Nagy Síkság

//Yuichi//
Miközben élénken figyeltem a küzdőtér eseményeit Yui annyit súgott oda, hogy őt ez sajna nem nagyon köti le, ezért ha nem nagy baj, akkor elmenne egyet sétálni, aztán vissza a szállásra, ahol ha meguntam a nézelődést, akkor megtalálom.
-Persze, menj csak, de engem nagyon érdekel ez a dolog, én még maradnék egy kicsit, ha nem nagy gond.-Néztem vissza drágámra, és egy csókot leheltem ajkaira.
-A szálláson találkozunk, majd kopogok ha vissza értem.-Mondtam, miközben tekintetemet már vissza is fordítottam a lennt zajló meccsre.
Ám pár perccel később már két kihívóm is akadt. Kicsit féltem, hogy mi fog kisülni ebből, és hogy meddig tart egy ilyen, de amikor megemlítették, hogy expet és aranyat lehet nyerni, abban a pillanatban eldöntöttem, hogy belevágok. Nem is csalódtam magamban. Vissza fele a szállásra szinte lebegtem a föld felett. Bekopogtam Yui-hoz, megvártam még ajtót nyit, a nyakába ugrottam, és csókokkal halmoztam el majd így szóltam:
-Képzeld Kincsem Hogy is fogalmazzak. Megvívtam két KT-t. Mindkettő fél életig ment. És mindkettőt harcművész ellen. Az egyik egy kislánynak kinéző srác ellen, neki Jun volt a neve a másikat pedig egy szintén fiatal srác ellen vívtam, aki utánna kénytelen volt meghívni egy fagyira és egy csokiturmixra. Ő Kiyo volt. És és és képzeld Mindkettőt megnyertem. Meséltem neki sugárzó arccal, szinte lélegzetvétel nélkül. És képzeld kaptam expet, és aranyat is.
Mosolyomat semmi nem törölhette volna le, kedvem elronthatatlan volt, és büszkeség sugárzott belőlem. Ilyen büszke utoljára akkor voltam magamra, mikor az utolsó versenyemet megnyertem, nosztalgiáztam pár percet.

//Ai Hane//

Örömmel látom, hogy Ai, ha kelletlenül is, de elfogadja a szendvicset. Nem mondom, hogy nem esett rosszul a reakciója, de továbbra is tartom magam ahhoz, hogy még van némi halovány emlékképem azokról az időkről, mikor én voltam ilyen magamba fordult hikkikomori. Illetve, nem a hikkikomori a jó szó rá, de nem jut eszembe a megfelelő. Talán idővel, az ember agya már csak ilyen, akkor emlékszik vissza a dolgokra, mikor nem is gondol rájuk.
Amúgy is; egy Ai-félének sokkal szívesebben adok bármit, mint egy kikent-kifent kétszínű plázacicának. Főleg a mi helyzetünkben.
-Szívesen. -mosolygok, mikor megköszöni. Legszívesebben letámadnám, hogy biztos ízlett-e, jó volt-e, volt-e benne hiba, de nem teszem. Nem lenne értelme, hisz itt a főzést jóformán csak egyhangú gyakorlással lehet fejleszteni, nem úgy, mint a valóságban. Ha legközelebb találkozunk, ki tudja, talán már mester szinten leszek és Aincrad legfinomabb étkeivel fogom tudni megkínálni.
Himeko reakciója láttán a jókedv ismét szárnyra kap bennem és elnevetem magam halkan. -Neked is szívesen, drága!
- Öhm...elnézést ha nem vagyok jó társaság.
-Miért ne lennél az? -kérdezem meglepődve. Most tartok ott, hogy nem tudom, mi járhat a fejében, hogy ezt gondolja... illetve bolond vagyok, hisz nagyjából tudom. És bevallom, még mindig töprengek azon, hogy lehetne kilendíteni a lánykát ebből a nagy önbizalomhiányból... hacsak nem lesz szerencsés és robban ki belőle magától. -Hidd el, ha zavarnál, azt megmondanám, nyíltan és egyenesen. Igaz, ÁK?
A macska beleértően legyinti a farkát, miközben tovább versenyzik Reflex tekintetében Himeko-val. Eddig mindig vesztett. Szerintem direkt. Álomkelő nem hülye, tudja, hogy úgyis csak a szeleburdi kölyökkel van dolga, nem kell bántania, az sem fogja őt.

