Re: Nagy Síkság

by **Ichihara Eiichi** Vas. Szept. 07 2014, 16:03

És igazam volt! Tényleg angol! Persze, nem hang alapján gondoltam ki. Látszott rajta, hogy nem japán. Aztán elkezdtem gondolkodni. Nem kövér, tehát nem amerikai Smile

. Európai vonásai vannak. Aztán amint egy hangot is hallatott, már tudtam, hogy angol. Rengeteg angol barátom volt (van?lesz?), és tudom, milyen az akcentusuk. Angolul is tudok alapfogon. Tehát az anyanyelvén válaszoltam:
- Dehogy, remekül beszélsz japánul. Csak én ismerlek titeket úgy, mint a tenyerem - mondtam, és fújtam egyet. De rég beszéltem angolul! Justin megkérdezte, hova valósi vagyok.
- Japánban élek, a négy legnagyobb sziget egyikén, Hokkaidon - válaszoltam, de már jött is a következő kérdés - Igen, de csak ritkán, majdhogynem soha sem fogok semmit.
Én is a síkságot néztem. Éreztem, valami szőrös megy neki a kezemnek. Egy mókus! Mögötte egy sikló tekereg. Így már minden érthető.
- Gyere megvédelek, de adj érte valamit!
Elrántottam a kígyó elől a kis állatot, és elvettem a pontjait. A siklót pedig Justin kapta el. Mielőtt a társam elengedte volna a siklót, letettem a földre a mókust. Így szinte behozhatatlan előnyt szerzett.
- És te? Gyakran küldöd a virtuális menybe eme program állatvilágát?

Megjegyzés: bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam, de nem jutottam géphez Smile

.

by **Justin Taylor** Csüt. Szept. 11 2014, 19:38

- Thank you! De a te angoltudásod sem rossz. – De rég is beszélte már angolul … már nagyon hiányzott. Majdhogynem el is felejtettem o.O … pedig ez az anyanyelvem. Sokkal könnyebb volt úgy beszélgetni, hogy ki derült Ichihara is tud angolul. Mondjuk a mai világban szerintem már mindenki tud, legalább alapfokon angolul beszélni … ha már egyszer ez a hivatalos nyelv. Mondjuk ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy angol vagyok … legalább mindenhol megértenek.
Amikor először megláttam a mellettem kúszó siklót … nem értettem, hogy miért merészkedik ilyen közel hozzánk? Mi oka van rá? Aztán láttam,hogy a vadász társam fogott valamit…
- Ó! Szóval ezt kergetted. – Mondtam, majd megfogtam a siklót, hogy a kis mókus nyugodtan el tudjon menni (meg persze az sem árt, hogy pontokat kaptam érte) aztán hagytam, hogy a sikló is elkússzon. Már hiába üldözné a mókust … sikerült nagy előnyre szert tennie, most már bottal ütheti a nyomát.
- Nem igazán – Meg ráztam a fejem. – Nem nagyon akadnak játékos társak … egyedül pedig nem szívesen járok ki. – Már elég rég óta vagyunk ide bezárva … és alig vannak olyan játékosok akiket ismerek. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy ismerkedjek. Az elmúlt időben inkább azzal voltam elfoglalva, hogy szintet lépjek. A 2. szint egyáltalán nem jó … nem elég erős szint. Igaz, hogy mondták már nekem, hogy hogyha bajban vagyok csak küldjek egy pü-t … de ez olyan rossz, hogy úgy tekintenek rám, mint egy kis szintű játékosra akit pátyolgatni kell. Igazán kedves tőlük meg minden, de nem akarom, hogy mindig mások védjenek meg. Ezért lenne jó minél előbb magasabb szintre kerülnöm. És most hála az Ichiharával való vadászatomnak, még közelebb kerülhetek ehhez a célomhoz. Meg amúgy is … szerintem Ichihara egész jó fej, legalább is eddig az volt. Mondjuk elsőre mindenki a jobbik felét mutatja … de azért remélem, hogy ezzel a vadászattal nem a csak a tapasztalatom fog nőni, hanem a baráti köröm is.

Megjegyzés: Hiányzás elnézve. Wink

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Szept. 13 2014, 21:17

Hát ja. Egyedül vadászni nem túl jó. Én mondjuk gyakran elmentem egyedül. Akkor mondjuk örültem annak, hogy teljesen egyedül, egy társ visszahúzása nélkül vadászhattam. Most viszont, találtam egy jó társat. Justin rendes srácnak tűnik.
- Hát igen, az nem valami jó - mondtam. Egész jó a mai nap. Néhány ponttal közelebb kerültem a 2.szinthez. Persze, ez semmi. Azt sejtem, hogy nem én leszek az, aki kiviszi ezt a játékot, de legalább jó lenne szerves részének lenni a kijutási kísérletnek. Ha pedig egyszer kijutok... Minimum a tizedik emeletről fogom ledobni a Nerve Gear-om. De az még elég messze van.
- Justin, mit fogsz csinálni, ha kijutsz? - kérdeztem.
Mindenkinek vannak elképzelései erről. Egyesek soha többé nem játszanak videójátékokkal. Én mondjuk valószínűleg továbbra is az a gép előtt ülő típus leszek. Néhányan már egyáltalán nem látnak reményt a kijutásra. Ők öngyilkosok lettek. Ha valamire megtanított ez a játék, hát akkor arra, hogy sosem szabad feladni. Vagy végigjátszod a játékot, és a végén megnézed, hogy kik készítették ezt a pixelhalált, vagy mást sem látsz többet. Eszembe jutott az egyik barátom. Egy videójáték magazinnak írt cikkeket. Rengeteg játékot játszottunk végig együtt. Az első SAO játékosok között volt. Aztán ő is benn ragadt. Kíváncsi vagyok, ezek után milyen cikket ír majd a játékról.

by **Danee** Hétf. Szept. 15 2014, 18:51

//Hime

Úgy vigyorogtam mint akinek szószerint fülig ér a szája. Najó, talán Jokert azért nem tudnám e tekintetben lepipálni, de mint minden vízöntő-szülöttnek nekem is kivillant az inyem is a nagy mosolygás közepette.
- Bókolni? Még csak nem is mertem gondolni ilyesmire. Talán. Úgy tíznél többször mióta megláttalak újra - feleseltem vissza töretlen boldogsággal és magabiztossággal
- A vad meg egész egyszerűen elpárolgott. Rálépnék én így - emeltem magasba a bal lábam, térdben meghajlítva, mintha valamire épp fellépni készülnék fél lábbal, karjaim pedig győzelmesen emeltem a levegőbe, testépítő módjára megfeszítve bicepszeimet - dehát ha már nincs itt... - ereszkedtem vissza laza testtartásba
- Rendben drágaságom, megvárlak, megvárlak, bármire készülj is! - intettem neki nyugisan
- Majd szemmel tartom a bokrod, nehogy valami sötétben settenkedő rosszarcú állat kukkolni merjen utánad- azzal a kezeimből okulárét formázva pásztázni kezdtem a bokrot. Igazság szerint simán átláttam a javított látás képességemnek hála a bokor levelei közt nyomon követve az eseményeket
- Jóféle! - jegyeztem meg halkan magamnak
Azért persze az oda menjek, mégis inkább marajdak morális vitával jól elvoltam azon túl, amit a látvány nyújthatott
- Hmmm, látom már is készen állsz a bevetésre! Nagyon szexi! - somolyogtam elégedetten
- Oh, mi az ott! - léptem oldalt neki. A tekintetem immáron a hátát pásztázta - Csak nem egy apró kis szemtelen fehér szösz tapadt meg a fekete ruhádon! Várj csak lesöpröm!
Persze hogy nem volt ott semmilyen szösz, dehát ez részletkérdés, a lényeg hogy az ujjaim lágyan simultak végig a hátán, nem kímélve a formás popókat sem, ha már úgyis útbaestek, de azért csak visszakalandozott a tenyerem a derekára. S mint akik rég jó ismerősök, úgy vontam magam mellé a derekánál fogva, ha nem ellenkezett.
- Forduljunk! - igazán nem kellene megerőltetnem magam, ha már súlyemelésre rápazaroltam egy fontos pontot, hogy a magam ritmusa szerint magam mellett forgassam őt is körbe
- Ott! - mutattam előre amerre szarvasok legelésztek békésen, mit sem törődve távoli jelenlétünkkel. Kis időre elengedve újdonsült, el se veszett barátnémat, a vadászíjba kapaszkodtam, a nyilam meg hamarost az egyik szarvasba
- Na így kell ezt csinálni! Megpróbálod te is ezzel? - nyújottam készséggel a vadász fegyverem

