogy mennyire tud jól kijönni vele… nekem szerencsére nagy szerencsém volt Timidussal.
-De kedves… Egyébként pedig a tizennégyes szinten vagyunk, ami valóban nem hússzal több… viszont ha jól számolom… márpedig jól szoktam számolni, akkor te az első szinten vagy, és a fegyveredből ítélve harcos. Ami azt jelenti, hogy ha mind a tíz pontodat az életre raktad volna, akkor már kétszer is meg kellene sebezzelek ahhoz, hogy legyőzzelek egy harcban. Persze ha minden pontodat az életre raktad, akkor te el sem tudnál találni… egyszer szeretnék egy ilyen küzdelmet.
-Timidus!
-Mi van?
-Azt hittem, hogy Álomkelő jó hatással van rád.
-És?
-Scott nem egér, te meg nem vagy macska, hogy csak úgy játszadozz vele…
-Jól van na… bocsi… te is tudod, hogy csak vicceltem, és csak akkor játszanék vele ilyet, ha ő is beleegyezne.
Sandított a fiú felé, hogy ő vajon készen áll-e élete első párbajára.

by **Scott Thompson** Vas. Márc. 16 2014, 12:50

- O-oké... persze, hogy nem akarok... várnak rám, Odakint. Inkább úgy álltam hozzá, hogy lassan, de élve jussak ki... de, most, hogy egyedül vagyok... - kezdtem volna bele még valamibe, de azért még idegenek, ezért nem kéne ezzel is jönni - ... semmi, semmi. Céh? - próbálok témát váltani, ha már így szóba jött - Egyes szintű vagyok, nem vagyok méltó egy céhhez se, ahhoz valamit le kéne tennem az asztalra is valamit, nem? - melankóliáztam kicsit, jó hogy kezdőknek, de nem nyusziknak azért, közben gitáromat lábaimon pihentetve, baltám lábam előtt. Semmi szükség rá, de ha már így ön sajnáltattam magamat, a végén elvisznek valahová, akkor még kellhet, nem árt számon tartani.
- É-és, sajnálom, tényleg. Nem nagyon ismerem még a kultúrátokat, nagyon sajnálom - szegtem fejemet, mivel már ennél rosszabbat nem is tehetnék, nem tudom, hogyan kéne meg-nem-sértenem őt, és különben is: Mi a rák az a "keig"?
Végighallgatva a hogyan-működnek-az-idomárok leckét, rögtön is kérdések fogalmazódtak meg bennem ezek hallatán:
- Szóval másnak nem lehet petje, harci vagy nem-harci? - tettem fel a kérdést, mindig is szerettem volna egy fekete kutyust, csak anya allergiás a kutyaszőrre, legalábbis múltkor még az volt. Kerberosznak hívnám, vagy Cerberusnak, mint a pokol őrét... igen-igen, ez jól hangzik.
- Nekem az is elég, hogy sokkal erősebbek vagytok nálam, ekkora különbségnél ez már nem oszt-nem szoroz. - szomorkodtam el, elhatározva, hogy megölöm a hangulatot. Persze nem, de azért nekem is feltűnt, hogy túlzásba kezdem ezt vinni, de valahogy nem tudtam most sok jókedvet erőltetni az arcomra.
- Játszani? - tűnődök el - esélyem se lenne, rám fújsz elszállok, még játéknak se lennék kielégítő, és már kitárgyaltuk: célom életben maradni. Egyébként benne lennék, de így... nem lenne fair, nem? De, ha tudsz valami játékot, amiben esélyem is lenne, és nem szegem fejem miatta, abban benne vagyok - ajánlkozok fel. Játszani sosem rossz dolog, én meg magányos vagyok, meg letört. Biztos jól esne most.

by **Shukaku** Vas. Márc. 16 2014, 13:27

~Várnak rá. Én… nem. Erre nem fogok rákérdezni. Csak még jobban elszomorítanám. Az is fura, hogy ő beszél erről. Soha senki nem beszél erről, pedig biztosan sokaknak van kint valakije, aki vár rá.~
-Jó terv!
Próbálta oldani gyorsan a komor hangulatot Shu, és még el is mosolyodott, majd Timidusra nézett. A tervezgetés az ő asztala volt, így hagyta, hogy a sárkány kifejthesse, hogy miért is volt jó terv…
-Azért… annyira lassan nem kellene, hogy visszafele haladj.
Vihogta a sárkány, és a többi mondandóját ezúttal inkább megtartotta magának. Nem akarta még jobban elszomorítani a fiút, így újra Shukakun volt a sor, hogy mosolyogva próbálkozzon.
-Emiatt tényleg nem kell aggódnod. Ha belépsz a céhbe, akkor biztosan lesz valami feladat a számodra. Feladat mindig van. Én is egyes szinten léptem be, és… hát már nem vagyok azért egyes szintű, de annyira erős sem, mint ahogy te hiszed. És sajnálkozni pedig nem kell. Már el is van felejtve.
Majd még inkább elmosolyodott, hiszen a fiú olyan témát talált, amiben igazán otthon volt.
-Már hogyne lehetne? Nem harci pet akárki mellett lehet. De… csak akkor, ha megfelelsz, és tudsz gondoskodni egy petről.
-Nagy szerencséd van ám, hogy minket találtál meg.
-Hát… izé… eléggé sokat kutattam a témában, és tudok valamicskét a petekről. Szóval szívesen segítek. Milyen petet szeretnél magad mellé?
Végighallgatták a választ, majd Timidus felkérésére is érkezett felelet, amire a sárkány csak megcsóválta a fejét.
-Az jó, hogy fel tudod mérni a lehetőségeidet, de azért… megpróbálni azért érdemes. Az persze igaz, hogy nem lenne fair… és szerintem velem szemben semmiben nem lenne esélyed… de azért gyakorolni gyakorolhatsz. Megígérem, hogy nem harapok vissza.
-Timidus…
-Shu! Ő ugyanolyan, mint te. Nem mer bántani senkit. Szóval ez a legjobb módja annak, hogy gyakoroljon, mert engem úgy sem tudna bántani.
Felkapta a földről a baltát, és a fiú kezébe nyomta.
-Harcossal még úgysem volt dolgom, legalább én is kitapasztalom, hogy milyen technikáitok vannak. Készen állsz?
Vett fel a sárkány védekező pózt. Bár igazából semmi szüksége nem volt rá, hiszen akár fél lábon állva, hátrakötött szárnyakkal is kivédhette volna a támadásokat, de azért ennyi tiszteletet megadott a srácnak, ha már az önbizalomtréning volt a cél.
-Egyébként ha olyanokkal állsz ki, akiket mondjuk el is találhatsz, akkor van párbajozásra lehetőség. Ha azt használod, akkor nem változik az indikátorod színe, és teljesen veszélytelen lesz a küzdelem, mert a rendszer megállít, mielőtt meghalnál.
-Yap! De ezt gondolom te is tudtad. No hajrá!

by Ajánlott tartalom