//Ai Hane//

-Semmi gond. A pesszimizmussal nincs baj, néha talán abban van a legnagyobb igazság. Csak sosem szabad túlzásba vinni. -figyelmeztetem burkoltan a lánykát ismételten, de magamban nagyon örülök neki, hogy tisztában van a helyzetével. Mikor én éltem pesszimista korszakom, fogalmam sem volt róla, csak azt láttam, hogy kerülnek az emberek és utálnak, amiért mindenben csak a rosszat láttam. Néha ez a korszak a mai napig előbukkan kisebb-nagyobb időkre, de már nem tud a rabjává keríteni, mint régen.
Érdekes kérdés ütötte meg a fülem, de előbb megvártam, amíg ő mesél egy kicsit magáról. A játéktervező hallatán felkaptam a fejem és szinte éreztem, ahogy a szemeim érdeklődő csillogást vesznek fel. Játéktervező... álmaim munkája lenne egy játékfejlesztő cégnél dolgozni odahaza.
-Szerintem tisztában van azzal mindenki, mi történt velünk, és adnak emiatt védelmet a munkavállalóknak. -próbálom nyugtatgatni. -Ha nem tennék, simán fel lehetne jelenteni őket, mivel önhibádon kívül estél ebbe a helyzetbe. Én egyébként pályakezdő munkanélküli vagyok odakint, informatikai szakon. Hálózatokat tudok építeni és üzemeltetni a magánházaktól a nagy irodákig.
"Legalábbis elméletben", teszem hozzá magamban.
-Idomár? Hát, minden játékban, amit ezelőtt játszottam, olyan kasztokat választottam főképp, ahol állatokkal vagy szörnyekkel lehetett együtt küzdeni. Másrészt szeretem az állatokat meg a mitikus lényeket.
Himekora nézek egy kicsit. Milyen szép lenne, ha őt vagy valamelyik társát ki lehetne vinni a valóságba, és ugyanúgy lennének körülöttünk sárkányok és főnixek, mint macskák és kutyák. Érdekes, de talán szebb világ lenne akkor a mienk.
Hane következő kérdése hallatán egyenesen repes a szívem. Úgy tűnik, a lány lassan megnyílik magától is, és érdeklődik. Minél többet beszél, annál nyugodtabb vagyok affelől, hogy egy nap már nem lesz egyedül, és annak örülni fog. Hogy talál magának egy olyan embert, akiben teljes mértékben megbízik, legyen az akárki. Az pedig csak hab a tortán, hogy pont a céhekről kérdez, amit, megmondom őszintén, nem hittem volna első hallásra.
-Ugyan, engem feldühíteni a világ egyik legnehezebb dolga. -legyintek nevetve. -Hát, egyik módja az, ha valamelyik tag vagy a céh vezetője felkeres téged, hogy csatlakozz. Másik pedig az, ha ugyanezt te magad teszed meg. Én például teljesen véletlenül találkoztam Peterrel, a Young Justice vezetőjével, ő magyarázott nekem a céhekről, miközben bújocskáztunk a petjeinkkel. Végül felajánlotta, hogy nincs-e kedvem csatlakozni. A többi céhet nem ismerem annyira, de tudomásom szerint sehol sem kell teszteknek vagy próbáknak alávetned magad, hanem várnak tárt karokkal.