//szarvas

by **Hime** Pént. Szept. 26 2014, 18:30

Valahogy már abban a percben érzékeltem, hogy ez nem is lesz olyan jó ötlet, amikor felvettem azt a ruhát. Hisz egy pasival van dolgom. És kezdtem azt érezni, hogy milyen is az, ha egy pasi nem tud értelmesen gondolkodni, és az a bizonyos testrésze vezesse a cselekedeteit. És lám ez is megtörtént. Ugyanis amint elő jöttem a bokor mögül Danee egy kis szöszt vált látni a ruhámon, aminek hatására elég szépen végigsimította a hátam, majd a seggem is. Majd ha ez még nem lett volna elég neki a derekamnál fogva a másik irányba is fordított, és csak akkor engedett el, amikor egy csapat szarvast láttunk meg, és ahhoz, hogy az íjával lőni tudjon el kellett engedni. Ha most nagyon ideges lennék, akkor srác egy erőteljesen nagy pofonnak lenne kis gazdája, főleg hogy azóta a bizonyos férfi óta senkinek nem engedem, hogy bármilyen módon közeledjen hozzám.
- Nem gondolja az úrfi, hogy egy kissé pimasznak tetszik lenni?- Kérdeztem tőle poénosabb hangnemben.
- És köszönöm, az íjat nem kérem. De tudod mit? megmutatom, hogy ezt hogy is kell.- Mutattam egy magányosan sétáló hiúz felé.
- Hollow.- Suttogtam magam elé, majd támadó állásból neki lendültem, és a hiúz csak annyit vett észre, hogy három ugyanolyan ruhába öltözött ugyanúgy kinéző hölgyemény rohan felé halkan, mint a kisegér. És a következő pillanatban a hiúz helyén már csak egy pixelhalmaz volt.
- Látod, az ilyen egyszerű.- Fordultam a fiú felé mosolyogva.

Hiúz Smile

/sorry a rövidségért, de el vok havazva, és hogy tudjunk haladni mindenképp írni akartam./

by **Justin Taylor** Szomb. Szept. 27 2014, 15:41

„Mit fogsz csinálni ha kijutsz?” Amióta bent ragadtunk ez az első alkalom, hogy valaki ilyet kérdez tőlem. Most Ichiharának sikerült kifognia rajtam. oO” Eddig még nem is gondolkoztam azon, hogy mit fogok csinálni akkor ha kijutok innen. Egészen eddig azon voltam, hogy minél jobb legyek, de nem igazán azért, hogy kijuthassak hanem mert egy rész szerettem volna többiekkel tartani az iramot … másrészt pedig, hogy megtudjam magam védeni ne mindig másoknak kelljen ugrania ha valami baj van. Oké ... kedvesek meg minden, hogy felajánlották a segítségüket,de ez így nekem azért egy kicsit kellemetlen, mert így olyan minthogyha mindenkinek engem kellene pesztrálni mint egy kis csecsemőt. Valamit azonban mondanom kell. Már így is elég hosszú ideje vagyok csöndben.
- Hűha. Hát igazából ezen még nem nagyon gondolkodtam. Egészen eddig csak arra koncentráltam, hogy ne halljak meg ebben a gyilkos játékban. Igazából már nagyjából beletörődtem, hogy talán soha többet nem jutok ki. – Itt egy pillanatra elhallgattam, felnéztem az egére, hogy nyerjek mér egy kis gondolkodási időt, majd visszafordultam Ichihara felé. – De … ha valaha is kijutok innen akkor szerintem, továbbra is az leszek aki voltam. Illetve … lenne még egykét dolog amit ha egyszer kijutok akkor rendbe kell majd hoznom. – Igen. Szerinte ez lenne. Ugyanaz maradnék mint aki voltam és igyekeznék rendbe hozni a dolgaimat Szophieval.
- És te mit csinálsz majd, ha kijutsz?

/Ezer bocs a késésért és a szószámért is, de betegen nem volt erőm írni. Majd most remélhetőleg gyorsabb leszek. Very Happy

/

by **Ichihara Eiichi** Csüt. Okt. 02 2014, 19:59

A kijutás. Olyan messze van, de én máris azon agyalok mit csinálok, ha végre kint leszek. Rengeteg dolgon elgondolkodtam. Ez a játék megváltoztatott. Már nem leszek az az ember, aki voltam. Ez biztos. Elgondolkodtam azon, amit Justin mondott. Rendbe szeretné hozni a dolgait. Vajon mit takarhat ez? Persze, gondolom nem azt, hogy a srác egy tömeggyilkos, és szeretné ezt megváltoztatni Smile

. Valószínűleg, egy valakivel elrontott kapcsolatot szeretne rendbe hozni.
- Én is sokat fogok változtatni az életemen, ha kijuttok. Kevesebbet ülök majd a gép előtt, az biztos. És, szerintem érdemes ezen elgondolkodni. Hiszen, aki már ezt fontolgatja, mindent bele fog adni, hogy valóra is váltsa - mondtam, és felálltam. Megmozgattam kicsit a tagjaim. Minden alapja az önbizalom, ez alapszabály. Az én szabálykönyvemben legalábbis az első helyeken van.
Az ég felé mutattam.
- Márpedig egyszer kijutok! - mondtam, Justinhoz fordultam: - de az még nem most lesz.
Felé nyújtottam a jobb kezem. Indulnunk kell tovább vadászni. Kell még az az XP. Fejlődnöm kell ahhoz, hogy végre hajtsam azt, amit akarok. Ki akarok jutni. Minél hamarabb, annál jobb.