//Hime//

Mikor elindultam, elgondolkoztam hosszasan elengedett, nem volt semmi maradj még vagy olyan, hogy rám erőltetné, hogy most ez kell tegyem. És ez olyan örömmel töltött el, ami hatására kiáltottam egy nagyot az utcán. Sok-sok kíváncsi szemet vonzott cselekedetem, de többnyire a másodperc töredékéig hatott ez, aréna felől jövő ember kiált, biztosan nyert gondolatokat ébreszthet az emberekben, de tudnák nem így van. A nyert ugyan stimmel, de nem csatát, hanem Hime szívét és viszont. Csókja ebben a pillanatban is pezseg ajkamon, alig várom, hogy újra érezzem. Egy kicsit azért aggódok érte, hogy egyedül kell hazajönnie, hisz mióta megismertük egymást, azóta most először váltunk el egy időre. Vajon eszébe jutok.. és visszajön a szállásra? Azt mondta, hogy igen szóval nem túráztatom magam tovább.  Sőt ötletem támadt. Hamarosan kiviteleztem is, és befészkeltem magam a szállásra, eleinte lassan telt minden perc, majd úgy ahogy voltam elaludtam. Kopogásra ébredtem, szemem azonnal felpattant és máris ajtómnál termettem, ahogy kinyitottam az ajtót szó szerint berepült és nyakamban termett, két szép szemét újra láthattam, és máris csóközönnel árasztotta el amit viszonoztam is. Ahogy szelídült és csak minden mondata végén csókolt meg elmondta mikről maradtam le. Lehet jobb lett volna maradni, megvédhettem volna, de ahogy hallom és ahogy tündököl megoldotta széles mosollyal és csodálkozó arcommal fogadtam a történetet, bár egy gombóc marcangolt, de nem hagytam előtérbe kerülni. Meg akartam lepni fagyival és csoki turmixszal de már evett, azért egy próbát megér.
- Gratulálok édesem! – felkaptam és megpörgettem a levegőben majd átöleltem és szerelmesen néztem rá – nagyon ügyes voltál, hogy legyőzted őket, szavaid hallatán szinte látom a mérkőzést. Ha fér még beléd egy kis fagyi szívem, akkor közben elmesélhetnéd, teljesen részletesen. Érdekel minden mozdulat, hogy hogyan harcoltál. Bevallom neked én félek a párbajoktól, nem tudok megütni egy nőt sem – néztem kicsit félre és jobb mutató ujjammal, a belső kézfejét cirógattam. Szemlesütve és pirongva álltam előtte. Mint egy nyámnyila katona. De egyet tudtam, ha róla van szó, nincs nemulass egyetlen ellenfélnek, szörnyek sem.
Később az este folyamán, ha elfogadta a fagyit és a virágot, amit hoztam neki. elmondtam teljes tervem hogyan vártam volna, itt rá amit persze a SAO szabályai nem engednek meg. Beszélgettünk még sokat. Majd ha nyugovóra tért, átkísértem szobája ajtajához, hosszan csókolóztunk, és besietett, résnyire nyitott ajtaján súgtam, ha bármire szükséged lenne, csak kopogj és visszasétáltam saját szobámba. Lehunytam szemhéjamra kivetült, Hime teljes valójában vonzó, tekintete sugárzó, és már végérvényesen biztos, hogy belezúgtam.

//záró post és köszönöm a játékot remélem lesz folytatás //

//Ai Hane//

Ha lett volna falat a számban, az most biztosan cigányútra ment volna. Eddig azt hittem, hogy csak egyszerűen visszahúzódó, magányos egyén, de most kiderült, hogy ennél több. Ne legyenek az Ő útjában? Sokszor hallottam már ezt másoktól, de sosem leszek képes felfogni, hogy gondolkodhatnak ilyen... önző... módon egyesek.
Viszont ha ő így gondolkodik, akkor így gondolkodik, ezt pedig tiszteletben kell tartanom. Következő mondatára viszont a jókedvem úgy száll tova, mint egy megrémült kismadár és úgy érzem, a helyét átveszi a félelem. Ugye nem az lesz a következő lépése, hogy a nyakamba szúr egy tőrt? Vagy csak túlzottan kitőr rajtam a paranoia? Oh, Chancery, uralkodj magadon, ne aggódj, ha meg akart volna ölni, már rég megtette volna! Nem akar bántani, csak félreérted, nyugodj meg!
-Viszont van eset, mikor te nyersz a másikon, de az csak veszít, te meg észre se veszed. -próbálok diszkréten rámutatni a gondolkodásmódjának egyik legnagyobb veszélyére. Akár meghallgatja, akár nem, kimondtam, és ez nekem már bőven elég... hisz régen nem mertem.
A fentiekkel ellentétben mégis úgy érzem, szimpatikus nekem a lány. Hát, mindenkinek vannak rossz szokásaik vagy hibáik, nemdebár? Nekem is vannak, akár tudok róluk, akár nem. Amúgy sem akarom őt lebeszélni semmiről, ami a lényét alkotja, a túlzott visszahúzódás kivételével... csak abban akarok továbbra is biztos lenni, hogy ismeri a veszélyeit is a természetének. Meg hát én se tudhatok mindent, és jobb óvatosnak lennie mindenkinek, szerintem.
- Mond csak , te merre tartasz éppen?
-Mármint hogy érted? -kérdezem meghökkenve, hisz a földön ülve aligha tarthatnék bármerre is. -Ha a mára gondolsz, akk majd hamarosan visszamegyek a városba. Kivettem egy olcsó szobát az egyik kis fogadóban átmenetileg.
Rápillantottam a két kis lurkóra. Álomkelő már a hátán fekszik, négy lába az égnek mered, és úgy próbálja elkapni olykor-olykor Himeko csőrét, ha az túl közel merészkedik hozzá. A játék az viszont továbbra is csak játék, és ahogy látom, még az örökké morcos vadmacska is feloldódott mostanra egy kicsit.
-Hmm? -harapok az ajkamba. Halkan bár, de azt hallottam, hogy a lány szeretett volna valamit még, de aztán meggondolta magát. -Mond csak nyugodtan. ^^ Nem harap a néni.