/semmi baj. A múltkor meg én nem írtam sokáig/

by **Danee** Hétf. Okt. 06 2014, 20:11

Mesterien működött a technikám, nem hiába vagyok 6 csillagos nőcsábász vagy mi fene. Tessék, látszik rajta, hogy totál elalélt tőlem! Kész, vége, neki annyi, innen már nincs visszaút számára. Láthatóan teljesen a férfias kisugárzásom hatalmába került, s rabláncáról már soha le nem válhat.
De hát, miért is tenné, hiszen én magam vagyok a született Adonisz, a férfi mintakép, a legesleg!
Igazán szerencsés, hogy most épp az én társaságomat élvezheti, az én ölelésemben érezheti eme pátoszt. Irigylem is kicsit, amiért az én társaságomban időzhet! Bárcsak én is azt tehetném!
- Ümmm... - vakartam meg az államat - Nem! - jelentettem ki kisvártatva, röviden
- Úgy gondolom, hogy rendkívüli módon vagyok pimasz! - adtam meg a hosszabb választ mély meggyőződéssel, bólintva, de aztán már mosolyra is kunkorodott a szám, nem sokáig tudom adni a komoly ábrázatot
- Meg kell, hogy mondjam, hogy kegyed jelenléte igazán inspirálóan hat a komiszabb énemre! Ezt igazán kevesen tudják elérni nálam, és mindig igen-igen hálás leszek, ha ilyen kedvemre való társaságot sodor felém a Sors! - intettem az ég felé a mondatom végén - Nem igaz, Kayaba? - felfele pillantva tettem hozzá, kicsit halkabban, de ugyanolyan cserfesen
- Nem? - kérdeztem vissza, az íjamat visszahúzva, mint akinek lekicsinyelték a segítségére nyújtott nagybecsű ajándékát
Forgattam a vadászholmit, hogy mi lehet vele a baj, hümmögtem is, méregetve hosszát, végit, szám széle is valamiképp lehorgadt a mustrálás közben
- No, lássuk! - biztattam, ha már másképp megy neki, hát igazán kíváncsi lettem, hogyan
Meghökkenve láttam, hogy a semmiből 2 szakasztott egyforma Hime jelent meg, talán ikerhúgai... nem tudhatom, de miközben ő becserkészte a Hiúzt, én is képzeletben hasonlót műveltem hármukkal egy sokkalta puhább terepen.
Párnák közt megfáradva.
- Fú, igazán látványos! - üdvözöltem őket, ahogy visszaértek
- Ők az ikertestvéreid? Eddig nem is vettem észre, hogy ők is a közelben vannak!
- Mindenesetre, üdvözletem a hölgyeknek! - hajoltam meg, a egyik csuklómmal elegánsan körözve magam elött a levegőben, ahogy még a reneszánsz korabeliek tették azt
- Ki üdvözölhetek Önökben? - szenteltem egy-egy pillantást az ikreknek

by **Justin Taylor** Szer. Okt. 08 2014, 17:32

Igazán csodálatra méltó volt Ichihara elszántsága. Ebből a világból való kijutás még annyira messze van … és nem is biztos, hogy ő vagy én egyáltalán életben maradunk addig ameddig ez bekövetkezik. De ő még is el határozta, hogy már pedig ő ott lesz azok között akik kijutnak. Mondjuk ha jobban bele gondolok akkor még a kezdetek kezdetén én is ezt szerettem volna … minden áron kijutni. persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy most már annyira tetszik ide bent, hogy legszívesebben itt is maradnék örökre … hanem egyszerűen csak rá kellett jönnöm arra, hogy nem biztos, hogy ki fogok jutni. Nagy a valószínűsége annak, hogy itt fogok meghalni. És ezt sajnos ha tetszik hanem el kell fogadnom. Ichihara felém nyújtotta kezét, amit én örömmel vettem és meg fogtam azt, majd miután felhúzott a földről el indultunk újabb vadak után kutatva.
A következő áldozatomra nem kellett sokáig várni. Szerencsére nem igazán törte magát, hogy valami biztonságos helyet találhasson magának az erdőben. Ugyanis a lehető legfeltűnőbb helyen, egy az erdő legszélén található bokor előtt feküdt egy róka. Éppen az igazak álmát aludta … nem úgy nézett ki mint aki bármire is felébredne. Így hát fogtam magam mindenféle lopakodás vagy elővigyázatosság nélkül, oda mentem a rókához, megsimogattam a hátát meg vártam míg megkapom a pontokat, majd mint aki jól végezte a dolgát vissza battyogtam Ichiharához.
- Ez könnyű volt. – Mondtam és be dobtam egy Jus kacsintós mosolyt. Wink

by **Hime** Szomb. Okt. 11 2014, 17:42

/Danee/

Nevetve néztem a meghökkent fiúra, aki most is poénos, mint mindig. De hogy az ikertestvéreimnek nézni őket. Ezek szerint nem hallotta meg a varázsszót. Vicces szitu. De ha most megszólalok, akkor lebukok, de egye fene. Hisz ez csak egy kis haveri vadászgatás semmi több. Legalábbis számomra egyenlőre ennyiről szól. és ki tudja, hogy mi lesz belőle. de az tuti hogy nem kapcsolat. hisz még nem vagyok felkészülve ilyesmire.
- Ez a képességem, és ők a klónjaim. Három körig maradnak mellettem, és eléggé hasznosak, ha az ellenfél megtévesztéséről van szó. Főleg, ha pasi az illető.- Néztem kicsit kihívóbban Danee-ra. - Reménykedtem benne, hogy nem követek el túl nagy butaságot azzal, hogy elárultam neki a képességem, de most már mindegy. Így is úgy is meg kellett szólalnom. Hisz a klónjaim erre képtelenek. Ők tényleg csak elterelésre szolgálnak. De arra nagyon is jók.
- És te mi jót csinálsz mostanság, azon kívül, hogy kora hajnalban vadászgatsz?- Kérdeztem Danee-tól. Úgy gondoltam, hogy egy kicsit fel kéne pörgetni a beszélgetést, hisz a csalóka hajnalt lassan felváltja a reményteli reggel, amiben újra életre kel a világ, és amikor felélénkülnek a játékosok is, és ki tudja, hogy neki van-e valami dolga a nap folyamán. pedig ez a pár szó, ez a kis beszélgetés most jól esik, hisz így végre nem vagyok egyedül. Nem csak az üres falakat nézem a fogadóban, nem a vadak hadát bámulom az egyébként üres mezőkön. De ki tudja meddig fog tartani ez a pillanat, meddig fog itt maradni. És ki tudja, hogy nem járok-e vele is úgy, mint Shukakuval és Timidussal, hogy pár elrontott mondat, pár meggondolatlan szó, és sikerült őket elüldöznöm. De nem tehetek róla, mert én sajnos ilyen vagyok.