//Chancery//

- Igazából annyit akartam kérdezni, hogy nem lenne e gond, ha veled mennék a városba, néhány dolgot ha megmutatnál igazán örülnék. - Szólaltam meg nagyon halkan, nem akartam semmi ilyesmit kérni tőle, de senki mástól nem tudtam ilyesmit kérni.De amikor azt mondta, hogy nyugodtan mondjam el, egyszerűen kicsúszott a számon.
- Mikor indulsz?- Kérdeztem. Igazán nem akartam siettetni, csupán érdeklődésből kérdeztem. Nekem nem annyira sietős a dolgom. - Szerinted milyen céhhez érné meg csatlakozni?- Folytattam tovább...s valamiért szabadabban beszéltem. Bár úgy éreztem, hogy lassan túlzásba viszem. Nem minden mondanivalóm tetszett Chancerynek, s jobb ha nem haragítom magamra, hisz sokat segít. Így a továbbiakban inkább csendes maradtam és a kék eget figyeltem. Nem vártam , hogy válaszoljon, hisz nem hiszem , hogy egyet értene az elveimmel.
A szótlanság könnyű volt, hisz általában nem is beszélek senkivel, így nem esett nehezemre.
Hanyagul ledőltem a fűbe, s nagyon nyújtóztam. Hime hírtelen rám ugrott, ami eléggé váratlanul ért, s hasamba kucorodott. Aranyos volt, ilyet még sosem csinált, s nagyon jól esett. A valóság és a virtuális világ annyira egyforma ,de mégis más. Bárcsak egy lehetne a kettőből. Újra ezen járt az agyam, pedig még nemrég kerültem ide. Annyira itt akartam maradni.
-Miért nem maradhatunk mindig itt? Olyan csodás lenne. - Mondtam újra. Lassan biztosan elege lesz belőlem, hogy folyton ezt hajtogatom . Hisz nekem is elegem lenne, ha valaki folyton ugyan azt a nótát fújná . Nem érzem, hogy ellenszenvesen nézne rám Chancery, inkább csak próbálja megérteni fúrcsa látásmódom a világra nézve, legalább is szerintem. De mikor lennem én ilyen jó emberismerő...sosem, és soha nem is leszek. Úgyhogy bizonyára tévedek. Így újra arra vártam, hogy hátha majd ő sz7ólal meg, s én csendben maradhatok.

//Ai Hane//

-Ugyan, miért lenne gond? -a kérdésére kérdéssel válaszolok, mosolyogva, nevetve, tehát erősen érzékeltetve, hogy nyugodjon meg, én nem bánom, sőt, talán örülök is neki. A következő kérdésre viszont nem felelek azonnal, inkább nyújtózom egy nagyot, majd felpattanok a földről, mintha valami erdei manó lennék. Ez a kis pihenés idekint, a szép táj, a selymes fű és egy új ismerőssel való beszélgetés teljesen feltöltött energiával. Úgy érzem, bármi állna az utamba, csak nevetnék egyet a képébe.
-Szerintem most. -nézek a lassan lebukó nap felé. Még nem szinezte narancssárgára az eget, de sosem lehet tudni, milyen gyorsan telik az idő jó társaságban. -Este elvileg előjönnek a veszélyesebb mobok is, szóval jobb elhúzni a csíkot, mielőtt ez bekövetkezne.
-Hát, annyira nem ismerem a céheket... -vallom be nyíltan. -Személyesen csak a sajátomat, és azon keresztül a nagyot, amivel kéz-a-kézben vagyunk. A Justice League a nagyobb, és régebbi is, de ahogy tudom, az egyik barátomat is most vették fel maguk közé, ergo bárkit szívesen látnak maguk között. Az enyém, a Young Justice gyakorlatilag ugyanilyen, csak sokkal több a kezdő. A többi céhet nem ismerem, de valahol biztos vannak leírások róluk, a JL-től még szórólapot is láttam. Mondjuk ha akarsz hallani egy érdekességet... -vetek egy kis pillantást Himeko felé. -Nálunk egy tag kivételével mindenki állatidomár.
Álomkelő még vár egy kicsit, hogy visszatér-e a kis griff hozzá, majd, mikor konstatálja, hogy ez nem fog megtörténni, a gazdija meg már készülődik, ő is felkel a földről, macskásan nyújtózik párat, körbetekeri magát a lábamon, aztán kérdőn ránk néz, hogy most mégis mi van.
Hane újabb megjegyzésére csak egyetértően bólintok, tekintetem újból végigvándorol a hatalmas, zöld tájon. Odakint a valóságban vajon látnék ilyet valaha is a saját szememmel? Nem. Hiszen ott csak a városok vannak, a munka, a tanulás, a robot. Ha van valami, amiben nem gondolkodok pozitívan, akkor az az életem útjára vonatkozik leginkább.
-Igazad van. Jó lenne itt maradni...