by **Ichihara Eiichi** Szer. Okt. 15 2014, 21:05

Felhúztam Justint a földről.Hm, nehezebb a srác, mint hittem. Nem tűnt túl izmosnak, de kövér sem volt, így meglepett, hogy ilyen súlyú. No, de mindegy. Tovább indultunk. Az erdőt vettük célba. Elkezdtem jobbra balra nézni, hátha megpillantok valamit. A fák között csak néha egy-egy szarvas bukkant fel, de tovább is ment, amilyen gyorsan tudott. Mikor vissza akartam nézni társamra, már nem volt mellettem. Szertenéztem, és sikerült megtalálnom. Jus egy alvó vadászhoz közeledett. A lompos farkú, vörös tolvaj becsukott szemmel, semmi neszt sem csinálva aludt. Nem sokszor mondom ezt, de be kell vallanom, a halkan szuszogó szőrgombolyag nagyon aranyos volt. Előhívtam a menüm, és csináltam róla egy képernyőmentést (videójátékokban így hívják, ha lefotóznak egy adott dolgot, mivel ekkor a képernyőn lévő dolgokat lefényképezi a játék, és elmenti a könyvtárába). A fiú halkan odaosont, és megsimogatta a rókát. Szerencsés. Mivel egy, a valóságban nem lehet rókát simogatni, mert terjesztik a veszetséget, kettő, ilyen aranyos módon pontokat szerezni ritka alkalom. Ahogy a szundító róka is az. Be kell vallani, ebben a játékban sokszor csak kardal lehet pontokat kapni. Justin, szépen komótosan vissza ballagott hozzám.
- Egyetértek - mosolyogtam - és, ha szabad megkérdeznem: van házi állatod?
Közben Jus mögé tévedt a szemem. Egy menyét mászott elő kicsiny üregéből, és két lábra ágaskodva tekintett szét.
- "Hát, ajándék pontnak ne nézd a fogát - gondoltam, és oda sétáltam a menyéthez. Megpróbált elfutni, de gyorsan elkaptam a lábát, és elvettem a pontjait. Majd vissza sétáltam társamhoz.

by **Justin Taylor** Pént. Okt. 24 2014, 15:25

Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam … elvégre nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy úgy vadásszon le egy rókát, hogy az alszik és csak elég legyen oda menni és megsimogatni. Ahogyan a róka felé közelítettem észrevettem, hogy Ichihara éppen arra készül, hogy lefényképezze ezt a hihetetlenül aranyos rókát. És hát persze ki lennék én, hogy ha ilyenkor nem ugranék bele a képbe és nem pózolnék a kamerának. Rolling Eyes

Azonban ha jól hallottam akkor Ichihara több képet is csinált, szóval remélhetőleg lett egy olyan kép is amibe nem trollkodtam bele és normális. Miután megkaptam a pontokat a rókától, mint aki jól végezte dolgát vissza sétáltam társamhoz.
- Mármint, hogy itt ebben a világban van-e állatom vagy a kintiben? Mondjuk tök mindegy, mert mindkét világban van. – Fel nevettem, majd tovább folytattam. – A kinti világban van egy szép Fríz lovam, Diablo. És itt ebben a világban is van egy lovam … vagy is jobban mondva egy pónim, Arni.
Ezután Ichiharára is rá mosolygott a szerencse, ugyan is a hátam mögött ő is megpillantott egy szintén viszonylag könnyen el kapható vadat. Egy menyétet. Gyorsan oda ment az állathoz el kapta a lábát, elszívta a pontokat, majd visszatért hozzám.
Fel néztem az égre. Ahogy itt vadásztunk a síkságon észre sem vettem, hogy mennyire el járt az idő. Lassan be esteledik, de én még szeretnék minél több vadat el kapni. Meg kell, hogy mondjam, amikor legelőször megláttam Ichiharát nem igazán volt szimpatikus,de kellmesen csalódtam. Vajon ő is ezt gondolja? És … vajon ha ennek a vadászatnak vége lesz akkor utána is fogunk találkozni?
- Egyébként Ichihara … te szeretsz lovagolni? És neked van házi állatod?

by **Danee** Szomb. Okt. 25 2014, 20:15

- Klónjaid? - néztem fel a meghajlásból értetlenül
Ide-oda járt a tekintetem hármuk közt, de a sokktól még az állam is majdnem leesett. Nem akaródzott működnie az agyamnak se. Hogy is foghattam volna fel még akár ennek az egyszerű mondatnak is az értelmét rögtön
- Mármint, hogy ők... - mutattam rájuk ujjal - ők... ők nem... nem igazi... - nehéz volt megemészteni. Tényleg szakasztott egyformák voltak mindhárman. Sokkal hihetőbb lett volna számomra, ha tényleg az derül ki, hogy a tesói
- Vá... várjunk... várjunk csak! - hebegtem zavaromban. Lassan a helyükre kerültek a szavak és a mondat elemeiből végre jelentést is kicsikartam a döbbenet ködét lassan odébb terelve
- Azt mondtad, ez a képességed? - tadam! - Ők a képességeid része? Nem is igaziak? - pedig annyira megörültem, az édes négyes gondolatától
- Csak kivetülések? - s mivel nehezemre esett csak Hime mondandójára támaszkodni hát karon ragadtam az egyik klónt, meg rögtön landolt a másik tenyerem a mellén is. Nem is tudom, hogy tudatos volt-e a mozdulat, hogy tényleg ott akartam-e megérinteni, csak mikor már megtettem, tudatosult bennem, hogy mi történt. Sietve vettem el a kezem:
- Bocsánat - fordultam bűnbánó arccal az igazi Hime felé, vagyis a három közül ahhoz, akit annak hittem, s aki beszélt is
- Nem akartam - kaptam a bűnös tenyeret a másik kezembe - Azt hittem...
Önkéntelenül is masszírozni kezdtem a tenyerem. Idejét se tudom, mikor tapintottam ilyen intim helyen utoljára egy lányt
- Érezted? - motyogtam lehajtott fejjel, csak úgy jött a gondolat, s már a számon volt. Éreztem, hogy elönt a pír - Mármint... - néztem pillanatra a mellére jelzésként, hogy ne kelljen szavakba öntenem
- Én? Hát... ööö... Már hajnal van? Ez már az? - néztem szét furcsállva - észre se vettem, hogy már... Este nekiindultam sétálni meg nosztalgiázni és... ezek szerint...
Nem is tudom, hogy nem tűnt fel, hogy rámborul a sötétség meg a csillagok, aztán újra világosodik. Jól elmerülhettem az emlékekben
- Elakadtam a fejlődésben, kicsit meguntam az egészet, inkább lejöttem ide, az első szintre, ahol mindenki elkezdte... a régi céh, meg a céhtársak...
- Már van új céhem, de akikkel alapítottuk... ők se igazán aktívak... Lancer felszívódott, nem tudom miért, pedig olyan lelkes volt. Katha pedig... nos ő... - néztem félre - azt hiszem ő első perctől fogva félgőzzel csinált mindent... nem mintha én nem azt tenném épp
- Mond csak nincs kedved beállni? - vetettem fel a hirtelen jött öltelet

by **Ichihara Eiichi** Szomb. Okt. 25 2014, 22:08

Trollkodó! Beleugrott a jó kis screenshotaimba! Szakadékba lökni, mert így jó képeim lettek Very Happy