//Chancery//

-Rendben , nekem jó, akármikor indulhatunk, s remélem tényleg nem zavarok. Ígérem meghúzom magam.- Majd hirtelen felpattantam a földről , de persze előtte Himét még lassan letessékeltem a hasamról.
- Nem biztos , hogy akarok céhtag lenni, először talán egy társra lenne majd szükségem , de még ez messze van , lesz ahogy lesz, nem sietek, hisz jó itt lenni. - Mondtam , miközben nagyot nyújtóztam.
Himekon látszott , hogy még mindig nagyon élénk, így nem volt gond, hogy indulhassunk. Persze aggódtam , hogy este nagyon kell majd figyelnem a kis virgoncra, hisz hamar elkeveredik, de majd óvatos leszek.
Csukjám erősebben lehúztam a szememre, ezzel is jelezve, hogy készen vagyok az indulásra. Nekem sem volt kedvemre megvárni az estét, s erősebb szörnyekkel szembeszállni a semmi közepén. Így kicsit talán szedni kell majd a lábunkat, de ez nem akadály.
- Akkor menjünk? Merre kell indulni?- Kicsit talán túlságosan buta kérdések ezek, de mégis nem árt ha el tudok igazolódni a környéken.
Majd vártam , hogy Chancery is összekészüljön, s válaszoljon, majd induljunk a város irányába. Én ez idő alatt kicsit rendre utasítottam Himekot, s próbáltam rávenni, hogy út közben ne szakadjon le tőlem, persze csak remélni tudtam , hogy kis játékos gondolatai ez idő alatt rám szegeződtek. De mikor mondandóm végéhez értem bólintott, amit igennek vettem , és bíztam benne, hogy mindvégig mellettem lesz. Persze abban is bíztam , hogy majd Chancery társa figyel rá egy kicsit és helyreteszi, ha elfogná túlzott játékszenvedélye.
Erőssen a céhes dolgon agyaltam , de úgy láttam jobbnak ha egy ideig még nem lépek be sehová, csak megfigyelek, s majd később döntök, hol is tudnám legjobban önmagam adni majd a játék folyamán.

//Ai Hane//

-Akkor leszek szomorú, ha meghúzod magad, akármilyen értelemben is mondod. Te sosem zavarsz engem. -mosolygok a lánykára, de természetesen nem gondoltam komolyan az első felét. Szeretném, ha valahogy elengedné magát, de ha nem képes még rá, akkor nem erőltetem. Ai Hane egyenlőre egy bimbó, egy zárt virág, ami nem nyitotta ki a szirmait, de majd megteszi, ha úgy érzi, eljött az ideje. Biztos vagyok benne. Vagy inkább, bízom benne.
Álomkelő, mikor észlelte, hogy nem egyedül megyünk, kicsit lelapította füleit, majd odalépett a griffhez és megbökte. Miután elindultunk a város felé, mutatva az utat, a macska valószínűleg úgy döntött, ő most pásztorost fog játszani, és végig a külső oldalon nyargalt, terelgetve a hiperaktív griffecskét. A sétával sem siettem, jól esett ez a kis szabadidő, és picit bánom, hogy máris vége, ám az már biztos, hogy ide, a mezőre, sokkal többet fogok jönni. Sőt, holnap talán a második és harmadik szintre is felnézek, mik találhatóak arra. Életemben először fogok teleportálni, mióta itt vagyok, huh, érdekes élmény lesz szerintem.
-Nem is kell azonnal céhbe lépni, elég akkor, ha szeretnél. -válaszolom meg közben egyik előző kérdését, majd végül rászánom magam a dologra. -Társnak meg, ha gondolod, mi állunk rendelkezésedre bármikor. Csak küldesz egy levelet és már megyünk is. -ha nem tudja, azt még hogy kell, akkor elmagyarázom neki szívesen. -És ne feledd, nehéz dolgoba soha ne vágj bele egyedül.
Eredetileg szerettem volna a barátlista-témát is felvetni, de végül meggondoltam magam. A magába zárt virág nem tudom, mennyire fogadná jó szívvel a dolgot, így egyenlőre békén hagyom, nem pofátlankodok a személyes terébe, hagyom, had bontakozzon ki magától, békésen.