Végre olyan kép, amelyeken új arc is van! Mert eddig csak haverjaimról csináltam képeket, miközben éppen harcoltunk valami ellen. Ez pedig csak egy lépést követelt meg tőlem. Előhívtam a menüm, és elküldtem egy barátmeghívót Justinnak. Jó fej a srác. Ha kijutok, bejelölöm Steamon is, és megosztom vele a játékkönyvtáram, hogy tudjunk együtt játszani a klasszikusokon. Persze, remélem, hogy tényleg érdeklik a játékok, és nem csak azért vette meg a SAOt, mert ilyen forradalmi technikájú. Kellenek az új barátok. Hiszen, ha már nem jutunk ki, legalább kellemesen legyünk el ebben a játékban egymás mellett. Ahogy a fiú elmondta, valószínű, hogy nagy lóbarát. És piszok gazdag! Ami pedig ennél is fontosabb, hogy nem nagyon tudom, milyen az a Fríz ló. Nekem mindegyik egy forma. De ha már Diablo a paci neve, akkor egy két infó:
- Mivel okleveles videójáték nyüvő vagyok, elmondom, hogy a Diablo egy rendkívül jó szerepjáték címe is volt. Régebbi barátaimmal heteket töltöttünk vele - mondtam.
Jus megkérdezte, szeretek-e lovagolni, és van-e házi állatom.
- Nincs házi állatom. Viccelsz? Emeletes házban lakom, tehát nagyobb kutya kizárva, a kissebbeket meg nem kedvelem. A macskákat sem. Lovagolni pedig? Hááát... nem nagyon volt alkalmam lóra ülni. Tehát, nem tudom, milyen az.

by **Justin Taylor** Hétf. Okt. 27 2014, 19:57

Remélem, hogy Ichiharának azért lett egy-két jó képe is és nem szúrtam el neki az összeset. Ha pedig még is akkor legalább lett egy csomó jó képe … rólam. Very Happy

Hiszen amin én amelyik fotón szerepelek az rossz nem lehet. Razz

Oda sétáltam Ichihara mellé.
- Na – A vállára támasztottam a kezemet és úgy folytattam. - Hadd lám azokat a képeket.
Nagy Síkság - Page 15 Fadiz7

A következő pillanatban kaptam egy értesítést … még hozzá egy barátmeghívót, amit Ichihara küldött.
- Ohh … Zavarba gyüttem. Very Happy

– Mondtam, majd gyorsan el fogadtam a felkérést. Ichihara jó fej … legalább is eddig én úgy vettem észre. Örülök, hogy véletlenül pont össze futottunk a síkságon és, hogy még most is együtt vadászhatunk.
Ez után fel jött egy új egyáltalán nem ide illő téma … a házi állatok. Nem tudom, hogy Ichiharának, hogy jutott az eszébe. Amikor mondtam neki, hogy Fríz lovam van tudom, hogy nem akart szándékosan pofákat vágni, de azért látszott rajta, hogy halovány lila gőze sincsen arról, hogy milyen is a Fríz ló. De nem hibáztatom érte, sokan nem ismerik a lovak fajtáit … meg találkoztam már rosszabb reakciókkal is szóval ez övé azokhoz képest semmi. Sőt szerintem ő még többet is konyít hozzá mint egyesek. xD
- Tudom, az egyik haverom nagy Diablo őrült volt. Éjjel-nappal azon lógott. – El is felejtettem már, hogy Dorian mennyit nyomkodta ezt a Diablo nevű játékot. Már nem is volt magánélete a játéknak szentelte mindegyes percét. Nem mozdult ki otthonról és amikor át mentem hozzájuk akkor is azt nézhettem, hogy hogyan játszik. amikor meg megpróbáltam el rángatni a gép elől akkor már majdhogynem megölt azért, hogy mit képzelek magamról, hogy fő kegyelmét el merészelem rángatni egy kicsit a monitor elől, hogy visszazökkenjen egy kicsit a normális VALÓDI életbe. A végén már addig fajult el a dolog, hogy még enni sem járt ki a konyhába hanem a szobájába hozatta be az anyjával az ebédjét é nem aludt semmit. Hogy most mi van vele nem tudom, mert amikor beléptem a SAO-ba még akkor is ez az állapot állt fen … de azóta már sok idő eltelt. Ki tudja. >.>
- A kisebb termetű kutyákat én sem nagyon kedvelem. A macskákat meg … nem nyilatkozom. >.< Akkor ha volna kedved egyszer majd el mehetnének együtt lovagolni és akkor kipróbálhatod, hogy milyen. Mondjuk igaz, hogy itt még nekem sincsen túl nagy lovaglás jártasságom de … persze nem kötelező csak akkor ha szeretnéd. ^^ - Miközben vártam Ichihara válaszát föl tekintettem az égre. 6 óra lehetett talán … lassan már beesteledik. Azért szeretnék még maradni, ha más nem legalább egy vadat el kapni, de felőlem még tarthatna ez a vadászat egész este. Csak hát … habár ahogy el nézem/néztem Ichiharát biztos nem jelentene neki túl nagy terhet ha egész este vadászni kellene … vagy kt-z ni vagy bármi mást csinálni. Na mind1 ezt majd az idő eldönti.

by **Hime** Kedd Okt. 28 2014, 11:52

/Danee/

Mulatságos volt látni, ahogy Danee próbálja felfogni, hogy a két klónom valójában csak a képességem részei.
- Nem teljesen illúziók, de nem is igaziak. Csak három körig vannak mellettem, illetve addig, amíg el nem fogy a hp-juk, ha ők sebződnek helyettem. Ez a képesség a küzdőtéren is hasznos tud lenni, és a boss harcoknál is.- Mosolyogtam rá a fiúra.
- És nem, ők nem éreznek, és én sem érzem azt, amit esetleg érezhetnek. Nem tudnak beszélni, és nem tudnak gondolkodni. Azt csinálják, amire én utasítom őket gondolatban. Sajnos most még nem tudnak sebezni se, de ha végre meg tudom csinálni a következő képességem, akkor egy krit sebzést szeretnék betenni.- Néztem rá a fiúra.
Ám ő kicsit elmerült a gondolataiba. A régi céhét emlegette, és azt, hogy alapított egy újat is. Én sajnos nem sokáig élvezhettem a céh nyújtotta örömöket.
- Szívesen csatlakoznék hozzátok. Mosolyogtam rá. Úgyis céh nélkül vagyok. Sajnos a régi céhem tagjai meghaltak. És lehet hogy vagy velük haltam volna én is, vagy meg tudtam volna menteni őket, ki tudja. Minden esetre ez abban az időben volt, mikor én kipróbáltam egy időre a remete életet. Bár erre volt egy minimális okom. De ez már a múlt. Nekem most a jövőre kell koncentrálnom, mivel megfogadtam, hogy ha tudok, akkor segítek annak, aki kéri.- Néztem rá kissé komolyabb arccal Daneera.
- És igen, kicsit csalóka az ember idő érzéke, ha elmerül a múlt, a nosztalgia tengerében. És bár néha olyankor veszélyes vizeken evezünk, mégis néha jól eső érzés megmártózni benne, hisz erőt adhat a jövőbeni harcainkhoz.