//Yuichi//
Bár már megvolt a délutáni fagyizás, Yui-val is felkerekedtünk, és elindultunk vissza a cukrászdába. Még szerencse, hogy édesszájú vagyok.
-Hát az első harcra úgy került sor-Kezdtem kicsit bizonytalanul a mesélést.- Hogy az a hülye csajnak kinéző kis srác elég feltűen bámult. Én meg kicsit bepipultam rá, és addig idegeltem, hogy kénytelen volt kihívni. Egy ideig azt hittem, hogy veszteni fogok, mert már majdnem a fél életem hiányzott, és elég csúnyákat is mondott, de a végén szegényem elbotlott egy kőben, és pont én vittem be a mindent eldöntő vágást, és nyertem.
Fejeztem be nagy levegővel az első mesélést, miközben már a fagyimat kanalaztam a cukrászdában.
-A másodiknál pedig az történt, hogy a srác csak úgy minden ok nélkül, randomban kiszemelt, és csak úgy kihívott párbajozni. Bár a párbaj egy kicsit érdekesen haladt, és már majdnem megnyertem a párbajt, amikor Kiyo úgy döntött, hogy sárpárbajozzunk, és egy kicsit megleptem, mikor ruhát váltottam, és bevetettem a képességemet. Ám a végén, mikor már csak egy életét kellett elvennem, akkor adtam neki egy pofont, és így megnyertem a párbajt.-Néztem büszke arckifejezéssel Drágaságomra, és közben kivégeztem a fagyimat, és a turmixomat.
Idő közben szerelmem is elmondta hogy mire készült, és hogy várt volna, amibe én eléggé belepirultam. Kézenfogva indultunk vissza a szállásra, miközben a harcok részleteit beszéltük át újra meg újra. láttam kicsim nagyon sajnálja, hogy nem maradt ott, és nem nézte végig őket, de talán majd legközelebb.
Idő közben visszatértünk szállásunkra, és heves csókok közepette váltunk el egymástól szobám ajtajában.
Reménykedtem benn, hogy ez nem csak egy álom, ám ajkaimon égő csók, megnyugtatott. Mosollyal az arcomon hajtottam álomra a fejem.

/Én biztos vagyok benne, hogy ennek még lesz folytatása És nagyon köszönök mindent / /Záró post/

~Higurashi Sango ~

Már a síkságon vagyunk Sangoval. Eddig sétáltunk és beszélgettünk, mármint ő beszélt én meg hallgattam.
- Amúgy ha gondolod, és esetleg elfáradtál akkor fel tudunk ülni Kirara hátára. -intette le kisállatát (hát az enyémhez képest az). Mit kéne mondanom? Ránéztem hű társamra. Furcsán méregette Sangot. Mintha .. mintha meg akarná ölni. Már lépett is előre egyet nagyokat fújtatva. Elé léptem, majd megöleltem nagy fejét.
- Ne aggódj, Szierra! Nem kell megölnöd őket. Még nem .. majd még meglátjuk, mi lesz ebből a kis kalandból. -felemeltem rá a tekintetem. Még mindig Sangot és Kirarát kémlelte. Idegesnek tűnt. Miért nem nyugszik már meg?
-Nem, köszönöm, nem ülök fel Kirarára. Inkább sétálok tovább. De te felülhetsz nyugodtan. - mondtam Sangonak hátrafordítva a fejem. Visszanéztem Szierrára. Még mindig feszültnek látszik. Mi baja van? Mit kéne még neki mondanom?
-Menjetek előre, mi is mindjárt megyünk. -fordultam hátra társainkhoz. Ők elmentek előre.
-Szierra .. mi a baj? Talán valami baj van velük? Netán gyilkosok lennének? Átvernek minket? - Simogattam Tűzsárkányomat. -Szierra, figyelsz te rám egyáltalán? -léptem hátra idegesen petemtől. Mi üthetett belé? Hirtelen ellökött nagy fejével és elém állt.
-Szierra? Mi a baj? -álltam fel Szierra oldalának támaszkodva. Mikor felálltam, semmi különöset nem láttam. Petem idegesen forgatta fejét.
-In .. inkább menjünk innen Szierra. Oké? Menjünk Sangoék után. A végén még ránk támad itt valami. - elindultam. Lassan hallottam mögöttem lépkedő sárkányom lépteit is. Végre megmozdult!
-Sango!! Várjatok meg minket! - kiálktottam a lány után. Odasiettünk hozzájuk.
-Siessünk, mert .. csak siessünk! Nem akarom hogy bajod essen a petekkel együtt. Menjünk gyorsabban! -szóltam fel a lánynak, aki Kirarán ült és aggodalmasan nézett le rám. Szerintem nem értette a dolgot. Nem baj, nem kell értenie .. így is már annyi dolgot nem tud, amit talán nem is kell neki ...

~Higurashi Sango ~

Sango érdekes ötlettel állt elő. Két óriási szelet húst vett elő invertory-ából. Az egyiket Kirara elé tette, aki falánk módon rögtön megette. A másikat Szierra elé tette, megtartva a tisztes távolságot. Mélyen szemébe nézve meghajolt előtte, majd hátralépett. Láttam arcán, hogy szeretné, ha Tűzsárkányom megbízna benne egy kicsit. Szierra megnézte, mit kapott, majd visszanézve Sangora meghajtotta előtte hatalmas fejét köszönetét kinyilvánítva. Nagyon okos egy pet. Láttam rajta, hogy még gondolkodik a dolgon, meg egye, vagy ne. Ránéztem Sangora. Szomorú és kétségbeesett. Odalépve hozzá megfogtam vállát.
-Ne légy ideges! Szierra nagyon nehezen bízik meg bárkiben is. -majd visszafordultam petemhez.
Éppen engem nézett. Én halványan elmosolyodva bólintottam egyet jelezve, nyugodtan megeheti. Szierra óvatosan, mégis boldogan ette meg ajándékát.
-Köszönjük! -mondtam Sangonak, akit elnézve láttam, hogy boldog. Talán ennyire tetszene neki Tűzsárkányom? Lehet .. hirtelen Szierra jelent meg előtte. Fújt egy nagyot. Körülbelül egy méter volt közöttük. Féltem, mit tesz Szierra, de tudtam, nem bántja az engedélyem nélkül. Azt pedig még nem fogja megkapni. Még ... Tűzsárkányom lehajtotta fejét Sango elé.
-Azt várja, hogy simogasd meg! -néztem rá Sangora. Szierra még mindig lehunyt szemmel állt a lány előtt. Én elindulok Kirarával, ők meg legyenek csak barátok. Intettem egyet Kirarának, majd már sétáltunk is előre csiga tempóban. Engedelmes egy állatka. És nagyon hízelgős .. bár ez néha már idegesítő. De most elég komoly. Ránéztem a petre. Ő ezt megérezte, majd ő is rám pillantott.
-Mond, Kirara .. tényleg fel lehet ülni a hátadra? Mármint másokat is felengedsz magadra? Nem mintha akarnék rajtad utazni, csak érdekel. -hajtottam le fejem. Kicsit szégyelltem, nem akartam tolakodó lenni, csak érdekelt, hogy lehet ilyen engedelmes. Hogy rögtön mindenkivel ilyen bizalmas. Már a cukrászdában is rögtön elkezdett hízelegni. Talán tudja hogy azok vagyunk Szierrával, akik? És csak közelebb akar férkőzni hozzánk? Talán már Sangoval is "szövetkezett"? Áhh, miért gondolok ilyen dolgokra! Hozom a szokásos magamat. Visszanéztem Kirarára ... nem hinném hogy sejti. Ő inkább butus és pajkos.