by **Danee** Csüt. Nov. 13 2014, 23:16

- Aha-aha - hajtogattam bólogatva, ahogy Hime apránként elmagyarázta a klónjainak mibenlétét és működését
- Nagyon érdekes - és tényleg, kivételesen nem a cinizmus szólalt meg belőlem, élveztem hallgatni a kiselőadást, meg persze a téma sem volt éppen középszerű
- Kár... - vettem közben, mikor kiderült, hogy Hime semmit sem érzett az egyik klónját ért tapintásomból - Lehet tudnának mesélni ezt-azt - hintettem el a gondolat magvát, s tettem mindezt könnyed határozottsággal, de a pimasz mosoly mégis ott bujkált az ajkam szélén
- De úgy biztos hasznos kis teremtményekké válnának. Gondolkoztál már más... hogy is mondjam felhasználási módokon?
Aztán szóba hoztam a céhet, a régit és az újat, és alig hogy pedzegetni kezdtem volna a csatlakozás témát, rögtön harapott rá
- Oh, igen? - lepődtem meg őszintén. Nem vártam ilyen gyors és pozitív eredményt. Ennyire nem lehet jó a meggyőző képességem, vagy mégis?
- Részvétem - sütöttem le együtt érzően a szemem - Biztos nem lehetett könnyű...
- Hát, a segítő kezeket mindig szívesen várjuk! - mosolyogtam vissza én is Himére
- De talán úgy illik, ha kicsit beszéljek a céhről, mert van pár egyedi elv, például, ha szeretnél te is képviselheted a céhet, egészen míg más jelentkező fel nem tűnik. Bármikor lehetsz céhvezér, viselheted a titulust, és eljárhatsz a céhes ügyekben! A tagoknak van vétójoguk új tag felvételénél, de közös akarattal el is lehet távolítani tagot, nincs kötelező hozzájárulás, vörösöket - mutattam az indikátorom felé - csak kivételes esetben veszünk fel, de annak is le van írva a szabálya és körülménye. Ja, és van egy minimális tapasztalati küszöb, de téged látva erről már kár is beszélni, hiszen profinak tűnsz! - villantottam rá a egy elismerő mosolyt
Mindeközben ahogy sétafikáltam Hime körül és mellett, egyszer csak valami faágra léptem ami sziszegve elevenedett meg a cipőm talpa alatt
- Mi a mennykő? Kayabára mondom, meg ijedtem! - kaptam el a lábam, a sikló koma meg méltatlankodva iszkolt minél távolabb
- Szóval, ha nem gond, szívesen hallanék még rólad ezt-azt, ha komolyan gondolod, hogy szeretnél tagja lenni a céhemnek! Például, hogy lettél lovag, hogy esett erre a kasztra a választásod? És milyen egy lány szemszögéből ez a játék? Meg nem tudom, ha van valami amiről szívesen mesélnél... én nagyon kíváncsi lélek vagyok! - öltöttem rá a nyelvem hegyét játékosan, s izgatottságom még az arcomra is kiült egy nagy mosoly formájában a nagyra táguló pupillák alant

//sikló

by **Ichihara Eiichi** Szer. Nov. 19 2014, 17:58

// Justinnak, akinek végre van időm írni Smile

//

Jó képeim lettek, még akkor is, ha néhánynak a nagy részét Jus foglalta el. - Előhoztam a képeket a menümbe, és a fiú elé toltam.
- Remélem, látod rajtuk, van tehetségem a fotózáshoz - mondtam félmosollyal. Justin elfogadta a barátfelkérőm, így gyarapítva a barátlistám csekély számát. Jó tudni, hogy a játék nincs tele lúzerekkel. Ki mondtam, tessék. Rengetegen vannak, akik csak azért vették meg a játékot mert "benne lehetnek", amúgy meg a szórakoztató ipar eme fajához közel sem szagoltak. - - Az eléggé egészségtelen dolog, még szerintem is. És nem is értem, pedig a Diablo nem is annyira jó játék - feleltem.
Justin azt mondta, hogy egyszer elmehetnék hozzá, és lovagolhatnánk egy kicsit. Nem nagyon tudtam mit felelni.
- Akkor ti aztán tudtok élni, ha telik lóra Smile

. És van ebben egy kis baj, ami nem is kicsi: két kontinens választ el minket egymástól. Jó lenne, de érted - mondtam. Már majdnem egy napja kint vagyunk. Majdnem, még két óra, és tényleg egy napja.
- Justin, van programod estére? - kérdeztem. Ha nem, akkor éjszakai vadászat.

by **Justin Taylor** Hétf. Dec. 01 2014, 18:48

Ichihara elém tolta a képeket. Ahhoz képest, hogy az összes pózom spontán jött egész jó képek lettek belőle. Very Happy

Legalább lesznek emlékek amiken majd lehet röhögni. Very Happy

- Igen látom. De azért remélem te is látod a képeken … hogy azért a modell sem volt rossz. Rolling Eyes

Amikor megkérdeztem Ichiharát teljesen el felejtettem, hogy milyen távol lakunk egymástól. Hiszen itt ebben a játékban is együtt vagyok most vele és ő is japánul beszél meg én is … azt hiszem egy pillanatra én is azt hittem, hogy japánban élek vagy mi. Sajnos szép lassan kezdem el veszteni az angol tudásomat és az angol kultúrát is kezdem el felejteni. Ez van ha az ember sok időt tölt egy olyan helyen ahol mindenki idegen nyelven beszél. Remélem, hogy azért majd amikor kiszabadulok nem kell majd angol nyelvtanfolyamokra járnom, hogy ismét el sajátíthassam anyanyelvemet. oO
- Milyen igaz. – Mondtam miközben a kezemmel fejemhez kaptam. – Teljesen ki ment a fejemből, hogy „kicsit” messze lakunk egymástól.
- Nem nincsen semmi program ma estére. Gondolom csak hazamennék és néznék ki a fejemből. Szóval, ha gondolod akkor este is vadászhatunk. – Mondtam mosollyal az arcomon. Jó volt Ichiharával vadászni. Lehet, hogy egy kicsit sokszor mondom, de ez az igazság. (Kérném ezt nem félre érteni, ha lehet. >.<) Jó végre egy férfi társammal is játszani nem pedig egy folytában csak lányokkal lenni. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem jó ha az embereknek vannak lány barátai, de azért még is … a lányok eléggé pletykásak és hisztisek. Engem személy szerint ez mondjuk annyira már nem zavar, de jó végre egy férfi társammal vadászni akivel olyan dolgokról is lehet beszélni amivel a lányokkal nem, mert nem értenek hozzá vagy nem érdekli őket.>.<

/Nah … végre nekem is volt időm írni neked. Bocs, hogy késtem. Sumimasen. Crying or Very sad