~Higurashi Sango ~

Nem gondoltam .. semmit sem. Egyrészt nem számítottam az ellenfelekre. Másrészt nem gondoltam volna, hogy Sango rögtön a segítségünkre siet. Szierrával csak álltunk, míg ő és Kirara kivégezték a három vadkant. Aztán jött még két farkas. Kirarán már látszott, hogy erő hiányában van. Csak pillanatok kérdése volt, mikor változik vissza kis macskává. Ahogy gondoltam, már meg is történt. Nagymacskából sebezhető házikedvenc lett egy pillanat alatt. A két farkas csak közelített Sango és Kirara felé. Sango egy aggódó pillantást vetett rám. Már nem is gondolkodtam tovább.
- Szierra, mi jövünk! -mondtam a Tűzsárkányomnak a társaim elé állva. - Bármi történjék is, ne gyertek ide, Sango! Értetted? - néztem rá Sangora. Meg nem várva a reakcióját fordultam vissza a két fenevadhoz. Köpenyemet ledobtam a földre. Tűzpiros szoknyámat fújta a szél. Fekete-fehér pólómban elég melegem volt, főleg hogy térdig érő bőrcsizmában voltam. De ezek most csak mellékdolgok, a legfontosabb a gyilkolás.
- Fear of fire! -mosolyodtam el ördögien kezemet előre nyújtva. Egy láng jelent meg benne, amit szívemhez emelve egyesítettem testemmel. Minden porcikám tele lett piros lángcsóvákkal. Az ellenfelek kitartása felükre csökkent. Ördögi mosolyom nem múlt. Szierrára néztem, majd egy szemvillanás alatt végeztünk a kettő farkassal. De az egyik megharapta a karom .. meg is szédültem tőle. Felnevetve fordultam Sangoék felé. Testem még mindig az ördög lányáéhoz hasonlított. Tekintetem Sango szemébe mélyedt. Vigyorogva néztem a lányt. Nem tudom mi ütött belém, de éreztem, félelmet keltek benne.
- Bo.. bocsánat! -kaptam fejemhez. Megkapaszkodtam mellettem álló hű Szierrámba. Megszédültem egy pillanatra. - Mehetünk? -kérdeztem még mindg instabilul állva Sangoék előtt. Nem érdekes, úgyis mindjárt jobban leszek.
- Na akkor meh .. - de ebben a pillanatban összecsúsztak lábaim, nem tartottak meg tovább. Szierra után nyújtottam kezem, de erőm elhagyott. Nem tudtam irányítani a testem, csak zuhantam le a földre. Hosszú hajam láttam magam mellett szállni. Itt már úgy éreztem, egy álomban vagyok .. egy rémálomban ...

~Higurashi Sango~

Hol vagyok? Miért nem látok semmit? Miért csak hangfoszlányokat hallok? Nagyon fáj a fejem .. mi történt? Ki kell nyitnom a szemem, lehet, hogy bajban vagyok. Két meleg kezet érzek derekamon. Lassan nyitottam ki tűzpiros szemeimet. Alig láttam valamit, csak folt volt minden előttem. A hangok még mindig nem voltak tiszták. De valaki nagyon kiabál. Látásom egyre jobban tisztult. A hangok is egyre érthetőbbek. Érzem, hogy testemet két kar tartja. Már mindent látok rendesen. Sango lenne felettem? Mi ez az egész?
- Sango ... -néztem a lány arcát. - Hol vagyunk? -ekkor már minden világosabb lett. Hirtelen minden emlékem visszatért. Mikor végeztünk Szierrával a két farkas életével, összeestem. Mióta lehetek eszméletlen? És még mindig veszélyben vagyunk? Ekkor nedvességet éreztem arcomon. Kezemmel letöröltem azt. Csak pár csepp volt. Ujjaimon a csillogó cseppek aggasztottak. Még mindig Sango karjaiban feküdnék? És .. miért nincs rajtam a köpenyem? Sango beszél valamit, de azt még nem értem valami tisztán. Csak aggódó tekintetét néztem. Aggódna értem? Hiszen nem ... nem érdemlem meg az aggódást.
- Sango .. mik ezek a vízcseppek az arcomon? Sírtam volna? Vagy te voltál? És most hol vagyunk? - rohamoztam meg a lányt kérdéseimmel. Oldalra fordítottam fejem. Itt van Kirara és Szierra is. Ennek örülök. Visszanéztem Sangora. Megkapom a válaszokat kérdéseimre? Hogy hol vagyunk? Mik ezek a könnycseppek az arcomon? Nem tudok semmit .. miért kellett nekem elájulnom? Nem hittem volna hogy ennyire elveszi az erőm pár farkas .. de most biztonságban vagyunk? Sangonak ha baja esne, azt nem bocsátanám meg magamnak! Ezért remélem, nem váltam nagyon terhükre ...