/

by **Szophie** Vas. Jan. 18 2015, 18:59

/Graceful/

Lassan lenyugodtam, és értelmet nyert a rengeteg kusza gondolat, az értelmetlen cselekvés. Habár most sem igazán emlékeztem, hogy mit csináltam egész reggel, de legalább a pillanatnyi állapotban rendben voltam. Nem mondom, hogy vidáman, érzésekkel telve. Továbbra sem akartam senkit sem látni. Még Reyt sem, akit egy kósza pillanatban ismertem meg, még Ayanit sem, ki részben osztozik állapotomon. Tachibanát sem. Hinarit sem. Senkit. Még a saját petemet sem! De Vezér a nyomomban járt, akármit is csináltam, akárhogy dühöngtem, vagy kiabáltam vele - mert megtörtént. Hogy mikor, fogalmam sincs. De a tényre emlékszem.
Így hát nyeltem egy nagyot, miközben újra ott idegesített a nyomomban kódorgó farkas. Bosszankodtam miatta. Rettenet szükségem lett volna rá, hogy ne halljam minden egyes lépésemet visszhangozni magam mögött. De képtelenség lerázni, lehetetlen.
Most arra a nyomorult céhre kellett koncentrálnom. Minden egyes tagját szépen lassan kivégezték.. És most mégis.. Mégis halott a barátom! Pedig csak kevés maradhatott életben közülük.. Vagy csak egy. És hogy mi volt az indokuk? Fogalmam sincs. Puszta gyűlölet az indikátor iránt? Ugyan már..! Nevetséges! Mintha jobbak lennének.. Hát nem ugyanazt tették? Öltek! Még ha találtak rá magyarázatot az indikátorban, akkor is..! Én is megtettem, pedig senki sem mondaná meg, mert senki sem tud róla.. Talán csak Hinari. Ez bosszantó.. Hogy egyes emberek micsoda áleszmék mögé temetkeznek! Érzések.. Nevetséges!
Úgy trappoltam végig a köveken, hogy észre sem vettem, mikor kiértem a város biztonságos övezetéből, ki a természetbe.. Csak egy valamire tudtam mindvégig gondolni: Hazugság! Maguknak hazudtak. Még hogy jó cselekedet.. Mese!
Arra gondoltak, hogy tőlem elvettek valakit, aki fontos? Gondolt valaki rám? Persze, hogy nem. Hát nekem szükséges másokra mindezek után? A válasz: Nem! Nem! És Nem!
Végül megálltam a semmi közepén, lágy szél futott végig a tájon, megborzolva rövidre nyírt hajamat, egyenletes hullámzásra kényszerítve a fűcsomókat. Mélyen teleszívtam a tüdőmet a friss levegővel. Tiszta volt a fejem. És épp ebből adódóan üres a lelkem. Bezárkóztam. Itt volt az ideje, hogy soha többé ne engedjek magamhoz közel senkit. Nem szabad, hogy fájdalmat okozzanak!

by **Graceful** Vas. Jan. 18 2015, 19:18

/Szophie/

Jó magam egész reggel azon voltam, hogy elkerüljem a nagy tömeget, de ahogy a valóságban, itt sem jártam túl sok sikerrel. Bármerre mentem, megcsapta fülemet a már jól ismert duruzsolás, fel-alá járkáló embersereg ölelt körül, és messzebb a gyerekek csengő nevetése töltötte meg a levegőt. Pedig róluk hittem volna a legkevésbé, hogy itt megtalálhatók lesznek... És a többség meglepően fiatalabb volt, mint én.
Megcsóváltam a fejemet erre a gondolatra. Nincs időm pont rajtuk ábrándozni. Már megint itt vannak egy csomóan! Remegve elrohantam, nem figyelve, merre visz az út. Különösebben nem is foglalkoztatott, csak az, hogy minél távolabb kerüljek iszonyom forrásától. Istenem, mikor kerülhetem el végre őket? Vagy arra lennék ítélve, hogy mindenáron a tömegbe vessem magam? Nem, azt már nem!
Végül meglepődtem, amikor nekicsapódtam valaminek. Menet közben szemembe gyűlt könnyeim rögtön kicsordultak, és halkan felszisszentem. Aztán az orromat fogva felpillantottam. Egy gyönyörű lány állt előttem, aki legalább olyan szomorúnak tűnt, mint amilyennek én érezhettem magam jelen helyzetben.
- Uh... Izé... - makogtam, de nem tudtam rendesen beszélni. Túlságosan megszeppenve éreztem magam ahhoz, hogy egy normális mondatot össze tudjak hozni. Pedig illene elnézést kérnem. Ám jelenleg még ez se megy!

by **Szophie** Vas. Jan. 18 2015, 19:44

Aztán valami egyszer csak nekem ütközött hátulról. Nem mondhatnám, hogy nem lepődtem meg, hiszen még farkasom sem jelzett az érkező lányra. Vagy csak nem figyelt? Nem, az lehetetlen. Talán csak nem találja veszélyesnek. Fogalmam sincs. Egészen gyanúsan méregeti a lányt, mégsem morog rá. Talán mert látja, hogy nincs nála fegyver. Talán, mert érez rajta valamit. Még én sem igazán érthetem farkasom viselkedését, és úgy igazán nem is foglalkoztat a dolog.
Megfordultam, és egy lánnyal találtam szembe magam, aki az orrát fogta. Nocsak, ekkorát csapódott volna? De.. nem csak ez! Hisz itt nincs is fájdalom érzet! Biztosan a reflex. Ha elesek, még én is felszisszenek, és fájdalomtól eltorzult képpel nyúlok hozzá a bevert testrészhez.. És csak pillanatokkal később jövök rá, hogy egyáltalán nem is fáj. Csupán a képzelet, az elvárás az, ami előidézi mindezt.
- Egyáltalán nem is fáj az orrod. - jelentettem ki felé fordulva, elmosolyodva, hogy ne ijesszem meg. Még a könnyei is kicsordultak, habár fogalmam sincs, hogy az ütközés miatt, vagy már eleve sírt.. Annyira nem is érdekelt. Nekem is megvolt a magam problémája. És másnak is természetesen. Nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, akinek szenvedés van csak a sorsának könyvébe írva. Habár én már nem is foglalkozom ezzel.. Csak szépen átvészelek. Nem vagyok boldog. De szomorú sem. Ameddig nem fáj, addig jó.
- Nekem sem fájt, hogy nekem jöttél. - folytattam, barátságosan mosolyogva továbbra is rá, próbálva ezzel sajátosan megnyugtatni arról, hogy nem történt nagyobb baj. Egészen különös volt, ahogy csak ott ácsorgott, meg sem szólalva igazán. Nem kért elnézést, ahogy azt az illem diktálná. Nem mintha szükséges lett volna. Viszont mégis látszott rajta, hogy nem direkt jött nekem, és nem is bunkóságból nem szól egy szót sem.
- És talán rossz helyen is ácsorogtam. - sóhajtottam, fejemet felemelve, a tájon végigfuttatva tekintetem. - Itt az emberek harcolni szoktak, nem piknikezni. - sóhajtottam. - Sajnálom, ha az utadban voltam. - folytattam tárgyilagosan, majd elfordultam, hogy tovább nézzem a tájat a lemenő nap sugaraiban. A bezártság érzése el is múlt ezzel. Egy ilyen szépséges helyen egyszerűen képtelenség azt érezni voltaképp.

by **Graceful** Vas. Jan. 18 2015, 20:06

/Szophie/

Már... menet közben is sírok. Mióta idekerültem, gyakrabban vitt rá a lélek, mint eddig bármikor, pedig megígértem magamnak, hogy összeszedem magam, és ha már itt vagyok, belevetem magam a játékba. De nem egyszer felmerült bennem a kérdés: hogyan viszem véghez? Hiszen még barátkozni sem tudok! Amerre csak jártam, megannyi ember vett körül, beváltva legnagyobb iszonyomat. Mindig idegességtől telve mentem el közöttük, aztán hamar elegem lett, és elfutottam arra, amerre épp láttam. Ma is ez történt, ám sosem hittem volna, hogy ilyen gyorsan elvisz majd a lábam! Azt sem tudtam igazán, merre lehetek, mert nem volt ismerős a hatalmas síkság. Viszont nem idegeskedtem emiatt. Valahol megnyugtatott a dús, zöld fű, s a lemenő Nap látványa. Aranyló fénye békével töltötte meg a tájat, melyből egy kicsit a lelkemnek is sikerült adnia. Megszeppentségemben sokáig fixíroztam, aztán ismét a lányra pillantottam. Igaza vaaan. Elengedtem az orrom, és tényleg nem fájt. Már elfeledkeztem arról, hogy itt nincs is ilyen. Leengedtem magam mellé kezeimet, ezúttal az idegent figyelve. Nagyon bennem maradt ez a reflex.
Meglepett, milyen barátságosan beszélt velem annak ellenére, hogy a szemében szomorúságot láttam. Vagy csak én képzelődtem volna? Nem voltam egészen biztos a dologban, ezért úgy döntöttem, nem ítélkezem elhamarkodottan. Hosszú ideig némán ácsorogtam előtte, majd mellé lépve tovább figyeltem a naplementét.
- S-s-s.... Sajnálom! - csóváltam meg fejem - Nem a te hibád volt, hanem az enyém - tettem hozzá félénken, de nem néztem rá továbbra sem.
- Egyszerűen rémes... - ezt a tömegre értettem, ám előtte nem fejtettem ki, mire is értem a mondatot. Helyette ökölbe szorultak a kezeim, és az ajkamba is beleharaptam. ... Ez a helyzet. Nem tudom, mi tévő legyek! Sosem tudtam elviselni a tömeget, most végképp nem! De ha nem teszem meg, akkor valószínűleg soha többé nem látom Yurit... Yurit, az első embert az anyámon kívül, aki fontos volt számomra. De én mellette akarok lenni, és szorosan átölelni őt!
Hirtelen halk sírásban törtem ki. Nem akartam, de azt hiszem eléggé összegyűltek bennem a dolgok.

by **Szophie** Vas. Jan. 18 2015, 20:32

Nyugodtan elmosolyodtam a kijelentésére. Nocsak, kinyitotta a száját, és kimondta. Rendben, minden rendben lesz most már. Talán csak egy kicsit félénkebb, mint az átlag. Sosem baj az.. Nem is idegesítő annyira, mint mások. Igen, az ő hibája volt, hogy nekem futott. Az enyém meg, hogy ott álltam. Lehetett volna még folytatni a vitát, de értelmetlen lett volna. Ilyen kis dolgon nem szokásom fennakadni, és teljesen felesleges dolog is lenne tőlem.
Fogalmam sincs, Vezér hogyan érezte ezt, vagy honnan sejthette, hogy a lány nem fog bántani, de nem is az én dolgom megtudni. Viszont az a tény, hogy most már egyáltalán nem érezte azt, hogy a lány csak a legapróbb fenyegetést is jelentené számomra, megnyugtatott. Csendesen lefeküdt a lábam mellé, elnyúlva a zöld pázsiton. Kényelmes lehet. Talán leülhetnék én is mellé.. A naplementét élveztem, közben pedig emlékek között kutattam. Képtelen voltam megállni, hogy a fájdalmas képeket magam mögött tudjam. Akaratlanul is eszembe jutottak most.. Az egész, visszavezetve az első közös küldetésünkig. Az első csókunk egy ugyanilyen tágas mezőn.. Rettenetesen kedveltem Zut. A hiányába pedig éppen hogy csak nem halok bele. Még emlékszem az ajándékra, melyet Karácsonyra kapott tőlem. Ha legalább csak a medált megtalálhatnám.. Kincsemként őrizném örökre. Mint a kést.. Szinte biztos vagyok benne, hogy az övé. És akárki is dobta az üzletem ajtajába, megtalálom! Nem akarom megölni.. Csak beszélgetni vele. Csak megkérdezni, miért tette, és hogy milyen volt az utolsó csillanás Zu szemében. Csak elmondani neki mindent, ami a lelkemet nyomja..
A következő pillanatban arra eszméltem, hogy nem csak mellettem maradt a lány, hanem még el is pityeredett. Nem mondhatnám, hogy én jobb állapotban vagyok, vagy hogy az emberségesség a tulajdonságaim közé tartozna, de úgy éreztem, valamit tennem kell. Mellettem nem igazán szoktak sírni az emberek. Maximum miattam. Vagy csak érdekből. Hogy adjak munkát, mert családjuk van, hogy ne rúgjam ki őket, mert a gyerekeik.. Rolling Eyes

De az más helyzet, mint ez itt. Ő nem miattam, hanem csak úgy sírt. Ezt pedig képes voltam megsajnálni. Gyenge még a szívem a teljes bezárkózáshoz.. Az ajkamba haraptam. Fogalmam sem volt, mit is kéne tennem. Óvatosan nyújtottam felé a kezem, majd visszahúztam.
- Izéé.. - próbálkoztam most én azzal, hogy szavak jöjjenek a nyelvemre, de úgy látszik, ez egyikünknek sem erősségünk. - Tudok esetleg.. valamit.. segíteni? - kérdeztem óvatosan, csendesen, kezemet még mindig felé tartva, de végül nem megérintve.

by **Graceful** Hétf. Jan. 19 2015, 19:20

/Szophie/

Lehorgasztottam fejem, mire rózsaszín hajam lágy függönyként zúdult előre. Eltakarta arcomat, de a szomorúságomat semmi nem tudná. A kezeim már nem voltak ökölbe szorítva. A szemeimre tapasztottam őket, ahogy tovább sírtam. Yuri volt az első ember, akivel igazán ki tudtam jönni. Mindig megvédett, beszélgetett velem. Most pedig itt rekedtem egy számomra véget érthetetlennek tűnő játékban, miközben azt sem tudtam, mit csinálhat ő. Vajon rám talált már? Ha igen, aggódik? Egyre jobban rázott a zokogás, amint ezekre gondoltam. Bármit megtennék azért, hogy újra érezzem az érintéseit. De míg az a sisak rajtam van, képtelenség lesz. Olyan, mintha egy mély álomba zuhantam volna, és amint megpróbálkozik valaki a leszedésével…. Sosem hittem volna, hogy bármikor is lesz valaki, akihez ennyire kötődöm.
Megpróbáltam abbahagyni azt, amit csináltam. Hangos szipogások közepette végül a lányra néztem. Arcom piros volt, s könnytől maszatos. Rövid ideig az övét pásztáztam, azzal a skarlátvörös színével, felvéve a szemkontaktust. Miután végeztem, újra menthetetlenül sírni kezdtem, miközben reflexszerűen átöleltem. Elgondolkodtató kérdésnek tűnt viszont, mit felelhetnék az „Esetleg tudok segíteni valamit?”-re. Nem akartam a problémáimmal terhelni, mert sejtettem, kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem velem törődjön. No meg róla úgy vélekedtem, nem érdemelné meg a plusz terheket, noha nem ismertem. Jobban belegondolva soha nem láttam még!
Miután kiadtam magamból a felgyűlt érzéseket – s feleszméltem arra, mit tettem -, zavartan odébb húzódtam.
- Uh… Izéééé…. N-nem bírom a tömeget! – markolásztam ruháját, de korántsem úgy, mint aki fel akarná emelni, hogy aztán egy fának szorítsa. . Istenem, ez de ciki! Biztosan azt hiszi, hogy megbolondultam. Kínos helyzetbe hoztam magam, és lehet őt is.. No, mindegy. Ha már bolondnak néz, lásson olyannak, aki felvállal mindent. Még a hülyeséget is.
Nagyot sóhajtva végül elengedtem.
- ... Nemrég attól futottam el ennyire - feleltem aztán, lesütve tekintetem.

by Ajánlott tartalom

Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság

Re: Nagy Síkság